Silhouette FRPG* 2017
Üdvözlünk az oldalon!

Egy The Vampire Diaries, illetve The Originals témájú szerepjátékos világba keveredtél. Nézz szét, olvass el mindent és csatlakozz! Sok sorozatos karakter vár gazdára, de akadnak canonok is, valamint egyéb keresett karakterek is. Biztos, hogy megtalálod a neked megfelelőt, de akár saját karaktert is alkothatsz!

2017. április 14-én nyitottunk meg.



A Staff;
Elena, Hayley é& Stefan

Egy álomban élünk
Silhouette Frpg
Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz…
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
SFamily

Oldalunk nem csak itt, hanem a facebook-on is elérhető! Ha tagja vagy a családunknak, akkor csatlakozz! Admini közlemények, csevegések, ilyesmik várnak rád.

Utolsó bejegyzéseink
Nappali

Yesterday at 2:19 pm

Kol Mikaelson

Yesterday at 1:55 pm

Elkészültem!

Kedd Nov. 21, 2017 8:46 pm

Vendégszoba

Kedd Nov. 21, 2017 7:27 pm

Jazz club

Kedd Nov. 21, 2017 6:44 pm

Damon && Elena || Már nem vagy itt

Kedd Nov. 21, 2017 2:08 am

Jeff szobája

Hétf. Nov. 20, 2017 7:10 pm

Nappali

Hétf. Nov. 20, 2017 6:26 pm

Bárpult

Hétf. Nov. 20, 2017 4:27 pm

Fell Templomának romjai

Vas. Nov. 19, 2017 9:03 pm

Ennyien vagyunk
Fajok Lányaink ♀ Fiaink ♂
Vámpírok 6 10
Boszorkányok 12 5
Vérfarkasok 3 5
Hibridek 2 4
Eredetiek 1 3
Eretnekek 3 1
Vadászok 3 0
Emberek 11 5
Összesen 41 33
Mi is itt vagyunk
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Társalgó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Pént. Nov. 17, 2017 7:06 pm



Elijah & Hayley

Nem mondom, hogy örömmel vágtam bele ebbe az egész szituációba. Az emberek ilyenkor mindig azt mondják, nem változtatnának semmin, nem csinálnának vissza semmit, nem kerülnék el azt a szerencsés éjszakát Klaus Mikaelsonnal, melynek eredményeképp a családja rabja lettem egy őrültektől hemzsegő háborús övezet kellős közepén. Igenis volt idő, amikor bármit megadtam volna, ha Klaust lehúzhatom a listámról és ezzel az egész gyerekkel együtt kiradírozhatom őt az életemből. De aztán rájöttem, hogy fontos számomra a bennem növekvő élet, és hogy jobb szülője szeretnék lenni, mint akik engem elhagytak. Nem akarok lemondani róla, nem akarom ugyanazt a hibát elkövetni, mint az én anyám. Ezt a gyereket igenis szeretni fogják, még akkor is, ha ilyen különös családba szület majd bele.
De azért az nem árthat, ha két család is várja. Mégis csak jobb, mint az egy, ezért is szerettem volna megsürgetni a nyomozást. Nyolc hónapos pocakkal már nem hiszem, hogy képes lennék a mocsárban csatangolni. Ki kell használnom, hogy erőm teljében vagyok. A vérfarkas gének ellenére azonban az időm nagy részében mégis csak ember voltam, s mint ember, képtelen voltam kizárni a személyes érzelmeimet. Megpróbáltam lakat alatt tartani őket, de nem sikerült elég erős zárat szerelnem rájuk. Az ellenérveim, hogy miért ne lehetnék Elijahval, harmat gyengék voltak, hiszen leszámítva a dolog erkölcsi vonatkozását és az elátkozott csillagzatot, mely alatt Klaus egész családja élt, semmi sem tartott távol minket egymástól... Attól még, hogy Klaus a gyermekem apja, nem úgy tűnt, hogy feleségül tervezne venni, és őszintén szólva nem is mennék hozzá, ha nem muszáj.
Feszülten vártam a válaszát, és nem igazán derített jókedvre. Tudtam, hogy Elijah másként tekintett rám, hiába próbált meggyőzni az ellenkezőjéről, ha az embert két lábon járó inkubátorként kezelik, akkor elég hamar megérzi a különbséget, azt, ha valaki Klaus gyermekének az anyja mögé lát, és felfedezi a nőt, Hayleyt, engem, aki nem csak abból áll, hogy egy ősi hibrid-vámpír magzata cseperedik benne. A szavaival azonban pontosan erre akart ráerősíteni, úgyhogy irritált grimasszal megforgattam a szemem. Nem akartam ránézni, de ahogy közelebb lépett, tekintetem egyből az ajkaira tapadt, majd a szemét kezdtem el fürkészni. Haragudni akartam rá, de nem tudtam.
- Azért ne helyezz rá túl nagy nyomást... - csúsztattam a hasamra a kezem, majd inkább elhúzódtam Elijahtól. Igyekeztem elnyomni a csalódottságomat, nem akartam felróni neki azt, hogy nem szorulunk védelemre, vagy hogy senki sem mondta, hogy ez a gyerek Klaus megváltója lesz, hiszen legalább hatvan százalékban az enyém is, és lehet, hogy nekem más terveim vannak vele... De bármit is hoztam volna fel, csak elárultam volna magam és azt, hogy érdeklődöm Elijah iránt, úgyhogy csendben maradtam inkább és a küldetésre koncentráltam.
- Menjünk! - helyeseltem apró biccentéssel, és igazítottam a táskán a vállamon, ahogy felzárkóztam Elijah mögé. Pontosan tudtam, merre menjünk, úgyhogy ha autóba szálltunk, elfoglaltam mellette az anyósülést és elnavigáltam őt. Nem igazán erőltettem a beszélgetést, mert nem jutott eszembe semmi téma, és nem akartam megint ilyen kellemetlen terepre terelni a beszélgetést. Jobbnak láttam, ha azt a valamit, ami köztünk volt, eltemetve hagyom. A csend viszont egy idő után kezdett kínossá válni, úgyhogy a fülem mögé igazítottam egy hajtincset és végül csak kiböktem valamit.
- Szóval, mi van a többi testvéreddel? Úgy láttam, Rebekahval szoros kapcsolatban vagytok, de ha jól tudom, van még két fiú testvéred. - A Mikaelson család kapcsolatairól érdeklődni mindig jó dolog, mert tapasztalataim szerint olyan bonyolult viszonyban állnak egymással a testvérek, hogy órákig tudnak róla mesélni. Olyan hosszú beszámolóra azért nem vágytam, de reméltem, ahhoz elegendő lesz, hogy kitöltse a mocsárig vezető időt. - Finn és Kol - tettem még hozzá, nem mintha Elijah nem tudná, milyen testvérei vannak még... De csak úgy kicsúszott a számon. Örültem neki, hogy emlékszem a nevekre, hiszen általában nem túl jó a memóriám. Kíváncsian fürkésztem az utat közben, és csak akkor emeltem a pillantásom a férfira, ha megszólalt - bármit is mondott.





Your father was a dick. I'm Hayley, by the way.

avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
✘ phoebe tonkin
Keresem :
Léptek száma :
14

