Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Elisabeth Saltzman


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



My brother - again

Stephanie Stafford
Today at 4:59 pm



Galatoire's étterem

Always and Forever
Today at 4:48 pm



Ronan Scadding - Se veled, se nélküled

Amarilla Van Selm
Yesterday at 11:21 pm



Szükségem van egy új helyszínre

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Amarilla szobája

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Charlotte "Charlie" Gray

Charlotte Gray
Yesterday at 10:24 pm



Ipswich, USA, Danvers kúria - Caleb & Amarilla

Amarilla Van Selm
Yesterday at 10:08 pm



Asztalok

Zoey L. Nightingale
Pént. Dec. 07, 2018 7:55 pm



Dino Winslow

Dino Winslow
Csüt. Dec. 06, 2018 8:47 pm



Jossie & Lizzie szobája

Stefan Salvatore
Kedd Dec. 04, 2018 11:29 pm
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 8 4
Boszorkányok 10 5
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 0 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 0
Eretnekek 1 1
Szirének 2 0
Démonok 1 3
Vadászok 3 3
Emberek 1 1
Összesen 29 21

Share | 
 

 Stefan && Elena || Come home

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Pént. Júl. 07, 2017 2:11 am




Stefan & Elena

Never Say Never

Nyitottam a szám, mert a nyelvem hegyén volt valami csípős visszaszólás, de a kérdés, miszerint mi van, ha soha nem lesz képes feldolgozni Damon halálát… belém fojtott minden szót. Ha ő nem képes feldolgozni, akkor én…? Kezdtem kifogyni a szavakból, az érvekből és mindenből. Egyre tanácstalanabbul álltam az egész helyzet előtt. Annak nem volt értelme, hogy veszekedtünk, ez csak még távolabb sodort minket egymástól.
- Az, önzőség. Magadra gondolsz, miközben mindenki más is szenved… - Suttogtam. Már egyáltalán nem emeltem meg a hangomat, felesleges volt. A továbbiakra azonban felkaptam a fejem. Mi? Ric… egyszer rajtakapott, mikor Luke átadta a gyógyfüveket és persze Alaric nem most jött le a falvédőről, tudta, hogy ez valami rossz dolog. Kénytelen voltam bevallani neki, hogy a gyógyfüveknek hála beszélhetek Damonnel, vagy valami „hasonmásával” és könnyebb elviselnem a hiányát. A mellékhatásairól persze nem beszéltem, nem akartam megijeszteni.
- Ha nem jöttél volna el, ide, akkor talán nem fordulok Lukehoz és a gyógyfüveihez. Másrészt az a minimum, hogy ezt megteszi nekem, hisz voltaképpen miatta halott Damon! Ő állította le Livet, elfelejtetted? – A végére mégis csak sikerült ingerültebbé válnom. Idegesen a hajamba túrtam és úgy néztem magam elé. A kérdésre, miszerint nem kezelem jól Damon elvesztését… felnéztem rá.
- Miért, szerinted? Stefan, ne kérdezz olyanokat, amikre te magad is tudod a választ. – Főleg nem a gyógyfüvek után. Egy ideig sikerült eljátszanom, hogy minden rendben és túlléptem a vámpír fiúm halálán, de hamar szertefoszlott az álcám. Egyedül Caroline előtt tudtam még tartani magam és ez így is volt jó. Ő épp eleget szenvedett Stefan „szökése” és Bonnie halála miatt, nem kellett neki még az én bajomat is a nyakába vennie.
Stefan további szavaira csak lemondón sóhajtottam. Ez a találkozás egy merő kudarc volt és lassan már ott tartottam, hogy nem is akarom folytatni.
- Rendben. Akkor maradj itt, Stefan. Itt, egyedül. Éld az új életedet. Aztán ha ez sem válik be, majd megint újrakezded valahol máshol. Mert ez így megy, ugye? Gyáva és önző vagy ahhoz, hogy haza gyere és szembenézz mindennel. A kegyetlen valósággal. De rád bízom. Tudod, a te döntésed. És tiszteletben fogom tartani, mert te is mindig ezt tetted, ha én döntöttem el valamit. De ne hidd, hogy egyetértek azzal, amit csinálsz. Mert nem. Én legalább megpróbáltam leküzdeni ezt… ezt az egészet. Igen, én sem a legjobb módszert választottam és meg is van a kára, de… - Egy ideges sóhajjal elharaptam a mondat végét. Nem akartam beszélni arról, hogy a gyógyfüveknek van némi mellékhatása. Egy ideig szótlanul sétáltam mellette. A szavaira nem reagáltam sokat, csak annyit, hogy végül megálltam mellette. Ha tovább ment, akkor a hátára néztem, ha megállt, akkor az arcára.
- Hazamegyek. Sajnálom, hogy felforgattam a tökéletes, Elena Gilbert és Caroline Forbes mentes életedet… talán egyszer majd visszatalálsz hozzánk. – Fürkésztem néhány hosszú pillanatig a szemeit, az arcát és a vonásait, hogy jól a fejembe véssem. Szomorú voltam, mert nem így képzeltem el a találkozónkat, de rá kellett jönnöm, hogy hiába minden, ha Stefan nem akar változtatni, nem fog. Döntött. Nélkülünk akarja tovább csinálni. Keserűen elmosolyodtam. Nem szóltam többet, még egy ölelésre sem léptem oda, csak kikerültem, hogy hazaindulhassak Mystic Fallsba.

516 szó ❀ Never Say Neverkredit



Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Pént. Jún. 09, 2017 9:12 pm




Elena & Stefan

" I had a plan. I wanted to change who I was. Give my life to someone new. Someone without the past. Without the pain. Someone alive. "

