Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan



 
The devils on your shoulder...
silhouette frpg

A veszteséget feldolgozni nagyon nehéz. A gyász, a fájdalom felemészti az embert, de még egy vámpírt is. Hogyan bírkózik meg valaki a testvére halálának gondolatával? És ha az elválás örökre szól? Ha vámpír az illető, akkor az "örökké" nagyon hosszú.
A történetünk a hatodik évad elejétől indul, bár vannak változások. Azonban egy valami biztos: Damon és Bonnie meghaltak (minden jel erre mutat, de a lány nagyija elhintette, hogy mindent előre elrendezett), így a szeretteiknek meg kell birkózniuk az elvesztésükkel. A kérdés csak az, ki hogyan éli meg, hogy a szeretett személy nincs többé. Stefan elég rosszul, hisz még a városból is képes lelépni. Elena pedig gyógyfüvekhez fordul és elhiteti magával, hogy minden rendben - egészen addig, amíg ki nem találja az igazi megoldást.
Mystic Falls már nem mágiamentes övezet, így minden visszatérhetne a rendes kerékvágásba, azonban kérdés, hogy ez mikor és hogyan fog sikerülni.
New Orleans világában a fogaskerekek működésbe léptek. Míg a vámpírok és a boszorkányok, illetve Klaus és Marcel hatalmi harcukat vívják a Francia negyed uralmáért, Hayley pedig gőzerővel harcol a mocsárba kirekesztett, átokkal sújtott vérfarkasok felemelkedéséért, addig a külső erők egyre nagyobb seregekben gyülekeznek a határoknál: az Ötök Testvérisége visszatért, és egyetlen céljuk az Ősi vámpírok kiirtásával megtisztítani a Földet a vámpíroktól. Még szerencse, hogy az egyetlen fegyver, a misztikus fehértölgy karó, Klausnál van, igaz? Mi van azonban, ha az Ötök testén kirajzolódó tetoválások olyan helyre vezetnek, ahol százával, ezrével nő a fehértölgy? Az összes vadász, aki csak él és mozog, tucatjával rendelkezne a veszedelmes fegyverrel, s összefogva talán elhozhatják a vámpírok korszakának végét... Hacsak New Orleans vámpírjai és mindenki, akinek kedves a leszármazottak élete, össze nem fognak, hogy megállítsák a Testvériséget - ha kell, bármi áron.

Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
silhouette frpg


2017. július 20. - Jelölj te is! 2017* nyár díjai



Nyomatékosan megkérünk minden játékost, hogy helyszínt önmaguktól ne hozzanak létre! Hamarosan bevezetésre kerül egy reag számláló és ne okozzon kavarodást, hogy az üres hozzászólást is hozzáadja. Használjátok bátran a Helyszínkérő topicot!
Köszönettel; a Staff

SFamily
silhouette frpg

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
silhouette frpg
A nyár párosa

Yesterday at 3:45 pm


A nyár játéka

Yesterday at 3:34 pm


A nyár alkotója

Yesterday at 3:03 pm


3 hónappal és 12 nappal korábban

Yesterday at 12:43 pm


Főút

Yesterday at 12:19 pm


Bonenzo ~ Vampire vs. Witch

Yesterday at 4:12 am


Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Information
silhouette frpg

Téma: The Vampire Diaries & The Originals FRPG
Főadmin: Elena Gilbert
Társadminok: Hayley Marshall, Stefan Salvatore & Damon Salvatore
Megnyitott: 2017. április 14.
Elérhetőség: e-mail (ha írsz, jelezd a chatben!)


Share | 
 

 Erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Szer. Aug. 16, 2017 11:53 am




Damon & Bonnie


Is this really Mystic Falls or just a bad joke from the satan?

BonBon érzéseit teljes mértékben megértettem. Én sem örültem annak, hogy pont vele kellett erre az isten tudja milyen helyre kerülnöm, de már ezen nem változtathattunk, úgyhogy kénytelenek leszünk megtanulni elviselni a másikat, ha nem akarjuk, hogy a nap végére egyikünk halott legyen. És jelenleg határozottan én voltam előnyben, szóval nem volt túlságosan kérdéses, ki húzná a rövidebbet.
A további szavaira mindenesetre inkább nem reagáltam semmit, mert felesleges volt vele civakodnom. Ettől nem jutottunk egyről-kettőre, csak annyit értünk el, hogy az amúgy is pocsék kedvem még pocsékabb legyen, és nem akartam elveszíteni a fejemet. Addig legalábbis biztosan nem, amíg nem tudunk valamit erről a helyről, ahová kerültünk. Mert oké, hogy tagadhatatlanul Mystic Falls kinézete volt, de valami határozottan nem stimmelt. Teljesen úgy nézett ki, mintha egy szellemváros lenne. Nem volt sehol egy lélek, még a madár sem járt itt, ami azért újból elgondolkodtatott engem is azon, hogy mi a fene történt.
A Grillig vezető utat csendben tettük meg, nem tudom, Bon a gondolataiba volt-e mélyedve, de én igen. Azon filóztam, vajon Elena most mit csinálhat, és ahogy eszembe jutott ő, rám tört, hogy mennyire is hiányzik nekem. Szerettem volna megcsókolni, a karjaimba zárni, de még Stefant is képes lettem volna megcsókolni, ha végre valamelyikük felbukkant volna, és felhagytak volna ezzel az ostoba játékkal, mert határozottan nem volt vicces. És ez akaratlanul is arra a következtetésre juttatott, hogy mindez nem játék volt.
Amint megérkeztünk a Grillhez, szó szerint döbbentem álltam meg az épület előtt. Igazán élénk volt a fantáziám mindig is, így el tudtam képzelni, hogy a robbanás után milyen állapotban lehetett, de ez határozottan jobban nézett ki, mint új korában. Nem volt rajta sehol egy karcolás, egy kitört üveg, mintha meg sem történt volna az, hogy a kocsimmal belehajtottam, miközben az Utazók bent buliztak. Egyszerűen elképzelésem sem volt, hogy mi történt, de azt már tudtam, hogy nem az igazi Mystic Fallsban voltunk, egyszerűen nem lehettünk ott.
- Nem tudom, Bonnie, lehet csak én emlékszem rosszul, de a Grillnek nem romokban kellene hevernie? – kérdeztem tőle viccelődös hangnemben, habár én sem éreztem igazán úgy, hogy kedvem van a poénkodáshoz. Próbáltam persze viccesen előadni a dolgokat, de valójában nagyon is megrázott engem is ez. Mert eddig, még ha soha, de soha be nem vallottam volna, de titokban én is reménykedtem. Reménykedtem abban, hogy Bonnienak van igaza, és csak én vagyok túlságosan paranoiás, de itt állt előttünk a kézzel fogható bizonyíték arra, hogy valami nem stimmelt. És ezt már egyikünk sem tagadhatta le, bármennyire is erősen próbálkozunk.
- Szóval ha ez tényleg nem az igazi Mystic Falls, akkor mégis mi a fene? – tettem fel a mindent eldöntő kérdést, amire minden bizonnyal Bonnie sem tudta a választ. Viszont úgy éreztem, hogy beszélnem kell ahhoz, hogy az elkeseredés és düh ne vegyen erőt rajtam. Nem akartam megadni magam ezeknek a negatív érzéseknek, arra meg pláne nem akartam gondolni, hogy mit is veszítettem pontosan.
Nem tudom, mi volt ez a hely, de határozottan rosszabb volt a pokolnál is. De az is lehet, hogy ez az én személyes poklom volt, amit maga a sátán talált ki azért, hogy minél jobban büntessen. Elvégre Mystic Falls öntudatlanul is azokra a személyekre emlékeztetett, akiket hátra kellett hagynunk, és persze az üressége jól demonstrálta, már soha nem fogom őket viszontlátni. Egyszerre éreztem távolinak és közelinek az öcsémet és Elenát, ez pedig mindennél rosszabb érzés volt. Sokkal jobban örültem volna a kénköves pokolnak, ahol az idők végezetéig éghetek, mert a testi fájdalmat legalább el tudtam volna viselni, és elfeledtethette velem a lelki sebeimet. Ebben a világban azonban határozottan a lelki tortúra érvényesült. Nagyszerű.
Megfordultam, és elkezdtem eltávolodni a Grill épületétől, azonban pár lépésnél többet nem tehettem meg, ugyanis észrevettem, ahogy az ég szépen lassan kezd elsötétülni. Kérdőn vontam össze a szemöldökömet, és tekintettem fel, amikor is megértettem a sötétség okát – napfogyatkozás volt. Kezdett határozottan rossz érzésem támadni. Mert most már nem az volt a kérdés, hogy hol voltunk, sokkal inkább az, hogy mikor.


