Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
suttogások
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Vezetõk képességei

Always and Forever
Yesterday at 11:26 pm



Zack Reed

Kai Parker
Yesterday at 10:03 pm



Elkészültem!

Zack Reed
Yesterday at 9:28 pm



Bonnie Bennett

Bonnie Bennett
Yesterday at 7:20 pm



Sikátor

Ruby Jacqueline Hale
Yesterday at 6:40 pm



Trónterem

Kai Parker
Szer. Jún. 20, 2018 11:57 pm



Elisabeth Saltzman

Elisabeth Saltzman
Szer. Jún. 20, 2018 2:36 pm



Charlotte "Charlie" Grey

Patrick Joseph Reynolds
Szer. Jún. 20, 2018 2:15 pm



Törlések, figyelmeztetések

Always and Forever
Szer. Jún. 20, 2018 2:31 am



VIP terem

Always and Forever
Szer. Jún. 20, 2018 2:29 am
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 6 4
Boszorkányok 4 0
Vérfarkasok 0 3
Hibridek 2 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 0 0
Szirének 1 0
Démonok 1 1
Vadászok 1 1
Emberek 0 2
Összesen 15 13

Share | 
 

 Kai Parker

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Kai Parker   Szomb. Május 19, 2018 3:49 pm

Malachai Parker
idézet helye


Becenév:
Kai
Titulus:
CobraKai1972
Születési hely, dátum:
Portland, Oregon, 1972.
Faj:
Démon
Beállítottság:
Heteroszexuális
Play by:
Chris Wood

Átváltozás:
Hogy hogyan lettem démon? Kedves, hogy kérdezed. Tudod, a legviccessebb az egészben az, hogy én nem akartam ez lenni. Én csak vissza akartam jutni a világba, élőként, nem egy fél lábbal a pokolban, fél lábbal a földön tékozló lélekként. Ám, azt hiszem, ennél sokkal többet kaptam. De ne rohanjunk annyira. Alkut kötöttem Arcadiussel, a lelkemért cserébe. Az alkunk úgy szólt, hogy ha megteszek neki valamit, elenged. Na már most, én megtettem, amit kért. Eljátszottam a rám kiszabott szerepet, beetettem Damon Salvatore-t azzal, hogy segítek neki felébreszteni Elenát, ám az utolsó pillanatban, mikor elvitt a Csipkerózsikához, elárultam őt. Újra. Miért is bízott bennem? Annyira kis naiv. Túlságosan elcsavarta a fejét ez a vámpírlány, akinek voltaképpen fel sem kellene kelnie... Nos, Arcadiusnak leszállítottam a koporsós teremtményt és ezután döntött úgy, hogy jutalmat érdemlek. Bár én nem így gondoltam, mikor a lelkemet újabb szenvedésre ítélte a pokolban, s azt éreztem, hogy elégek, minden egyes pillanatban... ...de újjászülettem. Kiálltam az ő kis próbáját, a lelkem, s én magam is túlságosan élni akartunk. Meghalhattam volna véglegesen is, hiszen a Pokol tüzével perzselt, de nem így lett. Démon lettem, hatalommal a kezemben. Hát nem pazar lehetőség a kezemben?
Család:
Nem tudom, mit is kellene róluk mondanom. Azt, hogy így meg úgy szerettük egymást és jaj de idilli volt a kapcsolatunk mindig is? Nos, nem. Semmi ilyet nem tudok mondani, s nem is akarok. Voltaképpen a családom nagyrészét lemészároltam, s senki sem mondhatja azt, hogy nem joggal. Az, ahogyan velem bántak... elégtételt kellett vennem. Kár, hogy nem vadászhatom le őket újra egyesével, hiszen jó móka lenne.
De most, hogy újra visszatértem, van még két kislány, Jossie és Lizzie, akiket örömmel fogok célbavenni, hiszen ők ketten Parker ikrek, akárhonnan is nézzük. S nem élhetnek. Nem engedélyeztem... szóval, Jossie, Lizzie, jövök már hozzátok!

