"Minden erőmmel igyekszem, hogy a dolgok rendben legyenek, de valahol a zsigereimben azt érzem, hogy vigyáznom kell, mert amit nem ismersz, az árthat."
Nem akartam sok időt fordítani erre az ügyre, hiába érdekelt a démon sorsa. Annyira senkié sem érdekelt, hogy több időt fordítsak rá, mint magamra. A saját ügyeim voltak mindig is a legfontosabbak, nem véletlenül maradtam életben olyan sokáig, s a jelképes korona sem pottyant véletlenül az ölembe. Csupán át akartam beszélni néhány dolgot a démonnal, félig-meddig arra számítva, csalódnom kell benne, azonban jól végezte a dolgát, egy rossz szavam sem lehetett rá. Tetszett az őszintesége, mert még a hízelgést is direkt teljesen átlátszóan csinálta, nem alattomos módon. Ott volt benne a sötétség, ezt még halandó testéből is ki lehetett érezni, ugyanakkor volt benne betyárbecsület, ha lehet annak nevezni. Volt egy jó megérzésem vele kapcsolatban. - Amennyiben hű szövetségesem maradsz, számíthatsz a segítségemre. Ha ellenszegülnél... szerintem tudod, annak mi lenne a vége. - figyelmeztettem azért, tudtam, hol vannak a határok. Nem a barátja voltam, a királynője, s ezt neki is tudnia kellett, nem ártott néha újra az eszébe vésni, mielőtt a többi feketelistás közé áll, akik a bukásomat akarták. A gyerek téma meglepett, nem is titkoltam el Drezath előtt, ugyanakkor jól tudtam kezelni a helyzetet, legfőképpen sehogy. Nem állt érdemekben foglalkozni egy félvér kölyökkel, sokra amúgy sem mentem volna vele. Érdekesnek találtam, s itt ki is fújt a történet. - Hm. Szóval elborzadt. Akkor vagy jó útra fog térni, s végképp nem okoz gondot... vagy a hozzá kirendelt őrzője bevégzi a küldetését. - vontam fel a fél szemöldököm, hiszen simán benne volt a pakliban, hogy az angyali teremtés végez vele, ahogyan annak történnie is kellene. Arra is kíváncsi voltam, vajon a férfi ehhez mit szól, de mivel az arcán nem láttam érzelmeket, valószínűleg nem hatotta volna meg az sem. Nem sokat tudtam a guardian-kambion kapcsolatról, az is csoda volt, hogy a kifejezéseket megjegyeztem, de szerettem képben lenni mindennel. Az ördög voltam végül is, vagy micsoda... - Rendben, Drez, köszönöm a szolgálataidat. - vigyorogtam rá, majd intettem, ezzel útjára engedve a férfit.
{ would you rescue me? would you get my back? would you rescue me when i'm by myself? }
Különösebben nem izgatott, hogy vajon elhitte-e igazán a szavaimat. Nem kívántam véka alá rejteni, hogy be akartam vágódni Katherine-nél, elsősorban mert segítséget ígért, és lássuk be, az rám fért. Még ha nem is voltam tehetetlen az emberi testben, azért nem voltam teljes mértékben önmagam sem. Ezen persze a nő is átlátott, a szavaira azonban csak halvány, kissé elégedett mosollyal reagáltam, semmi mással, majd bólintottam egyet a leginkább költőinek tűnő kérdésére. Nem mintha bármit is akartam volna tőle, hiszen a gondolataim egy részét a szirén töltötte ki, akit egyre inkább nehéz volt háttérbe szorítanom, még akkor is, ha elsősorban a megfigyelésével kellett volna törődnöm kizárólag. Vagy talán nem is annyira kizárólagosan, bár ezt nem annyira tudtam eldönteni, legalábbis azt semmiképpen sem a királynő miként reagálna, ha közölném, hogy egészen intim közelségből is kezdtem kiismerni a kis ezüst hajút. – Ez elég logikusnak hangzik – feleltem ezúttal őszintén, mert úgy gondoltam Katherine is kifejezetten őszinte volt velem, s álltam a tekintetét, ahogyan egyenesen a szemeimbe fúrta a pillantását. – Rendben, köszönöm – az egómra vonatkozó megjegyzésére csak egy félmosolyt villantottam, amit értelmezhetett ahogyan jónak látta. Igazából az volt a helyzet, hogy néhány démon esetében éppen az lett volna elrettentő, ha bedobtam volna, hogy az új királynő utasítására kell segítenie nekem. De ezzel nem akartam elvenni a kedvét, és jelen állás szerint elég valószínűnek tartottam, hogy pontosan tisztában volt azzal, néhányan nem annyira lelkesedtek az ötletért, hogy éppen ő került Arcadius helyére. Engem speciel egyáltalán nem érdekelt, jelenleg semmiképpen sem, mert több segítséget kaptam Katherine-től, mint a régi királytól összesen. Cade-nek meg voltak a maga rossz szokásai, éppen ezért a korábbi hízelgésem, nem volt akkor hazugság. Ahogyan az ivadékomra terelődött a szó, amit lássuk be, jobb volt közölni a királynővel, mint elhallgatni és úgy tenni, mintha nem is létezett volna… pedig megfordult ez is a fejemben. – A szimbólumomat magára tetováltatta, és a jelkép természetesen felizzott a közelemben, úgyhogy ha volt egy kis esze rájött mi az összefüggés. De úgy vélem, nem fog gondot okozni. Ahogy láttam, a fiú igencsak elborzadt, hogy a legendák igazak lehetnek a miben létével kapcsolatban – a fattyam volt ugyan, de belém szemernyi apai ösztön nem szorult, vagy ha éreztem is hasonlóan emberi létezésem során, arra már nem emlékeztem, túlságosan régen volt, hogy számítson. Természetesen a tetoválása zavart kissé, ám valóban azt láttam rajta, egy életre megjegyezte a nevemet, hogy soha még véletlenül se kelljen kiejtenie a száján. Nekem pedig ennyi éppen elég volt, ami azt illette.
