Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Bárpult

Today at 12:11 am

Torrey De Vitto

Yesterday at 4:30 pm

Karácsonyi álom

Yesterday at 1:24 pm

Hangstúdió

Yesterday at 2:24 am

Mûterem

Pént. Dec. 15, 2017 6:13 pm

Alagsor

Pént. Dec. 15, 2017 4:59 pm

Best friends reunion

Csüt. Dec. 14, 2017 2:02 pm

Fakunyhók

írta: Shelby Ford
Kedd Dec. 12, 2017 10:18 pm

Ethan J. Rodrigez

írta: Grace Moore
Kedd Dec. 12, 2017 10:16 pm

Chace Crawford

Hétf. Dec. 11, 2017 11:44 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 13 8
Vérfarkasok 2 5
Hibridek 2 4
Eredetiek 1 3
Eretnekek 4 1
Vadászok 4 0
Emberek 9 5
Összesen 42 35
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Padok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Csüt. Május 18, 2017 6:09 pm




Caroline & Stefan

"I realized that I may not be able to explain what I feel for her,
but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love,
but I think this could turn into something even better."

Caroline arca kicsit kipirult a kérdésem után, nekem pedig kedvem volt vigyorogni. Helyette csak egy halvány mosoly költözött az arcomra, nem akartam őt még inkább zavarba hozni. A kapcsolatunk annyira könnyed és egyszerű volt. Ő volt a legjobb barátom, aki segített, hogy ne zuhanjak le annak a bizonyos szakadéknak a széléről, ő volt aki mindig képes volt megtáncoltatni, megnevettetni, s akivel bármiről beszélhettem. Ugyanakkor épp emiatt féltem, hogy nem jön össze köztünk. El tudtam képzelni magunkat egy párként, de néhány éve még Elenával is épp így éreztem, el tudtam képzelni a jövőnket, szerelmes voltam, Caroline pedig minden erejével azon volt, hogy együtt tartson minket. Ha vele is úgy végződne a dolog, mint Elenával... abba beleőrülnék. Néha azt kívántam, bárcsak másképp alakult volna minden, előbb egymásba szerettünk volna, s csak azután alakult volna ki köztünk a barátság, így egészen biztos lehetnék a dologban. De ennek így kellett történnie, s ha Damon és Bonnie sikeresen vissza tudnak térni, ahogy mi, többiek, már bizonyára együtt is lennénk. - És költözzek be a régi szobádba, vagy aludjak a kanapén? Anyukád biztos nem venné elő a fegyverét, amikor meglátna! - Persze, talán egy vendégszoba is fellelhető náluk, de ezt a viccet nem hagyhattam ki. Túlságosan... furcsa lenne, ha Caroline-ék házában húznám meg magam, amíg kitalálom mit is akarok pontosan. Különösen akkor, ha netán egy szobán kellene osztozkodnunk, mikor hazalátogat a főiskoláról. Azért a gondolattal kellemes volt eljátszani. - Köszönöm az ajánlatot, de azt hiszem maradok a saját házamnál. Rengeteg emlék van ott, amitől nem tudnék megválni, ebben igazad volt. Mint általában mindenben. - Nos, igen, Caroline mindig is ráérzett a dolgokra, kitűnően tudott olvasni az emberekben és képes volt rá, hogy azt mondja, amire másoknak szüksége van. Még ha az adott pillanatban ezt nem is láttad be. Csodálatos barát volt, de a probléma ott kezdődött, hogy számomra kevésbé voltak nyitott könyvek az emberek. Nem tudhattam, ő pontosan mit gondol, csak azt, hogy én kezdtem másképp nézni rá, csak épp olyannyira elnyomtam magamban a különös érzést, hogy nehéz volt most felidézni, hogy újra hazatértem. Viszont Elena mintha próbált volna utalni valamire, amit én nyilvánvalóan egészen eddig nem vettem észre. Ez borzasztóan zavart, szerettem volna Damont is megkérdezni róla, de erre már nem volt lehetőségem. - Azt hittem kicsit jobban fogsz örülni a hírnek. Persze nem várhatom el, azok után hogy szó nélkül leléptem. - Túl ridegnek tűnt, amit megint nem tudtam hova tenni. Talán Elena tévedett? Vagy én értettem félre a célzásokat, s azok talán nem célzások voltak? Éreztem, ahogy az arcom egyre inkább eltorzul, először csak a szemöldököm húztam össze, majd a homlokom ráncoltam, s végül nehezen, de megálltam, hogy ne hunyorítva meredjek a lányra, ezzel kimutatva, hogy mennyire nem értek semmit sem. Egy tipikus pasi voltam, aki egyszerűen csak nem érti a nőket. - Most pedig neked van szükséged időre. - mutattam rá, miután arrébb csúszott a padon. - Nézd, én megértem. Ha egy ideig nem akarsz velem beszélni, csak tudasd velem és nem kereslek. - tártam szét összekulcsolt ujjaimat és bár szerettem volna közelebb csúszni hozzá, hogy megnyugtassam, nem tettem. Felsóhajtottam és átkoztam magam, amiért kinyitottam azt a hatalmas számat. Ránéztem, s ha engedte, felvettem vele a szemkontaktust. - Nem vagyok teljesen vak, Care. Férfiből vagyok, de több, mint egy emberöltőt leéltem már. Valami megváltozott köztünk, azt hiszem ezzel tudat alatt már tisztában voltam. - valamit éreztem iránta és talán ezzel ő is így volt, ezért bántotta jobban, hogy leléptem, mint Elenát vagy a többieket. Vagy talán csak eltávolodtunk egymástól és féltem szembenézni a tényekkel. - Azt hiszem eltávolodtunk egymástól és féltelek felhívni, mert nem akartalak elveszíteni, mint barátot. - Szerettem volna a padba verni a fejem, vagy felkelni és szó nélkül elsétálni a kijelentésem után. Mint barátot? Mikor épp arra gyanakszom hogy érzünk valamit egymás iránt. Gyáva voltam és hülye és... annyira nem én.

