Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Isaac Lestrange, Larissa Blackwell


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



A little party never killed nobody

Sonja Sinclair
Szomb. Okt. 20, 2018 4:55 pm



Igenis létezik fiú-lány barátság

Alexis Callaway
Szomb. Okt. 20, 2018 1:49 am



Jennifer Summers

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:57 am



Shawn Blackwell

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:16 am



Városi temetõ

Larissa Blackwell
Pént. Okt. 19, 2018 8:32 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Pént. Okt. 19, 2018 7:25 pm



Mosdó

Stephanie Stafford
Csüt. Okt. 18, 2018 4:25 pm



Aneliath

Always and Forever
Csüt. Okt. 18, 2018 12:44 pm



Jossie & Lizzie szobája

Elisabeth Saltzman
Kedd Okt. 16, 2018 5:42 pm



Galatoire's étterem

Stephanie Stafford
Kedd Okt. 16, 2018 3:51 pm
Nyerteseink
avagy a nyár díjazottjai
A nyár őrangyala
Always and Forever

A nyár női karaktere
Lara Blackwell & Lizzie Saltzman

A nyár férfi karaktere
Theodore Storm

A nyár párosa
Caroline & Stefan

A nyár játéka

A nyár előtörténete

A nyár alkotója
Elena Gilbert
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 7 6
Boszorkányok 9 2
Vérfarkasok 2 4
Hibridek 1 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 1 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 3 2
Emberek 1 2
Összesen 26 19

Share | 
 

 Galatoire's étterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Galatoire's étterem   Kedd Okt. 16, 2018 3:51 pm



To: my brother


It feels like.. everything just disappears. No past, no future: just the moment.






Kezdtem beletörődni a sorsomba, abba, hogy nincs számomra boldogság, csakis a szenvedés, a fájdalom, hisz én magam választottam ezt az utat, mikor is ráléptem a bosszú által kikövezett útszakra. Mindig is ez éltetett. Több, mint ezer éve éltem így, s ezidő alatt teljesen felemésztett belülről a gyűlölet. Azaz, nem teljesen, hiszen Chelsea igyekezett bennem tartani valami a jó felemből. Vagy amióta Chris velünk volt, nos, még ha nem is akarta, de azt hiszem, ő is hozzájárult ahhoz, hogy ne veszítsem el magamból azt az apró darabkát, ami még bennem volt. Pedig éreztem, hogy lassan teljesen széthullok, s megsemmisülve omlok majd össze, a végső csapást, a kegyelemdöfést várva… igen, talán a halál megváltás. Talán a bátyám sem véletlenül ölte meg magát a családi házunkban. Nem bírta a szenvedést és döntött: vége. Mi van, ha én is erre jutok majd? Megelégelem az ősiek kínzásait, a mindennapos szenvedést, s egyszer csak megnyomom a gombot: STOP.
A kezemben volt a telefonom, s a fülesem is be volt dugva. Zenét hallgattam, miközben a Stop gombbal szemeztem, s hagytam, hogy a gondolataim pörögjenek. Elmúlás, halál… sötétség. Aztán végül megnyomtam a STOP gombot és a zene elhalt. A fülest szinte kitéptem a fülemből és végül a táskámba tuszkoltam. Már a zene sem kötötte le a gondolataimat. A pult felé fordulva intettem.
- Kérnék még egy kávét, kösz. – A pultos srác bólintott, majd elment megcsinálni a kávémat. Én magam elé néztem, a telefonomra. A kijelzőjén én és Chelsea voltunk. Mosolyogtunk. Életünk egy szebb pillanatát örökítettük meg… …vagyis, gondolom. Ugyanis fogalmam sem volt, hogy mikor készült a fotó. Néhány hónapos, max éves lehetett. Sóhajtottam egy nagyobbat, aztán kihozták a kávémat, így magam elé húztam, a telefont pedig elraktam.
A kiskanálért nyúltam, s lassan kavargatni kezdtem a forró kávét, mikor meghallottam egy ismerős dallamot. Azonnal ledermedtem. Hallgattam a dallamot, a szöveget, s útközben bekapcsolódtam.
- …a nyoma… Elmegy majd haza… bűbáj a… - Felálltam, hogy a másik boxban levő férfira pillanthassak. Ki a fene ő és honnan ismeri ezt a dalt?! – Te… - Elakadt a szavam. Nem, egyáltalán nem volt ismerős a fazon, sőt, de… ez a dal… kimentem a boxból és átléptem az ő asztalához. – Honnan ismered ezt a dalt? Kitől hallottad? – Kérdeztem némileg idegesen, míg végül az asztalra támaszkodtam. – Ez a mi dalunk volt… senki sem ismerheti… - Folytattam zaklatottan, levegőért kapkodva. Mondtam már, hogy a múlt egy kicseszett szörny, aki folyton a nyomomban van?

