Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
suttogások
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Katherine Pierce


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Theodore & Theophile szobája

Theodore Storm
Yesterday at 7:52 pm



Utcák

Elisabeth Saltzman
Yesterday at 6:31 pm



Trónterem

Katherine Pierce
Yesterday at 5:09 pm



Sikátor

Always and Forever
Hétf. Aug. 13, 2018 9:06 pm



Törlések, figyelmeztetések

Always and Forever
Hétf. Aug. 13, 2018 9:01 pm



Partnerkeresõ

Connie Walker
Vas. Aug. 12, 2018 9:22 pm



Constance Walker

Larissa Blackwell
Vas. Aug. 12, 2018 1:50 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Szomb. Aug. 11, 2018 4:51 pm



Sarah Skyfesh

Sarah Skyfesh
Szomb. Aug. 11, 2018 12:57 am



Udvar

Elisabeth Saltzman
Pént. Aug. 10, 2018 7:23 pm
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 5 5
Boszorkányok 8 0
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 2 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 0 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 2 1
Emberek 1 2
Összesen 23 14

Share | 
 

 Raktár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Raktár   Kedd Aug. 29, 2017 12:28 am

Szabad játéktér!

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
349

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktár   Hétf. Jún. 19, 2017 8:20 am



Hazel & MacKayla




Az utóbbi heteket azzal töltöttem, hogy egy vámpírt tartottam folyamatos megfigyelés alatt. Nem volt könnyű feladat, és nagyon óvatosnak is kellett lennem, a türelemről nem is beszélve. Tudtam ugyanis, hogy ez a vámpír már elég idős volt, s emiatt nagyon ravasz is. Épp csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a nyomára bukkantam, és nem szerettem volna, ha kicsúszik a markomból egy ilyen különlegesnek mondható préda. Nem tudtam, hogy mennyi információt tudtam volna kiszedni belőle, valószínűnek tartottam, hogy semennyit, de ettől függetlenül is meg akartam próbálni kicsikarni belőle mindent, amit csak tudtam. Megvoltak a magam módszerei, amik igen változatosnak voltak mondhatók, így egy próbát mindenképp megért. Ha mást nem, hát a kínzását biztosan élvezni fogom – ehhez kétség sem fért.
Ugyanis csupán erre az időre tudtam megfeledkezni a lelkemben tomboló ürességről, dühről és fájdalomról – csupán erre az időre csitult a vámpírok ellen érzett megvetésem és gyilkos ösztöneim. Élveztem, ahogy a vérük végigfolyt a kezemen, élveztem a kínoktól eltorzult arcukat nézni, és élveztem mindent, amit ilyenkor kiejtettek a szájukon – ha könyörögtek, ha engem szidtak, ha fenyegetőztek, egyik sem hatott meg, hisz tehetetlenek voltak. Az életük az én kezemben volt, tőlem függött, hogy élnek-e vagy halnak, annál nagyobb élvezet pedig nem is létezett, amikor miszlikbe apríthattam a szánalmas lényüket. Megnyomorítottam őket testileg és lelkileg is, olyan messzire sodortam őket, hogy már könyörögtek azért, hogy öljem meg őket, hogy vessek véget a létezésüknek. Imádtam megtagadni tőlük ezt a kérést. Hogy hogyan is tettem ezt? Nos, igen egyszerűen – játszottam velük.
Mikor elértek már arra a szintre, hogy csak meg akartak halni, vért adtam nekik. Nem olyan sokat, hogy az erejüket teljesen visszanyerhessék, de épp eleget ahhoz, hogy a sérüléseik egy része begyógyuljon, ők pedig a megmenekülésen törhessék a fejüket. Ezt az érzést pedig felerősítette még az is, hogy teljesen véletlenül a láncaik már nem voltak olyan erősek, mint korábban, simán kiszabadulhattak onnan, és az ajtókat is nyitva hagytam. Aztán, amikor már tényleg látták a fényt az alagút végén, amikor már tényleg érezték a szabadságot a kezükben, a bejárati ajtó kinyitása után újból elkaptam őket, és romba döntöttem az összes reményüket – akkor öltem meg őket.
