Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
suttogások
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Katherine Pierce


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Theodore & Theophile szobája

Theodore Storm
Yesterday at 7:52 pm



Utcák

Elisabeth Saltzman
Yesterday at 6:31 pm



Trónterem

Katherine Pierce
Yesterday at 5:09 pm



Sikátor

Always and Forever
Hétf. Aug. 13, 2018 9:06 pm



Törlések, figyelmeztetések

Always and Forever
Hétf. Aug. 13, 2018 9:01 pm



Partnerkeresõ

Connie Walker
Vas. Aug. 12, 2018 9:22 pm



Constance Walker

Larissa Blackwell
Vas. Aug. 12, 2018 1:50 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Szomb. Aug. 11, 2018 4:51 pm



Sarah Skyfesh

Sarah Skyfesh
Szomb. Aug. 11, 2018 12:57 am



Udvar

Elisabeth Saltzman
Pént. Aug. 10, 2018 7:23 pm
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 5 5
Boszorkányok 8 0
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 2 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 0 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 2 1
Emberek 1 2
Összesen 23 14

Share | 
 

 Bejárat

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Csüt. Jún. 14, 2018 10:45 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
349

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Csüt. Nov. 30, 2017 1:53 pm


To my best friend





Észre kellett volna vennem, hogy valami nem stimmel Jeffel, de ezúttal túlságosan is fel voltam villanyozódva és csak arra tudtam gondolni, hogy végre megszabadultam a láncaimtól, amit a bátyám aggatott rám az utóbbi években. Tehát nem vettem észre, hogy Jeff nincs jól. Pedig, normál esetben már rég az ágy felé terelgetném, majd valami gyógyszerrel tömném, hogy jobban legyen. De most más volt a helyzet, elvakított a saját pillanatnyi boldogságom. Biccentettem felé a szavakra. Tudom, felzavartam, de… tényleg ő volt az egyetlen esélyem, mármint lakhatási szempontból, na meg… bármilyen másféle szempontból is, szóval mindenképp ide kellett jönnöm. Azért magamban elgondolkoztam azon is, mivel háláljam meg azt, hogyha befogad. Közben fecsegtem és meséltem, nem törődve tulajdonképpen semmivel sem. De ahogy halkan kimondta a nevem, érdeklődve néztem rá. Meglepődtem.
- Ne is mondd tovább, kérlek… ne kezdd el hibáztatni magad, Jeff! Nem te kevertél bele, én kértem a drogból. Rémlik valami? – Kérdeztem, majd ahogy a bátyámmal való kapcsolatomra tett megjegyzést, a szemeimet forgattam. – Azt hittem, te megértesz. – Suttogtam magam elé. – Mármint, persze, részben valószínűleg vagy talán… igazad van, de… valamiért nem tudok megbocsátani. Vagy csak… - Elgondolkoztam, de a további gondolataimat végül nem mondtam ki. Lehet, azért nem bocsátok meg Natenek, mert tulajdonképpen én nem tudok magamnak Matt miatt? Nem, nem, kizárt! El is hessegettem ezt a gondolatot, majd folytattam tovább a mesélést, az talán jobbat tett mindkettőnk számára.