{ deadly fever, please don't ever break
be my reliever 'cause i don't self medicate and it burns like a gin and i like it put your lips on my skin and you might ignite it, hurts, but i know how to hide it, kinda like it }
Az álarc mögött :
{ szuszu }
Szomb. Ápr. 11, 2020 12:33 am
♛ Drezath & Katherine ♛
What's up, little hooman?
Nagyon kíváncsi voltam, vajon tényleg ilyen sokan nem értettek egyet Cade módszereivel? Vagy mindez csak mellébeszélés, hogy megbízhatónak, hű alattvalónak tituláljam őket? Igaz, elég sokan ellenezték az elejétől fogva a trónra lépésemet, elképzelhető volt, hogy néhányan viszont sosem tartották a férfit jó vezetőnek. Egyeseknek nem való az ilyesmi, hiába hullik hatalom az ölükbe. Hiszen ő olyan erős pszichés képességeket birtokolt, kapott egy második esélyt az életre, csak úgy, mint én. Jobban meg akartam becsülni, mint ő, jobban csinálni a dolgokat. - Szerencsédre szeretem, ha hízelegnek. Egyébként igyekszem, még rengeteg mindent meg kell tudnom erről a birodalomról, hogy igazán jó uralkodó legyek. Gyakorlat teszi a mestert, nemde? - Természetesen a pokollal való ismerkedés mellett kapcsolatot kialakítani is szükséges volt, illetve megtudni, ki az, aki mellettem áll, illetve ellenem van. Nem egyszer fordult már meg a fejemben, hogy a pokol őrzőit is magam mellé próbálom állítani, bár erre nem láttam olyan sok esélyt. Amennyire hallottam, őket nem érdekli az uralkodó, csak maga a pokol. Azért lehatároztam, felkeresem majd őket, hiszen ostobaság lenne figyelmen kívül hagynom őket, mindent másképp akarok csinálni, mint Arcadius. Csak bólintottam a szavaira miközben én is végigmértem őt, próbáltam értelmezni, ezt vajon mire értette. Kétlem, hogy rám, különben sem akartam én tőle semmit, legalábbis ilyesmit nem. A kémkedés épp elég szolgálat volt tőle. - Köszönöm, Drezath. Nem szeretném, hogy azt hidd, nem bízom itt senkiben, de... tulajdonképpen már hosszú évtizedek óta csak magamban bízom. Ameddig nem bizonyosodom meg az ellenkezőjéről, addig senki másban. - meredtem egyenesen rá, nem kívántam eltitkolni semmit pont előle, akit az egyik pokolbeli lényre küldtem. - Bárkire is gondoltál, nyugodtan hivatkozz rám! Már ha nem sérti az egódat, ha csak az én parancsomra segít téged valaki. - mosolyodtam el, a férfiak ugyanis hajlamosak voltak erre. Nem ismertem őt viszont olyan jól, hogy ilyesféle következtetést vonjak le róla. Azt azonban mindenképp tudatni akartam vele, rám számíthat ebben az ügyben. Tényleg az volt a célom, hogy megszabadítsam a halandó börtönből. Az benne volt a pakliban, hogy valaki csak azért nem segít neki, mert engem említ, de erre az esetre is volt ötletem, bárkit rá lehet venni bármire, ha jól csinálod. - A gyermeked? - kérdeztem elkerekedett szemekkel. - Ahogy látom, nem kifejezetten érdekel a kölyök. Engem sem, amennyiben nem jelent ránk veszélyt. Mennyit tud a származásáról? - érdeklődtem tovább, mert nem tudtam volna mit kezdeni egy félig démon gyermekkel. Az sokkal jobban érdekelt, hogyan tudja a férfit ennyire hidegen hagyni, bár igaz, egy démon volt, belénk pedig nem feltétlenül szorult érzelem. Az évtizedek, évszázadok, vagy épp évezredek alatt könnyen elhanyagolhatóvá válnak az olyan mellékes dolgok, mint az érzelmek. Ráadásul nem ismerte a kölyköt, valószínűleg semmit sem tudott róla, kötődés pedig nem alakulhatott ki, mivel nem ő szülte meg. Akkor talán másképp nézne ki az arca, ha a karjából ragadták volna el a gyermeket.
