Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Damon && Elena || Már nem vagy itt

Yesterday at 11:38 pm

Pippa Remain

írta: Pippa Remain
Yesterday at 8:30 pm

Bárpult

Yesterday at 6:13 pm

Pippa

írta: Holly Marlow
Yesterday at 5:23 pm

Shannon Marlow

írta: Holly Marlow
Yesterday at 4:01 pm

Marigold Marlow

írta: Holly Marlow
Yesterday at 2:58 pm

Partnerkereső

írta: Holly Marlow
Yesterday at 2:27 pm

Holly Marlow

Yesterday at 1:28 pm

Elkészültem!

írta: Holly Marlow
Yesterday at 12:52 pm

Bejárat

Kedd Okt. 17, 2017 11:30 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 10 6
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 2 4
Eredetiek 0 2
Eretnekek 2 1
Vadászok 4 1
Emberek 9 5
Összesen 37 31
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Hazel rejtekhelye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Pént. Okt. 06, 2017 12:59 pm

Lezárt játék.
Szabad játéktér.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Vas. Szept. 03, 2017 8:33 pm



hunter and monster



Értetlenkedve bámultam rá. Hát nyilván nagyon szeret, elvégre a nővérem. Nem is értettem, miért kell ezt ennyire kiemelni, ezt a tényt, ami lassan annyira mindegy lesz… mert hát, én itt, ő meg odakint és soha többé nem láthatom. A szívem majd’ megszakadt, de úgy voltam vele, hogy nem tudnék a szemébe nézni. Egy szörnyeteg lettem, egy vámpír, egy vérszívó, egy gyilkos. Nem az a fiú voltam már, aki egykor és féltem, rettegtem attól, hogy Heather mit szólna ahhoz a sráchoz, aki lettem. Ezen merengtem, mikor újra megszólalt, miszerint talán beszélnem kellene vele. Először nem értettem, mit akar. Felpillantottam rá és összehúztam a szemem, értetlenül figyeltem őt.
- Nem, nem mentem azóta haza… ha lehetőségem lett volna rá, talán akkor sem megyek. – Magyaráztam egy fokkal halkabban, de az arckifejezése, melyen most gyengéd mosoly ült, teljesen összezavart. Minden mozdulatát, minden lépését figyeltem, ahogy a cellámhoz jött. Arra még véletlenül sem gondoltam, hogy tényleg el akar engedni. Akkor azt hiszem, túlságosan naivnak tűntem volna, így hát csak vártam. Kinyitotta a ketrec ajtaját, így felnéztem rá kérdőn. Ahogy a karomhoz ért, nyeltem egyet, de nem húzódtam el tőle. Valamiért nem. Kimásztam a ketrecből, de alig álltam a lábamon. Gyenge voltam, de tudtam, hogyha most nem jutok innen ki, akkor semmikor. Fel kellett szívnom magam. Az első szavakra kérdőn néztem rá. Kicsit azt vártam, hogy ez valamiféle csapda. Trükk. Ha majd elindulok, biztos átdöf egy tőrt a hátamon, egyenesen a szívembe. Kinéztem volna belőle.
- Miért engedsz el…? – A kérdésem halk volt, de eljuthatott hozzá. Azonban ő csak erélyesebb hangon ismételte el, hogy menjek, mielőtt meggondolja magát. Akaratlanul is összerezzentem és hátrébb léptem egyet. A további szavakra nyeltem egy nagyot.
Sajnáltam őt. Sajnáltam, amiért ilyen helyzetbe került és bíztam abban, hogy egy nap majd kilábal ebből a végeláthatatlan reménytelenségből és sötétségből. Azonban nem az én reszortom volt kirángatni onnan. Hálával tartoztam neki, amiért itt és most szabadon engedett, de mással nem. Nem küzdhettem olyanért, aki már rég feladta. És ő… véleményem szerint feladta, azért él a bosszúnak és ezért issza le magát minden évben, amikor eszébe jut életének története… amitől, nos, sosem fog megszabadulni, ha folyton csak felidézi magában. Mély levegőt vettem, nyitottam a számat, de végül egy hang sem jött ki a torkomon. Még egy lépést hátráltam, majd összeszedtem minden energiámat és vámpírsebességgel tűntem el a pincéből. A hűtőből magamhoz vettem két tasak vért, de azokat sem ott ittam meg, hanem már odakint, ahol szabadnak érezhettem magam. A vér, amit magamba öntöttem, ismét feltöltött energiával. De többre volt szükségem…

415 szó || köszönöm a kört, darls' és hamarosan folytatás  || @





Don't underestimate the allure of darkness.
Even the purest hearts are drawn to it.

avatar
Vámpír vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Vas. Szept. 03, 2017 5:15 pm



