Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
suttogások
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Isaac Lestrange


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Nappali

Cassidy Hemingway
Today at 6:46 pm



Padlás

Always and Forever
Today at 6:41 pm



Erkély

Always and Forever
Today at 6:41 pm



Samael szobája

Always and Forever
Today at 6:41 pm



Alesea szobája

Always and Forever
Today at 6:41 pm



Fürdõszoba

Always and Forever
Today at 6:40 pm



Konyha

Always and Forever
Today at 6:40 pm



Bejárat

Always and Forever
Today at 6:40 pm



Utcák

Isaac Lestrange
Yesterday at 11:47 pm



Emerald City

Vendég
Yesterday at 9:16 pm
Nyerteseink
avagy a nyár díjazottjai
A nyár őrangyala
Always and Forever

A nyár női karaktere
Lara Blackwell & Lizzie Saltzman

A nyár férfi karaktere
Theodore Storm

A nyár párosa
Caroline & Stefan

A nyár játéka

A nyár előtörténete

A nyár alkotója
Elena Gilbert
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 7 6
Boszorkányok 6 1
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 1 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 1 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 3 2
Emberek 1 2
Összesen 24 17

Share | 
 

 Founding Fathers pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Kedd Júl. 03, 2018 11:11 pm


Cedric & Ruby




Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy álomban lennék. Valahogy túl szép volt a mai este ahhoz, hogy a valóság legyen. Rég ébredtem fel úgy, hogy ennyire biztos voltam önmagamban, abban, hogy nálam az irányítás, és nálam is fog maradni, legalábbis addig biztosan, míg álomba nem szenderülök. Viszonylag nyugodt is voltam, ami nem sűrűn fordul elő nálam, s amióta csak leült hozzám ez a fantasztikus srác, még a jókedvem is előmászott az odújából. Egy különleges este volt ez, így már kevésbé aggódtam a holnap miatt. Arra még csak gondolni sem akartam, hogy J ártani fog neki, nem élhettem félelemben egész életemben. Jó lett volna még a balesetem előtt találkozni Cedrickel, mikor még normális voltam, mielőtt vámpírrá váltam, vagy mielőtt Jacquelin az életembe lépett volna. Mindennél jobban szerettem volna visszakapni a régi életem, a régi önmagam, de ez egyelőre nem volt opció. A szavai megnyugtatóak voltak, mert nem nézett hülyének a mese miatt, ugyanakkor nyelnem is kellett egy nagyot, mielőtt rémületemben lefordulok a székről. Görcsösen megkapaszkodtam a székbe, és egy zavart mosoly került az arcomra. "Persze a pszichopata jellemvonástól eltekintve." Ez bennem is megvolt, a másik énem teljes mértékben így írtam volna le én is. Nem én voltam, mégis... rosszul esett a dolog. Tudtam, ha valaha is elárulnám neki, nem fogadná el, talán még félni is kezdene tőlem, nem ez lenne az első alkalom. Erőt vettem magamon, és igyekeztem nem tönkretenni ezt az estét, hiszen jogosan érez mindenki ember így. A pszichopaták veszélyesek, kiszámíthatatlanok. Én is félek Jackie-től, csak az a különbség köztem, és más emberek között, hogy én néha napján tudok felette uralkodni. - Szerintem teljesen józan volt. Csak épp másképp látta a világot. Tudod... "A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát." - idéztem az írótól, és most már egyáltalán nem szégyelltem, hogy még csak utána sem kellett néznem az interneten, fejből tudtam, mint valami megszállott. S részben az is voltam, imádtam ezt a történetet, ahogy Lewis Carrollt is. Ahogy tovább beszélt, az ő tekintetében is ült valami, ami miatt a viccelődése félig komolynak tűnt. Minden vicc mögött van igazság, ahogy mondani szokták, az ő esetében is ez lehetett a helyzet. Nehéz lehet híresnek lenni, én sosem értettem, az a rengetek színész és zenész hogy a fenébe csinálja, bizonyára neki sem egyszerű. Nevettem a viccelődésén, de aztán komolyabb arckifejezésre váltottam, és igyekeztem felvenni vele a szemkontaktust. - Gondoltál már arra, hogy tényleg befejezed ezt az egészet? - Talán túl komoly a kérdés, főleg egy idegentől, de az ember sokszor őszintébb tud lenni azzal, akit alig, vagy egyáltalán nem ismer, mint azzal, akihez közeli kapcsolat fűzi. - Úgy értem, biztosan nehéz lehet így élni az életedet. Bárhol megtalálhat a média, vagy a rajongók. Hiszen még én is felismertem a zenédet, pedig jóformán nem is követem a zenei eseményeket, vagy úgy egyáltalán a világ dolgait. - Talán nem kellett volna tovább beszélnem, a végén még dilisnek néz, valami remetének, akicsak úgy éli a saját kis világát, minden mást kizárva, de... jobb volt nekem így. Elég volt a saját problémámmal foglalkoznom, másra nem igazán jutott időm.
Nagyot sóhajtottam, nem igazán akartam erről beszélni, de ha nem érintek semmilyen lényeges dolgot, akkor talán nem lesz gond. Miért is ne beszélhetnék a baleset részéről? Végül is, nem én vagyok az egyetlen, akinek autóbalesete volt, és semmi baja. Legalábbis látszólag. - Néhány évvel ezelőtt. Elég súlyos volt, és sok időbe telt a felépülésem. Legalábbis a mentális része, amit az orvosok gyógyszerekkel akartak megoldani. Mondanom sem kell, nemet mondtam rájuk, nem szedtem őket, ami a szüleimnek nem tetszett. De tudod, nem mindenre megoldás az a sok gyógyszer, amit az orvosok beléd akarnak tömni. Most már jól vagyok. - kicsit elcsuklott a hangom a végén, de abban bíztam, hogy másnak tudja be, nem hazugságnak. Végtére is, elég személyes dolgot osztottam meg vele, amitől már eleve zavarba jöttem. Mégis szerettem volna őszinte lenni, már amennyire ez lehetséges, ennél többet úgysem mondhattam. A gyógyszerek valóban rontottak a dolgon, de a valódi probléma a vámpírvér volt, ami mágikus módon egy betegségből egy másikat kreált, ám erre számítanom kellett volna. Ostoba voltam akkoriban, naiv, és borzasztóan zavarodott a baleset utáni időkben, elég volt egyetlen természetfeletti lény, hogy sutba vágjak mindent, és magam is szörnyeteggé változzak. Akkor jó ötletnek tűnt, ma már visszacsinálnám, ha tehetném. Sokkal jobb volt tablettákon élni, mint egy másik személyiséggel. - Nem fogsz itt unatkozni? Vagy ennyire belefáradtál a nagyvárosi életbe, hogy lecseréled Mystic Fallsra? - vigyorogtam, mintha nem épp az előbb ismertem volna be, hogy őrült vagyok, vagy mi. Mentális problémák... ugyan már, ki beszél ilyenről egy idegennek? Valami nagyon nem stimmelt velem, túl őszinte voltam vele, de baromira jól esett. Ráadásul ha nem viccelődök, akkor egészen biztos, hogy még ennél is vörösebb lesz a fejem, s talán felrobban nagy zavaromban. Ösztönösen belecsúsztattam a kezem az övébe, arra még csak nem is gondoltam, hogy mi lesz, ha tényleg leültet a zongora elé. Ha kettesben lennénk, is kínos volna, na de mindenki előtt? De már nem fordulhattam vissza, hülyét csináltam volna magamból. Felálltam, és ha megindult a zongora felé, követtem őt, a kezét el nem engedve. Túlságosan is jó érzés volt fogni, amitől egyszerre szerettem volna azonnal elengedni, majd elszaladni, s el sem engedni többé.


