Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Zack Reed
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



@Theo_RebelStorm

Nappali EmptyTheodore Storm
Today at 12:05 am



@LestHunter85

Nappali EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 11:46 pm



LBlackwell89

Nappali EmptyLarissa Blackwell
Yesterday at 11:46 pm



Alec Michael Verona

Nappali EmptyAlec Verona
Yesterday at 10:17 pm



Kastélykert

Nappali EmptyKai Parker
Yesterday at 11:06 am



Képzeletek tere

Nappali EmptyKai Parker
Yesterday at 1:37 am



Nappali

Nappali EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 1:33 am



Utcák

Nappali EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 1:07 am



Hope szobája

Nappali EmptyKlaus Mikaelson
Csüt. Május 23, 2019 10:06 pm



Eddigi külsõk

Nappali EmptyAlways and Forever
Csüt. Május 23, 2019 12:03 am
A tél díjazottjai
a tél őrangyala
Isaac Lestrange

a tél női karaktere
Lara & Katherine

A tél férfi karaktere
Zack Reed

a tél párosa
Kai & Katherine

a tél játéka

a tél előtörténete
A közönség kedvencei
a legjobb tag
Elisabeth Saltzman

a legjobb admin
Isaac Lestrange

a legjobb író
Larissa Blackwell

a legjobb ötletgazda
Reagan Blair

a legjobb alkotók
Hazel, Stefan & Isaac

a legjobb karakterek
Sierra & Poppy Parker

a legjobb szál
Zack Reed bosszúja az Ötök ellen

Share
 

 Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptySzer. Május 22, 2019 4:21 pm




Lessidy




- Már megint bocsánatot kérsz, kétszer is... - méltatlankodva csóváltam meg a fejem, de ha erre is elkezdett volna szabadkozni, az ajkára szorítottam mutatóujjam hegyével a szót. Régen mindig felnéztem rá, erősnek tartottam és szerettem volna olyan lenni, mint ő. Úgy érzem, azóta sikerült, és most itt volt az alkalom, hogy viszonozzam a gesztust és segítsek behegeszteni a páncélján a hézagokat, melyeket az idő és a szerzett sebek ütöttek a büszkeségére.
Nem teljesen voltam ura magamnak, sem a tetteimnek, bár minden vágyam és gondolatom valósnak tűnt. Leszűkült Lessa köré, és még csak fel sem tűnt, hogy nem így kéne lennie. Hazugság lett volna azt állítani, egyedül az éneke, hangjának bársonyossága ébresztette fel bennem ezt a tüzet, de az határozottan igaz, hogy általa teljesedtem ki. Magamtól valószínűleg sosem léptem volna ezt meg - legalábbis nem most. Abban a pillanatban azonban nagyon is életszerűnek látszott, hogy odahajoljak és megcsókoljam. Minden sejtem azt diktálta, ezt kell tennem, úgyhogy megtettem, kissé még félve attól, mi lesz, ha ellök magától és nem kellek neki. Miért is kellenék? Feleannyira sem vagyok csodálatos, mint ő.
Apró kis szikrák pattantak köztünk, ahogy visszacsókolt és körbefogott a karjaival. Szinte éreztem a jóleső bizsergést szétáradni a testemben, felhevített és arra késztetett, hogy még többet akarjak. Hagytam, hogy eldöntsön a kanapén, és a nyakát átölelve magammal húztam, nehogy egy pillanatra is el kelljen szakadnom tőle. Az ajka meglepően puha és édes volt.
Halk sóhaj szakadt fel belőlem, amikor áttért a nyakamra, és újra éreztem azt a meleg borzongást végigszaladni rajtam. Mintha a gyomromból áradt volna, pillangók ezrei csiklandoztak belülről csillagporos szárnyukkal. Akartam Lessát, annyira, hogy szinte már fájt. Beletúrtam a hajába a tarkója felett, ujjbegyemmel gyengéden masszíroztam a fejbőrét, lehunyt szemmel élvezve a csókjait. A türelmetlenség azonban hamar erőt vett rajtam, úgyhogy végigzongoráztam a hátán, az oldalán, puhán a derekába marva húztam közelebb magamhoz, magamra, hogy egész testünkben összesimuljunk. Az érzés olyan intenzív volt, halkan belenyögtem. Gyengéden közrefogtam kétoldalt Lessa nyakát és forrón, hevesen megcsókoltam.
Pihegve zuhantam vissza a hátamra, kipirultan, átható szemekkel figyelve őt magam felett. Nem voltam benne biztos, hogyan tovább, csak egyetlen dolgot éreztem még mindig: akarom, méghozzá nagyon. Úgyhogy, hacsak nem állított meg, elkezdtem kigombolni a blúzomat, végig őt figyelve. Lassan, gombról gombra haladtam, és ahogy az utolsót is átbújtattam a lyukon, az anyag szétnyílt a mellkasomon. Lessa kezét kerestem, és ha ráakadtam, akkor fedetlen hasfalamra irányítottam, jelezve, kérve, érintsen meg.

 Nappali 450640341   

@


Cassidy Hemingway
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptyHétf. Május 20, 2019 6:11 pm