zene: 'till the world stops turning ●    
©️


You are the love of my life

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
paul "hottie" wesley
Keresem :
i hope you find a girl

and fall in love with her whole heart
Léptek száma :
39

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Szer. Május 17, 2017 12:46 am



Stefan & Caroline



A kérdése kicsit hirtelen ér. Talán túlságosan is. A jelek szerint leesett neki, hogy a lakásomat kínáltam fel neki. Pompás, már csak ez hiányzott. Az mondjuk jót jelent, hogy még nem lépett le gyorsan valami idióta ürüggyel. Ezek szerint nem jött zavarba. Jó neki. Az én fejem már felvette az égővörös árnyalatot. Na jó, ennél kellemetlenebb már aligha lehet a szitu, és azzal csak rontanék rajta, ha megpróbálnám kimagyarázni. Szóval jobb, ha túlesek rajta.
- Hát például...jöhetsz hozzám is. Mármint úgysem sűrűn vagyok otthon a fősuli miatt. Tudod, inkább a kollégiumban vagyok. Így, ha tényleg nem akarsz haza menni, nálam ellakhatsz. - Tényleg kétségbeesetten itt akarom őt tartani, ha már a házat is felajánlom. Egyébként bármennyire is furcsa ezzel szembesülnöm, jóleső érzés eljátszani a gondolattal, hogy Stefan nálam lakik. Remek, azt hiszem, túl jó a képzelőerőm, mert most meg látom magam előtt, ahogy a Savannah-ban minden bizonnyal megismert élete szerelmét körbevezeti a házban. Igen, biztos találkozott valakivel, akiről hamarosan beszámol nekem, a legjobb barátjának. Nekem pedig majd fel kell vennem az "örülök neked" arckifejezést, amire nem tudom, képes leszek-e. Úristen, mégis mi van velem? Miért gyártok máris elméleteket? Különben is...még ha így is van, nem kéne ennyire zavarnia. Igen, határozottan megváltoztak az érzéseim Stefan felé, de ez csakis fellángolás lehet. Már Elenának is mondtam. Hirtelen felkapom a fejem arra, hogy a barátnőm engem is megemlített Stefannak, és részben emiatt jött vissza. Szóval ez jelentheti azt, hogy...nem, nem élem bele magam.
- Igen? Hát...ez esetben örülök, hogy hatással voltunk a döntésedre, és ismét itt vagy. - Tudom, túl kimért vagyok, holott ő mást sem tesz, mint kiönti a szívét, és valószínűleg másra sem vágyik, mint hogy baráti vigasztaló és támogató szavakkal dobáljam meg. És próbálom, komolyan. Minden erőmmel, de...a fenébe is, nem könnyű. Ő annyira őszinte, én pedig mást sem teszek percek óta, mint magamba fojtom az érzéseimet, amiket úgy megosztanék vele. Régen is gond nélkül beszéltem a pasiügyeimről Stefannal. Jól emlékszem, mennyit beszéltünk Tylerről, sőt még Klausról is. Bár ezúttal más a helyzet, hiszen róla van szó. Egy másodperc töredéke alatt kibontom a kezemet a szorításából, és néhány centit odébb csúszok a padon. Azt hiszem, most már a közelsége túlságosan is zavarba ejtővé vált számomra. Pedig még így is volt köztünk jó néhány centi, és mégis...itt hagyni semmiképp nem akarom, ahhoz túlságosan örülök annak, hogy visszajött. De muszáj tartanom a távolságot.
- Érthető, hogy időre volt szükséged. Nehezen, de én is megvoltam nélküled, szóval ne emésszen a bűntudat, oké? Nem sírtam a sarokban utánad vagy ilyesmi... - Ja, merthogy az ágyon összekucorodva itattam csak az egereket. Az más. - Hogy érted, hogy nemcsak Damon halála miatt? Mi más lehetett az oka, hogy nem hívtál fel? - Próbálok nem duzzogni, tényleg igyekszem. De legszívesebben rázúdítanám az elmúlt három hónap minden fájdalmát, és közölném, hogy mit jelent számomra. Ehelyett hallgatok. Nyilván.





You turned your back on
me when I needed you.

The only people I need in my life
are the ones that prove to
me they need me in theirs


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
✧ candice accola king
Léptek száma :
20

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Csüt. Május 11, 2017 11:38 pm




Caroline & Stefan

"I realized that I may not be able to explain what I feel for her,
but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love,
but I think this could turn into something even better."