649 ❀ zene  ❀  kredit





▪ Promise me this is forever...! ▪ I promise. ▪

avatar
Vámpír vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 18.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Kedd Aug. 15, 2017 2:32 am

Damon && Bonnie
Miért nem tud elnémulni? Miért nem lehet néma? De tényleg... biztosan a családja is jobban örült volna, ha nem tud beszélni, ha nem ejtene ki ennyi szarságot a száján, mert szerintem a segge igencsak féltékeny a pofájára, hogy ennyi szar hullik ki onnan. - Bár másik helyen kötöttük volna ki egymástól messze! - és valóban ezerszer jobb lett volna, ha nekem nem kellett volna vele egy helyen lennem, inkább sétáltam volna száz mérföldet, csak ne legyek itt ezzel. Damon elviselhetetlen és ha megmakacsolja magát, akkor csak még inkább az, még inkább nem lehet elviselni. Nem is tudom, hogy Stefan és Elena hogyan tudják elviselni őt. Alig várom, hogy találkozzak velük és megszabaduljak ettől az embertől, ezerszer jobb hely lenne ez itt nélküle. - Miért nem jutottál ki innen?! Sokkal jobban érezném magam nélküled.. - jegyzem meg neki, de ha valami olyasmit mondana, hogy én is, akkor csak figyelmen kívül hagyom, mert jelenleg ő számomra olyan, mint egy rossz zaj, amitől nem tudok koncentrálni.
Már régebben is érdekelt, hogy mitől lehet ilyen kisebbségi komplexusa, talán nem is volt neki szőrös a pöcse 17 évesen.. uhh ez miből is van? Olyan jó volt az a könyv.. na mindegy. Szóval nálam nem sokat ér el ezzel a fenyegetéssel, találkoztam már nála ezerszer rosszabb emberekkel is, mint például a Mikaelson család és tőlük lenne is miért tartanom,, de tőle nem. Bárcsak meglenne az erőm, bárcsak képes lennék kitörni a nyakát és itt hagyni. Bár még mindig úgy teszek, mintha egy nem kívánt zajforrás lenne, amit igyekszem kizárni. Nem is érdekel, hogy mit akar nekem mondani, legszívesebben elnémítanám vagy nem is tudom.. Inkább csak elindulok vele a város felé, hogy végre bebizonyítsam neki, hogy ez a hely az, amit eddig is kerestünk, vagyis hogy mi Mystic Fallsban vagyunk, itthon és a többiek majd a városban várnak minket. De végül nem azt találtuk, amit szerettünk volna, ez a hely.. nem volt itt senki, mindenki olyan csendes volt, hogy az már hihetetlen. Valakinek kellett volna erre járnia, de tényleg.. Hát ő most biztosan örömtáncot jár magában, mert megint "igaza" lehet..
És ezt szóvá is teszem neki, melynek nem igazán örül és elmondja a véleményét.. Jelenleg annyira leköt a szomorúság és az elkeseredettség, hogy alig figyelek oda arra, amit nekem mond. Egyszerűen nem tudom, hogy hol lehetünk, ha nem Mystic Fallsban vagyunk, mert annyira hasonlít rá, azonban egyetlen embert sem láttunk eddig. Mintha nem is lenne itt más rajtunk kívül, de ez lehetetlenség, hisz mindenki erre jár, csak nem találunk rájuk és ez tényleg egy nagyon kihalt környék lehet, ahogyan mondom. Sosem láttam erre sok autót és nem is csodálom, hogy nincsenek itt az emberek, biztosan kimozdultak vagy nem is tudom. - Inkább ilyenkor maradj csendben és örülj, hogy nincs erőm.. - mert ha most lenne, akkor rengeteg ablakdarabka repülne és lehet, hogy az ő nyakát is kitörtem volna. Az indulatok mindig is nagy befolyással voltak az erőmre és nem véletlenül kellett őket megtanulnom kezelni.. Végül már nem is tudom, hogy mit kéne tennünk, legszívesebben csak ülnék itt és várnék, várnék míg végül valaki fel nem bukkanna és nem érdekelne ki lenne az, nyakába ugranék örömömben.
- Rendben. - mindössze ennyit mondok neki, miközben elindulok csendben mellette.

