Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Zack Reed
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég

Zack Reed


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Hiányzásnapló

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyAmbrosia Thorne
Today at 12:39 am



lady verona

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyAlec Verona
Yesterday at 10:20 pm



Avatar- és névfoglaló

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 5:47 pm



@Theo_RebelStorm

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyAlexis Callaway
Yesterday at 3:59 pm



Hard Luck kocsma

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyTheodore Storm
Yesterday at 2:04 pm



Hope szobája

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyHope Mikaelson
Yesterday at 12:02 pm



Alexander Verona

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyLarissa Blackwell
Szomb. Május 25, 2019 7:45 pm



Elkészültem!

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyAlec Verona
Szomb. Május 25, 2019 3:36 pm



@LestHunter85

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyIsaac Lestrange
Pént. Május 24, 2019 11:46 pm



LBlackwell89

Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyLarissa Blackwell
Pént. Május 24, 2019 11:46 pm
A tél díjazottjai
a tél őrangyala
Isaac Lestrange

a tél női karaktere
Lara & Katherine

A tél férfi karaktere
Zack Reed

a tél párosa
Kai & Katherine

a tél játéka

a tél előtörténete
A közönség kedvencei
a legjobb tag
Elisabeth Saltzman

a legjobb admin
Isaac Lestrange

a legjobb író
Larissa Blackwell

a legjobb ötletgazda
Reagan Blair

a legjobb alkotók
Hazel, Stefan & Isaac

a legjobb karakterek
Sierra & Poppy Parker

a legjobb szál
Zack Reed bosszúja az Ötök ellen

Share
 

 Wooden Spoon Cafe & Bakery

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyPént. Május 17, 2019 9:32 pm

Szabad játéktér.

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Léptek száma :
449
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzer. Ápr. 03, 2019 7:20 pm


To: Larissa




Larissa erőt adott nekem, pedig sosem hittem volna, hogy átváltozásom után pont egy vadász miatt fogom erősnek érezni magam. Neki kellett volna a gyilkosomnak lennie, a nőnek, aki elveszi az életem, helyette valamelyest visszaadta azt. Még mindig éreztem, hogy nem vagyok egészen önmagam, de sokkal közelebb jártam hozzá, mint átváltozásom óta bármikor. Sőt, már előtte sérült voltam, egy halandó, aki éppen csak összekaparta magát a veszteségek után. - Nem tudom megérteni ezt a furcsa késztetést, hogy vámpírokat öljetek, de el tudom képzelni milyen lehet. Hiszen én arra érzek késztetést, hogy embereket öljek. De ha vadász volnék, állandóan attól félnék, vajon egy ártatlan életét veszem-e el. Persze így, a cipőjükben járva tudom, hogy nincs ártatlan vámpír. Azt hiszem nem lennék jó vadász. - Eredetileg szerettem volna meggyőzni róla, hogy hülye kérdést tettem fel, s ők jó munkát végeznek, aztán valami egészen más kerekedett a mondandómból. Ismertem már annyira őt, hogy tudjam, nem érti félre a zagyvaságaim. Pontosan tudni fogja, hogy ez egy megerősítés, nehogy azt higgye, elítélem azért, amit csinál. Természetesen magamat még mindig elítéltem, nem tudtam bűntudat nélkül tükörbe nézni, annak ellenére sem, amit elmondtam. A vámpírok bűnösek, rosszak. - Úgy gondolom, én sem árulnék be olyan vámpírt, akit szeretek. De nem ismerek ilyet. - Egykori szerelmemet nem számoltam bele, ő már a múlt volt, valaki, akit mindig szeretni fogok, s akitől elszakadtam már rég. Ez egy kicsit kényes téma volt nekem, a szeretteimről való társalgás, és az őszinteség is. Olyan dolgokról beszéltem vele, amikről nem kellett volna, mégis bíztam benne, tudtam, hogy már nem kérne tőlem olyat, amit ne tennék meg szívesen. Talán még el is engedett volna, ha megkérem rá, feloldott volna az alku alól, de erre sosem kértem volna. Nem akartam bajba sodoni, nem akartam, hogy önmagát meg kelljen hazudtolnia miattam. - Ó, azt kétlem, hogy több vér tapad a kezetekhez. - fintorogtam, mert a legtöbb vámpír nem olyan volt, mint én. Én jóformán szégyent hoztam rájuk. - Ráadásul ha végeztek egy vámpírral, rengeteg életet megmentetek. Ha egy vámpír gyilkol, abból viszont nincs köszönet. - Ez volt az igazság. Mi nem mentettünk életeket a gyilkolással. Ők igen. - Sosem szerettem így gondolni magamra, vagy a fajtámra... de talán mi jobban hasonlítunk az állatokra, mint az emberekre. - vontam vállat újfent, ami egyfajta kényszercselekvés volt, amikor meg akartam győzni magam arról, hogy nem fontos dologról van szó. Egyszerűbb volt elviselni egy beszélgetést, ha úgy tekintettem rá, mintha nem számítana, mintha nem lényeges dolgokról lett volna szó. Pedig ez nagyon is komoly téma volt. Éppen ezért komolyan pillantottam rá, mert komolyan is gondoltam minden egyes szavamat. Átváltozásom után, s akkor, mikor Lara rám talált, nem volt senkim, egy árva lélek sem volt mellettem, sem ember, sem vámpír. Semmi sem számított, abban a pillanatban csak a túlélés. Az élet, amit nem voltam hajlandó eldobni magamtól. Ráadásul szívből gyűlöltem is a saját fajtámat. Azóta se voltam saját magam, vagy a vámpírok rajongója, de már nem is éreztem mérhetetlen dühöt és utálatot.
Lara sajnálata nem számított, mert ami megtörtént, megtörtént, már nem lehetett visszacsinálni. Viszont nagyon jól esett, hogy szívén viseli a sorsomat, ami azt hiszem egy kicsit helytelen is volt. Ő vadász volt, míg én vámpír. Mégis, őt jelenleg sokkal közelebbéreztem magamhoz, mint bárki mást ezen a világon. Nem éreztem, hogy helytelen lenne a köztünk lévő kötelék. Az ölelésére szükségem volt, örültem, hogy legalább néhány másodpercig magához szorított, bár miután lerakta a pénzt az asztalra, csak addig engedett el, hogy felálhasson, és kézen foghasson. Boldogan fogadtam az érintését, s még egy halvány mosoly is az arcomra költözött miatta. Szavaira bólintottam, és követtem, bárhová is ment. Nem kellettek beleegyező szavak, egyértelmű volt, hogy vele tartok.

