Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Elena Gilbert


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Ronan Scadding - Se veled, se nélküled

Amarilla Van Selm
Yesterday at 11:21 pm



Szükségem van egy új helyszínre

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Amarilla szobája

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Charlotte "Charlie" Gray

Charlotte Gray
Yesterday at 10:24 pm



Ipswich, USA, Danvers kúria - Caleb & Amarilla

Amarilla Van Selm
Yesterday at 10:08 pm



Asztalok

Zoey L. Nightingale
Pént. Dec. 07, 2018 7:55 pm



Dino Winslow

Dino Winslow
Csüt. Dec. 06, 2018 8:47 pm



Jossie & Lizzie szobája

Stefan Salvatore
Kedd Dec. 04, 2018 11:29 pm



Hiányzásnapló

Isaac Lestrange
Kedd Dec. 04, 2018 3:38 pm



Maverick Stone

Isaac Lestrange
Kedd Dec. 04, 2018 2:46 pm
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 8 4
Boszorkányok 10 5
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 0 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 0
Eretnekek 1 1
Szirének 2 0
Démonok 1 3
Vadászok 3 3
Emberek 1 1
Összesen 29 21

Share | 
 

 Mosdó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Pént. Nov. 16, 2018 2:49 pm



To: Stephanie

Let me help you

Nem tudtam mit felelni a szavaira, ezért csak hagytam, hogy közelebb húzódjon hozzám, s fejét a vállamnak döntse. Hiszen bármi, amit mondhattam volna, valószínűleg csupán önámítás lett volna. Lehetséges, hogy a hozzánk hasonlóknak valóban nem járt ki a happy ending, a boldog befejezés, s az is lehet, hogy csupa rossz döntéseket hoztunk egészen idáig. De valami mégis tovább vitt minket az utunkon, még mindig nem álltunk meg, csak haladtunk tovább előre, hogy a céljainkat véghez tudjuk vinni, legyen az jó vagy rossz. Legalább ennyit nem tudtak elvenni tőlünk. S azt tudtam, hogy végig Stephanie mellett fogok állni, amíg csak lehetőségem van rá. Még ha ennél többet nem is tehettem érte.
A különös légkör, ami a kis mosdóra telepedett, kezdett kissé kényelmetlenné válni, ám ahogy a beszélgetésünk visszakanyarodott ahhoz, hogy mit kezdjünk Klaussal, meg hol folytassuk a nyomozásunkat, egyből megfeledkeztem még én is arról, hogy az előbb pontosan mit is tettem. Bár amikor Stephanie arcára néztem, nehéz volt a nyakának a vonaláról elvonni a figyelmemet, de amikor megláttam azt a bizonyos mosolyt az arcán, tudjátok, azt a fajtát, amiről biztosan tudjátok, hogy valami jó ötlet jutott a másiknak az eszébe, már nem számított semmi más, csak hogy újra sínen voltunk. Figyelmesen hallgattam a szavait, és szélesen elmosolyodtam elégedettségemben.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy a nővér is pontosan ugyanolyan őrült, mint az összes többi Mikaelson, hiszen egy vér folyik az ereikben, de… Határozottan megközelíthetőbbnek tűnik. Hiszen mégis csak halandó. Könnyebben az életére is lehet törni, ha arról van szó, vagy épp végezni vele. Ellenben az ősiekkel – gondolkodtam el én is, ám csak ekkor szúrt szemet, hogy Stephanienak pontosan milyen ötlet is fogalmazódott meg a fejében. Még ha Freya Mikaelson jelenleg úgy is gondolta, hogy ők ketten még barátnők, ha kiderül, Stephanie valójában a szeretett családjának az életére kíván törni… Az katasztrófává is válhat. Azonban hiába tudtam, hogy mennyire kockázatos ez a terv, nem volt túl sok választási lehetőségünk, hogy pont most legyünk finnyásak. És egészen biztos voltam abban, hogy Stephanie mindenkinél jobban tudta, milyen kockázatot vállal ezzel a tervvel. De azért már a nyelvem hegyén is volt, hogy azért rákérdezzek arra, biztos tisztában van-e annak a következményével, ha minden balul sül el, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem teszem ezt szóvá neki. A fejemet csóváltam az őrült tervén hitetlenkedve, de miután felálltam, és a lányra villantottam továbbra is elégedett mosolyomat, láthatta ő is, hogy nem voltam az ötlete ellen.
- Tudod, sokkal jobban áll neked ez a magabiztosság, mint az előbbi elkeseredettség – kacsintottam rá, majd mielőtt bármit is hozzá fűzhetett volna ehhez, rögtön folytattam is tovább a beszédet. – Nos, akkor hölgyem – hajoltam meg előtte, mint ahogy az egy lovaghoz volt illő –, mondja, miben lehetek segítségére. Az őrült tervek a kedvenceim – vigyorogtam rá újból, miközben arra vártam, hogy válaszoljon nekem. – Bár talán a terveink részleteit nem ebben a mosdóban kellene megtárgyalni, nem gondolod? – kérdeztem tőle, utalva arra, hogy akár még óvatlan fülek is meghallhatják, amit mondunk, New Orleansben pedig soha nem lehet tudni hova jut egy-egy információ, ha rossz kezekbe kerül. Mi pedig a szó szoros értelmében a tűzzel játszottunk.

