Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Bárpult

Today at 12:45 am

Bejárat

Yesterday at 11:30 pm

Vendégszoba

Yesterday at 11:30 pm

Chelsea szobája

Yesterday at 11:30 pm

Nappali

Yesterday at 11:30 pm

Konyha

Yesterday at 11:29 pm

Fürdőszoba

Yesterday at 11:29 pm

Társalgó

Yesterday at 11:11 pm

Asher Maron

írta: Emma Cox
Yesterday at 10:52 pm

Chelsea Janson

Yesterday at 9:45 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 10 6
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 2 4
Eredetiek 0 2
Eretnekek 2 1
Vadászok 3 1
Emberek 9 5
Összesen 36 31
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Raktárépületek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Vas. Szept. 03, 2017 8:33 pm



Heather & Patrick




A vámpírok kezdtek az agyamra menni. Mint valami rögeszme, tényleg túl sokat foglalkoztam velük, de hülye lettem volna, ha figyelmen kívül hagyom. Azt sem értem, hogy Paulo vajon tényleg annyira ostoba volt, hogy ez nem tűnt fel neki, vagy csak nem érdekelte? Mindenesetre már az én kezemben volt az irányítás, s ilyen fontos dolgok felett nem siklottam át, nem is tehettem volna. Csak idő kérdése volt, hogy a várost irányító vámpírok mikor szállnak ránk, kérnek részesedést, vagy gyilkolnak le minket puszta szórakozásból. Fel akartam készülni mindenre, de csak úgy tudtam, ha ismertem az ellenségemet, ez pedig nem csak a vámpírokra volt igaz, viszont most rájuk fókuszáltam. Az üzlet ment mellette rendesen, elláttam a feladataim, a zsákutcáknál viszont Charlotte jobban kiakasztott. Ms. Blanhcarddal többet értem el fél óra alatt, mint vele három hét alatt. Ez aggasztott, nem kicsit, ahogy ez a találkozó is, mert jóformán nem tudtam meg semmit. El kellett volna simán engednem ezt a lányt is, nem színt vallani neki, de mi mást tehettem volna? Talán ha megtudja az igazat, nagyobb biztonságban lesz, vagy legalább nem tudatlanul hal meg. Ám ha ártatlan embereket gyilkolásznak, mi a garancia arra, hogy az én embereimet, vagy az én ügyfeleimet nem küldik a másvilágra? Tényleg nem kockáztathattam, ráadásul ha továbbra is figyeljük a lányt, talán a testvére nyomára akadunk. De ahhoz, hogy beszélgetésbe elegyedjek egy vámpírral, előbb információkat kellett gyűjtenem róluk.Na és itt volt a bukkanó, mert egyelőre senki, az ég világon senki nem tudott információval szolgálni. Rohadtul dühítő volt. - Hisz a vámpírokban, Ms. Blanchard? - kérdeztem rá nyíltan, szemrebbenés nélkül, hiszen számomra ez nem volt új, az meg nem különösebben érdekelt, hogy ő hogyan reagál rá. Nem azért volt itt, hogy megsajnáljam, vagy pátyolgassam, ezt sürgősen az eszembe kellett vésnem, nem is volt nehéz visszaállnom a megszokott, érzéketlen, kegyetlen főnök szerepbe. Szerettem ezt a munkát, szerettem irányítani, nekem való volt, sem a fenyegetés, sem a megvesztegetés vagy a gyilkosság nem ijesztett el, alkalmazottként és "uralkodóként" sem. Nekem való szerep volt ez. - Jobb, ha elkezd hinni bennük. Mert léteznek. - feleltem, teljesen mindegy, a korábbi kérdésemre mit válaszolt. Valószínűleg azt, hogy nem, vagy hogy mégis mi a fenéről beszélek, mert az emberek az ilyesmitől rögtön a padlóra kerülnek, aztán különféle ostobaságot vágnak a másik fejéhez. De ha kiborul, nem hatott volna meg. Megnyugtattam, hogy él a testvére, pedig az sem lett volna kötelező, többet ne is várjon tőlem.




396 szó zene: into the fire remélem így megfelel









"Never let anyone know
what you are thinking."