Nem akartam visszajönni, minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy átlépjem a városhatárt. Igyekeztem nem is gondolni erre a városra, de ahogy Elena betoppant újra az életembe, már nem vehettem figyelmen kívül őket, a barátaim, a családom... Caroline említésére pedig a szívem egy kicsit meghasadt, mert pontosan tudtam, hogy cserbenhagytam őt, ignoráltam a hívásait és nem vettem figyelembe az érzéseit. Igazság szerint kicsit megrémisztett, hogy érez irántam valamit, de leginkább az, hogy ez a valami nem volt viszonzatlan. - Még nem tudom, hogy visszamenjek-e. Van ötleted talán, hol kellene töltenem az éjszakát? - kérdeztem somolyogva, s a betonról felemeltem a pillantásom őrá. Értettem én a célzást, még ha ki se mondta mi fordult meg a fejében... én tudtam. Nem hagyhattam ki a kérdést, egy kicsit cukkolni akartam és nem tudtam eldönteni, meg akarom-e tenni a következő lépését vagy sem. Kellett egy kis lökés, Damon pedig nem volt itt hogy noszogasson. Szerettem volna ha ő teszi meg az első lépést, de ez nagyon önző volt tőlem. Inkább csak célozgattam, folytattam amit ő elkezdett. A szavain kicsit elgondolkodtam, újra a földet kezdtem pásztázni, miközben szórakozottan a gyűrűmmel játszottam. - Sokat nyomott a latba, hogy téged is megemlített. - feleltem őszintén, nem akartam minden egyes szavam előtt magamba fordulni és átgondolni hogy kimondhatom-e vagy sem. Csak el akartam mondani neki, ami a lelkemet nyomta, ami csak megfordult a fejemben mindenféle latolgatás nélkül. De teljes mértékben nem tehettem meg. Nem, amíg nem döntöttem el mit akarok, ennyi tisztelet bőven kijárt neki.
Jól esett a közelében lenni, talán jobban, mint hittem. Savannah-ban próbáltam nem gondolni az itteni emberekre, az egész várost igyekeztem elfelejteni és az idő nagy részében sikerrel is jártam, nem gondoltam a régi életemre. De nem hagyhattam többé figyelmen kívül a többiek fájdalmát, a hiányt, amit nem csak Damon és Bonnie okoztak, de én is, pedig még jócskán az élők sorát erősítettem. Nos, többé-kevésbé. Megdörgöltem a szemeimet a fáradtságtól, de ahogy megütötték a fülem Caroline szavai, felnevettem. - Tudom. Tudom. Igazad van. Vissza kellett volna hívjalak, de... időre volt szükségem. Nem csak Damon halála miatt. - hangsúlyoztam ki a tagadó szót és nagyon reméltem, hogy ezúttal nem csesztem el azzal, hogy így fejeztem ki magam. A kettőnk közt lévő valami volt a másik ok, amiért el kellett mennem innen, mert úgy éreztem... én nem lehetek számára a megfelelő személy. És az egész helyzet túlontúl idegen volt ahhoz, hogy higgyek benne. Egészen mostanáig.

zene: 'till the world stops turning ●    
©️


You are the love of my life

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
paul "hottie" wesley
Keresem :
i hope you find a girl

and fall in love with her whole heart
Léptek száma :
39

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Hétf. Május 01, 2017 10:10 pm



Stefan & Caroline



Nem tudok mást, csak mosolyogni a szavain. Kicsit talán keserűen és haloványan ült ki az arcomra, de legalább megmosolyogtatott azzal, amit mondott. Jó tudni, hogy a humorérzékét még nem veszítette el. Bár úgy sejtem, nem szánta minden szavát poénnak. Sőt...némi fájdalom is átitatta a hangját. Egy pillanatra megijedek, amikor halkan megjegyzi, hogy talán vissza sem kéne költöznie a házába. Nem, ez szóba sem jöhet.
- Olyan sok emlék köt oda...jó emlékek is. Nem mehetsz el. Ha meg mégsem érzed egyelőre elég erősnek magad, hogy ott élj, akkor...biztos meg tudod húzni magad valahol. - Majdnem meghívtam magamhoz. Eszemnél vagyok? Ennél muszáj megfontoltabbnak lennem. Egyrészt tudom, hogy kedvel engem, különben nem lennénk barátok, viszont biztos nem akar egyhuzamban 2-3 óránál többet velem tölteni. Ahhoz túl tapadós vagyok. Pláne most, amikor legszívesebben megállás nélkül a lelkét próbálnám ápolgatni egy kiadós beszélgetéssel. Csak az tart vissza a faggatástól, hogy nem akarom máris elijeszteni. Így is úgy érzem, mintha...nem is tudom...mintha kicsit feszengene.
- Azért örülök, hogy sikerült meggyőznie. Ő mindig is jó hatással volt rád. - Nagy szerelem volt az övék. Még emlékszem, mennyire szurkoltam nekik egy időben. Hihetetlen, mennyire megváltozott minden viszonylag rövid idő alatt. Elena azt hitte, sosem fog Stefanon kívül mást szeretni, pláne nem Damont, erre tessék. Beleszeretett abba, akire a legkevésbé számított. Én pedig sosem tekintettem Stefanra másként, mint jó barátként, most pedig többször gondolok rá, mint kéne. Túl sokszor. Kicsit sajnálom, hogy nem miattam jött vissza, de az a fontos, hogy ismét itt van. Az azért megnyugtat, hogy nem áll szándékában újra lelépni a városból, hogy aztán vissza se nézzen. Még a gondolat is kiborít, hogy megint a nyakába szedi a lábát, csak ezúttal mondjuk meg sem áll Timbuktuig. Mostanáig észre sem vettem, hogy ő is megfogta a kezem. Nem is furcsa ez a szitu, pedig annak kéne lennie. Sőt azt hiszem, hosszú ideje nem voltam már ennyire...nyugodt.
- Nem. Teljesen érthető, hogy nem bírtad feldolgozni a történteket, és úgy érezted, egyedül kell lenned. Azért voltál seggfej, hogy nem hívtál vissza. - Már megint az a nagy szám. Mindegy, végül is már biztos hozzászokott, hogy mindig az őszinte véleménynyilvánítás híve voltam. Megejtek felé egy szélesebb vigyort, végül nevetésben török ki, és kell is pár másodperc, hogy abba tudjam hagyni. Miután sikerül, csak némán nézek rá, és mintha egy picivel szorosabban fognám az enyémbe kulcsolt kezét.

