Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 25 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (133 fő) Pént. Feb. 02, 2024 5:51 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
ÜzenetSzerző
TémanyitásBonkai EmptyPént. Szept. 15, 2017 10:07 am

Malachai && Bonnie
Nagy butaság volt idejönni, nem értem, hogy mi vitt engem erre az egészre, mert semmi keresnivalóm nem volt itt. Sokáig volt már itt egyedül, ahogyan az előző börtönvilágban is, de.. megváltozott bennem valami, mára sikerült feldolgoznom azokat, amik bent történtek és nem feltétlenül akartam megölni őt. Talán ő is olyan, mint Damon csak sokkal több figyelmet és törődést követel magának, mert mindenki utálta, mindenki mindig szörnyetegként tekintett rá, na nem mintha ő ezért ne tett volna. Mégis itt vagyok és próbálok ezer okot találni, hogy miért kapjon egy esélyt, miért vigyem ki magammal és miért próbáljam megváltoztatni. Talán ő nem is olyan rossz, amilyennek képzeltük, csak egy figyelem és szeretethiányos ember.. Azonban tudom is, hogy nem lesz ez könnyű menet, hogy nem fog azonnal megváltozni, hogy semmi sem garantálja, hogy nem kezd el azonnal gyilkolni, ahogyan kijut innen, hogy nem fog velem is végezni.
- Talán nem így gondolom, talán van benned valami megmenthető és értékelhető, talán nem csak egy lelketlen gyilkológép vagy.. - mondom egy vállrándítás közepette, még magam sem döntöttem el,hogy melyik lenne a helyes lépés, megölni őt vagy megpróbálni megváltoztatni. Nála sosem lehet tudnia  dolgokat, ő mindig képes meglepetést okozni, elég kellemetlen meglepetéseket, például az egész megjelenése elég kellemetlen.. De hiába próbálom utálni, hiába próbálom gyűlölni, sajnálom őt, sajnálom azt, amiken át kellett esnie, talán ha nem így alakultak volna a dolgok, ha a családja nem vetette volna meg a létezését, ő most másmilyen ember lenne. Ha más lenne, akkor barátok is lehetnénk, talán legjobb barátok és segíthetne dolgokban, de nem.. őt lelökték arról az útról, melyen járnia kellett volna, talán nem teljesen tehet róla, ami vele történt, de tudott volna változtatni
Aztán végül rátérünk a lényegre, ő követeli tőlem, hogy mondjam el, mit szeretnék tőle, miért cserébe engedem ki.. még magam sem tudom teljesen, annyira minden miatt gondolom azt, hogy butaságot követek el. - Meg kell változnod Kai. - mondom neki, de tudom, hogy ez lehetetlen.. ő már nem fog változni és ha még képes is lenne rá, nem akarná, neki jó minden úgy, ahogyan most van.. leszámítva azt, hogy kikötözve rohad egy széken. Sóhajtok és tényleg a szemébe nézek, próbálom lehámozni róla a buta pajzsait, próbálom lerombolni a falakat.. - Tudom, hogy képtelen vagy rá.. hogy nem tudod majd megállni, hogy ne gyilkolj, de legalább a számomra fontos embereket hagyd békén. Kapsz egy esélyt.. azt adom neked, amit a családod sosem adott neked, egy választási lehetőséget, esélyt arra, hogy másmilyen ember légy.. Ha kicsit megváltoznál, talán nem utálna mindenki, talán szeretne valaki.. - mondom neki, de már előre tudom, hogy csak a pofámba fog röhögni és egyetlen pillanatra sem gondolja át a szavaimat.

