Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Elkészültem!

írta: Holly Marlow
Today at 12:52 pm

Holly Marlow

írta: Holly Marlow
Today at 12:50 pm

Bárpult

Today at 12:45 am

Bejárat

Yesterday at 11:30 pm

Vendégszoba

Yesterday at 11:30 pm

Chelsea szobája

Yesterday at 11:30 pm

Nappali

Yesterday at 11:30 pm

Konyha

Yesterday at 11:29 pm

Fürdőszoba

Yesterday at 11:29 pm

Társalgó

Yesterday at 11:11 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 10 6
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 2 4
Eredetiek 0 2
Eretnekek 2 1
Vadászok 3 1
Emberek 9 5
Összesen 36 31
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Francesco Di Pasqua, Holly Marlow


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Sétány

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sétány   Csüt. Szept. 07, 2017 8:57 pm




Alison & Meghan

in times like these

Semmit sem reagálok, mikor azt mondja, talán csak összekevert valakivel. Nem. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem erről van szó. Viszont ha az alapvetően béna megérzéseim most nem csalnak, és valóban egy hibriddel sodort össze az élet, akkor egyre jobban értem a "kicsi a világ" kifejezést. Sőt ebben az esetben kijelenthetjük, hogy mikroszkópnyi méretű, és akkor már nem is ragozom tovább. Mielőtt szédülni kezdenék Klaus neve hallatán, hogy aztán szerencsére időben lehuppanjak a közelben lévő padra, elkönyvelem magamban szimpatikusnak ezt a lányt. Bár semmit nem tudok róla, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem a Klaus Mikaelson rajongói klub elnöke. Amikor leül mellém és beszélni kezd, már kőbe van vésve. Ő sem bírja. Oké, akkor most már fellélegezhetek, mert nem fog erőszakkal a hibrid színe elé cipelni. Megejtek egy apró nevetést is, mielőtt válaszolnék.
- Igen, pontosan így értem. És az a legszörnyűbb, hogy nem sikerült elszakadnom tőle. Mármint nem teljesen. Szóval jobb, ha nem futok össze vele, mert sem kedvem, sem időm ismét a csicskájának lenni. Sokkal fontosabb dolgom van. Meg amúgy is élvezem ezt a "van szabadságom" dolgot. Semmiképp nem akarom kinyalni a...na, szóval, érted. - Átfut az arcomon egy gyors grimasz, mielőtt visszaváltanék mosolygásba. Úristen, most valami rosszat mondtam? Mármint a semmiért nem kezd el sírni senki. Ez egyre kínosabb, ha azt vesszük, dunsztom sincs, hogyan kéne egy kvázi vadidegennel viselkedni, ha épp könnyek peregnek le az arcán. Egyébként sem tartom a sírást a szakterületemnek. Ahogy így belegondolok, nem is tudom, mikor sírtam utoljára. Édesanyám eltűnése is sokkal inkább pánikrohamba taszít, mint könnytengerbe. Már épp arra jutok, hogy biztatóan megpaskolom a vállát, ami amúgy kicsit sem lenne gáz, ugyan...amikor szerencsére megszólal. Bár a szavait nemigen tudom hova tenni. Vagyok annyira nyílt, hogy rákérdezzek, mert törődöm egy idegen sanyarú múltjával, pláne ha Klaushoz van köze, hiszen mély együttérzésem minden "áldozata" iránt. De ha már itt tartunk, a telibe rákérdezős faragatlanság hála az égnek, hiányzik belőlem. Ám most megint ott tartok, hogy nem tudom, mit mondjak. Lehet, egyszerűbb elkezdeni az alapoknál, ha már egyszer így megtaláltuk a közös hangot. Úgy értem, az elmondottak alapján neki sem könnyű az élete.
- Nos, remélem, megtalálod, amit keresel. Persze anélkül, hogy össze kéne futnod azzal a bizonyos nemkívánatos személlyel. Amúgy Meghan vagyok. És ne haragudj, hogy elfelejtettem bemutatkozni, de nem mindennap állítanak le az utcán úgy, ahogy ma te tetted. Szerintem hirtelen kimentek a fejemből a formaságok, mint a bemutatkozás. - Nyújtom felé a kezem, most már oldottabb hangulatban és kicsivel szélesebb mosollyal.