869 szó|| surrender ||  || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Kedd Júl. 03, 2018 10:14 pm




Le sem tudom venni a tekintetem az aggodalmas arckifejezéséről. Bár nem is akarok másfelé nézni. Túl jó ránézni erre a lányra. Az aggodalmát pedig ugyan igyekszik leplezni, de minél tovább fürkészem az arcát, annál egyértelműbb, hogy súlyos teher nyomja a vállát. Vagy csak nehéz élete volt. Nem tudhatom, hiszen nem ismerem. Ám ha rajtam múlik, ez meg fog változni. Nagyon régóta nem éreztem ilyen jól magam nő társaságában. Talán még soha ezelőtt, ami azért nagy szó, pláne ha azt vesszük, hogy valójában azon kívül, hogy egymás mellett ülünk mosolyogva és csevegve, nem is történt köztünk semmi. Mégis kialakult valamiféle kapocs, ami mélyebb a testiségnél. Mikor lettem ilyen érzelgős, reménytelen romantikus? Vagy talán mindig létezett ez az énem, csak várta a megfelelő személyt, hogy akkor bukkanjon elő? Ahogy elkezd beszélni az Alice Csodaországban-ról, szélesebbre húzom a vigyoromat.
- Ugyan, ez nem butaság. Ha engem kérdezel, nincs is menőbb a Kalaposnál. Szinte példakép. Persze a pszichopata jellemvonástól eltekintve. Kíváncsi lennék, Lewis Carroll mit szívott, amikor megírta. Mindenesetre remek munkát végzett. - Mosolygok továbbra is a mellettem ülő csinos és egyre érdekesebb nőre, miközben a fene tudja, hányadik korsó sörömet kapom kézhez, amit aztán levegővételnyi szünetet sem hagyva kezdek el magamba dönteni. Szerintem kijelenthetem, hogy mindketten zavarba hoztuk a másikat...vagy saját magunkat? Akárhogy is, baromira összepasszolunk. Legalábbis szeretném ezt hinni. A kijelentését hallva felnevetek.
- Basszus, átláttál rajtam. Honnan tudtad, hogy át akarom adni a terepet? Már régóta tervezem, hogy meglépek innen, veszek egy saját szigetet, aztán a karrieremmel meg kezdjen az valamit, aki átveszi a stafétabotot. - Bár elpoénkodom a dolgot, de szerintem nem tudtam a hanglejtésemből teljesen kiirtani ennek az egésznek a valóságalapját. Mert tény, sokszor játszottam már el ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal. Néha úgy érzem, egyszerűbb lenne fogni a népszerűséget és kidobni a kukába. Ja, jó is lenne, ha meg lehetne oldani. De sajnos ez a való világ, nem pedig holmi Csodaország.
- Autóbaleseted volt? Mikor? - Kapom fel a fejem, és bár jól láthatóan semmi baja, az aggódás leplezhetetlenül kiül az arcomra. Nem mintha megpróbálnám elrejteni, de azért kicsit röhejes, hogy kb. negyedórája ismerem Ruby-t, és máris úgy érzem, simán golyó elé is vetném magam érte.
- Nos, annak örülök, ha nem állsz tovább máris. Bár nem terveztem sokáig maradni, csak anyához jöttem látogatóba és hogy pihenjek egy kicsit, de...azt hiszem, nem sietek vissza a nagyvárosba. A rajongók várhatnak. - Jegyzem meg kissé talán túl sejtelmesen. Kik szoktak ilyen hangsúllyal beszélni? Persze, már tudom. A szerelmes idióták és a sorozatgyilkosok. Tudtommal utóbbi nem vagyok, hacsak nem vesszük a szobanövényeket, amik egytől egyig csúfos halált haltak az öntözési technikám, vagyis inkább annak hiánya miatt. Szerelmes pedig nem lehetek ilyen rövid idő alatt, tehát marad az idióta. Oké, ezzel már inkább kiegyezem. Egyelőre.
- Oké, lesz még két sör! - Intek a csaposnak, aztán felfüggesztem az ülést, és Ruby felé nyújtom a kezem. - Na, mit szólsz? Klimpírozol nekem valamit? - Az ezer wattos vigyorom továbbra is az arcomra van tapadva. Szerintem ma már nem kaparom le onnan. Ruby mellett nehéz is lenne.