Észrevehető volt, hogy nem figyel rám teljesen, ekkor már elkezdett felszállni az a bizonyos rózsaszín köd, azzal a pillanatnyi boldogsággal együtt. Néhol kérdőn, gyanakodva figyeltem, aztán a kérdésre bólintottam egy aprót.
- Igen. Azt hiszem golden retriever… vagy valami hasonló fajú kutya. Hm. – Vontam vállat. – Mindegy, számomra csak egy korcs. – Még akkor is, ha fajtiszta. A további monológjára, miszerint iratkozzak be a fősulira, elkerekednek a szemeim. Ez most honnan a fenéből jött neki? Értetlenül álltam előtte, de mielőtt válaszoltam volna, kimentem azért a pohár vízért. Tényleg, fősuli? Én? Nem. Előbb keresek valami munkát, minthogy Nate közelébe kerülve tanuljak. Bár ami azt illeti, Nathaniel közelsége zavart volna az egész sztoriban a legjobban. Visszamentem Jeffhez, aki tovább beszélt.
- Nem, nem eszlek meg. Mindenkinek megvan a saját véleménye, de… figyelj, a főiskola témát hanyagoljuk. Nem tervezek tanulni menni. Dolgozni akarok. Bár még fogalmam sincs, mit és hogyan és hol... de ez a terv jobban hangzik, mint a fősuli. – Azzal pedig visszaléptem a konyhába, hogy a poharat letegyem valamerre. Aztán amikor visszamentem, tovább folytatta ezt a lehetetlen témát, miközben átkarolta a nyakam. Én is átkaroltam őt, miközben unott arckifejezéssel figyeltem őt.
- Komolyan, Jeff… miért akarod ennyire, hogy tanulni menjek? Valld be, hogy csak a házadból akarsz elüldözni ezzel. Hisz akkor nem élnék veled. – Fürkésztem az arcát néhány pillanatig, majd félrenéztem. Jó, sejtettem, hogy nem erről van szó, de attól még minden porcikám tiltakozott a főiskola ellen. Nem, Nathaniel közelében lenni? Soha… Gyengén megráztam a fejem, majd vele haladtam, miközben végignéztük a vendégszobákat. Néha elgondolkodtató, milyen nagy ez a ház. Az utolsót választottam végül.
- Ez megfelel. – Jegyeztem meg a szavaira, aztán felé fordultam és úgy pillantottam rá. Na meg, közelebb is vont magához tulajdonképpen, ahogy a vállamra tette a kezem.
- Tényleg nem akarsz leakadni erről a témáról? Még ha jót is akarsz, Jeff… nem akarok főiskolára menni, oda, ahol a bátyám van. De nyilvánvalóan oda kellene, mert az van a legközelebb, viszont… még ha azt is mondom, hogy oké, legyen, a tandíjra nincs pénzem. Tehát kár erről beszélnünk, Jeff. – Sóhajtottam irritáltan, ahogy elléptem tőle. Az ágyhoz vittem a táskámat, miután felvettem a földről, aztán vissza is fordultam felé.
- Inkább arról beszéljünk, hogy mi van veled. Az előbb nem akartam rákérdezni, de látom, hogy nem vagy jól. Rosszul vagy? – Léptem vissza hozzá, abban a reményben, hogy az előző témát lezártnak tekinthetjük. Amennyiben nem hozta többet szóba, megkönnyebbülten elmosolyodtam, de ha nem ez történt, akkor lelkiekben készítettem magam egy kisebb vitára. Hisz mind a ketten túlságosan makacsok voltunk, ami azt illeti, jellemünkből fakadóan...



647 words || hold on || note: mate   || kredit







I'm not a hero... I don't do good. it's not in me.


avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Keresem :
Léptek száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Szomb. Nov. 25, 2017 5:43 pm



