Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
suttogások
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Theodore & Theophile szobája

Theodore Storm
Yesterday at 7:52 pm



Utcák

Elisabeth Saltzman
Yesterday at 6:31 pm



Trónterem

Katherine Pierce
Yesterday at 5:09 pm



Sikátor

Always and Forever
Hétf. Aug. 13, 2018 9:06 pm



Törlések, figyelmeztetések

Always and Forever
Hétf. Aug. 13, 2018 9:01 pm



Partnerkeresõ

Connie Walker
Vas. Aug. 12, 2018 9:22 pm



Constance Walker

Larissa Blackwell
Vas. Aug. 12, 2018 1:50 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Szomb. Aug. 11, 2018 4:51 pm



Sarah Skyfesh

Sarah Skyfesh
Szomb. Aug. 11, 2018 12:57 am



Udvar

Elisabeth Saltzman
Pént. Aug. 10, 2018 7:23 pm
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 5 5
Boszorkányok 8 0
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 2 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 0 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 2 1
Emberek 1 2
Összesen 23 14

Share | 
 

 Sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Hétf. Aug. 06, 2018 4:11 pm


Kai & Jackie




Nem feleltem. Fölösleges szócséplésnek tűnt felelni erre a költői kérdésre, nem várt választ. Nyilván idegesítette is, ha mégis megszólaltam, pedig komolyan mondom, soha életemben nem találkoztam még senkivel - főleg pasassal -, aki ennyit beszélt volna. Talán épp ezért nem akarta, hogy más megszólaljon, a saját hangját szerette hallani, másokét kevésbé. Nem úgy sült el a találkozás, ahogy számítottam rá, bár tudtam, hogy ez is benne van a pakliban. Mégsem csalódtam, sőt, így valahogy még inkább vonzott a dolog, hogy vele tartsak. Azt hiszem, sosem gondoltam tovább a tervet, a cél a megtalálása volt, meg egy esély, hogy általa megszabaduljak Ruby-tól, ami valahogy most még inkább valóságosabbnak tűnt. Hiszen ő egy... démon volt, vagy micsoda, s ha ő nem, hát ki szedi ki belőlem ezt a bestiát? Nagyot sóhajtottam, mielőtt szólásra nyitottam volna a számat, s ez idő alatt volt időm átgondolni, mit is feleljek. - Nem. Őrült vagyok, alapjáraton. Kár lenne tagadni. És nem csapatról beszélek, de ne mondd, hogy nincs semmiféle terved a földön, a városban, különben miért lennél épp itt? Furcsálltam, miért épp egy kisvárosban vagy, ahol oly kevés élvezetben lehet részed, de most már értem. Valamit akarsz, vagy talán... valakit? Tudom, nincs szükséged segítségre, de ha mégis, és esetleg életben hagysz, én segíthetek. - Idegesítette a sok beszéd, a sajátján kívül, ezért igyekeztem minél tömörebben megfogalmazni a mondandóm, amit gyorsan le is daráltam, hátha kedve támad közben megölni. Csúnya lenne épp beszéd közben meghalnom.
A vele való találkozás valamire ráébresztett, méghozzá arra, hogy valójában nem tudom ki vagyok én. Milyen is vagyok valójában? Egy gyilkos. Zavarodott elméjű pszichopata, vagy talán több? Ruby árnyékában éltem, s bár ő is az enyémben, ő tudta, kicsoda, mit szeretne. Én meg csak ültem egy sikátorban valahol Virginiában, egy Malachai Parker nevű férfivel, és rá kellett jönnöm, hogy ő az egyetlen ember, akihez közöm van. Na, nem úgy, ahogy azt szeretném, hiszen ő látszólag semmit sem akar tőlem, de mégis, ő kötött ehhez a világhoz. Az újságcikk, amiben megtaláltam önmagam, a tettei, a kutatás, hogy megtaláljam őt. És ez borzasztóan zavart, mert bár néha tényleg zavarodott voltam, s csak a vér, meg a gyilkolás iránti vágy segített összpontosítani, de nem akartam valaki csatlósa lenni. S mégis, ott volt a vágy, hogy mellette legyek. Nem romantikus módon, ez egész más volt, de ott volt, én pedig úgy éreztem hogy kell nekem ez a boszorkány.. démon, vagy akármi is legyen. A pokolfajzat, akit hosszú ideje keresek. - Rossz embert kérdezel. Kérdezz olyat, akit érdekelnek a mézes-mázos szerelmes filmek. Ez amúgy sem egy szerelmi történet, akkor miért akarsz küzdeni egy nőért? Kérlek, ne mondd, hogy az újságcikk hazudott, és egy nyálas szépfiú rejtőzik az álca mögött. Mert esküszöm, fogom magam, és valahogy megoldom, hogy letépjem a csinos kis fejed. - kezdtem tényleg ideges lenni, bár a fenyegetőzésem nem sokat érhetett úgy, hogy a földön hevertem, s ő tornyosult énfölém. Azzal a mozdulattal felpattantam - már ha engedte, s nem akadályozott a gyors mozdulatban -, és tettem egy lépést hátrafelé, az ellenkező irányba, mint ahol ő állt. - Rendben. Akkor ölj meg. Mert nem hagyom el ezt a sikátort, maximum hullazsákban. De akkor a pokolban fogok várni rád, és biztos lehetsz benne, hogy még nálad is többet fog járni a szám, ha meg már ott vagyok, csak akkor szabadulsz tőlem, ha szabadságon vagy itt, a földön. - elszántan meredtem rá, minden egyes szavam komolyan gondoltam. Nem, egyáltalán nem akartam pokolra jutni, még nem, de ő volt az egyetlen célom ezen a világon, az első, és egyetlen, mióta csak a világon voltam, azon kívül, hogyan tegyem tönkre a kis Ruby életét, s hogyan szabaduljak meg tőle. De az elsődleges cél mindig is a Parker "fiú" volt. Persze megtehette azt is, hogy kitöri a nyakam egy mozdulattal, és lelép, de akkor újra találkoznia kell velem, hacsak nem hagyja el a várost is. Vagy visszamászik a pokolba.


