Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Erdõ

Lycoris Fairwell EmptySeraphim Scamander
Today at 2:25 pm



Nappali

Lycoris Fairwell EmptyNathaniel Storm
Today at 1:50 pm



Theo & Evy - Ghost hunting?!

Lycoris Fairwell EmptyNathaniel Storm
Today at 12:45 pm



Park

Lycoris Fairwell EmptyAstrid Fray
Today at 12:23 pm



Zaltarish menedéke

Lycoris Fairwell EmptyLiliana DeFleur
Today at 12:20 am



Oltár

Lycoris Fairwell EmptyElisabeth Saltzman
Yesterday at 11:36 pm



Christian Caine

Lycoris Fairwell EmptyStephanie Stafford
Yesterday at 10:18 pm



megmentésre váró megmentőm

Lycoris Fairwell EmptyChelsea Jenson
Yesterday at 9:34 pm



Liliana Defleur

Lycoris Fairwell EmptyKai Parker
Yesterday at 8:44 pm



Lafayette Temetõ

Lycoris Fairwell EmptySeraphim Scamander
Yesterday at 5:55 pm

Share
 

 Lycoris Fairwell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Lycoris Fairwell   Lycoris Fairwell EmptySzer. Júl. 31, 2019 5:09 pm

Lycoris Fairwell
I guess my armor's been on for such a long time that sometimes I forget that I don't need it with you,


Becenév:
Lyc
Titulus:
Sweet but psycho
Születési hely, dátum:
New Orleans, 1862. július 7.
Faj:
Eretnek
Beállítottság:
Heteroszexuális
Play by:
Jennifer Morrison

Átváltozás:
Egy vámpír változtatott át eretnekké, anélkül, hogy én akartam volna. Akkor még nem tudtam, mennyire jót tett velem; képes lettem a mágiámat magamból elszívni, így nem kellett többé attól tartanom, hogy másokból, akaratlanul szívom el.
Család:
Lentebb bőven szó esik róla, de dióhéjban: ne akarj olyan családot, mint az enyém, akik elítélnek téged élből.