Az érzések kavarogtak bennem, még mindig letört voltam Damon miatt, boldog mert láthatom Elenát, ugyanakkor dühös is... az egész világra. Számtalan gondolat megfordult a fejemben. Hogy bárcsak soha ne tettem volna be a lábam Mystic Falls-ba, de közben azon morfondíroztam hogy mennyire más lenne az életem. Damon nem vált volna barátommá, nem ismerem meg Elenát és a többieket. Újra és újra ehhez a gondolathoz tértem vissza. Kísértett és borzasztóan zavart, hogy nem tudok elszakadni tőle. Csak az járt a fejemben, hogy Damon még élne... s hogy neki élnie kellene. Végre megkapott mindent, a szerelmet, a boldogságot, voltak barátja, egy családra emlékeztető környezet. Most pedig minden odaveszett, a családja, a barátai, a boldogsága és a szerelme még mindig itt várták, de ő nem volt sehol, nem volt többé a részese. Próbáltam Elena szavaiba kapaszkodni, hogy békére lelt, nem pedig megszűnt létezni a túlvilággal együtt, de nehéz volt ebben hinnem. Nem tudhattam biztosra, s nekem nem volt akkora hitem, mint Elenának. Borzasztóan nehéz volt boldogulni, már abban is kételkedtem, hogy helyesen döntöttem mikor elmentem. Egy hamis életet éltem, egy részben hamis barátnővel, mintha csak egy álomvilágot kreáltam volna magamnak. Az egész olyan volt, mint a képzelgéseim a kőfejtőnél, mikor újra és újra megtelítődött a tüdőm vízzel és égető fájdalom járta át a testem. - Talán nem, de legalább Damon veled lehetne és élhetne. Állandóan ez jár a fejemben, Elena. Mi van ha soha nem leszek képes feldolgozni a halálát? - néztem rá egy pillanatra, majd félrekaptam a fejem és a hajamba túrtam. Ennyire nehéz dolgom talán még sosem volt a tovább lépéssel vagy a felejtéssel. Elenán nagyon nehezen tettem túl magam, de ez valahogy még annál is nehezebb és borzalmasabb volt. Még gondolni sem tudtam Damonre anélkül, hogy a gyász teljesen betemetett volna. S íme, itt a valódi indok, amiért eljöttem a városból. Hogy semmi, de az ég világon semmi ne emlékeztessen őrá, mert abba belepusztulnék. A Caroline-os megjegyzésre csak felvontam a szemöldököm, de nem kérdeztem rá az okára. Tényleg nem akartam hazatérni és ha róla kérdezgetem, azzal nem tudom meggyőzni, hogy jó itt nekem. Még ha kételkedni is kezdtem a remek tervemben... neki arról nem kellett tudnia. Csak még több reményt táplálna a hazatérésemhez, amire nem volt szükségem, csak egy jó meggyőző sztorira. De amint ezen elmélkedtem, Elenából előtört minden, amit valószínűleg már hónapok óta magában tartott, s ami érlelődött, míg nem a fejemhez tudta vágni. Nem tiltakozhattam, mert teljes mértékben igaza volt, de akkor is így láttam helyesnek. Felsóhajtottam és közelebb léptem hozzá. Ekkor már a műhely előtt álltunk, s kicsit reménykedni kezdtem hogy talán el sem indulunk, mert azelőtt mondd le rólam hogy bizonyítanom kellene. De Elenáról volt szó, túlzott reményeket nem fűztem a dologhoz. - Nézd, Elena, nem erről van szó. Eljöttem a városból, igen. De csak mert nem bírtam tovább ott maradni. Minden Damonre emlékeztetett, a ház, a város... nem tudtam volna úgy élni, hogy mindenhol őt látom. Ha ez önzőség, akkor igen, önző vagyok. - vontam vállat és tettem pár lépést az ellenkező irányba, mint ahol ő állt, aztán vissza. Ideges járkálásba kezdtem, néha összekulcsoltam kezeimet a tarkómon. Kezdtem bosszús lenni amiért idejött, belibbent az életembe és még felelősségre is vont. Dühösen szusszantam egyet, aztán befejezve a járkálást megálltam pont vele szemben. - Különben se akarj kioktatni. Én elhagytam a várost és új életet kezdtem. Te pedig gyógyfüvekhez és varázslathoz folyamodtál, hogy újra lásd Damont. - vágtam vissza mérgemben, pedig amint megpillantottam, megfogadtam magamnak hogy ezt nem árulom el neki. - Alaric elmondta. - feleltem halkabban és félrekaptam a pillantásom. Nem akartam vele veszekedni, de nem igazán hagyott más választást. Amióta megérkezett, tele volt a fejem régi emlékekkel, minden amit ezidáig elnyomtam a felszínre tört. Emlékeztem arra a napra, amikor Damon a városba érkezett és az utolsó pillanatra, amikor láttam őt. A testvéri kötelékre, ami gyűlöletből virágzott ki és a rengeteg közös pillanatra, amit együtt töltöttünk. A végén igazán jó testvérek voltunk újra, mint halandó korunkban, de ez kicsit sem vigasztalt, ettől csak nehezebb lett az egész. - Te sem kezeled jól az elvesztését, igaz? - ostoba kérdés volt, de végre be kellett látnom, hogy az hogy távol voltam, csak még nehezebbé tette a számára a továbblépést. Szinte lehetetlenné. Vádolhattam azzal, hogy ő sem volt különb nálam, de ha ott lettem volna mellette, mindez nem történik meg. Nem folyamodik ilyen módszerekhez és nem bánt senkit, nem csúszik ki a talpa alól a talaj. - Sajnálom, hogy nem voltam ott. De meg kell értened, amilyen állapotban voltam az első pár hétben... csak mélyebbre húztuk volna egymást. Egy idő után pedig, miután mindent elnyomtam magamban, könnyebb volt az élet. Ha visszatértem volna, kezdhettem volna újra az egészet és nem voltam hozzá elég erős. - vallottam be végre, hogy mi a másik ok, amiért nem tértem haza, és sokkal nehezebb volt őszintének lenni, mint azt gondoltam. Ahogy sétálni kezdtünk és feltette az első kérdést, ami nyilván elsőnek eszébe jutotta, felnevettem. Nem volt semmi kedvem nevetni, csak úgy kicsúszott belőlem és nem tudtam már visszaszívni. - Ennél azért jobbak vagyunk. Ismerjük egymást, nem egy kínos randin vagyunk, Elena. - tovább nevettem és a kérdésre nem is válaszoltam. Nem tudtam volna értelmes választ adni, egyszerűbb volt rámutatni a lényegre.


zene: back to me
©️



“I think you were wrong about Caroline. I realized that I may not be able to explain what I feel for her, but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love in the messed up way that you and I have experienced it but
I think this could turn into something even better.”

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
Caroline is my beautiful wife
Play by :
paul "hottie" wesley
Léptek száma :
52
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Vas. Május 28, 2017 5:26 pm




