Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan



 
The devils on your shoulder...
silhouette frpg

A veszteséget feldolgozni nagyon nehéz. A gyász, a fájdalom felemészti az embert, de még egy vámpírt is. Hogyan bírkózik meg valaki a testvére halálának gondolatával? És ha az elválás örökre szól? Ha vámpír az illető, akkor az "örökké" nagyon hosszú.
A történetünk a hatodik évad elejétől indul, bár vannak változások. Azonban egy valami biztos: Damon és Bonnie meghaltak (minden jel erre mutat, de a lány nagyija elhintette, hogy mindent előre elrendezett), így a szeretteiknek meg kell birkózniuk az elvesztésükkel. A kérdés csak az, ki hogyan éli meg, hogy a szeretett személy nincs többé. Stefan elég rosszul, hisz még a városból is képes lelépni. Elena pedig gyógyfüvekhez fordul és elhiteti magával, hogy minden rendben - egészen addig, amíg ki nem találja az igazi megoldást.
Mystic Falls már nem mágiamentes övezet, így minden visszatérhetne a rendes kerékvágásba, azonban kérdés, hogy ez mikor és hogyan fog sikerülni.
New Orleans világában a fogaskerekek működésbe léptek. Míg a vámpírok és a boszorkányok, illetve Klaus és Marcel hatalmi harcukat vívják a Francia negyed uralmáért, Hayley pedig gőzerővel harcol a mocsárba kirekesztett, átokkal sújtott vérfarkasok felemelkedéséért, addig a külső erők egyre nagyobb seregekben gyülekeznek a határoknál: az Ötök Testvérisége visszatért, és egyetlen céljuk az Ősi vámpírok kiirtásával megtisztítani a Földet a vámpíroktól. Még szerencse, hogy az egyetlen fegyver, a misztikus fehértölgy karó, Klausnál van, igaz? Mi van azonban, ha az Ötök testén kirajzolódó tetoválások olyan helyre vezetnek, ahol százával, ezrével nő a fehértölgy? Az összes vadász, aki csak él és mozog, tucatjával rendelkezne a veszedelmes fegyverrel, s összefogva talán elhozhatják a vámpírok korszakának végét... Hacsak New Orleans vámpírjai és mindenki, akinek kedves a leszármazottak élete, össze nem fognak, hogy megállítsák a Testvériséget - ha kell, bármi áron.

Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
silhouette frpg


2017. július 20. - Jelölj te is! 2017* nyár díjai



Nyomatékosan megkérünk minden játékost, hogy helyszínt önmaguktól ne hozzanak létre! Hamarosan bevezetésre kerül egy reag számláló és ne okozzon kavarodást, hogy az üres hozzászólást is hozzáadja. Használjátok bátran a Helyszínkérő topicot!
Köszönettel; a Staff

SFamily
silhouette frpg

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
silhouette frpg
Raktárépületek

Yesterday at 9:00 pm


Founding Fathers pub

Yesterday at 6:04 pm


Padsorok

Yesterday at 4:52 pm


Bonenzo ~ Vampire vs. Witch

Yesterday at 12:54 pm


Damien & Heather - az átváltozás előtt

Kedd Aug. 22, 2017 10:51 pm


Bolt

Kedd Aug. 22, 2017 8:46 pm


Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Information
silhouette frpg

Téma: The Vampire Diaries & The Originals FRPG
Főadmin: Elena Gilbert
Társadminok: Hayley Marshall, Stefan Salvatore & Damon Salvatore
Megnyitott: 2017. április 14.
Elérhetőség: e-mail (ha írsz, jelezd a chatben!)


Share | 
 

 Társalgó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Szer. Aug. 09, 2017 7:42 pm




To: Jude


I never give up, no matter what.

