Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Sonja Sinclair


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Wooden Spoon Cafe & Bakery

Electra Fanning
Yesterday at 7:29 pm



Sötét rengeteg

Thersez
Kedd Dec. 11, 2018 9:19 pm



Park

Thersez
Kedd Dec. 11, 2018 8:06 pm



My brother - again

Stephanie Stafford
Hétf. Dec. 10, 2018 4:59 pm



Galatoire's étterem

Always and Forever
Hétf. Dec. 10, 2018 4:48 pm



Ronan Scadding - Se veled, se nélküled

Amarilla Van Selm
Vas. Dec. 09, 2018 11:21 pm



Szükségem van egy új helyszínre

Always and Forever
Vas. Dec. 09, 2018 10:42 pm



Amarilla szobája

Always and Forever
Vas. Dec. 09, 2018 10:42 pm



Charlotte "Charlie" Gray

Charlotte Gray
Vas. Dec. 09, 2018 10:24 pm



Ipswich, USA, Danvers kúria - Caleb & Amarilla

Amarilla Van Selm
Vas. Dec. 09, 2018 10:08 pm
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 8 4
Boszorkányok 10 5
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 0 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 0
Eretnekek 1 1
Szirének 2 0
Démonok 1 3
Vadászok 3 3
Emberek 1 1
Összesen 29 21

Share | 
 

 Sétálóutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Hétf. Szept. 24, 2018 6:13 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
422
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Kedd Május 15, 2018 11:02 pm


To: Davina Claire




Klaus vagy Dahlia, azt hiszem, teljességgel mindegy. Mindkét személyt gyűlöltem. Mindketten a velejükig romlottak voltak, s olyanok, akik tönkretették mások életét. Vagy éppenséggel kegyetlenül gyilkoltak, kihasználtak. Klaus átvágott, méghozzá kegyetlenül, s egy életre megbélyegzett valami olyannal, amit sosem követtem el. A régi szerelmem most, hogy visszatért, nagy valószínűséggel a halálomat akarja majd, amint rájön, ki vagyok. De talán szerencsém lesz és elmegy a városból anélkül, hogy újra találkoznánk. Bár ez azt hiszem, kínzó is volna. Ő volt az egyetlen, akit igazán szerettem – akibe szerelmes voltam. S minden úgy alakult, hogy azt hiszi, én öltem meg a családját. A falut. Mindenkit. Holott Klaus tette. Szánalmas történet, ugyanakkor sehogyan sem lehet kimagyarázni. Talán, ha képes lennék megmutatni neki azt, ami akkor történt, megértené, mi történt.
Tudtam, pontosan tudtam, hogy ezen az estén mi a program. Egy városi esemény, party, ahol maga Klaus is meg fog jelenni. S tudtam, hogy ott a helyem. Habár azt is tudtam, hogy a varázslatok tiltva vannak, nem túlzottan érdekelt. Elég hatalmam volt ahhoz, hogy felülírhassam a szabályokat – hogy kijátsszam a kisboszorkányt, Davinát. Eleget kutattam már ahhoz a városban, hogy tudjam, Marcelnek ő a kis titkos fegyvere. S azt hiszem, talán az enyém is lehet ahhoz, hogy Klaust megölhessem. Édes a bosszú, habár… …ebben a pillanatban esett le, hogy mi volna Klaus meggyilkolásának ára. Ő tette vámpírrá a volt szerelmemet. Ha Klaus meghal, akkor azzal ő is. Ezt nem engedhettem. Talán van más mód is a bosszúra? Ha van, akkor azt Davinával lenne a legjobb megbeszélni. Nem tudtam, hogy nyitott-e egy esetleges szövetségre, avagy alkura, de meg kellett próbálnom. Ugyanakkor volt egy úgynevezett „B” tervem is arra az esetre, ha nem állna kötélnek… ha tiltakozna ellenem. Nos, akkor nemes egyszerűséggel fogom a hozzá legközelebb álló személy életét kockára tenni. A szövetségnek mindig ára van. Ki kell vívni olykor, valahogyan.
Ahogy az adott utcába értem, tekintetemet egyből körbefuttattam a helyen. Rengeteg ember volt, mindenki jókedvűen nevetgélt, iszogatott, sőt, volt, aki táncolt is a félreeső helyeken. Talán zavart a túlzott jókedvük. Én rég nem tudtam önfeledten mosolyogni vagy nevetni, nekik mégis olyan könnyedén ment… számomra viszont nem volt semmi öröm az életben. S azt hiszem, túl régóta éltem így: kissé megkeresedtem. A bosszúnak éltem. De már nem tudtam letérni erről az útról.
A tömegben végül megtaláltam őt. A lányt; Davina Claire-t. Ajkaim halvány mosolyra húzódtak, ahogy elindultam felé. Ám utamat állta először egy srác, akit nemes egyszerűséggel toltam félre. Majd még egy, akire már rámordultam.
- Elnézést, de mennék, ha nem látnád. Nincs időm most erre. – Villantottam meg a tekintetemet és az ujjaim is mozdultak, miképp varázsoljak, de megállítottam magam. Nem szabad. Most nem. A srác végül félreállt, a kezeit felemelve, hogy utat engedjen. Megbiccentettem felé a fejem, majd sietősebbre vettem a lépteim. Davináig meg sem álltam, akihez odaérve megérintettem a karját.
- Davina, ugye? Stephanie vagyok. – Álltam be elé, a kezemet nyújtva felé bizalmasan, egy mosoly kíséretében.


