Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Zack Reed
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Always and Forever, Zack Reed


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Hiányzásnapló

Poppy Parker EmptyAmbrosia Thorne
Today at 12:39 am



lady verona

Poppy Parker EmptyAlec Verona
Yesterday at 10:20 pm



Avatar- és névfoglaló

Poppy Parker EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 5:47 pm



@Theo_RebelStorm

Poppy Parker EmptyAlexis Callaway
Yesterday at 3:59 pm



Hard Luck kocsma

Poppy Parker EmptyTheodore Storm
Yesterday at 2:04 pm



Hope szobája

Poppy Parker EmptyHope Mikaelson
Yesterday at 12:02 pm



Alexander Verona

Poppy Parker EmptyLarissa Blackwell
Szomb. Május 25, 2019 7:45 pm



Elkészültem!

Poppy Parker EmptyAlec Verona
Szomb. Május 25, 2019 3:36 pm



@LestHunter85

Poppy Parker EmptyIsaac Lestrange
Pént. Május 24, 2019 11:46 pm



LBlackwell89

Poppy Parker EmptyLarissa Blackwell
Pént. Május 24, 2019 11:46 pm
A tél díjazottjai
a tél őrangyala
Isaac Lestrange

a tél női karaktere
Lara & Katherine

A tél férfi karaktere
Zack Reed

a tél párosa
Kai & Katherine

a tél játéka

a tél előtörténete
A közönség kedvencei
a legjobb tag
Elisabeth Saltzman

a legjobb admin
Isaac Lestrange

a legjobb író
Larissa Blackwell

a legjobb ötletgazda
Reagan Blair

a legjobb alkotók
Hazel, Stefan & Isaac

a legjobb karakterek
Sierra & Poppy Parker

a legjobb szál
Zack Reed bosszúja az Ötök ellen

Share
 

 Poppy Parker

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Poppy Parker   Poppy Parker EmptySzer. Jan. 09, 2019 4:18 am

Poppy Parker
„LIFE LIVES, LIFE DIES. LIFE LAUGHS, LIFE CRIES. LIFE GIVES UP AND LIFE TRIES. BUT LIFE LOOKS DIFFERENT THROUGH EVERYONE'S EYES.”


Becenév:
Pops
Titulus:
The target
Születési hely, dátum:
Oregon; 1996. Nov. 6.
Faj:
Elszívó boszorkány (később eretnek)
Beállítottság:
Heteroszexuális
Play by:
Holland Roden

Átváltozás:
Ha én magam nem is változtam még át, a világ teljesen megváltozott körülöttem és szép lassan kirajzolódik szemeim előtt minden...
Család:
Azt szokták mondani, hogy a múltat jobb nem bolygatni, ez hatványozottan igaz akkor, ha annak családi titkokhoz van köze. Azzal, hogy a nevelőszüleim meséltek az igazi családomról, kinyitottak egy ajtót a múltba, és bármit is rejtegettek előlem eddig, az most kíméletlenül nyúl utánam odaátról, halálos fenyegetést hozva magával.
A múlt elől nem lehet elbújni, sem elmenekülni, előbb vagy utóbb rám fog találni, és ha nem akarom holtan végezni, mint a szüleim, vagy a nevelőszüleim, meg kell tudnom mit titkoltak előlem évekig. Mitől próbáltak távol tartani, mi az, amitől meg akartak védeni? Nem fogok megállni, míg ki nem derítem az igazságot. 