From: Chris

510 words ❖ Mercy ❖ Megérkeztem





I've always thought power is enough…

until I’ve found you


avatar
Vérfarkas vagyok
Kapcsolatban :
A sötétséggel
Play by :
Will Tudor
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Szer. Nov. 14, 2018 4:59 pm



To: Christian E. Gray


Nothing that could wake me now






A boldogságot azok érdemelték meg, akik jók voltak – s én, mint olyan, nem érdemeltem meg. Pedig vágytam rá. Egy szebb, gondtalan életre, ahol mindenki jelen van, akit szeretek… egy olyan kép tárult elém, mely tudtam, hogy sosem válhat valósággá. Egy kép, mely a boldog családomat mutatta, s engem. Mindannyian éltünk. Willt nem vitte el az a gonosz boszorkány, s nem indult el a lavina, mely mindent megváltoztatott. Sőt, Arno is velünk volt. Klaus nem vágta át és ölte meg őt… nem. Mindannyian együtt voltunk. Boldogság övezte a jelenetet… a szívem szinte belefájdult. Láttam magunkat megöregedni is, annyira tovább pörgettem a gondolataimat. Aztán Chris hangjának a hatására visszazuhantam a jelenbe. A valóságba. Nyeltem egy nagyot, miközben a földet kezdtem figyelni magam előtt. Némileg remegtem, de próbáltam lenyugtatni magam.
- Nem, Chris, számomra nincs boldogság. – Suttogtam magam elé. Az sem zavart, ha a fiú nem hallja, hiszen nem vitát akartam indítani, csupán reálisan láttam a dolgokat. Magamat. A tetteimet.
Nekidőltem, s némileg magamba szívtam az illatát. Megnyugtató volt valamiért. Ahogy átkarolt, felpillantottam rá meglepve. Próbáltam a szavakra koncentrálni, melyek elhagyták az ajkait, de az ölelő karjai valamiért nehezen engedték a figyelést. Nyeltem egy nagyot, majd elpillantottam róla, valahova a földre. Ekkor lehelt csókot a hajamra. A szívem egy nagyobbat dobbant tőle, nem tudtam, mi ez a fura légkör kettőnk között.
- Nekem már… voltaképpen teljesen mindegy, Chris. Az elmúlt 1000 évem csakis rossz döntések sorozata. Halottak övezik az utamat és… és mindenkit elvesztek, aki fontos volt valaha. – Suttogtam magam elé, miközben megpróbáltam visszaidézni, amit mondott. Végül elszakadtam tőle. Újból nyeltem egy nagyot, miközben a szívemhez csúsztattam az egyik kezemet. Éreztem a heves dobogást, ami érthetetlen volt számomra.
- Az igazat megvallva Klausnál rosszabb úgysincs. Maximum Elijah, vagy… - Elgondolkodtam. Freya. A fenébe is! Hát persze! Felálltam a fiú mellől és így néztem rá, már egy mosollyal az arcomon, ami tőlem furcsa lehetett az elmúlt fél órát, netán órát tekintve. – Freya Mikaelson. Ő is egyfajta kapocs lehet köztünk és Klaus között. Ő ugyanis… egykor a barátnőm volt. Illetve, nem nevezném annak. Inkább szövetséges volt, vagy egy eszköz, de… ő talán nem fog elüldözni engem csak úgy, ha közeledek. – Hiszen nyíltan sosem támadtam még Klausra, így a lánynak fogalma sem lehetett arról, hogy bosszút forralok egy családtagja ellen. Tudtam, hogy a tűzzel játszom, úgymond az életemmel, de ha nem tettem volna, továbbra is Chelsea életét tettem volna célkeresztbe. S ezt pedig nem hagyhattam. – Talán, minél inkább szorul a hurok, annál több ötlet férkőzik a fejünkbe. – Nevettem el magamat, miközben csípőre tettem az egyik kezemet, míg másikkal megigazítottam a tincseimet azáltal, hogy a hajamba túrtam az ujjaimmal. Hosszú idő után végre magabiztosnak éreztem magamat.

439 words ••• Rise ••• note:    ••• kredit






I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Pént. Okt. 26, 2018 8:17 am



