Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



A little party never killed nobody

Sonja Sinclair
Szomb. Okt. 20, 2018 4:55 pm



Igenis létezik fiú-lány barátság

Alexis Callaway
Szomb. Okt. 20, 2018 1:49 am



Jennifer Summers

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:57 am



Shawn Blackwell

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:16 am



Városi temetõ

Larissa Blackwell
Pént. Okt. 19, 2018 8:32 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Pént. Okt. 19, 2018 7:25 pm



Mosdó

Stephanie Stafford
Csüt. Okt. 18, 2018 4:25 pm



Aneliath

Always and Forever
Csüt. Okt. 18, 2018 12:44 pm



Jossie & Lizzie szobája

Elisabeth Saltzman
Kedd Okt. 16, 2018 5:42 pm



Galatoire's étterem

Stephanie Stafford
Kedd Okt. 16, 2018 3:51 pm
Nyerteseink
avagy a nyár díjazottjai
A nyár őrangyala
Always and Forever

A nyár női karaktere
Lara Blackwell & Lizzie Saltzman

A nyár férfi karaktere
Theodore Storm

A nyár párosa
Caroline & Stefan

A nyár játéka

A nyár előtörténete

A nyár alkotója
Elena Gilbert
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 7 6
Boszorkányok 9 2
Vérfarkasok 2 4
Hibridek 1 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 1 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 3 2
Emberek 1 2
Összesen 26 19

Share | 
 

 Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Hétf. Jún. 04, 2018 9:36 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
420
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. Márc. 04, 2018 2:33 am


To: Theo





Ideges voltam, feszült. Még meggondolhattam volna magam, felállhattam volna, hogy eltűnjek és ne zavarjam más köreit, avagy nyugalmát. Valamiért mindig is úgy éreztem, hogy csak zavarok másokat. Hogy nem kellek senkinek és jobb, ha távol vagyok mindenkitől. A suliban sincs szinte senki, akivel beszélnék. Talán egy-kettő felszínes viszony, ismertség, de ennyi és nem több. Elég rosszul hangzik, nem igaz?
Ahogy viszont végighallgattam a fiút, meglepődtem. Rossz nap, hét, év, élet? A beszólás, amit kaptam, annyira nem is fájt. Megszoktam, egyáltalán nem érintett rosszul. Félrepillantottam, választ, szavakat keresve a fejemben, azonban mire megtaláltam volna, ő újra megszólalt. Visszanéztem rá először a szemem sarkából, majd teljesen. Nyeltem egy nagyot. Eléggé jól látta a dolgokat, bár nem kellett túl sok ész ahhoz, hogy rájöjjön, tényleg nem jókedvemben akartam inni. Az üvegre néztem, majd egy halvány mosollyal vissza rá.
- Először is… csak úgy. Érdekel. Nincs különösebb oka. Netán baj, ha érdeklődöm? Idegen vagyok, tudom, de ez nem jelent semmit. Néha talán pont egy idegennek tudjuk a legkönnyebben elmondani a bajunkat, gondunkat. – Gondolkodtam el hangosan. – Ami engem illett, nem tudom, mit mondhatnék. „Rossz nap, rossz hét, rossz év, rossz élet”? Egyszerűen csak elegem van mindenből, ami körülöttem zajlik, s nem tehetek ellene semmit. Vagy legalábbis még nem jöttem rá, mit. – Sóhajtottam. Így is túl sokat mondtam, s mégis semmit. Nem jöhetett rá, mi történt velem, de annyit egyből levághatott, hogy valami baj van. Bár azt kétlem, hogy érdekelte volna, viszont jól esett így, burkoltan elmondani végre valakinek. A nevét egyből megjegyeztem, habár ő nem mutatkozott be teljesen.
- Theo. Ez minek a rövidítése? Theodore? Vagy valami más? – Érdeklődtem, vagyis inkább kíváncsiskodtam. Ezután bontottam ki az üveget, majd ittam belőle, végül neki nyújtottam.
- Talán? – Felnevettem röviden. Optimistaságból ő is jelesre vigyázna, azt hiszem. Azaz pont, hogy nem. Valamiért ő sem áll túl pozitívan az élethez. Érdekelne a története, hogy mi történt vele, hogyan jutott ide, de nem tehetek fel neki efféle kérdéseket. Visszahúztam lassan magam elé az üveget, majd megfogva egy aprót kortyoltam belőle. A nevem hallatán néztem el felé.
- Mondhatni, ez az én közel sem olyan titkos menedékem. Sokszor lógok itt, van, mikor hajnalban megyek haza. Hiszen… semmi kedvem otthon lenni. – Tettem hozzá halkabban, miközben megkocogtattam az üveget a körmömmel. Végül félretoltam, Theo közelébe, hogyha akart, ő maga is újra ihasson belőle.
- Miért, te? Sosem láttalak még itt, vagy csak ügyesen elkerültük egymást. Ami azt illeti, pont ezen a helyen szoktam az esetek többségében ülni. – Magyaráztam, miközben körbemutattam a kis zugon, ahol voltunk. Itt lehetett a legjobban eltűnni a kíváncsi szemek elől, s pont ez volt benne a szép. Matt, a Grill egyik pincér srácra ekkor kezdett járkálni körülöttünk. Összeszedegette az üres poharakat, letörölte az asztalokat. Hosszasan figyeltem, de inkább csak azt vártam, mikor tűnik végre el. Egyébként, ő a megmondója annak, hogy hányszor is töltöm itt az estéimet. Törzsvendégnek számíthatok. Aztán Matt távozott, viszont pillanatokkal később valami zene csendült fel. Felvontam a szemöldököm. Ritka volt az ilyesmi, legalábbis, valamiért most nem számítottam semmiféle aláfestő zenére. Theora pillantottam, majd néhány pillanat fürkészés után vállat vontam. Nos, ez még mindig jobb így, mint a kínos csend.



