Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mit hallottál?
suttogások a szélben
denver chronicles
Az Ötök testvérisége vezetőinek létszáma megfogyatkozott. Egy jól irányzott csapda, valamint egy démon, aki Zack Reednek fogadott hűséget, felbomlasztotta a tökéletes egységet. Hazel Rhian Wallace életét veszítette. A Testvériség síri csendbe borult. A veszteség felfoghatatlan. Azonban a természetfelettiek számára ez az idő a legalkalmasabb, hogy akkor és ott csapjanak le az áldozataikra, ahol csak akarnak. Hisz' kevesebb figyelem jut rájuk.
the mystic falls daily
A Mystic Falls-i életet ezúttal nem Katherine Pierce, hanem Elena Gilbert borítja fel. Bosszút esküdött az összes szerette ellen, s hogy miért? Azt egyelőre senki sem érti, avagy tudja.
Ezen felül baljós felhők gyülekeznek a Salvatore Boarding School fölött... valami készül.
stories of new orleans
New Orleans vérszívóira veszély leselkedik. Seraphim Scamander arra tette fel életét, hogy kiírta a Mikaelsonokat, avagy megölje az összes vámpírt a világon. A húga miatt. Nemes cél, s őrült kivitelezés. Vajon ki áll mellé? S sikerül-e vajon a terve?
The myths and the legends
Mi zajlik a pokolban? Katherine Pierce és Kai Parker belső kis viszálya, sőt, ki nem mondott háborúja a koronáért. "Oszd meg és uralkodj", vagy netán... "söpörj félre mindenkit az utadból"? Vajon melyik elv fog életbe lépni?
S miközben ők macska-egér játékot űznek, semmit sem sejtenek arról, hogy a háttérben néhány démon igazán leváltaná az újdonsült királynőt. Thersez pedig máris szövetségre készül lépni az Ötök megmaradt vezetőjével... Te kinek az oldalára állsz?
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég

Elora Lacey White


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Sikátor

Híd EmptySierra
Yesterday at 6:49 pm



Hiányzásnapló

Híd EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 2:44 pm



Let's go Party || Theodore & Domino

Híd EmptyDominic Arback
Yesterday at 12:35 pm



Emily Swallow

Híd EmptySierra
Yesterday at 12:24 pm



Emilia Clarke

Híd EmptySierra
Yesterday at 12:16 pm



Avatar- és névfoglaló

Híd EmptyDerick Vernon
Yesterday at 2:09 am



* the chaos itself *

Híd EmptyLarissa Blackwell
Yesterday at 1:28 am



Középiskola

Híd EmptyAvarina Doven
Pént. Jan. 17, 2020 3:14 pm



lorenzo st. john

Híd EmptyLorenzo St. John
Pént. Jan. 17, 2020 1:05 pm



Elkészültem!

Híd EmptyDerick Vernon
Pént. Jan. 17, 2020 12:35 am

Share
 

 Híd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Híd   Híd EmptyHétf. Szept. 02, 2019 12:22 am


To: my best friend (?)

I need you...