Ruby & Cedric



*** szó △ szépségem





after the heavenly  speech


avatar
Ember vagyok
Kapcsolatban :
✧ ruby ~ soon
Play by :
✧ dominic sherwood
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Szer. Ápr. 11, 2018 11:41 pm


Cedric & Ruby

play the way you feel

Egyáltalán nem voltam az italhoz hozzászokva, hiszen átváltozásom előtt a betegségem miatt nem fanyalodhattam rá, vámpírrá válásom után pedig féltem, hogy ha engedek a kísértésnek, Jackie átveszi elmém felett a hatalmat. Az alkohol tompítja az elmét, így talán most sem szabadott volna innom, de erősnek éreztem magam, és egyszer az életben szerettem volna jól érezni magam. Sosem engedtem közel magamhoz senkit, mert ha megtettem, nem volt jó vége, megtanultam hát, hogy ne barátkozzak, ne teremtsek kapcsolatot senkivel, amíg nem száműztem magamból ezt a pokolfajzatot. A srác, Cedric nagyon szimpatikus volt, nem nyomulós, dilisnek sem nézett, kellemes társaságnak bizonyult, de alig engedtem el magam, máris az az átkozott járt a fejemben, s az, hogy mit tenne ezzel a szerencsétlen fiúval, csak azért, mert szóba mertem állni vele. Hiába volt ez az én testem, az én elmém, J magának követelte, amibe kezdtem beleroppanni, de nem adhattam fel. Még nem, nem addig, amíg van egy kevés szabad akaratom, nem addig, amíg lélegzem. S különben is előbb vetnék véget az életemnek, minthogy átengedjem neki az irányítást.
A whisky pokolian égette a torkomat, mikor végigcsúszott a nyelőcsövemen, még utána is néhány percig éreztem azt a perzselő tüzet, ami szép lassan alábbhagyott. Próbáltam ellazítani magam, nem a másik énemen kattogni, nem izzadni, és idegbeteg módjára pillantgatni körbe, vagy nevetgélni, mert idegességemben gyakran költözött vigyor a képemre. - Ne haragudj. Nehéz napjaim voltak, kellett ez az ital. - Öt nappal ezelőtt megöltem egy embert, akit nem akartam bántani, de J kiéheztetett, és elvette tőlem az önuralmam. Igyekeztem őszintén mosolyogni, nem árulkodó jeleket küldeni, de így is azt éreztem a homlokomra van írva, hogy HAZUG, hatalmas, piros betűkkel. - De nem tervezem leinni magam a sárga földig, sőt, valószínűleg ezt az egyetlen pohárka whisky-t is a kelleténél jobban meg fogom érezni. - próbáltam oldani a feszültséget, ami köztünk szikrázott, vagyis inkább ami belőlem áradt, ezért fecsegtem, mert attól tartottam, lángra fogok lobbanni, holott rajtam volt a lapis lazuli, és odakint sötétség honolt. - Épp, mint Alice. - feleltem egyszerűen, mintha tudná, miről beszélek, aztán egy zavart mosoly kíséretében elkaptam a tekintetem. - Az Alice csodaországban a kedvenc könyvem egészen kicsi korom óta. Tudom, butaság, elvégre egy mese, de több van mögötte. - vontam vállat, még mindig zavarban voltam, hogy az egyik legféltettebb titkom kikotyogtam, de ez még mindig csak a harmadik volt a listán. Rögtön a kettős személyiség, és a gyilkosság alatt. Örültem, hogy a zongorát említette, mrrt így volt esélyem kicsit viccelődni, amivel saját magamat nyugtattam meg. - Valamiért azt érzem, le akarsz mondani a szakmáról, de ahhoz, hogy megtehesd, kell helyetted valaki, te pedig kétségbeesett vagy, ezért leszólítottál valakit,hogy beszervezd. Javaslom, inkább olyat keress, aki ért is a zongorához, ne egy amatőrrel kínlódj. - Meredtem rá mosolyogva, kíváncsi tekintettel, mert kicsit furcsálltam, hogy csakugyan itt ül velem egy asztalnál. Hosszú idő óta ez az egyik legjobb dolog, ami történt velem, s már-már azon kezdtem aggódni, nem-e Jackie intézte az egészet, s most is engem figyel röhögőgörcsök közepette, miközben én naivan belesétálok a csapdájába. - Hát, tényleg nem hittem, hogy rokonlélekre találok épp egy ilyen kicsike városban. Sőt, úgy egyáltalán, bárhol a világon. Jó lehet, hogy ennyire fontos neked az édesanyád. Én sosem álltam túl közel a szüleimhez, nem beszéltem velük évek óta. Volt egy... autóbalesetem, ami után kissé nehezen épültem fel. Akkor távolodtam el mindenkitől. - Már megint egy az őszinteségi roham. Mintha minden titkom kikotyognám, csak azért, hogy ne kelljen azt az egyet elmondanom, ami a legsúlyosabb. Még az első randin sem beszélnék erről soha, nem ám egy random találkozón, aminek már az első tíz percében remekül érzem magam. - Ha ilyen jól érzem magam, akkor talán megvethetem itt a lábam egy darabig. -  Én túl gyáva voltam ahhoz, hogy megkérdezzem, ő meddig marad itt, ráadásul próbáltam óvni is magam egyben, már amennyire tudtam. Tényleg elbűvölő volt a srác, és jó volt eljátszani a gondolattal, hogy újra normális életet élhetek, randizással, iszogatással együtt. Kár, hogy csak gondolati síkon létezett ez a bizonyos normális élet. - Na, már megint ez a zongora. - billentettem oldalra a fejem nevetve. - Egy sör talán még belefér. - El kellett volna sétálnom, s hátra se nézni, de képtelen voltam rá. Maradni akartam, egészen reggelig vele beszélgetni, mert tudtam, ha álomra hajtom a fejem, talán nem én fogok felébredni, hanem ő, és ettől nagyon féltem.