514 words || i want to say i'm sorry || note:    || kredit



Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Szomb. Márc. 03, 2018 6:54 pm

To: Rose
The real world is where the monsters are

Csendben figyeltem, ahogy egyik helyről a másikra teszi magát és nem tudtam, hogy furán nézzek rá, vagy megdicsérjem-e, amiért bölcsen inkább átült velem szembe. Végül persze egyiket sem tettem, inkább. Azon kattogtam, hogy jó ötlet-e, amit művelek? Talán az alkohol tényleg feloldott valamit, de az nem a hangulatommal, meg a gátlásaimmal volt kapcsolatos, hanem… az igényeimmel? Vágytam rá, hogy eltölthessek egy estét valakivel anélkül, hogy a képembe borította volna, amit éppen ivott, vagy elküldött volna a fenébe? Ebben még van is logika, azt hiszem. Legalábbis egy üveg whiskey után. De őszintén, mi bajom lehet? Holnap talán már nem is emlékszik majd rám, vagy még jobb esetben sosem találkozunk több.
A szemem sarjából pillantottam rá mikor megszólalt és egy fejrázással letudtam a dolgot, de aztán beláttam, hogyha egyszer megengedtem, hogy csatlakozzon nem valami gáláns ilyen flegmán viselkedni.
- Rossz nap, rossz hét, rossz év, rossz élet…  de nem hiszem, hogy egy idegennel kéne ezt megvitatnom. - Miért van az, hogyha nem akarok bunkó lenni, akkor is sikerül? Gyorsan folytattam, mielőtt úgy döntene, hogy inkább nem kér belőlem: - Mármint, miért is érdekelne téged? Ha jól gondolom – biccentettem az üveg felé.  -, ezt nem nekem vetted. És ha csak nem vagy alkoholista, amit erősen kétlek, akkor neked sem lehet valami rózsás kedved.
Egy kicsit tényleg érdekelt a dolog. Vajon mi késztet egy lányt arra, hogy egyedül igya le magát? Mert nyilván én csak utólag jöttem számításba. Vagy ez a hobbija? Mindenféle pasikhoz csapódik oda? Kár, hogy erre is bunkóság lett volna csak úgy rákérdezni ilyen nyíltan.
- Theo – egy pillanatig haboztam, majd megráztam a kezét. Elég volt, ha ennyit tudott rólam, így is több információ volt, mint amit általában megosztottam magamról.
Nem hittem, hogy lehetséges, de sikerült meglepnie, mikor ahelyett, hogy elment volna egy pohárért egész egyszerűen meghúzta az üveget, nem kényeskedett. Attól eltekintve, hogy tényleg nem voltam egy társasági lény, még pasiból voltam és jó pár lánnyal volt dolgom. Kivétel nélkül mind ugyanabba a kategóriába tartozott: nem vártak sokat, nem kérdezősködtek és nem akartak újra találkozni, de kétlem, hogy bármelyikük is ilyen lazán beleivott volna egy nem épp steril üvegbe, majd… felém nyújtotta volna. Elvettem tőle.
- Hát, eddig még senki sem halt bele, talán nem én leszek az első – vontam meg a vállam és csak úgy, mint ő, én is beleittam az üvegbe, majd letettem kettőnk közé  és az asztalra könyököltem. Nem akartam nagyon bámulni őt, de próbáltam leolvasni az arcáról, hogy mi is vezérli. Határozottan nem esett a könnyűvérű lányok kategóriájába, nem tűnt hülyének sem, elkeseredésre meg igazán nem volt oka, hiszen egész… hm, csinos volt. Vajon akkor miét ült le hozzám?
- Szóval, Rose – ízlelgettem a nevét, sosem volt még Rose nevű ismerősöm, habár ha úgy vesszük, ez után sem lesz. – Gyakran jársz ide? – tettem fel az egyesek szerint gagyi csajozós dumát, de én egyáltalán nem becserkészni akartam ezzel, tényleg érdekelt. Tudnom kellett, hogy a jövőben másik helyet kell-e keresnem, vagy kivételes alkalomról van-e szó. Szimpatikus volt, de ez nem változtatott semmin. Az voltam, aki… ami, és ez elég ok volt arra, hogy ne akarjam megkedvelni és neki se engedjem, hogy megkedveljen.

