Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (133 fő) Pént. Feb. 02, 2024 5:51 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
Wooden Spoon Cafe & Bakery
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptyPént. Okt. 09, 2020 2:14 am

Véget ért a kör
Szabad játéktér

Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Always and Forever



163
C szint:
Kalmithil
Wooden Spoon Cafe & Bakery Nui9OmD
Legfelsőbb szint:
The Survivor

Ez az én történetem :
Wooden Spoon Cafe & Bakery 99b4938c245b0cd431ace7968390674e0ee9f16a
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Wooden Spoon Cafe & Bakery F97377f1957c2499834fa8de31fda3cd119039ef
Az életem ennyi titkot rejt :
1120
Ennyi éve vagyok a világon :
7
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
℘ A body without a soul
A fiók mögött :

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptyVas. Május 24, 2020 9:07 pm




hermes && atlas


totally wrecked and polemic in the way he talks

Jelen pillanatban nagyra értékelném, ha az elmúlt hatszáz évem során kicsit többet foglalkoztam volna a clairvoyancia megkérdőjelezhetően hatásos misztifikumával. Nem bánnám, ha bele látnék a fiú fejébe és meg tudnám mégis ki a fene ő. Akár csak egy névnek is örülnék, hátha elhangzott már egy múló beszélgetés folyamán. Bármilyen információ morzsát értékelnék, amitől nem érezném magam úgy, mint aki nem ért valami kozmikus viccet. Cseppet sem tűnik úgy, hogy én dominálnám a szituációt, amitől kicsit elveszettnek érzem magam. Vajon sokan keresnék a fiút, ha kitörném a nyakát és elásnám Atlas mellé?
Mély levegőt veszek és ráncba szedem az arcvonásaimat. Felesleges azt tettetni, hogy ez lenne az első élet, amit ellopok, biztosan akadt más hasonló helyzet. Néha hajlamos vagyok elfeledkezni arról, hogy valójában nem egy elbűvölő fiúcska vagyok, aki épp csak kinőtte a tinédzser kort, hanem egy hatszáz éves démon, akinek félelmetes varázslatok tekeregnek a bőre alatt.
Ah, igen, tényleg rossz vicc. Bólogatok tettetett együttérzéssel. Pont ez hiányzott a napomból, egy felbukkanó arc Atlas múltjából. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy ki lehet ez a srác, aki hónapok óta nem kereste Atlast. És miért? Jaj, istenem, csak ne legyen valami utolsó szálba kapaszkodó ex! Elidőzök vajon mit csinálna Desi, ha megemlíteném, hogy ma meglátogatott Atlas egyik exe. Azt kellene hazudnom, hogy bűn ronda gyerekről van szó, akkor talán nem nyaggatna ezzel órákig. Elnézve a srácot, valóban nincsen jó bőrben. Ilyen beesett szemeket utoljára talán a nyolcvanas években láttam, amikor a levegő helyett is mindenki kokaint szívott. Nem sok alapom van ítélkezésre: én magam sem voltam jobb állapotban.
Kicsit meglepődtem, mikor megláttalak. Nem találkoztunk már… nem is tudom mióta. Sokat segítene, ha legalább a srác nevét tudnám. Megéri vajon megkockáztatni a lebukást, és valamelyik varázslattal kilopni az igazolványát a zsebéből? Amilyen szerencsétlen a mai napom, tuti van valamilyen titkos beceneve, amin Atlas szólította. Atlas olyan srácnak tűnik, aki mindenkinek ad valami furcsa becenevet (vagy ez én lennék, csak már kezdem összemosni a személyiségem határait a gazdatestemmel)?
Fürkésző pillantásokkal mérem végig a srácot, keresve bármi árulkodó jelet. Az arca halvány, a szemei fénytelenek, nem sok élet lakozik benne. Vajon milyen szert tol? Mert valamit biztosan. Nem tölt úgy el a démon pár évtizedet zenészek és drogdílerek társaságában, hogy egy pillantásból ne jöjjön rá, hogy valaki szereket használ.
Figyelj, mi kell? Pénz? Bajban vagy? Én magam is meglepődöm, honnan került elő ez a jó szamaritánus énem. Határozottan Desi hozhatta elő, mert mielőtt felbukkant volna, egy megkeseredett fasz voltam. Nem mintha most nem az lennék, valljuk be, nem egész két perccel ezelőtt még az fordult meg a fejemben, hogy kinyírom a srácot, csak, hogy megszabaduljak a problémától… Érdekel engem egyáltalán, hogy mit gondol rólam? Ha jól veszem ki a szavaiból Atlas maga sem volt egy rózsabokron csicsergő madárka az életében.
Ugye nem vagy beállva, haver? Nincs időm ilyenekkel foglalkozni. teszem hozzá halkan. Addig kerek a történet, hogy nyomok egy huszast a kezébe és akkor én is jól érzem magam tőle, meg ő is… (Nem vagyok teljesen tisztában a tudatmódosítók átlagárával ebben az évezredben, de azt hiszem egy huszasból még nem vesz akkor mennyiséget, hogy komolyabban kiüsse magát. Miért is érdekel ez engem, amúgy?) De abban már nem vagyok biztos, hogy hiányzik nekem, hogy még egy ember vére száradjon a kezemben, viszonylag ártatlanul.



500+ ❀ TALK! ❀ bros. ❀  kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptyKedd Május 12, 2020 8:30 pm

Ennél nagyobbat alig hazudhattam volna, közöttünk nem léteznek fontos ügyek, semmit sem osztunk meg egymással, vaskos és áthatolhatatlan fal választ el bennünket – habár nem én húztam fel, sosem próbáltam átmászni rajta, csak néztem, mondhatni tehetetlenül, ahogyan egymásra sorjázza a távolságtartás súlyos tégláit. Természetesen a velem szemben álló lánynak – tekintetem megcsípi névtábláját, azon indokolatlanul cirádás betűtípussal díszeleg a neve, Vicky, milyen középszerű és végtelenül unalmas –, fogalma sem lehet erről, mosolya változatlanul nyílt, biccent, és meg sem várja, hogy feltegyem a következő kérdést, azonnal elindul hátrafelé, ezzel teljesen magamra hagyva.