Stefan & Elena

Never Say Never

A kifakadása mellbe vágott. Az, hogy a csavarhúzót is a földhöz vágta, szinte nem is érzékeltem. Megrökönyödve bámultam rá.
- Szerinted a te halálodat könnyebb lenne elviselnünk…? – Kérdeztem szinte suttogva. – Tudom, hogy fáj az elvesztése, lehet még nálam is rosszabbul viseled, de az, hogy neked kellett volna meghalnod helyette… Stefan, ez nem te vagy. - Ezúttal kedvem lett volna a fejéhez vágni megannyi dolgot, de valahogy nem jött hang a torkomra. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy azt kívánja, bár ő halt volna meg Damon helyett. A magam részéről azt akartam, hogy mindketten itt legyenek és éljenek.
Mély levegőt vettem és tovább hallgattam a szavait. Valahogy nehezemre esett megemészteni, amiket mond.
- Akkor fogalmazzunk úgy, hogy Te és Caroline. De tudod, most ő sem tart össze minket, mert… - Mindegy. Legyintettem egy aprót, nem akartam Carolinet ennyire idekeverni. Láttam a barátnőmön, hogy neki is szüksége lenne Stefanra, jobban, mint bárkire. Legjobb barátok voltak, sőt, mondhatni már közelebb álltak egymáshoz, mint én Stefanhoz.
- Miért nem? Miért félted tőlem annyira? Vagy csak ennyire ki akarsz zárni az életedből, Stefan? Tényleg erre vágysz? Önző vagy! Sokkal önzőbb, mint Damon valaha volt…! – Vágtam hozzá, mert kínomban, tehetetlenségemben tényleg nem volt jobb érvem. Stefan most csak magával törődött, mindenkit hátrahagyva és elzárkózva mindentől. Mi ez, ha nem önzőség? Haragudtam rá és nem csak kicsit. Nagyon. Lehet, ő nevetett az imént, de én részemről a szikrája nem volt a jó kedvnek.
- Nem, nem vagyok jobb. Ismerhetnél annyira, hogy tudd, sosem mondok le rólad… akkor sem mondtam le, amikor Klaus miatt kikapcsoltál. Minden nap vártam, hogy végre hazajöjj. – Szusszantam, majd a végére megvontam hanyagul a vállam. – Az időm nagyobb részét Joval töltöm a kórházban. Vagy a főiskolán. Az kapcsol ki a legjobban, bár őszintén szólva mostanság az a sok vér… kezdem elveszíteni a fejem. És azt hiszem, Jo is gyanakszik, hogy valami nem stimmel velem. – Gondolkodtam el, majd egy sóhajjal félrenéztem. Végül is nem számított sokat ez az egész, még csak el sem kellett volna mondanom. Stefant már úgysem érdekelte, mi is van velünk otthon. Fájt. Nem volt elég a Damon hiánya miatt mérhetetlen fájdalom, még azt is el kellett viselnem, hogy Stefan sincs, sőt, nem is számítunk neki.
Az ötletre, miszerint sétáljunk, csak biccentettem egy aprót. Elég látványos volt, hogy vesztettem az életkedvemből. Pedig nagyon igyekeztem, hogy összeszedjem minden erőmet és újra megpróbáljak az az optimista Elena Gilbert lenni, aki nem adja fel. Szusszantam, majd magamra erőltettem egy mosolyt.
- És… miért pont ez a város? – Nem jutott eszembe más épkézláb téma, így csak ezt voltam képes felhozni. Ránéztem, de hiába mosolyogtam, a tekintetem csak fájdalmat sugárzott Stefan felé.

435 szó ❀ Never Say Neverkredit



Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Hétf. Május 15, 2017 8:04 pm




Elena & Stefan

" I had a plan. I wanted to change who I was. Give my life to someone new. Someone without the past. Without the pain. Someone alive. "

Az egész szituáció zavaros volt, elképzelhetetlen és mégis valóságos. Elena lehetett volna akár egy álom vagy hallucináció része is, de tényleg, valóban ott volt velem az autószerelő műhelyben, ahol halandónak adva ki magam dolgoztam. Otthon pedig várt rám egy csinos, okos, aranyos lány, akit barátnőmnek tudhattam, s aki egyáltalán nem hitt a természetfelettiben. Tudtam, hogy nem hiszen elárultam neki, hogy vámpír vagyok, ő pedig nem tett mást, csak a képembe röhögött. Azt hitte viccelek, bele sem gondolt hogy igazat mondok és tényleg létezik egy másik világ épp az emberek orra előtt. De jó volt nekem úgy, emberként, új életet kezdve egy új városban, minden természetfeletti baromságot félretolva. Nem akartam visszamenni Elenával, s végképp nem akartam Caroline szeme elé kerülni, ahhoz túlságosan szégyelltem magam. Egy gyáva féreg voltam mikor eljöttem onnan, s nem akartam visszatérni, csak hogy maga a város és az ott élő barátaim emlékeztessenek arra, hogy szemét módon leléptem. Elenára emeltem a tekintetem és nem tudtam hogy szarkasztikus megjegyzéssel, nevetéssel, vagy vitával fogadjam a szavait. Végül egyikbe sem kezdtem bele, csak meredtem rá egy teljes percig biztosan, némán, mint holmi idióta. - Pontosan, megvolt mindene, épp ezért igazságtalan, hogy ő halt meg. Nekem kellett volna, nem neki! - mérgemben felemeltem a hangom és egy elől maradt csavarkulcsot hirtelen mozdulattal a földhöz vágtam, ami nagy csörömpöléssel találkozott össze a betonnal. Egy lépést előre léptem, félig háttal helyezkedtem el Elenának és megtámaszkodtam a pulton. Hevesen kapkodtam a levegőt, beletelt jó néhány másodpercbe, talán percekbe is mire lecsillapodott a légzésem annyira, hogy kiegyenesedjek és újra rá tudjak nézni. Nehezemre esett. - Ez így volt pár hónapja, de nézz rám! Csak nézz rám, Elena! Ez már a múlté. Az a Stefan, aki tudta mikor mit kell mondani, már a múlté. Különben is Caroline tartott össze minket, ő pedig... csak ejtsük a témát! - fakadtam ki, de a hangom meglepő módon nyugodt volt, ellenben karjaimat széttártam és úgy meredtem a lányra. Képtelen voltam Caroline-ról beszélni, Mystic Fallsba visszatérni pedig pláne. Az egész egyszerűen ostobaság volt. Nem akartam erről beszélni, nem akartam innen elmenni... csak nem álltam készen rá és nem hittem hogy a közeljövőben készen állok majd minderre. - Ó, nem, nem! Nem foglak bemutatni neki! - emeltem fel egyik kezemet tiltakozásul, s közben úgy vigyorogtam, mint aki viccesnek is tartja az ötletet és közben borzalmasnak is. Ez így is volt. - Ez rossz ötlet, nagyooon rossz! - nevettem fel. Ivy és Elena egy fedél alatt? Na még mit nem! Nem hiányzik mindez a baromság az életemből, ahogy az sem, hogy Caroline majd vallatószékbe ültesse Elenát és erről a találkozóról faggassa, miközben zseblámpát nyom az arcába. - Szóval most ez a terved? Üldözni fogsz egész életedben, mint Klaus Katherine-t? Hidd el, te ennél jobb vagy. Csak éld az életed, csináld... amit újabban csinálni szoktál. - kicsit lehalkult a hangom, mikor rájöttem, hogy fogalmam sincs újabban mivel foglalkozik. Jár még főiskolára? Kiheverte már legalább vlamennyire Damon elvesztését? Nem szerettem volna ilyen kérdésekkel foglalkozni, s eddig meg is voltam nélkülük, de más látatlanban nem gondolni valakire és más, amikor ott áll előtted. A bűntudat felébredt bennem és nem hagyott nyugodni. Mégsem kérdeztem rá nyíltan, azt hiszem kicsit féltem a választól. Gyorsan összekapkodtam mindent, a földhöz vágott szerszámot is a többi közé tettem a ládába és bezártam a műhelyet, majd Elenához sétáltam. - Mi lenne ha sétálnánk? Embernek adom ki magam, de ez nem jelenti, hogy lusta is vagyok. - mutattam rá a lényegre és kikaptam a kezéből a kulcsot, hogy a hátam mögé rejthessem.


zene: back to me
©️



“I think you were wrong about Caroline. I realized that I may not be able to explain what I feel for her, but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love in the messed up way that you and I have experienced it but
I think this could turn into something even better.”