picit késve, de hatalmas szeretettel  





You turned your back on
me when I needed you.

The only people I need in my life
are the ones that prove to
me they need me in theirs


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
✧ candice accola king
Léptek száma :
20

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Hétf. Ápr. 24, 2017 5:10 pm




Caroline & Stefan

"I realized that I may not be able to explain what I feel for her,
but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love,
but I think this could turn into something even better."

Roppant furcsa volt újra a városban lenni, olyan érzésem volt, mintha évek múltak volna el, nem hónapok. Pontosan ilyen volt visszatérni évtizedekkel később, mikor újból és újból visszatértem ide, de most... még idegenebbnek tűnt minden. Caroline közelében is különös volt lenni, ellenben jó érzés, megnyugtató, egy pillanatra még el is felejtettem minden gondomat. De aztán újra felütötte a fejét a gyász és a bűntudat, s ezt a koktélt már nagyon gyűlöltem, mégsem tudtam megszabadulni tőle. Caroline beszólásain mosolyognom kellett, megérdemeltem őket, ráadásul még finomkodott is, így egy szavam sem lehetett. Nagyon is rá jellemző volt minden egyes szó, ami elhagyta a száját, ahogy a viselkedése is, a be nem álló szája pedig letagadhatatlanul hiányzott. - És még arra is emlékszem én hol lakom. - feleltem felvont szemöldökkel, zavart mosollyal az arcomon, mert számomra már ez is csodaszámba ment. - Mondjuk az én házam hatalmas és flancos, úgyhogy ez talán kevésbé meglepő. Ki tudná elfelejteni azt a hatalmas házat? - viccelődtem továbbra is, de az utolsó mondatba már volt némi keserűség is. Mihez fogok kezdeni azzal a hatalmas panzióval egymagam... - Talán vissza sem kellene oda költöznöm. - inkább magamnak motyogtam mindezt, mint neki, s közben hol a lányt néztem, hol pedig a szintén flancos gyűrűt az ujjamon. Nekünk Salvatore-oknak csak a puccos dolgok jutnak? Amit mások talán nem bánnának, de egy magamfajta fickónak... csak túl sok. Minden túl sok. Felsóhajtottam és a gyűrűről - aminek köszönhetően fényes nappal ücsöröghettem egy padon - újból Caroline-ra fordítottam a pillantásom. - Nem is lett volna dolgod, hogy értem gyere, ahogy senki másnak. De ismered Elenát, amit egyszer a fejébe vesz... És valljuk be, szükségem volt rá hogy valaki észhez térítsen. - vallottam be kissé kelletlenül, szégyenlősen. Nehéz volt a távollétemről beszélgetni, különösen azzal a személlyel, akit a leginkább megbántottam a távozásommal és az érdektelenségemmel. S főleg úgy, hogy én már előre tudtam, lesz egy civakodásunk ha elárulom neki a titkom, amit még Elenának sem voltam képes megmondani. Még én is nehezen emésztettem meg, hát még ők!
Caroline érintésére nem rándulok össze, bár olyannyira meglepett a közeledése hogy kész csoda volt, nem borultam fel a paddal együtt... De jól esett a keze az enyémen, nem is rántom el, hagytam, hogy megérintse, s egy óvatlan, gyenge pillanatomban viszonoztam. Először csak megszorítottam az ujjait, aztán egymásba kulcsoltam a kezünket. Mikor ráébredtem, hogy éppen mit csinálok, már kínos lett volna visszakozni, de nagyon haragudtam magamra az elgyengülés miatt, ráadásul túlságosan jól esett a kezét fogni ahhoz, hogy elengedjem. Stefan Salvatore bemutatja, hogyan kell távolságot tartani, emberek! Egy kész vicc voltam. - Nem a te hibád volt, hogy elmentem, egy percig se gondold el. Viszont... nem fogok újra elmenni, ezt megígérem neked. - őszintén néztem a csillogó szempárba, s amikor megpillantottam az arcán legördülő könnycseppet, amit ő sietősen letörölt, nagyon hülyén éreztem magam. Magam sem értem, hogy voltam képes így megbántani őt... - Egy igazi seggfej volta, hogy leléptem, igaz? - kérdezem mosolyogva, hogy kicsit oldjam a hangulatot, de közben nem találtam szavakat arra, amit tettem. A seggfej enyhe kifejezés volt.