● Nem érdemled meg a segítséget.. :P ●

● made by Bonbon ●

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Bonkai Empty
TémanyitásBonkai EmptyCsüt. Aug. 10, 2017 5:53 pm

Egyre szélesedőbb, eszelős vigyor terül szét a pofázmányomon, pláne, amikor az ujját végighúzza a láncaimon és még a maga szenvtelenségével is megajándékoz. Nem habozok hát kihasználni az igen korlátozott lehetőségeimet és így hajolok hozzá közelebb. Hirtelen, nem számítottan és baromi pofátlanul.
- Ezt gondolod rólam? Hogy csak megjátszom magam és minden álszentségem és hazugságom az, ami összerak és emberré formál? Hogy nincs az égvilágon semmi sem bennem, ami értéket képviselne? Akkor miért is vagy itt pontosan? Miért nem öltél meg, amikor minden lehetőséged adott volt rá? Miért nem ölsz meg most? Elvégre én vagyok az, aki láncok fogságában senyved... – ha ezt akarja, akkor gyerünk. Ő tenné a nagyobb szívességet. Nem egyszer próbáltam – pontosabban nem csak próbáltam, hanem meg is tettem – elvenni a saját életem, de lám, mégis itt vagyok. Ahogyan ő is, hogy ezt az apró részletet se felejtsük el. Ami viszont egyértelműen bizonyítja, hogy akar valamit. Már megint. Nem baj, legalább rést nyit a bástyán, amin élvezettel fogom át áttuszkolni magam, ezen ne múljék.
- Pedig nem is igyekeztem. – azzal, hogy vicces legyek, de ezt már nem gondolom fontosnak hozzátenni a folytatáshoz.
Csendesen hallgatom, amint megosztja, hogy a kis csipetcsapat tudta nélkül van itt. Akkor tényleg miattam és értem jött. Ó, ez igazán cuki a maga hányingerkeltő módján. Összeszűkülő szemrésekkel és összeszaladó szemöldökkel figyelek a folytatásra. No lám, ez már olyasmi, ami részben érdekel.
- Hogyha jól viselkedek? Ez mégis mit jelent, mit vársz tőlem, Bonnie? – gondolom azt már eljátszottam, hogy csakúgy szimplán megígérjem, ezentúl jó leszek. Pedig megtenném. Hogy a pokolba ne tenném meg?! Nincs min vitába kerülnöm önmagammal, azt pontosan tudom, hogy ezt akarom. Kijutni innen, a többi nem érdekel.
- Halljam, mit akarsz, mit tegyek meg? – szusszanok egykedvűen, de a figyelmemet azért nem vonom el tőle, mi több, csak most láncolta azt igazán magához. Nem hiszem, hogy volna olyasmi, amit ne akarnék megtenni azért cserébe, hogy kiszabaduljak innét.

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Bonkai Empty
TémanyitásBonkai EmptySzomb. Júl. 15, 2017 12:41 pm




Bonnie and the Devil


Malachai Parkerben van valami ami nem hagyja nyugodni az embereket. Nem az az elbaszott bambi tekintet amivel mindenkit le akar venni a lábáról, de még csak nem is az a vonzó szociopataság amiről a szeme árulkodik. Nem. Hanem a remény. A remény ami azokban az emberekben él, akik ismerik. A remény arról, hogy jó embert lehetne belőle faragni, mert a lelkében talán ott pislákol egy kis fény. A jóság fénye. És az a baj, hogy ő ezt pontosan tudja. Ismeri a módját annak, hogyan kell táplálni ezt a reményt az emberekben, mert ő nem akarja, hogy lemondjanak róla… igaz?

- Egytől egyig - mondom szenvtelenül és mutatóujjamat végighúzom az egyik láncon ami a mellkasára feszül. Büszke vagyok arra, hogy sikerült “legyőznöm”. A szívem folyamatosan bosszúért kiáltozik, el akarja vágni ennek a férfinak a torkát, ám egy másik oldala meg akarja menteni. Azt akarja, hogy értem változzon meg. Mint egy tinédzser lány. Ahogy belehajol az intim terembe majdnem megriadok, mint egy puskalövést halló nyúl. De nem. Nem tántorodok hátra. Erősen koncentrálok miközben barna íriszeit bámulom. Szavai hatására elernyednek az izmaim.
- Szeretsz másokkal játszani, igaz? Elhitetni velük, hogy amögött az álszent, hazug lélek mögött érző szív lakozik - fejtem ki gondolataimat. Farzsebemben érzem ahogyan megfeszül a bicska, ami a nyakáért kiabál.

