Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Avatar- és névfoglaló

Today at 1:46 am

Rule Silver

Today at 1:43 am

Nappali

Today at 1:08 am

Stefan && Elena || Come home

Today at 12:56 am

Dr. Maron irodája

írta: Asher Maron
Today at 12:30 am

Royal pub

Today at 12:19 am

Sétány

írta: Meghan Wyatt
Today at 12:12 am

Sétálóutca

Yesterday at 3:46 pm

Utcák

írta: Evelyn Cox
Yesterday at 3:33 pm

Régi Lockwood birtok

Yesterday at 1:29 am

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 6 10
Boszorkányok 12 5
Vérfarkasok 3 5
Hibridek 2 4
Eredetiek 1 3
Eretnekek 3 1
Vadászok 3 0
Emberek 11 5
Összesen 41 33
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Főutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Főutca   Kedd Jún. 27, 2017 8:50 pm


avatar
Egy sziluett vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Főutca   Kedd Jún. 27, 2017 8:33 pm



Hazel & Damien




Gúnyos félmosolyra húztam az ajkaimat, amikor azt kérdezte a vámpír, hogy tényleg ennyire bénának nézem-e. Hogy a kérdésére választ adjak, igen, pontosan, ennyire bénának néztem, sőt, még ennél is szerencsétlenebbnek. Volt már dolgom nem egy frissen átváltozott vámpírral, de ő még hozzájuk képest is tapasztalatlan volt. De valahogy kicsit sem tudott meghatni az, hogy nem egy súlycsoportba tartoztunk. Victort sem érdekelte anno, hogy egy védtelen kislány voltam, akkor engem miért kellene, ha egy vámpír ugyanebben a cipőben jár?
Persze amikor azt mondtam, hogy megtanítom neki, hogyan kell egy fenyegetést hatásosan bedobni, egyből ellenkezni kezdett volna, de nem volt esélye befejezni a mondanivalóját, mert én nem hagytam neki időt erre. Nem haboztam soha, ha arról volt szó, hogy meghúzzam a ravaszt. Sok évvel ezelőtt még így tettem volna, de akkoriban még nem lángolt ily hevesen a gyűlöletem a vámpírok iránt. És az a lány egyébként sem létezett többé. Eltöröltem őt is a föld színéről, és egy másodpercre se bántam meg a döntésemet. Mert az a Hazel gyenge és erőtlen volt, de a mostani énem nem volt az. Lehetett őrültnek gondolni, kegyetlennek vagy pszichopatának, nem érdekelt. Mert egyetlen egy cél lebegett a szemeim előtt, és ez az volt, hogy az Ősiekkel végezhessek. Nem tudom, hogy honnan vagy miért voltam ilyen biztos abban, hogy így kell cselekednem, de az ösztöneim ezt súgták. A Vadász ösztönei, s ezekre hallgattam, megbíztam bennük.
Az eldobott tőr elől sikeresen kitért a vámpír, de az ezt követő rohamom már sikerrel járt. A korábban szerzett sérülései legyengítették, én pedig több, mint erőm teljében voltam, így a következő tőrömet sikeresen belé tudtam szúrni, majd elengedve azt eltörtem a nyakát. Bármilyen nemű ellenkezés nélkül adta meg magát a csont nekem egy hangos reccsenés kíséretében, én pedig rögtön a földre dobtam az eszméletlen testet. Nem tudtam, hogy mennyi időm lehet addig, amíg újból felébred, ezért sietnem kellett azzal, hogy elérjünk a búvóhelyemig.
Összeszedtem az elszórt fegyvereimet, tehát a fagolyókat és a tőröket, majd anélkül, hogy letöröltem volna a vért róluk, visszaraktam őket a helyére. Ezt követően odaléptem a lányhoz, hogy ellenőrizzem a pulzusát – nem lett volna ugyanis szerencsés, ha ezek után életben maradt volna. Gyengén ugyan, de még vert a szíve, ezért fogtam a pisztolyomat, és a meglőttem a szívét. Nem akartam semmilyen nyomot hagyni magam után, és ez a lány egy potenciális veszélyforrásnak tűnt abban az esetben, ha valamilyen csoda folytán túlélte volna a vámpír támadását. Persze, nem láttam erre túl sok esélyt, de jobb félni, mint megijedni, és én minden szálat el akartam varrni. Így miután biztosra vettem, hogy többet nem ver az ő szíve sem, meggyújtottam a testét ugyanúgy, mint az előző áldozatét.
Mikor biztosra vettem, hogy a lángok felemésztik őt is, léptem csak vissza a vámpírhoz, és kötöztem meg őt verbénával áztatott kötéllel. Jó szorosra csináltam a „bilincseit”, kicsit sem érdekelt, hogy mennyire lesz sebes tőle a bőre, csak az volt a fontos, hogy ne tudjon kiszabadulni. Amint végeztem mindennel, megragadtam a bokájánál fogva, és így kezdtem el húzni magam után.
Az óra egy órát ütött, s én tudtam, hogy errefelé nem fogunk senkivel sem összefutni. Így nyugodtan megtehettem a rejtekhelyemig vezető utat, s amint megérkeztem oda, lekötöztem a vámpírkát egy székbe, én pedig leültem vele szemben, s így vártam arra, hogy felébredjen.




