Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



A little party never killed nobody

Sonja Sinclair
Yesterday at 4:55 pm



Igenis létezik fiú-lány barátság

Alexis Callaway
Yesterday at 1:49 am



Jennifer Summers

Larissa Blackwell
Yesterday at 12:57 am



Shawn Blackwell

Larissa Blackwell
Yesterday at 12:16 am



Városi temetõ

Larissa Blackwell
Pént. Okt. 19, 2018 8:32 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Pént. Okt. 19, 2018 7:25 pm



Mosdó

Stephanie Stafford
Csüt. Okt. 18, 2018 4:25 pm



Aneliath

Always and Forever
Csüt. Okt. 18, 2018 12:44 pm



Jossie & Lizzie szobája

Elisabeth Saltzman
Kedd Okt. 16, 2018 5:42 pm



Galatoire's étterem

Stephanie Stafford
Kedd Okt. 16, 2018 3:51 pm
Nyerteseink
avagy a nyár díjazottjai
A nyár őrangyala
Always and Forever

A nyár női karaktere
Lara Blackwell & Lizzie Saltzman

A nyár férfi karaktere
Theodore Storm

A nyár párosa
Caroline & Stefan

A nyár játéka

A nyár előtörténete

A nyár alkotója
Elena Gilbert
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 7 6
Boszorkányok 9 2
Vérfarkasok 2 4
Hibridek 1 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 1 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 3 2
Emberek 1 2
Összesen 26 19

Share | 
 

 A psychic && a vampire

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   Csüt. Okt. 11, 2018 1:17 pm

To: Alesea
The begin of a new friendship

Kicsit sem lepődtem meg azon, amikor egyből szabadkozni kezdett, hogy ő még soha nem csinálta magától, valamiért biztos voltam abban, hogy képes rá. Addig legalábbis nem tudhatta ő sem, amíg meg nem próbálta. Úgyhogy csak oldalra biccentett fejjel, várakozóan fürkésztem az arcát, nem felelve a szavaira semmit, hiszen egészen biztos voltam benne, hogy meg fogja tenni. És bizony, mint az esetek nagyobb többségében, most is igazam lett. Alesea mélyen a szemeimbe nézett, látszott az arcán, hogy mennyire koncentrált, majd egyszer csak azt vettem észre íriszeiben, mintha nem lenne itt. Itt volt, és rajtam tartotta tekintetét, de nem látott engem. Hanem valami mást. Az emlékeimet. Lehunytam a szemeimet, és megnyitottam az elmémet előtte, hogy könnyebben megtalálja azokat az emlékképeket, amiket mindenáron szerettem volna, hogy lásson. Nem kíméltem egyáltalán, nem érdekelt, hogy elítél-e majd a végén, vagy hogy félni fog-e tőlem – habár ebben kételkedtem -, azt akartam, hogy mindent lásson, jót és rosszat, hideget és meleget egyaránt. Csak így alkothatott teljes képet.
Amint végzett az elmémben való turkálással, először félrepillantott, majd halványan rám mosolygott, amire én csak összevontam a szemöldökömet, és arra vártam, hogy mit fog szólni. Semmi meglepő nem volt abban, amit mondott. Igen, Elena elvesztette az emlékeit, és igen, ha azt nézzük, hogy nekem mi a legjobb, valóban megoldást kellett volna keresnem erre a problémára. Hiszen szerettem Elenát, de még mennyire! De ha arra gondoltam, hogy ő találhatna magának valaki jobbat, hogy nyithatna egy új fejezetet az életében, egy Damon nélkülit, akkor már annyira nem is voltam biztos többé a dolgomban. Nem akartam, nem tudtam önző lenni, ha róla volt szó, s semmi sem tudott meggyőzni arról, hogy neki nem lenne jobb nélkülem. Még Alesea sem. De valamiért mégis itt maradtam. Hogy beszéljek vele. Valószínűleg megfertőzött a Stefan vírus, hogy ennyire elérzékenyültem, és ennyire… segítségre, tanácsra volt szükségem.
- Igen, valóban szeretem Elenát, és valóban úgy érzem, mellette jobb ember vagyok. De ezt inkább úgy fogalmaznám meg, hogy úgy érzem, mellette jobb embernek kell lennem. Mert nem érdemlem meg őt, a szeretetét. És most, hogy elfelejtett… úgy érzem, talán jobb is így. Neki, nem nekem. Úgy hiszi, hogy egy szörnyeteg vagyok, gyakorlatilag utál, amire minden oka megvan. Mégis hogyan kényszeríthetném arra, hogy akarja az emlékeit, ha valószínűleg úgy hiszi, egy agymosáson mehetett keresztül, ha engem képes volt szeretni… - magyaráztam Aleseának tanácstalanul, elgyötörve. Hiszen ez volt az igazság. Elképzelésem sem volt, hogy mihez kellett volna kezdenem. Azért éltem túl a börtönvilágot, mert volt miért küzdenem. Hogy újra láthassam Elenát, hogy újra vele lehessek. De most… most semmi sem maradt.
- Elenának is akarnia kellene, hogy emlékezzen rám, hogy visszaszerezze őket, de nem látja semmi okát annak, hogy miért kellene így tennie. Ez pedig nem olyasmi, amit rá lehetne erőltetni, vagy amit lenne értelme ráerőltetni /i] – csóváltam meg a fejem.
- [i]Szóval én ezért vagyok itt, mert őszintén szólva, halvány lila gőzöm sincs, hogy hova mehetnék, vagy mit kellene most csináljak. Így csak… tengődők
– tártam szét a karjaimat, bár az utolsó mondatomat kissé fura hangnemben sikerült kiejtenem, hiszen nem éppen ez volt az, amit csináltam, és ezt mindketten tudtuk jól. De valamiért jobban esett kissé szépítve kimondani az igazságot.