hát ez jaj lett, viszont küldök sok puszit mellé   ❀  kredit


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétány   Pént. Aug. 18, 2017 2:26 pm


For Meghan Wyatt

i am more broken than anyone ever thought

Nem is olyan régen még a Klaus iránti tisztelet és kötődés uralt, amitől nem tudtam és nem is akartam szabadulni. Hálás voltam neki, amiért megszabadított a fájdalomtól, az átváltozás okozta kíntól, s egy ideig valóban úgy gondoltam róla, hogy érdemes is erre a bizalomra. Aztán borzalmas dolgokat tett, szörnyűségekre kényszerített minket, s mikor a legtöbb hibrid elárulta, lemészárolta őket. Néhány társamnak sikerült elmenekülnie, néhányukat el is engedte, míg engem bezárt és megölette velem az egyetlen férfit, aki igazán fontos volt számomra. Gyűlöltem érte, de nem akartam bosszút állni. Csak tudni akartam, mi történt Thobiassal, mindössze erre vágytam. Felsóhajtottam, mert egyrészt erre egyelőre semmi esélyt nem láttam, másrészt nem igazán sikerült a lány arckifejezéséből olvasnom. Olyan érzésem volt, mintha pontosan ugyanarra gondolna, amire én. Mintha tudta volna, hogy honnan ismer, csak nem akarta beismerni.. Én sem szívesen gondoltam vissza azokra az időkre, mikor Klaus zsinóron rángatott minket, de talán ez közelebb visz Thoby-hoz. És őérte bármit megtettem volna. - Talán csak összekevertelek valakivel. - folytatom én is a köntörfalazást, a titkolózást, a hazudozást. Mert hát egyértelmű volt, hogy ismerős vagyok neki, és hogy ő ismerős nekem. Nem kevertem össze senkivel, annyira nem pocsék az arcmemóriám, de hogy közvetlen közünk nem volt egymáshoz, az is biztos. Nekem személy szerint egyik hibridhez sem volt közöm, nem váltam a Lockwood fiú barátjává, nem vettem részt a felszabadító küldetésükben, s az az ismerkedős típus sem voltam, aki csak azért kerül közelebb valakihez, mert hasonló cipőben járnak. Legalábbis a francos kötődést nem tartottam hasonló helyzetnek, csak problémának, amibe mindannyian belekeveredtünk, azonban mindenki más okból. Nem voltam olyan, mint Tyler, Adrian vagy épp Kimberly. De Igenis egy cipőben jártunk az ismeretlen-ismerősömmel, mert látszólag neki is sikerült megmenekülnie a hibridkirálytól, ráadásul hasonló viselkedést is produkált, mint én. Hasonlítottunk, s nem