Idegesen hajolok előre, átpillantok a pult felett, hétköznapi, mégis speciálisan használt tárgyakon söpör végig pillantásom, nem feltétlenül érdeklődve, de nem is teljesen közömbösen, valahol félúton reked meg, rendelői várakozáshoz hasonlít, amikor az ember végigpörgeti a felhalmozott magazinokat. Miután majdnem mindent szemügyre vettem, átvándorolok az étel- és itallapra, papírformában, sokkal kevésbé zavarba-ejtő valamibe fizikailag kapaszkodni, elmélyülten ráncolt szemöldökkel, mintsem előre bámulni, a falra illesztett árlistára, attól mindig tehetetlennek érzem magam. Régen könyvek mögé rejtőztem szorongató helyzetekben – vagyis valahányszor tudtam, hogy Atlas bármelyik pillanatban a helyiségbe léphet, vagy magamon éreztem a tekintetét –, statisztikailag több száz regényen rágtam át magamat, valójában alig emlékszem egyre vagy kettőre.

Már éppen arra gondolok – merthogy az utolsó limonádé összetevőit és árait is átbogarásztam –, nálam idiótább és mazochistább ember nem is létezik, jobb lenne visszamenni valahová, esetleg keresni egy új helyet, ahol pár napig csövelhetek, mielőtt továbbállnék, mindenesetre semmiképpen sem itt maradni és megvárni, amíg felbukkan. Már éppen megrándul a gyomrom, jelzésértékűen, és majdnem hátat fordítok az egész üzletnek, tervnek, késztetésnek, amikor Atlas fizikailag megjelenik, ezzel párhuzamosan kétféle érzés hatalmasodik el rajtam: elveszítem a lábam alól a talajt és képtelen vagyok megmozdulni.

Igen, ez pontosan két, egymásnak abszolút ellentmondó reakció, nagyjából emiatt hasadok ketté, mindig csak ketté, mintha az énem egyik fele örökösen a figyelmét keresné, a másik pedig szeretne minél távolabb kerülni ettől a figyelemtől.

Esetlenségem azonban másodpercek alatt felszívódik mosolya mentén, hangsúlya és testtartása egyaránt idegen, helyzethez, kapcsolatunkhoz, hozzám nem illő, ráadásul Vicky nem tért vissza, oka sem lenne üzletpolitika szerint bazsalyogni. – Ez nagyon rossz vicc, ugye tudod? – Zavartan pislogok rá, csupán szám sarka rándul meg dühömben. – Most ezt akarod eljátszani? Hogy úgy teszel, mintha nem ismernél? – Igen, határozottan megremeg a szám, de már nem tudom, mitől. – Ez még tőled is bunkó – védekezően összefonom mellkasom előtt a karjaimat.

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptyKedd Május 05, 2020 1:48 pm




hermes && atlas


totally wrecked and polemic in the way he talks

Épp az új kedvenc elfoglaltságomnak hódolok: láblógatva ücsörögök a fagyasztó tetején a raktárban; az ajtó kulcsra zárva, cigaretta a kezemben. A hamu lustán hull a földre, én pedig cseppet sem zavartatom magam, majd valaki más feltakarítja. Kicsit szánalmas, mennyi egészségügyi és munkarendi szabályt szegtem meg mostanában, de hazudnék, ha azt mondanám, érdekel. Mégis mire jó, ha az ember barátja vámpír, bizonyos különleges képességekkel, ha nem arra, hogy kihúzzon a csávából, amikor bajba keverem magam (tehát elég gyakran). Annyira hülyén hangzik őt a „barátomnak” hívni. De mégis minek szólítja egy hatszáz éves démon, életének szintén ősöreg szerelmét? A párom? A kedvesem? Nem mintha magyarázkodnom kellene, de ha huszonegyedik század gyermeke megkérdezni ki is ő nekem, egész furcsán hangzana, ha azt válaszolnám „tudod, csak a fiú, akiért eladtam a lelkem, aztán évszázadokig nem láttuk egymást és most az ágyamhoz láncolva él”. Még jó, hogy ebben az egész átkozott kócerájban senkit nem érdekel a magánéletem.
Ez nem igaz, Vicky-t nagyon is foglalkoztatja; szegénynek nehezére esik felfogni, hogy soha nem fogom ágyba vinni.
Valójában (bár ezt sosem vallanám be hangosan) kicsit szánalmas, hogy a munkaidőmet is azzal töltöm, hogy kedélyesen ábrándozok Desiről. Ez valami kisiskolás-fűzzünk-margaréta-koszorút-és-szaladgáljunk-meztelenül-a-réten érzés, ami nekem messze nem ismerős. Igyekszem ezeket a rózsaszín csöpögős érzelemkitöréseket privátban és egyedül végig szenvedni, semmi szükség arra, hogy Desiben összetörjön a rólam kialakult kép. Még a végén azt hinné az a normális, ha beszélünk az érzéseinkről vagy ilyenek…
Egy kicsit kizökkent a gondolataimból a kopogás az ajtón, de először nem foglalkozok vele. Betudom annak, hogy talán kifogyott az édesítő, de ez aligha ér meg annyit, hogy feladjam a csendes kis zugom. Amikor viszont szolid kopogtatás erőteljes dörömböléssé válik, egy lemondó sóhajjal pattintom el a csiket valamelyik fémvázas polc alá. Fel sem tűnt, hogy ábrándozásom közben teljesen leégett a cigim.
Mi van? szűröm a fogaim között, abban a hangnemben, amitől mindenki azonnal a falra mászik. Ha van valamilyen különleges képességem (tudod, a szokásos telekinézis, alakváltás, örök élet kombón túl), az biztosan az, amilyen hirtelen mások agyára tudok menni. Nem hibáztatom őket, azt hiszem, én sem szívesen keresném a saját társaságom.
Van itt egy srác, téged keres. Hebegi válaszként Vicky. Ó! Mivel az egyetlen srác, akiről el tudom képzelni, hogy itt keresne az Desi, kiül az arcomra egy bamba mosoly. Igaz, nem egészen másfél órája láttam utoljára, de elég ragaszkodó tud lenni, simán el tudom képzelni róla, hogy máris visszatért. A zár kattan, anélkül, hogy a kulcshoz értem volna, és a raktárajtó kinyílik.
De Desit nem látom sehol.
Csak egy nyurga, vékony srác ácsorog a pultnál. Szerencsétlent az első szél elfújná, de beesett arca láttán olyan érzésem támad, hogy talán ezt ő nem is bánná. Mivel ő az egyetlen az üzletben rajtam és Vickyn kívül, feltételezem ő az a srác, aki engem keresett. De miért?
Egy pillantásba kerül csupán, hogy megállapítsam, a srác ember. Hacsak nem vadász (ha pedig az, nem sok esélye lehet ellenem ezzel az alakkal), akkor minden bizonnyal Atlas előző életéből lehet valaki. Más nem tudná a nevem és, hogy hol dolgozom. Már csak azt kellene kitalálnom, kicsoda.
Segíthetek? A pult mögé lépek, könyökömmel megtámaszkodom rajta és egy elbűvölő mosolyt küldök a srác felé. Egyáltalán nem ismerős az arca, pedig külön figyelmet szenteltem annak, hogy Atlas ismerőseit megjegyezzem a telefonjában található infók, üzenetek és képek alapján. De ezt a bongyori fiút még sosem láttam.



