Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Két hét múlva egy Denver-i sikátorban. - Izzy & Liv

Sétálóutcák EmptyOlivia C. Summers
Yesterday at 11:43 pm



Elhagyatott raktárépületek

Sétálóutcák EmptyTatiana Shelley
Yesterday at 5:08 pm



Lili Reinhart

Sétálóutcák EmptyLucas Lawrence
Yesterday at 4:24 pm



Utcák

Sétálóutcák EmptyElectra Fanning
Yesterday at 12:26 am



Avatar- és névfoglaló

Sétálóutcák EmptyEmmett Keener
Csüt. Okt. 17, 2019 6:26 pm



Emmett Keener

Sétálóutcák EmptyElectra Fanning
Csüt. Okt. 17, 2019 12:26 am



Bejárat

Sétálóutcák EmptyCelian Darveaux
Szer. Okt. 16, 2019 6:57 pm



Elkelt a keresettem!

Sétálóutcák EmptyTatiana Shelley
Szer. Okt. 16, 2019 11:45 am



Udvar

Sétálóutcák EmptyKlaus Mikaelson
Szer. Okt. 16, 2019 12:37 am



Nothing else matters - Drezera

Sétálóutcák EmptyDrezath
Kedd Okt. 15, 2019 10:02 pm

Share
 

 Sétálóutcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptySzer. Okt. 09, 2019 10:13 pm



To: Lycoris


hello, it's me
i was wondering if after all these years
you'd like to meet

Azt hiszem, nem volt nehéz levágnia senkinek a beszédemből és hanghordozásomból, hogy van valaki az életemben, aki többet jelent a számomra. Ez alól természetesen a szőkeség sem volt kivétel. Egy pillanatig haboztam, mit is mondhatnék. Nem azért, mert nem akartam bevallani Lycorisnak a helyzetet, sokkal inkább azért, mert nem tudtam, miként definiálhatnám a saját helyzetemet.
– Igen, erről van szó… bár még nem tudom, hogy mi fog kisülni belőle – vontam meg a vállamat, de a szám sarkában mosoly bujkált. Boldog voltam, még akkor is, ha igazából nem derült még ki, mi fog történni a férfi és köztem, vagy hogy ő lát-e esélyt hosszútávon kettőnk között bármire. Emiatt érezhettem volna kényelmetlenül is magamat, de nem zavart, hogy a választottamnak időre volt szüksége. Nekem valójában csak egyetlen dolgom volt: korlátlan mennyiségű időm.
Nem tudtam, a válaszom milyen reakciót válthat majd ki a nőből, de nem akartam hazudni és letagadni a tényt, hogy tovább léptem. Persze nem akartam büntetni sem őt, hiszen sokat jelentett, az is, hogy újra láthattam, hogy tudtam, hogy élt, s bár a sorsa nem volt a legszerencsésebb, alapvetően rendben volt. Igaz a mi a fajtánk strapabíróbb volt, mint mások, ám mégis boldog voltam a tudattól, hogy Lycoris nem veszett el a világban. Azonban ennyit éreztem iránta. Kellemes, nosztalgikus élmény volt a viszontlátás, de már elengedtem a veszteség fájdalmát, amit maga után hagyott, ahogyan a kínzó vágyat is, hogy visszakaphassam. Szeretőből egyszerű baráttá vált a szívemben a nő, és úgy hiszem, ez így is volt rendjén.
Nem hagytam, hogy folytathassa a balszerencsés és átkozott sorsáról szóló mondókáját. Sose vallottam be neki, de néha nagyon fárasztó volt ezt hallgatni korábban is. Persze abban az életben, amikor együtt voltunk válogatott és sokszor pikáns megoldásaim voltak arra, hogy eltereljem a figyelmét a negatív gondolatairól. Most mindez csak múló emlékfoszlányként úszott az elmémbe, hogy aztán távozhasson is egy halvány mosoly kíséretében.
– Tedd meg a kedvemért akkor, hogy legalább ezt elengeded – válaszoltam rápillantva. Tudtam, mennyi negatív tapasztalata volt az élete során, rövidebb idő alatt, mint nekem, s megértettem a pesszimizmusát egy bizonyos mértékig, ám azt akartam, hogy bocsásson meg magának velem kapcsolatban, ha én már régen megtettem ezt.
Őszintén szólva, nem számítottam rá, hogy annyi idő elteltével választ kaphatok a kérdésemre, Lycoris miért hagyott el. Akkor hazudott nekem, s most kiderült, értelmetlenül és teljesen feleslegesen, s most, a jelenben sem értettem jobban, miért érezte úgy, mindez szükséges. Nem adtam rá okot, hogy bizalmatlan legyen velem szemben, ám ő úgy döntött eltitkolja talán a legfontosabb dolgot az emberi létéből. Ez pedig bántott, annyi év múltán is. Nem azért, mert mellébeszélt akkor, sokkal inkább, mert ennyire bizalmatlan volt, és úgy éreztem, erre nem szolgáltam rá. Néhány fájdalmasan lassú és hosszú évig merengtem rajta mi lehetett a baj, amiért őszinteség nélkül hagyott el, azt követően végül elengedtem, nem próbáltam válaszokat találni. S most, mikor elfeledtem végre, itt volt, és feltépte ezeket az eltemetett koporsókat a nem létező lelkemben. Nem tudtam volna, és nem is akartam megjátszani előtte, hogy miként esett a vallomása. Mélyet sóhajtottam.
– Sajnálom Lycoris – mondtam végül, a hangomba most először leheletnyi keménység vegyült, amikor azt taglalta elvesztette mindenét, engem is. Tagadhattam volna, hogy nem érintett kellemetlenül a vallomása és a tény, hogy így gondolt rám, de nem láttam értelmét. Ezért nem is taglaltam tovább a témát. Nem tudtam, ő tovább lépett-e, és nem akartam megbántani semmivel sem, nem éreztem úgy, hogy rászolgált volna ilyesmire. Talán, ha lett volna gyermekem, én is őt követtem volna, felkutatva az egész világot, csak hogy újra láthassam egyetlen pillanatra. Azt hiszem, én sem tudtam volna elengedni a lehetőségét annak, hogy újra a karjaimba zárhassam. Egy részem megértette Lycorist.
Letöröltem a nő könnyeit, amelyek kibuggyantak a szempillái alól.
– Te tudod talán a legjobban ezen a világon, hogy sem tiszta, sem pedig ártatlan nem vagyok. A legkevésbé sem – feleltem mosolyogva a szőkének. Szerettem benne, hogy annyival jobbnak látott, mint amilyen voltam, annak ellenére is, hogy látta és ismerte az ösztönénemet, amely pontosan olyan volt, mint bármilyen ragadozó: hidegvérű és kegyetlen. – Egyébiránt pedig folyton ki lennék kapcsolva, ha hagynám, hogy a gyűlölet vezéreljen – tettem hozzá egy vállvonás kíséretében.
A hangját hallva megráztam a fejemet, és egy hosszú percig nem szóltam semmit sem. Úgy éreztem, nincs igazán jelentősége. Végül azonban mégis szólásra nyitottam a számat: – Lehetséges. De szeretnék hinni abban, hogy a döntésed pozitív irányban változtatta meg az életünket: még ha nem is most, de az öröklétben igen.
Ahogy ott álltunk felidéződött bennem megannyi emlék abból a néhány évből, amelyet közösen töltöttünk el. Azt hiszem, ha nem lett volna valaki az életemben, abban a pillanatban megcsókoltam volna Lycorist, de így nem tettem, s nem is kifejezetten vágytam rá. Inkább csak… van az az ismerős érzés, ami biztonsággal és melegséggel tölti meg az ember szívét, még akkor is, ha nem ember és nem dobog a szíve. Ez fogott el egy pillanatra.
– Örömmel – feleltem aztán, amint elkapta a karomat, és közölte, vadászni akar. – Az ilyen lehetőséget sosem utasítanám vissza.