466 szó ♛ note: bocsi a késésért, remélem elfogadható lett ♛
{ would you rescue me? would you get my back? would you rescue me when i'm by myself? }
– Arcadius egészen érdekesen állt az uralkodáshoz – jegyeztem meg finoman jelezve a királynőnek, hogy az elődjéhez ugyan hűséges voltam, de nem értettem egyet a módszereivel. – Az már most kiderült, sokkal megfontoltabb vagy, Felség, mint ő volt – és ha már itt tartottunk nem féltem attól sem, hogy igenis benyaljak Katherine-nek. Nem kívántam álcázni különösebben ezt a tettemet, ám biztos voltam benne, hogy értékeli tőlem és más démonoktól is a hasonló „gesztusokat”, és talán el is várja azt tőlünk. Őszintén ez érdekelt a legkevésbé. Nem ez alapján döntöttem afelől, hogy megfelelő uralkodónak tartottam-e vagy hogy megérte-e behódolni neki hosszútávon. A megjegyzésére, miszerint ő is szeret bosszantani másokat, elmosolyodtam. Valahogy a hozzáállása nem lepett meg, s bár pletykáltak sok mindent a királynőről és Kai Parkerről, ezekre nem adtam. Ha igazak is voltak, semmi közöm nem volt hozzá. Épp úgy, ahogyan Katherine-nek sincs köze egyelőre ahhoz, hogy legutóbb megcsókoltam a szirént. Valószínűleg nem tűnnék túl profinak a szemében, ha ez kiderülne, de az az igazság, hogy mindettől függetlenül kellemes volt megcsókolni Sierrát. – Az attól is függ, hogy ki van állandóan az ember sarkában – jelentőségteljesen végig mértem a királynőt, majd egy aprót biccentettem a fejemmel. Nem az én esetem volt, de azért vak sem voltam. És úgy gondoltam, nem árt, ha ezt az értésére hozom. Számomra nem sülhetett el kifejezetten rosszul az efféle jelzés. – Elég valószínűnek tartom, hogy mielőtt összerakná a szirén a képet, száz százalékos bizonyosságot szerzek a hűségét tekintve – bólintottam a nő szavaira. Igaza volt abban, hogy a megfigyelésem tárgyát képező ezüst hajú okos volt, de elég könnyű volt elhitetnem vele, hogy csupán passzióból követem Mystic Falls-ban mindenfelé. Ez eddig teljes mértékben hiteles alakítás volt a részemről. Néhány perc gondolkodás után kaptam a királynőtől választ, amelyre bólintottam. Valóban az én ügyem volt, de kissé problematikussá vált a dolog, miután kiderült, hogy a halandó bőrnek, amibe bezártak, úgy tűnt, nem csak egy mezei vadász volt. De erre még bizonyítékot kellett szereznem. – Van néhány démon, aki szóba jöhet, ha megfelel, körbe kérdezek, egyáltalán hajlandó-e rá valamelyikük. Nem lenne szerencsés, ha épp a szükségben lépnének le, kifejezett utasítás ellenére is – feleltem aztán Katherine kérdésére. Számításba jöttek többen is, kérdés persze, hogy hajlandók-e egy ilyen feladatra, hiszen a démonok sokszor nem voltak csapatjátékosok. És az is kérdéses volt, hogy mit gondolnak a királynőről… Jelenleg nem volt mindenki egyértelműen egyik vagy másik oldalon, és ezt valószínűleg Kath is pontosan tudta. – Ami azt illeti lenne még egy dolog – mondtam, amikor a nő rákérdezett, hogy van-e még valami mondanivalóm számára. – Néhány nappal korábban McKinley-ben jártam, ahol belefutottam egy kambionba, aki elég valószínűleg az én ivadékom – elég tárgyilagosan számoltam be erről a fejleményről a királynőnek, hiszen nagyjából ennyire is érdekelt a dolog. Leginkább az az érzés zavart, amikor megragadtak a kölyök karját, és tudtam, ha akarnék sem árthatnék neki… Ezt persze nem kötöttem az orrára, és tisztázni akartam Katherine-nel is, hogy valójában semmi jelentősége a fiú létezésének.