518 words ❖ Runnin' ❖ Megkésve, de ez is megjött






Hold on I still want you. Come back I still need you
Please don't leave me



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   Szomb. Szept. 08, 2018 8:41 pm


To: Damon Salvatore





Megmosolyogtatott kissé, majd csípőre tettem az egyik kezemet, s fejemet is megdöntöttem oldalra.
- Aleseának. – Vagy Lessának is akár, de ezt nem tettem hozzá. Nem akartam felesleges időhúzást, mikor végre úgy éreztem, képes félredobni a „szörnyeteg vagyok és ölnöm kell, tombolnom” féle magatartást. Azt akartam, hogy beszéljen, meséljen. Azt akartam, hogy megnyugodjon és ne meneküljön el. Ugyanis a lány, akit láttam, biztosan nem ezt várta tőle. Ő azt szerette volna, ha küzd érte és nem adja fel.
Meglepődtem a válaszára, de közelebb léptem hozzá. Kissé összehúztam a szemeimet is.
- Magamtól még sosem próbáltam, úgy értem… az előbb is teljesen véletlenül láttam bele a fejedbe. – Azaz, lefordítva: fogalmam sem volt róla, hogyan működik az „erőm”. Vagy akárminek is nevezhettem volna azt, amit kaptam. Adottság. Képesség. Netán átok. Nyeltem egy nagyot és koncentrálni kezdtem, elmerülve a férfi tekintetében. Néhány másodpercig csak próbálkoztam, erősen, minden idegszálammal, de semmi. Összepréseltem az ajkaimat, majd mély levegőt vettem, lenyugtatva az elmémet. Oké, Lessa, próbáld megint. Ne akard görcsösen, csak lazán. Nézz bele. Látnod kell. Nyisd meg az elméd. Mantráztam magamnak, majd ahogy újra a férfira néztem, hirtelen minden kép megjelent előttem, akár a filmkockák. Olyan volt, mintha egy rövidfilmet néztem volna róla és arról a lányról. Elenáról. Azt hiszem, mindenre számítottam, csak erre nem. Mintha azt a gyerekmesét, a Szépség és a Szörnyeteget láttam volna, kicsit másképp – és élőszereplős változatban. Itt-ott összerezzentem, mikor Damonnak olyan arcát láttam, amelyre nem számítottam, ugyanakkor ellágyultam, mikor láttam, mennyire szeretik egymást. Legalábbis, ezt láttam.
Ahogy véget ért a „kisfilm”, először félrepillantottam, majd a kérdését hallva egyből vissza. Halványan rámosolyogtam.
- Elveszítette az emlékeit, de te mindenre emlékszel, Damon. Megoldást kell találni arra, hogy visszakapja az emlékeit. Ez az egy cél lebeghet a szemed előtt. – Közelebb léptem hozzá, egészen közel és a mellkasára böktem. – Ha most gyáván elmenekülsz, sosem fogsz tudni újra a szemébe nézni. Persze, mondhatod, hogy semmi közöm hozzá. Ne üssem bele az orromat idegenek dolgába, de… - Hátrébb léptem, kitárva a karjaimat. - …ez nem változtat azon a tényen, hogy mellette jobb ember vagy. Szereted őt. Ne add fel, Damon. – Végül leengedtem magam mellé a karjaimat, de a tekintetemet nem szakítottam el tőle. Igazam volt, a menekülés gyávaság. Nekem sem szabadott menekülnöm. Haza kellett mennem a bátyámhoz és jól beolvasni neki, vagy ha időközben újra felidegesítem magam, az is megeshet, hogy majd meg akarom ölni, de… ez nem érdekelt. Megérdemelte. Ő nem érdemelt boldogságot, míg Damon igen.