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Csüt. Nov. 09, 2017 2:49 am


Hayley & Elijah

always and forever

Nem bírtam elrejteni azt a halvány mosolyt az arcomról, amit a megjegyzése csalt oda. Nyilvánvaló volt, hogy a fivérem és Hayley a lehető legcsekélyebb értelemben sem szívlelték egymást és ezt egyikük sem volt rest kimutatni. Mégis, valahol néha egészen… szórakoztató volt.
- Kedves Hayley, az is. Bár nem éppen a „kemény” szót használnám. Inkább problémás. – Biccentettem meg felé a fejem. Nem szándékoztam beavatni abba, hogy miért is jártak a fivérem körül a gondolataim, hisz úgy ítéltem meg, most ez nem tartozik ide. Láthatóan amúgy is más kötötte le a figyelmét és az ő gondolatait. Méghozzá az, hogy megtalálja a családját. És ki lettem volna én, ha megakadályozom ebben?
A nagy hallgatásom azonban láthatóan kezdte zavarni és ennek hangot is adott. Nem tehettem róla, én mindent többször átgondoltam. Fogalmazhatunk úgy, hogy egyike voltam azon kevés embereknek, akik előbb gondolkodtak, mielőtt bármit kimondtak volna, vagy cselekvésre szánták volna magukat. Talán, ha több hozzám hasonló ember van a Földön, nincs ennyi viszály sem. De nem akartam túlzottan elmerülni a belső gondolataimba és mély filozófiákba belemenni, így inkább válaszoltam a lánynak.
Az egyik reakció, amit a szavaim csaltak ki belőle, komolyan meglepett. Mintha egy fél pillanatra szomorúnak láttam volna. Nem, talán nem ez a legjobb szó rá. De abban biztos voltam, hogy nem épp olyan szavakra várt, melyeket kiejtettem a számon. Gondolkodóba ejtett, de nem állt szándékomban korrigálnom magam. Amit egyszer az ember kimond, az úgy is van. Ez nem egy papír, ahol vissza lehet törölni a kiejtett szavakat. A valóságban nincs ilyen. Végül aztán látni véltem az arcán a belenyugvást. Talán rájött, hogy igazam van. A gyermeket kell előtérbe helyeznünk, mintsem… mást. A tekintete szinte a csontjaimig hatolt, mégsem néztem félre. azt vártam, ő mikor teszi ezt meg.
Utána indultam, de végül megállásra késztetett, hisz ő maga megállt, ezzel akadályozva az utam. Érdeklődve néztem rá, azon töprengve, mégis miért nem megy tovább. Kérdése van hozzám? Kérdőn vontam fel a szemöldököm egy fél pillanatra, miközben vártam, hogy végre megszólaljon. Ezúttal ő volt az, aki hosszas hallgatásba burkolózott és fogalmam sem volt róla, miért teszi ezt. Ideges volt, az ujjait tördelte és még csak rám sem nézett, miközben elkezdett beszélni. Netán zavarban lenne? Futott át a fejemen, de végül el is hessegettem eme gondolatot. A kérdése, amit némileg körbejárt, arra irányult, miért törődöm vele. Erre nem tudtam volna egyértelmű választ adni, ahogy a fivérem esetében sem (mármint, amikor ő hozakodott elő Hayleyvel)… most is csak egy dolog lebegett előttem. Az, hogy vannak dolgok, amiket mélyre kell ásni, hogy soha, de soha ne kerülhessenek a felszínre. Ezúttal nem hagytam sokáig kételyek között vergődni a lányt, aki úgy érezhette magát nálunk, mint egy kalitkába zárt madár.
- Nem kell ecsetelnem a család fontosságát, hisz te magad is mindenre képes vagy a saját családodért, Hayley. Ezt teszem én is. Az, hogy Niklaustól vársz gyermeket, egyenlő a csodával. Ez a gyermek megváltoztathat mindent. – Közelebb léptem, magam sem tudom, miért, de végül így folytattam a szavaimat. Halkabban, szinte suttogva, de mégis úgy, hogy kristálytisztán értse minden egyes szavam. – Bármeddig elmegyek azért, hogy téged… téged és a gyermeket megóvjam. A családunknak szüksége van rátok, Hayley. – Nyeltem egy aprót. Túl közel álltam hozzá, így inkább némi álldogálás után elléptem tőle, hogy kikerülhessem. Nem engedhettem meg sem neki, sem magamnak, hogy elkezdjünk gondolkodni kettőnkről. Nem lehetett ilyen. A múltban már számtalan alkalom bebizonyította a számomra, hogy az, ha szerelembe esek, egyenlő a katasztrófával. Mert az, ha nem figyelek a fivéremre, életekbe kerül. Az ajtóhoz léptem, kinyitottam és csak ekkor fordultam vissza a lány felé, megbiccentve a fejem kifelé.
- Ha továbbra is itt álldogálunk, csak az értékes időt vesztegetjük. – Halvány mosollyal néztem ezúttal rá, egy pillanatra belefeledkezve a látványba. Nem tagadhattam, hogy mennyire gyönyörű, még ha ezt ki nem is mondhattam volna soha.

620 szó || Ha valami nem jó, szólj  



 
Always and Forever

avatar
Õsi vámpír vagyok
Play by :
Daniel Gillies
Keresem :
My family


Léptek száma :
7

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Vas. Okt. 29, 2017 2:11 pm



Elijah & Hayley

Több oka is volt annak, hogy Elijaht kértem fel útitársnak. Egyrészt nőből voltam, s mint nő, minket sokkal inkább belső benyomásaink és ösztöneink vezetnek, mint a józan eszünk - főleg, ha vérfarkas is az illető -, és tagadhatatlanul szimpatizáltam az idősebb fivérrel annyira, hogy vele akarjam tölteni az estémet. Ez volt az egyik ok, a másik pedig, hogy úgy éreztem, ő is szimpatizál velem, tehát nem fogja hagyni, hogy az őrült öccse darabokra szaggasson mérgében, ha fény derülne erre a kitérőnkre. Illetve, még egy aprócska, igazán elhanyagolható indok: ősi lévén Elijah kvázi halhatatlan, tehát ha Klaus úgy dönt, inkább rajta vezeti le a mérgét, minden valószínűség szerint túléli majd. Félreértés ne essék, nem óhajtottam bajba keverni őt, de megnyugtatott a tudat, hogy az én önfejűségem nem okozza senki halálát sem. Ezért hát hatványozottan szerettem volna, hogy velem jöjjön.
Bántam, hogy hangommal és oktondiságommal meg kellett zavarnom a tökéletes látványt, pedig olyan egyszerű volt nézni, hogyan festenek kusza gondolatai mély árnyékokat az arcára, és mégis képes lettem volna elgyönyörködni benne egész nap. Az arckifejezése, az a zavartalan békesség, ami áradt belőle, mosolyra késztetett.
- Uhh... Az kemény lehet - Arcomra pimasz mosoly szökött, ahogy megemlítette, hogy a fivérén gondolkodik. Sosem titkoltam az ellenszenvemet Klaus iránt, mely főként abból eredt, hogy nem értettem egyet a döntéseivel. Habár, az egész személyisége kétség kívül meglepően irritáló tud lenni. Ahogy a csend is, mely kettőnk közé zuhant mondandóm után. Feszélyezetten álldogáltam, előre-hátra billegve a talpamon, miközben egyre inkább úgy éreztem, összenyom Elijah néma hallgatása, fürkésző, szótlan pillantása.
- Oké, most már mondj valamit! - dörrentem halkan, de türelmetlenül, kezemet farmerem zsebébe süppesztve. Aztán végül csak megszólalt, bár a szavai nem töltöttek el különösebben nagy lelkesedéssel. A gyermek miatt... Persze.
- Nyilván... - feleltem sanyarú mosollyal, és igyekeztem lenyelni a kellemetlen érzést. A Mikaelson család mellett néha, sőt, elég gyakran két lábon járó inkubátornak éreztem magam. Az mindegy volt, én mit akarok, vagy mit gondolok; csak annyi a dolgom, hogy a fenekemen maradok és épségben, egészségben és boldogságban megszülöm Klaus gyerekét. Csakhogy ez a gyerek az enyém is volt, ha igazságosak akarunk lenni, 50-50 arányban, de anyaként és vétlen áldozatként (nem kell a gumi, a vámpírok úgysem nemzőképesek, mih?) kijárt nekem a 60-40 is. Tehát a gyerekünk inkább az én gyerekem, s mint ilyen, e plusz tíz százalék jogán jól esett volna, ha az én akaratomat és döntéseimet is figyelembe veszik. Természetesen csakis jót akartam a születendő csöppségnek, jobban óvni akartam őt, mint az egész Mikaelson família, épp ezért volt olyan sürgős megtalálnom a családomat.