Nem hibáztattam érte: látszólag fogta fel, azaz nem akarta elhinni, hogy itt vagyok. Valószínűleg én sem hittem volna el, ha valaki x év csend után újra felbukkant volna az életemben, hogy tényleg visszajött. Hiszen miért és hogyan? Minek? Hol volt eddig? Mi oka volt eltűnni? Meg ha eddig nem jött vissza, miért keres fel hirtelen? Tehát megértettem, hogy miért hisz illúziónak engem.
- De itt vagyok… kérlek, hidd el, Victor… tudom, hogy hihetetlen és tudom, hogy ennyi idő után talán… talán vissza se kellett volna jönnöm, de… mindig is bántam, hogy elmentem… - Suttogtam, magyaráztam, azt remélve, hogy a szavaim eljutnak hozzá. De hosszú ideig, talán percekig nem sikerült megértetnem vele a valóságot. Aztán végre megértette. Belátta, hogy jelen vagyok, valóság vagyok. Bár még mindig sok dolog rejtve volt előtte. Féltem, hogy el fog küldeni a francba. Jogos lett volna, de nem akartam hallani, ahogyan megteszi.
Amióta elmentem… utána hosszú hónapokon keresztül, minden este eszembe jutott ez a szőkeség. Az ő emlékébe kapaszkodtam a nővéremen kívül. Ők ketten nekem… nagyon, de nagyon sokat jelentettek. Pontosan ezért nem maradhattam a közelükben. Nem akartam bántani őket.
Szinte hallottam, ahogy a szíve egyre hevesebben vert. Nagyot nyeltem, hiszen ezt követően azonnal bombázni kezdett a kérdéseivel. A sírását hallván és látván az én szívem is meg akart szakadni. Mélyen szívtam magamba a levegőt.
- Victor, kérlek… megmagyarázom, csak engedd meg, jó? – A vállaira csúsztattam a kezeimet és azt akartam, hogy rám figyeljen, de valahogy, mire eljutottam volna oda, hogy belekezdjek a magyarázatba, újból megszólalt. A kezeim lassan lecsúsztak róla és értetlenül bámultam rá. Magát okolta. De mi a… miért? Mégis miért? Mivel értem el azt, hogy magát okolja, mikor a valódi hibás Én vagyok? Mivel? Ennyire rossz barát lettem volna, hogy ilyesféle érzéseket keltettem benne? Ez… én… úristen. A könnyeim elkezdtek folyni úgy, hogy észre sem vettem. Nem akartam, hogy így érezze magát. Most, hogy így láttam őt… tudtam, tényleg tudtam, mekkora hibát követtem el.
- Nem, Vicky, várj egy pillanatot… nem a te hibád, ez az egész… minden az enyém… - Utána léptem esetlenül, a kezéért nyúlva, de nem értem el. A látásom homályos volt a könnyektől, így végül letöröltem őket. – Ne menj el, kérlek… szükségem van rád… - Bukott ki belőlem öntudatlanul, de annyira halkan, hogy esélyes volt, miszerint el sem jutnak hozzá a szavaim.
Azonban mégis visszafordult, de csak akkor érzékeltem belőle bármit is, mikor már ott volt előttem. Kétségbeesve néztem rá.
- Én sem akarom, hogy ne legyen közünk egymáshoz… - Suttogtam és folytattam volna, de már nem volt rá esélyem. Megéreztem az ajkait az enyémen, minek következtében a szívem hevesebben kezdett verni. Ledöbbentem. Ez a csók… ő… mégis hogyan? Gyengéden csókoltam vissza, kissé félve, hogy mindez semmivé foszlik. Gondolnom kellett volna Hazelre, arra, hogy miféle érzések ébredtek bennem iránta, de Victor elvette az eszemet. Az összes érzés, amit annak idején sikerült mélyre temetnem magamban… minden a felszínre akart törni ezekben a pillanatokban. Lassan magamhoz öleltem a derekát, majd egyik kezemmel lassan végigsimítottam a hátán, így falva az ajkait, egyre inkább elmélyítve a csókot. Nem bírtam ki, nem akartam elszakadni tőle. Ha rajtam múlt, percek teltek el, mire teljesen elszakadtam az ajkaitól, akkor is csak annyira, hogy a homlokának dönthessem a sajátomat.
- Sajnálom… sajnálom, hogy elmentem. De féltem, hogy bántanálak téged, Victor… ugyanis… nem vagyok már ember. – Vallottam be, hiszen ezt a tényt nem szabadott elfelejtenem. Egy szörnyeteg lettem, s tudnia kellett róla. Tudnia, hogy dönthessen: akar-e így az életébe vagy sem. – Vámpír vagyok. – Ekkor szakadtam el tőle hirtelen, attól tartva, hogy talán ő maga távolodna el tőlem félve.

590 words ❖ Attention ❖ note: babe  Híd 2566525366  Híd 277465677



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



To be your friend was all I ever wanted; to be your lover was all I ever dreamed.



Damien Blanchard
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Híd Tumblr_pr5501QoRL1qii97qo5_r1_540
You are my love
always and forever
Play by :
✘ Mr. Perfect Matthew Daddario
Keresem :
Léptek száma :
55
Népszerûség :
0

Híd Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Híd   Híd EmptyKedd Aug. 27, 2019 10:53 pm





To: Damien Blanchard


It's time to lose myself..