━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

words: 535

Irány a rejtekhelyem  

@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok
Play by :
Eiza Gonzalez
Léptek száma :
17

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Főutca   Csüt. Jún. 22, 2017 10:12 am



hunter and monster



Nem tetszett a lánynak a stílusa. Azt értettem, hogy vadász, de hogy ennyire… nem, fogalmam sincs, milyen szavakat kellett volna használnom rá. Kegyetlen? Kárörvendő? A kérdésre viszont egyből nyitottam a számat.
- Miért ne tudnám betartani? Annyira bénának nézel talán? – Kérdeztem vissza, de a hangom nem csengett annyira magabiztosan. A vadász kisugárzása olyan erős volt, hogy szinte éreztem, ahogyan elnyom engem.
- Nézd, szerin-- - Nem tudtam befejezni, mert a szavaira először meglepődtem, majd két pillanattal később éreztem is a szúró fájdalmat a szememben. Felkiáltottam és egyből odakaptam a kezemmel. Remegtem és fájt. Ez a nő… meg fog ölni. Ez volt az első gondolatom és valahogy nem is tudtam magammal vitatkozni. Vér… vér folyt végig a saját arcomon. Az én vérem.
A vadász nem állt le, újabb golyót kaptam. Az már térdre kényszerített. Bekah szavai jutottak eszembe, az, hogy óvatosnak kell lennem. És tessék, én, mint friss vámpír, nos… hamarosan meghalok, mert képtelen voltam óvatosnak lenni és magamra hoztam a bajt. A fájdalom eltompította az érzékeim és a gondolkodásomat is. Egy előnye volt a vámpírlétnek: bármennyire is kínzott jelenleg a gyötrő fájdalom, tudtam, hogy amíg a szívembe nem döfnek karót, vagy ki nem tépik, addig nem lesz semmi bajom. Még a szemem is… rendben lesz. Ez annyira abszurd volt.
A kérdéseimre már nem is akartam választ, sőt, fel se kellett volna tennem ezeket. Hogy mi ő? Jelenleg úgy gondoltam, hogy rosszabb, mint egy vámpír. Talán nagyobb szörnyeteg, mint mi vagyunk. A viselkedése, a stílusa, a kegyetlensége bőven túltett egy vámpíron. Legalábbis azon az egy szem vámpíron, akit ismertem.
- Oké, nyilván rossz emberhez, mert te nem ember vagy, hanem valami őrült, aki most szabadult… - Sóhajtottam a szavaira, majd nyeltem egy aprót a továbbiakra. A sebeimből próbáltam valahogy a golyókat kiszedni. Ám a szavakra újra felnéztem és láttam, hogy mozdul a keze, így még épp időben sikerült távolabb suhannom a tőr elől. Azonban nem voltam elég ügyes ahhoz, hogy egyúttal őt is kikerüljem, mert hamar előttem termett. Még éreztem, ahogy a karót belém szúrja, de aztán csak azt vettem észre, ahogy elsötétül előttem a világ, ugyanis kitörte a nyakam.

349 szó || elásom magam, ez nagyon rövid    || @





Don't underestimate the allure of darkness.
Even the purest hearts are drawn to it.

