Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Bárpult

Today at 12:11 am

Torrey De Vitto

Yesterday at 4:30 pm

Karácsonyi álom

Yesterday at 1:24 pm

Hangstúdió

Yesterday at 2:24 am

Mûterem

Pént. Dec. 15, 2017 6:13 pm

Alagsor

Pént. Dec. 15, 2017 4:59 pm

Best friends reunion

Csüt. Dec. 14, 2017 2:02 pm

Fakunyhók

írta: Shelby Ford
Kedd Dec. 12, 2017 10:18 pm

Ethan J. Rodrigez

írta: Grace Moore
Kedd Dec. 12, 2017 10:16 pm

Chace Crawford

Hétf. Dec. 11, 2017 11:44 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 7 9
Boszorkányok 13 8
Vérfarkasok 2 5
Hibridek 2 4
Eredetiek 1 3
Eretnekek 4 1
Vadászok 4 0
Emberek 9 5
Összesen 42 35
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Recepció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Recepció   Kedd Aug. 29, 2017 12:28 am

Szabad játéktér!

avatar
Egy sziluett vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Recepció   Szer. Júl. 19, 2017 10:09 pm




To: Tom


What are these dreams?

Az irodámba belépve egyből helyet foglaltam, s ugyanerre biztattam Tomot is, ám ő csak egy fejrázás kíséretében elutasította azt. Nem értettem, hogy miért nem akart leülni, de nem mélyültem el jobban a kérdésben – ha ő állni akart, akkor nekem úgyis jó volt, a lényeg egyébként sem ez volt. Viszont a feszült magatartása, a kissé ideges pillantása nem kerülte el a figyelmemet – olyan volt, mintha nagyon félt volna valamitől, vagy mintha olyasmire készült volna, amit nem szabadna megtenni. Elképzelésem sem volt, hogy pontosan mi zajlott le a fejében, csak annyit tudtam, hogy el kellett nyernem a bizalmát ahhoz, hogy ténylegesen megnyíljon előttem, és ne érezze magát ennyire feszélyezve. Bár, az is igaz volt, hogy nem a pszichológusa voltam, akivel ilyen bizalmas kapcsolatot kell kiépítenie, arról nem is beszélve, hogy nem én voltam az, aki felkereste őt, hanem ő engem. Ebből arra következtettem, hogy bármit is akar mondani, ki fogja azt bökni.
Viszont amikor odahajolt közel hozzám, belépve ezzel a személyes szférámba, nem kicsit lepődtem meg, de a szavain még jobban. Értetlenül pislogtam még akkor is, amikor ő már elhajolt tőlem, magamban emésztve a dolgokat. Lehetséges volt, hogy természetfeletti? Nem ismertem a boszorkányokat annyira, de csak arra tudtam gondolni, hogy náluk lehetséges-e a jövőbelátás. Nem tartottam lehetetlennek, s akkor ez azt is megmagyarázta volna, hogy az előbb mi történt a folyosón. Ahogy megérintett, bepillantást nyert a jövőmbe, amiben megerőszakolnak. Hát, nem volt túl biztató, az egyszer biztos, s ha nem tudtam volna, hogy a természetfeletti létezik, akkor bizony őrültnek tituláltam volna Tomot. De így, hogy megvolt az esélye, nemcsak egy drogos képzelgésről volt szó, nem hagyhattam figyelmen kívül a veszélyt, ami állítólag leselkedett rám. Bár azzal is tisztában voltam, hogy ha valami rossznak kell velem történnie, akkor az mindenhogyan meg fog történni, nem számít, hogy én mennyire próbálom elkerülni a sorsomat.
- Jól sejtem, hogy az előbb a folyosón, amikor megfogtuk egymás kezét, akkor látta mindezt? - kérdeztem tőle óvatos, puhatolódzó hangnemben, mivel nem tudtam, hogy pontosan milyen reakcióra is számítsak, vagy hogy nála ez a téma mennyire számított érzékeny pontnak. El tudtam képzelni, hogy sokan őrültnek gondolták, amikor ő jóhiszeműen figyelmeztette őket a veszélyre. – Mindenesetre köszönöm a figyelmeztetést, mindenképp megfogadom – bólintottam egy aprót meggyőződéssel a hangomban, hogy ezzel is mutassam, bennem megbízhat, mert hiszek neki. Ezt a témát viszont nem akartam erőltetni, ha ő nem kívánt róla beszélni, mert bár igaz, hogy felkeltette a kíváncsiságomat, de harapó fogóval nem akartam volna kiszedni belőle az információkat.
Amikor elkezdte mesélni, hogy mi az az álom, ami folyton kísérti, én gondolataimba merülve hallgattam pár pillanatig. Mikor következő kérdéseit tette fel, én csak egyetértően bólogatni kezdtem.
- Igen, az nagyon is lehetséges. Megkérdezhetem, hogy miután a kómából felébredt, az összes emléke megvolt? És az álmok mikor kezdődtek? Gyakori jelenség ugyanis, hogy ha valaki amnéziában szenved, akkor az elveszettnek hitt emlékei álmok formájában próbálnak visszatérni. De ha ez már a baleset előtt is jelen volt, akkor lehetséges, hogy valamilyen más jelentést is hordoz, amiért kifejezetten ez a jelent játszódik le újra és újra – fejeztem be a mondandómat, majd várakozóan pillantottam Tomra. Sajnos nem voltam az álmok szakértője, sem pszichológus, aki képes az ilyen álmok háttérben meghúzódó, lélektani okainak feltérképezésére. Én csak egy egyszerű orvos voltam, inkább műtős, mint bármilyen. De azért igyekeztem a legjobb tudásomnak megfelelően válaszolni.