Annyival könnyebb volt ezt az egészet csupán egy illúziónak beképzelni, mintsem például ténylegesen is a valóságként felfogni, ugyanis az a tény, hogy... hogy itt állt előttem.. Nem, az egyszerűen lehetetlen volt, hisz'... hiszen még évekkel ezelőtt elment és azóta mit sem hallottam róla. S most meg lám csak; csodák csodájára.. hogyan tűnhetne elő hirtelen a semmiből? Miért akarhatna itt lenni; pontosan velem szemben és bámulni engem, sőt...? Igazából nyelnem kell végül egy nagyobbat, miközben idegesen túrok a szőke fürtjeim közé. Egyszerűen... az, miként itt és ő... Erősebben rázom meg a fejemet a kelleténél, viszont ez a képzet nem szűnik; ő ugyanúgy ott van... és a hangja, az illata, a látványa.. ahogy azon nyomban válaszol, avagy, ahogyan visszaölel.. Képtelenség az, miszerint mindez egy hihető dolog legyen, nem igaz?! Ugyanis alapvetően évek teltek el, sőt merültek feledésbe, s persze anélkül, miképpen ő feltűnt volna. Tehát, ha eddig nem foglalkoztattam, akkor mostan e momentum kapcsán miért érdekelhetném? Egyáltalán minek kereshetne fel? Mi vonzhatná hozzám? Honnan tudhatná azt; hol vagyok? S... miért pont eme napon; a hídnál, az este kellős közepén, a régi emlékek kereszttüzében -, találna rám? A véletlenség okozná ezt, s űzne velem kegyetlen játszmát, avagy pusztán én képzelem őt ide, ekként is kínozva önmagam? Mondhatni melyik... melyik a reális állítás?
Könnyeket hullattam, ezzel áztatva el a bőrét, s minél inkább sírtam, nos annál nehezebben hittem abban, miszerint velem van. Tényleg... tényleg csak az őrületem egyik jelének fogtam fel, hisz' kimondhatatlanul is, de hiányzott a számomra, s ez... ez a jelentés idézhette elő azt, hogy elvégre hallucinálok, mert... mert... ő...
- Nem... nem Te.. nem vagy itt.. - A hangszínem megakad, miközben próbálom összeszedni a személyemet. - ..szóval nem, nem hiszem el.. - Remegve vonom még közelebb őt magamhoz, ekként szívva be egészen mélyen az illatát. Régen is elkápráztatott, s ez most sem volt másként. Vonzott mind külsőleg, s mind belsőleg, sőt még, akkor is csak Őt akartam, amikor is... jól tudtam azt, miként csak egy pótlék vagyok neki. Sosem felejtettem el, sohasem léptem túl rajta, s talán... talán ezért látom őt jelenleg ily' tisztán. Olyan érzést kelt bennem, mintha... mintha valójából... érinthetném, ölelhetném, sőt már-már érezhetném, de... de mindez csupán; egy ábránd.
- Kérlek, ne... - Alig hallhatóan nyöszörgöm. - ...most ne, mert... - Ekkor kezd el bennem tudatosulni, miként ez maga... Úristen! - D.... Damien? - Hosszú percek múltán pislogva tekintek rá és még a szám is teljességgel tátva marad a helyzettől. Hogyan? Miként? Enyhe fejrázással mérsékelem a jelenlétét, mint, aki el sem hiszi... vagy de, elhiszi, csak... csak nem tudom. Még több könnycsepp folyik le az arcomon, míg a látásom abszolút elhomályosul. Szaggatottan veszem a levegőt, a szívem sokkal hevesebb tempóra vált, s olyan képek villannak meg előttem, amik... amik igen' régen történtek. Ő és én... mi... együtt... A nevetés, az önfeledettség, az együttlét...
- Meghallgatni?! - Kérdezek vissza kétkedve. - Mégis hová tűntél el? Miért hagytál engem egyedül? S...? - Fájdalmas zokogást hallatok, miként érzem az arcomon az érintését, felfogom minden egyes tettét, s el sem mozdulok mellőle. Tetszik, ahogy nyugtat, aggódik és... és ettől annyira cukivá válik. Olyan édes, mint egy mályvacukor, amit rögvest felfalnék helyben... Mégis mi a fene? Min elmélkedek én?! Megőrültem?!
A fejemet rázom, mialatt a szavaira koncentrálok. - Figyelj, Damien... - Törlöm meg az arcomat. - ...én megértem azt, hogyha gondot okoztam, avagy, ha egy csalódás voltam az életedben. Azt is elfogadom, hogy miért tetted, s emiatt nem kell magyarázkodnod... - Teszem a vállára az egyik kezemet. - ...nem kell bonyolítani ezt a témát és most sem foglak zavarni Téged, ígérem... - Magam mellé ejtem a karomat, így kerülve ki őt, s ha nem állít meg, akkor... akkor ennyi, hiszen tisztában vagyok vele, miként minderről én tehetek. Miattam lépett le, s tűnt el... míg most... mostan nyilván...
A fenébe már!
Másodperceken belül megtorpanok egy adott ponton, majdan visszafordulok felé és addig meg sem állok, amíg vissza nem keveredek elé. - Nem akarom azt, hogy... hogy ne legyen közöm hozzád... én... én.. - Alig találom a szavakat, s ahogy megpillantom az ajkait; elveszi a józan elmélkedésem lehetőségét is. S miután nyelek egy nagyobbat; az ajkainak esem, hisz'.. nem tudom magamat türtőztetni a közelében; akarom őt... szeretném ezt... vágyom erre... rá... arra, hogy... hogy az enyém legyen újra, mintsem azelőtt, mielőtt elváltak volna az útjaink.

