Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Hangstúdió

Today at 2:24 am

Mûterem

Yesterday at 6:13 pm

Karácsonyi álom

írta: Venus Juno
Yesterday at 6:11 pm

Alagsor

Yesterday at 4:59 pm

Best friends reunion

Csüt. Dec. 14, 2017 2:02 pm

Fakunyhók

írta: Shelby Ford
Kedd Dec. 12, 2017 10:18 pm

Ethan J. Rodrigez

írta: Grace Moore
Kedd Dec. 12, 2017 10:16 pm

Chace Crawford

Hétf. Dec. 11, 2017 11:44 pm

Dominik Parker

Hétf. Dec. 11, 2017 12:00 am

Félvér Tábor - Frpg

írta: Vendég
Vas. Dec. 10, 2017 10:59 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 13 8
Vérfarkasok 2 5
Hibridek 2 4
Eredetiek 1 3
Eretnekek 4 1
Vadászok 4 0
Emberek 9 5
Összesen 42 35
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Fell Templomának romjai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Vas. Nov. 19, 2017 9:03 pm

Szabad játéktér.

avatar
Egy sziluett vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Vas. Nov. 19, 2017 5:02 pm




Daphne & Theo

I know I'm alive, but I feel like I've died

Megmosolyogtatott Theo válasza, avagy tanácsa. Egyértelműen ez lett volna a helyes döntés, és ha lehetőségem nyílt volna rá, én is inkább megszöktem volna, és egyből Kirk után mentem volna, de Wes nagyon rövid pórázon tartott, meggátolva engem abban, hogy szökésen agyalhassak. Elvégre, ha nem megyek hozzá vissza azelőtt, hogy a megszabott idő letelne, akkor meghalok, végérvényesen. Igaz, hogy sokszor megfordult a fejemben, hogy még a halál is jobb lenne az állandó szenvedésnél, de mivel még volt miért küzdenem, ezért nem adtam fel. Nem érdekelt, hogy mennyi kínt kell még kibírnom ehhez, de tudtam, hogy valahol vár rám is a fény az út végén, és hogy a fájdalom el fog múlni.
- Örültem a találkozásnak, Theo, és remélem, hogy ha van még rá esély, akkor kibékülsz a bátyáddal – tettem még hozzá, ahogy azt figyeltem, hogy elhagyja a templom romjait, és megindul hazafelé. Még sokáig hallgattam a távolodó lépteinek a zaját, és csak akkor fordultam vissza a munkám felé, amikor ismét teljes csend telepedett rám.
Hirtelen fullasztónak éreztem a magányt, ami megcsapott, talán most tudatosult bennem úgy igazán először, hogy mennyire, de mennyire egyedül voltam. Kirk mellett soha nem éreztem ezt, hisz ő mindig ott volt velem, még a börtönben sem éreztem ezt, mert ott pedig valami más kötötte le a figyelmemet, illetve mert Enzo ott volt a szomszédos cellában, és sokszor beszélgettünk – már amikor volt elég erőnk hozzá. Most azonban, hogy Theo is elment, rájöttem, hogy mennyire szomorú is valójában az, hogy Kirken kívül nem volt egy barátom sem, akire számíthattam volna.
Mindenesetre inkább igyekeztem elnyomni magamban ezeket az érzéseket, meg a feltörni kívánkozó könnyeimet is, és inkább az előttem lévő feladatokra koncentráltam. A véremmel felírtam egy rövidke üzenetet Kirk számára, amivel jeleztem neki, hogy életben vagyok, csak fogva tartanak McKinleyben. Ennél több információt nem tudtam volna átadni neki, reméltem, hogy ennyiből is megérti, hogy mit kell tennie. Bár, Kirkről volt szó, úgyhogy biztosan nem hagyott volna magamra.
Mivel egy bonyolult varázslatról volt szó, így nem sikerült elsőre, de aztán, ha minden igaz volt, akkor sikerült átküldenem neki az üzenetemet. Egy fáradt sóhaj szökött ki az ajkaim közül, ahogy csak fogtam magamat, és elfeküdtem a hideg kövön, miközben a plafont kezdtem el bámulni. Nem volt semmi dolgom, semmi feladatom, amivel leköthettem volna magam, úgyhogy csak a gondolatok kergették egymást a fejemben, míg el nem nyomott az álom.
A maradék két napot azzal töltöttem, hogy vámpírokat csináljak Wes kísérleteihez, elvégre ezzel a feladattal bíztak meg, és nem jártam volna túl jól, ha üres kézzel tértem volna vissza hozzájuk. Nem örültem túlzottan annak, hogy így még több embert kellett kitennem nemcsak a vámpírlét kínjainak, de még az Augustine társaság kínzásainak is, de szemet hunytam efelett, mert így képes voltam kapcsolatba lépni Kirkkel, így már nem maradt vissza más, csak az, hogy várjak arra a lehetőségre, hogy kijuthassak innen.