400 words || monster || note: - || kredit






I write lines down, then rip them up... Impossible describing love.

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
28
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   Szer. Szept. 05, 2018 5:54 pm

To: Alesea
The begin of a new friendship

Amikor azt tanácsoltam a kis csajnak, hogy menjen inkább haza, nem számítottam olyasfajta válaszra, mint amilyet végül kaptam. Olybá tűnt, hogy neki sincs teljesen minden rendben „otthon”, de én nem voltam olyan, mint Stefan, hogy minden lében kanál módjára beleüssem az orrom mások családi perpatvarába, csak azért, hogy jófiút játsszak, és minden jöttmentnek segítő kezet nyújtsak. Egyrészt, mert az én tanácsaimmal nagyjából a feneküket is kitörölhették volna, hiszen elég kevés valószínűsége volt annak, hogy egyébként megfogadnák, már csak azért is, mert én vagyok Damon Salvatore. Másrészt pedig, nem az én dolgom volt, hogy mások hibáit kijavítsam, vagy segítsek az életüket helyre rakni, amikor még a sajátommal sem tudtam mit kezdeni. Szóval, csirió, skacok, de nem én vagyok a tündérkeresztanya!
Tehát, a csaj kérdésére nem reagáltam semmit, talán a szemöldököm egy pillanatra megemelkedett, de egyébként az arcom továbbra is érzelemmentes maradt. S mivel úgy döntöttem, hogy inkább leteszek a ma esti terveimről, nem volt semmi okom a maradásra. Már épp el is indultam volna, hogy azért valamit kezdjek magammal, amikor a csaj utánam lépett. Nem kellett volna megállnom, egy hang hangosan ordította a fülembe, hogy ne álljak meg, csak menjek tovább, de ahogy beszélni kezdett, akaratlanul is megtorpantam, és újból felé fordultam. A nevemet illető kérdésére csak bólintottam egy aprót, majd csendben vártam arra, hogy befejezze a mondandóját. Meglepődtem azon, hogy érdekelte, mi van velem és Elenával, sőt mi több, segíteni akart helyrehozni ezt a teljes mértékben elfuserált helyzetet. Egyből Stefan jutott eszembe erről, és hogy ők ketten bizonyosan jól kijöttek volna egymással, de valamiért… valamiért úgy éreztem, hogy válaszolnom kell neki. Képtelen lennék megfogalmazni miért, talán a szívem mélyén én is vágytam arra, hogy jöjjön egy hozzá hasonló, minden lében kanál kis csaj, aki aztán meghallgatja a gondjaimat, még ha segíteni nem is tud.
- Nos, rendben se nem kölyök, se nem kislány – tártam szét megadóan a karjaimat –, akkor hogyan hívhatlak? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, miközben karba tettem a kezeimet, s így vártam a válaszára. A hangomban semmi gúny nem volt, igazság szerint, még magam is meglepődtem azon a halvány mosolyon, ami a szám sarkában bujkált. Amint megkaptam a választ a kérdésemre, úgy döntöttem, kipróbálok valamit.
- Szóval, Alesea, visszatérve az előbbi kérdésedre, talán jobb lenne, ha magad néznéd meg, miért látom úgy, hogy a problémámra nincsen semmilyen megoldás – ajánlottam fel neki azt, hogy ismét belenézzen az elmémbe, az emlékeimbe, vagy bármi is legyen az, amit eddig mindig csinált. Meg akartam mutatni neki a Szépség és Szörnyeteg Elena és Damon változatát. Ha képes volt úgy tenni, ahogy én szerettem volna, akkor hagytam, hadd táruljon az ő szemei elé is, milyen szörnyeteg voltam, hogy még Elenát is bántottam volna, a szeretteit, s aztán, aztán ő mégis belém szeretett. Nem érdemeltem meg a szeretetét, ő túl jó volt, az én kezeimhez pedig túl sok vér tapadt. Így hát az, hogy elfelejtett engem… nem is történhetett volna ennél jobb dolog vele. Megkapta azt, amire valószínűleg sokszor vágyott – a tiszta lapot, egy új élet lehetőségét. Egy Damon nélküli élet lehetőségét.
- Nos? – kérdeztem tőle egy hosszabb szünet után.

