Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Erdõ

Társalgó EmptySeraphim Scamander
Today at 2:25 pm



Nappali

Társalgó EmptyNathaniel Storm
Today at 1:50 pm



Theo & Evy - Ghost hunting?!

Társalgó EmptyNathaniel Storm
Today at 12:45 pm



Park

Társalgó EmptyAstrid Fray
Today at 12:23 pm



Zaltarish menedéke

Társalgó EmptyLiliana DeFleur
Today at 12:20 am



Oltár

Társalgó EmptyElisabeth Saltzman
Yesterday at 11:36 pm



Christian Caine

Társalgó EmptyStephanie Stafford
Yesterday at 10:18 pm



megmentésre váró megmentőm

Társalgó EmptyChelsea Jenson
Yesterday at 9:34 pm



Liliana Defleur

Társalgó EmptyKai Parker
Yesterday at 8:44 pm



Lafayette Temetõ

Társalgó EmptySeraphim Scamander
Yesterday at 5:55 pm

Share
 

 Társalgó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Társalgó EmptyKedd Aug. 13, 2019 4:19 pm



For Ms. Lachryme



Az utóbbi időben túlságosan bonyolulttá vált az életem. Először Charlotte miatt, akit már egy ideje nem láttam, s nem is gondoltam, hogy mostanában találkoznék vele. Az sem lepett volna meg, ha elhagyja a várost, s vissza sem néz többé. Miután ő elment, szinte rögtön a nyakamba szakadt a Flecther lány, a megboldogult Estella nevelt lánya, akiről egyelőre nem tudtam, mit is gondoljak. Nem volt százas, abban biztos voltam, de abban már nem, miszerint mindez egy fal, amit felhúzott maga köré, vagy tényleg ennyire sérült, mint... én magam. Sokban hasonlított rám, s igazából a fiatal énemre nagyon is emlékeztetett.
Mindezek ellenére az élet nem állt meg, még mindig ugyanaz a cél lebegett a szemem előtt, ahogyan az embereim szeme előtt is. Mindent ki akartunk deríteni a vámpírokról, avagy az összes természetfeletti lényről. Nem sok mindent tudtunk eddig, csupán anyit, léteznek, emberekből táplálkoznak, ölnek. Kíváncsi voltam, miként lehet védekezni ellenük, miképp lehet megölni őket, vagy egyáltalán tehetünk-e bármit is velük szemben. Aggódtam, s feszült voltam, mert ezidáig senki nem volt hajlandó beszélni, bizonyára féltek, s emiatt megerősítettek a gyanúmban. Vámpírok uralják a város egy részét, sőt... több beleszólásuk van a dolgokba, mint a szervezetemnek. Ezen változtatni akartam, ám egyelőre nem volt fogalmam sem arról, miként.
Kissé meglepett, mikor két emberem telefonált a helyszínről, ahol egy harapásnyomokkal tarkított holttestet találtak, de ami ennél is érdekesebb volt, a lány, akire a közelben bukkantak rá. Rögtön megkapták az utasítást, miszerint hozzák el a lányt, a holtestről pedig készítsenek fotókat, de ne mozdítsák el. Gyanús lett volna, ha a kiérkező rendőrök elől lenyúltuk volna a testet, s nem akartam magamra se vonni a vámpír figyelmét. A lány azonban... morogtam az orrom alatt, ahogy a társalgó irányába sétáltam, ahol már várhatott rám. Egy újabb nő. Csak reménykedni tudtam benne, hogy ő végre az a beszédes fajta lesz, nem olyan, mint Orabella, vagy Charlotte. Benyitottam az ajtón, s egyenesen a kanapéval szemben lévő fotelbe vetettem magam, térdeimre támasztott karokkal.
- Hello, kedves! - köszöntöttem finoman, bár hangom némileg mégis határozott volt. - Kezdjük valami egyszerűvel. Hogy hívják? - A megszokott magázással kezdtem, tisztelettel, érdeklődőn. Nehezen fogtam vissza magam, olyannyira belefáradtam már a kérdésekbe, az elhalgatott válaszokba, a titkokba. Szívem szerint a pincébe szállíttattam volna, megkötözve, megkínozva, de... még mindig tartottam magam a szabályaimhoz.




374 szó ● Társalgó 2036196826




❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖





"Never let anyone know
what you are thinking."