703 ✘ Lost It Allnote: All I need is you...  ✘  kredit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Victor Sutton
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
You are the light in my darkness' ✗

Híd Tumblr_p2mky2FPOc1vo4wreo4_400
Play by :
Mr. Dominic Sherwood ✗
Keresem :
My little' Victims
- or I'm waiting for you
Léptek száma :
10
Népszerûség :
0

Híd Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Híd   Híd EmptyHétf. Aug. 12, 2019 11:02 pm


To: my best friend (?)

I need you...




Féltem, hogy milyen lesz találkozni vele. Rettegtem tőle, hogy elzavar a fenébe, hiszen… szó nélkül tűntem el, mindenféle magyarázat nélkül. Féltem, hogy rossz dolgokat feltételez rólam. Bár… talán a nővéremtől hallhatta, hogy eltűntem. Nem tudtam, felkereste-e Victor a családomat, vagy sem, de… pont emiatt aggódtam. Mi van, ha utál? Mi van, ha látni sem akar már, amiért… elmentem? Victor mindig is fontos volt nekem, túlságosan is, de a dolgaink nem úgy alakultak, ahogyan… én azt szerettem volna. Szóval bizonyos téren elengedtem őt, de mindig is közel maradt hozzám. Aztán… a vámpírrá válásom kapcsán eltűntem.
Akkor váltam a legmagányosabb figurává; mint még soha senki. Magamra maradtam és egymagam akartam túlélni, de… ez lehetetlen volt. Egyedül az ember egyszerűen bekattan.
Ahogy megláttam Victort, lepörgött mindenféle végkimenetele a találkozónknak. A legrosszabbaktól kezdve a… még rosszabbakig. Valahogy nem számítottam arra, hogy örömmel fog fogadni engem. Féltem. Bár alapvetően már túlságosan negatívvá váltam az évek alatt, szóval… miért is reménykedtem volna bármiben is?
- Igen, én vagyok… - Nyelnem kellett egy nagyot. Még a suttogását is kristálytisztán értettem, ezért is reagáltam azonnal. – Én… visszajöttem. – Nem tudtam, hogyan magyarázzam. Máris azzal kellett volna kezdenem, mi vagyok? Nem, az túl… …ahhoz még idő kell. Először tudni akartam, hogy hogyan is áll hozzám. – Pedig elhiheted, Victor… nézd, én… - Kezdtem volna bele valamiféle magyarázkodásba végül, de ahogy elkezdtek folyni a könnyei, mintha a szívembe martak volna. Szorosan viszonoztam az ölelését, ami egészen ösztönös volt a részemről és annyira… annyira jó volt! Úgy éreztem tőle magam, az ölelésétől, mintha… mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig sírt. Az én könnyeim is elkezdtek folyni, de igyekeztem abbahagyni a sírást, mert nem akartam még inkább rossz hangulatot kelteni.
- Nekem is hiányoztál, Victor… sajnálom, hogy eltűntem, megmagyarázom… - Suttogtam, a hátán végigsimítva néhányszor, majd ha lehet, még szorosabban öleltem magamhoz. Az illata egyből az orromba mászott és kezdtem attól tartani, túlságosan elveszi az eszem. A fenébe is. Talán nem csak a vámpírrá válásom volt az oka annak, hogy eltávolodtam tőle, hanem az is, hogyha a közelében voltam, megőrjített a létezésével is? Vámpírként… a bennem lakozó érzések felerősödtek. Talán az iránta elnyomott érzéseim… akartak volna a felszínre törni? Gyengén megráztam a fejemet, amennyire ebben a helyzetben tudtam. Ki akartam zárni ezeket az érzéseket, gondolatokat, hiszen tudtam, hogy ennek már úgyis mindegy, meg hát… Hazel… bár vele sem jöhet ez össze. A szerelem nem nekem való, pusztán nyűg.
Hosszú perceken keresztül öleltem, próbáltam megnyugtatni, ahogyan magamat is, de aztán a karjaira simítva elszakadtam tőle annyira, hogy a tekintetébe fúrhassam a magamét.
- Meg kell hallgatnod, jó? – Kérdeztem halkan, egyik kezemmel az arcára simítva, letörölve néhány kósza könnycseppet. A szívem megszakadt érte és fel akartam szárítani a könnyeit, de nem tudtam, képes vagyok-e rá. – Az, hogy eltűntem… életem egyik legnagyobb hibája volt. Helyre akarom hozni, de nem tudom, lehetséges-e… - Folytattam szinte motyogva, a szavakat keresve.