505 words ❖ Runnin' ❖ Megkésve, de ez is megjött






Hold on I still want you. Come back I still need you
Please don't leave me



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   Szomb. Szept. 01, 2018 2:28 pm


To: Damon Salvatore





Sosem gondoltam volna, hogy az a világ, amiről a mesékben olvastam, vagy filmekben láttam, létezik. De úgy tűnt, hogy igenis létezik és képes magába szippantani engem is. Kezdve azzal, hogy én sem voltam egészen ember. Hiszen, ha az lettem volna, nem látok dolgokat, ugye? Ideges voltam, nem értettem, miért történik ez velem, ahogy azt sem, hogy mi lesz ennek az estének a végkimenetele. Avagy találkozónak. Szemben álltam egy olyan vámpírral, akit a lehető legrosszabb pillanatában csíptem el. Látszott rajta, hogy a világot is elpusztítaná, ha ezzel véget vethetne annak, amit érez. A csalódottságnak. Az elkeseredettségének. De talán egy kicsit, mintha lehiggadt volna. Vagy csak naivan kezdtem azt gondolni, már nem akar bántani engem.
- Miért mennék? – Kérdeztem vissza halkan. Haza a bátyámhoz, aki…? Nem, nem akartam odamenni. Most még nem. Bár ahogy egyre többet gondoltam Samaelre, egyre nagyobb gyűlölet, sötétség fonódott körém. Az elmémbe. Ha a képek, amiket láttam most és amit akkor láttam, mikor Sam Oliver halálának napján hazaért, valóság… akkor a bátyám egy utolsó kis gyilkos. Inkább próbáltam erre a vámpírra koncentrálni.
Ahogy végül válaszolt, értetlenül vontam össze a szemöldökömet. Boszorkányok? Oh, remek. Még ők is léteznek. Megráztam a fejem kissé, majd figyeltem, ahogy elfordul és tesz néhány lépést. Utána léptem. A mozdulatom automatikus volt, de valamiért úgy éreztem, nem szabad hagynom, hogy elmenjen.
- Várj. Damon… ugye? – Kérdeztem bizonytalan hangon, majd elkaptam a karját. – Mi történt pontosan veletek? Nincs rá valami megoldás azon túl, hogy azt teszed, amit jelenleg? – Segíteni akartam. Azt láttam, szüksége van valakire, egy támaszra és talán a sors akarta, hogy velem hozza ma este össze. – Mellesleg, nem vagyok sem kölyök, sem kislány. – Ha méltóztatott rám nézni, akkor rákacsintottam egy mosollyal. Oldani akartam a benne felgyülemlett feszültséget, ugyanakkor a bennem levőt el akartam oszlatni. Talán mindkettőnknek szüksége lett volna egymásra. De ha ő tiltakozott, akkor végül elengedtem őt. Hiszen nem erőltethetem rá magam egy vadidegenre, nem igaz?



313 words || monster || note: - || kredit






I write lines down, then rip them up... Impossible describing love.

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
28
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   Szomb. Szept. 01, 2018 2:10 pm