From: Meredith


541 ❀  kredit



Just do what you can


And that will be enough


avatar
Ember vagyok
Play by :
Torrey DeVitto
Léptek száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Recepció   Pént. Júl. 14, 2017 2:59 am

Mikor várja, hogy mutatkozzam be, akkor megteszem, mert jól nevelt vagyok.
- Az én nevem Tom Firglade – aztán már le ülök a közeli székre, hogy várakozzak a saját soromra. Itt ez a szokás nem? Sok a beteg és az orvosok túl vannak terhelve bizonyos esetekben. Várakozok tehát, s hagyom, hogy teljen az idő. Azonban meglepetésemre Fell doktornő újra megszólít, sőt hozzáér a vállamhoz. Megrezzen a testem az érintésére, mert annyira idegen számomra.
- Biztos ebben? - próbálkozok egyet, de nem határozottan. Végül felállok, hogy kövessem őt az irodájába. Ahogy belépek hozzá, akkor rögtön egy kérdés jut eszembe, hogy hangszigetelt-e a szoba? Vajon itt a falnak van füle? Ráadásul egy pillanatra elbizonytalanodok ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy tényleg egy emberi orvosnak kellene elmesélnem ezeket? Mikor ő a kanapéra mutat, hogy foglaljak helyet, akkor én fejemmel jelzem, hogy nincs szükségem rá. Engem ne kezeljen úgy, mint minden fajtársát. Odalépek hozzá, mikor leült a helyére s én megállok előtte. Nem törődök a személyes terével. Lehajolok hozzá, aztán a következőt kezdem el neki mesélni, bizalmasan.
- Fogalmam sincs, hogy merre szokott hazafelé járogatni, ha sétál, de változtasson útirányt, mert meg fogják erőszakolni. Vagy ne egyedül sétáljon, mert nem örülnék annak, ha baja történne – tudom le ezt a fontosabb dolgot, s hátrébb húzódok. Egy fájdalmas sóhaj távozik az ajkaim  közül, s leülök mellé. Ha kell, akkor a földre, de én egyáltalán nem akarok hangosan beszélni. Nem akarom a emberek tudomására hozni, hogy én nem vagyok olyan, mint ők.
- Mi a panaszom? Egy visszatérő, gyötrő álom. - kezdek bele, miközben az ujjammal babrálok. Ideges vagyok, hogy mi van ha emiatt sodrom veszélybe? Mi van, ha emiatt erőszakolják meg? Csak én menthetem meg a jövőjét?
- Az álom lényege, hogy két alak rohanva megy Stratford utcáin, ott ahol születtem. Sok sietség után megérkeznek egy díszes házhoz. Ott kopognak ott, s majd ott hagynak az ajtó előtt egy kisbabát. Ez azóta gyötör, mióta volt egy balesetem, s három hónapig kómában voltam. - mondom el röviden, mert ha részletesen elmesélném az egészet, akkor biztosan elrabolnám a drága idejét.
- Az lehetséges, hogy én vagyok az? Lehetséges- e, hogy minden áldott este gyötör az a pillanat, hogy miként hagytak magamra, az igazi szüleim? - szorul a tenyerem ökölbe, s az arckifejezésem a keserűség és düh elegyét képezi. Nem tudok ülve maradni, hanem felállok a helyemről.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Recepció   Pént. Júl. 07, 2017 2:05 pm