514 words / smoke /


-

avatar
Ismeretlen vagyok
Kapcsolatban :
egyszer... talán
Play by :
Matt Lanter
Keresem :
My life



My brothers

Jonah

Cliff

Conrad

Léptek száma :
0
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Pént. Márc. 02, 2018 10:59 pm


To: Theo





Feszültem figyeltem a fiút, majd körbefuttattam a tekintetem rajta, végül az asztalon és az üvegen. Üres volt, ezt hamar megállapítottam. Talán még jól is jön a szerény kis személyem, hisz nálam van egy teli üveg. Szinte már elkönyveltem, hogy örömmel fog fogadni, mikor végre megszólalt és reményeim beigazolódtak. Elmosolyodtam, mégis feszült voltam kissé. Nem tudtam, mit hoz majd ez az este, másrészt, komolyan, újabb iszogatós este egy pasival? Vajon vele is pont ugyan ott lyukadok ki, mint Nathaniellel? Nem, erre még csak gondolnom sem szabad. Ezúttal a józan ész vezéreljen, Rose! A józan ész! Nem a vágyak meg holmi kíváncsiság, vagy a fene tudja, mi. A kérdése zökkentett vissza a gondolataimból és sietve bólintottam.
- Igen, az remek lenne. Mármint… - Beharaptam az alsó ajkam, majd egyszerűen inkább leültem mellé. Közvetlenül. De hamar átgondoltam a dolgot és inkább átültem vele szemben, miközben kibontottam az üveget.
- Látom, te már túl vagy egy teljes üvegen. Rossz nap? Akarsz róla beszélni? – Kérdezősködtem, majd hamar észbe kaptam. Még a nevemet sem tudja, s én sem az övét.
- Rose vagyok. Rosalie Reinhart. – A kezemet nyújtottam, miután elengedtem az üveget. Amennyiben ő is nyújtotta az övét, kezet fogtam vele, aztán az üvegre pillantottam. Poharat is kérhettem volna, így elég érdekes lesz inni belőle. Ráadásul ketten. Ezekkel a gondolatokkal pillantottam vissza a srácra, majd egyszerűen ittam az üvegből. Nem érdekelt, ha rosszat gondol emiatt rólam. Vagy bármi. Aztán odanyújtottam neki a whiskyt.
- Bocs, poharakat nem kértem, de talán nem is lesz szükség rá, amennyiben nem vagy baci fóbiás… - Az ajkaimat összepréselve, mosolygósan pislogtam a fiúra, szinte ártatlanságot sugárzott az arcom, pedig közel sem voltam egy ma született bárány.
Sokat vártam ettől az estétől, talán titkon túl sokat is. Reményt. Reményt arra, hogy ne akarjak kiszállni ebből az életnek nevezett valamiből. Okot arra, hogy itt maradjak, de… őszintén, nagy butaság volt mondhatni, egy idegen kezébe adni a lehetőséget, hogy rendelkezzen velem. Habár ő nem tudta, hogy ilyen jogokat kapott, akaratlanul. Magam elé pillantottam, elgondolkodva, majd megráztam kissé a fejem. Inkább saját magamnak kellene okokat keresnem a maradásra. Nem kreálni, vagy másba kapaszkodni, igaz? De annyira nehéz, annyira elegem van. Mintha minden összeesküdött volna ellenem és egyre nehezebb, főleg egyedül, a magányban.