Egyetértően bólogattam, amikor Jude is felajánlotta azt, hogy kapcsoljuk össze a hajszánkat, ám azon nem kicsit lepődtem meg, hogy gondolkodás nélkül olyan hevesen reagált arra az ötletemre, hogy faggassuk ki a vámpírt a nőről. Persze utána próbálta megmagyarázni, hogy miért nem tartja jó ötletnek, de épp az előbb ajánlgatta ő is, hogy dolgozzunk együtt, most pedig mégis úgy viselkedett, mintha ez lett volna a világ legrosszabb ötlete. Nem értettem, hogy mire fel volt ez az ellentétes viselkedése, s egyből gyanakodni kezdtem. Elképzelni sem tudtam, hogy mégis mi foroghat az öcsém fejében olykor, de a viselkedése több volt, mint gyanús, és hiába próbáltam elhallgattatni a kis hangocskát a fejemben, nem sikerült. Biztos voltam abban, hogy tud valamit, amit én nem, dehogy miért akarta előlem elhallgatni, arról elképzelésem sem volt. Elvégre, én is ugyanazt akartam, mint amit ő – megbosszulni Cecy halálát. Épp ezért miért nem akarta, hogy én is besegítsek a férfi ellen? Miért? – egyre csak ez visszhangzott a fejemben, s habár most bölcsebb döntésnek láttam, ha félreteszem ezt a témát, de az agyam egyik zugában még mindig ezen kattogtam, s lassan egy terv formálódott a fejemben. Tisztában voltam azzal, hogy mit kockáztatnék azzal, ha lebukok, de már az sem érdekelt – egyedül az számított, hogy mielőbb kézre kerítsük Cecily gyilkosát, és ezért képes lettem volna bármilyen eszközt bevetni.
- Rendben, ahogy jónak látod, Jude – válaszoltam neki gyengéden mosolyogva, miközben azon igyekeztem, hogy elrejtsem a valódi szándékaimat és érzéseimet. Ez véleményem szerint elég jól ment már, ezért reméltem, hogy Jude-ot is sikerült ismét átvernem. Tudom, nem volt szép dolog, és talán az átverés szó is túlzás volt erre, de tagadhatatlanul elrejtettem az igazságot a szeretteim elől.
Épp ezért hálás voltam Judenak is, amiért egyből terelte ő is a témát, elvonva a figyelmet az előbbi nem épp kellemes témáról. A nyafogását látva akaratlanul is felnevettem. Egy pillanatra olyan érzés volt, mint a régi szép időkben, amikor még a családunk teljes volt, és én sem éreztem ezt a szűnni nem akaró fájdalmat a szívemben. De Cecily halála óta nagyon ránk járt a rúd, én pedig nem is emlékszem, mikor nevettem utoljára úgy igazán, szívből jövően. Most közel jártam hozzá, ám ez épphogy tudatosult bennem, rögtön lehervadt az örömteli mosoly az arcomról, és helyét egy halvány, szomorkás vette át. Igyekeztem jókedvűnek mutatkozni Jude előtt, elrejteni előle a bensőmben tátongó űrt és sebeket, de pokoli nehéz volt. Főleg olyankor, amikor mellette őszintén jól éreztem magam. Úgy éreztem, hogy nem engedhetek meg magamnak egyetlen boldog pillanatot sem, elvégre Cecily gyilkosa még mindig szabad lábon garázdálkodott valahol kint – ki tudja, hány áldozata volt ebben a kilenc évben, ki tudja, hány családot tett már tönkre… -, és addig én sem nyugodhattam meg. A bűntudat mardosott minden egyes percben, amit nem a nyomozással töltöttem, s olyankor csak még rosszabbul éreztem magam, amikor már majdnem meg is feledkeztem a veszteségeinkről.
Mindezt persze titokban tartottam a megmaradt családtagjaim előtt, nem akartam, hogy a szükségesnél jobban aggódjanak értem, hiába sejtettem, hogy az álarcom nem olyan tökéletes, mint amilyennek hinni szeretném. Én mindenesetre jobban éreztem magam attól, ha nem adom meg magam a gyengeségnek – ha megtenném, lehet, onnan már nem lenne visszaút a számomra, hisz így is a teljes összeomlás küszöbén kopogtattam -, épp ezért most is újból boldog mosolyt erőltettem arcomra, amint Jude felhagyott a haja megmentésére irányuló próbálkozásaival.
- Ne keress kifogásokat öcskös, növessz körmöket, hátha úgy le tudsz győzni – vágtam vissza neki gonoszkásan, némi önteltséget megengedve magamnak, de persze csak szórakoztam. Ez pedig kiderült rögtön akkor, amikor felnevettem Jude begörbített ujjait látva, amivel azt próbálta meg szemléltetni, hogy az én körmeim nagyok, és hogy csupán ezek miatt tudtam mindig legyőzni őt. Persze ez nem volt igaz, de a férfiúi büszkeség nem hagyta, hogy elismerje, a nővére még mindig el tudja páholni.
Amikor utána körbepillantgatott a nappaliban, még hangosabban nevettem, szórakoztató volt látni mindig is, hogy mennyire drámaian elő tudta adni a dolgokat. Persze igazából nem volt olyan meglepő, hogy a ház még egyben volt, nem őrültekkel voltam körbevéve sosem, talán igazából azon kellene valójában csodálkozni, hogy ők ketten még nem haltak éhen. Ahogy megjelent lelki szemeim előtt az a kép, hogy Ez és Jude is csont soványan, lelógó bőrrel fogadnak engem, miközben egyetlen szót tudnak csak kiejteni a szájukon, ami nem más, mint hogy kaja, még jobban elkapott a nevetés. A szívem mélyén azonban örültem annak, hogy semmi ilyesmi nem következett be, mint ahogy azt is, hogy látszólag minden rendben volt Jude és Ezra között. A kettejük kapcsolata Cecy halála óta nem volt a legjobb, és habár az én jelenlétemben ez nem látszott, de tudtam, hogy mi az igazság. A fájdalmas igazság.
Amikor némileg csalódottan méricskélt, tettetett sértődöttséggel pillantottam rá, amiért azt mutatta, hogy velem nem elégedne meg, mint ajándék. Valójában persze tudtam, hogy Judenak nem számított az ajándék, és ez tényleg meghatott. Úgy éreztem azonban, hogy nem érdemlem meg ezt a szeretetét, amiért én nem tudtam olyan mértékben viszonozni neki. Mert fontos volt, persze, csak úgy, mint Ez is, de Cecily állt hozzám mindig is a legközelebb, és őt senki sem tudta már a számomra pótolni. Nem is kívántam helyettesíteni őt senkivel sem, de rosszul éreztem magam, amiért képtelen voltam még egyszer olyan mély érzéseket táplálni bárki iránt is.