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Vas. Aug. 27, 2017 11:58 pm




Heather~Patrick





Orron be szájon ki, mély levegő. Ez az Heather menni fog, csak csináld! Bíztatnom kell magam, és a válaszom nem, nem vagyok jól. Az egyetemi gólyatáborba éreztem elsőként ezt az érzést. Amikor remegsz a gyomrod fáj és közel állsz hozzá, hogy az étel visszaköszönjön, és a föld szörnyen csábítónak tűnik. Emlékszem az volt életem első és egyetlen igazán nagy berúgására. Forró nyári este volt és az indító ital, amivel fogadtak minket az két feleses pohárnyi vodka volt, aztán mivel mi voltunk a 'gólyák' különböző játékokat találtak ki, aminek a nevét egy kalapba dobták és mindenkinek kihúztak egyet. Az enyém a ’pezsgő kezű Edward’ volt. Mindkét kezemre szikszalaggal egy-egy Piccolo méretű palackot rögzítettek és egyszerűen addig nem vehettem le, míg meg nem ittam a benne lévő olcsó alkoholt. Meggondolatlanul ét gyomorral mentem így a 375 ml pezsgő is megadta az alap hangulatot, aztán sorra jött a többi feladat, töményt ittunk és aztán jéger+vodka+vörösbor koktélokat kevertek nekünk.
Nem volt még éjfél, amikor már teljesen kész voltam a telefonomon felhívtam Damient vagy tízszer, de egyszer se tudtam egy értelmes szót se kinyögni, mert elfogott a nevetőgörcs, ennek az lett a vége, hogy az öcsém rögtön elindult értem, És mivel csak 20 perc gyaloglásnyira laktunk az erdőtől és mert 17 éves öcsikémnek még nem volt jogsia, nem kocsival jött. De az az 1 km bármennyire is kevésnek tűnik az nap este szörnyen messze volt. Alig bírtam járni, nem hogy egyenesen és egész úton csak ezeket ismételtem "Damien ne utálj! Tudom,hogy utálsz. Ne haragudj, szörnyű testvér vagyok. Damien ne utalj, kérlek!"
Hiába mondta el 50-szer hogy semmi gondja nincs velem és hogy ez sok emberrel megesik valahogy nálam beragadt a lemez. Út közben 20 méterenként meg kellett állnom hányi, persze ő csak foga a hajam és segített. Itthon az ágyam mellé bekészített egy lavrot és lefektetett. Ő a legjobb testvér a világon erre másnap jöttem rá, ugyanis sajnos én nem éltem akkor a másnaposság egyetlen pozivít tulajdonságával, mert én mindenre emlékeztem.
Most nem ittam egy kortyot se, csak stresszben voltam, olyan stresszben, amivel a szervezetem nem tudott semmit se kezdeni, hogy lehet egy ilyen kérdést nekem szegezni egy ilyen felvezető szöveg után. Hisz persze, hogy tudni akarom! Hisz Damienről van szó.
-TUDNI AKAROM! – nézek a szemébe határozottan.





avatar
Ember vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Pént. Aug. 25, 2017 6:49 pm