811 --- hello, how are you?
note: hosszú várakozásért,
hosszú reag jár  Sétálóutcák 3739568389
kredit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


You are the only thing in this


screwed up world that's right.




Celian Darveaux
Õsi eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
Sebastian Stan ---
Léptek száma :
37
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyVas. Szept. 22, 2019 9:29 pm



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Már sosem tudom meg, mi lett volna, ha maradok. Az életem talán teljesen mást irányt vesz, de az is lehet, hogy idővel más okból, de szintén szétmegyünk Celiannal. Bárhogyan is volt, sajnáltam, és bűntudatom volt amiatt, hogy én tettem tönkre a kapcsolatunkat. Bár nehéz volt megítélni, hogyha megtaláltam volna a lányomat, akkor hogyan is éreznék most vagy mit tettem volna akkor. Talán visszamentem volna hozzá, megmagyarázva mindent, de így, hogy végtére is elbuktam, már nem akartam a szeme elé kerülni. Nem akartam szembesülni a gyűlöletével. De persze, ő jobb volt ennél. Miért is kellett volna attól félnem, hogy utál bármiért is? Ő túl jó volt, mindannak ellenére, ami volt: vámpír.
A szavaira némileg összevontam a szemöldökömet, de el is mosolyodtam gyanakvóan.
- Nem? Mármint… nem akarok tolakodó lenni, de úgy hangzik ez, mintha lenne… valaki az életedben – Egy részemnek fájt volna ez, a másik részem meg boldog lett volna a tudattól, hogy Celian rátalált a boldogságára, még akkor is, ha én nem és vélhetően nem is fogok. A továbbiakra szinte koppantam.
- Ouch… bár igazad van. Tényleg a legtöbb esetben magamat okolom, de megvan ennek az oka – Folytattam volna, de mintegy beelőzve közölte, hogy ne jöjjek neki ugyanazzal a szöveggel, mint régen. Nagyot nyeltem. Hálás voltam mindig is Celiannak, hisz úgy éreztem, jobbnak lát engem, mintsem szabadna. Vagy csak a szüleim csesztek el ennyire, hogy így érezzek, bármikor is közelebb kerül hozzám valaki, már én magam sem tudom.
- Lehet, hogy egyetlen pillanatnak tűnik a mi életünkben, én mégsem tudom túltenni magam dolgokon. Sem azon, ami velünk történt, sem pedig sok más dolgon – Alig láthatóan megvontam a vállamat. Én ez voltam; a múltban éltem és képtelen voltam onnan teljességgel kiszakadni. Talán már nem is akartam. Könnyebb volt az önmarcangoló, „úgysem szerethet engem senki igazán”féle életfelfogás és a többi, mint belátni, hogy nem vagyok az a szörnyeteg, akinek anyámék láttak. Az, hogy megöltem a testvéremet, baleset volt. De úgy kezeltek ezt követően, mintha egy utolsó kis féreg volnék és óvtak tőlem mindenkit, beleértve saját magukat is. Aztán elszakították tőlem az egyetlen emberi lényt, a lányomat, aki biztos, hogy feltétel nélkül szerethetett volna, nem úgy, mint ők… és ami ezután történt… nem, fel se akarom idézni.
A vadászatra végül csak bólintottam, de a lelkem mélyén még nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán lesz-e kedve még velem bármihez is, miután végre kinyögtem, ami a szívemet nyomta.
Egyszerűen megérdemelte, hogy tudja, nem ő volt a hibás. Bár fogalmam sem volt róla, hogy magát okolta-e a szakításunkért vagy mást, de pont ezért tudnia kellett, hogy semmi rosszat nem tett. Ő jó volt, a lehető legjobb, de nekem… Nekem azt hiszem, túl jó volt. Én pedig túl rossz Neki. A keserű hangszíne szíven ütött és mély levegőt vettem.
- Sajnálom, Celian… túl hülye voltam és gyáva – Jegyeztem meg csendesen, a kérdésére pedig összefontam magam előtt a karjaimat. Sóhajtottam. – Nem. Erre utaltam az imént, hogy végül mindent elveszítettem, ami fontos volt. Se a lányom, se te… - Suttogtam szinte, majd ezt követően a könnyeimmel kezdtem küszködni, de igyekeztem kipislogni őket. Aztán maga felé fordított a férfi, így felnéztem rá, a könnyeimmel pedig nem küzdöttem tovább. Láthatta őket. Gyengén megráztam a fejemet a szavaira.
- Hogy tudsz ilyen lenni? Ennyire tiszta és ártatlan és kedves… szerethető. Hogy vagy erre képes? – Rámosolyogtam. Pontosan ezek miatt a jellemvonások miatt vonzott annyira mindig ez a férfi. S talán pont ezért nem akartam magammal rántani a sötétségbe sem.
- Én csak azt bánom, hogy úgy lett vége, ahogy. Ha nem vagyok gyáva, talán minden másképp alakul… - Halkan beszéltem, a szemeit fürkészve és bár az imént lejött, hogy van valakije, vagy legalábbis valami olyasmi, most igazán kényszert éreztem egy csókra. De már nem az érzéseim miatt, hisz a szerelem ennyi év alatt elmúlt, sokkal inkább a nosztalgia ragadott magával és a pillanat heve. Mégsem tettem semmit. Nem akartam egyikünket sem kellemetlen helyzetbe hozni és amúgy sem azért mondtam el neki, amit, mert fel akartam támasztani a régi viszonyunkat. Ahogy mondta: ami volt, elmúlt.
- Hagyhatjuk a kávét… vérre szomjazom – Jegyeztem meg végül, elkapva a karját gyengéden. – Már ha van még kedved hozzá, Celian – Pillantottam fel rá, tekintetemet az övébe vésve.
688 words ➢ Chasing cars ➢ note:  Sétálóutcák 3739568389   ➢ kredit