To: Theodore Storm

A valóság pereme, és az árnyalatok értéke, teljesen egybeforrt a szemeim előtt. A történések nem voltak tiszták, mintsem azelőtt, hisz' mindent homály fedett, s sötétség övezett, mintha a fény megszűnt jellegként létezett volna e percekben. Kábán bambultam, igyekezvén felfogni a szavakat, de a fáradtság egyféle jelzője, és a drog egyik mellékága, nos nem igazán engedte a koncentrációt. Görcsösen kapaszkodtam az ajtóba eleinte, míg be nem zártam azt, s majdan neki dőlve igyekeztem ellensúlyozni a helyzetkört. A tényeknél kellett maradnom, de az arcomon végigfolyt verejtékcseppek, s az a lázas szívverés, amely minden másodperccel nőtt, csak rosszabbá varázsolta a légkört. Egyáltalán, miért kellett nekem őrült módon drogot szívnom kora reggel? Tán elment az eszem, vagy netán valamelyik ködös gondolatomban idióta lettem? Azt hiszem, remek úton haladok afelé, hogy megkezdjem az önkéntes csatlakozást az Öngyilkos Osztag tagjainak soraiba.
- Jah, hogyne... - Jegyzem meg valamire, amiről fogalmam sincs. Pillanatok estek ki, és ezalatt mondott valamit, amire reagálnom kellett. Ingadozva állok a lábaimon, az ajtónak támasztva a hátam. - Ritka érték az alvás, főként, ha a haverod be van zsongva. - Mosolyodom el halványan, miként ráemelem az íriszeimet. Valahogy ellentétesen viselkedek, mármint... nem szenvedek, csak lézengek. Megrázom a fejem, miként hallgatni kezdem a beszámolóját, mindent elmesél. Nála amúgy is szokás, hogy kitálal, hiszen nyílt személy, aki bátran közli a gondolatait. Mindig is közvetlenebb volt, és sokkal jobb. A gondolat kapcsán, a mennyezetre emelem a tekintettem, és csak fürkészem lehetetlenül.
- Theodore... - Suttogom a nevét, ahogy újból ránézek. - ...ez egyre rosszabb lesz. - Mondom ki, ahogy ellököm magam a fától. - S erről is csak én tehettek! - Túrok feszülten a hajamba, ahogy felsóhajtok. - Több drog ügyletbe nem keverlek bele, és ami a legfontosabb... érezd jól magad, de ettől még... nos nem változik a véleményem a kettőtök helyzetéről. Oké, nevezhetsz árulónak. - Emelem fel megadóan a kezeimet. - De ettől még te is tudod, hogy... ez az egész.. ez a helyzet... nem mindig lesz számodra móka, és csupa vidámság. - Zárom le könnyedén, ahogy végül túlesünk azon, hogy ettől eltekintve beköltözhet. Mindig szívesen látom, meg egyébként is milyen barát lennék, ha a "híd alá küldeném", mint ahogy ő fogalmazott? A további monológjára, inkább nem mondtam semmit. Még, hogy ne sajnáljam, mert megérdemelte? Senki sem érdemli meg a sorsát, senki sem érdemel szenvedést.. sőt fájdalmat sem. A továbbiakra csak pislogok, és próbálom szó szerint felfogni, amiket közöl. Egyre halványabb a kép... s egyre összeomlóbb a képzet.