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
Caroline is my beautiful wife
Play by :
paul "hottie" wesley
Léptek száma :
52
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Hétf. Május 08, 2017 12:36 pm




Elena & Stefan





Hiába makacskodott, túlságosan jól ismertem. Az, amit csinált, pusztán menekülés volt a tény elől, hogy elveszített valakit. És én ezt megértettem, át is éreztem. Én is ugyan úgy szenvedtem, mint ő. Damon a másik felem volt, kiegészített, teljessé tett engem és most nincs. Üresnek éreztem magam és halottnak, ezért is folyamodtam némi segítséghez, hogy ne őrüljek bele a hiányába. De ez talán még mindig jobb volt, mint elmenekülni és vissza se nézni többé azokra, akiket szeretek.
Ahogy elkezdett Damonről beszélni, a szívem összeszorult. Amikor Stefan belépett az életembe és követte őt Damon, magával hozta a káoszt és a sok bajt is. Damon mindenkit bántott, aki fontos volt nekünk, sőt, még engem is akart. Azóta az érzéseim pedig teljesen megváltoztak az irányába. Szerettem, jobban, mint bárkit. És igen, fájt, hogy nincs és igen, annak idején elképzelni sem tudtam volna, hogy egy napon majd pont rá lesz szükségem. Rá és nem másra. A nevetésére elhúztam a szám. Nem tudtam erre okosat mondani.
- Arra kell gondolnod, hogy rendeztétek a kapcsolatotokat. Nem úgy ment el, hogy utál téged vagy bárki mást. Ő… ő szerintem békére lelt, Stefan. – Halványan elmosolyodtam. – Megvolt mindene, amire vágyott. – És amire én is vágytam. Elhallgattam, mert nem tudtam ennél jobban kifejezni, amit érzek és gondolok.
A továbbiakra felnéztem. Hitetlenkedve ráztam meg a fejem.
- De. Pont, hogy csak te lehetsz mindenki támasza. Pontosan tudod, kinek mikor mit kell mondanod. Te vagy, aki igazán összetartott minket… amióta te eljöttél, nagyon… szétszéledtünk. Én csak Carolineal beszélek. – Félrenéztem. Vele is csak azért, mert egy kollégiumi szobán osztozunk. Alaricot sem láttam már mióta. Sem pedig Jo-t. Még a tulajdon öcsémet is rég láttam. Sóhajtottam, majd úgy hallgattam végig a következő eszmefuttatását.
- Rendben. – Vagyis nem, de nem volt már több érvem, amit felhozhattam volna. Igen, mellettem ember volt az első néhány napban, amíg ki nem derült a kis titka. De az egy egészen más helyzet volt. Most nem azért akart emberként viselkedni, hogy közelebb kerüljön valakihez, hanem azért, hogy ezzel mindenkitől eltávolodjon és mondhatni, egyedül legyen. És ebben a pillanatban válaszolt az Ivy-s kérdésre. Egy pillanatra megdermedtem. Hogyan férkőzhetett be valaki ilyen rövid idő alatt Stefan szívébe? Valószínűleg… sehogy.
- Bemutathatnál neki. – Jegyeztem meg egy félmosollyal, félrebiccentett fejjel. – Amúgy, jók az informátoraim. Idetaláltam. – Vállat vontam. – És ha úgy döntenél, tovább állsz, akkor is megtalálnálak. – Tettem hozzá sietve, nehogy azon kezdjen gondolkodni, innen is lelép.
Az ölelését hosszú ideig tudtam volna élvezni. A karjai még mindig biztonságot és nyugodtságot sugároztak és pont erre volt szükségem. Valószínűleg neki is. Ahogy elszakadtunk egymástól, rápillantottam. Láttam a zavartságát, amin elmosolyodtam és végül bólintottam.
- Persze. – Figyeltem még, ahogy nekilát elpakolni, én addig kisétáltam az autószerelő műhely elé. Ideges voltam, nem tudtam, sikerül-e beváltanom a magamnak tett ígéretem. Talán, ha Stefan hazajön velem, minden jobb lesz. Akkor talán nem akarok megszabadulni a Damon hiánya miatti fájdalomtól. Erre tudtam gondolni és tudom, önzőség, de szükségem volt Stefanra.
Hosszasan figyeltem az utcán kószáló embereket, párokat, kisgyerekeket, idős embereket. Elgondolkodtam, milyen jó lett volna, ha Damonnel együtt tudunk élni az örökkévalóságig. Aztán hallottam, hogy Stefan jön, így felé fordultam.
- Mivel menjünk? Kocsival? – Előszedtem a kulcsomat és megpörgettem az ujjam körül egy mosollyal.

522 szó || Never Say Never || @



Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Pént. Ápr. 28, 2017 8:53 pm




Elena & Stefan

" I had a plan. I wanted to change who I was. Give my life to someone new. Someone without the past. Without the pain. Someone alive. "

Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, egyrészt baromi jó érzés volt újra látni valakit a "múltamból", másrészt viszont... azt kívántam bárcsak ne bukkant volna fel senki. De ez még mindig jobb volt, mintha maga Caroline jött volna egészen idáig, neki sokkal nehezebb lett volna hazudni. Neki képtelen lettem volna a szemébe mondani, hogy nem kértem tőle várakozást. Elenának is nehéz volt ezt hazudnom, de tudtam, hogy nem fog bedőlni nekem, hogy egy szavamat sem fogja elhinni, túl jól ismert ahhoz. És én is jobban ismertem magam, minthogy elhiggyem ezt a baromságot. Mégis meg kellett próbálnom, elhitetni magammal, hogy itt a helyem, nem Mystic Fallsban a családom körében és hogy ez itt egy valódi élet, nem holmi álomkép, milyen lett volna a halandó életem. - Tudom. Én is hasonlóan éreztem. De ez most... teljesen más. Most nem egymásra van szükségünk, hanem Damonre. Vicces, igaz? Annak idején gondoltad volna, hogy épp őrá lesz szükséged? Én nem. Gyűlöltem őt, amiért nem hajlandó a változásra, pedig csak... te kellettél hozzá és az, hogy én végre bocsánatot kérjek tőle. - felnevettem, de egyáltalán nem vidáman, keserű nevetés volt, szomorú és lemondó. Ha előbb elnézést kértem volna a hibámért, talán minden másképp alakult volna, ő nem lenne halott, én pedig nem színlelném egy idege városban, hogy ember vagyok és legfőképp elégedett az életemmel. Most magamat gyűlöltem, nem a bátyámat, s ilyen öngyűlöletet még sosem éreztem, pedig az önmarcangolásban profi voltam. - Elena, csak nézz rám! Egy roncs vagyok! Én nem lehetek senki támasza. Legfőképp a tiéd nem, amikor még magamat is nehéz elviselnem. - vallottam be a fejemet ingatva, grimaszolva, ami olyan lehetett, mint egy furcsa, már-már ijesztő vigyor. Elenának igaza volt. Nem voltam ember és akkor, azokban a hónapokban másra sem vágytam, mint halandóként élni, nem tudván a természetfeletti világról. Mert az utóbbi időben rengeteget gondoltam arra, milyen lett volna az életem, ha Katherine nem rondít bele és rázza fel mint valami hógömböt. Damonnel ugyanolyan jó testvérek lettünk volna, mint előtte, vagy egy másik nő miatt kapunk hajba? Nem akartam belegondolni ilyenekbe, mert értelmetlen volt, de képtelen voltam kikergetni a fejemből ezeket az abszurd gondolatokat. Még a bátyámnál is jobban gyűlöltem a vámpírlétet, mert ő megtanulta uralni a vérszomjat, de én nem. Ahogy Emily mondta annak idején, ez számomra egy átok, nem áldás. Annak is éreztem. - Miért ne játszhatnám el, hogy az vagyok? Eleinte melletted is azt tettem. Mert hiába éreztem magam embernek melletted, nem voltam az. És hosszú távon nem volt jó, nem működött, de akkor arra volt szükségem, ahogy most is. Csak... fogadd el! - kértem, kezdtem kétségbeesett lenni. Ivy említése sem segített túl sokat, inkább rontott a helyzeten, de ha már felhoztam, folytattam. Muszáj volt. - A barátnőm. Valójában épp itt. Ugyanúgy betévedt ide, ahogy te az előbb. Amúgy elárulnád, hogy találtál meg? - tettem fel az ártatlan kérdést, gyorsan témát váltva, mert még nem válaszolt a 'mit keresel itt?' kérdésemre. Udvariatlan volt, szóval nem lepődtem meg, ezzel szemben ezt most lágyan, kíváncsian kérdeztem. Tényleg érdekelt. A kifakadását inkább nem reagáltam le, amikor befejezte a fejét ingatva, csak felvontam a szemöldököm, minta azt kérdeztem volna tőle "befejezted?". Csak azután javasoltam a remek ötletet, bár az csak a nap végén fog kiderülni, valóban olyan remek-e, mint azt elsőre gondoltam. - Ne bízd el magad! - mosolyogtam rá és elfogadtam a felém nyújtott kezet, amit finoman megmarkoltam és megráztam. Jó érzés volt őt mosolyogni látni, s valójában... mosolyogni is jó érzés volt, de ezt neki nem vallottam volna be semmi pénzért. Az ölelése meglepett, hirtelen ért,
de hagytam neki, egyik kezemet a hátára helyeztem és kissé magamhoz húztam.
Néhány másodpercig öleltük egymást, talán egy teljes perc is eltelt,
mikor elhúzódtam tőle és megköszörültem a torkom. Nem akartam,
hogy még több érzelmet kiváltson belőle, arcom bizonyára zavartásgot tükrözött mikor újra az ismerős szemekbe pillantottam. - Rendben, megmutatom hol szoktam tölteni az időmet munka után. Aztán a lakásomat is megnézheted, ha szeretnéd. Mindent látnod kell, hogy elengedj. - Próbáltam kevésbé komolyan közölni vele, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a nap végén nélkülem hagyja el a várost. Egy mosollyal tompítottam is az idegességet a hangomban és igyekeztem kevésbé sietősen elrámolni a félig eltisztogatott szerszámokat a ládába.


zene: back to me
©️



“I think you were wrong about Caroline. I realized that I may not be able to explain what I feel for her, but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love in the messed up way that you and I have experienced it but
I think this could turn into something even better.”

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
Caroline is my beautiful wife
Play by :
paul "hottie" wesley
Léptek száma :
52
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Hétf. Ápr. 24, 2017 1:03 am




Elena & Stefan





Azt hiszem, kissé dühített Stefan hozzáállása, de nem akartam feszültséget kettőnk közt, így nem reagáltam semmit a szavaira. Igen, Damon ott volt vele és most nincs, de nem csak ő szenved. Tudom, hogy Stefannak mindig is a fivére volt a legfontosabb ember az életében, bármennyit is veszekedtek egymással, bármennyiszer is akarták megölni a másikat… sosem sikerült. Mert mélyen legbelül mindkettejüknek szüksége volt a másikra és sosem tudtak teljesen elszakadni egymástól. Ez valahol kicsit talán „vicces”. Főleg, ha az első időszakra visszaemlékszek, amikor találkoztam velük. Mindkettejükkel. Stefan még azt is képes volt letagadni, hogy van testvére. Most meg ott tartunk, hogy képtelen nélküle visszatérni Mystic Fallsba. A földre meredtem, kattogott az agyam. Elgondolkodtam.
- Annak idején, ha te nem lépsz be az életembe, nem tudom, hogy újra képes lettem volna-e mosolyogni. Őszintén. Amikor megjelentél, én halott voltam. … Pont, mint most. – Jegyeztem meg kissé halkan, majd inkább rápillantottam.
- Ez butaság, Stefan. Senkinek sem jobb nélküled. És neked sem jó nélkülünk, csak épp makacs vagy ahhoz, hogy ezt beismerd. – Sóhajtottam, majd a rongyot kezdtem gyűrögetni a kezemben, szinte kínomban. Ha tehettem volna, szét is tépem tehetetlenségemben, de igyekeztem nyugodtságot erőltetni magamra. Azzal a szándékkal jöttem ide, hogy vele megyek haza. És ez a terv kezdett romba dőlni. A szerszámok felé pillantottam, ahogy kinyitotta a dobozt és végül átvettem, amit felém nyújtott. Szó nélkül kezdtem eltörölgetni apró, precíz mozdulatokkal, bár túl sok figyelmet nem szenteltem a tevékenységnek. És közben hallgattam tovább a „mesét”, amivel megpróbálta elhitetni velem, hogy milyen jó itt neki.
- De te nem vagy ember, Stefan. Hiába játszod el, te már vámpír vagy… nagyon régóta. – Jegyeztem meg egy apró sóhajjal, miközben az arcát vizslattam. És ekkor jött a válasz, amit bár sejtettem, de nem tudtam, így fel sem voltam rá annyira készülve, mint… gondoltam. Megálltam a törölgetésben is.
- Ivy…? – Közelebb léptem Stefanhoz, majd odahajoltam hozzá. – Hol ismerted meg? – Kezdtem el faggatózni. Először is kíváncsi voltam, másrészt meg akartam győződni róla, hogy ez az Ivy gondját viseli Stefannak, ha már itt van.
Azonban a Carolineos megjegyzésemre nem ilyen választ vártam. Összehúztam a szemem, majd leraktam a pultra az eltörölt szerszámot.
- Miért csinálod ezt? Aggódunk érted, Stefan! Ez… ez nem te vagy. – Ez a viselkedés, ez a stílus. A fejemet is megráztam gyengén, majd mély levegőt véve a rongyot is a pultra raktam és azzal kezdtem szemezni. Már azon voltam, hogy fogom magam és itt hagyom (bár nem tudtam, hova mennék), mikor újra megszólalt. A mosolyát nem láttam, mert nem néztem rá eleinte. Csak az utolsó szavak hallatán. Tudtam, hogy be akarja bizonyítani, mennyire jó itt neki. De úgy voltam vele, hogy bármit is látok, bármit is próbál előadni nekem, nem fogom elhinni, mert ismerem. Tudom, hogy ez nem az ő „otthona”, akármennyire is emberként tud itt élni. Ez az egész csak egy színjáték, hogy úgy fogalmazzak. Ráemeltem tehát a tekintetem, amit egyenesen az övébe fúrtam. A kezemet nyújtottam felé.
- Áll, Mr. Salvatore. Nap végére csomagolhatsz, mert biztos vagyok benne, hogy hazajössz velem! – Rámosolyogtam már egy fokkal vidámabban, majd a kézfogás után odaléptem és megöleltem. Azt akartam, hogy érezze, vele vagyok. Nem kell egyedül átvészelnie a testvére halálát. Bár a helyzet maga kissé ironikus volt. Én magam is képtelen voltam elfogadni Damon elvesztését. Mindig kibúvókat, kiskapukat kerestem, de a lehetőségeim fogytak. Leginkább a figyelemelterelés jött be. Vagy az, ha másokat kellett jobb kedvre derítenem és nem a saját gyászommal törődnöm. Elszakadtam tőle, majd felnéztem rá.
- A munkaidődnek remélem, vége. Beülhetnénk valahova, vagy körbevezethetnél a városban… és bemutathatnád Ivyt is. – Tettem hozzá egy sejtelmes mosollyal, majd a kijárat felé indultam hátrálva, miközben őt néztem. – Induljunk.




Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Vas. Ápr. 23, 2017 2:48 pm




Elena & Stefan

" I had a plan. I wanted to change who I was. Give my life to someone new. Someone without the past. Without the pain. Someone alive. "

Dühös voltam Elenára, amiért felbukkant, de magamra még dühösebb voltam és nem akartam rajta levezetni. Erőt kellett vennem magamon hogy ne emeljem fel a hangom vagy mondjak olyat, amit aztán megbánok, hiszen ő nem tehetett semmiről. Én voltam a hibás már megint az egész drámáért, de a saját magam iránti harag csak még inkább arra késztetett hogy maradjak távol az otthonomtól és a barátaimtól. Meg sem érdemeltem hogy hiányozzak nekik, rájuk támaszkodni pláne nem akartam. Elena szavaira csak előtört belőlem a bűntudat, ami hosszú hónapok óta az első érzelem volt, ami felébredt bennem. Ő is elveszítette Damont, Bonnie pedig szinte a nővére volt, mégsem voltam képes ezzel foglalkozni, nem szabadott ezzel törődnöm, mert akkor elgyengülök. Mystic Falls többé már nem az én városom volt, s jobb volt az ott élő embereknek, hogy nem voltam már a lakója. - Tudom hogy az elvesztésük nem csak az én lelkemet nyomja, hogy ti is ugyanúgy gyászoltok, de... Én nem egy emberöltőt leéltem már, Elena. És Damon volt az egyetlen, aki mindvégig ott volt nekem, még akkor is, ha olykor a hátam közepére sem kívántam volna. Nélküle nem térhetek vissza. - ezt már akkor elhatároztam, mikor átléptem a városhatárt. A bátyám nélkül nem térek vissza, így ez azt jelentette hogy soha többé nem teszem be a lábam Mystic Fallsba. A lány érintésére összerándultam, azonban nem rántottam el a karom, hagytam hogy megérintse, s valójában nagyon is jól esett, de nem hagyhattam hogy még több érzést feléledjen bennem. Nem akartam honvágyat érezni és pont azon az úton haladtam. Mély levegővel szívtam tele a tüdőm, orromat megcsapta az olaj, a bőr és a régi kocsik jellegzetes illata. - Akkor azt javaslom keress magadnak szállást, mert én nem mehetek veled. - feleltem, kifújva a levegőt és pillantásom összekapcsolódott Elena pillantásával. A barna szemek olyannyira ismerősek voltak, hogy gyomrom ismét összerándult a bűntudattól. Pontosan az a fájdalom ült a szempárban, amikor először találkoztunk, s ennek most részben én voltam az oka. A felismerés fájt, de ennek hatására csak még inkább megmakacsoltam magam. - Ti vagytok a családom, egy percig se gondold hogy nem vagytok fontosak nekem. Viszont ez nem jelenti azt, hogy visszamegyek oda. Jobb nektek nélkülem. - Nem tudom miért vagy hogyan vettem a fejembe ezt, de meg voltam győződve az igazamról. Nem lehettem volna támasz számukra, mert nem voltam más, csak egy test lélek nélkül. Ügyesen elterelte a témát, ellépett tőlem és egy rongyot a kezébe véve nézett körbe, először nem értettem mit akar, de mikor feltette a kérdést, felsóhajtottam. Hát persze, ahogy elsőre gondoltam. Nem adja fel, amíg meg nem győz engem, vagy... amíg én nem győzöm meg őt. Ekkor támadt egy remek ötletem. - Épp a szerszámokat akartam eltörölgetni. - Kinyitottam a piros szerszámos ládát, ami több helyen feketéllett a piszoktól, a fogantyúja pedig a kezemhez tapadt, ragadós nyomot hagyva maga után ujjaimon. Általában nem érdekelt, milyen állapotban kerülnek vissza a kellékek a ládába, de a főnököm megszállottan tisztaságmániásnak vallotta magát, persze egyértelmű volt hogy csak velem akar kicseszni. Kiemeltem a dobozból egy ragacsos, olajfoltos csavarkulcsot és Elena kezébe rongyot tartó kezébe nyomtam, hogy ne piszkoljam össze vele a bőrét. Közben én is a kezembe vettem egy csavarhúzót és néhányszor áttöröltem. - Nagyon... emberi. Már nem is tudom mikor használtam utoljára vámpíros trükköt. - mosolyogtam vissza rá. Csaknem elfelejtettem azt, hogy ki voltam és honnan jöttem, de ezt neki nem akartam bevallani. És teljesen nem üríthettem ki a fejem, egy emlék mindig befurakodott az elmémbe, elég volt egy ismerős szót hallani vagy épp egy illat csapta meg az orrom... S rengeteget álmodtam Damonről. Ez még egy dolog volt, amit el akartam titkolni és mélyen elnyomni magamba. - Tényleg van egy klassz lakásom, a munka pedig eléggé... nekem való. Mindig is szerettem bütykölni, tudod. És persze Ivy is ideköt. - néztem rá oldalról, a reakcióját várva. Pontosan tudtam hogy ezt akarta hallani, erre próbált burkoltan rákérdezni én pedig megadtam neki a választ. Ha ezzel elérhetem, hogy elmenjen és ne rángasson erőszakkal magával, akkor igen, azt fogom elhitetni vele hogy Ivy nagyon fontos nekem, hogy itt tud tartani, azt semmiképp nem tudhatta meg hogy annyira nem törődtem vele, hogy miatta képes legyek itt maradni. Nem szerettem bele, egyszerűen csak jó volt vele lenni. Épp a következő szerszámot vettem a kezembe, amikor Caroline neve került említésre. A kezem lemerevedett, egész testemben ledermedtem és a pillantásom nem emeltem fel a kezemben tartott törlőruháról. Azt sem tudtam mit feleljek, csak megköszörültem a torkom és kissé ridegen feleltem. - Nem kértem rá, hogy várjon. Senkit sem kértem erre. - és ezzel le is zártam a témát, nem akartam erről beszélni, egyáltalán beszélgetni sem akartam. Újból megköszörültem a torkom és egy esetlen mosolyt erőltettem az arcomra. - Szóval... van egy ötletem. Miért nem töltöd velem a mai napot? Megmutatom, hogy teljes életet élek és hogy jobb nekem itt. Ha a nap végére nem sikerül meggyőzzelek, akkor hazamegyek veled. Áll az alku? - Biztos voltam magamban, tudtam hogy meg fogom tudni győzni őt, csak ezért ajánlottam fel. De ismertem Elenát, tudtam hogy amilyen makacs, ő is bízik magában, ezért bele fog menni.


zene: believer
©️



“I think you were wrong about Caroline. I realized that I may not be able to explain what I feel for her, but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love in the messed up way that you and I have experienced it but
I think this could turn into something even better.”

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
Caroline is my beautiful wife
Play by :
paul "hottie" wesley
Léptek száma :
52
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Kedd Ápr. 18, 2017 1:52 pm




Elena & Stefan





Válaszoltam volna, miszerint tudom, nagyon is jól tudom, miért tűnt el. De végül folytatta, így esélyem sem volt közbeszólni. Összehúztam a szemeim.
- Szerinted nekünk olyan egyszerű? Mi is elveszítettük őket! Damont… - Itt megakadtam egy pillanatra, majd egy mély levegőt véve folytattam. - …és Bonniet. Egy szerelmet, testvért, barátot. Nincsenek többé, de… de te itt vagy. És mi is. Szükségünk van egymásra, Stefan. – Kissé elhalkultam a végére, majd odaléptem hozzá.
- Nem megyek el nélküled, Stefan. – Ráztam meg a fejem a szavaira és a karjáért nyúltam, hogy megérinthessem. – Nem értem, miért gondolod, hogy nem tartozol már oda. Mi, a barátaid talán nem vagyunk már… fontosak neked?
Elhallgattam. Rájöttem, hogy talán nem kellene ilyesmit az arcába vágnom. Biztos, hogy fontosak vagyunk neki. Tudtam. Csak épp nem éreztem, hogy azok lennénk. Más dolog mondani valamit és más, ha az ember érezteti azt.
Elléptem tőle, hogy körbenézzek a műhelyben, amíg kitalálom, mit mondjak neki. Igazából egy olyan érvem volt, amivel talán arra késztethetem, hogy hazavigyem magammal. A kezembe fogtam egy rongyot, ami tisztának tűnt, majd visszafordultam Stefan felé egy nagyobb sóhajjal. Erőt kellett vennem magamon, mert azt hiszem, amit eddig produkáltam, az nem vetett rám túl jó fényt. Csak természetesen, Elena. Szajkóztam magamban.
- Nos? Tudok valamit segíteni? Nagy munkában voltál, mikor megérkeztem. – Megejtettem egy mosolyfélét is felé. Abban bíztam, ha egy kicsit beszélgetünk, Stefan majd rádöbben, mennyire hiányzunk neki és hazajön velem. Bár erre kevés volt az esély, hisz elég makacs volt. De én is. Nem akartam elmenni anélkül, hogy ne próbáltam volna meg hazacsalni. Legfőképp, azt hiszem, Carolinehoz. Úgy érzem, neki igazán szüksége lenne Stefanra. Ő volt az érvem is, de nem tudtam, hogyan hozzam fel. Az autóra pillantottam és úgy szólaltam meg újra.
– Szóval? Milyen itt? Azon kívül, hogy van munkád és nagy valószínűséggel lakásod valahol… más is… van, ami itt tart téged? – Valamiért az is megfordult a fejemben, hogy nem csak, hogy tovább lépett, de van is valakije. Egy lány. Azon kezdtem gondolkodni, mi lesz, ha beigazolódik a gyanúm. Ha van valaki, akihez újra kötődik, akkor van jogom elszakítani tőle? Elnéztem felé, láthatta rajtam, hogy eléggé elgondolkodtam. Végül rámosolyogtam halványan.
Tanácstalan voltam, és végül arra jutottam, kimondom, ami még a szívemet nyomja.
- Caroline nagyon… rosszul viseli, hogy nem vagy. Nem válaszolsz a hívásaira, nem adsz semmiféle életjelet magadról. Aggódik. Nem tudom, meddig képes még várni, hogy vissza gyere. – Halk voltam, de elég közel voltam hozzá, hogy minden egyes szót értsen.




Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Vas. Ápr. 16, 2017 3:05 pm




Elena & Stefan

" I had a plan. I wanted to change who I was. Give my life to someone new. Someone without the past. Without the pain. Someone alive. "

Hosszú hónapokig nem keresett meg senki, a telefonhívásokon kívül, amikre általában nem reagáltam. Nem csoda hogy ledöbbentem Elena láttán, s hirtelen nem tudtam hogy örüljek, vagy bosszús legyek a látogatása miatt. Elvégre nem mondhattam, hogy miért nem telefonált előtte, hiszen akár meg is tehette, ahogy a hívásokra nem reagáltam, úgy az üzeneteket sem hallgattam le a hangpostáról. A szokásos mogorva, összevont szemöldökkel és kissé aggódó nézésemmel mértem végig a lányt, de a mosolya láttán kicsit megenyhültek a vonásaim. - Nem véletlenül tűntem el, Elena. - feleltem és az arcom újra elborult. Ahogy közelebb lépett hozzám, én úgy tettem egy lépést hátra. Örültem a jelenlétének, nem erről volt szó, de tudatni akartam vele, hogy én még mindig tartom a távolságot köztünk, hiszen ezért jöttem el otthonról is. Hogy egyedül legyek. - Most már ez az én életem. Ti talán képesek vagytok arra, hogy tovább éljétek a mindennapjaitokat, de én nem. Képtelen lennék visszatérni Mystic Fallsba, már nem tartozom oda. - ezzel elfordultam tőle és felvettem a földről a szerszámos ládám, majd az egyik munkapultra helyeztem. Nem bírtam a szemébe nézni, ránéznem is nehéz volt, túlságosan emlékeztetett Damonre. És nem engedhettem meg, hogy a fájdalom az életem része legyen, mert akkor összeroppantam volna a súlya alatt. A még mindig piszkos kezemet egy rongyba töröltem, s közben próbáltam kitalálni, hogyan győzzem meg Elenát, hogy végre békén hagyjon és elmenjen, hiszen pontosan tudtam, hogy ennyi nem lesz elég. Majd küzdeni akar értem, rávenni, hogy jobb nekem a barátaim, a családom közelében, de a bátyám nélkül nem lett volna ugyanolyan. Én sem lettem volna ugyanolyan, a város pedig így már nem jelentett nekem semmit. Legalábbis ezt kellett elhitetnem magammal. - Nézd, Elena... - fordultam újra a lány felé, ezúttal én tettem néhány lépést, hogy kicsit áthidaljam a kettőnk közt lévő távolságot. - Értékelem, hogy eljöttél idáig, tényleg. De nem tudsz rávenni, hogy veled menjek. Csak menj haza, rendben? - kértem fáradt, lemondó hangon és nagyon, nagyon szerettem volna ha tényleg hallgat rám és itt hagy. Azonban erre nagyjából annyi esély volt, mint hogy ő vesz rá engem a távozásra, már csak az volt a kérdés, melyikünk a makacsabb? Sem ő, sem én nem voltunk soha arról híresek, hogy könnyen feladjuk, nekem nagyon úgy tűnt, hogy most is egy patthelyzethez értünk.


zene: believer
©️

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
Caroline is my beautiful wife
Play by :
paul "hottie" wesley
Léptek száma :
52
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Szomb. Ápr. 15, 2017 9:56 pm




Elena & Stefan





Haragudtam Stefanra, de valahol mélyen belül meg is értettem. Magányra volt szüksége és arra, hogy fel tudja dolgozni Damon halálát. Ahogy nekem is. És nekem nem ment. Egyáltalán nem. Azt hittem, összeroppanok Damon hiányának súlya alatt. Épp ezért fordultam Lukehoz és kértem tőle segítséget. A gyógyfüveinek hála egy kicsit még azt érezhetem, "minden" rendben van. Holott a valóság sokkal rosszabb ennél. Az, hogy néha magam elé hallucinálom Damont és beszélgetek vele, még nem fogja vissza hozni őt. És Bonnie sincs többé. A legjobb barátnőm, aki mindig ott volt nekem és aki annyi mindent feláldozott értünk. Nem ezt érdemelte. Azt akartam, hogy mindketten visszajöjjenek. A sírás újból kerülgetni kezdett, de erőt vettem magamon.
Stefan nem láthat így. Sírva, összetörten. Határozottnak kell lennem, hogy haza tudjam vinni. Nélküle nem megyek vissza. Nekem és Carolinenak is szükségünk van rá. Ahogy beléptem a műhelybe, körbenéztem. Szóval itt dolgozik Stefan. Valahogy nem illett a Stefanról alkotott képembe az, hogy autók alatt fekszik és szerel, meg olajos arccal cseveg az autók tulajdonosával vagy a főnökével. Elég furcsa volt. De olyan... emberi.
Beljebb léptem, ekkor hallottam meg a hangját, így kiszúrtam végre őt. Elkészült a kocsi? Felvontam a szemöldököm. Aztán halványan elmosolyodtam, ahogy leesett neki, ki vagyok.
- Stefan. - Nyitottam a szám, hogy feltegyem neki az első kérdést, de beelőzött. A kérdése nem volt túl... kedves. Inkább udvariatlan. Már annyit sem jelentenék neki, hogy örüljön a jelenlétemnek?
- Jöttem, hogy... megnézzelek. Nagyon eltűntél. Nem veszed fel a telefont sem. Eléggé... kerülsz. De nem csak engem. - Tettem hozzá halkabban, majd közelebb sétáltam hozzá. - Stefan, szeretném, ha hazajönnél. Ez nem a te életed. - Pillantottam körbe, a szemem néhány szerszámra tévedt, mielőtt újra ránéztem volna a vámpírra.


remélem, jó lesz



Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   Szomb. Ápr. 15, 2017 3:49 pm




Elena & Stefan

" I had a plan. I wanted to change who I was. Give my life to someone new. Someone without the past. Without the pain. Someone alive. "

Damon elvesztése óta nem találtam a helyemet a világban. Jobban mondva... úgy tettem, mintha megtaláltam volna, de hiába kezdtem új életet, egy űr tátongott bennem, amit sem Ivy, sem az embernek tettetett Stefan nem tudott kitölteni. Az autószerelést szerettem, mikor a kocsikat bütyköltem legalább kis időre elfeledhettem mindent, de nehéz volt türtőztetnem magam a főnököm közelében. Minden egyes szavával, pillantásával előhozta belőlem a legrosszabb énemet, s mivel még a topon sem voltam, nehezemre esett nem feltépni a torkát, vagy letépni a fejét, ahogy a régi ripper énem tette volna. A másik rossz dolog az volt, hogy nem éreztem semmit. Nem kapcsoltam ki és Ivy szórakoztató társaság volt, valamit jelentett is számomra, de az egész olyan volt, mint egy rosszul sikerült illúzió. Éreztem mindent, de közben semmit sem. Egy érzelemmentes élőhalott voltam, aki próbált a felszínen maradni, nem belefulladni a fájdalomba és gyászba, s nem sok kellett, hogy engedjek a kísértésnek és elmerüljek. Mégsem tettem, valahol legbelül küzdöttem, még ha ezt egy külső szemlélő meg se tudta volna mondani. Ugyanakkor gyáva is voltam, amiért elkerültem a várost, amit otthonomnak nevezhettem egykor, gyáva, mert a barátaim is épp úgy szenvedtek, mint én, mégsem voltam támaszuk. De hogy is lehettem volna? Még saját magam sem tudtam egyben tartani, aki pedig saját magán képtelen segíteni, az másokon sem tud.
Épp befejeztem a bütykölést, olajos kezemet a koszos farmeromba töröltem és kicsúsztam az autó alól. Már kezdtem bosszús lenni, ahogy megéreztem hogy valaki áll a bejáratnál. Morogva fordultam az illető felé. - Elkészült a kocsi! - vetettem oda fáradt hangsúllyal, de nem a főnököm állt velem szemben. Ledermedve álltam, még levegőt sem vettem jó néhány pillanatig, amíg a ledöbbenésből magamhoz nem tértem. - Elena. - suttogtam a nevet és nem tudtam eldönteni, hogy tényleg itt van-e, vagy valamiféle éber álom gyötör vagy a bűntudatom kivetülése áll előttem. - Mit keresel itt? - Udvariatlan kérdés volt, de akkor és ott nem eszméltem rá, a meglepettségtől megszólalni is alig tudtam. Ahogy megpillantottam a lányt, vegyes érzelmek öntöttek el, a bűntudat volt a vezér köztük, s olyan erővel tört rám, hogy szégyenemben legszívesebben visszabújtam volna az autó alá.


zene: believer
©️

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
Caroline is my beautiful wife
Play by :
paul "hottie" wesley
Léptek száma :
52
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Stefan && Elena || Come home   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Stefan && Elena || Come home

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Stefan szobája
» Elena Gilbert /Salvatore/ - Folyamatban
» Ház és tópart

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Ahol csak a képzelet szab határt :: Idézd vissza a múltat-
^
ˇ