603 szó ❖ note: Részemről ez egy záró, köszönöm a játékot! Wooden Spoon Cafe & Bakery 2566525366
A következő körről pedig majd mindenképp beszélünk! Wooden Spoon Cafe & Bakery 3887785939  



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖





Electra Fanning
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
i dont think so.. no
Play by :
Lucy Hale
Keresem :
soon...
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzer. Jan. 23, 2019 1:49 pm



Electra & Larissa




Bár nem reagáltam a válaszára, csak egy bólintással elkönyveltem, magamban azért vitába szálltam vele. Talán csak azért védtem ennyire, mert kedveltem Electrát, de nem akartam, hogy rossznak érezze magát; hiszen rossz nélkül a jó sem létezhetne, felborulna a világ kényes egyensúlya. Igenis kellettek vámpírok, csak nem a jelenlegi keretek közt, hanem jóval szabályozottabban.
- Jókat kérdezel! Nem tudom, létezik-e erre jó válasz. - Hiszen a helyzetünk merőben eltért egymástól. A vámpírok elég sok mindent elvesztettek az átváltozásukkal, a túlélésen kívül nem sok dolog maradt számukra, amiért küzdhetnek. Ellenben az embereknek ott a büszkeségük és az erkölcsi jóság, a nagyobb jó, amiért sokan hajlandóak lennének eldobni az életüket is. De végeredményben nem vágyunk mi is ugyanúgy a túlélésre? Pusztán csak az eszmék szép köntösébe bújtatjuk, hogy ne tűnjünk barbárnak. Így bár intett, hogy ne válaszoljak, úgy éreztem, mégis kell. - Szeretem a társaimat. Azt hiszem, tényleg olyanok nekem, mint a testvéreim. Értük megtenném. Eldobnám az életem, hogy megvédhessem őket - bólintottam végül, ám úgy éreztem, hozzá kell még tennem valamit. - Hogy bárki másért megtenném-e, akihez nem kötődök? Fogalmam sincs. Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy az utolsó pillanatban a túlélési ösztönöm győzne. - Vajon ettől rossz vadász vagyok, ha nem tudom teljes meggyőződéssel rávágni, hogy a legapróbb ártatlanért is kész lennék gondolkodás nélkül eldobni az életemet? Vajon tényleg képes lennék átállni az ellenséghez, ha kapnék egy akkora löketet?
- A jót szolgáljuk, de nevezhetjük-e magunkat szentnek, ha több vér tapad a kezünkhöz, mint annak, amire vadászunk? - Ezt csak halkan kérdeztem, épp annyira halkan, hogy válaszolnia se kelljen, ha nem szeretne. A vallomása arról, hogy inkább ember maradt volna, szíven üt. Milyen kegyetlen ez a világ, hogy nem számít a döntés, sárba tiporja a szabad akaratot? Megsajnáltam Electrát, nem azon a szánakozó, lesajnáló módon, sokkal inkább együttérzésből. Én sem vágytam vadásszá válni, mégis örültem, mikor így alakult.
- Ó, kicsim... Sajnálom - Ha engedte, átöleltem a nyakát, együttérzőn magamhoz szorítottam. Nem kellett többet mondania, beértem ezzel az apró információval is. A táskámba túrtam, épp csak annyira engedve el, hogy kihalásszak némi pénzt és az asztalra dobjam, a csészék mellé, ezzel jelezve távozásunkat. Láttam rajta, hogy eléggé megviselik a gondolatai és szerettem volna kicsit helyrepofozni a lelkivilágát.
- Gyere, menjünk. - kézen fogva húztam magammal, nem állt szándékomban elengedni őt hazáig, bármit, bárkinek az otthonát is jelentette egész pontosan a "haza". Szerettem volna, ha tudja, mellette állok, és ebben a helyzetben nem számítanak a fajbeli különbségek, csak az, hogy barátok vagyunk. Megvártam, hogy összeszedje a holmijait, de utána ismét kézen fogtam, így léptem ki vele a kávézóból. - Tudom, mivel deríthetnélek jobb kedvre... - sejtelmes mosollyal húztam közelebb magamhoz, de egyelőre nem akartam elárulni neki, hogy a kedvenc filmje és egy csomag olvasztott csokiba mártott pillecukor is köztük van.



szia, édes!  Wooden Spoon Cafe & Bakery 1787626725

@


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Do you know what I dream about?