714 szó || wolves ||



Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Pént. Dec. 08, 2017 4:14 pm




Az igazat megvallva egy kicsit meglep, hogy whiskyt rendelt. Valahogy nem az volt az első benyomásom vele kapcsolatban, hogy ezt az erős italt fogja kérni. Nem mintha ez valamiféle különleges képességem lenne, hogy meg tudom állapítani, ki mit iszik, de tény, van hozzá érzékem. Még jó, hogy nem akartam elbűvölni az italrendelési tehetségemmel, mert akkor biztos valami lightos koktélt kértem volna neki. Aztán lehet, azzal a húzásommal le is írtam volna magam előtte. Szinte észre sem veszem, hogy másodpercek óta őt bámulom. Mint egy ostoba tinédzser az imádottját. Pedig itt szó sincs erről. Elbűvölt, ezt biztos. De 2 percnél több kell, hogy én beleessek valakibe. Sőt még sosem történt velem ilyen. Nem is hittem, hogy első pillantásra érezhetek ilyen erős vonzalmat valaki iránt. Valószínűleg ez is csak egy gyors téveszme, valami fellángolás, amit a város légköre okozott nálam. Majd elmúlik. Csak ahhoz az is kéne, hogy ne úgy nézzen rám, ahogy. Hetek óta ez a legjobb estéje? Nos, még egy dolog, amiben egyetértünk. Aranyos, ahogy zavarba jött a saját kijelentésétől. A mosolyom a képemre ragadt, nem tehetek ellene semmit. Nem mintha akarnék. Kis híján felnevetek attól, ahogy lehúzta az alkoholt.
- Óvatosan. Nem az volt a célom, hogy elkábítsalak, és remélem, a minket bámuló embereknek sem ez jön le. - Nézek körbe mosolyogva, bár igazság szerint inkább kedvem lenne most elásni magam vagy gyorsan elpárologni, ugyanis a társaság egyik fele továbbra is nyálat csorgatva tapasztja rám a tekintetét, a másik fele pedig megrovóan méreget, mintha én döntöttem volna le Ruby torkán a whiskyt azért, hogy aztán eltámogassam a kocsimig és legalábbis ott helyben a magamévá tegyem. Nem tudom, melyik a rosszabb. Mondjuk a nyáltengerhez, ami a legtöbb rajongóból árad, már hozzá vagyok szokva. Szóval maradok az utóbbinál. Nem a legkellemesebb, amikor az embert rögtön elítélik, pedig igazán nem is ismerik. Mármint én sosem lennék tiszteletlen egy nővel sem, mégis sokan azt hiszik, hogy a hírességek egytől egyig perverz, erőszakos állatok. Az megnyugtató, hogy Ruby nevet a megjegyzésemen, és tényleg átjött neki, hogy viccnek szántam. Hű, azt hiszem, elvörösödtem. Pedig korábban azt hittem, engem nem lehet könnyen zavarba hozni. Erre tessék. Jön ez a lány, és csak annyit mond, hogy kellemes társaság vagyok, én meg  nekiállok színben egy rákkal azonosulni. Csúcs.
- A számból vetted ki a szót. Elárulom, hogy többnyire olyanok vesznek körül, akikkel nem érzem magam túl jól, de ma...nos, ez más. - Ezek a szavak komolyan az én számat hagyták el? Mi folyik itt? Kortyolok egy nagyot a sörömből. Mit kortyolok? Konkrétan egy nyeléssel lent van az egész, amitől ráadásul nem lettem jobban. A fele szerintem a légcsövemen ment le. Úgy tűnik, a mai specialitásom a köhögőroham tökéletes elsajátításának bemutatása. Már másodszor égetem le magam ezzel. Viszont ő egyre édesebb, ahogy aggódik értem. Ezért mondjuk megérte majdnem megfulladni.
- Persze, csodásan vagyok. Viszont most már egyre kíváncsibb vagyok, szóval muszáj lesz odaülnöd velem a zongorához. Hidd el, a zongora boldog lesz az ujjaidtól. - Mi van? Ennél gázosabb csajozós dumát úgy sejtem, még senki sem sütött el. Pedig eddig jó voltam benne. Nem mintha ebből álltak volna a napjaim, hiszen a munkám eléggé lefoglal ahhoz, hogy barátnő nélkül haljak majd meg. De most tök idiótán viselkedem. Vagy csak Ruby közelében vagyok ilyen szerencsétlen? Az is meglehet. Érdeklődéssel hallgatom őt. A tekintetünk ismét egymáséba fúródik, és már megint itt van ez a jóleső bizsergető érzés, ami végigfut a testemen. Ahogy így átgondolom, még sosem éreztem ilyet. De ami azt illeti, hozzá tudnék szokni.
- Én a turnék miatt utazom állandóan, és bár bírom ezt az életmódot, de valahol én is azt érzem, amit te. Mintha...nem tartoznék sehova. Gyerekkorom óta ezt érzem igazából. És ha anya nem lenne...hát...nem tudom, mi lenne velem. - Kicsit átmentem lelkizésbe. Lehet, hogy ez nem a legjobb ötlet máris. Nem akarom nyomasztóvá tenni a beszélgetést. Főleg, mivel elkezdtünk felengedni. - Ismét ugyanazon a véleményen vagyunk. Egyre jobb ez a Mystic Falls. Meddig maradsz? - Miközben beszélek hozzá, egy pillanatra sem nézek máshova, csakis egyenesen a szemébe. A kérdést viszont mintha kissé aggodalmasan tettem volna fel neki. Talán kicsit félek, nehogy azt felelje, hogy már holnap utazik tovább. Annak nagyon nem örülnék.
- Kérsz még valamit? Bár ezúttal nem a whiskyt javasolnám. Valahogy azt szűrtem le, hogy nem ez a kedvenc italod. Na meg hogy fogsz zongorázni nekem, ha beüt a whisky? -Bizony, nem tágítok. Mindenképp játszania kell. A gondolat pedig, hogy közben ott ülhetek mellette, csak még jobban feldob.


Ruby & Cedric



*** szó △ szépségem





after the heavenly  speech


avatar
Ember vagyok
Kapcsolatban :
✧ ruby ~ soon
Play by :
✧ dominic sherwood
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Hétf. Nov. 27, 2017 7:33 pm