- Meg kellett volna dobnod egy SMS-sel, és akkor mondhattam volna, de így… Azt hiszem, ezt az ötletet meg kell tartanunk legközelebbre, és akkor videózd le mindenképp, ahogy kinyitja a csomagot. Később jól lehet vele majd zsarolni – kacsintottam Judera cinkosan, mintha épp most terveltük volna ki a leggonoszabb bosszút a bátyánk ellen. Valójában, biztos voltam abban, hogy Ez milyen arcot vágna, ha egy tangát látna. Először persze elkerekednének a szemei a meglepettségében, de aztán egy rosszalló, korhaló pillantást lövellne felénk, amiért kisgyerekek módjára a bolondját járatjuk vele. Valójában lehet tényleg érettebben kellett volna már viselkednünk, nekem legalábbis, de olykor jól esett azért gondtalannak lenni, meg, az ember a lelke mélyén örökre gyerek marad. Mi Judedal éppen csak ezt szerettük jobban felszínre hozni.
Persze utána rögtön megtudtam, hogy mit kapott végül Ezra, én pedig egyetértően bólintottam egy aprót. Azt hiszem, ennél tökéletesebbet nem is találhatott volna a számára.
- Biztos örült neki – feleltem, és szándékosan nem kérdeztem meg tőle, hogy nekem mit vett. Tudtam, hogy úgysem árulná el idő előtt, ha akarta volna, most lehetősége lett volna rá, úgyhogy hiába voltam roppant mód kíváncsi a saját ajándékomra, szerettem a meglepetéseket is. Meg egyébként is hamarosan odaadja majd, ennyit pedig igazán kibírtam én is.
Amint elterelődött a beszélgetésünk a szerelem és párkapcsolatok felé, észrevettem a vonakodást Jude arcán, amiből arra következtettem, hogy hiába mondja azt, hogy nincs senkije, mert nem fér bele az idejébe, tudtam, hogy ez nem a teljes igazság. Nem tetszett, hogy ennyi mindent el akar hallgatni mostanában előlem, hisz korábban nem voltak titkaink egymás előtt, bár az is igaz volt, hogy akkor még fiatalok voltunk mindketten, most pedig már felnőttek. Mindkettőnknek megvolt a saját élete, és ehhez sajnos hozzátartozott az is, hogy már nem meséljük el egymásnak a legféltettebb titkainkat éjszaka a takaró alá bújva kezünkben egy zseblámpával. Azok az idők már elmentek, s habár fájt a szívem miatta, de el kellett fogadnom az új felállást. Mást nem igazán tehettem.
- Jude, nekem bármit elmondhatsz továbbra is, nem foglak elítélni semmi miatt, nekem az a fontos, hogy boldog legyél, nem számít, kit találsz magadnak – válaszoltam neki teljesen komolyan, még a kezét is megfogtam, és gyengéden megszorítottam, hogy ezzel is biztosítsam őt arról, rám tényleg számíthat. Nem érdekelt az sem, ha fiúkkal kavart, mert igen, tudtam erről, hisz ő maga mondta el. Persze óvatosan kezelte előttem ezt a témát mindig is, amiért én soha nem tettem egyértelművé a számára, hogyan is viszonyulok hozzá. De nem akartam, hogy rosszul érezze magát ezért, mert nem kellett. Nekem ő örökre a kisöcsém marad, történjék bármi.
Számíthattam volna rá persze, de azért nem tetszett, hogy Jude visszadobta a labdát, és most ő érdeklődött az én szerelmi életem felől. Egyből elengedtem a kezét, és elgyötört arccal dőltem hátra a kanapé támlájának. Nem szerettem erről a témáról beszélni senkivel, Jude meg persze pimaszul a szememre is vetette, hogy lassan vénlány leszek már. Ami, hiába zavart, de igaz volt. A szerelem azonban az a dolog volt, ami jelenleg kicsit sem fért bele az életembe. Nem azért, mert a munka annyira lekötött volna, egyszerűen úgy éreztem, hogy nem tehetem még meg, hogy a saját boldogságommal foglalkozzak. Nem akartam senkit úgy magam mellett tartani, hogy egy romhalmaz vagyok, aki képtelen azt a szeretet visszaadni, amit a másiktól kap. Hogy is próbálhattam volna meg bárkibe is beleszeretni, amikor féltem megnyitni a szívemet? Féltem a fájdalomtól, a csalódástól és a veszteségektől, és amíg nem zártam le az életem eddigi fejezetét, nem is akartam a családalapítással foglalkozni. Nem hagyhattam, hogy bármi elterelje a figyelmemet arról, hogy Cecy gyilkosát megtaláljam.
- Tudod, sértő egy nőnek azt mondani, hogy öreg, még ha a tulajdon nővéred is az – nevettem fel kissé kényszeredetten, miközben igyekeztem elnyomni magamban a feltörni kívánkozó rossz érzéseket. – Jelenleg viszont nincs senkim, talán soha nem is lesz… Valahogy most nem a családalapítás áll a prioritási listám elején, úgyhogy kénytelen leszel te gondoskodni a Ravenwoodok fennmaradásáról – nyújtottam ki a nyelvemet szórakozottan. – Bár tagadhatatlan, hogy Eznek kellene inkább ezzel foglalkoznia, elvégre mégis csak ő a rangidős… - próbáltam meg elterelni a témát magamról, és szerintem egészen jól is ment. Még mindig inkább megvitattam volna Ezra párkapcsolati gondjait, minthogy a sajátommal kelljen szembenéznem, vagy annál inkább, beismernem azt Jude előtt. Jobb volt neki is, ha ezekről nem tud semmit.
A következő megszólalását hallva egyből figyelmesen felültem, és úgy vártam kíváncsian a mondatának a befejezését, de látszott Jude-on, hogy nem igazán megy még neki, én pedig nem akartam erőltetni nála ezt a témát. Ha úgy érzi, hogy el tudja mondani, akkor én biztosan itt leszek neki. Ezért hagytam, hogy terelje a témát, és könyökömmel visszalöktem őt, amiért megbökött. A kérdésére viszont bólintottam egy aprót.
- Most hogy így mondod, eléggé kiszáradt már a torkom. Gyere, csinálj egyet nekünk, mutasd meg, hogy mit tanultál az idő alatt, amíg nem voltam itt. Talán akkor már nem lesz olyan elképzelhetetlen az, hogy te és Ez túléltétek kettesben – húztam széles mosolyra az ajkaimat, majd felálltam a kanapéról, és fejemmel az ajtó felé böktem, hogy ezzel ösztönözzem őt is arra, hogy mozduljon végre meg. Talán akkor az ajándékomat is odaadom neki majd.