zene: 'till the world stops turning ● én is a tiédnek!!
©️


You are the love of my life

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
paul "hottie" wesley
Keresem :
i hope you find a girl

and fall in love with her whole heart
Léptek száma :
39

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Pént. Ápr. 21, 2017 12:15 pm



Stefan & Caroline



Nagyon közel járok most ahhoz, hogy fejbe kólintsam. Mégis miért akarnám kitörölni a számát? Azért hívogattam szerinte megállás nélkül, mint egy zaklató az elmúlt pár hónapban? Valahogy úgy érzem, nem esik jól neki, hogy ezt kérdeztem. De akkor most még inkább sötétben tapogatózom. Eljutottam arra a pontra, hogy fogalmam sincs, mit akar vagy mit vár el tőlem. Mintha továbbra is el akarna taszítani magától. De akkor mégis miért marasztalt? Összezavarodtam.
- Nahát, még tudod, hol lakom? Bocs, ez durva volt. Csak...nem éltem meg túl jól az elmúlt három hónapot. Ezért pedig részben téged okollak. Annyira jóban lettünk, aztán meg...csak leléptél. - A szavakat magam elé bámulva ejtem ki a számon. Így hirtelen nem vagyok képes ránézni. Nem is tudom, talán túl "gyenge" vagyok hozzá. Az egyik felem most ezer örömmel rohanna el valamelyik irányba, hogy jó messze legyen Stefantól...a másik viszont meg sem bír mozdulni. Úgy tűnik, ez a dominánsabb. Talán úgy vagyok vele, elég ideig voltam már távol tőle, és már...nem akarok elszakadni. Ha elszaladnék, lehet, mégis inkább csendben megfutamodik, ahogy korábban. Ezt pedig nem fogom hagyni. Neki sem, jó, nekem sem, sőt senkinek, akinek fontos Stefan. Szavait csendben hallgatom, és most legszívesebben megölelném, hogy érezze, nincs egyedül. Még mindig nagyon fáj neki a testvére halála, ez pedig így van jól. Csak olyan jó lenne, ha nem egymaga próbálná ezt feldolgozni. Úgy nem fog menni, ebben biztos vagyok.
- Legalább Elenában volt annyi, hogy megkeresett téged...nekem is ezt kellett volna tennem, és visszarángatni téged közénk. De...nem voltam hozzá elég erős, azt hiszem. - Mi ez az őszinteségi hullám részemről? Pedig eltökélt szándékom volt azzal büntetni őt kicsit, hogy megállás nélkül beszólok neki valamit. De nem megy. A szomorúsága áthatolt a tervemen, megváltoztatva azt. Most már mást sem akarok, mint újra megnyitni a szívét nekem...és persze a barátainknak. A vallomása után önkéntelenül a keze után nyúlok.
- Megértem, miért mentél el, de kérlek...soha többé ne csináld ezt velem. Együtt túljutunk mindenen, oké? Csak...ne menj el még egyszer, különben kétlem, hogy meg tudok bocsátani. Neked azt, hogy elmentél, nekem pedig, hogy elengedtelek. - Gyorsan letörlöm az arcomon végigfolyó könnycseppet, aztán megeresztek egy gyors és halvány mosolyt, közben a kezét simogatom, aztán megszorítom kicsit. Mintha attól tartanék, kicsúszik a kezemből. Márpedig most eszemben sincs elengedni. Még egyszer nem hagyhatja itt a barátait a kétségek és a gyász okozta fájdalom közt. Nem hagyhat itt...engem.

imádtam a reagod minden sorát  





You turned your back on
me when I needed you.

The only people I need in my life
are the ones that prove to
me they need me in theirs


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
✧ candice accola king
Léptek száma :
20

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Csüt. Ápr. 20, 2017 12:24 am




Caroline & Stefan

"I realized that I may not be able to explain what I feel for her,
but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love,
but I think this could turn into something even better."