- Pedig te nagyon jól tudod, hogy mi a megvetendő - vigyorgok rá. Hiszen annyi megvetendő dolgot tett már az életében, kezdve azzal, hogy megölte az egész családját szinte. Megölte az iker testvérét, és még Elenát is el akarta venni tőlem. Megérdemelné, hogy a hátralévő örökké valóságát ebben a világban töltse.
- Vicces fiú vagy Kai - szólok és felegyenesedek. Nem akarok továbbra is az intim szférájában lenni - nem tudják, hogy itt vagyok. ÉN - hangsúlyozom - akarok adni neked egy esélyt. Hogyha jól viselkedsz, és nem ölsz embereket, talán megengedem, hogy a szerencsétlen kis életed hátralévő részét egy farmon, kapálgatva töltsd el - vonom meg a vállamat egykedvűen, s hátat fordítok neki, hogy ne lássam belső cívódását.

szószám ||  Bonkai 2909147992  || elbaszott szerelem @


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Bonkai Empty
TémanyitásBonkai EmptySzer. Május 31, 2017 9:10 pm

Valahol egész szexinek találom, ahogy lehunyt szemekkel áll egy darabig, bár igazság szerint azt még inkább, hogy visszajött. Értem. Hozzám. Mégis mi másért volna itt, miután magamra hagyott?! Úgy, ahogy annak idején én is őt, noha hozzátenném, ő már másodjára tette meg velem. Jó, értem én a lényeget, megbüntetett, ami szintén elég.. khm.. felajzó is lehetne a maga módján. ..már, ha nem ítélt volna arra, hogy ezt a borzalmas és gyomorforgató szart hallgassam több tízezredjére immáron újra és újra. Ez pedig bosszúért kiált. Fájdalmas, véres, hosszan tartó bosszúért.
Ha valamire nincs szükségem, az pont a tekintetében megülő szánalom. Nem szorulok rá és tulajdonképpen sért is, amiért megteszi. Valljuk be, mindketten szépen játszottunk – míg nekem is volt rá lehetőségem ugyebár –, veszíteni pedig közelről sem vesztettem, hiszen itt van, ide jött, akar tőlem valamit, máskülönben ez az egész most meg sem történne. ..és, ha Ő akar tőlem valamit, akkor én vagyok nyerő helyzetben. A láncok ellenére is. Így van vagy nem így van? Naná, hogy így.
A sértegetés messze áll tőlem, most kivételesen őszinte vagyok, már amennyire úgy ítélem, hogy annak kell lennem, vagy inkább amennyire az akarok lenni, de ez most mellékes.
Touché. Igaza van, sokféle helyzetben láttuk már egymást, de ez nem jelenti azt, hogy bármi is lejátszott volna közöttünk. Még mindig áll az, hogy ő jött hozzám és nem fordítva.
Ahogy hallgatom, a vigyor eltűnik a képemről, a fejem enyhén előre is bukik a nagy érdeklődésem közepette – haha – és összeszűkülő szemrésekkel figyelve hallgatom a mondanivalóját. Eszembe nem jut hátra hőkölni szűkre szabott mozgásteremben akkor sem, amikor mondhatni eléggé közel hajol. Mi több, egészen elégedett vigyorféle mászik szét a képemen, ahogy előbb a szemeit, majd az ajkait kezdem fixírozni.
- Köszi. Gondoltam, hogy nem véletlen választottad nekem őket, mert ugyebár Te választottad mindet. Így jobban bejövök? Tudtam én, hogy meglátod bennem a jót, ami valahol mélyen létezik. ..mert ugye tudod Bonnie Bennett, hogy létezik?! ..hogy ott van?! ...és ennek ellenére mégis volt szíved magamra hagyni, itt... – hirtelen mozdulva hajolok előrébb, íriszeibe kapaszkodva a sajátjaimmal, ahogy egy eszelős által is megirigylendően visszabámulok rá.
- Nem tudom eldönteni, hogy ez vajon vonzó-e inkább vagy megvetendő benned.. – elgondolkozva billentem át a fejem egyik oldalról a másikra, közben pedig egyetlen pillanatra sem veszem le a szemeimet róla. Nehogy nekem valami csíntalanság jusson az eszébe, amivel én szívom meg. Merthogy azt még nem tudom, mégis minek jött?! Annyira sosem tűnt szívtelen szukának, hogy abban lelje élvezetét, hogy lássa egy másik ember szenvedését. Nem-nem, itt valami másnak kell a háttérben lennie.
Azon a ponton szűkülnek egészen résnyire a látónyílásaim, amikor közli, hogy esélyt ad nekem. Hohó, hol is van itt a buktató pontosan..?
- Mi történt? Stefan elhagyta a hajzseléjét vagy Damon kinyírta a szánni valóan béna borbélyát? Mert egyikben sem tudok majd segíteni… Szóval miről van szó? Mit akarnak tőlem? – ó, nem baj az, ha akarnak valamit, gond egy szál se, de akkor terítékre kell kerüljön az is, hogy én mit kapok azért cserébe, ha a kisujjamat kell mozdítsam a kedvükért. Mondjuk a szabadságom már alkuképes tárgyalási alap, de ahhoz kell valami biztosíték, hogy nem dugnak ide vissza, amint Stefan kitalálja, hogy másik irányba kezdi fésülni a séróját vagy Damon meg nem álmodja, hogy lenyúlja az öccse nyilvánvalóan tehetséges fodrászát.