478 words || Pretty Pimpin || note: tetszett a kezdőd || kredit || inspirate by




I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Kedd Május 15, 2018 10:39 pm



stephanie x davina


mi van te szelíd vadállat, hiányzik e még az erdő






Szinte marja a torkom, kaparja, csikarja a szó amit nem mondtam ki. Pedig legszívesebben ordítanék, sikítanék, ahogyan csak tudok, mert elegem van. Elegem van mindenből ami körülvesz. A halálból, az árulásból, a folytonos rettegésből. Egymagam elég erős vagyok ahhoz, hogy felégessem és megtisztítsam ezt a várost. De nem tehetem. Marcelnek fontos ez a hely, és fontos vagyok én is, ezért véd és őriz engem még a saját élete árán is. Nem elég, hogy meg kell védenie a boszorkányoktól, visszatértek Ők is. Pontosan tudom, hogy mi az ami így megváltoztatta Marcelt. Látom rajta, hogy fél. Pedig még sosem láttam őt félni. Meg van riadva, mint egy országúton ragadt őz gida. Látom rajta. Én átlátok a túlzott magabiztosságának törhetetlen álcáján. És tudom azt is, hogy micsodák ők, akiktől a fogadott apám úgy retteg. Az elsők. Az ősök. A legöregebbek. Sokféleképpen nevezik őket, és történetüket sokféleképpen is mesélik, de egyvalami közös ezekben a dolgokban. Az emberek ugyanúgy félnek tőlük. Mintha ők lennének a pestis ami felmarja a világunkat. Dögvészt hoznak magukkal, és saját fajtájukat ölik szórakozásból, mint az állatok. Bár az tudott, hogy már ezer éve nem emberek, és nincs is bennük emberség.
Furcsa újra a tiszta levegőre lépni és érezni az arcomon a hűvös szellőt. A nap egy kicsit bántja a szememet, egészen elszoktam tőle. A farmer kabátom érdesen simul a bőrömre a karomon, de ezt is élvezem. Kaptam egy nap kimenőt, persze szigorúan kísérettel. Cammie lett a személyi testőröm, aki bár ember, elviekben úgy elcsavarta Klaud Mikaelson fejét, ahogy egy hurrikán sem tudta volna leszedni a nyakáról. Örülök, hogy ismét idekint lehetek. Nem félek senkitől és semmitől. Főleg nem a boszorkányoktól. Főleg nem Klaus Mikaelsontól és a családjától. Főleg nem Klaus Mikaelsontól. Egyenesen gyűlölöm Klaust. Haragom szétárad az egész testemben, és nem tudok uralkodni felette. Csak bámulok a semmibe miközben fejben leforgatom a “Hány féle módom lehet megetetni Klaus Mikalesonnal a saját heréit” című filmet, majd meghallom a nevem.
- Davina. Davina! - Cammie szólongatása zökkent ki a heves gondolkodásból, s szintre rögtön ráemelem barna pillantásom.
- Igen?
- Elmegyek és hozok valami gyümölcs levet. Légyszi, maradj itt. Marcel letépi a fejem ha elveszítelek - mosolyog  - mit kérsz? Málna, vagy narancslé?
- Narancslé - mondom mosolyogva, s még figyelem is ahogy ellépdel az egyik bódé irányába, majd sarkon fordulok, és elindulok az úton, hogy jó messze kerüljek a bébicsőszömtől.

381 (rövidke) ••• horns like the devil ••• note: remélem megfelel ••• kredit


Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Szer. Ápr. 04, 2018 10:47 am

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
422
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Csüt. Jan. 11, 2018 1:39 pm



Hazel & Hayley




Ahogy a késem hegye hozzáért Hayley hasához, egyből elpárolgott belőle minden ellenállás. Azt nem mondtam volna, hogy behódolt nekem, mert ez jól láthatóan nem volt igaz, de én nem is vártam el tőle. Megelégedtem csupán már annyival, hogy engedelmesen leült a fenekére, anélkül, hogy bármit tett volna, elvégre… Nem akartam ártani neki. Szó sem volt arról, hogy nem teszem meg, ha a szükség úgy hozza, még az sem foglalkoztatott különösebben, hogy fényes nappal voltunk az utcán, emberek között – ha ellenkezni támadt volna kedve, kegyetlenül leszámoltam volna az ellenállásának az írmagjával is. De biztosan kényelmesebb volt a számára, ha erőszak alkalmazása nélkül beszélgetünk egy keveset… Úgy sem voltam sok mindenre kíváncsi, de egy-két dolgot muszáj volt kiderítenem.
- Miért, mi lesz akkor, ha nem teszem meg? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, gúnyos mosollyal, miközben a késemet továbbra is ott tartottam, ahol eddig, ráadásba még egy kicsit előrébb is toltam, hogy egy apró szúrást érezzen Hayley. – Nem hinném, hogy olyan helyzetben vagy, hogy pont te próbáld meg megmondani nekem, hogy mit tegyek, kedvesem – beszéltem tovább érzéketlen hangnemben, oldalra döntött fejjel. – De ha gondolod, nyugodtan tehetünk egy próbát, meglátjuk, melyikünk húzza a rövidebbet – tettem még hozzá magabiztosan, elvégre, teljesen biztos voltam abban, hogy én leszek az, aki nyertesen jön ki a csatából, így vagy úgy. Nekem nem volt veszíteni valóm, egy kevés sem, ellenben neki… Azt hiszem, nagyon is sok, de mind közül a legfontosabban a hasában növekvő magzat lehetett. Biztosan nem tette volna ki a kelleténél nagyobb kockázatnak.
Végül aztán csak beszélni kezdett, de a kést továbbra is hozzászegezve tartottam, amolyan biztosítás gyanánt, ha esetleg mégis szökésen törte volna a fejét. Amikor szóba jött a város irányítása, halk kacaj tört fel torkomból.
- Ugyan, kérlek. Ha a város irányítására fájna a fogam, már rég azon ügyködnék, hogy megszerezzem azt, és nem épp veled beszélgetnék. Nem, engem teljesen más célok vezérelnek – válaszoltam neki mindentudóan, de ennél több nem hagyta el a számat, csak csendben hallgattam az ő fecsegését, bár értelme sok nem volt. Azt mindenesetre megerősítette, hogy itt voltak New Orleansben az ősiek. Habár jól látszott rajta, hogy nem akarja kiadni őket, ami már önmagában elég ok lett volna ahhoz, hogy itt helyben végezzek vele, de nem tettem így. Közvetetten még rengeteg értékes információt szerezhettem tőle, ha megfelelően csavarom a szálakat, arról nem is beszélve, hogy egészen más céljaim voltak Hayleyvel.
Ahogy megjegyezte azt, hogy az ősiek családja elég zűrös, ráadásul elpusztíthatatlanok, gúnyosan felcsillantak a szemeim. Magamban nagyon jól szórakoztam ezen a kijelentésén, elvégre kicsit sem volt igaz… Az Ötök testvérisége azért lett már rég létrehozva, hogy az ősiek, akiket mindenki halhatatlannak gondolt, szintén elpusztíthatók legyenek. Habár nem tudtam, a térkép, ami a karomon lévő jelből fog kirajzolódni, milyen fegyverhez vezetett, de ahhoz kétség sem fért, hogy az ősieket is meg lehet ölni velük.
- Nos, mondhatjuk úgy is, hogy egy régi üzletükről van szó, még az 1110-es évekből… Mondd csak, Hayley, hallottál valaha bármit a drága barátaidtól az Ötök testvériségéről? Vagy ha annyira rossz lennél töriből, esetleg adhatok neked én is egy kis felvilágosítást… - tettem még hozzá, majd várakozva pillantottam az arcára.



━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

509

Remélem reagálható. Ha valami nem jó, szólj <3

@






Some fight the darkness
Others become it

avatar
Az Öt vezetõ egyike vagyok
Kapcsolatban :
A bosszúval
Play by :
Eiza Gonzalez
Léptek száma :
26
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Hétf. Dec. 25, 2017 3:55 pm