Amíg a padon ücsörögtem, próbáltam meggyőzni magam, hogy helyes döntés volt hazatérnem. Ismerős volt a szituáció, néhány évvel ezelőtt is épp ez a dilemma játszódott le a fejemben, de akkor Elena miatt maradtam, most pedig... kár lenne tagadni. A szőkeség tartott itt, miatta akartam újra Mystic Falls városában letáborozni, de ahogy akkoriban, úgy most sem tartottam valami jó ötletnek. Akár újra ismételhettem volna a szavakat, amiket egykor a naplómba írtam: Hiba volt hazatérnem, de meg kell ismernem őt. Bár Caroline-t jól ismertem, tisztában voltam vele, mi a valódi célom ezzel. Megismerni őt úgy, mint a társamat, a másik felemet. Nem éreztem még késznek magam, hogy belevágjunk a kapcsolatba, de távol sem bírtam tovább maradni tőle vagy az otthonomtól. Haza akartam térni és erre Elena ébresztett rá. Sikeresen elnyomtam magamban hosszú hónapokig a hiányérzetet, a honvágyat, de ahogy ő felbukkant, minden kellemetlen érzés felébredt és már nem tudtam újra az az érzéketlen, üres héj lenni, mint előtte. Éreztem magamban az életet, a halált, az örömöt és bánatot, és igen, a gyászt is, a veszteség legkegyetlenebb formáját. Viszont nem bántam, mert fájdalmat érezni jobb volt mint a semmi.
Összevont szemöldökkel, ráncolt homlokkal, kissé értetlenül néztem Caroline szemeibe. - Kitörölheted a számomat, ha ezt akarod. - nem értettem, mit akar, hogy kérjem meg erre, vagy csak menekülési útvonalat ajánl? Tanácstalan voltam. - De én azért megtartom a tiéd, ha nem bánod. Ha gondolod változtasd meg, de ha nem érlek el, akkor kénytelen leszek a házadhoz menni és addig kopogok majd, amíg ajtót nem nyitsz nekem. Feltéve ha nem költözöl el. - tettem hozzá lágyabb arckifejezéssel és egy mosolyt is megeresztettem. Kezdtem szégyellni magam, amiért ennyire beijedtem ettől a találkozástól és most már nem is értettem, miért. Nem ment minden simán, ahogy az várható volt, de nem is fulladt katasztrófába és a hangulat sem volt olyan jeges, mint amire számítottam. Kellemesen éreztem magam a lány társaságában még úgy is, hogy közben szerettem volna tartani némi távolságot. Ennek ellenére amikor távozni akar, megkértem rá, ne tegye és nem igazán tudtam hogyan fog reagálni rá. Hogy ő is épp azt akarta volna, hogy maradjak? Vagy hiba volt elmennem és most nézzek szembe a következményekkel? Nagyot nyeltem, csak akkor engedtem fel kicsit, mikor hátradől a pad támlájának, de az idegesség még mindig bennem maradt, tépőfogával az idegeimbe mart, a bensőmet szaggatta, s ha nem lettem volna vámpír, meg mertem volna esküdni hogy a szívem is szúr. - Nem, arra nem lennék képes. - ingattam a fejem és kicsit elkomorodtam. - Alaricnak is csak két vagy három alkalommal vettem fel a telefont. Tudod ő nyomozott a... túlvilág esetében. De mikor nem akadt nyomra, már vele sem beszéltem többé. A többiek hívásaival nem foglalkoztam. Sajnálom. - nem tudtam többet kipréselni magamból, pedig nem csak egy "sajnálom"-ot érdemelt volna. Fájt az érzéseimről beszélni, Damonékről vagy a távozásomról, a bűntudat pedig nem hagyott nyugodni. - Magyarázkodhatnék, miért tettem, hogy miért mentem el és maradtam távol, de nem tudnám megmagyarázni, Caroline. Szükségem volt rá. - vontam vállat esetlenül. - Úgy éreztem nekem már nincs helyem itt. - És ez volt az igazság. A bátyám nélkül nem akartam visszatérni, ő pedig már nem volt többé, így nem lett volna értelme. Ironikus volt és kissé abszurd. Egykor nem akartam semmi mást csak távol lenni Damontől, most pedig bármit megadtam volna érte, hogy visszakapjam.

zene: 'till the world stops turning ● bénácska, de szívből jött  
©️


You are the love of my life

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
paul "hottie" wesley
Keresem :
i hope you find a girl

and fall in love with her whole heart
Léptek száma :
39

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Vas. Ápr. 16, 2017 12:18 pm



Stefan & Caroline



Ahogy kimondja a nevem, kedvem lenne megütni. Vagy megölelni. Még nem jutottam dűlőre az ittlétével kapcsolatos érzéseimet illetően. Tudom, hogy örülök, amiért volt oly kedves visszavánszorogni az életembe...még ha nem is ez volt elsősorban a szándéka. Ugyanakkor dühít, hogy már épp kezdtem volna elfogadni, hogy talán többé nem látom, erre puff, megjelent. A monológja közben azon kaptam magam, hogy ökölbe szorítom a kezem. Először tényleg azért, hogy fejbe kólintsam, viszont utána már a késztetés visszatartása miatt, nehogy megöleljem. Sajnálom őt. Nagyon. El sem tudom képzelni, mit érezhet. Mármint Bonnie minden egyes nap hiányzik, de Stefan a bátyját vesztette el. Amint kimondja, hogy jól van, már érzem, hogy nem őszinte. A tekintetemmel sugallom is felé, hogy én ezt bizony nem veszem be.
- Nem akartam undok lenni. Annyira. Ígérem, nem nyaggatlak. Ha egyedül akarsz lenni, megértem. Sőt ha megkérsz rá, kitörlöm a számodat a telefonomból. - Jaj, csak ne kérjen meg erre! Bármennyire is mérges vagyok rá, a lehetőségre szükségem van. Mármint arra, hogy a barátja maradjak. Egy jó barátja...igen. Több nem is kell. Ezt majd addig mondogatom magamban, míg végül én is elhiszem. Csak ma jött a városba? Akkor lehet, hogy meg akart keresni, csak még nem volt rá ideje. Ne áltasd magad, Caroline. Az eltelt négy hónap ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire nem számítok neki. Vagy legalábbis nem annyira, mint hittem. És reméltem. Már épp mondani akartam, hogy "kellemes időtöltést, míg itt vagy", amikor meghallottam azt a négy szót, ami elhagyta a száját. Ha nem fülelek eléggé, biztos fel sem tűnik. Talán mégis érdeklem. Vagy csak nem akar egyedül lenni. Akárhogy is, nincs szívem itt hagyni. Még nem. Kényelmesen hátradőlök a padon, a néhány méterre játszadozó gyerekeket nézem, közben pedig a szemem sarkából azért Stefanra is figyelek.
- Tudod...azt hittem, már elfelejtettél minket. Vagyis engem biztos. Azt tudom, hogy Alaric többször is beszélt veled, sőt talán még Elena is. Talán túlságosan rád akaszkodtam. Ne haragudj, én csak...aggódtam. Ennyi. - Próbálom nem elsírni magam, de lehet, kicsit több önuralomra lenne szükségem ahhoz, hogy ez sikerüljön. Nem akarok előtte sírni. Nem akarom, hogy tudja, mennyire magányos vagyok, mióta elment. Mióta nem beszéltünk. Mióta nem láttam őt.