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzer. Dec. 12, 2018 7:29 pm


To: Larissa




Csupán a vállamat vontam meg, mert nem akartam tovább feszegetni a témát. A motor néhány napon belül újra gurulni fog, én viszont vámpír maradok egészen addig, míg nem múlok ki valamilyen módon. Így hát fölöslegesnek láttam firtatni, érintőlegesen viszont muszáj volt néha megemlítenem, elviccelni valamiképp, vagy szarkazmussal elhessegetni a helyzet komolyságát. A részemmé vált már ez a védelmi mechanizmus, tökéletességre fejlesztettem, de néha az álarc mögül előbújtak a valódi érzelmeim. Lara viszont ismert már, ő az álca mögé látott, viszont még ővele se tudtam teljesen őszinte lenni. Nem akartam vámpír lenni, soha, és valójában utáltam így élni, ha lenne bármi módja annak, hogy újra ember legyek, élnék vele, pislogás nélkül. Megtanultam így élni, megszeretni a jó oldalát a halhatatlanságnak, a rossz oldala viszont sosem múlt el. Évről-évre egyre jobb, és rosszabb is lett egyszerre ez az életforma. - Egyáltalán nem kell szégyellned ezt, Larissa. Ez a dolgotok, és jól is teszitek. Nekünk nem szabadna léteznünk. - újabb vállvonás, nem tudtam mást tenni, vagy mást mondani. Ez az egész jóval túlmutatott rajtunk, sem ő, sem én nem voltunk felelősel semmiért, csak tettük a dolgunkat. Én talán többet is, mint kellett volna - és tisztában voltam vele, hogy az állandó árulásomért meg fogok valamiképp fizetni.
Közbeszólás nélkül hallagattam őt, miután kiböktem a kérdést, bár kicsit úgy éreztem, hogy átlépem a köztünk lévő határt. Mintha olyan kérdést tettem volna fel, ami nem rám tartozik, s talán nem is... de tudnom kellett. Úgy éreztem, hogy át kell látnom teljes egészében a helyzetet, és a kellemetlen dolgokról is tudnom kell. Mindenről, ami engem, és a köztünk lévő kapcsolatot érinti. Ahogy elhallgatott, a gyomrom görcsbe rándult, furcsán érintett, ahogy arról mesélt, valaki az életére próbált törni. Nekem meg sem fordult a fejemben ilyesmi, még akkor sem, mikor ez az egész csak a test vágyról szólt, a "kössük össze a kellemeset a hasznossal" észjárás alapján. A hozzám hasonló vámpíroknak viszont nem kellett túlzottan rettegniük, ha nem hívják fel magukra a figyelmet, nem esik bajuk... azt hiszem. Szerettem volna azt hinni, hogy engem nem csupán azért nem ölt meg, mert segítek nekik, s nem bántott volna, ha nemet mondok. Ámbár valószínűleg nem lennék a most itt, egy asztalnál ülve vele, hozzábújva, ujjaimmal a hajában, ha ellent mondok. Ezt el kellett fogadnom, akkor is, ha nehezemre esett. Az élet egyáltalán nem fair. - Még jó, hogy én csak egy erős hetes vagyok. - löktem meg egy kicsit, vigyorogva. Egyértelmű volt számára is, hogy én nem tudnék neki ártani, akkor sem, ha akarnék, amire egyébként is képtelen lennék. Ha őt bántanám, az nekem is fájna, épp ezért nem akartam túl közel kerülni hozzá. Késő bánat. - Sajnálom. Úgy értem, nem lehet egyszerű második esélyt adni valakinek, főleg, ha az illető nem is él vele. Gondolom ez gyakoribb, mint az, hogy valaki elárulja a saját fajtáját. Te például... képes lennél elárulni a vadászokat, ha az életed múlna rajta? - tettem fel azt a kérdést, amit nem szabadott volna, s habár próbáltam megállítani a számat a mozgásban, akaratom ellenére csúsztak ki a szavakat rajta. Egy pillanatra elgondolkodó arcot vágtam, elmerengtem, aztán gyorsan kapcsoltam, és intettem neki egyik kezemmel. - Erre ne válaszolj. A vadászok nem bántanak ártatlan embereket. - feleltem, és kinéztem az üvegfalon, az utcán sétáló emberekre. Próbáltam kitalálni, vajon vannak-e olyan ártatlan vámpírok, mint én, akiket ennek ellenére mégis bántanak, vagy halálba küldenek. Aztán arra gondoltam, hogy én sem vagyok ártatlan. Saját hibámon kívül, de megöltem valakit annakidején, akinek talán családja volt, barátai, szerettei, akik várták őt haza. A szívemen mintha csavartak volna egyet, s ezt az érzést egy nagy levegővétellel próbáltam elűzni, nem sok sikerrel.
A kávé melegsége egy kicsit segített, ahogy átjárta a testem,a vénáim, és lassan, ám biztosan melegítette fel a testhőmet. Egyetlen pillanatig boldog voltam, a kávé, és Lara miatt, de egy pillanat alatt tettem tönkre, mikor megszólaltam, jobban mondva elszóltam magam. Ahogy felemelte a fejét, és rám nézett, én azonnal elkaptam a pillantásom, a barna folyadékkal teli bögrét bámultam, mintha érdekesebb lenne minden mással. - Igen. És úgy döntöttem, hogy halandó maradok. - feleltem fojtott hangon, és a szavakat keserűbb ízt hagytak maguk után, mint amire egy fekete kávé képes. Nemmondtam mást, egyelőre nem ment. Talán percek, órák, vagy hosszú napok múlva képes leszek rá, hogy beszéljek róla, de ott, abban a pillanatban képtelen voltam rá. Minden erőmmel azon voltam, hogy kizárjam az emlékeim, kizárjam az Ő hangját, az arcát, a gyorsan lepergő eseményeket, amiket együtt éltünk át. Viszont az üresség érzése, ami elárasztott, borzasztóan megrémített. Szó szerint semmit sem éreztem, és ez valahogy rosszabb volt, mint a fájdalom, ami olyan sokáig bennem élt. Hiányzott. A fájdalom, hogy valamit érezzek, ha a múltamra gondolok, mert ez az üresség... rosszabb volt bármilyen kínnál. Tudtam, hogy bízhatok benne. Tudtam, hogy neki bármit elmondhatok. Nem ítélne el... talán. Nehezemre esett elmondani neki, hogy egy vámpír rabolta el a szívem, olyannyira, hogy napokig, hetekig az átváltozáson gondolkodtam, mielőtt elváltunk volna egymástól. Egyszerre szégyelltem magam, és éreztem megkönnyebbülést, hogy a titkom egy részét már tudja. Összeszorított ajkakkal ültem, mintha magamba akarnám fojtani azokat a szavakat, amik amúgy sem voltak képesek előkúszni belőlem. Sírni akartam, de az üresség nem engedte. Így csak ültem ott némán, a kávét szorongatva, másik kezem pedig eközben magam mellé ejtettem anélkül, hogy észrevettem volna, ezzel elengedve Larissát.

photograph ❖ note: háthellóó Wooden Spoon Cafe & Bakery 2566525366  



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖





Electra Fanning
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
i dont think so.. no
Play by :
Lucy Hale
Keresem :
soon...
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyPént. Nov. 30, 2018 4:57 pm



Electra & Larissa




Bár a csinos jelzővel mosolyt varázsolt az arcomra, mégis bűntudatosan szegtem le a fejem. - Touché... - reméltem, hogy azt azért tudja, mennyire sajnálom a helyzetét. Nem azon a lesajnáló, megvetendő, szánakozó módon, hanem az ő szintjéről, barátként. Annyival többet és jobbat érdemelt volna az életnél, amit akaratán kívül erőltettek rá... És még mindig úgy hiszem, hogy többet érdemelne. Ezért is kezdtem el titokban a mystic falls-i incidensek után kutatni. Ha létezett gyógyír, megtalálom... Aztán ahogy kicsivel kényesebb terepre eveztünk, a mosolyom szép lassan eltűnt.
Hazudhattam volna, hitegethettem volna szép mesékkel, a fülébe súghattam volna ezernyi ígéretet... De képtelen voltam rá. Lesütöttem a szemem, megpiszkáltam a pici hópihe díszt a hüvelykujjam körmén, mielőtt elszántságot merítve egyenesen a szemébe néztem volna.
- Nem. Akkor nem. - Nem hibáztatnám, ha emiatt haragudna rám, de ez az igazság. Ha nem látom meg benne az emberség apró szikráját, ha nem több egy szörnyetegnél, megöltem volna. De hát ez a munkám, és akkor még nem is ismertem... Ezért kellett mindenáron megakadályoznom, hogy kikapcsolja az érzelmeit. Így, hogy ennyire fontossá vált a számomra, kizárt, hogy meg tudnám őt ölni úgy, hogy ne haljon bele egy részem is.
- Igen? - mosolyogós érdeklődéssel vártam a kérdését, remélvén, ezúttal kicsit könnyebb hangot sikerül megütnünk. Legalább kezdett elterelődni róla a téma, és már ezért is hálás voltam. - Hogyne lett volna... Talán nem nézed ki belőlem, de túl könnyen fektetek bizalmat másokba. Bárki le képes hazudni a csillagokat az égről, ha épp kést szegeznek a torkához... De azok, akik másnap is felbukkannak, már kevesen vannak. A legtöbb jelöltem már a második nap örökre felszívódott, illetve olyan is volt, hogy megpróbált közel férkőzni hozzám, hogy megölhessen. Ezért sem hagyom akárkinek, hogy közel vigye a fogát a vénáimhoz - Ennél a pontnál rámosolyogtam, csak hogy tudja, ő kivétel. Benne megbízom annyira, hogy tudjam, nem él vissza a helyzettel és nem próbál meg szárazra szívni intrikából vagy felindulásból.
- Áh - legyintettem, elvetve az újabb kör ötletét. Majd este meglepem magam egy bögre forrócsokival, ha sikeresen letudtam a vadászatot. Láttam, hogyan cserkészi be árván maradt csészémet, és nem bírtam megállni mosolygás nélkül. - Vidd csak - igyekeztem elfojtani a kuncogást, de olyan elképesztően aranyos tud lenni néha! Főleg a kávérajongása. Mellettem aztán jó dolga lehetne, a világ összes kávéját átpasszolnám neki - eggyel kevesebb vetélytárs.
Először nem voltam benne biztos, jól hallottam-e. Furcsának tűnt a kijelentése, de képtelen voltam megragadni, mi a furcsa benne. Hallgattam, magam elé bámulva, majd felemeltem a fejem a válláról épp csak annyira, hogy ránézhessek.
- Korábban is fontolgattad már, hogy vámpír leszel? - érdeklődtem, és igyekeztem igen/nemmel gyorsan eldönthető kérdést feltenni, így ha nem akarta, nem kellett kifejtenie. Nem óhajtottam többet kérdezni, hiszen ezt még sosem említette, ami azt jelentette számomra, hogy nem szívesen ecsetelné a témát. Nyitott voltam rá, hogy meghallgassam, de nem akartam semmit sem erőltetni.
- Sötétedés előtt nem indulok el - Behunytam a szemem, ahogy megéreztem a hajamban az ujjait. Szerettem volna megcsókolni, hogy érezze, nincs egyedül, de nem akartam beléfojtani a szót, így inkább megvártam, mit tár fel előttem és mennyire nyílik meg. Gyengéden megérintettem az arcát, magam felé fordítva a fejét, arra biztatva, hogy rám nézzen. - Megbízhatsz bennem. - suttogtam halkan, gyengéden a legnagyobb hazugságot, amit vadász vámpírnak mondhat, mégis minden egyes betűjét teljesen komolyan gondoltam. Mint nő a nőnek, mint ember az embernek - bízhatsz bennem... Ha pedig nem érezte úgy, hogy itt és most képes lenne rá, fejemmel célzón az ablakon túl felé biccentettem, jelezve, kereshetünk nyugodtabb helyet is.