Hazel & Damien




Halkan felnevettem, amikor Damien a szememre vetette, hogy kedvtelésből szórakozok vele. Ami, valljuk be, igaz volt, pontosan ezt tettem. Örömömet leltem abban, ha egy vámpírt szenvedni láttam, ha az életükért könyörögtek nekem, vagy épp a gyors halálért. Torz elmém mindennél jobban élvezte, hogy végre nem én voltam ebben a kiszolgáltatott helyzetben, hanem nekem voltak ők kiszolgáltatva. Még mindig jól emlékeztem azokra az érzésekre, amik olyankor tomboltak bennem. Kétségbeesés, fájdalom, félelem… én sem akartam semmi mást, csakhogy végre véget érjen mindez, és amikor már azt hittem volna, hogy Victor végre megadja azt, amire vágytam, másnap ugyanúgy felébredtem, begyógyult sérülésekkel. Olyankor pedig féktelen düh uralkodott el rajtam, tomboltam és mindent összezúztam a kis szobámban, majd lecsúszva a fal tövébe sírtam az elvesztett szüleim után. Volt, amikor szidtam őket, amiért olyan gyengék voltak, hogy ezzel a szörnyeteggel hagytak, hiába tudtam, hogy ha ismerték is volna a vámpírokat, akkor sem tehettek volna Victor ellen semmit.
Kamatostul vissza akartam adni a vámpíroknak minden elszenvedett sérelmemet, de Damien… ő más volt. Gyűlölni akartam, hisz vámpír volt, minden idegszálam a vérére áhítozott, mégsem tudtam annyira megvetni őt, mint a társait. Minél többet tudtam meg a múltjáról, minél inkább megismertem, annál inkább kezdtem én is belátni, hogy a vámpírok esetében is voltak kivételek. Igaz, azt azért nem mondtam volna, hogy pusztán ennyi után felhagyok a bosszúmmal, mert akkor megint ott tartottam volna, hogy nincsen semmi célom – úgy pedig, létezni sincs értelme, nem igaz? Mindenesetre, azt tudtam, hogy Damient nem akarom már megölni. Lehet, csak a részegség beszélt belőlem, de jelen pillanatban tényleg így éreztem.
Amikor mesélni kezdett, akkor nem szóltam semmit, csak figyelmesen hallgattam őt. Volt, amikor egyetértően bólogattam, átérezve a helyzetét, és volt, amikor együttérzően néztem rá. Bár, ez elég szokatlan volt tőlem, most mégis úrrá lett rajtam a melankólia, meg minden egyéb ilyen nyálas, gyenge érzelem, amit csak az alkohol hatásának tudtam be. Máskülönben biztosan nem hatott volna meg a sztorija.
- Biztosan nagyon szeret téged – feleltem halvány mosollyal az arcomon, a nővérére utalva. Mindig is vágytam én is egy idősebb testvére, egy bátyra például, aki megvédett volna minden rossztól, akire számíthattam volna életem utolsó perceiben is, de nekem persze ez nem adatott meg. Irigyeltem Damient ezért a kapcsolatáért, és valamiért nem szerettem volna, hogy a története így érjen véget. Elhatározásra jutottam. – Talán beszélned kellene vele – javasoltam neki. – Az átváltozásod óta nem találkoztál vele, nem igaz? Szerintem ideje ezt jóvátenni – húztam gyengéd mosolyra az ajkaimat, majd mielőtt Damien ellenkezni kezdhetett volna, vagy kinevetett volna hitetlenségében, felálltam a székről, és kinyitottam a ketrecének az ajtaját. Óvatosan megfogtam a karját, hogy segítsek neki kimászni onnan, de ha nem kért belőlem, akkor csak engedelmesen félreálltam, és akkor szólaltam meg legközelebb, amikor már kint volt a ketrecből.
- Most pedig menj – böktem fejemmel az ajtó felé. – Menj, mielőtt meggondolom magam! – kiáltottam rá erélyesebben, ha nem indult meg egyből. – Az ajtók nyitva vannak, gondolom, nem kell kikísérjelek. Ha éhes lennél, a hűtőben találsz zacskós vért – mondtam, majd meg sem várva azt, hogy Damien mit cselekedett, visszaültem a székemre, és felvettem a whiskys üveget. Nekünk kettőnknek volt ugyanis még egy befejezetlen ügyünk, nekem pedig célom volt most azt rendezni.
Amint Damien elszelelt a pincéből, majd a házamból, úgy csend telepedett az egész helyre, én pedig magamra maradtam ismét a gondolataimmal, az érzelmeimmel és fájdalmammal, de ez így volt rendjén. Már hozzászoktam, és nem is kívántam ezen változtatni.








