Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
suttogások
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Vezetõk képességei

Always and Forever
Yesterday at 11:26 pm



Zack Reed

Kai Parker
Yesterday at 10:03 pm



Elkészültem!

Zack Reed
Yesterday at 9:28 pm



Bonnie Bennett

Bonnie Bennett
Yesterday at 7:20 pm



Sikátor

Ruby Jacqueline Hale
Yesterday at 6:40 pm



Trónterem

Kai Parker
Szer. Jún. 20, 2018 11:57 pm



Elisabeth Saltzman

Elisabeth Saltzman
Szer. Jún. 20, 2018 2:36 pm



Charlotte "Charlie" Grey

Patrick Joseph Reynolds
Szer. Jún. 20, 2018 2:15 pm



Törlések, figyelmeztetések

Always and Forever
Szer. Jún. 20, 2018 2:31 am



VIP terem

Always and Forever
Szer. Jún. 20, 2018 2:29 am
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 6 4
Boszorkányok 4 0
Vérfarkasok 0 3
Hibridek 2 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 0 0
Szirének 1 0
Démonok 1 1
Vadászok 1 1
Emberek 0 2
Összesen 15 13

Share | 
 

 Sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Yesterday at 6:40 pm


Kai & Jackie




Olyan sokat kerestem, s mikor végre előttem volt, szóhoz sem jutottam. Még oda sem ért hozzám, mikor megszólítottam, de mikor végül ott állt előttem, még inkább elakadt a szavam. Az egyik pillanatban még a sikátor végén volt, majd hirtelen előttem termett, mintha mindvégig ott állt volna. Különös volt, és igaz, hogy nem túlzottan ismertem a boszorkányok varázslatait, de ez valami egészen másnak tűnt. Hiszen ha a boszorkányok képesek lennének ilyesmire, nem volna félnivalójuk a vámpíroktól, nem félnének annyira kapcsolatba lépni velünk, ha bármelyik pillanatban elpárologhatnak. Még a szám is tátva maradt egy pillanatra, ám az ő arcán is láttam némi kíváncsiságot, nyilván érdekelte honnan tudom a nevét, hiszen találkozni még nem volt szerencsénk. Mielőtt még felelhettem volna a szavaira, egy mozdulattal a földre küldött, s úgy is tűnt, hogy ott fog hagyni további mondandó nélkül, ám nagy örömömre az utolsó pillanatban visszafordult hozzám. Ugyanúgy elengedte a kilincset, ahogy én korábban, mikor felbukkant a kis utca végében. Nem keltem fel a földről, csak felhúztam a térdeim, a falnak döntöttem a hátam, onnan figyeltem őt. Élőben sokkal jobban nézett ki, mint a fekete-fehér fotón, s nem csak azért, mert jóképű volt, de az a gonosz csillogás a szemében... Miközben végigmértem, végig arra gondoltam, hogy Ruby mennyire boldog lesz, hogy megtaláltam a Parker boszorkányt, vagy bármi is legyen ő. Egész létezésem alatt azon aggódott, hogy sikerrel járok, rettegett, hogy egy nálam is rosszabb embert kell beengednie az életébe. Ez a tudat pedig csak még szebbé tette a találkozást. - Mielőtt bármit is megmagyarázok - néztem fel rá oldalra billentett fejjel, hunyorítva -, elárulnád, hogy mégis mi a pokol vagy? - szám szegletében mosoly bujkált, nagyon érdekelt, milyen fajt képvisel, mert kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy nem egy sima, mezei boszorkánnyal van dolgom. Nagyon kíváncsivá tett az előbbi kis mutatványával, de bármi is lesz a válasz, csalódni biztosan nem fogok. Olyan régóta vártam már erre a napra, a szívem csak úgy kalapált a mellkasomban, és azt a kis sunyi vigyort sem tudtam letörölni az arcomról, ami alig várta, hogy kiszélesedhessen. Jóformán csillogó szemekkel bámultam őt, kicsit aggódtam is, hogy zavarni fogja, de végül is, olyan vagyok, mint ő. - Ugyan ki ne örülne neked?! - tettem fel a kérdést csodálkozva, egyelőre mást nem árultam el neki, túlzottan érdekelt, hogyan csinálta azt a különös, füstös trükköt. Ettől még inkább izgatott lettem, s nagyon örültem, hogy a földön ülök, különben már lehet felmondták volna a szolgálatot remegő térdeim.


