Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Elkészültem!

írta: Holly Marlow
Today at 12:52 pm

Holly Marlow

írta: Holly Marlow
Today at 12:50 pm

Bárpult

Today at 12:45 am

Bejárat

Yesterday at 11:30 pm

Vendégszoba

Yesterday at 11:30 pm

Chelsea szobája

Yesterday at 11:30 pm

Nappali

Yesterday at 11:30 pm

Konyha

Yesterday at 11:29 pm

Fürdőszoba

Yesterday at 11:29 pm

Társalgó

Yesterday at 11:11 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 10 6
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 2 4
Eredetiek 0 2
Eretnekek 2 1
Vadászok 3 1
Emberek 9 5
Összesen 36 31
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Francesco Di Pasqua


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Daphne Wood

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Daphne Wood   Vas. Jún. 04, 2017 7:17 pm


Daphne Wood

I forgot how to hope, this night's been so long. I cling to your promise, there will be a dawn.


Becenév

Daph, Daphie

Titulus

Prisoner 26149

Születési hely, dátum

London, 1844. december 9

Faj

Eretnek

Átváltozás

1865-ben történt. Kirkkel már két éve menekültünk a húgunk elől, azonban mivel nem volt szokványos boszorkányerőnk, egyedül nem boldogultunk. Egy vámpír volt segítségünkre, akit idők közben ismertünk meg, s barátkoztunk össze vele. Tudtuk persze, hogy ő sem védhet meg minket az örökkévalóságig Elizabeth elől, ezért rendszeres adagokat kaptunk a véréből, hogy ha netalán ránk találna, és végezni akarna velünk, akkor ne járjon sikerrel. És végül így is történt. 1865 karácsonyán Elizabeth ránk bukkant, megölte a vámpírt, aki segített nekünk, majd utána mi következtünk. Csakhogy azzal nem számolt, vámpírként térünk vissza, azzal pedig még annyira sem, hogy képesek leszünk varázsolni, erőt merítve a vámpírlétünkből. Mikor azonban rájött arra, hogy még életben vagyunk, a hajsza ismét kezdetét vette.

Család

A családunkban soha nem volt semmi érdekes, csak egy egyszerű boszorkánycsalád voltunk, akik soha nem vették ki túlzottan a részüket a természetfeletti világ dolgaiból. Békében éldegéltünk, én, az ikertestvérem Kirk, anya, apa és a húgunk Elizabeth. Egy napon azonban egy rubinkő került a birtokukba, amit apa szerzett valahonnan, és onnantól kezdve rémálomba fordult az életünk. Mi Kirkkel elszívó boszorkányok lévén nem voltunk veszélyben valamiért a kő hatalma miatt, azonban a családból mindenki mást megbabonázott. Anya és apa évekkel később megölték egymást, és amikor Lizzy meglátott engem és Kirket a szüleink holtteste mellett, kezemben a kővel, egyből arra a következtetésre jutott, hogy mi voltunk a gyilkosok. Valójában azonban ő is azt a rubint akarta, amit mi Kirkkel magunkkal vittük, hogy soha többé senki ne bukkanhasson rá. Nem akartuk bántani a húgunkat, ő azonban minket igen, és ez a gyűlölete átszállt minden utódjára - mindenki minket üldözött, és azt a rubint akarták. Évszázadok teltek el, ám a hajsza még mindig nem ért véget...

Play by

Freya Mavor





Ez az én történetem...