472 words ❖ Attention ❖ note: ne sírj, mert én is sírok Sad



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



To be your friend was all I ever wanted; to be your lover was all I ever dreamed.



Damien Blanchard
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Híd Tumblr_pr5501QoRL1qii97qo5_r1_540
You are my love
always and forever
Play by :
✘ Mr. Perfect Matthew Daddario
Keresem :
Léptek száma :
55
Népszerûség :
0

Híd Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Híd   Híd EmptyHétf. Aug. 12, 2019 8:53 pm





To: Damien Blanchard


It's time to lose myself..

Még most is tisztán emlékszem arra a momentumra, hogy, miként is hullott apró darabkákra az életem, mintsem egy megtört üveg szilánkjai, melyek egymást követve landolnak a padlón. Érzékelem a hangot, látom magam előtt a képet, s azt, ahogy mindenki... de mindenki eltűnik az életemből, aki egykoron fontosnak minősült. Az első perctől kezdve, ahogy megláttam a napvilágot; elvesztettem valakit.. A testvéremet, akinek az anyaméhben elvettem az erejét, később az anyámat, aki magamra hagyott a kegyetlen apámmal, aztán... őt.... Damien-t, aki többet jelentett anno, mint bárki is valaha az életem során, s most utoljára... az a lány. Mégis mit ártottam nekik? Mit vettem el tőlük, hogy... hogy egyszer csak eltávolodtak tőlem? Tudom, miszerint sosem voltam egy jó ember, s azzal is tisztában vagyok, miként vétkek ezrei szerepelnek a listámon, de nekik... számukra, akik... fontosak voltak.. a fenébe is.. én... én nem ártottam semmit és most... még sincs mellettem senki. Csupán egyedül állok itt; pontosan azon a helyen, ahol annyiszor voltam velük, avagy mondhatni Vele. Magányosan bámulom magam előtt azt a rengeteg vizet, miközben könnyek áztatják az arcom szegleteit, mert az apám szavai újra és újra felderengenek bennem. S bár tudom azt, miszerint ennek nem így kellene lennie, ám mégsem tudok nemet parancsolni az érzelmeimnek. Gyenge vagyok, szánalmas és... egy... kis senki. Mindig is igaza volt az apámnak, hisz' ezért sincsenek körülöttem emberek, mert... inkább elhagytak, mintsem, hogy mellettem maradjanak. Leléptek, mert... mert egy nyomorult alak vagyok, aki... aki nem érdemel szeretetet. Hisz' miről árulkodik az, ha a tulajdon anyád eldob önmagától, sőt sokkal kényelmesebb jövőt biztosít az ikrednek, míg például neked nem? Mennyivel... mennyivel érdemeltem meg jobban a szenvedést, mintsem Ő...? Mitől volt különlegesebb, vagy miben volt jobb nálam? Miért...? Egyáltalán miért is kellett tönkretenni engem?!