Heather & Patrick




Próbáltam higgadt, nyugodt maradni. A lány jól viselkedett, nem kérdezősködött, felelt a kérdésekre, még annak ellenére is, hogy aggódott és halálra volt rémülve. Ez volt a normális reakció, nem Ms. Grey reakciója, aki meg se rezzent semmitől, mintha nem lett volna benne egészséges félelemérzet. Kiborító volt, bár tényleg nem tagadhattam volna le, nem is tettem, hogy ez mennyire lenyűgöző, csak épp... nem vezetett előrébb. Ez a lány legalább beszélt, még ha sok mindent nem is tudtam meg tőle. Nem tudott a vámpírokról, fogalma sem volt, hol a testvére, de annyit megértettem, hogy a legtöbb ember számára fel sem tűnik, mi zajlik a városban. Mit gondoltak, hova tűnik annyi turista, miért van annyi haláleset... Vámpírok irányították a várost, ami engem teljesen kiborított, bár az átlagemberek csak élni akarták az életüket, nem vezetni a saját királyságukat, mint én. És igenis veszélyben volt a munkám, mert sok mindent nem tudtam még az ellenségemről. Nevekre volt szükségem, bármiféle információra, mi árthat a vámpíroknak, hogyan működnek, mindent tudni akartam. - Ó, kedvesem! - sóhajtottam fel. - Csak azért van itt, mert én sem tudom pontosan. Reméltem maga tud segíteni. - feleltem egy grimaszt vágva, még mindig próbálkoztam, hátha tud valamit, hátha elhint valamit, amit eddig nem mondott el a nagy ijedtségben. Fogalmam sem volt hogyan lehetnék még hatással rá, hiszen ha ártok neki, csak még inkább a frászt hozom rá, épp ezen okból megfenyegetni sem volt értelme. Ha tud valamit, el fogja mondani anélkül is, ha pedig nem mond semmit, hát nem is tud semmit. Zsákutca volt, de kezdtem összeszedni magam, és meglátni a lényeget. Annyit már tudtam, hogy titokban zajlik minden, hogy ártatlan embereket változtatnak át, s úgy tűnt, teljesen véletlenszerűen működött a dolog. Nem tudtam pontosan, hogy Damient ki változtatta vámpírrá, de az embereim néhányszor látták őt egy szőke vámpírnővel, ami arra engedett következtetni, hogy ő lehet az, aki magafajtává tette. Mindebből pedig nekem az jött le, hogy egy idősebb vámpírral, vagy legalábbis egy tapasztaltabbal van dolgunk, valakivel, aki tudja, hogyan működik az átváltozás. A legjobb az lett volna, ha hozzá jutunk el, bár egy fiatal vámpír ellen több esélyünk lenne. - Hónapokkal ezelőtt volt, ha jól gondolom. - válaszoltam meg a saját kérdésem, hiszen néhány héttel ezelőtt szúrtuk ki a fiút, s akkor már vámpír volt. - Ezek szerint azóta nem látogatott haza? - Legalább egy bölcs döntés. Nem akarta veszélybe sodorni a szeretteit, bár mivel egy vámpírról volt szó, azt is el tudtam képzelni, hogy egyszerűen csak nem érdekli a múltja. Viszkettek az ujjaim, hogy végre megkínozhassak valakit, aki feltehetőleg tud is valamit, őrülten vágytam már valami információra, de ennél több eszem volt. Heathert fölösleges lett volna kínozni, különben is túl ártatlan, túl törékeny volt ahhoz, hogy ártsak neki.Sok szitokszót lehetett volna rám aggatni, de szörnyeteg nem voltam. - Nézze, Ms. Blanchard. Nem akarok hazudni magának. Tudom az igazat, pontosan tudom, hogy mi történt a testvérével. Biztosan tudni akarja? Mert figyelmeztetnem kell, hogy az élete meg fog változni, méghozzá gyökeresen. Semmi sem az, aminek látszik. - Néztem rá komolyan. Mit számít, hogy elárulom neki, vagy sem? Előbb-utóbb úgyis rá fog jönni az igazságra, s így legalább megspórolok neki egy kis időt. Nem kell álmatlanul forgolódnia, miután szabadon engedem, azon morfondírozva, vajon miért raboltam el. Így számára is lesz értelme. Ráadásul mihamarabb szerettem volna véget vetni ennek a találkozónak. A heves érzelmek teljesen ki tudtak borítani. Féltem, hogy valamiképp engem is "megfertőz" velük, még ha tudtam is, hogy az érzelmek nem terjednek vírusszerűen. De miután az együttérzést kiváltotta belőlem néhány perccel ezelőtt... nem akartam kockáztatni.




583 szó zene: into the fire remélem így megfelel









"Never let anyone know
what you are thinking."