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Bonkai Empty
TémanyitásBonkai EmptySzer. Május 24, 2017 10:49 pm




Bonnie and the Devil


Érzékelem az émelygést, és az enyhe fulladást, sőt, a szememet sem merem kinyitni. Legszívesebben már most visszafordulnék, ugyanis magam sem értem, hogy mit keresek itt valójában. Malachai Parker lénye beleivódott a bensőmbe, és ez a kis féreg nem akar engedni a szorításból. Nagy levegőt veszek, látatlanban is érzem magamon a tekintetét. Kinyitom a szemem, és szembe találom magam vele. A legnagyobb pszichopata farokkal, akivel életemben találkoztam. Egy ideig csak legeltetem rajta a szemem, hagyom, hogy összefonódjon a tekintetünk, s próbálok olvasni a pillantásából, de nem láttam benne mást, csak ürességet.

Végig nézek rajta. Szánalmasnak tűnik, ahogyan ott ül, leláncolt felsőtesttel, s mégis erősnek látom. Összeszűkült szemekkel nézek rá, nem tudom eldönteni, hogy egy védtelen őzgida, vagy egy támadásra készülő oroszlán ül-e velem szemben. Közelebb lépek, teljes testemmel ki a fényre, s mikor meghallom gunyoros kacaját akaratlanul is feljebb csúszik a szemöldököm. Összefonom két karomat a mellkasom előtt. Nem tudom eldönteni, hogy mégis mit mondjak neki. Sértő megjegyzései egy az egyben leperegnek már rólam, nem tud velük fájdalmat okozni, s amúgy is nálam van a kulcsa a való világba.