- Hmm, ez érdekes. - Csak ennyit mondok, ahogy várom a folytatást. Bár lehet, miként többet nem mond. Igazából... slussz-passz... mármint érdekel, mert nagyon jó barátom, meg minden egyéb, de... nem vagyok magamnál. Néhol a szavak értelmüket vesztik, s ezáltal két világ közt lebegek. Tán kiugorhatnék az erkélyről, s megszűnne minden jelentéktelenség, mely az életben a padlóra küld. Annyival könnyebbé válna a sors, s az, hogy többé nincs kín. - Szóval... a korcs alatt? Szó szerint... öhm, kutyát értesz? - Kérdezek inkább rá, mert személy szerint, még Nate-ről is képes lenne így beszélni, bár ő maga is farkas. Na jó... túl sok volt az adag. - Tudtommal... - Halkultam el egy pillanatra. - ...nem kellene foglalkoznod semmivel, és senkivel. Kapcsolódj egy kicsit ki, menj el iratkozz be a fősulira, kezdj meg egy tantárgyat, és éld az életed! S majd idővel értékelni kezded az értékeket. - Mondom félszegen, ahogy végül utána pillantok, ugyanis eltűnik a konyhában. Jaj de jó! Most komolyan faképnél hagyott? A szemeimet forgatva lépek kissé beljebb, egy fakeretnek dőlve, s mire ő visszaér a pohár vízzel, addig én kissé összeszedettebbnek tüntettem fel önmagam.
- Ugyan, kérlek, a haverod vagyok. Itt leszek mindig, ha kellek, de ettől még néha... eltérő véleményen leszünk, amiért remélem, miszerint nem eszel meg. - Kerekednek ki a szemeim. - Azt szeretném, hogy helyrezökkenj, életcélt találj, és önállóvá válj. Szóval... irány azaz iskola. - Lépnék oda hozzá, de ekkor ismét a konyhába tűnik el. A fenébe már!
- Milyen szak érdekelne igazán téged? Keresünk neked valami kellemeset! - Duruzsolom a fülébe, ahogy átkarolom a nyakánál, miközben felkapom a táskáját. - Tehát... - Vezetem körbe néhány vendégszobán keresztül. - Amelyik ezek közül tetszik neked, nos az a Tiéd lehet... - Kezdek bele egy pimasz mosollyal. - De most már ideje fontosabb dolgokról is értekezni! - Teszem le a táskáját mellém, majd a tenyeremmel megragadom a vállánál. - Mint például a beiratkozás, a regisztráció, a szakma kiválasztása... mit szeretnél, haverkám? - Nézek a szemeibe egészen mélyen, s eddig akárhogy is ellenezte is még ennél tartok. Valahogy most teljesen képtelen vagyok felfogni a nemet, ami szokatlan lehet, de ez van... Ha igent mond, akkor megszabadul a témától, de ha nem... ami azt illeti, szerintem ne akarja kivárni!