Ez az én történetem
It's only been a lifetime

A rémálom, amibe belecsöppentem nagyjából két - vagy három hete kezdődött, amikor kutakodni kezdtem az igazi szüleim után. Megtámadtak és meg is öltek volna, ha az utolsó pillanatban nem sietnek a segítségemre. Eleinte el sem hittem, hogy ami ott történt, az tényleg megtörtént. Az a lény a pincében nem tűnt valóságosnak, olyan volt, mint egy rémálom kreálta szörnyeteg, és bármennyire szerettem volna elhitetni magammal, hogy csak az elmém szórakozott velem, mélyen magamban tudtam, hogy nem. Ráadásul ott volt az a férfi is, aki megmentett, az ő megjelenése a legvalóságosabb az egészben, erre ékes bizonyíték, hogy még mindig élek és nem felejtem el soha, amit értem tett. Bár őrültségnek hangzott minden szava a démonokról, és vadászokról, ezek teljesen belém égtek.
Talán túlságosan is.
A támadást követő napokban paranoiássá váltam, állandóan attól féltem, hogy az a valami, újra eljön értem és emiatt mindenkiben csak a lehetséges szörnyet kerestem. Nem bíztam meg senkiben, még a szüleimben sem. Azok után, hogy ők voltak, akik meséltek nekem a valódi családomról és irányítottak ahhoz a faházhoz, úgy éreztem sokkal többet tudtak, mint amennyit elmondtak. És én mindent tudni akartam.
Nem hagytam fel a kutakodással, a napjaim nagy részét azzal töltöttem, hogy próbáltam összefüggést találni a támadás és a családnevem között. Bár a paranoiám az idő haladtával elmúlt és már nem éreztem állandó félelmet, abban biztos voltam, hogy véletlenek nem léteznek. "Azt a feladatot kaptam, hogy öljem meg, hiszen ő egy Parker." - Ekkorák biztosan nem.
Csakhogy a napok gyorsan múltak, hetek teltek el, és nem történt fejlemény, hiába kerestem, nem találtam semmit az ügyben, a szüleim pedig továbbra sem voltak hajlandóak többet elárulni. Valahányszor beszélni próbáltam velük erről, úgy viselkedtek, mintha tartottak volna valamitől, és gyorsan témát váltottak.
Ma már tudom, hogy tényleg féltek, az a valami el is jött értük és a rémálom folytatódott…
A holttestükre pár napja bukkantam rá, a saját házunkban. Aznap este vacsorázni terveztünk a kedvenc éttermünkben, de késtem, egyetlen órát, és azt beszéltük meg, hogy otthon találkozunk. Ők pedig vártak rám… Mindketten a nappaliban hevertek, szépen kiöltözve. Apa hason, anya a hátán feküdt, a karjaikkal, mintha egymás felé nyújtóztak volna. Körülöttük rengeteg vér volt elkenődve, talán a földön kúszva próbáltak elmenekülni és egymáshoz közelebb kerülni, a vörös folyadékból valahogy a falakra és a mennyezetre is bőven jutott, javában viszont egy nagy tócsában gyűlt össze körülöttük. Emlékszem a fémes szag minden érzékemet kitöltötte, émelyegtem tőle, mégis melléjük térdeltem, tapicskolva a vérükben és könnyfátyolon át néztem élettelen szemeikbe. Túl későn érkeztem.