Ez az én történetem
It's only been a lifetime

Mit gondolsz, már a születésünkkor eldől, jók leszünk-e vagy rosszak? S ha valaki rosszként jön a világra… tényleg nem jár neki boldog befejezés, csupán szenvedés azért, amit más könnyen megkaphat? Valaki… nem is tehet arról, miként jön a világra. Mindenki a maga környezetének az áldozata, voltaképpen, s ez az, amin nem tudsz változtatni. Főleg nem úgy, hogy még beszélni sem tudsz, sőt, gondolkozni sem. Egy baba… egy új élet hogyan is tudhatná, hogy mibe keveredik bele? Persze, szokták mondani, hogy semmire sem mentség az, ki miféle családba születik bele, mert minden csakis a saját döntésünk. De mi van akkor, ha beléd nevelik, hogy ártó lélek vagy? Egy idő után elhiszed, nem? S ígyis kezdesz élni. Elkezdesz átgázolni mindenkin, hisz apád-anyád úgyis megmondta, hogy másra nem vagy képes. Elveszed, amire szükséged van, eltaposod, aki az utadba áll. Csak mész előre, úgy, ahogyan neked tetszik. Hiszen… miért is próbálnál meg jó lenni, mikor te alapból rossz vagy?
Elszívó boszorkányként születtem meg, úgymond a családunk fekete bárányaként, még 1862-ben, egy gyönyörű nyári napon – volt vagy 36 fok, így anyámat nem csak én, de az időjárás is eléggé megizzasztotta. A szüleim boldogok voltak, s a bátyám is, aki 10 évvel volt idősebb nálam. Igazából boldog életem lehetett volna, ha… ha másféle családba születek bele.
Minden túlságosan hirtelen történt. Éppenséggel a 16. születésnapomat ünnepeltük, mikor anyáék azon tanakodtak, miért nem jelent meg még a mágiám. Nos, ekkor… ekkor értem hozzá a bátyámhoz. Csak meg akartam kérni, hogy hozzon nekem még kintről innivalót, mikor furcsa fény keletkezett és éreztem, hogy… hát, olyan volt, mintha elszívtam volna tőle valamit. Energiát. Ő ezt követően felnyögött fájdalmasan és ellökte a kezemet magától, majd összeesett. Én kétségbeesve ugrottam le a székről, utána, majd mellé térdelve fogtam meg a kezét.
- Bátyám… Oliver! Mi a baj?! – Szinte kiabáltam félelmemben. S újabb energiákat szívtam el tőle, anélkül, hogy felfogtam volna, mi történik. Anyám lökött el végül a bátyámtól, de akkorra már késő volt; annyi mágiát szívtam el tőle, hogy belehalt a procedúrába. De ezt abban a pillanatban nem is értettem. Nem fogtam fel.
- Ne érj hozzá, te átkozott… - Sziszegte anyám, aztán mikor jelezte apámnak, mi is a helyzet, apám odalépett hozzám és a hajamnál fogva ráncigált még odébb a testvéremtől. Aztán meg is ütött, de végül el is hátrált tőlem, én meg az arcomat tapogatva, könnyes szemekkel bámultam rá.
- Nem csináltam semmit, apám… - Suttogtam, miközben éreztem, hogy ég az arcom. Fájt. Sírni akartam, de úgy éreztem, nem szabad. Anyám fordult felénk sírva és ő maga is megütött, felpofozott, hisztérikusan nekem esve szinte. Apám állította le, én magam pedig igyekeztem védekezőn tartani a kezeimet. Apámhoz értem hozzá, mikor elhúzta tőlem anyámat; s tőle is szívtam el mágiát. Ekkor hátráltam, egészen neki a falig, a földön.
- Sajnálom, én… nem akartam…! Sajnálom! – Ekkor raktam össze, hogy mi is történt. Hogy… mit tettem. Elnéztem a bátyám felé, aki továbbra sem mozdult. S tudtam, hogy már nem is fog. Végül utat engedtem a könnyeimnek, de nem apám és anyám ütései miatt, hanem Oliver miatt.
Aztán felálltam a földről és kirohantam a házból. Hetekig haza sem mentem, mert… képtelen lettem volna a szemükbe nézni. Étlen-szomjan kóboroltam a városban, New Orleans határain belül. Végül apám rángatott haza. Nem mondták, hogy megbocsátanák, amit tettem, s tudtam, hogy soha nem is fogják. Hiszen gyűlöltek azért, amit tettem, de… talán tudták, hogy nem volt szándékos.
Azonban az erőmet képtelen voltam kezelni. Néha megmagyarázhatatlan módon, a kontrollom nélkül szívtam el a mágiát másból, avagy másokból. Veszélyessé váltam és a szüleim is csak ezt hajtogatták. Veszélyes vagyok, ne nyúljak semmihez és senkihez, ne beszéljek senkivel. Barátaim sem voltak ezáltal; mindenkit ellöktem magamtól, mert úgy éreztem, mindenkinek jobb nélkülem. A bátyám halála után tehát minden megváltozott.

