Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Isaac Lestrange, Larissa Blackwell


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



A little party never killed nobody

Sonja Sinclair
Szomb. Okt. 20, 2018 4:55 pm



Igenis létezik fiú-lány barátság

Alexis Callaway
Szomb. Okt. 20, 2018 1:49 am



Jennifer Summers

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:57 am



Shawn Blackwell

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:16 am



Városi temetõ

Larissa Blackwell
Pént. Okt. 19, 2018 8:32 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Pént. Okt. 19, 2018 7:25 pm



Mosdó

Stephanie Stafford
Csüt. Okt. 18, 2018 4:25 pm



Aneliath

Always and Forever
Csüt. Okt. 18, 2018 12:44 pm



Jossie & Lizzie szobája

Elisabeth Saltzman
Kedd Okt. 16, 2018 5:42 pm



Galatoire's étterem

Stephanie Stafford
Kedd Okt. 16, 2018 3:51 pm
Nyerteseink
avagy a nyár díjazottjai
A nyár őrangyala
Always and Forever

A nyár női karaktere
Lara Blackwell & Lizzie Saltzman

A nyár férfi karaktere
Theodore Storm

A nyár párosa
Caroline & Stefan

A nyár játéka

A nyár előtörténete

A nyár alkotója
Elena Gilbert
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 7 6
Boszorkányok 9 2
Vérfarkasok 2 4
Hibridek 1 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 1 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 3 2
Emberek 1 2
Összesen 26 19

Share | 
 

 Lara & Lio hálószobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Lara & Lio hálószobája   Vas. Okt. 08, 2017 8:50 pm


Lara & Lio
she was all that was home

Ha megtalálod, akit keresel egész életeden keresztül - akkor többé nem tudsz létezni nélküle. Nem a fiatalkori, naiv szerelmekre kell gondolni, persze, maguktól értetődik, hogy léteznek és erősebb és erőteljesebb formájuk is van, de az igazi, a tomboló és egyszerre gördülékeny sima szerelem, a valódi, ami pumpálja a vért az ereidbe, az majd később - érettebb fejjel fog beköszönni. Márpedig, ha egy férfi szerelmes lesz, azt nem veheti félvállról. Minden követ meg kell mozdítania a nőért, akit szeret. Lara a mindenem lett. Lassan, idővel, arra ébredtem, hogyha nincs mellettem - fél vagyok. Vele együtt, egy egész. És a balesetből felriadva már tudtam, hogy elveszítettem őt. Ezen túltenni magam, nem sikerült. És soha nem is sikerülhet. Visszavonhatatlanul szerelmes vagyok a feleségembe! Büszke és boldog lehetek, amiért a kettőnk kapcsolata sosem fakult meg, vagy vált megszokottnak csúfolt egyszerűséggé. Érzem őt. Minden szívdobbanásomban éreztem, akkor is, ha nem látszott és akkor is, ha nem mondtam. És a gondolat, hogy elillanhat, mert... más lettem, fáj. Belülről gyilkol. De nem tudok tovább halott maradni. Látni akarom és érinteni.