From: Teresa


1699 ❀  kredit





She wasn't looking for a knight.
She was looking for a sword.

avatar
Vadász vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Jun. 05.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
4

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Csüt. Júl. 20, 2017 3:23 pm



Tessa & Jude


A Tessának adott tanácsom engem is elgondolkodtatott a saját nyomozásomat illetően. Talán nekem is pont erre lett volna szükségem, megállni és hátrébb lépni egyet; most először nem fejjel rohanni a falnak, nem vakon követni a vámpírt, nem adni meg magam ennek az értelmetlennek látszó, véget nem érő hajszának. Talán kissé vissza kellett volna húzódnom, hogy újra mérlegelhessem a helyzetet és rájöjjek, mi okozza a problémát, és hogyan lehetne véget vetni neki. Ilyenkor általában vámpírokat öltem, hogy levezessem a feszültséget és ne érezzem olyan haszontalannak, jelentéktelennek magamban, viszont ezzel csak tovább súlyosbítottam magamon az átkot, és még mélyebbre süllyedtem az iszapban. Úgy éreztem, ebből a mocsárból nincs kiút, csak ha végre átadom magam az ösztöneimnek és azt teszem, amit tennem kellett. Kár, hogy a valóság mindig sokkal nehezebb és kiábrándítóbb, mint az elképzeléseink.
Nem igazán akartam valódi megoldást keresni Tess nem létező vámpírnő-gondjaira, hisz minek fáradozzunk valamivel, aminek semmi értelme, és minek lovalljam bele szerencsétlen nővéremet újabb halálra ítélt ügyekbe. Viszont a jó testvér énemet meg képtelen voltam kikapcsolni, úgyhogy automatikusan valami megoldáson törtem a fejem.
- Lehet, hogy eddig mindketten rossz szemszögből közelítettük meg az egészet, és talán ideje összekapcsolni a hajszánkat - vontam vállat, igazából végig sem gondolva, mit mondok. Nem tudtam, hogyan értettem ezt az egészet. A tarkóm bizsergett, a nyelvem hegyén volt a válasz, és éreztem, csak arra várt, hogy kibukhasson belőlem, mégsem állt még teljesen össze a kép. Tudtam, mit kéne tennünk, és mégsem bírtam rájönni. A válasz bennem volt, és nem sikerült elérnem. Egyelőre.
- Nem! - Mérlegelés nélkül, a kelleténél kicsit gyorsabban vágtam rá a további szavaira a válaszomat, aztán persze egyből rájöttem, hogy ez így nem jó, és megpróbáltam finomítani a dolgon. - Mármint de, persze, logikus lenne beszélni vele és kifaggatni arról, amit tud. De hidd el, a találkozásaink főként életre-halálra mennek, nem pedig a másik elfogására. Őt bízd csak rám, Tess!
Épp az imént mondtam, hogy érdemes lenne összekapcsolni a nyomozás két ágát, a nővérem ötlete mégis heves ellenérzést váltott ki belőlem. Kizárt, hogy Tessát a vámpír közelébe engedjem, és nem csak azért, mert félteném őket egymástól, hanem mert ő az utolsó a családomban, akinek tudnia kéne a bizarr viszonyunkról. Biztos vagyok benne, hogy a vámpír tudna mesélni Tessának, csak nem éppen arról, amire ő kíváncsi... Azt pedig nem élném túl, ha rájönnének, hogy miket művelek olykor vadászat címszó alatt.
- Hé! - nyafogva helyreigazgattam az általa összekócolt tincseket, habár a kár, amit okozott, fésű nélkül helyrehozhatatlannak hűnt. Duzzogva igazgattam fakó fürtjeimet, gyilkos oldalpillantást vetve rá, de a mosoly, ami szétolvadt az arcomon, ellágyította a tekintetemet is. - A legutóbbi alkalom az nem számít! Ha ekkora karmaim lennének, én is könnyűszerrel legyőztelek volna.
Begörbített ujjakkal mutattam a körmeimre, amit én szerettem minél rövidebbre vágni, Tessa meg hát mégis csak nőből volt. Persze, hogy bármikor lefegyverez azokkal a vérmes körmeivel, vele szemben esélyem sem volt. Épp ezért ragaszkodtam makacsul ahhoz, hogy a győzelmét csalással érte el - na meg persze azért, mert utáltam veszíteni, főleg vele szemben.
- Most, hogy mondod... Én is!
Őszinte ámulattal lestem körbe a nappaliban, mintha tényleg most ocsúdnék fel és nem érteném, hogyan állhatnak még körülöttünk a falak. Hiszen Ezrával hosszú idő óta most először töltöttünk kettesben összezárva egy kis időt, Tessa békítő jelenléte nélkül. Egészen furcsa így utólag belegondolni, hogy nem is volt annyira nagy szám, és feleslegesen görcsöltem annyit az idevezető úton.
Igyekeztem csak annyira csalódottnak látszani, hogy ne sértsem meg a hiúságát vele. Lebiggyesztett ajkakkal mértem végig, fontolgatva, elfogadjak-e egy ilyen ajándékot, mint ő, aztán megadó vállvonással, nagy kegyesen végül elmosolyodtam, jelezve, örülök neki és ha nincs más ajándék, ő is jó lesz. Természetesen csak ugrattam, mert tudtam, hogy hozott nekünk valamit, és mert nincs is igazából szükségem semmire, amíg ő velem van.
Az Ezra ajándékára vonatkozó elképzelései hallatán elkapott a nevetőgörcs.
- Ezt mondhattad volna akkor, amikor órákig köröztem egy ajándékboltban, mert fogalmam sem volt, mit vegyek neki! Lehet, hogy furcsán néztek volna rám a pénztárnál egy tangával, de Ez arckifejezése megérte volna a fáradtságot - megcsóváltam a fejemet. Természetesen igyekeztem viccesebbre venni a figurát a szuvenírek vásárlásakor, de ennyire pofátlan azért mégsem voltam. Kár, pedig ha Tess hamarabb mondja... - Egy antikvitást kapott. Valami ősi rituáléhoz használt maszk, Ez úgyis szereti az ilyesmit.
Azt nem árultam el, Tessának mit vettem, majd úgyis idejében megtudja. Az útról inkább nem meséltem, örültem, hogy végre itthon vagyok és nem kell a munkával foglalkoznom. Legalábbis azt hittem, örülök, amíg el nem kezdett a magánéletemre terelődni a téma. Picit ledermedtem a kérdéstől, de aztán hamar összekaptam magam.
- Nem, semmi komoly. Az életvitelembe nem igazán férnek bele a kapcsolatok. Persze ettől még flörtöltem néhány csajjal... meg sráccal - tettem hozzá óvatosan. Bár Tesst beavattam már arról, hogy nálam a kenyér mindkét oldala vajas, azért a pasiügyeimet óvatosan kezeltem előtte, mégis csak nőből volt. Fogalmam sincs, Ezra erről tud-e. Sosem titkoltam, neki viszont még nem mondtam ezt el, nem beszélgettünk soha erről. Pedig mostanság főként srácokkal kavartam inkább, leszámítva Venust, de hát ő a legjobb barát jelzőjénél fogva állandó partnerem volt.
-De hát én ráérek megállapodni, nem nekem ketyeg a biológiai órám... - célzó, pimasz mosolyt villantottam rá, felkönyökölve a kanapé támlájára, majd ártatlanul folytattam a tématerelést. - Apropó, te nem szedtél össze valakit? A fivérünk nem úgy néz ki, mint aki hamarosan családalapításra adná a fejét, így neked kell gondoskodnod, hogy ne haljon ki a vérvonalunk.
Próbáltam komoly képet vágni, de csak ugrattam. Nem igazán érdekelt a vérvonalunk, tőlem akár Tess összeköltözhetett volna egy nővel is, vagy örök hűséget fogadva Istennek egy zárdába is bevonulhat. A lényeg, hogy boldog legyen, akár talál valakit maga mellé, akár nem érzi szükségét. Inkább az ő szerelmi életéről beszéljünk, mert az enyém nem olyan, amit felvállalhatnék előtte...
Mondjuk nem tagadhattam, szívesen elbabázgattam volna. Szerettem a gyerekeket, de a családi örökségünkből adódóan sosem volt lehetőségem közelebb kerülni hozzájuk. Talán azt reméltem, ha Tess családot alapítana, végre képes lenne tovább lépni, és egy új élettel talán kompenzálhatná a Cecy elvesztése iránt érzett fájdalmat.
- Például, ha nekem lenne valakim...
Nem tudtam, hogyan fejezzem be a mondatot, mert leragadtam ott, hogy lenne valakim. És mégis ki lenne az. A szerelem nem ért annyit, hogy elveszítsem miatta a családomat. Tudtam, hogy a munkára kéne koncentrálnom, de olyan igazságtalannak tűnt. Ha nem én lennék az Ötök egyike, ha nem én kaptam volna ezt az áldást... A testvéreim álma valóra válhatott volna, a húgunk talán életben marad, és a vámpír iránt érzett vonzalmam nem lenne több szálkánál a családom szemében. De hát nem így alakult.
- Ah, hogy keveredtünk ehhez a témához? - megráztam a fejem. - Ja, tudom már! Elkezdtél tangákról beszélni...
Széles vigyort villantottam rá, majd megböktem a felkarját.
- Nem iszunk egy teát?