To: Stephanie

Let me help you

Talán, talán mindennél jobban, amit eddig Stephanietól hallottam, az szomorított el a legjobban, hogy mennyire szentül hitt abban, hogy neki nem jár boldogság. Azért, amiért azt az utat választotta, amit. Azért, amiért oly sok életet kioltott már a célja elérése érdekében. Letért a fénybe vezető útról, s helyette a sötétséget és magányt választotta. Ott semmilyen meleget nem talált, a félelmei pedig egyre csak ott keringhettek a fejében, amíg ilyenné nem vált, mint amilyen most volt. Félt igazán közel engedni magához bárkit is, mert félt attól, hogy el is fogja veszíteni azt a személyt épp, amint fontossá vált a számára. Mint ahogy a bátyjával is történt.
Elszomorított, hogy így érzett, mert én biztos voltam abban, hogy ez a sok szenvedés után igenis megérdemelte a boldogságot. Még ha nem is lehetne része benne olyan sokáig, még ha bármelyik percben meg is halhatunk, tényleg kívántam, hogy legalább egyszer tapasztalhassa meg, milyen az, amikor boldog az ember. Lehet képmutatás volt részemről így érezni az irányába, hiszen én semmiben nem voltam jobb nála. Ugyanazt az utat választottam, a sötétséget és magányt a fény helyett. Lehet, hogy csak a saját magam részére kerestem megváltást abban, hogy Stephanienak be akartam bizonyítani, nem kárhoztatott örök magányra és fájdalomra. Hiszen ha számára volt feloldozás, akkor számomra is kell lennie. De valamiért… valamiért én egyáltalán nem bántam volna, ha örök életemre szenvedésre lennék ítélve, amíg ő megtalálja azt, ami a megváltásához kell. Nekem már ez bőven elég lett volna.
- Lehet, úgy van, ahogy mondod. Lehetséges, hogy a hozzánk hasonlók számára nem jár happy ending, én mégis szeretnék hinni abban, hogy ez nem igaz. Még ha naiv gondolat is – feleltem neki halkan, kisfiús mosollyal az arcomon, amit ő is láthatott, amikor a szemem sarkából felé sandítottam. Fel akartam vidítani, legalább egy kis reményt adni neki. Hiszen ennél többet nem tehettem. A terheit nem akarta megosztani senkivel, így legalább a lelkén szerettem volna könnyíteni, hogy legyen ismét ereje a harchoz, a saját keresztjének cipeléséhez.
Amikor azt felelte, hogy egyszer ő is meghal, amint megunta azt, hogy egyik testből a másikba költözzön, szomorú mosoly telepedett az ajkaimra, ám mielőtt bármit felelhettem volna, kissé közelebb húzódott hozzám, és fejét nekem döntötte. A kezem automatikusan mozdult, hogy átkaroljam, s a vállánál fogva még kicsit közelebb húztam magamhoz.
- Ez a halandók sorsa. A halált örökké nem lehet kicselezni, de úgy hiszem, pont ez a szép az egészben. Mivel nem tudni, hogy mikor hal meg az ember, az élet minden percét teljesen ki kell élvezni, amíg lehetőség van rá, hogy aztán ne megbánással gondoljunk vissza arra, ami elmúlt – feleltem szelíden, majd mielőtt egyáltalán észbe kaphattam volna, egy gyengéd csókot leheltem Stephanie hajára. Lehet, hogy az érzéseim bűnösek voltak és viszonzatlanok, de szükségem volt rá, a jelenlétére, arra, hogy mellettem legyen. Mindig emlékeztetett arra, hogy van miért küzdenem a bosszúmon kívül is. Életemben először volt egy személy, aki mellett otthon éreztem magam, aki mellett pontosan tudtam, ki vagyok és hova tartozok. Még ha csak ideiglenes is volt az, hogy Stephanieval lehettem, szerettem volna minden együtt töltött pillanatot örökre a szívembe zárni.
Hagytam, hogy elhúzódjon tőlem, én pedig zavartan kezdtem el körbe pillantgatni a mosdóban, erősen koncentrálva arra, hogy ne is pillantsak Stephaniera. Nem akartam, hogy lássa a zavart és enyhe pírt az arcomon.
- Ha nem is Klaust, de valaki mást a családból egészen biztosan elő tudunk csalogatni, ha a lányát vesszük célpontba. Őt pedig talán könnyebb lesz valamennyivel megtalálni. Bár… egészen biztos vagyok benne, hogy valamilyen rettenetesen erős varázslattal álcázzák, hogy senki ne vehesse célpontba, de talán van más módja is annak, hogy megtaláljuk – magyaráztam a lánynak.

From: Chris

592 words ❖ Mercy ❖ Megérkeztem





I've always thought power is enough…

until I’ve found you


avatar
Vérfarkas vagyok
Kapcsolatban :
A sötétséggel
Play by :
Will Tudor
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Csüt. Okt. 18, 2018 4:25 pm



To: Christian E. Gray


Nothing that could wake me now






Nyeltem egy nagyot. Letenni a bosszúról? Mi lett volna, ha nem lépek a bosszúállás ösvényére? Lövésem sem volt. Sosem gondoltam rá, mert sosem volt opció. De kétlem, hogy boldog lettem volna. A bátyám volt az egyetlen olyan személy, aki oly közel állt hozzám. Az ő elvesztése olyan űrt hagyott maga mögött, hogy képtelen lettem volna mással pótolni. Vagy elfelejteni. Egyszerűen nem ment és nem is akartam úgy élni az életemet, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A bátyám volt a mindenem… és az, hogy Dahlia miatt megölte magát… bosszút kellett állnom. Ismét nyeltem egy nagyot, mielőtt megszólaltam volna.
- Eleve természetfeletti vagyok, szóval… igen. Ha nem a bosszú, akkor más kerül az utamba. Nekem nem jár boldogság, vagy épp happy end… - A fejemhez nyúltam, próbáltam enyhíteni a saját fájdalmamat, némi varázserővel, de nem sikerült. Kezdtem úgy érezni, hogy lassan vége mindennek. Ha nem ölöm meg Klaust, akkor az ősiek Chelseát akarják majd maguknak és ezt… nem. Inkább feláldozom magam érte, hogy boldogságra lelhessen. Ugyanis ő megérdemli. Ő a legjólelkűbb lány, akit valaha ismertem. Még engem sem hagyott magamra soha. Annyira… annyira lökött.
- Együtt élni a veszteségekkel? Ez az, amire képtelen vagyok. – Suttogtam magam elé. Pont ez az, ami belekergetett ebbe az egészbe… vagy épp az őrületbe. Hisz megszállott voltam, nem igaz? Megszállott gyilkos. S hány meg hány ártatlan vére tapadt a kezemhez… Dahlia vérén kívül… s ezekről Chelsea mit sem sejt, de még Chris sem. Nem csoda hát, ha a sötétség egyre inkább húzott magához. A büntetésem az ősiektől… talán a Sors akarata volt.
A kérdésemre nem akart felelni, pedig tudni akartam a választ. Tudtam, hogy… csak ismerősök vagyunk, „társak” egy úton, de azt hiszem, valamelyest elkezdtem hozzá is kötődni. Talán mert egy része olyan volt, mint én. A bosszú hajtotta, még akkor is, ha tudta, nem ez a jó út. Volt benne némi őrület is… …mármint, Chrisben. Ő is elvesztette némileg önmagát. Sérült volt, akárcsak én. Félrepillantottam, elszakítva róla a tekintetemet. Már szinte lemondtam arról, hogy hallok tőle bármiféle választ, de ahogy kiejtette a szavakat a száján, csak egy halvány, keserű mosoly kúszott az ajkaimra. Na igen. Mindenki meghal.
- Egyszer én is meghalok… ha már nem bírom tovább és nem akarok új testbe költözni. – Pillantottam a kezeimre. Már megszámolni sem tudom, hány ember életét vettem el, s tettem a sajátommá. De talán ez az utolsó. Talán nem kellene újabb ember életét tönkretennem azért, hogy a sajátomat hosszabbítsam. Egy kisebb sóhajjal dőltem a fiúnak, csak úgy. A közelségére volt szükségem. Egy rövid időre még a szemeimet is lehunytam, így pihentem, de aztán a téma kapcsán egyből felnéztem.
- Tizen… tizenvalahány. Fogalmam sincs. – Elszakadtam tőle, odébb húzódva, hogy egymásra tudjunk rendesen nézni. – De ez… talán nem is rossz ötlet. Úgy értem, ha a lányát megtaláljuk, előbb-utóbb csak felbukkan ő is. Már ha van benne egyáltalán atyai szeretet… - Nevettem fel idegesen. – Jó, mondjuk ha nem lenne, nem hozott volna áldozatot érte. Nem mintha ettől jobban kedvelném és lemondanék arról, hogy megölöm. – Pillantottam félre, már mosoly nélkül. Lehetséges, hogy Klaus megváltozott. Talán már nem érdemelt volna halált és nem kellett volna, hogy a bosszúm kétszeres célpontja legyen, de… sarokba voltam szorítva. Erről a bosszúról már nem mondhattam le és egy részem nem is akarta. Arno emléke és Chelsea élete miatt… muszáj volt cselekednem.

