Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Karácsonyi álom

Today at 1:24 pm

Hangstúdió

Today at 2:24 am

Mûterem

Yesterday at 6:13 pm

Alagsor

Yesterday at 4:59 pm

Best friends reunion

Csüt. Dec. 14, 2017 2:02 pm

Fakunyhók

írta: Shelby Ford
Kedd Dec. 12, 2017 10:18 pm

Ethan J. Rodrigez

írta: Grace Moore
Kedd Dec. 12, 2017 10:16 pm

Chace Crawford

Hétf. Dec. 11, 2017 11:44 pm

Dominik Parker

Hétf. Dec. 11, 2017 12:00 am

Félvér Tábor - Frpg

írta: Vendég
Vas. Dec. 10, 2017 10:59 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 13 8
Vérfarkasok 2 5
Hibridek 2 4
Eredetiek 1 3
Eretnekek 4 1
Vadászok 4 0
Emberek 9 5
Összesen 42 35
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. Okt. 20, 2017 2:06 pm




Marcel & Klaus




Az egész találkozó egy horror volt. Minden ösztönöm azt súgta, hogy tépjem ki Marcel torkát a helyéről, és nagy önuralomra volt szükség, hogy helyette csak bájologjak vele. A bájcsevej sosem volt az én asztalom, az övé annál inkább. Hiszen ő gyermekként is kedves volt, barátságos, most azonban... a viselkedése nem tetszik. Elijah biztos azt mondaná azért, mert saját magamra emlékeztet, de nem. Van benne valami, ami nem hagy nyugodni. A hatalomvágya mintha az enyémnél is nagyobb lenne, nem csoda hát, hogy megérkezésünk napjától kezdve nem ismertem rá. Ő nem az a fiú volt, aki egykor a családunkhoz tartozott, nyilván a mi hatásunkra változott meg, de mindazért amit tesz a boszorkányokkal, nem mi vagyunk a felelősek. Nem mintha bánnám, ha néhány banyával kevesebb van a városban,de most, hogy a gyermek úton van, minden segítségre szükségünk van. Marcel pedig épp úgy elnyomja a boszikat, mint egykor őt a tulajdon apja. - Marcellus... - ingattam a fejem, miközben próbáltam megőrizni a hidegvéremet. - Halottnak hittünk. Egy halott emberért nem fordulnak vissza azok, akik menekülnek. Te nem ismered Mikaelt, illetve, most már igen. Hiszen láttad, ahogy porig rombolja a városunkat. Bár neked ez igencsak kedvező volt, nem igaz? - A magyarázkodás átfordult vádaskodásba, gúnyosan tettem fel az utolsó kérdést. Emiatt lehetett ő a király, a város újjáépítője, a megmentő, a vámpírserege irányítója. Hozzám azonban sosem fog felérni, amíg nem tanulja meg, hogyan kell igazán félelmet kelteni másokban, nem pedig elnyomni őket, és a varázserejüket, csak azért mert félti a nyavalyás hátsóját. Rebekah-ra inkább nem is válaszoltam, mert tisztában vagyok vele, hogy volt köztük valami, amíg én a húgom védelmére nem keltem. De a gondolat, hogy nem csak a húgom, de a fogadott fiam is elveszíthetem a szerelmük miatt... tűzként emésztett fel. Szavaira először csak megrándultak arcizmaim, a "városa" említésére kezeim is ökölbe szorultak az asztal alatt, az ideiglenes maradásra már a testem is moccant, előredőltem, mintha készülnék felkelni, és tényleg alig bírtam visszafogni magam, hogy ne borítsam fel az asztalt, és rontsak neki a vámpírnak, akit egykor fiamként tanítottam, neveltem, szerettem. Amint ő felállt, és indult kifelé, emberfeletti gyorsaságomnak köszönhetően előtte teremtem, nem féltettem a bőröm, kevesen voltak a helyen, akik pedig itt tartózkodtak, mással voltak elfoglalva. Először csak oldalra billentett fejjel, hunyorítva meredtem rá, dühömet nehézkesen, de visszafojtottam annyira, hogy ne villantsak agyarakat, és mélyesszem bele azokat a nyakába. Szívesen megtettem volna, ha nem is gyilkossági céllal, de legalább szenvedne a hálátlan kölyke! - Marcellus. Mindent tőlem, tőlünk tanultál, amikor pedig elhagytuk a várost, kapva-kaptál az alkalmon, és elfoglaltad a trónt. Mindezt nekem köszönheted. A fenyegetőzésed pedig tartsd meg a boszorkányoknak. Rájuk még talán hatással is van. - nyomtam meg a talán szót, miközben ellenségesen suttogtam, de az útját nem álltam el. Akkor megy el innen, mikor végeztem vele, csak úgy nem hagyhat faképnél.