Persze nem minden vámpírral játszottam el ezt, voltak olyanok, akik túl veszélyesek voltak ahhoz, hogy ehhez hasonló játékot űzzek velük – őket csak egyszerűen megöltem -, és voltak olyanok is, akikkel csupán felindulásból végeztem még a kínzásuk közepén, vagy véletlenül túl messzire mentem, mert elkapott a hév, és ez okozta a halálukat. A végeredményen mindenesetre nem változtatott – minden vámpír, aminek a nyomára bukkantam eddig, holtan végezte. Ez várt a mostani prédámra is, de még az Ősiekre is. Nem fogok ugyanis addig nyugodni, amíg mind el nem pusztult, megszabadítva a világot a mocskos fajuktól.
A Rousseau’s Bár raktárában bújtam meg, itt vártam arra, hogy megjelenjen az áldozatom. Megfigyeléseim alapján ugyanis minden áldott nap ugyanabban az időben eljött ide – hogy mit csinált, azt nem sikerült kiderítenem, de nem is érdekelt. Nekem csak ez az információ kellett ahhoz, hogy tudjam, hol kaphatom el a legegyszerűbben – hogy hol fogja a legváratlanabbul érni a támadásom.
Az óra már majdnem annyit ütött, amikor a vámpírnak meg kellett jelennie. Feszülten várakoztam, ujjaim a pisztolyom hideg felületére feszültek, készen állva arra, hogy bármelyik pillanatban előkaphassam azt, és jó pár fagolyót a vámpírba repíthessek. Mielőtt azonban a várt személy megérkezett volna, valaki más toppant be nagy hangosan.
Magamban egyből szitkozódni kezdtem, tartottam attól ugyanis, hogy a szőke tönkreteszi a tervemet a váratlan megjelenésével, és cseppet sem óvatos és csendes lépteivel, de nem bújtam elő. Reménykedtem abban, hogy csak fogja magát, és lelép majd innen, ha azt látja, nincs itt senki az égvilágon, ám nem így történt. Itt maradt, mintha halaszthatatlan dolga lett volna.
Rápillantottam az órámra, hogy megállapítsam, van-e még időm arra, hogy elüldözzem ezt a csajt innen, de szerencsémre még volt némi. Nem sok ugyan, de elégnek tartottam ahhoz, hogy a szőke tudtára adjam, marhára nincs itt semmi keresnivalója, és jobban teszi, ha nagyon gyorsan elhúzza a csíkot innen, ha csak nem akarja, hogy golyót repítsek a fejébe.
- Nem tudom, hogy mit keresel itt, de ez nem szőke kislányoknak való hely, szóval jobban tennéd, ha sarkon fordulnál, és elmennél arra, amerről jöttél – jöttem elő a búvóhelyemről, karba tett kezekkel, miközben felvont szemöldökkel, várakozóan pillantottam a csajra. Arcom ugyan rezzenéstelen és érzelemmentes volt, de azért tettem arról is, hogy érezze, jobban teszi, ha nem ellenkezik velem, mert akkor kettőnk közül ő lesz egyedül az, aki megszívja, de rendesen. Nem igazán foglalkoztatott az ugyanis, ha eggyel több vagy kevesebb embert ölök meg – járulékos veszteségek mindig voltak és lesznek is.



━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

words: 747

Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott <3

@




The devil within



avatar
Az Öt vezetõ egyike vagyok
Play by :
Eiza Gonzalez
Keresem :

Léptek száma :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Raktár   Szomb. Ápr. 15, 2017 9:53 pm


avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
349

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktár   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Raktár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Raktárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans :: Rousseau's bár-
^
ˇ