Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan



 
The devils on your shoulder...
silhouette frpg

A veszteséget feldolgozni nagyon nehéz. A gyász, a fájdalom felemészti az embert, de még egy vámpírt is. Hogyan bírkózik meg valaki a testvére halálának gondolatával? És ha az elválás örökre szól? Ha vámpír az illető, akkor az "örökké" nagyon hosszú.
A történetünk a hatodik évad elejétől indul, bár vannak változások. Azonban egy valami biztos: Damon és Bonnie meghaltak (minden jel erre mutat, de a lány nagyija elhintette, hogy mindent előre elrendezett), így a szeretteiknek meg kell birkózniuk az elvesztésükkel. A kérdés csak az, ki hogyan éli meg, hogy a szeretett személy nincs többé. Stefan elég rosszul, hisz még a városból is képes lelépni. Elena pedig gyógyfüvekhez fordul és elhiteti magával, hogy minden rendben - egészen addig, amíg ki nem találja az igazi megoldást.
Mystic Falls már nem mágiamentes övezet, így minden visszatérhetne a rendes kerékvágásba, azonban kérdés, hogy ez mikor és hogyan fog sikerülni.
New Orleans világában a fogaskerekek működésbe léptek. Míg a vámpírok és a boszorkányok, illetve Klaus és Marcel hatalmi harcukat vívják a Francia negyed uralmáért, Hayley pedig gőzerővel harcol a mocsárba kirekesztett, átokkal sújtott vérfarkasok felemelkedéséért, addig a külső erők egyre nagyobb seregekben gyülekeznek a határoknál: az Ötök Testvérisége visszatért, és egyetlen céljuk az Ősi vámpírok kiirtásával megtisztítani a Földet a vámpíroktól. Még szerencse, hogy az egyetlen fegyver, a misztikus fehértölgy karó, Klausnál van, igaz? Mi van azonban, ha az Ötök testén kirajzolódó tetoválások olyan helyre vezetnek, ahol százával, ezrével nő a fehértölgy? Az összes vadász, aki csak él és mozog, tucatjával rendelkezne a veszedelmes fegyverrel, s összefogva talán elhozhatják a vámpírok korszakának végét... Hacsak New Orleans vámpírjai és mindenki, akinek kedves a leszármazottak élete, össze nem fognak, hogy megállítsák a Testvériséget - ha kell, bármi áron.

Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
silhouette frpg




Nyomatékosan megkérünk minden játékost, hogy helyszínt önmaguktól ne hozzanak létre! Használjátok bátran a Helyszínkérő topicot!
Köszönettel; a Staff

SFamily
silhouette frpg

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
silhouette frpg
Partnerkereső

Today at 4:54 am


Damien & Heather - az átváltozás előtt

Hétf. Szept. 18, 2017 8:13 pm


Kirk Wood

Hétf. Szept. 18, 2017 6:59 am


Freddrick M. Lowell

Vas. Szept. 17, 2017 1:10 pm


Nappali

Szomb. Szept. 16, 2017 11:45 pm


Damon && Elena || Már nem vagy itt

Szomb. Szept. 16, 2017 8:04 pm


Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Information
silhouette frpg

Téma: The Vampire Diaries & The Originals FRPG
Főadmin: Elena Gilbert
Társadminok: Hayley Marshall, Stefan Salvatore & Damon Salvatore
Megnyitott: 2017. április 14.
Elérhetőség: e-mail (ha írsz, jelezd a chatben!)


Share | 
 

 Bejárat

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Hétf. Júl. 17, 2017 5:07 pm



Theo & Carmen
just trying to help hurt everyone else

Eléggé kiakadtam azon a kígyón, nem pont azért, mert rettegnék a hüllőktől - amúgy de, eléggé félek tőlük -, hanem azon rémképek miatt, amik eszembe jutottak. Mattre gondoltam, a helyszíni fotókra, amiket nem szabadott volna látnom, én mégis megnéztem őket... A kígyó pedig az autót szimbolizálta, éles volt, gyors és halálos. Még jó, hogy nem egy véres autót idéztem meg a konyhába! Felkavart a tudat, az, amit műveltem, mert azt hittem, már ura vagyok a képességeimnek. Ha álmomban el is szabadult néha-néha még az erőm, olyankor mindig otthon voltam, és azért elég nehéz lenne napközben elaludnom az utcán... Ezért azt hittem, végre emberek közé mehetek. Viszont a tudatalattim megoldotta, hogy ne így legyen, a frászt hozva rám ezzel. Ezek szerint még mindig nem álltam készen? Tudtam, hogy ha ezt elmesélem apának, visszazár a házba és még jó néhány hónapig nem enged ki onnét. Titkolózni előle viszont rossz ötletnek tűnt... Borzasztó rossznak.
- Nem hisztizek! - nyafogtam igencsak hisztisen, de azért összeszedtem magam annyira, hogy lemásszak a pultról. Elborzadtam, amint végzett vele, oda sem néztem inkább, csak a neszezésből sejtettem, mi történik. Addig összekapkodtam a cuccaimat, hogy minél előbb leléphessek, még mindig azon töprengve, be kéne-e számolnom apának a történtekről vagy sem. Végül arra jutottam, jobb, ha egyelőre csak Nate-nek írok róla, aztán majd ő eldönti, mi legyen. Benne bíztam.
Theodore visszakérdezésére csak a szememet forgattam, de képtelen voltam mosoly nélkül hagyni az ugratását, így hát viszonoztam a játékos megjegyzését, kissé megfeledkezve az előbbi horrorisztikus jelenetről.
- Azért ne bízza el nagyon magát, Mr Storm! Bár nem olyan menthetetlen, mint gondoltam, de még mindig kitartok a korábbi álláspontom mellett.
Néhány pillanatig még elrévedve fürkésztem az arcát. Furcsa volt így, egy fokkal kevésbé utálatosan állni egymáshoz, egymással szemben. Egész jó volt, egész könnyen el tudtam képzelni, hogy akár barátok is lehetnénk... Tetszett a gondolat. De aztán visszazuhantam a valóságba, abba, amelyben tisztában voltam vele, hogy pár perc és Theodore jófejsége is elmúlik, így hát halvány mosollyal lesütöttem a szemem és kiléptem az ajtón. Magam mögött hagytam a lakást és az emeletet, majd nemsokára a háztömböt is. Hazafelé indultam, de azért hagytam még Nate-nek egy utolsó sms-t, hogy itt jártam és mi mindenről maradt le.

én is köszönöm a játékot!


***




avatar
Boszorkány vagyok
Keresem :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Kedd Júl. 11, 2017 10:15 pm




Carmen & Theo


Azt gondoltam, hogy egy elkényeztetett liba, de az azért meglepett, hogy a sírás szélére sodródott. Láttam rajta, hogy pillanatok kérdésre és elsírja magát, de mégsem tette. Gondolom, előttem nem akart beégni. A szipogására elhúztam a számat.
- Ne hisztizz, már nem bánthat. – Vontam vállat és odébb vittem, aztán a szeme láttára megöltem a kis bestiát. Ezután előszedtem egy szemeteszsákot és beletuszkoltam, majd összekötöttem. Közben pedig a szemem sarkából figyeltem a lányt, ahogyan készülődik és sietősen menni akar. Odaléptem hozzá, ekkor szólalt meg.
- Haza? Máris? – Kérdeztem vissza egy halvány mosollyal. Persze, nyilván nem akartam vele túl sok időt tölteni, de azért nem vagyok akkora szörnyeteg, mint akinek mindenki hisz. Valahol egy kicsit aggódtam érte, de nem állítottam meg.
- Hát jó. – Vontam vállat és utána fordultam. Figyeltem, ahogy a kutyát magához hívja és elindultam utánuk, hogy kikísérjem őket. Ahogy a lány visszafordult, érdeklődve, kérdőn néztem rá. Köszönetet mond? Nekem? Ez bizarr. És amiket ezután mondott, az is váratlan volt.
- Rosszul hallok, Miss Callaway? Sok sikert kíván nekem azok után, hogy az előbb kiosztott, amiért magára hagyom a bátyámat? Ez fölöttébb érdekes. – Vigyorogtam kicsit, aztán a falnak dőltem, miközben karba tettem a kezeimet.
- Nos, mindenesetre, köszönöm. Meglesz. – A mosolyom továbbra sem olvadt le rólam, egészen addig, amíg a lány el nem hagyta a házat a kutyával. Ezután magamra maradtam. Csak én voltam és a gondolataim, meg a házunk. Eltöprengtem, hány éven keresztül adott otthont ez a lakás, aztán rádöbbentem, hogy sosem nevezhettem igazán az otthonomnak. Legalábbis az elmúlt években nem. Így hát, ez a nyomorult hely nem volt az otthonom. A szobámba indultam, hogy összeszedhessem a maradék holmimat. Bedobáltam mindent, ami még hirtelen az eszembe jutott, mielőtt a kezembe fogtam volna. Elindultam. Még benéztem a bátyám szobájába, meg a nappaliba is, ahol néhány kép díszelgett a polcon. Többnyire róla, rólam, rólunk vagy éppen édesanyánkról. Szusszantam egy aprót, majd az egyik fotót, amin a bátyámmal voltunk, bedobtam még a táskámba. Nem akartam sehova kirakni, csak úgy éreztem, ez kell, erre szükségem van. Mint egy kis ereklye a múltból, mintegy emlékeztetve arra, mit is veszítettem el és mi az, amit soha nem kaptam többé vissza. Kifelé menet magamhoz kaptam a kígyóval teli szemeteszsákot, majd kiléptem az ajtón és bezártam magam után. Kulcsra, hogy magam mögött hagyhassam a múltam.


377 szó ❀ köszönöm a játékot    ❀  kredit


***


When it hurts to look back and you’re scared to look ahead just close your eyes and your best friend will be there.

avatar
Vérfarkas vagyok
Keresem :
☾ senkire sincs szükségem... csak egy barátra (yepp, jeff)

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Szomb. Júl. 08, 2017 11:48 pm