402 szó|| youtube || finally found you!  || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
17

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Yesterday at 5:25 pm

To: Red girl
i'm came back, mystic falls

Ohh, Mystic Falls, te gyönyörű, ám de csodálatosan elátkozott kisváros, melynek határát nem régiben léptem át. Mit is rejtenek az utcák, sőt, lakások? Miféle titkokat, rejtélyeket? Hol vannak az én drága unokahúgaim vajon? Na persze, irány a Salvatore iskola. Stefan, a kis jótét lélek, avagy a bűntudattól szenvedő vámpírka igyekszik mindenképpen jót tenni a világ számára, nem igaz? S vajon megmentheti-e a saját lelkét a pokoltól azzal, hogy segít másokon? Vezekel. De miért és kinek? Tulajdonképpen semmi értelme. A lelke nem menekülhet meg attól, ami vár rá. Egy nap, ami véleményem szerint nem is olyan távoli, a pokolra fog kerülni, egyenesen Katherine karmaiba. S az örök szenvedés fog várni rá. Az örök kárhozat. S én örömmel fogok segíteni benne, ha netán a királynőnek kellene a segítségem. Megannyi kínzási módszerem van, mellyel tönkre lehet tenni még inkább Stefant. Vagy bárki mást. Vicces. De hol is tartottunk? Ohh, igen, szóval újra itt vagyok.
Körbetekintettem az utcán, ahogy beljebb lépkedtem. Nem igazán érdekelt, ki lát meg vagy ki sem. Tudtam, hogy nálam aligha van most hatalmasabb – nem tudtak volna csak úgy félreállítani. Hogy túl sok volt az önbizalmam? Azzal sosem volt baj, kérlek.
Tudtam, hogy mit keresek, tudtam, hogy hol találom meg – de előtte tenni akartam egy kitérőt. Csak beszívni a friss, éjszakai levegőt, körbenézni a szerény kisvárosban, mi változott. Meg persze a szokásos, mindennapos teendők, lelkek bezsebelése, hiszen a pokol sír azért, miként új lelkek kerüljenek oda. S én minden erőmmel azon vagyok, hogy segítsek. Én már csak ilyen jófiú vagyok, nem igaz?
Ahogy a sikátorban lépkedtem, kiszúrtam egy vörös hajú teremtést az ajtónál. Lám csak, megvan a mai előétel? Mosolyra húzódtak az ajkaim, majd egy szemvillanás alatt váltam fekete füstté, s tűntem el, majd jelentem meg előtte közvetlenül, néhány másodperccel később. Nem titkoltam, hogy nem vagyok engem. Miért tettem volna? Hiszen nem szokásom hazudni, vagy épp álarcok mögé bújni. Oh, egyáltalán nem. A torka felé nyúltam, mikor kiejtette a nevemet a száján. Várjunk, ennyire híres vagyok, hogy ismer? Hiszen én sosem láttam őt.
- Teljes életnagyságban, kedvesem. – A falhoz húzódott, avagy nekidőlt, s én a tekintetemmel követtem őt. – Azt gyanítom, örülsz a találkozásunknak, de… el kell, hogy keserítselek. Nincs időm a rajongókra. – Biccentettem felé. Érdekelt, honnan tudja, ki vagyok, ám nem volt időm erre. Rá. Arra, hogy egy percig is tovább rabolja az én értékes időmet, melyet tulajdonképpen mással kellene töltenem. A kezemet lendítettem, s úgymond félrelöktem őt anélkül, hogy hozzáértem volna – képességek. Mondtam már, mennyire imádom őket?
Ha a földre került, akkor lepillantottam a nőre és végigmértem szép lassan. Aztán egyszerűen tovább indultam, az ajtó felé, ahol néhány perccel ezelőtt ő maga állt. A kilincsre csúsztattam a kezem, s lenyomtam, ám végül megtorpantam. Valamiért mégis csak izgatta a kis kobakomat, hogy honnan tudhat rólam. Netán Stefanék kedves kis barátja volna? Ha ellenség, azt tudnom kell. Nem mintha változtatna a tényen, hogy megölöm idővel. Hiszen mi okom lenne életben hagyni? A kilincset végül elengedtem, s visszafordultam a nő felé.
- Na jó, legyen neked gyereknap. Itt vagyok, rajongj körbe, s közben meséld el, miért örülsz nekem. – Tártam ki a karjaimat, miközben tettem felé néhány lépést. – Persze, ha netán magadtól nem mesélnél, megoldom, hogy mindent tudjak rólad. Elég csak belenéznem a kis elmédbe. – Tettem hozzá hanyagul, miközben felnevettem, amolyan idegesítő, Kai Parker stílusban. Hah, persze nem számomra volt ez idegesítő.