465 words ◆ Köszöntem a kört <3 ◆ credit








Hope
is the only thing stronger than fear


avatar
Eretnek vagyok
Play by :
Freya Mavor
Léptek száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Vas. Nov. 19, 2017 3:03 pm


To: Daphne

Warning! You might fall in love with me!

A lány határozott válasza, miszerint csak én távozhatok, megmosolyogtatott. Szóval ő még marad, mi? Körbenéztem kicsit, majd vissza rá, ahogy újból beszélni kezdett. Elgondolkodtam.
- Nem tudom, eddig hol voltál, de ha rám hallgatsz, nem mész oda vissza többé. – Csak egy javaslat volt, ha elfogadta, akkor elfogadta, ha nem, nem. Nem volt beleszólásom a dolgaiba. Számomra idegen volt ez a lány és nem is állt szándékomban például a szárnyaim alá venni és segíteni őt vagy ehhez hasonlók. Kicsit még figyeltem őt, mielőtt az eső teljesen elállt volna. Elpillantottam kifelé.
- Nos, akkor én indulok. – Néztem vissza Daphnera, majd megejtettem felé egy mosolyt. Biccentettem is felé.
- További sok sikert. Remélem megtalálod, akit keresel… - Fürkésztem néhány pillanatig, aztán kiléptem végre a szabadba. Az eső utáni illat kellemes volt, azonnal az orromba mászott. Hazafelé indultam, vagyis Jeffhez, hisz most nála volt az otthonom.
A hazaúton végig fáztam, fagyoskodtam és közben rengeteget gondolkodtam. Leginkább arról, amiről Daphneval is beszéltünk. A bosszúról. Akárhonnan néztem, tényleg az volt. Utólag így fogtam fel és ezért tudtam mindent eltemetni magamban. Röhejes. Most viszont, ugyebár Lexytől megtudtam, hogy a bátyám beteg. Az univerzum csúfos játékot űz, embereket vesz el emberektől folyamatosan. Nem akartam belegondolni abba, mit rejt a jövőm. És Nathaniellel sem akartam beszélni, de tudtam, hogy előbb-utóbb muszáj lesz elé állnom, legalább annyi időre, hogy rákérdezzek, mi a fene ez a betegség és miért nem szólt. Ámde… igazából nem is vonhattam volna kérdőre ezért. Csak azért akartam beszélni vele, mert Lexynek igaza volt. Nem hunyhattam szemet a fölött, hogy megtudtam. Nem játszhattam meg magam Nate előtt, miszerint minden a legnagyobb rendben. Mert hát… nem volt. Egy nagyobb sóhaj után befordultam az egyik utcába, abba, ahová igazából tartottam.

kevés szó ||  köszönöm a kört    


avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
☾ Chace crawford
Keresem :
☾ My happiness and my freedom
Léptek száma :
47

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Vas. Nov. 19, 2017 1:51 pm




Daphne & Theo

I know I'm alive, but I feel like I've died

Csak biccentettem egy aprót a válaszára, mind arra, hogy bosszúként értelmezi annak a gyereknek a megölését, és arra is, hogy nem érthetem meg a testvéréhez fűződő viszonyát, mert ez tényleg így volt. Azonban én nem az a fajta személy voltam, aki elkezdte volna neki magyarázni, hogy a testvéri kötelék mennyire fontos, és hogy ne hagyja elveszni. Nyilván nem véletlenül alakultak úgy a dolgaik, ahogy, meg egyébként is, én és ő teljesen más szituációban voltunk. Én egész életemben nem számíthattam másra Kirken kívül, így az volt a természetes, hogy bármit megtennék érte. Kirk mindig mellettem állt, ahogy én is mindig mellette fogok, nem számít, mi történjék.
Csak szórakozott mosollyal az arcomon bólintottam egyetértően arra, hogy az én életem sem egyszerű, bár ez a fogalom még mindig nem takarta le teljesen, hogy valójában mennyire is nehéz volt nekem mindig is, és még most is. Ha csak arra gondoltam, hogy pár napon belül önszántamból vissza kell mennem az Augustine börtönbe, fájdalom és rettegés költözött a csontjaimba, de igyekeztem ezeket az érzéseket elnyomni magam, és általuk felvértezni magam az elkövetkező kínokra, amik ki tudja, hogy mikor fognak véget érni. Csak remélni tudtam, hogy nem sokára.
Nem reagáltam semmit a következő megjegyzésére, nem láttam értelmét annak, hogy elkezdjem neki magyarázni még jobban a dolgokat. Úgyhogy miután válaszoltam a kérdésére, ismét hozzáláttam a varázsláshoz. Pár másodpercig kellett csak mondanom a varázslatot ahhoz, hogy a vérem elkezdjen folyni annak a városnak az irányába, ahol Kirk tartózkodott. Amint megérkezett a céljához, kinyitottam a szemeimet, és egy pillantást vetve a térképre tudomásul vettem a helyiség nevét, miközben igyekeztem azt jól az elmémbe vésni. Theo ekkor szólalt meg ismét.
- Csak te – vetettem rá egy pillantást a szemem sarkából, miközben elkezdtem a következő varázslathoz szükséges hozzávalókat összekészíteni azzal a céllal, hogy küldjek Kirknek valamilyen üzenetet. – Nekem tökéletesen megfelel itt, mivel nincs máshova mennem. De még mindig jobb itt, mint ahol eddig voltam – rántottam egyet a vállamon, de ez igaz volt. Ez a templom rom még mindig jobb volt, mint az a kis cella, ahol évtizedek óta raboskodtam, és ahol lehetséges, hogy még néhány évtizedig raboskodnom kell. Ahhoz képest, itt lenni felért egy luxusszállóval.