csak a fajunkat illetően. Mindketten megpróbáltuk letagadni, ami már nyilvánvaló volt. Mégis rá kellett kérdeznem, nyíltan, mert kezdett bosszantani, hogy egyikünk sem hajlandó kimondani. Én megtettem, ami hatalmas döbbenetet váltott ki a lányból. Ahogy tesz néhány lépést hátra és a padra borul, mint akiből kiveszett minden erő, én is odasétálok és leülök mellé, megigazítva a ruhámat. - Úgy érted, megszabadított a kíntól, hogy aztán még több szenvedést varrjon a nyakadba? Igen, ez ismerős. - feleltem egy grimaszt vágva, bár valójában üvölteni tudtam volna a haragtól. Klaus mindent tönkretett, s inkább százszor, ezerszer átváltoznék újra, minthogy hibrid korcsként éljem az életem, aki nagy valószínűséggel megölte a szerelmét. Sőt, egész biztos, hogy megöltem, de miféle barátnő lennék, ha meg sem próbálnám kideríteni, mi lett vele, vagy melyik út szélén lett elásva a teste? Mintha bármit is ártott volna a Mikaelson családnak, amiért egy névtelen senkiként bántak vele, aki még egy normális temetést sem érdemel. Nagyot nyeltem, hogy nehogy kibuggyanjanak belőlem a könnyek, de ahogy a lány felteszi a kérdést és rám pillant, átszakad a gát, amit eddig sikerült kordában tartanom, és egy-egy könnycsepp végigszalad az arcomon, mielőtt még letörölhetném őket. Aztán egy erőtlen nevetés szakad ki belőlem, mert sikerült a már amúgy is kínos helyzetet még kínosabbá tennem. Gratula magamnak. - Sajnálom. Nehéz hónapokon vagyok túl, de... nem, nem keresem Klaust. Sőt, minél messzebb akarok lenni tőle, de nála van valami, ami nekem fontos. Illetve nála volt, azóta pedig nem találom a nyomát. - Nem árultam el rögtön, hogy miről van szó, mert néhány perc ismeretség után nem zúdítasz ilyesmit a másik nyakába. No meg aztán nem bízok akárkire ilyen súlyos titkot. Mert a híres, nevezetes család nem holmi csecsebecsét vett el tőlem, hanem a másik felemet. Kézfejemmel letöröltem a kósza könnycseppeket az arcomról, s megigazítottam a szemüveget, ami megint csak emlékeztetett rá, hogy miért is hordom. Hogy emberibbnek érzem magam tőle, talán túlságosan is. De ha az embernek összetört a szíve, akkor teljesen mindegy, hogy halandó ember, vagy egy természetfeletti lény. A vámpírlét miatt ráadásul még jobban is fáj minden, mint egyébként.