500+ ❀ TALK! ❀ bros. ❀  kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptyHétf. Május 04, 2020 8:35 pm

Abszolút érthetetlen okokból toporgok idegesen Atlas munkahelye előtt – délelőtt surrantam be apám dolgozószobájába, miközben (az órarendje alapján) A sumer vallás hatása az ókori görög mitológiára előadást tartott nagyjából százharminc információra éhes hallgatónak –, tulajdonképpen semmi sem múlik ezen a találkozón, csak azt nem értem, miért érzem úgy, mintha valamilyen formában a viszontlátás (öröme vagy kínja, ezt bízzuk annak sikerességére) meghatározó lenne. Letusoltam az alkalomra – nem kell, hogy idegen férfiak szagától nehéz ruhákban jelenjek meg, és a bőröm a kicsapódott drog páráját lehelje felé –, pedig tényleg nem érdekel, mit gondol rólam.

Egyáltalán nem érdekel.

(Ó, dehogynem.)

Utoljára karácsonykor láttam, szokás szerint pimasz elégedettséggel vizslatott, minden mozdulatomat lustán követte tekintetével, nem kizárólag engem nézett, hanem egyenesen átlátott rajtam, és ettől még hetekig képtelen voltam megszabadulni. Tulajdonképpen nincs miért csodálkoznom rajta, hatodikos korom óta valahányszor egy légtérben tartózkodunk, regresszív epizód hatalmasodik el rajtam, azt hiszem, még hatvanasként is ugyanannak a tizenkét éves fiúnak érzem majd magam a jelenlétében – és ugyanúgy beharapom majd a számat, és ugyanúgy fogalmam sem lesz, mit mondjak neki.

Gyűlölöm ezért – meg sok más mindenért is, ami azt illeti.

Napszemüvegemet eligazgatom, lazán hajtincseim közé túrok, még nem száradtak meg teljesen, kifejezetten jól esik, ahogyan a langyos szél borzolja a szándéktalanul hanyag frizurát. Ha valaki most megkérdezné, mit keresek itt, talán azt mondanám, hogy fogalmam sincs, talán azt, hogy életem legnagyobb pofonját, amit a totális érdektelenségétől és érzéketlenségétől várok. Miért törődne azzal, mi van velem? Sosem törődött vele.

Jobban belegondolva, lassan én sem törődöm azzal, mi van velem.

Fél évvel ezelőtt még boldogan az orra alá dörgölhettem volna, mennyivel többet értem el nála – kiemelkedő teljesítményű diákként tartottak számon, egyik legkedvesebb professzorom mellé szegődtem, hogy együtt dolgozzunk a tanulmányán, amelyet publikálásra szánt, és amely- sok más kutató hozzáállásával ellentétben – tartalmazta volna a nevemet. Nekem sikerült, azt hiszem, ezt mondtam volna neki, illetve ezt akartam, karácsonykor mégis hallgattam, ostobán és megszégyenülten, pedig belőle semmi sem lett, belőlem meg akármi lehet még.

Mostanra viszont… Nem tudhat róla, mert senki sem tud róla, a passziváltatott félévem apró bicsaklás, szükséges rossz, így fogalmazott az apám, csakhogy a többiről nem tud, a többiről senki sem tud. Mintha Atlas ezen tudna segíteni. Mintha el merném neki mondani. Mintha akarnám, hogy tudjon róla.

Viszont földbe tiporhat, megalázhat, semmibe vehet, és talán ez…

Akaratlanul lököm be az ajtót, egy alacsony, kedves arcú felszolgálóhoz lépek, aki széles mosolyt és érdeklődő pillantást villant rám. – Bocsi, nem akarlak megzavarni. Atlas bent van ma? Fontos ügyben keresem.

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzomb. Május 02, 2020 12:41 am

Véget ért a kör
Szabad játéktér

Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Always and Forever



163
C szint:
Kalmithil
Wooden Spoon Cafe & Bakery Nui9OmD
Legfelsőbb szint:
The Survivor

Ez az én történetem :
Wooden Spoon Cafe & Bakery 99b4938c245b0cd431ace7968390674e0ee9f16a
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Wooden Spoon Cafe & Bakery F97377f1957c2499834fa8de31fda3cd119039ef
Az életem ennyi titkot rejt :
1120
Ennyi éve vagyok a világon :
7
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
℘ A body without a soul
A fiók mögött :

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzomb. Május 02, 2020 12:37 am