353 words ◆ credit








Hope
is the only thing stronger than fear


avatar
Eretnek vagyok
Play by :
Freya Mavor
Léptek száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Vas. Nov. 19, 2017 12:10 pm


To: Daphne

Warning! You might fall in love with me!

A kérdése meglepett. Mindenre számítottam, csak nem erre és a baj az volt, hogy igaza volt. Egyfajta bosszúként fogtam fel és pont ezért nem éreztem azt, hogy bűntudatomnak kellene lennie. Pedig volt, néha nagyon is mardosott belülről, de mindig leküzdöttem. Ha a bátyámat elvették tőlem, nekem is jogom volt ahhoz, hogy én is elvegyek valakit. Ezzel nyugtattam magam. Végül bólintottam egy aprót, majd mély levegőt vettem.
- Mondhatjuk így. Bár nem túl szép megfogalmazás. – Nevettem fel röviden, aztán vállat vontam. Ezután kezdett mesélni újra. A szemeimet forgattam kicsit. Na igen, az én kapcsolatom a bátyámmal merőben más volt, mint az ő idilli testvéri viszonya az ikrével.
- Nos, mivel a ti kapcsolatotok szoros, így tényleg nem értheted… - Mármint az én részem, az én érzéseim. Bár nem is fejtettem ki neki és őszintén szólva nem is akartam annyira belemenni. Az én múltam fájó pontja mindig is a bátyám lesz, hisz ő volt az utolsó személy az életemben, mégis pont ő választott helyettem végül mást. Egy fruskát, egy idegesítő, gazdag kisasszonykát, akit naphosszat felügyelnie kellett. Ó, és tanítani. De én tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy nem pusztán ezért járogat oda hozzájuk és hagy engem faképnél. Igenis több volt abban a törődésben. Ha a család és a szerelem közt kell választani, te hogy döntenél? Sóhajtottam egy aprót. Nem igazán szólaltam meg, nem tudtam, mit mondhatnék a történetére.
- Látom, neked sem könnyű az élet. – Jegyeztem meg végül, majd a lányra emeltem a tekintetem. Végigmértem, majd visszapillantottam a térképre. Figyeltem minden szavát, attól, hogy nem tudtam mindenre reagálni.
- Nagy életbölcsességek. – Nevettem fel röviden, bár ezzel nem őt akartam gúnyolni, csak kezdett sok lenni ez a nagy filozofálgatás meg ezek. Nem volt most ehhez annyira kedvem. Tulajdonképpen fáztam és bosszantott, hogy még mindig idekint vagyok és esik az eső és… ahh. Már csak egy jó meleg fürdőre tudtam gondolni, másra aligha.
Ahogy azt kezdte ecsetelni, hogy hogyan is lehet valaki egyszerre vámpír is meg boszorkány is, meglepődtem. Jesszus, van még mit tanulnom a természetfeletti világról. Ez volt, ami átfutott a fejemen. Felvontam a szemöldököm, majd szusszantam.
- Vágom… érdekes. – Tettem hozzá halkabban, majd figyeltem, ahogyan újból varázsolgatni kezd. Aztán kifelé kezdtem nézelődni. Az eső úgy tűnt, elkezd csendesedni, aminek nagyon is tudtam örülni.
- Úgy tűnik, lassan végre eláll… és el tudunk innen menni. – Közöltem, ahogy visszapillantottam a lányra, majd inkább felálltam. A bejárathoz léptem, onnan figyeltem, amíg az eső egyre inkább abbamarad. Fázósan fontam össze magam előtt a karjaim, majd fordultam vissza a csajhoz. Kíváncsi voltam, megtalálja-e azt, akit keres, viszont azt is sejtettem, hogy ez egy egyszeri találkozó volt, így végül nem mondtam semmit.

433 szó ||  kicsit béna lett, sorry :'D


avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
☾ Chace crawford
Keresem :
☾ My happiness and my freedom
Léptek száma :
47

