Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Bárpult

Today at 12:11 am

Torrey De Vitto

Yesterday at 4:30 pm

Karácsonyi álom

Yesterday at 1:24 pm

Hangstúdió

Yesterday at 2:24 am

Mûterem

Pént. Dec. 15, 2017 6:13 pm

Alagsor

Pént. Dec. 15, 2017 4:59 pm

Best friends reunion

Csüt. Dec. 14, 2017 2:02 pm

Fakunyhók

írta: Shelby Ford
Kedd Dec. 12, 2017 10:18 pm

Ethan J. Rodrigez

írta: Grace Moore
Kedd Dec. 12, 2017 10:16 pm

Chace Crawford

Hétf. Dec. 11, 2017 11:44 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 13 8
Vérfarkasok 2 5
Hibridek 2 4
Eredetiek 1 3
Eretnekek 4 1
Vadászok 4 0
Emberek 9 5
Összesen 42 35
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Sétálóutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Szomb. Dec. 09, 2017 12:45 am



Hazel & Hayley




A hangomat hallva Hayley Marshall egyből megállt, s ahogy arra számítottam is, ellenállást tanúsított. A visszautasító szavait hallva csak egy mindentudó, lekezelő mosoly költözött ajkaimra, de aztán ahogy hozzátettem azt is, fegyver van nálam, természetesen egyből kapcsolt, és helyet foglalt mellettem a padon. S habár be akart etetni azzal, hogy engedelmesen fog viselkedni, tudtam, hogy ez nem lesz így. Ismertem a pillantását, igazi lázadó, erős és független személyiségnek tűnt – pont olyannak, akiket mindig a legnagyobb öröm volt betörni. Látni, ahogy az ellenállás fénye kihuny a szemükben, ahogy többé már ők sem harcosok, hanem kivert kutyák… Hirtelen kedvem támadt volna, függetlenül attól, hogy nem volt vámpír, őt is kezelés alá venni, csak azért, hogy lássam, hogyan alszik ki az ő fénye, vagy hogy meddig képes kitartani. De végül aztán ezeket a képzelgéseket gyorsan elkergettem a fejemből, elvégre most egészen más célból érkeztem, s igaz, hogy nem állt a prioritási listám élén az, hogy bántsam őt, de persze így is lehetett játszani… Én soha nem volta semmi jónak elrontója.
A támadása hirtelen ért, nem számítottam arra, hogy egyből cselekedni fog, épphogy lerakta a fenekét a padra, így a kezemet sikeresen félrecsapta, az újság és a fegyverem ki is repült a markomból, de nem tudom, ettől kellett volna kétségbe esnem? Ugyan, kérlek! Már rég halott lettem volna, ha csak egyetlen fegyvert tartottam volna magamnál, arról nem is beszélve, hogy tűzben edződtem. A reakció időm emberfeletti volt, és a reflexeim olyannyira kiéleződtek már a több éves vámpírvadászat során, hogy épphogy elhagyták a tenyeremet a benne tartott tárgyak, a másik kezemmel megragadtam Hayley karját, majd erősen megszorítva azt visszahúztam a padra, nem engedve, hogy elmehessen. Ha nagyon ellenkezett, akkor még egy kicsit csavartam is rajta, csak hogy tudja, bármikor eltörhetem, ha a kedvem úgy tartja. S ha ez nem lett volna elég, a másik kezemmel két másodperc alatt előrántottam egy tőrt, amit mindig magamnál tartottam, és a hasához tartottam azt.
- Te pedig nem is tudod, milyen rossz emberrel kezdtél ki, szivi – utánoztam a hanglejtését, miközben továbbra is gúnyos mosoly bujkált a szám sarkában. – Most pedig ha nem szeretnéd, hogy a pocakodban növekvő csöppségnek bántódása essen, ajánlom, hogy mutass több együttműködést, különben egy óvatlan mozdulat során még fel találom vágni a hasadat. Ezt te sem szeretnéd, nem igaz? – tettem még hozzá oldalra billentett fejjel, úgy téve, mintha igazából nekem is fájt volna a szívem azért, ha ezt kellett volna tennem, de a szemeim érzéketlen csillogása mindent elárult. Így azt is, hogy valójában kicsit sem hatott meg az, hogy egy még nem született gyereket kell bántanom. Egy hidegvérű, velejéig romlott gyilkos voltam, miért is kellett volna másképp viselkednem hát?
- Most pedig, jobban tennéd, ha gyorsan mesélni kezdenél az Ősiekről, mielőtt elfogy a türelmem. És hidd el, azt te sem szeretnéd – tettem hozzá fenyegetően, majd egy kicsit közelebb toltam a hasához a tőrt, így annak hegyét már érezhette Hayley. Ezt figyelmeztetésnek szántam, hogy teljesen biztos legyek benne, ő is tisztában van azzal, hogy nem haboznék végrehajtani a fenyegetéseimet. – Á, és természetesen tagadnod is felesleges, mert tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy közöd van hozzájuk – tettem még hozzá, mivel szinte biztos voltam abban, hogy a következő megszólalása az lett volna, hogy fogalma sincs miről és kikről beszélek. Nekem pedig nem volt kedvem ahhoz, hogy hülyére vegyenek, hozzá hasonlóan, én sem voltam a legjobb kedvemben – az egyetlen különbség az volt, hogy én soha. Így nem ajánlanám, hogy kihúzza a gyufát, különben azt még nagyon megkeserüli.