Theo & Carmen
just trying to help hurt everyone else

- Pedig állandóan rólad beszélt...
Csak a fejemet csóváltam. Úgy éreztem, Theodore és Nate kapcsolatával darázsfészekbe nyúltam, és az egyik felem szeretett volna segíteni, hogy rendezhessék a dolgot, a másik viszont jobbnak látta, ha elrántja a kezét, mielőtt a dühös kis rovarok agyoncsípik. Csak tátogtam, mint egy hal, és próbáltam elhinni, hogy a bátyjáról beszél. Hogy így beszél róla. Ha nekem élne még az öcsém, biztosan cukkolnám, biztosan összevesznénk hetente hétszer legalább, de sosem beszélnék így róla, mindig éreztetném vele, hogy a vér az vér, és a testvérem marad akkor is, ha épp azt vágjuk egymás fejéhez, mennyire utáljuk egymást.
- Micsoda felfuvalkodott, öntelt hólyag! - morogtam a hajamat tépve, amint végre eltűnt a szobájában. Totál felhúzott. Még mindig nem kerültem közelebb ahhoz, hogy mi az én szerepem ebben a háromszögben, illetve pontosan miért haragszik rám Theodore. Nate sokat járt hozzám, ez tény, de apa mindig rendesen megfizette ezért, és Nate sosem próbált a családunk részévé válni. Nem fogadta el a vacsorameghívásokat és nem akart az órákon kívül velem lenni. Tény, hogy sok időt töltöttünk együtt, de nem gondoltam volna, hogy Theodore ezt így éli meg.
Az a kígyó teljesen kiverte nálam a biztosítékot, főleg, hogy a legborzasztóbb rémképeimet ötvözte és váltotta valóra. Úgy döntöttem, soha az életben nem jövök le arról a pultról, de Theodore szerencsére időben megjelent. Ahogy megközelítette a kígyót, a számra szorítottam a tenyeremet és csak halkan nyüszítettem. Nem akartam, hogy baja essen. Lenyomnám azt a kígyót a torkán, de akkor sem akartam, hogy baja essen. Szerencsére a képzeletemből adaptált teremtmények valósághűek ugyan, de nem valami veszélyesek, így amint a fiúnak sikerült elkapnia, nagy sóhajjal megkönnyebbültem. Meredten bámultam, hogyan indul el vele kifelé, és ahogy visszafordult vele hozzám, összerándultam. Féltem tőle és nem akartam, hogy egy centiméterrel is közelebb hozza.
- Vidd innét!
Szipogva megtöröltem a szemem, de tartottam magam és nem fakadtam előtte sírva. Nem akartam, hogy még ezért is leosszon. Lekászálódtam a pultról és a csaphoz támolyogva megnyitottam a vizet. Megmostam a kezem, jó alaposan, aztán az arcomat is áttöröltem a vízzel. Utána csak támasztottam a pultot némán, magam elé bámulva, és vártam, hogy Theodore visszaérjen, remélhetőleg a kígyó nélkül. Elsőre meg sem hallottam, csak mikor már közelebb ért.
- Hazamegyek - közöltem mosolytalanul, idegesen felkapva a táskámat a pultról. Nem éreztem magam biztonságban idekint. Talán még korai volt elhagynom a villát... Nate-et akartam, azt akartam, hogy mellettem legyen és megvédjen, hogy hazavigyen. De csak az öccse volt itt, akitől úgy sejtettem, előbb kapnék gúnyolódást, mint vigaszt. Nem voltam hajlandó összetörni előtte. - Gyere, Bobby!
Odahívtam magamhoz a kutyát és rácsatoltam a pórázat, aztán megigazítottam a táskát a vállamon, kisöpörve alóla szőke fürtjeimet. Mély levegőt véve Theodore-hoz fordultam.
- Köszönöm, hogy segítettél... És sok sikert! Tudod... az önállósodáshoz. Az újrakezdéshez.
Biccentettem felé üdvözlésként, aztán az ajtóhoz indultam. Minél előbb el akartam hagyni ezt a házat. Rettegtem tőle, hogy a képességem újra elszabadul, és kárt okozok valakiben, akiben nem szeretnék.



***




avatar
Boszorkány vagyok
Keresem :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Vas. Júl. 02, 2017 3:15 pm