† || music: silent storm || words: 767 || - || ©

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Csüt. Jún. 22, 2017 8:08 am



to my best friend


- Igen, neked is jó reggelt, bocsi! – Köszöntem sietve. Annyira fel voltam villanyozódva, hogy kiment a fejemből ez az egyszerű illem. – Hidd el, ettől a hírtől minden álom kirepül a szemedből. – Vontam vállat, aztán elmondtam neki azt a nagy hírt. A reakciójára elmosolyodtam, de csak akkor reagáltam, amikor felé fordultam.
- Kiakasztotta az, ahogyan hajnalban hazaértem. Tudod, hogy… - Elhalkultam, beharaptam az ajkam, majd kinyögtem. - …be voltam drogozva. Veszekedni kezdtünk, aztán valahogy ott lyukadtunk ki, hogy elenged és hogy reggel összepakolhatok, ő nem fog megállítani. Még a pénzét is felajánlotta, de őszintén szólva, nekem tőle semmi sem kell. Örülök, hogy végre szabad vagyok. – Magyaráztam továbbra is vigyorogva. Látszott rajtam, hogy tényleg örülök és nem akartam jobban belegondolni, hogy ez az egész költözés mit von maga után. Talán egy olyan távolságot, amit majd soha nem tudunk visszacsinálni a bátyámmal, de valahogy ebben a szent pillanatban nem érdekelt.
- Értem-értem, és reméltem. Ha nem tudnék idejönni, akkor… azt hiszem, mehetnék a híd alá. – Idegesen a hajamba túrtam. Nos, ha jobban belegondolok, Jeffen kívül nem volt senkim az elmúlt években. Eszembe jutottak Carmen szavai, de Jeff hangjára visszarázódtam, azaz visszaterelődtek a gondolataim felé.
- Megérdemelte. Ne sajnáld, oké? Én sem sajnálom. Meglesz ő nélkülem, ahogyan eddig. – Lepakoltam a táskámat a földre, egyelőre nem mentem semerre sem.
- Amúgy, képzeld, ki állított be hozzánk kora reggel. Azt hittem, eldobom az agyam… de annyira rosszul voltam, hogy nem volt energiám ilyesmire. – Idegesen szusszantam. – Hát Carmen Callaway, a bátyám kis védence, aki évekig élvezte Nathaniel törődését. Hiába mondtam neki, hogy menjen el, nem ment. Próbálta eljátszani a kedves kislányt, aki törődik másokkal… - A szemeimet forgattam, hangom idegesen csengett annak ellenére, hogy ha csak egy kis mértékig, de jól esett annak a lánynak a viselkedése. Az, hogy nem lépett le, mikor látta, hogy rosszul vagyok. Akárhonnan nézem, ez elég pozitív dolog. De tudtam, hogyha tudná az igazat rólam, hogy én vagyok Matthew Callaway gyilkosa, akkor talán még egy kést is a kezembe ad, hogy ha annyira rosszul vagyok, haljak meg. Jó, erős túlzással. Mindegy, megvontam a vállam. Nem volt amúgy bűntudatom, egyszerűen csak tudtam, hogy mi lenne a lány reakciója és jogosnak is ítéltem volna meg. Hát, róla ennyit.
- Még a koszos korcsát is behozta a házba. – Tettem hozzá elgondolkodva, majd a konyha felé indultam. – Arról papolt nekem, hogy jaj, szegény Nathaniel egyedül marad, mert nincs senkije. Kérdem én: hol van ő? Ha annyira sokat jelentenek egymásnak, akkor Nathaniel „listáján” ő miért nem szerepel? Vagyis nyilván ott van, de... ahogy rám förmedt... Kicsit röhejes az egész szitu, ha engem kérdezel. – Ha nem állított meg, akkor a konyhába léptem, szereztem egy pohár vizet magamnak, azzal mentem vissza Jeffhez, ha nem követett.
- Utálom, amikor bele akarnak szólni az életembe, ráadásul olyanok, akik semmit nem tudnak erről az egészről. – Morogtam. – Te más vagy, te végigélted velem az elmúlt 9 évet, szóval eléggé képben vagy a történéseket illetően. – Bár abba nem gondoltam bele, hogy lényegében csak az én szidalmaimat hallgatta egész végig és azt, hogy a bátyám mekkora szemét. De hát, az én szemszögemből így volt. Sosem vizsgáltam meg Nate szemszögét, mert annyira sértett voltam, hogy nem láttam értelmét és nem is érdekelt. Megittam a vizet, majd felpillantottam Jeffre.
- Bocs, sok a panaszkodás… befejeztem. – Jegyeztem meg egy kínos félmosollyal az arcomon, mielőtt visszaléptem volna a konyhába, hogy lerakjam valahova azt a poharat, amit használtam. Ezután visszamentem a táskámhoz, de nem fogtam meg egyelőre, csak a fiú felé fordultam.
- Nos… akkor melyik szobát foglalhatom el? – Kérdeztem egy halvány mosollyal.