Ez az én történetem
It's only been a lifetime

Yeah
One, two, princes kneel before you
That's what I said, now
Princes, Princes who adore you
Just go ahead, now
One has diamonds in his pockets
That's some bread, now
This one, said he wants to buy you rockets
Ain't in his head, now

Tudjátok, egyszer egy börtönvilágban sínylődtem éveken keresztül. Számtalan öngyilkossági kísérletet tudhattam magam mögött, számtalan próbálkozás a kijutásra, mígnem… megcsillant a remény, méghozzá Bonbon és Mr. Salvatore képében. Bár, utóbbi nem túlzottan érdekelt, hiszen a Bennett boszorkány volt a nyitja a szabadulásomnak. Damon felőlem ott halhatott volna meg, ahol csak akar. Kedves kis emlékek elevenednek fel bennem, mikor arra az időszakra gondolok, melyeket velük töltöttem. Haha. Édes hármas. Nem, ne! Kérlek! Ne gondolj semmi rosszra! Mi csupán… azaz én, csak szórakoztam. Vártam a pillanatra, miként felfedezik a létezésem. Elszórtam nekik nyomokat, mint anno a mesében Jancsi és Juliska a morzsákat. A rejtvény rejtélyes megoldása, vagy az idegesítő körbe-körbe forgó gyerekjáték beindítása (bosszantó volt az a ricsaj, azt kell mondjam!)… és így tovább. S voilá! Megtörtént a csoda. Szépen besétáltak, avagy vissza abba az üzletbe, ahol megtörtént a legelső hivatalos találkozásunk.

This one, got a princely racket
That's what I said, now
Got some big seal upon his jacket
Ain't in his head, now
You marry him, your father will condone you
How 'bout that, now
You marry me, your father will disown you
He'll eat his hat, now