Carmen & Theo


A szavakra felvontam a szemöldököm. Kezdett komolyan irritálni a csaj és az, hogy ennyire megpróbál engem kioktatni, miközben nem tudja, min mentem keresztül. Kicsi voltam! Nagyon. Ne várja el senki, hogy egy tizenéves gyerek egyedül legyen és ne essen neki rosszul, ha a bátyja elhagyja, közvetlenül az anyjuk halála után. Morogva szólaltam meg újra.
- Nos, én meg nem kérek elnézést semmiért. Tudom, mi az, hogy munka és tudom, hogy dolgozott, de mondhatni, túlzásba vitte azt, hogy veled van. Én… engem teljesen elfelejtett, oké? Mintha az öccse soha nem is létezett volna. – Lehet, túloztam, de én akkoriban nagyon is úgy éreztem, Nate számára megszűntem létezni, ahogy elvállalta a Callaway családnál a munkát.
A további szavaira megvillantottam egy fáradt mosolyt.
- Lehet, neked nem, de Nathanielnek ez már egyfajta életstílus. – Elhagyni másokat. – Lehet, ezért nincsenek barátai…? – Ha azt veszem alapul, amit a csaj mondott, akkor Nate nem tud kire számítani. Nos, lehet nem csak velem bánt szarul, hanem a többiekkel is? A továbbiakra felnevettem röviden.
- Hogyne, hálátlan öccs… ha azzal, hogy végre a kezembe veszem az életem és eltűnök egy olyan ember életéből, akit utálok… nos, akkor az vagyok. Hálátlan. És tudod, mit? Az sem érdekelne, ha te sem lennél mellette. Akkor megértené, milyen, ha teljesen magára hagyják az embert! – Megemeltem a hangomat is. Az volt csoda, hogy a belső farkasom még nem akart kiszabadulni, hogy történetesen megüssem a lányt. Megérdemelte volna. Túlságosan bele akart szólni abba, amihez tulajdonképpen semmi köze. Ő csak egy külső személy volt a történetben, aminek a főszereplője a bátyám és én voltunk.
- Az. Nem kell bizonygatod az ellenkezőjéről. – Szóltam még vissza, majd az ajtó bevágódott utánam. Az ágyra ültem, pakoltam tovább. Türelmetlenül vártam a szabadulásom pillanatát, amit most kissé távolinak éreztem a lány miatt. Csak nem hagyhatom itt, egyes egyedül a házban, nem? Vagy ne érdekeljen? Szusszantam egy nagyobbat, miközben idegesen a hajamba túrtam és lehunytam a szemem. Ekkor hallottam, hogy bekapcsolja a rádiót a konyhában. Egyből felnéztem.
- Ez a csaj… túlságosan otthon érzi magát. Na mindjárt kidobom, esküszöm… - Szűrtem a fogaim közt, majd felálltam és visszafordultam a táskához, hogy behúzzam két oldalt a cipzárt. Közben halkan szitkozódtam, miszerint ez a reggel életem legszebb napjának kezdete kéne, hogy legyen, erre egy idegesítő lányka elcseszi nekem. Ekkor hallottam meg a sikítást, amire konkrétan összerezzentem. Felkaptam a fejem és elnéztem az ajtó felé. Hallottam, hogy a nevemet mondogatja, így gondolkodás nélkül indultam ki, feltépve a szobám ajtajának kilincsét. A konyháig meg sem álltam, ott viszont a küszöbön megtorpantam. Elsőnek Carment szúrtam ki a konyhapulton.
- Mégis mi a franc bajod van?! – Kérdeztem némileg dühösen. – Felvered az egész házat a sikítozásoddal! - Azt hittem, hogy egy hülyeség miatt sikoltozik, és csak valami csel akar ez az egész lenni, hogy kicsaljon. De ahogy körbefuttattam a tekintetem a konyhán, megpillantottam a kígyót. A véres… kígyót. Lefagytam. A döbbenet az arcomra is kiült.
- Mi a pokol? Hogy kerül ez ide? – Suttogtam szinte csak magamnak. A kígyót nézegettem. Arra próbáltam rájönni, melyik fajba tartozhat, mérgező-e avagy sem. Mert ha nem, akkor nem kell sokat gondolkoznom, odamegyek és elkapom, de… ha mérgező, az elég kellemetlen. Körbenéztem, de nem találtam semmit, amivel hozzáérhetnék, így maradt a puszta kéz. Feltűrtem az ingujjamat és így indultam el felé.
- Gyere, kicsike… - Szinte farkasszemet néztem a kígyóval. Azért a csajhoz is intéztem néhány szót. – Próbálj meg csendben maradni. A felesleges sikítozást meg hagyd. – Mormogtam, majd közelebb léptem a kígyóhoz, amolyan „lesz, ami lesz” alapon, hogy elkapjam. A kígyó eleinte tekergett még a földön, de amikor odaértem, megállt a mozgásban. Nem tudom, félt-e tőlem vagy sem, nem is gondolkoztam sokat. Megfogtam, összefogtam az állkapcsát, hogy ne tudjon támadni, majd felegyenesedtem vele és elindultam vele kifelé. Megölni nem akartam, elvégre nem ártott, sőt, elég szimpatikus volt ez a kicsike, hisz megijesztette Carment. Egy félmosollyal megtorpantam és odafordultam vele a csaj felé.
- Meg akarod simogatni? – Néztem fel rá, hisz még a pulton ácsorgott… feltéve, ha nem mászott le útközben.


655 szó ❀  kredit


***


When it hurts to look back and you’re scared to look ahead just close your eyes and your best friend will be there.

avatar
Vérfarkas vagyok
Keresem :
☾ senkire sincs szükségem... csak egy barátra (yepp, jeff)