Cedric & Ruby

play the way you feel

Ahogy leült mellém, apró fájdalom nyilallt a gyomromba, de az a kellemes fajta, amitől érzed, hogy élsz. Én éreztem, nagyon is. Végre önmagam lehettem, még a rettegést is sikerült háttérbe szorítanom, amit J miatt éreztem. Még a nevét sem akartam kiejteni, gondolatban sem. Rá gondolni sem akartam, csak jól érezni magam. A zongorajáték olyannyira lenyűgözött, hogy fel sem tűnt, nem rendeltem semmi italt. Én mindig is az a fajta lány voltam, aki jól tudta érezni magát alkohol nélkül is, de amikor hosszú napok, vagy hetek után kimenőt kaptam a pszichopata énemtől, alkalomadtán lecsúszott egy-két korty a torkomon. Segített ellazulni. Korábban nem is nagyon fogyaszthattam alkoholt a mentális gondjaim miatt, a vámpírlétnek legalább ez az egy előnye megvolt, ha már kialakult a gonoszabbik énem, akitől nem tudtam szabadulni.. - Whisky-t, tisztán! - vágtam rá lányos zavaromban, aztán a pici fogaskerekek pörögni kezdtek az agyamban, és nem sok kellett hozzá, hogy megnyúlt arccal meredjek a jóképű idegenre. Helyette csak egy széles vigyor kúszott arcomra, és nagyon reméltem, hogy nem vette észre, mennyire ledöbbentem. Ha a szemeim nem árultak el, akkor semmi... merthogy, utálom a whisky-t, már a szagát sem bírom, de hé! Majd gyorsan felhajtom, talán a kutya sem veszi észre, hogy mennyire nem szívlelem a bronzos árnyalatú italt, ami egyébként a színével mindig lenyűgözött. Csak az ízét nem szerettem soha, olyan férfias ital volt, én pedig nem voltam valami keménykötésű soha. Meg kellett tanulnom átkapcsolni túlélő üzemmódba, megemberelni magam, hogy J ne csináljon ki, de azelőtt nem voltam ennyire erős. Még most sem eléggé. A pasi társaságában teljesen elvesztettem az eszem, régóta nem voltam már randin, még csak nem is ismerkedtem senkivel, ezúttal sem volt szándékom. Mindenkit féltettem attól a bestiától, de nem tudtam ellenállni. Kellett egy este, amikor nem érzem magam lebéklyózva, hanem szabad lehetek, élhetek egy kicsit, ez az este pedig tökéletes időzítés volt erre, különleges tekintetű új ismerősömmel. - Engem sem nyűgözött le. - értettem egyet egy fintor kíséretében, és boldogan nyúltam a poharamért, amikor a csapos kihozta nekünk. Egyáltalán ez szokás, hogy ők hozzák ki az italt, vagy csak ennyire híres lenne a velem szemben ülő zongorabűvölő? - Bár őszintén szólva, hetek óta ez a legjobb estém. - vallottam be, és félénken pillantottam fel a poharam tartalmáról a magával ragadó szempárba. Majd visszafordultam szinte azonnal a whisky-mhez, aminek már a szaga is émelyítő volt. Nyeltem egy nagyot, visszatartottam a levegőt, és olyan gyorsan ittam ki az üvegpohár tartalmát, hogy csaknem beleszédültem a mozdulatba. A végén egy megfizethetetlen grimasz ült ki az arcomra, amit akkor sem tudtam volna leplezni, ha akarok. Nem ment volna. Inkább próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna. A szavain felnevettem, bár talán kissé hangosabban, mint kellett volna, a pultos hirtelen felém kapta a fejét, és elég csúnyán nézett. De most komolyan, ha valaki utálja az embereket, és allergiás a jókedvre, miért dolgozik egy ilyen helyen? Az alkohol jobbik esetben jó kedvet hagy maga után, én szinte azonnal éreztem a hatását, hiszen úgy gurítottam le, mintha az ital rabja lennék. Nagyon reméltem, hogy nem ilyen benyomást keltettem, bár ha nagyon gáz lenne, lelépne...nemde? Próbáltam lazának mutatkozni, de ez egyre nehezebben ment. Talán, ha úgy igazán ellazít a whisky - merthogy nagyon erős volt, végigmarta a torkom - normálisabban fogok viselkedni. Vagy rosszabbra fordul a helyzet, majd kiderül. - Én is örülök. Nem sűrűn talál az ember ilyen kellemes társaságot. - Csak nekem tűnt úgy, vagy tényleg túl sokszor használtam az ember szót? A tudatalattim talán így próbál védekezni a lebukástól, vagy így próbálja elhitetni velem, hogy nem vagyok annyira különc. Túlságosan barátkozós lettem az ital hatására, annyi szent, de ez még normálisnak tűnt. Ha többet nem iszom, talán nem sül el rosszul a dolog. Hiszen a pasi fantasztikus volt! Én már kevésbé, de az részletkérdés, khm... - Én... nagyon örülnék neki! De attól tartok a hangszerek tényleg nem nekem valók. És nincs a terveim között, hogy megkínozzak egy zongorát, vagy egy zongoristát a borzalmas játékommal. - vigyorogtam rá, és tényleg kezdtem ellazulni. Hogy az ital, vagy a fiú társasága okozta, arról fogalmam sem volt, de nem is számított. Végre nem aggódtam Jackie miatt, csak élveztem az estét, és ez igazán klassz volt. - Jól vagy? - kérdeztem átnyúlva az asztal felett, megérintve a karját, ahogy köhögni kezdett. Ahogy észrevettem a mozdulatot, rögtön elrántottam a kezem, az ölembe rejtettem, az asztal alá. Bár szerettem volna újra megérinteni, annyi józan eszem még volt, hogy ne tegyem. - Valahogy úgy! - helyeseltem, mert azt nem mondhattam el, hogy nem én böktem a térképre, hanem egy átkozott nőszemély, aki amúgy bennem lakik. De nyugi, nem vagyok őrült. Még mit nem! - Mondjuk úgy, hogy elég szabad vagyok. Nem sokáig vagyok egy helyen, talán mert nem találom a helyem a világban. Ez a város viszont egyre szimpatikusabb. - néztem mélyen a szemeibe. Ez volt az első alkalom, hogy nem kaptam el a pillantásom, csak néztem rá, és még túlzottan zavarban sem voltam, hogy felvettem vele a szemkontaktust.

819 szó || wolves ||



Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Csüt. Nov. 16, 2017 12:24 pm