637 szó|| youtube ||     || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Hétf. Júl. 23, 2018 2:09 am

To: Red girl
i'm came back, mystic falls

- Mert azt hiszed, lesz még alkalmad bármit is szólni? Milyen kis naiv vagy. – Jegyeztem meg nevetve. Idegesített a nő egész lénye. De leginkább az a beteges rajongása, ami… nos, tényleg beteges volt. Más esetben talán meghatott volna a dolog, hogy valakinek ennyire sokat jelentek, de… nem, végül is nem. Soha nem érdekelne egy hozzá hasonló nőcske. Csak irritálna. Ahogyan most is. Ezért is vettem kézbe azt a tőrt és szúrtam le, hogy végre elérjem: befogja a száját. Bár szerencséje volt, hiszen nem a szívét találtam el. Talán szándékosan hibáztam el, talán nem, de volt még egy apró esélye arra, hogy „megkedveltesse” magát velem. Nem nyafogott egy kicsit sem, csak elfogadta, amit kapott: a fájdalmat. Még akkor sem nyavalygott, mikor megforgattam benne a fegyvert.
- Miért hiszed azt, hogy társulnék veled? Őrült vagy, ha azt hiszed, egy csapatban lehetünk. – Nevettem rajta, magán a helyzeten, azaz magán az ötleten. Ez a nő egyszerűen ostoba. A tőrt kirántottam belőle, majd őt magát a földre löktem, s fölé magasodtam.
- Lehetséges volna, hogy túl élénk a fantáziád? Vagy az előbb túl erős ütés érte a fejed, hogy ekkora baromságokat sikerül összehordanod? Mégis kinek gondolsz engem? Látni akarod, ahogy általam szenvednek mások. Meg kár lenne kihagyni, hogy általunk szenvedjenek…? – A fejemet csóváltam, de a mosolyom lassanként eltűnt.
- Még néhány ilyen remek ötlet és kitépem a szíved. Vagy leszúrlak, s ezúttal nem fogom elhibázni. – Megforgattam a kezemben a tőrt, majd a saját kezembe vágtam bele. Aztán a seb be is gyógyult, alig néhány pillanattal később.
- Nincs szükségem olyanokra, mint te vagy. Ha szövetségest akarok, találok magamtól. De hé, aki tálcán kínálja magát, az mégis kinek szokott kelleni? – Mosolyodtam el lassan. – Egyik pasi sem szereti ezt a viselkedést. Hol a kihívás? Hol a küzdelem a nőért? – Megálltam néhány pillanatra a beszédben. – Vagy a filmek hazudnak és nem is így mennek a dolgok? – Döntöttem oldalra a fejem, majd tettem hátrébb egy lépést tőle. – Egy hazugság az életem… - Ironizáltam, aztán újra letekintettem a földön levő nőre, feltéve, ha nem kelt még fel magától.
- Mindenesetre, azt hiszem, pont elég időmet raboltad el. Sőt, többet, mint kellett volna. S az idő értékes. – Magyaráztam.

357 words ❖ Everybody wants to rule the world ❖  Ez nagyon rövid lett...   




We paint white roses red,

Each shade from a different person's head





avatar
Démon vagyok
Play by :
❖ Chris Wood
Keresem :
Léptek száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Csüt. Júl. 12, 2018 7:39 pm


Kai & Jackie




Egyáltalán nem érdekelte, amit mondok, egy csöpp figyelmet sem szentelt szavaimnak.Normális esetben ez feldühített volna, sosem toleráltam, ha figyelmen kívül hagynak, de ebben a helyzetben... csak meredtem rá, és nem éreztem haragot. Pont olyan volt, mint én. A viselkedése, a reakciója, még a mozdulatai is. Egy percig sem tagadtam volna, hogy ő jobb nálam, ügyesebb, talán még erősebb is, hiszen régebb óta van ezen a világon, mint én, sőt,még Rubynál is régebben. Mégsem becsültem le magam, kész voltam bizonyítani neki, ha kéri, megtettem volna jóformán bármit az ő kedvéért, hogy lássa bennem mindazt, ami tulajdonképpen ott lapult már létezésem óta. - Valójában, ez zseniális ötlet, de térjünk vissza rá később, rendben? - Nem akartam azonnal a tudtára hozni, hogy van "belőlem" még egy, mert talán érdekelte volna a dolog, talán nem. Benne volt a pakliban, hogy azért öl meg, mert nem vagyok ura a testnek, amit birtoklok, s most, hogy végre ráleltem, nem akartam kockáztatni. A titkomnak egyelőre titoknak is kellett maradnia, nem tudódhatott ki, de valóban ötletet adott. Hiszen mi lenne fájóbb a drágalátos Ruby-nak, mint elveszítenie a szüleit? Úgy gondoltam, ez zseniális bizonyítási kísérlet volna, ugyanis még nem tettem meg. Megtehettem volna, de neki akkoriban nagyobb szenvedés volt elszakadni tőlük, tudva, hogy jól vannak, mégsem lehet velük, mintha elvettem volna az életüket. Az előttem álló "pokolfajzat", vagy bármi is volt ő, emlékeztetett erre, mert jelen helyzetben ez épp aktuális volt. Amikor rátalál a szerelemre, elveszem tőle a családját még egyszer. Szinte alig éreztem a fájdalmat, amit ő okozott nekem, az agyam csak kattogott és kattogott, nem állt meg egy pillanatra sem. Hol a lehetőségeimet latolgattam, hol terveztem a jövőt, amire annyira vágytam, az ő oldalán természetesen. - Emiatt nem aggódnék, hidd el, oda fogok jutni. Azt hiszem még egy jótettet sem hajtottam végre életemben, szóval esélyem sincs máshová jutni. Számomra nincs megváltás, vagy béke, ebben teljesen biztos vagyok, de kit érdekel? - vontam vállat, s ezután rögtön kicsúsztam a kezeit közül, bár mindössze csak néhány másodpercre. A következő lépése egy kicsit meglepett, de nem annyira, hogy sokkot kapjak és ledermedjek, ahhoz ennél több kellett. A tőr - bár égető fájdalommal járt, ahogy a húsommal találkozott - nem ért el semmilyen fontos szervet. Pontosan a szívem mellé fúródott be, amitől enyhén megrázkódtam, miközben a férfi szorosan tartott, nem engedve, hogy szabaduljak, mégis egy nevetés szaladt ki a számon. Számtalanszor elképzeltem ezt a találkozást, rengeteg forgatókönyvvel, s bizony ez is köztük volt. Nem pont tőrrel és majdnem-szíven szúrással, de számítottam rá, hogy bántani akar, az életemre törni, hiszen ha rá gondoltam, rögtön magamból indultam ki. Két dolgot észrevételeztem, miközben ő megforgatta bennem a tőrt; az egyik a vérem fémes szaga volt, Ruby vére, a másik a hang, ami vérrel együtt buggyant ki a számból, a nevetésem egy fájdalmas nyögéssel keveredett. Kicsit kiveszett belőlem az erő, halandóként már az életem végéhez közeledtem volna, de vámpírként csupán némi fájdalmat éreztem. Nem volt vészes, ennél rosszabbat is éreztem már, bár a gazdatestem nyilván másképp vélekedett volna, ő nem bírta jól a fájdalmat, én viszont mondhatni még élveztem is. Adrenalinnal töltött el, s ilyenkor tényleg élőnek éreztem magam, egyedülinek, mintha saját testet kaptam volna. Ennél jobban már csak az adta vissza ezt az érzést, mikor másnak okoztam fájdalmat. - Élve nagyobb hasznomat vennéd. A pokol még várhat, nemde? Túl sok ember van a Földön, aki szenvedhet általunk. Kár lenne kihagyni. - Az utolsó szavaim félig elhaltak, ahogy újabb adag vér tört elő a számból,de ez nem tartott vissza attól, hogy megpróbáljam meggyőzni. Hiába élveztem a fájdalmas kis mutatványát, nem azért kerestem ilyen sokáig, hogy megkínozzon.


591 szó|| youtube || finally found you!  || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Szer. Júl. 04, 2018 12:20 am

To: Red girl
i'm came back, mystic falls

Említettem már, hogy visszasírom lassacskán a börtönvilág adta előnyöket? Azt, hogy nem vesz körbe ennyi ostoba kis virágszál, mint ez a vörös itt ni, tőlem alig néhány centire. Nem túlzottan foglalkoztatott az egész, sőt, untatott már lassacskán, mégsem mozdultam. Miközben a vörös hajzuhatagát bámultam, azon töprengtem, milyen szépen mutatna a vörös vér benne… az ő vére. Nézelődtem, forgattam a fejem, szinte nem is figyelve az ostoba kis szavaira. A földre pillantottam, mintha az sokkalta érdekesebb volna, mint ő maga. Nos, így is volt. Ám ahogy végre befejezte az ostoba csacsogást, rápillantottam.
- Oh, ne haragudj, mondtál valamit? Tudod, rohadt nagy itt a zaj és alig hallak, pedig… milyen közel is vagyok hozzád… nem? – Néztem egyenesen a szemeibe. A kegyelemdöfés kellett volna, nem is érdemelt mást, de ez a nő tovább beszélt, úgy, mintha kötelező volna. Mintha ebből nyerné az élet esszenciáját, vagy bánom is én, mit.
Felnevettem, s egyre inkább szorítottam a torkát, ahogy egyre inkább idegessé tett a szövegelése.
- Menj vissza anyuci szoknyája mögé, s ott próbálj szerencsét. Ő talán értékel téged annyira, hogy egy percet is rád szánjon. – Magyaráztam, s ezután engedtem csak el, persze, miután a falba vertem a fejét. Nem tűnt úgy, mintha túlzottan meghatotta volna a tettem, ám ez mit sem érdekelt.
- Akarod látni? Szívesen eljuttatlak oda, de előre szólnom kell, hogy… sajnos nincs retúrjegy. – Jegyeztem meg játszi könnyedséggel, miközben hátrébb tettem néhány lépést. – A pokol kérlek, tényleg létezik. A legendák, melyek róla szólnak, igazak, de… miért is érdekel ez téged pontosan? Netán tényleg oda akarsz jutni? Csak kérned kell. Sőt, kérned sem. – Hirtelen jelent meg a kezeim közt egy tőr, mely alkalmasnak bizonyult a játékra. Ám ekkor tűnt el a szemeim elől, s én egy pillanatig sem haboztam. Én magam is eltűntem, füstté válva. Engem aztán nem lep meg egy holmi kis rajongó kislány, kérlek. Én álltam meg az ő hátánál, miközben újra emberi alakot öltöttem magamra, s a tőrt a hátába szúrtam, vállánál fogva le a nőt, magamhoz rántva erősen. Nos, ha nem vétettem célt, meg is halhatott, azonban… ha szerencséje volt, pont a szíve mellé fúródott ez a kedves kis ajándék. Mindenesetre, bárhogyan is volt, nem eresztettem. A füléhez hajolva szólaltam meg, szinte suttogva.
- Megmutatom a poklot… a személyre szabott kis poklodat, rendben? Biztosan élvezni fogod. – A tőrt még mélyebbre toltam benne, majd erőteljesen megforgattam, ahogyan csak tudtam. A helyzet igazán szórakoztató volt, a gyilkosság előszele, avagy érzete az adrenalin szintemet növelte szép lassan. Orromban éreztem a vérének a szagát, s magam előtt láttam, ahogy végül saját vérében fekve huny ki a szeméből az a furcsa fény, mely ehhez a szánalmas kis világhoz köti, na és persze… ahogy a bőre szép lassan hamuvá porlad. Igen, szerinted nem jöttem rá magamtól, hogy mivel is állok szemben? Hát persze, hogy egy nyamvadt kis vámpírocskával!