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Lycoris Fairwell
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Play by :
✶ Jennifer Morrison
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptySzer. Szept. 18, 2019 10:15 pm



To: Lycoris


hello, it's me
i was wondering if after all these years
you'd like to meet

A múltamban különleges helyet foglalt el ez a nő, és nem csak azért, mert hosszú életem egyik legboldogabb, ugyanakkor az egyik legvéresebb időszakához is köze volt. Mert köze volt. Amikor valódi indokok, magyarázat és szemmel látható megbánás nélkül egyszer csak sarkon fordult és elhagyott, összetörtem, úgy éreztem nem bírom el a világ súlyát, az érzéseim súlyát, így hát lekapcsoltam őket. Mindegy egyes pillanatra emlékszem, a tombolásaimra, az indokolatlan mészárlásra, a rengeteg vérre, ami a kezemhez tapadt. Letagadhattam volna, hogy nem élveztem akkor, amit tettem, de vámpír voltam, a sejtjeimbe lett kódolva, hogy élvezzem a vadászatot és a hatalmamat.
– Nem, nem volt rá okom azóta – ráztam meg kissé a fejemet. – És most egy darabig, azt hiszem, nem is fog – halvány mosoly játszott a szám szélén, miközben eszembe jutott a farkasom. Olyan könnyű volt megszeretni a férfit és tudtam magamról, hogyha csak el nem küld valami miatt, jó darabig Mystic Fallsban leszek majd, miatta.
– Te sem változtál semmit, még mindig mindenért magadat okolod – jegyeztem meg semlegesen hangon, mint egyszerű tényt. – És ne gyere nekem ugyanazzal a szöveggel, mint egykor, hogy ilyen a sorsod, és minden tönkremegy körülötted. Ismered a véleményemet, nem változott meg az sem – tettem hozzá, mielőtt Lycorisnak lehetősége lett volna agonizálni. Emlékeztem, milyen szomorú és elkeseredett volt, amikor először találkoztunk, ám gyorsan sikerült elérnem, hogy ezt félretegye. Annak idején azt is felajánlottam neki, hogy megigézem, hogy könnyebb legyen az élete, hogy tiszta lapot kapjon, de ezt elutasította. Valahol természetesen megértettem.
– Aminek több mint hetven éve, Lycoris. És alig tartott egy évig az az állapotom. A mi időszámításunkban az egyetlen pillanat – válaszoltam neki, amikor értetlenkedni kezdett. Nem értettem, miért gondolta, hogy ennyi idő után is haragudni fogok majd rá. Az a hat év, amit együtt töltöttünk csodás volt, és évekkel ezelőtt nagyon hiányzott, vissza akartam kapni, mert olyan egyszerűen működött közöttünk minden. De ismert annyira, hogy tudhatta, ezer éves eretnekként számomra nem lehetett opció az örök gyűlölet, düh és harag.
Nosztalgikus mosoly jelent meg az arcomon, és egy hosszú percig meredtem a nőre mellettem, mielőtt elkaptam a tekintetemet. Jól estek a szavai, még akkor is, ha tudtam, én már nem tehettem volna őt boldoggá. Amikor elment valami örökre megváltozott bennem, és úgy gondoltam benne is.
– Szívesen vadásznék veled, a régi szép idők kedvéért – jegyeztem meg csendesen, amikor rábólintott a kávéra. Igazat mondtam, ráadásul az elmúlt időszakban csak és kizárólag a vértasakokon éltem, és nem igazán akartam nagy dobra verni egy alakuló kapcsolatban, hogy akkor én most elugrom levadászni pár embert, hogy feltépjem a torkukat. Nem hinném, hogy jó beszédtéma lett volna, bármikor is.
Ahogy elkezdett beszélni, kíváncsian pillantottam rá. Őszintén szólva nem akartam tudni, hogyan érzett irántam és kissé aggódtam, hogy erről is szó fog esni. Önző voltam, hogy így álltam a dolgokhoz, de nem akartam a jelenlegi helyzetembe extra bonyodalmat. Örültem a nőnek, ám a jelenemben ő már csak egy barát lehetett. Kis örömmel konstatáltam, hogy egyelőre ezt a számomra kényes témát nem érintette, ellenben meglepődve hallgattam a gyermekéről. Lehettem volna akár több ezer éves is, mások titkait akkor sem ismerhettem volna ki soha. Ebből is látszott, hogy alig hat évet töltöttünk együtt. Számunkra ez a semminél is alig volt több.
– Igen, támogattalak volna, és sajnálom, hogy azt hitted akkor, hogy nem így lenne és elmentél – feleltem kissé keserűen. Nem tagadhattam volna, rosszul esett, még ennyi év után is, hogy nem bízott bennem annyira, hogy egy ilyen lényeges dolgot elmeséljen nekem. – És megtaláltad? – kérdeztem mellette sétálva. Reméltem, hogy legalább megérte mindaz, ami történt.
Aztán ahogy összekulcsolta a kezeit maga előtt, az arcára pillantottam, és láttam a gyülekező könnyeit. Megálltam, a kezeimet a karjaira simítottam, és magam felé fordítottam a nőt.
– Tudom, hogy nem akartad. Én sem akartam, hogy valaha úgy láss engem. De ami volt, elmúlt. Nem tudnálak és nem is akarnálak gyűlölni, amiért elmentél. Így kellett lennie ennek – elég szentimentálisan hangozhatott ez az utolsó rövidke mondatom. Egy eretnek, akik hitt egy felsőbb hatalomban. Nem a szellemekben és a fekete mágia erejében. Valami ettől teljesen függetlenben hittem, olyasmiben, amihez nem lehetett köze Esthernek. – Az élet nem áll meg csak azért, mert mi változatlanok lettünk. És az a szerencsés helyzet áll fenn, hogy nem bánok semmit sem, ami köztünk történt. Szeretném, ha te sem tennéd – folytattam a mondókámat, a végén egy mosolyt villantva Lycorisra.
– Na gyere, rád fér az a kávé, meg valami erősebb is – jegyeztem meg, és elkezdtem a Grill felé terelgetni a szőkeséget.