Egy pillanatig újfent lecsukom a szemhéjaimat, egészen mélyen szívva a tüdőmbe az oxigént. Próbálom kizárni az elmémből a felesleges gondolatokat, igyekszem felfogni, hogy a múlt... nem megváltoztatható. S mint olyan; a realitás értékeit kellene kutatnom. A görcsös korlát szorongatást, amelytől pirossá váltak az ujjaim; abbahagyom. Lazán a víztükörre pillantok, amelyen megcsillannak a tündöklő csillagok, s helyet foglal nem is olyan messze a Hold is, mint egyféle képzet látszata. Álomszerűen csodálom panorámát, s szinte fel sem tűnik az, miként még mindig könnyeket ejtek. Mindez cseppekben hullik alá a korlát peremre, ahogy finoman megtámaszkodom az alkarjaimon. Oly' annyira belefeledkezem eme összképbe, hogy fel sem eszmélek a személy érkezésére. Sőt... a halk suttogását sem hallom meg, s még az sem jut el ezáltal a tudatomig, hogy a szellő a szőke fürtjeimmel játszik. Végül egy mélyebb sóhaj szakad fel belőlem, ekként hajtva le a fejemet, s már épp' mozdulnék, amikor...
- "Victor… hé…" - A hangforrás irányába kapom rögvest a tekintetemet, s ahogy feltűnik ő... Nem... Ez... ez egyszerűen lehetetlen! Hisz' elment.. Itt hagyott... Nagyobbat nyelve, törlöm le az arcomról a könnycseppek maradékát, aztán megdörzsölve a szemeimet, ismételten rápillantok.
- Damien?! - Döntöm oldalra a fejemet, végigmérve a fiút, vagyis azt a férfit, akit már egy jó pár éve nem láttam, s lám azóta mit sem változott. - Tényleg Te vagy az..?! - Suttogom elkerekedett szemekkel, s reszketeg hanggal. - Ez.. ez hogy lehet? - Rázom meg értetlenül a kobakomat, miközben hitetlenkedve bámulok rá. - Én... én... el sem hiszem... - S ahogy megérinti a karomat, nos nyomban össze is rezzenek. - Damien... - Ezúttal sírásban török ki, amit magam sem értek, hogy miért teszek, de most szükségem van erre... rá... az érzésre és... Szorosan húzom magamhoz, így ölelve át őt a derekánál. - Annyira hiányoztál... - A nyakához bújva zokogok, s fel sem fogom, hogy ez a valóság, hisz'... biztosan csak álmodom, vagy... az is megeshet, miszerint végérvényesen megőrültem, ami persze, nem lenne kizárt tény, ugyanis a történtek eleve önmagukért beszélnek...


609 ✘ All I Neednote: All I need is you...  ✘  kredit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Victor Sutton
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
You are the light in my darkness' ✗

Híd Tumblr_p2mky2FPOc1vo4wreo4_400
Play by :
Mr. Dominic Sherwood ✗
Keresem :
My little' Victims
- or I'm waiting for you
Léptek száma :
10
Népszerûség :
0

Híd Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Híd   Híd EmptySzomb. Aug. 03, 2019 4:09 pm


To: my best friend (?)

I need you...