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Szer. Aug. 23, 2017 9:00 pm




Heather~Patrick





Ahogy a székben ülve fel nézek rá, olyan kiszolgáltatottnak érzem magam. Ez a férfi mindent tud rólam, tényleg mindent, én pedig semmit se róla. Ahogy felemeli a kezét akarva-akaratlanul is megrándul egy kicsit az arcom a félelemtől. Hirtelen azt hittem meg fog ütni, de csak megkért, hogy nyugodjak meg. A szívem kihagyott egy ütemet, majd gyorsítva ver tovább. Azt mondta nem fog bántani. Lehet hinnem kéne neki, lenne annak valami értelme?
-Én nem tudom – a hangom elcsuklik és a fejemet a kezembe temetem, ami nagy fájdalommal jár, fel is szisszenek, ugyanis a jobb csuklóm csúnyán feldagadt és a férfi ujjainak nyoma lila zúzódásokat hagyott hátra. – Nem tudom mibe keveredett Damien. – jelentem ki és újra felnézek az emberrablóm arcába. A szemem csillog a könnytől. Nem akarok sírni, nem akarok sírni! Nem fogok sírni!
- Nem tudom mikor láttam utoljára – rázom meg a fejemet összezavarodva. Bárhogy próbálkoztam nem jutott eszembe a dátum, csak az utolsó beszélgetésünk. Az a kemény két mondat ami idáig annyiszor lejátszódott a fejemben. Uram atyám mennyire hiányzik az öcsim.
A szívem a torkomban dobogott és vártam a válaszát. Talán ő tudja. Sőt biztos tudja. ”természetesen” ez volt az a szó aminél szinte megállt a szívem a megkönnyebbüléstől. Damien él! És ez a fickó segíteni szeretne neki. Eddig bele se mertem gondolni, hogy Damien esetleg már meghalt, pedig ezt mondták a rendőrök, hogy engedjék el, az öcsém már nem  haza térni. De most itt az élő bizonyíték hogy él és találkozni fogok vele!
-Mibe segíteni? Milyen segítség kell Damiennek? – Teljesen kétségbeesetten nézek rá és nehezen visszatartom a előbukkanni készülő könnyeimet.





avatar
Ember vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Szomb. Aug. 19, 2017 10:39 pm



Heather & Patrick




Kezdett kicsit tele lenni a hócipőm a nőkkel. Már értem, egészen idáig miért kerültem őket, mígnem kitaláltam, hogy a gyengébbik nem pletykásabb, ők több mindent tudhatnak. Hogy miért nem vágott senki fejbe, amikor a gondolat megfogant az elmémben?! Tényleg csak a baj van velük, hát még nekem mennyi fejfájást okoznak, hiszen egyáltalán nem is tudom kezelni őket. Bár eddig egész ügyesen csináltam... azt hiszem. Igyekeztem most is kiigazodni a lányon, az arckifejezésén, a hangszínén. Az ilyesmiben jó voltam, nemtől, kortól, mindentől függetlenül. Ahogy kiejtettem a testvére nevét, valami egészen megmagyarázhatatlan költözött az arcára. A szemeibe aggódás költözött. Az igaz, hogy a néhány nap alatt egyszer sem találkozott az öccsével, amióta megfigyeltük a közelében sem láttuk, de meglepett. Ezek szerint nem tartják a kapcsolatot. - Nyugalom, kedves. - emeltem fel egyik kezem tenyérrel kifelé fordítva, és hunyorogva meredtem rá. - Én is épp erre lennék kíváncsi. Mi van vele, amiért maga ennyire kifordult önmagából? Csak nem bajba keveredett az ifjú Blanchard fiú? - aggódást mímelve vontam fel mindkét szemöldököm, mintha nem tudnám, hogy mi van a testvérével. Ő pedig... vagy nem tudott semmiről, vagy csak aggódott a vámpír testvéréért, hátha bajba keveredett. Reméltem, hogy nem az első teóriám az igaz, mert akkor megint mellényúltunk. Mintha az univerzum azt akarná, hogy ne tudjak semmit a vámpírokról és természetfeletti lényekről, de én ebbe nem akartam belenyugodni. Nem adom fel akkor sem, ha mindkét lány zsákutcába vezet. - Ha tudnék róla valamit, maga nem lenne itt, Ms. Blanchard. Mondja csak... mikor látta az öccsét utoljára? - próbáltam felvenni vele a szemkontaktust, de ahogy kapkodta a pillantását idegességében, ez elég nehéz volt. Én mindenesetre kitartóan őt néztem, ahogy ő, úgy én is kezdtem egyre feszültebb lenni. Képtelenség hogy megint rossz embert hozattam ide. Bassza meg! Aztán ledöbbenek. - Él-e? - gyanakodva nézek rá és ekkor értem meg, hogy a lány semmit nem tud. Az ég világon semmit. Az egész időpocsékolás. De ahelyett, hogy felborítanám az asztalt és valakit megölném dühömben, csak lenyelem az összes haragot, mintha nem lenne semmi probléma, mintha nem egy újabb zsákutcába futottam volna. - Természetesen él. Csak egy kis zűrbe keveredett bele. Azért keresem, mert segíteni akarok neki. - hazudom gyorsan, szemrebbenés nélkül, bár fogalmam sincs miért. Ez külső szemlélőként úgy tűnhet, mintha csak egy taktika része lenne, a tervem újabb lépése, de valójában nem tudom, mi lesz a következő lépésem. Előcsalogatjuk a vámpírt Heather Blancharddal? Nem szerettem emberek életével alkudozni, a csalis dolog sem az én asztalom volt. Ha nem ismerném magam jobban, azt hinném meg akarom kímélni a lány törékeny kis lelkét, de ez nem lehet igaz. Nem lehet, hogy csak azért, mert egy nőnemű egyedet zártam az egyik emeleti szobába, rögtön törődni is kezdek a nőkkel. A Stockholm-szindróma talán fordítva is működik? De nem. Ahogy jobban belegondolok, nincsenek érzéseim Charlotte Grey iránt, nem féltem őt, csak... szükségem van rá, hogy információkat szolgáltasson nekem. Ms. Blanchardot mintha mégis sajnálnám, és ez teljesen összezavart. Még egy ok, hogy többet tudjak meg a vámpírokról, hiszen ha... ártatlan embereket változtatnak magukfajtává, vajon ki lesz a következő? Aggódás, meglepettség és, ez a furcsa sajnálat kavargott bennem, ahogy próbáltam összeszedni a gondolataimat. Teljesen össze voltam zavarodva, s valamiért görcsbe rándult a gyomrom, ahogy a lány aggódását és félelme kezdett kibontakozni. Együttérzés. Nem tartozik a számos érzelem közé, amiket megtapasztaltam már, de őszintén szólva aggasztott.