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
✘ mr. perfect matthew daddario
Léptek száma :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Főutca   Szer. Jún. 21, 2017 12:34 am



Hazel & Damien




Mondhattam volna, hogy tetszett a kis vámpírocska vakmerősége, ami valamilyen szinten igaz is volt, ezért is húztam széles mosolyra az ajkaimat, de valójában csak még jobban megvetettem őt. Azt hihette, hogy a szájhősködéssel felülkerekedhet rajtam, hogy majd pont annyira fog meghatni az, amit mond nekem, hogy eltereli a figyelmem, ő pedig meglóghat. Persze nem tudhattam, hogy tényleg bármi ilyen szándékában állt-e vagy sem, az is könnyen lehetett, hogy csak képtelen volt befogni a száját. Mindenesetre azon a tényen nem változtatott, hogy ő már az enyém volt, s hogy nem fogom hagyni kicsúszni a markomból.
- Ó, ne haragudj, elfelejtettem a meghívót magammal hozni – válaszoltam neki tettetett szomorúsággal a hangomban, bár sokkal inkább gúnyosan csengtek a szavaim, mint ahogy a szemeim is megvetéstől csillogtak.
Közben végig figyelemmel követtem a kis vámpírocska tevékenykedését, így láttam, hogy a sebekből kiveszi a fagolyókat, de nem érdekelt különösebben. Egyébként is volt még bőven ott, ahonnan azok jöttek, és voltak egyéb játékszerek is kéznél, amiket nagyon szívesen kipróbáltam volna rajta. Bár sokkal inkább a ketrecemben akartam már tudni őt – látni akartam, ahogy ő is kegyelemért könyörög, mint ahogy a sok másik vámpír tette eddig… Hisz eleinte mindnek nagy volt a szája, fenyegettek, elhordtak mindenféle kurvának, és még alá is becsültek, de végül mindet betörtem, mind megadta magát nekem, én pedig nem is élvezhettem volna jobban a győzelmemet. Így csak természetes volt, hogy alig vártam már, hogy ennek a felvágott nyelvű fiúcskának is letörhessem a szarvait.
Amikor azzal vágott vissza, hogy legközelebb megfogadja a tanácsomat, és semmiképp sem felejti el felégetni a testemet, kedvem támadt volna hangosan felnevetni, hisz jó ideje nem hallottam már ilyen jó viccet. De elnyomtam magamban ezt a késztetést, és csak egy lenéző pillantást vetettem felé, elvégre ezzel a megszólalásával is csak maga alatt vágta a fát. Igyekezett magabiztosnak tűnni, hisz ő volt a nagy vámpír, de valójában láttam, éreztem, hogy most találkozott először egy vadásszal, mint ahogy a kétségbeesését is érzékeltem, amiért nem tudta, mitévő legyen, vagy hogy hogyan fog kikeveredni ebből a helyzetből. És megsúghatom neked édesem, hogy sehogy, mert te már az enyém vagy, az én bábum, az én áldozatom, és az életed teljes mértékben az én akaratomtól és kedélyállapotomtól függ.
- És képes is lennél betartani az ígéretedet, fiúcska? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, miközben közeledtem felé. Tudtam persze, hogy képtelen lenne, de mindig imádtam hallgatni, ahogy üres fenyegetőzésekkel dobálóznak az áldozataim. – Vagy szeretnéd, ha megmutatnám, hogy kell azt csinálni? – fecsegtem tovább, mintha éppen nem az életére kívántam volna törni, hanem tényleg azzal az önzetlen szándékkal érkeztem volna, hogy megtanítsam neki, hogyan kell gonosznak lenni. – Például megígérem, hogy kilövöm a szemed – folytattam tovább a mondandómat, majd rögtön a kijelentésem elhangoztával elsütöttem a pisztolyt, és kilőttem a jobb szemét. – Látod? Ilyen egyszerű. Mondasz valamit, és meg is teszed habozás nélkül – húztam öntelt mosolyra az ajkaimat, majd még egyszer golyót repítettem belé, ezúttal a máját célozva meg, mert, miért ne? A leggonoszabbak egyébként sem pazarolják az idejüket arra, hogy fenyegetőzésekkel dobálózzanak, ők csak megteszik azt, amit akarnak, és amit jónak látnak. Én is inkább ebbe a kategóriába tartoztam.
Persze mindez még nem volt elég sérülés a vámpírnak, én is tudtam, hogy ennyitől még nem fog a földön fetrengeni, és kegyelemért könyörögni – őszintén szólva, csalódott is lettem volna, ha ennyi játék után bedobta volna a törölközőt -, így nem lepődtem meg azon, hogy megpróbált lelécelni, azon viszont határozottan elcsodálkoztam, hogy visszafordult. Persze, nem hagytam volna egyébként sem, hogy ilyen egyszerűen elmehessen, de így, hogy saját maga döntött úgy, hogy kér még a társaságomból… Váratlan fordulat volt.
Viszont amikor el kezdett faggatni, kérdezgetni, hogy én mégis miféle voltam, csak elutasítóan megráztam a fejemet. Nem igazán kívántam válaszolni neki, elvégre nem a tanára voltam. Nem azért jöttem, hogy az újoncot bevezessem az Ötök testvériségének történetébe – sokkal jobban szerettem azt egyébként is demonstrálni, mintsem üres szavakkal felvázolni a helyzetet. Ergo bemutatni, hogy milyen erős is egy igazi vadász. A tetoválásomat nem láthatták, ezt azért sajnáltam, elvégre akkor az is mutatta volna mindenki számára, hogy hány vámpírral sikerült már végeznie az adott embernek, ez pedig az erejét is jelezte. Számomra legalábbis.
- Rossz emberhez fordultál a kérdéseiddel, fiúcska – húztam gúnyos mosolyra ajkaimat, ezzel mintegy azt sugallva neki, hogy mennyire buta, amiért egyáltalán feltette nekem ezeket a kérdéseket. Mintha nem tudatosult volna teljesen pontosan a helyzete – hogy itt voltam én, aki tagadhatatlanul az életére akart törni; és itt volt ő, az áldozat. Ennyire azt hitte, hogy akkor még leállok vele kérdez-feleleket játszani? Ostoba.A tudatlanságod fogja a végzetedet jelenteni – mondtam még, miközben kezemet lassan a csípőmhöz csúsztattam. Ugyanis egy öv feszült köré, amelyhez tökéletesen hegyesre faragott karókat erősítettem, s az egyik ilyet ragadtam meg, majd a mondatom befejeztével előrántottam azt, és a vámpír felé hajítottam azt a szíve közeli területet megcélozva.
Hogy végül célba ért-e vagy sem, azt nem vártam meg, hanem rögtön nekiiramodtam azzal a céllal, hogy vagy puszta kézzel küldhessem a földre, vagy közelről karózhassam meg úgy, hogy eltörhessem a nyakát, és végre magammal cipelhessem őt. Nem akartam túlságosan elhúzni a küzdelmünket, de igyekeztem azért nem túlságosan alábecsülni az ellenfelemet sem, hisz mégis csak vámpír volt, még ha zöld fülű is – az ereje ugyanúgy nagyobb volt az enyémnél, nekem csupán annyi előnyöm volt, hogy jobban ismertem a természetfelettit, és hogy ravaszabb voltam, megfontoltabb.