463 words ❖ Everybody wants to rule the world ❖     




We paint white roses red,

Each shade from a different person's head





avatar
Démon vagyok
Play by :
❖ Chris Wood
Keresem :
Léptek száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Kedd Júl. 03, 2018 8:01 pm


Kai & Jackie




Nem volt túl boldog attól, hogy lát, vagy talán az zavarta, hogy tudok a múltjáról, míg ő rólam semmit sem tud. Mindkettőt megértettem, sőt, még azt is, hogy nem tetszik neki a rajongásom. Én magam sem ugrottam volna ki a bőrömből örömömben, ha valaki úgy odasétál hozzám, ahogy én őhozzá. Meg tudtam érteni, tényleg, de ez több volt holmi kislányos rajongásnál. Nem voltam Ruby, aki egy ostoba mesekönyvhöz jobban ragaszkodik a saját életénél, nekem komoly céljaim voltak. Meg akartam változtatni ezt a nyavalyás világot, hogy az olyanok, mint én, ne érezzék ilyen nyomorultul magukat. Mert bár sosem érdekelt, hogy nem kedvelnek, de az igenis zavart, hogy az ártatlan, unalmas emberek jobbnak képzelik magukat nálunk, mikor ők azok, akiket el kéne törölni a Föld színéről. Végtére is nem sokkal jobb verziója vagyok én a gazdatestemnek? De tulajdonképpen, jobban belegondolva, nem érdekelt, mi van a többi hozzám hasonló "pszichopatával", amíg az én dolgomba nem üti bele az orrát senki, s persze nem próbálnak meg diliházba csukni. Csak én számítottam, hogy túléljem, hogy azt tehessek, amihez kedvem van, akkor, amikor én akarom. Meg persze Malachai Parker, akinek szavaira csak felvontam a szemöldököm, mint akit érdekel, amit mond, csak épp a dolog súlya nem hat meg. Mármint a halálé. Mert ha én meghalok, velem együtt Ruby is meghal, így van némi öröm az ürömben.
Ahogy folytatta a szövegelést, kezdtem kicsit felhúzni magam. Csak azért igyekeztem visszafogni magam, mert ha dühös voltam, váratlan dolgokra voltam képes, az ő közelében pedig nem akartam elveszíteni a fejem. Legalábbis ebben a helyzetben nem lett volna szerencsés, bár igazán kíváncsi lettem volna egy harcra köztünk, s a kimenetelére. - Sok jelzőt aggattak rám az évek alatt, de az ostoba sosem volt köztük. Veszélyes? Pszichopata? Gyilkos hajlamú? Igen. De ostoba? Ez egy rossz vicc. - értetlenül, kissé csalódottan néztem vissza rá, de egyáltalán nem féltem tőle, sőt. Egy lehetőséget láttam arra, hogy bizonyíthassak, már ha nem veti be az egyik furcsa trükkjét rajtam. Mert ha valaki képes köddé válni, az bizonyára sok minden másra is képes. Mielőtt bármi mást is felhozhattam volna védelmemre, megragadta a torkom, és a falnak nyomott, ami elől talán ki is térhettem volna gyorsaságomnak köszönhetően, mégsem tettem. Vártam, mi lesz ennek a vége, hogy meddig megy el, bár egy percig sem kételkedtem abban, hogy képes lenne megölni. A helyében én is ezt tettem volna. - Rendben. Akkor... Akkor mi lenne, ha nem neveznél többet ostobának, vagy rajongónak? - kissé nehézkesen, de végül sikerült kipréselnem a szavakat magamból, némi elhasználódott levegővel együtt, majd igyekeztem friss oxigénnel megtölteni a tüdőmet, nem sok sikerrel. Felhagytam a próbálkozással, amikor a poklot említette, a meghökkentség nyilván ki is ült az arcomra, ám inkább kíváncsi voltam arra, hogyan is érti ezt. Pokol. Rengetegen fenyegetőztek már azzal, hogy oda fogok jutni, s én magam sem gondoltam másképp, de mikor valaki a képedbe vágja, hogy bizony a kénköves pokolból jött... nem kicsit döbbenti le az embert. - Oké, szóval tisztázzunk valamit. Én nem holmi szerelmes hősre vágyom, akivel ellovagolhatok a naplementébe. Én vagyok a fő gonosz a történetemben, szóval sok mindenre van szükségem, de hősre nincs. És ha már ennyire őszinte vagyok, épp azért kezdtem nyomozni utánad, mert egy gyilkos vagy. - A szavak, már amennyire a torkom köré font ujjak engedték, gyorsan törtek ki belőlem, mintha valaki úgy istenesen megengedte volna a csapot. Ennél a pontnál már kevésbé tudtam uralkodni magamon, csak az utolsó szavaimnál tűnt fel, hogy szemfogaim megnyúltak, és a szemem alatt is kidudorodtak a sötétlő erek. Dühös voltam, mert lenézett, lebecsült, és úgy kezelt, mint egy gyereket. Mégis képes voltam ezen felülkerekedni, mert nem akárkiről volt szó, s még mindig azt vallottam, hogy az ő helyében én sem cselekedtem volna máshogy. - Most hogy ezt tisztáztuk, mindent tudni akarok. A pokol tényleg létezik? - Nem voltam annyira ledöbbenve, mint illett volna, valahogy sosem hittem a mennyországban, vagy az újjászületésben, ilyenekben az ostobább énem hitt. Miután elengedett, a falnak ütődött a hátam, s ezt az előnyt kihasználva minden természetfeletti gyorsaságomat bevetettem, hogy kibújjak a karjai alól, ami nem volt túl nehéz. Jó tíz centivel magasabb volt nálam, de benne volt a pakliban, hogy még így sem sikerül. Ha sikerrel jártam, a háta mögött álltam meg, ha nem, csak abban reménykedtem, hogy túlélem a következő néhány percet.


705 szó|| youtube || finally found you!  || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Hétf. Júl. 02, 2018 3:46 pm