550 szó zene: into the fire remélem így megfelel




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Pént. Júl. 28, 2017 3:42 pm




Heather~ Patrick





Nyílván nem tudok megnyugodni, hiába is kéri. Mondjuk, hogyha nem rabolt volna el, hanem hétvégén egyszerűen csak megjeleni az ajtómban, azzal hogy feltenne pár kérdést nekem. Talán akkor lehet behívnám, megkínálnám teával és szívesen válaszolnék minden idióta kérdésére. Még nem sikerült eldöntenem, hogy a férfi, aki előttem áll magától ilyen félelmetes vagy a hely miatt látszik annak, hisz a raktár elég hátborzongató. Még a korét se tudom megsaccolni, talán harmincas, vagy negyvenes? De ki tudja?
Kicsit idegesít, hogy tudja a nevem, én semmit sem tudok róla, sem erről az egészről.
-Igen van –bólintok bizonytalanul. Damienről lenne szó? Valami bajba keveredett? A gondolattól is kiráz a hideg, hogy az öcsém ilyen társaság tagja lehet. Mi van, ha elkezdett drogozni és függő lett, talán ezért tűnt el. Vagy lehet pénz kellett neki és rossz embertől kért, de mire kellett neki pénz? Szerencsejáték függő lett volna?
Az agyam elkezdte gyártani a durvábbnál durvább összeesküvés elméleteket.
- Mi van vele? – kérdezek vissza rögtön. A hangom elég kétségbeesett lehet, de most nem tudok arra koncentrálni, hogy összeszedetnek tűnjek. Sose voltam egy erős személyiség, aki ki tud állni magáért, sose reklamáltam hogyha rossz ételt hoztak egy étteremben vagy ha elém vágtak sorban. Egyszerűen kerülöm a konfliktust, ez az én taktikám.
- Tud valamit róla? – hirtelen elönt a remény, hisz akkor lehet, hogy Damien még életben van. Lehet tudja hol van és eltud engem vinni hozzá, hisz bármit megtennék, hogy még egyszer lássam az öcsikém.
- Még él? – azért rákérdezek a biztonság kedvéért és a torkom összeszorul arra a gondolatra, hogy lehet hogy a válasz nem lesz. Nem tudnám őt elveszíteni végleg. Hiszek benne, hogy még találkozni fogunk és nem az a két mondat volt az utolsó beszélgetésünk. A lábam autómatikusan elkezd remegni és most az egyszer örülök, hogy ülök, különben lehet elesnék, annyira izgulok a válasza miatt.






avatar
Ember vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Szer. Júl. 26, 2017 6:51 pm