548 words ❖ Everybody wants to rule the world ❖ Hello, skizo girl




We paint white roses red,

Each shade from a different person's head





avatar
Démon vagyok
Kapcsolatban :
❖ Myself (Queen of Hell in future)
Play by :
❖ Chris Wood
Léptek száma :
2

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Yesterday at 4:00 pm


Kai & Jackie




Kezdett az idegeimre menni ez a város. Túl kicsi volt, teli rengeteg kíváncsi emberrel, amitől felfordult a gyomrom. Nem gyilkolhattam kedvemre, vissza kellett fognom magam, amit általában nem tettem meg, nem volt vesztenivalóm. De már olyan közel éreztem magamat célomhoz, nem bukhattam el egy aprócska hiba miatt. Óvatosnak kellett lennem, valódi árnynak az éjszakában. Szerencsére Ruby sem tett nekem keresztbe, a legutóbbi este óta, mikor szabadnapot "adtam" neki. Egyelőre nem forraltam bosszút, vagy bárminemű tervet Cedric ellen, de biztos voltam benne, hogy a gazdatestem sejti, hogy nem fogok csöndben ülni a háttérben, és végignézni, hogy egy haszontalan zongoristára fordítsa az idejét, ezzel pazarolva az enyémet. A Parker boszorkányra akartam minden erőmmel fókuszálni, még akkor is, ha veszett ügynek tűnt. Hiába jöttem ide, hiába követtem a nyomokat, amiket maga mögött hagyott, kezdtem azt hinni egy másolóval van dolgom, vagy csak egy egyszerű pszichopatával, aki nem bír a vérével. A Grill jelenleg menedéket nyújtott nekem, egy helyet, ahol megpihenhetek, de még a második pohár whisky után sem éreztem magam jobban, hol ujjaimmal doboltam az asztalon, hol egyik lábammal a padlón. Képtelen voltam nyugton ülni, Ruby volt az az ücsörgős fajta, aki tétlenül mereng az élet nagy dolgain, én cselekedni akartam, tenni valamit, de jelenesetben nem tudtam, mit. Az kicsit vigasztalt, hogy Ruby pokolian másnapos lesz holnap, ha esetleg övé lesz az irányítás, szegény lány nem bírta az alkoholt, így amikor csak tehettem, leittam magam a sárga földig lefekvés előtt. Ha ő kel fel, rossz napja lesz, ha én... meg se kottyan, egy kis fejfájással megúszom.
Levegőre volt szükségem, így a hátsó ajtón távoztam, és hátamat a hűs falnak vetettem, miközben a következő lépésemet próbáltam kitalálni. Már arra is gondoltam, hogy felkeresek egy boszorkányt, de mivel egyszer már megtettem, és nem találta a férfit, inkább letettem róla. Tudtam, hogy nem lehet halott, túl sok nyom vezetett ebbe a kisvárosba ahhoz, hogy ne ő legyen az. Halott semmiképp nem lehet, erre gondolni sem akartam.
Emlékeztem még a legutóbbi alkalomra, mikor itt jártunk, ugyanebben a sikátorban. Fantasztikusan szórakoztam, miközben Ruby az összeomlás szélére került. Vér tapadt a kezeihez, valaki más, valaki ártatlan vére, és újra meg újra az én nevemet átkozta. Pokoli napok voltak, az önmegtartóztatást nem nekem találták ki, a szomjúság marta a torkom, de nem számított a szenvedésem, ha ezzel a hercegnő életét megkeseríthetem. Azóta egész nyugis élete volt, nem okoztam neki meglepetést, nem hagytam neki üzeneteket, vagy fejtörőket, de ez talán még annál is rosszabb volt számára. A csend. A nyugalom. Vészjósló, ha engem kérdezel, s amíg ő attól félt, mivel állok elő legközelebb, volt időm Malachai Parkerre koncentrálni. A férfire, akit már olyan régóta kerestem, s akinek nem leltem a nyomára, bármennyire is próbálkoztam.
Ellöktem magam a faltól, készen arra, hogy visszasétáljak az asztalomhoz, folytatva ezzel az ivászatot, de ahogy ujjaim a kilincsre vándoroltak, léptek zaja ütötte meg a fülem. Nem akartam vele foglalkozni, nem volt kedvem senki társaságában tölteni az időt, de valami azt súgta, forduljak meg, nézzek oda, s ennek az érzésnek, ennek a sugallatnak nem tudtam ellenállni. A lélegzetem elakadt, ahogy az árnyékban megpillantottam az ismeretlen alak arcát. Rá kellett eszmélnem, hogy nem ismeretlen. Egyáltalán nem, hiszen ő szerepelt azon a képen az újságcikkben, ami jelenleg valahol az egyik kabátom zsebében lapult. Ami még a felbukkanásánál is jobban ledöbbentett, hogy pontosan úgy néz ki, mint azon a fotón, egy évet sem öregedett. Egy idősödő boszorkányra számítottam, persze nem ez lenne az első eset, hogy olyan boszorkányba botlok, aki fiatalabbnak néz ki a koránál, vagy akinek már a föld alatt kellene rothadnia, mégis él, s virul. Talán mégiscsak a felbukkanása volt a legnagyobb meglepetés. Egy ajándék ezen a nehéz estén. A szavak hirtelen a torkomon akadtak, csak bámultam rá, mintha egy rég elveszett barátom bukkant volna fel, vagy valamiféle megváltó. - Malachai Parker? - eredetileg kijelentésnek szántam, de a meghökkentségem miatt kérdés formálódott belőle. Ennyi. Mindössze ennyit sikerült kinyögnöm, és egy széles vigyor ült ki az arcomra, meg kellett támaszkodnom a falnál, hogy ne rogyjak össze izgalmamban.