kicsit kusza, mint jelenleg a gondolataim..  ■ zene: waveskinézet
■■

avatar
Hibrid vagyok
Keresem :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétány   Csüt. Aug. 10, 2017 5:11 pm




Alison & Meghan

in times like these

Azt mondja, tévedett. Egyrészt nem tűnik túl meggyőzőnek a hangja, másrészt most már én is egyre biztosabb vagyok benne, hogy okkal érzi úgy, ismer valahonnan. Szerintem alaposan beletrafált. Nekem meg mindjárt megfájdul a fejem, annyira erősen próbálok rájönni, hol találkoztunk korábban. Vagy lehet, valóban egy hibriddel állok szemben, és szimplán belecsöppentünk az "azonos fajúak nagy találkozásának" közepébe? Az esély megvan rá. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mennyire nincs érzékem a fajok felismeréséhez. Pedig már több év eltelt, de még mindig béna vagyok ehhez. Ja, túlságosan lefoglalt, hogy ne öljek meg senkit.
- Ó, értem. Akkor most már végképp ötletem sincs. - De van, csak nem mondom ki hangosan. Különben meg tényleg csak nekem kezd kínos lenni ez a szitu? Mármint egy vadidegennel arról csevegek, mégis hol találkozhattunk korábban, és járt-e már New Yorkban? Esetleg nem óhajtok ajánlani neki néhány helyet, amit mindenképp látnia kell, ha majd valamikor ismét New Yorkba tévedne? Jesszus.
Eléggé elkomorult a lány arca, mintha nyomasztaná valami. Mondjuk nyilván nem ok nélkül szűrtem le azonnal, hogy kétségbeesettnek tűnik. Megkérdezném, mi bántja, de tekintettel arra, hogy három perce sem ismerem, szerintem nem lelkizéssel kéne indítanunk. Zavartan pislogok körbe, és egy tized másodpercre átfutott az agyamon a gondolat, hogy ha most a közelben bomba robbanna vagy valakit nyilvánosan lefejeznének, esetleg bármi hasonló történne, akkor lenne lehetőségem csendben odébb osonni, ezzel felfüggesztve ezt a különös találkozást. Semmi bajom nincs vele, tényleg, de...azért nem minden nap állítanak meg az utcán azzal, hogy ismerjük-e egymást valahonnan? A következő kérdése úgy rángat ki a gondolataimból, mintha vasmarokkal szorongatna, hogy itt helyben megfulladjak. Jól hallom a nevet, ami elhagyta a száját? Tőlünk pár lépésre meglátok egy padot, amit valószínűleg az Úr küldött az utamba. Mármint meg mernék rá esküdni, hogy pár perccel ezelőtt még nem volt ott. Oké, az is tény, hogy csőlátásom van. A lényeg, hogy ez a pad most életet ment, mert elég közel van ahhoz, hogy elbotorkáljak odáig és úgy vessem bele magam, mint egy idős néni a karosszékbe. Most mégis mit feleljek? Egyáltalán mit kellene csinálnom? Hogyan reagáljak? Mondjuk ha már itt tartunk, eddig elég hülyén reflektáltam a kérdésére, szóval szerintem már édes mindegy, mit teszek. Úgyis leesett neki, hogy egyáltalán nem ismeretlen számomra Klaus Mikaelson neve. Tudom, félnem kéne, hiszen ez simán lehet csapda is, de valami azt súgja, nem azért van itt ez a lány, hogy Klaus elé vigye a fejemet. Sőt belém hasít az érzés, hogy ő épp annyira utálja, mint én. Ez még meg sem lepne, elvégre nem a jótét lélek mintapéldányáról van szó. Minden második embernek a bögyében van Klaus. Azért én veszek egy mély levegőt, mielőtt bármit is mondanék.
- Azt hiszem, kár lenne tagadnom. Igen...volt balszerencsém összefutni Klausszal pár éve. Remélem, többet nem keresztezzük egymással az utunkat. - Ahogy most abban is bízom, ebből a pár perccel ezelőtt megismert korombelinek tűnő lány is rájött, hogy rohadtul nem a szívem csücske a Hibrid.
- De miért kérdezed? Talán...őt keresed? - Előre félek a választól. Mármint ha ne adj isten Klaust kutatja, lehet, engem is bajba sodorna, hogy megtalálja. Volt idő, amikor én is bármit megtettem volna a pasasért. Jobban belegondolva félek, még mindig így tennék, ha ismét találkoznék vele, hiszen sosem sikerült teljesen megtörnöm a szolgakapcsolatot. Amíg távol vagyok tőle, minden rendben van. Szóval nem kockáztathatok.


nagyon jó reag lett, drága   ❀  kredit


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétány   Szer. Júl. 19, 2017 12:45 am