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Szer. Jún. 28, 2017 4:54 pm



Theo & Carmen
just trying to help hurt everyone else

Bosszúsan csóváltam a fejem a válaszát hallván. A Storm család tagjai egyetlen perc alatt képesek voltak a plafonig felhúzni, ugyanakkor némelyik, értelmesebb példányuk ugyanilyen gyorsan és könnyedén meg is tudott nyugtatni - nos, nem az előttem álló kismadár. Már attól elkapott a hiszti roham, hogy csak ránéztem a "hagyjál már, most duzzogok, mint egy óvodás" képére. Hogy lehetnek a fiúk ennyire éretlenek?
- Már elnézést? - leesett állal hallgattam a nekem szánt kioktatását, és éreztem, hogy a harag vörös köde rázuhan az agyamra, egy pillanat alatt elborítva a Callawayokra jellemző eleganciát és finomkodást. - Ööö, nem is tudom, dolgozott? Ezt hívják munkának! Nézd meg egy szótárban, ha még sosem volt hozzá szerencséd! Ő tanár, nekem meg történetesen kellett egy tanár. Én kérek elnézést, hogy nem voltam képes egyedül kiművelni magam!
Egy oktávval feljebb szaladt, visítós hangszínemen kiabáltam vele, mint valami hisztérika. Ehhez értettem a legjobban, ebben a fajta vitastílusban nevelkedtem, és ezt az egyet ismertem. A finomkodó kérlelés és a megértő magyarázkodás után egyetlen perc alatt kirobbant belőlem az üvöltés, mert apámmal csak így lehetett beszélni. Ahogy Lexyvel is. De hát hogy tűrhetném csendben a rágalmazását? Az én hibám, meg én vettem el tőle a bátyját? Magántanárra volt szükségem, Nate meg történetesen az volt. Apa kihúzta őket a gödörből, és akkor még én vagyok a rossz? Fel-alá kezdtem járkálni előtte, hogy levezessem a feszültséget és megakadályozzam, hogy felrobbanjak. Bobby bámult egy darabig, aztán szusszanva visszahelyezte a fejét a mancsára.
- Nekem nem szokásom elhagyni az embereket - szúrtam oda élesen, csípőmet a pultnak döntve. A fülem mögé igazítottam egy szőke fürtöt, ahogy elpillantottam felé. Már nem üvöltöttem. Még mindig idiótának tartottam, de a haragom elillant, és a helyét átvette valami más, valami stabilabb és keményebb, amivel felvérteztem magam. Már megint gúnyolódott, és ezúttal felvettem a kesztyűt, konokul összefontam a karomat a mellkasom előtt. - Tudod mit? Itt leszek. Igen, majd én mellette leszek, és segítek neki feldolgozni az űrt, amit a hálátlan öccse rombol bele az összes önző, meggondolatlan húzásával.
Dühösen fújtattam, a mennyezetnek szegezve a tekintetemet.
- Megjátszott aggódás?!
A hangom ismét egy oktávot ugrott, tekintetem fenyegetőn villant a fiú felé. Kiborít! Egyszerűen megőrülök mellette! Ha nekem kéne akár csak egy óráig is vele laknom, tutira kitépném az összes hajamat. Vagy az övét. Szálanként. Igen, az egészen relaxáló lenne... Mérgesen intettem, jelezve, menjen csak - a Pokolba -, majd folytattam az összefont karokkal esedékes pulttámasztást és mérgelődést. A nyelvemen volt, hogy én ezt már nem csinálom tovább, bedobom a törölközőt, de végül az ajkamba harapva mélyen hallgattam. Nem akartam feladni és csak azért elviharzani a lakásból, mert ennyire lehetetlen alak. Ahogy azonban magamra maradtam, körülölelt a konyha csendje, az agyvizem kezdett lehűlni, a vérnyomásom pedig normalizálódni, átértékeltem a dolgokat. Előbukkant a vita első hangjára sarokba menekült türelmem is, mely most negédes szavakkal áltatott és cirógatott. Nagy, fáradt sóhajjal a hajamba túrtam, hátrasimogattam szőke fürtjeimet a fejem tetején, laza lófarokba fésülve őket a tarkómon. Ellöktem magam a pulttól, és míg a hajammal babráltam - kócos kontyba tekerve csattal rögzítettem -, bögre után kezdtem kutatni. Főztem egy jó nagy kancsó gyümölcsteát és bekapcsoltam a rádiót, hogy a halotti némaságot és Theodore durcás neszelését megtörje valami kellemesebb szimfónia.
Lehunyt szemmel táncikáltam a konyhakövön, mezítláb, átadtam magam a zene ritmusának, és csak pörögtem, forogtam, hajlongtam és a fejemet ingattam. Jól esett lelazulni kissé, elengedni magam és csak szórakozni. Olyan messzire sodródtak a gondolataim, túlságosan belefeledkeztem önmagamba, nem figyeltem, és mire észbe kaphattam volna, már túlságosan messze jártam, képzeleteim földjén. A rémisztő gondolatok belopták magukat a tudatalattimba, és amikor hirtelen felpattant a szemem, már nem voltam egyedül.
A kezemre néztem, majd a konyhakövön előttem tekergő kígyóra. Véres volt. A vitánknál is hangosabban szakadt fel belőlem a sikoly, egyetlen mozdulattal felugrottam a konyhapultra. Bobby az ajtóból ugatott, de nem jött közelebb, én meg csak sikoltoztam a pulton kuporogva, Theodore-t szólongatva, hogy azonnal jöjjön és tüntesse el.



***




avatar
Boszorkány vagyok
Keresem :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Csüt. Jún. 22, 2017 8:43 am




Carmen & Theo


- Hűha, sokan mondták már. És tudod, mi a reakcióm rá? Az, hogy nem érdekel. – Vontam vállat a kijelentésére, miszerint bunkó vagyok. - Mindenkivel úgy bánok, ahogyan megérdemli. - Már nem azért, de vele mégis hogyan viselkedhettem volna másképp? Utáltam, mert ő volt az, aki miatt Nate elment és nem volt velem. Nyilvánvaló volt, hogy nem állok le vele ölelkezni, lelkizni, jópofizni… nem lett volna értelme, sőt, őszinte sem.
- Még hogy törődne. Röhöghetek? – Ejtettem meg egy mosoly a csaj felé. – Akkor hol volt, amikor egyedül voltam? Amikor szükségem lett volna rá? Veled! Veled volt és nem velem. Úgyhogy semmi jogod ahhoz, hogy ide gyere és kioktass! Semmi! Nem ismered a teljes sztorit, vagy ha igen, el vagy tévedve és nem fogod fel, hogy kisgyerekként min kellett átmennem és hogyan dolgoztam fel mindezt! – Megemeltem a hangomat is útközben, annyira felhúzott az okoskodása, pedig csak egyetlen egy ártatlannak tűnő kérdést tett fel, de a gúny, amivel megfűszerezte, kihozta belőlem a farkast, az agresszívabb, ingerlékenyebb énem.
- Nem tudom, nem törődöm a bátyám haverjaival. – Vágtam rá egyből. – De biztos vagyok benne, hogy van ezer meg egy ember, aki, ha csettint, máris ott terem és a segítségére van. Ő az a fajta ember, akiért odáig vannak meg vissza. – Csak épp én nem. – De, ha egyedül maradna… nos, te majd teszel róla, hogy valaki legyen vele, nem? Vagy magára hagynád? Szép dolog azok után, hogy ő neked áldozott nem is tudom hány évet. – Vállat vontam.
A pultnak támaszkodva néztem magam elé, igyekeztem összeszedni magam, de a rosszullét hullámokban tört rám. Ameddig beszéltem, addig nem érzékeltem, de most, hogy újra nyugodtan ácsorogtam, éreztem, hogy émelygek és a fejem is hasogat. A kérdésre szusszantam.
- Nem, de ez legyen az én gondom. Nincs szükségem a te megjátszott aggódásodra, oké? – Pillantottam el felé, íriszeim fenyegetően villantak rá néhány másodpercre.
- Mi? – Értetlenül ráncoltam a homlokom, amikor is felajánlotta, hogy segít pakolni. – Nem kell. Egyáltalán nem kell, hogy te hozzáérj a cuccaimhoz vagy ilyesmi. A-a. És van egy hírem, tudok hajtogatni, sőt, elég sok dolgot meg tudok csinálni a házban, bármennyire is meglepő. Tudod, magamra voltam utalva és így megtanultam ezt-azt. – Közöltem némi éllel a hangomban, őt figyelve.
- Azt csinálsz, amit akarsz, de engem hagyj. – Elhaladtam mellette, ezúttal a szobámig meg sem álltam, ott pedig folytattam a pakolást. A rosszullétemre próbáltam nem figyelni. A végén már siettem és kapkodtam, úgy tömtem meg a táskámat. Magamban pedig szitkozódtam, hogy ez a csaj hogy jön ehhez az egész témához. Legyen a bátyámmal, már réges-rég nem érdekel, mi van kettejükkel, de engem hagyjanak most már békén. Kiszállok az életükből. Ha hosszú évekig nem számított, itt vagyok-e, akkor most már ne változzon a vélemény.