724 --- hello, how are you?
note:  Sétálóutcák 3644543236
kredit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


You are the only thing in this


screwed up world that's right.




Celian Darveaux
Õsi eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
Sebastian Stan ---
Léptek száma :
37
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyKedd Szept. 17, 2019 7:33 pm



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Egy grimasz jelent meg az arcomon, mikor az érzéseit említette. Miattam történt és ezzel nagyon is tisztában voltam. Sosem akartam neki ártani, mégis megtettem.
- Igen, amit miattam kapcsoltál ki annak idején. Remélem, azóta nem… nem történt hasonló – Celian érzésekkel volt az, aki. Egy szeretetteljes fiú, akit hülye voltam, hogy elszalasztottam. Boldog voltam vele, én mégis a múltamat kergettem, amit akkor már rég el kellett volna engednem. Muszáj lett volna. Ahogy a szemeit figyeltem, rengeteg emlék jutott az eszembe, s elevenedett meg szinte előttem. Az összebújós esték, vagy a közös reggelek, sőt, a vadászatok is. Ugyanolyanok voltunk, megértettük egymást, pont ezért voltunk jó páros. Sóhajtottam egy nagyot. Megérdemelte az igazságot. Nem tudtam, hogy Celian túltette-e magát a történteken vagy sem, de ilyen módon nem is számított: el akartam mondani az igazságot.
- Nehéz nem komolynak lenni, mikor olyannal találkozik az ember, akit szinte… tönkretett – Félrepillantottam, majd a továbbiakra lassan vissza, miközben mellette haladtam.
- Ez még kérdés? Féltem, hogy mit reagálnál rám. A legutolsó találkozásunk nem volt épp kellemes, Celian. Kikapcsoltad miattam az emberséged – Értetlenkedtem szinte, majd a karkötőmre simítottam. Megtartottam, mert fontos volt nekem és mert nagyon szerettem.
A szavai őszintén megleptek. Nem haragszik rám? Én utálnám magam a helyében. De igen, talán mégis csak különböztünk valamiben. Ő tisztalelkű volt, kedves és megbocsátó. Én a sötétséget választottam társamul már akkor, mikor elszöktem otthonról.
- Részben igazad van, ugyanakkor vannak dolgok, amiken nem tud túllépni az ember. Nálam pont ez volt az, ami miatt végül mindent elveszítettem, ami fontos volt – A fejemmel a fiú felé böktem, hátha érti a célzást. Az ötletre elmosolyodtam kissé.
- Élőbb? Egyelőre egy kávé megteszi. Később pedig még meglátjuk – Ki tudja, hogy még a magyarázkodásom után is hajlandó-e velem bármit csinálni. Miközben haladtunk, a földet kezdtem végül figyelni magam előtt. Egy ideig csendben voltam, de végül nem bírtam ki, hogy ne kezdjek bele.
- Tudod… nem azért hagytalak el, mert már nem szerettelek – Sóhajtottam egy nagyobbat. Már nem emlékszem, mégis miket mondtam akkor neki, de biztos voltam benne, hogy mindenféle kreált indokkal akartam lelépni tőle, kikerülve az igazságot. – Nem voltam veled túl őszinte, már ami a múltamat illeti. Volt egy lányom… és utána nyomoztam – A szemem sarkából néztem rá. – Olyan nyomokra bukkantam, amik miatt lépnem kellett. Könnyebb volt hazudnom neked és megóvnom téged a múltamtól, aminek ez még mindig csak egy töredéke, minthogy beavassalak és… nos, utólag már úgy gondolom, hogy támogattál volna – Összefontam magam előtt a karjaimat, elszakítva róla teljesen a tekintetemet. – Amikor megláttalak azon a vonaton tombolni, érzések nélkül… már akkor tudtam, hogy hibát követtem el. Sosem akartam ezt tenni veled... – A hangom megremegett, a szemeimbe még könnyek is gyűltek, de igyekeztem kipislogni őket onnan és összeszedni magamat.
445 words ➢ Chasing cars ➢ note:  Sétálóutcák 3739568389   ➢ kredit



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Lycoris Fairwell
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Play by :
✶ Jennifer Morrison
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyHétf. Szept. 16, 2019 1:34 pm