For Meghan Wyatt

i am more broken than anyone ever thought

Voltak napok, mikor alig kaptam levegőt a mellkasomat szorongató fájdalomtól. Minden egyes naphoz hatalmas erőre volt szükségem. Elveszítettem azt, akit mindennél jobban szerettem és még csak gyászolni sem tudtam nyugodtan. Mert nem akartam belenyugodni abba, hogy halott. Egyszerűen csak... nem lehet az. Nem veszíthetem el véglegesen, ebbe belegondolni sem akartam. De egyre fogytak a nyomok, az emberek, akikkel beszélhettem. Akit sikerült szóra bírnom, vagy azt mondta, hogy nem ismeri, nem tud róla semmit, vagy azt, hogy utoljára a Mikaelsonoknál látta, esetleg azt, hogy épp oda tartott. Gyanús volt, hogy a legtöbben a haláláról sem hallottak, még az ismerősei se, de őt magát nem találtam, így kezdtek fogyni a lehetőségeim, a reménnyel együtt. Ez utóbbiból tényleg nagyon kevés volt már, és kezdtem elveszíteni azt a keveset is, ami megmaradt. Minden áldott nap meg kellett győznöm magam, hogy nem adhatom fel, tovább kell mennem, keresnem, mert Thobias talán bajban van. Vagy egy jelöletlen sírban fekszik valahol, ami ellen szintén tennem kellett. Erre a gondolatra mindig gombóc nőtt a torkomban és könnyek gyűltek a szememben. Nem akartam ebben hinni, de minden értelmetlen utazás efelé taszigált.
A lány nagyon ismerős volt, de először nem tudtam hova tenni az arcát. Vajon hol láthattam? Próbáltam felidézni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Bocsánatkérő mosollyal az arcomon emeltem rá a pillantásom, ami kicsit elkalandozott a távolba. - Akkor biztos tévedtem. - feleltem könnyedén, mintha nem úgy éreztem volna magam, mint akibe villám csapott, ahogy megpillantottam. Csak azt nem tudtam, honnan ez a kellemetlen érzés. Mintha magát Klaust láttam volna meg. - Csak átutazóban voltam New Yorkban, úgyhogy nem hiszem... - Aztán bumm! Belém nyilallt a felismerés. Mintha magát Klaust láttam volna meg.Hát persze. Valahol mélyen, legbelül épp ettől tartottam. Egy hibrid, aki remélhetőleg már nem dolgozik annak az aljas szemétládának. Óvatosnak kellett lennem. Annyit azért megtudhatnék, ismeri-e Klaust. Ha gyanúsan viselkedik, még mindig kamuzhatok valamit. Aggódtam a válasza miatt, de kénytelen voltam rákérdezni, bár tényleg nem akartam. Thobias-ért meg kellett tennem. Ha másért nem is. Tartoztam neki ennyivel, hiszen... valószínűleg miattam halott. Vissza kellett nyelnem a könnyeimet, amik majdnem legördültek az arcomon.Érdeklődést mímelve meredtem rá, aztán persze zavart vigyor terült szét a képemen. - Kérdeznem kell valami furcsát. - Erőt gyűjtöttem és egy sóhaj után kiböktem a kérdést. - Ismered Klaus Mikaelsont? - tettem fel az ominózus kérdést, amitől olyan érzésem támadt, mintha minimum egy forró piszkavasat próbáltak volna letuszkolni a torkomon.

szuper lett az enyém viszont picit rövidke  ■ zene: waveskinézet
■■

avatar
Hibrid vagyok
Keresem :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétány   Csüt. Jún. 01, 2017 2:14 pm