Patrick Joseph Reynolds
Ember
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
with crime only
Play by :
the amazing Robin Lord Taylor
Keresem :
Léptek száma :
32
Népszerûség :
0

Társalgó Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Társalgó EmptyPént. Aug. 09, 2019 4:56 pm



Patrick & Sofia
i keep my eyes wide open all the time


Kicsit félrecsúsztak ezen az estén a dolgaim. Nem volt belekalkulálva sem a halott fiú, sem az, hogy két fickó becipel egy autóba, megkötik a kezemet és eltakarják a szememet, hogy ne lássak semmit. Ennek ellenére mégis megtörtént. Az ismeretlen vámpírt persze most is elszalasztottam emiatt az egész miatt, és zötykölődhettem egy autóban, ami nem tudtam hová visz majd, egyáltalán New Orleansban maradok-e majd, vagy elkerülök esetleg máshová. Egyáltalán túl fogom-e élni ezt a kis kalandot…
Idegesen fészkelődtem a kocsiban, a két fickó nem próbált meg elhallgattatni az út alatt, talán nem is hallottak, talán ott sem voltak. Féltem, bármennyire is próbáltam előadni, hogy nem, hiszen nem esik meg mindennap az ember lányával, hogy elrabolják egy tetthelyről. Igaz, ott sem kellett volna lennem. Bár sejtettem, hogy a két pasas sem a rendőrségtől vagy valami hasonló hatóságtól érkezett. Akkor talán nem vittek volna egy számomra ismeretlen helyre.
Talán fél órát utazhattunk, mire végre megállt az autó és csapódtak az ajtók, majd kicincáltak a kocsiból. Próbáltam ellenállni, de hiába. Meg sem érezték. A talpam alatt szőnyeget éreztem, majd egy puha kanapét a fenekem alatt. Éreztem, hogy leveszik a béklyóimat, majd a kötést is a szememről. Sűrűn pislogtam és sokszor, mire visszanyertem a fókuszt a hirtelen érkező lámpafényben.
– Elmondanák végre mit akarnak? – azonban szó nélkül elhagyták a szobát, és rám csukták a kétszárnyú ajtót. Ahogy körbepillantottam, megállapítottam, hogy valószínűleg olyasmibe keveredtem a kedves vámpírom miatt, amire nem voltam felkészülve. Ebben az egyben egészen biztos voltam. Nem tudtam, hol lehetek, vagy hogy mi fog történni velem. Egyre csak az járt a fejemben, hogy talán nem jutok ki innen élve. Az egyre sötétebb gondolataim közül közeledő léptek zaja hozott vissza. Legalább abban reménykedhettem, hogy gyorsan vége lesz, ha vége kell, hogy legyen.

kétszáznyolcvanhat Társalgó 1160212257

●●




❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



i'm meaner than my demons
i'm bigger than these bones

Sofia Lachryme
Ember
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Play by :
stefania ferrario.
Léptek száma :
1
Népszerûség :
0

Társalgó Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Társalgó EmptySzer. Ápr. 04, 2018 11:13 am

Szabad játéktér.

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Társalgó Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro3_250
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Társalgó Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro4_250
Keresem :
Léptek száma :
484
Népszerûség :
0

Társalgó Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Társalgó EmptyVas. Okt. 08, 2017 11:56 pm