Nem tehetek ellene, automatikusan felkúszik a képemre egy aprónak aligha nevezhető vigyor. Nagyon aranyos, ahogy dadog. Persze nem ő az egyetlen, aki az elmúlt pár év alatt így reagált, ha a közelemben volt - majdhogynem általános rajongói reakciónak nevezhető -, azonban ő az első, aki ezt követően nem vetette rám magát. Ez igazán üdítő számomra, sőt egyenesen imponáló! Még mindig mosollyal az arcomon foglalok helyet mellette, aztán intek a csaposnak.
- Még egy sör lesz, illetve... - Most látom csak, hogy a mellettem ücsörgő fiatal lány előtt nincs semmiféle ital. - Nos, amit a hölgy kér. - Biztos nem rendelek helyette, hiszen lehet, nem is bírja az alkoholt...vagy ne adj isten, kiskorú? Mármint olyan meghatározhatatlan a kora, ráadásul babaarca van, szóval fene tudja. Mondjuk nem hiszem, hogy lenne olyan kiskorú a világon, aki betéved egy kocsmába, aztán nem kér ki valami alkoholos itókát. Mondjuk most magamból indultam ki, de szerintem ez alól senki sem kivétel. Csendben hallgatom a szavait. Szóval ezek szerint ő sem idevalósi. Talán ez így még érdekesebb. Úgy értem a tény, hogy az élet kiszámíthatatlan, ha arról van szó, hogy kik és mikor kerülnek az utunkba. A hírnév miatt rengeteg nővel volt dolgom...mármint basszus, nem ÚGY! Nem vagyok az a fajta fickó. Viszont sokan környékeztek meg, de egyikükkel sem éreztem magam ilyen jól, mint most ennek a vörös hajú lánynak a társaságában, akit kb. fél perce ismerek. A szavaira némán bólintok.
- Igen, ebben lehet valami. Mármint én alapvetően hozzá vagyok szokva a nyüzsgéshez, viszont tudom értékelni a nyugodt és békés kisvárosokat. Bár azt bevallom, hogy Mystic Falls nem nyűgözött le...legalábbis eddig. - Sandítok rá a lányra a szemem sarkából, miközben akkorát nyelek idegességemben, hogy még a két méterre ácsorgó csapos is felkapja rá a fejét. Vagy ő az üvegcsörömpölést figyeli, amit a mögöttem ülő két félrészeg okozott a koccintással? Rosseb tudja. Ahogy bemutatkozik, ismét elfog a késztetés, hogy széles mosolyra húzzam a számat, de jobb, ha ezt inkább elnyomom magamban, mert semmiképp nem szeretném elijeszteni azzal, hogy kinevetem vagy esetleg azt érzékeltetem vele, hogy idiótán viselkedik. Ami egyáltalán nincs így, sőt elképesztően aranyos, de félek, ő ezt szűrné le belőle.
- Ruby, nagyon örülök a találkozásnak. Azt pedig elárulom, hogy bőven volt időm gyakorolni a zongorajátékot. Na meg az is elég inspiráló volt, amikor rájöttem, hogy a klimpírozással egy csomó pénzt kereshetek. - Bár ezt viccnek szántam, de nem tudom, hogy a hangsúlyommal ezt érzékeltettem-e vagy inkább azt sugalltam, hogy a pénz körül forog az életem. Csak mert amúgy pont leszarom, mennyit keresek ezzel az egésszel, nem emiatt csinálom. Azonban tényleg olyan ritkán beszélgetek bárkivel is, ráadásul némiképp szarkasztikus vagyok, hogy sokszor nem esik le a másik félnek, ha valamit poénnak szánok. A tévéműsorokban nincs gond, mert lényegében a számba rágják, mit, mikor, melyik kérdésre és hogyan kell mondanom. De egy kötetlen - vagy legalábbis annak látszó - csevegés közben nem mondja meg nekem senki, mit és hogyan kéne tennem vagy mondanom.
- Egyébként nem olyan bonyolult. A "Twinkle Twinkle Little Star" -t akár meg is tudom tanítani majd. Vagy...akárki, akit megkérsz rá. - Olyan erősen kezdek el köhögni, mintha kb. ezzel semmissé tudnám tenni, hogy az imént valljuk be, flörtöltem vele. Amit egyébként nem szoktam. Pláne nem 2 perc elteltével. Bár ahogy jobban átgondolom, az első pillanat óta flörtölök Ruby-val, szóval kár ezen aggódnom. Mindenesetre iszom egy korty sört, mielőtt ismét megrezegtetem a hangszálaimat. - És te mi járatban vagy erre? Rokonlátogatás vagy csak csukott szemmel ráböktél a térképre, mint következő úti cél, és bár Las Vegasban reménykedtél, de kicsit elmérte az ujjad az államokat? - Akárhogy is, most már egyre jobban örülök, hogy eljöttem meglátogatni anyát.


Ruby & Cedric



*** szó △ szépségem





after the heavenly  speech


avatar
Ember vagyok
Kapcsolatban :
✧ ruby ~ soon
Play by :
✧ dominic sherwood
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Pént. Okt. 20, 2017 10:23 pm