Hazel & Hayley
– right person, wrong time –

Elkapta a csuklómat, és mielőtt még betörhettem volna az orrát egy jól irányzott mozdulattal, megéreztem a penge hideg érintését a hasamnál. A nő arcába bámultam, próbáltam kitalálni, tényleg annyira hidegvérű-e, hogy bántson egy magzatot - végül úgy döntöttem, igen, és hogy felesleges kockáztatnom. Így hát lassan, a sarokba szorított kutyák óvatosságával lazítottam el az izmaimat, gyengülő ellenállásom jeleként felhagytam az ellentámadással, majd dacosan kirántottam a kezem az ujjai közül. Fogalmam sem volt, mit akar tőlem ez a tyúk, és hogy mi vette rá arra, hogy a gyermekemet fenyegesse, de nem akartam kockára tenni a lányom életét a semmiért. Tekintetem elnyílt kissé, ahogy szóba hozta az Ősieket, és kedvem támadt hangosan felkacagni. Ha ezt hallanák! Kalitkába zárva tartanak, nehogy bajom essen, erre fényes nappal, a nyílt utcán törnek az általuk annyira védett gyermek életére, pont miattuk... Annyira szívesen kinevettem volna a nőt és annyira szívesen a Mikaelsonok orra alá dörgöltem volna az esetet, de tudtam, hogy mindkettővel csak ártanék. Pszichopatákon nem röhögünk, fogvatartóknak pedig nem meséljük el, mekkora veszélyben voltunk.
- Jobban tennéd, ha elhúznád a mocskos késed a gyerekemtől. - utánoztam az ő fenyegető hangszínét, dühös pillantásommal döfködve, de láthatóan nem tettem semmit, amivel ellenszegülhetnék. Nem voltam annyira ostoba, hogy megint megpróbáljam, viszont voltam annyira makacs, hogy ne legyek hajlandó nekem szegezett késsel beszélni, mint akit épp vallatnak.
- Mit akarsz tőlük? Ha a város irányítására fáj a fogad, húzz sorszámot. Arról különben sem tudok sokat - tettem hozzá, tekintetem elvéve a nőről, hogy az utca tömegét fürkésszem. Vagy csak azért, mert az emancipáció híre még nem ért el New Orleansba, vagy a saját önző érveik miatt, de Klausék kínosan ügyeltek rá, hogy kihagyjanak a politikából. Valószínűleg ezzel is védeni akartak... Nézzenek oda, az életemet fenyegetik, én meg még felelni sem tudok a kérdésekre, hogy mentsem magam! De szívesen sziporkáznék most a szarkazmus oltárán egy sort!
- Egyébként meg miért engem kérdezel? Ha annyira beszélgetni akarsz velük, keresd meg őket te magad. - vetettem oda a vállam felett kissé sértetten. Azok után, engem hogy kifigyelt és mennyi információt megszerzett rólam, akár az Ősiekkel is tehette volna ugyanezt. Ha pedig félt tőlük, nos... Okkal tette, és nem sokat javít a helyzetén, hogy az általuk védelmezett nőt fenyegeti. A helyében én nem így közelítettem volna meg egy elmebeteg családot. - Gondolom, itt lehetnek a közelben, ha te is itt vagy. Ha jól tudom, New Orleans az egyetlen hely, ahol a legtovább tartózkodtak ezer év alatt.
Természetesen minden haragom és sértettségem ellenére nem óhajtottam kiadni Klausékat, nem csak azért, mert ilyen áldott jó és lojális teremtés volnék. Tagadhattam, ameddig csak akartam, de igenis megkedveltem őket, és ha valaki látszólag ártó szándékkal keresi őket, hülye lennék zöld utat adni számára. Nem fogom kockáztatni a saját vagy a gyermekem életét, de azt sem engedhetem, hogy ez a szuka minden kérdésére választ kapjon általam.Ó, remélem, nem vagy rajongó... Ha mégis elvinnéd Klaust egy körre, ajánlom, hogy védekezzetek. A mese arról, hogy a vámpírok terméketlenek, nem mindenkinél működik - tettem még hozzá gondolatban, de jobbnak láttam nem hangoztatni, hogy Klaus gyermekét hordom. Valószínűleg már tudta, azonban a meggondolatlan fecsegéssel még így is sokat árthattam magunknak.
- Az Ősiek, huh... Zűrös egy család, ráadásul elpusztíthatatlanok - csóváltam meg a fejemet, de ennél többet egyelőre nem voltam hajlandó mondani. Addig nem, míg nem árulta el, hogy pontosan mire is kíváncsi, vagy mit akar tudni. Az Ősieknek rengeteg ellenségük van, a kezdetektől tudtam, hogy veszélyes családba csöppentem, de ez a nő információra volt kíváncsi, nem próbált meg csalinak használni vagy szimplán elrabolni. Beszélgetni akart, mintha annyi mindent tudhatnék... De mégis miről? - A töri sosem volt erősségem, úgyhogy ha valami múltbéli üzletükről van szó... - Akkor fogalmam sincs. Amikor Elijaht a múltjukról kérdeztem, annyit mondott, hosszú és bonyolult, nehéz összefoglalni - teljesen jogosan egyébként, és akkoriban bőven megelégedtem ezzel a válasszal. Nem hittem, hogy a mellettem ülő azonban ugyanígy lett volna ezzel.
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Szomb. Dec. 09, 2017 12:45 am