━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

words: 555

Köszönöm, drágám, igazán tanulságos találkozó volt <3
@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Vas. Szept. 03, 2017 12:22 am



hunter and monster



Hát igen, csakhogy az új cél nem volt a legjobb. A legrosszabb utat választotta, amit csak lehet. Ha hasonlóképp gondolkoztam volna, mint Ő, akkor bosszúból meg kellett volna ölnöm Rebekaht. De nem tettem, sőt, meg sem fordult a fejemben. Inkább magamat öltem volna meg a kezdeti időszakban. Lényegtelen, nem reagáltam Hazel eme szavaira, mert nem lett volna értelme. Meggyőzni őt arról, hogy nem megoldás, amit csinál…? Ha ódákat zengtem volna erről, valószínűleg szintén süket fülekre találtam volna. Könnyebb volt befogni.
- Tudod, sőt, mindketten tudjuk, hogy nincsenek olyan infóim, amik kellenek neked. Kedvtelésből mégis szívatsz, hogy úgy fogalmazzak. Kezd… roppant mód idegesíteni. – Morogtam. Bárcsak nem tértek volna vissza az érzéseim. Könnyebb volt anélkül morogni, meg leszarni mindent. De ez… ez a helyzet így kilátástalan volt, újra.
Amikor arról beszélt, hogy félreértem, érdeklődve emeltem meg picit a fejem. El is gondolkodtatott, hisz igaza volt. A családomnak semmi köze nem volt a vámpírokhoz, így nem kellett volna aggódnom… Sóhajtottam egy aprót és mérlegeltem a helyzetet, végül beszélni kezdtem. Nos, talán azért, mert valószínűleg nem lesz rá több lehetőségem. Arra, hogy beszéljek róluk, vagy éppenséggel velük.
- Az apám… és a nővérem. De inkább a nővérem vár, sőt, valószínűleg már réges-rég halálra aggódta magát miattam és ki tudja, talán a rendőrséggel kerestet. Ami azt illeti… - Kínomban elmosolyodtam és szusszantam. - …kész csoda, hogy még nem akadtak a nyomomra. A nővéremmel nagyon… szoros a kapcsolatunk. Nem csak a nővérem, hanem szinte a legjobb barátom is. – Magyaráztam, aztán elhúztam a számat. – Ami azt a kérdésed illeti, hogy volt-e valakim… volt. Volt egy lány, aki átvágott, a képembe hazudott, megcsalt és kidobott. Naiv voltam, egy naiv fiúcska… hittem a jóban és a szerelemben, amit ma már… átkozok. – Tettem hozzá, de már rég nem őt néztem, hanem a földet. – A szakításunk napján változtam át vámpírrá. – Kezdtem bele halkabban, visszaidézve a végzetes éjjelt a lelkiszemeim előtt. – Nagyon durván kiütöttem magam. Csak beültem a legközelebbi szórakozóhelyre és ittam. Egészen addig, amíg meg nem jelent az a szőke lány… - Neveket amúgy direkt nem mondtam. - …beszélgettünk, én hülye kiöntöttem neki a lelkem, aztán… haza akartam menni. Ezután elkapott, megitatott a vérével és elsötétült előttem a világ. – Mély levegőt vettem, aztán nyeltem egyet. – Mindegy, ez a része már gondolom, nem is érdekel. Hisz nem erre kérdeztél rá. – Pillantottam Hazelre egy fáradt, megtört mosollyal.

384 szó || imádom a körünket  || @





Don't underestimate the allure of darkness.
Even the purest hearts are drawn to it.

avatar
Vámpír vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Szomb. Szept. 02, 2017 3:37 pm