━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

567

Szintén béna, de remélem reagálható. Ha valami nem jó, szólj <3

@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok
Play by :
Eiza Gonzalez
Keresem :

Léptek száma :
18

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Kedd Nov. 28, 2017 1:19 am



Hazel & Hayley
– right person, wrong time –

Rossz napom van. Hetem. Évem. Jó, az egész életem egy kicseszett szenvedés, és ha nem ehetek öt percen belül két gombóc csokoládé fagylaltot, szósszal a tetején, akkor valakinek letépem a fejét a helyéről. Természetesen ezt a rózsás hangulatot a gyereknek köszönhetem, aki úgy játszadozik a hormonjaimmal, mint mások a biliárdgolyókkal, arról nem beszélve, hogy mióta elkezdett terebélyesedni a pocakomban, leszakad a derekam. Fogalmam sincs, mi lesz, ha már a cipőmet sem fogom tudni bekötni, akkora hasam lesz, hisz bő tunikám alatt alig látszik még domborodó pocakom... Mégis negyed óra séta után már le kell ülnöm. Mintha kalapáccsal vernék a hátamat, arról nem beszélve, hogy az utca sarkáig sem jutok el anélkül, hogy ne rohanjak be egy boltba pisilni.
De szép is a terhesség!
Természetesen a napjaim nem csak fagyizgatásból és hormoningadozásból állnak. Gőzerővel folytatom a nyomozást a falkám ügyében. Még mindig nehezen hiszem el, hogy megtaláltam őket. Igaz, a mocsárban tett látogatásom Elijahval csak félig lett sikeres, de hát nem hibáztathatom őket, amiért bizalmatlanok egy ősivel szemben. Még én sem tudom, mennyire bízhatok meg bennük... Jobb lenne, ha egyedül folytatnám a kutatást most, hogy tudom, a mocsár az én terepem. Többet kell tudnom róluk és az átokról, ami őket sújtja ahhoz, hogy segíthessek rajtuk. Márpedig segíteni fogok, mert az nem állapot, hogy az egyetlen élő rokonaim farkasbőrbe kényszerülnek az év majdnem minden napján... Szükségem van rájuk, a telihold pedig még messze, így hát addig is kezembe kell vennem az irányítást.
De előbb a fagylalt, különben behisztizek.
Ahogy elhaladok egy pad előtt, ismeretlen női hang szólít meg. Megtorpanok, kezemmel a csípőmet támasztva értetlen, kissé bizalmatlan pillantást vetek az újság mögül beszélő nőre. Hiába fedi fel rögvest az arcát, egyáltalán nem ismerős számomra, az ösztöneim azonban elég élesek ahhoz, hogy tudjam, ne akarjak se válaszolni, se közelebb menni, sőt, megkondul a vészharang a fejemben és üvölt, hogy húzzam el a csíkot, lehetőleg minél előbb. Ám amint közli velem, hogy márpedig én válaszolni fogok a kérdéseire, egyből felszalad a szemöldököm. Hohó, kisanyám, te aztán bátor vagy! Nem bölcs dolog feldühíteni egy terhes vérfarkast!
- Hmmm.... - gondolkodást mímelek, mely hamar grimaszba torzul, ahogy lenéző pillantással illetem, lemondón csóválva a fejem. - Kösz, inkább nem. - Azzal tovább is indulnék, ha nem közölné, hogy fegyver van nála. Résnyire szűkülő szemmel pillantok vissza rá a vállam felett, és próbálom leolvasni az arcáról, hazudik-e vagy sem. Azt hiszem, nem óhajtom a saját bőrömön megtapasztalni, igazat mond-e. Gondolnom kell a pocaklakóra is, így hát némi mérlegelés után, a létező legcsúnyább, maró pillantásommal ülök le mellé, hagyva egy minimális távolságot kettőnk közt. Igyekszem mindenben teljesíteni a kérését, hogy elhiggye, feltétel nélküli engedelmességet fogadtam neki. Még csak rá sem nézek, ahogy lassú, gépies mozdulatokkal helyet foglalok mellette a padon. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy állandóan bajba keveredjek. Néha úgy érzem, nem is gyereket hordok a szívem alatt, hanem bajmágnest.
- Nem is sejted, milyen rossz napot fogtál ki, szivi... - Lassan, tagoltan ejtek ki minden egyes szót, halkan ahhoz, hogy elég fenyegetően hasson, de tisztán, hogy megértse. Aztán a következő pillanatban a kezem máris oldalra lendül, erőből félrecsapom a kezét, remélve, hogy az újsággal együtt a fegyvert is kiüthetem a kezéből, és már pattanok is fel, hogy lesodorjam őt a padról. Nem szégyenlősködöm amiatt, hogy nyílt terepen vagyunk; kizárt, hogy tétlenül hagyjam, hogy egy idegen ribi fegyvert fogjon a gyerekemre, csak úgy... Ráadásul még abban is megakadályoz, hogy megvegyem azt a nyomorult fagylaltot. Elegem van mindenféle természetfelettiből, ami az életünkre akar törni! Remélem, nem egy újabb boszorkánnyal akadt dolgom, mert akkor bizony gondom lesz róla, hogy a Francia negyed boszijai átértékeljék szerény kis életüket.