397 words ••• Daydream ••• note: my brother   ••• kredit






I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
Léptek száma :
18
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Galatoire's étterem   Szomb. Okt. 13, 2018 10:11 am




My long lost lil' sis

Oh I'll be sorry for now
That I couldn't be around
There will be a day that you will understand



Az emlékek furcsa dolgok lehetnek. Néha csak pár napig vannak velünk, egy egy viszont akár életünk végéig is elkísérhet. Vagy a második életünk végéig... Legalábbis esetemben.
Mondhatni a memóriám így már jócskán ezer év fölött nem a legjobb. Kezdenek kikopni a régi dolgok, nevek, arcok. Olyan jelentéktelek akkor mégis oly fontos részek amik egykor az életem mozgatórugói voltak... Most mégsem többek mint porrá vált részletek. Eltűntek az emlékeim közül.
De vannak dolgok amiket sosem felejtek el. Vannak illatok amik azóta is emlékeket idéznek, a lehető legváratlanabb pillanatokban egy olyan életből ami olyan réges régen volt hogy már abban sem vagyok biztos hogy létezett egyáltalán.
Ilyen az mikor egy bevásárlóközpontban beleszagolok az almákba. AZ édes, de savanykás illat visszahozza az almafát az emlékeimbe. Hányszor másztunk fel oda Stephel... Mikor még túl kicsi volt és én raktam fel oda...
Addig ettünk a még éretlen, savanyú és kemény almákat amik a szánkban valahogy mégis olyan finommá vált míg megfájdult a hasunk és egész éjjel rosszul voltunk.
De megérte. Azon a fán minden kis buta gyerektitkunkat kibeszéltük egymásnak.
Mikor az almák megértek, nagyok, pirosak és puhák lettek.
Anyánk olyan édes, illatos almáspitéket sütött belőlük... Az illata talán örökre az orromban ragadt, ahogy az íze is a számba.
Soha nem ettem olyan almáspitét többet. Hiányzott...
Pedig régen annyit ettünk bellőle mig el nem álmosodva feküdtünk a kandalló előtt. Még érzem anyám ujjait a hajamban ahogy halkan énekelve nekünk míg elaludtunk Stephel.
Az a dal... Az a dal jár napok óta a fejemben. Nem tudom miért jött elő megint, ahogy már annyiszor mégis az a kis dallam beleragadt a fejembe. Azt dudorásztam a zuhany alatt, az utcán.
Azt énekelgették a hangok a fejemben.
A szöveg nem maradt meg teljesen a fejemben, de a dallam... a dallam megvolt. És nem tűnt el a fejemből.