To: Lycoris


hello, it's me
i was wondering if after all these years
you'd like to meet

Fogalmam sem volt mit keresett éppen itt, vagy hogy mi volt az oka, hogy újra találkoztunk, de biztosan voltam benne, hogy nem volt egyszerűen a véletlen műve. Mert hát… szokták mondani, hogy kicsit a világ, de azért ennyire nem volt kicsi, és a mi időszámításunkban pláne nem. Most azonban még is… itt állt teljes valójában előttem az egykor szeretett nő. Furcsa, de kellemes érzés volt ismét találkozni vele. Kétséget kizáróan jobb volt, mint a legutolsó alkalommal, amikor kiírtottam egy vonat majd’ összes utasát.
– Nem sokat változtam, csak újra használom az érzéseimet – feleltem vállat vonva a nő megjegyzésére. Nem tudtam volna letagadni, hogy még mindig vonzódtam hozzá, és még mindig izgatta a fantáziámat a szőke szépség, ennek ellenére azonban nem akartam tőle semmit sem. Már nem. Talán ha hetekkel ezelőtt találkoztunk volna, vagy amikor ideértem alig egy hónapja Mystic Fallsba… akkor talán. Most viszont már volt más, és amúgy sem hittem a régi kapcsolatok felmelegítésében. Mindig is úgy voltam vele, hogy Lycorisszal nekünk nem egymással volt dolgunk, ezért is váltak el az útjaink. Persze ebben csak néhány évvel később kezdtem el valóban hinni, addig érzések nélkül, kikapcsolva gyilkoltam, mert nem tudtam szembenézni az elvesztésével.
– Milyen komoly vagy – jegyeztem meg, amikor azt mondta, beszélni akar velem. Kíváncsi voltam, vajon mit akarhat, de régen nem láttam ennyire eltökéltnek és szigorúnak. – Elszoktam már ettől – mosolyogtam a nőre, és előre engedtem a sikátorból kifelé menet.
– Minden porcikádat ismerem, és nem is fogom elfelejteni az örökkévalóságban – válaszoltam meg a kérdését, ami azt hittem egyértelmű volt a számára. – Engem az érdekelne, hogy miért rohantál el előlem? – tettem fel most én egy kérdést, kicsit odaszúrva Lycorisnak, de nem akartam megbántani ezzel, láthatta, hogy továbbra is mosolyogtam. Ahogy kiértünk a sikátorban a napsütésbe, megcsillant a nő csuklóján egy régről ismerős ékszer. Meglepődve konstatáltam, hogy az ugyanaz a karkötő volt, amit még én adtam neki. Melegség áradt szét a testemben, örömmel töltött el, hogy nem akart elfelejteni ő sem engem. Egyszer nagyon sokat jelentett nekem, mindent a világon, még akkor is, ha ez elmúlt, és nem is a legkellemesebben zárult.
– „A múlt nagy előnye, hogy maga is elmúlik.” Nem haragszom rád semmiért, kedves. Fárasztó lenne az öröklétben a múlton rágódni, ezzel gondolom egyetértesz – feleltem immár ismét a sétálóutcán haladva. Nem hittem, hogy azt feltételezte eddig, hogy nem akarnék vele beszélni. Lehettem volna dühös, persze, ám nem láttam értelmét, hiszen számunkra az idő valóban relatív volt, mit számított egy-két év, ha halhatatlan voltál. S különösen igaznak tűnt énrám nézve, aki nem egyszerűen csak egy eretnek voltam a világban, hanem valószínűleg Esther által teremtetett első eretnek, így ugyanazok a játékszabályok vonatkoztak rám, mint a gyermekeire.
– Mihez lenne kedved: kávé, tea vagy valami erősebb? Esetleg élőbb? – a végére lehalkítottam a hangomat, hogy csak Lycoris halhassa a kérdésemet. Mellette nem kellett megjátszanom magamat, ezért is szerettem belé annak idején. Nem kellett magyarázkodnom, elfogadta, aki voltak, hiszen ő is olyan volt, mint én, és akkor nem is vettettük meg a szórakozás olyan formáit, amelyeket csak egy vámpír érthetett meg. Nem tudtam, ez változott-e azóta, de reméltem nem.


502 --- hello, how are you?
note:  Sétálóutcák 3644543236
kredit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


You are the only thing in this


screwed up world that's right.




Celian Darveaux
Õsi eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
Sebastian Stan ---
Léptek száma :
37
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyCsüt. Szept. 12, 2019 2:17 am



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Sokat jelentett nekem Celian. Ő volt talán a második férfi, akit igazán szerettem – az első a lányom apja volt. Pont ezért volt nehéz magam mögött hagyni és szépen elrontani mindent. Nem hittem, hogy úgy alakul az életem további része, ahogyan. De már mindegy volt. Azóta nem sok férfi volt az életemben, inkább csak egy-két olyan, aki valamilyen módon kihasznált. Többre nem voltam jó. Talán ez volt a büntetésem azért, aki voltam.
A válaszára nagyot nyeltem. Ahogy őt figyeltem és hallgattam a szavait, már tisztán emlékeztem, miért is szerettem bele annak idején. A kedvessége és az ehhez tartozó kisugárzása kapcsán. Lehetetlen volt nem vonzódni hozzá. Olyan típusnak tartottam, akiben az emberek könnyen bízni tudnak.
- Még mindig olyan kedves vagy, mint annak idején – Jegyeztem meg először ezt, a kérdésére nem válaszolva, ekkortájt távolodott el tőlem. – Ami a kérdést illeti… voltam már rosszabbul. – Nem hazudtam neki, tényleg így volt. Azt pedig már csak gondolatban tettem hozzá, hogy sokkal jobban is voltam már, mondjuk vele, mikor évekkel ezelőtt együtt voltunk. Ingerem volt arra, hogy magyarázatot adjak neki a történtekre, de nem akartam rögtön ezzel kezdeni. Sőt, azt sem tudtam, akar-e velem beszélni, vagy bármi egyéb. Egészen a következő pillanatig voltam tudatlan e kérdésben, hiszen rögtön meghívott egy italra. Éreztem a reménykedést a hangján, ami megmelengette kissé a szívemet.
- Rendben. Úgyis van valami, amiről beszélnünk kellene. Illetve… amiről Én akarok beszélni. – Mondtam komolyan, miközben tekintetem ugyanolyan keserűen csillogott tovább. Nem érdemeltem meg a kedvességét, egyáltalán nem, talán pont emiatt fájt még jobban az, amit tettem. Talán, ha elmondtam volna neki mindent… még segített is volna. De nem tettem. Elzárkóztam és magam akartam mindent megoldani, ami a múltammal volt kapcsolatos. Hiba volt. Tényleg hiba volt. Már nem is változtathattam ezen, de nem ez volt a lényeg. Celiannak tartoztam annyival, hogy tudja, nem Vele volt a baj. Nagyot nyeltem, majd elindultam lassan kifelé a sikátorból.
- Hogyan vettél észre? – Kérdeztem egy mosollyal, miközben igazítottam a szőke tincseimen. – Nem gondoltam volna, hogy még szívesen beszélsz velem, azok után, ami történt. – Váltottam át kissé komolyabb hangvételre.
339 words ➢ Chasing cars ➢ note:  Sétálóutcák 3739568389   ➢ kredit