Heather & Patrick




Ms. Grey nem volt hajlandó beszélni, így más módszerekhez kellett folyamodnom. A régi módszerekhez. Embereket rabolni, vallatni. Eddig nem mentünk vele sokra, aki tudott a vámpírokról, vagy annyira rettegett, hogy nem mondott semmit, vagy nem tudott semmi hasznossal szolgálni. Azt már régóta tudjuk, hogy vért isznak, képesek embereket manipulálni az elméjükkel, de mi volt a többivel? Mennyire gyorsak, mik a gyengéik? Ebben a nyavalyás városban senki sem volt képes fontos információkkal szolgálni a vérszívókról. Amíg pedig nem tudom hogyan lehet őket legyőzni, vagy fogva tartani, nem akartam megközelíteni őket. Bátor voltam, de nem ostoba. Ms. Blanchardhoz sok reményt fűztem, ahogy az embereimhez is. Amikor azt kérem, sértetlenül hozzanak elém valakit, el is várom, hogy ne legyen rajta egy karcolás sem. Ahogy a lány egyik kezével a csuklójához kapott, azon nyomban észrevettem a mozdulatot, s ahogy dörzsölgetni kezdte a zúzódásokat, rögtön kiszúrtam. Ugyanez történt Charlotte esetében is. Nem okoztak ebben a lányban sem komoly kárt, de én már fejben azt tervezgettem, miként fogom megbüntetni a felelősöket. - Ne aggódjon, kérem. Néhány egyszerű kérdéssel kezdeném, hogy meg tudjon nyugodni, rendben? - kérdeztem megnyugtató hangon, amennyire tőlem telt legalábbis. Az érzelmeknek nem sok értelmét láttam ebben a szakmában. Ha más utat választok, bizonyára egy úriember lennék, rendes, tisztességes, gyengéd. De bűnöző voltam. Egy jó megfigyelő, s ahogy a lányt szemléltem, egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam az idegesség. Nem lehet, hogy megint egy olyan embert fogtunk el, aki semmit sem tud a körülötte zajló dolgokból... nem lehet! Próbáltam megőrizni a nyugodtságomat,nem sok sikerrel. Állkapcsom megfeszült, s tekintetem is fagyosabbá vált, ahogy a légkör is. - Nem a munkájáról van szó. - ingattam a fejem. - Akkor bele is vágok, Ms. Blanchard, ha nem bánja. Kezdjük egy általános kérdéssel. Van egy testvére, igaz? Damien Blanchard? - természetesen mindent tudtam róla. Hogy hol lakik, mit dolgozik, kik a szülei... minden apró információt. Azonban nem vághattam rögtön a közepébe, mert akkor végképp nem tudok meg semmit tőle. Ráadásul óvatosnak kellett lennem. Ha nem megjátssza mindezt, akkor talán tényleg nem tud semmiről. Nem tudja, mivé vált az öccse, ahogy azt sem, mi zajlik a városban. Apró lépésekben tudtam csak haladni vele, másképp nem szabadott. Túl sok minden forgott kockán.