Gonna catch a cold from the ice inside your soul...

avatar
Az Ötök egyike vagyok
✦ Keresem ✦ :
brother
sister
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 17.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
32

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Csüt. Júl. 13, 2017 8:31 pm




To: Jude


I never give up, no matter what.

Jude először nem válaszolt semmit a szavaimra, csak csendben állt a gondolataiba mélyedve, de aztán végül egy fejcsóválás kíséretében megindult felém, és letelepedett a kanapéra. Én sem szóltam semmit, csak félig felé fordultam, hogy a szemkontaktust tudjuk tartani, s hagytam, hogy megfogja a kezemet, miközben arra vártam, hogy mit fog felelni. Nem igazán tudtam, hogy mire is számítsak pontosan tőle. Cecily gyilkosát illetően ugyanis ellentétes nézeteket vallottunk, és nem egyszer kaptunk már össze emiatt. Én a bűntett helyszínén láttam egy nőt is, aki épp elsuhant onnan, magára hagyva a férfi vámpírt. Míg én az előbbit, addig Jude az utóbbit gyanúsította. Tudom, hogy a férfi lett volna a kézzel fogható elkövető, hisz ő volt közvetlenül Cecily mellett teljesen véresen, mégis, volt egy olyan érzésem, hogy nem ő volt az. Valahogy túl egyszerű lett volna, és nekem ebben bűzlött valami.
Azonban akárhányszor akartam ezt a témát megvitatni az öcsémmel, ő mindig ellenkezni kezdett. Egyszer mérgében a szememre is vetette, hogy a nőt biztosan csak képzeltem, mert ő nem látott senki mást ott. És, ha őszinte akartam lenni, nem egyszer fordult meg ugyanez a fejemben nekem is. Amikor teljesen elkeseredtem a folyamatos sikertelen nyomozások végett, sokszor feltettem ezt a kérdést magamnak. Nem lepődtem volna meg, ha csak az én elmém szüleménye lett volna a vámpírnő, és sokkal egyszerűbb lett volna csak feladni. Egy részem folyamatosan ezt akarta tenni. Olyan sok erő kellett ahhoz, hogy foggal-körömmel kapaszkodjak egy ilyen képlékeny dologba, és nekem ez nem volt meg, ráadásul a szükséges támogatást sem kaptam meg hozzá. Azonban, amikor már tényleg ott tartottam, hogy feladom, mindig felrémlett előttem Cecy mosolygós arca, ahogy azt ecseteli csillogó szemekkel, hogy olyan akar lenni, mint én, és ezért képtelen voltam megfutamodni. Tudtam, hogy mit láttam, még ha senki sem hitt nekem – az a nő valóban létezett és valóban ott volt azon a napon. Ebben teljesen biztos voltam.
Jól estek Jude szavai, de valahogy mégsem tudtam azokat komolyan venni. Nemcsak azért, mert az elkeseredés ennyire erőt vett rajtam, hanem azért is, mert tisztában voltam azzal, hogy valójában mit gondolhatott most. Nem mutatta ki, és a világ összes kincséért sem vallotta volna be, de valójában ő végig erre számított. Nem hitte volna, hogy az én nyomozásom bárhova is vezetni fog, csak idő kérdése volt, hogy mikor bukom el, mikor fogyok ki a lehetőségekből. Annyiban azonban mégis csak igaza volt, hogy a zsákutca sem rossz dolog. Mutatta, hogy hol nem érdemes keresgélnem, és igaz, hogy így valamelyest szűkült a lehetőségek köre, a probléma csak az volt, hogy nekem nem volt már több nyomom. Nem tudtam, hol folytassam… Lehet, tényleg egy lépést hátrálnom kell, és újra végig gondolni az egész esetet, mindent, amit eddig sikerült kiderítenem.
- Remélem, hogy igazad lesz – sóhajtottam fel fáradtan. – Belefáradtam abba, hogy csak a semmit találom. Úgy érzem, hogy az a vámpírnő végig csak szórakozik velem, hogy egy lépéssel mindig előttem jár. Tudom, egyszerűen minden idegszálam azt súgja, hogy jó nyomon vagyok, és amikor végre elkaphatnám, csak a falakkal találom szembe magam, bármerre is nézek – magyaráztam még neki, de aztán inkább jobbnak láttam, ha ejtem ezt a témát. Egy bizonyos mértékig meg tudtuk egymással vitatni a nyomozás eredményeit, de valamilyen szinten mégis csak tabutémának számított. Tudtam, hogy nem ért egyet velem Jude, épp ezért feleslegesnek éreztem a kelleténél jobban erőltetni a dolgot. Most csak túlságosan el voltam keseredve, muszáj volt kicsit kiöntenem a szívem valakinek, még ha eredményre nem is számítottam.
- Lehet, hogy azt a férfit volna érdemes elkapnunk, és nekem is kikérdeznem a nőről, hátha tud valamit. Ha mindketten ott voltak a helyszínen, akkor az nem lehetett véletlen – válaszoltam neki teljes meggyőződéssel. Persze ezt is megbeszéltük már párszor, és mindig ott lyukadtunk ki, hogy ahhoz először el kellene kapni a vámpírt. Kilenc éve nem sikerült azonban egyről a kettőre lépnünk. Mindez idő alatt végig csak egy helyben toporogtunk, ahelyett, hogy előrébb kerültünk volna az ügyben, az én erőm és türelmem pedig egyre fogytán volt. Csak a bosszú éltetett, de nem tudtam, meddig leszek képes még kitartani.