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Lycoris Fairwell
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Play by :
✶ Jennifer Morrison
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyKedd Szept. 10, 2019 9:40 pm



To: Lycoris


hello, it's me
i was wondering if after all these years
you'd like to meet

Felfoghatatlan volt, hogy annyi idő után újra láthattam őt. Hosszú időt töltöttünk együtt, legalábbis hosszabbat, mint Lycoris előtt bárkivel is, és éppen ezért fájt annyira, amikor valódi magyarázat nélkül küldött el. Az volt az utolsó alkalom az eddigi létemben, amikor kikapcsoltam az érzéseimet, és teljesen elvesztettem a kontrollt. Azon is csodálkoztam, hogy mindazok után megtalált, vagyis jobban belegondolva a hátrahagyott biztosan nem nehezítették meg a felkutatásomat. Most viszont, hogy újra láthattam, nem éreztem haragot iránta, csak a viszontlátás örömét.
Hallottam a hangját, azt hiszem megpróbált magyarázkodni, de végül feladhatta ezt a próbálkozást, amikor magamhoz szorítottam. Valóban örültem neki, hogy élve láthattam őt, hiszen mindig is sokat jelentett számomra Lyc. Hasonlóbb volt hozzám, mint bárki, akivel ő előtte találkoztam, hiszen ő sem egyszerű vámpír volt csupán, ezért is akartam annak idején megismerni, de aztán ennél is több lett a számomra. Az egyetlen lény volt a világon, akivel az örökkévalóságnak hirtelen lett értelme. Addig csak próbáltam túlélni, elkerülni az ősieket, és mindent, amihez közük lehetett. Lycorisszal minden olyan könnyűvé és egyszerűvé vált hirtelen. Persze voltak előtte is olyanok, akikkel összekötöttem az életemet hosszabb időszakokra, volt akivel vándoroltam is a világban, de valahogy ez a nő más volt. És ezt sosem fogom elfelejteni, sosem akarom elfelejteni, még akkor is, ha már nem szerettem őt szerelemmel. A szívem most már a farkas felé húzott, még úgy is, hogy Lycorist öleltem.
– Nagyszerűen – válaszoltam, amikor elhúzódott, láttam a tekintetében a zavart és még valamit, amit régen is láttam már: keserűséget. Nem tudom, valaha is tudtam ezen segíteni neki, vagy csak szerettem volna hinni, hogy igen. – Feldobtad a napomat, Lycoris, tényleg örülök neked. Te hogy vagy, kedves? – kérdeztem végül, azután elengedtem. Örültem, hogy most egyedül róttam a város utcáit, mert nem akartam félreértésekbe bonyolódni a férfival, aki miatt maradtam. Nem volt nehéz levonni a következtetést, miszerint korábban romantikus szálak fűztek ehhez a nőhöz, és biztosan rossz néven vette volna. Fordított helyzetben én is rossz néven vettem volna. Még úgy is, ha tudtam, semmi nem fűz a jelenben Lychez.
– Meghívhatlak egy italra vagy ragaszkodsz ehhez a szűkös sikátorhoz, amíg beszélgetünk? – tettem fel egy újabb kérdést, s hangomból kihallhatta a reményt, miszerint elfogadja az ajánlatomat, és iszik majd velem legalább egy kávét.


363 --- hello, how are you?
note:  Sétálóutcák 3644543236
kredit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


You are the only thing in this


screwed up world that's right.




Celian Darveaux
Õsi eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
Sebastian Stan ---
Léptek száma :
37
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyKedd Szept. 10, 2019 12:09 am



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Megálltam. Nem tudtam csak úgy elsétálni, azonban vissza sem fordultam, hogy megkeressem Celiant. Fontos volt a számomra, mindig is az volt, de mindent elrontottam azon a napon, mikor nem Őt választottam, hanem a múltamat kergettem. Igen, a múltamban ragadtam, meg akartam keresni a lányomat, de ehelyett csak egy zsákutcába jutottam, s mire feleszméltem, már semmim sem maradt. Elveszítettem Celiant, s már nem volt képem visszamenni hozzá és megpróbálni mindent helyrehozni. Féltem, hogy nem értené meg, vagy, hogy már gyűlölettel fordulna felém. Persze, sosem feltételeztem róla rosszat, de a magam múltja miatt képes voltam azt gondolni, hogy a szeretet gyűlöletté formálódhat pillanatok alatt.
Ha őszinte lettem volna vele, talán… másképp alakul a kapcsolatunk. De nem tettem. Az épület falának dőltem végül, mély levegőt véve, miközben a karkötőmet kezdtem birizgálni. Egyszerűen nem fért a fejemben, miért bukkant fel itt. Azonban, amikor megláttam… nem is tudom. Mintha boldognak láttam volna.
A léptekre lassan figyeltem fel. Túlságosan a gondolataimba voltam mélyedbe. Mire összekaptam magam, már meg is szólalt az illető, a… ez Ő. Az ismerős hangra kaptam fel végül a fejemet, a szám is elnyílt kissé.
- Celian, én… - Szabadkozni akartam, bocsánatot kérni, majd eltűnni, de a lábaim, mintha földbe gyökereztek volna.
Nem láttam gyűlöletet, sőt, az utálat legkisebb szikráját sem a tekintetében, mégis féltem, hogy mit fog mondani. Vagy tenni. Egyre közelebb jött hozzám, nekem pedig sem lehetőségem, sem képességem nem volt megmozdulni.
- Nézd, én… - Kezdtem bele, de ahogy odaért, egyszerűen magához húzott. Az ölelése ledöbbentett, ahogyan az is, hogy még mindig olyan biztonságot nyújtó volt a karjai közt lenni, mint régen. A szavai ismét csak ledöbbentettek.
- Örülsz…? – Értetlenül néztem egy pontot a földön, majd a kezeim lassan a hátára csúsztak. Magamhoz öleltem, kissé talán szorosabban is, mint kellett volna. – Én is, hogy te… te élsz. – Suttogtam halkan, majd nagyot nyeltem és eltoltam magamtól annyira, hogy ránézhessek. De aztán… fogalmam sem volt, mit kellene mondanom. Illetve de, számtalan kérdés kavargott a fejemben, azonban végül csak egyet tudtam feltenni.
- Mondd… jól vagy? – A szemeit fürkésztem, míg az én tekintetem keserűen csillogott. Szembesülni a múlttal talán sokkal fájdalmasabb, mint hajkurászni azt.
351 words ➢ Chasing cars ➢ note:  Sétálóutcák 3739568389   ➢ kredit