Kényelembe helyeztem magam, hiszen megtehettem. Békésen, nyugisan eszegettem a chipset, s vártam, hogy elkezdődjön a show. Lassan sétált be Damon a képbe, én szinte a legutolsó pillanatig ügyet sem vetettem rá. Aztán felpillantottam rá.
- Kemény nap, mi, Damon? -  Tekintetemet az övébe fúrtam, mely tele volt kérdésekkel. Ki vagyok én? Mit keresek itt? Vajon igazi vagyok vagy csak a képzelete játszik vele? Ám nem reagált a kérdésemre. – Bocs. Hol a jó modorom?! Kai vagyok. Örvendek a találkozásnak. Chipset? Kérsz? – S azzal a lendülettel megforgattam előtte a zacskót. Nos, nem mintha akart volna belőle venni. De a szándékot értékeljétek!
Tovább rágcsáltam, miközben a széken hintáztam. Igazán megnyugtató volt, bár számára inkább idegesítő a folytonos rágcsálásom, meg a szék recsegő hangja, minden egyes mozdulatnál. Szinte már vártam, mikor szól be. Hát, megtörtént.
- Ezt sürgősen hagyd abba! – Még grimaszolt is hozzá. Ha papírra kéne vetnem, hányféle Damon Salvatore arcmimikát láttam az eddigiek során, betelne egy könyv vele. Vagy több száz… amilyen pofákat tud vágni, öregem… tanítani kellene.
- Oh, szerinted ez bosszantó? – Magamra mutattam egy röpke pillanatra, majd folytattam a beszédet. – Képzeld el, milyen minden percben a veszekedéseteket hallani… - A szemeimet forgattam.
- Te követsz minket? – Hallatszott a vádakkal teli hang.
- Tessék? Ti valamelyest… pótoljátok a tévét. Igazán szórakoztatóak vagytok. Persze, közel sem olyan, mint a Baywatch… - Furcsa mosoly jelent meg az arcomon, majd felé fordítottam a fejem. – Te emlékszel még rá?
- Nem, nem igazán. – A hangja unott volt, mint aki a pokolra kívánja az egész beszélgetést.
- Oh, pedig mindenképp látnod kell! Bírod a vizi mentőket? A dögöseket?– Szándékosan táncoltam az idegein.
- Ez egy rém pocsék nap volt a pocsék napok sorában, úgyhogy elárulhatnád ki vagy és mit keresel itt, különben átharapom a torkodat.
- Ezzel a stílussal még megjárod. – A fejemet csóváltam bűnbánóan. – Bonniet már elkergetted. Hányszor is? Oh, várj, tudom! Egészen pontosan tizenhárom alkalommal.
- Vele volnék elviselhetetlen? Őt kedvelem. Téged? Nem éppen. – S egy szemvillanás alatt kapott ki a székből és emelt néhány centire a föld fölé.
- Jó, oké, bocsánat, komolyan… kissé elfelejtettem az illemet. – Gyilkos tekintettel meredt rám, küzdött a saját kis ösztöneivel, de végül levette rólam a mancsait.
- Válaszolj, de rögtön.
- Talán rád férne egy ital. Az… általában lecsillapít.
- Kösz. – Érdekes pillantást vetett rám, miközben az italok közül válogatott. Bourbon. Már számtalan alkalommal láttam ezt a nedűt kortyolgatni. Úgy itta, akár a vizet.
- …és feldühít… aztán elkeserít… majd megnyugtat. Elég fura folyamat. S ha valóban kíváncsi vagy rá, miért követlek… annyi, hogy szeretnélek… - Egészen addig vártam, míg megfogta az egyik üveget, s bele nem kortyolt. Ekkor mondtam ki az utolsó szót. - …megölni.
A bourbonba töltött verbéna égette a torkát. Hiába köpte ki a saját kis éltető italát, nem számított már, hiszen megitta. Néhány korty bizony végigfolyt a torkán, ezáltal olyan kínokat okozva neki, amit nem túlzottan szeretett. Én magam viszont elégedetten szemléltem az elém tárulkozó látványt.
- Verbéna a Bourbonban. Pazar meglepetés, nem igaz? – A földön szenvedett, míg én magam nevettem. Aztán magamhoz vettem egy kinyitható kerti napernyőt. – Mégis ki venne ilyesmit? Mindegy. A helyzet az, hogy nem ismerem túl jól a vámpírokat, de úgy hallottam, hogy egy karó a szívbe bizony végzetes. – Kettétörtem az előbb magamhoz vett eszközt. – Igazam van? – A földön volt, így könnyedén állítottam belé a fegyverem, avagy a karót, egyenesen a kézfejébe, ezáltal leszögezve a padlóra. Megforgattam benne erőteljesen. – Jellemzően mocskos módon játszol. Csalni a Monopolyban? Loptál a Bankból. Nem túl fair, Damon. – Aztán kihúztam belőle a karót, s ő összeszedve magát felkelt a földről. Gyilkos szándékai voltak.
- Letépem a fejedet. – De ekkor még nem tudta azt, amit én.
- Nem, nem fogod. – A kettétört napernyőt fogtam a kezemben. Elindult felém, s én abban a pillanatban csaptam az eszközzel az italok felé, amik, szinte robbanásszerűen lötykölődtek Damonra. – Mivel nem tudtam, melyiket fogod választani, ezért mindegyikbe raktam verbénát. – Újfent elégedett voltam magammal, ahogy a vámpír fölött magasodtam. Hiszen ő a földre került, szenvedett a verbénától, szinte leégett a bőre tőle. Készültem azonban újból leszúrni őt, ezúttal pontosan ott, ahol kell. De megjelent a hősnő a történetünkben.
- Ne menj a közelébe! – Hallatszott Bonnie hangja nem messze tőlünk.
- Megérkezett a mihaszna. Hála az égnek. Varázsolni próbálsz már hónapok óta. Még egy kudarcra vágynál? Ez annyira kínos… - Valójában segíteni akartam neki. Mindannyian tudtuk, hogy a boszorkány ereje benne van, csak valamiféle trauma elzárja előle. De egy újabb trauma, avagy inkább a tény, hogy a legjobb cimborája veszélyben van, elég ahhoz, hogy az ereje újra utat törjön magának. Igazam lett. Meggyújtott egy gyertyát anélkül, hogy akárcsak hozzáért volna. Én pedig, mintha lesokkolódtam volna. Nos, még ha hittem is abban, hogy megtörténik, azt nem hittem, hogy ennyire hamar…
- Fuss. – Ezt az egy szócskát Damon felé intézte, s a vámpír el is tűnt előlem. Bonnie magyarázott valamit boszi nyelven, s a földre kilöttyintett alkohol tűzbe öltözött. Én ledobtam a kezemből a fegyverem, s hátráltam.
- Jól van, nyugalom.
- Máris feladod? Ez annyira kínos… - S ugyan azokkal a szavakkal vágott vissza, melyekkel nem régiben én próbáltam őt alázni. Aztán Damon leütött és elsötétült előttem a világ.

Marry him or marry me,
I'm the one that loves you baby can't you see?
I ain't got no future or a family tree,
But I know what a prince and lover ought to be,
I know what a prince and lover ought to be

Nos, valahonnan innen indul az én ismeretségem a Salvatorékkal, meg úgy… sok-sok híres, meg hírhedt emberkével. Persze, a hármunk kijutása is vicces kaland volt, ami azt illeti. Úgy volt először, hogy egyszerre, mindhárman hazajutunk, ám a kis boszi kijátszott, s Damont küldte haza. Mi pedig kettecskén maradtunk. Nyilván nem adtam fel, nem akartam az örökkévalóságot ebben az átkozott világban tölteni. Végül kijátszottam a boszit és én hazajutottam, míg ő ott maradt egymaga.
Aztán, tudnék mesélni órákig, sőt, hetekig a történésekről, de inkább ugorjunk az egyik kedvenc (és egy kevésbé kedvenc) részhez az életemben.

Said, if you want to call me baby
Just go ahead, now
And if you like to tell me maybe
Just go ahead, now
And if you wanna buy me flowers
Just go ahead, now
And if you like to talk for hours
Just go ahead, now

Nem tudom, rémlik-e, hogy azt mondtam, a családom nem épp a szívem csücske. Nos, volt egy ikrem. Név szerint Josette. A mi kovenünkben az volt a szokás, hogy az ikrek a 18. születésnapjukon egy különleges rituálé keretében egyesülnek, avagy sokkal inkább megküzdenek egymással. Az egyikükre a biztos halál vár, míg másikukra a koven vezetésének szerepköre.
A lényeg, hogy bár nekem Jossieval kellett volna egyesülnöm, Luke végül magára vállalta ezt a szerepkört. Nevetséges, sőt, röhejes, de azt hitte, legyőzhet. Ám tévedett. A halálával lakolt a naivsága végett – de egy cseppet sem bánom.
Viszont, ezek után még mindig ott volt nekem Jossie, aki továbbra is zavaró tényező volt. Tudtam, hogy vagy ő okozza a halálomat, vagy én az övét. Hát, egyértelmű, hogy végül melyik verziónál maradtunk, nem de?
S a legjobb az egészben, hogy az élete legeslegszebb napján öltem meg. Az esküvője napján. Ott álltak egymással szemben. Ő és Alaric. (Bár megjegyzem, fogalmam sincs, Ric mit evett az én drága húgomon…) S még egy slusszpoén, a kedves kis húgom még terhes is volt. Ki nem találjátok! De bizony! Egy iker párt hordott a szíve alatt. S csak nem hagyhattam, hogy életben maradjanak, nem de?
Mielőtt kimondhatták volna a boldogító igent, leszúrtam Jossiet. Egyszer, aztán megint… és még egyszer. Sorozatban. Láthatatlan módban álltam a húgom mögött, s szúrtam át többször a gyomrát, abban a reményben, hogy az a két kölyök is elpusztul.
Az egész esküvőt tönkretettem – nem csak Jossie halálával. Az erőmmel elaltattam a drága kis Elenát, még Damon anyjának kérésére. Nos, alkut kötöttünk – ő segít nekem eretnekké válni, avagy a vérét adja, míg én elintézem, hogy a fiacskája barátnője eltűnjön a színről. Csipkerózsika életét a boszorkány barátnőjéhez kötöttem, így amíg Bonnie vígan éli az életét, addig Elena bizony nem térhet magához.