To: Red girl
i'm came back, mystic falls

Nyitottam volna a számat, miként szóljak néhány érdekes szót, de ő érdekesebbet ejtett ki a saját kis száját, amit kedvem lett volna befogni. A dátum, melyet kimondott, máris felelevenített előttem néhány képet, avagy emléket. Szinte láttam magam előtt azt a napot, melyen megöltem őket.
- Vagy úgy. – Ejtettem ki csak ennyit az ajkaimon, miközben oldalra döntöttem a fejem. Nos, arra már a magam nagy eszével is rájöttem, hogy ez a nő tényleg valamiféle rajongó, de őszintén szólva, zavaró kis rajongó volt. Néha a túlzásba vitt rajongás, nos, az őrületbe kergető, nem igaz?
- Az egyetlen, de lassan te sem leszel, ha megöllek. – Mondtam kissé fenyegető hangnemben. Örülnöm kellett volna, hogy a földön van egy valaki, aki tényleg értékeli azt, amit csinálok, ahogyan csinálom. Ehelyett más érzések kerítettek a hatalmukba – zavart.
- Meg akarsz ismerni? Engem? – Nevettem el magamat, ahogy hátrébb léptem tőle. – Istenem, te tényleg csak egy mihaszna kis rajongó vagy, sőt, ráadásul még ostoba is. – Temettem egy pillanatra a kezembe az arcom, majd a nevetést abbahagyva néztem újra rá.
- Szerinted, szükségem van egy ostoba kislány rajongására, aki gyanítom, azt sem tudja, mennyi 2x2? – Persze, ezt nyilván tudta, de arra próbáltam elég erősen célozni, hogy egyáltalán nem vagyunk egy súlycsoportban, s nem, nincs szükségem egy kislányra koloncnak a nyakamba. Nincs szükségem senkire.
Azonban végighallgattam a szavait, már a falnak dőlve. Komolyan, rajongó. Egy icipici kislány, aki rajong a tévében Micimackóért. Körülbelül ilyen érzést keltett, ahogyan magyarázott, teljes beleéléssel. A fejemet is megráztam félúton, de nem szóltam közbe.
Csak a végére nevettem el újra magam, majd hirtelen tűntem el a szemei elől, fekete füstként burjánzva körülötte, mígnem végül megjelentem újra emberi alakban előtte.
- A közelemben, mikor ártok valakinek? – Ujjaim egyenesen a torka köré fonódtak, miközben a falnak nyomtam, szinte beékelve őt a kőbe, amennyiben nem tiltakozott. – Tessék, most ártok… s ez neked jó? Ezt akarod? – Tekintetemet az övébe fúrtam, torkát pedig egyre jobban szorítottam. – Ostoba kis rajongókra nincs szükségem. Amint megállsz a saját lábadon, esetleg, akkor szót ejthetünk bármiről. – Nem szándékoztam még elengedni. Meg akartam ölni, de még volt esélye arra, hogy netán megpróbáljon lebeszélni róla. Nem mintha engem a szavak meghatnának. Hiszen… nem.
- Nem egy mesebeli hőssel van dolgod, szívi. Hanem egy gyilkossal. Nem hinném, hogy ezt teljességgel számításba vetted, mikor elkezdtél nyomozgatni utánam. S hogy hol voltam az elmúlt időszakban? – A füléhez hajoltam, hogy halkan, suttogva ejtsem ki az utolsó szavakat. – Nos, a pokolban. – S ezzel a lendülettel elhúztam őt a faltól, majd erővel nekiütöttem. Ekkor engedtem csak el véglegesen, s álltam fel. Idegesített maga a nőszemély, de ez azt hiszem, teljességgel látható is volt. Azt tervezgettem magamban, hogyan kínzom meg, amennyiben tovább idegesít.

438 words ❖ Everybody wants to rule the world ❖     




We paint white roses red,

Each shade from a different person's head





avatar
Démon vagyok
Play by :
❖ Chris Wood
Keresem :
Léptek száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Csüt. Jún. 28, 2018 11:48 pm


Kai & Jackie




A meglepetéstől tényleg alig jutottam szóhoz. Kerestem, hosszú hónapokon át, de arra nem gondoltam, hogy végül ő fog rám találni. Ő egyáltalán nem ismert engem, még külsőre sem voltam ismerős, én viszont már úgy éreztem ismerem őt. Így is a felszínt kapargattam valószínűleg, nyilván több rejlett benne, mint a fiatalkorában elkövetett családi gyilkosság, de miközben nyomoztam utána, egyre inkább kezdett érdekelni, megszállottá váltam, de mint minden megtört elme, egyáltalán nem gondoltam, hogy őrült lennék. Inkább csak más, mint a többi ember. Talán épp ők az őrültek, túl... normálisak. Ruby sem volt különb, csak egy egyszerű, normális ember, aki nem bírta tovább, s emiatt űz játékot vele az elméje. Illetve most már sokkal többről van szó, mióta én megszülettem. Ez több volt neki, mint egy játék, maga a kínzás, maga a pokol, számomra viszont tényleg csak egy játék, amit borzasztóan élveztem. Ugyanakkor éreztem a súlyát én is, mert amíg nem volt teljes egészében nálam az irányítás, addig finoman szólva is cseszhettem. Ki akartam végleg szabadulni, de ennél is fontosabb volt az előttem álló fickó. Majdnem felnevettem a megfogalmazásán, de visszafojtottam a hisztérikus kacajt, helyette csak néztem rá néhány másodpercig szótlanul, mielőtt feleltem volna. - Tulajdonképpen... majdnem eltaláltad. De nem csak a nevedet láttam. - vontam vállat, aztán ahelyett, hogy magyarázkodni kezdtem volna, amit nyilván ő is ugyanúgy nem szeret, mint én, csak annyit mondtam: - 1994. május 10. - aztán felvontam a szemöldököm. Afelől kétségem sem volt, hogy emlékszik a dátumra, én minden egyes gyilkosságomra emlékezni szoktam, különösen, ha nem egy emberről van szó. Ő pedig nyilván sosem felejti el a napot, mikor végre megszabadult a zavaró tényezőktől. Ha valaha is sikerül leszámolnom Ruby-val, nyilvánvalóan örökké az emlékezetembe vésem azt a csodás napot. - Szóval akkor ezek szerint én vagyok az egyetlen ember ezen a földön, aki örül annak, hogy lát? - Furcsa volt erre ráébredni, de ha belegondoltam abba, hogy nekem sem örült soha senki, máris érthetőbbé válik a helyzete. Nekem a saját viselkedésem a normális, másoknak pedig inkább mániákus, abnormális, vagy épp pszichopata jellemre utal. Én nem szerettem senkit beskatulyázni, magamat pláne nem.
Nem ijesztett meg a viselkedése, sőt, ugyanolyan ragyogó szemekkel bámultam rá vissza a fenyegetőzése után is, mint előtte, ha nem nagyobb rajongással. Tetszett a reakciója, nem is kicsit, és ha úgy egyáltalán érdekeltek volna valaha is az érzelmek, lehet, hogy ott helyben beleszeretek. Ámbár ez teljesen kizárt volt. Nem voltam vak, nagyon is feltűnt, hogy jóképű, de ez minden. Mentorra volt szükségem, nem pasira, sőt... valójában még a gondolat is sértő volt, hogy én gyengéd érzelmeket tápláljak bárki iránt is. Ugh. Ahogy felém nyúlt, felemeltem egyik kezemet tenyérrel kifelé, s mielőtt még bármit is csinálhatott volna, újra megszólaltam. - Még nem ismerlek, de... remélem ez változni fog. - meredtem rá egy teljes másodpercig kérdőn, ám azonnal folytattam is, mielőtt tényleg beváltja az ígéretét, és végez velem.Megtiszteltetés lett volna az ő keze által meghalni, viszont jobban szerettem élni. - Nézd, fogalmam sincs róla, hogy az elmúlt években hol tartózkodtál, de hónapok óta próbálok a nyomodra bukkanni. Borzasztóan inspiráló személy vagy a számomra. Mármint, az a gyilkosság, a családi házatokban... valami lenyűgöző volt. Én, ne érts félre, de igazán rajongok azért, amit csinálsz, ahogyan csinálod. - Reméltem, hogy nem néz valami ostoba, tini rajongónak, akinek fogalma sincs róla, miről beszél. Ez több volt rajongásnál, szavakba sem tudtam volna önteni, miféle szimpátiát is éreztem a férfi irányába. Megértést, köteléket annak ellenére, hogy még sosem találkoztam vele korábban. Túlzottan emlékeztetett saját magamra, de arra még nem voltam kész, hogy megosszam vele a sötét kis titkom, Ruby személyében.Ő mindent tönkre tehetett volna, s még csak most bukkantam rá, nem akartam azonnal szem elől veszíteni. - Csak szeretnék a közeledben lenni. - sóhajtottam, a tekintetem nem emeltem le róla egy pillanatra sem. - Amikor ártasz másoknak. - tettem még hozzá, mielőtt valami egészen más, bizarr dologra gondolna.