583 szó ■ Never surrender ■ panaszkodás-ON    
■■






I'm not a hero... I don't do good. it's not in me.


avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Keresem :
Léptek száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Szer. Jún. 21, 2017 2:53 am



To: My Best Friend

Fogalmam sincs mikor éreztem utoljára magam ennyire jól, de igazán felemelő érzésként hatott a drog a szervezetemben. Kiütött egy röpke időre, és szinte megfeledkeztem mindenről, ami zavaró tényező volt az életemben. A házam egyik felén totális káosz uralkodott, míg a másik részében megtalálható volt a tisztaság fogalma. De a nagy nyugalmamat, nos őszintén semmi sem ronthatta el. Theo a hajnali órákban távozott tőlem, s én ezzel egyetemben dőltem ki a kanapén, mintsem kómás egyed. Eleinte tökéletesen aludtam, de felébresztett a telefonom üzenetjelző hangja. Természetesen Nate zavart fel, mert hát... miért is ne alapon, ilyenkor kell engem zaklatni. Talán ráérzett a kívánságomra, miszerint nem szeretnék aludni, vagy nem is értem én.. Felsóhajtva írtam neki vissza, majd újfent hagytam magam álomba szenderülni. Nagyszerűen elterveztem, hogy végre kipihenhettem ezt az egészet, s erre meg pontban nyolckor kopogtak az ajtón. Eleinte azt hittem, hogy hülyét kapok, aztán mérhetetlen haragra gerjedtem, míg legvégül minden idegszálammal a nyugalom kulcsfontosságú szerepkörére összpontosítottam. Igyekeztem a lehető legnagyobb békességben összeszedni a darabkáimat.
Nem kellett kétszer mondani nekem a felkelést, ugyanis a kopogás hatására leestem a kanapéról. Meg kell hagyni, nos nem számítottam semmiféle társaságra, s főként nem nyolckor. Ki azaz elmebeteg, aki ilyenkor nem hagy pihenni? Idegesen tápászkodtam fel, ahogy sietve megmásztam a lépcsőfokokat, és máris rendbe szedtem magam. Kissé megigazítottam a hajamat, magamra kaptam egy köpenyt, és menet közben még jutott időm arra is, hogy a kezembe kaphassam a kis tasakot, amely drogot tartalmazott. Lelépdeltem a lépcsőn, a nappaliba menve. Kiöntöttem az asztalra a megmaradt fehér szerű port, majd felszívtam az orromon át. Csak ezek után álltam meg az ajtó előtt, reménykedve abban, hogy csak képzelődtem. Mindenesetre nem tartottam valószínűnek, amikor is ébresztőként szolgált a kelletlen kopogás. Mély sóhajjal nyomtam le a kilincset, ahogy a hajamba túrva, összeborzoltam a frizurám. Kitártam eléggé nagy szélességben az ajtót, és hunyorítva mértem végig az érkezőt, ám, amint tudatosult bennem, hogy Theodore az, nos már félre is álltam, miszerint besétálhasson. Bár... ő is szívott az anyagból, akkor... akkor hogyan lehet ennyire fitt ilyenkor?
- Neked is szép jó reggelt! - Mondom totálisan kábán, ahogy utána nézek elkerekedett szemekkel. A kezében lévő táska valami igazán vészjóslóra hívja fel a figyelmemet. Vajon mi történhetett? - Igazán jó volt megébredni, szóval... mi lenne az a csodás hír? - Kérdezem meg egy morgás keretében. - Merem ajánlani, miszerint valami jóval szolgálj... ritka esetek egyike, amikor felkelek. Legközelebb szeretnék tovább aludni! - Teszek egy kikötést, ahogy elmosolyodom. - Te sem örülnél szerintem, ha csak úgy random megébresztenélek, szóval, kérlek... - Tekintek utána, ahogy bezárom az ajtót.
- Hogy micsoda?! - Vonom fel a szemöldökömet. - Elengedett? Mégis hogyan sikerült elérned? - Kérdéseket teszek fel, miközben a hátát nézem. - Ugyanakkor, nos nem bánnom, persze, gyere csak, vagyis költözz be, érezd magad otthon. - Folytatom a megkezdett sort. - Szívesen látlak egyébként is bármikor, szóval... állok a rendelkezésedre, vagyis a ház, mármint... érted, ugye? - Igyekeztem célozgatni. - De azért azt meg kell hagyni, hogy jól ott hagytad. - Csóválom meg a fejem rosszallóan. Mindenesetre semmi kivetnivalót nem találtam, ahogy nem is tettem szóvá. Talán kissé túlzásba vittem a drogot, ami azonnal ütött... na nem baj! Erre igazán szükségem volt!



† || music: Angels Fall || words: 519 || - || ©

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   Hétf. Jún. 19, 2017 12:04 am