Hazel & Hayley




A hangomat hallva Hayley Marshall egyből megállt, s ahogy arra számítottam is, ellenállást tanúsított. A visszautasító szavait hallva csak egy mindentudó, lekezelő mosoly költözött ajkaimra, de aztán ahogy hozzátettem azt is, fegyver van nálam, természetesen egyből kapcsolt, és helyet foglalt mellettem a padon. S habár be akart etetni azzal, hogy engedelmesen fog viselkedni, tudtam, hogy ez nem lesz így. Ismertem a pillantását, igazi lázadó, erős és független személyiségnek tűnt – pont olyannak, akiket mindig a legnagyobb öröm volt betörni. Látni, ahogy az ellenállás fénye kihuny a szemükben, ahogy többé már ők sem harcosok, hanem kivert kutyák… Hirtelen kedvem támadt volna, függetlenül attól, hogy nem volt vámpír, őt is kezelés alá venni, csak azért, hogy lássam, hogyan alszik ki az ő fénye, vagy hogy meddig képes kitartani. De végül aztán ezeket a képzelgéseket gyorsan elkergettem a fejemből, elvégre most egészen más célból érkeztem, s igaz, hogy nem állt a prioritási listám élén az, hogy bántsam őt, de persze így is lehetett játszani… Én soha nem volta semmi jónak elrontója.
A támadása hirtelen ért, nem számítottam arra, hogy egyből cselekedni fog, épphogy lerakta a fenekét a padra, így a kezemet sikeresen félrecsapta, az újság és a fegyverem ki is repült a markomból, de nem tudom, ettől kellett volna kétségbe esnem? Ugyan, kérlek! Már rég halott lettem volna, ha csak egyetlen fegyvert tartottam volna magamnál, arról nem is beszélve, hogy tűzben edződtem. A reakció időm emberfeletti volt, és a reflexeim olyannyira kiéleződtek már a több éves vámpírvadászat során, hogy épphogy elhagyták a tenyeremet a benne tartott tárgyak, a másik kezemmel megragadtam Hayley karját, majd erősen megszorítva azt visszahúztam a padra, nem engedve, hogy elmehessen. Ha nagyon ellenkezett, akkor még egy kicsit csavartam is rajta, csak hogy tudja, bármikor eltörhetem, ha a kedvem úgy tartja. S ha ez nem lett volna elég, a másik kezemmel két másodperc alatt előrántottam egy tőrt, amit mindig magamnál tartottam, és a hasához tartottam azt.
- Te pedig nem is tudod, milyen rossz emberrel kezdtél ki, szivi – utánoztam a hanglejtését, miközben továbbra is gúnyos mosoly bujkált a szám sarkában. – Most pedig ha nem szeretnéd, hogy a pocakodban növekvő csöppségnek bántódása essen, ajánlom, hogy mutass több együttműködést, különben egy óvatlan mozdulat során még fel találom vágni a hasadat. Ezt te sem szeretnéd, nem igaz? – tettem még hozzá oldalra billentett fejjel, úgy téve, mintha igazából nekem is fájt volna a szívem azért, ha ezt kellett volna tennem, de a szemeim érzéketlen csillogása mindent elárult. Így azt is, hogy valójában kicsit sem hatott meg az, hogy egy még nem született gyereket kell bántanom. Egy hidegvérű, velejéig romlott gyilkos voltam, miért is kellett volna másképp viselkednem hát?
- Most pedig, jobban tennéd, ha gyorsan mesélni kezdenél az Ősiekről, mielőtt elfogy a türelmem. És hidd el, azt te sem szeretnéd – tettem hozzá fenyegetően, majd egy kicsit közelebb toltam a hasához a tőrt, így annak hegyét már érezhette Hayley. Ezt figyelmeztetésnek szántam, hogy teljesen biztos legyek benne, ő is tisztában van azzal, hogy nem haboznék végrehajtani a fenyegetéseimet. – Á, és természetesen tagadnod is felesleges, mert tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy közöd van hozzájuk – tettem még hozzá, mivel szinte biztos voltam abban, hogy a következő megszólalása az lett volna, hogy fogalma sincs miről és kikről beszélek. Nekem pedig nem volt kedvem ahhoz, hogy hülyére vegyenek, hozzá hasonlóan, én sem voltam a legjobb kedvemben – az egyetlen különbség az volt, hogy én soha. Így nem ajánlanám, hogy kihúzza a gyufát, különben azt még nagyon megkeserüli.



━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

567

Szintén béna, de remélem reagálható. Ha valami nem jó, szólj <3

@






Some fight the darkness
Others become it

avatar
Az Öt vezetõ egyike vagyok
Kapcsolatban :
A bosszúval
Play by :
Eiza Gonzalez
Léptek száma :
26
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Kedd Nov. 28, 2017 1:19 am



