Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Wooden Spoon Cafe & Bakery

Electra Fanning
Yesterday at 7:29 pm



Sötét rengeteg

Thersez
Kedd Dec. 11, 2018 9:19 pm



Park

Thersez
Kedd Dec. 11, 2018 8:06 pm



My brother - again

Stephanie Stafford
Hétf. Dec. 10, 2018 4:59 pm



Galatoire's étterem

Always and Forever
Hétf. Dec. 10, 2018 4:48 pm



Ronan Scadding - Se veled, se nélküled

Amarilla Van Selm
Vas. Dec. 09, 2018 11:21 pm



Szükségem van egy új helyszínre

Always and Forever
Vas. Dec. 09, 2018 10:42 pm



Amarilla szobája

Always and Forever
Vas. Dec. 09, 2018 10:42 pm



Charlotte "Charlie" Gray

Charlotte Gray
Vas. Dec. 09, 2018 10:24 pm



Ipswich, USA, Danvers kúria - Caleb & Amarilla

Amarilla Van Selm
Vas. Dec. 09, 2018 10:08 pm
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 8 4
Boszorkányok 10 5
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 0 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 0
Eretnekek 1 1
Szirének 2 0
Démonok 1 3
Vadászok 3 3
Emberek 1 1
Összesen 29 21

Share | 
 

 Ambrosia Thorne

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Ambrosia Thorne   Csüt. Nov. 01, 2018 4:42 pm

Ambrosia Thorne
”A common man is a common cold, you know I’m bigger than a body and I’m sweeter than gold”


Becenév:
Amber, Rosa, Rose, Rosie, ha bátor vagy
Titulus:
Lady of Ravens, Ladybirds and Magpies
Születési hely, dátum:
1868, november 1, Hell’s Kitchen, New York
Faj:
Boszorkány
Beállítottság:
Velejéig rossz (amúgy feminista, és talán leszbikus is)
Play by:
Ruth Wilson

Átváltozás:
Mióta az eszemet tudom, ezt az életmódot folytatom. Testből testbe, életből életbe, névről névre ugrálok. Nem a kedvenc időtöltésem, így tényleg csak akkor folyamodok hozzá, amikor a szükség rávisz. 150 – mennyi?! – év alatt két kezemen meg tudom számolni, hányszor kellett végrehajtanom a manővert. Ja, hogy azok a szerencsétlen flótások, akiken gyakorolva tökélyre fejlesztettem ezt a képességem? Ők igazán nem számítanak… Utoljára akkor váltottam testet, amikor Christian – szegény gyermek… ! – teljes meggyőződéssel hitte, hogy megölhet engem, ha szétloccsantja a szerencsétlen nővérkéje fejét – mit sem sejtve arról, hogy mindez hasztalan erőfeszítés volt. Elhiszed? Olyan messzire ment, hogy bár tudta, nem a nővére személyisége lakik a testében, ennek ellenére mégis képes volt könnyűszerrel véget vetnie nyomorult kis életének. Bevallom, éppen csak, de még sikerült testet váltanom, mielőtt az én kedves „kisöcsém” rám méri a végső és végzetes csapást. Azóta ebben a szexi és furmányos vörösben szövögetem tovább pusztító terveimet.
Család:
Senki és semmi. A magam családja vagyok, saját magam kompániája. Ha lett is volna testvérem – de nem volt – már bizonyosan előrölte volna az élet vasfoga. Sok mindenki szeretettem – kit igazán, kit érdekből – de mind elment, vagy elüldöztem, és ez így van jól. Nincs nekem arra sem időm, sem energiám, hogy felhalmozzam a kapcsolati tőkét. Kapott családom sok volt, a legutóbbi úgy érzem, épp a nyakamra nő. Szegény kicsi Chris nem tudja feldolgozni, hogy a világ nem körülötte forog, hogy az ember zsigereiből fakadóan gonosz és önző, és mindenki a maga érdekeit nézi. Mi szégyen van abban, hogy dobbantónak használod a másik nyomorát? Meg akarsz ölni miatta? Korábban kell felkelned hozzá. De rossz hírem van: száz év sem volna elég hozzá…

Ez az én történetem
It's only been a lifetime

Négy történetem van neked, kíváncsiskodó.

A vérszerinti apám cipészmester volt, az anyám pedig varrónő, akik Britanniából vándoroltak át még valamikor 1850 körül. Jól emlékszem rá, éjt nappallá téve dolgoztak, hosszú éveken át, csak hogy összekaparjanak valami jövő heti megélhetésre valót a Pokol Konyháján. Mit tudták ők, hogy mindhiába… A Pokol Konyháján gyakoriak voltak a lázongások és a zendülések, az volt a csoda, hogy az apámat nem érte utol már hamarabb. Anyámat a bánat vitte el. De rendes volt, kihúzta miattam még vagy másfél évig, mielőtt belepusztult volna a depresszióba. Tizenegy éves voltam ekkor.