To: Tom


What are these dreams?

Tenyeremet az idegen kezébe helyeztem, ő pedig szorosan megfogva segített fel a földről. Arcomon végig mosoly játszott, és a fiatalember szemeibe néztem, ám valami furcsaságot tapasztaltam. Olyan volt egy pillanatra, mintha látott volna valamit – elképzelni sem tudtam, hogy mit, de teljesen biztos voltam abban, hogy történt valami. Jól ismertem ugyanis ezt a pillantást, amikor a páciens hiába néz rád, de nem téged lát. Általában hallucinációk szoktak ilyenkor történni, épp ezért őszintén elkezdett érdekelni, hogy ő pontosan miért jött ide. Persze, ha nem hozzám jött, nem faggathattam ki őt, hisz nem volt semmilyen jogom ehhez. Épp ezért titkon azért reménykedtem abban, hogy mégis csak hozzám jött.
A folyosót bezengte a fiú erélyes felszólítása, ami teljesen a semmiből jött. Jó páran furcsán tekintgettek felénk ezt hallva, de én úgy tettem, mintha nem hallottam volna semmit. Kicsit sem néztem hülyének, elvégre el tudtam képzelni, hogy nagyjából mi zajlott le benne ez a rövid idő alatt, de tényleg nem akartam tolakodó lenni, és úgy éreztem, valami olyasminek lettem a szem- és fültanúja, ami nem kifejezetten rám tartozott. Én pedig hiába voltam két lében kanál, ezúttal visszafogtam a kíváncsi oldalamat.
Ahogy válaszolt a kérdésemre, és azt felelte, hogy engem keres, a szemeim a szó szoros értelmében felcsillantak, és arcomra még szélesebb mosoly telepedett. Le sem tagadhattam volna, hogy mennyire örültem ennek a hírnek, s csak reménykedni tudtam abban, hogy ezekről a látomásairól, vagy nevezzük őket bárminek, is szót akart ejteni. Mindenképp megért volna egy konzultációt.
- Nos, akkor van egy jó hírem, ugyanis én vagyok Meredith Fell személyesen, örvendek a találkozásnak… - mutatkoztam be a fiúnak készségesen barátságos kifejezéssel az arcomon, miközben még a kezemet is újból felé nyújtottam. Mivel azonban nekem elképzelésem sem volt a nevéről, ezért a mondat végéhez érve elhalkultam, és kérdőn pillantottam rá, arra várva, hogy elárulja ő is, hogyan hívják. Ha megkaptam a választ, akkor szélesen mosolyogva fejeztem be a mondatomat, ha pedig nem, akkor hagytam így a levegőben lógni.
Miután letudtuk a bemutatkozást, már nyitottam is volna a számat, hogy beinvitáljam az irodámba őt, hisz különösebb dolgom nem volt, legalábbis nem olyan, ami ne lett volna halaszthatatlan, főleg, hogy ha azt nézzük, ma amúgy sem kellett volna bejöjjek dolgozni. De ha már itt voltam, nyilván nem küldtem volna el őt, ám a fiú készségesen leült egy székre, és úgy várt arra, hogy nem is tudom, történjen valami?
Pillanatokig csak álltam ott előtte anélkül, hogy szóltam volna bármit is. Az arcát fürkésztem, azt akartam kitalálni, hogy vajon mi járhat a fejében, de nem jártam túl sok sikerrel, így miután meguntam ezt az elfoglaltságot, egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd odalépve a fiúhoz, kezemet a vállára helyeztem, hogy ezzel jelezzem neki, figyeljen rám.
- Nincs semmilyen sürgős dolgom, úgyhogy meg tudlak rögtön hallgatni. Gyere – böktem fejemmel a mellettünk lévő irodám ajtajára, majd amikor biztosra vettem, hogy benne is tudatosult, amit mondtam, kinyitottam neki az ajtót, s amint belépett a kicsiny helyiségbe, becsuktam magunk mögött azt.
- Foglalj helyet nyugodtan – mutattam rá a kanapékra, amik kifejezetten az ilyen beszélgetések miatt lettek az irodámban elhelyezve, majd én is leültem a páciensemmel szemben. – [b]Nos, akkor hallgatom, milyen panasszal, kérdéssel akart hozzám fordulni?[//b] – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, most már komolyabb arckifejezéssel, mint eddig. Persze vonásaim még mindig nem voltak szigorúak, hanem barátságosak, de már nem vigyorogtam, mint egy idióta, hanem felvettem az orvosi maszkomat, s így néztem érdeklődve a fiú felé.