Hazel & Hayley
– right person, wrong time –

Rossz napom van. Hetem. Évem. Jó, az egész életem egy kicseszett szenvedés, és ha nem ehetek öt percen belül két gombóc csokoládé fagylaltot, szósszal a tetején, akkor valakinek letépem a fejét a helyéről. Természetesen ezt a rózsás hangulatot a gyereknek köszönhetem, aki úgy játszadozik a hormonjaimmal, mint mások a biliárdgolyókkal, arról nem beszélve, hogy mióta elkezdett terebélyesedni a pocakomban, leszakad a derekam. Fogalmam sincs, mi lesz, ha már a cipőmet sem fogom tudni bekötni, akkora hasam lesz, hisz bő tunikám alatt alig látszik még domborodó pocakom... Mégis negyed óra séta után már le kell ülnöm. Mintha kalapáccsal vernék a hátamat, arról nem beszélve, hogy az utca sarkáig sem jutok el anélkül, hogy ne rohanjak be egy boltba pisilni.
De szép is a terhesség!
Természetesen a napjaim nem csak fagyizgatásból és hormoningadozásból állnak. Gőzerővel folytatom a nyomozást a falkám ügyében. Még mindig nehezen hiszem el, hogy megtaláltam őket. Igaz, a mocsárban tett látogatásom Elijahval csak félig lett sikeres, de hát nem hibáztathatom őket, amiért bizalmatlanok egy ősivel szemben. Még én sem tudom, mennyire bízhatok meg bennük... Jobb lenne, ha egyedül folytatnám a kutatást most, hogy tudom, a mocsár az én terepem. Többet kell tudnom róluk és az átokról, ami őket sújtja ahhoz, hogy segíthessek rajtuk. Márpedig segíteni fogok, mert az nem állapot, hogy az egyetlen élő rokonaim farkasbőrbe kényszerülnek az év majdnem minden napján... Szükségem van rájuk, a telihold pedig még messze, így hát addig is kezembe kell vennem az irányítást.
De előbb a fagylalt, különben behisztizek.
Ahogy elhaladok egy pad előtt, ismeretlen női hang szólít meg. Megtorpanok, kezemmel a csípőmet támasztva értetlen, kissé bizalmatlan pillantást vetek az újság mögül beszélő nőre. Hiába fedi fel rögvest az arcát, egyáltalán nem ismerős számomra, az ösztöneim azonban elég élesek ahhoz, hogy tudjam, ne akarjak se válaszolni, se közelebb menni, sőt, megkondul a vészharang a fejemben és üvölt, hogy húzzam el a csíkot, lehetőleg minél előbb. Ám amint közli velem, hogy márpedig én válaszolni fogok a kérdéseire, egyből felszalad a szemöldököm. Hohó, kisanyám, te aztán bátor vagy! Nem bölcs dolog feldühíteni egy terhes vérfarkast!
- Hmmm.... - gondolkodást mímelek, mely hamar grimaszba torzul, ahogy lenéző pillantással illetem, lemondón csóválva a fejem. - Kösz, inkább nem. - Azzal tovább is indulnék, ha nem közölné, hogy fegyver van nála. Résnyire szűkülő szemmel pillantok vissza rá a vállam felett, és próbálom leolvasni az arcáról, hazudik-e vagy sem. Azt hiszem, nem óhajtom a saját bőrömön megtapasztalni, igazat mond-e. Gondolnom kell a pocaklakóra is, így hát némi mérlegelés után, a létező legcsúnyább, maró pillantásommal ülök le mellé, hagyva egy minimális távolságot kettőnk közt. Igyekszem mindenben teljesíteni a kérését, hogy elhiggye, feltétel nélküli engedelmességet fogadtam neki. Még csak rá sem nézek, ahogy lassú, gépies mozdulatokkal helyet foglalok mellette a padon. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy állandóan bajba keveredjek. Néha úgy érzem, nem is gyereket hordok a szívem alatt, hanem bajmágnest.
- Nem is sejted, milyen rossz napot fogtál ki, szivi... - Lassan, tagoltan ejtek ki minden egyes szót, halkan ahhoz, hogy elég fenyegetően hasson, de tisztán, hogy megértse. Aztán a következő pillanatban a kezem máris oldalra lendül, erőből félrecsapom a kezét, remélve, hogy az újsággal együtt a fegyvert is kiüthetem a kezéből, és már pattanok is fel, hogy lesodorjam őt a padról. Nem szégyenlősködöm amiatt, hogy nyílt terepen vagyunk; kizárt, hogy tétlenül hagyjam, hogy egy idegen ribi fegyvert fogjon a gyerekemre, csak úgy... Ráadásul még abban is megakadályoz, hogy megvegyem azt a nyomorult fagylaltot. Elegem van mindenféle természetfelettiből, ami az életünkre akar törni! Remélem, nem egy újabb boszorkánnyal akadt dolgom, mert akkor bizony gondom lesz róla, hogy a Francia negyed boszijai átértékeljék szerény kis életüket.
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Pént. Nov. 24, 2017 3:46 pm