● Nem érdemled meg a segítséget.. blöö

● made by Bonbon ●


I keep my old friends, and get older with them, but push young. It's good to be surrounded by kids, because they keep you young.

avatar
Boszorkány vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 14.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Vas. Aug. 13, 2017 12:02 am




Damon & Bonnie


Is this really Mystic Falls or just a bad joke from the satan?

- Á-á! Látod, Bonnie, már rögtön az elején tévedsz: én nem azt szeretném, ha nem lenne igazad, hanem tudom, hogy nincs – vágtam vissza, külön kihangsúlyozva a szeretném és tudom szót, hogy ezzel is mutassam, mekkora különbség is van a kettő között. – Persze, hogy nem vagyok az, erre még csak most jöttél rá? – forgattam meg drámaian a szemeimet, de a részletekbe inkább nem mentem bele, hogy miért nem tartoztam bele az okés kategóriába. A felsorolást rögtön kezdhettem volna azzal, hogy mennyire természetfelettien jóképű és szexi vagyok, no és persze az a humorérzék! Én mondom, ha valaki mindezek alapján csak egy közepest ad nekem, na annak akkor határozottan nincs ízlése a jóhoz.
Persze nem számítottam arra, hogy Bonnie majd megjegyzés nélkül hagyja a fenyegetésemet, de nem igazán hatott meg az, amit mondott. Pontosan tudtam, hogy mit kockáztatnék azzal, ha megölném őt, csak hát, volt egy aprócska rossz szokásom, tudjátok, miszerint nem érdekeltek a következmények. És ha BonBon többször így beszél velem, akkor nagyon is nagy esélye lesz annak, hogy átharapom a torkát, mint annak idején akartam nem is egyszer. És ettől nem tántoríthatott volna vissza senki, főleg nem annak a tudatában, hogy lehet, Elenát nem is fogom többé viszontlátni. Ha pedig ez így volt, akkor legalább egy púppal kevesebb lett volna a hátamon. Bonnie meggyilkolása nem rontott volna túlzottan az amúgy is kilátástalan helyzetemen. Nem dédelgettem ugyanis álmokat arról, hogy nem a pokolra kerülök majd, ha végre tényleg elpatkolok. Túl sok rosszat követtem már el, ráadásul bűntudat nélkül… azt a sok vért, ami a kezemhez tapadt, semmi és senki nem tudta volna eltörölni, még ha akartam volna sem.
- Mondj olyat, amit még nem tudok – húztam önelégült mosolyra az ajkaimat, miközben elhajoltam BonBontól, és megindultam a város felé. Részemről lezártnak tartottam a témát, amennyiben Bonnie még hozzáfűzött bármit is, én azt csak nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagytam. Fontosabb dolgom is volt, minthogy vele vitatkozzak, példának okáért az, hogy kitaláljam, mi történt. Mert a városba beérve sem lettem sokkal okosabb, bizakodóbb meg pláne nem.
- Nem, Bonnie, nem vagyok boldog, amiért igazam volt. Én is épp annyira haza szeretnék kerülni, mint te, úgyhogy elhiheted, hogy nem örülök, amiért ki tudja, megint hol vagyunk – válaszoltam neki, rámutatva arra a nagyon is fontos tényezőre, hogy hozzá hasonlóan én sem kívántam semmi mást, csakhogy az igazi Mystic Fallsban legyünk. Kárörvendő mindig csak akkor voltam, amikor én éppenséggel nem azok oldalán álltam, akik megszívták. Ezúttal viszont egyértelműen ott voltam, szóval nem, marhára nem voltam boldog. Pozitívumnak számított, hogy életben voltunk, bár már ebben sem voltam olyan biztos. Ki tudja, ki és miféle bolondját járatja velünk.
- Menjünk tovább, nézzük meg mi újság a Grillel – mondtam, miután megvártam, hogy Bonnieban kicsit lecsillapodjanak az indulatok. Még szerencse, hogy varázsereje nem volt, mert akkor tuti, hogy már nem egy ablaka kitört volna ezeknek a szellemházaknak.
No és hogy miért épp a Grillbe akartam menni? Természetesen nem azért, hogy leellenőrizzem, a kis Donovan véletlenül nem volt-e itt, vagy hogy igyak egyet (bár, tagadhatatlanul jól esett volna egy kis bourbon), hanem azért, mert amikor én legutóbb láttam azt az épületet, eléggé romokban állt. Bár, csoda lett volna, ha túléli azt, ahogy szó szerint felrobbant, magammal és Elenával egyetemben. Mindenesetre, ha az épület úgy állt, mint ahogy én emlékeztem rá, akkor megvolt az esélye annak, hogy mégis csak az igazi Mystic Fallsban jártunk, éppen csak történt valami természetfeletti katasztrófa, amiért mindenki evakuálva lett. Ez egy lehetséges magyarázatnak tűnt, hiszen nem lehettem biztos abban, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Bonnieval magába szippantott minket a fény. Lehetett egy perc, pár óra, de akár napok, hetek vagy hónapok is.
Szóval muszáj volt kiderítenünk, hogy mégis mi a fene történt, továbbra is, ezért megindultam a Grill felé, ismét nem ellenőrizve le, hogy a kis boszi követ-e.