{ deadly fever, please don't ever break
be my reliever 'cause i don't self medicate and it burns like a gin and i like it put your lips on my skin and you might ignite it, hurts, but i know how to hide it, kinda like it }
Az álarc mögött :
{ szuszu }
Hétf. Jan. 13, 2020 5:50 pm
♛ Drezath & Katherine ♛
What's up, little hooman?
Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az én felügyeletem alatt, az én ügyeimet intézve nem történt volna ilyen egyetlen démonnal sem. Vagy ha mégis, meg lett volna torolva, nem hagyom csak úgy annyiban, hogy egy lojális démon emberi testbe kerül. Valaki, aki értékes a számomra, akire szükségem van. Cade sok mindent elmondhatott magáról, de a kapcsolatait rosszul intézte. Senkiben sem bízott, saját maga akart mindent elintézni, ez lett végül a veszte. Én sem voltam sokkal jobb a bizalomban, viszont tudtam, ki az, akit magam mellé kell állítanom, ha kell, manipulálással. - Előbb vagy utóbb te és a többi démon is be fogja látni, hogy jobb az új rendszer. Cade például sosem foglalkozott a szirénekkel. Rengeteg előnytől és lehetőségtől esett el. - vontam vállat, mert ez már nem volt fontos. Így lett az enyém ez a hely, ha a férfi másképp cselekszik, csak egy démon lennék a sok közül, nem csücsülnék a trónon. áadásul az előttem álló démont sem érdekelte ez a része túlzottan, nos, egyelőre nem. - Azért egy kicsit az is érdekel. Én magam is szeretek bosszantani másokat. Gondolom ezt nem kell bemutatnom, már az is bosszantó lehet, ha valakinek állandóan a sarkában van egy nő. - nevettem, s rögtön Kai bosszús arca ugrott be. Nagyon nem szerette, ha húzom az agyát, én annál inkább, emiatt keltették fel némileg az érdeklődésemet a démon szavai. Kíváncsi voltam, miféle kapcsolat alakult ki közte és a szóban forgó szirén között, de ezt nem foglaltam szavakba, a küldetése nem az volt, miszerint közel kerüljön hozzá. Ehhez a részéhez tulajdonképpen nem volt közöm. - Helyes. Nem tudhat róla, bár okos nő. Idővel talán rájön, reméljük, addigra már világos lesz számomra, hogy rendben van-e vagy sem. - Nem hittem, hogy probléma lenne a nővel, sőt, tényleg megbízhatónak tűnt, talán még kedveltem is egy kicsit, vagy afelé tartottunk. Mindenesetre biztosra kellett mennem, nem támaszkodhattam csak a megérzéseimre. Azt már megtanultam, hogy a bizonyítékszerzés fontos. Gondolkodtam a szavain, nem is válaszoltam emiatt azonnal. Nem igazán tudtam kit küldhetnék erősítésként, számtalan démon arca és a hozzá társuló név ugrott be. Elsőnek Kaira gondoltam, hiszen ő volt az egyetlen, akiben ha minimálisan is, de ténylegesen bíztam. Ugyanakkor nem voltam benne biztos, rá tudnám-e venni erre. Ráadásul azt sem tudtam, Drez kiben bízik. - Megoldjuk. Van valaki, akit magad mellett szeretnél tudni? Valaki, akiben esetleg bízol, vagy akit alkalmasnak találsz erre a feladatra? Ha nincs ilyen, találunk valakit, de... ez elsősorban a te ügyed. - Ami tulajdonképpen engem is nagyon érdekelt, hisz' egy fontos démonról volt szó, aki talán idővel az egyik bizalmasommá válik. Határozott, elszánt férfinek tűnt, láttam benne azt a szikrát, amire szükségem volt, ami a saját tekintetemben is ott szunnyadt. - Rendben. Van még valami, amiről feltétlenül beszélnünk kell? - kérdeztem, pár dolgot még el akartam intézni, de szakítottam elég időt a démonra, hogy maradni tudjak, ha úgy kívánja. Végül is érdekesebb hely volt a fenti világ, mint a lenti, főleg annak, aki hosszú éveket, esetleg évezredeket töltött idelent, mint sok démon, hála Cade-nek.
