Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Elisabeth Saltzman, Stephanie Stafford


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



My brother - again

Stephanie Stafford
Today at 4:59 pm



Galatoire's étterem

Always and Forever
Today at 4:48 pm



Ronan Scadding - Se veled, se nélküled

Amarilla Van Selm
Yesterday at 11:21 pm



Szükségem van egy új helyszínre

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Amarilla szobája

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Charlotte "Charlie" Gray

Charlotte Gray
Yesterday at 10:24 pm



Ipswich, USA, Danvers kúria - Caleb & Amarilla

Amarilla Van Selm
Yesterday at 10:08 pm



Asztalok

Zoey L. Nightingale
Pént. Dec. 07, 2018 7:55 pm



Dino Winslow

Dino Winslow
Csüt. Dec. 06, 2018 8:47 pm



Jossie & Lizzie szobája

Stefan Salvatore
Kedd Dec. 04, 2018 11:29 pm
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 8 4
Boszorkányok 10 5
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 0 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 0
Eretnekek 1 1
Szirének 2 0
Démonok 1 3
Vadászok 3 3
Emberek 1 1
Összesen 29 21

Share | 
 

 Lafayette Temetõ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Lafayette Temetõ   Vas. Aug. 19, 2018 11:15 pm



To my best friend


Come back, I still need you






Az életben mindig kell találnunk valami célt, hogy legyen értelme felkelnünk. Én sosem szenvedtem hiányt az ilyesféle életcélokból. Eleinte csak azt akartam, hogy Dahlia legyen halott, hiszen tönkretette a bátyámat, majd elragadta tőlem végleg. Gyűlöltem miatta, de sikerült elégtételt vennem rajta. Viszont mindennek ára van. Ahogyan ennek is volt.
Ám az, hogy Klaus halálára pályáznak az ősiek, nem zavart túlzottan. Anélkül is, hogy ők kérték volna, meg akartam ölni. Ő is elvett tőlem valakit, méghozzá ellenem fordította az első, s valószínűleg egyetlen egy szerelmemet, Arno-t. Sosem fogom elfelejteni azokat a napokat, melyeket vele éltem át. Klaus minden, csak nem jó ember. Lehet, hogy született egy lánya, a kis Hope Mikaelson, de kétlem, hogy miatta megváltásra lelne, avagy a változás útjára lépne. S amúgy is, neki már oly’ mindegy. Mindenki, aki valaha is ismerte őt, gyűlöli. Chelseát majdnem megölte – vele így találkoztam.
Vajon, ha újrakezdhetnénk mindent, magát az életemet, másképp csinálnék bármit? Feladnám a bosszú terveimet azért, hogy boldog, békés és nyugodt életet éljek? Vajon, ha a bátyám, William itt lehetne most, mit mondana, mit tegyek?
Habár nem itt, nem ebben a temetőben volt eltemetve a bátyám, nem tudtam jelen pillanatban máshová menni. S ide sem kellett volna, mégis ide hoztak a lábaim, miközben gondolkoztam. Nem tudtam, követett-e valaki, vagy sem, de egyedül akartam lenni. A fejem megint fájni kezdett, éreztem, ahogy az ősiek újra lesújtanak rám, mintha csak azt kiabálnák: „Tegyél már valamit! Ne tétlenkedj!”. Ám hiába próbálkoztak, semmit sem tehettem. A fájdalmat pedig kénytelen voltam elviselni. Chelseáért. Ahogy Chrisnek is megmondtam… elviselek bármit, amíg ő életben marad. Na meg persze, nem kell tudnia arról, hogy mi történik velem.
Az egyik sírnál kénytelen voltam megállni, s megtámaszkodni a sírkövön. Szabad kezemmel viszont a hajamba túrtam, szorosan ujjaim közé fogva a tincseket.
- Elég már. Megmondtam, hogy megteszem… amint tudom, megölöm, de adjatok még időt… - Sziszegtem a fogaim közt, majd leguggoltam, s végül le is ültem a földre. A sírkőnek támaszkodtam, majd mély levegőt vettem. A fájdalom csitulni kezdett, majd végre kicsit fellélegeztem és felnéztem az égre. A nap már lemenőben volt, de egy kicsit sem zavart. A felhőket figyeltem, s mintha az egyik felhő a bátyám arcvonalát adta volna vissza…
- Will? – Pislogtam meglepve, de aztán már nem is láttam. Lehet, csak hallucináltam. Félrepillantottam, s azon gondolkoztam, mit teszek, ha megint elveszítek valakit. Nem hiszem, hogy túlélném…