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Vas. Nov. 19, 2017 2:25 am




Daphne & Theo

I know I'm alive, but I feel like I've died

Érdeklődve hallgattam Theo szavait, s habár nem volt valami szívderítő a története, de nem is ítélkeztem felette. Nyilván nem volt jó ötlet részegen autóba ülni, és hogy lehetett volna több eszük is ennél, de ez már a múlt volt, amin nem lehetett változtatni. A hosszú évek során, amióta éltem, ez volt az egyik dolog, amit nagyon megtanultam: nem számít, hogy mit cselekszek, hogy az jó-e vagy rossz, el kell fogadnom, mert az már a múlté, és nem lehet rajta változtatni. Ehelyett sokkal fontosabb az, hogy előre nézzek, a jelennel és a jövővel foglalkozzak, mert azok felett volt még befolyásom, és ha leragadok a már elmúlt eseményekben, akkor azoknak végzetes következményei lehetnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha megölök valakit, akkor az emiatt jó dolog lesz, mert nem. Éppen csak meg kell birkóznia mindenkinek a bűntudatával.
Ahogy Theo a története végére ért, csak bólintottam egy aprót, ezzel jelezve, hogy felfogtam a szavait, de különösebben nem tudtam, mit reagálhatnék neki. Nyilván nem kért a sajnálkozásból, de vállon veregetni sem tudtam a tetteiért. Nem volt jogom ítélkezni felette, még akkor sem, amikor azt mondta, hogy nem bánja, hogy így alakult az egész.
- Egyfajta bosszúnak érzed? – kérdeztem vissza továbbra is érdeklődve, de a hangomban nem volt semmilyen lenézés, gúny vagy bármi hasonló negatív töltet, ami azt a hatást keltette volna, hogy mennyire nem helyeslem ezt a magatartását Theonak. Elvégre, én vagyok az utolsó, aki megmondhatná bárkinek, hogy mi a helyes, és mi nem. – Érdekes egyébként, hogy te mennyire gyűlölőd a bátyádat. Nyilván megvan az oka, amiért így viszonyulsz hozzá, de én elképzelni se tudom, hogy akár egy kicsit is haragudjak a sajátomra. Tény, hogy mi ikrek vagyunk, így az alapkapcsolatunk is sokkal szorosabb volt, ami aztán csak tovább erősödött az évek folyamán. Képes lennék érte megtenni bármit. Viszont volt egy húgom is. Vele már koránt sem ápoltam ilyen jó kapcsolatot, és… a családi örökség miatt teljesen kifordult önmagából, ami végül tragédiák hosszú láncolatává formálódott. De ez egy nagyon hosszú történet, és szerintem csak untatnálak vele – legyintettem egyet nem törődőmül, miközben igyekeztem elnyomni magamban a szívem sajgását. Már nagyon hiányzott a bátyám, és frusztrált voltam amiatt, hogy elképzelésem sem volt, hogy mi volt vele.
Hálás mosolyt küldtem Theo felé, amikor kijelentette, hogy nem ítél el azért, amiket tettem. Természetesen nem ütött volna különösebben szíven, ha azt mondja, szörnyeteg vagyok, mert valamilyen szinten az voltam, ezzel én is tisztában voltam. De az azért jól esett, ahogy hozzáállt ehhez az egészhez. Talán segített ez némileg abban nekem is, hogy kevésbé nézzek magamra szörnyként.
- Nos, igen, ebben egyetértek. Persze nem jelenti azt, hogy jó az, amit tettem, de az egész világ romlott, amiben egy elv van csak érvényben: az erős életben marad, a gyenge elpusztul. És az, hogy ez milyen eszközzel történik, az már nem számít. Maga a világ az, ami szörnyeket csinál az emberekből, aminek nem kellene így lennie, de így van… - magyaráztam Theonak, bár gyanítottam, hogy a felére sem figyelt. Fiatal volt még ő, nem látott annyit, amennyit én, nem tapasztalt meg annyi borzalmat, mint én, és mi Kirkkel tagadhatatlanul mindig nyakig gázoltunk a mocsokban.
Persze Theo nem értette, hogyan lehetek egyszerre vámpír és boszorkány is, úgyhogy halvány mosollyal az arcomon kezdtem el magyarázni neki.
- Alapjáraton nem volna lehetséges. Amikor egy boszorkány vámpírrá válik, elveszíti a mágiát, azonban van a boszorkányoknak egy kicsi, nagyon ritka csoportja. Ők nem képesek varázsolni maguktól, hanem csak elszívni képesek azt vagy egy másik boszorkányból, vagy bármilyen természetfeletti lényből. Így ha egy ilyen boszorkányból lesz vámpír, akkor ő képes lesz varázsolni immáron önerőből, a vámpírságából táplálkozva úgymond – feleltem, remélve, hogy ez elég érthető volt a számára is, majd ahogy a mondandóm végéhez közeledtem, ismét visszafordultam a térkép felé, hogy újra hozzá lássak a varázsláshoz. Megint megvágtam a kezemet, rácsöpögtettem a térképre azt. Amennyiben Theonak volt még hirtelen valami kérdése vagy hozzáfűzni valója az elhangzottakhoz, akkor arra még feleltem. Abban az esetben azonban, ha nem jött rögtön válasz tőle, kényelmesen elhelyezkedtem a földön, és ismét kántálni kezdtem a varázsigét, Kirkre koncentrálva.

664 words ◆  remélem elfogadható credit








Hope
is the only thing stronger than fear


avatar
Eretnek vagyok
Play by :
Freya Mavor
Léptek száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Csüt. Nov. 16, 2017 12:20 am


To: Daphne

Warning! You might fall in love with me!