1881, Pokol konyhája, New York. Tizenhárom éves koromig utcai gyerek- és tinédzsercsoportokhoz verődve tartottuk rettegésben a Pokol Konyhájának utcáit, egészen addig a sorsszerű, decemberi napig, amíg rossz helyen nem szimatoltunk értéktárgyak, muníció és ennivaló reményében. Csak később vált világossá számomra, miután a botcsinálta társaim élve megsütötte annak a kovennek a védelmi rendszere, amelyik engem gond nélkül átengedett, és amelyiknek ezt látva mintha megcsiklandozták volna az érdeklődését. Azt ígérték nekem, amit kerestem: puha vackot és meleg ételt, ha velük maradok. Velük maradtam. Eleinte csiszolatlan gyémántban reménykedtek, valakiben, akinek elég az alapokat megtanítani, és a saját oldalukra állítani. Nem bizonyult elegendőnek az a felületes, felszíni kaparászás, amivel próbálkoztak – utólag mondhatom, hogy az volt, ahhoz képest, ahogyan Dahlia nevelt később. Akkor a koven tagjainak viselkedése egyik napról a másikra változott meg. Először csak következetesen nem szóltak hozzám, elkerültek, majd házimunkára, egész napos robotolásra fogtak, hogy valami hasznom legyen, ha már ott voltam, de kidobni nem akartak – bár nem tudom, miért. Ellenben istentelen verés volt a jutalmam, ha valami fontosat – aminek a jelentőségét elmulasztották azelőtt közölni velem - elrontottam. Talán egy élő, lélegző báb kellett nekik, aki kellő fenyítés után azt teszi, amit mondanak neki. Nem én voltam az. Tizenhatodik évem alkonyán történt; egy idősebb férfi kucorodott aznap este mellém a matracra, és megegyezett önmagával abban, hogy ő most a magáévá tesz. Egyetlen egyszer hagytam magam neki, a második alkalommal – kihasználva azt, hogy számítottam rá, és hogy ő is énrám – egy levélnyitó késsel szúrtam halálra, és a zűrzavart kihasználva, amit a férfi halála okozott, meglógtam az első adandó útvonalon.

1885, Harlem, Manhattan. Tizenhét éves lettem. Nem kerestem, de teljesen véletlenül rátaláltam egy nagyhatalmú boszorkányra, aki látta bennem a potenciált, és egy amulettet ajándékozva nekem megtanított arra, hogy hogyan lehetek úrrá a bennem és a körülöttem rejlő mágián. Dahlia-nak hívták ezt a boszorkányt, ő volt az utolsó személy, aki felé valamiféle gyenge kötődés alakult ki bennem. Dahlia tudta, hogy nincs sok ideje, így olyan intenzíven és hatékonyan tanított, amennyire csak lehet. Természetesen nem csak mágiahasználatra tanított, hanem meghallgatta a rémtörténeteket, amiket hoztam magammal a kovenből, és formálta a morálomat is. Tőle tanultam, hogy minden férfi sáros disznó, még annyira se bízzak bennük, mint a nőkben. A nőknek legalább megvan a magukhoz való eszük, míg a férfiak csak zabálnak, dugnak, és alszanak. Ha ő nincs, bizonyosan nem úgy gondolkoznék, és nem olyan lennék, amilyen vagyok. Nem voltam ostoba, pontosan tudtam, hogy nem szívjóságból segített nekem, hanem legalább annyira használt ki engem, amennyire én őt. Egy tökéletesen működő, parazita kapcsolat volt a miénk. Nem rég hallottam hírét annak, hogy Dahlia végleg elaludt. Bosszú? Milyen bosszú? Mind tudtuk, hogy el fog jönni ez a nap, ő is tudta, és bár sok mindent köszönhetek neki, annyira sokat azért nem, hogy háborúba induljak az emlékét kergetve.

1886, Pokol Konyhája, New York. Tizennyolcadik életévem hajnalán, miután elválni kényszerültem Dahlia-tól, úgy éreztem, eleget tanultam, gyakoroltam és fejlődtem ahhoz, hogy visszafizessem azt a sok mindent, amit kaptam. Felkerekedtem, hogy elpusztítsam azt a kovent, aminek semmit nem köszönhetek, csak álmatlan éjszakákat, és puszta gyakorlásból gondoskodtam róla, hogy irmagjuk se maradjon. Az utolsó memento, amit Dahlia-tól kaptam, egy apró, borostyánkővel kirakott, négyszögletű ezüst amulett gondoskodott arról, hogy mindig legyen elég energiám ahhoz, hogy végrehajthassam, amire épp a szükség visz.