- Ugyan! Ne fárasztd magad miattam Kai. Láttalak már szánalmasabb helyzetben - vetem oda neki, s miközben tovább beszél - ami egyébként mindig is nagyon jól ment neki - feltűnően elkezdek kotorászni a táskámban. Meglibbentem hajtincseimet, s magamban azon rágódom, hogy biztos jó ötlet e a világra szabadítani a Sátánt. Tudom, hogy ha Damonék megtudják, nekem reszeltek, de megállíthatatlan késztetést érzek arra, hogy elengedjem. Mintha valamiféle mágikus hurok lenne az elmémen, ami Kaira tereli a gondolataimat. Hányinger kerekedik úrrá rajtam, s mikor befejezi sorait felpillantok a táskámból, hogy ismét találkozzanak a pillantásaink.
- Egyébként, kimondottan csinosak az ékszereid - mutatok a testén körbe tekeredő láncokra, s még egy pajkos kis mosolyt is megeresztek felé - be kell valljam, kíváncsi voltam, hogy bírod az elvonókúrát. - Közelebb lépdelek hozzá, s lehajolok, hogy az arcunk egy vonalban legyen - adok neked egy esélyt, Kai - félkézzel egynegyedig kiemelem a szabadsága kulcsát a táskából és mélyen a szemébe nézek - de ha átversz, a saját kezemmel tépem ki a szívedet. Stimt?

szószám ||  Bonkai 2909147992  || without u @


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Bonkai Empty
TémanyitásBonkai EmptySzer. Május 24, 2017 9:28 pm

Gyűlölöm ezt a számot. Nem tudom elmondani mennyire. Minden egyes sort, akkordot, a refrént, a kitöltő részeket, az énekes hangját, a szám mondanivalóját, az elejét, a közepét, a végét. Nincs olyan része, amitől ne lenne folyamatos fejfájásom és hányingerem. Esküszöm még a rohadt láncok sem zavarnak annyira, mint ez vagy, hogy a szomjúság és éhség újra és újra felemészt, hogy aztán az egész végeláthatatlanul kezdődjön elölről, mint egy KIBASZOTT, BERAGADT, ROHADT LEMEZ!!!
Gyakorlatilag bármit megadnék egyetlen nyüves perc csendért.. Az egyetlen, ami életben tart, már azon túl, hogy megint szó szerint képtelen vagyok meghalni, vagy legalább végleg eltűnni a létezés mezejéről, hogy újra és újra lejátszom a fejemben, hogy állok majd bosszút rajtuk. Mindegyikőjükön. Válogatás nélkül, válogatott módszerekkel egytől egyig. Nem gyakran teszek hozzá új elgondolásokat a meglévőekhez, jobban élvezem ugyanazt a képsort végigpörgetni a fejemben és elképzelem, hogyan hallom a sikolyaikat és a könyörgésüket, látom magam előtt azt miként folyik ki a vér a testükből.. és a kínzásuk vizualizálása ad annyi erőt, hogy tudjam, egy nap kiszabadulok innen és mindent valóra váltva megteszem. Mert efelől nincs kétségem. Voltam már elég türelmes ahhoz és vártam is már eleget, hogy ebben az egyben teljesen biztos legyek, akkor is, ha egyelőre még fogalmam sincs miként fog megtörténni. De amikor majd megtörténik, én ott leszek, ott valamelyik sötét kis sarokban és akkor végre nem csak a fejemben fog lejátszódni mindaz, amit egyelőre még csak a koponyám belső felén mozizhatok végig, miközben újra és újra az őrületben kerget ugyanaz az egyetlen rohadt nóta! (…)
Nem tudom megmondani, hogy mióta vagyok itt, vagy hányszor kellett végighallgatnom a Spin Doctorst, azt sem, hogy most vajon az őrületem kezd nagyobb mértéket venni vagy ez volna a valóság a személyes Poklomban, de ezt az alakot bármikor azonnal felismerném. Ezer közül is, a sötétben, ha nem szólalna esetleg meg, akkor is. Az emlékezetembe vésődött, mondhatni, hogy oda égett és ebben a pillanatban minden kétséget kizáróan vagyok tökéletesen tisztában, hogy Ő az. ..és hozzám jött..
Hangos, megállíthatatlan, az egész testemet megrázkódtató röhögés szakad fel belőlem első reakcióként, miközben még mindig ugyanaz a dallam üvölt a háttérben. Belevegyül a láncok fém csikordulással kísért csörrenése is, ahogy a szemek egymásnak feszülnek a mozgás miatt. Nem bírom abbahagyni, egyszerűen nem megy. Jó ideig nem…
- Nem számítottam ma látogatókra… Tudod, rendbe kapnám magam az alkalom okán és főleg miattad, de hát, amint látod, némi akadályba ütközik már maga az elképzelés is. – ficergek annyit a láncok alatt, hogy igazán egyértelmű legyen, ami már látványra is az egyébként. - Lám, lám, lám… Bonnie… Csak nem hiányoztam?! Én sokat gondoltam rád. Mondhatni egész nap a fejemben jártál, noha azt nem tudom megmondani mikor is kezdődtek itt pontosan a napok és mikor értek véget, köszönhetően neked és a kis vakarcsoknak. – a végét már inkább csak az orrom alatt morgom el. Kényelembe helyezném most egyébként magam, ha már eleve nem ülnék egy rohadt székhez láncolva...