Cedric & Ruby

play the way you feel

Szabad voltam, végre valahára önmagam, nem volt hang a fejemben, nem vette át az irányítást egy másik személy az elmémen, de még üldözési mániám sem volt. Végre minden a helyére állt, sőt, mintha az egész világ megállt volna csak azért, hogy én összeszedhessem magam. Hihetetlen, s már-már túl szép volt, hogy igaz legyen, de egy éjszakára kimenőt kaptam, mint hamupipőke, és mint abban a mesében, úgy az én történetemben is véges volt a mulatság. Talán még éjfél előtt visszakaparintja magának a nőstényördög a testemet, a bestia, amit nem lehet levakarni, a pestis, ami felemészt. Aggódtam, vajon mikor dugja elő a képét, és taszít engem újra a mélybe, a jéghideg sötétségbe, ahol egyedül vagyok, kétségbeesetten, rettegve, teljesen egyedül - de mindezt nem tudta beárnyékolni a jókedvemet. A zongorajáték dallama túlságosan ismerős volt, meg mertem volna esküdni rá, hogy már hallottam valahol. Egy lemezboltban, a rádióban, vagy talán a tévében. Kellemes érzés töltött el, ahogy hallgattam, de hamar vége szakadt. Olyan volt, mint a tulajdon életem, véges. Vámpír voltam, így a halál nem érhetett el, ha nem veszítem el a pici, kék fülbevalómat, vagy nem karóznak meg, de a perceim meg voltam számlálva. Jackie csak arra várt, hogy kimerészkedjen a fényre, és ne én uraljam a testemet, még az elmémet se. A zongoristára nem figyeltem, miután vége szakadt a zenének, elfordítottam a fejem, nem láttam, ki bűvölte meg így a billentyűket, de nem is a személye volt a lényeg. Először lépteket hallottam csak, amivel nem foglalkoztam, jöttek-mentek az emberek, néha még a dohányfüst szaga is beférkőzött az orromba, vagy a hűvös levegő érintette a csupasz karom. Aztán egy hang szólt hozzám, amitől egy pillanatra megrökönyödve, ijedten meredtem magam elé, de amint megpillantotta az arcot, akitől a kellemesen rekedtes hang jött, rögtön megnyugodtam, egy furcsa, széles vigyor kúszott az arcomra, felfelé görbítette ajkaimat, olyan nagyon, hogy fogaim is megvillantak. Nem az elméd játszik veled, Ruby. Nem is Jackie. Ő tényleg itt van, és... le akar ülni hozzád. Válaszolj, mielőtt őrültnek hisz! Mielőtt rájön, hogy az vagy. - Te-természetesen. Ülj csak le! - dadogtam, akár egy idióta, de legalább az utolsó két szót normálisan ki tudtam ejteni a számon. A zongorista, aki az imént a játékával nyűgözött le, most az arcával, és a pillantásával. - Nem éppen. Csak néhány hete vagyok itt. Talán egy hónapja. - mosolyodtam el, felelni nem tudtam semmi értelmeset, hiszen én sem értelmes okból vagyok itt. Jacqueline miatt, aki mindig irányít, aki eldönti, hová menjünk, hátha megtalálja a még pszichopatább "másik felét", avagy a mentorát, ahogy emlegetni szokta. - Nem a város híressége miatt, úgyhogy nem jó embert kérdezel. A kisvárosok vonzóak az emberek számára. - Emberek, emberek... mintha bármit is tudnék az emberekről, vagy arról, hogyan kell embernek lenni! Viszont annyi bizonyos, hogy a halandók biztonságban érzik magukat a kisebb városokban, azt hiszik ilyen helyen semmi rossz nem történhet velük, mert ismerik egymást, az idetévedőkkel kedvesek, mert ki jönne ide rossz szándékkal? Sok mindenki. Túl sok mindenki. Mint Jackie, az én Mr. Hyde-om, csak sokkal, sokkal borzalmasabb kiadásban. - Ruby. És én inkább zsenit mondanék. Imádom a zongorákat, csak sajnos jómagam rémesen bánok a hangszerekkel. Te viszont... - halkan nevettem,és inkább nem folytattam, mielőtt még hülyeséget mondok. Az ilyen jóképű férfiak közelében a viselkedésem nem épp normálisnak nevezhető, s ha az illető még zongorista is... hajaj, Ruby, tartsd magadon a bugyidat! Még a gondolatba is belepirulok, amitől a fejem egy paradicsomhoz hasonlíthatott, de üsse kavics. Már rég elástam magam a pasi szemében, nyilvánvalóan.

573 szó || késtem... megint



Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Szer. Aug. 23, 2017 6:04 pm




Még csak pár napja érkeztem meg Mystic Fallsba. Bár az első pár napot városnézéssel akartam tölteni, hogy anya kedvére tegyek, és csak utána belevetni magam a napokig tartó alvásba, de mivel a túra fél nap alatt lezajlott - fene se gondolta volna, hogy a kisváros ez esetben szó szerint értendő -, hamarabb elkezdhettem kialudni magam. Már nagyon rám fért. Ahogy így nézem, egy huzamba lehúztam 18 óra szunyálást. Jót tett, ám megvan a következménye. Rohadt késő van, de képtelen vagyok pár másodpercnél tovább nyitva tartani a szemem. Ennek így semmi értelme, inkább nyakamba veszem a várost, még ha unalmas is lesz. Bármi jobb, mint ébren hánykolódni. A legrosszabb, ami történhet, hogy unalmamban elálmosodom. Vagy - ami meglepne - találnék egy viszonylag szórakoztató elfoglaltságot. Csendben felkapom az első ruhadarabokat, amik a kezem ügyébe kerülnek a vaksötétben, de tekintve, hogy egy üvegajtó választ el anya szobájától, inkább nem kapcsolok villanyt. Kifelé menet még belerúgok valami rohadt keménybe, de erős vagyok és lenyelem a feltörni kívánkozó ordítást. Viszont bármennyire is szeretnék külön élni anyámtól, mert hát mégiscsak közeledek a harminchoz, nincs értelme a pár hetes itt tartózkodásom végett lakást venni. Mehetnék hotelbe, de a fél életemet hotelekben töltöm, szóval...kösz, nem. Végül valami csoda folytán kijutok a házból. Furcsamód a város nem is olyan halott így az éjszaka környékén, mint azt én elsőre feltételeztem. Basszus, hogy jutottam el majdnem a városhatárig? Nemrég indultam el. Mystic Falls vagy annál is kisebb, mint először felmértem, vagy szimplán nem tűnt fel, mennyit gyalogoltam. Mindegy is, visszamenni semmi kedvem, szóval bemegyek ebbe a Founding Fathers nevű kocsmába. Így első ránézésre kijelenthetem, hogy rosszabbra számítottam. Káprázik a szemem, vagy tényleg van itt egy zongora? A pulthoz sétálok.
- Egy sört kérek, és hol kell kérvényt benyújtani, hogy játszhassak a zongorán? -Vetem oda a csaposnak, miközben le sem veszem a szemem a hangszerről. A jelek szerint még itt az isten háta mögött sem vagyok mindenki számára ismeretlen, ugyanis a jelek szerint belefagyott a szó, mert némán bámul rám és a karomnál fogva rángat el a zongoráig. Ez gondolom, az ő nyelvén azt jelenti, csak nyugodtan. Örültem volna, ha rajongómentesen tengődhetek itt az elkövetkező hetekben, de jól van, a lényeg, hogy gond nélkül kiélhetem magam. Pár hónapja kijött a legújabb lemezem, most viszont a debütáló albumomról kezdem el játszani a kedvenc dallamomat. Csupa olyan mű hallható rajta, amiket a gyerekkorom ihletett. Fájdalmas, mégis zenébe átültetve könnyebb átlendülni a múlton. Ezért is játszom őket sűrűn. Szinte végig csukott szemmel hagyom, hogy az ujjaim végigjárjanak a billentyűkön. Már rögzült az egész, kotta nélkül le tudom játszani, annyiszor mentem végig rajta. Miközben a fülemben cseng a dallam, igyekszem kizárni a külvilágot, és arra gondolni, amire ilyenkor szoktam. Hogy még inkább képes legyek elengedni a fájó emlékeket. Bár minden nap úgy érzem, egyre könnyebb, de olykor pofán csap a felismerés, hogy apám mély sebeket hagyott bennem. A zene gyógyító ereje nélkül nem hiszem, hogy képes lennék elviselni a bennem rejlő gyötrelmet, amit az a nyomorult okozott. Lehet, anyára kellett volna hallgatnom és pszichológushoz járni. Nem, annál én makacsabb kölyök voltam. Érzem, ahogy mosoly húzódik az arcomra, aztán hamarosan el is érek a dal végére. Még egy kicsit ülök a zongoránál, magam elé bámulva, aztán megcsapja a fülem a jól ismert zaj. Tapsolnak. Bár nincsenek sokan, de jó látni az arcokon, hogy tetszett nekik. Ilyenkor érzem igazán, milyen jó a művészi pályán lenni, és adni másoknak valami értéket a zeném által. Egy apró mosollyal és biccentésszerű meghajlással köszönöm meg a figyelmüket, aztán a bárpulthoz vándorolok, ahol már vár a hideg söröm. Amint odaülök, a tekintetem a tőlem nem messze helyet foglaló fiatal lányra téved. Egy hirtelen ötlettől vezérelve fogom a sört és közelebb megyek hozzá. Alapvetően nem vagyok ilyen, de van benne valami, ami arra késztet, elegyedjek szóba vele.
- Elnézést, szabad ez a hely? - Kérdezem tőle, miközben egy halvány mosoly jelenik meg a szám szegletében. Ha megengedi, leülök mellé, de jobbnak látom nem bámulni őt, hogy ne egy perverz benyomását keltsem, hanem egyszerűen a szemem sarkából méregetem tovább.
- Idevalósi vagy? Csak mert már nagyon szeretném megkérdezni valakitől, mi olyan menő ebben a Mystic Fallsban. - Nem szoktam ismeretlenekkel ennyit beszélni. Sőt normál esetben odavetek nekik egy vagy csak egy fél mondatot, és ezzel elintézem a dolgot. De most nem tudok hű lenni önmagamhoz.
- Amúgy Cedric vagyok...és modortalan. Ezzel kellett volna kezdenem. - Felé nyújtom a kezem.