544 words ••• Daydream ••• note:    ••• kredit






I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Szer. Okt. 17, 2018 1:27 pm



To: Stephanie

Let me help you

Mint ahogy azt sejtettem is, valóban sokkal több minden nyomta Stephanie lelkét, mint ahogy azt bárkinek is az orrára kötötte volna. Szinte lehetetlenség volt kiismerni őt, vagy kitalálni, hogy éppen mi járt a fejében. De nem hibáztattam érte. Már vagy ezer éves volt ő is, folyamatosan egyik testből a másikba ugorva volt képes életben maradni, azonban ez azt is jelentette, hogy senkivel sem alakíthatott ki mélyebb kapcsolatot. A titkok, amiket hordozott, az, hogy a bosszúja érdekében csak magára számíthatott, igen is ilyenné teszi az embert. Magány farkassá válik az ember, s még ha már nincs is valójában egyedül, akkor sem képes megnyílni teljesen. Nekem sem tette. Talán még Chelseának sem.
- Tudod, szívesen szépítenék az igazságon a kedvedért, de a szíved mélyén te is tudod jól ezekre a válaszokat. A bosszú csak bosszút szül és fájdalmat. Mondanám, hogy ha letettél volna róla, és képes lettél volna továbblépni, akkor most boldogan élhetnél, veszteségek nélkül. De mint ahogy azt a saját bőrömön is tapasztaltam, ha egy cseppnyi közöd is van a természetfeletti világhoz, a baj akkor is utolér, ha te nem akarod – csóváltam meg a fejem, ahogy eszembe jutott például a saját történetem. Még ha fogalmam sem volt arról, hogy vérfarkas vagyok, vagy hogy az apám az volt, végül mégis nyakig belekeveredtem ebbe a világba. – Persze nem azt mondom, hogy rossz dolog a bosszú, hiszen e téren ugyanolyanok vagyunk, vagy hogy hagyj fel vele. De szeretnék hinni abban, hogy a boldogságot másban kell keresni. A bosszú talán elégtételt hoz, de boldogságot kétlem – tettem még hozzá, ahogy eszembe jutott, amikor megöltem a nővéremet. Azon a napon teljesen elborult az agyam, s csak arra tudtam gondolni, hogy ugyanolyan fájdalmat okozzak neki, mint amilyet ő okozott nekem. S amikor kioltottam az életét, valójában, nem öntötte el öröm a szívemet. Valamit éreztem, de azt nem nevezném boldogságnak.
- A veszteségekkel meg kell tanulni együtt élni, még ha ez nehéz is, különben teljesen fel fog emészteni belülről. Na, nem mintha nekem ez annyira menne még – rántottam egyet a vállamon, véget vetve ezzel igazából ennek a nagy bölcselkedésnek, hiszen nem voltam én szent, s igaz, hogy volt némi keserű tapasztalatom, ami megtanított egy-két dologra, de közel sem én voltam az a személy, akinek ezekről kellett volna papolnia. Hiszen magam sem tudtam ehhez tartani magam. Ám aztán, amikor Stephanie hozzám szegezte azt a kérdést, hogy engem is el fog-e veszíteni, csak tanácstalanul néztem rá, de aztán rögtön félre is pillantottam. Azt akartam mondani, hogy nem, engem biztosan nem fog, de a sors kifürkészhetetlen volt, s én saját testi épségemet soha nem féltve vetettem bele magam a csatákba.
- Egyszer mindenki meghal, Stephanie, előbb vagy utóbb. Ez a halandók sorsa – válaszoltam neki szenvtelen hangon, miközben képtelen voltam ránézni. Nem akartam, hogy lássa a bizonytalanságot bennem, azt, hogy képtelen voltam neki hezitálás nélkül nemmel felelni. A sötét gondolatokat azonban valamelyest eloszlatta az, amikor Steph közelebb bújt hozzám. Megnyugtató volt a közelsége, s azt mutatta, hogy még éltünk, mindketten. Ami remélhetőleg, így is fog maradni.
- És mi lenne, ha másképp próbálnánk megkeresni őket? Lehet Klaus megtáltosodott, és nem igazán gyilkolászik már, vagy ha igen is, akkor azt jól titokban tartja. A lánya most hány éves is lehet? – kérdeztem Steph felé fordulva, kissé összeráncolt szemöldökkel, ami csak azt mutatta, hogy erősen agyaltam azon, milyen nyomon tudnánk még elindulni.