szia, édes!  Wooden Spoon Cafe & Bakery 1787626725

@


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyCsüt. Nov. 29, 2018 2:00 am


To: Larissa




Larissával másképp is alakulhatott volna a kapcsolatunk, például, ha nagyobb lett volna bennem a túlélési ösztön, holtan is végezhette volna bármelyikünk. Én; mert elbaltázom az egyik lépésemet, ő pedig sohasem hibázik. És ő; mert végre egyszer önmagamat helyezem előtérbe, nem mások életét. Egyik sem következett be szerencsére, bár bevallom, akkor nem épp kedves gondolataim voltak róla, mikor rám talált. Viszont én nem akartam senkit bántani, még egy vadászt sem, így valószínűleg ha nem ajánlja fel, hogy dolgozzak neki, én lennék halott, hogy ő élhessen. Az elején kényszerből segítettem neki, de néhány hét alatt rájöttem, hogy egy; ő egy fantasztikus ember, és kettő; néhány vámpír igenis megérdemli a halált.
- Viszont vehetsz szép télikabátot, ami bár takarja a csinos hátsód, de jól áll. Én meg ihatok vért egész életemben. - tettem hozzá igencsak halkan az utolsó mondatot, aztán legyintettem. Épp elég gyomorúságos néha a fejemben lenni nekem is, nem kell, hogy még ő is belelásson, mert azzal csak a kedvét rontom el, ami amúgy is a béka segge alatt volt jelenleg. A motorszereléshez sajnos nem értek, de azt elérhetem, hogy kicsit elfelejtse a kétkerekű problémáját. A pajzán mondatra - merthogy a mögöttes gondolatok miatt ez bőven annak számít - tekintetem az asztalra vándorolt egy pillanat leforgása alatt, a megszokott zavarban lévő mosolyom pedig rögtön a helyére került. Legalább a pirulást most sikerült elkerülnöm, ezt tudtam anélkül is, hogy láttam a tükörképemet, mindig éreztem, ha kipirult az arcom, vagy paradicsom árnyalatban tündökölt az egész fejem. Könnyű volt zavarba hozni, ami az én esetemben szó szerint égő volt, lángoló arcbőrrel, kimelegedett testtel, meg a többi aprósággal együtt. Ennek viszont most nem igazán volt itt az ideje, vagy a helye, ezért ahogy az aktára terelődött Lara figyelme, én mély levegőt vettem, és megpróbáltam minél gyorsabban lenyugtatni magam. A szívem hevesen vert még vagy két percig, aztán csillapodni kezdett - mert nehogy már halálomban el tudjam rejteni az érzelmeim! Neem, a való világunkban még a vámpíroknak is ver a szívük, tudom, meghökkentő.. - Vámpírok szégyene. - vigyorogtam, mert bármilyen szörnyű is az, amibe keveredtem, valahogy mulattatott, mennyire szelíd maradtam. Ez rosszabbul is elsülhetett volna, átalakulhattam volna egy vérengző szörnyeteggé, aki teljesen félreteszi az emberségét. S nem mondom, hogy nem fordult meg egyszer se a fejemben, hogy megtegyem, eldobjam az érzelmeim, vagy legalábbis elrejtsem a tudatom mélyére - valaki által pontosan tudtam, hogy kell -, de volt elég erőm ellenállni. Sok mindent vesztettem, az emberségemet nem voltam hajlandó sutba vágni. - Ez a furcsaság tartott életben, nemigaz? Ha egy veszedelmes gyilkos lennék, nem hagysz életben. - bólintottam, és egyáltalán nem vettem magamra a szavait, tudtam, hogy így van. Akárkit nem választott volna erre a "munkára". - Ha már itt tartunk, régóta szeretnék kérdezni valamit. - belekortyoltam a kávéba, mielőtt újra megszólaltam volna, hogy addig is össze tudjam szedni a gondolataim, nehogy hülyeséget mondjak. - Volt már olyan, hogy rosszul sült el a dolgok? Mármint, egy informátorral. - Azzal tisztában voltam, hogy nem én vagyok az egyetlen, bár sosem beszéltünk róla, nem számolt be mindenről az életében, és nem is voltam kíváncsi minden részletre. Ő akkor is vadász volt, én pedig vámpír. Volt egy határ, amit nem akartam átlépni, és nem is tettem soha.
- Rendeljünk neked valami mást. Mert ahogy látom nem vagytok jóban. - mutattam a csészére, amiben a jó meleg kávéja csücsült, várva, hogy valaki megigya. Vágyakozva néztem a gőzölgő csodaszerre, aztán utána nyúltam, oldalra sandítva, mit szól hozzá Lara. - Ugye nem bánod, ha én ezt megiszom? Ne vesszen kárba szegény. - A kávé iránt érzett imádatom le se tagadhattam volna, emiatt talán kicsit örültem, hogy a vámpíroknak ez szinte kötelező. Szinte minden forró italt kedveltem, a teát, forrócsokit, sorolhatnám napestig, mégis a kávé volt a mindenem. Halandóként kettőnél többet sosem ihattam, vámpírként azonban néha három vagy négy csésze is lecsúszott, aminek persze pörgés lett a vége, ám az amúgy is jellemző volt rám, amikor nem kerített hatalmába a melankólia.
- Azt hiszem, idővel érzéketlenné fogok válni, és nem fog annyira érdekelni mások sorsa. Bár nagyon remélem, hogy ez sokára jön el, mert nem szeretnék belül halott lenni. Ezért sem akartam soha átváltozni. - És bumm, már kint volt, nem szívhattam vissza, pedig erről soha, senkinek nem beszéltem még. Senki sem tudta, hogy volt lehetőségem átváltozni, már jóval a támadás előtt, hogy én mondtam nemet, én vetettem véget annak a dolognak. Nem beszéltem róla, s általában nem gondoltam rá, de néha, mint ebben a helyzetben is, rögtön beugrott minden emlék, annak ellenére is, hogy próbáltam csak a felszínt kapargatni. Egy részem azt várta, rákérdez, akkor többé nem kell cipelnem ezt a nagy horderejű titkot, míg egy másik felem remélte, hogy nem merülünk bele. Csak rajta állt a dolog, ami egy kicsit megrémisztett, mégis próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Megszagoltam az elcsent kávét, amit korábban már magam elé húztam, majd kortyoltam belőle, abban a pillanatban nem számított, hogy Larissa mit szól hozzá, túlzottan belemerültem a gondolataimba. Csupán az rántott vissza a valóságba, mikor felemelte összekulcsolt kezünket, s végül addig ügyeskedett, míg át nem karolom önkénytelenül. Feje a vállamon, lehelete a nyakamon pihent. - Ne haragudj. Figyelek ám rád. - bizonygattam, s megpróbáltam tényleg rá fókuszálni, kiszakadni a gondolataimból, csak élvezni ezt a pillanatot, mindenféle zavaró tényező nélkül. A puszi még inkább segített ebben, itt tartani engem, éreztetni velem, hogy ő igenis itt van nekem, s egy darabig talán még nem is megy sehová. - Pontosan mennyi is az a kis idő? - hajoltam közelebb hozzá, szabad kezemmel addig nyújtózkodtam, míg el nem értem őt, hogy a barna hajzuhatagba fúrjam az ujjaim.