To: Cassidy Hemingway




Nagyot nyeltem a szavaira, amik kissé megmelengették a szívemet. Úgy tűnt, nem fél tőlem azok után, hogy elmondtam, mi vagyok. Sőt… azt mondta, nem zavarok be az életébe.
- Cassidy… - Kezdtem bele, majd kissé elmosolyodtam. Valahogy Ő mindig képes volt erőt adni nekem. A szavaival, a tetteivel, sőt, magával a jelenlétével is. Mindig. Miatta tudtam mindig erős lenni, s amikor a kettőnk barátsága megszakadt, meg kellett tanulnom egyedül boldogulni. Rohadt nehéz volt és nem is mindig ment. Törékenyebb voltam, mint szerettem volna. Kevesebb önbizalmam is volt, mégis, a világ felé ezt aligha mutattam. Kifelé mindenki azt látta, mennyire elégedett vagyok magammal, mennyire határozott vagyok, s mennyire kézben tartok mindent magam körül. Magabiztosság… ideje volt összeszednem magam és úgy éreztem, vele együtt majd sikerülni fog.
- Jól van, értem, én… sajnálom, oké? – Nem húztam vissza a kezemet tőle, finoman érintettem az arcélét, gyengéden simítva végig rajta. – Én csak… kezdem magam túlságosan… beleélni abba, hogy minden helyre jöhet és félek, hogy mégsem így lesz, szóval… sajnálom, ha néha logikátlan vagyok, vagy megpróbállak ellökni magamtól, Cassidy. – Szinte suttogva beszéltem, aztán eleget tettem a kérésének. Visszahúztam lassan a kezemet, mielőtt elkezdtem volna újra a dalt. Az éneket, ami számomra is különös volt.
Azt hiszem, ha valaki szirénné válik, a képességei ösztönösen kezdenek működni. Először az éhség, amit addig nem bírsz leküzdeni, amíg nem jutsz emberi húshoz. Aztán az ének, ami másokat kezes báránnyá változtat. De ez az első, hogy használom. Az énekem, ha akarom, ha nem, hatással van bárkire, aki hallja – vagy talán ezt is tudom irányítani? De tudat alatt… talán pontosan azt akarom, hogy Cassidyt megnyugtassam. Ez az, amiért hat rá.
Ahogy hozzám ért, lehunytam a szemeimet, de az éneket nem hagytam abba. A hangom bejárta a szobát, sőt, minden zugot; kellemesen visszhangzott az egész térben. Aztán ahogy a dal végére értem, újra rápillantottam. Láttam a csodálatot a tekintetében.
Nem is, inkább azt, hogy teljesen meg van babonázva. Nagyot nyeltem és már nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, mikor közelebb hajolt hozzám. A tiltakozást is elfelejtettem.
Megcsókolt.
Én meg, mintha szíven szúrtak volna. Fájdalmasan édes volt. Lehunyt szemekkel, gyengéden csókoltam vissza.
Mindig is erre vágytam. Annyiszor elképzeltem vele annak idején az első csókot… annyiszor fantáziáltam kettőnkről, s olyan lehetetlennek tűnt, olyan távolinak, olyan…
De most megtörtént.
Azonban a szívemet hiába járta át boldogság a ténytől, hogy végre megtörtént; az agyam tudta, hogy ez hamisság. Nem valóság. Ez csak a dalomnak a hozománya, avagy az átka.
Nem valódi.
Ő ezt nem akarta, nem igaz?
Mégsem toltam el magamtól. Azon gondolkoztam, hogy mi van, ha sosem szerettem ki belőle igazán? Igen, a csók túl sok dolgot felélesztett bennem, amit nem akartam. A közelsége, az illata, a…
Magamhoz karoltam szorosan, mikor az ölembe mászott; mígnem összesimultunk teljesen. A csókom hevesebbé vált; nem tudtam parancsolni magamnak. A kezemmel a hátát simítottam, majd egyikkel a hajába túrtam lágyan.
Nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Nem akartam szembenézni végül a tekintetével, mikor rájön, hogy mit tett; s azzal sem akartam szembesülni, miként akar majd ellökni magától újra, mint annak idején…
Én azt még egyszer nem élném túl. Akkor is pont elég fájdalmas volt, nem akartam újra átélni.
A haján pihenő kezem végül a tarkójára csúszott, így vonva még közelebb hozzám, aztán hirtelen ötlettől vezérelve magam mellé döntöttem, a kanapéra, én magam pedig hajoltam is utána, a csókot meg nem szakítva. Legalábbis, néhány hosszú pillanatig még az ajkait ízlelgettem, mígnem áttértem hirtelen a nyakára és belecsókoltam lágyan.
Azt hiszem, elvesztettem a józan eszem.


576 words || Silent Scream || note:  Nappali 897538487   || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

I write lines down, then rip them up...
Impossible describing love.


Alesea R. Hyland
Szirén
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
41
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptyPént. Május 17, 2019 12:45 am




Lessidy




Felesleges lett volna tagadnom vagy lepleznem, mennyire elborzasztott az elém festett kép. Nem tudtam könnyedén megemészteni a tényt, hogy a szirények életfeltétele miféle áldozattal jár, de ez mégsem ellene szólt. Szerethettem őt úgy, hogy közben undorodtam attól, amibe belekényszerült? Bármilyen ambivalensnek is tűnt, úgy éreztem, igen. Képtelen lettem volna elfordulni tőle, ugyanakkor egy kis félelem és tartózkodás felgerjedt bennem iránta, egészen addig, míg mámoros, selymes hangjával el nem mosta. Amint a vállára fészkeltem, már nem akartam elhúzódni tőle többet.
A magasba szaladt a szemöldököm, ahogy folytatta a magyarázkodást.  - Hé, hova lett az önbizalmad? Nem vall rád, hogy ennyire elhagyd magad. Mégis mikor mondtam én ilyet, hogy bezavarsz? - Költőinek szántam a kérdést, ezért akár akart válaszolni, akár nem, egyből folytattam. - És szerinted nélküled nem elég veszélyes az életem? Ugyan már... - Erősebb volt nálam, ez megijesztett, igen, de közel sem volt olyan tragikus a helyzet, mint amilyennek felfestette. Boszorkány voltam, és már egyáltalán nem olyan ártalmatlan, mint amikor itt hagyott.
Felpillantottam rá, mikor megéreztem az arcomon az érintését. Talán csak az alkohol és a hallottak iránti tehetetlenség hergelt haragot bennem, de zavart, hogy ennyire mártírnak állítja be magát, engem pedig tehetetlennek. Az én életem, én döntöttem el, hogy visszaengedem, és azt is én döntöm el, milyen szerepe lesz benne. Nem vagyok már gyerek!
- Hagyd ezt abba. Meg tudom védeni magam, és amíg nem veszekszem veled azért, mert rosszat tettél volna, addig ne is viselkedj úgy! - Hosszú hónapok után most először tartózkodtunk egy szobában, egy szinten, egy világban. Nem akartam, hogy azt éreztesse velem, ez csak illúzió, és valójában teljesen máshol jár, mint én. Nem tudom, miért nem, de nem akartam.
Ahogy énekelni kezdett, egyszeriben ellazult minden izmom, feloldódott bennem a görcs és minden feszültségem elszállt. Teljesen a hangja hatása alá kerültem, örömöt és melegséget éreztem, vágyat, megkönnyebbülést. Nem dőltem vissza a vállára, de a karját még laza ölelésben tartottam, így gyönyörködtem benne, a haja esésében, telt ajkaiban, a szeme csillogásában, hangja csengő, varázslatos szépségében. Az éjszín fürtök közé simítottam, gyengéden húztam végig a tenyerem egy hosszabb tincsen, azzal játszottam, míg a dal végére nem ért. - Less... - Meg sem próbáltam leplezni az iránta érzett csodálatomat. Átható, bódult szemmel néztem fel rá, majd megtörtem köztünk a távolságot és ajkaimat puhán az övére tapasztottam. Jobbommal a hajába túrva az arcéléhez fogtam néhány tincset, ahogy megérintettem, míg balommal a combjára támaszkodtam, hogy törzsemmel az övéhez idomulhassak, egészen belesimulva a vázába.
Ha nem lökött el egyből, ismerkedő, puhatolódzó csókkal simogattam számmal az övét, lassan feltérdelve közben mellette a kanapén. Lentebb heverő kezem feljebb kúszott a mellkasán, közrefogta a másik oldalról is az arcát, a térdem pedig átvetettem rajta és beleültem az ölébe, így még közelebb lehettem hozzá, még mélyebben, intenzívebben csókolhattam, egyre bátrabban, egyre mohóbban, mintha csak ő létezne számomra.