Végül aztán Jude is jobbnak látta, ha félretesszük ezt a témát, vagy csak a figyelmemet akarta elterelni azzal, hogy megjátszott felháborodással a szememre vetette, amiért egyből a munkáról kezdtünk el beszélni. Értékeltem a próbálkozását, és hiába örültem, hogy láthatom az öcsémet, a negatív érzések túlságosan is fogva tartottak. Igyekeztem azonban ezt nem mutatni, és úgy tenni, mint aki legalább egy kicsit megnyugodott.
Amikor Jude két puszit nyomott az arcomra, én hagytam neki azt, cserébe üdvözlésképp jól összeborzolta a haját szélesen, némileg gonoszkásan mosolyogva.
- Ismersz már engem, nem? Mindig csak a munka – feleltem cukkolódva, miközben kezemet elemeltem tőle, és visszaejtettem az ölembe. Mikor azonban azt mondta, hogy jó újra látni, az én arcom is gyengéd kifejezést öltött. – Téged is jó, öcskös – válaszoltam tényleg komolyan gondolva a szavaimat. Mert hiába volt a sok ellentétes nézet, ugyanúgy szerettem Jude-ot, mint korábban, és ugyanúgy aggódtam és féltettem őt. A szememben még mindig egy kis pisis volt, aki állandóan meztelenül szaladgált a kertben, nem egy felnőtt férfi, akinek már nem volt szüksége a nővére pátyolgatására. Valami azonban soha nem változik.
- Csaknem egy kis bunyóra vágysz? Vigyázz, mert megint elpáhollak, mint a legutóbb – löktem én is vissza Jude-ot a vállammal, miközben gúnyos félmosolyt öltöttem. Persze nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam, csak szórakoztam vele. Tőlünk azonban ez megszokott volna, még ha Cecily halála óta nem is hangzott el sok csipkelődős megjegyzés.
Emlékszem, régebben egész nap képesek voltunk egymás vérét szívni, ma már azonban csak néha-néha váltottunk ilyen szócsatákat. Ebben közrejátszott az is, hogy ha tehettük, akkor nem voltunk itthon – mindig nyomozni jártunk mindenfelé, így látni is alig láttuk egymást. A másik, szerintem sokkal lényegesebb ok az volt, hogy én elzárkóztam mindenki elől. Cecily halála megviselt, talán engem a legjobban, és egyszerűen képtelen voltam továbblépni. Vagy csak nem akartam. Ebben magam sem voltam biztos, a tényen mindenesetre nem változtatott, hogy nem akartam több fájdalmat elszenvedni. A testvéreim ugyanúgy fontosak maradtak a számomra, de nem akartam őket olyannyira közel engedni magamhoz, mint amennyire Cecily volt. Mert még egy szerettem halálát biztos, hogy nem éltem volna túl.
- Csodálkozok, hogy a ház még egyben van – jegyeztem meg szélesen vigyorogva, utalva arra, hogy az nem a legjobb párosítás, ha csak ők vannak itthon. Nem azért, mert annyira heves természetűek voltak, hogy mindent tönkre tegyenek, hanem férfiból voltak… Csoda, hogy nem haltak éhen nélkülem.
- Természetesen hoztam – feleltem sejtelmesen mosolyogva, amikor Jude azt kérdezte, hogy hoztam-e neki valamilyen ajándékot, majd amikor felkeltettem az érdeklődését, akkor kiszélesedett a mosolyom, ezzel adva a tudtára, hogy csak szórakozok, és nem az igazat mondom. – Magamat.
A viccet félretéve azonban tényleg vettem neki is és Ezrának is valamit. Ez egy régi családi hagyomány volt nálunk, amit Cecily halál után is tovább vittünk, bár én bevallom, hogy az idő teltével egyre kevesebb időt szenteltem erre. Régebben mindig gondosan választottam ki, hogy kinek mit vegyek, most pedig már majdnem meg is feledkeztem róla. Annyira el voltam foglalva a nyomozással, hogy minden gondolatomat az, a bosszú és Cecily töltötte ki még mindig, emiatt az utolsó előtti pillanatban hasított belém a tudat, hogy még semmit sem kerestem a testvéreimnek, holott ők biztosan készültek valamivel. Jude legalábbis biztosan.
- És veled mi a helyzet öcsikém? Mesélj, milyen volt a legutóbbi utad, vagy, arról is mesélhetsz, hogy milyen ajándékokkal leptél meg minket, legfőképp Ezrát. Remélem egy szépen csipkézett tangával, ezzel buzdítva őt arra, hogy szerezzen végre magának valakit – vigyorogtam Judera némileg már jobb kedvvel, mint amivel beléptem az ajtón, de még mindig éreztem, hogy a fáradtság ólomsúllyal nehezedik a szemeimre. – Na és neked van már valakid? – faggatóztam tovább mindentudóan nézve az öcsémre. – Tudod, hogy nekem bármit elárulhatsz – tettem még hozzá, ezzel is csak az agyát húzva. El tudtam képzelni, hogy mennyire lenne neki ciki pont a nővérével kibeszélni a nőügyeit, épp ezért képtelen voltam nem felajánlani neki ezt az opciót.