657 szó|| youtube || finally found you!  || kredit || inspirate by


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
17

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Pént. Jan. 05, 2018 1:06 pm

Szabad játéktér.

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
297

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Pént. Okt. 20, 2017 10:59 pm


Arianna & Ruby

the monsters live inside us

Ha valaki azt mondaná, hogy Jackie ki fog szúrni velem, gondolkodás nélkül hinnék neki. Mert ő ezt csinálja, ha érzi, hogy el fogja veszíteni a hatalmát, tesz valamit, hogy megnehezítse az életem. Kivéve akkor, ha még időben veszem át tőle a stafétát, amire jelen esetben nem volt lehetőségem. Kiesett minden a fejemből, amit ő csinált, nem emlékeztem egyáltalán a mardosó éhségre, amivel sanyargatta magát, csak hogy nekem ártson. Legalább nem ölt meg több tucat embert, ez vigasztalt, ámbár így velem végeztette el a piszkos munkát, amit ő annyira imád. Velem, aki gyűlöli, ha ölnie kell, aki inkább választja a tasakos vért, vagy az igézést, minthogy bárkinek is komolyan ártson. Minden érzelem hirtelen tört rám, harag, félelem, éhség, szomorúság, s mindez egyszerre, a sikátorban, ahol az áldozatom mellett térdeltem. Amikor megláttam a túlsó végében lévő alakot, gondolkodni sem tudtam, nem menekültem el, helyette könnyekben törtem ki,és csak egyetlen szót tudtam ismételgetni: sajnálom. Mintha az bármin is változtatott volna, mintha attól visszacsinálhattam volna a tettem. - Jacqueline, te átkozott szörnyeteg! - szitkozódtam hangosan, először nem is figyeltem fel a lány közeledtére, mert teljesen mindegy volt, hogy itt van valaki, vagy sem. A baj már megtörtént, de a neheze még hátra volt. A haragtól alig láttam tisztán, a gondolataim kuszák, értelmetlenek voltak. A lány szavai először el se jutottak a tudatomig, bár hallottam, és értelmezni is tudtam őket, nem számított. Nem érdekelt, mit tettem, illetve túlságosan is érdekelt, de a dühömet nem tudtam csillapítani, és nem akartam még valakinek ártani. Jackie már eleget tett, nem adhattam neki még többet, nem tapadhatott a kezemhez több vér. Az ő tetteiért is én voltam a felelős, mert nem gondoltam bele, mivel járhat, ha egy magamfajta vámpírrá változik. Bárcsak meghaltam volna azon az éjszakán! Értatlenül eszméltem fel a gondolataimból, teljes meghökkenésemben felpillantottam a vörös hajú lányra. Úgy tűnt, mintha nem először csinálna ilyet, még nálam is profibbnak tűnt, pedig nem először gyilkolok meg valakit hideg vérrel. Igaz, általában Jackie piszkát takarítom el. - Miért nem menekülsz? Hogy lehetsz ilyen nyugodt?! - kérdeztem hisztérikusan, majd nagy nehezen felnyomtam magam a földről. A tenyereim koszosak lettek a sikátor nedves aszfaltjától, amit a nedves nadrágomba töröltem. Kiborító volt a kedves, higgadt hang, amit felém intézett, a szavai,a viselkedése. Nem értetem, mi folyik itt, már kezdtem azt gondolni, hogy ez nem a valóság. - Mit... mit akarsz tenni a hullával? - nem volt erőm tiszta fejjel végiggondolni, mit kellene csinálni, egyszerűen képtelen voltam bármit kitalálni, maga a gondolkodás is nehezemre esett. Remélni tudtam csak, hogy a vörös hajú lány tudja, mi a teendő, én jelen állapotomban a városban is eltévedtem volna, egy holtest most csak púp volt a hátamon, egy mocskos, véres teendő, ami túl nagy falat volt.