Hazel & Damien




Vicces egy helyzetbe kerültem most Damiennel. Itt voltunk a pincémben, körülvéve a sok játékszeremmel, ő pedig egy ketrecben csücsült, a hónapok óta tartó kínzásom alatt, és mégis ő volt az, aki megpróbált erőt verni belém. Nem értettem, hogy miért foglalkozott velem. Elvégre, én nem voltam neki senkije, csak egy őrült nő, aki egész idáig örömét lelte a kínzásában, és aki tagadhatatlanul a halálára szomjazott. És mindez ellenére sajnálta, ami velem történt, amire gondolva nevetni támadt volna kedvem, de hogy kínomban-e vagy sem, azt nem tudtam volna megmondani. A sors fintora, nem igaz?
- Igen, és én új célt is találtam magamnak… - húztam halvány mosolyra az ajkaimat, arra utalva, hogy a bosszú lett az, amiből én erőt tudtam meríteni, és hogy az új célom a vámpírok elpusztítása lett. Nem mintha egyébként túl sok választási lehetőségem lett volna, elvégre azzal, hogy az Ötök egyike lettem, megpecsételődött a sorsom. Csupán azt dönthettem el, hogy szabad akaratomból elfogadom-e ezt az életet, vagy megpróbálok dacolni az új természetemmel. Én az előbbit választottam, de ha az utóbbi is lett volna, végeredményben úgyis itt kötöttem volna ki.
- Majd ha eljön az ideje, akkor megadom azt, amire vágysz, de az nem ma lesz – válaszoltam neki megcsóválva a fejemet. Persze ezzel nem arra akartam utalni, hogy ma még meg fogom kínozni, mert semmi ilyesmi nem állt a szándékomban. Most egyszerűen csak beszélgetni akartam vele, talán olyan nagy kérés volt ez? Bár, ha jobban belegondoltam, akkor a helyzetünket eltekintve talán mégis az volt. Elvégre, miért osztott volna meg velem bármit is, amikor egyértelműen veszélyes voltam. Nem voltunk barátok, puszi pajtások még annyira sem, így minden oka megvolt Damiennek arra, hogy kételkedjen.
De magától is rájöhetett volna arra, hogy felesleges féltenie tőlem a szeretteit. Amennyiben nem voltak vámpírok, engem nem érdekeltek. Igaz, hogy nem riadtam vissza sosem attól, hogy embert is öljek, de ezt csak és kizárólag akkor tettem meg, ha az utamba álltak, vagy vámpírt rejtegettek. Másrészt pedig, minek akartam volna gyengepontokat találni rajta? Teljesen ki volt szolgáltatva nekem, az élete az én kezemben volt, arra meg már magamtól is rájöttem, hogy nem tud semmilyen lényeges információval szolgálni nekem. Nem leltem többé örömömet az ő kínzásában, ha bármit is tenni fogok vele, akkor az már csak egy karó lesz a szívébe – de hogy ezt mikor ejtem meg, azt még nem tudtam. Nem ma, ez biztos volt, ennél tovább pedig nem is terveztem. A jelenlegi állapotomban nem is tudtam volna.
- Félreértesz, Damien – viszonoztam a pillantását, kicsit sem rendültem meg a határozott és ellentmondást nem tűrő tekintetét látva. – Nincs szükségem arra, hogy a gyengepontjaid után kutassak, és amennyiben a szeretteidnek nincs közé más vámpírokhoz, nem jelentek rájuk veszélyt. Engem ezúttal tényleg csak érdekelt a válaszod, de persze, ha nem akarsz, nem kell válaszolnod, nem kötelezlek semmire, és az ellenállásodat is tökéletesen megértem – sóhajtottam fel, majd elfordítottam a tekintetemet Damienről, de továbbra is vártam arra, hogy válaszoljon az eredeti kérdésemre.









━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

words: 480


@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Kedd Aug. 29, 2017 7:39 pm



hunter and monster



Nem nagyon tudtam mit reagálni a szavaira. Így volt és ezen nem volt mit szépíteni, avagy mit tovább taglalni. Szóval csendben maradtam, egészen addig, amíg a kapcsolót meg nem mozdította bennem a története. Hiába küzdöttem ellene, nem sikerült és olyan szavak jöttek ki a számon, amit azonnal megbántam. Sajnáltam őt, de miért? Csak egy vadász volt, aki kínzott már hetek óta és akit nem érdekelt volna, ha itt pusztulok el a szeme láttára. De igen, sajnáltam, mert nem érdemelte meg, amit kapott. Sőt, senki sem érdemelné meg azt, amin ő keresztülment. Hát ezért sajnáltam.
Hallgattam a szavait. Valószínűleg rájött, hogy az érzelmeim újra be vannak kapcsolva, de hát… mit tehettem volna? Kikapcsolhattam volna újra, de egyelőre nem volt rá semmi okom.
- Van, amikor az ember csak magára számíthat, Hazel… neked kellett volna új célt találnod az életedben. Saját magadon kívül soha, senki nem fog segíteni és senkire sem számíthatsz. Nagyon ritka kivétel, amikor mégis van valaki veled, de… belegondolva, ki lesz mindig ott veled? Hát te magad! – Emeltem meg a végén a hangom, mintegy erőt verve a nőbe, de… gyanítottam, hogy nem érek semmit a szavaimmal. Neki már késő volt, a bosszúnak élt és nem másnak. Ez pedig úgy tűnt, nem is változhat meg. Figyeltem, mit csinál, aztán összehúztam a szemem.
- Ki kellene kényszerítenem akkor? – Mármint azt a karót a szívembe. Nem tudtam, örülnöm kéne-e annak, miszerint nem ölt még meg, vagy épp sírni, hogy még mennyi, de mennyi szenvedés vár rám. Sóhajtottam egy nagyobbat, miközben a földre pillantottam. Aztán újabb kérdéseket tett fel. Érdeklődve pillantottam rá. Nem tudtam, valóban érdekli-e a családom, vagy az érzéseim, vagy csak gyengepontokat, esetleg áldozatokat keresett… így hát nem is tudtam, mit válaszoljak.
Mesélhettem volna neki az ex-barátnőmről, Clarissáról, aki éveken keresztül ott volt nekem és szerettem… és aki átvágott. Mesélhettem volna neki a nővéremről, Heatherről, aki valószínűleg már réges-rég halálra aggódta magát miattam és aki nagyon sokat jelentett nekem. Vagy ejthettem volna néhány szót az apámról, aki nem bírt túlságosan, de talán most, az eltűnésem kapcsán egy kis aggódást kiváltottam belőle. Nyeltem egy aprót, mielőtt elszakítottam volna róla a tekintetem.
- Nem tudom, miért kéne bármit is mondanom erre, Hazel. Ha gyengepontokat keresel vagy embereket, akiket megölhetsz, vagy akikkel fenyegethetsz engem… akkor azt kell mondanom, hogy bocs, de egy szót sem szólok. Nem adom meg neked ezt az örömöt és nem, ismétlem: nem engedem, hogy bárkit bánts… - Néztem rá vissza az utolsó mondatnál, ha sikerült, egyenesen a szemébe. Határozott voltam és ellentmondást nem tűrő, habár én csak egy vadállat voltam ketrecbe zárva, míg nála ott volt a fegyver, ami bármikor elsülhetett. Jobban fogalmazva: igazán befoghattam volna és abbahagyhattam volna a provokálását.