Dacosan és kissé sértetten bámultam a szemközti falat, míg végül Elijah hangjára vissza nem emeltem rá lassan a pillantásomat. Elgondolkodva fürkésztem az arcát, szerettem volna megbántani, odaszúrni neki valamit, de képtelen voltam rá. Az öccsével ellentétben ő tényleg végig kedves volt hozzám, nem érdemelte meg, hogy felindultságomban bántsam, arról nem beszélve, hogy igaza volt.
- Nem, te tényleg nem ő vagy. - feleltem kifürkészhetetlen pillantással merülve el a tekintetében, és magam sem tudtam eldönteni, szarkasztikusnak szántam-e a megjegyzést, vagy teljesen őszintének. Hagytam még pár szívdobbanást kettőnknek, míg Elijah íriszeit fürkésztem, majd elfordítottam a fejem, és apró sóhajjal igazítottam a táskán a vállamon. - Remek, akkor menjünk! - Nagyot bólintottam, és örültem, hogy végre nem kell felesleges köröket lefutnom valakivel. Miért is kérném az engedélyét, amikor nem rendeltem alá magam senkinek? Ugyanakkor miért fordulnék hozzá segítségért, ha nem bíznék benne teljes mértékben? Képtelen voltam rá, hogy ne hozzá forduljak elsőként, bármi is történik. Képtelen voltam nem lesni egész nap, merre jár, és nem aggódni azon, mikor ér vissza. Hazudhattam magamnak, de tudtam, hogy hamarosan úgyis a felszínre bukik az igazság.
Sarkon fordultam, hogy azzal a lendülettel az ajtó felé induljak, végül azonban a lendületem néhány lépés után megtorpant. Elgondolkodva mértem végig a falon függő képeket, a cipőm orrát, majd a táskám pántjába kapaszkodva visszafordultam, szembe a férfival.
- Szeretnék kérdezni tőled valamit...
Hozzájuk hasonlóan én sem tettem fel valódi kérdéseket, helyette inkább kijelentettem és követeltem, kértem és parancsoltam. Nem szoktam hozzá, hogy lágy vagy gyengéd legyek, nem szoktam hozzá a kedves érdeklődéshez vagy a finomkodó kérdésekhez. Ha túl akartam élni, meg kellett szereznem, mohón és határozottan, és sosem szabadott esélyt adnom arra, hogy bizonytalannak lássanak. Most azonban válaszokra volt szükségem, melyeket nem lehet csak úgy kirángatni a másikból. Az ujjaimat tördelve pillantottam fel rá arra a röpke pillanatra, hogy lássam, figyel-e, mielőtt még a szememet lesütve folytattam volna.
- Miért fáradozol ennyit velem? Azt megértem, hogy Klausnak miért próbálsz a kedvében járni, és miért viseled el minden őrült húzását, hiszen a család és miegyéb... - mentegetőztem sietve, színpadias legyintéssel prezentálva, mégis mekkora őrültségekre gondolok. - De nekem miért segítesz?
Nem csak most, hanem azóta, hogy betettem a lábam ebbe a házba, Elijah mindig itt van, és ahogy ő maga említette, csak szólnom kell. Tudni szerettem volna, ennek köze lehet-e ahhoz a bimbódzó kis valamihez, amit tapintani lehetett kettőnk közt, vagy mindezt csak beképzeltem magamnak és jobb lenne, ha leállítanám a terhességtől bepörgött hormonjaimat, mielőtt menthetetlenül kínos helyzetbe sodrom mindannyiunkat.