youtube ❖ note: háthellóó Wooden Spoon Cafe & Bakery 2566525366  



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖





Electra Fanning
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
i dont think so.. no
Play by :
Lucy Hale
Keresem :
soon...
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzomb. Nov. 24, 2018 10:00 pm



Electra & Larissa




- Kellett neked emlékeztetned... - méltatlankodva fintorgok a kávéscsészémre, mielőtt belekortyolnék. Nem mintha egyetlen percig is szívesen cserélnék Electrával, de egy picit hadd legyek irigy rá most, hogy winter is coming és egyre inkább befagy a motoron az ülepem. Már amikor épp elindul a szeretett járgány, és valljuk be, ez a gondolat sem vidít fel sokkal jobban.
A motoromra vonatkozó megjegyzése előcsalja belőlem a kisördögöt, mosolyom kiszélesedik az akta felett, szememben huncut fény csillan. Épp csak annyira dőlök közelebb, hogy lehalkíthassam a hangom.
- Akkor talán le kéne dobnom a ruhámat... - kuncogva átveszem tőle az aktát és beletemetkezem, mintha mi sem történt volna. Csak az volt a célom, hogy zavarba hozzam egy kicsit, és a szemem sarkából oda-odalesek, hogy meggyőződjek róla, sikerült-e. Arról nem beszélve, hogy úgy láttam, ezúttal semmi oka túlizgulni a dolgot; a vámpír, akit beköpött, nagyon is megérdemli a halált. Sőt, annál százszorta rosszabbat is, bár igyekszem uralkodni az indulataimon a helyszíni fotók láttán. Habár sokszor elgondolkodtam rajta, a kard miért engem választott, olykor megértem a döntését; könnyen azonosulok a vadászok eszméivel, s bár az öldöklés nem a kedvenc része a munkámnak, az erős igazságérzetem megköveteli, hogy minden bűntettet megtoroljak, ha ezzel biztonságban tudhatom a várost.
A kérdésére mosolyogva rásandítok a vállam felett, igyekszem eltüntetni pillantásomból a szikrákat.
- Azt azért nem mondanám. Erős hetes... - pimaszul meglegyintem a vállát az aktával, mielőtt eltenném azt, hogy beletemetkezzek a kávémba. Csak azért, mert sikerült "megszelidítenem" Electrát - ahogy a többiek olykor a nyelvüket köszörülik a módszereimen -, még nem jelenti azt, hogy lebecsülném őt. Sosem lehet tudni, mikor éri olyan csapás az életben, hogy úgy döntsön, kikapcsolja a maradék emberségét is. Ha rajtam múlik, igyekszem ezt megakadályozni, hiszen kár lenne tagadni, mennyire megkedveltem őt.
- Tényleg furcsa... - Aprót biccentek helyeslésem jeleként, de pillantásom bocsánatkérő. Nem akarom megbántani az őszinteségemmel, viszont tudnia kell, hogy ha pont olyan lenne, mint a többi vámpír, nem őt választottam volna informátoromnak. A furasága teszi különlegessé és kiemelkedővé. - Bár nem örülök neki, hogy veszélynek teszed ki magad, de... Nincs veled semmi baj, Lect'. Így vagy jó, ahogy vagy. - megpihenek a vállán, messzire tolva magamtól a kávét. Nem tartom magam a koffein elkötelezett hívének; ha hamarabb rájövök, hogy Electra ezt issza, mást rendelek magamnak.
- Idővel belejössz... - biztatom, bár összeszorul a gyomrom a gondolatra, hogy mit is jelent kettőnk számára az idő. A megbízásom, hogy dolgozzon nekem informátorként, nem tarthat tovább néhány évtizednél. Habár elég kicsi a valószínűsége, hogy megérném a szép öregkort, még az is csak egy szempillantás a vámpírok élettartamához képest. Nem szállhatok versenybe az örökkévalósággal. Ez az egész köztünk csak átmeneti; néhány száz év múlva talán már emlékezni sem fog rám, a kezdetekre... Ahogy ezen töprengek, fordítok a tenyeremen és összekulcsolom az ujjainkat. - De ha nem, az sem baj. Nem kell megjátszanod és magadra erőltetned olyan skatulyát, ami nem te vagy. - felhúzom a kezünket a térdéről és a nyakam köré tekerem a karját, így közelebb csusszanhatok hozzá, a nyakához hajtva a fejem, önkényesen átkaroltatva magam vele. Éreznem kell, hogy most még itt van; éreznem kell, hogy most még én is itt vagyok, és hogy a most még mindig számít valamit.
- Tudod, talán segíthetnél bemelegíteni a harchoz. Van még egy kis időm estig... - mosolyogva felsandítok rá, puszit lehelek az arcélére. Próbálom leplezni, hogy megijesztettek volna az iménti gondolataim és pusztán emiatt keresem most ennyire a társaságát. Olyan nagy baj az, ha érezni szeretném, hogy élek?