Az elmúlt napokban megtörtem. Összeroppantam a gyász alatt és magamat hibáztattam a történtekért. Csak arra tudtam gondolni, hogy ennek biztosan köze van a valódi szüleim múltjához, hogy a származásom az oka mindennek. És miközben tudtam, hogy nem én tehetek arról, kinek születtem, ezzel párhuzamban magamra haragudtam a legjobban, amiért egyáltalán léteztem. De ami ennél is jobban dühített, hogy nem tudtam, mindez miért történik velem. Magamban arra jutottam, az egyetlen módja, hogy enyhítsek a fájdalmamon és a dühömön az az, ha szembenézek annak kiváltójával.
Ugyan még nem álltam rá készen, hogy újra belépjek a házba, ami annyi éven keresztül az otthonomul szolgált, de ha most nem - talán soha nem is lépnék be újra az ajtaján. Márpedig minden odabent lapult, amire most szükségem lehet, a válaszok ott rejtőztek valahol.
Az ajtón még mindig rendőrségi szalag díszelgett, viszont a ház előtt már nem álltak rendőrök, hogy őrizzék a tetthelyet, ami akadálymentes bejutást jelentett. Könnyű szerrel téptem el a szalagot, viszont a kezem a kilincset markolva már habozott. Lemeredtem rá, láttam, hogy remeg, egész testemben éreztem a remegést, de kényszerítettem magam, hogy tovább menjek.
Lassan fordítottam el a kilincset és löktem be az ajtót, hagytam, hogy nyikorgó hangja kitöltse a kongó ürességet, libabőrt varázsolva a bőrömre. Vettem egy mély lélegzetet, mintha csak víz alá merülni készültem volna – bizonyos értelemben azt is tettem, ahogy a küszöböt átléptem.
Fényes nappal volt, így nem kellett villanyt kapcsolnom, hogy jól lássak idebent, de azt kívántam, bár ne láttam volna inkább semmit se. Az egész ház érintetlen volt, majdnem olyan, mintha soha nem is történt volna tragédia, a nyomozók jelét se hagyták annak, hogy valaha itt jártak, igyekeztek gondosan eltüntetni a vért is, de annak egy részét a falak és a parketta már rég magába itta, ez volt az egyetlen, ami árulkodott róla, mi történt itt néhány napja.
Ahogy körbenéztem a szobában, éreztem az egyre növekvő nyomást a mellkasomban. Az eddig bennem felgyülemlett érzelmek feszítettek belülről, és ahogy ezt a tökéletes rendet és tisztaságot figyeltem, fokozatosan nőtt bennem a harag is, annyira, hogy tovább nem voltam képes mindezt magamban tartani.
Zokogásban törtem ki, miközben dühödten estem neki a szoba teljes berendezésének. Leborogattam a polcokat, kirángattam a fiókokat és a földre borítottam a tartalmukat, kinyitogattam a szekrényeket is és mindent kisöpörtem belőlük. Bármit, ami kézzel mozdítható volt a szoba másik végébe dobáltam, ha törékeny volt, akkor eltörtem, ha pedig könnyen szakadt, eltéptem. Utáltam, hogy a ház amiben éltem olyan rohadt tökéletesnek látszott, miközben az életemben már semmi sem volt az.
Utolsónak a könyvszekrény esett áldozatául érzelmi kitörésemnek, könyvek, papírlapok, dossziék repkedtek mindenfelé, míg végül a teljes szekrényt fel nem borítottam. Ahogy a szekrény felborult az alja magával emelt egy hibátlan darabot a padlódeszkából, felfedve titkos üreget. Meglepettségemben még a sírást is abbahagytam és másodpercig csak meredtem a sötét lyukba a padlón, aztán kíváncsian ráncolva homlokomat, lassan a padlóra térdepeltem, hogy jobban lássam, mégis mi van benne. Első látásra csak papíroknak tűntek, hivatalos iratoknak, de mintha egy borítékot és egy fényképet is rejtett volna.
Először nem értettem, miért volt ez mind ide eldugva, aztán, ahogy belegondoltam mi minden történt az elmúlt időszakban, megvilágosodtam. Ezek rejtették a választ a kérdéseimre. Ezért jöttem ide. Mégsem tudott örömmel eltölteni a megtalálásuk. Helyette viszont megszűnt a mellkasomat feszítő nyomás és a megkönnyebbülés halvány érzete járt át; végre fellélegezhettem.
Elsőként a fényképért nyúltam, aztán minden mást is kivettem onnan és a földre helyeztem magam elé, hogy jól szemügyre vehessem őket. A papírokról egy gyors vizsgálódás után kiderült, hogy születési anyakönyvi kivonat és örökbefogadási papírok, az én nevemmel, valamint a szüleim aláírásával. A fénykép pedig talán egy régi családi kép lehetett, két házaspár a gyerekeikkel mosolyogtak bele a kamerába, egyetlen morcos képű kamasz fiú kivételével, akit piros filccel körbe karikáztak. A fiú távolságot tartott a szüleitől, elfordult mellette álló lánytestvérétől és a két kisebb testvéreitől. Úgy látszott, a család ezen ága nem épp feszültség mentes, a másik viszont a szülőkkel és egy szem fiukkal együtt teljesen boldognak tűnt. Megfordítva a képet, valaki azt írta rá, hogy „Parkerek”.
Az arcomra apró félmosoly húzódott, ahogy pillantásommal elidőztem a képen, valami kellemeset éreztem a bensőmben, talán enyhe sikerélményt, amiért végre közelebb kerültem az igazi családom megismeréséhez. Reménykedtem benne, hogy a boríték tartalma még többet elárul majd róluk.
A borítékból egy újabb fénykép és egy babarongy hullott az ölembe. Utóbbinak az egyik sarkába az ikrek csillagjegyét hímezték, alatta a felirat: gemini. Végigsimítottam a kezemmel a puha anyagon, aztán a képet kezdtem tanulmányozni. Ugyanaz a fiú volt rajta, aki másik képen mosolygott a szülei mellett, csak idősebb és minden bizonnyal fél kézzel a feleségét ölelte éppen, miközben a másikban egy négy-öt éves forma kislányt tartott. Levegő után kaptam, észre sem vettem, hogy eddig visszatartottam. Lassan megfordítottam ezt a képet is, a másik oldalán pedig az üzenet: Szeretünk, anyu és apu
Összeszorult a szívem. Nem tudtam mit higgyek, mit gondoljak hirtelen. Azt eddig is tudtam, hogy az igazi szüleim nem szívesen mondtak le rólam, de valahogy sosem hittem igazán, hogy csak meg akartak védeni. Most, hogy előttem volt ez a kép, és láttam, szinte éreztem a szeretetüket, már biztos voltam benne, hogy tényleg csak ezt akarták, a nevelőszüleimmel együtt, mind óvni akartak. De mitől? Vagy kitől?  
Ahogy ott ültem a pusztításom közepén, kezemben a képpel, különös nyugalom szállt meg, mintha csak erre lett volna szükségem, hogy lecsillapítsam háborgó lelkem. Ezek után pedig úgy éreztem, még jobban meg akarom ismerni a családomat, mint eddig bármikor, de már nem csak azért, mert érdekelt honnan jöttem és ki is voltam, hanem mert meggyőződésem volt, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjem magam. Tudnom kellett, mivel állok szemben mielőtt találkozom vele, és hála a szüleimnek, már pontosan tudtam, merre induljak tovább...