Alison & Meghan

in times like these

New Orleans most vészjóslóbb, mint valaha. Még csak két napja érkeztem meg, de minduntalan a hátam mögé nézek, hogy véletlenül se fussak össze Klausszal. Mondjuk ha észrevesz, már amúgy is cseszhetem, szóval ha innen nézem, akár lazíthatnék is. Ha meg akar ölni, végül biztos meg is teszi. De akár az is előfordulhat, hogy nem is fog már törődni velem. Mióta itt vagyok, amúgy is azt hallottam egy elcsípett beszélgetésből az utcán, hogy családi zűrök kötik le minden figyelmét, na meg a hatalommániája még nagyobb méreteket öltött a jelek szerint, mint én évekkel ezelőttről emlékeztem. Tehát amennyiben szerencsém van, én csak egy homokszem vagyok Klaus sivatagában, és pont nem óhajt velem vesződni. Egyébként sem miatta vagyok itt, gyilkos vágyak sem hajtanak, egyszerűen csak az édesanyámhoz jöttem. A nőhöz, aki világra hozott, akivel nem mindig volt felhőtlen és szeretetben gazdag a viszonyunk, de mára már rendkívül szorosra fűztük az anya-lánya köteléket. A nőhöz jöttem, aki köddé vált, én pedig nagyon félek, hogy nem önszántából. Már a telefonban is furcsa volt a hangja, amikor pedig megszakadt a vonal, hasonló halálfélelmet éreztem, mint amikor értesültem a hibridek lemészárlásáról, és rettegtem, hogy én leszek a következő. Anyán kívül nincs senkim - csak az agresszív apám, aki évekkel ezelőtt elhagyott, és szerintem egyedül ezért leszek mindig hálás neki, persze amellett, hogy világra jöhettem -, nem veszíthetem őt. Ha kell, minden megtakarításomat arra költöm, hogy nyomoztassak utána, de a föld alól is előkerítem. Jaj, ez a szófordulat most valahogy nem segít abban, hogy viszonylag nyugodt maradjak. Márpedig jelenleg ez elengedhetetlen. Tisztán kell gondolkodnom.
A Jackson téren lévő sétányra tévedve a kirakatokat nézem. Úgy sejtem, nem jutok vissza New Yorkba egyhamar, ebben az esetben viszont munkára lesz szükségem. Bár mehetnék a kórházba, de úgy érzem, még a Nagy Almában is épphogy sikerült visszarázódnom az egészbe, és ott legalább ismerős környezetben vagyok, ha pedig ne adj isten rám tör a vérszomj, kitapasztaltam, hova és mikor tudok félrevonulni, hogyan tudom hamar elhessegetni az artériafeltépő gondolatokat. Az itteni kórházban ezt nem nagyon merem bevállalni jelenleg. Viszont dolgozni muszáj lesz, így szerintem holnap el is kezdek valami eladói melót keresni. A turizmus bástyájának számít ez a város, ergo fogadni merek rá, hogy találok valamit. Ma azonban keresek egy magánnyomozót, aki segíthet felkutatni az anyámat. Nem késlekedhetek. Ebben a pillanatban érzem, ahogy hátulról valaki megfogja a karomat, én pedig legszívesebben felkiáltanék hirtelen, de hang sem jön ki a torkomon. Jobb is. Gyorsan megpördülök, és próbálok az ijedtségtől nem ledermedni teljesen, hanem amennyire lehetséges, normális stílusban válaszolni.
- Nem tudom...nem hiszem, hogy találkoztunk már. Elég jellegzetes fejem van. - Az igazat megvallva nagyon is ismerős nekem, és egy elég méretes góc keletkezett a gyomromban attól a gondolattól, hogy talán Klausnak dolgozik. Mondjuk valami azt súgja, nem ártó szándékkal állított meg, sőt mintha őt is aggasztaná valami. Na igen, nem én vagyok az egyetlen, akinek problémái vannak az életben. Pszichológus szakirányba kellett volna továbbmennem sebész helyett, és akkor most a vér sem okozna különösebb fejfájást. Annyira isteni lenne normális életet élni...de ez van, változtatni nem tudok, szóval jobb lenne szépen elengedni a múltat, amikor még vérfarkas gént hordozó emberként az volt a legnagyobb gondom, hogy ha majd orvos leszek, nehogy kinyírjak bárkit is. Most már más dolgok miatt kell aggódnom, és kész.
- Nem jártál New Yorkban véletlenül? Ott élek, szóval maximum ott láthattál már, bár elég zsúfolt, és mint már mondtam, nem vagyok az a tömegből kitűnős típus. - Jó lenne, ha kiderülne, hogy mondjuk a kórházban látott, nem pedig teszem azt a hibrid gyártósoron ütköztünk. Azért ez eléggé meglepne, hiszen Klaus tett róla, hogy eltűnjenek a hibridjei a föld színéről véglegesen. Ez a lehetőség máris kizárva. De akárhogy igyekszem visszagondolni, honnan ismerhetjük egymást, nem ugrik be. Az arcmemóriám nem olyan pocsék, de hogy konkrétumot is kössek hozzá, az már nem az én asztalom.


remélem, elviselhető a reagom, drága  ❀  kredit


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétány   Vas. Május 28, 2017 6:23 pm