621 ❀ zene ❀ Let's go to the Grill ❀  kredit





▪ Promise me this is forever...! ▪ I promise. ▪

avatar
Vámpír vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 18.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Szomb. Aug. 12, 2017 1:24 am




Bonnie x Damon


A világ legnagyobb pesszimistájával kerültem egy helyre, de komolyan mondom, hogy nála negatívabb és illúziórombolóbb ember nincs ezen a földön. Természetesen nézésére csak megforgatom a szemeimet, nem egyszer kerültünk összetűzésbe és nem én húztam a rövidebbet, ha meg lenne most az erőm, akkor nem lenne ilyen nagy a szája.. Akkor nem merne rám így nézni, de talán nekem sem kéne a türelmét feszegetnem, mindemellett akkor is komolyan gondoltam az a gúnyos tapsot és megjegyzést. Az ő megjegyzései nélkül is kezdtem észrevenni, hogy itt valami nem stimmel és nem ilyennek kéne lennie a helynek, de még él benne a remény, hogy visszakerültünk arra a helyre, ahol eddig voltunk. Nem szerettem volna elképzelni, hogy hol lehetünk, meg hát halványlila gőzöm sem volt erről. Bárcsak itt lennének a többiek, bárcsak nevetve várnának minket és ölelnének magukhoz a megfelelő sorrendben, először Elena engem ölelne meg, aztán ezt a semmirekellő embert.. Nem tudom miért őt választotta, még csak nem is tűnik jobb választásnak az öccsénél.
- Lenyűgöző, hogy te mennyire szeretnéd, ha nem lenne igazam. - ha nem fejezi be ezt sürgősen, akkor veszekedni fogunk, bár nem hagyhatom ki az alkalmat, hogy beszóljak neki, muszáj megragadnom miden olyan pillanatot, melyet nekem nyújt. - Például te nem vagy okés. - jegyzem meg egy szemforgatás közepette, majd hát nem is tudom.. Kell itt lennie valaminek, amivel megcáfolhatom, hogy semmi sincs itt rendben, csak találnom kell valamit. - Nem tagadom, minden tök ugyanolyan Damon! - megrögzötten mondogatja, hogy itt valami nem okés és én ezt nem akarom, számomra itt minden rendben van és semmivel nincs baj. A fák a helyükön vannak, talán kicsit fura ez a nagy csend és békesség, de hát akkor is minden teljesen normálisan néz ki itt rajta kívül. Alig várom, hogy megtaláljam a többieket, hogy végre mindenkivel találkozhassak és megszabadulhassak Mr. Semmisemokésitt-től.. Csak csak addig megy az agyamra, míg ki nem mondom azt, amit gondolok vele kapcsolatban és hát nem is kéne meglepnie a reakciójának, mégis valamilyen szinten nem ezt vártam volna.
- Nem félek tőled Damon, tehetsz amit akarsz, de minden tettednek meglesz a maga következménye és nem mindent lehet visszafordítani. - jegyzem meg neki, mert biztosra veszem, hogy Elena sosem bocsátaná meg neki, ha megölne engem. Ezek olyan dolgok melyeket hosszú évek alatt és kemény munkával sem lehet kijavítani, mert már nekem is csak ők maradtak, mindenkit elveszítettem.. Az apukámat, a nagyimat és anyukám is eltűnt megint.. Elena és Caroline a családom, ők voltak ott nekem, amikor szomorú voltam, amikor semmi sem volt rendben, amikor szükségem lett volna valakire és ezt nem tudom sehogyan sem meghálálni. Annyi mindent kellet volna még nekik mondanom, annyi mindent tartottam magamban, hogy megfogadom most, ha újra találkozom velük elmondok nekik mindent, elmondom nekik, hogy milyen sokat jelentenek nekem ők és a barátságuk.
Végre elindultunk a városba, de már.. bennem is életre kelt a kételkedés, az a kis csira melyet elnyomtam magamban most gyökeret eresztett és nem tudtam ellene semmit sem tenni. Mintha egy szellemvárosban sétálnánk, senki sem volt itt, senkinek sem éreztem a jelenlétét. És az ő szavai sem segítettek rajtam.. Nem is tudom mit kéne neki mondanom. - Ez egy kihalt környék, menjünk beljebb még. - mondtam neki, bár már magam sem hittem el a dolgot.. ennyire semmi sem lehet kihalt.. tettem még pár lépést, megálltam az egyik kocsi mögött és öklömet beleütöttem a csomagtartófedélbe. - Remélem most boldog vagy.. ez nem Mystic Fall, legalábbis nem a mi otthonunk. - mondom halkan, de tudom, hogy ő hallja rendesen, hála a vámpír hallásnak. Hol lehetünk? Mi ez a hely? 




I keep my old friends, and get older with them, but push young. It's good to be surrounded by kids, because they keep you young.

avatar
Boszorkány vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 14.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Csüt. Aug. 10, 2017 1:15 pm




Damon & Bonnie


Is this really Mystic Falls or just a bad joke from the satan?