Hazel & Hayley




Egy pár nap eltelt már azóta, hogy Damient elengedtem. Engem ismerve bizonyára már megfordult mindenki fejében, hogy megbántam-e azt, hogy úgy cselekedtem, ahogy – hogy a saját elveimet megszegve szabadon engedtem egy vámpírt. Nem volt szokásom ilyen engedékeny lenni, főleg nem egy vérszívóval szemben, és igaz, hogy akkor pont „gyenge” állapotban voltam, de nem bántam meg azt a döntésemet. Már csak azért sem, mert a fő célomtól, attól, hogy elpusztítsam az ősieket, és ezzel együtt az összes vámpírt, nem tudott eltántorítani. Nyilván helytelen volt a bosszú, és nem tagadtam, hogy voltak olyan vámpírok, akik nem érdemelték meg a halált, de a nagyobb jó érdekében néha szükség van áldozatokra is. Egyébként is csak idők kérdése volt az, hogy mikor válik egy kevésbé rossz vámpírból igazi szörny, én pedig ezt nem igazán szerettem volna megvárni. Az éhség volt a nagyúr náluk, és az nem számított, ha nem akartak ártani másoknak, az éhség felett nem volt kontrolljuk, és ugyanott végezték, mint a többi szörnyeteg – ártatlanok legyilkolásánál. Mint Damien.
Ugyanakkor úgy ítéltem, hogy megérdemelte azt, hogy még egy kis időt eltöltsön a családjával, lezárja az elvarratlan szálakat, mert ugyanúgy meg fog halni ő is, amint végeztem az ősiekkel. Csupán idők kérdése volt, és ezt jól demonstrálta az is, hogy rögtön másnaptól fogva kicsit sem tétlenkedtem. Hiába súgta minden idegszálam, hogy vámpírokat öljek, a vérükben fürödjek, és élvezzem azt, ahogy nekem könyörögnek, vissza tudtam fogni magam. Mert beláttam, hogy ha az ősiek tényleg New Orleansben voltak (ami felől nem volt kétségem), akkor bizonyosan előbb-utóbb a fülükbe jutott volna, hogy titokzatosan tűnnek el és halnak meg vámpírok, és biztosan gyanakodni kezdtek volna. Természetesen hasznom is származott volna mindebből, elvégre akkor ők maguk kerestek volna fel engem, megspórolva nekem nem kevés időt és energiát. Ugyanakkor tisztában voltam azzal is, hogy ha mindannyian egyszerre támadnak nekem, akkor esélyem sem lenne ellenük, és nem kívántam a tulajdon vesztembe rohanni. Arról nem is beszélve, hogy még nem volt meg a megfelelő fegyverem ahhoz, hogy ténylegesen elpusztíthassam őket – ahhoz még nem öltem meg elegendő vámpírt. New Orleansben azonban hemzsegtek a vámpírok, szóval attól nem féltem, hogy nem tudom befejezni rövid időn belül a tetoválásomat, de óvatosnak kellett lennem.
Azonban szerettem volna azt is biztosra venni, hogy tényleg itt voltak-e New Orleansben vagy sem, illetve egy kis fenyegetést, hadüzenetet is akartam nekik küldeni, nehogy azt higgyék, békésen üldögélhetnek a babérjaikon. Lehet, hogy tőlem nem féltek volna, de már maga a tény, hogy még valahol léteztek fegyverek, amikkel őket is el lehetett pusztítani… És ami a legnagyobb nyugodtsággal töltött el, az az volt, hogy ha én nem is járnék sikerrel abban, hogy elpusztítsam őket, a Testvériség valamelyik tagja biztosan megteszi majd – és ameddig azok a fegyverek léteznek, mindig lesz valaki, aki megkapja az Ötök jelét. Ha egyikünk el is bukik, az ügyünk nem veszik el.
Így amikor tudomásomra jutott, hogy van egy személy, aki nagyon is lehetséges, hogy tudja, kik az Ősiek és hol rejtőzködnek, egyből úgy döntöttem, hogy felkeresem őt, és elbeszélgetek vele egy kicsit. Persze nem szándékoztam az életére törni, addig nem, amíg arra különös okot nem adott, elvégre embereket nem gyilkoltam ok nélkül, de ha esetleg bújtatja őket… Nos, az már egy egészen más történet.
Már épp elég ideje tartózkodtam New Orleansben ahhoz, hogy jól kiismerjem magam a városban, így nem volt olyan nehéz a nyomára bukkannom a nőnek. Nem minden nap, de viszonylag gyakrabban áthaladt a sétálóutcán, én pedig itt vártam rá most is. Hogy mi célja volt, vagy hova sietett, arról elképzelésem sem volt, de őszintén szólva, nem is érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy ma elkapom, s bizony úgy is lett, ahogy számítottam rá.
Egy padon ülve várakoztam, kezemben egy újsággal, amivel elrejtettem az arcomat a járkálók elől, majd amint a célszemély elhaladt előttem, egy kissé leengedtem az újságot, és tekintetemet az arcára emeltem.
- Te vagy Hayley Marshall, nem igaz? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, gúnyos félmosollyal az arcomon, nem rejtve véka alá, hogy nem feltétlenül jó célból érkeztem. Sütött az egész aurámból a fenyegetés és veszély, amit bizonyosan ő is érzékelt. – Kérdéseim vannak, amikre válaszolni fogsz. – Semmi kérés, semmi szépítés. Csak határozottan közöltem vele, hogy azt fogja tenni, amit mondok, de ez volt az igazság. Itt én voltam az, aki a kártyákat osztotta, és nem ő, így ha kedves volt számára az élete…. akkor azt fogja tenni, amit mondok neki. – Ó, és mielőtt eszedbe jutna ellenkezni, megjegyzem, hogy egy fegyvert szegezek neked az újság mögött, amit nem félek használni – tettem hozzá mellékesen, aprót rándítva vállamon, mintha mi sem lett volna annál természetesebb, hogy mindenki fegyverrel rohangál az utcákon. – Ajánlom, hogy foglalj helyet – böktem a fejemmel a mellettem lévő üres helyre a padon, miközben felvont szemöldökkel vártam arra, hogy mit fog tenni. Az ujjamat pedig természetesen a ravaszon tartottam, hogy ha a szükség úgy hozzá, meg tudjam azt húzni.



━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

792

Béna és megkésett kezdő, de remélem tudsz vele mit kezdeni Sad

@






Some fight the darkness
Others become it

avatar
Az Öt vezetõ egyike vagyok
Kapcsolatban :
A bosszúval
Play by :
Eiza Gonzalez
Léptek száma :
26
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Hétf. Okt. 23, 2017 4:36 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
422
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Csüt. Júl. 20, 2017 11:55 pm

-De gond! – vágom rá, egyszerűen épp ésszel ez az egész felfoghatatlan, mi az hogy ugye nem gond? Ilyet egyszerűen, hogy kérdezhet, ennyire semmirekellő lenne? Azt sem bánja, ha két hétig lekell mondania minden programját, és együtt kell lennie egy olyan emberrel akit nem is ismer ?
- Ennyire érdektelen nem lehetsz! -mondom neki dühösen – lehet, hogy neked nincs senkit és megtudod oldani azt, hogy senki se keressen de nekem ez nem megoldható. Dolgozni kell mennem, holnap reggel 8-kor már bent kell lennem a munkahelyemen. Te egyáltalán tudod mi az? – lekicsinyítően beszélek vele, hisz még fiatal, mit tud még az életről? – Nem akarok, már megne sértődj egy vad idegennel ismerkedni - kissé bedurcázom, a táskáját szorosan szorítom magamhoz, és amennyire lehet távol megyek a fiútól. Amikor elkezd beszélni az életéről úgy érzem mintha kínoznának, szeretem hallgatni az embereket, szeretek velük lenni, de most nekem ehhez a fiúhoz nincs erőm. Mikor befejezte bunkón oda szólok.
- Ismerek egy jó pszichiátert, érdekel? – gyorsítom a lépteimet, haza akarok érni meg ma.
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   Kedd Júl. 18, 2017 11:28 pm

- Igen, számomra kínos a dolog, hogy ez történik. Én a fickón szerettem volna segíteni, de elém álltál. Belegabalyodtam a varázslatba, s ezért leálltam, abban a reményben, hogy nem fog semmi sem történni – sóhajtok egyet, de nem állok le a beszéddel. Folytatom tovább a magyarázatot.
- Emellett ha sikerült volna a tetteseket megrémíteni, akkor utána mentem volna a várost felfedezni, hiszen ma érkeztem csak. Reméltem helyismeretet szerezhetek egy hosszadalmas sétával, de így, nah mindegy. Most addig együtt leszünk, míg nem sikerül megtörni ezt a fajta bűbájt – állok meg egy pillanatra, mert feltűnik nekem, hogy a partnerem végigmér engem.
- Leettem volna magam? - teszem fel neki, de aztán visszatérek az elkezdett fonálra.
- Mivel tanoncnak számítok, így lehet napok vagy hetek múlnak el úgy, hogy együtt leszünk. Így sem gond? - mondom neki őszintén, mert tényleg nem akarom hitegetni azzal, hogy holnapra már elválnak útjaink. Feltűnik nekem, hogy hadar, így talán jogosan merül fel bennem a kérdés: Vajon ő hogy értette?
- Nos tán, ha már együtt leszünk egy darabig, akkor megismerkedhetnénk egymással – így próbálom meg kompenzálni ezt a kis balesetet, hogy feltárom előtte életem mozzanatait.
- Az én életem úgy kezdődött, hogy vélhetőleg a szüleim magamra hagytak egy ember férfinél. Emberek neveltek fel, s boldog életet éltem mindaddig, míg nem történt egy balesetem. Három hónapig voltam kómában, ami után semmi sem volt a régi. Megijedtem a családomtól, akik engem felneveltek, aztán saját lábamra álltam valahogy. Próbálok önerőből tanulni, megtudni, hogy mire vagyok képes. Mi az, hogy boszorkány vagyok? - elindulok én is, hiszen ha nem megyek utána, akkor kapjuk a rázást. Felveszem a séta tempóját, miközben ügyesen kikerülöm a szembe jövő kétes alakokat.
- Egyszerűen tartok attól az erőtől, amit én birtoklok és jelen pillanatban nem én uralom, irányítom.Tartok attól, hogy az emberek rám akaszkodnak majd a képességem miatt.
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutca   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Sétálóutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans :: Royal Street-
^
ˇ