For Meghan Wyatt

i am more broken than anyone ever thought

Újabb fülest kaptam egy vámpírtól, aki egy időben bujkált Klaus elől(meglepően sok ilyen vámpírral találkoztam), én pedig nem tehettem mást mint hogy kiderítem mit tud. Ehhez New Orleansba kellett mennem, amit nem szívesen tettem. Tudtam hogy odaköltözött a Mikaelson család és egyáltalán nem akartam összefutni egyikkel sem, de nem volt más választásom. Tudni akartam az igazságot, s amíg nem láttam a saját szememmel Thobias holtestét, nem nyugodhattam bele a halálába. Képtelen voltam rá. Ha egy percig is engedtem volna a kísértésnek és megadom magam a fájdalomnak és a gyásznak, összetörtem volna. Erős akartam maradni az ő kedvéért, a magam kedvéért és nem akartam soha többé olyan gyenge lenni mint abban a mocskos, sötét cellában. Évekig gyűlöltem magam, de időközben beletörődtem, hogy nem tehettem semmit, Klaus parancsolt és a láncoktól sem tudtam szabadulni. Az elmémre és az akaratomra tett béklyók azonban még jobban megviseltek, de ez már a múlté volt. Nem voltam többé fogoly, szabad voltam, azt tehettem amit akartam. Én csak Thoby-t akartam megtalálni, szükségem volt rá, nélküle egyáltalán nem voltam erős vagy bátor, csak egy összetört szívű lány. A hibridlétről igyekeztem megfeledkezni, minden időmet a keresésbe öltem, ez kötött le már lassan két éve, mióta kiszabadultam. Maga a hibridlét is őrá emlékeztetett, arra hogy mit veszítettem és ezzel nem voltam képes megbirkózni. Átlagos ruhákat hordtam, még véletlenül sem olyat, ami egy természetfeletti szekrényébe illene, s mellette szemüveget hordtam, mert miközben azt viseltem halandónak éreztem magam, egy átlagos nőnek. A k betűs név mellett a h betűs szót is kerültem, ha tehettem, igyekeztem egyszerű életet élni, s mivel általában a kutatás foglalt le, ez nem is volt olyan nehéz. Ide-oda vándoroltam, ritkán maradtam meg egy helyen, ez elterelte a figyelmemet és miközben kerestem, sok olyan várost látogattam meg ahol még életemben nem jártam. Egyszer még London városába is elutaztam egy ott élő vérfarkas miatt, persze nem vezetett az a nyom sehová, de legalább láttam a világból egy kis szeletet. New Orleansba viszont nem akartam betenni a lábam, előbb engedtem volna hogy kihúzzák egy fogamat, minthogy ellátogassak ide, de az informátor nem volt hajlandó máshol találkozni. Félt Klaustól de a várost elhagyni még inkább, próbált mindenáron rávenni hogy a város határánál találkozzunk, de én... nos, nem vagyok hülye. Majd tálcán kínálom fel magam neki, nem? Neem. Tényleg nem.A belvárosba érve igyekeztem kiigazodni a városban, beletelt egy kis időbe mire megtaláltam a Jackson teret, de sikerrel jártam és már csak várakoznom kellett. Telt, múlt az idő, s mikor a második óra is letelt, tudtam hogy a vámpír megfutamodott. Sóhajtva fordultam az ellenkező irányba, mikor elhaladt mellettem egy ismerős arc. Belém hasított a felismerés, mire visszafordultam az előbbi irányba, futólépésben utolértem a nőt és gondolkodás nélkül megragadtam a karját. - Hé, ismerjük egymást? - kérdeztem kissé ijedten, rögtön eluralkodott rajtam a paranoia, pedig pont hogy én viselkedtem idiótán. Azonnal észbe kaptam és elrántottam tőle a kezem. - Úristen, ne haragudj! De annyira... ismerős az arcod. Biztos vagyok benne hogy valahol láttalak már. - szabadkoztam és próbáltam felidézni egy emléket, bármit, ami róla szólt, de nem jutott eszembe semmi. Azt tudtam hogy láttam már és volt egy nagyon furcsa érzésem, amire nem mertem volna megesküdni. Nagyon, de nagyon reméltem hogy nem igaz a sejtésem, hogy nem Klaushoz köthető az ismerős arc, viszont a kíváncsiságom erősebb volt az aggódásnál. Meg kellett tudnom ki ő, mielőtt elhagyom a várost.

hello "sis"  ■ zene: hold on(remix)kinézet
■■

avatar
Hibrid vagyok
Keresem :

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Sétány   Szomb. Ápr. 15, 2017 9:42 pm


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétány   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Sétány

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: New Orleans :: Jackson tér-
^
ˇ