━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

words: 867

Ennél remélem csak jobbak lesznek ezután ^^"

@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok
Play by :
Eiza Gonzalez
Léptek száma :
17

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Főutca   Hétf. Jún. 19, 2017 10:26 am



hunter and monster



Hallottam, hogy közeledik valaki, mégis képtelen voltam elszakadni a csajtól, a vére annyira vonzott… nem tudtam elvonatkoztatni tőle. Aztán nagy nehezen elengedtem és hagytam, hogy a földre zuhanjon. Szóra nyitottam volna a számat, mikor hallottam a fegyver kattanását, majd a combomba nyilaló fájdalmat. Aztán még egyet. A fájdalomtól a hangomat is hallattam, ahogyan a földre rogytam. A vadászra néztem.
Francba. Rebekah megmondta, hogy vigyázzak. A sérüléseimre fogtam a kezem. Miközben a nőt figyeltem és hallgattam, az ujjaimat az egyik sebbe vezettem, hogy a golyót ki tudjam szedni. Sejthető volt, hogy verbénával van átitatva, épp ezért nem hagyhattam, hogy a szervezetemben maradjon.
- Egy vadász, aki kioktatósat játszik… milyen eredeti. – Ejtettem meg egy félmosolyt. – És te nem hallottad még azt, hogyha nem hívnak, illetlenség beállítani? – Vigyorogtam rá. A kérdésére, miszerint tudom-e, mi nagyobb bűn ennél, összehúztam a szemeim. Az egyik fagolyót sikerült kiszednem, így eldobtam valamerre, lehetőleg még azelőtt, hogy a kezemet ne marta volna szét. Undorító. A másik seb következett, de kezdtem magamat sarokba szorítva érezni. Ő volt az első vadász, akivel összesodort az élet és nem tudtam, megélem-e a reggelt… nyeltem egy nagyot, miközben a sebbe vezettem újra az ujjaimat. A másik szépen gyógyult. Ahogy közelebb jött, állásba löktem magam és odébb suhantam, nem törődve a sérüléssel. De aztán újra azzal kezdtem foglalkozni… ki kellett szednem.
- Ígérem, legközelebb nem ejtek ilyen végzetes hibát… mondjuk a te holttestedet örömmel fogom felégetni, hogy sose tudják meg: egy vámpír végzett veled. – A hangom magabiztosan csengett, de én magam nem voltam annyira határozott. Csak… igyekeztem eljátszani. A fagolyó kikerült belőlem és félredobtam. Mire visszafordultam volna a nőhöz, az már előttem termett és megütött. A meglepettség és a határozott, erős ütés meghozta a hatását, ugyanis elvágódtam. Hogy a fenébe lehet egy ember ennyire erős? Az arcomat fájlaltam, miközben felpillantottam, de az az őrült mosoly egyáltalán nem tetszett. Ki a pokol ez? Vagy inkább mi? Feltápászkodtam, majd elsuhantam mellette, de nem akartam itt hagyni. Sarkon fordultam, hogy újra felé lehessek.
- Mi vagy te? Jól sejtem, hogy nem egyszerű ember vagy, igaz? Az egyszerű emberek nem annyira erősek, hogy leterítsenek egy vámpírt… ráadásul akkora erővel, mint te az előbb. – Sóhajtottam és utaltam az ütésére, amit kaptam tőle. – Az pedig, hogy fegyvered van ellenünk… azt bizonyítja, hogy vadász vagy. – Remek észrevétel, Damien, ha nem mondod, erre senki sem jön rá. Veregettem hátba magam a csodás tényfeltárás miatt, majd megráztam a fejem. Oké.
Rebekah rengeteg dolgot tanított, legalábbis próbált, de arról ritkán esett szó, hogy mihez kezdjek, ha egy vadásszal találom szembe magam. Jól jöttek volna a praktikák és trükkök, mert… igazság szerint féltem akár közelebb menni is hozzá. Az én hülyeségem, nyilván. De friss vámpírként még bennem volt a félelem. Élni akartam, nem az első küzdelemnél elbukni.


452 szó || @





Don't underestimate the allure of darkness.
Even the purest hearts are drawn to it.

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
✘ mr. perfect matthew daddario
Léptek száma :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Főutca   Pént. Jún. 16, 2017 2:01 pm