A haragom persze nem kifejezetten Bonnie ellen irányult, elvégre ő kicsit sem tehetett arról, ami velünk történt, hogy itt voltunk ebben az ócska Mystic Falls utánzatban, de a szavak meggondolatlanul hagyták el a számat, a boszi meg persze egyből magára vette, amit mondtam, és visszavágott. Oké, a helyében lehet én is magamra vettem volna, de azt igazán elismerhette volna, hogy ezúttal igazam volt. Valami nem stimmelt itt, és bármennyire is próbálta ezt ő tagadni, minden egyes eltelt másodperccel egyre biztosabb lettem ebben. Még ha ő túl negatívnak is gondolt emiatt, de én majd akkor fogok reménykedni, amikor már messziről látom a szeretteim arcát, vagy inkább csak akkor, amikor már szorosan a karjaimban tartom Elenát. Korábban semmiképp.
Megsemmisítő pillantást vetettem BonBonra, amikor biológia Nobel-díjat akart nekem adni, a szavai mögött megbújó gúnyt egyből észrevettem, de nem akartam már felhívni a figyelmét arra, hogy az előbb ő is leszögezte ugyanezt. Ezúttal azonban inkább csukva tartottam a számat, és az előttünk álló feladatra koncentráltam, ami első látásra nem is tűnt olyan nehéznek, mint amilyen valójában volt. Az erdőben ácsorogva minden esetre biztosan nem fogunk megtudni semmi használhatót, főleg, hogy egyetlen állatra utaló zajt sem hallottunk. Ha itt lett volna Stefan, meg mondjuk egy mókus, talán még beszélgetésbe is elegyedhettek volna, kifaggatva a kisállatot arról, hogy mi történt, de mivel ebből a két tényezőből egyik sem volt itt, kénytelenek voltunk más módszerhez folyamodni.
Bár, most hogy így jobban belegondoltam, nem volt különös, hogy egyetlen állattal sem találkoztunk? Ha lenéztem a földre, nem futkorásztak a hangyák, és egyetlen madár sem csiripelt annak ellenére, hogy fényes nappal volt. Teljesen kietlen volt az erdő, és, hölgyeim és uraim, szerintem eléggé hátborzongató volt. Vagy inkább jobb szó lenne az, hogy bizonyíték. Bizonyíték arra, hogy valami nem volt rendben, hogy ez valamilyen másmilyen Mystic Falls volt, mint amit mi megszoktunk.
- Csak nézz körül jobban, Bonbon – tártam szét a karomat –, és nyisd ki a szemeidet! Ha ez neked okés, akkor nem akarom megtudni, mi az, ami nem – tettem még egy kísérletet arra, hogy meggyőzzem őt a saját igazamról, de ahogy elnéztem, nem igazán akarta beismerni, hogy valami tényleg sántított a dologban. – Rendben, akkor tagadd csak – adtam meg magam, mert beláttam, hogy felesleges volt a számat koptatnom. Ha beértünk a városba, úgyis kiderül majd, hogy melyikünknek volt igaza, de ezúttal minden idegszálammal éreztem, hogy nekem lesz.
A haragom már épp elmúlt volna, amikor Bonnie olyat mondott, amit nagyon nem kellett volna. Fenyegetően villant a szemem, és még azelőtt előtte termettem, hogy egyáltalán felfoghatta volna akár én, akár ő, hogy mit is csinálok. Csak pár centi választott el minket egymástól, szinte éreztem magamon Bonnie lélegzetét.
- Ezt még egyszer meg ne halljam, különben még fel találom tépni a torkodat, és nem fog érdekelni, hogy Elena legjobb barátnője vagy, vagy sem. – A szavaim fenyegetésről és fojtott dühről árulkodtak, és tettem arról, hogy Bonnie veszélyben érezze magát. Jelenleg nem volt varázsereje, amivel védekezhetett volna ellenem, így még különösebb erőfeszítésbe sem került volna végeznem vele. S hiába beszéltek belőlem csupán az indulataim, tudtam, ha elvesztem a fejem, akkor tényleg véghez is viszem a fenyegetésemet.
Mert ezzel Bonnie határozottan átlépett egy határt. Nem tudott ő semmit rólam, sem a kapcsolatunkról Elenával, legalábbis ami az én részemet illette. Elképzelni sem tudta, milyen volt mindig a másodiknak lenni, az örök gonosz, önző bátyónak, akit még a saját anyja is kevésbé szeretett, mint az öccsét. Arról nem is beszélve, hogy több mint egy évszázadon át abban reménykedtem, hogy ha Katherine-t sikerül visszahoznom, akkor ő majd engem választ, de mindannyian tudjuk, hogy mi lett annak is a vége. Szóval igen, tudom, milyen feleslegesen reménykedni, és tudom, hogy mennyire fáj, amikor szembesülni kell a valósággal, mert már egyszerűen nem lehetséges, hogy tovább hitegesse magát az ember. Ezért tanácsoltam Bonnienak is, hogy mielőbb szálljon le a magasból, és hagyjon fel a hiú ábrándokkal, mert minél tovább táplálja a reményeit, annál nagyobb lesz a pofára esés. Ezt már csak tudom.
Amint biztosra vettem, hogy Bonnie felfogta a szavaimat, elléptem tőle, majd hátat fordítva megindultam a város felé. Nem kértem, hogy kövessen, habár egyértelműen számoltam ezzel, így szavakat is intéztem hozzá, ő pedig követett. Amikor azt mondta, hogy azért lehetnék kicsit pozitívabb is, csak megforgattam a szemeimet, bár ő valószínűleg ezt nem látta.
- Majd igyekszem, amint többet tudunk már erről a helyről – válaszoltam neki megadóan, bár még mindig nem tettem le arról az elképzelésről, hogy ez nem Mystic Falls volt. Egyszerűen nem lehetett, és bizony, bizony, ahogy beértünk városba, ez az érzésem csak még jobban felerősödött. Ugyanis egy lélek sem volt az utcán, és kísérteties csend honolt. – Nos, Bon, én ennél azért lelkesebb fogadtatásra számítottam, tudod, elvégre mégis csak megmentettem a várost, de úgy néz ki, ezt mindenki elfelejtette… Ami azt illeti, mintha azt is elfelejtették volna, hogy itt laknak – magyaráztam a boszinak, ahogy megindultam előre az úton, szemeimet le sem véve a házak soráról. Azt vártam, hogy valahol látok valamilyen életjelet, de egyszerűen semmi. Mi a jó élet történt?
Végül megálltam, és kérdőn pillantottam a sorstársamra, hátha ő tud valamit, amit én nem. Elvégre, mégis csak boszi volt, még ha erejét vesztett is. Látszólag azonban ő sem tudott semmit.


849 ❀ zene ❀ Remélem, megfelel Very Happy ❀  kredit





▪ Promise me this is forever...! ▪ I promise. ▪

avatar
Vámpír vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 18.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Csüt. Aug. 10, 2017 2:11 am