From: Chris

546 words ❖ Mercy ❖ Megérkeztem





I've always thought power is enough…

until I’ve found you


avatar
Vérfarkas vagyok
Kapcsolatban :
A sötétséggel
Play by :
Will Tudor
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Kedd Okt. 16, 2018 3:55 pm



To: Christian E. Gray


Nothing that could wake me now






Hiába mondta azt, hogy megérti, tudtam, hogy nem így van. Hiszen hogyan érthetné meg, mit érzek, mikor nem volt még abban a helyzetben, amiben én? Tudtam jól, hogy neki senkije sem volt. A szó legszorosabb értelmében. Sem barátai, sem családja, hiszen a kedves családja szépen hátbaszúrta őt. Sóhajtottam egy nagyobbat, miközben a hajamba túrtam.
- Igen, szenvedek… mindentől. Az ősiek kínzása, a tehetetlenség, a magány… a múltam… minden. Gyűlölöm ezt az egészet, Chris. Gyűlölöm. – Szűrtem a fogaim közt halkan, majd nyeltem egy nagyobbat. – Azt hittem, ha Dahliát megöljük, boldogabb lehetek… hiszen a bátyám gyilkosa végre nem árthat többet senkinek. De tudod, a helyzet mit sem változott. Hiszen Dahlia majdnem elvette tőlem Chelseát és most… mintha ugyan ott tartanék. Semmi sem fog változni, mindig ugyan az fog következni. Elvesztek valakit… és ezzel együtt kell élnem, nem igaz? – A fiúra emeltem a tekintetemet. A szavai pont idevágtak, melyeket kiejtett még az ajkain. - …téged is elveszítelek majd, Chris? – Tudtam én magam is, hogy a kapcsolatunkban semmi különleges nem volt, csupán társak voltunk… még csak barátok sem, de megfordult a fejemben most, hogy ő maga is tovább áll majd. Vagy így, vagy úgy. S újabb embert húzhatok a listámra, mely azt hivatott mutatni, mennyien tűntek el mellőlem.
Ahogy leült mellém, lassan közelebb húzódtam hozzá, észrevétlenül, szinte ösztönösen. A szavaira erőltetetten mosolyodtam el, könnyektől ázott szemekkel.
- Tudod, ez aranyos… az, hogy ennyire segíteni akarsz. – Fürkésztem őt, a szemeit, majd újból magam elé pillantottam. A mosolyom lassan eltűnt az arcomról. – Klausnak semmi nyoma, Chris. Nem tudom megtalálni őt, egyszerűen köddé vált… amióta Sivár miatt szétszéledt a család, lehetetlen megtalálni bárkit is. Pedig próbáltam nyomozni utána. A gyanús gyilkosságokat is sorra vettem, de semmi. – Magyaráztam, miközben hosszan lehunytam a szemeimet. Az ősiek ezekben a pillanatokban is gyötörtek, de igyekeztem most kizárni a fejemből. Koncentrálni akartam Chrisre, a szavaira, a hangjára… egyszerűen belé akartam kapaszkodni, mindenféle értelemben. Mintha a józan eszem most ő maga lett volna.

320 words ••• Daydream ••• note:    ••• kredit






I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Hétf. Okt. 15, 2018 3:26 am