 


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
✧ candice accola king
Léptek száma :
20

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Vas. Ápr. 16, 2017 2:19 am




Caroline & Stefan

"I realized that I may not be able to explain what I feel for her,
but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love,
but I think this could turn into something even better."

Caroline szavai csengtek a fülemben, újra és újra, megállás nélkül. A kérlelése, a könyörgése, hogy hívjam vissza és térjek haza. "... értem, hogy nehezen tudod feldolgozni a történteket, de...gyere haza. Ne legyél most egyedül. Itt vannak a barátaid, és mindannyian azt szeretnénk, ha közösen dolgoznánk fel a történteket." Nem tudtam mi az erősebb, a megbánásom, vagy a bűntudatom. A kettő valahogy együtt keveredett, összeölelkezve a fájdalommal és a gyásszal, ami most, hogy visszatértem, újult erővel csapott le rám, hiába telt el négy hónap. Hazatértem, de vajon mi vár rám most? Ahogy megpillantottam Carolinet, ahogy felém sétál bizonytalanul, kissé talán félve, arra gondoltam, végre kapok választ a kérdésemre! De én is ugyanúgy haboztam, ugyanúgy féltem, ahogy bizonyára ő is. Egyszerre akartam, hogy idejöjjön, s hogy hátat fordítva nekem elsétáljon. Látni akartam őt és már hiányzott a mindennapjaimból, az életemből, de nem akartam őt bántani és tudtam, hogy az lesz vége, amint beszélgetni kezdünk. De igazából itt nem volt szó beszélgetésről. Ahogy a lány elért hozzám, beszélni kezdett, csak úgy áradtak belőle a szavak, mintha átszakadt volna a gát a folyón. Talán levegőt sem vett, annyira belelendült a magyarázásba, én pedig nem tudtam hogy szégyelljem-e magam az igazság miatt, vagy nevessek a viselkedésén, ami baromira hiányzott anélkül, hogy egyáltalán észrevettem volna. Valahol mindkettő megvalósult, nagyon szégyelltem magam, tényleg képes lettem volna elsüllyedni a paddal együtt, de egy mosolyt is megengedtem magamnak. Már előre féltem, arra mi lesz a reakciója. - Caroline. - ejtettem ki a nevét lágyan, mert boldog voltam, hogy látom, de nem akartam hazudni neki. Inkább utáljon meg, legyen rám dühös, de akkor is őszinte leszek hozzá, ez a minimum a történtek után. - Szívesen mondanám azt, hogy elromlott a telefonom, vagy kitörlődött a számod, de az hazugság volna. De amiben biztos vagyok és ami igaz, hogy sajnálom. Nem telt el úgy nap, hogy ne bántam volna meg, hogy eljöttem. A könnyebb utat választottam, mert gyáva voltam szembenézni a valósággal. Egy illúzióban éltem, mert másképp képtelen lettem volna túlélni. - sóhajtottam fel és bűnbánóan néztem a lányra, miközben lágy grimaszba fordult az arcom. Nos, igen... Nem voltam büszke magamra. Enyhén összerezzentem, mikor leült mellém a padra, még nem voltam kész az érzéseimről beszélni, könnyebb lett volna, ha tartja azt a pár lépés távolságot. Azonban szerettem volna közelebb csúszni hozzá a padon, de nem akartam túlbonyolítani a helyzetet. Csak most tértem vissza. - Jól vagyok, Caroline. - jelentettem ki kissé türelmetlenül, aztán elmosolyodtam. Megígértem magamnak, hogy őszinte leszek hozzá, hogy nem hazudok. Szóval... - Valójában még nem vagyok teljesen jól, de dolgozom rajta. - Illetve minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne üljek fel a motorra és térjek vissza Georgiába. Nehéz volt szembenézni a valósággal, egy hús-vér baráttal (aki több is lehetne), s azzal a ténnyel hogy nincs több bujkálás, nincs több tettetés. Csak én és a valódi világ. - Csak ma érkeztem. - feleltem kurtán, nem említve azt, hogy valójában épp hozzá készültem, csak inamba szállt a bátorságom. - Kérlek, ne menj el! - feleltem halkan, szinte suttogva a szavakat. Nem akartam egyedül maradni, szükségem volt Carolinera, szükségem volt valakire, aki életet lehel belém.


