Elgondolkoztál már valaha azon, hogy miért történik az ami? Miért olyanok az emberek, amilyenek? Miért léteznek fajok? Miért nem tud róluk mindenki? Miért születnek ezek a kérdések? Én megtettem. Gondolkoztam, majd úgy döntöttem, a saját kezembe veszem az események irányítását. De most félek... Elbuktam!

A félelem magával ragad, ahogy zihálva álok Rule teste felett. Ahogy figyelem bőrét, mi teli s tele van mély vágásokkal, szúrásokkal, lyukakkal és csövekkel. Az egyiken vérsavó folyik. A másikon valami ezüstös folyadék. Higanynak tűnik. A csövek mentén bőre vöröslik, miképp igyekszik regenerálódni, de mégsem képes arra. Miképp a teste tele van gyulladásokkal, mit valószínűleg a higanyszerű folyadék akadályoz meg a gyógyulásban. Akárcsak a természetes regenerálódását is. Most pedig tehetetlennek érzem magam. Félek, ha kiszabadítom, én magam ölöm meg. Félek, hogy ha itt hagyom, azzal is mindössze a halált hagyom sorsául. Végigfuttatom könnyben ázó szemeimet a megviselt testen, majd magam elé pillantván az apámmal állok szemben. Arcán a keserűség. Fájdalom, de mégis magabiztosság jellemzi őt. Nem szól, legalábbis néhány percig csak az arcomat bámulja, míg én idegesen ordibálok vele. Kétségbeesésem határtalan.
- Nézz rá!- intek Rule felé könnyes arccal, elfanyalodott arckifejezéssel, majd elcsukló hangon folytatom. - AZT MONDTAM NÉZZ RÁ!- ordítom el magamat torkom szakadtából. - Itt fekszik előtted egy 21 éves fiú! Komolyan erre tetted fel az életedet? Az életeteket? AZ ÉLETEMET? - Hangsúlyozom az utolsó szavakat. - Hogy hibrideket kínozz?
- A hibrid már akkor halott volt, mikor megszületett. Mindössze okot adunk egy céltalan halálnak, hogy hasznára váljék az új világnak. - arroganciája határtalan, mit egy ilyen pillanatban is legékesebb fegyvereként használ fel.
- Nemes tette becsülendő! - hangzik el hirtelen a gyomorforgató mondat, egy ismerős női hangon, ki anyámat képviselte. Végül apám mellé állva, simított végig vállán, vetve rám egy lenéző pillantást. - S a legelkeserítőbb, hogy ebben a hibridbe több szorult, mint beléd valaha. - húzott ajkára fintort, mire én hasonlóképp tettem, társítva ideges morgással.
- A neve nem Hibrid, hanem RULE! - sziszegtem idegesen, rákészülve, hogy a közeljövőben védekeznem kell majd.
- Milyen hirtelen nevet is kapott a kisállat. - Anyám mosolyában cinizmusát hordozta, amivel rám villogtatta hófehér fogait.
- Ne légy kicsinyes drágám... - érintette kezét, anyám kezére, mi vállán pihent. Mire anyám kihúzva a kéz alól sajátját, lépkedett el a fekvő Rule mellett, miközben ujját végighúzta a fiú mellkasán.
- Szegény, szegény, szegény Melissa...- pillantott rám aljas mosolyával, vöröslő rúzsa mögül, majd állt meg a hátam mögött, hogy a fülembe suttogván újabb döfést tegyen egyenesen a mellkasomba, hátulról.- Netán gyöngéd érzelmeket táplálsz iránta? Rule...- ajkai közül undorral távozott Rule neve. - Igaz?
Lepillantva a talajra, kétségbeesetten szemeztem Rule erőtlen testével. Elgondolkodtam, hogy talán már halott? Már menthetetlen? Nem tehetek érte semmit? S tudod, egy pillanatra remegni kezdtem a félelemtől, hogy valóban így van. Hinni akartam abban, hogy életben tudom tartani őt. Hinni akartam abban, hogy boldog életet élhet. Hogy a szektát végleg leszerelhetem. De olybá tűnt, tévedtem. Ezért egyszerre éreztem bűntudatot, tehetetlenséget, fájdalmat és keserűséget. S miképp anyám tette fel a kérdést... Talán valóban kezdtem megkedvelni Rule-t, úgy ahogy nem kellene... Nyilvánvalóan gyengültem el, mire már csak egy válasz érkezett...
- Hiba. - Kegyetlen, rideg hang hasított fülembe, melyet követett a hideg, tépő érzés, mi felhasítja bőrömet, húsomba hatol, hogy kiontván véremet, az életemet vegye. A torkomat ellepte a vér. Fulladozni kezdtem a saját véremtől, mi mindent vörösre festett. A térdre rogytam, miközben levegőért kapkodtam. S tudod nem láttam mást, mint a gyűlölködő tekintetet, mit anyám, s apám vetett rám oly kegyetlen. Éreztem, miképp elhagy az erő, s nem maradt más, mint a végtelen sötét, mi örökkön örökké körülvesz.

Riadtan, izzadságtól nedves bőrrel ültem fel hirtelen az ágyon, ledobva magamról a takarót. Kikerekedett szemekkel néztem magam elé, zihálva, miközben próbáltam feldolgozni azt a realisztikus álmot, miben részem volt. A nyakamhoz kaptam. Végigtapintva győződtem meg róla, hogy nem választották még el tőle a fejemet, s ez valóban csak egy álom volt. De mégis valami aggasztott ezzel kapcsolatban. Valami, amihez köze volt a szüleimnek. S így oldalra tekintve pillantottam meg a vörös kristályt, miben szüleim raboskodtak, s én magam voltam a börtönőr. Hunyorogva szemeztem vele, végignézve rajta, ahogy a bronzos arany láncszemek végigfutnak mögötte, így nyakéket alkotva a mágikus tárgyból. Elfintorodtam, majd haragos pillantást vetve a láncra, kaptam le az éjjeliszekrényről. Ekkor már tudtam, hogy Rule-nak jobban szüksége lesz rám, mint eddig valaha.