Az emberek talán soha nem hallottak róla, mivel az esetet a hatóságok igyekeztek eltusolni, de a nagy boszorkányüldözések idején volt egy ügy, mely akkoriban a Salemihez hasonlóan nagy port kavart. 1496-ban volt egy kicsiny falu, ahol egy férfi vallomása szerint rengeteg boszorkány élt. Maga a férfi a szomszéd városban élt, s csupán azért állt elő a koholt vádakkal, mert volt egy falubeli hölgy, aki nem akart hozzámenni. A férfi ezen felmérgesedve mindenkivel elhitette, hogy ott boszorkányok élnek, s mivel akkoriban nagyon babonásak voltak az emberek, hittek is a férfinak. A városbeliek még hivatásos boszorkányvadászoknak sem szóltak, olyannyira féltek egy egész falunyi boszorkánytól, hogy rögtön cselekvésre szánták el magukat – egyik éjjel felgyújtották az egész települést, hadd pusztuljon mindenki ott. Azzal azonban nem számoltak, hogy a faluban tényleg élt rengeteg boszorkány. Álmukban érték őket a lángok, s addigra már képtelenek voltak megakadályozni azt, hogy a sok ártatlan meghaljon, azonban a bosszúról nem tettek le. Az összes még élő boszorkány egyetlen rubinkőbe helyezte az erejét, acélból, hogy legyen bárki a következő viselője majd, kergesse azt az őrületbe. Nem számított, hogy ember vagy természetfeletti volt, azt akarták, hogy mindenki érezze a féktelen dühüket. S ezzel kezdetét vette a soha véget nem érő bosszú hadjáratuk…

~~

Amikor hangokat hallottunk Kirkkel, beszaladtunk a szüleink szobájába, de nem az a látvány fogadott minket, mint amire számítottunk. A szoba fel volt dúlva, a szekrény felborult, a ruhák össze-visszahevertek a padlón, az ablak kitört, ám ami mindebből a legsokkolóbb volt, hogy vér borított be mindent. Nem tudtuk, hogy kinek a vére volt, de igazából nem kellett sokat agyalnom azon, hogy kitaláljam, mégis kihez tartozhatott.
- Kirk… - szólaltam meg elhaló hangon, még mindig teljesen a sokk hatása alatt. Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, de az agyam tompa volt, hiába súgta egy hang az elmém legmélyéről, hogy bármi is történt, el kellene tűnnünk innen. Mégis képtelen voltam sarkon fordulni, vagy elfordítani a tekintetemet az elém táruló látványról. Egyszerűen muszáj volt látnom a saját szemeimmel, hogy mi történt pontosan. Tudnom kellett!
A lábam öntudatlanul mozdult előre, először egy lépést tettem, majd még egyet és még egyet, míg nem odáig nem értem, hogy már átláthassak a felborult szekrény felett. És akkor hangos sikoly szakadt fel a torkomból. Kezemet a szám elé kaptam, ahogy a könnyek egyből elkezdtek lefolyni az arcomon, s ha Kirk nem lett volna ott mellettem, hogy belé kapaszkodjak, akkor biztosan a földre zuhantam volna. Ugyanis a szüleim megcsonkított teste volt ott…
Megpróbáltam félrenézni, de egyszerűen nem ment… Az a kép örökre beleégett az elmémbe, és hiába csuktam le a szemeimet, egyre csak az jelent meg előttem. Keserves zokogásban törtem ki, még Kirk megnyugtató jelenléte sem segített. Elvégre, mégis csak a szeretett szüleink voltak ott… holtan. Édes istenem, mi történt itt?!