To: Alesea
The begin of a new friendship

Akkor, abban pillanatban tényleg készen álltam arra, hogy fittyet hányjak mindenre. Hogy ne törődjek semmivel, csak szépen visszatérjek ahhoz a Damon Salvatoréhoz, aki mindig is voltam, és ahogy mindenki ismert. Csak ölni és ölni, nem törődni semmivel és senkivel, mennyivel egyszerűbb is lett volna az élet úgy! Például most itt állt előttem ez a csaj, elképzeltem magam előtt, ahogy a szemfogaim a nyaki vénájába mélyednek, ahogy fájdalmas sikoly tör ki a csinos kis ajkaiból, miközben elkezd vonaglani a kezeim között, kísérletet téve a szökésre. De persze semmi esélye nem lett volna, hiszen én vámpír voltam, ő meg egy gyengécske ember. S lassacskán az életerő is szépen elhagyná a testét, ahogy minél több vérét szívom ki, míg végül üresre nem csapolom őt, élettelen testét hagyva a földre zuhanni.
Pusztítani akartam magam körül, hogy ezzel nyomjam el magamban a keserű sorsom okozta érzéseket, ám mégis, ahogy itt álltam előtte, az Elenával való emlékeim fájdalmasan törtek fel az elmémből, s bármennyire is próbáltam őket elnyomni magamban, nem tudtam többé gátat szabni annak, hogy elárasszák az elmémet. Elképzelésem sem volt, hogy ki volt ez a csaj, hogy milyen képességei voltak vagy sem, de tökéletesen ráérzett a legfájóbb pontokra.
A kegyetlen mosoly ott virított az arcomon, s már épp mozdultam volna, hogy megragadjam őt, kioltva az életét, amikor megint beszélni kezdett. Látszott az arcán, hogy ismét lát dolgokat, és hogy cseppet sem fél tőlem. Nem akartam hallani a mondandóját. Nem akartam, hogy bárki is emlékeztessen arra, mennyire is szeretem valójában Elenát. Nem akartam érezni semmit, a hétszentségit! De amint kimondta azt, hogy én is szeretem őt, és ő is engem, lehullott arcomról a kegyetlen álarc. Elment minden kedvem a szórakozástól, ahogy eszembe jutott az az este, amikor Elenával elmentünk hullócsillagot nézni, aztán szépen ránk szakadt az ég. És az ígéret, amit egymásnak tettünk… De persze mindennek már vége volt. Ő nem emlékezett rám, én pedig nem tehettem semmit annak érdekében, hogy visszahozzam azokat. Egyáltalán milyen jogom lett volna ahhoz, hogy elragadjam a szerelmemtől a tiszta lap lehetőségét? Jobb neki, ha nem emlékszik rám, ha csupán egy szörnyeteg tart. Mindenkinek jobb lesz úgy.
- Menj haza, kölyök – feleltem érzelemmentes hangon. Nem törődtem azzal, amit mondott, hiszen, mit felelhettem volna? Igaza volt, legalábbis részben. Az első felével nem értettem egyet, hiszen én, meg a szörnyetegség… Nos, majdhogynem kéz a kézben járt. De valóban, sértett voltam, a szívem darabjaiban hevert, a reményeim összezúzva… Tulajdonképp, lehet jobb lett volna, ha vissza sem térek a börtönvilágból.
Már épp fordultam volna meg, hogy elmenjek, keressek valami más szórakozást, mondjuk egy üveg bourbon kíséretében, amikor ő ismét megszólalt. Azt mondta lát dolgokat, amire már magam is bőven rájöttem, látszott azonban rajta, hogy ő nagyon nincsen tisztában a természetfeletti világ dolgaival. Nem én akartam lenni az, aki felvilágosítja ezekről persze, mindenki tudja rólam, hogy szörnyű tanárbácsi lennék, mégis úgy döntöttem, adok neki egy tanácsot.