388 words ••• Hold On ••• note:    ••• kredit






I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Lafayette Temetõ   Csüt. Jún. 14, 2018 10:51 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
422
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lafayette Temetõ   Vas. Dec. 03, 2017 12:18 am




To: Anie'


Éreztem azt, miszerint boszorkány, s ez mindennél jobban felkeltette bennem a gyilkos ösztönöm. Persze, akadtak kivételek, akikkel úgymond együtt tudtam dolgozni, de mindenki más felkerült a „megöllek” listámra. Ritkaságnak számított ugyanis, ha szövetkezésbe kerültem velük, főként, miután egy teljes koven sikeresen félreállított, így persze, nem volt csoda a bizalmatlanságom az irányukba. Meg amúgy is... természetfeletti lények, én pedig valamilyen módozatban vadásznak minősültem, tehát reálisan igen, nos a fejüket szerettem volna trófeának a szekrényem tetejére. Így voltam a mostani lánnyal is, aki ki tudja mióta él, de nem lehetett kezdő, tekintve, hogy kivédte a nyilacskámat.
- Ha jobban hangzik a számodra, akkor lehetsz a halottam is. - Incselkedtem vele, miként jól esett a szórakozás okozta öröm. Volt benne valami igazán egyedi, ami miatt nem állhattam meg azt, hogy erre ne válaszoljak neki vissza valamit. Tehát megtettem, s most örömmel fürkészhettem a reakcióját, miszerint mit is reagál minderre.
- Miből gondolod, hogy nem? - Érdeklődöm, felvont szemöldökkel. Naiv, ha azt hiszi legyőzhet. Nem egy mai vámpír vagyok, hanem lassacskán ezer éves, ami igazán soknak számító. A kor pedig tagadhatatlanul előnyökkel jár. Megtanulod elsajátítani a magad részére a fájdalmat, s megismerkedhetsz mindenféle szituációval, főként, ha egy szánalmas kis boszival sodor össze a sors. Milyen ironikus is, miként nekem mostanában csak velük van dolgom.. mi ez nálam? Valami átok?
- Nem is akarom, hogy egyből meghalj... - Jegyzem meg halkan, ahogy figyelem őt. Kitépi magából a nyilat, azért kár, hogy nem nyöszörög... - Csalódott lennék, ha hamar távoznál. - Teszem hozzá még vigyorogva, ahogy végül ellépek tőle a megjegyzett mondatom után. Szépen végig csúszik a földön, míg én magán a válaszon töprengek. Vajon mi lenne erre a megfelelő reakció, vagy netán lépés? Nem akarom leleplezni magam, de azt sem akarom, hogy... ne tudja.
- Túl öreg vagyok ahhoz, hogy egy magadfajta árthasson nekem.. - Fürkészem a vonásait, s ezzel minden egyes rezdülését. Valahogy fura volt, hogy minderre nem lép, nem támad, s meg sem rezdül. Miért nem teszi? Miért csak egyirányú a dolog? Valamit tudna, amit én nem? De azt... hogyan? Pislogva nézem egy darabig, mire megszólal, s ekkor döbbenten meredek felé. Ezt most komolyan megkérdezte? Istenem, gyere le.. Felsóhajtok, a szemeimet forgatva, és visszalépek hozzá, magamhoz fogva egy nyilat.
- Ah, kérlek, kedvesem... - Szabad kezemmel lerántom magamról a csuklyát, felesleges kis kellék, míg a fekete fürtjeimet összeborzolja a szél. - ...boszorkány vagy. - Hajolok le mellé, térdelő helyzetbe kerülve. - Én meg vadász. - Döntöm oldalra a fejem. - Rakd össze a kettőt. Személyesebb indokom nincs hozzád... - Emelem meg a kezem, hogy egy újabb nyilat szúrjak belé, ha csak meg nem állít. Ugyanis, ha megteszi, akkor nem ölöm meg, hisz' lám-lám a mellkasa felé lendítem a kezem. Mily' véletlen?! Oh, dehogy!


445 || Friction || - ||  kredit

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Lafayette Temetõ   Csüt. Okt. 19, 2017 3:21 pm


To: Victor

rég láttalak, kedves

Összehúztam a szemeimet. Túl hamar, túl gyorsan szedte össze magát és mintha nem hatott volna rá a varázslatom. Egy átlagos vámpír már rég a földön fetrengett volna, miközben azért könyörög, hogy fejezzem be, de ő… ő nem így tett. A gyilkos ösztön csillanását is láttam a tekintetében, így egy fél pillanatra magam is megijedtem. De ez hamar eltűnt és érdeklődve fürkésztem őt.
- A végzetem? – Kérdeztem vissza, miközben halványan elmosolyodtam. Magam sem tudtam, miért, de olyan furcsa érzés kerített a hatalmába, hogy mosolyognom kellett. Figyeltem, ahogyan feláll és egyet hátrébb léptem.
- Ígérted, persze. De nem hinném, hogy ez össze fog jönni… - Újabb lépést tettem hátra. A magabiztosságom nem illant el. Nem engedhettem, hogy azt lássa: félek. Mert ez nem is félelem volt. Inkább… hm. Az adrenalin szintem az egekbe szökött tőle és izgatottá is tett a helyzet. Láttam, hogy mit akar, de ellenkezni már nem tudtam. Felnyögtem, ahogy a fának csapódtam, majd a nyilat éreztem magamba fúródni. A gyomromhoz nyúltam, a vér szivárgott belőlem. Elvigyorodtam a fájdalom ellenére és így emeltem fel a fejem, hogy rápillanthassak. Egyenesen a szemébe.
- Ennyitől én még nem fogok meghalni. – Morogtam, majd az arcomról fokozatosan olvadt le az a vigyor. Helyére meglepettség került és értetlenség. Tényleg ő lenne az? Az, akire gondoltam? Képtelenség. A nyilat egy határozott mozdulattal téptem ki magamból, amikor a fülemhez hajolt és beszélni kezdett. A hanga, a szavak ellenére simogató volt… talán csak a régi, közös múlt miatt éreztem annak. Olyan rég nem találkoztunk… azt hittem, meghalt. Mi a franc folyik itt?
- Az éveinek a számát…? Mondd csak, milyen idős vagy, vámpír? – Rávillantottam a tekintetemet. Aztán ellépett tőlem, így a földre csúsztam, kezemben a nyíllal, amit aztán eldobtam magam mellé. A gyomromra szorítottam a kezemet. Felpillantottam a férfira. A szél kissé felerősödött, így a hajamat folyton az arcomba fújta.
- …van okod rá, hogy megölj engem? – Kérdeztem egy fokkal halkabban. Arra próbáltam rájönni, hogy ismer-e engem valahonnan, vagy tudja-e, ki vagyok pontosan. Mert hát… ő utoljára nem így látott. Akkoriban egészen másképp néztem ki. Tehát arra a következtetésre jutottam, hogy nem a régi hibám miatt hajt a halálomra, hanem valami egészen más áll a háttérben… válaszokat akartam. Eközben viszont teljesen leengedtem a védelmemet, így ha akart, volt lehetősége ismét rám támadni.

374 szó || imádtam a reagod, kedves  





I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Lafayette Temetõ   Szomb. Okt. 14, 2017 12:42 am




To: Anie'


Az éjszaka a végtelen fekete mélységbe ránt, s szinte árnyként olvadok be e palástba. A zord hangulat, a frusztrált légkör, a rideg képek.. -, mind egy-egy megélt helyzet, amely magát a temetőt tükrözi. Lassú, fürge, s kifinomult mozdulatok. Egyszerű, de mégis könnyed játék az, amelyet először az eldobott penge, s majdan másodjára a kilőtt nyíl képez. Újabb párosítás következik, ahogy a nőt figyelem, miközben a zsigereimben érzem, miszerint helyben képes lennék darabokra szaggatni. Azóta a bizonyos visszajövetel óta, nos minden másabbá vált. Intenzívebben reagálok a természetfeletti jelenlétre, százszorta kegyetlenebbül gyilkolom őket, ezáltal nem tűrve meg a létezésüket. Ösztönösen lépek egyet előrébb, s az elhangzott szavak értelmetlenül csengenek a fülemben. Nem válaszolok rá, ahogy meg sem mozdítom az eszközt, így támadásnak semmi nyoma a részemről. Mélyen töprengek, magamba burkolózva. Ügyesen tért ki a penge iránya elől, s egyetlen kézmozdulatával szelte ketté a gyönyörűen elkészített nyilat. Gyors reakcióval rendelkezett, ami egyébként nem lenne meglepő, ha éppenséggel vadásszal állnék szemközt, de egy mezei boszorkány...

A fák sűrűn eltakarták a tópartot, melynek vizén játszi könnyedséggel felcsillant az éjszakai égbolt. A gyönyörűen ezüstös Hold szinte még ki is rajzolódott, míg az ezernyi csillag egy-egy megjelölt, olykor a széltől megrezzent víz hullámaitól függő pontokban ragyogott. A hideg nyirkossá változtatta az időt, és a kései órák szinte jelzésértékűvé tették, hogy jobb lenne nem kint tartózkodni jelenleg. Lassú, megfontolt lépéssel kerültem előrébb, ahogy megfeszítettem a fegyvert.
- Mond csak, készen állsz? - Kérdeztem lágy suttogású, de mégis eltökélt hangon, ahogy a tőlem pár méterre álló nőre pillantottam - Stephanie-ra. - Ha esetleg szeretnél meghátrálni... még megtehetted. - Hangom a végére kissé megremegett, ahogy a felettem lévő peremre tekintettem. Szinte éreztem, hogy megfeszülnek az idegszálaim. Féltem attól, hogy a nyíl eltalálja, s ezzel megsebzem, azaz fájdalmat okozok neki. Sosem akartam volna ártani... számára nem. Túl értékes volt, attól eltekintve, hogy minden körülöttem lévő másik egyed, szinte ellenezte volna e titkos románcot. Az apám, a bátyám...
Jobb kezem ujjai megremegtek a nyílvesszőn, feljebb emelve ekkor a célzási pontot. S amint nem mutatott ellenkezést, nos elengedtem. Hagytam, hagyj süvítsen tova a levegőben, s vágtázzon át egyenesen Steph homloka felé. Tökéletes lövés volt, mint mindig, míg ő... ő kezdőnek bizonyult e téren. Mégis gyakoroltunk. Ő és én... én és ő... az éjszakába olvadva.