497 szó ♛ note: bocsi a késésért, remélem elfogadható lett ♛
{ would you rescue me? would you get my back? would you rescue me when i'm by myself? }
Minden vágyam volt megszabadulni ettől a testtől, és visszakapni a saját alakomat, hogy újra azt tehessem, amit csak akartam, és hogy szabadon járhassak-kelhessek a Pokol és a halandók világa között. Oly’ régóta voltunk bezárva ezen a síkon, és most a szabad garázdálkodás nagyon vonzó volt, és ezt Katherine-nek köszönhettük. Mindannyian. Még akkor is, ha valakinek nem tetszett, hogy ez a nő ült Arcadius helyett a trónon. Fogalmam sem volt, mire is készült valójában, de úgy véltem, ha az egykori király elfogadta maga mellett, azt okkal tette. Biztosan volt a királynőben elég spiritusz hozzá. Ezt már meg is tapasztaltam azóta. – Gondolom… – válaszoltam, bár nem igazán érdekelt kit szervezett még be a megfigyelési hálójába. Felőlem figyeltethetett volna engem is, különösebben ez a része nem érdekelt. Azért paktáltam le a Pokol királynőjével, hogy segítsen megszabadulnom eme emberi testtől. A szirénre vonatkozó kérdése meglepett kissé, bár nem mutattam különösebb jelét mindennek. Nem akartam elárulni neki, hogy Sierra nem csak és kizárólag egy munka volt, amit parancsra teljesítettem. A fehérhajú szépség izgalmasabb volt számomra, mint bárki más, de úgy véltem, ez nem tartozik a jelenteni való információk közé. – Mivel szabad kezet adtál a megfigyelés módszereiben, ezért rendszeresen nyomás alá helyezem, amiben jól teljesít, még ha idegesíti és dühíti is a jelenlétem. Ennek fényében szórakoztató… De téged nyilván nem az érdekel, hogy mennyire élvezem felbosszantani – jegyeztem meg egy kaján mosollyal a képemen, mert tényleg rendkívül szórakoztató volt, hogy bosszanthattam a szirént. – Egyébiránt nem kell aggódnod, fogalma sincs, hogy megfigyelés alatt állna. Azt hiszi, pusztán a magam szórakozására követem Mystic Fallsban mindenhová – tettem hozzá tisztázva a helyzetet. Nem kívántam Katherine-ben gyanút kelteni, még a végén azt hihette, nem veszem elég komolyan a rám bízott feladatot és talán meggondolná magát. Ezt nem kockáztathattam. Bólintottam a bizalmi körével kapcsolatban csak, mert elsőre is rájöttem, hogy cseppet sem naiv nővel van dolgom, aki majd két szép szóért mindent eldob, hogy segíthessen rajtam. Biztos voltam benne, nagyon is megválogatja, kivel és mit oszt meg. Sőt mérget vettem volna rá, hogy Sierrának és nekem is hosszú időbe telik majd, mire eljutunk erre a szintre, hacsak nem veszítjük el valami miatt a kegyeit Katherine-nek. – Ha kapok erősítésként valakit, biztosan el tudok hozni egy vadászt. Az arcom most különösen meggyőző – mondtam egy félmosollyal az arcomon, figyelve, ahogyan egy lépést elhátrált tőlem a királynő. Nála is magasabb voltam, micsoda meglepetés. Ebben a testben szinte mindenkinél. – Nem fog tudni továbbra sem róla, a diszkréció prioritást élvez a szirén ügyében – bólintottam, míg Katherine-t néztem. Jó fogás lehetett egykor, amikor még élt. Mindenesetre a mondókájából kiderült, hogy nagy valószínűséggel rajtam is rajta tartotta a szemét, de ez továbbra sem indokolta, hogy elmondjam neki a személyes hozzáállásomat a szirénhez.
{ deadly fever, please don't ever break
be my reliever 'cause i don't self medicate and it burns like a gin and i like it put your lips on my skin and you might ignite it, hurts, but i know how to hide it, kinda like it }
Az álarc mögött :
{ szuszu }
Pént. Szept. 06, 2019 1:08 am
To my little "hooman", Drezath
Come out, come out, wherever you are...