Hazel & Damien




Már rég éjfélbe fordult az idő, amikor én még mindig kint jártam. Nem zavart a sötétség, nem zavart a magány, és az sem, hogy más, egy egyszerű ember már rég sikítva menekült volna innen, hisz több volt ez, mint hátborzongató és veszélyes – de hozzám ezek az érzések nem jutottak el. Nem éreztem undort, nem éreztem félelmet, jelen pillanatban még az oly megszokott égető dühöt sem. Nyugodt voltam, arcvonásaim is rezzenéstelenek voltak, miközben leguggoltam a holttest mellé. Egy fiatal lány volt az, nem lehetett húsznál sokkal több, és a nyakán egy csúnya seb éktelenkedett. Vámpírharapás.
Egy pillanatra mintha éreztem volna a sajnálatot az áldozat irányába, amiért ilyen fiatalon kellett eltávoznia erről a mocskos világról, de nem, igazság szerint semmi ilyesmiről nem volt szó, ez csak álltatás lett volna. Mert valójában megvetettem őt is azért, amiért volt oly ostoba, hogy éjnek évadján egy ilyen kietlen helyen tartózkodjon egyedül, és lehet látni, meg is lett a következménye. Valamilyen szinten azonban hálás is voltam neki, hisz az áldozata nélkül nem tudtam volna még egy vámpírra rábukkanni, az pedig fiatalnak is tűnt – egy friss vámpír pedig mindig sokkal veszélyesebb és meggondolatlanabb volt, mint az idősebbek. Ráadásul ez azt is jelentette, hogy az átváltozás nemrég történt – feltehetőleg New Orleans határain belül, ez pedig egy jó nyom volt a számomra. Ugyanis minél több vámpírt sikerül felfedeznem itt, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az egyik majd elvezet az Ősiekhez is.
Ujjaimmal a nyaki ütőérnél éktelenkedő sebhez nyúltam, hogy a vérből megállapítsam a halál beálltának az idejét. A test állapotából ítélve egyébként sem történhetett pár órával korábban a támadás, és igazam volt. Ezen kívül jól látszott az is, hogy a vámpír mennyire telhetetlen volt, hogy mennyire szomjas – kicsit sem volt képes fékezni az ösztöneit, mindebből pedig arra következtettem, hogy nem járhatott még messze – ha szerencsém volt, még utolérem őt azelőtt, hogy elérne a búvóhelyére.
Mivel végeztem a holttest megvizsgálásával, felálltam, majd előszedve a zsebemből egy öngyújtót lángra lobbantott a lány haját és ruháit, hogy aztán később ne maradjon belőle semmi más a hamut vagy a szénné égett testét leszámítva. Természetesen ezzel sem a vámpírnak akartam segíteni, csak magam után tűntettem el a nyomokat – hisz épp az előbb fogdostam meg, az ujjlenyomataim pedig megmaradhattak rajta, én pedig nem akartam, hogy összekössenek ezzel a halálesettel.
Pár pillanatig néztem, ahogy a tűz terjedni kezd, majd mikor biztossá váltam abban, hogy nem fog kialudni azelőtt, hogy elvégezte volna a dolgát, elindultam gondolkozás nélkül abba az irányba, amerre az ösztöneim vezettek.
Teljes csend honolt az utcán jó pár percen keresztül, csak az én lépteim vertek visszhangot az éjszakában, jelezve a vámpír számára, hogy jövök, még hozzá érte. De ezt leszámítva semmilyen életre utaló nyommal nem találkoztam, csak én voltam és a sötétség, egészen addig a pillanatig, amíg valami halk zaj meg nem ütötte a fülemet. Olyan volt, mintha egy szörnyeteg épp táplálkozott volna… Vagyis egy vámpír.
Ajkaimra ördögi mosoly húzódott, ahogy csak egyetlen gondolat létezett a számomra: Megvagy.
Mielőtt odaértem volna a legújabb áldozatomhoz, elővettem a pisztolyomat, és megtöltöttem azt fagolyókkal. Mikor a fegyverem készen állt a bevetésre, újból közeledni kezdtem. Nem fáradtam azzal, hogy nesztelen legyek, mert azt akartam, hogy a vámpír is hallja, itt vagyok, hogy csakis érte jöttem. Elmenekülni úgysem fog tudni.
Ahogy megpillantottam a nekem háttal lévő vámpír alakját, habozás nélkül küldtem két golyót belé – egyiket az egyik combjába, másikat pedig a másikba. Ha felüvöltött fájdalmában, akkor sikolya elégedettséggel töltött el, s feltöltött még több energiával. Arcom még ördögibbe váltott.
- Nem hallottad még, hogy a hét főbűn egyike a falánkság? – kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben gúnyosan mosolyogva tettem meg az utolsó lépéseket is, amik elválasztottak a vámpírtól.
Ha még mindig talpon volt, akkor odaérve hozzá nemes egyszerűséggel kirúgtam lábait alóla, ám mielőtt ténylegesen felnyalhatta volna a betont, elkaptam a ruhája gallérjánál fogva, és közel húztam magamhoz.
- De tudod, hogy mi a még nagyobb bűn ennél? – beszéltem hozzá tovább teljesen nyugodtan, egyetlen másodpercig sem zavartatva magam. – Az, hogy nem tudod eltakarítani a mocskot, amit magad után hagysz.  – A szavakat szinte úgy köptem ki, mintha még az is méreg lett volna a számban, miközben arcom teljes megvetésről árulkodott.
Azonban nem vártam meg azt, hogy reagáljon a vámpír bármit is arra, amit mondtam, vagy tettem, csak nemes egyszerűséggel olyan erővel képen töröltem a pisztolyommal, hogy elrepült tőlünk valamerre – sajnos, nem olyan messzire, mint kellett volna, de nem volt baj. Nem akartam semmilyen egérutat hagyni neki.
Épphogy földet ért a vámpír, én már utána is indultam kegyetlen, szinte már őrült mosollyal az arcomon.