Nem tudtam, megnyílik-e a rövid, összefoglalt történetem után egyáltalán, de úgy voltam vele, hogyha ezek után sem, akkor várhatjuk csendben az eső végeztét és utána végre szabadulhatok innen. De végül visszakérdezett, így ráemeltem a tekintetem. Hagytam, hogy végigmondja a kérdéseit, csak aztán szakadt fel egy sóhaj a tüdőmből. Színtisztán emlékeztem arra a napra, pedig… nem igazán voltam beszámítható állapotban. Hisz részeg voltam.
- Igen, ezzel. – Válaszoltam először a legelső kérdésére, majd felhúztam az egyik lábam és a térdemre támasztottam az alkaromat. Nem tudtam, hogyan vagy miként kezdjek bele a sztoriba. Ingattam kissé a fejem, miközben a kiterített térképet fürkésztem.
- A bátyám… nos, védencének az öccse volt. Ha jól rémlik, 13 éves. De nem biztos. A lényeg, hogy elég fiatal volt. – Emeltem a tekintetemet a lányra. – A 16. születésnapomon történt. Eleve borzasztó napom volt, összevesztem a bátyámmal is, aztán Jeffhez mentem. Vele együtt meg kitaláltuk, hogy ha már születésnap, akkor egy buli igazán kijár… na meg gondolatterelésnek is jó volt, hogy elfelejtsem a bátyámmal való veszekedést meg minden ilyesmit. Aztán leittuk magunkat… mi, meg néhány haver, akit Jeff még beszervezett. – Vontam vállat. – Aztán kitaláltam, hogy el akarok szökni. El, a bátyám elől… Ennek hosszabb sztorija van, de nem tartozik most ide. Kocsiba ültünk Jeffel és el akartuk hagyni a várost. – Félrenéztem, majd kis idő után vissza. – Részegek voltunk és nem voltunk valami beszámítható állapotban. Elütöttem a kisfiút. – Zártam végül le a történetet. Legalábbis így akartam, de végül mély levegőt vettem. Nyeltem egyet. – Nyilván nem vagyok erre büszke. Viszont… valahogy nem… nem bánom. Jó, ez így elég érzéketlenül hangzik. – Elhúztam a számat. – Mindegy, ezt akkor értenéd meg, ha a bátyámról is mesélnék, de mivel őt utálom, így inkább hagyjuk ezt. – Végül elmosolyodtam. Aztán elkezdett ő mesélni, így oldalra döntöttem a fejem.
Szóval ő még több embert ölt meg, mint én. Nem szándékoztam pálcát törni felette, avagy ítélkezni, de nyilván nem veregettem hátba a tetteiért. Csak fürkésztem őt, az arcát, megbánás után kutatva.
- Nem ítéllek el... – Jegyeztem meg halkabban, miközben a számat húztam, mégis megejtettem ezután egy mosolyt is. Bár nem tudtam, érdekli-e egyáltalán a véleményem ez ügyben. – Az emberek… nos, nem is tudom. Minden tettünk egyfajta reakció a világra, nem? Arra, ami történik velünk. Arra, amit kapunk. – Vontam vállat. Nem is terveztem többet mondani erre. Inkább a további szavaira figyeltem, arra, amikor elmondta, mi is ő igazából.
- Vámpír? – Sóhajtottam. Eszembe jutott, mikor Jeff mesélte néhány napja, hogy találkozott egy ilyen… lénnyel. – Hogy lehetsz mindkettő? Boszorkány is, meg… vámpír is. – Kérdeztem végül rá arra, ami érdekelt, ahogyan azt ő kérte.

420 szó ||  -


avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
☾ Chace crawford
Keresem :
☾ My happiness and my freedom
Léptek száma :
47

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Szer. Nov. 15, 2017 11:53 pm