Ursula & Patrick




Raymond véleménye egy kicsit zavart. Már napok teltek el azóta, hogy  leültünk beszélni, de azóta sem tudtam kiverni a fejemből a szavait. Bosszantott, mert igaza volt, és leginkább azért, mert nem tehettem ellene semmit. Sosem gondoltam volna, hogy épp az én elmémet forgatja fel egy nő, hogy ennyire az uralma alá von, de megtörtént... a lehetetlen. Ray nagyon jól látta külső szemlélőként, hogy ez mennyire nem jó, de mivel ő nem volt a részese, így azt már nem tudhatta, mennyire nehéz is. Valódi érzéseket nem tápláltam Charlotte iránt, de volt valami kapocs köztünk, amit ha bármi módon megszakíthatok, éltem volna vele. Akkor is, ha ezzel egy olyan személyt engedek el innen, akit fogvatartottam, aki ezáltal árthat az üzletnek, mert... az, hogy itt volt, még többet ártott nekünk. Erre azonban nem volt lehetőségem, így maradt az állandó idegesség, a zavaros gondolatok, és a figyelemzavar, mert egyszerűen semmire sem tudtam úgy koncentrálni, mint azelőtt. Viszont - borzalmasan hangozhat-, amióta meghaltak a szülei, és kevesebb kontaktom van vele, nem megy úgy az agyamra, így kicsit rendeződtek a dolgok. Sokkal higgadtabb vagyok, újra tudok fókuszálni az üzletre.
A társalgó ajtaja előtt, még a folyosón megtorpantam, a lépcsőhöz közel, s néhány másodpercig gondolkodtam, de aztán nem indultam felfelé. Nem akartam bemenni hozzá, látni őt, az esetleges bosszantó, mégis szórakoztató megjegyzéseit hallgatni, hiszen akkor megint oda a koncentráció. Így hát visszafordultam, s bementem a társalgóba, ahová eredetileg is tartottam. A többiek már ott vártak rám, Ray az egyik szék mellett állt háttal, de ahogy meghallotta a lépteimet, rögtön felém fordult, majd biccentett. Helyet foglaltam a széken, és gyorsan átgondoltam, mit is kell nekik mondanom. - A szállítmány holnap érkezik. Raymond lesz a főnök, ő majd utasít benneteket, de előtte szerettem volna tisztázni, hogy mennyire fontos, hogy épségben érkezzen meg a bárba. Ez az első szállítmány ebben a hónapban, és ha a bárban nem tudunk alkoholt felszolgálni, valamint nem jut el az ügyfeleinkhez a rendelésük, baszhatjuk. - jelentettem ki egyszerűen, szárazon, hiszen ez nem az első ilyen volt. Az egyértelmű volt mindenki számára, hogy ha elveszítem a tömérdek mennyiségű szeszes italt miattuk, akkor őrajtuk csattan minden. Alighogy fejeztem be a mondandóm, cipősarkak kopogása csapta meg a füleim, amire először meghökkenés, majd bosszúság volt a reakcióm, mert az illető nyilvánvalóan nem közülünk való, aztán riadtság költözött az arcomra, és az első gondolatom az volt, Ms. Grey mégis hogy a búbánatba szabadult ki, de aztán... még ennél is jobban meglepődtem. A vörös hajzuhatag, az ismerős arc nosztalgikus hangulatba kergetett, arcomra kiült a mosoly, a gondolataim pedig csak úgy csapongtak. Örültem annak, hogy látom őt, de volt bennem egy kis félsz Paulo halála miatt. Rosszul bánt vele, de az érzéseiről jóformán nem tudtam semmit. Nyilván kötődött a férfihez, ha együtt voltak, de vajon mennyire? - Ursula! - köszöntöttem a székből felállva, de nem tettem felé egyelőre egy lépést sem. - Nem tudtam, hogy kiengedtek. Mikor szabadultál? - a hangom barátságos volt, kicsit sem ellenséges, hiszen annak idején jó viszonyt ápoltam a nővel. Ügyesen elrejtettem az aggodalmam, és abban bíztam, hogy örülni fog az új vezetőnek a személyemben, nem pedig a bosszú miatt tért vissza. Bármelyik elképzelhető volt, hiszen Ursula sosem volt egy buta liba, sőt, véleményem szerint mindig is több sütnivalója volt, mint magának Paulónál.



533 szó kezdésnek béna, de szeretettel íródott többnyire Társalgó 1382426647




❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖





"Never let anyone know
what you are thinking."



Patrick Joseph Reynolds
Ember
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
with crime only
Play by :
the amazing Robin Lord Taylor
Keresem :
Léptek száma :
32
Népszerûség :
0

Társalgó Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Társalgó EmptyVas. Okt. 08, 2017 3:22 pm


pingy && little missy
Hey, the ex-queen is back!