From: Meredith


558 ❀  kredit



Just do what you can


And that will be enough


avatar
Ember vagyok
Play by :
Torrey DeVitto
Léptek száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Recepció   Vas. Jún. 25, 2017 9:37 am

Mikor megszólal végre, akkor annak örülök, pláne azért, mert nem esett különösebb baja. Az kissé ijesztő, hogy ő nevet ezen az eseten, s bevallom én kicsit ezt furcsállom. Nyúltja a kezét az enyémhez, így én meg erősen megfogom, hogy fel tudjam húzni. Azonban hirtelen rám tőrnek azon bizonyos víziók, amiket egyelőre nem én irányítok. Egy utcát látok, s fiatalokat, akik vagányok akarnak lenni. S ezen utcán halad a doktornő. Következő kép egy heves szóváltás, majd egy lökés...aztán annál durvább.
- Elég! - próbálom ezzel megszakítani a tragikus esemény vízióját. Szerencsémre megszakad, azonban nekem fogalmam sincs, hogy valójában kimondtam-e vagy sem.
- Elveszettnek? Nos igen. Az vagyok. S kit keresek? Meredith Fell doktornőt, mert van egy pár dolog, amit ki szeretnék deríteni. - sóhajtok fel fájdalmasan, miközben rájövök, hogy még mindig fogom a kezét. Azon nyomban elengedem, s a folyóson lévő emberekre most figyelek fel. Azok rám néznek, s ettől a testtartásom feszültté válik. Nem vagyok ember.
- De ha dolga van, akkor nyugodtan menjen végezni a dolgát. Én itt megvárom,  - hangzik tőlem, ezzel kilépek a folyosó közepéről, hogy ne tartsak fel másokat. A legközelebbi  széken leülök, s várok a soromra. Magamban azonban az előbbi képeket kezdem tanulmányozni, hiszen ezek nálam kristálytiszták, mint ha maga lenne a megtestesült valóság. Egy ember halála az én lelkemen száradjon, mert nem figyelmeztettem? Vagy van-e jogom így beleszólni az életébe? Mitévő legyek? Lábammal a földön dobolok, hogy megpróbáljam elterelni a figyelmem más felé. Az a baj, hogy nem tudok, s egy belső hang azt sugdossa a fülembe, hogy segíts, hiszen te egy embernek köszönheted az életed. Végül csak ez a hang marad meg bennem, míg a többi eltűnik mellőle. Abban reménykedek, hogy esetleg személyesen, csakis négyszemközt tudok majd vele beszélgetni. Tán akkor figyelmeztetni fogom erre a utcai eshetőségre.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Recepció   Csüt. Jún. 22, 2017 4:49 pm




To: Tom


What are these dreams?