A szavak, az ezt követő varázslat, s majdan a fájdalom..
Reflexszerűen rogytam térdre, s az átmeneti gyötrelem egy pillanat múlva köddé veszett. Kizártam, odébb dobva, s a mélységbe lökve. A porba esett ezzel egyaránt az íj, és vele együtt landolt természetesen a nyíl. Gyilkos ösztön csillant fel ekkor az íriszeimben, s mély dühvel telt morgás szökött ki belőlem. Gyűlöltem...
- A végzeted vagyok, kedvesem. - A szavak szinte csengtek a ridegségtől, és a hűvös gyilkolási vágytól. - S mint ígértem... - Álltam fel, meg se rezzenve a fejfájástól. - ...megöllek. - Suttogtam elhalón, s mégis mérhetetlen hévvel. Előrébb léptem egyet, ahogy a tegezből előhúztam a pillanatok tört része alatt egy nyilat, majd a nőt a fának szegeztem. Nem volt több ez az idő, mintsem pár másodperc. S míg a fának csapódást érezhette hátulról, nos addig előröl a gyomrába került egy szépen faragott kis nyíl. Régen is magam készítettem, s most sem volt ez másként. Szinte minden egyes darab árulkodott a gazdájáról -, rólam.
- Szóval... - Hajoltam egészen közel hozzá, ahogy a leheletem szinte a fülét cirógatta. - ...mielőtt lebecsülsz valakit, nos mérd fel az adottságait, az éveinek a számait, és a tapasztalatának a mértékét. Túl elhamarkodottan ne ítélj, boszi. - A csuklyám a lány arcához ért, s amint ez megtörtént, nos rögtönzötten mozdultam hátrébb, míg ő maga lecsúszhatott a talajra, és megküzdhetett a hőn szeretett nyilának fájdalmi érzetével.
Szenvedő alany - futott át az elmémen egy röpke pillanatra, míg senyvedő alakját bámultam az éjjeli sötétségben.


609 || Unbreakable || - ||  kredit

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Lafayette Temetõ   Szomb. Szept. 30, 2017 6:55 pm


To: Victor

rég láttalak, kedves

Érzem, hogy hamarosan eljön az én időm. Az, amikor is bosszút állhatok a bátyám miatt… Dahlia halott lesz. Annyiszor elképzeltem már a könyörgő tekintetét, az arckifejezését, szinte hallottam a szavait is a fülemben csengeni. Láttam a vért, amiben fetreng. Igen, számtalanszor felrémlett lelki szemeim előtt, hogyan is fogja végezni az az átkozott, ribanc Dahlia. Ellopta tőle a bátyámat és többé vissza sem adta. Vagyis amikor Will hazaszökött, már nem volt önmaga és ezt mind ő tette vele. Sosem fogom megbocsátani neki, épp ezért kell mindenáron bosszút állnom rajta. Willért. És magamért is. Néha elgondolkodtam azon, mi lesz, ha beteljesítem a bosszúmat. Nincs senkim. Szó szerint egymagam vagyok a világon, nincs, mi éltessen. Ha Dahlia végre halott lesz, a lelkem felszabadul és… utána mi jön? Céltalanul sínylődök majd életem hátralevő részében? Sóhajtottam egy aprót. A lábaim valamiért a temetőbe hoztak. Talán pont azért, mert megint csak a bátyámon járt az eszem… nem itt volt ugyan eltemetve, hanem kicsit messzebb, de a hely azért úgymond passzolt a hangulathoz.
Azonban a figyelmemet hamar el kellett szakítanom arról, ami igazán foglalkoztatott, ugyanis érzékeltem, hogy valaki van a közelemben. A támadása elől egy ügyes mozdulattal tértem ki, majd egyből arrafelé fordultam, amerről a dobópenge érkezett. Mégis ki lenne az, aki az életemre akar törni? Ez futott végig át az agyamon, ugyanis a városban nem igazán voltak ismerőseim, sem pedig haragosaim. De valakinek mégsem tetszett a pofim, ha máris meg akart ölni. A férfit látva összehúztam a szemem, végül pedig ajkaim hamiskás mosolyra húzódtak, ahogy az alak tovatűnt. Félsz? Jól teszed. Fordultam utána, aztán ahogy megpillantottam őt, felemeltem a kezem. Ahogy a nyíl elkezdett repülni felém, egy laza mozdulattal, a levegőben tört ketté, ahogy a kezemmel lendítettem.
- Ennél több kell, ha meg akarsz ölni, idegen. – Szólaltam meg végül és igyekeztem továbbra is kivédeni a támadásait a varázslatokkal. Közben azon kezdtem gondolkozni, honnan annyira ismerős ez a férfi… a hangja. A kisugárzása nem, de a hangja túlságosan is az volt. Ám a gyilkos szándékot is éreztem benne, így nem gondolkodtam túl sokat.
- Nem tudom, miért akarsz megölni, de előre szólok, nem fog sikerülni. Nem a béna boszorkányok közül való vagyok… sajnálom. – Ejtettem meg felé egy mosolyt, majd a fájdító bűbájt kezdtem mormolni magam elé. A gyorsaságából ítélve vámpír volt, így hát hatnia kellett a varázslatnak, ami sokkalta erősebb volt, mint egy átlagos boszorkányé lett volna.
- Ha van energiád a fájdalom mellett… válaszolhatnál. Ki vagy te? – Kérdeztem, de közelebb nem mentem hozzá. Na meg fel voltam készülve arra is, hogy netalántán a fájdalommal nem törődve támad rám ismét.