but tonight you're a stranger or some silhouette

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

For death begins with life's first
breath and life begins at touch of
death

Poppy Parker
Elszívó boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
ONLY WITH ❍ MY PILLOW
Play by :
HOLLAND ❍ RODEN
Léptek száma :
5
Népszerûség :
1

Poppy Parker Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Poppy Parker   Poppy Parker EmptyKedd Jan. 22, 2019 8:17 pm

Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime

Poppy Parker

Drága Pops! Avagy kislány... Poppy Parker 2566525366

Elmondhatatlanul örülök, hogy megérkeztél közénk - a fórumra, na és persze hozzám, hiszen a történetünk kissé egybevág.  Poppy Parker 897538487 Illetve, közünk van egymáshoz. Poppy kedves... hitted volna, hogy valaha is ilyen dolgokba keveredsz, avagy ilyen események övezik majd az utad? Poppy Parker 3552935214  Gyilkosságok, démon, vadász... s ki tudja, még mikről nem tudsz. Nem hiába nem meséltem neked bővebben a dolgokról, hiszen semmi esetre sem akarlak belerángatni ebbe a mocskos természetfeletti világba. De azt jogod volt tudni, hogy mi támadott rád... Bár, igaz, el is feledtethettem volna veled, de valamiért... nem fordult meg a fejemben. Érdekes. Talán az, amikor a démon kimondta, hogy Parker vagy, elködösítette az elmém - vagy pont azért hagytam meg az emlékeid, hogy meg tudd majd magad védeni... valahogyan. Ne is feszegessünk ezt tovább. Poppy Parker 3739568389
A nevelőszüleid halálát igazán sajnálom. Ahogyan azt is, hogy ezúttal nem voltam ott... talán segíthettem volna. Pedig ha tudnád, hányszor mentem azóta arra, a közeledbe, hogy tudjam, jól vagy-e. Hiszen tudom, ki az, aki valóban vadászik rád. Sejthető, hogy Ő nem fog leállni és annyiban hagyni a helyzetet magát. Poppy Parker 1505513385
Ám azért egy tanácsot, ha megfogadsz... ne akard megismerni a múltad. Jobb lenne, ha még most menekülnél, amíg még tudsz. Csak rejtőzz el, vagy bánom is én, még segítek is, ha kell... na? Mielőtt bajod esik... bár, mindegy is. *Elidőzik a tekintete a fajnál leírt zárójeles megjegyzésnél.* Sajnálom. Poppy Parker 277465677
Khm, hogy az írásodról is ejtsek néhány szót és ne csak a tartalomról: tetszik, ahogyan fogalmazol és ahogyan bánsz a szavakkal. Poppy elkeseredett dühkitőrését is nagyon jól megírtad, szinte jelenetszerűen lepergett előttem. Poppy Parker 2566525366


Ezzel a videóval zárnék, hiszen nincs mit mondanom már, azon kívül, hogy el vagy fogadva és a játéktér rád vár! Poppy Parker 450640341 Remélem, jól fogod érezni magad nálunk és nem szaladsz el.  Poppy Parker 3634486886


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Isaac Lestrange
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✠ Oh, what about love?
Play by :
✠ Matt Ryan
Keresem :
Léptek száma :
46
Népszerûség :
3

Poppy Parker Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Poppy Parker

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Életek, történetek :: Akik megtalálták a békét :: Boszorkányok-
^
ˇ