Daphne & Theo

I know I'm alive, but I feel like I've died

- A furcsa nem elég kifejező az én történetemre, Theo, és hidd el, nem az tart vissza attól, hogy meséljek neked magamról, hogy nem akarok róla beszélni, egyszerűen… Nem vagyok benne biztos, hogy te mennyire jársz jól azzal, ha többet megtudsz rólam… - próbáltam meg jobban megértetni vele, hogy miért vonakodtam annyira attól, hogy a múltamról meséljek neki, bár… jobban belegondolva talán mégis benne volt a pakliban az is, hogy nem akartam róla beszélni. Nem feltétlenül azért, mert sok szörnyűséget követtem el életem során, egyszerűen nem tanultam meg, milyen érzés az, amikor az embernek van egy barátja, egy olyan személy, akivel nem köti össze a vér, és bármit megoszthat vele. Nekem a bátyám volt mindig is a mindenem, testvér és legjobb barát volt egyben, és a sok meneküléssel töltött évszázad során nem engedhettem meg magamnak azt, hogy bárkihez is kötődni kezdjek. Egyrészt azért, mert ezzel ő is veszélybe került volna, és nem akartam még egy ilyen „gyengepontot” a saját életembe sem, másrészt pedig azért, mert elég időm sem volt ahhoz, hogy bárkit ilyen mélységekben megismerjek. Folyton mozgásban kellett lennünk Kirkkel, nem állhattunk meg egy városban pár napnál tovább. Emiatt pedig belém rögzült a titokzatosság, és az, hogy ne meséljek magamról senkinek.
Azon mindenesetre nem lepődtem meg, hogy nem sikerült megijesztenem Theot a szavaimmal, igazából, az lett volna a megdöbbentő, ha sikerült volna. Mert nem épp annak a típusnak nézett ki, aki ilyen könnyedén elriadt volna bármitől, főleg, ha annak nem érzi a súlyát, és sajnos, ez volt most a baj. Ő nem ismerte az unokahúgaim generációját, ő nem tudta, milyen sok szörnyűséget követtek el azért, hogy elkapjanak minket, és hogy mi milyen sok szörnyűséget követtünk el azért, hogy életben maradjunk. Bár, azt azért elismertem én is, hogy engem nagy valószínűséggel most nem kerestek, hisz már jó ötven éve annak, hogy az Augustine társaság börtönében raboskodtam, és biztos voltam abban, hogy én ennyivel lekerültem az üldözöttek listájáról, így Theo valószínűleg bajban nem lehet. Bár, én sokkal nyugodtabb ettől nem lettem, hiszen még mindig ott volt Kirk, aki miatt aggódhattam…
Míg azon töprengtem, hogy beszéljek-e vagy sem, és ha igen, akkor hol kezdjem el a mesét, amikor Theo megelőzött, és ő kezdett el mesélni. Érdeklődően hallgattam a szavait, még ha azok nem is voltak éppen túl örömteliek. A mondatának a kezdetére azonban keserédes mosolyra húzódtak ajkaim, hisz szerintem én sokkal több embert öltem meg, mint ő, és tettem sokkal szörnyűbb dolgokat. Nem vagyok rájuk büszke, hisz ki lenne, ugyanakkor ha visszapörgethetném az időt, akkor megtenném újra, mert minden döntést azért hoztam meg, hogy a bátyám életben maradjon, függetlenül attól, hogy mennyire kellett belegázolnom a mocsokba érte.
- Ezzel aktiváltad a vérfarkas átkot? – kérdeztem, bár a válasz elég egyértelmű volt. – És? Ki volt az a gyerek? Ismerted, vagy egy idegen volt? Hogy történt egyáltalán? – kezdtem el faggatózni, mert érdekeltek a részletek is, és ha már felajánlotta, hogy mesél ő is, akkor miért kellett volna visszautasítanom? Egyébként is volt még bőven időnk együtt addig, amíg az eső el nem áll, a varázslat befejezése pedig még ráért egy kicsit. – Tudod… én sok mindenkit megöltem már életem során. Nem vagyok rá büszke, hisz nem kedvtelésből tettem, de az okaim nem változtatnak azon, hogy hidegvérrel gyilkoltam akkor, ha szükség volt rá. Nem tartom magam feltétlen emiatt rossz embernek, hisz a helyemben mindenki ugyanígy cselekedett volna, de attól még… nem tölt el örömmel, ha visszagondolok a múltra. Már az áldozataim arcára és számára sem emlékszem, olyan sok idő telt már el… Azt hiszem, most bűnhődők mindezért… – magyaráztam elgondolkodva már kissé, a tekintetem is a messzeségbe révedt, már nem Theo arcát néztem, hanem egy rövid időre a múltba mentem vissza. De aztán rájöttem, hogy Theo valószínűleg semmit nem értett abból, amit itt zagyváltam neki, úgyhogy csak beletörődő sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogy ismét a nem messze lévő fiúra néztem.
- Gondolom, a legjobban az foglalkoztat, hogy mi is vagyok én pontosan. Boszorkány, mint mondtam, azonban nem csak az. Vámpír is vagyok egyben – vallottam be, és hogy alátámasszam a szavaimat, hagytam, hogy az erek megjelenjek a szemeim körül, de csak épphogy egy picit. – Ezért gyógyult be olyan gyorsan a sérülésem – tettem még hozzá, majd azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit meséljek neki, vagy mi érdekelhetné. Nem mintha olyan érdekfeszítő lett volna az életem története a számára, úgyhogy nem igazán tudtam, mit volna még érdemes mondanom. – Nem tudom, mit akarsz megtudni rólam, szóval lehet inkább kérdezhetnél arról, ami érdekel vagy nem értesz velem kapcsolatban – feleltem, majd várakozóan néztem rá, várva a reakcióira és a következő kérdéseire.  

746 words ◆  remélem elfogadható credit








Hope
is the only thing stronger than fear


avatar
Eretnek vagyok
Play by :
Freya Mavor
Léptek száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Csüt. Nov. 09, 2017 2:28 am


To: Daphne

Warning! You might fall in love with me!