Ruby & Cedric



*** szó △ szépségem

avatar
Ember vagyok
Kapcsolatban :
✧ ruby ~ soon
Play by :
✧ dominic sherwood
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   Csüt. Aug. 17, 2017 1:12 am




Cedric & Ruby


Olyan régóta nem voltam már önmagam, hogy először csak azt terveztem, hogy bebújok a paplan alá egy forró teával és egy könyvvel. Ám mivel tényleg hetek óta Jackie uralkodott a testem és az elmém felett, úgy döntöttem kihasználom az alkalmat. Felhúztam egy kis egyszerű, csinos ruhát, de mivel teljesen idegen városban voltam - már megint -, először körülnéztem a belvárosban. Egy Mystic Grill nevű helyre tértem be, de olyan sokan voltak, hogy inkább hátat fordítottam a kis tömegnek, s mire észbe kaptam, a város határánál kóboroltam. A felhők alig takarták az eget, rengeteg csillag kirajzolódott, de akárhogy próbáltam emlékezni, nem jutott eszembe egyik csillagkép neve sem, sőt, jóformán meg sem találtam őket. Emlékeztem, hogy gyerekkoromban édesanyámmal a tornácunkon ücsörögtünk, ő pedig lágy, selymes hangján sorolta a neveket, és mutogatott az égre. Olyan messzinek tűnt, mintha évszázadok teltek volna el azóta, mintha egy teljes életet leéltem volna azóta, hogy a kicsiny családom körében boldogan éltem az életem. Persze már akkor sem volt minden rendben a fejemben, de a gyógyszerek csillapították a rohamokat, s nem kellett osztoznom senkivel a testemen. Nem lakott a fejemben egy őrült, aki megpróbált kitörölni a létezésből, s aki szörnyeteget csinált belőlem. Rettegtem utcára menni, féltem, mikor csap le rám valaki, mikor ismer fel egy áldozatom ismerőse, barátja, családtagja, vagy mikor kezd utánam loholni egy vadász, hogy végezzen velem, Jacqueline miatt. Egyedül akartam lenni emiatt, de közben vágytam a társaságra. Egy darabig csak sétáltam az út közepén, élvezve, hogy nem jön autó, ami miatt az út szélére kellene botorkálnom. Aztán megpillantottam a pub neon betűit felvillanni, s egy kellemes érzés öntött el, ahogy meghallottam bentről a zajokat, az üvegek halk csörömpölését, a nevetést, a beszélgetéseket. A fülem mögé tűrtem a hajam, miközben elmosolyodtam, de amint megütötte a fülem a csend, amit egy ismerős dallam váltott fel, lefagyott a mosoly az arcomról. A gyomrom összerándult, a hideg pedig végigfutott csupasz karjaimon. Néhány pillanatig még ott álltam, lehunyt szemekkel, hallgatva a dallamot, ami teljesen átjárta az elmém. Végül rászántam magam, hogy bemenjek, s ahogy beléptem az ajtón, a zongoristát kezdtem keresni. Háttal ült nekem a pianínónál, így nem láttam az arcát, de olyannyira lenyűgözött a játéka, hogy lassan a bárpulthoz telepedtem és onnan figyeltem tovább. Így félig ráláttam a férfire, bár vonásait nem tudtam kivenni a félhomályban, de ujjai mozgását kitűnően láttam. Nem rendeltem semmit, a hosszú pult végén ácsorgó nőt pedig nem zavarta, őt is a zongorát megbűvölő férfi kötötte le. Újból lecsukódtak szemeim, úgy élveztem a darabot, csak azután nyíltak fel szemhéjaim, hogy véget ért a zene, ami az egész helyiséget betöltötte. Nem voltak túl sokan, de minden jelenlévő a zongorajátékra figyelt, a pianínó csak úgy dalolt az ismeretlen férfinek. A hideg futkosott rajtam, libabőrt hagyva sápatag bőrömön, mégis kellemes, meleg érzés töltötte meg a gyomrom. Arra a pár percre, amíg a zenére figyeltem, elfelejtettem minden gondom. Nem létezett Jackie, nem létezett semmi, csak a zene. Hosszú idő után végre jól éreztem magam a bőrömben.
 487 szó ● honey  ● outfit
●●


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Founding Fathers pub   Szer. Aug. 16, 2017 11:16 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
352
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Founding Fathers pub   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Founding Fathers pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls-
^
ˇ