Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



My brother - again

Stephanie Stafford
Today at 4:59 pm



Galatoire's étterem

Always and Forever
Today at 4:48 pm



Ronan Scadding - Se veled, se nélküled

Amarilla Van Selm
Yesterday at 11:21 pm



Szükségem van egy új helyszínre

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Amarilla szobája

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Charlotte "Charlie" Gray

Charlotte Gray
Yesterday at 10:24 pm



Ipswich, USA, Danvers kúria - Caleb & Amarilla

Amarilla Van Selm
Yesterday at 10:08 pm



Asztalok

Zoey L. Nightingale
Pént. Dec. 07, 2018 7:55 pm



Dino Winslow

Dino Winslow
Csüt. Dec. 06, 2018 8:47 pm



Jossie & Lizzie szobája

Stefan Salvatore
Kedd Dec. 04, 2018 11:29 pm
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 8 4
Boszorkányok 10 5
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 0 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 0
Eretnekek 1 1
Szirének 2 0
Démonok 1 3
Vadászok 3 3
Emberek 1 1
Összesen 29 21

Share | 
 

 Raktár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Raktár   Csüt. Szept. 20, 2018 2:47 pm


Reagan & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


Bárcsak tudnám, miért történik velem folyton ilyesmi mostanában. Egyik pillanatban még minden rendben, jól szórakozom, élvezem a szombat estémet, a társaságot, aztán hirtelen elkábítanak, hogy aztán végül egy tök ismeretlen, sötét, szűkös helyen térjek újra magamhoz. Ráadásul megbilincselve, miközben egy fegyvert nyomnak az arcomba. Nem kicsit feszélyez a helyzet, egyáltalán nem tetszik, ahogy ez az idegen szigorú, érzéketlen pillantással méreget... Nem tudom ki ez, sem azt, hogy mit akarhat. Épp tőlem. Soha életemben nem ártottam senkinek. Jó, talán egy-két rosszfiúnak igen, három évesen, de akkor még szinte tudatában sem voltam a tetteimnek. És most mégis egyik bajból a másikba kerülök.
Igyekszem annyira hátrálni, amennyire csak lehetséges, hogy valamelyest távolabb kerüljön a pisztoly a képemtől, mert nagyon frusztrál, hogy a pasas így rám irányítja. Próbálok, tényleg próbálok a szavaira koncentrálni, de olyan ködösen és rejtélyesen fogalmaz először, én pedig még mindig enyhén kába vagyok, és másra sem tudok gondolni, mint hogy szeretnék minél messzebbre kerülni innen. Bárcsak ne célozna rám!
Aztán kimondja a nagybátyám nevét, és azonnal gúny, harag, megvetés - talán némi félelem is - vegyül a tekintetembe.
- Tehát Kairól akar hallani? Ezért vagyok itt? - kérdezem, óvatosan fürkészve a másik arcát. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy összerakjam a kirakós darabkáit, és rájöjjek, mi is ez az egész.
- A nagybátyám egy pszichopata, nem szeret ő senkit saját magán kívül – jelentem ki megvetően, és azonnal vennem is kell néhány mély levegőt, hogy kicsit lehiggadjak. - Ha az a célja, hogy kinyírja, vagy eltüntesse, vagy... bánom is én, mit szoktak csinálni egy démonnal, hogy megszabaduljanak tőle, nagyon szívesen elmondok róla mindent, amit csak tudok, de mi lenne, ha előbb eltüntetné a fegyverét a képemből? - kérdezek rá nagyon komolyan. - Idegesít, és így nem tudok koncentrálni. Ígérem, nem próbálok megszökni. Szerintem amúgy éppen elég, hogy meg vagyok bilincselve, és nagyon mozdulni sem tudok – forgatom meg a szemeimet. Egy részem azt súgja, félnem kéne, óvatosabbnak lennem, mit teszek, vagy mit mondok, nem pimaszkodni, mert ez a pasas feltehetően csak egy újabb pszichopata, aki simán megölhet. Másfelől viszont van az a mondás, miszerint: „Az ellenséged ellensége a barátod”. Ha Kaira pályázik, akkor nem nekem van félnivalóm tőle, és szíves örömest nyújtanék neki tálcán bármit, amit csak adni tudok a sikeréhez. Akár személyesen is közreműködnék.


do it like a dude


there's always
a wild side to an innocent face


™️

avatar
Elszívó boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
✩ not anymore
Play by :
✩ Shelley Hennig
Keresem :
✩ my twin, Josie
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktár   Szer. Szept. 19, 2018 10:09 pm



I've never believed I was worth anything..