phoenix && atlas


We go together or we don't go down at all

El sem tudom képzelni, mit csináltam volna, ha tudom, hogy él valahol, és nekem kellett volna megtalálnom. Nem tudom, hogy lett-e volna elég kitartásom hozzá. És én sem könnyítettem meg a dolgát, az örökös arcváltogatással. Más részt viszont, sokkal könnyebb volt neki így. Hajtotta a tudat, hogy valahol a világban létezem, és előbb-utóbb meg fog találni. Én viszont csak a saját öngyűlöletemben forrtam évszázadokig, abban a hitben, hogy elveszítettem az életem minden értelmét. Talán ez sokmindent megmagyaráz azzal kapcsolatban, hogy kik is lettünk mára.
Nem szokásom hullákat rejtegetni. De ha ezen múlik, tartunk majd valahol egyet, hogy mindig biztonságban lehess. Ha azt kérné, valószínűleg Denver minden férfijét és nőjét felhalmoznám neki a raktárban, hogy sose szenvedjen hiányt semmiből; és sose kelljen elhagynia az oldalamat.
Nem direkt csinálom. Megcsókolom a homlokát és egészen gyengének érzem magam. Az elmúlt egy órában több érzelmet éltem meg, mint az utolsó évszázadokban együtt véve. Ettől kicsit szinte megszédülök. Te sosem fogod megérteni, mit jelentesz számomra, a neveddel együtt. Nem tudnám neki elmagyarázni igazán. A ragaszkodást, amit iránta érzek. Csak remélni tudom, hogy ő is hasonlóan viszonyul hozzám.
Én nem szoktam agresszív lenni. De ha neked ez bejön, még lehetek. Eljátszom a gondolattal, vajon van-e olyan dolog, amit nem tennék meg érte. Sokminden eszembe jut, és mégis semmi. Ha elég kitartóan kérne dolgokat, biztosan mindenre beadnám a derekam. Bárkit megölnék, bárkivé válnék, bárhol élhetnénk. Nincs olyasmi, amit megtagadnék tőle.
Te vagy a legjobb tulajdonságom, kedvesem. Furcsán hangzik, de igaz. Nem látok sok pozitív dolgot magamban. Az egész végtelen hosszú életemnek nincsen sem célja, sem értelme. Egészen idáig legalábbis nem volt. Most viszont itt van, és nekem újra lesznek terveim, vágyaim, ötleteim. Mintha a világon minden kicsit jobb lenne Desivel magam mellett. A hajánál fogva hátra húzom az arcát, hogy a szemébe nézzek. Senki nem mer majd változtatni rajta. Az élet így tökéletes. Desi szeret engem, ragaszkodik hozzám, itt van, és nem változik. Minden rossz tulajdonságom ellenére kitart mellettem. Valamivel meg kellene hálánom, de nincsen semmi, amit magamon kívül adhatnék neki. De azt hiszem, ő ennyivel is beéri. Elég furcsa szerzet.
Mindegy, hogy nézett volna ki, akkor sem szeretted volna egy pillanatig sem. Borzalmas ez a gondolat. Minden szenvedés ellenére, én örülök, hogy engem választott. Talán nem is volt soha választásunk, ha valaki, mi biztosan ékes bizonyítékok vagyunk arra, hogy minden észérvvel és eséllyel szembe lehet menni. Reálisan sosem kellett volna szeressük egymást, és keserűen kellett volna meghalnunk. Nézz most ránk.
Fogalmam sincsen. Az én sorsom nem érdekelt soha senkit, nekem amúgy sem szántak nagy jövőt. Nem hiszem, hogy megházasodtam volna, a hányinger is elfog, ha egy nőre kell gondolnom. Talán boszorknyként megégettek volna. Szinte biztos vagyok benne, hogy nélküle nem lett volna hosszú életem. Még csak rendes munkám sem volt soha, csak vergődtem az életben, sodródtam az árral, és reménykedtem, hogy senkinek nem fogok szemet szúrni. De ő észrevett, nem is tudom, hogyan…
Majd én vigyázok rád, ne aggódj. Kicsit megkönnyebbülök, hogy nem akar gyerekeket. Pár száz év után lehet meg tudna győzni, de utálnám a kis szarosokat. Amúgy is, túl sok figyelmét elvennék rólam. Nem, egyszerűen nem lehetnek gyerekeink és kész. Az esküvő ostoba emberi szokás. Ezt már emberkoromban sem értettem. Csak egy papír, magamutogató nagyzolás. Ha valaki ennyire az égbe kiáltja, hogy szereti a másikat, nekem az gyanús. Mit számít egy esküvő az öröklét fényében. Remélem, nem fogja forszírozni a dolgot, mert ki kell ábrándítsam szerényt…
Szörnyen idegesítő a gondolat, hogy sokkal hamarabb is megtalálhattuk volna egymást. Igazából inkább az én hibám, rá kellett volna jönnöm, hogy nem lehet egyetlen hallucináció sem ennyire valóságos. Mondjon bármit is, én képtelen lettem volna elfelejteni őt. Az volt a legközelebb ahhoz az érzéshez, amit emberként kiváltott belőlem. Fel kellett volna ismerjelek. Furcsának tartottam, hogy egy idegen pontosan úgy csókol, mint te. Annyira ismerős volt minden porcikád, és mégsem jöttem rá. A pult falának döntöm a fejem. Annyira ostoba voltam.
Ez csak természetes. Minden épeszű ember rád menne, ha meglát. Nem annyira tetszik, hogy felveszi a pólóját. Sokkal jobban tetszene, ha inkább még jobban levetkőzne. De igaza van, lassan tényleg megérkeznek az emberek, azt pedig nem akarom, hogy bárki más lássa. Vágok egy grimaszt, ahogy eltűnik a teste a ruhadarab alatt, és előhalászom a kulcsom a zsebemből. Ez a lakásom kulcsa. Kettőkor végzek, érezd magad otthon, egyáltalán nem bánom, ha ledobod ezeket a kényelmetlen ruhákat. Lediktálom neki a címet, megkérem, hogy csak igézze meg a portást. Nyomok még egy utolsó csókot az ajkaira, de alig bírok elválni tőle. Az lesz életem leghosszabb munkanapja, amikor tudom, hogy otthon vár rám, lehetőleg teljesen meztelenül, hogy beválthassam a korábbi fenyegetéseimet…





500+ ❀ A LOVE LIKE WAR ❀ egy élmény volt <3 ❀  kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzer. Ápr. 29, 2020 7:31 pm