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Lycoris Fairwell
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Play by :
✶ Jennifer Morrison
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyHétf. Szept. 09, 2019 9:54 pm



To: Lycoris


hello, it's me
i was wondering if after all these years
you'd like to meet


Mindig igyekeztem normális életet kialakítani magamnak, bárhol is jártam. Az egyik ilyen alappillére mindennek a kötődés volt, nem mintha mindenáron össze akartam volna szedni valakit, csak emiatt, de sokszor találtam is partnert. Most is ez volt a helyzet, hiszen belefutottam a kis farkasomba, akivel szép lassan, de alakultak a dolgok. Olyan régen nem volt számomra ennyire fontos senkisem, és olyan nagyon boldoggá tett, hogy most mégis volt. Még ha nem is volt semmisem kimondva, ragaszkodtam ahhoz a férfihoz. Ezért is maradtam Mystic Falls-ban. Ha ő nem lett volna, biztosan be sem tettem volna a lábamat ebbe a városba, hiszen ezt a helyet kicsit mindig is kerültem. Túl sok volt itt a természetfeletti mozgolódás, és ebbe sajnos az ősiek is beletartoztak.
Mégis, miközben ma végig sétáltam az utcáin, egyik kezemben egy kávéval a másikban pedig a cigarettámmal… hirtelen ott volt ő. Egy villanásra láttam csak, ahogy meglibbent a szőke hajzuhatag, és már el is tűnt szem elől, de én tudtam, hogy nem csak látomás volt a nő. Elindultam az utcán, arra amerre láttam őt, és ahogy közelebb értem ahhoz a ponthoz, megéreztem az illatát, tömény volt, épp olyan mint egykor, kellemes és kevésbé kellemes emlékek tolultak az agyamba tőle. Nyeltem egyet, s megittam a kávé maradékát, a cigarettámból megmaradtakat pedig abba a fél kortynyi kihűlt tejes löttybe ejtettem, a poharat pedig a legközelebbi szemetesbe.
Végig haladtam az utcán, egyre erősödött az ismerős illat, majd egy szűk és homályos sikátorba fordultam, ahol a falnak támaszkodva ott állt a rég látott nő.
– El sem hiszem… Lycoris – a név, amelyet oly sokszor ejtettem ki a múltam egy szegletében, a név, amely egy olyan nőhöz tartozott, aki képes volt lebontani körülöttem minden falat… Vele tudtam először és eddig utoljára elképzelni az örökkévalóságomat, hiszen ő éppen olyan volt, mint én, s ezért olyan könnyen megértettük egymást. A pillanatnyi zavaromban és meglepettségemben fel sem fogtam, hogy közben felé lépkedtem. Akkor eszméltem igazán fel, amikor már karnyújtásnyira álltam a nőtől és hirtelen magamhoz húztam és megöleltem.
– Annyira örülök, hogy élsz – nyögtem megkönnyebbülve a szőke tincsek közé, és beletelt néhány perc, mire hajlandó voltam elengedni. Bárhogy is váltunk el, s bármilyen formában is láttuk utoljára egymást, szerettem ezt a nőt, és egy részem talán sosem szűnt meg szeretni őt. A viszontlátás pedig oly váratlan volt.


376 --- hello, how are you?
note:  Sétálóutcák 3644543236
kredit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


You are the only thing in this


screwed up world that's right.




Celian Darveaux
Õsi eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
Sebastian Stan ---
Léptek száma :
37
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyCsüt. Szept. 05, 2019 3:08 am



To: Celian Darveaux


A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.