To: Miss Saltz'


Erősebben fogok rá a fegyverre, ahogy pontosan felé tartom. Mintha bármelyik pillanatban készen állnék arra, miként megöljem, s talán mindez nem is áll olyan távol a valóságtól. Adott az eszköz, benne pedig a töltény, míg előttem az áldozat hever megbilincselve. Lehetségesen, sőt biztosan kényelmetlen ez a pozíció, bár maga a szituáció sem fényesebb. Egy ismeretlen alak, aki halálos tárggyal fenyegeti, amiben nem mellesleg... csak altatólövedék van, de amit nem tud, az ugyebár nem fájhat. Egy apró mosolyt engedek meg magamnak, miközben végre kezd magához térni. A bal lábamat térdre eresztem, míg a pisztollyal a fejét veszem célkeresztbe. Finoman végig mérem, számba véve megannyi lehetőséget, de egyikben sem szerepel az, amit tesz. A szemei kinyílnak, eleinte rám bámul, majd a helyet méri fel. Érthető, hogy nem tudja felfogni a helyzetet. Világos, hogy idő kell mire összerakja a puzzle-t. S nyilvánvaló, oly' egyértelmű, hogy ellenkezni fog... Mégis, amikor megmozdul... Nem, Blair, nem... Küldetés. Egy könnyű célpont, következmények nélkül. Ha nem beszél, akkor megölöm, s ugyanez igaz, akkor is, ha engedetlen, avagy netán túl heves... Mert például éppenséggel védeni akarja a bácsikáját, aki a világ egyik legnagyobb pszichopatája -, vagy legalábbis azok alapján, amit megkaptam róla anyagot. Egy esküvőn kinyírni az anyjukat.. ez aztán nem semmi teljesítmény.
- Oké, oké, nyugalom, kislány... - Nézek rá szigorú tekintettel, ahogy csörögni kezd a bilincs egy pillanatig. - Megértem, hogy ezernyi kérdésed van, amiket a legszívesebben rám zúdítanál, de itt egyetlen valaki kérdezhet és az ÉN vagyok. - Nyomom meg erőteljesen az én szót, ahogy engedek a fegyver szorításából. Egy fiatal csaj... mégis miért bántanám? Egy szörnyeteg... egy boszorkány... egy természetfeletti. Koncentrálj! - S itt nem az a kérdés, hogy ki vagyok, honnan jöttem, vagy... úgy egyáltalán, hogy mi történik, hanem az; miként mit is akarok? Mit akarhat egy vadidegen tőled? Ezen még nem gondolkoztál el? - Döntöm oldalra a fejem, ahogy a szemeit fürkészem. - Persze, igen, rosszkor voltál rossz helyen, mert az ikred is lehetne ugyanebben a pozícióban. De te rád esett a választás, és te vagy itt. Ez pedig... hogyan is mondjam... nos... felelősséggel jár. - Tűnődtem el félszegen. - Nyilván, ez az egész lehet olyan is, mintha meg sem történt volna, ugye?! Csak pár kérdés, és egy kis őszinteség, aztán elsétálhatsz. Eltűnök az életedből, és sosem jelenek meg, mintha itt sem lettem volna, rendben? - Megremegett a kezem, ahogy mélyen fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt. Talán gyáva megoldás volna, de... nem is tudom. Ez az egész, hisz' amilyen egyszerű, épp oly' bonyolult.
- Tehát... - Helyeztem a ravaszra a mutatóujjamat. - ...gondolkozz. Van egy nagybátyád, Kai, vagy helyesbítve: Malachai Parker, aki nem éppen tartozik a jó sorokba. Ez eddig világos? - S miután adott valamiféle visszajelzést, csak akkor folytattam. - Mesélj róla. Persze nem azt, hogy démon. Inkább jobban érdekelne, hogy mik a gyenge pontjai. Kiket szeret, mit akar elérni, vagy... mivel is lehet neki keresztbe tenni. - Mondtam ki nyíltan, hogy mit is szeretnék. Mivel az nyilván nem érdekel, hogy hol van. Vagyis de. Viszont tudom. S hogy honnan? Ez a képességem. Akivel csak egyszer is találkozok, s az a bizonyos illető ismeri, én pedig már láttam róla egy képet, nos tudom merre mozog. Remek képesség ez a nyomkövetés. Mintha csak megjelöltem volna a karddal, de tádám, ez nem kellett hozzá. Ugye milyen menő? Nekem is tetszik, ami azt illeti, viszont olykor átok, hiszen... látom azon embereket, akik.... akiket... nem. Megrázom a fejem, ahogy jobban fókuszálok a feladatra. Tudnom kell, értenem kell őt, sőt hallanom kell az információkat. Muszáj. Csak úgy győzhetem le, ha valamiből kiindulhatok, s ez... ez egy remek kezdeti pont.