━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

words: 740

Kezdődjék végre a buli  

@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok
Play by :
Eiza Gonzalez
Léptek száma :
17

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Főutca   Hétf. Jún. 12, 2017 3:51 pm



to: Hazel



Gyűlöltem mindent. A várost, az embereket, akiknek a vére után sóvárgok, Rebekah Mikaelsont, aki átváltozatott, de legfőképp magamat gyűlöltem. Egy vérszívó, egy közönséges gyilkossá váltam és képtelen voltam kontrollálni a sóvárgást. Nem egy áldozatot hagytam már magam mögött emiatt és nem tudtam, mihez fogjak. Voltak pillanatok, amikor nem érdekelt semmilyen következmény, csak a vér ízére tudtam gondolni a számban. Tudtam, hogy ettől rossz vagyok és hogy léteznem sem szabadna. Az öngyilkosság gondolata is felmerült bennem néhányszor, de nem, ahhoz túlságosan gyáva lettem volna és én nem akartam az lenni. Bár alapvetően gyáva voltam, hisz elmenekültem a családom közeléből. Heather, a nővérem nagyon hiányzott, de ha hazamentem volna hozzá, nem tudtam volna a szemébe nézni. Másrészt rettegtem, hogy ártok neki. Ha valaha bántanám, nem tudnék többé a tükörbe nézni.
Éjszaka volt, az utcán kóboroltam újabb ennivaló után kutatva. Nem tehettem róla, éhes voltam és az ösztöneim nem álltak le, pedig tudtam, hogy nem helyes. Nem akartam élvezni, de élveztem, ahogy kiontottam mások életét… egy sóhajjal megálltam és elnéztem az utca másik oldalán levő lányka felé. Félmosolyra húzódtak az ajkaim, majd odasuhantam elé, mire ő ijedtében ugrott egyet.
- Hogy kerülsz… ide? – Kérdezte ijedten, aztán meglátta, hogy az arcom és a felsőm tiszta vér. Ahogy végigmért, látta, hogy a kezemhez is vér tapad. Nos, az előző áldozatom óta nem volt időm mosakodni, de nem érdekelt. Hátrált, én meg utána léptem.
- Nem az a kérdés, hogyan kerülök ide, hanem az, hogy mit akarok… - Magyaráztam egy félmosollyal, majd mögé suhantam, mire ő megfordult. Félt, láttam az arcán, a szemein, valahogy mégsem érdekelt, mert csak a nyaki ütőerére tudtam gondolni.
- M-mit…? Tűnj innen! – Emelte meg a hangját, mire én elkaptam a vállait és magamhoz rántottam, hogy a szemébe nézhessek.
- Egy hangot se. Most pedig nyugton maradsz… és nem fog fájni, megígérem. – Suttogtam, majd félresöpörtem a hosszú, szőke haját a nyakától, hogy helyet biztosítsak magamnak. Ahogy a nyakára pillantottam, egyből megváltozott az arcom. Az éhség még jobban eluralkodott rajtam, majd pillanatok múltán már a vámpírfogakkal támadtam, hogy igyak a véréből. Nyekkent egy halkat a hölgyemény, de nem ellenkezett. Az igézésem használt. Úgy ittam a vérét, mintha egy pohár whiskey lenne, vagy mint az életet adó víz… nekem a vér volt az, ami az életet adta, bármennyire is gyűlöltem. Az épület falához noszogattam, de a nyakától nem szakadtam el. Nekidöntöttem és hevesebben, mohóbban ittam tovább a vérét. Az agyam kikapcsolt a mámorító ízt érezve és nem érdekelt, hogy mi zajlik körülöttem. Az utca kihalt volt még néhány perce, talán volt annyi időm, hogy amíg befejezem az evést, addig nem jön erre senki. A lány egyre csak gyengült, így a végén már meg kellett tartanom, hogy ne zuhanjon a földre, de nem érdekelt.


449 szó || @





Don't underestimate the allure of darkness.
Even the purest hearts are drawn to it.

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
✘ mr. perfect matthew daddario
Léptek száma :
30

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Főutca   Szomb. Ápr. 15, 2017 9:25 pm


avatar
Egy sziluett vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Főutca   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Főutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: New Orleans :: Bourbon Street-
^
ˇ