367 words || i want to say i'm sorry || note: || kredit



Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. Márc. 01, 2018 2:37 am


to: Rose

The real world is where the monsters are

Újabb két pohár után már elég mélyre süllyedtem az önsajnáltatásban, sorban jöttek fel a rossz emlékek, még véletlenül sem a jók, de hát akkor nem is önsajnáltatás lett volna. Carrie, Cora, ez az egész kicseszett átok, ami tönkretette az életem és minden más is. Még a hatodikos verekedős balhém is, ami után elszöktem otthonról, mert azt hittem, a szüleim visszavisznek az árvaházba. Idióta voltam. És most is az vagyok. Abban a pillanatban abban sem voltam biztos, hogy ez az egész „mindenkit ellökök magamtól, felégetek mindent magam körül és közben meggyőzöm magam, hogy tényleg ezt akarom” dolog helyes-e. Mármint, tényleg ezt akarom? Játszani a magányos… farkast? (Hülye kifejezés).  Valami bölcs fószer egyszer azt mondta, hogy az ember társas lény. A Nat Geo szerint meg a farkas falkában él, ha esetleg én nem is számítok teljesen embernek. De akkor mi a fenéért érzem úgy, hogy nem szabad közel engedni magamhoz az embereket?
Egy bosszús sóhaj hagyta el a számat, és nyúltam a whiskeys üvegért, hogy töltsek magamnak, habár így is világvége hangulatba taszított, de reméltem, hogy még pár pohár és megtörténik a nagy áttörés, kisüt a nap, meg minden. Alig volt az üveg alján egy korty, ám ahogy fel akartam állni, hogy hozzak magamnak egy másikat, szinte abban a pillanatban, valaki letett elém egy bontatlan üveggel. Gyanakvóan összehúztam a szemem és felpillantottam a lányra, aki mintha a gondolataimban olvasott volna, legalábbis hátborzongató volt az egybeesés. Nekem pia kell, erre csiribí-csiribá, Hófehérke elővarázsolja. Oké, az is lehet, hogy nem gondolatolvasó, csak jó megfigyelő, és be akar vágódni. Mit ne mondjak, elég jól csinálja. Biztos sok pasival volt már dolga. Sok részeg pasival.
Át kell gondolnom, hogy mit is válaszoljak a kérdésére. Ha nemet mondok, akkor száz, hogy le akar majd ülni, amihez annyi kedvem van, mint egy krokodil szájába bedugni a fejem. Vagyis nulla. Ha igent mondok, akkor meg el kéne mennem, mivel egy idő után feltűnő lesz, hogy nem jön senki. A whiskeys üvegre nézek, és döntök.
- Nem, nem várok senkit – rázom meg a fejem és megvillantok egy mosolyt, na nem a lányra, hanem az üvegre. – Csatlakozol? – tulajdonképpen, azt sem tudom, hogy ez most kinek szólt, de lényegtelen. Egy fél órába talán nem pusztulok bele vele. Ha annyira velem akar haverkodni, hát egye fene.


373 szó || <3



-

avatar
Ismeretlen vagyok
Kapcsolatban :
egyszer... talán
Play by :
Matt Lanter
Keresem :
My life



My brothers

Jonah

Cliff

Conrad

Léptek száma :
0
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. Márc. 01, 2018 1:06 am


To: Theo





Hogyan is lehettem ekkora marha?! Komolyan, a tanárommal lefeküdni, ó, te jó isten. Gratulálok, Rose, ennél jobban el sem szúrhattad volna. Nem mintha tudtam volna, hogy akivel egy éjjel összeállok iszogatni a grillben, arról kiderül később, hogy tanár a suliban, ahová járok. Nyilván, ha tudtam volna, nem csinálok ekkora hülyeséget. Ám így legalább tudom, hogy ez csak egy egyszerű kaland volt, amit egyikünk sem akar majd megismételni. Hisz egy tanár-diák kapcsolat mindenféle szempontból borzasztó, főleg, ha kiderül. Akár Nathaniel állásába is kerülhetett volna és ezt semmiképp nem akartam, bár mint ő maga, a személye szimpatikus volt. De ennyi volt, ebből nem lehet több, így mindenképp ki kell vernem őt a fejemből.
Másrészt, az otthoni dolgok kezdtek felőrölni. A napokban apám egyre többször emelte rám a kezét és több sérülést is szereztem miatta, ám nem szólhattam erről senkinek. Amúgy sem hitt volna nekem senki, másrészt, mégis mi a fenét tettek volna? Ú, családon belüli erőszak, jaj. Igazság szerint már kiskorú sem vagyok, így csak rálegyintett volna bárki, akinek elmondom, mi folyik otthon. Azaz, mit is kell átélnem nap, mint nap. Apám bántalmazásai, szidalmai, miközben anyám semmit sem tesz, hisz akkor őt is bántaná. Apám nem normális és ez… bárcsak ne így lenne. Bárcsak eltűnhetnék innen, felszívódhatnék, vagy tán… sosem lettem volna. Az lett volna mindenkinek a legjobb, hisz mit is érek én? Semmit. Csak egy senki vagyok, akin mindenki csak átnéz, vagy áttapos. Ezért kellene itt maradnom? Élnem? Ez így nem is élet.
Hanyagul nyitottam be a grill ajtaján. Ez volt a menedékem, mindig eljöttem ide, ha már képtelen voltam otthon maradni apám közelében. Azonban ez nem mehetett már sokáig így. Ki kellett valamit találnom, de nem tudtam, mit tehetnék. Napokkal ezelőtt igazság szerint én már… Ekkor lepillantottam a csuklómra. Pulcsi takarta, de én pontosan tudtam, hogy mit rejt az anyag. Miféle titkokat rejteget a kíváncsi szemek elől. Azonban végül az élni akarásom erősebb volt, s lám, itt vagyok. Még itt. De tényleg, mibe kellene kapaszkodnia egy magamfajtának? Mégis… mibe? Kibe?
Egyre beljebb lépkedtem az épületben, a pult felé haladva. Már jól ismertem a járást, túl jól, annyit jártam ide. Aztán megálltam, hogy kérjek egy erősebb italt: whisky. Egy egész üveggel vettem magamnak, azzal indultam tovább. Magányra vágytam, egy kis zugra, ahol ellehetek a gondolataimmal és kitalálhatom, merre tovább. Avagy, hogyan is éljek az elkövetkezendő években… hónapokban. Vagy a fene tudja. Az egyik boxot céloztam meg, azt hittem, hogy senki sincs ott, azonban tévednem kellett. A törzshelyemet elfoglalt egy srác, akinek az ízlése hasonló volt az enyémhez, hisz egy üveg whisky volt nála. Ez megmosolyogtatott. Ekkor fordult meg először a fejemben, hogy igazából lehetnek hozzám hasonlók. Na igen, egy hülye italról máris miféle világmegváltó gondolataim lettek, igaz? De úgy éreztem, lehet benne valami. Lehet bennem és másokban közös, egy apró dolog, ami összekapcsol minket… nem lehetek annyira kívülálló, mint azt eddig gondoltam. Így hát közelebb merészkedtem, majd az üveget egyszerűen leraktam az asztalra.
- Szia, ne haragudj… vársz valakit? – Tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott. Reméltem, hogy a válasza „nem” lesz, mert így talán egy apró lehetőségem nyílhatott volna arra, miszerint leülhessek hozzá kicsit beszélgetni. Rose, te nagyon idióta vagy.