2000-es évek eleje – fene tudja már pontosan, talán március, Louisiana. De lehet, május. Teljesen véletlenül történt. Rávitt a szükség, hogy új testbe bújjak, mert a régit – bár szerettem – már igencsak öregnek és nehézkesnek találtam. Az új testem nem volt más, mint az én drágalátos botcsinálta „kisöcsém” nővére, Chris. Na, most azt már most megmondom, nem erősségem előismeretek nélkül felvenni valaki másnak a jellemét, így hát el tudom képzelni, szegény fiúcska milyen konfúzus volt, amikor egyik napról a másikra a nővére, a bárány a farkasok közt szintén beállt a sorba. Nem hibáztatom érte. De engem sem hibáztathat senki. Túl sokat éltem már, és túlságosan is fontos dolgaim akadtak ahhoz, hogy a fiúcska lelkivilágát babusgassam és a sebeit nyalogassam. Az ilyesfajta csipkelődéstől és szekírozástól – mely bizton állíthatom, szúnyogcsípés csupán ahhoz a sebhez képest, ami a lelkeden van – csak vastagabb lesz a bőröd. Tulajdonképpen még hálás is lehetnél nekem, amiért megtettem neked ezt a szívességet! De nem hogy hálás nem voltál, még az életemre is törtél. Naiv kicsi Chris… Ha tudnád… De nem tudtad. Ahogyan én sem tudtam, hogy elragadod tőlem azt, az egyetlen dolgot, ami fontos számomra – az amulettet, amit Dahlia hagyott rám. Így utólag azt is mondhatnám, hogy egálban vagyunk, - én elvettem a nővéredet, te pedig elvetted a testem, de sajnos itt még nincs vége a történetnek. Nem is annyira az ereklye volta miatt, sokkal inkább az amulett mágiagyűjtő és konvertáló hiánya miatt még egyszer biztosan visszafizetem a kölcsönt.

Természetesen a korábbiakon okulva, ha a helyzet úgy hozza, már meg fogom tudni védeni magamat.  Jelenleg a legégetőbb prioritást az élvezi, hogy vigyázzak arra a testre, amelyikben vagyok, ugyanis az amulettem nélkül nem tudok elég energiát összpontosítani egy újabb testcseréhez. Emiatt a második legfontosabb teendőm az amulett valamilyen úton-módon való pótlása – jelentsen ez újrakovácsolást, vagy egy új talizmánnal való kapcsolódást. Harmadik, jóval nagyobb szabású, de ugyanakkor jelenleg némileg eltörülő vágyam, hogy minél több lexikális és gyakorlati tudást tudjak a magaménak. Épp ezért utazó könyvtáros és kurátor vagyok, sehol nem maradok pár hónapnál tovább. Szabadidőmben hollóktól, katicabogaraktól, és szarkáktól informálódok.

”I’ve been around for a million years, no matter how hard you try, you can’t f*ck with this”

avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
-
Play by :
Ruth Wilson
Keresem :

Léptek száma :
1
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ambrosia Thorne   Csüt. Nov. 01, 2018 7:43 pm

Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime

Ambrosia Thorne

Drága, Rose!
Meg kell vallanom, nem kimondottan rajongok a boszikért. Legyenek élők, vagy holtak az ember nem tudja levakarni őket magáról, ha egyszer rászállnak. Az a folytonos, unalmas blabla a természet egyensúlyáról… Bosszantó. A te életstílusod és felfogásod ellenben szimpatikus, talán azért mert én is hasonló elveket vallottam világéletemben. Az élet a túlélésről szól, és a gyengék úgyis elbuknak végén, de neked nagy jövőt jósolok, kedves, szóval ne fogd vissza magad, csak tedd, amit eddig, én neked szurkolok!

Na, de komolyabb vizekre evezek, és áradozok egy sort az ET-ről, ha nem bánod, ugyanis minden szavát imádtam. Már az első mondattal megvettél, a végére pedig bevallom, teljesen irigy lettem, ugyanis én is szeretnék így írni. A történetet is megkapó, egyedi és külön tetszik a katicabogaras rész, annyira passzol a karakterhez. Szeretem az ilyen kis „furcsaságokat”, amik kiragadva nem illeszkednek a világba, de ha a teljes képet nézed, egyszerűen fantasztikussá válnak.

Nem szeretnélek feltartani, szóval sicc foglalózni, aztán csapj le mindenkire, aki valaha felbosszantott és ne kíméld!

Oh, és ha valami balszerencse folytán ne adj’…ördög elbuknál, ne aggódj, szívesen látunk a Pokolban, fenntartok neked egy helyet.





The myth, the legend




avatar
A pokol királynõje vagyok
Kapcsolatban :
Kai Parker (ha méltó lesz rá)
Play by :
Nina Dobrev
Keresem :

Léptek száma :
6
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Ambrosia Thorne

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Életek, történetek :: Akik megtalálták a békét :: Boszorkányok-
^
ˇ