Your father was a dick. I'm Hayley, by the way.

avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
✘ phoebe tonkin
Keresem :
Léptek száma :
14

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Kedd Okt. 17, 2017 11:11 pm


Hayley & Elijah

always and forever

Talán fél órája volt annak, hogy visszaértem a kitérőmről, amit Niklaus társaságában töltöttem. A találkozónk nem épp úgy sült el, ahogyan azt titkon reméltem, mégsem esten túlzottan kétségbe. Az öcsém, aki szörnyetegnek vallja magát és aki igyekszik is úgy viselkedni, hordozott még magában jóságot. Nem sokat, épp hogy pislákolt benne ez a különös dolog, de tudtam, mivel lehet belőle előhívni. Ezért volt mellettünk Hayley a születendő gyermekkel együtt. Ők ketten… ők ketten hozhatták csak el a reményt a családunk számára. Erre akartam, sőt, csak erre szabadott koncentrálnom és mélyre, nagyon is mélyre elásni azokat a különös, furcsa érzelmeket, amik Hayley iránt néha feltámadtak bennem. Mint már korábban is tudatosítottam magamban, nem engedhettem ezeknek a dolgoknak, hisz az végzetes lehetett. Kénytelen voltam minden figyelmemet a fivéremre összpontosítani, mert csak így volt esélyünk a normális családra. Bár, az a szó, hogy normális, talán sosem illett ránk. Már akkor sem, amikor emberekként próbáltunk élni. Sóhajtottam egy aprót, némileg gondterhelten néztem magam elé. Hallottam, hogy valaki közelebb jött, de azt is éreztem, hogy tétovázik. Mivel a házban nem volt rajtunk kívül senki, így nem okozott meglepetést a lány hangja, ami a kopogásához társult. Felemeltem a fejem, majd elpillantottam felé.
- Csak gondolkozom… leginkább Niklauson. – Tettem hozzá némileg elgondolkodva, bár az elgondolkodás inkább a táska láttán költözött a hangomba, amit Hayley a vállán cipelt. Kérdőn tekintettem az arcára. Még csak fel sem kellett tennem a kérdést, máris beszélni kezdett. Ez jó pont volt nálam, de a szavai nem töltöttek el lelkesedéssel. Mi lett volna, ha nem vagyok itthon éppenséggel? Szó nélkül, nyomtalanul eltűnt volna? Résnyire nyitottam a számat, de végül nem szólaltam meg, hisz tovább beszélt. Lassan, nagyon lassan kúszott halvány mosoly az arcomra. Nem lőttem túlságosan mellé azzal a ténnyel, hogy Hayley van, amiben hasonlít Niklausra. Makacs és konok. Amit a fejébe vesz, azzal senki sem szállhat vitába. Újfent nem szóltam semmit, hisz értettem néma kérését, habár nem tudtam, mivel is hozakodhat még elő ebben a helyzetben.
Értetlen kifejezés ült ki az arcomra, ahogy kimondta a másik alternatívát, miszerint vele megyek. Ez már egy fokkal jobban hangzott, ugyan akkor… gondolkodóba is ejtett. Talán hosszabb ideig voltam csendben, mintsem kellett volna, de végül megszólaltam.
- Feltételezem, ha máris táskával felszerelkezve állítasz ide, van fogalmad róla, hol keresd a családod. – Kezdtem bele. A család számomra szent és sérthetetlen volt. Épp ezért meg sem fordult a fejemben az, hogy nem nyújtok segítő kezet Hayley számára. Felkeltem a fotelből, ahol eddig nyugodtan ültem, úgy néztem újra a lányra.
- Bár nem örülök ennek a hirtelen kirándulásnak, nem engedhetem, hogy egyedül menj. Nyilvánvalóan a gyermek érdekét szem előtt tartva. – Tettem hozzá, hogy legalább ő ne gondoljon többet bele abba, mint ami valójában. Fivérem szavai néha visszhangoztak a fejemben. „A kis farkas megszállottja vagy, Elijah.”
- Tehát eszem ágában sincs veszekedni veled, Hayley. De ha legközelebb a segítségemre van szükséges, vagy csak a jelenlétemre valamihez… szólj. Velem szemben nem kell ellenségesen vagy támadóan fellépni, én nem Niklaus vagyok. – Utaltam vissza a hosszabb monológjára, amiben azt taglalta, hogy veszekedhetünk és így tovább. Bár a vége tulajdonképpen abszurd volt: hogy én bántsak egy állapotos nőt? Teljességgel kizártnak tartottam.
- Feltételezem, azonnal indulni akarsz. Részemről mehetünk. – Mértem végig Hayleyt, miközben aprót biccentettem felé.

530 szó || igyekszem belerázódni...  