356 szó zene: boulevard of broken dreams remélem így megfelel




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Szer. Júl. 26, 2017 1:23 am




Heather~ Patrick





New Orleans egy veszélyes város, ezt mindenki tudja. Sorra tűnnek el a turisták nyomok nélkül és halnak meg emberek a nyílt utcán rejtélyes körülmények között. Talán lehet ez ösztönözte szüleimet arra, hogy a 14 születésnapomkor az ajándékom mellé még kapjak tőlük egy paprika sprayt is, amit azóta minden egyes nap magamnál hordok az oldaltáskám kis első zsebébe. Volt akkora szerencsém, hogy nekem még ezt se kellett használnom.
Este 8-ig tart a munkaidőm, mire kilépek az ajtón az esetek nagytöbbségében már sötét van. Az összes útikönyvben felhívják a turisták figyelmét, hogy sötétedés után ne mászkáljanak egyedül, inkább még a rövid távokra is hívjanak taxit maguknak a biztonságuk érdekében. Na de ez szinte lehetetlenség lenne az én pénztárcámból kihozni, minden nap taxizni két utcát, inkább lesétálom, legalább a napi testmozgás is kipipálva. Kocsival lassabb lenne, mint gyalog, ugyanis legtöbbször lecsalom az utat egy-két mellékutcával és 10 perc alatt otthon is vagyok.
Követnek, csak ez jár a fejemben, kiléptem a munkahelyről és becsuktam magam után a rozoga ajtót, azóta ez az érzés tart fogva. Folyamatosan hátra fordulok, de sokan vannak a járdán, mindenki megy a saját dolgára, de én kiszúrok két nagyobb darab férfit, vagy 10 méter lehet köztünk, de nem tetszenek nekem. Befordulok egy elhagyatott kisutcába, ahova a madár se jár, mindig erre megyek, hátra pillantok és a két férfi is erre jön, a lépteimet gyorsítom és a kezemet a táskámba vezetem feltűnésmentesen, meg kell találnom a sprayt, megkell tudni védeni magam. A villanyoszlop gyér fényében látok egy autót, ahogy az utca végén megáll keresztben és az anyósülésről egy férfi száll ki. Hirtelen megtorpanok, a szemben lévő pasi felém sétál sietős léptekkel, én meg állok lefagyva egy helyen, míg ketten hátulról belém karolnak. Az egyik pasi jobbfelkaromat tartja szorosan, míg a másik a ballt.
- Mit akartok? –Ordítok fel és hevesen rángatózni kezdek, a szemből jövő férfi megáll előttem én meg automatikusan a táskámból kiszedett paprika sprayt az arcába fújóm, mire ő heves káromkodás kíséretében eltakarja a szemét és hátra lép,  a ball oldalamon lévő gorilla rögtön a ugrik is, egy pillanatra elengedi a karom és a kezemből kiüti a sprayt. Nekem is csak ennyi kell, és rögtön próbálom kirántani a jobboldalon lévő hapsi karmai közül a kezem, de ő szorosan fogja most már a csuklóm és bármilyen erősen is rángatom a csuklóm bánja. A ball oldali gorilla rögtön észbe kap és korrigál, megragad és a furgon felé kezd húzni engem ahol a hátsó csomagszállító részbe belök és beszáll mellém ő is és a jobb oldali is. Az adrenalin kiürült a testemből, csak ülök ott a földön és a fölém magasodó két ember látványától a szívem a torkomban kezd dobogni. Hallom, ahogy elől is becsukódik az ajtó majd a kocsi elindul, automatikusan a sarokba húzódok és átkarolom a lábam, senki sem szólal meg, én próbálok nem sírni de nagyon nehezen megy. A kocsi lefékezik, a motorja még jár, de az ajtó kinyílik, az egyik gorilla megragadja és szorosan fogja, kiszáll vele. Egy nagy raktárépületnél vagyunk. Az anyós ülésen ülő hapsi is kilép az autóból, a szeme vörös és környéke felvan dagadva és ennek az okozója, a paprika spray a kezében van. Átvesz engem, szorosan fogja a kezem, nem szorítja, de esélyem sincs szabadulni, bevezet a raktárba ahol egy asztal van és két szék, az asztalfőn egy furcsa kinézetű ember. Ahogy megszólalt kirázott a hideg, volt valami a hangjában amitől megfagyott a vér az ereimben. Honnan tudhatja a nevem? A nagydarab férfi az asztalnál lévő másik székhez vezetett, fejben sikerült egy kicsit összeszednem magam és leülök, a lábaimat össze kulcsolom és kihúzom magam és hallgatom a férfit. Közben a kezembe veszem a jobb csuklóm, ami a saját hibámból sajog.
- Miféle kérdéseket? – pillantok fel a férfire, a szemébe nézek és állom a tekintetét, próbálok erősnek tűnni, hisz az a legtöbb, amit tehetek.
- Nem hinném, hogy a cégemről bármi hasznos információval is szolgálhatok – mondom őszintén, nyílván erről van szó, a munkámról, hisz mi másról lehet.
- Még csak a ranglétra alján vagyok, semmilyen titkos anyagot se ismerek





avatar
Ember vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   Vas. Júl. 23, 2017 6:47 pm