Atlas & Phoenix
Most kezdem igazán realizálni magamban, hogy valószínűleg ez az első alkalom egész életemben, legalábbis mióta vámpír vagyok, hogy le tudok majd telepedni. Az elmúlt évszadokban mindig úton voltam, s ezt többnyire ennek a csodálatos férfinak köszönhetem. Most már viszont nincs rá okom, hogy a világot járjam utána. Le akarok telepedni és egyszer végre úgy élni, mintha normálisak lennénk. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy mennyi év van már mögöttem, ahogyan azzal sem, hogy vámpír vagyok, illetve Atlas (annyira furcsa nem Meneasnak szólítani) idémon. El akarom hitetni magammal, hogy nincs bennünk semmi rendkívüli és ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más.
- Nem rejtettél el véletlenül valahol egy hullát a raktárban? Talán még akadna egy kis vére. A tiédtől valószínűleg megbetegednék – húzom el a számat. Nem lenne egyensúlyban a természet, ha egy vámpír egy démon vérét fogyasztaná. Nem vagyok vele tisztában, hogy milyen hátul ütői lehetnek a dolognak, de valószínűleg nem köszönném meg neki.
- Most direkt csinálod ezt? – kérdezem még mindig egy kicsit nyávogva. Sok időmbe telt kidolgozni Phoenix identitását. Egyébként, ha bárki kérdezi, akkor éppen a Columbiára járok és csak átutazóban vagyok a városban. Sokáig tartott, hogy megszokjam a nevet és ha most tényleg elkezd Desinek szólítani, akkor valószínűleg mindenről megfelejtkezek. Újra előtérbe kerül majd a régi életem, amit csak Meneas személye dobott fel. Nem érzem még mindig fairnek, hogy én egy teljesen más férfiként kell rátekintsek, míg ő ragaszkodik a gyökereimhez. Desi meghalt a balesete napján.
- Ezért szoktál te is agresszív lenni? – kérdezem. Jól tudom, hogy nem egy Szent, sosem volt az ám mégsem tudom elképzelni, ahogy hullákat hagy maga után. Én meg azt hiszem minden vámpírra nézve szégyen vagyok, mert nem tudok ölni. Egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy úgy csináljak bármi rosszat, hogy közben tudatában vagyok a dolgoknak. Valószínűleg elég sok vámpír teszten megbuknék, ha lenne ilyen.
- Neked mi a legjobb tulajdonságod? – kezeimet végighúzom a mellkasán ma már sokadjára, de képtelen vagyok betelni az új testével. Minden annyira tökéletes rajta. Nem láttam még olyan részét a testének, amivel ne lennék elégedett. Remélem nem is fog semmilyen szempontból meglepetést okozni nekem.
Szinte iszom a szavait. Mindenre odafigyelek és elraktározom az agyamban, hogy soha ne felejtsem el, amiket az újra találkozásunkkor mondott nekem. Ahogyan megjegyeztem az utolsó hozzám intézett mondatát Rómából, úgy ezeket is.
- Mindig ennyire szeretni foglak. Ezen senki és semmi sem változtathat – felelek őszintén. Már elég sok akadályba ütköztünk életünk folyamán, s mégsem sikerült senkinek elfeledtetnie őt velem. A srácot, akit először szerettem, s akit utolsó leheletemig szeretni fogok.
- Nem vettem volna el ronda nőt, tuti szép lett volna – gondolok bele. Azt hiszem apám már ki is nézett nekem valakit. Nem emlékszem sem az arcára, sem a nevére, de arra igen, hogy nem tartottam csúnyának. Itt csak éppen olyan problémáim voltak vele, mint a neme és hogy nem őt szerettem. – Szerinted rád milyen jövő várt volna, ha sosem találkozunk?
Ez még sosem fordult meg a fejemben. Mindig is úgy voltam vele, hogy ennek így kellett történnie, s ezáltal bele sem gondoltam, hogy mik történhettek volna. Nem tudom elképzelni az eredeti Meneast sem, ahogyan egy nő oldalán virít gyerekekkel mellettük. Annyira természetellenesnek tűnik, hogy nem velem van.
- Én nem gyűlölöm őket, de nem nekem valóak. Magamra sem tudok rendesen vigyázni – nevetek fel. Addie nélkül nem tudom, hogy hol lennék. Lehe tmég a kripta előtt kinyírnak, habár akkor még inkább csak ismerkedtünk egymással.  – Az esküvő viszont aranyos emberi szokás – említem meg csak úgy mellékesen. Sosem gondolnám, hogy valaha az oltár előtt fogok állni, ám néha eljátszadozom a gondolattal. Annyiban módosult ez a képzet, hogy Meneas alakját Atlasé váltotta fel.
- Nem is mennék nélküled sehová – egy puszit nyomok az ajkaira. Eleget voltunk külön. Még csak bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velem nélküle újból. Azt hiszem most még fájdalmasabb lenne a különválás, mint régen.
- Lehet, hogy jó lett volna, de valószínűleg nem emlékeztünk volna rá. Be voltunk állva mind a ketten és ha James nem nyeri vissza az uralmat a teste felett, akkor semmi különös nem történt volna, ami miatt észhez tértünk – húzom el a számat. Ez a fájdalmas igazság. Olyannyira ki voltunk ütve mind a ketten, hogy valószínűleg semmilyen más körülmények között nem emlékeztünk volna a másikra. – Figyelj ezzel szemben meg nekem ötletem sem volt, hogy ez te lehetsz – egy percig sem. Sosem gondoltam bele, hogy démon és tud arcot váltani.
- Hát mégis rögtön rám jöttél, amikor megláttál – pimaszul elmosolyodom. Azon csodálkozom, hogy még most nem tette meg, hiszen annyira nagy volt a szája a múltkor ugyanezen a helyen. – Lassan el kezdenek jönni az emberek – sóhajtok fel, s magamra kapom a mellettünk lévő pólót. Ugyan nem akarok innen lelépni, de lehet az lenne az okos döntés.


©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptyKedd Ápr. 28, 2020 9:24 pm