El akartam érni, hogy Drezath teljesen hű legyen hozzám, ehhez pedig segítenem kellett neki. Hisz' ha megszabadítom a béklyóktól, elnyerem a bizalmát, ráadásul hálás is lesz. Ezt kellett elérnem, de ez kicsit sem volt egyszerű feladat. Hiába voltam én a királynő idelent, a vadászok varázslata, avagy átka ellen nem sokat tehettem. A pecsét miatt nem lehetett csak úgy elpusztítani a gazdatestet, legalábbis úgy nem, hogy közben maga Drez ne pusztuljon el véglegesen. Rengeteg könyvet átnyálaztam már a könyvtárban emiatt, mégsem jutottam semmire, talán egy vadász nélkül nem is jutunk semmire. Mindeközben pedig ő neki is el kellett nyernie az én bizalmam, ez egyfajta kimondatlan egyezség volt kettőnk között. Ráadásul Sierrával is épp ez volt a célom, így mondhatni két legyet ütöttem egy csapásra. Vagyis... eddig úgy tűnt. - Igen, én is. Nagyon remélem, ez így is marad, drága Drezath. Milyen csodálatos volna egy démont, és egy szirént is magam mellett tudni, szinte egyszerre! Nem gondolod? - oldalra billentett fejjel mértem végig, majd kezemet leemeltem róla. - Mondd csak, milyen Sierra közelében lenni? - Fontos kérdés volt, hiszen ki tudhatna többet a fehér hajú szépségről, mint a démon, aki róla ad jelentést. - Kevés emberben bízom, kevés ember tartozik a belső körhöz. Úgyhogy ennek nagyon örülnék. - csípőre tettem a kezem, s tettem hátra egy lépést, hogy kényelmesen rá tudjak nézni. Így is nyújtogatnom kellett a nyakamat, de egy fokkal egyszerűbb volt. - Tudod, már utána néztem kicsit a pecsétnek. Egyelőre nem találtam megoldást a problémára, ámbár... megtudtam pár dolgot. A leginkább az segítene, ha ki tudnék faggatni egy vadászt azok közül, akik ezt tették veled. Mit gondolsz, erre van bármi esély is? - Hunyorítva néztem rá, úgy tettem fel a kérdést. Nagyon reméltem, van erre valamilyen mód. Sokkal egyszerűbb lenne a dolog, ha egy szakértőt faggathatnék ki. Sierra felügyelete egyelőre elég. Ugyanakkor remélem nem tud erről az egészről. Talán megérted, mi a célom ezzel. Senki sem szereti, ha kémkednek utána, de hogyan bízhatnék benne máskülönben? - Nem akartam én meggyőzni őt az igazamról, ahogy saját magamat sem kellett győzködnöm. Ezek pusztán tények voltak, nem magyarázkodás. Ha nem értett egyet velem minden egyes dologban, az nem számított, amíg hű hozzám.
{ would you rescue me? would you get my back? would you rescue me when i'm by myself? }
Igazából a legnehezebb azt volt elviselni, hogy nem voltam a magam ura. Ez idegesített a röghöz kötöttségemben a leginkább. Korábban nem voltak korlátaim, legalábbis azóta nem, hogy a lelkem örökre elveszett a Pokolban és démonná lettem. Azt tettem és akkor amikor jól esett, főként mióta Katherine kieresztett minket a halandók közé újra. Most azonban egy szűkös emberi testben tengődtem, és egyetlen célja az lett a létemnek, hogy ha kiszabadultam egyesével és élve megnyúzzam majd azokat a rühes vadászokat, akik ezt tették velem. A jelenlegi testem halandó tulaja pedig mindezt végig fogja nézni. A királynő megjegyzésére nem feleltem. Nem igazán voltam benne biztos, hogy igazat mondott-e vagy sem, bár értékeltem, hogy legalább átérezte a kényelmetlenségeit a helyzetemnek. Az igazság az volt, hogy az alkunk ellenére is kedveltem ezt a nőt annyira, hogy a szolgálatába álljak, de ezt nem hangoztattam sem idelent, sem odafent, aminek az volt az egyszerű oka, hogy jelen helyzetemben sebezhető voltam, és túl könnyű célpont a halandó testben. A mosoly az arcán arról árulkodott, hogy az elképzelésem valóban helyes volt, ami a köszöntésemet illette. A nőket könnyű volt levenni a lábukról, akármilyen pozícióban is voltak. Erre mondhatná valaki, hogy milyen szexista voltam, de a tapasztalataim eddig igazolták az elméletet. Katherine sem volt kivétel, ettől függetlenül persze elismertem, mint királynőt. Könnyebb volt így, nem kellett megjátszanom magamat, bármennyire is jól ment egyébként. Ebben az esetben, nem volt rá szükségem. Néhány lépéssel közelebb jött, míg nyugtázta, hogy a szirénnel semmi gond nem volt. Nagyon is úgy festett, hogy Sierrának esze ágában sem volt szembe szegülni a paranccsal, bármi is volt az. Ez a része már nem annyira érdekelt a dolognak. Egyszerűen nem az én problémám volt. És jobban le is kötött maga a szirén, minthogy azt lessem, mit bízott rá a királynőnk. – Örülök, hogy meg vagy elégedve – bólintottam és egy percre sem vettem le róla a tekintetem. Újabb lépést tett felém, az ujjait a karomon pihentetve, és emlékeztetett a kis üzletünkre. A feltétlen hűségem cserébe a szabadságomért. Továbbra is jó alkunak tűnt. – Tartom a szavamat – feleltem egyszerűen. – Meg akarok szabadulni attól a pecséttől, amivel bezártak, és ha segítesz megtalálni a megoldást, örökké szolgálni foglak. Nincs okom elárulni téged – néztem rá, illetve pontosabban le, ebben a testben magasabb voltam nála is. Az egyetlen pozitívuma a helyzetnek az volt, hogy legalább egy tisztességesen kinéző férfi testében tengettem az időmet. – Bármit megteszek, hogy bizonyítsak neked – tettem még hozzá. Szerettem volna, ha végre valódi, használható információkat kaphattam volna, de úgy éreztem a végtelenségig húzná ez a nő, ha tehetné. Persze, érthető volt. Biztos alapot adott neki, hogy a régi király egyik hűséges alattvalóját sakkban tartsa, hiszen tudta, milyen feladat közben zártak be ebbe az élő börtönbe.