I'm Hayley, by the way.

avatar
Hibrid vagyok
Play by :
✘ phoebe tonkin
Keresem :
Léptek száma :
17

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Pént. Nov. 24, 2017 3:46 pm



Hazel & Hayley




Egy pár nap eltelt már azóta, hogy Damient elengedtem. Engem ismerve bizonyára már megfordult mindenki fejében, hogy megbántam-e azt, hogy úgy cselekedtem, ahogy – hogy a saját elveimet megszegve szabadon engedtem egy vámpírt. Nem volt szokásom ilyen engedékeny lenni, főleg nem egy vérszívóval szemben, és igaz, hogy akkor pont „gyenge” állapotban voltam, de nem bántam meg azt a döntésemet. Már csak azért sem, mert a fő célomtól, attól, hogy elpusztítsam az ősieket, és ezzel együtt az összes vámpírt, nem tudott eltántorítani. Nyilván helytelen volt a bosszú, és nem tagadtam, hogy voltak olyan vámpírok, akik nem érdemelték meg a halált, de a nagyobb jó érdekében néha szükség van áldozatokra is. Egyébként is csak idők kérdése volt az, hogy mikor válik egy kevésbé rossz vámpírból igazi szörny, én pedig ezt nem igazán szerettem volna megvárni. Az éhség volt a nagyúr náluk, és az nem számított, ha nem akartak ártani másoknak, az éhség felett nem volt kontrolljuk, és ugyanott végezték, mint a többi szörnyeteg – ártatlanok legyilkolásánál. Mint Damien.
Ugyanakkor úgy ítéltem, hogy megérdemelte azt, hogy még egy kis időt eltöltsön a családjával, lezárja az elvarratlan szálakat, mert ugyanúgy meg fog halni ő is, amint végeztem az ősiekkel. Csupán idők kérdése volt, és ezt jól demonstrálta az is, hogy rögtön másnaptól fogva kicsit sem tétlenkedtem. Hiába súgta minden idegszálam, hogy vámpírokat öljek, a vérükben fürödjek, és élvezzem azt, ahogy nekem könyörögnek, vissza tudtam fogni magam. Mert beláttam, hogy ha az ősiek tényleg New Orleansben voltak (ami felől nem volt kétségem), akkor bizonyosan előbb-utóbb a fülükbe jutott volna, hogy titokzatosan tűnnek el és halnak meg vámpírok, és biztosan gyanakodni kezdtek volna. Természetesen hasznom is származott volna mindebből, elvégre akkor ők maguk kerestek volna fel engem, megspórolva nekem nem kevés időt és energiát. Ugyanakkor tisztában voltam azzal is, hogy ha mindannyian egyszerre támadnak nekem, akkor esélyem sem lenne ellenük, és nem kívántam a tulajdon vesztembe rohanni. Arról nem is beszélve, hogy még nem volt meg a megfelelő fegyverem ahhoz, hogy ténylegesen elpusztíthassam őket – ahhoz még nem öltem meg elegendő vámpírt. New Orleansben azonban hemzsegtek a vámpírok, szóval attól nem féltem, hogy nem tudom befejezni rövid időn belül a tetoválásomat, de óvatosnak kellett lennem.