Ahogy tekinteteink találkoznak, hirtelen, hideg zuhanyként ér a felismerés - meg fog történni. El fog ítélni, meg fog gyűlölni és undorodni fog tőlem. Hát nem lett volna jobb halottnak maradni a fejében, mint valaminek, amit képtelenség felfogni? Ami gyűlöletet táplál belé?! Nyelnem kell, ahogy látom, hogyan zajlik végig arcán a felismerés, ami a pillanatot illeti. Nem tudom belemagyarázni, hogy az éjszakai kóma miatt képzeleg, ahhoz már késő. Megérint, én pedig rántanám reflexből el a kezem, mert tudom - árulkodóan hideg. Ám mielőtt még bármit is tehetnék, ölelésbe von magához. Én pedig úgy érzem, beletudnék halni a boldogságba, hogy ismét ölelhetem...
Keserű nyögéssel fúrom arcom hajába, illatos, negédes aurájába, hogy érezzem, hogy szimatolhassam, hogy magamba véssem a pillanatot. A pillanatot, amikor még nem tudod, hogy gyűlölsz engem. Hallom a hangját, hallom kétségbeesését és kiérzem szeretetét. Bárki örülne ennek a törődésnek, de engem fojtogat most, hogy meg kell osszam vele, mi vagyok én - mi történt velem. Nyelnem kell, rendeznem arcizmaim, bólogatnom, tudatván, mindjárt, máris, mindjárt megsúgom... Csak kellesz még a karomba, még egy kicsit, kérlek! Hiába húzódna volna el azonnal, nem engedem. Nem lehet. Karjaim feszesen tartják meg karcsú, törékeny és gyönyörű alakját. Belefúrom orrom arcperemébe, kandúrosan bújom és élvezem. Mintha csak utoljára tehetném, bár örökké tarthatna. De mit tegyek, ha túl rövid az örökkéd?!
Pár másodperc és magam tolom el lágyan, hogy tenyeremmel puha tincsein szánkázhassak végig, érintve számos pontján, hogy aztán ellágyult és bocsánatkérő ábrázattal keressem kisírt szemeit. Épp elnyitom a szám, amikor kezei közé fogja enyémet és melengetni kezdi. Ahogy kijelenti a nyilvánvalót, hogy hideg a kezem, rögvest bólogatni kezdek, ajkaim vékony vonallá formálva.
- Olyan gyönyörű vagy... - rekedtes hangon szólalok meg, fürkészve arcvonásait. A dús, telt ajkakat pásztázzák szemeim és savanyú, fájdalmas mosoly szökik arcomra. - Emlékszel a találkozásunkra? Összeütköztünk és rögtön a karjaimba zártalak, mert... mert azt gondoltam, hogy az ütközés közöttünk összetörhet. - keserű a nevetés, ami feltörik belőlem, miközben hangom megremeg, ujjaim szintén. Homályosul a látásom, de lefogom férfiatlan könnyeim és kihúzom vázam. A hajával babrálok szabad kezemmel. Ezt az érzést magammal kell vinnem... Téged. - Balesetem volt. - állam szegve nézek határozottan a szemeibe, mindezt úgy közölve, mintha legalábbis bocsánatot kérnék érte. És így is van. A valóságban még sem emiatt kérem, hanem a folytatásért.