461 szó - my son  

@






Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Léptek száma :
21

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Kedd Okt. 17, 2017 1:46 pm

Fogalmam nincs, hogy hogy fog végződni ez a kis csevej, de sztine biztos voltam benne, hogy nem mosollyal és öleléssel. Minek jött vissza egyáltalán? Ez az egy gondolat háborgott az agyamban már azóta, mióta megtudtam, hogy a Mikaelsonok itt vannak New Orleansban. Miért most? Biztosan történt valami, csak egyelőre hűséges szemeim és füleim még nincsenek tisztában azzal a valamivel. Tudom, hogy Elijah is itt van, és ez csak azt jelentheti, hogy az egész családra hatással van az a valami. Igyekszem elnyomni magamban a vágyat, a gondolatot, hogy Rebekah is itt van. Hogy visszajött ő is.
~Ha itt lesz, tudni fogsz róla ~emlékeztetem magam, hiszen a hozzám közel állóak tudják, mit érzek a Szőke Eredeti iránt és tiszteletben tartják az érzéseimet. Addig jó, amíg vannak - szokták mondani. És ezt jelzi az is, mikor felmegy benne a pumpa Klaus válasza után. Fogalma sincs, hogy mit akar ezzel elérni. de az biztos, hogy összeszorítom a fogaimat a válaszát hallgatva.
- Nem, Klaus. Tévedsz. Örültem, amikor megláttalak és megtudtam, hogy visszatértél. Egy pillanatig - csak egy pillanatig - azt hittem, hogy miattam. De tévedtem. Mint akkor, amikor vártalak titeket, hogy üzenjetek, hogy szóljatok, hogy hagyjam itt a várost és menjek utanáatok. De nem jött semmiféle üzenet. Még Rebekah-tól sem.... - válaszolok először halkan, majd egyre inkább felemelem a hangmat, amiből csak úgy sugárzik a csalódottság, a reménytelenség és még valami más is. Az undor és a harag. Mert való igaz, hogy most tökéletes az életem. Valóban New Orleans trónján ülök királyként, és én irányítom az itteni vámpírközösséget. De a "családom", az igazi családom, akiket én annak tartottam, elhagytak és vissza se néztek. Úgy megfeledkeztek rólam, mint egy sarokba dobott koszos zokniról.
Remélem, hogy nem érezte a hangomban rejlő keserűséget, mikor a húgát is megemlítettem neki. Rá vártam a leginkább. Rá számítottam a leginkább. Akkor. És most is.
-A vendégem vagy, Klaus. A testvéreid is. Vengédül látlak a házamban, a városomban. Maradnátok? Szuper! Egy darabig. De ez az én városom, az én közösségem és nem fogom hagyni, hogy ide gyere és belerontdíts a tökéletesen felépített világomba! - állok fel, rátámaszkodok az asztalra és halk, fenyegető módon nézek Klaus szemébe, miközben a szavaimat suttogom úgy, hogy tökéletesen jól hallhassa, de mások ne.
- Üdv itthon! - súgom még az utolsó szavakat, majd ha hagyja, akkor fogom magam és távozok az ivóból, hogy kicsit lenyugodhassak és összeszedhessem a gondolataimat.