One, two, princes kneel before you
That's what I said, now
Princes, Princes who adore you
Just go ahead, now
One has diamonds in his pockets
That's some bread, now
This one, he wants to buy you rockets
Ain't in his head, now

- Van még itt valaki, aki él?! Az tegye fel a kezét! – Vérben úszott minden, én magam is. Az öltönyöm és a hófehér ingem sem volt már tiszta. A holttestek között lépkedtem. – Szükségem volna vérre… - Tettem hozzá unott hanggal. – Nos, az, hogy tönkretettem az esküvőt, majd megjátszottam egy öngyilkossági jelenetet, viccesnek bizonyult.
- Vagy talán inkább egy kenőcsre. Elég undorító. – Hallatszott Bonnie hangja, miközben felé fordultam halkan nevetve. A sérülésemre célzott.
- A barátaid viccesnek találnak? – Kérdeztem ezúttal minden érzelem nélkül. – Ha valóban vicces lennél… ha te lennél a csapat mókamestere, akinek a humorára mindig lehet számítani, talán téged hagynálak életben Elena helyett.
- Igazad van. A beteg humor a te asztalod. – Kitárta a kezeit, ahogy magyarázott. – Én csak varázsolok. – Fejfájást generált. – Törd meg a bűbájt, Kai!
- Nem tudom! Nem lehet visszacsinálni! – Újból varázsolt, s csontjaim törtek. A földre rogytam, aztán nevetni kezdtem kínomban. – Nem tudom visszacsinálni, Bonnie. A halálommal teljességgel visszafordíthatatlanná vált.
- Akkor megvárom, hogy a vérfarkas harapás végezzen veled.
Lassan felültem, s elmerengtem, ahogyan újra megszólaltam.
- Tudod, mi a vicces? Nem is tudtam, hogy léteznek vérfarkasok, amíg az egyik meg nem harapott. – S ezzel egy időben megtaláltam a megoldást is a harapásra. Hát persze, hogy is nem gondoltam erre! Amíg Bonnie a háttérben settenkedett és ténykedett, addig meggyógyítottam önmagam. – Az a helyzet, Bon, hogy egy ember csupán mágia által változhat vérfarkassá, szóval, lényegében a vérfarkas-méreg is… mágikus. Így hát, fogtam magam és most magamba szívtam. – Éreztem, ahogy megfagy a levegő. Feszültté vált. Felkeltem a földről, felé fordulva. Kezem is egyből lendült, hogy Bonniet is a levegőbe emeljem. A falhoz vágtam, s elég durva sérülést szerzett.
S végre befutott Damon. Lélekszakadva, hogy segítsen a barátján. Figyeltem, ahogy odarohan Bonniehoz.
- Mondd csak, mennyire vagy ostoba? – Nem messze foglaltam helyet, hogy első sorból nézhessem meg, kit is választ a vámpír. – Ezüst tálcán kínálom fel neked a haldokló Bonnie Bennettet, te pedig…
- Nincs semmi baj… - Damon a halálán levő lányt figyelte, míg amaz kétségbeesetten nézett vissza rá.
- Damon…
- Lefordítom: meg fog halni. Persze, nem kell neki segítened. Egyszerűen leléphetsz. Légmellben meghal, a te kezed tiszta marad és Elenával megkapjátok a happy endet. – Láttam, hogy elgondolkodtattam a szavaimmal. Bonnie pedig ennek hatására még kétségbeesettebb lett. Egy könnycsepp folyt végig az arcán.
- Akárhogyan is döntesz, jobb, ha iparkodsz. – Oldalra billentettem a fejem.
- Nagyon sajnálom, Bonnie. – Lehajolt, hogy egy csókot leheljen a homlokára. Búcsúként. Komolyan mondom, ez aztán megható jelenet volt. Bonnie végül sírva, szenvedve fordult el tőle. Damon pedig fogta magát és szépen kisétált a helyszínről. Én pedig végignéztem. Értetlenül álltam a helyzet előtt. Mi a pokol? Tekintetem ide-oda száguldozott, hol Damon után, hol Bonnie irányába.
- Ennyi? Csak így… lelépett? – Pislogtam, ahogy kitártam a karjaimat. – Ennek az lett volna a lényege, hogy egy darabig szenvedjen. Azt hittem, legalább feldob egy érmét. Ha fej, téged választ, ha írás… - S a szomorú az egész történetben az, hogy ezt a mondatot már képtelen voltam befejezni, ugyanis a testem és a fejem ekkor váltak el szépen egymástól. Damon Salvatore, kedvem lenne megmutatni, milyen fej nélkül az élet…