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Bonkai Empty
TémanyitásBonkai EmptySzer. Május 24, 2017 6:27 pm




Bonnie and the Devil


A hajamat rágom. Nehéz ez a nap. A Salvatore ház hatalmas nappalijának kanapéján ülök, és lustán bámulok bele a tűzbe. Damon valahol Elenával van, Stefan pedig a konyhában főzőcskézik Caroline-al. Én pedig átadhatom magam a magánynak, ami bennem lappang. Amit nem mutatok kifelé, mert nagyon jól tudom, hogy mindenki aggódna, és csak az kérdezgetnék, hogy "jól vagyok-e" meg, hogy "mi a baj?". Mégis mit mondhatnék? Bánom, hogy bezártam Őt? Hogy, valami furcsa érzés kering bennem, mióta máshová küldtem? Nem. Ezt nem mondhatom, mert nem értenék meg.
A dívány olyan puha, mintha egy vattacukor felhőn feküdnék, kényelmesen elnnyúlok rajta. Kinyújtóztatom a végtagjaimat, és próbálok nem drámaian a tűzbe bámulni. Egy szőke tincs libben el a látószögemben, és már hallom is Care hangját.
- Mi a baj, Bonnie? - kérdezi, s letelepszik mellém, arra késztetve, hogy felhúzzam, s ölébe rakjam lábaimat.
- Semmi baj, csak fáradt vagyok - mosolygok rá tüntetőlegesen, s remélem, hogy nem kérdez többet, de ő Caroline Forbs, aki sosem fogy ki a szóból.
- Két napja gubbasztassz ezen a kanapén, és még a tegnapi kakaóból sem kértél amit Stefan csinált - úgy néz rám, mintha az anyám lenne, s szemeiben megpillantom a nagyim tekintetét - mond el mi a baj, hogy segíthessek.
- De tényleg nincsen baj Care - felülök és beletúrok vállig érő, mogyoróbarna hajamba. Léptek közelednek felénk, s megpillantom Stefant, ahogy háttal a tűznek, szembe velem megáll, és mellkasa előtt összefonja a kezét. Égnek emelem a tekintetem. Ez egy csapda, súgják az ösztöneim.
- Ne haragudjatok srácok, de most mennem kell... - mondom, s felnyalábolom a táskámat. Megigazítom magamon a ruhát, s már ott sem vagyok. Nem hallom, hogy utánam szólnának, de lehet csupán tudatosan kizárom a hangjukat. Végigrohanok a főutcán, felszaladok a gyepre, s belépek a saját házamba. Az utolsó emlékem ebből a világból a bjeárati ajtó csapódása, s a következő percben már ott állok a piros fényekkel bevont terem közepén, s fülembe bekúszik a Spin Doctors idegesítő dallama. Táskámban ott lapul a gépezet, amivel bezártam őt ide.

szószám ||  Bonkai 2909147992  || without u @


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Bonkai Empty
TémanyitásBonkai Empty


Ajánlott tartalom
163
C szint:
Kalmithil

Bonkai Empty
 

Bonkai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal