Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Fire Meets Fate

Isaac Lestrange
Yesterday at 3:17 am



Charlotte szobája

Patrick Joseph Reynolds
Csüt. Jan. 17, 2019 10:00 pm



Utcák

Oliver Hemingway
Csüt. Jan. 17, 2019 8:34 pm



Asztalok

Grace Moore
Szer. Jan. 16, 2019 11:29 pm



Grace cellája

Grace Moore
Szer. Jan. 16, 2019 11:07 pm



Trónterem

Kai Parker
Szer. Jan. 16, 2019 1:09 pm



Az épület elõtti tér

Reagan Blair
Kedd Jan. 15, 2019 8:52 pm



Nevan

Nevan
Hétf. Jan. 14, 2019 7:56 pm



Alaric Saltzman irodája

Caroline Forbes-Salvatore
Hétf. Jan. 14, 2019 10:01 am



Klaus & Camille - It's good to see you again{Franciaország}

Camille O'Connell
Hétf. Jan. 14, 2019 8:08 am
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete

Share | 
 

 Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. Márc. 01, 2018 1:06 am


To: Theo





Hogyan is lehettem ekkora marha?! Komolyan, a tanárommal lefeküdni, ó, te jó isten. Gratulálok, Rose, ennél jobban el sem szúrhattad volna. Nem mintha tudtam volna, hogy akivel egy éjjel összeállok iszogatni a grillben, arról kiderül később, hogy tanár a suliban, ahová járok. Nyilván, ha tudtam volna, nem csinálok ekkora hülyeséget. Ám így legalább tudom, hogy ez csak egy egyszerű kaland volt, amit egyikünk sem akar majd megismételni. Hisz egy tanár-diák kapcsolat mindenféle szempontból borzasztó, főleg, ha kiderül. Akár Nathaniel állásába is kerülhetett volna és ezt semmiképp nem akartam, bár mint ő maga, a személye szimpatikus volt. De ennyi volt, ebből nem lehet több, így mindenképp ki kell vernem őt a fejemből.
Másrészt, az otthoni dolgok kezdtek felőrölni. A napokban apám egyre többször emelte rám a kezét és több sérülést is szereztem miatta, ám nem szólhattam erről senkinek. Amúgy sem hitt volna nekem senki, másrészt, mégis mi a fenét tettek volna? Ú, családon belüli erőszak, jaj. Igazság szerint már kiskorú sem vagyok, így csak rálegyintett volna bárki, akinek elmondom, mi folyik otthon. Azaz, mit is kell átélnem nap, mint nap. Apám bántalmazásai, szidalmai, miközben anyám semmit sem tesz, hisz akkor őt is bántaná. Apám nem normális és ez… bárcsak ne így lenne. Bárcsak eltűnhetnék innen, felszívódhatnék, vagy tán… sosem lettem volna. Az lett volna mindenkinek a legjobb, hisz mit is érek én? Semmit. Csak egy senki vagyok, akin mindenki csak átnéz, vagy áttapos. Ezért kellene itt maradnom? Élnem? Ez így nem is élet.
Hanyagul nyitottam be a grill ajtaján. Ez volt a menedékem, mindig eljöttem ide, ha már képtelen voltam otthon maradni apám közelében. Azonban ez nem mehetett már sokáig így. Ki kellett valamit találnom, de nem tudtam, mit tehetnék. Napokkal ezelőtt igazság szerint én már… Ekkor lepillantottam a csuklómra. Pulcsi takarta, de én pontosan tudtam, hogy mit rejt az anyag. Miféle titkokat rejteget a kíváncsi szemek elől. Azonban végül az élni akarásom erősebb volt, s lám, itt vagyok. Még itt. De tényleg, mibe kellene kapaszkodnia egy magamfajtának? Mégis… mibe? Kibe?
Egyre beljebb lépkedtem az épületben, a pult felé haladva. Már jól ismertem a járást, túl jól, annyit jártam ide. Aztán megálltam, hogy kérjek egy erősebb italt: whisky. Egy egész üveggel vettem magamnak, azzal indultam tovább. Magányra vágytam, egy kis zugra, ahol ellehetek a gondolataimmal és kitalálhatom, merre tovább. Avagy, hogyan is éljek az elkövetkezendő években… hónapokban. Vagy a fene tudja. Az egyik boxot céloztam meg, azt hittem, hogy senki sincs ott, azonban tévednem kellett. A törzshelyemet elfoglalt egy srác, akinek az ízlése hasonló volt az enyémhez, hisz egy üveg whisky volt nála. Ez megmosolyogtatott. Ekkor fordult meg először a fejemben, hogy igazából lehetnek hozzám hasonlók. Na igen, egy hülye italról máris miféle világmegváltó gondolataim lettek, igaz? De úgy éreztem, lehet benne valami. Lehet bennem és másokban közös, egy apró dolog, ami összekapcsol minket… nem lehetek annyira kívülálló, mint azt eddig gondoltam. Így hát közelebb merészkedtem, majd az üveget egyszerűen leraktam az asztalra.
- Szia, ne haragudj… vársz valakit? – Tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott. Reméltem, hogy a válasza „nem” lesz, mert így talán egy apró lehetőségem nyílhatott volna arra, miszerint leülhessek hozzá kicsit beszélgetni. Rose, te nagyon idióta vagy.



521 words || i want to say i'm sorry || note: hát szia   || kredit



Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Csüt. Márc. 01, 2018 12:42 am


to: Rose

The real world is where the monsters are

Két nap választott el attól, amit a leginkább gyűlöltem. Nem csak a fájdalom miatt – bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy idővel kevésbé fájdalmasak az átalakulások -, sokkal inkább amiatt, hogy ilyenkor végleg elveszítettem az irányítást, a bennem élő bestia pedig egy éjszaka erejéig azt tehetett, amit csak akart. Alap esetben sem voltam egy megnyerő figura, habár ehhez az egész vérfarkas-átkos dolog hozzá járult, hiszen emiatt döntöttem úgy, hogy mindenkit ellökök magamtól, akit az utamba sodor az élet, kímélve ezzel őt és magamat is. Egészen könnyen ment. Ha valaki kedvesebben szólt hozzám, elég volt egy gúnyos megjegyzés, vagy egy lekezelő nézés, hogy visszavonulót fújjon és soha a büdös életben ne akarjon megismerni. Persze, ha csak sejtették volna ezek az emberek, hogy a stílusomnál még százszor rosszabb dolgok is vannak, biztosan kevésbé lettem volna ellenszenves, de senkinek sem vethettem oda, hogy „hé, ha azt hiszed, hogy most gonosz vagyok, akkor még nem kóstoltalak meg”. Jó volt ez így. El voltam egyedül, mások is el voltak nélkülem, így a minimálisra csökkentettem azt a lehetőséget, hogy bárkinek is baja essen. A teliholdas éjszakákra, hisz mint már mondtam, akkor nem én irányítottam.
Korábban próbálkoztam olyasmikkel, hogy bezártam és kiláncoltam magam a pincében, de hatástalannak bizonyultak ezek a dolgok, úgyhogy feladtam. Nem volt olyan, ami féken tarthatta volna a bestiát, én pedig meguntam, hogy küzdjek ellene.
Nem tudom, hogy kötöttem ki végül a Mystic Grillben. Hallani hallottam a helyről, hiszen pár hete már Mystic Fallsban laktam, de sosem vonzott igazán, hiszen az ilyen kisvárosokban nem talál az ember minden sarkon egy hangulatos kis bárt, szóval mindig úgy képzeltem, hogy tele van emberekkel, a tömegért meg nem igazán rajongtam. Viszont meglepetésemre egyáltalán nem volt zsúfolt a hely, mikor beléptem. Talán mert későre járt, és a normális emberek ilyen tájt már aludtak, vagy túlbecsültem a népszerűségét. Ki tudja. Néhányan lézengtek ugyan, de azok rám se hederítettek szerencsére, szóval rendeltem magamnak egy pohár whiskyt, majd egy gyors újragondolás után kifizettem az egész üveget és elvonultam a sarokba, egy félreeső boxba, ahonnan tökéletesen ráláttam az egész térre, viszont velem a kutya sem foglalkozott, nem voltam szem előtt. Talán ennek is az elcseszett génjeimhez volt köze, de a harmadik pohár után sem kerültem jobb hangulatba, sőt egyre gyászosabb kedvem lett, és ha már a pia sem derít jobb kedvre, akkor nem tudtam volna elképzelni mi fog. Talán az örök szenvedés volt a büntetésem, azért, amit tettem. És mi tagadás, ha így van, akkor meg is érdemlem.

405 szó || nem lett valami jó, bocsi

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Hétf. Aug. 21, 2017 6:10 pm

Szabad játéktér!

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
427
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. Jún. 18, 2017 1:13 pm

Chad;;


Ma - kitudja honnan, de elég bátorságot gyűjtöttem, hogy bemerészkedjek a városba. Tényleg társaság hiányom volt. Bár, vannak napok, mikor kimondottan antiszociális lény vagyok, de a mai nap nem tartozott közéjük.
A város, tipikus kis város volt, semmi érdekes dolog nem volt benne. Engem legalábbis nem fogott meg. Lehet, hogy tovább kéne álljak...?
A kérdés kénytelen voltam függőben hagyni, mert valami Grill nevezetű hely igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Szóval irány be, aztán lesz, ami lesz.
Nagyon sokáig azonban nem jutottam, mert valamilyen ősgyökér nekem jött és nemes egyszerűséggel leöntött. Nagy szerencséje, hogy az a valami víz volt. És másodjára is nagy szerencséje volt, mert mikor elkezdett hőbörögni elgurult a gyógyszerem, és már készültem volna a torkának ugrani; megszólalt mellettem valaki. Így mondhatni, hogy belefagytam a mozdulatba. Ettől függetlenül lássuk be: nagyon-nagyon morcos lettem. tudtam én, hogy valami megmagyarázhatatlan oka, hogy kerültem a várost, a tömeget, s úgy összességében mindent. Egyszer veszem rá magam, hogy bemerészkedjek, akkor is nagyok öntenek. Pedig tudtommal nincs húsvét, és ennek a tagnak sem ettem meg  senkijét, hogy így próbáljon meg bosszút állni rajtam.
Végül a közbeszólónak hála, a tag elmorgott egy bocsánatkérést, őszintén szólva hidegen hagyott, felírtam magamnak, hogy ma este egy sötét sikátorban elkapom, és akkor majd lesz alkalma számomra is megfelelő bocsánat kéréseket rebegnie.
- Persze, minden oké. Csak víz volt - feleltem a srác kérdésére. Felsóhajtottam, tétován álltam az asztal mellett, s nem nagyon tudtam eldönteni, hogy merre menjek tovább. Átfutott az agyamon, hogy oké, mára ennyi ismerkedés elég volt a várossal, az erdőben is kitűnően el tudok lenni. Szerintem az eddigi éveim alatt nem töltöttem annyi időt a szabad ég alatt mint most.
- Leülhetek? - kérdeztem végül, megadva magam a saját hülyeségemnek. Mennyivel, de mennyivel egyszerűbb lett volna csak úgy elsunnyogni.
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   Vas. Jún. 18, 2017 11:17 am



Seiya & Chad






Mystic Falls szép kis városka volt. Pár hete voltam még csak itt, de sikerült egészen megkedvelnem. Na persze, az a tény kicsit sem vonzott, hogy hemzsegett a természetfelettitől, emiatt szívem szerint már rég fogtam volna a sátorfámat, és továbbálltam volna, viszont egyelőre senki sem köpött bele a levesembe, és senki sem fedezte fel, hogy én mi voltam – hogy félig vérfarkas és félig vámpír voltam. Biztos voltam benne, hogy ha tudták volna, már rég máglyán égettek volna el, de mivel erről szó sem volt, én kiélveztem a szabadságomat. Életre szóló kapcsolatokat nem kívántam kötni sem itt, sem máshol, de mindig szerettem kiélvezni a tudatlanságot. Rég volt már, hogy egyszerű emberek között élhettem, akik ugyanúgy kezeltek, mint minden más társukat – valahogy mellettük én is megfeledkeztem egy pillanatra a csúf igazságról. Élveztem, hogy ne élveztem volna? Szerintem mindenki így érzett volna a helyemben, ugyanakkor ez az érzés rövidesen mindig elmúlt, és nem maradt a helyében semmi más, csak a fájdalom, düh és tehetetlenség érzése.
Az ember azt hihetné, hogy már sikerült elfogadnom azt a tényt, miszerint ízig-vérig természetfeletti voltam, de nem, ez soha nem jött össze. A vérfarkaslétet úgy, ahogy sikerült, mást nem is tehettem, hisz minden hónapban átváltoztam, ha akartam, ha nem, a vámpírság viszont más tészta volt. Belém nevelték a vámpírok iránti gyűlöletet, ez a génjeimbe volt szinte kódolva, hisz mi vérfarkasok egyetlen harapással véget vethettünk a szánalmas létezésüknek, erre tessék, én is ilyen igazi szörnyeteggé váltam. Ennek a tetejére pedig hozzájött még a sarj kötödés is – egyszerűen nem tudtam nemet mondani Klausnak. Vagyis, ezt éppenséggel megtehettem, viszont utána, igaz, öntudatlanul, de mindig úgy cselekedtem, ahogy ő parancsolta nekem. Ezt utáltam. Utáltam, hogy elveszítettem a szabadságomat, utáltam, hogy vámpír lettem, és utáltam Klaust is, amiért ő meg azt élvezte, hogy hozzám hasonló hibrideket teremthetett. Minden dühömet végül Klaus felé irányítottam, ez segített abban, hogy kitartsak, és ne adjam fel – ez segített abban is, hogy minden egyes fájdalmas átváltozás után megismételjem azt még vagy százszor. Bosszút természetesen nem akartam állni, mert tudtam, hogy felesleges lenne – őt megölni úgysem tudtam volna, én pedig nem akartam eldobni ilyen könnyelműen az újonnan visszaszerzett szabadságomat és életemet. Én már megelégedtem azzal a kis bosszúval, hogy megszakíthattam a sarj kötödést, ami által Klaus elveszítette egy újabb sakkfiguráját.
Most tehát itt tartottam, részmunkaidőben dolgoztam, pénzt gyűjtögettem, és utazgattam. Huzamosabb ideig egy városban sem telepedtem le. Egyrészt azért, hogy sehova és senkihez se kötődjek, másrészt, hogy világot lássak. Ha már az örökkévalóság állt rendelkezésemre, akkor ki akartam használni azt arra, hogy egyik régi álmomat valóra válthassam. Na és persze az is közrejátszott a dologban, hogy nem öregedtem, és ha túl sokáig lettem volna egy helyen, akkor az egy idő után szemet szúrt volna. Én pedig minél jobban el szerettem volna kerülni a feltűnést és minden jellegű bajt.
Ma épp szabadnapos voltam, s mivel nem akartam otthon ücsörögni, úgy döntöttem, hogy beülök a Grillbe, aztán el leszek ott kicsit. Össze is készültem, majd perceken belül már a Grill egyik asztalánál ültem, és az étlapot nézegettem. Azon gondolkodtam, hogy mit rendeljek, majd mikor választottam, magamhoz hívtam a pincért. Az étlapot visszaraktam az asztalra, én pedig hátradőlve a székemben vártam arra, hogy megjelenjen valaki, én pedig mondhassam, hogy mit kívánok enni. Mindeközben nézelődtem a Grillben, s akkor láttam, ahogy megjelenik egy nő. Már az első pillantásra megéreztem, hogy valami nem stimmelt vele, épp ezért elszakítottam tekintetemet róla, nehogy kiszúrjon engem.
Már épp elhaladt volna az asztalom mellett, amikor valamelyik ügyetlen vendég nekiment, és leöntötte valamivel. Becsuktam a szememet, elszámoltam magamban ötig, hátha elvonul a vihar, ám nem így történt. A férfi ráförmedt a nőre, azt követelve, hogy ő kérjen bocsánatot, holott nem is ő volt a hibás. Tudtam jól, hogy nem kellett volna beleavatkoznom, de végeredményben nem bírtam ki.
- Azt hiszem, inkább magának kellene bocsánatot kérnie a hölgytől – álltam fel az asztalomtól, és böktem fejemmel a mellettem álló lány felé. Arcom rezzenéstelen volt, és hangom sem árulkodott méregről vagy felsőbbrendűségről, mégis az egész kisugárzásom veszélyt sugárzott.
Farkasszemet néztem a férfival, mivel az nem akarta magát megadni, ám végül mégis csak én nyertem, és ő fordította el a tekintetét rólam. Morgott valami bocsánatkérés féleséget, de nem vitte túlzásba, én pedig nem akartam továbberőltetni a dolgot, örültem, hogy ennyivel megadta magát az izomagy. Mikor a férfi visszaült az asztalához, itt hagyva minket, a szöszi felé fordultam.
- Minden oké? – kérdeztem tőle csak úgy udvariasságból, de igazából a vihar elmúltával én is faképnél akartam őt hagyni, úgy tenni, mintha itt sem lenne, de valószínűnek tartottam, hogy ilyen könnyedén nem szabadulhatok meg majd tőle.


749 ■ Ne haragudj, amiért ilyen sokáig tartott <3
■■
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Asztalok   Szomb. Ápr. 01, 2017 2:14 pm


avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
427
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asztalok   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Mystic Grill-
^
ˇ