Azonban szerettem volna azt is biztosra venni, hogy tényleg itt voltak-e New Orleansben vagy sem, illetve egy kis fenyegetést, hadüzenetet is akartam nekik küldeni, nehogy azt higgyék, békésen üldögélhetnek a babérjaikon. Lehet, hogy tőlem nem féltek volna, de már maga a tény, hogy még valahol léteztek fegyverek, amikkel őket is el lehetett pusztítani… És ami a legnagyobb nyugodtsággal töltött el, az az volt, hogy ha én nem is járnék sikerrel abban, hogy elpusztítsam őket, a Testvériség valamelyik tagja biztosan megteszi majd – és ameddig azok a fegyverek léteznek, mindig lesz valaki, aki megkapja az Ötök jelét. Ha egyikünk el is bukik, az ügyünk nem veszik el.
Így amikor tudomásomra jutott, hogy van egy személy, aki nagyon is lehetséges, hogy tudja, kik az Ősiek és hol rejtőzködnek, egyből úgy döntöttem, hogy felkeresem őt, és elbeszélgetek vele egy kicsit. Persze nem szándékoztam az életére törni, addig nem, amíg arra különös okot nem adott, elvégre embereket nem gyilkoltam ok nélkül, de ha esetleg bújtatja őket… Nos, az már egy egészen más történet.
Már épp elég ideje tartózkodtam New Orleansben ahhoz, hogy jól kiismerjem magam a városban, így nem volt olyan nehéz a nyomára bukkannom a nőnek. Nem minden nap, de viszonylag gyakrabban áthaladt a sétálóutcán, én pedig itt vártam rá most is. Hogy mi célja volt, vagy hova sietett, arról elképzelésem sem volt, de őszintén szólva, nem is érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy ma elkapom, s bizony úgy is lett, ahogy számítottam rá.
Egy padon ülve várakoztam, kezemben egy újsággal, amivel elrejtettem az arcomat a járkálók elől, majd amint a célszemély elhaladt előttem, egy kissé leengedtem az újságot, és tekintetemet az arcára emeltem.
- Te vagy Hayley Marshall, nem igaz? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, gúnyos félmosollyal az arcomon, nem rejtve véka alá, hogy nem feltétlenül jó célból érkeztem. Sütött az egész aurámból a fenyegetés és veszély, amit bizonyosan ő is érzékelt. – Kérdéseim vannak, amikre válaszolni fogsz. – Semmi kérés, semmi szépítés. Csak határozottan közöltem vele, hogy azt fogja tenni, amit mondok, de ez volt az igazság. Itt én voltam az, aki a kártyákat osztotta, és nem ő, így ha kedves volt számára az élete…. akkor azt fogja tenni, amit mondok neki. – Ó, és mielőtt eszedbe jutna ellenkezni, megjegyzem, hogy egy fegyvert szegezek neked az újság mögött, amit nem félek használni – tettem hozzá mellékesen, aprót rándítva vállamon, mintha mi sem lett volna annál természetesebb, hogy mindenki fegyverrel rohangál az utcákon. – Ajánlom, hogy foglalj helyet – böktem a fejemmel a mellettem lévő üres helyre a padon, miközben felvont szemöldökkel vártam arra, hogy mit fog tenni. Az ujjamat pedig természetesen a ravaszon tartottam, hogy ha a szükség úgy hozzá, meg tudjam azt húzni.