n e v e r
remélem jó lesz!  zavarba jöttem  || ••
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Lara & Lio hálószobája   Kedd Szept. 26, 2017 3:23 am


To: my husband

Rettenetesen aggódtam. Hetek teltek el úgy, hogy semmit, de szó szerint semmit nem tudtam Lionelről. Nem tudtam, mi történt vele, hova indult, kivel volt… a telefonját sem vette fel, pedig nem egyszer próbáltam hívni. A rendőrséget is értesítettem az eltűnéséről, de azóta sem került elő. Már a legrosszabb is megfordult a fejemben, méghozzá az, hogy valami komoly baja esett vagy netalántán meghalt, de… nem, ezt az agyam nem akarta elfogadni. Képtelen lettem volna belenyugodni, ha kiderült volna, hogy meghalt. Néha azzal nyugtattam magam, hogy csak elment egy kicsit kiszellőztetni a fejét és… nem, igazából bárhonnan néztem, nem lehetett az, hogy csak úgy fogja magát és eltűnik. Valami oka volt, hogy eltűnt és…
Minden este ilyen gondolatokkal hajtottam álomra a fejem. Forgolódtam. Sőt, az utóbbi napokban már nyugtatót vettem be, hogy egyáltalán aludni tudjak, annyira ideges voltam. Minden nap gyomorgörccsel keltem fel, élő zombiként járkáltam a lakásban és a városban is, vagy amerre épp „kedvem” támadt.
Ez a nap is ilyen volt. Korán reggel keltem, hogy mindent ugyan úgy csináljak, az elejétől a végéig: sorban felhívni Lio ismerőseit, barátait, a rendőrséget, aztán ha nem kapok semmiféle pozitív visszajelzést, akkor végigjárni a városban a kedvenc helyeit és így tovább. De ez a nap is eredménytelenül ért véget és én evés-ivás nélkül, egy zuhanyzás után zuhantam be az ágyba. Gyűlöltem azt, hogy egyedül voltam. Az ágy hűvösnek, a szoba ridegnek tűnt így, hogy egyedül voltam benne. Sőt, maga a lakás is teljesen idegen volt már, amióta Lionel eltűnt. A plafonra meredtem, majd el az éjjeli szekrényen heverő dobozra, amiben a tabletták voltak. Be kellett volna vennem… és fel is ültem, magamhoz vettem a pohár vízzel együtt. A kezem remegett. Kezdtem teljesen kikészülni és nem tudtam eldönteni, hogy a gyógyszerek miatt-e vagy más miatt.
- Hol lehetsz, Lionel? Ugye… nem történt semmi baj? … Kérlek, gyere haza végre… - A könnyeim eleredtek, ahogyan magam elé suttogtam ezeket a szavakat, mintegy értelmetlenül. Aztán idegesen a földhöz vágtam a poharat és a gyógyszeres dobozt is, majd a hajamba túrtam mindkét kezemmel. Tehetetlen voltam. Végül így, ilyen lelkiállapottal feküdtem le. A takarót öleltem, markoltam szorosan, mintha Lionel lenne az, de nem ő volt. Hiányzott, rettenetesen és úgy éreztem kicsit, mintha az ő hiánya visszasodorna abba a pokolba, ahol voltam, mielőtt megismertem őt.
Álomba sírtam magam. Aztán, mintha csak megéreztem volna, hogy visszajött… felpillantottam. A könnyeim már rég felszáradtak, hisz órák óta aludtam, de az, hogy Lionelt láttam magam előtt… felért egy… nem is tudom. Mondjuk úgy, nem hittem a szememnek és azt hittem, a képzeletem játszik velem. Épp ezért még a nevemre sem reagáltam, csak fürkésztem őt, úgy, mintha még sosem láttam volna. Lassan pedig felismertem a megbánást az arcán. Olyan szomorúnak tűnt. Összehúztam kissé a szemem, aztán ahogy hozzámért, összerezzentem. Ő az… itt van. A keze után nyúltam, amit ahogy megfogtam, hidegnek véltem. A szavai viszont egy kicsit talán kizökkentenek az esetleges gondolatokból és felülve egyből, lendületből megölelem.
- Hol voltál eddig?! Tudod, hogy mennyire aggódtam? Mi történt? Lionel… mondj valamit, kérlek! – Szakadtam el tőle annyira, hogy ránézhessek. Rajtam sem láthatott túl sok pozitív érzelmet. Láthatta, hogy kisírtam a szemeimet, láthatta, hogy aggódtam és az elmúlt hetek miatt nyúzott is lettem. De végre itt volt és hinni akartam benne, hogy van magyarázata az elmúlt hetekre és arra, hogy mi is történt pontosan. A kezét fogtam ismét meg, két kézbe. Melengetni kezdtem.
- Hideg a kezed… - Jegyeztem meg, majd érdeklődve néztem a férfi arcára, akit annyira hiányoltam. Még egy halvány mosolyra is futotta tőlem. A szívem megtelt újra valamiféle melegséggel, de valahol… mélyen legbelül féltem valami miatt.
● 591 szó  ● nem bírtam ki, hogy ne írjak
●●
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Lara & Lio hálószobája   Hétf. Szept. 25, 2017 5:40 pm