phoenix && atlas


We go together or we don't go down at all

Ha valaki annyi ideig él, mint én, bizonyos emlékek összemosódnak a fejében. Például nem tudnám már megmondani, hogy az 1800-as évek közepén éppen hol laktam. Tippem van, hogy ki voltam; ha fellapozok egy történelem könyvet, talán még eszembe is jutna, de ha valaki megkérne mutassam meg a házat, ahol éltem, nem menne. Még a várost sem. De arra a napra tisztán emlékszem, amikor Desit megismertem. Kedd volt, koradélután, nekem valami teljesen más dolgom volt, nem is kellett volna a városnak azon a részén mászkálnom. Valami mégis vonzott, talán a sors, talán valami más kozmikus erő, de hiszem, hogy nekünk találkoznunk kellett. Egyikőnk sem lenne ma itt másképp.
Kitalálunk valamit, max iszod az én vérem. Sosem próbáltam még vajon az, ami az én ereimben folyik táplálhatna-e vámpírokat. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy nem. Egyszer le kell tesztelnem – persze nem Desin, ha esetleg a demon vér méreg lenne a számukra, majd valami útbaeső vámpíron.
Majd meglátjuk. Behunyt szemmel szorítom arcom a tenyerébe, amikor a fülem mögé simítja a tincsem. Talán tényleg azt hiszi, hogy majd azon a nevetséges új néven fogom hívni mások előtt. Nem mintha baj lenne magával a névvel. Felőlem levetkőzheti a teljes identitását, hogy Phoenix váljon belőle, nekem akkor is Desi marad. Nem is tudom, mozdulna-e a szám, ha máshogyan akarnám nevezni.
Amikor egyet ért velem úgy ejti a szavakat, mintha vakhit vezérelné. Talán így is van. Amit mondok, az úgy lesz, nem szeretem, amikor nincsen igazam. Ha máshogyan nem, hát kierőszakolom, hogy az legyen. Tehát, ha azt mondom, tökéletes lesz az életünk, azt komolyan is gondolom. Nem mintha én valaha is lehetnék tökéletes, de mozgathatom úgy a szálakat, hogy Desi azt érezze.
Dehogynem, az agresszió mindig szexi. Nem lehetek egyedül a világban ezzel az állásponttal. Elképzlem, hogy hazaér, idegenek vérében ázva, de még nem vezette le teljesen a feszültséget, ott vagyok viszont én… Könyörgöm, valaki erősítsen meg, hogy csak nem nekem mozgatja meg a fantáziám a gondolat. Nem mintha érdekelne mások véleménye, ha más nem, ezt is ráfogom a démoni erőkre meg ilyenek.
Ez az egyik legjobb tulajdonságod. Nem állítom, hogy minden áron ki akarom sajátítani magamnak. De azért remélem, hogy azokban a pillanatokban, amikor nem vagyunk együtt, akkor is csak én járok a fejében. Ennek egyszerűen így kell lennie.
Talán el kellene magyaráznom neki, hogy teljesen félre érti a gyűlöletemet. Hogyan is tudnám igazán gyűlölni, amikor így néz rám? Mintha én lennék az egész élete. Megfordul a fejemben, hogy kijavítom, de olyan óvatosan csókol meg, mintha attól tartana, hogy elillanok. Úgy döntök, tetszik ez a helyzet, így megtartom magamnak az igazságot, de azért felkínálok neki egy morzsát. Mert ennyire önzetlen vagyok. Csak szeress mindig ennyire, és minden rendben lesz kedvesem.
Nem tetzsik, ahogyan beszél. Ő csak ne akarja megismerni az eredeti Atlast. Ha már itt tartunk, senkit ne akarjon megismerni. Hogy stokták mondani? Hűséget fogadtam, nem vakságot? Nos, én a látása nélkül is ugyan annyira szeretném őt, ha arról lenne szó…
Ha nem léteznék egyáltalán, talán te sem élnél már. Elvettél volna valami ronda nőt, lett volna hat gyereketek, amiből csak három éli túl, és megörökölted volna apád kereskedelmét, amit egész életedben utáltál volna. Talán titkoban tartottál volna egy-két pasit szeretőnek. Így hangosan kimondva elég szörnyű életnek tűnik. A hosszú évek szenvedésének ellenére, végül mindketten jobban jártunk így, mint bármi lett volna az alternatíva. Egy időben magamnat okoltam a haláláért. Ha nem ismer meg, ki tudja hol lett volna aznap, amikor „meghalt“. Ma már azt mondom, mindennek így kellett történnie. Ezt persze könnyű mondani, amikor itt van a karjaimban. Még jó, hogy nem lehetnek. Gyűlölöm a gyerekeket. Nyávognak, önzők, undorítóak. Remélem, ilyen ostobaságok nem jutnak az eszébe többször.
Pedig ha jobban belegondolok, szívesen lennék a pincsid. Szinte már most is az vagyok. Ahova te mész, én is. Teljesen romantikusnak szánom, de még én is hallom, hogy vn benne némi fenyegetés. Desi talán nem veszi észre.
Persze, hogy működött, én voltam az. Még ha nem is néztem ki olyan jól, mint most, a szex jó let volna, csak azért mert rólunk van szó. Kár, hogy James vissza vette a vezetést. Nem tudom el tudnám-e viselni, ha megtörtént volna a dolog, és nem ismerünk egymásra. Ezzel a tudással a birtokomban rengeteg dolog tiszta lesz azzal az estével kapcsolatban. Én azt hittem, hogy csak egy nagyon jól kevert adag LSD eredménye vagy. Motyogom a hajába és közelebb ölelem magamhoz, mintha nem lennénk már így is teljesen összepréselődve.
Neked nem hagytam volna, de nem tudtam, hogy te vagy az. Még attól is ideges leszek, hogy James ajkai hozzáértek az övéhez. Desi jobbat érdemel, milliószor jobbat, de minden rendben van, mert most már itt vagyok.




500+ ❀ A LOVE LIKE WAR ❀ finally. ❀  kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptyVas. Ápr. 26, 2020 12:42 am


Atlas & Phoenix
Az elmúlt hatszáz év szenvedése most egy pillanat alatt szertefoszlik. Olyan, mintha mindez meg sem történt volna. A sok depresszió, sírás és önsajnálat már csak egy rossz emlék a számomra, s amelyek elég hamar el fognak illanni. Talán pár nap együtt töltött idő után már csak a jelen fog számítani. Meneas, azaz Atlas. Az új teste, a lelke, az egész lénye. Kíváncsi vagyok, hogy mennyit változott az elmúlt időszakban. Mindenkit átformálnak az évek. Tudni akarom, hogy mennyi maradt belül abból a férfiból, akibe beleszerettem. Vajon ő elégedett lesz velem? A sok kín meggyötört és eléggé agamba zuhantam, de már mászok fel a szikla falán.
- Mondjuk akkor egy kis vérből beraktározhattunk volna, hogy túléljem és ne száradjak ki, úgy te sem veszed sok hasznomat – mosolyodom el, s a tincseit a füle mögé simítom. Nagyon jól áll neki ez a test. Lehet ilyet mondani egyáltalán? Azt hiszem ez a verziója tényleg sokkal jobbra sikeredett, mint az eredeti. Talán a többinél is mesésebb, de ezt nem tudhatom és látatlanban nem feltétlen kellene döntenem.
- Igen, kivéve társaságban, mert ott Phoenix vagyok. Addie előtt szólíthatsz még Desinek – nyávogom neki. Kezdem megmakacsolni magam, mint egy kisgyerek és a hatás kedvéért egy rövid időre a összefonom a karomat a mellkasom előtt. Jól tudom, hogy képtelen vagyok rá hatni. Mindig is önfejű volt és ha valamit elhatározott, az úgy lett. Beleszólásom sem volt semmibe. Ha megkértem volna, hogy ne adja el a lelkét az ördögnek, akkor is megteszi.
- Tökéletes lesz – ismétlem meg a szavait, mintha csak a Szentírásból idézne. Hiszek neki. Ő nem hazudna nekem. – Életem értelme, abban semmi szexi nincs – csóválom a fejem lemondóan. Elég furcsa ízlése van, ha ezt vonzónak tartja és még ki is mondja. Végülis velem van még ennyi év után is. Nincs bennem semmi különleges, teljesen átlag vagyok. – Életünkben is ilyen ragaszkodó voltam – rántom meg a vállam. Bennem ez nem változott meg csak azért, mert máshogy alakult minden.
- Mindent megteszek majd azért, hogy ezt a gyűlöletet elfeledd – a hangomban megbújik egy kis szomorúság. Nem hibáztathatom azért, ahogy érez velem kapcsolatban. Ettől függetlenül nem fogom hagyni, hogy újra elsodorjon minket egymástól az élet. Ezúttal két hónap után nem áll szándékomban ezúttal véglegesen is meghalni. A vámpírlét legnagyobb előnyét pedig muszáj kihasználnom. Együtt maradunk mi ketten a végtelenségig, míg el nem pusztul az egész univerzum. – Hát még én mennyire szeretlek. Szeretlek! Örökké szeretni foglak – óvatosan megcsókolom, mintha egy porcelánbaba lenne, akire nagyon kell vigyáznom, hogy nehogy valami bántódása essen.
- Ha csak Atlas lennél, akkor nem te lennél. Igazából, ha nem léteznél egyáltalán, akkor szívesen megismerném ennek a csinos pofinak a gazdáját – az arcára bökök. Számomra a tökéletességet testesíti meg ez a test. Annyira meg szeretném nézni a családját, hogy mindenki ilyen-e. – Ha lehetnének gyerekeink, akkor tuti ennek a férfinak a génjeit akarnám tovább örökíteni – gondolkozom el. Nem szeretnék igazából porontyot a nyakunkba. Még magunkra sem tudunk rendesen vigyázni. Mi lenne velünk egy kis állandóan bőgő csecsemű mellett? Az emberi dolgok közül egyedül a házasság szentsége az, ami hiányzik.
- Ez nem egyenlő azzal, hogy a pincsikutyám lennél – forgatom meg a szemeimet. – Jó, akkor ezt megjegyzem és sosem fogsz mogyorót látni a közeledben, sőt még csonthéjasat sem – ölelem meg. Arcomat a nyakába hajtom, s hagyom, hogy átjárjon az a jóleső, meleg érzés, amit csak ő tud kiváltani belőlem. Annyira jó lenne, ha több dolgot is ki tudnék húzni belőle, de azt hiszem egyelőre nem erőltetem. Később elégszer lesz alkalmam kiváltani belőle a szemorgatást és a téma terelést.
- Annyira tényleg nem voltál ronda, mivel volt elég undorom ahhoz, hogy le akarjak feküdni veled. A kémia működött. Az nem rossz dolog – furcsa érzésem van. James-re gondolni olyan, mintha egy teljesen más személyről lenne szó, közben meg csak Atlas volt ő is. – Bárcsak tudtam volna, hogy te vagy az – sóhajtok fel. Nem kellett volna még utána negyven évig siránkoznom. Sokkal jobb lett volna, ha akkor nem vagyunk annyira beállva, hogy ne jöjjünk rá arra, hogy kicsoda a másik. Még csak arra sem lehet fogni, hogy nem láttuk jól, mert távol voltunk egymástól. Már majdnem egymásban is voltunk.
- Hagytad volna, hogy lefeküdjek egy olyan testtel, aki pedofil volt? – csattanok fel háborodottan. Nem mintha tudta volna, hogy rólam van szó, de akkor is. Ezt miért kellett?