Marry him or marry me,
I'm the one that loves you baby can't you see?
I ain't got no future or a family tree,
But I know what a prince and lover ought to be
I know what a prince and lover ought to be

Tudjátok, a Pokol valóban olyan kegyetlen és durva hely, mint ahogyan arról a mesék és egyéb legendák szólnak. Tüzes, meleg és telis-tele van fájdalommal, sikollyal, holt lelkekkel… bűnös lelkekkel. Mondhatnám, hogy mennyire haverra tettem szert, de annyira nem. Ám egy igen jó szövetségessel megáldott a Sors. De mit is meséljek még?! Ó, megvan. A kis szórakozásunk egyik kedvenc momentuma… újabb börtönvilág, én, s a kis Bonnie Bennett.

Said, if you want to call me baby
Just go ahead, now
And if you like to tell me maybe
Just go ahead, now
And If you wanna buy me flowers
Just go ahead, now
And if you like to talk for hours
Just go ahead, now

Egy székhez láncolva tértem magamhoz, miközben az idegesítő Spin Doctors szólt a háttérben. Hogy én mennyire gyűlölöm azt a dalt…! Még meg is jegyeztem, miközben ráncoltam a homlokom, s próbáltam felmérni a terepet.
- Ne… a Spin Doctorst ne! – Egy enyhe kétségbeesés is végigfutott rajtam. – Újra a pokolban lennék? – Nem is kérdés volt, hanem kijelentés. Ahogy a kezeimet próbáltam megmozdítani, a láncok megakadályoztak benne. Pech.
- Az lehetetlen. Hiszen Arcadius halott… tehát a pokol sincs többé. – Lépett elő Bonnie. Nagyon úgy tűnt, nyeregben érzi magát. Azt hitte, mindent tud. Milyen kis naiv volt.
- Szóval tényleg megcsináltátok? Sikerült? Engedj el és pacsizhatunk is rá! – Nevettem a nőre. – Ó, azért jöttél, hogy megbüntess? Az bizony elég szexi lenne. – Vontam fel a szemöldököm, miközben pimaszul vizslattam.
- Mindketten tudjuk, hogy a legnagyobb félelmed egy újabb börtönvilág.
- Azt nem tudod megtenni. – Gyengén a fejemet ráztam. – Egy börtönvilág létrehozásához kell…
- …egy ilyen, nem? – Előszedte az aszcendenst, mire én egyből odakaptam a tekintetem. – És némi Gemini mágiára. Jossie és Lizzie igazán jól fejlődnek. Persze, egy kicsit segítettem, de…  - Vigyorgott. Idegesítő módon az arcomba röhögött, miközben körülnézett, megszemlélve ezzel az alkotását. - …be kell lássuk, hogy ez lenyűgöző lett.
Idegesen néztem körbe újra és újra.
- Hol vannak az emberek? – Kérdeztem feszülten.
- Nincs itt senki más. Csak te, a gyenge kis elméd… és egy dal, melyet gyűlölsz: örökké. – Átkozott legyél, Bonnie Bennett! Nos, nem mintha… ah, nem lövöm le a poént. Még nem. – S ezúttal nincs napfogyatkozás, amivel megszökhetsz. – Lassan fordított nekem hátat, s indult el.
- Ne… - Szólaltam meg először halkan. – Várj, Bonnie… - Aztán egyre idegesebben, avagy inkább kétségbeesetten. – Várj, várj, kérlek! Kérlek…! – Ő maga megtorpant. Várt volna valamire. Könyörgésre netán? Ám az én szerepem eddig a pontig tartott. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, eddig tudtam játszani, s tettetni az ostobát. Minden kétségbeesésem egyszerűen elillant. Elégedett mosoly terült szét az arcomon.
- Elvesztettem a fogadást. – Nevettem. – El sem hiszem, hogy bedőltetek. – S még mindig csak nevettem. Röhejes volt, vicces, egyszerűen… Pazar.
- Bedőltünk? Mégis minek? – Az arcát, azt a kétségbeesett arcocskáját vizslattam.
- Nem pusztítottátok el a Poklot. Sőt, hála annak, miszerint megöltétek Arcadiust, a pokol sosem volt jobb kezekben. – Magyaráztam elégedetten. – Képzeld el az egyetlen embert, aki rosszabb lehet Arcadiusnál. Azt, aki tudja, hol vannak a gyengepontjaitok. Azt, aki újra és újra épp oda akar csapni. Azt, aki semmitől sem riad vissza, hogy elérje, hogy együtt szenvedj a szeretteiddel. Azt, aki bosszút akar állni azért, amit tettetek vele. A mítosz… a legenda… minden szukák legrosszabbika…
S ahogy végigmondtam a kedves kis monológom, a nőnek hűlt helye lett.
- Bon? – Ekkor pedig újra felcsendült az idegesítő Spin Doctors száma.