Ma szabadnapom volt, ezért még csak eszembe sem jutott, hogy bemenjek a kórházba. Otthon ültem a kanapén, egy vicces műsort néztem, miközben fagyit ettem. Igen, tudom, nem túl izgalmas program, de hát nyáron mit vár az ember másoktól? Jobb dolgom egyébként sem volt, s igaz, hogy volt még egy-két jelentés, amiket át kellett volna nyálazzak, de ebben a melegben semmi kedvem nem volt hozzá. Úgy döntöttem ezért, hogy majd már inkább az esti órákban fogok hozzá, amikor a hőmérséklet kissé lehűlt, s már én sem érzem úgy, hogy a házban is menten meggyulladok. Addig is annyi tervem volt csupán, hogy a TV előtt döglődhessek, sok máshoz egyébként sem füllött a fogam.
Épp az egyik komédiás viccét hallgattam nagyokat nevetve, amikor rezegni kezdett a telefonom. Még csak nem is számítottam arra, hogy a kórházból hívtak, meg a figyelmem is el volt terelve, így nem néztem meg a számot, csak automatikusan megnyomtam az elfogadás gombot, és a fülemhez emeltem a készüléket. Persze amikor meghallottam az asszisztensem hangját, rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Azt mondta ugyanis, hogy sürgősen szükség van rám, mivel az egyik betegem rosszul lett, és másik orvos, aki tudta volna kezelni, épp a műtőben volt. Nem örültem túlzottan, hogy a szabadnapomnak így lőttek, de igazából nem álltam le sajnálkozni vagy dühöngeni. Ha hívott a kötelesség, akkor hívott, én pedig rögtön felpattantam, és úgy, ahogy voltam, megindultam a kórház felé, mielőtt még túl késő lett volna.
Épphogy leparkoltam a kocsimat, én már ugrottam is ki onnan, és futóléptekkel tettem meg a bejárathoz vezető utat. Ahogy beértem, akkor sem fecséreltem túlságosan az időmet, köszöntem a portásnak, és már száguldottam is tovább, hogy mielőbb elláthassam a betegemet. Szerencsémre még időben érkeztem, és sikerült újra stabilizálni az állapotát. Úgy éreztem, hogy egy kő esett le a szívemről – nem örültem volna, ha pont emiatt veszítettük volna el. Főleg, hogy eddig egészen jól volt, a gyógyulás jeleit mutatta, s ő egy olyan páciens volt, akinek az élete tényleg egy hajszálon múlott. Már az is csodának számított, hogy a műtétet túlélte, a hozzátartozói pedig annyit hálálkodtak nekem akkor, holott mondtam nekik, hogy ez még nem jelent semmit; hogy a nehezén lehet, hogy túl volt már, de bármikor jöhet egy hirtelen roham vagy valami, ami véget vethet az életének. Ez történt most is, és ha egy másodperccel is később érkezem, lehet, hogy akkor már nem tehettem volna semmit érte. De szerencsére ez nem következett be, egyelőre legalábbis. Épp ezért adtam ki szigorú parancsba a nővéreknek, hogy nagyon figyeljenek erre a betegre, mert ha még egyszer megismétlődik a mai, a szíve lehet, nem fogja már tovább bírni. Mindannyian szerettük volna ezt elkerülni, ha lehetett.
Mindenesetre, mivel már bejöttem a kórházba, úgy döntöttem, hogy vetek egy pillantást a többi betegemre is, hogy ők hogyan érzik magukat. Bementem hát az irodámba, magamra vettem az orvosi köpenyemet, mivel azt az előbb nagy sietségemben elfelejtettem, s így indultam meg a páciensek szobái felé. Arra azonban nem számítottam, ahogy fordultam ki az irodámból, hogy egy fiatalember fog felém jönni, ráadásul úgy, hogy ő sem figyelt, így tökéletesen egymásnak ütköztünk, és én voltam az, aki alulra került. A fejem kicsit koppant a padlón, de egyébként semmi komoly bajom nem esett szerencsére, mivel egyik testrészemre sem estem úgy, hogy az eltörhetett volna, vagy meghúzódhatott volna.
- Jól vagyok, köszönöm. Nem történt semmi komoly – nevettem fel, de azért elfogadtam a felém nyújtott kezet. Mikor már talpon voltam, felvettem a földről a mappámat is, amit elejtettem, ahogy összeütköztünk, majd leporoltam a köpenyemet is. – Segíthetek esetleg valamiben? – kérdeztem tőle barátságosan mosolyogva. – Kissé elveszettnek tűnsz, csak azért. Ha megmondod, kit keresel, akkor akár el is kísérhetlek hozzá. Nem olyan hatalmas ez a kórház, de azért el lehet itt is tévedni – magyaráztam még neki, majd inkább befogtam a számat, hogy őt is szóhoz hagyjam végre jutni. A lényeget egyébként is a tudtára adtam már az első kérdésemmel is.