━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

792

Béna és megkésett kezdő, de remélem tudsz vele mit kezdeni Sad

@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok
Play by :
Eiza Gonzalez
Keresem :

Léptek száma :
18

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Hétf. Okt. 23, 2017 4:36 pm

Szabad játéktér.

avatar
Egy sziluett vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Csüt. Júl. 20, 2017 11:55 pm

-De gond! – vágom rá, egyszerűen épp ésszel ez az egész felfoghatatlan, mi az hogy ugye nem gond? Ilyet egyszerűen, hogy kérdezhet, ennyire semmirekellő lenne? Azt sem bánja, ha két hétig lekell mondania minden programját, és együtt kell lennie egy olyan emberrel akit nem is ismer ?
- Ennyire érdektelen nem lehetsz! -mondom neki dühösen – lehet, hogy neked nincs senkit és megtudod oldani azt, hogy senki se keressen de nekem ez nem megoldható. Dolgozni kell mennem, holnap reggel 8-kor már bent kell lennem a munkahelyemen. Te egyáltalán tudod mi az? – lekicsinyítően beszélek vele, hisz még fiatal, mit tud még az életről? – Nem akarok, már megne sértődj egy vad idegennel ismerkedni - kissé bedurcázom, a táskáját szorosan szorítom magamhoz, és amennyire lehet távol megyek a fiútól. Amikor elkezd beszélni az életéről úgy érzem mintha kínoznának, szeretem hallgatni az embereket, szeretek velük lenni, de most nekem ehhez a fiúhoz nincs erőm. Mikor befejezte bunkón oda szólok.
- Ismerek egy jó pszichiátert, érdekel? – gyorsítom a lépteimet, haza akarok érni meg ma.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Kedd Júl. 18, 2017 11:28 pm

- Igen, számomra kínos a dolog, hogy ez történik. Én a fickón szerettem volna segíteni, de elém álltál. Belegabalyodtam a varázslatba, s ezért leálltam, abban a reményben, hogy nem fog semmi sem történni – sóhajtok egyet, de nem állok le a beszéddel. Folytatom tovább a magyarázatot.
- Emellett ha sikerült volna a tetteseket megrémíteni, akkor utána mentem volna a várost felfedezni, hiszen ma érkeztem csak. Reméltem helyismeretet szerezhetek egy hosszadalmas sétával, de így, nah mindegy. Most addig együtt leszünk, míg nem sikerül megtörni ezt a fajta bűbájt – állok meg egy pillanatra, mert feltűnik nekem, hogy a partnerem végigmér engem.
- Leettem volna magam? - teszem fel neki, de aztán visszatérek az elkezdett fonálra.
- Mivel tanoncnak számítok, így lehet napok vagy hetek múlnak el úgy, hogy együtt leszünk. Így sem gond? - mondom neki őszintén, mert tényleg nem akarom hitegetni azzal, hogy holnapra már elválnak útjaink. Feltűnik nekem, hogy hadar, így talán jogosan merül fel bennem a kérdés: Vajon ő hogy értette?
- Nos tán, ha már együtt leszünk egy darabig, akkor megismerkedhetnénk egymással – így próbálom meg kompenzálni ezt a kis balesetet, hogy feltárom előtte életem mozzanatait.
- Az én életem úgy kezdődött, hogy vélhetőleg a szüleim magamra hagytak egy ember férfinél. Emberek neveltek fel, s boldog életet éltem mindaddig, míg nem történt egy balesetem. Három hónapig voltam kómában, ami után semmi sem volt a régi. Megijedtem a családomtól, akik engem felneveltek, aztán saját lábamra álltam valahogy. Próbálok önerőből tanulni, megtudni, hogy mire vagyok képes. Mi az, hogy boszorkány vagyok? - elindulok én is, hiszen ha nem megyek utána, akkor kapjuk a rázást. Felveszem a séta tempóját, miközben ügyesen kikerülöm a szembe jövő kétes alakokat.
- Egyszerűen tartok attól az erőtől, amit én birtoklok és jelen pillanatban nem én uralom, irányítom.Tartok attól, hogy az emberek rám akaszkodnak majd a képességem miatt.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Kedd Júl. 18, 2017 10:53 am

A kezemben tartom a telefont, szinte össze roppantom olyan erősen szorítom, úgy érzem a fiúnak nincs igaza, hívni kéne valakit, de kit? Miközben én lefagyva állok a fiú beszél hozzám de nem fogom fel a mondatokat, csak az utolsó ér el a tudatomig. „Számomra igen csak kínos, hogy össze lettünk bilincselve”
- Számodra kínos? – kérdezek vissza- hisz te csináltad – vágom a fejéhez – valahogy meg is tudod szűntetni, nem? – közben szememmel végig nézek a fiún és válaszolok a kérdésére.
- Nincs senkim –jelentem ki egyszerűen. –Se családtag se barát, akit zavarna, hogy ma este együtt leszünk – hadarom le gyorsan. Majd zsebre teszem a kezem és elkezdek hazafelé sétálni.
- Neked, hogy-hogy nincs senkid? – kérdezek rá, kicsit sem finomkodva.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Hétf. Júl. 17, 2017 11:43 am

- Igen, összebilincselő varázslat – nyelek egyet, miközben ő hátralép egy fél métert. Érzem a szavaiból áradó gúnyt, de én cseppet sem örülök a hangnemének. Úgy tűnik képtelen elhinni azt, amit az elébb mondtam neki. Végül, nagy nehezen magamra vállalom a bűnösséget, amit szintén minden további nélkül közlök vele. Ezután jut eszembe, hogy hogy van az a srác, akit éppen megtámadtak? Mikor a tekintetem megpillantja az élettelen testet, ami körül ott van a vér, akkor elszomorodok. Újdonsült társaságom követi a cselekedetem, azonban én tudom, hogy nincs mit tenni érte. A nő matat a zsebében, s előkapja a telefonját. Mikor tőlem megkérdezi a a mentők számát, akkor csak leintem őt nagy szomorúan.
- Felesleges. Innen is látni, hogy túl sok vért vesztett. Mire kiérnének a mentők hozzá, már tutira nem tudnának rajta segíteni – sóhajtok egyet, s felkelek a helyemről. Odalépek a másikhoz, s lényegre törően rákérdezek.
- Nah most merre menjünk? Én nem szeretnék itt lenni, mikor kiérnek a rendőrök – fonom karba a két kezem magam előtt, aztán folytatom a beszédet.
- Hazakísérlek, mert nem mehetsz egyedül ezen a helyen. Holnap meg nekilátunk megkeresni a varázslat megtöréséhez szükséges eszközöket. Már ha nincs ellenedre a dolog. Számomra igen csak kínos, hogy össze lettünk bilincselve. - adom elő, hogy  mi lenne a legjobb mindkettőnk számára. Merem remélni, hogy komolyan veszi ezuttal a szavaimat. Ha pedig nem, akkor még jó sok alkalommal átéljük azt a csuklóban érezhető rázást.
- Van barátod, vagy közeli hozzátartozód? - érdeklődöm tőle, mert eszembe jut, hogy milyen bonyodalmat fogok neki okozni, ha együtt mutatkozunk. Kérdéses tehát, hogy nekik mit fog elmondani ebből az egészből. Kimondja kerek perec a tényeket, vagy kisebb hazugságot fog alkalmazni.
- Az én részemről ne aggódj, nekem nincsenek barátaim, sem rokonaim, akik bármelyik percben betoppanhatnak.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Vas. Júl. 16, 2017 11:05 pm