Azt tartottam a legjobb ötletnek, miszerint folyamatosan mozgásban vagyok. Így talán kevesebb esély volt rá, hogy Hazel kedvenc démonja rám akadjon; bár nem féltem a halált, még volt némi elintéznivalóm az életben. Amióta Rubyval találkoztam, még erősebb késztetést éreztem aziránt, hogy felkeressem Victort. Nem tudtam, miként reagál majd rám, de látnom kellett őt és elmondani, hogy nem azért tűntem el, mert… esetleg bajom lett volna vele, hanem sokkal másabb oka volt ennek. Bár, azt sem tudhattam biztosan, zavarta-e, hogy egyik pillanatról a másikra felszívódtam. De tisztázni akartam és… másfelől, szörnyen hiányzott.
Úgy tudtam, még mindig New Orleansban él, így nem volt más dolgom, csak a városba jönni. Eleinte nem tudtam, merre keressem, bár az lett volna a legcélszerűbb, ha a lakásához megyek, vagyis a legutolsó ismert címére, de… féltem. Szóval elkezdtem róni az utcákat, gondolkodva. Próbáltam kitalálni, miket is mondok majd Victornak. Hogyan fogalmazom meg az igazságot. Vajon hinni fog nekem? Visszafogad majd, mint a barátját? Vagy elküld, miszerint soha többé nem akar engem látni, ha már ennyi idő úgyis eltűntem? Nem akartam, hogy elutasítson. Szükségem volt rá.
Észre sem vettem, de ahogy sétáltam, egyre kevesebb lett körülöttem az épület, s végül… kiértem a hídhoz. Egy üvöltésre kaptam fel a fejemet és torpantam meg. Ismerős volt a hang, de… nem hittem a fülemnek. Értetlenül bámultam a tőlem jó pár méterre álló alakot. Ledermedtem, mikor felismertem a szőke tincseket, a fiú alakját, a… …ez Ő. Victor Sutton. Nagyot nyeltem, mire lassan elindultam felé.
- Victor… pont itt…? Lehetetlen… - Suttogtam magam elé, majd feszülten ökölbe szorult az egyik kezem. Sőt, az adrenalin azonnal dolgozni kezdett bennem, idegeskedni kezdtem. Ahogy a közelébe értem, nos, néhány lépésre tőle megálltam.
- Victor… hé… - Még közelebb léptem, megtörve a távot köztünk. – Mi a baj? – Ez volt az első kérdésem hozzá, hiszen láttam, hogy nincs jól. Mi a fene történt, amíg nem voltam itt? Segíteni akartam neki, bármiről is volt szó.
Annyira jó volt látni őt, mint még soha senkit. Olyan volt, mintha az idő visszapörgött volna és minden normális lett volna; csak ő meg én, a barátságunk, vagy annál több, de mégis kevesebb… Oh igen, még mindig baromira vonzónak találtam őt, de ezeket a gondolatokat el kellett hessegetnem. Aggódó szempárral fürkésztem tovább, majd lassan a karja felé nyúltam, hogy megérinthessem.

376 words ❖ Attention ❖ note: remélem, nem utálsz...



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



To be your friend was all I ever wanted; to be your lover was all I ever dreamed.



Damien Blanchard
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Híd Tumblr_pr5501QoRL1qii97qo5_r1_540
You are my love
always and forever
Play by :
✘ Mr. Perfect Matthew Daddario
Keresem :
Léptek száma :
55
Népszerûség :
0

Híd Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Híd   Híd EmptyVas. Júl. 28, 2019 9:06 pm





To: Damien Blanchard


It's time to lose myself..