Ahogy teltek az évek, egyre inkább éreztem, hogy mennyire gyűlölnek a szüleim és mennyire rettegnek tőlem. Aztán… az életembe némi reménysugár szökött, mikor megismertem egy srácot. Amikor vele voltam, képes voltam kontroll alatt tartani az elszívó erőmet; nem bántottam őt, holott ő is boszorkány volt. Boldog voltam vele… a kapcsolatunk viszont titkos volt. Egészen addig nem is derült rá fény, míg 26 évesen teherbe nem estem tőle. Anyámék nem akarták, hogy megtartsam a gyereket… hiszen attól féltek, hogy hasonlóan hozzám, valami szörnyeteg fog a világra jönni. Féltek tőlem, s a gyermektől is ugyanúgy tartottak. Azonban a terhességet már nem lehetett megszakítani, hiszen úgy elhúztam a bejelentését, hogy ne lehessen rá lehetőség. Azonban arra nem számítottam, hogy az a decemberi éjszaka, mikor nagy, fehér pelyhekben hullt a hó odakint és minden csodálatosnak tűnt… nos, rémálommá válik.
A gyermeket órák hosszig tartó vajúdás után szültem meg; legyengültem és legszívesebben aludtam volna, hogy kipihenjem a fáradalmakat, de… nem tehettem. Ugyanis anyám azonnal elvette tőlem az újszülött gyermeket.
- Búcsúzz el tőle, Lycoris. Keresek neki valami jobb helyet, mint ez itt… te nem vagy képes őt felnevelni. Még magadat sem tudod kontroll alatt tartani; veszélyes vagy és ezt te is tudod! – Oktatott ki, mire én hitetlenkedve megráztam a fejemet.
- Add vissza, anya… ő az enyém. Az én kicsikém. És én elfogadom, bármilyen is lesz majd! Nem úgy, mint ti! – Sziszegtem és kiszálltam az ágyból. A hálóingem csurom vér volt; én magam pedig gyenge. A lábaim remegtek, de akkor is talpon maradtam. Muszáj volt. Tettem egy lépést anyám felé.
- Egyáltalán nem erről van szó, Lycoris. De fiatal vagy még ehhez… és azt a fiút sem látom sehol, akié a gyermek. Biztos, valami egyéjszakás kaland eredménye az egész, ugye? Szégyent hozol ránk. Nem csak a mágiád… hanem te magad. – Szinte köpte felém az utolsó szavakat, miszerint szégyent hozok rájuk. Aztán ahogy lenézett a gyermekre, láttam az undort a tekintetében.
- Ne nézz így rá… add vissza. És nem érdekel, mit hadoválsz… ő hozzám tartozik. – Elindultam felé, hogy visszavegyem a gyermeket; még a nemét sem tudtam. Semmit sem tudtam róla, pedig hozzám tartozott! Az én vérem volt! Akartam őt. Mindennél jobban. Úgy éreztem, a boldogságomat tartja anyám a karjaiban és tudtam, hogy pillanatokon belül szertefoszlik, ha semmit sem teszek. Elhátrált tőlem, majd apám állt meg mellettem és kapta el a karomat. Valamiféle láncot próbált rárakni a kezemre, de én löktem rajta egyet, így sikerült odébb lépnem tőle.
- Hagyj békén! – Kiabáltam rá, s mikor újra anyám és a gyermek felé akartam fordulni, láttam, hogy már a szobán kívül vannak. Utánuk akartam indulni, de apám ismét elkapott. A földre lökött és készült fölém hajolni; talán belém is akart rúgni, de ahogy elkaptam a lábát, sikerült mágiát szívnom belőle. Fájdalmasan szisszent fel és lépett el tőlem, aztán a következő pillanatban a tőle elszívott erővel megöltem. Ösztönös cselekedet volt, szinte robbanásszerű és… és mikor felfogtam, mit tettem, sírni kezdtem.
- Nem akartam, apa… úristen… - Letérdeltem mellé és próbáltam helyrehozni, de már késő volt. Nem tért magához többé.
Feltápászkodtam a földről, elhátráltam tőle, aztán nekiütköztem az asztalnak. Mikor megfordultam, sikeresen levertem róla néhány dolgot, amik összetörtek a földön. Kirohantam végül a szobából. Idegesen, feszülten túrtam a szőke tincseimbe. Rémálom volt az egész... fel akartam ébredni.
Ahogy kiléptem az ajtón, láttam még az utca végén a kocsinkat; anyám valószínűleg azzal ment el a gyermekkel együtt. Soha többé nem láttam.
Én pedig megszöktem a városból, hiszen tudtam, hogy gyilkosság miatt könnyedén börtönbe zárnának, sőt… a bátyám halálát annak idején meg tudták magyarázni mással, de ez… igazuk volt. Veszélyes vagyok.
Talán a gyermeknek is jobb nélkülem?! Hosszú hónapokon át gondolkoztam, mit tehetnék, mire eljutottam oda, hogy elkezdtem nyomozgatni. Évekbe is beletelt, mire az első nyomokat felfedeztem, hová is tűnhetett anyám a gyermekkel. Rendőrnek álltam és igyekeztem megcáfolni azt, miként… veszélyes vagyok. Jót akartam tenni. Az elszívó erőmet igyekeztem akkor és úgy használni, ahogyan kellett. A nyomozásokban segített, s akkor szívtam el erőt mágikus tárgyakból, amikor szükségem volt rá.