szia, édes!  Wooden Spoon Cafe & Bakery 1787626725

@


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyVas. Nov. 18, 2018 11:43 pm


To: Larissa




Az emberek mindig azon gondolkodnak, mi lett volna ha. Én valahogy sosem voltam ilyen, szerettem a jelenre összpontosítani, de sajnos néha még nekem is fel kellett tennem a kérdést, mi lett volna, ha? Mi lett volna, ha heterónak születek. Mi lett volna, ha apám nem hal meg. Mi lett volna, ha rábólintok az átváltozsára. Vagy ha át sem változom, s tovább élem a szánalmas kis emberek világát. Talán hülyeségnek hangozhat, de egyetlen személy képes elvenni a keserű ízt, amit ez a bizonyos kérdés hagy maga után. Mert átváltozásom után gyakran eszembe jutott, hogy miféle életet élnék, ha másképp alakult volna. Nem találkoztam volna Larissával, és az biztos, hogy a fotózásba sem merülök ennyire bele, valamint a bátorságom sem teljesedik ki, talán... meg sem tudtam volna, hogy mi minden lakozik bennem. Az elfogadás volt a másik dolog, saját magam részéről, amit szerettem, s ehhez sok köze volt Larissának. - Ebben van valami. A másik oldalon is jó ám lenni, sosincs melegem, és nem is fázom. - nevettem halkan és röviden, mert ez kevés vigasz volt ahhoz képest, hogy csak a vér tartott életben. Legalább volt okom még nevetni, apám mindig fontosnak tartotta, hogy az ember jól érezze magát, bármilyen nehézséget is gördít eléd az élet. Például ha vámpír létedre egy vadász csajnak segítesz vámpírokat ölni.. de még ebben is volt szép, hiszen számtalan ember életét megmentettük, Lara pedig a cseresznye volt a hab tetején. - Meg sem lehet ismerni téged az a kétkerekű csoda nélkül. - sóhajtottam, és lehet, hogy egészen addig, amíg át nem nyújtottam az aktát, nem is vettem újra levegőt. Tényleg nagyon utáltam ezt csinálni, áruló lenni, de a bűntudatom ennél az esetnél tiszta volt, az idegesség szinte már csak berögzült dolog volt. Az aggódásomon az a bizonyos szám egyáltalán nem segített, mert egyrészt baromira hiányozna a mellettem ülő lány, ha valami történne vele, másrészt én adtam az infót, hibásnak érezném magam, és egy halvány harmadik opció is van, mégpedig az, hogy valószínűleg a többi vadász kinyírna. Larissa védelme alatt álltam, ha mondhatjuk így, de ha ő nincs... az első dolga lenne a többinek, hogy vadászni kezd rám, a bújócskázás pedig sosem volt az erősségem. Nem vagyok már kisgyerek, így nyilván nem kiáltanék fel egy "merre vagy?" kérdésre, hogy "itt!", de semmi sincs kizárva, ha beüt az idegesség. - Ó, értem. Akkor én nyilván tízes voltam egy ötös skálán, ugye? - vigyorogtam, egyrészt, mert baromi szerencsétlen voltam, mikor rám találtak, másrészt pedig igencsak hamar letudtuk a szakmai részt, ilyenkor mindig megkönnyebbültem. Próbáltam teljesen eltemetni a többi gondolatom alá a vámpírnőt, aki ma miattam fog meghalni, és úgy tenni, mintha nem is történt volna semmi. - A munka az első. - vontam vállat, úgy téve, mintha nem lenne nagy ügy, nem akartam túlzott kötődést mutatni az irányába, bár talán akkor sem tudtam volna, ha akarok. Mégsem tudtam leplezni az örömöt, ami mosoly formájában kúszott az arcomra, mikor a vállamnak dőlt. - Furcsa, de baromira élvezem a fotózásos részét a dolognak. Eltekintve a vértől, meg attól a borzalmas szagtól, ami az emberekből árad. Szerintem én még vámpírnak is fura vagyok. - eszméltem rá rögtön azután, hogy kimondtam a szavakat. Biztos más vámpír nem mondana ilyet, de már az egy napos hullák is hányingerkeltő szagokat árasztanak magukból. Az első gyilkosságom is elég nagy nyomot hagyott bennem, azóta nem is bántottam senkit komolyabban. Még mindig emlékszem, hogy pár óra elteltével mennyire rosszul voltam. Nem csak magamtól, magától a látványtól, az élménytől, hogy egy hulla fekszik előttem - a mai napig megborzongok, ha eszembe jut. - Mit gondolsz, lesz olyan, amikor nem leszek ennyire ideges? - egyik kezemet a térdemen fekvő ujjaira helyeztem, a másikkal pedig a csészém után nyúltam, hogy kortyolhassak a már langyos kávéból. Kész csődtömegnek éreztem magam, mikor az ilyen találkozókra készültem, ami azért volt érdekes, mert az akta összeállítása sosem váltott ki belőlem semmit, a koncentráláson kívül.

youtube ❖ note: háthellóó Wooden Spoon Cafe & Bakery 2566525366  



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖





Electra Fanning
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
i dont think so.. no
Play by :
Lucy Hale
Keresem :
soon...
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyPént. Nov. 16, 2018 10:14 pm