441 szó || Hazel drága  || @





Don't underestimate the allure of darkness.
Even the purest hearts are drawn to it.

avatar
Vámpír vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Kedd Aug. 29, 2017 6:35 pm



Hazel & Damien




Amikor Damien családja felől érdeklődtem, őszintén szólva, nem számítottam arra, hogy kapok is majd választ. De amikor megszólalt, akkor érdeklődően néztem rá, és figyelmesen hallgattam. Nem lehetett kellemes neki sem úgy felnőnie, és azzal találkoznia nap, mint nap, hogy az apja gyűlöli egy olyan dologért, amiről ő kicsit sem tehetett. Most persze kikapcsolt állapotban könnyű volt neki félvállról beszélnie erről az egészről, de biztos voltam benne, hogy a lelke mélyén igenis fájt neki is ez.
- Igen, ez így van – sóhajtottam fel egyetértően. – Ez a világ áttapos azokon, akik gyengék, akik nem képesek megvédeni magukat, és ha nem erősödnek meg, tanulva a hibáikból, akkor a játéknak vége. Én ezt nagyon jól megtanultam – sóhajtottam fel újból, majd ismét belekortyoltam a whiskybe. Valahogy most már azonban nem leltem kedvemet az alkoholban. Nem hozott megnyugvást az, ahogy végigmarta a torkomat, csak felerősítette a keserű ízt a számban, amitől képtelen voltam megszabadulni, ezért csak fogtam az üveget és letettem a földre a székem lába mellé.
Mivel Damien kikapcsolt állapotban volt, ergo nem volt semmilyen érzelme, meg sem fordult az a fejemben, hogy a szavaimmal, a múltam elmesélésével bármilyen reakciót ki tudok váltani belőle, és nem is ez volt a célom. Viszont amikor megszólalt, még részegen is leesett, hogy visszakapcsolt. Nem tudom, hogy pontosan hogyan, mikor vagy mi hatására, de megtörtént. Egyik részem repesett az örömtől emiatt, elvégre így újra kezdetét vehette a kettőnk szadista kis játéka, a másik részemet viszont nem érdekelte különösebben, és a jelen pillanatban az utóbbi dominált.
Csendben, szomorkás mosollyal az arcomon hallgattam Damien mondanivalóját. Valamilyen szinten meghatott az, hogy tényleg őszintén sajnálta azt, ami velem történt, de az alkohol tompította az érzékeimet, így ez a meghatottság is csak a felszínt kapargatta, mélyebben nem tudta magát befúrni a szívembe. De azért jól esett, még ha soha, semmi pénzért be nem vallottam volna.
- Volt belőle kiút, ez igaz. De nem maradt nekem semmi az életben a gyűlöletemen kívül. Nincs családom, nincs testvérem, nincs barátom, nincs szerelmem… Teljesen egyedül maradtam, Damien, így ki mutathatta volna meg a helyes utat? Ráléptem a bosszú ösvényére, és lassan már olyan mélyre süllyedek, hogy ha akarnék se tudnék visszafordulni – sóhajtottam fel, majd mielőtt tovább folytattam volna a beszédet, feltűrtem a ruhám ujját a jobb karomon, és vetettem egy pillantást a karomon kacskaringózó tetoválásra, mely már a vállamig ért. – Minden egyes megölt vámpírral egyre kevésbé tudom féken tartani a gyilkolási vágyamat – feleltem, majd ismét a fiúra néztem, amikor azt kérdezte, hogy miért nem ölöm már meg. – Nem tudom, Damien. Ez – emeltem fel a karomat, ezáltal utalva a tetoválásra és az Ötök átkára – mindennél jobban szeretné már, hogy karót döfjek a szívedbe, de én visszatartom. Fogalmam sincs, hogy miért – magyaráztam tanácstalanul, miközben visszaejtettem a karomat az ölembe, és hagytam, hogy a ruha ujja is visszacsússzon, eltakarva a bőrömet.
Nem különösebben foglalkoztam azzal, hogy Damien valószínűleg nem tudta, hogy miért emelgetem a karomat, vagy hogy mire akartam célozni ezzel, elvégre ő nem láthatta a tetoválásomat, de nem álltam le elmesélni az egész sztorit. Még pár másodpercig csak csendben ültem, félig a gondolataimba mélyedve, félig pedig csak úgy üresen bámulva ki a fejemből.
- Téged, Damien, vár valaki otthon? Mielőtt vámpír lettél volna, volt valakid? Valaki, aki törődött veled? – kérdeztem tőle ismét felé fordulva, de a tekintetem kifürkészhetetlen volt, olyannyira, hogy még én sem tudtam volna megmondani, hogy mi járt pontosan a fejemben, vagy hogy miért kérdezgettem tőle ilyeneket – és ez nagyrészt az ittas állapotom miatt volt persze.