  Nappali 153812636  

@


Cassidy Hemingway
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptyCsüt. Május 16, 2019 12:03 am


To: Cassidy Hemingway




Ha tehettem volna, az érintésébe menekülök és mindent kizárok, ami ezután jön; nem akartam bevallani, hogy egy szörnyeteg lettem. Hisz az voltam! Régen egy átlagos lány képében tetszelegtem, most viszont… egy emberevő szirénként meneteltem előre, mindenkin átgázolva. Azaz, nem mindenkin, de mégis…
Vajon jól tettem, hogy felkerestem Cassidyt? Így, ebben a… a mivoltomban? Talán csak a bajt hozom rá. Sőt; én magam vagyok a veszély. Mi van, ha egy nap ártani fogok neki? Ennek… véget kell vetnem. Muszáj. Egyszerűen… nem is kellene folytatnunk ezt az egészet. Hiba volt az egész. Hiba.
Ez visszhangzott a fejemben, majd igyekeztem lenyugtatni a belső hangomat; azt, amelyik legszívesebben sikítani akart ebben a pillanatban. Aztán meséltem. Bevallottam, mi vagyok, s mit teszek és hogyan és… és nem is akartam ránézni Cassidyre. Nem akartam az undorral teli tekintetét látni, vagy a félelmet, vagy bármit. Nem akartam. El akartam tűnni. A kérdéseire csendesen bólintottam.
- Pontosan így. Nem mintha örömmel tenném, Cassidy, de egyszerűen muszáj, érted? Mert… már ez vagyok én. Egy emberevő szörnyeteg. – Megremegett a hangom, ami ugyanakkor feszült is volt. Azt hiszem, gyűlöltem magam, de egészen eddig a pontig ezt nem vallottam be magamnak. Csak most… most tudatosult bennem.
A szemem sarkából néztem végül mégis rá és láttam, hogy szinte rosszul van. Nem tudtam, hogy tőlem-e vagy a ténytől, miszerint… mit is teszek, de nem mertem rákérdezni. Csak fürkésztem őt kicsit, majd folytattam a mesélést, magam elé tekintve. Őrültség. Őrület. Én vagyok az, mert azt hittem, működhet így az életem.
De az vagyok. Ezt akartam válaszolni, de helyette a dúdolásba menekültem. Ösztönösen jött, nem gondolkodtam rajta, csak megtettem. Édes dallam volt ez, mely azt hiszem, engem is kissé nyugtatott. A vodkából akartam tölteni, s meg is fogtam az üveget, mikor Cassidy a vállamra hajtotta a fejét. Megtorpantam egy pillanatra, majd meg is álltam a dúdolásban, hiszen… érzékeltem, hogy ez a lány mellettem kezd máshogyan viselkedni. Mi ütött belé? Mintha… a hangom…
Sosem gyakoroltam senkin sem ezt a képességemet; így hát fogalmam sem volt, hogyan is működik valójában. De kezdtem látni. A vodkás üveget viszont leraktam. Pont eléggé kábultak voltunk a témától, nem kellett hozzá még plusz alkohol is.
Cassidy közelsége is kikészített, pedig nem kellett volna, hogy bármit is jelentsen… már nem. A szavaira meglepődtem, s ez az arcomra is kiült. Legalább… élek?
Felnevettem. Mármint, a szó legszorosabb értelmében, de csak röviden.
- Én épp azon gondolkodtam, hogy mennyivel jobb lett volna, ha valóban meghalok Hazel által. Nem váltam volna egy ilyen… ilyen emberevő lénnyé, Cassidy. S másrészt… a te életedbe is csak bezavarok. Talán jobban jártál volna, ha sosem kereslek fel újra, így csak… veszélyt hozok rád. – Magyaráztam feszülten, egyben komolyan, de nem húzódtam el tőle. Nem tudtam, avagy nem akartam. Sőt, szabad kezemmel a lány arcára simítottam, majd az állára. Szavaim és a tetteim egyáltalán nem voltak összhangban.
- Az énekem is kábít, s befolyásol téged, Cassidy. Nem akarok neked ártani, érted? – Suttogtam halkan, a füle mögé tűrve végül egy kósza hajtincset, majd közelebb hajoltam hozzá és nyomtam egy puszit a fejére.
- Sajnálom. Nem akartalak… belerángatni ebbe az egészbe. – Motyogtam, ha lehet, még halkabban, bűnbánóan, aztán… végül eleget tettem a kérésének.
Halkan, de énekelni kezdtem. Én magam sem tudtam, mit, egyszerűen csak jöttek a szavak, a hangok a torkomból, bejárva az egész szobát, s egyaránt Cassidy szívét is; teljesen a befolyásom alá kerülhetett a dal által.


554 words || Silent Scream || note:  Nappali 1505513385  || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

I write lines down, then rip them up...
Impossible describing love.


Alesea R. Hyland
Szirén
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
41
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptySzer. Május 15, 2019 9:41 pm