to my best friend


Szerencsére sikerült időben lelépnem és nem találkoztam Nathaniellel. Nem akartam a szemébe nézni, nem akartam elbúcsúzni, sem semmi ilyesmi. Örültem, hogy szabadnak éreztem magam. Végigkocsikázni a városon úgy, hogy nem tartozol többé senkihez és semmihez… felbecsülhetetlen. Persze, valahol fájt, mert ez tényleg valaminek a végét jelentette. Azt, hogy a bátyám többé nem fog törődni velem, még annyit sem, mint eddig. De bántani sem fogjuk egymást. Igen. Így volt a legjobb. Inkább megráztam a fejem és egy nagyobb sóhaj után benyomtam a rádiót. Mindegy volt, mi szól, csak elterelje a gondolataimat. Néha elpillantottam az anyósülésen heverő mobilom felé, azon agyalva, felhívjam-e Jeffet, de… tulajdonképpen mindegy volt már, hisz úton voltam hozzá.
Néhány perc múlva leparkoltam a ház előtt. A telefont magamhoz véve a zsebembe csúsztattam, majd kiszálltam. A hátsó ülésről magamhoz vettem a táskát és elnéztem újra a ház felé. Kicsit aggódtam. Mi van, ha elküld? Ha nem engedi, hogy ideköltözzek? Tényleg csak ideiglenesen akartam idejönni, amíg nem találok más alternatívát…
A vitánk annyira megragadt bennem és Tom átkozott szavai, hogy féltem. Mély levegőt véve zártam le a kocsit, majd indultam az ajtó felé, tovább gondolkozva, de végül odaérve bekopogtam. Reméltem, hogy nem ment el sehova, sőt, azt is reméltem, a haverjai, vagy esetlegesen Tom... nem lesz itt. Amíg várakoztam, a táskát leraktam a földre magam mellé, aztán idegesen kezdtem tördelni az ujjaimat magam előtt.
Próbáltam elképzelni Jeff lehetséges reakcióit. Úgy éreztem, nem fog vállon veregetni, amiért leléptem a bátyámtól. Néha olyan volt, mintha valamennyire Nathaniel pártját fogná, vagy valami olyasmi. Talán csak olyan értelemben, hogy nem nézte jó szemmel, hogy ennyire rosszban vagyunk. Akárhányszor feljött a téma, én legszívesebben eltereltem volna róla a szót, de… volt, hogy néhányszor durván rámorogtam. Nem tetszett, hogy bele akar szólni, de nem is utáltam érte. Tudtam, hogy aggódik és csak nekem akar jót, de… az, amit a bátyám iránt éreztem, nem múlt el. A harag és a fájdalom, csalódottság… egyszerűen megmaradtak és nem tűntek el a szívemből. Épp ezért nem tudtam vele kibékülni, épp ezért nem ajánlottam fel soha a „kezdjünk mindent tiszta lappal” dolgot. Ha nem tudok ilyesmit őszintén kimondani, akkor mondd, mi értelme?
Merengésem közepette végig a kezeimet bámultam magam előtt, aztán egy nagyobb szusszanással felemeltem a fejem. Na jó, elég ebből a drámából. Magamra erőltettem a lehengerlő vigyoromat, hogy amikor Jeff ajtót nyit, ne lássa rajtam, hogy nincs minden rendben. Boldogan akartam tudatni vele, hogy mától szabad ember vagyok és nincs, aki beleszóljon a továbbiakban az életembe.
Amennyiben ajtót nyitott, egyből rápillantottam.
-  Jeff! Bocs, hogy nem hívtalak, de túl gyorsan történt minden… odabent elmondom, oké? – Hadartam el egy levegővel, majd felkaptam a táskát a földről és beljebb léptem, ha kellett, beoldalaztam mellette a lakásba, hogy ezután újságolhassam el neki a nagy hírt.
- A bátyám feladta. Végre vége van és… elengedett. – Ezt úgy mondtam, hogy közben nem néztem rá, csak beljebb haladtam a házban. – Nos, remélem nem bánod, ha ideiglenesen ideköltözök. Csak amíg kitalálom, merre tovább… munkát is kellene találnom, meg ilyenek. – Magyaráztam, ekkor már felé fordultam és nyeltem egy nagyot, hogy most vajon mit fog szólni. Vártam a kiosztást vagy azt, hogy velem együtt örül. Az utóbbinak, nos… sokkal jobban örültem volna.

523 szó ■ Never surrender ■ remélem, így jó  
■■






I'm not a hero... I don't do good. it's not in me.


avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Keresem :
Léptek száma :
53

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Bejárat   Szer. Május 31, 2017 6:07 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
349

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Bejárat   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Bejárat

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Schilling ház-
^
ˇ