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Charles Michael Davis
Léptek száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Hétf. Okt. 09, 2017 12:29 am




Marcel & Klaus





A kételkedése roppant mód bosszantott. Sikeresen elnyomtam a grimaszt, ami az arcomra készült költözni, helyette egy kicsit sem barátságos mosollyá torzultak ajkaim, szemeim pedig nyilván árulkodtak arról, mennyire nincs kedvem ehhez az egész nonszensz találkozóhoz. Még, hogy ártatlanul ücsörgünk, és beszélgetünk! Mindketten fel akartuk mérni a másikat, s ezt többé nem akartam véka alá rejteni. Nem fogom Marcel kedvéért elrejteni az undoromat, valamint a nemtetszésemet. - Nyilvánvalóan ezt várod tőlem, nem igaz? Minden egyes tettem mögött húzódik egy hátsó szándék, mert én soha semmi jót nem akarhatok. Ugyan, Marcellus! - szólítottam a teljes nevén, ami még mindig megállta a helyét, csak épp az én trónomra fájt a foga a kis harcosnak. Meg is kaparintotta azt azon nyomban, ahogy kitettem a lábam a városból, ez pedig nyilván nem volt véletlen. - Átlátok rajtad. Megjátszhatod, hogy örülsz nekem, de pontosan tudom, hogy alig várod, hogy elhagyjuk a várost Elijah-val. Mert akkor nyugodtan ülhetsz a képzeletbeli trónodon, és utasítgathatod a szánalmas kis vámpír-családod. - forgattam meg a szemeimet, és a koccintása után belekortyoltam az italomba. Miután  pohár az asztalra került, immár üresen, a korábbi grimaszt ezúttal nem is igyekeztem elrejteni, szám egyik széle felfelé kanyarodott, mellette apró ráncok keletkeztek, a tekintetem viszont sötétebb volt, mint eddig valaha. A szavai után nehezen fogtam vissza magam, mert ha szabadjára engedem mindazt a haragot, dühöt és irigységet, ami felgyülemlett bennem a hetek alatt, ebben a csinos kis bárban elszabadult volna a pokol. - Hangulatos kis város, még mindig. - jegyeztem meg hűvösen. Eszem ágában nem volt megdicsérni a velem szemben ülő vámpírt azért, mert felépítette azt a várost, amit egykor mi építettünk fel a családommal. A minta előtte volt, mindent láthatott tőlünk, tudta pontosan, mit kell tennie ahhoz, hogy felvirágoztassa a várost. A boszorkányokat az uralma alá hajtotta, amire nyilván büszke is volt, de ez a fajta elnyomás engem kicsit sem nyűgözött le. Kordában kellett tartani a banyákat, viszont azután szívességeket kérni tőlük? Képmutatásnak tűnt, én pedig jól ismertem, milyen az, ha valakit a származása miatt ítélnek el. Nem tartottam puszipajtásaimnak a francia negyed boszorkáit, de ha ők nem avatkoztak az én dolgomba, én se az övükébe, ez volt a bevált terv.

my son  

@






Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Léptek száma :
21

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. Szept. 07, 2017 8:56 pm

Nem tudom, hogy mi lesz ennek a kis csevejnek a vége, de az a helyzet, hogy a bizalmam ezzel nem nőtt, hanem valami furcsa oknál fogva csökkent Klaus iránt. Követ. Ebben biztos voltam, csak nem tudom miért. Persze őket is megfigyelik az erre legmegfelelőbb embereim. Legalábbis remélem, hogy Klaus nem vette észre őket, és nem tépte ki a gerincüket. Fogalmam sincs tehát, hogy hova fog kilyukadni ezt a kis találkozó, minden esetre belemegyek a játékba, a kis bájcsevejbe, és kérek egy whiskey-s poharat a kávém mellé. A hölgyet nem ma fogom megdöngetni, ez biztos és talán már nem is fogok "udvarolgatni" neki. Ki tudja, hogy Klaus mit fog kezdeni azzal az információval, hogy tetszik nekem ez az ember lány. A megjegyzésére, miszerint helyiekből nem iszunk, nem reagálok. Valóban nem. A többiekre mérges is szoktam lenni, ha megtudom. De én igyekszem eltüntetni az ilyesfajta nyomaimat. És amiről nem tud senki, az senkinek nem fáj, nemde bár?
A megnevezésre elkomorulok. Nagy Marcel. Ebből is látszik, hogy mennyire féltékeny, és hogy mennyire nem szavaz nekem bizalmat. Frusztráló, az biztos. Nem akarok gyanúsítgatni, egyszerűen csak megjegyzem, hogy furcsállom, hogy itt keresett meg és nem a házban.
- Ezúttal? - vigyorodom el, majd a poharához koccintom a sajátomat, és lehajtom a feles bourbont.
- Ez megnyugtató, Klaus. Szóval akkor csak úgy körbenéztél a városban? Remélem, tetszik, amit látsz. - kérdezek vissza, hiszen a körbeszimatolt kifejezés valami furcsa nyomozásra, kíváncsiságra utal. Érdekel, hogy mire is kíváncsi pontosan az apám.