Teljesítem a kérését, egyhelyben állok ő pedig felém közeledik, majd mintha a személyes térről sosem hallott volna egyszerűen befurakodik az aurámba. Aminek persze az az eredménye, hogy rögtön hátrébb lépek, hogy meglegyen köztünk a minimum fél métere távolság.
- Összebilincselő varázslat? – kérdezek vissza enyhe gúnnyal a hangomban, valahogy mindig is realista típus voltam, simán megnéztem egyedül egy horror filmet és utána egyáltalán nem féltem a benne lévő démonoktól, szellemektől, mert tudtam, hogy nem léteznek. Főleg a boszorkányok, egyszerűen nevetségesnek tűnt ez az egész, de végül is, ő is érezte a csuklóját. Az agyamban csak villannak át a gondolatok, közben a fiú beszél és beszél, de az egyik mondatra rögtön felkapom a fejem.
- Te csináltad? –szegeszem neki a kérdést, de abban a pillanatban meglátom az arcán lévő szomorúságot, ahogy a vállam fölött elnéz, én is oda fordulok és meglátok egy fölödön elterülő fiú. Automatikusan a kezemet a hátsó zsebembe csúztatom, hogy elővegyem a telefonom és hívjam a mentőket. Közben hallom a fiú bocsánat kérését, de nem foglalkozok vele, hanem kicsit remegő kézzel oldom fel a telefonom, aminek háttér képén Damien és én vagyunk, mosolyogva, összeölelkezve, azt hiszem eltűnése előtti héten készült ez a kép, olyan boldognak tűnünk rajta. Talán ezért is ez a kedvencem, csupa jó emléket idéz fel, meg persze, jó látni őt minden nap. Közben fél szemmel látom, hogy a fiú leült egy útpatkára. Idegességemben csak állok kezemben a telefonnal és nem jut eszembe a telefonszám.
- Mi a mentők száma? – kérdezem a fiútól, jelen pillanatban kicsit sem szégyellve azt, hogy nem tudom.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Vas. Júl. 16, 2017 12:07 pm

Feldúlt vagyok, emellett meggondolatlan. Mikor értetlenkedik a lány egy sort, akkor akaratlanul szólom el magam. Túlságosan felpaprikáz ez a helyzet.
- Arról, hogy most lehetséges egy varázslat hatása alatt vagyunk. Tudod, mint a gyerekmesékben a mágia. Nah, de ez most valóságos – fújom ki magam, s csak most eszmélek rá, hogy egy embernek elmondtam egy dolgot, amit nem lett volna szabad. Bár, ahogy belegondolok mind a ketten benne vagyunk a rosszban. Ha ki akarunk szabadulni belőle, vagy megszüntetni, akkor mindenképpen fel kell világosítanom. Szavaimmal elérem azt, hogy ő faképnél hagyjon. Nézem a hátát addig a pillanatig, míg nem a megérzem ezt a bizarr érzést. Mikor felém fordul, s újra kíváncsiskodik, akkor megnézem az arcát.
- Ez nem buta vicc, a varázslás sosem az – mondom, miközben kipattan a fejemből a következő dolog.
- Igen, éreztem. - szólok vissza, miközben jár az agyam.
- Kérlek, maradj ott a helyeden, jó? - Szembefordulok vele teljesen, majd elkezdek lépdelni felé. Egészen pontosan 5 méterig jutok el, így belépve a személyes terébe állok meg előtte. Orrunk majdnem összeér.
- Azt hiszem, rájöttem valamire. Úgy vélem, hogy ez valami összebilincselő varázslat lehet, bár ki tudja. - nem mondom hangosan, csak úgy, hogy ő hallja.
- Nem távolodhatunk el egymástól 5 méteren túl, mert akkor kapjuk ezt a rázást a csuklónkon – fájdalmasan sóhajtok, mert nekem ma estére más terveim lettek volna. Most azonban egy idősebb lánnyal kell töltenem az estét, vagyis hát mindaddig, míg meg nem törjük ezt a mágiát. Visszatérek magamban arra az eshetőségre, hogy én vagyok a tettes. Töprengek egy kicsit, aztán bevallom.
- S lehetséges, hogy én csináltam ezt a valamit, azzal, hogy elém áltál. Nem te voltál a célpont, hanem távolabb pár erőszakos srác – nézek oda, ahol már csupán egy test fekszik. A sötétebb folt pedig egyértelmű jele annak, hogy meghalt. Arckifejezésem szomorúvá válik.
- Mindenesetre bocsáss, meg hogy lehordtalak – próbálom menteni a helyzetet,  leülök az útpadkára.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Sétálóutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: New Orleans :: Royal Street-
^
ˇ