━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

words: 568


@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Hétf. Aug. 28, 2017 3:30 pm



hunter and monster



Örömmel vettem tudomásul, hogy ezúttal Hazel követte a kérésemet, az utasításomat és befogta azt a nagy száját. Végre nem kellett azon aggódnom, miféle érzéseket szabadít fel bennem az értelmetlen fecsegése. Kissé megnyugodtam és a belém álló tőrökkel voltam elfoglalva, mikor újból megszólalt. Összevontam a szemöldököm és értetlenül meredtem a csajra, aki teljesen kész volt. Ennyire részegnek rég láttam bárkit is, mint most őt. A kérdéseire nyeltem egy nagyot, majd felszegtem a fejem, amennyire a tőrök meg éles izék engedték. Nem reagáltam, nem akartam. De a szavai, kérdései újabb emlékeket szabadítottak fel bennem. Az agyam újra lejátszott bizonyos jeleneteket, aztán morrantam.
- Az apám gyűlöl. – Vetettem neki oda hanyagul, még mindig érzelemmentesen. – De úgy kell neki. – Vigyorodtam el. – Nem igazán hat meg. Mindig is engem okolt anyám haláláért, habár… nem tettem semmit, amivel ártottam volna neki. De az élet már csak ilyen, Hazel. Azokat vádolják és azok szenvednek, akik nem érdemlik meg. – Jegyeztem meg, azonban a szavaimmal a lányra is utaltam, akaratlanul. Bármi is lett Hazelből, egy gyilkos, egy vadász… azt nem érdemelte meg, amit a Sors tett vele. És ahogy hallgattam a történetét, egyre inkább… megsajnáltam. Basszus, ez egy érzés! Igyekeztem újból elnyomni magamban, de nem sikerült. A családom emléke, a nővérem bájos arca és Hazel szomorú háttértörténetének együttese visszaszivárogtatta belém az érzéseket. Habár nem akartam. Tudtam, hogy újabb szenvedéseket fogok átélni, hisz ez a helyzet csak pillanatnyi. A vadásznak van egy gyenge pillanata, napja, de holnap újból jön a kínzásaival és egyebekkel, amit ép ésszel nem fogok kibírni. Sőt mi több, rövidesen bele fogok őrülni.
Egy nagyobb sóhajjal néztem a földre, majd a vége felé vissza a lányra.
- Az a baj, Hazel, hogy egy vámpír miatt haragszol az összesre… - Jegyeztem meg halkabban, majd elhúztam a számat. Nem akartam, de a szavak csak úgy jöttek a számon: - Sajnálom, ami történt veled, Hazel. Sajnálom, hogy a lehető legrosszabb vámpír lépett be az életedbe és tett téged tönkre, de… hidd el, hogy van ebből kiút és az nem a bosszú. Az ilyen érzések… semmire sem jók. Nem életcélok. – Magyaráztam, majd a lány tetoválására pillantottam. – Bár, neked ezek nem puszta érzések… igaz? Ha jobban belegondolok, neked tényleg életcélod ez az egész. Megölni az összes vámpírt… - A plafonra pillantottam, majd beletörődőn sóhajtottam. Hazelre néztem. A szemeim csillogni kezdtek. A küszöbén álltam annak, hogy összetörjek Hazel előtt, de próbáltam megtartani a méltóságom.
- Mondd csak… meddig akarsz még kínozni? Megölhetnél nemes egyszerűséggel… és kereshetnél újabb áldozatot magadnak. – Halkabban magyaráztam neki, kissé elhaló hangon. A földre néztem. Heatheren kezdtem gondolkodni, sőt, aggódtam érte. Reméltem, hogy nem aggódta túl magát az elmúlt… hetekben. Jézusom, hetek óta itt voltam! Nem is, talán már hónapok óta. Haza akartam menni a nővéremhez, hogy legalább őt megnyugtassam, semmi bajom, de… de ez nem volt igaz és hát… lehetőségem sem lesz hazamenni hozzá. Soha. Összepréseltem az ajkaimat, nem néztem fel. Azt kívántam, az érzéseim bárcsak ne tértek volna vissza.