- Figyelj kislány, nem tudom, hogy miket láttál pontosan, de egészen biztos vagyok benne, hogy természetfeletti képességeid vannak. Bármi is volt, ami megjelent előtted, ahogy rám néztél, az igaz volt. Szerintem mindenképp jól tennéd, ha felkeresnél egy boszit, ők talán több tanáccsal tudnak szolgálni, mint én – magyaráztam neki, majd ha nem volt már semmi mondanivalója, biccentettem felé egyet, és sarkon fordulva megindultam, hogy keressek valamit, ami azért mégis képes arra, hogy elfeledtessen velem bizonyos dolgokat.

546 words ❖ Runnin' ❖ Megkésve, de ez is megjött






Hold on I still want you. Come back I still need you
Please don't leave me



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
7
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   Csüt. Jan. 11, 2018 5:33 pm


To: Damon Salvatore





A fiú vonásait figyeltem, az arcát, miközben a válaszára vártam. Nem tudtam, mit várok, melyik válasznak örülnék jobban, de láttam rajta az elbizonytalanodást. Ez viszont felért egy ki nem mondott válasszal: az a valaki, az a lány a fejemben, tényleg szörnyetegnek látta őt. Azonban a szavak, amiket végül kimondott… akár meglepő, akár nem, egy kicsit sem rémisztettek meg. A fejemben levő képek, jelenetek, amiket látnom sem szabadott volna, sokkal ijesztőbbek voltak, mint ez a fazon, aki próbált rám ijeszteni. A kérdésére nem igazán reagáltam, csak mélyen a szemébe néztem. Valahogy újra… újra elő akartam idézni azt, amit az előbb. Belé akartam látni. Már ha tényleg létezhet ilyen… ilyen képesség, vagy erő. Vagy adottság. És ekkor újra képek jelentek meg előttem. Több kép, több jelenet. Láttam ezt a fiút, miközben embereket öl… láttam a véres arcát, a szemfogait. Összeállt a kép, hogy ő micsoda. Vámpír. Habár sosem hittem ilyesmiben, mármint, efféle lényekben, de kétség sem fért hozzá: vámpír volt. Egy szörnyeteg, ahogyan ő és ahogyan az a lány fogalmazott. Azonban… újabb kép jelent meg előttem. Ők… méghozzá az esőben. Romantikusan csókolóztak, valamint ígéretet tettek egymásnak. Hátrébb léptem, miközben pislogtam egyet.
- Várj… ha szörnyetegnek tart, miért látom mégis azt, hogy igazából szeret téged? És te is őt… - Kérdeztem rá, miközben hosszan fürkésztem őt. Ezáltal amúgy mindennemű intelmét figyelmen kívül hagytam: nem érdekelt, hogy engem akar ma este úgymond felfalni, ahogy az sem, hogy szerinte a legjobb ötlet a futás lenne. Nem, amíg meg nem értem, mi folyik körülöttem.
- Te valójában nem vagy szörnyeteg, sőt, a közelében sem jársz ennek, nem igaz? Ő csak… megbántott téged. Fogalmam sincs, ki vagy te vagy ő kicsoda, de… egyszerűen látok dolgokat. – Újabb lépést tettem hátra. Még ha igazam is van, még ha láttam is azt, amit… nem volt maradásom. Ez a vámpír el akarta hitetni önmagával és másokkal is azt, hogy egy szörnyeteg és nem akartam én lenni az, akin ezt demonstrálja. Végül nyeltem egy nagyobbat.
Felrémlett előttem a bátyám és az, hogy mit láttam Scott halálának napján. Az a kép a fejemben a bátyámról és Scottról… talán a valóság volt. A bátyám egy gyilkos… a szerelmem gyilkosa. Avagy inkább az érzéseim gyilkosa. Megremegtem, ahogy ezek a gondolatok tudatosultak bennem. A földre pillantottam, majd idegesen a hajamba túrtam, felmarkolva a fekete tincseket.