441 szó ❀  kredit


***


When it hurts to look back and you’re scared to look ahead just close your eyes and your best friend will be there.

avatar
Vérfarkas vagyok
Keresem :
☾ senkire sincs szükségem... csak egy barátra (yepp, jeff)

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Hétf. Jún. 19, 2017 9:10 pm



Theo & Carmen
just trying to help hurt everyone else

- Ha még nem mondták neked, akkor most szólok: bunkó vagy - nyelvet öltöttem rá a vállam felett. Gyerekes húzás, de az is gyerekesnek tűnt, ahogy a semmin kekeckedett és duzzogott. Örüljön neki, hogy hoztam sütit! Úgysem neki készítettem, hanem a bátyjának. Biztos csak féltékeny, mert amilyen kedves másokkal, tutira nincs egy barátnője sem. Nem mintha én meg Nate... Haha, az kéne még! El sem tudnám képzelni magunkat együtt. Az olyan lenne, mintha a bátyámmal akarnék lenni... Fujj.
Értetlenül ráncolom a homlokom Theodore válaszán. Nem értem, mi történt köztünk, ami miatt ennyire utálja a saját tesvérét, és ennyire távol akar lenni tőle... De akkor sem szép, hogy magára hagyja a bajban. Össze kéne tartaniuk. Ha Matt még élne, biztosan civakodnánk és csipkelődnénk egymással, de mellette lennék, és éreztetném, hogy bármiben számíthat rám. Én úgy láttam, Nate is pont ezt akarja, erre ez a srác meg csak úgy lelép "a saját útját járni"? Eldobom az agyam!
- Te szegény... Nem bírod idegekkel, hogy a bátyád törődne veled? - gúnyolódom együttérzést színlelve, a fejemet csóválva. Lehet, hogy elrontottak valamit évekkel ezelőtt, nem tudom, de Nate manapság igyekszik helyrehozni a dolgokat. Nem hiszem, hogy bármi visszafordíthatatlan vétket elkövetett volna az öccse ellen, amit nem lehet neki ennyi év távlatából megbocsátani... Azért csak nem ölt embert, hisz akkor már neki is aktiválódott volna az átka.
Igyekeztem ártatlan arcot vágni a visszakérdezése hallatán. Nem tudtam, hogy Theodore nem tudja... Ej, majdnem elszóltam magam! Talán el is kéne, talán tudnia kéne, min megy keresztül a bátyja, hogy segíthessen neki, de megígértem Nate-nek, hogy soha senkinek nem adom tovább, és a neki tett esküm fontosabb. Nem is kellett azonban semmit mondanom, mert Theodore további szavaitól leesett az állam és egyből felfortyantam.
- Tényleg? Nevezd meg egyetlen barátját rajtam kívül, én ugyanis nem ismerek senki mást! Egyedül marad, mint a kisujjam, ha még te is elköltözöl.
Még hogy megoldja, meg kollégák! Majd pont a kollégáknak meg a diákjainak fog mesélni a bajáról? Tény, tényleg sokan veszik körbe őt, ezt mindig is irigyeltem tőle, én sosem voltam ilyen népszerű az embereknél, hiszen nem is nagyon érintkezem velük... Nate-et meg valamiért mindenki szereti. De pont ezért nincs szinte senkije. Valószínűleg rám sem tekint olyan barátként, hiszen napok óta fel sem hívott, pedig Theodore épp el akar költözni. Ez azért rosszul esik.
A haragom némileg elpárolgott, ahogy figyeltem őt. Tényleg zöldnek tűnt, nem sértegetni akartam az előbb... Bizonytalanul figyeltem, hogyan iszik a vízből, és egyáltalán nem éreztem, hogy mennem kéne. Ráértem igazából.
- Figyelj csak, jól vagy?
A homlokomat ráncolva, kérdőn bámultam rá. Amikor közölte, hogy nem 100%-os, csak helyeslőn bólintottam.
- Meg szeretném várni, hátha Nate hazaér, úgyhogy ha már itt vagyok, segíthetek neked pakolni is - közöltem hirtelen elhatározásból. Egy fél órát talán még elidőzhetek itt, hátha tényleg betoppan közben a bátyja. Nem vallana rá, ha kihagyná az öccse költözését. - Fogadjunk, hogy nem tudsz ruhákat hajtogatni. Bár azt hiszem, többet segítek, ha főzök neked egy teát. Tényleg ramatyul festesz.
Keresgéltem egy darabig, mire sikerült megtalálnom a vízforralót. Míg feltettem forrni a vizet, tea után keresgéltem a polcokon.