481 szó || érzések? nem akarom    || @





Don't underestimate the allure of darkness.
Even the purest hearts are drawn to it.

avatar
Vámpír vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Hétf. Aug. 28, 2017 2:21 pm



Hazel & Damien




Amikor Damien hirtelen megszólalt, és arra parancsolt, hogy csak fogjam már be, nem kicsit lepődtem meg. Egyből elhallgattam és meglepetten fordítottam a tekintetemet a foglyom felé. Az arcán végre tükröződött valami érzés… szenvedés. Valamivel sikerült ezt elérnem nála, bár, őszintén szólva, most magasan tettem erre. Kedvem lett volna valamit gúnyosan odavetni neki, megalázni szavakkal, de nem cselekedtem így. Nem lett volna semmi értelme, és most nem volt kedvem hozzá…
Csak felsóhajtottam, és újra magam elé kezdtem el bámulni. Ismét percekig nem szóltam semmit, mintha engedelmeskedtem volna Damiennek, de valójában nem miatta hallgattam. Egyszerűen csak nem jöttek a szavak, ahogy a gondolataim ismét a múltban kezdtek el kóborolni. Megint felsóhajtottam, megráztam a fejemet, és tekintetemet Damien felé fordultam. Nem rejtettem véka alá a fájdalmamat, a szenvedésemet és a gyengeségemet, még ha ez nem is volt a legjobb ötlet – de akkor és ott ez nem érdekelt, egy kicsit sem.
- Mondd csak, Damien, milyen volt a családod? Szerettek téged? Törődtek veled a szüleid? – kérdeztem tőle tényleg érdeklődve, de válaszra nem számítottam, ezért tovább beszéltem. – Én az enyémekre nem emlékszem. 8 éves voltam, amikor Victor megkínozta őket a szemem láttára, és persze végzett velük. Gondolkodás nélkül. Engem azonban életben hagyott… - magyaráztam. Nem tudtam, miért meséltem Damiennek erről is, a szavak öntudatlanul hagyták el az ajkaimat, és valahogy megnyugtatott a tudat, hogy valaki hallja a történetemet. Dean-en kívül ugyanis még senkinek sem meséltem el, hogy mi vezetett pontosan ahhoz, hogy ilyenné váltam, hogy ennyire gyűlöltem a vámpírokat. De úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem ezt az egész mesedélutánt, akkor be is fejezem, hogy Damien lássa az egész képet. Persze nem az ő szánalmát vagy együttérzését akartam elnyerni, mert arra kicsit sem vágytam, hogy pont egy vámpír szánakozzon a múltam miatt, egyszerűen engem nyugtatott meg az, hogy beszélhettem.
Ezért hát meséltem Damiennek arról, hogy Victor miket csinált velem. Hogyan kínzott meg, hogyan táplálkozott belőlem, hogy sokszor majdnem halálra vert, de aztán meggyógyított a vérével, hogy tovább kínozhasson. Megerőszakolt, nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor. Azt élvezte, hogy én szenvedtem, én pedig semmit sem tehettem azért, hogy véget vessek a fájdalmaimnak. Ugyanis megigézett, hogy az öngyilkosság gondolata még csak eszembe se juthasson. A játékszere voltam, és amikor én már azt hittem, hogy véget vethetek ennek, akkor megölette velem Deant… Szörnyeteggé változtatott, és ezt soha nem fogom elfelejteni neki.
Amikor a történet végére értem, ismét Damien felé fordítottam a tekintetemet, és szomorkásan néztem rá.
- Ezért gyűlölöm a fajtádat, Damien. Mindent elvettetek tőlem, rémálommá változtattátok az életemet, és én ezt soha, de soha nem fogom megbocsátani. Addig nem nyugszom, amíg el nem törlöm a létezéseteket a földről, vagy amíg engem utol nem ér a halál. Bármelyik is jön el előbb, én boldogan fogom várni azt a pillanatot… De ma, ma nem érdekel a bosszúm… - csóváltam meg a fejemet, majd hátradőltem a székemben, és a plafonra szegeztem pillantásomat. – Ma csak inni akarok, hogy ne érezzek semmit…