words: 593 ❖ Get Wicked ❖ note: - ❖ kredit



avatar
Az Öt vezetõ egyike vagyok
Kapcsolatban :
with my Gun ↯
Play by :
Mr. Brett Dalton ↯
Keresem :
Léptek száma :
21
Népszerûség :
2

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktár   Szer. Szept. 19, 2018 2:18 am


Reagan & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


Mindazok után, amiken mostanában keresztülmentem, határozottan úgy érzem, hogy megérdemlek egy kis kikapcsolódást, egy normális estét, távol a sulinak nevezett diliháztól, távol annak a borzalmas estének az emlékeitől, amikor a drága bácsikámmal találkozva majdnem elvéreztem az udvaron, a semmi közepén. Ahogy elérkezett a hétvége, és a kimenő ideje, tudtam, nem igazán számít, hogy hány barátomat tudom elrángatni magammal a Grillbe, hogy együtt iszogassunk és szórakozzunk, mert ha kell, egyedül is simán lelépek a Salvatore birtokról, és keresek magamnak társaságot a bulizáshoz, csak kiszabadulhassak végre. Afelől se kételkedjen senki, hogy alkoholfogyasztásra is sor kerül, mert a beszereztem egy hamis személyit is, amely szerint már húsz éves vagyok, és amivel látszólag legálisan fogyaszthatok alkoholt. Kívülről úgy tűnhet, a lázadó korszakom csúcsát élem, de ez ennél sokkal többről szól. Kicsi korom óta szigorú szabályok között nevelkedtem, amelyek azt a célt szolgálták, hogy biztonságban legyek, Josieval egyetemben. Mint a Gemini koven egyik utolsó leszármazottja és még élő tagja, mint egy boszorkány és vámpírvadász gyermeke, aki később egy vámpírt nevezhet az édesanyjának... mint a Salvatore iskola megalapítóinak csemetéje, és egyben diákja – és ez a lista mintha sosem érne véget – lényegében úgy érzem, túl sok figyelem terelődik rám, amióta csak élek. Már három évesen szirénekkel és démonokkal kellett felvennem a harcot, és folyamatos harcnak érzem azóta is az életet, pedig nem vágyom másra, csak arra, hogy normális legyek, normális családdal. Egy átlagos tinilány, átlagos suliban, átlagos élettel. De ettől baromira messze vagyok, és most, hogy a nagybátyám újra felbukkant, csak még távolabb sodródtam. Egyetlen figyelmetlen pillanat – amint magányra vágyra kiszöktem a szobámból – elég volt, hogy majdnem holtan végezzem, és most már retteghetek, hogy bármelyik pillanatban visszatérhet az az őrült, hogy befejezze, amit elkezdett, vagy ismét lemészárolja a családunkat. Immár sokadszorra. A félelmeim nem alaptalanok, viszont jól megalapozzák a szokásosnál is felelőtlenebb viselkedésemet. De ahogy mondtam, ez több lázadásnál. Élni akarok, igazán élni, és harcolni mindenért, ami fontos nekem, amit el szeretnék élni, amit megvalósítanék, vagy amihez épp kedvem van. Még akkor is, ha ez jelenleg nem jelent mást, mint egy kellemes, egész estés kikapcsolódást, lehetőleg baráti körben.
Szerencsére nem kellett túl sok meggyőző erőt bevetnem ahhoz, hogy a legfontosabbak velem tartsanak a Grillbe, és még az iszogatás sem volt ellenükre. Egy-két óra, és néhány pohárka vodkanarancs után azonban a társaság java elpárolgott, csupán néhányan maradtunk, hogy szórakoztassuk a Whitmore-ról idetévedt főiskolás srácokat. Az este azonban így sem tarthatott örökké. Nagy merészen úgy döntöttem, nekem nem kell a fuvar, én gyalog szeretnék visszatérni a város központjából a birtokra, és nem zavartatva magamat azon, hogy ehhez nem lesz társaságom, egyedül hagyom el a bárt, és indulok meg az utcán. Még két lépést sem teszek, amikor valaki váratlanul nekem ütközik, majd elnézést kér, de mire bármit felelhetnék, egy apró szúrást érzek, majd elsötétül a világ.
Nem tudom, mennyi idő telt el, sem azt, hogy hol vagyok, vagy hogy mi történt... Lassan, csigatempóban tisztul ki a kép, és nyerem vissza az erőmet. Még kicsit kába vagyok, ahogy felemelem a fejem, és a homályos tekintetem találkozik a férfiéval. Az arcáról a környezetre rebben a pillantásom. Mi ez a hely? Egy raktár? Az elemlámpák kereszttüzében hunyorognom kell. Mozdulnék, de ólomsúlyúnak érzem a testem, és a kezem... mintha beleakadna valamibe... Ekkor eszmélek rá, hogy a földön kuporgok megbilincselve.
- Mi a franc?! - szalad ki a számon a döbbent kérdés, majd immár élesebben fókuszálva villan a tekintetem az előttem levő férfira, és annak kezében a … az ott egy pisztoly?
- Ki maga? Mi... mi történik? Mit akar tőlem? - A hangom egyszerre dühös és rémült, miközben megrángatom a karjaimat, remélve, hogy enged a bilincs.


Calm Down


there's always
a wild side to an innocent face


™️

avatar
Elszívó boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
✩ not anymore
Play by :
✩ Shelley Hennig
Keresem :
✩ my twin, Josie
Léptek száma :
20
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktár   Kedd Szept. 18, 2018 10:35 pm



I've never believed I was worth anything..




To: Miss Saltz'


- Tudod csak egyet nem értek... - Fűztem vissza az oldalamra a kardot. - ...hogy egy magadfajta, démon... - Mutattam végig rajta a jobb kezemmel, fentről lefelé haladva, miután sikeresen eltettem az eszközt. - ...mégis miért akarna ártani egy másiknak? Talán elvette a csini pokol hercegnőcskét, és féltékeny vagy? Oh... vagy megbökdösött az éles kis szarvaival? - Hülyéskedtem el, ahogy szarvakat mutattam a fejem felett. - Mindenesetre, legyen, cimbi', avagy Theri'... - Vontam vállat egy hülye pofával. - De honnan tudjam azt, miszerint nem vágsz át, s hogy nem éppen arra játszol, miként végül kiismerve félreállíts?
- Tudok adni helyszínt, neveket, és elérhetőségeket... - Komoly volt, és ekként határozott céljának tartotta, hogy kikerüljön a képből az a bizonyos Kai.  A híres Parker, aki... oh, nem is rémlik. - Mindent megkapsz, amit tudok, és amiből kiindulhatsz. A lényeg az, hogy intézd el. Nem számít, hogy hogyan, miként, vagy mibe is kerül... - Mintha... igen, mintha lenne egy mögöttes tartalom. Tudott valamit, amit én nem. De vajon miről lehet szó? Miért kockáztatja meg azt, hogy egy vadásszal áll le trécselni? Ez nevezhető volna szövetségnek? Miként ezen tűnődtem, fel kellett eszmélnem. Bámult rám, én meg valahol... magam elé. Bólintottam, talán válaszként, vagy csak szimpla búcsúzóul, ahogy megemeltem a telefont. Jelezve, miként mielőbb várom az infót, s ezzel a tudattal hagytam ott. Nem szólva semmit, nem nézve rá, s nem kérdezve egyebet. Tudtam a dolgom. Tudtam, mire, s miként béreltek fel. Nem volt több válasz, ami ehhez kellett.

A telefonom rezgése zökkentett ki a volán mögüli bámulásból, s az unalmas percek sokaságából. Finoman szedtem ki a készüléket a zsebemből.
„Grill...”
S nem kellett több, már indultam is.

Hosszú perceknek tűnt, mire végre kivánszorgott abból a nyavalyás épületből. Mintha a végtelenség időmaratont futott volna, s mintha minden... de tényleg minden ellenem szövetkezne. A kép alapján stimmelt, s nem volt nehéz megállapítani, hogy nincs belőle ezer a világon, így ő lesz az. Kai Parker unokahúga -, személyesen. Érdekes egy családfa. Vámpír anyu, vadász apu, démon bácsika... és ők meg boszik, azaz elnyelők, vagy tudjam is én mi a fenék. A lényeg a vadászat szépsége, s őt pedig nem igazán észbontó leszerelni. Egy félmosollyal mentem el mellette, azaz jobban mondva neki.
- Oh, bocsánat. Nem akartam. - Egy bájos "elnézést" vigyor, és tádám, nesze neked egy altatólövedék. Rögtön el is kaptam ezt követően, és elkezdtem magammal vonszolni a Grill hátsó részére. Könnyedén sikerült bevinnem a raktárba, bár nem igazán volt megerőltető, tekintve, miként éppen senki sem járt erre.
Órák, percek, másodpercek...
Az esteli szakasz kezdett őrjítő lenni, de mégis vártam. Hisz' a türelem rózsát terem ugyebár, s inkább olyankor hallgatnám ki, amikor kedve szerint ordíthat, mert konkrétan nem hallja majd senki. Milyen kis taktikai cselekkel készültem.. Pedig tervben sem volt, csak úgy rögtönöztem. Az altató hatásának pedig már rég el kellett volna múlnia, így a drága Csipkerózsika ébresztgetése ideális ötletnek tűnt.
A kezembe vettem a fegyvert, amelyben még jó pár csinos kis altatógolyó lapult, majdan leguggoltam elé.
- Kis hercegnő, ideje volna kinyitni a kis szemecskéidet.. - Bökdöstem meg a vállánál a fegyverrel, ahogy őt figyeltem. A raktár szűk volt. Telepakolva megannyi itallal, és étellel. A fényt egy jó pár zseblámpa adta, ide-oda elhelyezve. Míg ő... ő le volt bilincselve egy szép kis alumínium szekrényhez, s ha netán azzal próbálkozott volna, hogy szív belőlem egy kis mágiát, akkor.... ugyan. Az neki rohadtul fájni fog..
- Miss Saltz' - Szólongattam, újból megrázva a fegyverrel. Persze, igen, lehet... rémisztő a jelenet, és ki akar majd nyírni, de kérem szépen.. Nem bántom, amennyiben fecseg a kis Kai bácsiról.
Tehát gyerünk, szívi... ébresztő.


words: 592 ❖ I'm so sorry ❖ note: - ❖ kredit



avatar
Az Öt vezetõ egyike vagyok
Kapcsolatban :
with my Gun ↯
Play by :
Mr. Brett Dalton ↯
Keresem :
Léptek száma :
21
Népszerûség :
2

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Raktár   Szomb. Ápr. 01, 2017 2:14 pm


avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
422
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raktár   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Raktár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Mystic Grill-
^
ˇ