***




avatar
Boszorkány vagyok
Keresem :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Hétf. Jún. 19, 2017 12:17 pm




Carmen & Theo


- Ez nem egyszerűen át van sütve, hanem el van égetve. De mindegy, nem én kapok ételmérgezést, hanem az, akinek ezt odaadod… meg te. – Gondoltam, ő is eszik belőle, ha már megcsinálta. A megjegyzése, miszerint hisztis vagyok, sóhajtottam.
- Ez nem hiszti. – Vontam vállat, de nem bizonygattam. – Ja, irigylem, hogy más elrontja a gyomrát majd vele. Nyilván. – Felnevettem. Őt fürkésztem, majd félrepillantottam.
Elkezdtem kifelé vontatni a konyhából, de makacs volt és nem bírtam vele. A kutyára elnéztem és vetettem rá egy csúnya pillantást, majd a lányra emeltem a tekintetem.
- Hogyhogy miért? Mert nem akarok többé a közelében lenni? Igen! – Morrantam, majd elengedtem egy nagyobb sóhajjal. Ez a csaj kikészít. Nate erre a lányra vigyázott évekig? Hogy bírta ki ép idegszálakkal?
- Azért megyek el, mert elég volt a bátyám apáskodó viselkedéséből. A magam útját akarom járni, nélküle. Elvégre, ő is hátrahagyott engem… - Ejtettem meg egy gúnyos mosolyt felé. A kifakadására viszont meglepődtem.
- Ilyen állapotban? Mégis milyenben? – Összehúztam a szemeimet, majd vállat vontam. – Bármi is a baja, majd megoldja. Itt leszel neki te. Meg a barátai… vagy a kollégák a munkahelyéről. Sok ember van, akire számíthat, szóval, bármi problémája van, meg fogja oldani. – Vontam újból vállat. Igen, mindig úgy véltem, hogy Nathaniel lábai előtt a fél világ ott hever, ha arról van szó. És ő is ott volt mindenki számára, csak pont nekem nem, amikor szükségem lett volna rá. Így hát, ha szüksége is lenne rám most, amit kétlek… miért kellene, hogy vele maradjak? Sajnálatból? Szánalomból? Azért, hogy én jobb ember legyek, mint ő? Ehhez nem volt kedvem. Amúgy is egy szörnyetegnek tarthatott, amiért megöltem azt a kisfiút és amiért nincs bűntudatom. Igen, ha másért nem is, a bűntudat hiánya miatt biztos valami lelketlen szörnyek gondol. De nem zavart. Utáljon csak, ahogyan én őt.
Minden további szó nélkül kikerültem a lányt és a szobám felé indultam, hogy tovább pakolhassak, de ahogy kiléptem volna az ajtón, elkapott a rosszullét és meg kellett kapaszkodnom az ajtófélfában. Elnyomtam egy káromkodást és fejben azt terveztem, beveszek még egy gyógyszert. Bár, lehet csak várnom kellett volna arra, hogy hasson, amit nem rég vettem be. Mindegy, egy sóhajjal visszafordultam inkább és a mosogatóhoz lépve kiemeltem a belerakott poharat, majd megöltöttem vízzel, hogy ihassak belőle.
- Nos, tényleg nem akarlak elüldözni… – Dehogynem. – De tényleg pakolnom kell és feltartasz. Így is lassan megy, mert nem vagyok ma 100%-os. – Pillantottam el felé türelmetlenül.


396 szó ❀  kredit


***


When it hurts to look back and you’re scared to look ahead just close your eyes and your best friend will be there.

avatar
Vérfarkas vagyok
Keresem :
☾ senkire sincs szükségem... csak egy barátra (yepp, jeff)

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Hétf. Jún. 19, 2017 11:30 am



Theo & Carmen
Így hát cserben hagysz...

Nem sokat tudtam a fiúk közti ellenségeskedésről. Nate sosem mesélt szívesen, ha az öccséről kérdeztem, akkor is inkább csak a vállát vonogatta, arra hivatkozva, hogy ez egy hosszú történet. Kíváncsi vagyok, mesélt-e róla egyáltalán bárkinek. Annyit tudok, hogy elhidegültek egymástól, hogy Theodore átka aktiválódott, és hogy az utálat főként az ő részéről érezhető. Azt gondoltam, ez csak amolyan fiúk közti rivalizálás, és majd idővel úgyis elmúlik... Épp ezért döbbentettek le annyira Theodore szavai, amikor közölte, hogy elköltözik, állítása szerint minimum örökre.
- Tessék?
A hangom egy oktávval feljebb ugrott. Sejtettem, hogy rosszban vannak, de azt hittem, azért a bajban számíthatnak egymásra - Nate szavaiból én ezt szűrtem le. Most meg magára hagyná a bátyját, teljesen egyedül?
- Én úgy szeretem, ha jól átsül - tettem még hozzá, a süteményekre célozva, amolyan "ne szólj be" jelleggel. Amúgy is akadt fontosabb témánk, mint a sütemények. Nem fért a fejembe, hogy képes elhagyni Nate-et, hiszen Nate olyan édes és gondoskodó mindenkivel... A fél világ összetenné a két kezét, ha ilyen testvére lehetne, neki meg nem kell.
- Juj, de hisztis itt valaki...
Azért engedtem a kérésének és visszahúztam a kezem, hátrébb lépve tőle. Érdeklődve figyeltem, mit szól a süteményhez, de a reakciójára csak a szememet forgattam. Nem baj, ha nem ízlik neki, nem is neki készült, hanem a bátyjának, ő pedig történetesen imád mindent, amit készítek.
- Csak irigykedsz, mert neked nem jut több - letakartam a maradék süteményt és az asztal közepére tettem, jól látható helyre. A további szavai visszaterelték a gondolataimat az előző témához: tényleg, elmegy! De hova, miért, és pontosan mennyi időre? Összevesztek volna valamin, és Nate ezért nem hajlandó szóba állni velem? Jaj, az az idióta! Pedig tudhatná, hogy nekem bármit elmondhat - a barátok mindig számíthatnak egymásra.
- Ha már itt tartunk... - fordultam volna felé, de elkapta a karomat és elkezdett az ajtóhoz vonszolni. Ez egyáltalán nem tetszett, úgyhogy a sarkamat a talajba mélyesztve, teljes erőmmel ellen álltam neki. - Hé, azonnal eressz el! Nem megyek sehova, amíg el nem mondod, miért mész el!
A dulakodásra Bobby felkapta a fejét, de mivel nem tűntem különösebben kétségbeesettnek vagy dühösnek, nem lépett közbe. Igyekeztem kiszabadítani a karomat Theodore fogságából.
- Hogy hagyhatod magára Nate-et, pont most, amikor ilyen állapotban van?! Ennyire nem lehetsz kegyetlen!
Hiszen a szívrohama alig egy hónapja volt! Ilyen gyorsan elfelejtette volna?
Várjunk, tud róla egyáltalán?
Az ajkamba harapva egyből elhallgattam, ahogy leesett, mi folyik itt. Nem is tudtam hirtelen, melyikükre haragudjak jobban, de mivel Theodore volt itt, hát ő lett a szerencsétlen áldozat. Mérgesen döfködtem a pillantásommal, számonkérőn és várakozón, tüntetőleg csípőre vágva a kezem. Nem voltam hajlandó elmenni, míg nem tisztázza a helyzetet.