Számtalan dolgot feladunk az életünk során, amiért egykoron küzdeni óhajtottunk, hogy szinte már észre sem vesszük azt, miként e pillanat kapcsán mindent elvesztettünk. Az értékeinket, a magatartásunkat, milliónyi darabot önmagunkból, s egy-egy olyan lehetőséget, mely' talán a végcélunk is lehetett volna. S bár a körülmények ugyan sosem lesznek eléggé adottak, de mégis ezerféle utat választhatunk nap, mint nap, amelyet akarhatunk, megtehetünk, elérhetünk... S mégis, amikor ott állunk szemtől szembe a kihívással, akkor... pontosan akkor hátrálunk meg, mert kevésnek tartjuk a személyünk. Azt mondogatván; 'nem vagyunk elég jók', 'ez számunkra úgy sem jöhet össze', 'mások sokkal jobban csinálják nálunk', avagy 'bárkinek hamarabb elérhető lesz ez, mintsem nekünk'. Ilyenkor pedig mindig előjönnek a jól ismert érzelmek; marcangolás, kínlódás, gyötrelem.. De most komolyan... Ha nem lenne értelme a létezésünknek, akkor egyáltalán minek születtünk meg? Egy dísznek a nagyvilágba? A szüleink terhének? Netán lógni egész nap a neten? Lézengeni a semmiben? Látod; ez az... mindannyiunknak valami célja van, s ezt igenis meg kell találnunk az előttünk álló időben.
Egészen lassan közelítem meg a híd alatt rejlő zugot, s annak teljes látvány világát, amelyet régen mindig is áhítattal csodáltam. Lenyűgöztek az éjjeli fények, amik gyönyörűvé varázsolták e titkos kis helyet. S látni lehetett a vízen túl felsejlő várost, amely szemet kápráztató pompával vett le minket a lábainkról. Itt voltak azok a padok, amelyekre annyiszor lehuppantunk, miközben egész éjszakán át tartóan csak fecsegtünk. Ott volt az a sötétkék égbolt, amelyre feltekintve ezernyi csillagot számolhattunk. Aztán rápillanthattunk a Holdra, sőt egymásra, s végül nevethettünk.. Kacagtunk önmagunkon, a hülyeségeinken, a feldobott őrültségeken.. Erősen rázom meg a fejem, ahogy remegve érintem meg a korlátot. Emlékszem, miként dőltünk neki, hajoltunk ki a víz felé és vetettük fel ama ötletet, hogy ki is eléggé bátor ahhoz, miszerint beleugorjon. De egyikünk sem csinálta meg. Senkivel sem tettem meg.. Itt voltam Damien-el, itt álltam Stephanie-val, s itt akartam lenni a fivéremmel is, de... de az élet közbeszólt, hisz' külön utakra kerültünk, s míg az anyám... anyám?! Ő nem az... Sosem lesz az! Idegesen túrok a szabad kezemmel a fürtjeimbe, miközben igazából tépni kívánnám őket, ám ezt mégsem teszem. Ehelyett visszaejtem a derekam mellé a karom, s lazán még beljebb sétálok a korlát menténél maradva. Néhány másodperc múlva megállok; a temérdek víz felé fordulva. Bámulom a kékségét, figyelem a hullámok sodrását, s eközben igyekszem elnyomni a mélyen meglévő haragom. Finoman szívom a tüdőmbe a levegőt, s majdan lassan fújom ki azt, mintha csak attól félnék, miszerint árthatnék ezzel önmagamnak.
Emlékek ezrei idéződnek fel bennem, ahogy fájdalmasan hunyom le a szemeimet. S ekként színtisztán látom magam előtt őket... őket, akik egytől-egyig elhagytak. Az anyámat, a fivéremet, Damien-t és Stephanie-t.. Egy hatalmasabbat nyelek, miként az ujjaimmal a peremre szorítok. Itt voltak... és többé nincsenek. Itt és...
- Gyenge vagy, Dorian, mindig is az voltál és mindig is az leszel... - Hangzanak fel apám szavai a fejemben. - ...érezned sem kellene és Te mégis szánalmasan ezt teszed! - Mintha épp végig mutatna rajtam. - Nézz csak magadra... egy senki vagy és ráadásként... ki maradt így melletted?! - S még a röhögését is érzékelem...
- Nem... - Suttogom magam elé elhalón, ahogy lassan a víztükörre tekintek, ezáltal találva újra önmagamat a valóságban. - Nem, nem és nem! - Üvöltöm a messzeségbe, így ejtve egyetlen egy könnycseppet, amely ékes bizonyossággal folyik le az arcomon, tehát lám-lám; mégiscsak gyenge vagyok.


546 ✘ Try To Fight Itnote: I need you.. Híd 3007160773  ✘  kredit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Victor Sutton
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
You are the light in my darkness' ✗

Híd Tumblr_p2mky2FPOc1vo4wreo4_400
Play by :
Mr. Dominic Sherwood ✗
Keresem :
My little' Victims
- or I'm waiting for you
Léptek száma :
10
Népszerûség :
0

Híd Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Híd   Híd EmptySzomb. Júl. 27, 2019 8:09 pm

***

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Híd Ac5c2b731d8b800b5eff78e13fd2b161
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Híd 51762bbbd9bc5172d2f3387f8bcf819b
Play by :
℘ A body without a soul
Keresem :
A fiók mögött :
Léptek száma :
577
Népszerûség :
0

Híd Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Híd   Híd Empty

Ajánlott tartalom


Híd Empty
Vissza az elejére Go down
 

Híd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette in the Darkness :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans-
^
ˇ