635 szó|| youtube || finally found you!  || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Szomb. Jún. 23, 2018 11:37 pm

To: Red girl
i'm came back, mystic falls

Látszott rajta, hogy egy kicsit sem fél tőlem. Bár tény és való, hogy egyelőre nem is tettem szinte semmit ellene. Mondhatni, egy ujjal sem értem hozzá – oh, és még csak nem is hazudok! Meglepő ténymegállapítás. De ez nem is olyan lényeges. Figyeltem, ahogy nyugodtan pozíciót változtat a földön, miközben oldalra döntöttem a fejem, s vizslattam őt tovább.
- Hogy mi vagyok? A rémálmod, szívi. – Vigyorodtam el újfent, de tudtam, hogy nem ilyesféle válaszra várt. Az érdekelte, mi vagyok, úgy értem, fajilag. – Az előbb úgy tűnt, nagyon is tudod, kivel van dolgod. Akkor hát, szerinted, mégis mi vagyok? Vagy csak a nevemet láttad valahol, s gondoltad, megszólítasz egy idegent, hátha bejön a tipped? – Érdeklődtem, miközben az ujjaimat összefűztem magam előtt egy rövid pillanatra. Untam magam, tulajdonképpen. Beszélgetni és normálisan viselkedni olyan… nem Kai Parkeres.
A feltett kérdésre egyszerűen a szemeimet forgattam.
- Tudnék neveket sorolni, kedvesem, de nem fogok. Voltaképpen nem is érdekel, ki örül a személyemnek, s ki nem. Amúgy is mindenki a pokolra kíván, aki csak ismert valaha… - Mikor a „pokol” szócskát ejtettem ki a számon, egy furcsa mosoly is átfutott az ajkaimon. Nem voltam az a fajta, aki nyílt lapokkal játszott, legalábbis nem szerettem mások szájába rágni a választ, de az utalgatás elég vicces volt. Vajon rájön-e arra, mi vagyok, mielőtt mondjuk… elválasztom a nyakától a kis vörös fejét? Ezen eltöprengtem, majd egy sóhajjal a falnak dőltem.
- Nincs rád pazarolni való időm. Tehát… ha nem beszélsz nagyon gyorsan, akkor hamarosan a kezedbe adom a saját fejedet, értve vagyok? – Mindezt játszi könnyedséggel mondtam végig, mintha csak egy mesét olvasnék egy 3 éves kislánynak. Nekem tetszett ez a mese. Olyan szép… olyan vörös… olyan… megható sztori. Röviden felnevettem, majd elszakadva a faltól mellé guggoltam. A térdeimen támaszkodtam meg, s végül újra a nőre tekintettem.
- Hallhatom végre, te ki vagy, s mi ez a kitörő lelkesedésed? Ismersz tán? Tudsz rólam bármit is? Ki a fene vagy? – A szemeit fürkésztem. Válaszokat akartam, lehetőleg minél hamarabb. Amennyiben továbbra sem reagált, mindkét kezemmel hirtelen nyúltam felé, s ragadtam meg végül a fejét. Az elméjébe akartam belemászni, hogy kutakodhassak egy kicsit. Mire nem jó voltaképpen a démoni erő, nem de? Minél inkább kutattam az emlékeiben, önmagam után, annál több dologra jöttem rá vele kapcsolatban. Már ha nem beszélt. Már ha… sikerült elkapnom őt.

381 words ❖ Everybody wants to rule the world ❖ Itt is a válaszom  




We paint white roses red,

Each shade from a different person's head





avatar
Démon vagyok
Play by :
❖ Chris Wood
Keresem :
Léptek száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Csüt. Jún. 21, 2018 6:40 pm


