Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Elisabeth Saltzman


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Fire Meets Fate

Isaac Lestrange
Today at 3:17 am



Charlotte szobája

Patrick Joseph Reynolds
Yesterday at 10:00 pm



Utcák

Oliver Hemingway
Yesterday at 8:34 pm



Asztalok

Grace Moore
Szer. Jan. 16, 2019 11:29 pm



Grace cellája

Grace Moore
Szer. Jan. 16, 2019 11:07 pm



Trónterem

Kai Parker
Szer. Jan. 16, 2019 1:09 pm



Az épület elõtti tér

Reagan Blair
Kedd Jan. 15, 2019 8:52 pm



Nevan

Nevan
Hétf. Jan. 14, 2019 7:56 pm



Alaric Saltzman irodája

Caroline Forbes-Salvatore
Hétf. Jan. 14, 2019 10:01 am



Klaus & Camille - It's good to see you again{Franciaország}

Camille O'Connell
Hétf. Jan. 14, 2019 8:08 am
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete

Share | 
 

 Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Szer. Dec. 19, 2018 12:45 pm


To: Cassidy Hemingway




Abban a pillanatban, hogy kitört belőle a nevetés, én magam csak értetlenül pislogtam rá. Tudtommal semmi nevetségeset nem mondtam, így hát nem értettem, miért ezt a reakciót kaptam. Vagy talán az volt annyira nevetséges, hogy előtérbe akartam Őt helyezni? Őt és a lehetséges érzéseit? S ekkor megkaptam a magyarázatot is. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg. Az arcomra volt írva minden, de aztán nyeltem egy nagyot.
- Ettől függetlenül… nem fogok találkozni vele. – Jegyeztem meg csendesen kissé, ahogy félrepillantottam. Elképzeltem, hogyan nézne rám Oliver és miket vághatna a fejemhez. Ha Cassidy olyan hideg volt velem legutóbb, akkor Ő? Nem, erre azt hiszem, egyáltalán nincs szükségem. Mondjuk úgy, van éppenséggel elég bajom, nem akarok plusz terheket és szenvedést okozni magamnak.
Aztán azt pedzegette, hogy megkínálhatnám valamivel. Újra és újra meglepetést okozott ez a lány, én pedig egyszerűen kezdtem elveszni. Miért csinálja? Miért van itt, mi a célja ennek az egésznek? Most közeledik felém vagy netán csak szórakozik? Felnevettem, ezúttal én.
- Igen, ezt mondtam, de te erre mit léptél? Arra is emlékszel? Mindent megbeszéltünk, amit lehetett, de Te nem kértél belőlem többet. Összetörtem előtted, ott, abban a pillanatban, darabokra hullottam, mégsem számított… de most itt vagy és teljesen… teljesen összezavarsz ezzel, Cassidy. – Kissé hevesen mondtam ki mindent, vagy inkább zaklatottan. Aztán igyekeztem megnyugodni, mély levegőt venni. A hajamba túrtam, hosszan lehunyva a szemeimet, majd rápillantottam újra lassan.
- Nem keresem meg Olivert, hányszor mondjam még el? Jobb neki nélkülem. – Közöltem kissé hidegen, avagy ingerülten inkább. Mindig is idegesített, ha úgy éreztem, elvesztettem az irányítást az életem fölött. Minden úgy történt körülöttem, hogy úgy éreztem, nekem nincs beleszólásom. Frusztráló volt és idegtépő és… a fenébe is.
- Te csak…? – Néztem egyenesen rá, miközben válaszokat vártam Tőle, magára a helyzetre. A szemeit fürkésztem, de végül semmit nem mondott, csak menekülőre fogta. El akart lépni mellettem, de nyúltam felé, sőt, kiléptem elé, így ütközött végül nekem. Bár én léptem oda, mégis meglepettséggel a tekintetemben néztem rá.
- Cassy… - Kezdtem bele, de ezúttal én nem tudtam, mit kellene mondanom. Csak fürkésztem őt, azt a szempárt, ami régen annyira megbabonázott, hogy képes voltam beleszeretni két pillanat alatt… a legjobb barátnőmbe. Hát nem vicces? Nyeltem egy nagyot, ahogy a szemeiről az ajkaira vezettem a tekintetemet. Sosem csókoltam meg. Sosem volt rá lehetőségem, pedig sokszor… elképzeltem, milyen lehetne. Fantáziálgattam, mint egy buta kis tinédzser. Bár, tulajdonképpen az is voltam. Éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd verni a kelletténél. Ez megijesztett, így hirtelen néztem félre.
- Maradhatnál még. Ha szeretnél. – Nyögtem ki halkan, de nem néztem rá. Egyszerűen elöntött a zavar, s valami furcsa, talán nosztalgikus érzés. A lány közelsége, az illata, az, hogy a rég elfeledett érzéseim visszakúsztak az elmémbe… …nem lesz ennek jó vége, ugye?
Néhány hosszabb pillanat után néztem újra Cassyre, csillogó tekintettel, miközben kezemmel kisimítottam egy hajtincset az arcából. Csak úgy. Ösztönös volt és nem kértem bocsánatot érte.
- Mit innál? Üdítő vagy netán valami alkohol? – Mosolyodtam el lassan, majd húztam vissza a kezemet, de el nem léptem tőle. Még mindig ott álltunk, olyan közel egymáshoz, mint egykor.


504 words || How Does It Feel? || note:    || kredit || inspirate by



I write lines down, then rip them up... Impossible describing love.

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
33
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Szomb. Nov. 24, 2018 10:29 pm




Lessidy




Látványosan jobbra húztam a szám az érvelése hallatán. Még ha a személyes ellenérzéseimet félre is tesszük, akkor is ostobaság lenne felkeresnie a bátyámat. Habár nem sokat árult el arról Lessa, miféle formában is tért vissza az életbe és milyen erővel ruházta fel őt az, hogy legyőzte a halált, vele ellentétben Oliver képességeivel teljes mértékben tisztában voltam. Féltettem tőle Lessát, de elhatároztam, hogy nem avatkozom közbe, akár a segítésükről, akár a megakadályozásukról legyen szó.
- Ahogy érzed. Tényleg. - vontam meg a vállam, bár azt azért jobbnak láttam, ha tisztázok vele minden körülményt. Nem csak arról, mit jelentene, ha felkeresné Olivert, hanem arról is, én ebben miféle szerepet - nem - kívántam betölteni ebben.
Helyeslőn bólogattam, hallván, hogy észhez tért és belátta, hogy várnia kellene a nyakbaborulással, ám a mondandója végén értetlenül ráztam egyet a fejemen. El kellett gondolkodnom, jól hallottam-e, amit mondott, és ahogy őt fürkészve leesett, hogy igen, elnevettem magam. A reakció teljesen ösztönösen jött, bele sem gondoltam, milyen furán festhet, hogy kinevetem azt a képtelenséget, hogy még mindig szerelmes lennék a bátyámba. Pedig egykor nagyon is igaz volt...
- Nem, nem, félreértettél. Nem ármánykodom, nem az én asztalom. Már nem érzek semmit Oli iránt, semmi romantikusat... Pláne nem akarok összejönni vele - Csak a fejemet ráztam a gondolatra. Hihetetlennek tűnt visszagondolni, annak idején mennyi mindent megtettem volna a szerelmemért, ma meg már mosolyra fakasztott az, hogy Oliver meg én... Olyan nehezen sikerült túljutnom rajta. Nem akartam megkockáztatni az esélyét sem, hogy újra ekkorát zuhanjak.
Épp ezért gondoltam rá, hogy talán közelednem kéne felé, de a reakciójával elérte, hogy újból megvillantsam felé a tüskéimet - mint egy sündisznó, akit az első rossz szó visszalök a kedvességtől.
- Kínozni? Legutóbb még te mondtad, hogy újra akarod kezdeni, most meg már baj, ha maradnék? - Egyből összefontam a karom, védekezésem jeleként. Ha ennyire rosszat feltételez rólam, minek keresett meg? Ebből is látszott, hogy akkor és ott nekem volt igazam, és hülyeség azt gondolni, hogy megbízhatok benne. - Ó, hát köszönöm szépen a nagylelkűséged, de semmi szükség rá. - fortyogtam a dühtől, de csak azért sem tágítottam a polctól, ami elé lecövekeltem. - Nagylány vagyok már, képes vagyok egyedül kormányozni az életemet. Nem kell szívességet tenned nekem. Ha csak én tartalak vissza Olitól, akkor menj és keresd meg. - mutattam én is az ajtó felé, bár magam sem voltam benne biztos, kire és mire vagyok pontosan mérges. Talán csak azt nem akartam, hogy megint én legyek a gonosz, aki szétszakítja a szerelmes párt és önzőn tönkre teszi a boldogságukat. Nem, végeztem ezzel a szereppel, sem áldozat, sem pedig mostoha nem akartam lenni. Bármi is zajlott közte és a bátyám közt, ki akartam belőle maradni.
- Én csak... - Hogy értethettem volna meg vele, hogy nem tartottam akkora hülyeségnek, hogy tiszta lappal nyissunk? Hogy szerettem volna többet tudni róla, a jelenlegi életéről, és újra meg akartam tanulni bízni benne? Kizárt volt, hogy ezeket épkézláb szavakkal elmagyarázhassam, így feladtam már az elején. - Mindegy... Igazad van. - megráztam a fejem és elindultam kifelé. Talán jobb, ha lelépek, ha rájátszok a félelmeire és kisétálok azon az ajtón. Higgye azt, hogy szándékosan kínzom, legalább végleg lezárhatjuk ezt az egészet...
A szőnyeget bámultam, nem figyeltem, merre megyek, és sikerült frontálisan belegyalogolnom Lessába. Az feltűnt, hogy kettőnk közül ő lehetett az erősebb, mert visszapattantam róla, habár így is jóval közelebb álltunk egymáshoz, mint az elmúlt hónapok során bármikor. Felnéztem rá a szemem elé lógó vörös fürt alól, de nem húzódtam el, csak álltam ott és néztem őt, megzavarodva, ezernyi, kavargó érzelemmel.




@


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
12
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Szer. Nov. 14, 2018 4:56 pm


To: Cassidy Hemingway




A lány szavai vágtak fejbe, azaz, fogalmazzunk úgy, visszarántottak a földre. Ha nem tette volna, elszálltam volna az örömhírrel együtt Kínáig, vagy bármeddig. A tudat, hogy Oliver életben van, teljesen megrészegített. Amúgy sem tudtam már túlságosan tisztán gondolkodni, de most… a fenébe is, mit kellene tennem? Odamennem és tisztáznom mindent, nem igaz? Cassidyt kezdtem fürkészni. Tudni akartam, miért tartja annyira rossz ötletnek azt, hogy találkozzak a fiúval, aki egykor elrabolta a szívemet. Figyeltem azt, hogy mennyire ideges… látszott rajta. Sóhajtottam egy nagyobbat.
- Pont ezért kellene elmondanom neki az igazat. Azt, hogy nekem semmi közöm hozzá… azt, hogy én vártam aznap éjjel őt… és el akartam neki mondani mindazt, amit akkor éreztem. – Szinte suttogtam. Nem akartam vitába szállni vele, ugyanakkor nem éreztem teljesen jogosnak sem, hogy ennyire ellenzi a vele való találkozást. Aztán beugrott, hogy igaza van. Nem kellene újból a közelébe mennem, hiszen… mi van, ha Cassidy még mindig szereti őt? Sőt, mi van, ha valójában együtt is vannak, csak ezt nem akarja az arcomba vágni? Hallgattam a szavait, a további érveit, de már nem volt szükségem győzködésre. Lemondtam Oliverről ezúttal.
Valamiért nem kételkedtem a szavaiban, abban, hogy Olivert kiforgathatta az átváltozása. Elég volt Damonre gondolnom, arra, ahogyan a felfokozott érzelmeknek hála vagy épp a kikapcsolt állapotának eredményeképp szörnyű dolgokat tett. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy belül jó volt. De amikor az ember eljut a feladás széléig, képtelen logikusam gondolkodni, nem igaz? Hinni akartam abban, hogy Oliver számára is van kiút abból a sötétségből, ahová a bátyám juttatta. Bár nem volt kétséges, hogy csak a szerencsének volt köszönhető az, hogy újra az „élők” közé léphetett. Vámpírként. Már nyitottam volna a számat, hogy mondjak valamit, de megelőzött. Elég határozottan jelentette ki, miszerint egyáltalán nem hajlandó segíteni. Megrökönyödtem ezen egy pillanatra, de aztán újfent eszembe jutottak Cassy érzései. Nyilván… nem akar segíteni Nekem, hogy az egykori Szerelmemmel találkozzak. Világos. Teljesen.
- Megértettem, Cassidy, s azt hiszem, megfogadom a tanácsod. Nem megyek Oliver közelébe… jobb lesz így. Még akkor is, ha jogtalan a gyűlölete felém… ha ez közelebb visz téged hozzá, az, hogy ti ketten együtt vagytok ellenem… talán nem nagy ár érte, nem igaz? – Nyeltem egy nagyot, ahogy a lányt kezdtem figyelni. A szemeit, a reakcióját. Azt akartam, hogy tudja, támogatom őt Oliverrel kapcsolatban. Én már… én már túl rég kikerültem az életükből ahhoz, hogy visszakússzak a lábtörlő alatt. Másfelől, Cassidy is világosan a tudtomra adta, mennyire nem akarja folytatni, vagy épp újrakezdeni velem a barátságát. Bármennyire is fájt… A földre néztem és megremegtek az ajkaim. Kezdtem úgy érezni, teljesen felesleges volt ez az egész. Felkeresnem múltkor Cassidyt, s most az, hogy eljött és közölt valamit, ez is szinte… értelmetlen volt. A múltam darabkái, reménycsillagok, amik egyenesen a bukás felé szálltak végül, s csapódtak végül be egyenesen a szívembe. Fájt. Miért kecsegtet a Sors valamivel, amit végül nem ad meg? Vagy miért csapom be épp önmagam, s keltek hiú reményeket a lelkemben? Talán mert nem vagyok normális.
A kérdésére összerezzentem, majd ráemeltem a tekintetemet. Mi? Megkínálni? De hisz miért kellene megkínálnom őt, mikor csak azért jött, hogy elmondjon valamit? Nem hittem, hogy maradna. Nem hittem, hogy…
- …múltkor még olyan hevesen távozásra akartál engem bírni, most pedig szándékodban áll velem tölteni még némi időt? Miért? Miért kínzol, mikor mindketten tudjuk, hogy kisétálsz majd azon az ajtón és soha többé nem jössz vissza? – Újból megremegtek az ajkaim, s ezúttal a hangom is, miközben elmutattam az ajtó felé. – Nem megyek Oliver közelébe Miattad. Félreálltam… már réges-rég megtettem. Nem akarok több fájdalmat okozni neked, Cassidy. – Komolyan néztem rá, tekintetemet az övébe fúrva.


589 words || How Does It Feel? || note:    || kredit || inspirate by



I write lines down, then rip them up... Impossible describing love.

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
33
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Pént. Okt. 19, 2018 7:25 pm




Lessidy




Azt hittem, felkészültem Lessa reakciójára, a valóság mégis kétszer olyan erősen törölt képen, mint azt én naivan előre elképzeltem. Valahogy visszatért a remény, az élet a lány hangjába, legalábbis jóval izgatottabb lett a hírtől, mint eddig volt, és... Ki hibáztatná ezért? Most közöltem vele, hogy élete nagy szerelme feltámadt. Most adtam a kezébe az újrakezdés lehetőségét. Persze, hogy örült ennek, ez a része teljesen érthető - az érthetetlen ebben az volt, hogy ez nekem miért esett olyan rosszul.
- Nem biztos, hogy ez jó ötlet - feleltem végül a szavaira, a kérdéseire, de ülve maradtam, nem álltam fel vele együtt. Előre dőltem, a térdemre könyökölve összekulcsoltam az ujjaimat magamat előtt, azokat és az alattuk tátongó mélységet bámultam, a szőnyeg redőit. Úgy éreztem, saját magamat látom bennük. - Nézd, Oliver teljesen biztos benne, hogy te és a bátyád együtt öltétek meg őt. Bosszút akar állni, nem csak rajta, rajtad is. - Tudnia kellett az igazságot, mielőtt megint fejjel ront neki a falnak. A bátyám veszélyes lett, jóval veszélyesebb, mint azt Lessa el tudta volna képzelni.
Mielőtt még összevesztünk volna ezen, felpattantam a kanapéról és szembefordultam vele.
- Tudom, hogy látni akarod és el akarod magyarázni neki, mi történt, de meg kell értened... Oliver megváltozott. Sokkal inkább... ösztönlény lett. Az sem kizárt, hogy letépi a fejed, mielőtt egyáltalán kinyithatnád a szád. És nem képletesen értem... - összefontam magam előtt a karom, védekezésem jeleként. Nem szerettem szörnyetegként beállítani a bátyámat, de én láttam talpig vérben úszva - más vérében -, és láttam, milyen szörnyű erő lappang benne. - Dühös. Ha fel akarod keresni, hogy meggyőzd, óvatosan tedd, hiszen ő is úgy tudja, meghaltál. Vele nem lesz olyan könnyű dolgod, mint velem volt - Gúnyos félmosoly jelent meg az arcomon, miközben lesütöttem a szemem. Épp ez az, hogy velem sem volt egyszerű dolga, én is kést szegeztem rá... Szerettem volna hinni benne, hogy Oliver sosem bántaná a nőt, akit egykor szeretett, de már rég nem bíztam se benne, sem pedig senki másban. Jobbnak láttam, ha erről Lessát is figyelmeztetem.
- Ne kérj tőlem semmit - szögeztem le sietve, aprót rántva fejemen, hátradobva vörös fürtjeimet a vállam mögé. - Csak azért jöttem, hogy ezt elmondjam, de nem segítek kapcsolatba lépni vele. - Talán kissé kegyetlennek tűnhettem, dacosan felszegett állal, szilárd magabiztossággal cövekelve le Lessa előtt, de komolyan gondoltam. Épp eleget szenvedtem kettejük miatt, nem voltam hajlandó kerítőnőt játszani nekik. A sértettség még mindig ott lobogott bennem, és azon túl újfajta tüzet is éreztem... Féltékenységet - és ezúttal nem Lessa iránt. A saját bátyámra voltam féltékeny.
Hogy lerázzam magamról ezt az érzést, járkálni kezdtem a nappaliban. A falak mentén indultam körbe, szemügyre vettem a berendezési tárgyakat, képeket, díszeket, megérintettem, amit arra illendőnek találtam. Oldalra fordítottam a fejem, de nem néztem hátra a vállam felett.
- Meg sem kínálsz semmivel? - Legutóbb olyan hevesen makacskodott, hogy nem hagyhatom faképnél és meg kell hallgatnom, most viszont nem éreztem azt, hogy túlságosan ragaszkodna a társaságomhoz. De hát azok után, hogy bedobtam az Oliver kártyát... Érthető volt, hogy inkább vele akarna most lenni.
Érthető, és borzasztó fájdalmas.

ő bizony... -.-

@


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
12
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Szer. Okt. 10, 2018 3:37 pm


To: Cassidy Hemingway




Magam sem tudtam eldönteni, hogy mi bánt jobban. A jelenléte maga, vagy az, ha távol van. A hangja, a nevetése, vagy az, hogy soha többé nem hallhatom őt. Hisz sokáig így voltam vele. Elengedtem őt, ahogy ő is engem. Talán jobb lett volna, ha a múlt érintetlen marad? Jobb lett volna, ha nem megyek oda és hajtok fejet előtte, a bocsánatáért könyörögve? Jobb lett volna, ha nem török össze előtte apró kis darabokra, szinte megalázkodva előtte? Rengeteg kérdésem volt, s választ nem igazán remélhettem. Az, hogy itt volt, ezúttal az én lakásomban, csak kínzó érzéseket keltett bennem. Tudva, hogy úgyis kisétál majd azon az ajtón… fájó volt. A lelkem szinte megremegett, mikor arra kért, üljek le. Kért. Valóban kért és úgy tűnt, fontos neki, hogy ne ácsorogjak. Bár nem értettem, miért. Bármiről is volt szó, nem kellett volna aggódnia azon, miként reagálok majd rá. Hiszen… miért is kellett volna bármit éreznie az irányomba? Elengedett. Megbocsátotta a bűneimet, de elengedett és nem kért belőlem. Ez volt az utolsó dolog, amit jól tudtam vele kapcsolatban. Most mégis… várakozón tekintett rám, így hát mély levegőt vettem. Összefont karjaimat egy pillanatra sem engedtem le magam előtt. Így léptem oda a kanapéhoz, de nem, nem ültem közvetlenül mellé. Úgy éreztem, a közelsége… csak még jobban szétszedne. Mikor lettem ennyire labilis? Magam elé pillantottam, ezen a kérdésen gondolkozva, mikor is Cassy újra megszólalt. „Oliver él.” Egyből rákaptam a tekintetemet.
- Hogy mit mondtál? – Pislogtam, s hol a lány ajkaira, hol a szemébe néztem. Mi a pokol? Nyeltem egy nagyot, s testem szinte remegni kezdett. Sőt, remegett is. Ez a hír… micsoda…? Él? De akkor miért nem tudtam erről? A kezeimet végül leengedtem magam mellé, s a kanapéra csúsztattam, szinte megkapaszkodva benne. Cassy tovább beszélt, de csak foszlányok jutottak el belőle hozzám. „Meghalt. „Visszahozták.” „Vámpír.” A lány hangja ezeket a szavakat visszhangozta a fülemben. S én magam lehajtottam a fejem, magam elé bámulva. Éreztem, hogy szívem is hevesebben kezd verni. Nem hallottam többé a lány hangját, hiába láttam a szemem sarkából, hogy mozog a szája, a szavak egyszerűen nem jutottak el hozzám. A saját szívdobogásomat hallottam. Végül felálltam és ezzel a lendülettel fordultam felé.
- Hol van?! – Néztem rá reménykedve. A hangom kissé talán más hangszínt vett fel, erőteljesebbet, némi éllel, de ez csak az izgatottságomat jelezte. – Látnom kell őt. Látnom és… beszélnem vele… muszáj… - Cassy szemeit fürkésztem. Nem voltam már szerelmes Oliverbe, mégis egy olyan személy volt a számomra, akit sosem felejtettem el. Akkoriban tényleg szerettem őt. Vele képzeltem el a jövőmet, de a halála mindent megváltoztatott. Egy részem vele együtt halt meg. Egy részem akkor, mikor Cassy elhidegült tőlem. S végül egy részem akkor, mikor a saját testvérem ölt meg. Néha úgy éreztem, nem maradt már bennem semmi, de most… talán visszakapom egy apró részem? Még akkor is, ha nem lehetek már az, aki egykor voltam.


472 words || How Does It Feel? || note: Oliver :OO || kredit || inspirate by



I write lines down, then rip them up... Impossible describing love.

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
33
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Szomb. Okt. 06, 2018 7:11 pm




Lessidy




Baj? Így is lehetett volna fogalmazni. Életem legnagyobb erkölcsi dilemmája volt (a testvérem iránt táplált, gyengéd érzelmeimet leszámítva), hogy jobb lett volna-e, ha Oliver nem tér vissza. Tudtam, húgaként gondolnom is szörnyű arra, hogy inkább látnám őt holtan, de minden nap eszembe jutott, tényleg ugyanaz az ember tért-e vissza a halálból, és mégis milyen áron. Úgy láttam, Oliver esetében a vámpírság az emberségébe került, mindabba, ami a bátyámmá tette őt, úgyhogy igen, néha eszembe jutott, hogy talán jobb lett volna a régi fivérem emlékére, ha nem tér vissza. Aztán persze mindig elfogott a bűntudat és az önmarcangolás.
Ilyen értelemben bajról is beszélhettünk.
Aztán arról az aggodalomról is beszélhetnénk, amit Lessa arcán láttam. Fogalmam sem volt, miért kapott ekkora frászt a vészmadárkodásomtól, hiszen ha gond is volt, miért érdekelte? Azok után, milyen csúnya dolgokat vágtunk egymás fejéhez, gondolni sem akartam rá, hogy még mindig törődik velem. Vajon még mindig...?
Elhessintettem a gondolatot és igyekeztem normálisan, barátságosan rámosolyogni. Nem akartam tükrözni, mi minden járt abban a pillanatban a fejemben. A bátyám miatt jöttem, és mert Lessának joga volt tudni, hogy a szerelme él; hogy irántam hogyan érez, és én iránta hogyan éreztem, az nem tartozott ide.
Gondolkodóba ejtett a titokzatos lakótárs gondolata. Egészen új szemmel néztem körbe, mintha a szétszórt holmikból ki tudtam volna következtetni, mégis kivel élt együtt. Barát? Barátnő? Megint olyan vizekre eveztem fejben, melyekre nem akartam, így hát összeszedtem magam és kényszerítettem a gondolataimat, hogy egy irányba csordogáljanak: Oliver felé. Ehhez meg kellett köszörülnöm a torkomat, és némi habozás után megpaskoltam magam mellett a kanapét.
- Ülj le. Kérlek. - megnyomtam az utolsó szót, hogy tudja, tényleg szükségesnek tartottam ezt. Ha nem akart mellém, azt sem bántam, de szerettem volna, ha nem állva hallgatja végig az egészet. Fogalmam sem volt, mennyire viseli meg a hír; valamiért attól féltem, engem sokkal jobban meg fog, hiszen ha látom, hogy örül majd a hírnek... Már a gondolatától is sajgott a szívem, és fogalmam sem volt, miért. Szerelmesek voltak egymásba a bátyámmal, nyilván örül majd Lessa, ha megtudja, hogy Oliver visszatért.
Bár tudtam volna, miért éreztem ettől olyan pocsékul magam! Mintha újrakezdődött volna a kör, mint évekkel ezelőtt, és megint én voltam az, aki egyedül maradt, holott már Lessát és Oliver egy részét is réges régen elvesztettem. Már évek óta teljesen egyedül voltam.
- Oliver él. - Túl akartam lenni rajta minél előbb, mintha sebről téptem volna le a ragtapaszt. - Jól tudod, meghalt, de utána visszahozták az életbe. Vámpír lett belőle. - Mély levegőt vettem, pillanatnyi esélyt adva Lessának, hogy feldolgozza a hallottakat és megpróbáljon reagálni rá.
- Amikor felbukkantál nálam, túl dühös és bizalmatlan voltam ahhoz, hogy elmondjam. De átgondoltam és úgy érzem, fontos, hogy tudd. Őszinte voltál velem, így én is az vagyok veled. - meglepett, milyen jól tartottam magam. Diplomatikusan és tömören tálaltam a hírt, nem inogtam meg, végig kemény és hűvös maradtam. A tekintetem mégsem tudtam levenni Lessáról, egyetlen pillanatra sem, csak néztem őt és vártam a reakcióját.

hahó megint

@


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
12
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Csüt. Szept. 27, 2018 2:06 am


To: Cassidy Hemingway




Bármi is történt, bármit vágtunk egymás fejéhez Sammel, bármi is történt, egyikünk sem tágított. Nem hagytam el a házunkat, maximum napokra, ahogyan ő sem csomagolt össze és távozott örökre. Holott neki kellett volna eltűnnie és felszívódnia mindörökre… de nem, itt volt. Itt, s elviselte, hogy naponta belekötök, beleállok, beszólok, s éreztetem, mennyire gyűlölöm őt. Hiszen gyűlöltem. Egy levegőt szívni egykori szerelmem gyilkosával… borzasztó volt. De az, hogy én megöljem őt, egyelőre csak tervben volt. Egyelőre azt akartam, hogy úgy szenvedjen, miközben él. Na, már amennyire a vámpírok élőnek számítanak.
A szobámban töltöttem a napom nagy részét. Bár lett volna dolgom, hiszen szirénként nem épp a lustálkodás és lazsálás volt a feladatom, de nem érdekelt. A Cassidyvel való találkozásom óta nem tudtam, mit tehetnék. Felkavart. Az, hogy láttam, beszéltem vele, éreztem… öleltem… mintha minden egyes sebet felszakított volna ez az egész. Nem tudtam, hogyan tudok újra előrelépni. Nem tovább, csak szimplán előre. Jó lett volna örökre kiírtani a szívemből őt, Olivert, s az egész múltamat, ám képtelenség volt. A fotójukat szorongattam és ahogy a mosolygó arcuk bámult vissza rám, szívszorító volt. Miért jutottunk el oda, ahol tartunk? Külön, egymástól távol, s egyikünk visszavonhatatlan módon holtan. Idegesen túrtam a hajamba, majd raktam le a fotót, mikor hallottam az ajtón való dübörgést.

Eleinte értetlenül bámultam a lányra, hiszen azt hittem, soha többé nem látom. Ugyanis… bármennyire is nevetséges, nem mentem volna vissza. Világosan a tudtomra adta, hogy nem kér belőlem, hogy ő lezárta és vége és… mégis itt állt előttem. Gyengén ráztam meg a fejemet, jelezve, hogy egyáltalán nem zavar. Ő? Soha. Tulajdonképpen, bárcsak mindig velem lett volna. Keserű mosoly jelent meg az ajkaimon egy rövid pillanat erejéig, majd mély levegőt vettem. Vajon miért jött ide? Mi mondanivalója maradt még a számomra? Miféle átkot akar szórni rám? Jó, talán azt nem, bár megtehette volna. Kissé összevontam a szemöldökömet, érdeklődve, mégis értetlenül bámulva rá.
- Persze, hogy őszinte voltam hozzád, de… - Érzékeltem, hogy egyre közelebb és közelebb jön hozzám, így én is tettem felé néhány lépést. - …mi az, amit nem mondtál el? Baj van, Cassy? – Kérdeztem rögtön, egy cseppet sem palástolva az aggodalmamat.
Hirtelen távolodott el tőlem, a kanapéra huppant, mire én összefontam magam előtt a karjaimat. Nem mentem utána. Tartottam a távolságot, hiszen tudtam, ha a közelébe jutok, újfent elszakad az a láthatatlan fonál, ami engem összetart. Egyben. Nem volt kedvem újra összetörni előtte, pedig a jelenléte ezt váltotta ki belőlem. Hiába volt itt, tudtam, éreztem, hogy pillanatok kérdése hogy újfent eltűnjön… s ezt képtelen voltam kibírni is.
Aztán ez elgondolkodtatott. Ennyi év távlatából is túlontúl nagy hatással volt rám ez a lány, mintha én még mindig… képtelenség. Gyengén ráztam meg a fejemet, majd a kérdésre egyből rápillantottam. Először hazudni akartam. Azt mondani, hogy igen, egyedül, de az igazság előbb-utóbb mindig kiderül, nem igaz?
- Nem, azonban… sokkal fontosabb, hogy mi az, amiért idejöttél. – Ejtettem ki végül ezeket a szavakat a számon. Ezzel nem hazudtam, pusztán az igazság egy részét nem mondtam ki. – Ha azért, hogy felkavarj, majd újra elküldj, azaz elmenj, akkor… kérlek, ne. – Tettem hozzá halkabban. – Elég volt legutóbb… teljesen szétcsúsztam. Láttad. – Nyeltem egy nagyobbat, majd egy kisebb sóhajjal az egyik asztal sarkának döntöttem a derekamat. – Tehát… miért jöttél? – Kérdeztem rá újra, miközben kissé lehajtottam a fejemet, ám tekintetemet nem szakítottam el róla.


544 words || One Last Time || note: #lessidy   || kredit || inspirate by



I write lines down, then rip them up... Impossible describing love.

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
33
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Kedd Szept. 25, 2018 6:46 pm




Lessidy




Azt hittem, lezártam ezt az egészet és Lessa képe többé már nem fog kísérteni. Tévedtem. A találkozásunk óta másra sem tudtam gondolni, csak rá, arra, hogyan tört meg előttem és hogyan váltunk el. Arra, hogy képes voltam a szemébe hazudni Olivert illetően. Még ha tudtam is, legalábbis a büszkeségem azt mondatta velem, hogy jogos volt a részemről a neheztelés, akkor sem enyhült a bűntudatom. Lessában volt annyi gerinc, hogy elém álljon és elmondja, felvállalja, mi történt. A legkevesebb az volt, hogy én is elé állok és elmondom, hogy Oliver életben van.
Talán életemben először örültem neki, hogy boszorkány vagyok, így ugyanis nem esett túlságosan nehezemre megtalálni őt. Persze egy kis segítséget igénybe kellett vennem, de a modern technológia csodáinak és néhány ritka jó barátnak köszönhetően sikerült kilyukadnom Lessa tartózkodási helyén.
Vettem egy mély levegőt, ahogy végignéztem a házon. Nem mondtam volna meg, hogy Lessa él itt. Kívülről olyan közönségesnek, átlagosnak tűnt, talán többször is elmentem előtte, mit sem sejtve arról, hogy az egykori barátnőm nagyon is él a csinosra mázolt kerítésen túl.
Újabb mély levegő után összeszedtem magam és megtettem előre az első lépést, amit további, magabiztos dübörgés követett.

- Tényleg nem akarok zavarni... - szabadkoztam már sokadjára, a farmeromba törölve idegesen a kezem. A nappali közepén terjeszkedő kanapét bámultam, mintha a halálos ítélem váltanám valóra azzal, hogy rá kéne ülnöm. Az is lehet, hogy csak túlságosan ideges voltam ahhoz, hogy ülve folytassam le ezt a beszélgetést.
Végül inkább Lessához fordultam.
- A múltkor őszinte voltál hozzám, így most én is az leszek. Van valami, amit nem mondtam el legutóbb, de úgy érzem, tudnod kell róla... - Beszéd közben öntudatlanul is egyre közelebb sodródtam hozzá, mintha a közelségében kerestem volna megnyugvást magamnak, és amint ez feltűnt, inkább átszeltem a nappalit és lehuppantam arra a kanapéra.
Fogalmam sem volt, hol kezdjem.
- Egyedül élsz itt amúgy? - kérdeztem, nem, nem csak azért, hogy az időt húzzam, hanem mert ez egy fontos körülmény volt, amit tisztázni kellett. Nem viselkedtem gyáván, csak megfontoltan!

hahó megint

@


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
⚝ (once upon an) Alesea Hyland ⚝
Play by :
⚝ Madison Davenport ⚝
Keresem :
Léptek száma :
12
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Nappali   Kedd Szept. 25, 2018 6:40 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
427
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Hyland ház-
^
ˇ