{ deadly fever, please don't ever break
be my reliever 'cause i don't self medicate and it burns like a gin and i like it put your lips on my skin and you might ignite it, hurts, but i know how to hide it, kinda like it }
Az álarc mögött :
{ szuszu }
Csüt. Aug. 08, 2019 3:31 pm
To my little "hooman", Drezath
Come out, come out, wherever you are...
Nem tudom, miként éltem volna meg, ha újra egy halandó testbe zárnak. Valószínűleg nem viseltem volna túl jól, épp úgy, ahogyan Drezath sem volt lelkes. Megértettem, még mindig bennem élt az érzés, a tehetetlen, kétségbeesett, szánalmas érzés, amit halandóként tapasztaltam meg. Egy természetfelettinek sem kívánok hasonlót, talán csak az ellenségeimnek, hiszen még az öngyilkosság is jobb volt annál az életnek aligha nevezhető valaminél. - Hidd el, tudom milyen ez. - húztam enyhén oldalra a számat, egyfajta grimaszt formálva ezzel. Ennél több sajnálatot azonban nem mutattam a férfi irányába, így is több együttérzést fejezett ki ez a néhány szó, mint ami megszokott volt tőlem, vagy épp elvárt. Az az egyetlen szó, amit ő tisztelettel ejtett ki a száján, másokkal ellentétben, egy apró, de annál derűsebb mosolyt váltott ki belőlem, miközben tettem felé néhány lépést. - Ó, csodálatos! Reméltem, hogy jó hírekkel szolgálsz. Kezdek bízni a szirénben, csalódtam volna, ha mást mondasz. - jegyeztem meg kissé közömbösen, mert ha Sierra ellenem fordult volna, csak egy sokadik lázadó lett volna, ugyanakkor érdekelt is a nő. Ezt nem túlzottan érzékeltettem a férfivel, de valóban nagyot csalódtam volna a fehér hajú szépségben. - Benned is bízhatok, ha továbbra sem adsz az ellenkezőjére okot, ugye tudod? - vontam fel mindkét szemöldököm, miközben újabb lépést tettem felé, s megérintettem a hozzám közelebbi felkarját. - S akkor talán segíthetek majd rajtad. - Nem hitegetni akartam, valóban felajánlottam neki a segítségemet, amennyiben ő is segít nekem. Ez másképp nem működhetett. Ha én nem kötelezem el magam az úgynevezett alattvalóim iránt, én sem várhatok el hasonlót tőlük. Ráadásul, ha segítettem neki visszatérni az eredeti testébe, hasznomra lehetett idelent is, mint hű követő. avagy szövetséges. Ahogy azt Kainak is kifejtettem, nem elég, ha valakik követ, az még édes kevés, bízni akarok a hozzám közelállókban, amennyire csak tőlem telik. Teljes bizalomra ugyanis nem biztos, hogy valaha is épes leszek újra.