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Charles Michael Davis
Léptek száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. Szept. 03, 2017 9:42 pm




Marcel & Klaus





Az egész találkozóhoz nem volt hangulatom jelenleg, nem ám bájcsevegni. Ez a szükséges rossz volt, amit ettől függetlenül elkerülhettünk volna, ha civilizált emberek módjára leülünk megbeszélni a problémáinkat. De az nem az én asztalom volt, ahhoz végképp nem lett volna hangulatom. A bourbonnel átitatott beszélgetéshez annál inkább, legalább az csillapította azt a vágyamat, hogy ki akarjam szedni Marcellust a kabátjánál fogva az asztal mögül, és a falra akarjam kenni. Dühített, hogy ő uralja a várost, hogy kiskirályt játszik, sőt, inkább hasonlított valami csavargó bandavezérre, különösen akkor, ha felhúzta azt az idétlen sapkáját. Az egész egy vicc volt, talán egyben tartotta a kis csapatját, félelemben a boszorkányokat, de nem értett az irányításhoz, hiába tőlem tanult mindent. Magára hagytuk, ezt aláírom, viszont meg mertem volna esküdni rá, hogy halott, így miért jöttem volna vissza érte? Ő sem keresett minket, mintha mindvégig az lett volna a terve, hogy megkapja Bekah-t és együtt uralják a várost. Nincs kizárva, hogy ez is volt a terve. Csak vállat vontam az önuralmát bizonygató szavaira, mert azt, hogy valaki több száz éve vámpír, még nem jelenti azt, hogy nem borulhat el az elméje. Bárkin úrrá tud lenni a szomjúság, s ha az a bizonyos vörös köd leszáll az agyára, akkor hiába minden önuralom. Ez is csak azt bizonyította, mennyire nagy az önbizalma, ami csak egy újabb hiba. Szóvá inkább nem teszem, ha megbukik, mint király, s összedől a kis birodalma, én leszek az első, aki kapva kap az alkalmon. - Azt hittem az a szabály, hogy helyiekből nem isztok. - vontam fel a szemöldököm, próbáltam memorizálni a kis íratlan szabályaikat, mert egyszer minden szabályt meg kell szegni. Talán én fogom, talán a városra szabadítom Kol őrületét, vagy Marcellus egyik cinkostársát változtatom igézet segítségével gyilkológéppé. Bármi megtörténhet. - Szóval ezzel köti le magát a nagy Marcel. Udvarolgat? Nem tudom... Nem mintha nem érteném miről beszélsz, megvan a maga izgalma. De ez a város... könnyedén magával ragad, nem feltétlen kell külön hobbit keresni. Persze minden izgalmasabb volt még a húszas években. - nevettem fel, mert egyáltalán nem akartam az udvarolgatásról beszélni. Megemlíteni a Mystic Falls-i szöszit pedig végképp nem, ahogy az új pszichológus jelöltemet, Camille-t sem. Jobb nem belemenni az ilyesmibe, mielőtt személyes háborúvá megy át a versengés a trónért. A hangsúly a szavaiban kicsit elgondolkodtatott, s hirtelen egyértelművé vált, hogy ahogy én benne, úgy ő sem bízik énbennem. Sejtettem persze, de ez csak bizonyíték volt, hogy ő is nagy játékos, nem az a szent király, akinek beállítja magát.Neki talán voltak elvei, meg szabályai, de nem különbözött tőlem, vagy a többi családtagomtól. Ha a szükség megkívánta, ha a saját embereit kellett védenie, ő is ölt volna, nyilván meg is tette nem egyszer. Jobb volt vigyáznom vele. - Körbeszimatoltam kicsit, és itt találtalak meg. Talán problémát jelent neked, hogy megkerestelek? Ugyan már, Marcel! Ezúttal nem volt hátsó szándékom. - nyúltam át az asztal fölött, hogy megveregessem a vállát, s az ismerős vigyorom újra a helyén volt.