From: Meredith


638 ❀  kredit



Just do what you can


And that will be enough


avatar
Ember vagyok
Play by :
Torrey DeVitto
Léptek száma :
5

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Recepció   Pént. Jún. 16, 2017 12:10 pm

Meredith & Tom

A kórház, az a hely, ahol beteg vagy sérült emberek tartózkodnak. Jelen esetben szintén vagyok egyben, mert egy orvost keresek fel a problémámra. Hogy mi lenne a gond? Nos ez inkább egy visszatérő álom, ami állandóan gyötör. Bármit csinálok az nem tűnik el. Lassan kikészülök attól, hogy éjszakánként felkelek. Jó lenne találni egy gyógymódot, mert úgy vélem ez teljesen rámegy az egészségemre. Valakinek el kell mondanom, nem fojthatom magamba. Sietősen haladok, ügyelve arra, hogy az idős embereket fel ne lökjem. Sokan vannak, s az egész egy méhkaptárra, vagy hangyabolyra emlékeztet. A sok munkás dolgozik fáradhatatlanul, miközben az információ csere szintén megtörténik közöttük. Kertészként sok hangyabollyal futottam már össze, emellett jó megfigyelőnek tartom magam. Már csak két folyosó van hátra, s remélhetőleg akkor megérkezek a doktor ajtajához. Igen ám, azonban Fortuna Csókoltjaként nem ennyire egyszerű. Egy síró magányos kislány rabolja el figyelmemet, ami pontosan elég arra, hogy ne a szemből, vagy oldalról közeledő személyeket nézzem. Három másodperc következik, aztán durr. Mi volt ez? De csodálkozni sincs időm, mert rögtön előrefelé kezdek el dűlni, Az egészben az a meglepő, hogy puhára esek és melegre, s nem a hideg márványpadlóra. Önkénytelenül sóhajtok egy nagyot, s ha a kezdeti meglepődést leküzdöm, akkor jön a valóság befogadása. Megtámaszkodok két oldalt, s mikor távolabb tolom magam a földtől, akkor pillantom meg az alattam fekvő nőt. Bűntudatom támad, sőt aggódni kezdek, hogy beverte a fejét. Nem teketóriázok, hanem amilyen gyorsan csak lehet feltápászkodom róla.
- Jól van? Bocsánat! Ez az én saram – nem húzom ki magam a felelősség alól. Bevallom, hogy az én hibám, s csak reménykedni tudok, hogy elfogadja a másik. Ha ez nem lenne elég, akkor nyújtom a jobb kezem, hogy segítsek felkelni a földről.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Recepció   Szomb. Ápr. 01, 2017 2:17 pm


avatar
Egy sziluett vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Recepció   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Recepció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: Mystic Falls :: Kórház-
^
ˇ