Bonnie x Damon


Nem akartam vele lenni, nem akartam itt lenni, bárkivel szívesebben lettem volna bárhol és én ezt komolyan is gondolom. Kialakult bennem egy természetes utálat és megvetés az irányába, melyet sosem akartam igazán elrejteni senki előtt. Nem is tudom, hogy miért fogtam meg a kezét, hogy miért gyengültem el és miért mellette kerestem vigaszt utolsó perceim előtt.. ketten maradtunk, csak egymásra számíthattunk és nem volt itt senki más, ez az egyetlen ésszerű magyarázat, ami eszembe jut. Az átélt esemény és hír, mindezek együttese sokként hatott rám és magam sem tudtam befolyásolni a tetteim következményét. - Biológia Nobel-díjat érdemelsz Damon! - tetetett csodálattal néztem rá és elkezdtem tapsolni.. de most komolyan, életben vagyunk, még magam is eltudom dönteni, hogy mikor vagyok halott vagy elő. Volt elég időm kitapasztalni mindkét helyzetet.. Persze nem kéne gúnyosnak lennem, nem kéne a vérét szívnom, mert jelenleg csak egy halandó vagyok, nincs is erőm..
Természetesen megértem azokat az ambivalens érzéseket, melyeket ez a hely váltott ki belőle, van benne valami fura, ez a hely.. kissé másabb, mintha a fák kicsit kisebbek lennének, ott talán nem is csemetének kellene lennie. Szavaira egyáltalán nem is figyeltem, de megragadt valami talán.. pillanatokig csak állok ott és várom, míg elmém felfogja a szavakat, melyek elhagyják a száját. - Hidd el én is szívesebben lennék Elenaval és bárki mással.. és ne beszéld be magadnak a dolgot, tök okés ez a Mystic Falls. - mondom neki egy vállrándítás közepette. Nem is értem mi van vele, mert megértem, hogy hiányzik neki Elena, nekem is hiányzik Jeremy, hónapokig nem láthattam, nem érinthettem meg és nem lehettem vele. Minden egyes pillanatban rá gondoltam, vele akartam lenni, de nem tudtam.. majd ő is megszokja, bár megtudná milyen távol lenni attól, akiket nagyon szeret, milyen érés, amikor nem tehet semmit, csak tehetetlenül nézi végig, ahogyan telik az idő, ahogyan kopnak a róla megörökített emlékek.
Engem valamiért nem szeretnek az égiek, valamit tehettem, talán nem tettem még semmi jót, talán a karma az.. A karma egy ribanc ez esetben! De tényleg!!! Bár Stefan maradt volna itt velem vagy nem is tudom, bárki más, aki nem Damon Salvatore, mert egyszerűen a negatív kisugárzása lassan minden negatív dolgot bevonz és semmi jó sem fog velünk történni.. csak elkezdi ezt a reményes dolgot és arról papol, hogy ki fog pukkanni és mennyire rossz lesz. Megforgatom a szemeimet. - Elenaval való kapcsolatodban miért reménykedtél? Annak is csak ki kellett volna pukkannia.. - mondom kissé bosszúsan, de mielőtt mondana valamit, csak felemelem a kezemet, hogy kussoljon el ezzel kapcsolatban. - Tartsd csak meg magadnak a gondolataidat inkább. - indulok el az egyik fa felé és próbálok valami ismerőset keresni, valamit, amit ismerhetek, de jelenleg semmi ilyet sem találok. Kezd bennem is gyökeret ereszteni a kételkedés és a jeges félelem, hogy nem is ott vagyunk, ahol hiszem én azt.
Hiányzik az erőm, most csak egyszerűen kitörném a nyakát és itt hagynám, talán még el is ásnám, hogy nehezebben jusson vissza.. De nem tehetek semmi ilyesmit sem, így kimondja azt, amire én is gondoltam, akkor csak bólintok és elindulok mellette. Talán már visszamentek a városba, talán ott várnak ránk és majd beülök a Mystic Grillbe egyet ebédelni elfelejtve ezt az egész szörnyűséget. - Azért picit lehetnél pozitívabb. - jegyzem meg, mikor végre mellé érek.. Ha ez így megy tovább, akkor levágom a fejét és megölöm én magam. Nincs nekem arra szükségem, hogy valakinek a hisztijét hallgassam egész nap.




I keep my old friends, and get older with them, but push young. It's good to be surrounded by kids, because they keep you young.

avatar
Boszorkány vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 14.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Csüt. Aug. 10, 2017 12:42 am




Damon & Bonnie


Is this really Mystic Falls or just a bad joke from the satan?

Nem számított, hányszor néztem körbe és körbe, mindig ugyanaz a látvány fogadott, én pedig képtelen voltam felfogni, hogy ez tényleg a valóság. Egyszerűen nem lehetett! De mégis az volt. Itt voltunk Mystic Fallsban, és ezen az sem változtatott, hogy Bonnie megcsípett (igen, igen, tudom, én kértem erre, de nem számítottam, hogy tényleg meg is teszi). Ez pedig csak egyet jelenthetett: hogy tényleg ez volt a való világ, és nem egy álom csupán, amit azért láttunk mindketten, hogy reménykedjünk, és utána nagyot koppanjunk, amikor kiderül, hogy csak a sátán járatta a bolondját velünk. Bár, az igen kérdéses lett volna, hogy akkor Bonnie miért volt velem. Ha jól tudtam, ő semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelt volna, és az én társaságom azért ennyire nem volt romlott, hogy egyből örök szenvedésre kárhoztassa őt is. Szóval, egy szónak is száz a vége: vagy tényleg Mystic Fallsban voltunk, vagy csak mi képzeltük el folyton rosszul a poklot.
- Igen, nagyon úgy tűnik, hogy még életben vagyunk – válaszoltam én is némileg összeszűkített szemekkel, továbbra is a fákat mustrálva, mintha abban reménykedtem volna, hogy ha tovább nézem őket, akkor egyszer csak eltűnnek, és megjelenik végre valahára a kénköves pokol. Ez azonban elmaradt, így én is ellazítottam az izmait, és tettem egy-két lépést előre, majd így néztem vissza BonBonra.
Persze mindez még nem jelentette azt, hogy reménykedni is elkezdtem. És Bonnie tarthatott engem túlságosan is negatívnak, de a remény egy olyan dolog volt, amivel igazán csínján kellett bánni. Nem akartam hiú ábrándokat követni, mert ha kiderül, felesleges volt minden, akkor a teljes összeomlás egyszerűen elkerülhetetlen lesz – ezt túlságosan is jól tudtam. Én pedig nem akartam erre a sorsra jutni, még nem, ezért nem hagytam, hogy az a csalfa remény átjusson a falakon, amiket felállítottam. Inkább hagytam a pesszimista, realista oldalamat felszínre törni, még ha ezzel rögtön le is törtem Bonnie jó kedvét. De nézzük a jó oldalát: legalább megkíméltem egy pofára eséstől.
- Tudod, hogy mikor örülnék én? Ha most itt lenne Elena, itt lenne Stefan, és a többiek! De mint látod, nincsenek, sőt, ha eddig neked még nem tűnt volna fel, de van valami kísérteties ebben a Mystic Fallsban! – tártam szét a karomat ingerülten. Mérges és frusztráltam volna, és tudtam, hogy nem Bonnien kellene levezetnem ezt, de rajtam kívül csak ő volt itt, így nem kértem elnézést a nyers szavaim miatt. – Úgyhogy te, ha akarod, táplálhatod a hiú ábrándjaidat, de ne várd el tőlem is ugyanezt, mert még a végén pukk – adtam ki egy olyan hangot, mintha egy lufi durranna ki, még az ujjammal is böktem egyet, mintha én lettem volna az, aki kiböki a lufit –, szétrobban ez a világ, mint egy lufi, és tényleg a pokolban találjuk magunkat. Én legalábbis – tettem hozzá immár halkabban, ahogy elfordultam Bonnietól, és megindultam a város felé, hogy kiderítsem, mi a fészkes fene folyik itt. Ha Bonnie jött utánam, akkor jött, ha nem, engem az sem érdekelt. Kergesse csak a pillangóit, ha ettől jobban érezte magát, én meg addig rájövök a valóságra. Frusztrált ez a tudatlanság, meg az a rossz érzés, ami belefészkelte magát minden egyes porcikámba.
- Ha a többiek nincsenek itt, akkor csak a városban lehetnek, keressük meg őket, ha egyáltalán itt vannak - magyaráztam BonBonnak hátrapillantva a vállam felett, ezzel ösztönözve őt arra, hogy jöjjön utánam, ha eddig még nem tette volna meg, de, mint már említettem, ha nem jött, nekem az is rendben volt. Egyáltalán nem érdekelt, hogy a kis boszi mellettem volt-e vagy sem, hisz jelenleg egyedül csak egy dolog számított: hogy megtudjuk, mégis mi történt, és hol is voltunk pontosan azt leszámítva, hogy Mystic Fallsban.