Kai & Jackie




Olyan sokat kerestem, s mikor végre előttem volt, szóhoz sem jutottam. Még oda sem ért hozzám, mikor megszólítottam, de mikor végül ott állt előttem, még inkább elakadt a szavam. Az egyik pillanatban még a sikátor végén volt, majd hirtelen előttem termett, mintha mindvégig ott állt volna. Különös volt, és igaz, hogy nem túlzottan ismertem a boszorkányok varázslatait, de ez valami egészen másnak tűnt. Hiszen ha a boszorkányok képesek lennének ilyesmire, nem volna félnivalójuk a vámpíroktól, nem félnének annyira kapcsolatba lépni velünk, ha bármelyik pillanatban elpárologhatnak. Még a szám is tátva maradt egy pillanatra, ám az ő arcán is láttam némi kíváncsiságot, nyilván érdekelte honnan tudom a nevét, hiszen találkozni még nem volt szerencsénk. Mielőtt még felelhettem volna a szavaira, egy mozdulattal a földre küldött, s úgy is tűnt, hogy ott fog hagyni további mondandó nélkül, ám nagy örömömre az utolsó pillanatban visszafordult hozzám. Ugyanúgy elengedte a kilincset, ahogy én korábban, mikor felbukkant a kis utca végében. Nem keltem fel a földről, csak felhúztam a térdeim, a falnak döntöttem a hátam, onnan figyeltem őt. Élőben sokkal jobban nézett ki, mint a fekete-fehér fotón, s nem csak azért, mert jóképű volt, de az a gonosz csillogás a szemében... Miközben végigmértem, végig arra gondoltam, hogy Ruby mennyire boldog lesz, hogy megtaláltam a Parker boszorkányt, vagy bármi is legyen ő. Egész létezésem alatt azon aggódott, hogy sikerrel járok, rettegett, hogy egy nálam is rosszabb embert kell beengednie az életébe. Ez a tudat pedig csak még szebbé tette a találkozást. - Mielőtt bármit is megmagyarázok - néztem fel rá oldalra billentett fejjel, hunyorítva -, elárulnád, hogy mégis mi a pokol vagy? - szám szegletében mosoly bujkált, nagyon érdekelt, milyen fajt képvisel, mert kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy nem egy sima, mezei boszorkánnyal van dolgom. Nagyon kíváncsivá tett az előbbi kis mutatványával, de bármi is lesz a válasz, csalódni biztosan nem fogok. Olyan régóta vártam már erre a napra, a szívem csak úgy kalapált a mellkasomban, és azt a kis sunyi vigyort sem tudtam letörölni az arcomról, ami alig várta, hogy kiszélesedhessen. Jóformán csillogó szemekkel bámultam őt, kicsit aggódtam is, hogy zavarni fogja, de végül is, olyan vagyok, mint ő. - Ugyan ki ne örülne neked?! - tettem fel a kérdést csodálkozva, egyelőre mást nem árultam el neki, túlzottan érdekelt, hogyan csinálta azt a különös, füstös trükköt. Ettől még inkább izgatott lettem, s nagyon örültem, hogy a földön ülök, különben már lehet felmondták volna a szolgálatot remegő térdeim.


402 szó|| youtube || finally found you!  || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Csüt. Jún. 21, 2018 5:25 pm

To: Red girl
i'm came back, mystic falls

Ohh, Mystic Falls, te gyönyörű, ám de csodálatosan elátkozott kisváros, melynek határát nem régiben léptem át. Mit is rejtenek az utcák, sőt, lakások? Miféle titkokat, rejtélyeket? Hol vannak az én drága unokahúgaim vajon? Na persze, irány a Salvatore iskola. Stefan, a kis jótét lélek, avagy a bűntudattól szenvedő vámpírka igyekszik mindenképpen jót tenni a világ számára, nem igaz? S vajon megmentheti-e a saját lelkét a pokoltól azzal, hogy segít másokon? Vezekel. De miért és kinek? Tulajdonképpen semmi értelme. A lelke nem menekülhet meg attól, ami vár rá. Egy nap, ami véleményem szerint nem is olyan távoli, a pokolra fog kerülni, egyenesen Katherine karmaiba. S az örök szenvedés fog várni rá. Az örök kárhozat. S én örömmel fogok segíteni benne, ha netán a királynőnek kellene a segítségem. Megannyi kínzási módszerem van, mellyel tönkre lehet tenni még inkább Stefant. Vagy bárki mást. Vicces. De hol is tartottunk? Ohh, igen, szóval újra itt vagyok.
Körbetekintettem az utcán, ahogy beljebb lépkedtem. Nem igazán érdekelt, ki lát meg vagy ki sem. Tudtam, hogy nálam aligha van most hatalmasabb – nem tudtak volna csak úgy félreállítani. Hogy túl sok volt az önbizalmam? Azzal sosem volt baj, kérlek.
Tudtam, hogy mit keresek, tudtam, hogy hol találom meg – de előtte tenni akartam egy kitérőt. Csak beszívni a friss, éjszakai levegőt, körbenézni a szerény kisvárosban, mi változott. Meg persze a szokásos, mindennapos teendők, lelkek bezsebelése, hiszen a pokol sír azért, miként új lelkek kerüljenek oda. S én minden erőmmel azon vagyok, hogy segítsek. Én már csak ilyen jófiú vagyok, nem igaz?
Ahogy a sikátorban lépkedtem, kiszúrtam egy vörös hajú teremtést az ajtónál. Lám csak, megvan a mai előétel? Mosolyra húzódtak az ajkaim, majd egy szemvillanás alatt váltam fekete füstté, s tűntem el, majd jelentem meg előtte közvetlenül, néhány másodperccel később. Nem titkoltam, hogy nem vagyok engem. Miért tettem volna? Hiszen nem szokásom hazudni, vagy épp álarcok mögé bújni. Oh, egyáltalán nem. A torka felé nyúltam, mikor kiejtette a nevemet a száján. Várjunk, ennyire híres vagyok, hogy ismer? Hiszen én sosem láttam őt.
- Teljes életnagyságban, kedvesem. – A falhoz húzódott, avagy nekidőlt, s én a tekintetemmel követtem őt. – Azt gyanítom, örülsz a találkozásunknak, de… el kell, hogy keserítselek. Nincs időm a rajongókra. – Biccentettem felé. Érdekelt, honnan tudja, ki vagyok, ám nem volt időm erre. Rá. Arra, hogy egy percig is tovább rabolja az én értékes időmet, melyet tulajdonképpen mással kellene töltenem. A kezemet lendítettem, s úgymond félrelöktem őt anélkül, hogy hozzáértem volna – képességek. Mondtam már, mennyire imádom őket?
Ha a földre került, akkor lepillantottam a nőre és végigmértem szép lassan. Aztán egyszerűen tovább indultam, az ajtó felé, ahol néhány perccel ezelőtt ő maga állt. A kilincsre csúsztattam a kezem, s lenyomtam, ám végül megtorpantam. Valamiért mégis csak izgatta a kis kobakomat, hogy honnan tudhat rólam. Netán Stefanék kedves kis barátja volna? Ha ellenség, azt tudnom kell. Nem mintha változtatna a tényen, hogy megölöm idővel. Hiszen mi okom lenne életben hagyni? A kilincset végül elengedtem, s visszafordultam a nő felé.
- Na jó, legyen neked gyereknap. Itt vagyok, rajongj körbe, s közben meséld el, miért örülsz nekem. – Tártam ki a karjaimat, miközben tettem felé néhány lépést. – Persze, ha netán magadtól nem mesélnél, megoldom, hogy mindent tudjak rólad. Elég csak belenéznem a kis elmédbe. – Tettem hozzá hanyagul, miközben felnevettem, amolyan idegesítő, Kai Parker stílusban. Hah, persze nem számomra volt ez idegesítő.