446 szó ||



Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
17

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Szomb. Szept. 02, 2017 3:39 pm



Arianna & Ruby
When two lunatic meets

Mi az, Arianna, csaknem félsz? – hallottam meg a gúnyos hangot a fejemben, ami miatt egyből ökölbe szorítottam a kezemet, olyan erősen, hogy a körmöm a bőrömbe vájt, és a vérem kiserkent. Ezt azonban szinte meg sem éreztem, csak arra koncentráltam, hogy Carát a helyén tudjam tartani, és ne hagyjam, hogy átvegye az irányítást a fejem felett. Épp ezért a provokálására nem is reagáltam semmit, csak igyekeztem elterelni a gondolataimat, olyanokra gondolni, amiket ő egyértelműen utált. Kedvesség, segítőkészség, gyengédség. Eszembe idéztem azokat az alkalmakat, amikor az emberek újra és újra segítettek nekem, pedig nem is ismertek. Csak egy idegen voltam a számukra, ők mégis úgy gondoskodtak rólam, mintha régi ismerősök lettünk volna.
Éreztem, ahogy a hirtelen támadt rémület felszáll a csontjaimról, és helyét a nyugalom veszi át. Ellazítottam az izmaimat, és vettem egy mély levegőt. Igen, képes vagyok önuralmat tanúsítani, az a szörnyeteg most nem fog diadalmaskodni – határoztam el magamban, és még több emlék után kutattam az elmémben.
Cara kárörvendő nevetését hirtelen félelem vette át, ahogy érezte, kezdem elnyomni magamban, hogy megint be akarom zárni az az ajtó mögé, ahol tartani szoktam őt, ahonnan nem tud szólni hozzám, vagy befolyással lenni az elmémre. A boldog, kedves emlékek a segítségemre voltak, ám aztán hirtelen mind rémálomba fordult, én pedig felsikoltottam magamban. Cara kezdett átszivárogni, ahogy újra kiontotta az én arcommal azoknak az embereknek a vérét, akik segítettek nekem. Éreztem azt az élvezetet, amit ő is, a vér édes zamatát, a telhetetlenségét és mohóságát, ahogy egyre csak kortyolta az életadó nedűt, és ahogy ereit erő és hatalom töltötte meg. Nem akartam ezt. Én nem voltam szörnyeteg vele ellentétben, ezért nem hagytam, hogy így is állítson be. Túl sokszor voltam már gyenge, túl sokszor hagytam már ilyen módon, hogy a hatalmas bűntudatomat kihasználva átvegye az irányítást, de ma ez nem fog megtörténni. Egyszerűen nem történhetett meg.
Fejemet oldalra fordítottam a sikátor végében álló alakhoz. Hallottam, ahogy a halott embertől kér elnézést, éreztem a kétségbeesését és fájdalmát azért, amiért ismét kioltott egy életet. Teljesen át tudtam érezni a helyzetét, hiszen én is hányszor jártam ebben a cipőben! Egy részem, pontosan ez az együttérzés miatt segíteni akart a lánynak, míg a másik azért sikított, hogy meneküljek. A józan eszemre kellett volna valószínűleg hallgassak, mert egyértelműen nem volt jó ötlet odamenni a lányhoz, miközben egy halott, véres tetem volt a közelében, mert ennyire jó az önuralmam azért nem volt. De meg akartam mutatni Carának, hogy nem vagyok olyan gyenge, mint amilyennek tart. Megacéloztam hát az akaratomat, és összepréselt ajkakkal a lány felé vettem az irányt.
Két-három lépés megtétele után már ott is álltam a lány mellett, mielőtt azonban bármit is szóltam volna hozzá, csak kikerültem, és a holttest mellé leguggoltam. Ujjamat az orrához emeltem, és azt vártam, hogy fúj-e ki levegőt vagy sem. A másodpercek perceknek tűntek, az is lehet, hogy azok is voltak, de nem számított, hogy mennyit vártam, nem történt változás. Lehunytam a szemeimet, és nyeltem egy nagyot, miközben úgy kellett erővel elterelnem a gondolataimat a vérről, ami a halott nyaka körül virított. Miután meggyőződtem arról, hogy még én vagyok, és Cara nem szabadult ki, felegyenesedtem, és együttérző arccal a lány felé fordultam, még a vállát is megszorítottam némileg bátorítóan, hogy ezzel is kifejezzem az érzéseimet.
- Sajnálom, ami történt, tényleg – mondtam neki gyengéden, nehogy megijesszem, amire elég nagy volt az esély ebben a zaklatott állapotában. – De el kell tüntetnünk a testét, mielőtt valaki olyan találná meg, akinek nem kellene – tettem hozzá óvatosan, utalva a seriffre, vagy bármely egyszerű emberre, aki nincs tisztában a természetfeletti világgal. Ez a lány sem akarhatta, hogy a nyomába szegődjenek, üldözzék őt, aminek eredménye az lett volna csupán, hogy még többet kell gyilkolnia. Tapasztalatból tudtam, hogy az ember lelke kicsit sem lesz könnyebb ettől. Épp ezért reméltem, hogy nem fogja elutasítani a segítségemet.