***




avatar
Boszorkány vagyok
Keresem :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Vas. Jún. 18, 2017 11:22 pm




Carmen & Theo


A fejemet ráztam a kérdésekre, miszerint mondta-e a bátyám, mikor jön. Őszintén szólva, azt sem tudtam volna megmondani, mikor ment el. Mikor felébredtem, már nem volt itt, én meg nem hívtam, hogy megkérdezzem, merre van. Miért? Mert nem érdekelt. Idegesített, hogy a lány bejött, de nem szóltam rá újra, hogy tűnjön innen. A kérdésekre elpillantottam felé, majd a pultnak dőltem és úgy figyeltem őt tovább. Félmosolyra húzódtak az ajkaim.
- Én? Soha. Igen, reményeim szerint soha nem jövök majd ide vissza, csak az itt maradt cuccaimért… Tudod, ma van az a nap, amikor végre elköltözök. – Vontam vállat, majd elpillantottam a sütik felé. A mosolyom eltűnt az arcomról és némi undorral nyugtáztam, hogy azok a sütik el vannak elég durván égetve. – Nem nézted az órát, mikor kell kivenni a sütőből szerencsétlen süteményeket? Pff. – A fejemet ráztam, majd félrefordítottam a fejem. A kérdésre, miszerint jól vagyok-e, reagáltam volna, de hozzám ért. Lefagytam. Miért ér hozzám? Mit akar? Miért ilyen „kedves” velem? Elpillantottam felé és igyekeztem csitítani a heves szívverésem, amit az érintése okozott.
- Igen, jól, csak szállj már le rólam! Ne anyáskodj felettem! – Toltam félre sietve a kezét, de meglepő vagy sem, egyáltalán nem voltam erőszakos vele. – Ne érj hozzám, oké? A saját bátyám érintését is utálom, hát még a tiédet. – Morogtam rá és igyekeztem a legcsúnyább arckifejezésemet felvenni. A sütikhez léptem, hogy a kezembe vegyek egyet. Megforgattam az ujjaim közt, majd beleharaptam. Az égett íz nem nyerte el a tetszésem, de nem köptem ki.
- Ez borzalmas… Nathanielt ilyenekkel eteted? Szerencsétlen… - Morogtam halkan, majd visszaraktam a sütit, amiből haraptam, a tálba.
Carmen felé fordultam és végigmértem őt, majd újból megejtettem egy mosolyt.
- Szóval… térjünk oda vissza, hogy… most elmész. Pakolnom kell, ne tarts fel. Nem akarok itt lenni, mikor Nathaniel hazaér. – Kicsit elgondolkodtam azért. Leginkább azon, hogy a bátyám meglesz-e egyedül, de… aztán elhessegettem ezeket a gondolatokat. Nem akartam foglalkozni vele, meg hát, elég nagyfiú volt már ahhoz, hogy meglegyen egyedül. Évek óta együtt éltünk, de mindketten egyedül voltunk, szóval, ha logikusan nézem a dolgokat, nem fog semmi sem változni. Maximum annyi, hogy nem lesz senki, aki fölött apáskodhat, vagy akivel eljátszhatná a gondos nagytesót.
Carment fürkészve még azon is elmerengtem, hogyha én eltűnök, akkor ők lehet, még közelebb kerülnek egymáshoz. Egyszerre taszított a gondolat és egyszerre találtam volna viccesnek a dolgot. Hisz eddig is közel voltak egymáshoz… függetlenül attól, hogy itt voltam-e vagy sem. Sőt. Keserűen elmosolyodtam, de mielőtt a lány azt hihette volna, hogy bajom van, a mosolyom el is tűnt.
- Kikísérlek. – Közöltem ellentmondást nem tűrő hangon, majd odaléptem, megragadtam a karját és elkezdtem kivonszolni a konyhából, egyenesen a bejárati ajtót megcélozva.


437 szó ❀  kredit


***


When it hurts to look back and you’re scared to look ahead just close your eyes and your best friend will be there.

avatar
Vérfarkas vagyok
Keresem :
☾ senkire sincs szükségem... csak egy barátra (yepp, jeff)

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Bejárat

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Silhouette PRESENT :: Mystic Falls :: Otthonok :: Storm ház-
^
ˇ