my son  

@






Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Léptek száma :
21

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. Aug. 27, 2017 10:54 am

Mélyen legbelül sejtem, hogy Klaus sem bízik bennem úgy, ahogyan én sem bennem. Furcsa kettősség ez, hiszen valóban a Mikaelsonoké volt ez a város. De aztán elmentek. Itt hagyták. Úgy, ahogy engem is itt hagytak. Azóta már kiderült, hogy halottnak hittek. De egyikük sem jött vissza, hogy megbizonyosodjon róla. Még Rebekah sem. Ez az, ami ketté törte a már nem dobogó szívemet, és ami megkeményített. Sem a szerelmem, sem az apám nem jött vissza azért, hogy a holttestem felett ejtsen néhány könnyet, vagy legalább igyon egy pohár whiskey-t. És szinte biztos vagyok benne, hogy ezt hosszú életem végéig nem fogom megbocsájtani egyiküknek sem. Azonban szeretnék nyitni, szeretném, hogyha hasonlatos kapcsolt lenne közöttünk, mint régen volt. Habár régen sem voltam teljes értékű családtag, jól éreztem magam, és örültem, hogy Klaus tanítgatott. Megtanított mindenre, amit ő tudott, talán még többre is. Azt hiszem az fáj neki a legjobban, hogy ezzel a tudással lettem New Orleans új királa. És az is maradok, ha rajtam múlik...
- Két évszázad sok idő, Klaus. Azért már megtanultam uralni az éhségemet. - jelentem ki komolyan, majd kicsit közelebb hajolok hozzá és suttogóra fogom:
- Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy korty nem fér bele egy-egy randevú alkalmával - vigyorodom el csibészesen, majd amikor a hölgyemény visszaérkezik az italokkal, rá is vetek egy lágy, kedves mosolyt.
- Köszönöm. A vendégemre tekintettel hoznál nekem is egy whiskey-s poharat? - húzom el a számat, mintha teher lenne, de persze a végén elvigyorodok. Klaus kérdésére felvonom a szemöldökömet, majd lazán megvonom a vállamat.
- Nem akarok elsietni semmit. Nem komoly kapcsolatot akarok, de egy dugásra megvannak a jelöltjeim, és az nem ő. Kicsit randizgatni akarok, udvarolni, ilyesmi. Egy idő után elég unalmas csak a város irányításával foglalkozni... - magyarázom meg Klausnak a tetteimet, és azt, hogy miért nem igézem meg a nőt és döntöm itt hanyatt a pulton. Az utolsó mondatot a kaválmat kevergetve jegyzem meg és nem titkolom, kíváncsi vagyok, hogy milyen hatást kelt ez Klausban. Szinte biztos vagyok benne, hogy erősebben markolja majd a poharat és lenyel egy súlyos sértést, vagy dührohamot. Felpillantok és mélyen a szemébe nézek, várva a reakciót. A megjegyzésére miszerint akkor látogat meg, amikor akar, csak biccentek.
- Valóban, egy régi jó barátot, egy családtagot - emelem ki a szót hangsúlyozva - bármikor szívesen látok és elsőbbléget élvez. Csak furcsa, hogy pont itt, ebben a bárban látogatsz meg. - magyarázom a kérdésemet. Azt hittem valami konkrét dologért jött, de ha ez a konkrét dolog csupán egy üveg whiskey, azt sem bánom. Rákérdeznék a többiekre, konkrétan a húgára, de nem merek. Félek. Nem Klaustól. Tőle nem tartok. Erősebb, mint én, de mögöttem áll egy egész vámpír közösség, akik hűek hozzám és nem félelemből. Csak félek, hogy a többiek nem jönnek. Hogy Rebekah nem jön vissza. Még így se, hogy Klaus nyilvánvalóan megemlítette neki, hogy nem vesztem oda a tűzben. Remélem...



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Charles Michael Davis
Léptek száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. Aug. 25, 2017 2:54 pm



Dear Marcel


Még mindig nehezen emésztettem meg, hogy Marcel sajátjának tekintette a várost, csak azért, mert ő építette újjá. Én voltam ennek a városnak a királya, a mi családunknak kellett volna vezetnie. De a lelkem mélyén pontosan tudtam, hogy ezért nem Marcellus a felelős. Az az átkozott Mikael hibája volt, hogy itt kellett hagynunk az otthonunkat, az állítólagos fiamat pedig itt hagytam, mert a saját életem fontosabb volt az övénél. Ezt azonban nem ismertem volna be neki, nem is akartam a múltról beszélgetni. Viszont nem bíztam benne, s szem elől veszíteni sem szerettem volna. Ahogy intett, leültem vele szemben az asztalhoz, felvont szemöldökkel. - Viszont ha csak kávét iszol, fennáll a veszélye, hogy le akarod tépni a fejét. - utaltam a vérszomjra, ami csillapíthatatlanul bennünk tombolt, különösen a halandók közelében. - Különben sem olyan könnyű a magunkfajtának az asztál alá innia magát. - folytattam egy kiszélesedő vigyor kíséretében. A pincérlánynak háttal ültem, így nem láttam, de abban biztos voltam, hogy figyelt minket. Aztán néhány másodperc elteltével megjelent az üveg bourbonnel, amit rendeltem tőle, zakatoló szívvel, akadozó lélegzettel. Ismét felvontam a szemöldököm, majd Marcelre néztem, miközben a lány lassan elsétált. - Inkább arról beszéljünk, miért húzod az időt. Megkaphatnád a lányt itt és most. Mégis... mire vársz? - Tényleg nem értettem, hiszen a hülyének is feltűnt volna, hogy a lány odáig van érte, ezt nyilván ő is tudta, nem volt süket, vagy vak. A pír, a szívverés, a lélegzetvételek... tudta ő is, mégis várt. Hogy mire, arról fogalmam sem volt. - És akkor látogatlak meg, amikor akarlak. A fiam vagy, nemde? - Nem akartam kiborítani ezzel a szóval, hiszen egyáltalán nem voltam méltó rá, hogy kimondjam, de ő neki ahhoz nem volt joga, hogy felelősségre vonjam. Talán most övé volt a város, de az én házamban lakott, a mi címerünket adta ki sajátjának, mintha az az M az ő nevét jelképezné, nem a családomét.


zene: - ■ my son    
■■





Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Léptek száma :
21

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. Aug. 25, 2017 10:32 am

Ahogy leadom a rendelésemet, meghallom "apám" ismerős hangját. Igyekszem nem pofát vágni, egy pillanatra lehunyom a szememet és veszek egy nagy levegőt, majd széls mosollyal fordulok Klaus alakja felé. A megjegyzésére nem reagálo addig, amíg ott van a pincérnő, aki valóban zavarba jön Klaus további megjegyzéseitől. Felvonom a szemöldökömet, úgy figyelem az aprócska pírt, amely még élesebb és erőteljesebb lesz Klaus beszólása miatt, majd mikor magunkra hagy a leányzó, a vámpír felé fordulok, és intek neki, hogy üljön le velem szemben.
-Tudod, a kellemesen kávézgató férfiak jobban bejönnek a nőknek, mint a részeg whiskeysek. De persze csak most vagyok ilyen jófiú. A bourbont soha nem cserélném el semmire - magyarázom a "váltás" okát, majd egy vigyort is megeresztek. Valóban egy jó whiskey sose rossz.
- Minek köszönhetem a látogatásodat? - rakom el látványosan a dolgaimat, és Klausra figyelek. Azt hiszem, hogy habár szent a béke, egy kicsit még mindketten bizalmatlanok vagyunk, és eszembe jut, hogy talán ő is követ, vagy figyeltet engem, ezért is talált meg ilyen hamar. Persze kérdés, hogy mióta keres.


avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Charles Michael Davis
Léptek száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Szomb. Aug. 19, 2017 3:24 pm



Dear Marcel


A város a feje tetejére állt, de még mindig otthonomként tekintettem rá. Olyan volt, mintha a város lakói sosem aludnának, mindig volt mozgás az utcákon egészen hajnalig, ráadásul itt az emberek tényleg jól tudták érezni magukat. Mystic Falls után ez igazi felüdülés volt, a kisvárosok emiatt sosem voltak a kedvenceim. Szerettem, ha ismerik a nevemet, ugyanakkor a titkaimat meg akartam tartani magamnak. Erre a nagyvárosok kitűnőek voltak. Nem ismert mindenki, de a nevem hallatán az emberek összerezzentek, még így is, hogy nem én voltam többé a király. Ezen változtatni akartam, de nem ment olyan egyszerűen egy olyan királlyal, aki mindent tőlem tanult, akit én tettem uralkodóvá. Marcel nem ismert határokat, ha el akarta érni a céljait, valahogy mégis jobban kedvelték a vámpírok. A boszorkányok gyűlölték, de azok az álszent banyák senkit sem szerettek, csak a saját fajtájukat, s még azt se mindig úgy, ahogy kellett volna. Vszont a saját emberei szerették Marcelt, nem csak tisztelték és félték. Ha őszinte lettem volna, bevallom magamnak, hogy féltékeny vagyok rá, de... az őszinteség nem volt az én asztalom. Még magamat is képes voltam áltatni, hogy a büszkeségem megmaradjon. Egy olyan "apa" mellett, mint a jó öreg Mikael, pedig szükségem volt a büszkeségre, így hamar megtanultam, hogy ha előveszi a szíjat, még akkor is felemelt fővel tűröm a verést, mert kiölhette belőlem a gyermeki ártatlanságot, a jóságot, de a büszkeségem sosem adtam neki. Marcellus ezt megtanulta tőlem, de úgy tűnt ő tovább is fejlesztette ezt a taktikát. Jobb volt nálam, de nem erősebb. Vissza akartam szerezni a királyságom, hiszen már az örökösöm is úton volt. Azonban ehhez közel kellett kerülnöm a jelenlegi kis királyhoz. Nem volt nehéz Marcel nyomára akadnom, így utam a jazz klubba vezetett, ahol Marcel egy csinos, fiatal pultos lánnyal kokettált, amikor beléptem az ajtón. Meglepetten vontam fel a szemöldököm, s egy vigyorral az arcomon léptem oda az asztalához éppen azután, hogy az a bizonyos Sarah kihozza a kávét a "fiamnak". - Eltűnök néhány évre és kávére cseréled a bourbont? - állok meg az asztal mellett még mindig ugyanazzal a kifejezéssel az arcomon, és a kávé felé bökök az állammal. Ezután a lány felé fordulok, aki még épp a látókörömben van, teszek felé két lépést, s finoman megragadom a karját. - Egy üveg bourbont is hozz, aranyom. Ne aggódj, nem rabolom el a kiszemelted! - kacsintok rá, mire ő enyhén elpirul, de Marcelnek nem kell aggódnia. Én más reakciót váltok ki belőle, inkább megszeppent, mivelhogy rajtakaptam, ahogy a válla fölött New Orleans jelenlegi királyát pásztázza. Talán az említett királynak érettebb nőket kellene kiszúrnia magának, akik tudják, mit akarnak, s nem borul vörösbe az arcuk egy félmondat után. A gondolatomra eszembe jut a szőke lány a Rousseau's-ból, Camille, de rögtön elvetem ezt a gondolatot is. Nincs szükségem még egy nőre, aki elcseszi az életem, okoskodó pszichológustanoncokra pláne nem. Kivéve beszélgetőpartnernek, de az egy más történet.


zene: - ■ my son    
■■





Well, don't be fooled, love.
I'm the devil in disguise.

avatar
Hibrid vagyok
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Léptek száma :
21

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. Aug. 03, 2017 11:28 am

Kicsit sok volt nekem ez az egész. Megjelennek az Eredetiek, beszambáznak a városba, mintha minden rendben lenne, és itt randalíroznak. Ráadásul Klaus még mindig Királynak érzi magát, holott már jó pár évtizede annak, hogy köze nincs a városomhoz. Idegesít, de valahogy örülök is annak, hogy itt van. Jó látni, és habár nem nagyon hiszek ebben az egész barátságos közös vezetéses-vendégeskedéses cuccban, azért jó érzés, hogy itt van és beszélünk. És ha ő itt van, hamarosan más is itt lesz… Kicsit megremeg a gyomrom erre a gondolatra, de igyekszem elhessegetni Rebekah gyönyörű arcának a képét, illatának emlékét. Igyekeztem megacélozni a lelkem és a szívem a Mikaelsonok irányába, hiszen itt hagytak. Itt hagytak a városban, a tűz martalékává válni és nem is kerestek utána. Soha többet. Most jutott eszükbe, hogy amúgy volt egy családtagjuk – habár persze mindketten tudjuk, hogy soha nem leszek igazi családtag – és egy városuk, ami az övéké volt. Volt. És ez a kulcsszó, amit Klausnak meg kell értenie és szeretném minél világosabban a fejébe verni. Most már az ÉN városomon New Orleans, és egész jól néz ki, szépen virágzik, sok a turista – ami ugye nekünk, vámpíroknak eléggé fontos. És igen, sok a vámpír is. Egy egész kis családod, csapatot hoztam össze. És erre baromi büszke vagyok, bárki bármit mond. A gondolataimat Sarah töri meg, a csinos pultos lány, aki nem rég kezdett a kedvenc klubomban. Nem sűrűn ücsörgök ilyen helyeken, de most választottam egy ablak melletti kis asztalt, ahonnan tökéletesen rálátok a pultra és – természetesen – rá. Kora délután van, még nem sokan vannak idebent, hiszen a muzsika és a buli majd csak 8 óra körül kezdődik. Ezért is választottam ezt az időpontot, hogy kicsit figyelhessem őt és talán még beszélgethessünk is.
Igen, szeretem Rebekah-t. Mindig is szeretni fogom, azt hiszem. De ugyan már, felnőtt férfi vagyok, szükségem van nőkre. És tény, hogy ez alatt a pár évtized alatt nem talált meg a nagy betűs szerelem. Talán nem is fog. De attól még eltölthetem az időmet csinos hölgyek társaságában, nemde?
- Helló Marcel! Mit hozhatok?  - köszönt a lány már ismerősen, hiszen néhányszor már meglátogattam itt. Arrébb tolom a laptopomat, amin éppen szerződéseket nézegetek, és döbbenetesen dögös mosolyt villantok felé.
- Szervusz Sarah! Egy feketét kérek, két cukorral és egy kis tejjel, köszönöm. – adom le a rendelést. Igyekszem mindig valami mást rendelni, és persze ott lapul a zsebemben egy kis vér is, hogy kicsit ízletesebbé tegyem azt a fránya kávét. Egy bájos „máris hozom” mosoly, és már el is libben az asztalomtól. Önelégülten húzom vissza magam elé a laptopot, és konstatálom a hevesebb szívdobogást és az enyhe pírt a lány arcán. Már a célegyenesben vagyok. Legközelebb talán elkérem a számát, és elhívom randizni. Talán.



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Charles Michael Davis
Léptek száma :
16

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Asztalok
» hátsó asztalok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: New Orleans :: Maison Bourbon Jazz Club-
^
ˇ