{ would you rescue me? would you get my back? would you rescue me when i'm by myself? }
A távolban láttam libbenni az ezüst színű loknikat. A látszat kedvéért dohányozni és kávézni kezdtem az elmúlt időszakban. A kis emberkém örülhetett, hogy nem kívántam megölni a testét, vagy komoly károkat tenni benne. Emberek haladtak el előttem, minden irányba, nem állt szándékomban éppen háborgatni a kedvenc szirénemet, ráértem azzal még néhány órát. A kisváros, ahol folyton járt-kelt, nem volt túl izgalmas, de lehetett volna rosszabb is. Néha, szintén a látszat kedvéért, leléptem erről a helyről. Higgye csak azt, hogy folyton kizárólag őmiatta tértem vissza ide. Sötét napszemüveggel takartam el a tekintetemet, átlagos ruhákba bújtattam az idegen testet. Igyekeztem minél kevésbé feltűnő lenni. Egy padnál megálltam, letettem a kávémat, és összefogtam a jelenlegi testhez tartozó félhosszú hajamat. Nem értettem, hogy bírta ez a fickó elviselni magát így. Éppen indultam volna tovább, amikor meghallottam egy ismerős hangot. A fejemben. A halandók biztos azt hinnék, őrült vagyok, de ennek semmi köze nem volt ilyesmihez. Katherine szólított, „haza” várt. Hátraarcot vágtam, és elindultam az átjáró keresésére. Nem volt túl nehéz dolgom. Beléptem a különös jelenségbe, amelyet én magam jó ideje nem voltam képes megnyitni, és újra a rengetegben találtam magamat. Azt hiszem, ezt az érzést hívják a halandók hazatérésnek. Valami ilyesmit éreztem. Nevetséges. – Sosem fogom igazán megszokni… – jegyeztem meg kissé utálkozva a nő kérdésére válaszolva. – Felség – apró meghajlással ejtettem ki a szót a számon. Ebben már nem volt negatív érzelem, és tudtam, imponálni neki, ha elismerem a hatalmát. Lehet hogy rafinált volt, de nő is volt. – A kis sziréneddel minden a legnagyobb rendben. Semmi jelét nem adta, hogy árulásra készül – mondtam kertelés nélkül. Nem mintha nem élveztem volna a „hazatérésemet”, gyűlöltem, hogy képtelen voltam eljönni a halandók világából, hogy aztán visszatérhessek oda. A pecsét miatt szó szerint bebörtönöztek a hús, a vér és a csontok közé.
{ deadly fever, please don't ever break
be my reliever 'cause i don't self medicate and it burns like a gin and i like it put your lips on my skin and you might ignite it, hurts, but i know how to hide it, kinda like it }
Az álarc mögött :
{ szuszu }
Kedd Júl. 09, 2019 6:25 pm
To my little "hooman", Drezath
Come out, come out, wherever you are...
Kai Parker megőrjített. Szó szerint. Olyannyira az agyamra ment, hogy kifordultam önmagamból. A legutóbbi találkozásunk óta csak arra tudtam gondolni, mégis mi bajom nekem. Mert nem tagadhattam le, hogy szeretek a közelében lenni, szeretem a csipkelődéseinket, őt magát pedig kezdem megkedvelni. Talán még a bizalmam is belé vetettem egy kicsit... még ha nem is teljesen. Nem éreztem iránta semmit, ez biztos, Stefan óta nem engedtem meg magamnak, hogy bárkire is úgy nézzek, még ha a flörtölés a lételememmé is vált. Valószínűleg csak megbolondultam. Hiszen attól, mert fiatalnak nézek ki, az elmém már több, mint ötszáz éves, talán a vámpíroknál ez az a kor, amikor elveszítik az eszüket, s jön a demencia, meg a többi öregséggel járó nyűg. Vagy a sok magány, az uralkodás miatti stressz hatása. Felsóhajtottam, s menet közben félrehajtottam egy vékony faágat, az avar zörgött a csizmám talpa alatt. Drezathra összepontosítottam, a küldetésére, Sierrára, arra, ki az, akiben megbízhatok. Talán meg kellene kérnem rá, hogy ne kövesse tovább, ne legyen a sarkában állandóan, ugyanakkor... nem. Nem bíztam még Sierrában ahhoz eléggé, miképp "elengedjem". Ráadásul, Drezathnak is kell valami cél odafönt, azt nem akarhatom, hogy unatkozzanak a szövetségeseim. Saját magamból indultam ki, s én gyűlöltem, ha nincs célom, feladatom, az unatkozás az egyik legnagyobb ellenségem volt. Megálltam az erdő közepén, egy kisebb tisztáson, ami elég messze volt mindentől, nem akartam, bárki is beleüsse az orrát a dolgomba. Nyitottam egy átjárót, s a tudatommal Drezath tudatát kerestem, remélve, hogy minél előbb felbukkan. Nem túlzottan szerettem innen átjáót nyitni, aggódtam ugyanis, mert ki tudja, mikor jön át valaki, akinek nem kellene. Drezath viszont pórult jár, s egyedül jelenleg képtelen volt maga lejönni. Türelmetlenül dőltem az egyik fának, amíg várakoztam, néhány másodperc múlva viszont az átjáró bezárult, közvetlenül azután, hogy Drezath átlépett rajta. - Na, megszoktad már az új tested, Drez? - kérdeztem kissé csipkelődve, karjaimat összefontam melleim alatt. Nem felejtettem el, mennyire hű volt ahhoz a szerencsétlen Cade-hez. Emiatt, meg úgy természetemből adódóan szerettem piszkálódni vele.