Whoa whoa baby
Just go ahead now
Whoa, just, just go ahead now
Just go ahead now
Whoa you're magisty
Come forget the king and marry me
Just go ahead now
C'mon
C'mon
Just go ahead now
Yeahh
If you want to buy me flowers
Just go ahead now

but tonight you're a stranger or some silhouette




We paint white roses red,

Each shade from a different person's head





avatar
Démon vagyok
Kapcsolatban :
❖ Myself (Queen of Hell in future)
Play by :
❖ Chris Wood
Léptek száma :
2

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kai Parker   Csüt. Május 31, 2018 2:04 pm

Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime

Kedves Malacka Párker....

Üdv a sorban Kai!

Ding ding. Indul a forgókerék és üdvrivalgás. Őrjöngés. Konfetti meg minden haszontalan baromság... Átmentél. Gratulálok. Most letudnálak legszívesebben ennyivel, de félek, Elena rossz szemmel nézne rám. Szóval megpróbálok néhány kedves szót kierőltetni magamból, bár nem ígérek semmit. És igen. Ezt vedd magadra. Nem bírlak. Oké?
Amit kiemeltél a te "szomorú" kis történetedből... Amikor velem szórakoztál? Komolyan? Pont azt kellett? Tudod így újra olvasva azt a törött esernyős szúrásodat... Aucsh. Nem szép feleleveníteni a másikban az ilyeneket. Megfájdul a helye. Mocskos rossz démonka. Démon? Nah álljon meg a menet. Te démon?    Nah ne szórakozzunk. Pont te? Csak egy zavarodott kölyök vagy, akinek nem volt gyerekszobája. És pont te leszel a démon. Oké. Akkor tegyük fel, hogy ezt elhiszem...

Btw.    Örülök, hogy hoztad. Mármint, hogy te hoztad Kait. Karakter hű fogalmazás módban kaphattunk róla betekintést a gondolatokat rejtő szavak mögé. Damon és Kai megismerkedése nem volt épp felhőtlen, ahogy a két karakter kapcsolata sem. Azonban forgattunk egyet a sors kerekén, ami kellőképp megspékelte történetünket. Megannyi izgalommal nézünk majd szembe. Talán Kaira és Damonre is sor kerül. Hát kíváncsian várom, hogy abból mi fog kisülni. Semmi jó. Az már egyszer biztos.  De addig is remélem sok érdekességet olvashatunk majd tőled. Elvégre Kairól beszélünk. Mi mást fogunk olvasni, ha nem érdekeset.   Szóval menj és intézd amit kell.  De ne feledd... Fogunk mi még játszani.  






Tell you a secret...


I'm nuts, baby, I'm mad. The craziest friend that you've ever had. You think I'm psycho, you think I'm gone. Tell the psychiatrist something is wrong.So what if I'm crazy? The best people are!

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
I hope
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Kai Parker

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Kai Parker
» Jo Parker
» Barry Benson
» Jessica Drew / Póknő

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Életek, történetek :: Akik megtalálták a békét :: Démonok-
^
ˇ