Lara & Lio
she was all that was home

Felnyitom íriszeim, a házunk belterére pillantok, tovább siklanak szemeim. Müzlis doboz az asztalon, épp, mint akkor. Az első reggelünkön. Halk nevetés szökik fel belőlem, ami lassan fakul arcomra. Új-Mexikóban töltöttünk egy nyarat... Halántékom nyomom a hűvös üvegnek, miközben lehunyom szemeim ismét. Engedem, had járjon át az emlékek halmaza.
A földhöz vágott bögre, a kinn töltött éjszaka a napozó ágyakon. Csukott szem mögül is mosolygok. Különlegessé tettél azzal, hogy te milyen különleges vagy. Emlékszem, hogy mennyire izzadt a tenyerem, ki vert a víz és émelyegtem. Nem tudtam levonni rólad a szemem, miközben meséltél... Ott csodáltalak meg először. A rajz a porba neveink kezdőbetűivel, az ismeretlen érzések és a mosolyod elég volt ahhoz, hogy elgyengüljek...
Erik bizonygatta, hogy bolond vagyok, de nem számított. Attól az estétől számítva, már nem. Megköszörülöm torkom, miközben felnyitva szemeim újra a sötét égboltra emelem tekintetem. Becsukom az ölembe tartott könyvet és félrecsúsztatom.
Sérülékennyé tettelek, és te elveszetté bűvöltél engem. Pontosan tudom, hogy mit jelent az, ami összeköt minket. A halhatatlan - így nevezett a nő. Sosem feledem tekintetét, sem szavait. Egy részem -ki tudja, hogy mekkora részem- igazat ad neki. Ostobaság, hogy visszajöttem, hogy itt vagyok, hogy ... Mi sülhet ki abból, ha a hold szülötte embert akar játszani?


Leküzdve torkomban egy gombócot lassan lehámozom magamról a vörös-kockás plédet - nem tudom, mikor került a hátamra - , s halk, nesztelen léptekkel igyekszem a ház másik végébe. Apró termet borítja be a hatalmas ágyat. Kéz - láb a testhez simul, egészen kicsire fest. Szőke, ezúttal kócos tincsek mindenhol. Mosolyt csalsz arcomra, így is, hogy alszol. Halovány bőrbe bújt ujjaim arcodat kutatják, hogy kemény vonalaid simogathassák. Apró köröket rajzolok orcádra, végül az ágy peremére kucorodok. Tekintetem nem vonom el rólad. Nézem a gesztusaid. Parancsoló, igazságot követelő ajkaid. A karjaid, hányszor öleltek már, s karcsú törzsed, hányszor öleltem már... Végül elpillantok rólad és a szekrényen heverő képre pillantok, ahonnan együtt nézünk vissza rám.  Halványan elmosolyodom, végül lemondóan felsóhajtva felemelkedem, hogy véve egy mély levegőt, felkészítsem lelkem, vázam arra, hogy a szemedbe nézve elmondjam, mi lett belőlem...
... és akkor felpillantasz rám.
- Lara? - attól félek az álmából ébreszteni, nem a legszerencsésebb - de nem áll szándékomban elillanni, most hogy ennyi idő után végre újra előtte állok. Vázam kihúzom, arcom gondterhelt. Úgy nézem, hogy még ilyen ébertelen állapotban is láthatja rajtam a megbánást. A baleset óta hetek teltek el, én pedig a vérszomjammal küzdöttem, küzdöm most is, mindig. Meg akartam halni, de tudtam, hogy nem tehetem meg anélkül, hogy ne állnék elé, ezért eljöttem - és itt vagyok, teljes valómba, vállalva azt, ami belőlem lett. Bármennyire esik is nehezemre, minden izmom belefeszül, nyelnem kell, ahogy a reakciójára várok. Leengedem kissé törzsem, hogy megérinthessem, megsimíthassam karját, arcát, bármit, amiből érzem testének hőjét - mit magamon már nem tudhatok többé...
- Hazajöttem... - búgom rekedtes hangon, kiegyenesedve előtte, türelemmel arcomon, mégis tudom, érzem, íriszeimben némi rettegés csillan meg. Mégsem tudott rólam, talán már el is temetett a szívében,... A poklot járhatta meg, akárcsak én, de hiszem, hogy együtt még megmenthetjük.





n e v e r
remélem tetszeni fog!  zavarba jöttem  || ••
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Lara & Lio hálószobája   Csüt. Szept. 21, 2017 12:14 pm

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
420
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lara & Lio hálószobája   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Lara & Lio hálószobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Régi, poros dolgaink :: Emlékeink, melyek a porba hulltak :: Törölt/dobott játékok, játékterek :: Langford ház-
^
ˇ