Az életem valahogy sosem folyt jó mederben – mindig volt valami, ami miatt nem lehetett teljes és boldog az életem, habár azt hiszem, már a legelején feladtam. Pontosan akkor, mikor minden széthullott körülöttem, a bátyám meghalt, később elszakították tőlem a lányomat, meghalt apám, és így tovább. Egy olyasféle szörnyeteg pedig, mint én, nem érdemelt boldog befejezést, sem semmit valójában. De mindig törekedtem arra, hogy előrébb jussak a történetemben. Azonban voltak bizonyos fejezetek az életemben, amiket sosem zártam le igazán. Sosem felejtettem el ugyanis azt a férfit, akivel évekig együtt voltam, majd önző érdekek miatt inkább elhagytam. Nem gondoltam bele, milyen sebet ejtek a lelkén, sőt, a szívén, egyszerűen csak magamra gondoltam és a lányomra, akit… azt hittem, megtalálhatok. Tévednem kellett. Ezzel pedig mindent elveszítettem, amim csak volt. Nem volt senki az életemben, akihez még kötődhettem volna, vagy aki szeretett volna engem úgy, ahogyan vagyok. Igyekeztem hát még inkább megszilárdítani a szívemet, s úgy elzárkózni, ahogyan csak tudtam. Időről-időre viszont mégis voltak, akik áttörték a falaimat. Akadtak olyanok, akiknek nem én ejtettem sebet a lelkükön, hanem fordítva: ők az enyémen.
Épp visszagondoltam volna az egyikükre, mikor megtorpantam az utcán, ugyanis velem szemben felbukkant egy ismerős arc, jó néhány méterre. Nem engem figyelt, de én őt néztem és… egyszerűen lefagytam.
- Celian…? Te jó ég… - Suttogtam magam elé, majd hátrálni kezdtem néhány lépést. Ennyi év után…? Automatikusan nyúltam a csuklómhoz. Még mindig viseltem a tőle kapott karkötőt; ha jól emlékszem, az első évfordulónkra lepett meg vele. Azóta is nagy becsben tartottam. De elrontottam mindent és ott hagytam… azóta pedig rengeteg évtized eltelt. Talán szerencsém volt és még azelőtt elsuhantam a lebukás veszélyét kockáztatva az egyik sikátorba, hogy észrevett volna. Ott az épület falának támaszkodtam és magam elé kezdtem bámulni, miközben szabad kezemmel a szőke fürtjeim közé túrtam. Miért itt? Mármint… hogyan került ő pont abba a városba, ahol én is vagyok? Nem állt össze a kép. A Sors gúnyos kis játékának tudtam be a dolgot, de igenis zavart, mert… aggódtam.
Rengeteg kérdést tettem volna fel neki. Tudni akartam, hogy jól van-e, mi történt vele, talált-e valakit maga mellé, boldog-e végre, ha már én elszúrtam a dolgainkat. De talán jobb volt nem bolygatni a múltat. Nem néztem hátra, csak csendben álltam, azon kattogva, hogy észrevett-e és ha igen, utánam jön-e vagy sem.
379 words ➢ Chasing cars ➢ note: hát szia, Cel Sétálóutcák 2566525366  ➢ kredit



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Lycoris Fairwell
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Play by :
✶ Jennifer Morrison
Léptek száma :
5
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyVas. Jan. 06, 2019 10:49 pm

Szabad játéktér.

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Sétálóutcák Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro3_250
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Sétálóutcák Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro4_250
Keresem :
Léptek száma :
566
Népszerûség :
0

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák EmptyPént. Dec. 14, 2018 4:03 pm


Amarilla & Jackie




Nem volt túl sok türelmem szerepet játszani, pedig általában szerettem így becserkészni az áldozataimat. Ritka pillanatok közé tartozik, ha csak úgy lecsapok valakire, a túlzott szomjúság tudott csak rávenni erre, de az utóbbi napokban táplálkoztam eleget. Ez nem is arról szólt, de már bebizonyosodott, hogy egy Salvatore iskolai diákkal van dolgom, nem kellettek a játékok. Annyit akartam tudni, hogyn férkőzhetek egy bizonyos Josette Saltzman közelébe, a többi nem számított. Amíg beszélt hozzám a lány, végig az arcát fixíroztam, a száját, ahogy kiejti a szavakat, a szemét, mikor szűkül össze a szeme akár minimálisan is, tesz-e bármiféle mozdulatot beszéd közben. Az árulkodó jeleket kutattam, és nem telt bele sok idő, mire felismertem, hogy hazudik. Ruby-nak ez nem ment volna, ő hisz, és bízik az emberekben, a legjobbat feltételezi róluk, naiv módon. Én más voltam, láttam mindent, amit ő nem, elég volt egyetlen apró jel, hogy rájöjjek, ha valaki nem őszinte. A jól vagy kérdésére összevontam a szemöldököm, és nyugtáztam magamban, hogy nem fél tőlem, a szeme sem rezzent, egyetlen porcikája, sőt, még az illata sem árulkodott félelemről. Ezt részben tiszteltem, mert baromi ritka volt, másrészt a varázserejére fogtam, hiszen erő nélkül védtelen volna, kiszolgáltatott nekem, így viszont... Talán egy jót szórakozok. Csupán egy bólintással válaszoltam, és egyelőre tovább adtam a félős, ártatlan, kisvárosi lányt. - Szóval, új vagy a városban? Nem láttalak még. - vontam vállat. Mintha én annyira képben lennék, mi merre ebben a városban, vagy ki kicsoda. De egyelőre könnyebb volt puhatalózni, hátha legalább egy aprócska információmorzsát elhint, bár elég egyértelmű volt számomra, hogy tudja, mi vagyok.
Az ajánlata hallatán felnevettem, nem bírtam tovább, meg kellett tudnom, amit akarok, nem akartam az időmet fecsérelni egy boszorkányra, akit úgysem szívhatok szárazra, bizonyára nem egy meglepetést tartogat számomra, hiába tűnt hihetetlenül fiatalnak. - Te tényleg nem félsz a vámpíroktól, ugye? - fordultam felé hunyorogva, és újra felnevettem. - Nem kell tovább színészkedned. Mind a ketten tudjuk, hogy mi a másik. Nekem csak egy aprócska szívességre van szükségem, és már itt sem vagyok. Kivéve, ha ellenvetésed van, mert az esetben elszórakozhatunk egy kicsit. - A megszokott, őrült vigyoromat vettem elő, vagy legalábbis azt, amire az emberek ezt a szócskát szokták a fejemhez vágni, a dilis, lökött, és elmebeteg ribanc mellett persze.


end of me || Ez most kis rövidke, de türelmetlen a lánykám Very Happy  || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖

two souls in one
two hearts into one heart

Ruby Jacqueline Hale
Vámpír
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
cedric ~ in the future
Play by :
katherine mcnamara
Keresem :
I found him
Sétálóutcák Tumblr_inline_o2wdcegu7R1rifr4k_500
...and my sanity
Léptek száma :
45
Népszerûség :
2

Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Sétálóutcák   Sétálóutcák Empty

Ajánlott tartalom


Sétálóutcák Empty
Vissza az elejére Go down
 

Sétálóutcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette in the Darkness :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls-
^
ˇ