379 words || monster || note: - || kredit






I write lines down, then rip them up... Impossible describing love.

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
28
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   Csüt. Jan. 11, 2018 1:52 pm


Damon & Alesea

The beginning of a new friendship

Damon Salvatore vagyok, az a Damon Salvatore, akiről minden tudja, hogy mennyire, de mennyire szívtelen, gonosz, önző és kegyetlen. Aki örömét leli mások ok nélküli kínzásában, aki egy igazi szörnyeteg. De valójában… csak képtelen feldolgozni a fájdalmakat, amik őt érik. Mások szenvedésével próbálja meg tompítani a saját fájdalmát, közben pedig ellök magától mindenkit, egyre magasabb és áthatolhatatlanabb falakat építve fel maga köré. Igen, ez vagyok én. És most megint abban a cipőben járok, mint sok évvel ezelőtt. A szívem megint darabjaiban van, és tudom, hogy ezt már lehetetlen összeforrasztani. Elena nélkül.
Hiába gondoltam arra, hogy el kellene fogadnom azt, ahogy a sorsunk alakult, hogy el kellene engednem Elenát, hisz ő jobbat érdemel nálam. Nem megy, egyszerűen nem megy. Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy megkapjon mindent, ami mellettem nem lenne lehetséges, hogy boldog legyen, tényleg nem vágytam semmi másra. Nem akartam önző lenni vele, de mégis, ez pokolian fájt. Mert ő lehet, hogy már nem szeretett, de az én szívem még mindig ugyanúgy dobogott érte, mint azelőtt, hogy abba a börtönvilágba kerültem Bonnievel. Számomra ő jelent mindent, és tudtam, hogy ez örökre így is fog maradni. Az egyetlen mód arra, hogy örökre ellökjem magamtól, az volt, ha azzá a szörnyeteggé válok ismét, mint amire emlékezett is.
Épp ezért döntöttem úgy, hogy visszatérek az egyik régi szokásomhoz, ami nem volt más, minthogy kifeküdjek éjszaka az országút közepére, és arra várjak, hogy jöjjön egy autó. A vezető volt persze a vacsorám. Ezen kívül még rengeteg kegyetlenséget elterveztem, azt akartam, hogy Elena, sőt, hogy mindenki fülébe jusson, az a Damon Salvatore visszatért. Egyedül akartam lenni, nem akartam, hogy bárki arra számítson, majd játszom tovább a jófiút. Mert nem ment ez nekem. Stefan volt a jó, ő volt az, aki bármilyen szorított helyzetben meg tudta hozni azokat a döntéseket, amik elvileg a helyesek, míg én… Én mindig azt tettem, ami szerintem a legjobb volt, nem törődve azzal, mások mit gondolnak majd rólam, de ha a szeretteim életben tartásáról volt szó, azért bármit megtettem volna. De nem voltam jó jófiúnak vagy hősnek, nem, nekem sokkal jobban állt a rossz fiú szerep, mert a happy ending, amit a jók megkapnak mindig, engem messziről elkerül, nem számít, mennyire cselekszek önzetlenül. Ebben az esetben pedig, jobb nem is próbálkozni, nem igaz? Legalább senki nem táplál majd hiú reményeket, többek között én sem.
Szóval fogtam magam, és kifeküdtem az út közepére. Igyekeztem nem gondolni semmire, csak bámultam a csillagos eget, éreztem a szél hideg érintését, de igazából ezekből nem fogtam fel túl sokat, mert vasakarattal kellett visszatartanom magam attól, hogy Elenára gondoljak, és ez minden figyelmemet lekötötte. Végül aztán, ebből az állapotból az rántott ki, amikor meghallottam egy közeledő kocsi hangját, majd természetesen, ahogy az lenni szokott, hangos fékezés és a csikorgó gumik hangja törte meg a csendet, szinte hallottam a sofőr káromkodását is.
Amikor az autó megállt, és a vezető ideszaladt hozzám, én csak ekkor ültem fel, majd szépen lassan fel is tápászkodtam, leporolva a nadrágomat. Persze hallottam, ahogy mérgesen a fejemhez vág dolgokat, de nem különösebben hatott meg a dolog. Teljesen ráérősen igazítottam meg a ruhámat, nem szándékozva reagálni a lány szavaira. Csak akkor emeltem a tekintetemet rá, amikor végeztem.
- Mondd csak… - kezdtem volna bele a beszédbe, amiben összehordok mindenfélét, majd a végén kegyetlen mosolyra húzóm ajkaimat, hagyva, hogy megjelenjenek a vámpírfogaim és az erek a szemeim körül. A mondandómba azonban még nagyjából bele sem tudtam kezdeni, ugyanis teljesen olyan volt, mintha a lány látott volna valamit. A döbbenet tökéletesen leolvasható volt az arcomról, főleg amikor feltette azt a kérdést… „Szörnyetegnek tart?” Nem ismertem ezt a csajt, elképzelésem sem volt, hogy mégis mi fán termett kuruzsló volt, de nem is érdekelt. Elena szörnyetegnek tartott, én pedig azért jöttem, hogy bebizonyítsam, az is vagyok. Egy pillanatra sikerült csak elbizonytalanítania, avagy meglepnie ennek a csajnak, de ha azt hitte, ennyitől megkímélem majd az életét, nos, akkor nagyot tévedett. Nem érdekelt, honnan szedte ezt, mit látott vagy mit sem, csak azt tudtam, hogy neki itt és most véget ér a sztorija.
- Hm… tudod, ez egy igazán nehéz kérdés. Mindenki szemében mást jelent szörnyetegnek lenni, kinél ezt… kinél azt… És igen, engem naaaaagyon sokan szörnyetegnek tartanak. Csak hát… igazuk is van – húztam kegyetlen mosolyra az ajkaimat. – Egy szörnyeteg vagyok, el tudod képzelni, hogy miért vagyok ebben az időpontban pont itt? – kérdeztem tőle, megpróbálva rávezetni arra, hogy bizony, bizony, én megölni készültem őt, ha még nem jött volna rá erre magától is. Bár, ha olyan okos kislány volt, hogy valahonnan megtudta azt, hogy szörnyetegnek tartanak, akkor bizonyosan láthatta azt is, hogy milyen sors vár rá… - Te vagy a ma esti áldozatom – szólaltam meg egy kisebb hatásszünet után, majd hagytam, hogy az erek megjelenjenek a szemeim körül, és a fogaimat is kivillantottam teljes hosszukban. Ha a lánynak eddig nem esett le, hogy mi fog történni, és még mindig előttem ácsorgott, akkor egy utolsó segítséget adtam neki. – Tudod, itt az ideje a futásnak – feleltem, bár azt már nem tettem hozzá, hogy egyébként is felesleges lenne, mert mire megtesz két lépést, én már rég ott fogok állni előtte, készen állva arra, hogy lecsapjak rá. De azért, egy kis egérutat adtam neki.

849 || Továbbra is, ha valami nem jó, módosítok Very Happy  

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   Kedd Nov. 28, 2017 1:07 pm