593 ❀ zene ❀ Gyors, remélhetőleg nem pocsék reag Very Happy ❀  kredit





▪ Promise me this is forever...! ▪ I promise. ▪

avatar
Vámpír vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 18.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Szer. Aug. 09, 2017 11:19 pm




Bonnie x Damon


Azt hittem végünk, csak megragadtuk egymás kezét, mintha mi lennénk az utolsó kapaszkodó a másik számára. Talán mondtunk is egymásnak valamit és vártam.. vártam az elmúlást és a halált, azt hittem minden véget fog érni, ahogyan a hatalmas fény keretében eljön értünk a halál, de a fény csak egyre vakítóbb lett és egyre erősebb, még a szél is feltámadt, szorítást éreztem a mellkasomon és hirtelen csak elmúlt minden, mintha semmi sem történt volna. Még éreztem Damon kezének érintését, ahogyan szorítja.. szóval a mennyországban nem lehetünk, mert őt aztán biztosan nem engednék oda, így két lehetőség áll fent, ha kinyitom a szememet, akkor ördögök fognak körülvenni minket, miközben mi egy hatalmas üstben főni kezdünk vagy csak szimplán a feketeségben találjuk magunkat. Nem, eleinte csak félve nyitom ki a szememet, arra számítok, hogy nem is.. változott.. semmi. Talán nem is pusztult el a fátyol? Talán az egész csak egy butaság volt?! Lehetetlen! Történt valami és még ha nem is akarok tudomást venni róla, akkor is megváltozott valami.
Mondjuk honnan tudná, hogy hol vagyunk, még jó magam sem tudom elképzelni, hogy hol köthettünk ki, de látszólag olyan, mint a mi megszokott városunk. Természetesen, amikor sikerül realizálnom, hogy nem lett semmi bajunk kezemet kihúzom az övéből, elég sokáig fogtuk a másikét, kezdett kínossá válni a helyzet. - Ha ezt szeretnéd.. - eleget téve a kérésének karjába csípek, felszisszenést vagy valami hasonló reakciót várok tőle, de ha meglenne az erőm, ha még lenne erőm biztosan valahogy máshogyan adtam volna tudtára, hogy életben vagyunk, mondjuk felgyújtottam volna a haját.. természetesen ez csak vicc. Csak nézek körbe, próbálok nem arra gondolni, hogy megúsztuk, hogy most már minden rendben lesz és életben vagyunk, mert.. legrosszabb csalódni és tudom, hogy milyen az. Többször haltam meg, mint bárki más, olyan dolgokat éltem meg, melyeket több száz éves boszorkányok sem mondhatnak el magukról. - Nem haltunk meg. - jelentem ki egyszerűen, mégis egy apró és halvány mosoly keretében, mely az arcomon jelenik meg. Egyszerűen most az egyszer olyan jó volt abban a hitben lenni, hogy nem vagyok halott, hogy túléltem és egyáltalán nem számít hogyan, de itthon vagyunk.
Kijelentésem talán korai volt, talán elhamarkodott és egyáltalán nem is biztos, hogy igaz.. elkezdett bennem terjedni egy érzés, egy olyan furcsa és megfogalmazhatatlan valami, amit azonnal el is nyomok magamban. Nem akarok én ezen gondolkodni, nem akarom, hogy megint minden csak rosszra forduljon, ezért amikor Damon kinyitja a száját, csak sóhajtok.  - Fejezd be.. Nem kell mindent negatívan látni, örülj annak, hogy életben vagy. - miért nem tudja ennyivel beérni?
Miért nem képes örülni, osztozni az örömömben? Túléltük és most csakis ez számít, hogy végre esélyünk van mindent a régibe hozni. Ő találkozni fog Elenaval és boldogok lesznek, én pedig mehetek az egyetemre.. Teszek pár lépést előre magabiztosan, mosolyogva. Másodpercek teltek el a túlvilág pusztulását követően, mindenkinek ide kellett kerülnie és most mégsincs itt senki.. - Hol vannak a többiek? - csúszik ki a kérdés a számon.  

rövidke Sad  ||   || @



I keep my old friends, and get older with them, but push young. It's good to be surrounded by kids, because they keep you young.

avatar
Boszorkány vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 14.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Pént. Jún. 02, 2017 11:55 pm




Damon & Bonnie


Is this really Mystic Falls or just a bad joke from the satan?