423 szó || örülök neked





I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Lafayette Temetõ   Csüt. Szept. 28, 2017 11:52 pm




To: Anie'


Évek teltek el a visszatérésem óta, s mégis annyira szokatlan még most is e világ. Maga a létezés gondolata, ahogy szinte végig húzhatom az ujjaimat egy-egy tárgyon, ahogy méterekkel távolabbról is tökéletesen hallok mindent, míg persze, az éjszakai látványkép sem bánthatja az íriszeimet. Érzek felfokozottabban, lélegzem feleslegesen, és újra ösztönlényként tengődhettek. A fajtársaim mellett sétálok el nap, mint nap, s voltaképpen nem kellene őket bántanom, de mindenben a fegyvert látom. Azelőtt másabb volt, hiszen csak emberekre vadásztam, nem felidézve a múltam zálogsorát, de most... e pillanat hevében, nos elfeledtem mindazt, ki voltam. A halotti lét megváltoztató, elgondolkoztató, s eltipró. A túloldalon állni őrjítő érzés, hiszen nem támaszkodhatsz másokra, mintsem magadra. Az egykori szeretteid nincsenek jelen, az életed pedig egy örökké tartó börtönnek tűnik. Elzár a magány, megöl az üresség, és kitép belőled mindent a fájdalmas emlék. Olyan ez az egész, mintha láncra vertek volna, és fogolyként lennél nyilvántartva. Vergődhetsz, ordíthatsz, és küzdhetsz ellene, de... el nem törölhetted. Vele kell élned, bele kell törődnöd, és meg kell szoknod. Tudod milyen az, amikor a halálod után nem kaphatsz megnyugvást? Éreztél már végtelennyi űrt a mellkasodban, melyet semmi sem tölthet be? S mond csak, túlélted volna ép ésszel, ha mindezt megélve visszakerülhettél volna az élők közé? S gondoltál már arra, hogy milyen meghalni?
Álmatlan éjszakák gyötörnek, rémisztő képek üldöznek, s megannyi emlék... emlék villan be az elmémbe, amelyre nem szívesen emlékszem. A kollégium szinte kihaltnak tűnt, ahogy elhagytam, s utamat vettem egy ismeretlen város felé. Újabb vadászatnak néztem elébe, s ezzel egy éjszakának, amellyel megpecsételtem a sorsom. Régen annyival könnyebb volt, ahogy az apám utasításait követve fejlődtem, ahogy a testvéremmel együtt gyakorolhattam, s ahogy esténként titokban találkozhattam azzal, akit igazán szerettem. Könnyedén olvadtam bele a sötétségbe, s rejtőztem el az árnyékok végtelenségében. Lépteket tettem, melyekkel ismeretlen övezetre léptem, s mindaddig meg sem álltam, míg egy üdvözlő tábla, nos arra nem késztetett. „New Orleans” - állt rajta a felirat, s egy ravasz félmosollyal már tovább is indultam.
Utcáról utcára haladtam, ám egyetlen kóbor lélekre sem akadtam. Az áldozatok nem jöttek könnyedén velem szembe, mintsem általában. Vészjósló volt ez a hatalmas csend, amelyet megszokott módon, vihar előtt tapasztalunk. Mégis türelmetlenül mentem tova, átszelve a házak sorait, elhagyva a főteret, és belemászva valami egészen sötétbe. Nem sokkal később, egy temető környékén kötöttem ki.