©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzomb. Ápr. 25, 2020 2:18 am




phoenix && atlas


We go together or we don't go down at all

Mielőtt meghaltam (vagy a pokolba kerültem, nevezzük bárminek is), két dologban voltam csak biztos: abban, hogy pont annyi nyomot hagyok a világon, mint a kosz valaki körme alatt; és abban, hogy Desi és én örökre szólunk, a síron is túl. Néha hiányzik az,, aki emberként voltam. Amikor még dobogott a szívem és vér folyt az ereimben, emberi szenvedés helyett. Amikor nem kívántam felperzselni a világot, csak mert éppen bal lábbal keltem fel. Mondják, a pokol felerősíti a rossz tulajdonságokat – ezek alapján pedig nekem csak az volt.
Ahogy szeretnéd. Itt halunk meg mindketten, ránk omlik az épület talán kétszáz év múlva, de még mindig itt leszünk. Gúnyolódom, mint mindig, de nem tudom elcsitítani azt a furcsa hangot valahonnan mellkas-tájékról, hogy ha ezt kérné, szó nélkül megtenném.
Úgy szólítalak, ahogyan csak akarlak. Igen, tisztában vagyok azzal mekkora paraszt húzás részemről elvárni tőle, hogy ő felejtse el Meneast, még én megengedhetem magamnak a luxust, hogy múltban éljek. De Desi nem fogja ezt felhánytorgatni nekem, egyszerűen csak elfogadja, hogy nem tehet mást, mint, amit én akarok. Vicces belegondolni milyen hatással voltam rá mindig is. Még Rómában is, amikor valljuk be, fölöttem állt a társadalmi ranglétrán: de még akkor is hagyta, hogy irányítsam.
De már nem kell nélkülem élned, most már tökéletes lesz. Kezeim közé fogom az arcát. Emberi létezésem utolsó lehellete képen röhög, amiért azt hiszem valaha bármi is tökéletes lehet, amihez közöm van. Démoni énem elfojtja a hangot. Van valami elbűvölően szexi abban, ahogy elképzelem, amint hullákat hagysz magad után. És van valami rémísztően beteg abban, hogy ezt komolyan is gondolom. Én magam sosem voltam híve a gyilkosságnak. Túl koszos, macerás. Be kell valljam, hízelgő a ragaszkodásod. Valóban az. Nem kétség, hogy, nem érdemlem meg őt. Nem kell géniusznak lenni, hogy erre valaki rájöjjön. Vagyok elég férfi ahhoz, hogy beismerjem, Desi milliószor jobba járna nélkülem. Szorosabbra fonom a karjaim körülötte, mintgy jelezve, hogy nem mehet innen sehova.
Ó, gyűlöltelek is. Egy kicsi talán mindig is gyűlölni foglak. Amiért olyan oldalamat hozod elő, amire szimultán nem vagyok büszke és mégis. Amiért te vagy az egyetlen, aki láthat gyengének anélkül, hogy elvágnám a torkát, amiért kimondatod velem a következő szavakat. Cserébe viszont örökké szeretlek. Tessék, itt van. Oszd be a következő tizenöt évre.
Igazán misztikus lehetek, ha fel sem ismertél először. Valld be kedves, ha csak Atlas lennék nem kellenék neked. Nem ringatom magam hiú ábrándokba, lehet, hogy ő azt érzi megnyerte velem a főnyereményt, de ez közel sincsen így. Inkbb fordítva. Vajon meddig tarthatom áldott tudatlanságban, mielőtt rájönne kihez is kötötte az életét? Remélem elég sokáig.
Tehát csak annyit szeretnél, hogy a pincsikutyád legyek. nevetek fel. Nézzük, ha azt szeretnéd tudni mi iránt, hogyan érzek, nagyon fontos leszögeznem, hogy gyűlölöm a mogyorót. Bármelyik fajtáját. Igazából az összes csonthéjast. Könnyebb elviccelni a dolgot, mint valódi érzésekről beszélgetni. De hiszen ezt neki tudnia kell. Sosem voltam az, aki teátrálisan kiönti a lelkét a másik előtt, pedig Desi megérdemelné. Ez is felkerül az “okok, amiért Desi túl jó hozzám = dolgok, amiket soha nem tudhat meg” listámra.
Ahogyan véget ér a csókunk látom az arcán, hogy nem kapcsol azonnal. Ezt egy jó jelnek veszem, tehát még mindig ugyan azt a hatást tudom kiváltani nála, mint régen. De engem most ennél sokkal jobban érdekel az az éjszaka Londonban.
Nem voltam ronda, jó? Én sosem voltam ronda. Megsértődök, pedig én magam is rondának tartottam Jamest. Meg Meneast is, ha már itt tartunk. De jobb szeretném, ha ő minden alakomat csodálná. De igen, azt hiszem én voltam. Nem éppen a legjobb pillanatomban találtál rám. Mi történt volna, ha nem vagyok annyira nyomorék, hogy minden a szerekre fogok? Ha leesett volna, hogy a srácnak nem teljesen véletlenül van ott anyajegye, mint Desinek, hanem azért mert. Ő. Desi. Elvesztegettünk jópár évet.
Kárpótlás, hogy azért most sokkal jobban nézek ki, és azt hiszem ez a test nem is rontott meg kislányokat. vonok vállat. Még nem igazán fogtam fel, mire is jöttünk éppen rá, ahoz túlságosan nyugodt vagyok. Várom a pillanatot, amikor igazán koppan, hogy még egy indokom legyen gyűlölni magam.