548 words ❖ Everybody wants to rule the world ❖ Hello, skizo girl




We paint white roses red,

Each shade from a different person's head





avatar
Démon vagyok
Play by :
❖ Chris Wood
Keresem :
Léptek száma :
15

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Csüt. Jún. 21, 2018 4:00 pm


Kai & Jackie




Kezdett az idegeimre menni ez a város. Túl kicsi volt, teli rengeteg kíváncsi emberrel, amitől felfordult a gyomrom. Nem gyilkolhattam kedvemre, vissza kellett fognom magam, amit általában nem tettem meg, nem volt vesztenivalóm. De már olyan közel éreztem magamat célomhoz, nem bukhattam el egy aprócska hiba miatt. Óvatosnak kellett lennem, valódi árnynak az éjszakában. Szerencsére Ruby sem tett nekem keresztbe, a legutóbbi este óta, mikor szabadnapot "adtam" neki. Egyelőre nem forraltam bosszút, vagy bárminemű tervet Cedric ellen, de biztos voltam benne, hogy a gazdatestem sejti, hogy nem fogok csöndben ülni a háttérben, és végignézni, hogy egy haszontalan zongoristára fordítsa az idejét, ezzel pazarolva az enyémet. A Parker boszorkányra akartam minden erőmmel fókuszálni, még akkor is, ha veszett ügynek tűnt. Hiába jöttem ide, hiába követtem a nyomokat, amiket maga mögött hagyott, kezdtem azt hinni egy másolóval van dolgom, vagy csak egy egyszerű pszichopatával, aki nem bír a vérével. A Grill jelenleg menedéket nyújtott nekem, egy helyet, ahol megpihenhetek, de még a második pohár whisky után sem éreztem magam jobban, hol ujjaimmal doboltam az asztalon, hol egyik lábammal a padlón. Képtelen voltam nyugton ülni, Ruby volt az az ücsörgős fajta, aki tétlenül mereng az élet nagy dolgain, én cselekedni akartam, tenni valamit, de jelenesetben nem tudtam, mit. Az kicsit vigasztalt, hogy Ruby pokolian másnapos lesz holnap, ha esetleg övé lesz az irányítás, szegény lány nem bírta az alkoholt, így amikor csak tehettem, leittam magam a sárga földig lefekvés előtt. Ha ő kel fel, rossz napja lesz, ha én... meg se kottyan, egy kis fejfájással megúszom.
Levegőre volt szükségem, így a hátsó ajtón távoztam, és hátamat a hűs falnak vetettem, miközben a következő lépésemet próbáltam kitalálni. Már arra is gondoltam, hogy felkeresek egy boszorkányt, de mivel egyszer már megtettem, és nem találta a férfit, inkább letettem róla. Tudtam, hogy nem lehet halott, túl sok nyom vezetett ebbe a kisvárosba ahhoz, hogy ne ő legyen az. Halott semmiképp nem lehet, erre gondolni sem akartam.
Emlékeztem még a legutóbbi alkalomra, mikor itt jártunk, ugyanebben a sikátorban. Fantasztikusan szórakoztam, miközben Ruby az összeomlás szélére került. Vér tapadt a kezeihez, valaki más, valaki ártatlan vére, és újra meg újra az én nevemet átkozta. Pokoli napok voltak, az önmegtartóztatást nem nekem találták ki, a szomjúság marta a torkom, de nem számított a szenvedésem, ha ezzel a hercegnő életét megkeseríthetem. Azóta egész nyugis élete volt, nem okoztam neki meglepetést, nem hagytam neki üzeneteket, vagy fejtörőket, de ez talán még annál is rosszabb volt számára. A csend. A nyugalom. Vészjósló, ha engem kérdezel, s amíg ő attól félt, mivel állok elő legközelebb, volt időm Malachai Parkerre koncentrálni. A férfire, akit már olyan régóta kerestem, s akinek nem leltem a nyomára, bármennyire is próbálkoztam.
Ellöktem magam a faltól, készen arra, hogy visszasétáljak az asztalomhoz, folytatva ezzel az ivászatot, de ahogy ujjaim a kilincsre vándoroltak, léptek zaja ütötte meg a fülem. Nem akartam vele foglalkozni, nem volt kedvem senki társaságában tölteni az időt, de valami azt súgta, forduljak meg, nézzek oda, s ennek az érzésnek, ennek a sugallatnak nem tudtam ellenállni. A lélegzetem elakadt, ahogy az árnyékban megpillantottam az ismeretlen alak arcát. Rá kellett eszmélnem, hogy nem ismeretlen. Egyáltalán nem, hiszen ő szerepelt azon a képen az újságcikkben, ami jelenleg valahol az egyik kabátom zsebében lapult. Ami még a felbukkanásánál is jobban ledöbbentett, hogy pontosan úgy néz ki, mint azon a fotón, egy évet sem öregedett. Egy idősödő boszorkányra számítottam, persze nem ez lenne az első eset, hogy olyan boszorkányba botlok, aki fiatalabbnak néz ki a koránál, vagy akinek már a föld alatt kellene rothadnia, mégis él, s virul. Talán mégiscsak a felbukkanása volt a legnagyobb meglepetés. Egy ajándék ezen a nehéz estén. A szavak hirtelen a torkomon akadtak, csak bámultam rá, mintha egy rég elveszett barátom bukkant volna fel, vagy valamiféle megváltó. - Malachai Parker? - eredetileg kijelentésnek szántam, de a meghökkentségem miatt kérdés formálódott belőle. Ennyi. Mindössze ennyit sikerült kinyögnöm, és egy széles vigyor ült ki az arcomra, meg kellett támaszkodnom a falnál, hogy ne rogyjak össze izgalmamban.


657 szó|| youtube || finally found you!  || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
22

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Pént. Jan. 05, 2018 1:06 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
349

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Utcák / Sikátorok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Mystic Grill-
^
ˇ