 
Always and Forever

avatar
Õsi vámpír vagyok
Play by :
Daniel Gillies
Keresem :
My family


Léptek száma :
7

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   Kedd Okt. 17, 2017 11:04 pm



Elijah & Hayley
Begyömöszöltem a zseblámpát a ruhák tetejére, és ezzel készen is voltam. Összehúztam a cipzárt a hátizsákon, majd a vállamra kapva elindultam kifelé. Sokat kellett várnom, hogy Klaus végre elhagyja a házat, de természetesen a távozásával nem maradtam egyedül: csupán csak megkaptam a lehetőséget, hogy a kegyesebb testvérrel alkudozzak. Azzal, aki talán a legjobban kedvel hármójuk közül.
A társalgóban találtam rá, szerencsére pont útba esett az ajtóhoz menet. Szűk farmerom felett fekete pólót és hosszú kardigánt viseltem, magas szárú csizmákkal és visszafogott mennyiségű kiegészítővel. Mégsem indulhat az ember lánya öt gyűrűvel és láncokkal megpakolva a mocsárba! Az ujjaimat tördelve tétováztam kicsit a félfában, mert Elijah elfoglaltnak tűnt, de végül úgy döntöttem, megemberelem magam és a nehezebbik utat választom, mert mégis csak az a helyes. Így hát kettőt koppantottam a falra, hogy felhívjam magamra a figyelmet, és beléptem hozzá a nappaliba.
- Mi jót csinálsz? - érdeklődtem leplezetlen kíváncsisággal, arcomon  halvány mosoly játszott. Nem mentem hozzá túl közel, három nyújtott lépésre tőle megálltam, a fotelek közt nyújtózkodó üvegasztal túloldalán. Megvártam a válaszát, csak aztán folytattam, a vállam felett az ajtó felé lesve.
- Nézd, a babysitterem lelépett és egész éjjel nem jön haza, szóval azt tervezem, hogy kiszökök a mocsárba és folytatom a kutatást a családom után - sosem szerettem sokáig kerülgetni a forró kását, ha valami, hát az őszinteség az erényem volt. Néha túlságosan is... ez az én bajom, hogy ha egyszer belelendültem, képtelen voltam befogni a számat. - Veszekedhetünk itt egy darabig, mondván, hogy nem engedsz el, mert túl veszélyes, és Klaus amúgy is megtiltotta, hogy elhagyjam a házat, mire én azt mondom, ki nem tojja le, elmegyek, bármibe kerüljön is, és ha meg akarsz akadályozni benne, le kell láncolnod a saját ágyamhoz, amit úgysem teszel meg, mert állapotos vagyok és elég kegyetlen lenne...
Színpadiasan vállat vontam, kíváncsian fürkészve az arckifejezését. Reméltem, nem vág közbe, hanem hagyja, hogy tovább folytassam - némán kértem erre a tekintetemmel.
- Vagy velem jöhetsz és gondoskodhatsz róla, hogy ne essen bajom, Klaus pedig sosem jön rá a kis kiruccanásunkra... Ha pedig mégis, rád kenhetem az egészet, téged úgyis jobban bír nálam. - tettem még hozzá huncut, bizakodó félmosollyal, hátha ennyi elég, hogy megelőzzem az akadékoskodását és elkísérjen. Nem akartam egyedül menni, sokkal gyorsabb és biztonságosabb, ha ketten vagyunk, és így az önjelölt fogvatartómnak sem lehet egyetlen rossz szava sem, hiszen a felelősségteljes és mindentudó Elijah végig mellettem volt. Plusz, bár ezt az indokot nem szívesen ismertem volna be neki, őszinteség ide vagy oda, az ő társaságát jobban élveztem, mint bárki másét. Ostoba kifogás csak, hogy vigyáznia kéne rám - tökéletesen megoldom egymagam is, köszönöm, úgy viszont nem lenne kihez beszélnem út közben, nem lenne kinek a figyelmét és kedvességét élveznem, és nem lenne kinek a mosolyában gyönyörködnöm... Így hát muszáj volt a magam oldalára állítanom őt.





Your father was a dick. I'm Hayley, by the way.

avatar
Vérfarkas vagyok
Play by :
✘ phoebe tonkin
Keresem :
Léptek száma :
14

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Társalgó   Kedd Okt. 17, 2017 11:04 pm

***

avatar
Egy sziluett vagyok

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Társalgó   

Sponsored content


Vissza az elejére Go down
 

Társalgó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Társalgó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG* 2017 :: Itt élünk, ez az otthonunk :: New Orleans :: Otthonok :: Régi Mikaelson birtok-
^
ˇ