Már régóta furcsán viselkedtek, mintha valami megszállta volna őket, de igyekeztünk eltekinteni ettől, és nem gondolni semmi rosszra, de hiba volt. És most ez történt. Megakadályozhattuk volna, de nem tettünk semmit, és most a mi lelkünkön szárad a száraid a szüleink halála… És erről az az ostoba kő tehet! Teljesen biztos voltam benne.
Nyeltem egy nagyot, hogy leküzdjem a gombócot a torkomban, majd kissé eltávolodva Kirktől, letöröltem arcomról a könnyeket. Tudtam persze, hogy ettől nem fogom kevésbé zaklatottnak érezni magam, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy nincs most itt az ideje annak, hogy gyengék legyünk. Cselekednünk kellett végre valamit, mielőtt még több szerettünket elveszítjük.
- Az az ostoba kő tehet róla! Teljesen megbolondította a szüleinket, mintha valami megszállta volna őket, nem voltak önmaguk már mióta… - kezdtem el magyarázni, csakhogy megtörjem a feszült csendet, ami a szobán uralkodott. Mérges akartam lenni. Azt akartam, hogy a kő iránt érzett féktelen dühöm elnyomja bennem az összes fájdalmamat. Erre összpontosítottam, miközben megkerültem a szekrényt, és odaléptem a szüleink testéhez.
Elnyomtam magamban a hányingert, és kutakodni kezdtem a testüknél. Tudtam, hogy mit keresek, és abban is biztos voltam, hogy valahol itt kellett lennie. Nem lehetett máshol. Anyának és apának is fájt a foga arra a kőre, ami végül annyira megbabonázta őket, hogy egymásnak támadtak. Nem áldás volt az az erő, hanem átok, ami az őrületbe kergette a viselőjét. De rám és Kirkre nem volt ilyen hatással, elvégre mi nem szokványos boszorkányok voltunk.
Amint az ujjam megtapintotta az ismerős kő csiszolt felületét, megragadva azt előrántottam anya teste alól, és Kirk felé mutattam.
- El kell tüntetnünk ezt a követ. Soha senki nem találkozhat vele még egyszer, mielőtt egy újabb ilyen tragédia történne. Csak mi tehetjük meg ezt – mondtam Kirknek határozottsággal a szememben, miközben felálltam, s már épp indultam volna feléje, amikor hirtelen betoppant a szobába Elizabeth is.
Meghökkenve pillantottunk egymásra, mint akik azon gondolkodnak, hogy a másik mégis mit keres itt, aztán amikor a húgom tekintete lesiklott az arcomról a ruhámhoz tapadó vérre és a kezemben szorongatott kőre, gyilkos düh vette át a helyét a meglepettségnek. Láttam a szemében.
- Ti tettétek ezt! Ti öltétek meg a szüleinket! Ti gyilkosok! Szörnyetegek! – sikoltotta, én pedig tudtam, hogy ebből nem fogjuk tudni magunkat már kimagyarázni. Ez a kő tönkretette a családunkat, túl régóta volt már közöttünk, és Lizzy mohó tekintete is, mely egy pillanatra felvillant, biztossá tett abban, hogy már őt is hatalmába kerítette az az erő. És mi nem tehettünk ellene semmit.

~~

„Gyere McKinleyben található Whitmore házba, ha nem szeretnéd azt, hogy a drága kis bátyáddal, Kirkkel végezzek. Üdv: Isabel”
Még mindig felforrt a vérem, ha arra gondoltam, az a nőszemély mit művelhetett a testvéremmel. Pár napja váltunk még csak el, ő pedig máris bajba keveredett, pedig megbeszéltük, hogy kerülni fogjuk a feltűnést, akkor meg mégis hogy történhetett, hogy elkapta?
Egész a McKinleybe vezető úton ezen agyaltam, de nem számított, hányszor gondoltam át újra és újra, nem jöttem rá a megoldásra, és igazából nem is számított. Csak azt tudtam, hogy mennem kell, hogy meg kell mentenem a testvéremet, hogy nem hagyhatom őt Isabel karmai között. Nem érdekelt, hogy mit kell megtennem érte, hajlandó voltam kockáztatni az életemet is, csak hagyják őt békén. Nem maradt senki másom az egész világon, csak ő, képtelen lettem volna elviselni, ha bántódása esik, főleg annak tudatában, hogy nekem meglett volna a lehetőségem arra, hogy megmentsem. A szüleimet nem tudtam megmenteni, a húgomat nem tudtam megmenteni, de a bátyámat meg fogom!
Amint megérkeztem a Whitmore házhoz, egyből kipattantam a kocsiból, amivel érkeztem, és beszaladtam az épületbe. Nem tudtam, hogy mire számítsak, hogy mire kellett volna számítanom, de a fantáziám igen élénk képet festett le arról, hogy a helyiség közepén a megkínzott Kirk fogad, aki fölé Cora magasodik ördögi vigyorral az ajkán, miközben egy karót tart a kezében, amit Kirk mellkasához nyom. Ehelyett azonban egy sötét és üres terem fogadott.
Egy pillanatra bepánikoltam, ahogy arra gondoltam, mi van, ha rossz helyre jöttem, de ez nem volt igaz – jó helyen jártam, és ez be is igazolódott akkor, amikor hirtelen felkapcsolódtak a lámpák, és megpillantottam nem messze tőlem Isabelt karba tett kezekkel.
- Már régóta vártam rád, Daphne, kezdtem is azt hinni, hogy figyelmen kívül hagytad az üzenetemet, és inkább leléceltél. Tudod, nem lett volna meglepő, tekintve, hogy a múltban miket követtél el… Egy gyilkosság ide vagy oda, nem sokat számít már neked, nem igaz? – kérdezte felvont szemöldökkel, mindentudó mosollyal az arcán, amit látva egyszerűen csak felforrt a vérem. Nem tudott ő rólam semmit, és hiába tudtam, hogy csak provokálni akart, a mérgem tökéletesen felkorbácsolta.
- Hol. Van. A. Bátyám? – Minden szót jól kihangsúlyoztam, hogy ő is felfogja azzal a csöppnyi kis agyával, hogy engem nem tud megállítani ő. Erősebb voltam nála, és csak az akadályozott meg jelen pillanatban attól, hogy kitörjem a nyakát, hogy a bátyám nála volt, és nekem elképzelésem sem volt, hogy hol lehetett. Persze használhattam volna lokátor bűbájt, de mivel Kirk élete Isabeltől függött, nem akartam ilyen meggondolatlan lépést tenni.
- Nahát, milyen kis türelmetlen valaki – kacagott fel, mint aki olyan jól szórakozott rajtam. Figyelmen kívül hagytam ezt, és csak kemény, fenyegető pillantást lövelltem felé, amit látva abbahagyta végre a nevetést. – Jól van, jól van. Értettem – adta meg magát, de még mindig olyan öntelt kifejezés ült az arcán, amit szívem szerint letöröltem volna róla. – Gyere közelebb, és akkor láthatod, a drágalátos bátyádat – felelte, én pedig gondolkodás nélkül indultam meg feléje.
Csapdát sejtettem, tudtam, hogy nem bízhatok meg Isabelben, de nem volt túl sok választási lehetőségem, úgyhogy kockáztattam. Azonban épphogy odaértem hozzá, s már számon kértem volna rajta a bátyám hollétét, amikor ő előkapott egy kis fecskendőt, és a nyakamba szúrta azt. Éreztem, ahogy egyre gyengülök, ahogy kezdem elveszíteni az eszméletemet, s hiába küszködtem azzal, hogy eszméletemnél maradjak, semmit nem értem el. Az irányítás kicsúszott a kezeim, én pedig a földre zuhantam. A fájdalomra akartam összpontosítani, a dühömre, hogy azzal akadályozzam meg a szemeim lecsukódását, de nem tudtam.
- Jó éjszakát, nagynéném, add át üdvözletemet az Augustine társaságnak – súgta Isabel halkan a fülembe, majd teljesen elsötétedett előttem a világ.



avatar
Eretnek vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Daphne Wood   Kedd Aug. 15, 2017 2:35 pm


Elfogadva

Daphne

Már nagyon vártam rád, kb. azóta, hogy elmesélted, mi is lesz az ő története és hogy ezáltal kivel fog majd kapcsolatba lépni. Tetszett, ahogy kitaláltad a kőnek ezt a történetét. Daphne és Kirk helyzete elég szerencsétlenül alakult. De tőled megszoktam, hogy nem kíméled a karaktereidet és mindig kitalálsz nekik valamiféle buktatót, csak hogy ne legyen annyira egyszerű a dolguk. Érdekes karakter, aki az Augustin társaság újabb kísérleti alanyává vált... nos, nagyon sok szerencsét kívánok a túléléshez! Ó, és ha már ott vagy, barátkozz össze Enzoval.  






There was this moment. This one moment, where everyone
else fell away, and it was just the two of us

avatar
Vámpír vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Daphne Wood

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Világunk karakterei :: Elfogadott karakterek :: Eretnekek-
^
ˇ