From: Teresa


1289 ❀  kredit





She wasn't looking for a knight.
She was looking for a sword.

avatar
Vadász vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Jun. 05.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
4

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Hétf. Júl. 10, 2017 1:51 pm



Tessa & Jude


Itthon lenni egyszerre volt keserű és édes; a falakról és személyes tárgyakról finoman lepattogzó emlékek olykor simogattak, olykor fojtogattak. Egyszer mohón kutattam utánuk, aztán inkább már menekültem előlük. A legtöbb időt a könyvtárban, a birtokon és a medencében töltöttem - hiába, no, az úszómedence a moteleknél igazán ritkaságszámba megy, és fürdőgatyát sem szoktam magammal cipelni a vadászatokra. Így ha nem úsztam, akkor kilovagoltam vagy csak a könyvtár új kanapéján fetrengtem. Egy ideig sikerült lekötnöm a gondolataimat, aztán amikor Ezra emlékeztetett, hogy Tess ma jön haza, a gondolataim egyből a nővéremre terelődtek.
Már gyerekként is állandóan civakodtunk, nem olyan vérre menően vagy hűvösen, mint a bátyámmal, inkább hevesebben, rövid parázsvitákban éltük ki magunkat, mint például hogy ki szed előbb a süteményből, milyen ízű pudingot főzzön anya vacsorára, és hülye-e Tessa legkedvesebb plüssállata, vagy sem - féltékeny voltam rá éveken át, szóval igen, az volt. Annyira megszoktuk már ezeket a gyerekes, játékos veszekedéseket, hogy idővel azt vettem észre, elkezdtek hiányozni. Cecily halála talán őt viselte meg a leginkább; míg Ezra és én úgy ahogy tovább léptünk, mintha a nővérem még mindig a gyászban ragadt volna. Rossz érzés volt így magára hagyni őt, de a hajszának folytatódnia kellett, és azt reméltem, ha gyakran rájuk telefonálhatok, azzal szemmel tarthatom őt. Ennek ellenére ideges voltam, hogy mégis milyen állapotban ér haza, hiszen hónapok óta nem láttam. Mi van, ha az arca beesett és olyan sovány, mint egy papírlap? Nem hiszem, hogy meg tudnék birkózni a bűntudattal.
Egyetlen egyszer vesztünk csak komolyabban össze, és tartottam tőle, hogy Tess pont ezért nincs itthon: a vámpírnő. Amikor rátaláltam Cecilyre, egy férfi állt felette, az, akit már kilenc teljes éve üldözök. Tessa alig pár pillanattal utánam érkezett, és állítása szerint egy nő is ott volt. Nem hittem neki, hogyan is hihettem volna, amikor teljesen egyértelműnek tűnt, mi történt? Ő mégis megkezdte a maga nyomozását, és hogy fenntartsuk kettőnk közt a békét, ki nem mondott egyezmény született köztünk: én a magam szálán, ő pedig a maga szálán nyomoz tovább a húgunk gyilkosának ügyében. Titokban sejtettem, hogy az ő nyomozása úgyis vakvágányra jut majd, hiszen teljesen biztos voltam benne, hogy csak képzelte azt a nőt, és az emlékei űznek otromba játékot vele. Mégsem adta fel, kilenc éven át kitartóan nyomozott, és az utóbbi pár évben, bár sosem mondtam neki, kezdtem úgy érezni, talán mégis csak igaza van. Cecily halálának körülményeivel valami határozottan nem stimmelt.
Gondolataimból az ajtó csukódásának hangja rántott ki, majd kisvártatva felbukkant a nappaliban. A pillanatnyi sokk után, amit a viszontlátás váltott ki belőlem, rögtön elmosolyodtam, és érdeklődve figyeltem, hogyan dobja le magát a kanapéra, mintha mindketten otthon lennénk, és ez egy teljesen megszokott, családi kép lenne. Tessa mellett sosem éreztem, hogy vendég lennék itthon, és hogy engedélyt kéne kérnem ahhoz, hogy maradjak. Már ettől az egyszerű gesztustól is mérhetetlen szeretet támadt fel bennem iránta.
Percekig nem szóltunk egymáshoz. Tudtam, hogy mondani akar valamit, ezért félretettem az éppen olvasott képregényt és csendben vártam, hogy belekezdjen. Érdeklődve billentettem oldalra a fejem, ahogy mesélni kezdett. Látod, igazam volt - futott át a fejemen, mégsem szóltam semmit. Nem öntött el elégtétellel vagy kárörömmel a tudat, hogy zsákutcába ért, még ha pontosan ezt is jósoltam már a legelejéről kezdve. Nem örültem neki, mert borzasztó volt így látni őt, és mert egy részem hinni akart abban, hogy neki van igaza. Hogy én járok rossz nyomon. Hogy nem bűn vonzódnom valakihez, mert ártatlan...
Néhány percig csendben mérlegeltem a szavait, aztán a fejemet ingatva elhúztam a számat. Halk sóhajjal keltem fel a fotelből, és áttelepedtem mellé a kanapéra. Oldalvást fordultam, felkönyökölve a kanapé támlájára, egyik lábamat magam alá húzva, a másikat lazán lelógatva. Szabad kezemmel Tessa kezét kerestem, hogy beboríthassam hosszú ujjaimmal puha kezét.
- A zsákutca jó. Azt jelenti, kizártál egy lehetőséget, és jöhet a másik. A zsákutca is visz valamerre, Tess, még ha nem is előre. Néha pont az kell, hogy hátrébb lépj és távolról újra szemügyre vedd a dolgokat. A zsákutca jó. - ismételtem meg, finoman megszorítva a kezét. Hüvelykujjammal a kézfejét cirógattam. - Jobb, mintha egy helyben toporognál és nem jutnál semerre. Legalább haladsz és mozgásban vagy... és amíg mozgásban vagy, addig találni is fogsz valamit.
A pillantását kutatva rámosolyogtam. Kinyújtottam a támlán nyugvó karomat, hogy eltűrjek néhány fehér fürtöt az arcából. Megcirógattam rokonszín haját, kézfejem külső élével az arcélét simítva végig, majd visszahúztam a kezem.
- A vámpír, akit üldözök, Mystic Fallsban van. Úgy érzem, most végre elkaphatom - tettem hozzá, hogy a kérdésére is válaszoljak, majd megjátszott felháborodással széttártam a karomat.
- Most komolyan, Tess, hónapokig haza sem toltam a képemet, és egy puszit nem kapok, rögtön a munkáról beszélünk? - méltatlankodva csóváltam a fejemet, majd közelebb hajoltam, hogy két puszit nyomhassak az arcára, ha engedte. - Jó újra látni, tesó!
Közelebb fészkeltem hozzá, vállammal játékosan meglökve az övét.
- Lemaradtál az érkezésemről. Elég vicces volt kettesben lenni itthon Ez-zel... Pizzát vacsoráztunk tegnap. Legalább hoztál nekem valamit? - kíváncsian a táskája felé pillantottam, lelkes vigyort villantva rá a vállam felett. Ha már itt tartunk, én hoztam neki valamit az utamról, de a szobámban hagytam, úgyhogy majd később terveztem odaadni neki. Ezrának is készültem valamivel, de azt már tegnap este letudtam. Egy ajándék egy napra úgyis bőven kiveri a cikifaktort...