A fény egyre vakítóbb lett, és a szél is egyre jobban süvített, ahogy a végzet közeledett felénk. Azt szokták mondani, hogy a halál pillanatában lejátszódik az ember szemei előtt az egész élete. Ösztönösen vártam én is ezt, hogy meglássam még egyszer utoljára a szeretteim arcát – Elenáét, Stefanét, jelenleg úgy éreztem, hogy még annak az idióta Donovannak a fejét is szívesen bámultam volna. Mindez a valóságban azonban elmaradt, mert a teljes pusztulás olyan gyorsan közeledett felénk, hogy még egy utolsó, búcsú gondolatnak sem sikerült megfogalmazódnia a fejemben.
A fények kiteljesedtek, teljesen elvakítottak, és aztán megszűnt minden érzékem. Nem láttam, nem éreztem semmit, vagyis de. Olyan volt, mintha valami súly nehezedett volna a mellkasomra, és a fejem is megfájdult. És aztán hirtelen újra megjelent körülöttünk az erdő. Mintha mi sem történt volna.
Az érzékeim még mindig tompák voltak, sajgott kicsit a fejem is, és a felfogásom is némileg lassú volt, de egyet még ilyen állapotban is tudtam: hogy a halált mindenhogy, csak így nem képzeltem el. Ennél több fájdalomra számítottam, elvégre jó sokat okoztam én is földi pályafutásom során, ez mégis elmaradt. Aztán ahogy megéreztem, Bonnie még mindig fogja a kezem, kezdett leesni, hogy valami itt nagyon nem stimmelt. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi, de határozottan éreztem minden porcikámban, hogy ez nem a pokol. Nem lehetett az – vagy csak a sors büntetett azzal, hogy a Mystic Falls-i erdőt választotta örök bűnhődésem helyszínéül.
Bonnie kérdésére nem feleltem semmit, csak enyhén megráztam a fejemet, hogy ezzel is mutassam, halvány lila gőzöm sincs arról, hogy hol voltunk úgy pontosan, a nyilvánvalót leszámítva. Még amikor a pokol kapujáról érdeklődött, arra se tudtam kinyögni semmit. Csak hitetlenkedve, sokkolódva pillantgattam körbe. Még azt is alig fogtam fel, ahogy Bonnie kihúzta a kezét az enyémből.
- Csípj meg, hogy nem álmodok-e – nyögtem ki végül némileg tanácstalanul nézve. – Mert én nagyon nem érzem magam halottnak, nem tudom, te hogy vagy vele... – magyaráztam tovább, majd ahogy lassan felszállt a köd az agyamról, és megláttam, ahogy Bonnie arcára is örömteli mosoly költözött, én is éreztem, ahogy a megkönnyebbülés és boldogság árasztja el a végtagjaimat.
Tényleg teljesen úgy tűnt, hogy nagyon is otthon voltunk, és hogy semmiért volt ez az egész hűhó, hogy elpusztul a másik világ, és mindenki eltűnik onnan. Mert hát, itt voltunk mi ketten az élő példák, és nemhogy halottnak nem éreztem magam, de még szellemnek sem! Nagyon is élő voltam, és soha jobban nem éreztem még magam!
Szinte már kedvet éreztem ahhoz, hogy megragadjam Bonnie kezét, és mint az idióta, viháncoló kislányok, körbe-körbe ugráljunk. Hirtelen még Stefant is képes lettem volna örömömben megcsókolni, mert hé skacok, nem voltam halott! Bármi is történt, itt voltam, és a világ legszerencsésebb férfijának éreztem magam, amiért tudtam, hogy Elena csakis rám vár. És nem tartott vissza semmi attól, hogy szorosan a karjaim közé zárhassam őt.
Pillanatokon belül azonban kezdett elmúlni az öröm eufóriája, és nekem egy nagyon rossz érzésem támadt. Valami nem stimmelt. Nemcsak az, hogy nem haltunk meg, hogy nem tűntünk el, hanem valami más. Nem tudtam volna megmagyarázni vagy szavakba önteni ezt az érzést, de határozottan éreztem, hogy itt többről volt szó, mint amire mi gondoltunk.
- Valami itt nem stimmel, BonBon – jelentettem ki végül halálosan komoly arccal. Eltűnt róla a boldogságnak még a legapróbb jele is, és átvette a helyét a sürgető kényszer, hogy kiderítsem, mégis mi a fene folyik itt.


552 ❀ zene ❀ Megkésve bár, de törve nem, megérkeztem ❀  kredit





▪ Promise me this is forever...! ▪ I promise. ▪


A hozzászólást Damon Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 10, 2017 12:44 am-kor.

avatar
Vámpír vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 18.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
33

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   Szer. Május 24, 2017 5:54 pm




Bonnie x Damon


Sötétség és porfelhő. Ez a két dolog az, amit érzékelek, mikor végre újból levegőhöz jutok. A mellkasom szorít, mintha valaki egy fél téglát helyezett volna rá, émelygek, s mintha a világ ki akarna szaladni a lábam alól. Egyetlen bizots pont van, amit érzek. Damon jobbja a tenyeremben. Kinyitom a szemeimet, lassacskán, hogy kellőképpen hozzászokjak a fényhez, majd a társamra nézek. Ekkor veszem csak észre, hogy ujjaim már teljesen elfehéredtek attól, hogy társam kezét szorítom.
- Hol vagyunk? - teszem fel a mindent eldöntő kérdést, miközben feltűnésmentesen kihúzom a kezemet az övéből. Én valahogy nem erre vártam. Azt hittem a biztos halálba száműzetünk majd, s most mind a ketten itt állunk az erdő közepén, ahonnan indultunk, mintha nem is történt volna semmi. Nincs se pokol kapuja, se tüzes lángcsóvák, csak én meg Damon. Ami őszintén szólva még meglepőbb. Sosem voltam megelégedve Damonnel, sőt... voltak alkalmak amikor kifejezetten gyűlöltem. Egy kanál vízben tudtam volna megfojtani, s most mégis itt vagyok. Vele.
- Te látod a pokol kapuját? - intézek hozzá még egy kérdést miközben arrébb sétálok. Ez egy erdő. Nem is akár milyen. A Mystic Falls-i erdő, teljesen érintetlenül, mintha mi sem történt volna benne húsz percel ezelőtt - úgy tűnik itthon vagyunk! - vigyorodom el, s felé fordulva összecsapom a két tenyeremet.

rövidke Sad  ||   || @



I keep my old friends, and get older with them, but push young. It's good to be surrounded by kids, because they keep you young.

avatar
Boszorkány vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 14.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
26

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdő   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Silhouette PRESENT :: Prison World; 1994. május 10.-
^
ˇ