623 ; music ; Let me help you <3

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Hétf. Aug. 28, 2017 4:19 pm




Arianna & Ruby


Ha tudtam volna, hogy az átváltozástól kialakul Jackie, messzire elkerülöm azt a vámpírt, inkább a halált választottam volna, mint ezt az életet. A vicces az egészben, hogy a vámpírvér mondhatni meggyógyította az agyam, mégis kialakult a másik személyiségem, aki megkeserítette az életem. Miért nem lehettem olyan eset, aki nem emlékszik semmire, mikor visszakapja a gyeplőt? Az emlékezetkiesés, a tudatlanság még mindig jobb lenne, mint végignézni, ahogy ez a szörnyeteg tönkreteszi az életem. Minden egyes pillanatnál ott voltam, végignéztem a szörnyűségeket, mégsem tehettem semmit ellene, hiába küzdöttem. Ha Jackie egyszer átvette az uralmat, napokba, néha hetekbe telt, mire újra irányítani tudtam a saját testem, amiben ilyenkor csak egy potyautas voltam. Gyűlöltem az egészet, hogy Jackie által vér tapad a kezeimhez, halott embereket hagyok magam után bármerre is megyek... Elegem volt az egészből, orvoshoz pedig nem fordulhattam, mert vajon képes lenne bármelyik gyógyszer is elnyomni bennem ezt a förmedvényt, aki még nevet is kapott a torz elmémtől? Tompítani talán, de az én esetemben ez nem volt elég, ráadásul fennállt a veszélye, hogy épp akkor bukkan fel, mikor meglátogatok egy orvost, ha pedig rájönne, hogy mire készülök, rögtön megölné az illetőt. Így is elég embert megölt már, nem akartam pont én a kezére adni még egy ártatlan lelket. Nem akartam több gyilkosságot, vagy több vért látni, már magától a piros színtől is rosszul voltam. Jacqueline-től pedig szó szerint hányingerem támadt, ha rá gondoltam, vagy ha megéreztem a fejemben motoszkálni. Undorodtam tőle, s én lettem volna a legboldogabb ember a világon, ha végleg eltűnik.
A motelben tértem magamhoz, csurom vizesen, a ruháim testemre tapadtak, vörös hajam egész sötétnek tűnt, a nyakamhoz és arcomhoz ragadt. Eltűrtem egy hajtincset, ami a szemembe lógott, s igyekeztem nem kitörni a fogaimat vacogás közben. Ahogy felültem az ágyban, ami szintén vizes és hűvös volt, ahol korábban feküdtem, hirtelen megéreztem a feltörő éhséget. A torkom kapart, égett, elviselhetetlen fájdalmat éreztem a nyelőcsövemben, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy néhány nappal ezelőtt táplálkoztam. Próbáltam felidézni, hogy mi történt azóta, de először csupán a sötétséget találtam, aztán homályos foltokat, beletelt néhány hosszú, végtelennek tűnő percbe, mire bevillantak a képek. A telefonom után kezdtem kutatni, de helyette csak egy naptárt találtam az éjjeliszekrényen, bekarikázva rajta a napok, vastagon, piros filccel. Összesen tizennégy napot számoltam, aztán újra megpróbáltam felidézni a kiesett időt, a holtesteket, a vért, de... semmi. Végül megértettem, hogy mindez Jackie játéka volt. A naptár tetején nagy betűkkel ez állt: Jó szórakozást, kislány! Dühömben a falhoz vágtam a kislámpát, ami üvegszilánkokat, és fülsüketítő csöndet hagyott maga után. A hajamba túrva rogytam a padlóra. Néhány pillanatig csak küzdöttem, hogy levegőhöz jussak, de az égető érzés a torkomban nem hagyott nyugodni. Nem