Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Zack Reed
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



@Theo_RebelStorm

Városi temetõ EmptyTheodore Storm
Today at 12:05 am



@LestHunter85

Városi temetõ EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 11:46 pm



LBlackwell89

Városi temetõ EmptyLarissa Blackwell
Yesterday at 11:46 pm



Alec Michael Verona

Városi temetõ EmptyAlec Verona
Yesterday at 10:17 pm



Kastélykert

Városi temetõ EmptyKai Parker
Yesterday at 11:06 am



Képzeletek tere

Városi temetõ EmptyKai Parker
Yesterday at 1:37 am



Nappali

Városi temetõ EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 1:33 am



Utcák

Városi temetõ EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 1:07 am



Hope szobája

Városi temetõ EmptyKlaus Mikaelson
Csüt. Május 23, 2019 10:06 pm



Eddigi külsõk

Városi temetõ EmptyAlways and Forever
Csüt. Május 23, 2019 12:03 am
A tél díjazottjai
a tél őrangyala
Isaac Lestrange

a tél női karaktere
Lara & Katherine

A tél férfi karaktere
Zack Reed

a tél párosa
Kai & Katherine

a tél játéka

a tél előtörténete
A közönség kedvencei
a legjobb tag
Elisabeth Saltzman

a legjobb admin
Isaac Lestrange

a legjobb író
Larissa Blackwell

a legjobb ötletgazda
Reagan Blair

a legjobb alkotók
Hazel, Stefan & Isaac

a legjobb karakterek
Sierra & Poppy Parker

a legjobb szál
Zack Reed bosszúja az Ötök ellen

Share
 

 Városi temetõ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptySzer. Május 22, 2019 5:22 pm




Isaac & Lara




Megilletődve pislogtam Isaacre, a hitetlenség jelei tükröződtek az arcomon, főként azért, mert képtelen voltam elhinni, hogy arra célozgat, amire gondoltam, hogy célozgathat. Jobbnak láttam, ha inkább nem reagálom le, mert úgy éreztem, túlságosan közel sodródtunk a tűzhöz. Igaz, hogy én gyújtottam lángra az egész erdőt, de csak azért, mert élveztem a melegét, élveztem a látványt, Isaac zavarát... De nem lapult mögötte olyan komoly szándék, mint amit ő sejthetett. Én és a szerelem? Azt sem tudtam, mi az, ezért nem működött soha senkivel. Nem tudtam, mi húzódik a "barátság extrákkal" után, és féltem, mindketten megégünk, ha tovább utalgat.
- Pedig jó buli lett volna. - vontam vállat, mikor lefújta a közös fürdés lehetőségét. Sejtettem, hogy visszautasít majd, de attól még örültem, hogy felrázhattam kicsit azt a prűd világát. A nevetése valahogy jókedvre derített, jól esett látni, hogy felenged kicsit a közelemben. Nagyobb sikernek könyveltem el, mint a vámpírok legyőzését.
- Hmm, megfontolandó kérdés. Stratégiai szempontból jobb, hogy nem csillognak... Elvakítanának minket, ha rájuk sütne a nap. Másrészt viszont gondolj bele: csillog! Tuti csillámporos maradna a kardod utána... - Morbid voltam, amiért lelkesített a gondolat? Talán ezeket az elfajzott, lecsúszott vámpírokat már ösztönösen nem tartottam az emberekkel egyenlő szinten, ezért esett olyan könnyen beszélni a halálukról. Electra, hiába volt ő is vámpír, teljesen más kategóriát és szintet képviselt a fejemben. Meglehetősen furán működhettem, vagy legalábbis furcsa működésre kényszerített a vadászlét.
- Nem foglak verbálisan sem megerőszakolni. Csak annyit kell tenned velem, amennyi jól esik. - Nem nevezhettem volna sem fejlődésnek, sem pedig sikernek, ha akarata ellenére kényszerítettem volna rá a barátságomat. Ha ő nem akart többet munkakapcsolatnál... Hát, az rosszul esett, de most nem szegezhettem a kardomat a torkának, hogy márpedig csak azért is barátok leszünk. Minden, amit tenni szándékoztam, kimerült abban, hogy továbbra is magamat adom mellette és próbálok közeledni.
Kíváncsian figyeltem, hogyan kászálódik le mögülem és mit kezd a sisakkal a kezében. Ahogy elkezdte letörölni róla a szájfényem nyomát, mint valami szégyenlős tini, öntudatlanul is feltört belőlem a nevetés. Annyira ártatlannak és aranyosnak tűnt, mintha nem az imént számoltunk volna le egy csapat vámpírral.
- Ej, csak azt ne mondd, hogy már ennyivel megrontottam a lelki világod... A szívemre venném, ha én lennék a liliomtipród - mondtam ezt úgy, mint aki nagyon is élvezte volna a helyzetet. A hajamba túrtam, helyrekócolva a menetszélben összekócolódott fonatomat. Kibontottam az egészet, hiszen már úgyis tönkrement, akkor legalább legyen teljes a káosz. Leszálltam közben a motorról és elvettem a felém nyújtott sisakot, ujjaimmal súrolva Isaacét.
A szavai hallatán elgondolkodva felpillantottam az épületre, próbáltam Isaac szemén keresztül látni. Üresnek és jellegtelennek hatott úgy, túlságosan ridegnek és elérhetetlennek.
- Nem feltétlenül kell, hogy egy hely legyen. Lehet személy is. - A szél az arcomba söpörte a hajam. Kesztyűs kézzel nem sikerült rendesen eltűrnöm, úgyhogy levettem a kesztyűt és úgy igazítottam meg a fürtjeimet. - Kezd hidegre fordulni, menjünk be. Otthon vagy sem, legalább a zuhany működik! - toltam meg sürgetőn befelé a férfit. Hozzá hasonlóan én is vágytam már a zuhanyra.
- Köszönöm, hogy eljöttél! - hálálkodtam befelé menet, egy pillantást még vetve a leparkolt motorom felé, mielőtt beléptem volna mögötte a házba.




❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Do you know what I dream about?


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptySzer. Május 15, 2019 11:11 pm


To: Miss Blackwell


651 words ✩ flowers for a ghost ✩ note:  Városi temetõ 2566525366



I've said it so many times
I would change my ways





Blackwell túl kedves volt; olyannyira, amit én nem éppen érdemeltem meg. De végül elfogadtam az ajánlatát, s beadva a derekamat léptem oda hozzá.
- Ez bizonyára butaság, mármint… szerintem tévedsz. – Jegyeztem meg arra, miszerint hosszútávon nem lenne szerethető. Amennyit láttam ebből a nőből, nos, igazán szeretnivalónak tűnt és olyannak, aki gondoskodik másokról. Sőt… olyannak láttam őt, aki nem hagyna senkit magára, még azt sem, aki megérdemelné. Tehát a véleményem az volt, hogy bárki örülne, aki megkaphatná egy életre Őt.
De ez nem az én dolgom volt. Nem akartam belefolyni az ő szerelmi életébe, sem pedig tanácsokkal, vagy bármi egyébbel ellátni. Másrészt, nem ismertem még túl jól, a véleményem arra a rövid ismeretségre alapult, amióta… nos, a szervezet tagja voltam. Belegondolva, nem is beszélgettem még vele túl sokat. Sem senki mással.
Felszálltam mögé, már a sisakkal a fejemen, becsatolva az állam alatt, s a karjaimat szorosan köré fonva. Illetve annyira nem szorosan, csak pont, amennyire kellett.
- Blackwell, ne gondold túl a dolgokat. – Nevettem fel zavartan, bár igyekeztem komolyságot erőltetni magamra. Hova gondol? Mármint, a mosdásra tett megjegyzésem… miért értette így félre? Lehet sok férfi kapna az alkalmon, de én igencsak más voltam. Nem használtam volna ki őt, sem pedig más nőt…
Voltaképpen eddig, bármennyire is szánalmas, egyetlen egyszer volt dolgom nővel. S azt sem én akartam feltétlenül. Oké, végül is ez tényleg szánalmas. De a lényeg az, hogy én kerültem az ilyesmit, hiszen ez… mármint az, hogy két ember lefekszik egymással, leomlasztott bizonyos falakat. Ott volt a közelség, az intimitás… s megannyi titok, ami akkor és ott talán felszínre tudott kerülni. Nekem ebből nem kellett semmi. Pontosan emlékeztem az én első alkalmamra…
Gyengén megráztam a fejemet, majd a csillogós vámpírok említésére ugyancsak felnevettem.
- És ez most jó vagy rossz? – Kérdeztem vissza, majd mély levegőt vettem. Azon kezdtem gondolkozni, miért nevetek a közelében ennyit…? – Mármint, nem tudom eldönteni a szavaidból, hogy méltatlankodsz-e vagy sem, amiért nem csillogós vámpírokat kell levadásznunk. – Oldalra döntöttem a fejemet, hogy némiképp rá tudjak nézni, majd vissza is hajoltam a magam térfelére.
- Nyilván nem tettél ilyesmit, s nem is érzem így, viszont… amit mondtam, komolyan gondoltam. Elnevetgélhetünk most itt, pillanatnyilag, de ez nem lesz több. Nem kell… mélyebb kapcsolatot kialakítanunk, ez csupán munka kapcsolat. – Már nem mosolyogtam, s nem is nevettem. Komoly voltam és szerettem volna, ha ezúttal tiszteletben tartja a szavaimat, avagy a kérésemet… az álláspontomat.
Csend nehezedett ránk, de egy cseppet sem bántam. Úton voltunk a szervezet felé, s már csak arra tudtam gondolni, miként állok be a zuhany alá és mosom le magamról a vadászat minden mocskát, a vért, a… bármit, mikor megálltunk egy piros lámpánál.
Aztán hátrafordult hirtelen és egy csókot nyomott a bukósisakra. Értetlenül pislogtam rá, hogy ez most mégis mi a fene volt…? De nem jöttem rá, miért tette. Ráadásul még rosszul is járt, hiszen lefejelte kissé a sisak peremét.
- Blackwell…? – A derekára simítottam ösztönösen, de aztán ennyiben is hagytam. Nevetett, tehát nem fájhatott neki túlzottan, másrészt… jobb volt terelni a dolgokat.
Az ajkainak lenyomata egész úton ott díszelgett a sisakon, a szívem meg hevesebben vert a nőtől. Mégis mit művel? Ez valami flörtölési módszer akar lenni nála…? S ha igen, miért velem?
Ahogy megálltunk a szervezet előtt, lassacskán lemásztam a motorról, avagy Blackwell mögül. A sisak csatját is hamar kioldottam és levettem a fejemről, majd magam felé fordítva a rúzs lenyomatra pillantottam.
- Nagyon… ez… - Kerestem a megfelelő szavakat, de nem igazán találtam. Inkább az ingem ujjával igyekeztem letörölni a lenyomatot, közben a nőre pillantva. – Meg sem kérdezem, hogy ez mi volt. – Elmosolyodtam, majd az épület felé néztem a szemem sarkából.
- Otthon? Te így hívod? – Kérdeztem már mosolytalanul, gondolkodva, majd visszanéztem rá és odanyújtottam a sisakot, immár újra tisztán, vagy… legalábbis tisztábban egy fokkal. – Számomra… nincs otthon. – Jegyeztem meg, majd hanyagul vállat vontam, s a kezeimet a kabátom zsebébe csúsztattam, így figyelve tovább őt. A szél belekapott a szőke tincseimbe, ezáltal összeborzolva azt, de nem zavart.



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Isaac Lestrange
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✠ Oh, what about love?
Play by :
✠ Matt Ryan
Keresem :
Léptek száma :
46
Népszerûség :
3

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptySzer. Május 15, 2019 10:31 pm




Isaac & Lara




- Haza tudnál, de minek, mikor itt vagyok? Elviszlek, na! - noszogattam, magam felé intve kedvesen. Azt aláírtam, hogy az elmúlt hetek során nem sikerült olyan közel kerülnöm hozzá, mint mondjuk a többiekhez, de annyira nem gondoltam rossznak a kapcsolatunkat, hogy hagyjam sétálni. Főleg, hogy láthatóan ugyanoda mentünk: vissza a bázisra. Elég furcsán jött ki a bókja? Célzása? Nem igazán tudtam beazonosítani, sem pedig címkét ragasztani rá, sőt, kicsit kellemetlenül érintett, hogy hirtelen a szerelmi életem a téma. Feltételeztem, hogy hallott pletykákat az életvitelemről, és kicsit úgy éreztem, mintha ezen próbálná élezni a nyelvét. De közben meg nem tűnt bántónak, úgyhogy eléggé zavartan méregettem, próbáltam átlátni a szándékain, hogy rájöjjek, mégis mire utalgat.
Végül arra jutottam, valószínűleg túlgondolom az egészet és nem is utalgat semmire, így halvány, kissé erőtlen mosollyal megvontam a vállam.
- Odáig általában nem jutunk el. Hosszú távon nem vagyok olyan szerethető, mint egy-egy éjszakára. - Ezért egyáltalán nem hibáztattam egyik alkalmi partneremet sem. A legtöbbjüket én sem biztos, hogy képes lettem volna elviselni éveken át magam mellett.
Közben felszállt végre mögém. Nem zavart, hogy hozzám simult, bár bevallom, elgyengült a kormányon pihenő kezem egy pillanatra. Érezni magam mögött az izmos, kidolgozott testet, annak enyhe nyomását és hőjét, szorítását a karomon, izzadtsággal vegyült, férfias illatát és parfümje fűszeres keverékét... Hát na, épp az imént ecseteltem a szerelmi életem. Nem várhatta el tőlem senki, hogy Isaac közelsége ne legyen rám hatással.
- Isaac Lestrange, csak nem keringőre invitálsz? - Pajkos mosollyal hátrasandítottam rá a vállam felett. Szerettem volna zavarba hozni kicsit a fürdős megjegyzésével, csak hogy leplezzem, miféle gondolataim támadtak az imént. Amúgy sem néztem volna ki belőle, hogy valaha közös fürdésre adná a fejét bárkivel, így igyekeztem visszaállítani a hangulatot a baráti élcelődésre.
- De a valóságban nem csillognak! - megjátszott durcával sóhajtottam fel. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy a Twilighthoz hasonló filmek létezhetnek. Vagy egy beszívott vámpír rendezte, azt gondolván, jó poén lesz, vagy... Más magyarázatot nem is nagyon láttam rá. - Ó, úgy csinálsz, mintha megerőszakoltalak volna! Ez csak popcorn! - A szemem forgattam az elutasítása hallatán, de a szám sarkában ott lappangott egy halvány mosolykezdemény. Nem baj, ha nem adja be könnyen a derekát, előbb vagy utóbb úgyis megnyerem a rokonszenvét. - Bukó! - emlékeztettem, és ha felvette, akkor felbőgettem magunk alatt a motort. Megvártam, akar-e még mondani valamit, de a bocsánatkérésére csak értetlenül hátralestem rá. Nem igazán tudtam, mire érti, így inkább hagytam, hogy a motor búgása elvigye a hangját, majd felemeltem a lábam és ellöktem magunkat. Kihajtottunk az útra, sebesen megindulva a Testvériség szállása felé.
A menetszél kellemesen cirógatta az arcom, sajnáltam, hogy Isaac nem érezheti, de hát fő a biztonság, a bukó meg amúgy is csak útban lett volna, ha nem veszi fel valamelyikünk. A tájra figyeltem, nem nagyon szóltam semmit, csak egyszer, amikor meg kellett állnom egy piros lámpánál. Letámasztottam a lábam és hátrasandítottam rá. Mindig annyira komoly, úgyhogy gondoltam, megviccelem... Nyomtam egy nagy, cuppanós csókot a sisakja közepére, a műanyag rostélyra, ott hagyva halványan a szájfényem lenyomatát. Olyan nagy lendülettel próbáltam véghezvinni a merényletet, hogy nekikoccant a homlokom a sisak peremének.
- Ouch! - felnevettem, kesztyűs jobbommal átdörgölve a foltot a homlokomon, de nem időzhettem sokáig, a lámpa zöldre váltott, úgyhogy ismét gázt adtam.
Néhány háztömbbel később megérkeztünk a szállás elé. Bekanyarodtam a parkolóba, Reg kocsija mellé, majd a lábam letéve kitámasztottam a motort. Hagytam kicsit járatni, míg Isaac lekászálódott mögöttem, már ha így tett, de ha nem, akkor is néhány pillanattal később leállítottam. Furcsa volt a menetszél susogása után a hirtelen beálló, nagy csend, az épület körüli nyugalom... - Otthon, édes otthon...




❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Do you know what I dream about?


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptyHétf. Ápr. 15, 2019 11:28 pm


To: Miss Blackwell


558 words ✩ flowers for a ghost ✩ note:  Városi temetõ 2566525366



I've said it so many times
I would change my ways





Csak aprót biccentettem a szavaira. Igaza volt, a saját döntésünk volt, miként folytatjuk az utunkat, mit teszünk, avagy hogyan cselekszünk. De őszintén, mégis mit kezdhettem volna a saját helyzetemmel, vagy úgy egyáltalán… önmagammal? Mindig is egy senkinek éreztem magamat, ezt nevelte belém apám, s végig ez kísért el az életemen keresztül. Talán most… most lehetek majd valaki, egy nap, de lehet, hogy ez is csak hiú remény, tekintettel arra, hogy mennyire idegennek számítok a szervezetben, mennyire nem vagyok idevaló és mennyire érzem az ellenszenvet egyes emberek felől. Az, hogy… nem, igazából kár ezen gondolkozni. Ez az egész… nem nekem való. Nem kellene itt lennem.
A szavakra nyeltem egy nagyot, a számat húztam, a földet figyelve magam előtt.
- Azért ebben kételkedem. – Ingattam a fejemet, gondolkozva, aztán örültem, hogy témát váltottunk. Nem azért, mert Zackkel gondom lett volna, sőt, csupán… egyszerűen rossz érzés volt róla beszélni. Meghalt, pedig nem ezt érdemelte; itt kellett volna lennie, helyettem. Ő százszorta jobban megérdemelte azt a pozíciót, amiben én díszelegtem most. Miért kellett meghalnia?
Tettem egy burkolt öhm… jó, oké, bókot (!) az irányába, azonban nem tudtam, célt érek-e vele. Nem is számított igazán, sőt, azt sem tudom, miért mondtam azt, amit. Viszont azt hiszem, kezdtem feloldódni egy kicsit a közelében. Vajon miért?
Kissé meglepődtem, mikor a sisakot odadobta. Elkaptam, hála a tökéletes reflexeimnek, de értetlenül pislogtam rá. Nem hittem, hogy szívesen elvinne, sőt, valójában nem is mertem megkérni rá, ő mégis… önként és dalolva ajánlotta fel. Nem értettem, miért.
Igazából, nehéz volt elképzelnem kettőnket azon a motoron úgy, hogy mögé szállok fel és… nos, nem leszünk kis túlontúl közel egymáshoz? Csupán ez a kérdés volt az, ami megfordult a fejemben.
- Nézd, igazából nem szükséges… haza tudok menni a két lábamon, ha arról van szó. – Magyaráztam, meghagyva neki a lehetőséget arra, hogy tényleg visszamondja a nagylelkű ajánlatát, de amennyiben nem így tett, úgy beadva a derekam; közelebb léptem a motorhoz, a sisakot felvéve és becsatolva magamon.
- Nos, biztos sok férfi szívesen randizna veled. S gondolom… meg is teszik, alkalom adtán. Vagy nem? – Nem követtem nyomon senki szerelmi életét a szervezetben, sem azt, hogy ki kivel volt, merre járt. Nem rám tartozott, de valamiért úgy éreztem, Blackwell nem szenved hiányt, ha férfiakról van szó.
Felszálltam mögé, majd közelebb csusszantam hozzá és átfogtam a derekát, szinte teljesen hozzásimulva a hátához a mellkasommal. Nagyot nyeltem. Mikor voltam nőhöz ennyire közel? … Száz éve? Inkább nem is akarok belegondolni ebbe.
- Igaz. Egy mosdás annál inkább ránk fér mindkettőnkre... – Értettem egyet, még bólintottam is hozzá egy aprót, hallgatva közben a további szavait. Buli? Még a szememet is felvontam.
- Nem elég a valóságban a sok vámpír és gonosztevő, Blackwell? – Megböktem az oldalát egy halvány mosollyal, a kérdésre viszont eléggé ledöbbentem. Csatlakozni? Én? Mégis miért tennék ilyet? – Nem biztos, hogy megfelelő társaság lennék. S amúgy is megmondtam, hogy… ne akarj közelebbi viszonyt velem, nem? – Válaszoltam végül, hosszas fontolgatás után, de persze… nem ezt a választ akartam adni. Kedvem lett volna vele tartani, de azzal megszűnt volna az a fal, amit oly’ gondosan építgettem és oly’ nagy erősségek árán tartottam fent. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy „barátkozzak”, mert aki közel kerül hozzám, az… az végül megsínyli.
Blackwell viszont nem ezt érdemelte.
- Sajnálom. – Tettem hozzá halkabban, amit talán nem is hallhatott. Azonban kissé szorosabban kezdtem karolni és a csendbe burkolóztam végül, míg a szervezet felé tartottunk.



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Isaac Lestrange
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✠ Oh, what about love?
Play by :
✠ Matt Ryan
Keresem :
Léptek száma :
46
Népszerûség :
3

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptySzer. Ápr. 10, 2019 8:04 pm




Isaac & Lara




Elszoktam tőle, hogy az Ötökkel lelkizzek. Mindannyiunknak megvolt a maga élete, a maga gondjai, Reg mostanában különösen furcsán viselkedett, Isaac pedig annyira új volt a csapatban, hogy eszembe sem jutott, hogy egyszer pont vele kell majd komolyabb témákról beszélgetnem. Könnyebb lett volna, ha csak rákérdezek, mi történt vele, ami ilyen hatással lett a gondolkodásmódjára, mi bántotta meg ennyire, mi ábrándította ki ennyire... De egyenes kérdésekre ritkán érkezik egyenes válasz. Valószínűleg csak azt értem volna el, hogy bezárkózzon.
- Nem lehet mindenen változtatni, ez igaz. De te döntöd el, mit kezdesz a helyzettel. - Mindig van választásunk. Mindent tovább lehet próbálni és mindent fel lehet adni; mindenhonnét el lehet sétálni, és mindig újra lehet kezdeni. Én ebben hittem. Ha nem is változtathatott meg valamit az életében, szabadon rendelkezhetett azzal, hogy ehhez a tényhez ő hogy áll hozzá. Gyenge vigasz, de nekem segíteni szokott.
- Szerintem bírtátok volna egymást. - megmosolyogtatott a gondolat, ahogy egymás mellé képzeltem őket. Zackkel alapjáraton nem volt olyan nehéz kijönni - könnyebb volt, mint Isaackel -, és mivel mindkettejüknek elég érdekes a világnézete, valószínűleg hamar megtalálták volna a közös hangot. Próbáltam nem kimutatni, mennyire elszomorított a tény, hogy ez már sosem következhet be.
A következői szavai előtt értetlenül álltam, kérdőn ráncoltam a homlokom. Mire célzott? Miért irigykednének rám pont a nők? Úgy tudtam, a mai nők a divatért és a kényelemért rajongtak, hát melyikük cserélt volna helyet velem, hogy démonokra vadásszon? Végignéztem magamon, csupa vér, mocsok és verejték voltam. Nincs az az épeszű nő, aki irigyelné az életvitelemet. Vagy pont erre célzott és gúnyolódni akart? Nem, sokkal inkább bóknak hangzott, egyszerűen csak túl béna voltam ahhoz, hogy értsem.
Várjunk, szerinte csinos vagyok?
Nem, nem hiszem, hogy ilyesmi járt volna a fejében.
- De legalább jó érzés! - vágtam vissza nevetve, majd figyeltem, milyen tétován álldogál. Egyből megesett rajta a szívem, hiszen én rángattam ide, hogy segítsen. Nem hagyhattam fuvar nélkül. - Miért lenne lehetetlen? - kézbe fogtam a sisakot és odadobtam neki. A reflexeiből ítélve nem aggódtam amiatt, hogy nem kapja el. - Gyere, pattanj fel! - Állammal magam felé böktem, és a motor kitámasztóját kirúgva átvetettem a lábam az ülésen. Előrébb csúsztam picit, hogy kényelmesen elférjen mögöttem.
- Pff, dehogy! Bár jól esne egy ilyen csata után randizni... - Mások talán alig várták volna, hogy lezuhanyozzanak és bedőljenek az ágyba; én inkább a kimozdulós fajta voltam, aki a tus alatt felébred annyira, hogy utána meghódítsa a várost és flörtöljön mindenféle idegen, random arcokkal. Most is jól esett volna, mégsem terveztem hasonlót. - A bázisra szerettem volna visszamenni. Nem igazán vagyunk szalonképesek, ugyebár... - Célzón végigmértem őt, csapzott megjelenésére utalva. Mással nem volt baj, öltözködés és arcberendezés terén is elég jóképű volt, csak hát a vámpírvér sokat torzított az összképen.
- Azt hiszem, ma inkább valami benti bulit csapok. Csinálok popcornt, felbontok egy üveg bort és berakok valami béna, hollywoodi vámpíros filmet. - beindítottam közben a motort, de addig nem indultam el, míg fel nem szállt mögém. Ha magától nem tette volna, akkor jeleztem neki, hogy karolja át a derekamat. - Nincs kedved csatlakozni? - hátrasandítottam rá a vállam felett, majd a válasza után gázt adtam, és hacsak nem rendelkezett másként, az Ötök otthona felé indultam.




❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Do you know what I dream about?


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptyHétf. Ápr. 08, 2019 12:37 am


To: Miss Blackwell


546 words ✩ flowers for a ghost ✩ note:  Városi temetõ 2566525366



I've said it so many times
I would change my ways





Minden igyekezetem ellenére azt hiszem, a szavaim nem pont azt a hatást érték el, amit szerettem volna. Mintha nem fogta volna fel a mondandóm mögöttes tartalmát… mintha nem akarta volna érteni, amit én nagyon is jól értettem. Mintha csatát vívott volna velem, holott ez nem volt csata. Nem kellett sem neki, sem nekem győznöm; egyszerűen másképp viszonyultunk az adott témához. S minden bizonnyal okkal volt ez így, nem? Hiszen mindig, mindennek van valami oka.
- Értem, hogy mire akarsz kilyukadni, Blackwell, ám… ez a veszély engem nem fenyeget. Az, hogy nem kapok boldogságot, nos, annak tudod, megvannak a maga okai. Olyanok, amiken nem lehet változtatni. – Fürkésztem őt komolyan, néhány pillanatig, mielőtt újból előrenéztem volna.
A témaváltás kissé rosszul érintett. Nem, nem Zack ténye miatt, hanem… maga az elmúlás, a halál gondolata, s ez az egész. Miért? Miért kell mindig rossznak történnie? Miért kell ártatlan embereknek meghalnia? Sőt, egy olyasféle hősnek, mint amilyen ő volt? Vagy mondhatnám ezt a szervezet összes többi tagjára is… akik mára már halottak. Egyikük sem ezt érdemelte, de ez már csak ezzel jár, nem? A vadászat egyet jelent a veszéllyel és magával a kockázattal. A földet figyeltem, majd belerúgtam egy kavicsba magam előtt.
- Tudod, jó lett volna, ha ismerhetem őt. – Jegyeztem meg egy fokkal halkabban, elmélkedve. Persze, ha ismerhettem volna őt, egészen másak lennének a jelenlegi körülmények is, de ez kicsit sem zavart volna. Úgy gondoltam, Zackkel teljesen másképp működött ez az egész szervezet, mint most, s mint olyan, szükség volt egy olyan emberre itt, mint ő.
Töprengve tapostam el a csikket a földön, majd pillantottam a szemem sarkából a nőre.
- Ugyan már… téged valójában többen gyűlölnek. A sok nő, tudod… akik irigykednek rád, amiért… amiért a nők úgy általában féltékenykednek a többire. – Köhintettem egy aprót, majd rámosolyogtam halványan, ezzel oldva kicsit az előbbi, feszült hangulatot, bár magam sem hittem el, hogy burkoltan bókolni próbáltam neki. Sőt, ez… ez nem is volt bók. Ez csak néhány szó volt, egymás után pakolva, s ennyi.
Ahogy előrement, figyelni kezdtem a mozdulatait, avagy a lépteit, a hátát, majd ahogy megfordult, nagyot nyeltem. Mégis mire jönnék rá? Arra, hogy Neki van igaza abban, amiket mondott? Nem akartam kiábrándítani, de tudtam, hogy nem lesz így. Méghozzá egyik témában sem. Nem lehetett igaza.
- Ez nem feltétlen jó tulajdonság. – Nevettem fel röviden, majd figyeltem, ahogy a motorjához lép. Oh, tényleg, én meg idesiettem egészen konkrétan a két lábamon, mert épp a közelben jártam, szóval… s ekkor érkezett a kérdés. Elhúztam a számat.
- Mikor szóltak a központból, épp a közelben jártam és úgy rohantam ide… gyalog. – Vallottam be végül, némi köntörfalazás után, majd vettem egy mély levegőt.
- Maximum én kérhetnélek meg, hogy vigyél el egy darabon, de ez nyilván lehetetlen. – Legalábbis nem gondoltam, hogy felenged maga mögé a motorra, netalántán enged engem vezetni, pedig… nos, még ha jogosítványom nincs is motorra, attól még képes voltam használni. Tettem néhány lépést az utca irányába, de aztán megtorpantam és visszapillantottam a nőre, de magam sem tudtam, mire is várok, vagy mit óhajtok. Talán csak el kellett volna köszönnöm, miszerint a szervezetben majd találkozunk és továbbállni, de e helyett ott maradtam és figyeltem őt hosszú pillanatokig.
- Hova akartad volna, hogy elvigyelek? – Kérdeztem végül, mintha csak ezen rágódtam volna egészen eddig. – Netán találkozód van valakivel? – Oldalra döntöttem a fejem.



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Isaac Lestrange
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✠ Oh, what about love?
Play by :
✠ Matt Ryan
Keresem :
Léptek száma :
46
Népszerûség :
3

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptySzomb. Ápr. 06, 2019 10:01 pm




Isaac & Lara




A szavai arra késztettek, hogy tükrözzem a komolyságát. Olyan mély témákat érintett, épp csak karcolgatva a múltam felszínét, hogy tudtam jól, ezúttal nem viccelhetem el a beszélgetésünket. Bár a torkomat égette a szándék, hogy megpróbáljam felvidítani, épp csatát vívtunk: meg akart győzni valamiről, amiről pont hogy neki kellett volna máshogy gondolkodnia. Így hát a kabátom zsebébe mélyesztettem mindkét kezem, tekintetem merengőn a távolba révedt.
- De ha kizárjuk a fájdalmat a félelem miatt, azzal együtt kizárjuk a boldogságot is. A kötődés fájdalmat hoz, ugyanakkor örömöt is, erőt, célt és értelmet. Minden egyensúlyban van ezen a rohadt világon - megvontam a vállam, jelezve, én sem igazán örülök ennek, de attól még így volt. El kellett viselnünk az ütéseket, ha érezni akartunk valami jót is. Nem mondom, hogy tökéletes ez a rendszer, vagy hogy megéri, de nem tehettünk mást. És őszintén szólva mindegy, hányszor ártottak nekünk, az a kevéske szeretet, amit cserébe kaptam, valahogy mindig kompenzálta a mérleget.
A Zackre vonatkozó szavai megérintettek. Fátyolossá vált a szemem a könnyektől, de nem engedtem nekik teret, csak értőn, helyeslőn bólogattam, nagyot szippantva, és egy sóhajjal megdörgöltem az orrom, hogy rendezzem elpuhult lelkemet.
- Igen, ez így van. Nem nyerhetünk folyton. Csak azt remélem, Zack tudta, mennyire fog hiányozni nekünk. - Az Ötök nem alakult olyan régóta, hogy rögtön családdá forrjunk. Tény, Reggel dobálóztam néha azzal a bűvös szeretlek szóval, de nem emlékszem, hogy Zacknek így kimondtam volna valaha, pedig közel állt a szívemhez. Ezt életem végéig bánni fogom.
- Nos, mit vártál? Fél Denver gyűlöl minket. Ezzel nem vagy egyedül - figyeltem, hogyan tapossa el a csikket. Fogalmam sem volt, honnan ered ez a nagy önutálata és bűntudata, de szerettem volna a végére járni. Magam sem tudom, hogy a bajtársiasság vezérelt-e csupán, vagy annál őszintébb szándékok, de hát nem pont erre esküdtünk fel? Amikor megfogadtuk, hogy megvédjük a város lakóit, abba önnön magunkat is belesoroltuk, nem? Annyi időt töltünk azzal, hogy az embereknek segítsünk, hogy eszünkbe sem jut egymás lelkét ápolni. - Idővel majd rájössz valamire, Lestrange - Tovább indultam a temető előtt hagyott motoromhoz. Ha gyalog jött, szívesen elviszem egy darabon, ha meg kocsival, akkor úgyis megbeszéljük a továbbiakat. Menet közben hátrafordultam, úgy folytatva a megkezdett gondolatot.
- Én mindig őszinte vagyok - Pajkos kacsintást tűztem a mondandóm mellé, majd a motoromhoz lépve a hónom alá kaptam a bukósisakot. - Kocsival vagy? Nincs kedved eldobni egy darabon? - Feltéve, ha nem olyan érzékeny a tragacsára, mint Reg. Valamiért ő utálja, ha a motoromat rá akarom erőltetni a drágaságára...

bocsiii Városi temetõ 3909542699 kiengesztelő ölelés!
@


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Do you know what I dream about?


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptySzer. Feb. 13, 2019 3:04 am


To: Miss Blackwell




Voltak pillanatok, mikor elgondolkoztam azon, miért is vállalkoztam arra, hogy vadász legyek. Arra, hogy… vezetővé váljak. