Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
suttogások
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Theophile Rhodes


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Halston Sage

Stephanie Stafford
Szomb. Júl. 14, 2018 1:25 am



Sikátor

Ruby Jacqueline Hale
Csüt. Júl. 12, 2018 7:39 pm



Nappali

Alesea R. Hyland
Szer. Júl. 11, 2018 11:34 pm



Caralyn Crawford

Caralyn Crawford
Szer. Júl. 11, 2018 7:53 pm



Chicago Guilty

Always and Forever
Szer. Júl. 11, 2018 3:58 pm



EOF - Empire of Fantasy

Vendég
Szer. Júl. 11, 2018 1:35 pm



Sikátor

Kai Parker
Szer. Júl. 11, 2018 2:34 am



Udvar

Kai Parker
Szer. Júl. 11, 2018 2:00 am



Livin in New York

Always and Forever
Szer. Júl. 11, 2018 12:14 am



Lysander Dequan

Lysander Dequan
Hétf. Júl. 09, 2018 8:00 pm
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 6 4
Boszorkányok 6 0
Vérfarkasok 0 3
Hibridek 2 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 0 0
Szirének 1 0
Démonok 1 1
Vadászok 2 1
Emberek 1 2
Összesen 19 13

Share | 
 

 Rebekah szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Rebekah szobája   Pént. Jan. 05, 2018 1:07 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
315

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rebekah szobája   Szomb. Nov. 04, 2017 7:27 pm


Csak állok és bámulom ezt a gyönyörű nőt, akit egykor a karjaimban tarthattam és akiben a legnagyobbat csalódtam. Még mindig sugárzóan szép, még mindig elbűvölően gyermeteg, kislányos a pillantása, és még mindig csókolnivaló ajkai félőn ejti ki a nevemet. Heves érzelmek sokasága fut át rajtam és szívem szerint pár lépéssel leküzdeném a kettőnk közötti távolságot, karjaimba venném és addig csókolnám, míg elfogy a levegőnk. De a heves érzések között ott lapul a csalódottság és a düh is és egyelőre nem tudom, hogy melyiket tápláljam. Ahogy ajkait félőn hagyja el a nevem, a düh kerül előrébb. Érzem, hogy hatalmas bűntudattal küzd és úgy érzem, hogy megérdemli. Mérhetetlen dühöt érzek, mégis ahogy megfordul, és megpillantom teljes egészében, ez egy másodperc alatt elszáll. Utálom magam, hogy ennyire gyenge vagyok, hogy ennyire FÉRFI vagyok. De elgyengülök a látványától.
- Meglepetés! - tárom ki a kezemet és vigyorodok el szélesen, de láthatja a szomorúságot és a csalódottságot a szememben. Csak holmi színjáték az egész vigyor, az egész kedvesség. Kicsit közelebb sétálok hozzá és legyőzve a hülye érzelmeimet, végigsimítok az arcán és mélyen a szemébe nézek.
- Már vártam, mikor bukkansz fel. Vagy hogy megkeresel-e. - suttogom a szavakat, lágyan simítva az arcát, majd az álla alá nyúlva magam felé fordítva az arcát, hogy muszáj legyen a szemembe néznie. EGy pár pillanatig így tartom, várom, hogy esetleg ő reagáljon valamit. Klaus előtt a laza, jó fej Marcel-t játszottam. KEgyetlen színjáték volt, hiszen ott is, előtte is dühöngtem és őrjöngtem volna. De úgy döntöttem jobb az, hogyha nem tudja, mennyire szükségem lett volna rá. Rájuk. Egyszerűen egy vállrándítással elintézettnek mutattam a dolgot. De Rebekah előtt... Egyszerűen ez nem megy és érzem hogyan gyengülök el és hogyan kerítenek hatalmába a csalódottság és a szerelem vegyes érzelmei. Hogyha nem tesz semmit, akkor lassan hátrébb lépek, elengedve őt, majd lehuppanok az ágya előtti kis zsámolyra.
- Nem nyúltam semmihez... - vigyorodom el, de ezen is látszik, hogy mennyire mű, hogy mennyire nem illik jelenlegi állapotomhoz.
- Hátha visszajössz és számon kéred rajtam, hova lettek a ruháid... - komolyodik el az arcom, habár a szemembe most először költözik egy kis mosoly, jelezve, hogy emlékszem Rebekah milyen hisztis tudott lenni régen, hogyha a külsőségekről volt szó.
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Rebekah szobája   Szomb. Okt. 28, 2017 7:45 pm

Marcel & Rebekah



Nem azért vagyok most ebben a szobában, hogy nosztalgiázzak egy kicsit, hanem azért, mert kíváncsi voltam, hogy Marcel mit tett vele. Azt hittem, hogy annyira gyűlöl, hogy mindent ami rám emlékeztetheti porig égette. Ehelyett viszont minden egyes tárgy ott van, ahová én magam raktam. Ez valahol odabent jó érzéssel tölt el, és bár a szívem rég megszűnt dobogni, most mégis úgy érzem, mintha újra feldobbanna. Hogy mi ez az érzés? Fogalmam sincs. Talán csak a bűntudat, amiért magára hagytuk Őt. Úgy érzem, hogy még ennyi év elteltével sem állok kész a találkozásra vele, mégis mintha egy belső hang arra utasítana, hogy maradjak még egy kicsit. Nem volt nehéz beosonnom ide, és pont olyan könnyű lenne kiosonnom is, de mégis úgy döntök, hogy maradok még egy kicsit. Mosolyogva forgatom a ruhát a kezemben, majd magamhoz illesztem és a tükörhöz sétálok, hogy szemügyre vehessem a ruhát, amiben régen sok férfi tekintetét magamra vonzottam. Sóhajtok egyet, és úgy lépek vissza a szekrényhez, mielőtt azonban egy másik ruha után nézhetnék, egy ismerős hang töri meg a csendet. Összerezzenek a kellemes hang hallatán. Lassan akasztom vissza a ruhát a szekrénybe és becsukom a szememet. Ezer évem volt megtanulni, hogy hogyan lehet érzelmek nélkül élni, és még most sem megy. Igenis érzek, és ez egy vámpír gyenge pontja.
- Marcel... - a nevét annyira halkan mondom ki, hogy egy egyszerű halandó meg sem hallaná, majd óvatosan fordulok meg és nézek rá a férfire, akiért régen kész lettem volna elhagyni még a családomat is. Ismét annak a szánalmas lánynak érzem magam, aki a Nik szemében mindig voltam, valahányszor rápillantottam egy férfire. - Én... Mi azt hittük, hogy meghaltál. - szólalok meg végül, közben pedig próbálom kerülni a tekintetét. Ez lenne a nagy magyarázatom? Igazából csak nem rég tudtam meg, hogy életben van, ahogyan azt is, hogy Övé lett minden, ami valamikor a bátyámé volt.

@

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Rebekah szobája   Csüt. Okt. 26, 2017 3:55 pm



Gyakran jövök be ebbe a szobába. Nem nyúltam semmihez, sem a uhákhoz, sem az ágyneműhöz, sem a falakhoz. A pánra talán még őrizte egy darabig Rebekah illatát, de az idő múlásával már az is kikopott belőle. Mégsem nyúltam itt semmihez. A ruhák, melyeket a lány itt hagyott, érintetlenül és vélhetőleg porosan lógnak a válfákon. Néha bejövök ide, csalódott szívemtől hajtva, hogy aztán felajázott vadként, dühösen és elárultan hagyjam el ezt a helyet. Mégsem hoztam ide senkit. Soha egy nő sem érintette (meztelen) testével ezt az ágyat, a padlót, vagy a székeket. Elzártam tartottam ezt a szobát, mint a szívemben egy részt, amely csak REbekah-nak van fenn tartva. Vagy csak volt? Fogalmam sincs.
Eddig nem gondoltam a szőkére, csak néha bukkant fel az emlékeim sűrűjében. De mióta Klaus visszatért, az agyam (és a szívem is) egyre gyakrabban idézi fel lágy hangját, bársonyos bőrét, csillogó haját. Emlékszem az érintésére, a csókjára, a pillantásaira, amelyek oly epekedve járták, simogatták körbe testemet. Gyakran elgyengülök az emléktől, de csakhamar el is hessegetem azt.
Utam most is a szobába vezet, mint ahogy a napokban egyre többször. Tudom, hogy Rebekah itt van. És várom, hogy találkozzunk. Várom, hogy megkeressen. Vagy hogy egyszerűen csak összefussunk. Látni akarom őt. Hogy mit fogok tenni vele? Arról fogalmam sincs... Az agyam a találkozás pillanatában szinte kikapcsol.
Ahogy most belépek a szobába, egyszerű utcai ruhában, bakancsban, bőrkabátban, megpillantom a nyitott szekrényt. Megtorpanok, majd ahogy lassan közelebb sétálok, meglátom Őt. Rebekah-t, ahogy az egyik régi ruháját szorongatja.
- Gyönyörű voltál benne, de azt hiszem manapság már kicsit divatja múlt lenne... - szólalok meg. A hangom egy lehelletnyit remeg, de remélem, hogy Rebekah nem érzi, nem hallja ki a szavaim közül. Lélegzetvisszafojtva várok, hogy felém nézzen, hogy rám nézzen gyönyörű szemével és hogy mondjon. Bármit. CSak szólaljon meg, szóljon hozzám. Az arcom komoly, a szemem nem csillog, szinte semmi nem árulja el, hogy mennyire vágyom ezt a találkozást, a beszélgetést és többek között a magyarázatot. Csak állok és nézem őt, majd hogyha rám néz, mélyen a szemébe nézek. Ezernyi érzelmet láthat átfutni a tekintetemen, majd végül csak a komolyság és talán a magyarázatra várás az, ami ott marad...
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Rebekah szobája   Vas. Okt. 22, 2017 1:23 pm

Marcel & Rebekah



Hosszú ideje már annak, hogy magunk mögött hagytuk New Orleanst, és most, hogy újra itt vagyok, ismét bekerítenek a múlt szellemei. Valamikor igazi családként éltünk itt, aztán minden egy pillanat alatt dőlt össze. Mindez részben az én hibám is, hiszen ostobaság volt ide csalni az apánkat. Akkoriban még azt hittem, hogy ez a legjobb módja annak, hogy szabad lehessek a bátyám zsarnokoskodásától, de ez nagy tévedés volt. A család az egy olyan szent kötelék, amit senkinek sem szabad engedni, hogy szétszakítson. Még a szerelemnek sem, legyen az bármennyire is fájdalmas.
Magabiztosan lépek be a régi otthonomba, közben pedig jól körül nézek. A hosszú évek során szinte semmit sem változott, mindössze csak modernizálódott a világgal együtt. Elijah szerint Marcel életben van, és most az Ő birodalma mindaz, amit ezelőtt a bátyám felépített. Semmi kedvem részt venni a kettejük közti háborúban, hiszen ismerem a testvéremet, és tudom, hogy nem fogja szó nélkül tűrni azt, hogy a királysága másé lett. Talán ha nem lenne az a farkaslány terhes a bátyám gyerekével, akkor soha vissza sem tértem volna ide. Még akkor sem ha tudom, hogy Marcel, akivel valamikor szerettük egymást, életben van. Azt hiszem, hogy még ennyi év után sem állok kész arra, hogy szembe nézzek vele. Azt hittem, hogy meghalt, meggyászoltam. Most pedig, hogy tudom, hogy életben van, fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki. Cserben hagytuk Őt, és önző módon csak magunkat mentettük, Ő pedig hagytuk meghalni az otthonunkkal együtt. A család mindenek előtt. És Ő is a családunk tagja volt.
Belépve a régi szobámba, kíváncsian nézek körbe. Minden úgy van, ahogyan hagytam oly sok évvel ezelőtt. A bútorok, az ágynemű, sőt még a fal is olyan, mint amilyenre emlékszem. Könny szökik a szemembe, így megrázom a fejemet, és letörlöm a még ki nem potyogott cseppeket. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a múltat sirassam, aminek már amúgy is régen vége van. Nem ezért jöttem ide vissza, hanem azért, hogy a családommal lehessek, ami már így is eléggé szét van hullva. A szekrényemhez lépek és egy mély sóhaj kíséretében nyitom ki azt. Arra számítok, hogy üresen áll majd, vagy valaki más ruháival lesz tele, helyette viszont ott vannak a régi ruháim. Elmosolyodok, majd az egyik bézs színű ruhámért nyúlok, ami akkoriban az egyik kedvencem volt. Mekkorát változott azóta a divat. Az embereknek fogalmuk sincs a valódi divatról. Az a sok ruha, amit most divatosnak hívnak, annak valójában semmi köze nincs a divathoz.

@

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Rebekah szobája   Csüt. Jún. 08, 2017 5:12 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
315

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rebekah szobája   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Rebekah szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Rebekah hálószobája
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» A hálószoba és a hozzátartozó fürdő
» Greg hálószobája
» Stefan szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans :: Lakónegyed :: Mikaelson ház-
^
ˇ