521 words || i want to say i'm sorry || note: hát szia   || kredit



Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. Márc. 01, 2018 12:42 am


to: Rose

The real world is where the monsters are

Két nap választott el attól, amit a leginkább gyűlöltem. Nem csak a fájdalom miatt – bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy idővel kevésbé fájdalmasak az átalakulások -, sokkal inkább amiatt, hogy ilyenkor végleg elveszítettem az irányítást, a bennem élő bestia pedig egy éjszaka erejéig azt tehetett, amit csak akart. Alap esetben sem voltam egy megnyerő figura, habár ehhez az egész vérfarkas-átkos dolog hozzá járult, hiszen emiatt döntöttem úgy, hogy mindenkit ellökök magamtól, akit az utamba sodor az élet, kímélve ezzel őt és magamat is. Egészen könnyen ment. Ha valaki kedvesebben szólt hozzám, elég volt egy gúnyos megjegyzés, vagy egy lekezelő nézés, hogy visszavonulót fújjon és soha a büdös életben ne akarjon megismerni. Persze, ha csak sejtették volna ezek az emberek, hogy a stílusomnál még százszor rosszabb dolgok is vannak, biztosan kevésbé lettem volna ellenszenves, de senkinek sem vethettem oda, hogy „hé, ha azt hiszed, hogy most gonosz vagyok, akkor még nem kóstoltalak meg”. Jó volt ez így. El voltam egyedül, mások is el voltak nélkülem, így a minimálisra csökkentettem azt a lehetőséget, hogy bárkinek is baja essen. A teliholdas éjszakákra, hisz mint már mondtam, akkor nem én irányítottam.
Korábban próbálkoztam olyasmikkel, hogy bezártam és kiláncoltam magam a pincében, de hatástalannak bizonyultak ezek a dolgok, úgyhogy feladtam. Nem volt olyan, ami féken tarthatta volna a bestiát, én pedig meguntam, hogy küzdjek ellene.
Nem tudom, hogy kötöttem ki végül a Mystic Grillben. Hallani hallottam a helyről, hiszen pár hete már Mystic Fallsban laktam, de sosem vonzott igazán, hiszen az ilyen kisvárosokban nem talál az ember minden sarkon egy hangulatos kis bárt, szóval mindig úgy képzeltem, hogy tele van emberekkel, a tömegért meg nem igazán rajongtam. Viszont meglepetésemre egyáltalán nem volt zsúfolt a hely, mikor beléptem. Talán mert későre járt, és a normális emberek ilyen tájt már aludtak, vagy túlbecsültem a népszerűségét. Ki tudja. Néhányan lézengtek ugyan, de azok rám se hederítettek szerencsére, szóval rendeltem magamnak egy pohár whiskyt, majd egy gyors újragondolás után kifizettem az egész üveget és elvonultam a sarokba, egy félreeső boxba, ahonnan tökéletesen ráláttam az egész térre, viszont velem a kutya sem foglalkozott, nem voltam szem előtt. Talán ennek is az elcseszett génjeimhez volt köze, de a harmadik pohár után sem kerültem jobb hangulatba, sőt egyre gyászosabb kedvem lett, és ha már a pia sem derít jobb kedvre, akkor nem tudtam volna elképzelni mi fog. Talán az örök szenvedés volt a büntetésem, azért, amit tettem. És mi tagadás, ha így van, akkor meg is érdemlem.

405 szó || nem lett valami jó, bocsi



-

avatar
Ismeretlen vagyok
Kapcsolatban :
egyszer... talán
Play by :
Matt Lanter
Keresem :
My life



My brothers

Jonah

Cliff

Conrad

Léptek száma :
0
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Hétf. Aug. 21, 2017 6:10 pm

Szabad játéktér!

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
420
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. Jún. 18, 2017 1:13 pm

Chad;;


Ma - kitudja honnan, de elég bátorságot gyűjtöttem, hogy bemerészkedjek a városba. Tényleg társaság hiányom volt. Bár, vannak napok, mikor kimondottan antiszociális lény vagyok, de a mai nap nem tartozott közéjük.
A város, tipikus kis város volt, semmi érdekes dolog nem volt benne. Engem legalábbis nem fogott meg. Lehet, hogy tovább kéne álljak...?
A kérdés kénytelen voltam függőben hagyni, mert valami Grill nevezetű hely igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Szóval irány be, aztán lesz, ami lesz.
Nagyon sokáig azonban nem jutottam, mert valamilyen ősgyökér nekem jött és nemes egyszerűséggel leöntött. Nagy szerencséje, hogy az a valami víz volt. És másodjára is nagy szerencséje volt, mert mikor elkezdett hőbörögni elgurult a gyógyszerem, és már készültem volna a torkának ugrani; megszólalt mellettem valaki. Így mondhatni, hogy belefagytam a mozdulatba. Ettől függetlenül lássuk be: nagyon-nagyon morcos lettem. tudtam én, hogy valami megmagyarázhatatlan oka, hogy kerültem a várost, a tömeget, s úgy összességében mindent. Egyszer veszem rá magam, hogy bemerészkedjek, akkor is nagyok öntenek. Pedig tudtommal nincs húsvét, és ennek a tagnak sem ettem meg  senkijét, hogy így próbáljon meg bosszút állni rajtam.
Végül a közbeszólónak hála, a tag elmorgott egy bocsánatkérést, őszintén szólva hidegen hagyott, felírtam magamnak, hogy ma este egy sötét sikátorban elkapom, és akkor majd lesz alkalma számomra is megfelelő bocsánat kéréseket rebegnie.
- Persze, minden oké. Csak víz volt - feleltem a srác kérdésére. Felsóhajtottam, tétován álltam az asztal mellett, s nem nagyon tudtam eldönteni, hogy merre menjek tovább. Átfutott az agyamon, hogy oké, mára ennyi ismerkedés elég volt a várossal, az erdőben is kitűnően el tudok lenni. Szerintem az eddigi éveim alatt nem töltöttem annyi időt a szabad ég alatt mint most.
- Leülhetek? - kérdeztem végül, megadva magam a saját hülyeségemnek. Mennyivel, de mennyivel egyszerűbb lett volna csak úgy elsunnyogni.
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. Jún. 18, 2017 11:17 am



Seiya & Chad






Mystic Falls szép kis városka volt. Pár hete voltam még csak itt, de sikerült egészen megkedvelnem. Na persze, az a tény kicsit sem vonzott, hogy hemzsegett a természetfelettitől, emiatt szívem szerint már rég fogtam volna a sátorfámat, és továbbálltam volna, viszont egyelőre senki sem köpött bele a levesembe, és senki sem fedezte fel, hogy én mi voltam – hogy félig vérfarkas és félig vámpír voltam. Biztos voltam benne, hogy ha tudták volna, már rég máglyán égettek volna el, de mivel erről szó sem volt, én kiélveztem a szabadságomat. Életre szóló kapcsolatokat nem kívántam kötni sem itt, sem máshol, de mindig szerettem kiélvezni a tudatlanságot. Rég volt már, hogy egyszerű emberek között élhettem, akik ugyanúgy kezeltek, mint minden más társukat – valahogy mellettük én is megfeledkeztem egy pillanatra a csúf igazságról. Élveztem, hogy ne élveztem volna? Szerintem mindenki így érzett volna a helyemben, ugyanakkor ez az érzés rövidesen mindig elmúlt, és nem maradt a helyében semmi más, csak a fájdalom, düh és tehetetlenség érzése.
Az ember azt hihetné, hogy már sikerült elfogadnom azt a tényt, miszerint ízig-vérig természetfeletti voltam, de nem, ez soha nem jött össze. A vérfarkaslétet úgy, ahogy sikerült, mást nem is tehettem, hisz minden hónapban átváltoztam, ha akartam, ha nem, a vámpírság viszont más tészta volt. Belém nevelték a vámpírok iránti gyűlöletet, ez a génjeimbe volt szinte kódolva, hisz mi vérfarkasok egyetlen harapással véget vethettünk a szánalmas létezésüknek, erre tessék, én is ilyen igazi szörnyeteggé váltam. Ennek a tetejére pedig hozzájött még a sarj kötödés is – egyszerűen nem tudtam nemet mondani Klausnak. Vagyis, ezt éppenséggel megtehettem, viszont utána, igaz, öntudatlanul, de mindig úgy cselekedtem, ahogy ő parancsolta nekem. Ezt utáltam. Utáltam, hogy elveszítettem a szabadságomat, utáltam, hogy vámpír lettem, és utáltam Klaust is, amiért ő meg azt élvezte, hogy hozzám hasonló hibrideket teremthetett. Minden dühömet végül Klaus felé irányítottam, ez segített abban, hogy kitartsak, és ne adjam fel – ez segített abban is, hogy minden egyes fájdalmas átváltozás után megismételjem azt még vagy százszor. Bosszút természetesen nem akartam állni, mert tudtam, hogy felesleges lenne – őt megölni úgysem tudtam volna, én pedig nem akartam eldobni ilyen könnyelműen az újonnan visszaszerzett szabadságomat és életemet. Én már megelégedtem azzal a kis bosszúval, hogy megszakíthattam a sarj kötödést, ami által Klaus elveszítette egy újabb sakkfiguráját.
Most tehát itt tartottam, részmunkaidőben dolgoztam, pénzt gyűjtögettem, és utazgattam. Huzamosabb ideig egy városban sem telepedtem le. Egyrészt azért, hogy sehova és senkihez se kötődjek, másrészt, hogy világot lássak. Ha már az örökkévalóság állt rendelkezésemre, akkor ki akartam használni azt arra, hogy egyik régi álmomat valóra válthassam. Na és persze az is közrejátszott a dologban, hogy nem öregedtem, és ha túl sokáig lettem volna egy helyen, akkor az egy idő után szemet szúrt volna. Én pedig minél jobban el szerettem volna kerülni a feltűnést és minden jellegű bajt.
Ma épp szabadnapos voltam, s mivel nem akartam otthon ücsörögni, úgy döntöttem, hogy beülök a Grillbe, aztán el leszek ott kicsit. Össze is készültem, majd perceken belül már a Grill egyik asztalánál ültem, és az étlapot nézegettem. Azon gondolkodtam, hogy mit rendeljek, majd mikor választottam, magamhoz hívtam a pincért. Az étlapot visszaraktam az asztalra, én pedig hátradőlve a székemben vártam arra, hogy megjelenjen valaki, én pedig mondhassam, hogy mit kívánok enni. Mindeközben nézelődtem a Grillben, s akkor láttam, ahogy megjelenik egy nő. Már az első pillantásra megéreztem, hogy valami nem stimmelt vele, épp ezért elszakítottam tekintetemet róla, nehogy kiszúrjon engem.
Már épp elhaladt volna az asztalom mellett, amikor valamelyik ügyetlen vendég nekiment, és leöntötte valamivel. Becsuktam a szememet, elszámoltam magamban ötig, hátha elvonul a vihar, ám nem így történt. A férfi ráförmedt a nőre, azt követelve, hogy ő kérjen bocsánatot, holott nem is ő volt a hibás. Tudtam jól, hogy nem kellett volna beleavatkoznom, de végeredményben nem bírtam ki.
- Azt hiszem, inkább magának kellene bocsánatot kérnie a hölgytől – álltam fel az asztalomtól, és böktem fejemmel a mellettem álló lány felé. Arcom rezzenéstelen volt, és hangom sem árulkodott méregről vagy felsőbbrendűségről, mégis az egész kisugárzásom veszélyt sugárzott.
Farkasszemet néztem a férfival, mivel az nem akarta magát megadni, ám végül mégis csak én nyertem, és ő fordította el a tekintetét rólam. Morgott valami bocsánatkérés féleséget, de nem vitte túlzásba, én pedig nem akartam továbberőltetni a dolgot, örültem, hogy ennyivel megadta magát az izomagy. Mikor a férfi visszaült az asztalához, itt hagyva minket, a szöszi felé fordultam.
- Minden oké? – kérdeztem tőle csak úgy udvariasságból, de igazából a vihar elmúltával én is faképnél akartam őt hagyni, úgy tenni, mintha itt sem lenne, de valószínűnek tartottam, hogy ilyen könnyedén nem szabadulhatok meg majd tőle.


749 ■ Ne haragudj, amiért ilyen sokáig tartott <3
■■
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Asztalok   Szomb. Ápr. 01, 2017 2:14 pm


avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
420
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Asztalok
» hátsó asztalok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Mystic Grill-
^
ˇ