Lessidy




Furcsa volt ilyen elesettnek és idegesnek látni Lessát. Az alkohol összezavart annyira, hogy elfelejtsem a köztünk húzódó ellentéteket és vitás pontokat, így hagytam, hogy az iránta felébredő gondoskodás és törődés elszabaduljon. Megérintettem az arcát, talán még közelebb is húzódtam volna, hogy megszeretgessem, ha nem folytatta volna a mesét. A hanglejtéséből ítélve kemény információkat készült megosztani velem, ami arra késztetett, hogy visszadőljek a térfelemre és a térdembe kapaszkodjak. Kezdtem úgy érezni, mégsem akarom hallani, mivé is lett pontosan...
Hümmögve bólogattam a szirénes megjegyzésére. Voltak elképzeléseim róluk, bár nem sejtettem, hogy valóban léteznek. Az alkohol meg akarta kérdeztetni velem, hogy ezek szerint a sellők is igaziak-e, de Lessa olyan ádáz harcot vívott a szavakkal, hogy egyszerűen képtelen voltam közbeszólni. Attól féltem, ha megállítom, nem fejezi be. Ó, bár ne tette volna! Ellazultak az ujjaim a pohár körül a döbbenettől, éreztem, hogy csúszik ki az ujjaim közül, úgyhogy gyorsan letettem inkább az asztalra. Bele kellett kapaszkodnom valamibe, így a lábamat választottam, egészen belevájva körmeimet a bokámba. A gyomrom felhördült a képekre, mik ellepték az agyam.
- Húst, mármint... Hogy érted, hogy... Milyen emberi húst? Te embereket eszel? Mint... Mint a kannibálok? - Képtelen voltam megemészteni a gondolatot, hogy levadász valakit magának, ez a gyönyörű, életerős teremtés, és egész egyszerűen megeszi. A vámpírok még oké, hogy ők vért isznak, de húst... Be kellett tapasztanom a számat, mert éreztem, hogy az alkohol megmozdul és elindul vissza a torkomba. - Less... - Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Azt kívántam, bár ne mondta volna inkább el ezt a húsevős részt! Azzal még elboldogultam valahogy, hogy embereket kell ölnie, noha minden porcikám ellenezte a gondolatot, de az a megjegyzése a táplálkozásról... Biztos csak túlzott. Az Odüsszeia szirénjeire gondolt, igaz? A valóságban ilyen nem létezik. Igaz?
- Nem, Less, ne mondd ezt... - Hevesen megráztam a fejem, de nem tudtam, mit csináljak. Meg akartam érinteni, de féltem, több kárt okoznék vele. Meg akartam nyugtatni, ám nem találtam a megfelelő szavakat. - Nem vagy őrült... - Csak ennyit voltam képes kinyögni, ebbe azonban görcsösen kapaszkodtam. Mindegy, milyen kárhozott életre ítéltették, ettől még nem változott meg a lelke. Azt nem érhette el a halál, ebben akartam hinni. Könnyek szúrták a szemem, mikor dúdolgatni kezdett, és egyszeriben a nyomás a mellkasomon enyhülni látszott. Különös nyugalom szállt meg, mire halkan, aprót sóhajtottam. Hirtelen úgy éreztem, közelebb kell fészkelnem hozzá, ezért úgy tettem, odacsusszantam mellé és oldalról belekaroltam, fejem a vállára hajtva. Aztán ahogy Lessa elhallgatott, a nyugalom lassan elszállt, felfedve az érzelmi káoszt, mit eddig leplezni próbált.
A halántékomnál beletúrtam a hajamba.
- Én fogok megőrülni inkább... - motyogtam az orrom alatt, de mivel közel voltam hozzá, hallhatta. Ha már odabújtam, nem húzódtam vissza a helyemre, a vállára hajtott fejjel, lazán karolva bámultam az asztalon árválkodó poharamat. Nem akartam többet inni már. Nem igazán jutott el hozzám, amit a testvéréről magyarázott, túlságosan lefoglalta a gondolataimat a korábbi téma. Embereket ölni, rossz lelkeket juttatni a Pokolra... Mégis mit mondhattam volna, amivel megnyugtathatom? Úgy éreztem, sokkal inkább én szorulok nyugalomra.
- Nem mondom, hogy ez az egész nem hangzik szörnyen, mert azzal hazudnék... Elég... Nehezen emészthető mindaz, ami veled történt. De legalább élsz. - felemeltem az állam, felpillantottam rá. Látni akartam a reakcióját, szerettem volna, ha ő is egyet ért azzal, hogy tényleg megérte alkut kötnie. Az élete mindennél fontosabb.
- Énekelnél valamit, kérlek? Olyan szép hangod van... - Valamiért hallani szerettem volna megint a hangját. Különös nyugalom járt át az előbb, kíváncsi voltam, érezném-e ismét, ha rendesen dalra fakadna.


 Nappali 897538487  

@


Cassidy Hemingway
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptyHétf. Május 06, 2019 2:01 am


To: Cassidy Hemingway




A halálomról beszélni, őszintén szólva nehéz volt. Igazán én magam fel sem fogtam, hogy mi történt velem; szó szerint a halál torkából, sőt a túlvilágról jöttem vissza. Megváltoztam. Nem az voltam, aki régen és ez ijesztő volt. Nagyon is. Már akkor elkezdett változni bennem valami, mikor a képességeim először megmutatkoztak. Az, amikor a bátyám fejébe láttam; s lepergett előttem az, ahogyan Oliver nyakát kitöri és a srác, akiért odáig voltam, holtan esett össze. Gyengén megráztam a fejemet, majd lassacskán mesélni kezdtem. Hazelről és a halálomról, mindenről. Legalábbis… majdnem mindenről. Hogyan kellene elmondanom, hogy a nő, aki visszahozott az életbe, a pokol királynője maga?
Ahogy megérintette az arcomat, összerezzentem. Túlságosan a gondolataimba voltam mélyedbe, s nem figyeltem. Nagyot nyelve néztem rá, de nem húzódtam el tőle. Az érintése túlságosan jól esett, a szívem egy pillanatra belesajdult; de igyekeztem elnyomni a régi, feltörni akaró érzéseket. Vajon, ha Oliver nincs, akkor életem végéig Cassidy után vágyakoztam volna? Vele túlléptem, de most…
Mély levegőt vettem, majd leraktam a kiürült poharat az asztalra. Kissé remegtem az idegességtől.
- Én… - Újfent magamba szívtam mélyen a levegőt, lassan és próbáltam összeszedni a gondolataimat. De őszintén, mégis ki reagálna jól arra, ha a barátnője… a régi, legjobb barátnője azt mondja, hogy oh, csupán embereket kell ölnöm, cserébe, hogy élhessek? Nem akartam beszélni erről. Nem akartam, hogy tudja, mi lett belőlem. Még akkor sem, ha csak gonosz, rossz lelkeket kell a pokolra küldenem...
- A szirén… - Megnyaltam a szám szélét. Úgy éreztem, teljesen kiszáradtam. Egyébiránt, már elég rég jutottam ahhoz a féle ennivalóhoz, amire szükségem volt. Azaz lett volna. – Biztos ezernyi legendát hallottál már a szirénekről. Vagy ha máshol nem is, az Odüsszeiában olvashattál róla még a suliban. – Jegyeztem meg egy halvány mosollyal. Nem tudtam, mihez is nyúlhatnék, támaszként, ezért jutott eszembe hirtelen egy régi, iskolás anyag. – A szirének, röviden összefoglalva, manipulatív lények, akik emberi hússal táplálkoznak a fiatalságuk és az öröklétük megőrzése érdekében. – Magam elé pillantottam, feszülten a tincseim közé túrva, majd lassan, tényleg lassan néztem csak a mellettem ülő lányra.
- Az alku kapcsán… és az életemért… muszáj vagyok másoktól elvenni az életet, Cassidy. – Magyaráztam el újra, ezúttal másképp. Aztán hátradőltem a kanapénak és a plafonra emeltem a tekintetem. – Képes vagyok látni az emberek bűneit… elég ránéznem valakire és látom, mit tett. Meg tudom mondani bárkiről, hogy rossz ember-e vagy sem. S nekem… az volna a feladatom, hogy a rossz embereket a pokolra küldjem. Ez… elég bizarr, nem? Sőt, őrültség. Mondd csak ki nyugodtan. Őrült vagyok. – Felnevettem szórakozottan és a vodkáért nyúltam. Közben halkan dúdolni kezdtem valamiféle dalt; ösztönösen jött. Még sosem próbálgattam az énektudásomat, sőt… főként nem azóta, mióta szirénné váltam.
A hangom kissé kábíthatta Cassidyt, jobban mondva nyugtathatta. Amikor leesett, mit csinálok, azonnal abbahagytam és így néztem rá, kissé ijedten.
- Cass… - Nagyot sóhajtottam, azon agyalva, minden rendben van-e most, vagy valamit csináltam. Aztán eszembe jutott, hogy a testvéremről is kérdezett.
- Ami Hazelt illeti, fogalmam sincs. Amióta megölt, nem láttam. Talán már nincs a városban, sőt. Ezt szinte biztosra veszem. De egyelőre nem is tervezem felkeresni, amíg… ki nem találom, mit akarok vele kezdeni. – Beharaptam az alsó ajkamat végül.


518 words || Silent Scream || note:  Nappali 1505513385  || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

I write lines down, then rip them up...
Impossible describing love.


Alesea R. Hyland
Szirén
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
41
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptyKedd Ápr. 30, 2019 10:52 pm




Lessidy




Gyanakvón felvontam a szemöldököm, de hagytam, hogy terelje a témát. Nem kellett régóta ismernem őt, hogy lássam, hazudik. Talán a boszorkányságnak köszönhető ösztöneim súgták, talán csak én is éreztem, hogy bármit is szeretne mondani, rosszabbul járnánk vele. Minek bonyolítsuk a dolgokat? Így is elég bonyolultak, nem? A narancsra vonatkozó megjegyzésén csak mosolyogtam. - Azért nem olyan nagy kunszt kifacsarni néhány narancsot... - megvontam a vállam, de azért elfogadtam a dicséretét. Jól esett, még ha az utóbbi időben a hétköznapi, apró sikerek eléggé át is értékelődtek. Megszoktam, hogy bonyolult varázslatok végrahajtása után érezzem magam büszkének, ezekhez képest egy koktél kikeverése igazán semmiségnek tűnt. Vajon mikor fordult fel ennyire fenekestől az életünk?
Letelepedtünk a kanapéra. Lessa újratöltötte a poharakat, én meg elvettem tőle a sajátom, és üdvözlőn megemeltem felé, mielőtt belekortyoltam volna. Láttam rajta, hogy ódzkodik mesélni, de nem visszakoztam. Érdekelt, mi történt vele, hiszen a világnak erről az oldaláról még semmit sem tudtam. Boszorkányok, vámpírok... Annyi minden létezett még ezeken túl!
- Mi nem az manapság? - Bátorításnak szánt mosolyt villantottam rá. Nem baj, ha bonyolult; az egész életünk az volt, úgyhogy nyugodtan mesélhetett. Legfeljebb majd kérdezek, ha nem értek valamit... Mikor mesélni kezdett, csendben figyeltem és hallgattam, nem szóltam közbe, bármennyire is megleptek a hallottak. A szemöldököm magasra szaladt az ikertestvére említésekor, hiszen én sem sejtettem róla semmit. Felhúztam és átkaroltam a térdem, így hallgattam a történetet. Igaza volt, nem igazán esett jól a haláláról hallani. Borzalmas lehetett... Maga a tudat, hogy a saját testvéred fordult ellened. A fájdalom. A félelem. A magány. Beleborzongtam, és akaratlanul is az jutott eszembe, mennyivel más lenne, ha Olivernek mesélne erről. A bátyám pontosan megértette volna, milyen meghalni. Az én emberi agyam még elképzelni is gyűlölte a gondolatot. A tudattól, hogy a testvérem talán jobban megértette volna Lessát, fellángolt bennem a féltékenység és szúrni kezdett a mellkasom.
- Sajnálom... Borzasztó lehetett - Bár tele voltam kérdésekkel, egyelőre nem zargattam velük, csak csendben fürkésztem Lessát, hátha mondana még valamit. Az ital érintetlenül lötyögött a poharamban, én pedig kissé oldalra döntött fejjel, kitartóan figyeltem a lányt magam mellett.
Lassan kinyújtottam felé a kezem és megérintettem az arcát. Gyengéden végigsimítottam rajta, merengőn, ha nem húzódott el. Igaz, hogy megvolt a magam problémája és semmivel sem segíthettem volna rajta, de bántam, hogy nem lehettem ott vele.
Feleszméltem és visszahúztam a kezem.
- Mi az a szirén? - érdeklődtem, hiszen sosem hallottam még róluk, és kortyoltam az italomból, majd az üres poharat letettem magunk elé az asztalra. - És milyen munkát ajánlott az a nő? - Hiszen ez csak a történet eleje volt, az, hogyan is halt meg. Úgy sejtettem, van még folytatása a dolognak, csak talán az még ennél is kevesebb jót tartalmazott.
- Na és mi lesz most Hazellel? - Azok alapján, amiket eddig elmondott, nem tűnt túlságosan jó embernek. Mégis csak megölte a saját testvérét... Lessának most már talán hatalmában állhatott, hogy kezdjen vele valamit. Ráadásul itt voltam neki én is - igaz, hogy még csak a szárnyaimat próbálgattam boszorkányként, de gyorsan tanultam. Napról napra erősebben...

 Nappali 897538487  

@


Cassidy Hemingway
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptySzer. Ápr. 17, 2019 9:27 pm


To: Cassidy Hemingway




Megráztam gyengén a fejemet, de nem szóltam egy szót sem. Valójában nem feltételeztem volna, hogy bárkivel is összejött, s nem azért, mert ne lenne jó barátnő-alapanyag és ne lehetne őt szeretni, hiszen nagyon is lehet, hanem… nem is tudom. Egy részem talán remélte, hogy nincs senkije. De miért? Már tovább léptem, nem igaz? Egy életre megtanultam, hogy ne szeressek olyasvalakit, aki nem viszonozza az érzéseimet. Megtanultam, hogy jobb elzárkózni, mintsem minden egyes napot kínok közt átvészelni, könnyek közt. Nem, ebből elég volt. Pont ezért… voltam boldog, mikor Oliverrel elkezdtek alakulni a dolgaink. Szeretett. Ő szeretett belém először és annyira boldog voltam! Én is megszerettem őt. Azt hittem, minden mesés lehet, végre jól alakul majd az életem, aztán huss, ez is a porba hullt. Talán nekem egyáltalán nem való a szerelem. Nem való hozzám, avagy mellém senki, mert mindig rosszul sül el. Az örök magány hogy hangzik, hmm?
- Semmi. Tényleg. Nem tudom, mit akartam mondani. – Hazudtam, aztán csak biccentettem a következő szavaira. Ittunk, majd jött egy következő téma, ami kissé terelte a figyelmet az előzőről, habár teljesen nem hiszem, hogy ki tudtuk verni a fejünkből. Én legalábbis nem.
- A te érdemed. A narancs a legfontosabb alkotóeleme ennek az italnak. – Mosolyogtam rá szelíden, majd újratöltöttem a poharakat. A példáját követve azonban én is egyből lehúztam a fenséges italt; habár félő volt, hogy így hamar a fejembe száll. S akkor, mihez is fogok kezdeni? Ezer éve nem voltam részeg. El is felejtettem, milyen is vagyok akkor.
Halkan felnevettem, oldalra döntve a fejemet, majd a tincseimbe túrtam lazán, igazítva rajta.
- Mindenképp szólni fogok. – Vagy talán mégsem. Én nem ő vagyok; én nem tudnám őt most sem kiüldözni, kitessékelni a lakásból… egyszerűen nem. Túl fontos volt nekem mindig is és most is ugyanúgy; vagy ha nem is ugyanúgy, de… a fenébe is. Hiányzott a legjobb barátnőm, az átdumált éjszakák, a közös bulik, s minden, ami mi ketten együtt voltunk. Hiányzott. Ezért mentem el hozzá. De akkor annyira rosszul sültek el a dolgok…
Nyeltem egy nagyot, majd indultam visszafelé a szobába, de közben hálát adtam Cassidynek, hogy a kezébe vette az italunkat.
A kanapéra telepedtem és ha engedte, akkor egyből után is töltöttem a poharainkat. A témaválasztása azonban roppant mód meglepett. A feltámadásom…? Elpillantottam felé a szemem sarkából, majd a poharat a kezembe véve ittam néhány kortyot. Összeszedtem a gondolataimat is a témával kapcsolatban, bár nem tudtam, jó ötlet-e mesélnem róla. Még számomra is zavaros volt… én sem értettem igazán, miért sikerült túlélnem. Annyit tudtam, hogy Katherine Pierce-en múlik az életem. Ha neki nincs szüksége rám, gond nélkül elégethet a pokol tüzével, s nekem végérvényesen vége lesz.
- Ami azt illeti, ez igencsak bonyolult. – Leraktam a poharamat az asztalra, majd hátradőltem a kanapé háttámlájának. Felhúztam az egyik lábamat is, kényelembe helyezve magamat. – De ha már tudni szeretnéd… akkor kezdjük az elején. Azzal, hogy hogyan is haltam meg. – A tekintetemben most semmi jókedv nem volt megtalálható, sokkal inkább valami keserédes csillogás volt látható. – Tudod, kiderült, hogy van egy ikertestvérem. Hazel… sosem tudtam a létezéséről és ő sem az enyémről, de mindent összevetve, ő volt az, aki megölt. – Sóhajtottam egy nagyot. – A barátját védte meg tőlem, aki… akinek hirtelen a fejébe láttam. Embereket ölt meg, a vérüket ontotta és az igazság érzetem… azt diktálta, hogy nem szabad hagynom, miszerint egy ilyen lény tovább éljen. Rátámadtam. Nem tudtam volna megölni, valószínűleg hamar leálltam volna, de a lényeg, hogy rátámadtam és Hazel felbukkant… leszúrt. – A gyomromhoz húztam a kezem, megtapogatva, hol szúrt le a tulajdon testvérem. – Aztán összeestem és… és még magamnál voltam valamennyire. Könyörögtem. Élni akartam. De végül leállt a szívem és úgy tűnt, meghaltam. – Nagyot nyeltem, majd a plafonra emeltem a tekintetemet. – A következő pillanatban megjelent egy nő és alkut ajánlott. Visszahoz az életbe, ha cserébe neki dolgozok… Akkor és ott nem gondolkodtam azon, hogy ennek mi az ára. Mármint, hogy mi lesz az a munka… - Ekkor néztem végre Cassidyre. – Az ár maga az volt, hogy szirénné váltam. S hogy milyen volt a halál? – Felnevettem idegesen. – Hideg. Sötét… és magányos. Sőt, ijesztő. – A hangom megremegett a halvány mosoly ellenére, ami az arcomon díszelgett.
Aztán fogtam a vodkanarancsomat és azzal a lendülettel legurítottam a torkomon. Szükségem volt rá, nagyon is.


695 words || Silent Scream || note:  Nappali 1505513385  || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

I write lines down, then rip them up...
Impossible describing love.


Alesea R. Hyland
Szirén
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
41
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptyCsüt. Ápr. 11, 2019 4:08 pm




Lessidy




Meglepően jól estek a szavai, pedig egyáltalán nem szerepelt a céljaim közt, hogy lenyűgözzem, vagy hogy elnyerjem a támogatását. Mégis kedvesen támogatott, és ez sokkal jobban esett, mint vártam. Halványan rámosolyogtam, elsuttogva egy "köszönöm"-öt, és lesütöttem a szemem, hogy ne lássa rajtam, mennyire levett a lábamról.
- Te is feltételezted rólam! - védekeztem a visszakérdezése hallatán. Ez a fiús téma valahogy mindkettőnknek túl fura lehetett, és igaza volt abban, hogy ahhoz képest, azt hittem, halott, egyáltalán meg sem fordult volna a fejemben, hogy van valakije. Mégis jól esett az ő szájából hallani, hogy nincs senki. Nem tudom, miért örültem ennek, de örültem... - Én? - értetlenkedtem, de ha nem folytatta, nem erőltettem a témát. Odaléptem hozzá, hogy koccintsunk, a kérdésére kissé ugyan fásulttá vált a mosolyom. Enyhén megráztam a fejem.
- Nem tudom. - Tényleg nem tudtam, mi volt ez. Folytatás? Újrakezdés? Vagy még mindig csak tagadás? Semmit sem tudtam, egyszerűen csak inni akartam, hogy ne kelljen tovább gondolkodnom, úgyhogy koccintottam vele és meghúztam a poharat. Úgy láttam, mindketten arra hajtunk, hogy ne golyózzunk be egymás jelenlétében. Bár kívülről ez viccesnek tűnt, ugyanakkor aggódtam is egy kicsit: működhet így bármiféle folytatás/újrakezdés/valami? Hogy ennyire nehezen bírunk józanul meglenni egymás mellett?
- Ó - motyogtam, mert nem sejtettem, hogy a whiskyzős szokása is hozzám köthető. Kétkedve kortyoltam ismét a poharamba, de a továbbiakra elmosolyodtam. Mivel ő még nem akart jönni, ezért csak megkerültem és a másik oldalára húzódva nekidőltem a pultnak. - Á, nem, dehogy. Ez most sokkal jobban esik. - lebegtettem meg az üres poharamat. - Finom lett! - átadtam neki, hogy újra tölthessen. Ösztönszerűen nyúltam a narancsléért, hogy miközben ő a vodka kitöltésével ügyködik, én egyből felönthessem az italokat. Ezúttal nem koccintottam vele, egyből nekiestem a pohár tartalmának. Nem csak úgy éreztem, hogy erre van szükségem, hanem tényleg, fizikailag is érezni kezdtem már a hatását, azt, mennyire ellazít és eloszlatja minden gondomat. Persze a gondjaim egyáltalán nem múltak el, csak nem foglalkoztam velük, ám jelen helyzetben ez tökéletesen megfelelt.
- Nem is tudom... Néhány órát, talán? Szólsz majd, ha zavarlak, jó? - Egyszerre kértem, kérdeztem és közöltem, kissé beleakadt a nyelvem az angol mondattanba, de reméltem, érti, mire akarok kilyukadni. Elvagyok vele, amíg ő is elvan velem, hiszen ő a házigazda. Én is tudattam vele legutóbb, mikor úgy éreztem, ideje mennie.
Visszatértünk a nappaliba és lehuppantam a kanapéra, magam alá húzva az egyik lábam. Vittem a vodkát és a narancslevet is, ha neki nem jutott volna eszébe, hogy bármikor utántölthessük a poharakat, így nem kell majd a konyhába mászkálni. Kíváncsian, kissé várakozón pillantottam rá, bárhova is ült le.
- Mesélj el mindent a feltámadásodról! - kértem. - Hogyan sikerült kijátszanod a koporsót? - Legutóbb nem szívesen ment bele a részletekbe, pedig nagyon is érdekelt. Tudtam, hogy más lett, éreztem rajta, valahogy a kisugárzásán is nyomot hagyott, amiken átment... Tudni akartam mindenről. Be akartam foltozni a lyukakat magamban, melyeket az elvesztése hagyott.
- Milyen volt...? Tudod... - A halál. Hiszen megtapasztalta, csak visszajött, ahogy a bátyám is. Azóta foglalkoztatott ez a téma, de tőle hiába kérdeztem, nem akart róla beszélni. Azt reméltem, Less hajlandó válaszolni.

 Nappali 897538487  

@


Cassidy Hemingway
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptyKedd Ápr. 09, 2019 9:31 am


To: Cassidy Hemingway




A megjegyzésére, miszerint még szerencse, hogy sosem azt teszi, amit kérnek tőle, megmosolyogtatott kicsit. S ekkor láttam varázsolni. Tetszett. Örültem, hogy fejlődött és törődött a képességeivel. Látszott rajta, hogy átadta magát a mágiának és tudtam, hogy egy nap még ennél is nagyobb dolgokra képes lehet, mint egy pohár szilánkjainak összerakása. Töprengve figyeltem, majd a szavakra elhúztam a számat kissé. Ingattam egy kicsit a fejemet, mielőtt válaszoltam volna.
- Bárhogyan is, már most erős vagy. Csak… még nem vagy tisztában vele. – A földre pillantottam, majd rá, végül inkább az italokra koncentráltam. Vagyis próbáltam, de a közelsége… miért zavart ennyire? Már rég elengedtem őt, meg azt, ami köztünk volt, vagyis, ami lehetett volna. Most mégis olyan érzésem volt, hogy bármikor… nem, nem és nem. Lessa, gondolkodj!
Inkább rákérdeztem nála, mi újság a fiúkkal – a válasza pedig túlontúl megnyugtatott, még el is mosolyodtam. Persze igyekeztem eltünteti az arcomról, mert nem a boldogtalanságának örültem, hanem… istenem, tényleg egy idióta vagyok.
- Nekem? – Kérdeztem vissza, amint elért a tudatomig, hogy visszakérdezett. Meglepve fürkésztem őt, pislogva, értetlenül, majd magamra mutattam. – Úgy nézek én ki, mint akinek van bárkije is? – Felnevettem, a fejemet csóválva. – Senkim. Oliver óta senkim sem volt. Komolyan. – Magyarázta őszintén. Kissé szánalmasan éreztem magam, bár magam sem tudom, pontosan miért. – Te… mármint, mindegy. – Idegesen igazítottam a tincseimen, majd nyúltam a pohárért és vettem a kezembe. A folytatásra?
- Nem inkább az újrakezdésre? – Kérdeztem vissza, a szemeit fürkészve, mielőtt koccintottam volna vele. Az italom felét egyből kiittam, hiszen úgy éreztem, szükségem van rá, mielőtt teljesen megőrülök a közelében, meg a kialakult helyzettől.
- Nem is tudom… mindig szerettem a whiskyt. De valójában, csak kellett egy helyettesítő ital a vodkanarancs helyett. – Hiszen ez valóban a közös italunk volt és épp elég dolog volt, ami Cassy emlékeztetett, nem kellett még ez is.
A sör szó hallatán grimaszolni kezdtem, majd megittam a maradék vodkanarancsomat is és nem mozdultam, ő hiába indult meg, így reméltem, hogy nem megy vissza nélkülem.
- Nem vagyok sörös. De van itthon még vagy két dobozzal, ha arra vágynál. – Jegyeztem meg, majd azon kezdtem gondolkodni, mennyire feloldódott a hangulat köztünk, holott néhány perccel ezelőtt úgy éreztem, ebből semmi jó nem sülhet ki. Bár az is benne volt a pakliban, hogy mindez pusztán átmenetei és percekkel később már semmi sem lesz ugyanolyan jó, mint most.
Példának okáért, ha a bátyám hirtelen hazaállít, nos, akkor még lehetnek gondok, de… erre az eshetőségre valahogy nem akartam gondolni. Töltöttem még egy kört magamnak és neki is, amennyiben szüksége volt rá, majd a poharam oldalát kezdtem kocogtatni, Cassyt fürkészve.
- Meddig van időd… maradni? – Puhatolóztam, majd rendesen megfogtam a poharat. Nem akartam, hogy hamar elmenjen, mert úgy éreztem, azzal megszakad az, ami most elkezdett épülni köztünk újra. Úgy éreztem, ha elmegy, újra minden rossz lesz, s távol leszünk egymástól, mindenféle értelemben. Ezt nem akartam. Még akkor is, ha nehezen indult köztünk a dolog, most jónak tűnt.
A válaszára várva indultam végül befelé a nappaliba, ahová amúgy is menni akart percekkel ezelőtt.


492 words || Silent Scream || note:  Nappali 1505513385  || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

I write lines down, then rip them up...
Impossible describing love.


Alesea R. Hyland
Szirén
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
41
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptySzomb. Ápr. 06, 2019 10:54 pm