tudtam az éhségtől gondolkodni, csak bámultam a barna, ízléstelen szőnyeget, a szilánkok,és a lámpa maradványai mellett térdepelve. Könnyek áztatták az arcom, de Jacqueline jelenlétét legalább nem éreztem. Tudtam, hogy vérhez kell jutnom, mielőtt még egyesével kezdem lemészárolni a város lakóit ennek a szörnyetegnek köszönhetően. Újra kétségbeesés, és félelem uralkodott el rajtam, mintha újra törékeny halandó lennék a tévképzeteimmel, amik az őrületbe kergettek. A légzésemet nem tudtam kontrollálni, kapkodó lélegzetvételekkel próbáltam tüdőmet megtölteni oxigénnel, nem sok sikerrel. Levegőre volt szükségem. Négykézláb elmásztam az ajtóig, ahol a kilincsbe kapaszkodva húztam fel magam a földről, s ahogy a kilincset elfordítottam, arcomat megcsapta a friss levegő. Odakint sötét volt, egy lelket sem lehetett látni, de ekkor már nem tudtam tisztán gondolkodni, az éhség és a paranoia olyan szinten uralta az elmém, amire még maga Jackie sem volt képes. Kibotorkáltam az utcákra, a fülem zúgott, szédültem, így újra és újra meg kellett támaszkodnom az épületek falain, hogy ne essek össze, valamint előrébb jussak. Időnként Jackie hangját hallottam a fejemben, mintha szólongatna, rajtam nevetne. Teljesen őrült üzemmódba kapcsoltam, az arcom félpercenként eltorzult az éhségtől, a szemeim vörösben úsztak, s talán egy teljes óra is eltelt, mire a moteltől a Grillig jutottam, de alig sikerült tenyeremmel megtámaszkodnom a bejárat melletti falnál, a térdeim megadták magukat, én pedig a földre zuhantam. Néhány pillanatig szédelegve próbáltam feltápászkodni, aztán a semmiből egyszer csak kezeket éreztem a testem köré fonódni, ahogy valaki felhúzott a földről. A férfi nálam kicsit idősebb lehetett, a látásom még mindig homályos volt, így nehéz volt kivennem az alakját, vagy a vonásait. A szemfogaim azonnal előbújtak, ahogy megéreztem a belőle áradó melegséget, a szavaira még csak figyelni sem tudtam, de mielőtt még ártottam volna neki, megragadtam a kabátjánál fogva és közel húztam magamhoz, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Fuss! Ne állj meg! Keress segítséget! - utasítottam, mire ő szó nélkül rohanni kezdett, de a félelemtől ő sem tudott gondolkodni. Rossz irányba ment. Az épület mögé rohant, a sikátorba, nekem mindössze egyetlen pislogásnyi idő kellett, hogy elé kerüljek. Ordítása lassan elhalt, ahogy fogaim átszakították nyaka vékony bőrét. A vére azonnal megtöltötte a számat, mohón kortyoltam belőle, s az a néhány, rövidke perc, amíg ajkaim a torkára tapadtak, mindössze röpke másodperceknek tűnt. Egészen addig fel sem tűnt, hogy a sikátor másik végében áll valaki, míg a férfi teste kicsúszott a szorításomból, és holtan nem esett össze. Nem tűnt fel azonnal, hogy mit tettem, hiába próbáltam meg megmenteni a férfi életét. Megöltem. A könnyek újból feltörtek belőlem, rázkódó testtel guggoltam le a férfi mellé, a pulzusát kerestem, de mindenhol csak ragadós vért tapintottam. - Úgy sajnálom... sajnálom! - zokogtam, még mindig nedves hajam az arcomba hullott. Ujjatlan fölsőm most már nem csak nedves, de foltokban vörös is volt a vértől.
890 szó ● Imádtam! zene: monsters
●●