To: Stephanie

Let me help you

Azt mondanám, hogy megértem, Stephanie hogyan érez, de akkor hazudnék. Hiszen hogyan is tudhatnám, min megy keresztül, amikor nekem soha nem volt senkim, akit a barátomnak nevezhettem volna, aki mindig kihúzott a bajból, aki mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá? Én mindig csak magamra számíthattam, az ösztöneimre. S őszintén szólva, erős kétségeim voltak afelől, hogy valaha is képes leszek bárki iránt is így érezni. Azon a napon, amikor megtudtam, hogy az (ál)nővérem végig csak visszaélt a bizalmammal, hogy jobban tudjanak kínozni, valami visszafordíthatatlanul eltört bennem. Soha nem éreztem szeretetet, hogy milyen az, amikor törődnek az emberekkel – talán ezen az érzelmek miatt is ragaszkodtam annyira ahhoz, hogy Steph megnyíljon Chelsea előtt. Hiszen, neki legalább volt valakije, akire számíthatott. Nem akartam, hogy ő is ugyanúgy arra a magányra kárhoztasson, mint amiben nekem volt részem. Hiszen ha eltaszítja magától a barátnőjét, azzal ugyanúgy elveszíti végeredményben, a fájdalmas igazságra azonban akkor fog csak rájönni, amikor befejezte a bosszú-hadjáratát, és felocsúdik, hogy mindent felemésztett maga körül annak érdekében. S fog bárki is köszönetet mondani neki érte? Lesz bárki, akivel osztozhatna az örömében? Nem, szerintem nem lesz, ha így folytatja – feltéve, ha egyáltalán megéri azt a napot.
- Steph – szólítottam meg gyengéd hangon, igyekezve azon, hogy semmiképp ne látszódjak ingerültnek. De valljuk be, kezdett nekem is elegem lenni abból, hogy képtelenek voltunk egyről a kettőre jutni ebben a témában. Én is, és Stephanie is biztos volt a saját igazában, és úgy vitatkozni, hogy egyikünk sem enged, nos, elég nehéz volt. – Megértem, hogy miért érzel így – valójában ez hazugság volt –, de egészen biztos vagyok benne, hogy most a fájdalom elhomályosítja az ítélőképességed. Látszik rajtad, hogy szenvedsz, és nem csak amiatt, amit az ősi boszorkányok művelnek veled – értettem ezt arra, hogy minden bizonnyal frusztrálja az is, hogy Klaus nyomára még mindig nem sikerült rábukkannunk, és egészen biztos voltam abban, hogy lelkiismeret furdalása is volt Chelsea miatt. Ám ő ahelyett, hogy legalább az egyik terhén könnyített volna, azt választotta, hogy mindent magában tart, és szenved.
- Tudod, nemcsak azáltal lehet elveszíteni valakit, hogy meghal… - jegyeztem meg halkan, de aztán inkább úgy döntöttem, hogy nem erőltetem tovább ezt a témát. Látszott rajta, hogy mennyire szenved, hogy a sírás határán állt. Nem akartam még jobban olajat önteni a tűzre. Ezért elvéve a kezemet a válláról, én is leültem a földre mellé.
- Jól van, akkor beszéljünk inkább arról, hogy hogyan bukkanhatunk minél előbb Klaus nyomára. Őszinte leszek veled – fordítottam a fejemet felé, hogy lássa, ha akarja, valóban aggódok érte, de utána rögtön ismét az előttünk lévő csempével borított falat kezdtem el mustrálni –, egyszerűen borzalmas rád nézni így, ebben az állapotban. Segíteni akarok abban, hogy minél előbb megszüntessük a szenvedésednek a forrását, és hogy Chelseát is minél előbb biztonságban tudjuk.

From: Chris

452 words ❖ Mercy ❖ Megérkeztem





I've always thought power is enough…

until I’ve found you


avatar
Vérfarkas vagyok
Kapcsolatban :
A sötétséggel
Play by :
Will Tudor
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Csüt. Okt. 11, 2018 3:26 pm



To: Christian E. Gray


Nothing that could wake me now






Nem tudtam kiverni a fejemből azt, ami történt és aminek kellett volna… Klaus, Klaus, Klaus, csak ez a kicseszett név járt a fejemben, mellette fel-felvillant Chelsea neve is. S a fájdalom.  Lassacskán már azon gondolkodtam, hogy az ősieknek talán nincs jobb dolga, mint engem szenvedtetni? Mély levegőt vettem, mikor meghallottam Chris szavait.
- Amíg csak látja, addig nincs gond. De ha megtudja… kérlek, Chris. Ismerem őt. Tudom, hogy előbb választaná a halált, mintsem én szenvedjek. Ezért… ezért nem tudhatja. Nem, nem és nem! – Emeltem meg a hangomat, s közben csaptam egy erőteljeset az ajtóra is. Idegesített Chris, meg a téma, meg a fájdalom és… csak meg akartam szűnni. Talán ez egy jelzés volt arra, hogy több, mint ezer év után meg kéne végre halnom és nem zavarni tovább senkit ezen a földön. Odébb másztam. Tudtam, hogy a fiú követni fog. Tudtam, de már nem érdekelt, hisz annyi erőm sem volt, hogy ismételten rászóljak ezért.
Felhúzott lábaimat karoltam át szorosan, miközben homlokomat a térdemnek döntöttem. Igyekeztem eltűrni a fejemben levő káoszt, avagy az ősiek folyamatos kántálását, vagy a fájdalmat, amit bennem generáltak. Úgy éreztem, mintha az egész testem apró darabokra akarna szakadni… remegni kezdtem.
Ahogy Chris bejött és újból beszélni kezdett, próbáltam a szavaira koncentrálni. Minden egyes hangra, mely elhagyta a száját… nyeltem egy nagyot, ahogy felemeltem a fejemet és ránéztem. A szemeim csillogtak. A sírás határán voltam.
- Sosem leszek kész erre, Chris… őt nem veszíthetem el… nem engedhetem, hogy feláldozza magát azért, hogy én rendben legyek. – A szemeit fürkésztem kétségbeesve, aztán visszahajtottam a fejemet a térdemre. – Kétlem, hogy el tudná szívni belőlem a fájdalmat és nem is akarom. Talán az ősiek attól a ponttól kezdve nem csak engem kínoznának, hanem őt is… amiért enyhíteni próbálja az én fájdalmamat. Nem keverhetem bele, még mindig nem érted? – Nem kiabáltam. Nem emeltem meg a hangom, csak… suttogtam. De ha jobban átgondolta a helyzetet, igazam volt. Legalábbis logikus volt a gondolatmenetem. Chelseának semmiképpen nem szabadott szólnom és erről… nem akartam már több vitát. Ha egyszer el is jön az a pont, mikor bevallom neki, az akkor sem mostanában lesz. Hanem akkor, csakis akkor, ha Klaus Mikaelson fejét tehetem a vallomás mellé. Igen, csakis így történhet ez. Átkozott hibrid… átkozott legyél.