500+ ❀ A LOVE LIKE WAR ❀ finally. ❀  kredit

[/i][/i]

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery EmptyCsüt. Ápr. 23, 2020 11:38 pm


Atlas & Phoenix
Melegség tölti el az egész testem. Bár ne kellett volna erre hatszáz évet várni! Sokszor gondolkoztam el, hogy mi rosszat tehettem vajon életemben, amiért ilyen sokáig nem sodort minket újra össze a sors Meneasszal, s amiért olyan korán meg kellett halnom. Talán nem kellett volna annyit titkolóznom a szüleim előtt és apámnak is igazán megmondhattam volna, hogy nem érdekel a kereskedelem, de annyira szerettem az öreget. Nem akartam, hogy csalódjon bennem, így hazugságban éltem. Bármit megtettem volna, hogy neki jó legyen. Még egy lányt is hajlandó lettem volna feleségül venni, de közben midvégig mást szerettem. Meneas egy olyan személy az életemben, akit nem tudnék csak úgy elfelejteni, mert megkértek rá. Ő egy darab a testemből, akit lehetetlen véglegesen eltávolítani rólam.
- Ne nyisd ki azt az ajtót soha többé – bújok oda hozzá. Persze ezt nem gondolom komolyan, mivel ettől a pár órától függetlenül el akarok majd menni innen. Ez a hely vegyes érzelmekkel lát el, hiszen legutóbb mikor itt voltam eléggé felidegesített. Ezzel szemben most meg végre valóra vált a régóta kergetett álmom: életem szerelmének a megtalálása.
- Ne csináld már! – nyávogok egy kicsit. – Nem akarom, hogy mások előtt Desinek szólíts. Fogd fel úgy, hogy ez csak a miénk és megtarthatod ezt a nevet kettőnk között. Mint a mi kis titkunkat – természetesen Addie tisztában van az eredeti nevemmel, de rajta kívül nem tudok másról, aki még így lenne vele. Már régen meghaltak azok az emberek, akik ismerték Desiderio Amantét, kivéve ez a csodálatos férfi, aki most boldogítja a társaságom.
- Ez baromság! Hogy tudnék tökéletes életet élni nélküled? – kérdezem elcsukló hangon. – Minden percben szenvedtem és csak rád gondoltam. Mindössze egyszer voltam képes kikapcsolni az emberségem. Nyolcvanhat évig tartott. Tomboltam és gyilkoltam, amikor újra visszakapcsoltam nem az volt, hogy sajnáltam az utánam hagyott hullákat. Akkor is csak téged akartalak – sóhajtok fel. Nehéz lenne elfeledni, hogy mit éreztem évszázadokon keresztül. A kín és a magány kísérte mindvégig az utamat. Képtelen voltam feledni és jól érezni magam. Addie valamennyire még tudott is segíteni benne, de az nem ugyanolyan. Képtelen volt pótolni ezt a férfit.
- Ez megnyugtat. Azt hittem annyira gyűlöltél, hogy minden áron elkerültél volna – húzom el a számat. Nem tehetek a halálomról. Ez nem feltétlen egy olyan dolog, amiről dönteni tudsz. Én sem mondhattam, hogy oké, én akkor most holnap meghalnék, köszönöm szépen. Ha vissza tudnám tekerni az időt máshogy lenne minden, például nem mennék áruért azon a napon. Valószínűleg mondjuk Dante mindneképp rám talált volna. Vagy így, vagy úgy. Most viszont itt áll előttünk az örökkévalóság. Hatszáz év semmis lesz ahhoz képest. – Nem is akarok megszabadulni tőled soha többé – mosolygok rá és egy puszit nyomok a homlokára. Beleőrülnék, ha újra nélküle kellene élnem.
- Ígyis elég misztikus vagy és nem tudok neked ellenállni, de ezzel te is tisztában vagy – simítom hátra a haját. Imádom Atlas göndör fürtjeit. Olyan puhák, selymesek és vonzóak. Nem mondanám ki hangosan, de azt hiszem már kezdem is elfeledni Meneas igazi arcát. Ez a kombó, a lélek és test teljesen elbűvöl. Mintha nyertem volna az ötös lottón. – Csak szeretném tudni, hogy mi iránt hogyan érzel, amikor kimondatlan szavak vannak köztünk és tudni akarok mindent mindig – csókolom meg a nyakát. Egész életemben erre vártam, s tényleg félek attól, hogy seperc alatt elillan majd.
Mióta eltűntünk egymás életéből senkit sem akartam igazán megcsókolni és ágyba bújni vele. Mindig csak illuminált állapoban voltam képes ilyenekre, ám most minden más. A férfi személye miatt egyszerűen képtelen vagyok elszakadni tőle egy másodpercre is. Testének minden pontját bejárják kíváncsi kezeim és alig tudok megállni, amikor újra megszólít. Picit lihegve húzódok el tőle.
- Mi van? – csattanok fel értetlenül, amikor leesik, amit mond. – Az a ronda drogos alak te voltál? – húzom el a számat. Ezzel szemben, ha tisztában lettem volna azzal, hogy ki van James testében, akkor nem meneklök el aznap este. Már majdnem negyven éve újra együtt lennénk. Ez is az én hibám.


©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
TémanyitásWooden Spoon Cafe & Bakery Empty


Ajánlott tartalom
163
C szint:
Kalmithil

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
 

Wooden Spoon Cafe & Bakery

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next