Actually, the best gift you
could have given her was
a lifetime of adventures

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
my sanity

Léptek száma :
17

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   Hétf. Aug. 21, 2017 6:20 pm



Arianna & Ruby
When two lunatic meets

Az élet sosem volt fenékig tejfel, és én ezt első kézből tapasztaltam meg. Emlékszem, régebben, amikor még ember voltam, semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy egy szerető férjet tudhassak az oldalamon, legyenek gyerekeim, és olyan harmonikus házasságban élhessek, mint amilyen a szüleimnek volt. Mondhatni, egy tündérmesében éltem, egészen addig, amíg az egész világ egy rossz rémálommá nem változott. Szépen sorban vesztettem el mindenkit, még azt a lányt is, aki voltam. Amióta ugyanis vámpír lettem, mindenhol csak a pusztítás jött utánam. Amerre jártam, mindenhol holtest hegyeket hagytam magam mögött, a bűntudatom pedig egyre csak növekedett.
Miért nem végzek magammal? Miért nem veszem csak le a napgyűrűmet, és hagyom, hogy porrá égjek a napon? Miért szenvedek még egyáltalán? Miért? Miért?!
Minden nap feltettem magamnak ezeket a kérdéseket, de egyszerűen nem találtam rájuk választ. Addig, amíg Finn még életben volt, úgy éreztem, hogy van valami értelme az életemnek. Teljes szívemből szerettem őt, és tudom, hogy ő is ugyanígy érzett irántam – Cara pontosan ezért vette el tőlem. Elvette a szeretteimet, az életemet, a reményeimet.
Asha arra tanított, hogy küzdjek, hogy soha ne adjam fel, de én már nem láttam ennek értelmét. Minek küszködjek, ha felesleges? Mert bármennyire is próbálkozok, bármennyire is érzem úgy, hogy most végre minden rendben lesz, hogy minden tökéletes és boldog vagyok, elég egyetlen egy hiba ahhoz, hogy minden összedőljön, akár egy kártyavár.
Valamiért azonban még mindig reménykedjek, halványan ugyan, de reménykedek abban, hogy egyszer valami változás be fog következni az életemben. Ezért kezdtem mindig egy új életet egy új városban. Tiszta lapot akartam, olyan embereket, akik nem tudnak rólam semmit, egy helyet, ahol nem emlékeztet semmi azokra a borzalmakra, amiket elkövettem. De hiába jöttem ide Mystic Fallsba is, bármerre nézek, csak azt látom, hogy milyen pusztítást fogok magam után hagyni. Látom a kedves, mosolygós arcokat, akik minden reggel vidáman köszöntenek a munkahelyemen, és nekem legszívesebben sírni támadna kedvem, mert csak az lebeg előttem, hogy lehet, ők lesznek a következők, akiket megtámadok és megölök.
Soha életemben nem akartam bántani senkit. A sors iróniája, hogy pontosan erre az életre kárhoztattak. Megszámolni se tudnám már, hány ártatlannak a vére szárad az én lelkemen, és ez minden egyes alkalommal közelebb lök a szakadék széléhez. Nem akarom feladni, nem akarok megfutamodni, mert nem akarom megadni Carának azt az örömöt, hogy legyőzött, és Ashával sem szeretnék úgy találkozni, hogy elpazaroltam az esélyt, amit adott nekem. Ő nem erre tanított engem, és én nem akartam csalódást okozni, de bármennyire is próbáltam megvetni a lábamat, képtelen voltam. Csak úsztam az árral, ami egyre közelebb és közelebb vitt a teljes pusztulás felé. Tudtam, hogy ez elkerülhetetlen lesz, ha minden úgy lesz, mint eddig, de nem volt, mit tegyek ellene. Épp ezért úgy éltem minden napomat, mintha az lenne az utolsó, mintha nem lenne holnap számomra többé.
Kedves voltam az emberekkel, de persze tartózkodóan, udvarias és segítőkész. Például ma is elvállaltam az éjszakai műszakot a Grillben valaki helyett, és azt is, hogy én maradok utolsónak, ami egyet jelentett azzal, hogy nekem kellett kitakarítanom és bezárnom. De nem volt ellenemre, mert jobb dolgom egyébként sem lett volna, és így legalább szerezhettem valakinek egy-két boldog pillanatot. Még ha ki is használtak engem (igen, hallottam, hogy miket beszéltek a hátam mögött), engem nem érdekelt.
A záróra után még egy fél órába minimum beletelt, mire felsöpörtem és -mostam az egész helyiséget, a székeket felpakoltam az asztalokra, és bezártam az elülső bejáratot is. Mivel más dolgom már nem volt, a vállamra tettem a táskámat, lekapcsoltam a lámpákat, és kezemben a szeméttel megindultam a hátsó bejárat felé, amit csak mi, vagyis a személyzet használhatott. Itt volt ugyanis egy kis sikátor, ahová mindig a szemetet kiraktuk. Ide készültem most is.
Valami azonban nem volt rendben – ezt már azelőtt éreztem, hogy kiléptem volna az ajtón. Mindenesetre nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget, mert nem akartam bajba sodorni magam, azonban, ami az épületen kívül fogadott, az több volt, mint sokkoló.
Az első, amit megéreztem, az a vér szaga volt, s csak utána láttam meg a sikátor végében álló két alakot is. A szemeteszsák egyből kiesett a kezemből, ahogy én nagy szemekkel bámultam a vámpír táplálkozását. Éreztem, hogy az erek kezdenek megjelenni a szemeim körül, és ahogy szemfogaim kiélesednek. Az éhség újult erővel csapott le rám, nekem pedig minden akaraterőmre szükségem volt ahhoz, hogy Carát a helyén tartsam. Emlékeztettem magamat mindarra, amit Asha tanított arról, hogy hogyan tarthatom Carát kordában, de ez elfelejtetett velem egy nagyon fontos tényezőt: hogy el kellene tűnnöm innen.

733 ; music ; Remélem megfelel

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Sikátor   Hétf. Aug. 21, 2017 6:06 pm


avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
297

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sikátor   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Utcák / Sikátorok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Mystic Grill-
^
ˇ