367 words ••• Daydream ••• note:    ••• kredit






I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Csüt. Okt. 11, 2018 1:26 pm



To: Stephanie

Let me help you

Emlékszem még, hogy milyen volt évekkel ezelőtt, amikor először elszöktem otthonról. Megöltem a nővéremet, a tulajdon kezeimmel, miután megtudtam, hogy végig csak visszaélt a bizalmammal, és kihasznált mindent, amit mondtam neki azáltal, hogy továbbadta a bátyáinknak a tőlem hallott dolgokat, hogy ők még jobban kínozhassak. Én voltam a család szégyene, a fekete bárány, és a sok megaláztatás és elnyomott frusztráltság hatására egy szörnnyé váltam, szó szerint. Megöltem, pontosabban azt hittem, hogy megöltem a nővéremet, aminek hatására aktiválódott a vérfarkas átkom. Semmit nem tudtam a természetfeletti világról, semmit az égvilágon, de valahogy túléltem. Éveken át menekültem a rendőrség elől, eltettem láb alól mindenkit, aki az utamba állt, vagy aki veszélyt jelentett rám. Aztán valahogy, már magam sem emlékszem hogyan, de kitárult előttem a természetfeletti világ. Vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok és még sok más teremtmény… Nem telt el sok időbe, hogy a bonyodalmak közepén találjam magam. Főleg miután megtudtam, hogy a valódi, vér szerinti szüleim New Orleansiek voltak. Nyomozni kezdtem hát utánuk, fényt akartam deríteni a múltamra, arra, hogy miért kárhoztattak arra a sorsra, ami jutott nekem. Amikre fény derült… Nos, mondjuk úgy, hogy volt ott jó is és rossz is. De ezáltal találkoztam Stephanieval, az ezeréves boszorkánnyal, aki szintén a bosszújának élt. A nyomozásom során bukkantam rá, ő akkoriban Dahlia nyomában járt a bátyja miatt, én pedig az álnővérem miatt nyomoztam utána. Ugyanis kiderült, hogy Dahlia egyik tanítványa is Stephaniehoz hasonlóan egyik testből költözött a másikba, s az egyik legújabb az én nővérem volt. Vagyis, aki végig gonoszkodott velem, valójában ez az őrült némber volt, s ő volt az is, akiről úgy hittem, hogy megöltem. Persze csak fogta magát, és egy újabb testbe költözött. Véletlenül, vagy sem, de ismét egymásba futottunk, én pedig elhatároztam, hogy végleg végzek vele.
Így történt hát, hogy valahogy a közös célunk miatt egymás mellett ragadtunk Stephanieval, hiszen a célunk közös volt. Eleinte nem igazán hittem, hogy jól ki fogunk jönni egymással, hiszen benne is és bennem is túl sok volt a sötétség ahhoz, hogy a mérleg egyensúlyban legyen, de valahogy sokkal jobban összecsiszolódtunk, mint azt hittem volna. Ennek köszönhetően, meg annak, hogy ott voltam azon az éjszakán, ismertem a titkát. Azt, amelyiket még a legjobb barátnője elől is rejteget – hogy az ősi boszorkányok Klaus haláláért cserébe voltak hajlandóak feltámasztani Chelseát. Ha pedig nem jár sikerrel a lány, akkor Chelsea ismét halott lesz, ezúttal azonban véglegesen. Egy részem megértette, hogy miért ragaszkodott ilyen makacsul ahhoz, hogy hallgasson erről az egyezségről, de a boszorkányok őt kínozták, amiért nem jutott előrébb a Klaus ügyben, ezt pedig nem hagyhattam. Biztos voltam benne, hogy Chelsea képes lenne segíteni neki, vagy legalább ez nem nyomná a lelkiismeretét.
Ezért elhatároztam, hogy megpróbálom meggyőzni arról, hogy beszéljen a barátnőjével, de ő persze hallani se akart erről – olyannyira elzárkózott már csak a gondolatától is, hogy inkább fogta magát, és bemenekült a lány mosdóba. Ahogy bevágódott előttem a WC ajtaja, lendületből próbáltam is volna kinyitni azt, amikor meghallottam, hogy a hátával nekidőlt. Egy lemondó sóhaj kíséretében leeresztettem a kezem, és nem törődve azzal, hogy kik néznek hülyének és kik nem, amiért a lánymosdó előtt álldogálok, beszélni kezdtem.
- Stephanie, kérlek – szólaltam meg halk, gyengéd hangon (már amennyire tőlem telt). – Nem akarok veszekedni, de valljuk be, hogy neked sem tesz jót ez a titkolózás. Látom rajtad, és biztos vagyok benne, hogy Chelsea is látja rajtad, hogy valami nincsen rendben – magyaráztam neki, s még folytattam volna, ha nem vág a szavamba, és kezdi el ismét önmagát ismételgetni. Hogy Klaust amúgy is megölné, így miért kellene az alkuról mesélnie bla bla bla. Mindketten tudtuk, hogy ezzel csak magát akarta álltatni. Valójában szüksége volt a barátnőjére, és ezzel az elzárkózással csak azt érte el, hogy még messzebb taszítsa magától. Persze nem igazán értettem ahhoz, hogyan működtek a barátságok vagy bármilyen emberi kapcsolat, hiszen soha nem volt részem túlságosan bennük, de még a hülye is képes lett volna megmondani, hogy butaság, amit most Stephanie művelt.
Végül aztán éreztem gyengülni a nyomást az ajtón, így óvatosan benyitottam. Steph már a falnak volt dőlve, lábait felhúzva tartva. Rossz volt így látni őt, ennyire… szenvedve. Leguggoltam mellé, és vigasztalóan a vállára helyeztem a kezemet.
- Figyelj, ha nem akarod, akkor ne mondd el neki, hogy milyen alkut kötöttél a feltámadása érdekében. Ha késznek érzed magad, majd elmondod neki, de ne zárkózz el előle. Látni rajtad, hogy szükséged van rá, és ki tudja, lehet még a fájdalmadon is tudna segíteni. Hiszen elszívó boszorkány, nemde? Az ősiek pedig mágia által kínoznak – ajánlottam neki, bár könnyen lehet, hogy hülyeséget mondtam. Még mindig nem mozogtam elég otthonosan ebben az egész világban, így soha nem lehettem biztos abban, a boszorkányok mire képesek, és mire sem. Lehet, ezt még ők maguk sem tudták pontosan.