Electra & Larissa





Talán ez volt a legnehezebb része a munkánknak: meghúzni a határokat. Mennyiben támaszkodhattunk az alvilágiak segítségére olyan ügyben, mely pont az ő kiirtásukról szólt? Ki dönti el, ki az, aki megérdemli az életet és ki az, aki nem? Az Ötök tagjaként szabadott egyáltalán válogatnunk? Sokan úgy gondolják, nem. Informátorokat választani, főleg az alvilágiak közül, egyenesen megbotránkoztató dolognak számított. Én magam igyekeztem nyitott maradni, figyelembe venni annyi körülményt, amennyit csak megtehettem. Volt, hogy nem ment. Volt, hogy az ösztöneim győztek és volt, hogy túl fáradt voltam istent játszani. Öltem, mert ezt kódolták belém, ezt várták tőlem, így hát ha egy-egy életet feloldhattam a saját átkom alól, már megérte. Mintha újra a szüleim ellen lázadtam volna, egészen felszabadító érzés volt.
A nyelvemen volt a csípős válasz, hogy több évesre javítsam a hullás megjegyzését, de lenyeltem. Volt, amivel nem szabadott viccelődnöm még nekem sem.
- Én kifejezetten szeretem, hogy nincs testhőmérsékleted. Nyáron jó rajtad hűsölni - ugrattam, mert talán ennyi még belefért. A motoromra vonatkozó kérdésére gondterhelten legyintettem. - Áh, bedöglött az a vacak. Ne is kérdezd, máris hiányzik... - Még friss volt a veszteség. Ahogy az aktájára terelődött a szó - imádtam a szorgalmát és a precizitását -, egyből elkomolyodtam és minden figyelmemet neki szenteltem. Hallván, hogy sürgetett az idő és emberéletek függtek tőle, félretettem kis időre a viccelődést, persze az ő megjegyzésén azért szolidan mosolyogtam.
Hálásan biccentve magam elé húztam az aktát és néhány percre belemélyedtem, tanulmányoztam a fotókat és a megjegyzéseket. Csak arra az időre csuktam be, amíg a pincér kihozta az én kávémat is. Habár egy kicsit aggasztott olykor Electra részletessége és hogy milyen közel merészkedett egyes bűnesetekhez - mégis csak egyszerű vámpír, hiába ajánlottam fel többször is, hogy tanítok neki némi harcművészetet -, ilyenkor nagyon is áldottam őt és a fotóit.
- 4-es - motyogtam az orrom alá, mikor óva intett, majd észbe kapva zavartan rámosolyogtam. - Bocsi, szakzsargon. Úgy értettem, hogy egyedül is elboldogulok vele. Közepesen jelent csak veszélyt. - Persze meglepetések bármikor érhettek, de nem tartottam indokoltnak a többiek bevonását az ügybe.
- Ránk nézve, mármint. A vacsorája máshogy gondolná - becsuktam az aktát és félretoltam, hogy magam elé húzhassam a gőzölgő csészét, sajnálkozó mosolyt villantva felette a lányra. - Kár, pedig azt reméltem, együtt töltjük az estét. Még a legutóbbi tipped sem háláltam meg, a megszállásos esetről - Mennyivel jobb program vele lenni, mint vérszomjas vámpírokra vadászni! Finoman Electra vállának dőltem, aprót lökve rajta, és a mosoly rögtön kiszélesedett az arcomon.
- Köszönöm az infót! Remek munka, mint mindig. - Őszintén hálás voltam a segítségéért, és szerettem volna, ha ezt tudja. Lehet, hogy a többiekkel pont a fajtája ellen küzdöttünk, de nagyban hozzájárult a sikereimhez Electra támogatása. Nélküle számtalan haláleset bekövetkezett volna, amit így sikeresen elkerültünk.
- Most már lazíts. - Gyengéden megszorongattam a térdét az asztal alatt. Szerettem volna, ha teljesen feloldódik mellettem, főleg, hogy a találka hivatalos részén már túl is estünk. Jöhettek a kellemesebb dolgok...



szia, édes!  Wooden Spoon Cafe & Bakery 1787626725

@


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyCsüt. Nov. 15, 2018 1:03 am


To: Larissa




Szerettem hamar letudni ezen találkák kínos részét, vagyis az akta átadását. Jó munkát végeztem, ez nem volt kérdés, a legelső felbukkanástól a legutolsóig nyomon volt követve az adott vámpír, gyilkossági helyszínekről készült saját fotó, ha megoldható volt, halandó életének minden apró darabkája. Igazán mélyre szoktam ásni, emiatt több hét is el szokott telni, mire új természetfelettivel állok elő Laránál. Nem vagyok erre büszke, és sosem leszek. Azzal szoktam vígasztalni magam, hogy egyikünk sem jó, szörnyetegek vagyunk, bár valamilyen szinten a vadászokról is hasonlót gondoltam. Egészen addig, míg Larissával nem találkoztam... Mindig is az embereket tartottam a legnagyobb szörnyetegnek, de persze minden fajnál vannak kivételek. A vámpírok közt is vannak jók, mégis igyekeztem a legrosszabbakat kiválasztani. A gyilkosságok alapján ítéltem meg őket, s mikor kiderítettem néhány sötét titkot a múltjukról, vagy épp kevésbé sötétet, mindig rádöbbentem, hogy több van egy vámpír mögött is, mint a vérszomj. A csillapíthatatlan bosszúvágyam viszont időről-időre visszatért, s olyankor képes voltam háttérmunka nélkül valakit eléjük vetni. Csak mert vámpír. Emiatt pedig még inkább gyűlöltem saját magam.
A gyomoridegem kicsit csillapodott, miután megpillantottam őt, a vadászt, aki jelenleg közelebb állt hozzám, mint bárki más ezen a világon, ami abszurd volt. Mégse tudtam tenni az érzéseim ellen, nagyon is kedveltem őt. Már meg se rezzentem, mikor megérintett, vagy megpuszilt, sőt, kifejezetten kellemes érzés töltött el, akárhányszor bőre az enyémhez ért. Nem romantikus értelemben, de a szerelemről már lemondtam egy ideje. - Kávét. Tudod, segít, hogy ne legyek hideg, mint egy több hetes hulla. - néztem rá komolyan, de a mondat végén elmosolyodtam. - Mi történt a motoroddal? Azt hittem, te már csak gurulni tudsz, és elfelejtettél sétálni. - viccelődtem, mert ez tényleg segített. Lara jelenléte is, de a szarkazmus, és a humor voltak az én mankóim, ha kicsit is szorult a hurok. - Hát, tudod. Ideges vagyok, mint mindig. Pedig ez a nő most kivételesen a legrosszabbak közé tartozik. Minél előbb meg kell találnotok, mert ahogy lemegy a nap, valaki meg fog halni. És csak a jobbik eset, ha egy emberrel végez. Ha sorozatgyilkos lennék, ő lenne a példaképem. - vontam vállat, az idegességem tényleg ostobaság volt. Nem kellene sajnálnom valakit, aki élvezetből gyilkol, mert pontosan tudom, hogy ez is választás kérdése, mint minden más. A vérszomj persze adott, de nem muszáj élvezned, amit csinálsz. - Néhány képet is mellékeltem, remélem segít megérteni, milyen a stílusa. Használhatjátok magatokat csalinak, vagy bármit is csinálnak a vadászok. - Miközben beszéltem, beletúrtam a táskámba, és elővettem az aktát az említett vámpírról. Előtte körülnéztem, nem-e figyel minket valaki - szakmai ártalom -, majd az asztalra helyeztem, és kicsit Lara felé csúsztattam. - Ha te magad mész utána, légy óvatos! - Úgy éreztem, ezt muszáj közölnöm vele, még ha tudtam is, hogy mire képes, magam tapasztaltam annakidején, milyen baromi ijesztő tud lenni, a csinos, törékeny kinézete  mintha csak egy álca része lett volna.

youtube ❖ note: háthellóó Wooden Spoon Cafe & Bakery 2566525366  



Electra Fanning
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
i dont think so.. no
Play by :
Lucy Hale
Keresem :
soon...
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptySzer. Nov. 14, 2018 2:38 pm



Electra & Larissa





Nemrég az a vád ért, hogy túlságosan szoros kapcsolatot ápolok a szövetségeseimmel, holott ez távolról sem volt igaz. Tény és való, szerettem a szabadelvű, független életet, és sosem utasítottam vissza egyetlen jónak ígérkező lehetőséget vagy alkalmat sem, amennyiben a másik fél részéről is éreztem a nyitottságot. Férfi vagy nő, mindegy volt, de ez nem azt jelentette, hogy csak úgy meggondolatlanul bárkivel ágyba bújtam volna. A látszattal ellentétben igenis komolyan vettem a munkámat, és jóformán Electra volt az egyetlen olyan informátorom, akivel sikerült jobban összegabalyodnom, mint kellett volna. A többiekkel teljesen átlagos kapcsolatom volt, némelyikükkel meglehetősen hivatalos, másokkal már-már baráti. Nem mintha olyan nagy számban tolongtak volna az ajtóm előtt az alvilágiak, akik besúgókká akartak válni. Egy kezemen meg tudtam őket számolni, és ez így volt tökéletes.
Vámpírok terén Electránál jobbat nem is kívánhattam volna. Sietős léptekkel vágtam át egy mellékutcán, hogy hamarabb a megbeszélt találkahelyre érjek. Lerobbant reggel a motorom, így kénytelen voltam gyalog jönni - nem voltam ugyan késésben, de korábban sem sikerült odaérnem, ahogy eredetileg terveztem. Lec is mindig korábban ér oda, ezért gondoltam, most meglepem... Hát, a szándék a lényeg.
Alig léptem be az ajtón, máris összerezzentem a hirtelen üdvözléstől. Remek, legalább nem kellett keresnem, hova ült le! Bocsánatkérő mosollyal zárkóztam fel az asztalához. Te jó ég, olyan idegesnek tűnt! Megint halálra stresszelte magát a találkánkon? Bár mindketten tudtuk, hogy a korholás nem jogos, azért szabadkozni kezdtem.
- Ne haragudj, nagy volt a forgalom. Elszoktam a gyaloglástól. - Talán azért, mert a vadászösztöneimnek köszönhetően kétszer olyan gyors tudok lenni, mint az emberek, és egy ciklonként cikázó nő azért ki tud tűnni a tömegből. Megérintettem az arcát, ahogy lehajoltam hozzá, de a két üdvözlő puszi végére a nyakán át a vállára vándorolt a kezem. - Jól nézel ki! Mit iszol? - igyekeztem minél szélesebben és lazábban mosolyogni, hogy oldjam benne a feszültséget. Megértettem ugyan, milyen stresszes lehet a saját fajtád ellen játszani, de önszántából ment bele. Javarészt. Nem akartam, hogy miattam gyomorfekélyt kapjon.
Leültem mellé, ha nem bánta, és egyetlen pillanatra szakítottam el csupán a pillantásom róla, míg a pincérnővel szemeztem egyet, Electra italára bökve jeleztem, én is ugyanolyat szeretnék. Közben letettem a táskám magam mellé a párkányra, aztán a figyelmem újra az övé volt.
- Mi újság? - rábíztam, hogyan értelmezi a kérdésem. Mesélhetett arról, vele mi minden történt, mióta nem beszéltünk, de rögtön belevághatott a munka részébe is a dolognak. Mindkettő egyaránt érdekelt. Megtámasztottam az alkaromat az asztalon, és a fejem felé billentve, érdeklődő mosollyal figyeltem.


szia, édes!  Wooden Spoon Cafe & Bakery 1787626725

@


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery EmptyHétf. Nov. 12, 2018 12:09 am


To: Larissa




Az aktával a táskámban indultam meg a kávézó felé. Ez volt a kedvencem a városban, hangulatos kis hely, talán itt éreztem magam igazán otthon, mióta eljöttem McKinley-ből. Nem találtam a helyemet, Lara közelében viszont felszabadultnak, már-már élőnek éreztem magam - végtére is, egy halandó nő volt, még ha egy furcsa vadász szekta tagja is. Ezeket az alkalmakat viszont gyűlöltem, amolyan kézremegős, szédelgős módon, halandó létemre valószínűleg így éreznék. Sosem szerettem a feszültséget, ha tehettem, elkerültem, pedig biszexuális kamaszként ez egyáltalán nem volt egyszerű. Megtanultam együttélni az ilyen helyzetekkel, de az a furcsa érzés a gyomromban még a mai napig jelen volt, ezen a halálom sem változtatott. Szokás szerint előbb érkeztem, mint ő - újabb rossz szokás -, és leültem a kedvenc asztalomhoz, ami a kávézó leghátsó részén helyezkedett el, távol mindenki mástól. Az üvegen, ami a fal gy részét beborította, kiláttam az utcára, megnyugtató látvány volt, az elhaladó emberek elterelték a figyelmem, amíg a kávémra vártam, de még a rendelésem megérkezése sem tudott kizökkenteni. Jó sokáig nem is nyúltam a kávémhoz, gyűrűvel díszített ujjammal doboltam az oldalán, ami egy rendkívül frusztráló, tompa hangot adott ki. Engem valahogy mégis megnyugtatott, hogy nem teljesen mozdulatlanl ülök ott, a hanghoz pedig már hozzászoktam, egész életemben így reagáltam akaratlanul is, ha egy pohár, vagy csésze a kezem ügyébe akadt. Különösen feszült helyzetekben. Még tisztán élt bennem az első élményem egy bárban, mikor üvegpohár került a kezembe. Mondanom sem kell, a csinos koktélpohárból csupán szilánkok maradtak.. és egy hozzácsapott számla.
Lara felbukkanása nem könnyítette meg a helyzetet, csak még idegesebb lettem, mert tudtam, hamarosan elő kell vennem a saját kezűleg összeállított kis aktát. A szívem a torkomban dobogott, és végre belekortyoltam a kávéba, hogy enyhítsem az idegességem. Nem jött össze, viszont még vámpírként sem szerettem alkoholt inni fényes nappal. - Végre megjöttél! - kiáltottam fel, ahogy megláttam, szinte rögtön, ahogy betette a lábát az ajtón. - Illetve... te időben érkeztél. Én meg megint korán, bocsi. - tettem hozzá grimaszolva, amikor odaért az asztalhoz, aztán igyekeztem elhallgatni. Miért van az, hogy a szüleim összes rossz szokását sikerült örökölnöm? Kezdve azzal, hogy nem tudom befogni a számat, folytatva az idegességgel, és így tovább...

words: rövidke.. ❖ youtube ❖ note: háthellóó Wooden Spoon Cafe & Bakery 2566525366  



Electra Fanning
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
i dont think so.. no
Play by :
Lucy Hale
Keresem :
soon...
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wooden Spoon Cafe & Bakery   Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty

Ajánlott tartalom


Wooden Spoon Cafe & Bakery Empty
Vissza az elejére Go down
 

Wooden Spoon Cafe & Bakery

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Denver-
^
ˇ