Az idő már hűvösre fordult, a kabátom felhajtott gallérja alá viszont nem férkőzött be a hideg. A zsebemben idegesen tördeltem az ujjaim. Máskor hideg fémet érintettek az ujjbegyeim. Az érmét amit még egykor a mesteremtől.. a kínzómtól... Dahliától loptam el. Egy ereklye volt. Varázserejű és erős. Én meg ostoba módon elhagytam valahol.
A kávézó párás ablakai a benti meleget ígérték én pedig belöktem az ajtót hogy bemenjek. A meleg levegő, az édes, nehéz illataival egyből arcon csapott. Almaillat volt. Összefutott a nyál a számban.
É͓̲͈̻̞h̸̭̻̖͍̥e̜͖͕̤̰͝s͖̪̠e̛̯̪̞̦̣̪k͙̪ ̥͔̬̲̩v̵͍a҉͍̞̱̝̩͖g̺̟͍͉̭̟̜y̞̞̤̺̝͍̺͝u̦͎̦͔nk̘̼͍͎̗̱͞.͎ ̙͕̲̲É̛͈͇̥̱̰H̦̦̝͟E̜͎̬ͅS̷͇͚͍͎̻̪E̞KÉ͈̗̘̟͕̰̝͘H̭̬̣͎͜ÉS̰̳͎̩̬̟͓Ȩ̰̤̖̬͓̰K̫͙̱̭É̶͍H̦̙͎Ę̮͖̬͕̬̬̗S͔͍̘̤̣̕E̜̼͠K̬̼̲͇͉
Mindjárt eszünk... Mindjárt...
Halkan dudorászva sétáltam a pulthoz és rendeltem az almáspitéből ami úgysem olyan volt mint anyámé és egy adag kávét is kértem mellé.
De a dallam a fejemben csak nem szűnt. A dúdolás lassan fütyüléssé vált ahogy az egyik boxhoz sétáltam. Odafelé összeakadt egy fiatal, sötéthajú lánnyal a tekintetem, és leültem a mögötte levő boxba.
L̹̦é̥͔̮̬̮̲̙͞p̮̺̻̝ ̼͖̹̗̻̩͞ͅa͈̳̻ ̢͍͎͙̙̩̖͎b̯̳̹̙͢ͅo̙̪sz͘o̵͈̻̞̩r̖k̺a̩̩̟̫̙̳͠,̝
̪͇ ͎̳̦͞ḅ͚é҉̗̦̼̜͇͙͕ḳ̗̤͍̻̲a̫̗̙̭̺͚̝ ҉̮̦̬͙̫̰̗a͝ ͕͍͔̺͙n̡̝̜̹̩y̦͎̬ơ̫m̶̳͕̠̞͍a̙̬̼,̷͎̣̮
͈͎̥ ͉̼͎̯̙e̳̺̺̰̬̹̖͝l̩͈͙̘̬̗m̵͉̬̹ẹ͠g̵̹̟̥y͔̱̮ ̲͓̺̬̹͟ͅma͔͡j̯̥̱̼̰̹͟d̛̘ ̜͓̘h̛a̶̬̠͉̝̱̭̼z̦͡a͙̗̤͚̮̖͢
̨̩̞̣̖̣̟B͈͍̟͉ű̟̀b͎̭̫͢á͔̺̜j͕̤̩̠̼̮͟ ̦a̬̻̣̻ ͖͖̱̟͖͍̬h͔͔̩̭ò̦͙̮̙͙̙n̰͙͈̗̺̥a͔̮̥̪̺̳ - énekelték a hangok a fejemben.
- Lép a boszorka.. Béka a nyoma... Elmegy majd haza... bűbáj a hona... - dünnyögtem kibámulva a párás ablakon.





I'm uncontrollable, emotional
Chaotically proportional
I'm visceral, reloadable

I'm a little twisted








avatar
Boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
nem kötöm le magam.
Play by :
Luke Mitchell
Léptek száma :
1
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Galatoire's étterem   Szomb. Ápr. 15, 2017 9:23 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
420
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Galatoire's étterem   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Galatoire's étterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Fáradt ninja étterem
» Uroniko étterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans :: Bourbon Street-
^
ˇ