Áthaladtam a „Lafayette cemetery” felirat alatt, és a közvetlenül nyitott kapuk között. Egy ideig csak a sírok átfogó sorai közt bóklásztam, a neveket bámulván, mintsem egyféle rejtélyt. Figyeltem a néhol megcsillanó ezüstös Holdat a sírkövek felületén, míg máskor az üresség hangját hallgattam. Csupán percek múltak el, s mégis óráknak tűnt az idő. Egészen mélyen szívtam magamba a levegőt, és vettem az irányt egy nem messze álló kriptához. A vámpírgyorsaságomat használva ugrottam fel a tetejére, és szinte hangtalanul landoltam. Megbújtam, lehúzódtam, és guggoló helyzetből hallgatóztam. Semmi... színtiszta hangtalanság, s tökéletes csendesség. Körül pillantottam, míg íriszeim szinte gyilkosan csillogtak a holdfényben. Lassan kúsztam odébb, és egyetlen ugrási kísérlettel, nos megkapaszkodtam az egyik erősebbik faágban. Felhúztam magamat, aztán ugrándozva, s fürgén a tetején voltam. Csendben elrejtőztem a lombok mögött, de a hallásom minden apró kis neszt észrevett, míg nem valós emberi léptek ütötték meg a fülem. Ilyenkor... mégis ki van itt? A szívverését, egészen messziről hallani lehetett, sőt nem beszélve a lélegzéséről, míg a hab a tortán a származása volt.
A sötétkék szövetkabátom belső zsebéből, máris előkerült egy gyönyörű csillag alakú dobópenge, amelyet se szó, se beszéd nélkül képes voltam elhajítani, amint közelebb ért hozzám. A célzás tökéletes volt, de a reflexszerű mozdulat már csak rajta múlott. Egyetlen szökkenés, és máris a talajon kötöttem ki. Térdre érkezvén, pillantottam rá a jéghideg íriszeimmel, és egy rideg mosolyra húztam az ajkam. A következő pillanatban pedig fürgén eltűntem a szeme elől, a kripta háta mögött voltam, aztán pedig a tetején. Leszedtem a hátamról az íjat, amihez társítottam egy nyilat. A kettő összegzésével pedig készen álltam az újabb támadásra. Célba vettem a nőt, és megfeszítettem az eszközt. A zsigereimben éreztem, miszerint boszorkány... de nem mostani származású, hiszen erősebb volt a kisugárzása, és annyira ismerős. De nem tudtam mire vélni az érzést..
- Ne aggódj, ígérem, miszerint gyors halálod lesz. - Hirtelen szerűen állok fel a kripta tetején, és engedem el a nyilat, amely tökéletesen célba veszi őt. - Szóval értékeld, kérlek, ugyanis általában nem vagyok ennyire kegyes. - Ugrom le, ahogy egy újabb nyilat feszítek ki. Lássuk csak mennyire erős..


715 || Revolution || - ||  kredit

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Lafayette Temetõ   Pént. Ápr. 14, 2017 6:14 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
422
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lafayette Temetõ   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Lafayette Temetõ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans-
^
ˇ