To: Damon Salvatore





Képtelen voltam kiverni a fejemből a történteket. Scott halála sokkalta jobban fájt, minthogy azt el tudtam volna viselni. Nem találtam nélküle a helyem és őszintén szólva, azóta Cassidyvel sem találkoztam. Az utolsó beszélgetésem vele az a telefonhívás volt, amikor elmondta a hírt. De ami jobban fájt, az az volt, amit a bátyámra nézve láttam. Mintha képek villantak volna fel előttem… mintha láttam volna, hogy ő és Scott marakodnak, majd kitépi a… szívét. Nem, ezt a képet azóta sem tudtam helyretenni magamban. Nem értettem, mi ez az egész, de valahol nem is akartam megérteni. Mert ha igaz, ami a szemeim elé tárult, a lelki szemeim elé… akkor a bátyám egy kegyetlen, őrült gyilkos, aki a szerelmemmel végzett. Ezzel a gondolattal pedig nem akartam, nem tudtam megbirkózni. A bátyám nem tehette! Képtelenség… és mégis. Hogyan láthatnék olyat, ami nincs? Egyáltalán, miért látok dolgokat? Nem csak nála tapasztaltam, hogy képek, jelenetek, emlékek villantak fel. Nem tudom, mi történik velem, mi ez az egész, de ideje lenne, hogy vége legyen.
A kormányra csúsztattam a kezeimet szorosabban, majd az egyikkel elengedve a sebváltóra fogtam és váltottam. Napokkal ezelőtt elhagytam Mystic Fallst, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Még a bátyámnak, Samaelnek sem szóltam, mert hát… akkor nyilván nem engedett volna el sehová. Az egyik közeli kisvárosba mentem, kivettem egy szobát és csak gondolkodtam. Szükségem volt erre a magányra, arra, hogy elzárjam magam a külvilágtól és mindenkitől, aki árthat nekem. Vagy épp nem. De a lényeg, hogy egyedül sokkal jobb volt. Most viszont mégis hazafelé tartottam, késő este a sötétben. Még egy kis köd is volt, de ez nem rettentett el túlzottan.
Bekapcsoltam a rádiót, amiből meglepő módon valami csöpögős, nyálas zene folyt szinte ki. A szemeimet forgattam, aztán egy határozottabb, mégis agresszívabb mozdulattal kapcsoltam ki vissza. Nem volt szükségem arra, hogy érzéseket szakítson fel egy idióta zene. Így is épp elég nehéz feldolgoznom Scott halálát… és egy barátnőm elvesztését. Komolyan, még mindig egy méteres idiótának tartom magam amiatt, hogy elküldtem Cassynek azt az sms-t. Nem kellett volna. Talán, ha nem írok neki akkor este, a barátságunk töretlenül haladt volna tovább. Talán.
Azt hiszem, a múltamtól sosem szabadulhatok meg. Halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd az anyósülésen levő telefonom pittyegni kezdett, így elnéztem felé. Nyúltam is volna érte, de aztán a szemem sarkából megláttam, hogy valaki az út közepén fekszik, így hirtelen nyomtam rá a fékre, mire a kocsi végül rázkódva, de megállt.
- A rohadt életbe… - Morogtam, ahogy leállítottam az autót, kicsatoltam az övem, majd az ajtót kinyitva kiszálltam.
- Hé, jól vagy?! – Szaladtam oda az idegenhez, aki valószínűleg még mindig az út közepén feküdt, de egy sérülést, egy karcolást sem láttam rajta. – Mondd, eszednél vagy? – Folytattam. Kissé ideges voltam, hisz majdnem elütöttem, pedig… úgy tűnt, jól van. De akkor miért fekszik itt?
Ahogy pislogtam egyet, képek villantak fel előttem. Őt láttam, ezt az ismeretlen idegent… és egy lányt. Nem tudtam, kik ők, vagy mik ők. Láttam, mi történt velük. Túl sok kép rohamozta meg a fejem, így hátrébb lépve kaptam oda a kezeim és túrtam a hajamba.
- Elég… - Kissé előre hajoltam, ahogy továbbra is fogtam a fejem. Aztán a képek lassan eltűntek és újra fellélegezhettem. Kész, hivatalosan is kezdtem úgy érezni, hogy egyenes úton járok a felé, hogy megőrüljek. A férfira tekintettem, kétségbeesett, mégis dühös szemekkel.
- Szörnyetegnek tart…? – Csúszott ki a számon az első kérdés, ami az eszembe jutott. Halk voltam, de mégis, ebben a nagy csendben tisztán érthette. Ha ezek után azt mondja, hogy igen, annak tartja, akkor amit láttam, az a valóság… Nem tudtam, melyik válasznak szurkolok jobban ebben a pillanatban.



593 words || Or Nah || note: hello, Damon || kredit






I write lines down, then rip them up... Impossible describing love.

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
28
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: A psychic && a vampire   Kedd Nov. 28, 2017 12:04 pm

Alesea && Damon

avatar
Szirén vagyok
Kapcsolatban :
✾ With the darkness
Play by :
✾ Eiza González
Léptek száma :
28
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: A psychic && a vampire   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

A psychic && a vampire

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» The Originals & Vampire Diaries Frpg
» the vampire academy
» Vicious - The Secret Circle & The Vampire diaries
» Vampire-Resurrection
» The Originals & Vampire Diaries Frpg

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Ahol csak a képzelet szab határt :: A holnap ajándéka :: Lezárt játékok-
^
ˇ