A szavaira csak egy mosolyt ejtettem meg, hisz igen, tisztában voltam azzal, hogy mennyire helyes kis pofival áldott meg a sors. És ezt rendszerint ki is használtam. Nem egy kalandom volt már az elmúlt időszakban, vagyis eddigi életem során. De ki tudja számon tartani ezt? A lányok odáig voltak értem és ezt hülye lettem volna nem kihasználni. Ja, és szigorúan egy lány, egyetlen egy alkalom. Nem akartam, hogy feleslegesen elkezdjenek hozzám kötődni, mikor nyilvánvaló volt, hogy én nem szándékozom még bekötni a fejem. A szerelem egy felesleges érzés volt számomra és igyekeztem elkerülni.
Ahogy azt mondta, hogy bonyolult, a szemeimet forgattam.
- Vagy csak nem akarod elmondani. Ez a helyesebb megfogalmazás, nem? Nekem nem kell hazudni ám. Megértem, ha kihagynál a furcsa történetedből. – Emeltem fel védekezőn a kezeimet, miközben megforgattam a szemeimet. Ilyen csajt…  Mármint, annyira bizalmatlan, hogy rossz nézni. Bár bizonyára megvan ennek az oka, mégis idegesített. Legfőképp talán az, hogy még egy ideig össze leszek vele zárva ide… amíg az eső el nem áll. Azon gondolkodtam, miféle lény lehet, mert az biztos volt, hogy nem egyszerű boszorkány. Legalábbis, egy sima mezei boszorkánynak nem gyógyulnak be a sérülései hipp-hopp. Igaz, számomra csak Jeff volt ott, mint boszorkány, akinek a létezéséről tudtam, de ő meg nem is gyakorolta a mágiát. Így hát csak találgatni tudtam, de végül… meguntam. Csendben ültem, tőle nem messze és érdeklődve figyeltem, mit csinál. Aztán a szavaira meglepve néztem rá. Felnevettem az intelmeire.
- Ugyan már. Ha meg akarsz ijeszteni, az ilyen könnyen nem fog menni. Nyugodtan meséld el. Úgysem látjuk egymást, ha innen kijutunk, nem igaz? Szóval, addig legalább tartsunk egy mesedélutánt. Ha akarod, én is mesélek majd magamról ezt-azt. – Vontam vállat, miközben a térdeimre csúsztattam a kezeimet. Elgondolkodtam.
- Például, nem tehettél szörnyűbb dolgot annál, mint amit én elkövettem. Megöltem egy gyereket. – Vetettem oda némileg félvállról és érzelemmentesen, pedig hát, valahol bűntudatom volt. Csak ezt soha nem mutattam ki. Kíváncsian figyeltem a lány arcát, miként reagál a hirtelen vallomásomra és hogy ennek hatására elkezd-e ő maga mesélni nekem.

344 szó ||  Béna lett, sorry


avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
☾ Chace crawford
Keresem :
☾ My happiness and my freedom
Léptek száma :
47

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   Csüt. Okt. 05, 2017 1:01 am