Heather & Patrick




Az újonc vámpírok mindig veszélyesek és általában csak a gond van velük. Nem gyakoroltak még elég önuralmat, hogy emberek közelébe merészkedhessenek, mégis megteszik, amikből rengeteg haláleset született már. Az én célom az volt, hogy szövetségre lépjek bizonyos vámpírokkal, de azt nem tehettem meg, ha veszélyeztetve volt a fajuk. Ha lebuknak, nem tudom erősíteni az alvilági királyságom a segítségükkel. Az emberrablás nem kifejezetten az én műfajom, legalábbis ártatlan embereket nem szeretek akaratukon kívül elcipeltetni, de ez egy ilyen elcseszett helyzet volt. Már napok óta figyeltettem a Blanchard lányt az embereimmel, aki semmit nem vett észre belőle. A legjobb emberekkel vettem körbe magam, tény, de ha őket nem szúrta ki, egy vámpírt végképp nem vett volna észre. A testvére veszélyes volt és tudni akartam, hogy rá és a többi emberre mekkora fenyegetést jelent. Minden új vámpírt nem tudtam megfigyelni, de ha lehetőségem nyílt rá, azonnal cselekedtem. Így nem csak biztonságban tudtam a várost és az ő létezésüket - ami amúgy sem volt New Orleansban nagy titok -, de meg is tudhattam róluk egyet, s mást. Magamhoz hívattam Ray-t, minél előbb cselekednünk kellett, mert az, hogy egyszer sem látták a lány körül ólálkodni az elmúlt napokban a vámpír nagy tesót, nem jelentette azt, hogy ezután sem gondolja meg magát. - Ray. Rád bízom az akciót. Vigyél magaddal néhány embert, és vigyétek a raktárházba a lányt. Ezúttal nyomatékosabban tudasd a többiekkel, hogy NEM eshet bántódása. Egy karcolást sem akarok látni rajta, csak beszélni akarok vele. - utasítottam, és a fogasról lekaptam a zakómat, hogy én is rákészüljek az útra. - Szólj annak a nyavalyás kalóznak, hogy készítse elő a kocsit. - Nem, általában nem volt problémám azokkal, akiket egyszer megbüntettem, így Sammel sem, de a kedvem nem volt éppen a legjobb. Még mindig nem tudtam szóra bírni a foglyomat, az elmúlt egy hétben egyszer sem szólt hozzám, jóformán rám sem nézett, kivéve az első napon. Kezdtem bepöccenni rá, a visszafogottság pedig sosem volt rám jellemző, de vele kivételt kellett tennem. Ha igazi seggfejként viselkedem vele, az nem fog segíteni. Az embereim viszont egyre nehezebben tűrték a dühömet, tartották tőlem az egy méter távolságot és mindnek olyan búval baszott kifejezés ült az arcán, hogy kedvem lett volna öngyilkosságot megkísérelni a közelükben.

A raktárépület kevésbé poros, mint az megszokott lenne, a berendezés azonban elég szegényes. Egy asztal terpeszkedett a helyiség jobb oldalán, két székkel. Az egyik asztalfőnél egy fából faragott, trónra emlékeztető ülőhely állt, amelyet Ray hozatott nekem az egyik antik áruházból. Néhány lámpa bevilágította a teret, s némi fény is beszivárgott az ablakokon keresztül. A hatalmas ajtó kitárult és Ray lépett be rajta, karjánál fogva vezetett egy lányt. Nem erőszakosan, de elég erősen tartotta ahhoz, hogy ne tudjon elmenekülni. - Á, Miss Blanchard! - köszöntöttem, felkelve a székemből, karjaimat széttártam, mintha egy kedves, régi barátot fogadnék. -Kérem, foglaljon helyet! - mosolyodtam el, ami egyesek szerint inkább ijesztő volt, mint barátságos. Természetesen az embereim tudták, mire vagyok képes, nyilván ezzel függött össze a félelmük. Ray azonban jól ismert, ő egyáltalán nem tartott tőlem, nem is volt rá oka. A lányt a székhez vezette, csak ott engedte el a karját, de nem ment tőle messzebb két lépésnél. Megállt a szék mögött, s karjait a háta mögött kulcsolta össze. A raktár ajtaja egy tompa csattanás kíséretében záródott be, de a többi emberem távozott a helyiségből, csak mi maradtunk hárman. Miss Blanchard, Ray és jómagam. - Remélem nem rémítettem halálra. Csak néhány kérdést szeretnék feltenni. Beszélgetni. Elnézést a hely miatt. - mutattam körbe. - Az otthonomba mégse vihettem, nehogy eljárjon a szája. - kezdtem bele, de nem folytattam. Először biztos akartam lenni benne, hogy nem próbál elszaladni, és figyel rám. Máskülönben pocsékba megy a drága időm.




607 szó zene: boulevard of broken dreams remélem így megfelel




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Raktárépületek   Vas. Júl. 23, 2017 1:49 pm

***

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktárépületek   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Raktárépületek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Magashegységi területek
» Raktárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: New Orleans-
^
ˇ