━━━━━━━━━━ ❖ ━━━━━━━━━━

words: 481


@



The devil within

avatar
Az Ötök egyike vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   Csüt. Aug. 24, 2017 3:11 am



hunter and monster



Nem igazán számoltam a napokat, de azt tudtam, hogy már nagyon, de tényleg nagyon hosszú ideje ebben a ketrecben sínylődök, ami tele van ilyen éles fogakkal, amik a húsomba vájnak minden egyes mozdulatkor. Nem kellemes, hogy őszinte legyek, sőt, elég borzalmas. Nem egy luxus szálloda, pedig, ha az ember hosszútávon marad valahol, megérdemli a kényelmet és megbecsülést. Én egyiket sem kaptam meg. Nap, mint nap szenvedtem Hazeltől, bár őszintén szólva elég vicces volt a helyzet. Bármit csinált, csak a képébe mosolyogtam. Nem látta rajtam, hogy fáj. Nem látott rajtam semmit.
Hallottam, hogy közeledik a lépcsőn és azt is hallottam, hogy mennyire nincs beszámítható állapotban. Csak halvány mosolyra húzódtak az ajkaim, de épp relaxáltam, így nem emeltem fel a fejem és nem is néztem fel, mikor leért. Aztán beszélni kezdett. Nem értettem, miért pont most kezd el mindenféle baromságról hadoválni. Nem érdekelt egy cseppet sem. Felpillantottam rá lassan, mikor arról kezdett zagyválni, hogy volt egy férfi, akit teljes szívéből szeretett. Be akartam neki szólni, valami olyasmit, hogy: „Szegény pasi. Gondolom, mennyire örült a te „szeretetednek”. Nyilván őt is megkínoztad mindenféle módon, ahogyan csak lehetséges, nem igaz?” De végül nem tettem, csak csendben figyeltem őt. Vicces volt, mert gyanítom, nem tudta, hogy ébren vagyok és végignézem, illetve hallgatom ezt a szánalmas kis sztorit. Alig bírtam visszafogni magam, hogy el ne nevessem magam. Hazel, te még most is az a naiv fruska vagy… csak épp, nos, próbálsz magadra ölteni valamiféle álarcot, egy kemény nőét, de valójában csak egy olcsó kis pszichopata vagy. Kedvem lett volna nevetve az arcába vágni, de nem, még nem volt itt az ideje, hogy megszólaljak.
Viszont ahogy elkezdett mélyebben belemenni a történetbe, lefagyott az arcomról a mosoly. Elkezdett érdekelni a története… az élete, ami közel sem volt egyszerű. Eszembe jutott a volt barátnőm, Clarissa. Hirtelen csak úgy bevillant, nem tudtam, miért. Aztán a nővérem arca is, de igyekeztem kiverni a fejemből és Hazelre figyelni. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy Victor megigézte és konkrétan Dean ellen fordította, összehúztam a szemem. Nem hagytam, nem akartam, hogy folytassa.
- Elég már ebből! Nem érdekel a szánalmas kis sztorid, Hazel! Csak… fejezd be! – Idegesen csengett a hangom. – Nem akarom hallani! – Suttogtam végül. A mellkasomban mocorgott valami. Érzések. Azok akartak feltörni belőlem. Együttérzés… sajnálat. Aggódás és törődés. Ilyen és ehhez hasonló dolgok. De nem akartam ezt, semmiképpen sem. El akartam nyomni magamban ezeket a dolgokat.
A nővérem arca viszont még többször felrémlett bennem. És nem csak az arca, hanem a hangja is. Mintha azt suttogta volna a fülembe, hogy ne adjam fel és minden rendben lesz, mert nem lehet másképp.

428 szó || érzések? nem akarom    || @





Don't underestimate the allure of darkness.
Even the purest hearts are drawn to it.

avatar
Vámpír vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel rejtekhelye   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Hazel rejtekhelye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Akari klán rejtekhelye és lakása
» Shu és Timidus kicsiny rejtekhelye
» Hazel szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: New Orleans-
^
ˇ