zene: 'till the world stops turning ● én is a válaszod!
©️

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
paul "hottie" wesley
Keresem :
i hope you find a girl

and fall in love with her whole heart
Léptek száma :
39

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   Szomb. Ápr. 15, 2017 10:46 pm



Stefan & Caroline



- Kicsim...hallod, amit mondok? - Anya hangja és kalimpálása zökkent ki a magam elé révedésből. Már nem is emlékszem, miről beszélgettünk. Azt sem tudom, hány perce kalandoztak el a gondolataim. Halvány mosolyszerűséget küldök anya felé, de már látom is az arcán, hogy szükségtelen. Pontosan tudja, hogy mi a bajom. Ez pedig csak még idegesítőbb, hiszen szeretném elrejteni. Azt akarom, hogy senki se lássa rajtam, mennyire megzuhantam. Erős akarok lenni. Annak kell lennem.
- Persze. Ne haragudj, csak...na jó, tudod mit? Nem panaszkodom tovább. Elvégre egész nyáron mást sem csináltam. Inkább folytasd. Ígérem, most már minden figyelmem a tiéd. - Felveszem az ezer wattos vigyoromat, amihez anya már alaposan hozzászokhatott, hiszen mindig akkor mosolygok ennyire szélesen, amikor leplezni akarok valamit, és egyszerűen csak így jelzem, hogy nem óhajtok erről tovább beszélni. Ahogy látom, veszi is a lapot, mert már épp folytatná a beszámolóját, amikor sürgős esethez hívják. Persze, megértem, ez nyilvánvaló. Csak valahogy ma nagyon nem akartam egyedül lenni. Néhány percig még ücsörgök a fűben, ahol anya hagyott két gyors puszit követően, aztán erőt veszek magamon és lassú léptekkel elindulok. Nincs most igazán úti célom, csak megyek, amerre a lábaim visznek. Ráérek. Hirtelen a város főterén találom magam. Nem is meglepő, hogy végül itt kötöttem ki. Szeretem a délelőtti nyüzsit. Olyan jó látni, ahogy a tér megtelik emberekkel. A legtöbbjük még a természetfeletti létezéséről sem tud. Nyugodtan, békésen és szeretetben éldegélnek. Egy kis részem éppen erre vágyik. Egy egész kicsit talán még irigy is vagyok a sok "tudatlanra", akik hétköznapi életet élhetnek. Jó látni a mosolygó arcokat, és...úristen! Ugye csak rosszul látok? Igen, biztosan megőrültem. Annyira megszállottan próbáltam az elmúlt hónapokban felvenni a kapcsolatot Stefannal, hogy eljutottam arra a pontra, amikor már ide képzelem őt Mystic Fallsba. Na jó, most szépen sarkon fordulok és...ugyan, nem futamodom meg. Elvégre hetek óta mást sem akartam, mint végre beszélni vele. Megtudni, hogy van. Előbb lassú, sőt talán bizonytalan léptekkel indulok el felé, de végül összeszedem magam annyira, hogy a magabiztosság álcájával gyorsan ott teremjek tőle néhány lépésnyire. Egy pillanatra megijedek, hogy talán nem jön ki hang a torkomon, de egy lélegzetvételnyi idő elég arra, hogy elhessegessem a félelmeimet. Ettől még a gyomrom ugyanúgy remeg.
- Hű...nos...tudod, eredetileg azért jöttem ide, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e veled. Igazából egész nyáron ezért hívogattalak. Biztos elhagytad a telefonod, ugye? Nem baj, nem haragszom. Elvégre erre vannak a barátok. Érdeklődnek a másik felől. És ekkor jöttem rá...mi azok vagyunk? Mármint... - Végre eljutok addig, hogy levegőt vegyek, és átgondoljam, akarom-e folytatni ezt a kusza gondolatmenetet. De nem...most nem állhatok le. Annyi minden gyülemlett fel bennem. Muszáj kiadnom magamból. - Szóval én csak...bocs, de leülök, mert ezt nem tudom állva végigmondani. Csak hogy tudd, nem azért ülök le melléd, mert megbocsátok. Ne is várd. Főleg most ne. Mióta vagy itt? Gondolom, eszedbe sem jutott felkeresni engem és megmagyarázni, miért nem vettél rólam tudomást. Én próbáltam melletted állni, de...belefáradtam. Viszont baromi jó érzés ezt a képedbe mondani. És mindjárt el is megyek, de előtte még...mondd csak, hogy érzed magad? - Pedig olyan közel voltam ahhoz, hogy látszólag érzéketlen maradjak.

imádtam a kezdődet, édes


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
✧ candice accola king
Léptek száma :
20

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Padok   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Padok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: Mystic Falls :: Fõtér-
^
ˇ