Lessidy




Zavarba jöttem. A világ leghétköznapibb témájáról beszélgettünk, de ahogy elhagyta a száját az orgazmus szó, egyszeriben az arcomba tódult minden vér. Csak hebegni tudtam egy "nem, még nem"-et, aztán szerencsére magától kiviharzott a nappaliból. Amúgy sem voltam soha az a koktélos típus, alkoholok terén meglehetősen válogatósnak tartottam magam mindig is. Most viszont ez a bizonyos koktél eléggé megmozgatta a fantáziámat, főként a neve miatt...
Szinte rám rivallt, ami először meglepett, de aztán láttam rajta, hogy maga sem úgy gondolta - vagy csak bemagyaráztam, mert szerettem volna, ha így van -, úgyhogy halvány mosollyal beléptem a küszöbön, hogy segítsek.
- Még szerencse, hogy sosem azt csinálom, amit mondanak nekem - kiszélesedett a mosoly az arcomon, ahogy elkezdtem a varázslatot. Mióta Lessa kilépett az életemből, a lázadó természetem valahogy elapadt kissé Oliver mellett. A legutóbbi látogatás azonban felszított bennem valamit, mostanában újra annak a dacos tinédzsernek éreztem magam, aki Less mellett voltam - és őszintén? Nagyon is jól esett ezt a rég elfeledett részemet viszont látni. Elégedetten nyújtottam át Lessának a varázslatom eredményét, és meglepettséget, talán egy kis csodálatot látni az arcán csak tovább dagasztotta az önbizalmam.
- Régebben nem fektettem semmi energiát az erőmbe. Nem érdekelt, hogy boszorkány vagyok. De mióta... - elakadtam. Még mindig úgy éreztem, a halála és a bátyámmal történtek körüli események túlságosan érzékeny témák ahhoz, hogy csak úgy beszéljünk róluk. - Azóta elkezdtem komolyan venni. Szeretnék még erősebbé válni. - Habár még mindig semmi komolyabb célom nem volt vele. Egyszerűen csak élveztem, és örültem, hogy újabb és újabb oldalamat fedezem fel a képességeim által. Erősebbnek éreztem magam, nem fizikailag, sokkal inkább lelkileg és szellemileg.
- Rendben. - Lelkesen fogadtam a feladatot és a narancsokhoz léptem. Feltűrtem a felsőm ujját és úgy tettem, ahogy mondott: elkezdtem kifacsarni a gyümölcsöket, hogy az általuk nyert levet a vodkához keverhessük. Egy kicsit maszatos lettem a műveletben, a hajam pedig folyton útban volt, de a létől ragacsos kezemmel nem tudtam rajta segíteni, a kézfejem külső élével próbáltam a fülem mögé tűrni, de az újra és újra visszahullott. A kérdése hallatán kis híján a tenyeremet is belefacsartam az italba...
- Pff, nem, dehogy! Időm sem volt igazán a szerelemre, volt más elég bajom. Miért, neked, öhm... Neked van valakid? - Én, esetleg? - ez járt a fejemben, de képtelen voltam hangosan is kiejteni. Azt mondta, a testvéremről lemondott, de rólam vajon...? Persze, nyilván rólam is. Őrültség mást gondolnom.
A facsarás végeztével a csaphoz mentem kezet mosni, amíg Lessa befejezte az italt, végül elé lépve a kezembe vettem a másik szabad poharat. Kissé még feszengtem, ez az egész helyzet túlságosan szürreálisnak látszott, és valamiért zavarban is voltam... Úgyhogy nagyon kellett már az az ital.
- Nos, akkor... A folytatásra? - koccintásra emeltem a poharat, de vártam, hátha hozzátenne még valamit, csak aztán kortyoltam bele. Ízlelgettem a nyelvemen az italt, mielőtt lenyeltem volna, és rögtön éreztem, ahogy a melegség végigszánt a gyomromban. Jól esett. - Szóval whisky? Mikor lettél whisky-rajongó? - megjátszott sértődöttséggel kérdeztem, hisz régebben a vodkanarancs volt az italunk. Azért mosolyogtam mellé, hogy érezze, csak ugratom, és ha jött, visszaindultam vele a nappaliba, a kanapéhoz.
- Habár amennyi minden történt mostanában... Csodálkozom, hogy nem fizettem még be egy karton sörre - Nem tűnt szürreálisnak a kép, ahogy egy dobozzal a kezemben gubbasztok a tévé előtt...

Nappali 2036196826

@


Cassidy Hemingway
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali EmptyHétf. Márc. 04, 2019 4:42 pm


To: Cassidy Hemingway




Nyugalom és béke, elfogadás és továbblépés… olyan egyszerű szavak, mégis olyan nehéz. Szinte lehetetlen gondolat az, hogy minden teljesen lenyugodjon – a kedélyek, az indulatok, a bennünk tomboló harag, vagy a sérelmek, melyeket mindketten elszenvedtünk. El kellett volna fogadnunk azt, ami történt és többé még csak rá sem gondolni, majd szépen továbblépni, de… lehetséges ez egyáltalán? El lehet felejteni azt, ami történt? Főként, ha az életedet változtatta meg. Szerintem… lehetetlen. S ő sem kérte, hogy felejtsem el, de most mégis nyitott volt felém, nem úgy, mint legutóbb. De miért? Mi változott azóta? Mit tettem én? Vagy mi történt Vele? Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, mégis csak bólintani tudtam a válaszára. Nyugalmat. Ha ezt akarja, hát megadom neki, de azt hiszem, ezt csak a magam módján tudom. Példának okáért az itallal, ami sürgősen be kellene hoznom.
- Pedig vannak ám jobb italok is ennél. Koktélok, vagy a minőségi bourbon whisky. Tényleg, ittál már orgazmus koktélt? – Ejtettem meg felé egy mosolyt, de aztán kezdtem összezavarodni a közelében. Az érintés, a szavak, az illata, a… minden. Ott hagytam. Muszáj volt kirohannom a nappaliból, egyenesen a konyhába, távol tőle, mert kezdett túl furává változni a helyzet.
Továbblépés? Mit jelent ez a szó egyáltalán?
Még visszaszóltam neki, miszerint maradjon csak ott, avagy várjon meg, majd a konyhában kezdtem tenni-venni, idegesen, feszülten és értetlenül állva a helyzet előtt. Sikeresen le is vertem egy poharat, így mély levegőt vettem. Épp lehajoltam, hogy a kezembe szedegessem továbbra is feszülten a szilánkokat, mikor Cassy megjelent a konyha ajtóban.
- Mondtam, hogy várj meg ott! – Hangom kissé idegesebben csengett a kelleténél, így azonnal el is szégyelltem magam. Nem rá voltam dühös, nem is a széttört pohárra, hanem magára a helyzetre. Nyeltem egy nagyot, ahogy elkezdett valamit motyogni. Varázsige. Oh, hát persze… vagyis, várjunk. Érdeklődve tekintettem rá, ahogy a pohár lassan újra eggyé változott a kezében.
- Wáó. – Felegyenesedtem a lánnyal együtt, miközben nyúltam is a pohárért. Megnézegettem, majd visszapillantottam rá. – Sokat fejlődtél. Mármint… régen sem voltál rossz, de ilyen hókusz-pókuszokat nem tudtál még. – Nevettem fel halkan, majd inkább a pult felé fordulva folytattam volna a dolgomat, mikor odahúzódott hozzám. A szívem hevesebben kezdett verni a közelségétől és ez… …biztos csak a múlt miatt volt. Nem?
- De, a narancsok ott vannak az asztalon, ha azokat felvágod, vagyis kifacsarod… azzal sokat segítenél. – Motyogtam némi zavarral a hangomban, majd kitöltöttem a vodkát két pohárba gondolkozva. Aztán odébb léptem, hogy legyen elég helye a narancslevet beletölteni. Én magam addig az üveg vodkával a kezemben léptem a hűtőhöz és pakoltam el szépen.
- Na és… azt már tudjuk, hogy nem vagy Oliverrel. De… más? Van azóta valaki? – Nem néztem rá, nem akartam látni a reakcióját. De érdekelt, hogy rátalált-e végül is a nagy szerelem, vagy pont, hogy nem. Bár, miért is érdekelt ez engem?!
Ha elkészültek a vodkanarancsok, akkor az egyik pohárért léptem, majd megfogva azt a lányra emeltem végül a tekintetemet.


477 words || Silent Scream || note:  Nappali 1505513385  || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

I write lines down, then rip them up...
Impossible describing love.


Alesea R. Hyland
Szirén
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
41
Népszerûség :
0

Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Nappali Empty

Ajánlott tartalom


Nappali Empty
Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Hyland ház-
^
ˇ