Gonna catch a cold from the ice inside your soul...

avatar
Az Ötök egyike vagyok
✦ Keresem ✦ :
brother
sister
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 17.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
32

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Szomb. Júl. 08, 2017 9:49 pm




To: Jude


I never give up, no matter what.

Alig aludtam valamennyit az idő alatt, amíg távol voltam a birtokunktól. Találtam egy forró nyomot, ami reményeim szerint ahhoz a vámpírnőhöz vezetett volna, akit láttam annak idején elsuhanni a bűntett helyszínéről. Ez idő alatt éjt nappallá téve nyomoztam, kutattam és agyaltam a megoldáson. De semmi haszna nem volt. A végén kiderült, hogy zsákutca volt az egész, s igaz, hogy jó pár vámpírt le tudtam gyilkolni, mire erre rájöttem, de nem éreztem magam sokkal jobban tőle.
Hány éve is volt már annak, hogy Cecilyt meggyilkolták? 8? 9? És ennyi sem volt elég ahhoz, hogy végre elkapjuk az elkövetőket. Szánalmas teljesítmény volt, s szégyelltem magunkat mindhármunk nevében. Egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magamat, amiért még ennyit sem voltam képes megtenni a húgomért, de persze nem voltam hajlandó feladni, hiába tűnt reménytelennek az egész. Megígértem neki, hogy megbosszulom, és ezt komolyan is gondoltam. Semmi sem tudott eltántorítani ettől. Nem érdekelt, hogy mennyire készítem ki magamat, mire eljutok idáig, ha szükséges volt, akkor a földön vánszorogva, de akkor is az ügy végére járok.
De hiába volt meg bennem az elhatározás, ez a sokadik kudarc nagyon letört, és a fáradtság is újult erővel csapott le rám. Többször volt az, hogy napokig nem aludtam, ha tehettem volna, akkor egy másodpercre se hunytam volna le a szemeimet, de néhány órácskát muszáj volt aludnom azért. Hiába voltam rettentően álmos, hiába vágytam a pihenésre, a rémképek sosem eresztettek. Hol Cecily halálát álmodtam újra, csak sokkal csúnyább és rémesebb verzióban, hol pedig az én tetteim, elkövetett gyilkosságaim kísértettek. Muszáj volt gyógyszereket szednem, altatót, nyugtatót, hogy ne kergessem magam teljesen az őrületbe, de álmatlan, pihentető alvásban olyan régen volt utoljára részem, hogy már én magam sem emlékszem arra, hogy milyen érzés nem arra ébredni pár óra alvás után, hogy kivert a víz a rémálom miatt, és hogy képtelen vagy még egyszer lehunyni a szemedet.
Ezeket akartam elkerülni azzal, hogy egyáltalán nem is alszom, de én is emberből voltam, ezért nem folytathattam ezt az örökké valóságig. Valamilyen szinten ezért is vártam azt, hogy végre otthon lehessek, a saját szobámban, és megpróbáljak újból az álmok mezsgyéjére lépni. Reménykedtem abban, hogy ezután kevésbé fogom mosott zokninak érezni magam. Tudtam azonban, hogy mielőtt egy forró zuhanyt követően bevetődhettem volna az ágyamba, muszáj volt Jude-dal beszélnem.
Amíg távol voltam, folyamatosan tartottam vele a kapcsolatot, és értesítettem őt a fejleményekről, ám amikor rájöttem, hogy megint eredménytelen volt minden, akkor annyira elkeseredtem és feldühödtem, hogy az öcsémnek már nem is írtam semmit. Biztos voltam benne, hogy már aggódott, vagy ha ezt nem is, akkor érdekelte, hogy sikerrel jártam-e. Sajnáltam, mindennél jobban, hogy rossz hírrel kellett jönnöm hozzá.
Amint beléptem a házunkba, egyből a társalgó felé vettem az irányt. Volt egy olyan érzésem, hogy Jude ott volt, és igazam is lett. A táskámat csak ledobtam az ajtóban, majd helyet foglaltam egy nagy sóhaj kíséretében a kanapén. Percekig nem szóltam semmit, csak bámultam ki a fejemből, és azon agyaltam, hogyan is mondhatnám el neki, hogy üres zsebbel jöttem haza. Nem akartam őt is elkeseríteni, de hazudni is értelmetlen lett volna.
- Hasztalan volt az egész – szólaltam végül meg, fejemet nekidöntve a háttámlának. – Sokáig azt hittem, hogy forró nyomon vagyok, de azután kiderült, hogy zsákutca volt – beszéltem tovább, miközben a homlokomat kezdtem el dörzsölgetni. Csak most tűnt fel, hogy migrénszerű fejfájás gyötör, ahogy hirtelen minden aggodalmam, érzelmem és fáradtságom rám tört. – Nem tudom, hogy most hogyan tovább, Jude… Nincs több nyomom, nincs több ötletem sem… Mondd, hogy neked van valamid, amin el lehet indulni – pillantottam rá, amint abbahagytam a fejem masszírozását.
Igyekeztem a csalódottságomat minél jobban leplezni az öcsém előtt, de a fáradtság és rosszkedv miatt ez elég nehezen ment, így ha akartam, ha nem, de mind hangom, mind a tekintetem kétségbeesésről árulkodott. Mert tényleg így éreztem. Nem akartam, hogy a remény elvesszen, és nem tágítottam a bosszútól sem, de jelenleg annyira veszett ügynek éreztem az egészet, hogy szívem szerint csak felhagytam volna a próbálkozással, és elmerültem volna a negatív érzések tengerében.




From: Teresa


650 ❀ kredit





She wasn't looking for a knight.
She was looking for a sword.

avatar
Vadász vagyok
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Jun. 05.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
4

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Társalgó   Szomb. Júl. 08, 2017 8:52 pm

***




Gonna catch a cold from the ice inside your soul...

avatar
Az Ötök egyike vagyok
✦ Keresem ✦ :
brother
sister
✦ Megérkezés időpontja ✦ :
2017. Apr. 17.
✦ Hozzászólások száma ✦ :
32

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Társalgó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Társalgó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Silhouette PRESENT :: Határon túl :: Greenville, Dél-Karolina :: Ravenwood birtok-
^
ˇ