Úgy távozom, ahogy érkeztem – a senki fiaként lányaként. Ugyanabban a mocskos, véráztatta és méregdrága ruhakölteményben, valamint márkás cipőben hagyom el a börtönt. Három évet töltöttem el itt. Három évet vettek el az életemből, mégis mintha csak tegnap lett volna, hogy elkaptak… Azon tűnődöm, hogy vajon készen állok-e rá? A visszatérésre. Vagy a csomó a torkomban valami egészen másról árulkodik? A nő, aki úgy távozik, akár egy díva… felszegett fejjel, dacolva a világgal, mintha semmitől sem félne. Csakhogy a szemeim elárulnak. A tekintetemben megcsillanó közöny, a fásultság… és azok a fekete karikák alatta – mutatja, hogy valójában mennyire belefáradtam. Más volt az élet ott. Olyasfajta, amit sokan még csak elképzelni sem tudnak. Mégis… úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok. És most, hogy végre szabaddá lettem; mivé leszek majd? Visszatérhetek-e ahhoz az élethez, amit azelőtt a magaménak tudhattam? Visszatérhetek-e úgy, hogy a férfi, akit szerettem – és aki elől menekülnöm kellett –, immár halott? Folytathatom-e ugyanott az életet, ahol annak idején megrekedt? Nem hinném, hogy ez lehetséges. Nélküle én is senki vagyok. Ezért engedtek el. Paulo halálával én magam is semmissé lettem. Egy volt maffiavezér ex-nője; talán már el is felejtettek. Túlléptek a zsarnokon, és mivel én voltam a zsarnok kedvenc játékszere, valószínűleg rajtam is túlléptek.
Mégis felszegett fejjel, és izgatottsággal teli szívvel lépdelek a sikátor macskakövein – azzal sem törődök, hogy a cipőm sarka néhol beleakad, és ezért meg-megbotlok. Szinte észre sem veszem. Történt itt bármi is? Hazamegyek. Jelenleg csakis ez a cél lebeg lelki szemeim előtt. És a kérdés, mely veszettül tép bele az elmémbe (…) a kérdés, hogy létezik-e még az otthon egyáltalán?
Annyira szeretném elhinni, hogy létezik. Annyira szeretném tudni, hogy azok, akiket egykoron családomként szerettem, nem mondtak le rólam, nem feledtek el. Hogy mindeddig vártak rám, hogy egyszer majd csak hazatérek. És mindenekelőtt, hogy visszafogadnak majd maguk közé… Hinnem kell benne, különben elveszek. De nem mutathatom ki; nem adhatom meg a világnak azt a kiváltságot, hogy fogást találjon rajtam. A szívem, akár egy elszenesedett húscafat. Nem érez. Nem dobban. És fáradhatatlan mosoly feszül a szám szegletébe…
Mert örülök, hogy itthon lehetek. Még ha nincs is többé már számomra olyan, hogy otthon. Emlékezz, hogy itt hagytad őket, amikor a világ a darabjaira szakadt. Én leléptem, amikor a legnagyobb szükség lett volna rám. Azt hittem, hogy ezzel segítek a legtöbbet – nekik és egyúttal önmagamnak is. De tévedtem. Vagy sokkal inkább hazudtam…
Mindenkinek hazudok.
Üres kezekkel és bőröndök nélkül, akár egy nincstelen senki, lépek be az egykori otthonom ajtaján. Egyetlen holmit sem vittem magammal a börtönbe; és amikor küldeni akartak sem kellett. Ugyanabban a ruhában vagyok, amelyben láthattak három évvel ezelőtt, mielőtt a rendőrök letartóztattak volna. Nem kell engedély, hogy bejöhessek, és nem vár fogadóbizottság sem, hiszen ismerem ennek a háznak minden kis zegzugát, s minden titkos rejtekét. Alattomosan, kígyó módjára tekergek hát be az épületbe. Észrevétlenül. Nesztelenül.
(…) hogy aztán hirtelen és váratlanul a társalgóban leledző gengszterbagázs minden egyes tagja rám emelhesse a tekintetét fegyverét. Mire csak vidáman kitárom a karjaimat és hanyag eleganciával elrikkantom magam.
- Hello fiúk! Visszatértem… Ugye hiányoztam?

♥️
Vendég

avatar
Vendég

Társalgó Empty
Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Társalgó   Társalgó EmptyKedd Júl. 25, 2017 2:51 pm

***

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Társalgó Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro3_250
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Társalgó Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro4_250
Keresem :
Léptek száma :
484
Népszerûség :
0

Társalgó Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Társalgó Empty

Ajánlott tartalom


Társalgó Empty
Vissza az elejére Go down
 

Társalgó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette in the Darkness :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans :: Lakónegyed :: Reynolds rezidencia-
^
ˇ