Daphne & Theo

I know I'm alive, but I feel like I've died

Felnevettem Theo válaszát hallva. Igen, persze sejtettem, hogy erről volt szó, hisz elég volt csak egyetlen pillantást vetni rá. Pontosan olyan srácnak tűnt, mint aki minden tekintetben értette a dolgát, és minden bizonnyal csak úgy buktak rá a csajok. Nem mintha hibáztattam volna őket érte, ha más helyzetben lettem volna, lehet én is bepróbálkoztam volna, ha másért nem is, akkor egy kis kaland kedvéért, de jelenleg minden, csak a szex nem járt a fejemben. Ötven, vagy ki tudja, hány év eltelt már azóta, hogy az Augustine társaság börtönében sínylődtem, és most, hogy kaptam egy pár nap szabadságot, nem ez volt az első, amit tenni akartam. A saját elemi vágyaimnál sokkalta fontosabb volt az, hogy tudjam, Kirk életben volt-e még egyáltalán, és ha igen, hol volt. Fontolgattam a szökést is, de ezt gyorsan el is vetettem inkább. Nem voltam biztos abban, hogy Kirk egyedül ki tudott volna szabadítani, azt pedig semmiképp nem szerettem volna, hogy ő is kísérleti nyúllá váljon azon a helyen. Inkább szenvedek én, csak neki ne kelljen.
A dicsérete azonban nagyon meglepett, már csak azért is, mert úgy mondta, mintha ez tény lett volna. Nem volt semmilyen érzelmi töltete a szavainak, ami miatt flörtölésnek tekinthettem volna, de nem is bántam jelen pillanatban, mert tényleg nem hiányzott, hogy még egy nyomulós srác is folyamatosan a nyakamban lihegjen, és az idióta csajozós dumáját nyomassa nekem. Nem mintha ne tudtam volna megvédeni magamat, de szerettem volna az idegeimet normális állapotban tartani, és nem felidegesíteni magam még egy ilyenen is.
- Hát, köszönöm – villantottam rá egy széles mosolyt, ami aztán gyengédebbé vált, ahogy én is tovább beszéltem még. – Ami azt illeti, te is jóképű vagy, de gondolom, tisztában vagy vele – biccentettem egy aprót. Persze az én szavaim is az övéhez hasonlóan csengtek, én sem álltam le vele flörtölni most, bár… egy pillanatra azért elszórakoztam ezzel a gondolattal. De mivel csak egy futó ábránd volt, nem foglalkoztam vele túlzottan.
Amikor azt kezdte el magyarázni Theo, hogy nem biztos, hogy ismeri a helyet, ahol a bátyám lehet, csak egyetértően biccentettem egy aprót, hisz ez nagyon is lehetséges volt. Mégis biztos voltam abban, hogy ő azért többet tudott nálam, aki az utóbbi öt évtizedet egy dohos cellában töltötte, még ahhoz is gyengén, hogy egy összefüggő, értelmes gondolatmenete legyen. Viszont amikor szóba hozta az internetet, vagy micsodát, akkor öntudatlanul is összeráncolt szemöldökkel, értetlenül pillantottam rá. Nem akartam lebuktatni magam előtte, ezért gyorsan ki is simítottam a vonásaimat, és elnyomtam magamban a késztetést arra, hogy megkérdezzem, mi az az internet.
- Majd meglátjuk, ha már tudjuk, hol van – zártam le végül a témát, mert bölcsebb döntésnek tartottam ejteni a beszélgetésnek ezt a részét, még mielőtt valami oltári nagy baromságot sikerült volna mondanom. Nem attól féltem persze, hogy Theo majd mit fog gondolni rólam, egyszerűen csak nem akartam, hogy az álcám egy ilyen figyelmetlenség miatt menjen tönkre. Már persze nem gyanakodtam Theora, nem igazán néztem volna ki belőle, hogy ártani akarjon nekem, de jobb félni, mint megijedni, nem igaz? Amióta menekültem Elizabeth és a leszármazottjai elől, azóta jól megtanultam, hogy soha nem lehet elég elővigyázatosnak lenni.
A következő kérdését hallva nem akartam hazudni neki azt illetően, hogy a boszorkányok gyorsan gyógyultak-e, ugyanakkor az igazságot sem mertem még megkockáztatni. Egy pillanatig gondolkoztam azon, hogy mit feleljek neki, míg végül egy szabadkozó mosoly kíséretében rá nem néztem.
- Nos, ez is kissé bonyolult – feleltem végül, kikerülve a válaszadást, ugyanakkor arra is utalva, hogy még nem igazán érzem úgy, hogy el kellene neki mondanom mindezt. Reméltem, hogy megérti, és nem erőlteti tovább ezt a témát, mert hiába értettem meg, hogy miért érdekelte annyira az, hogy ki voltam, mi voltam, és honnan a fenéből szalajtottak a furcsa, paranoiás viselkedésemmel együtt, de lehet, nem lett volna a legjobb ötlet, ha tudott volna ilyenekről. A saját érdekében. Persze, ha nagyon erőltette volna a dolgot, akkor tudtam, hogy úgyis megtörök majd, és elmesélem neki röviden és tömören az életem történetét, de ha egy mód volt rá, akkor ezt szerettem volna elkerülni. Amiket azonban ezt követően kérdezett tőlem…
El kellett fogadnom, hogy nem titkolózhattam tovább Theo előtt, mert már ő is kezdte kapizsgálni, hogy mennyire nem volt rendben valami velem kapcsolatban, de hiába biztosított afelől ő is, hogy nem akar bántani, nem igazán tudtam csak úgy egyik pillanatról a másikra rávenni magam arra, hogy mindent elmondjak neki. Épp ezért csak idegesen rágcsáltam az ajkamat, miközben a jobbnál jobb kérdéseit feltette, amikre én természetesen nem válaszoltam semmit. Végül aztán, mielőtt újból nekiláttam volna a lokátor bűbájnak, beadtam a derekamat. Egy lemondó sóhaj hagyta el ajkaimat, majd Theo arcára néztem tényleg nagyon komoly arccal.
- Megválaszolhatom minden kérdésedet, és elmesélhetem, pontosan ki vagyok, és hogyan kerültem ide, de ezzel lehet, te is veszélybe fogsz kerülni. Nem éppen szerencsés ismerni engem úgy igazán. Ha te vállalod ezt a kockázatot, akkor beszélek, de fontos, hogy tudd, bármi is történjék veled miattam, nem foglak tudni megvédeni az ellenségeim elől – magyaráztam Theonak, majd ahogy a mondandóm végére értem, várakozóan néztem rá. Mind a hangomból, mind az arckifejezésemből jól kivehető volt, hogy nem vicceltem és nem túloztam egy kicsit sem mindezzel. Szerettem volna, ha ő is tudja, mivel járhat az, ha valaki tudja, kicsoda az a Daphne Wood úgy igazán.  

 ◆ credit



avatar
Eretnek vagyok
Play by :
Freya Mavor
Léptek száma :
11

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Fell Templomának romjai   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Fell Templomának romjai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» A Tűz Templomának romjai
» A Kannabi híd romjai
» A Kék Körzet romjai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: Mystic Falls-
^
ˇ