Aztán összeakadtam egy vámpírral…
Hagytam, hogy a bizalmamba férkőzzön, mint annak idején az a fiú, akitől gyermekem született. Őt magam mögött hagytam, mindenféle magyarázat nélkül – nem akartam bántani őt. Ez a vámpír azonban úgy éreztem, talán megérthet engem. Nehezen kontrollálta az éhségét, szóval hasonlóan hozzám; veszélyes volt. Igen, tudom, őrültség, de úgy éreztem, rokonlelkek vagyunk.
Megitatott a vérével úgy, hogy nem is tudtam róla; aztán megölt. Akkoriban nem értettem meg, hogy segíteni akart. Hiszen azzal, hogy átváltoztatott… olyan vámpírrá tett, akinek volt mágiája; nem kellett többé másokból elszívnom, vagy attól tartanom, hogy ezt akaratlanul is megtehetem. De olyan vérszomjam volt a kezdetekkor, hogy bár nem akartam, de megöltem őt; a sok érzés, ami bennem volt… így csapódott le. Rajta.
Újabb személy volt a listámon, akit elveszítettem, s ekkor, pontosan ekkor fogadtam meg, hogy többé senkit sem engedek magamhoz közel. Minek, ha így képes vagyok mindent elcseszni?
Azt hiszem, némileg kegyetlenné is váltam. Nos, erről beszéltem még a történetem kezdetén. Belém nevelték, hogy veszélyes vagyok, idővel elhittem, majd pedig… azzá is váltam. Mit tehettem volna mindez ellen?
Manapság démonokkal szövetkezek, hobbiból, a saját életemmel játszva, szórakozásként. Már igyekszek nem kötődni semmihez és senkihez, hiszen minek, ha a végén úgyis meghal az, aki egy kicsit is fontossá válik?
Magam vagyok, s magam is leszek; mindig.
Már az sem számít, hogy megtalálom-e a gyermekemet, vagy sem. Bár, ha jobban belegondolok, ő már évtizedekkel ezelőtt meghalhatott, hiszen ő… gyaníthatóan nem vált vámpírrá, hozzám hasonlóan. A múltamnak már nincs jelentősége.
A jelen pedig az; ami. Sötét, mégis izgalmas.

but tonight you're a stranger or some silhouette

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Lycoris Fairwell
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Lycoris Fairwell Tumblr_p8xs6dbX7P1sjcg5bo10_r1_400
Zack Reed
you are my life
Play by :
✶ Jennifer Morrison
Léptek száma :
0
Népszerûség :
0

Lycoris Fairwell Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lycoris Fairwell   Lycoris Fairwell EmptyKedd Aug. 13, 2019 10:24 am

Gratulálunk, elfogadva!
It's only been a lifetime

Lycoris Fairwell

Kedves Lycoris!

Engem ért a megtiszteltetés, hogy elsőként üdvözölhetlek az oldalon. Eretnekből nem sok akad errefelé, úgyhogy külön öröm, hogy ennek a ritka fajnak gyarapítod a sorát. Mondanom sem kell, miféle erővel ruháztad fel magad, hiszen a saját bőrödön tapasztaltad az elszívó boszorkányság és a hozzákeveredett vámpírvér hatalmát.
Sajnos igazad van abban, hogy nem mi választjuk a családunkat és a környezet, amiben felnövünk, nagyban hozzájárul ahhoz, milyen emberekké válunk később. Van, akinek sikerül ebből kitörni, de a többség sajnos benne ragad és rákényszerül egy ösvényre, melyről aztán már akkor sem tér le, ha lenne hozzá ereje. A megszokás teszi, vagy ha elég sokszor hallasz valamit, idővel tényleg elhiszed azt? Ezzel a mondással még sosem sikerült azonosulnom, így nem tudhatom.
Nagyon szívszorító életed volt,  rengeteg mindent elvesztettél és rengeteg mindent el is vettek tőled. Személy szerint én nem hiszek a predesztinációban, az eleve elrendelésben; szerintem mi magunk választjuk meg azt, hogyan akarunk élni és milyen emberekké akarunk válni. Ez alapján pedig, hiába telt el azóta jónéhány évtized, mégis hiszem, hogy számodra is van remény. Sosem tudhatod, mit vagy kit sodor végül eléd az élet, főleg ezekben az őrült időkben.
Nem is tartalak fel tovább, úgy tudom, már várnak rád, úgyhogy nincs más hátra, mint előre: irány a játéktér! Hódítsd meg a játékosok szívét, bár, ha kérhetem, mutass némi kegyelmet! Very Happy
Jó játékot kívánok!


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Do you know what I dream about?


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
68
Népszerûség :
0

Lycoris Fairwell Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Lycoris Fairwell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette in the Darkness :: Életek, történetek :: Akik megtalálták a békét :: Eretnekek-
^
ˇ