From: Chris

773 words ❖ Mercy ❖ Megérkeztem





I've always thought power is enough…

until I’ve found you


avatar
Vérfarkas vagyok
Kapcsolatban :
A sötétséggel
Play by :
Will Tudor
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   Csüt. Aug. 16, 2018 9:08 pm



To: Christian E. Gray


Nothing that could wake me now






Rosszul voltam, a lehető legtöbb értelemben. Évek teltek el, mióta Dahlia meghalt, s maga a küzdelem, vagy ütközet, nevezzünk bárminek, nagyon rosszul sült el. Habár a nő, bátyám tönkretevője, s gyilkosa végleg megszűnt létezni, majdnem odaveszett a legjobb barátnőm. Azt hiszem, addig a pontig nem is igazán figyeltem arra, hogy ő van nekem. Nem igazán értékeltem, nem törődtem vele, egyszerűen csak elfogadtam, hogy mellettem van mindig, amikor szükségem van rá. Hogy ha kell, visszaránt a szakadék mélyéről és emlékeztet arra a lányra, aki egykor voltam. De abban a pillanatban, hogy meghalt, valami eltört bennem. Nem hagyhattam, nem akartam, hogy végleg odavesszen… egyszerűen túl sokan tűntek már el mellőlem ahhoz, hogy az ő hiányát képes legyek elviselni. Emlékszem, hogy felkiáltottam, Chelsea nevét kiejtve a számon, abban a pillanatban, hogy a szívét átszúrta az a tőr. Tudtam, hogy vége van. Nem tehetek semmit érte, azonban nem fogadtam el ezt a tényt.
A boszorkány erőmet használtam ahhoz, hogy a lelkét elkapjam, megkaparintsam. Nem engedhettem el. Annyira felemésztett engem az erőm, hogy én magam is ájultan estem össze, méghozzá mellette. Ahogy pedig magamhoz tértem, egy egészen más helyen találtam magam. Azaz, New Orleansban voltam, de minden olyan sötét volt. Sötét és hideg. Nem olyan, mint kellene. S akkor megjelentek az ősi boszorkányok. Tisztán emlékszem a szavakra, melyeket felém intéztek, s magára az alkura. Klaus Mikaelson halálát akarták, cserébe azért, hogy Chelseát visszaadják nekem. Amennyiben nem teljesítem az alku rám eső részét, a barátnőmet ezúttal véglegesen elveszítem.
Erről az alkuról aztán sosem beszéltem Chelseának. Ahogy mindketten magunkhoz tértünk, én csak szorosan megöleltem őt, s magamban eldöntöttem, sőt, önmagamnak ígértem meg azt, hogy mindent megteszek érte. Azért, hogy életben maradhasson. A bosszúm, Klaus iránt még erősebb lett ezáltal, de a tény, hogy egy titok ékelődött közém és Chelsea közé, nem hagyott nyugodni. Idővel muszáj volt beszélnem róla. Aztán rájöttem, hogy hiba volt.
- Komolyan, ha még ide is utánam jössz, kinyírlak. – Csaptam be magam után a női mosdó ajtaját, majd dőltem neki a hátammal. Christian volt az én két lábon járó lelkiismeretem. A Dahlia elleni harc során szegődött igazán mellém, avagy mellénk, s azóta valahogy mellettünk is ragadt. Megvolt a magához való esze, ugyanakkor benne is volt némi sötétség, ahogyan bennem is. Talán ez volt az az ok, amely miatt nem üldöztem el magunk mellől. Ő tudta a titkomat egyedül. S mindenáron azt akarta, hogy beszéljek. Mondjam el a barátnőmnek az igazat arról a napról, mikor meghalt, s feltámadt. Azonban erre nem voltam képes.
- Nem kell elmondanom neki semmit, ha megölöm Klaust. Ennyiben maradtam velük, hát nem emlékszel? – Döntöttem neki a fejem az ajtónak. – Nem mondhatom el neki. Klaust amúgy is megölném, nem kell ehhez semmiféle alku… de az, ahogyan az ősiek gyötörnek amiatt, mert nem tettem még semmit az ügyben… kínzó. És fáj. És elegem van. – Nos, igen, az ősiek engem kezdtek célpontba venni, s a lelkemet gyötörni, fájdalmakkal kísérteni, amiért évek óta úgymond a babérjaimon ültem. De nem tehettem arról, hogy Klaus eltűnt a környékről. Nem tehettem semmit.
A földre csúsztam, végül elmászva az ajtó elől, hogy a falnak dőlve felhúzhassam a lábaimat. Ha akart, Chris most már bejöhetett, nem tiltakoztam tovább ellene. A fájdalmat pedig próbáltam elviselni, s a szavakat is, melyek a fejemben csengtek. Az ősiek kántálása volt ez, nem más.

540 words ••• Daydream ••• note:    ••• kredit






I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Mosdó   Szomb. Ápr. 15, 2017 8:49 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
421
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mosdó   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Mosdó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mosdók és fülledt folyosók környéke...

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans :: Maison Bourbon Jazz Club-
^
ˇ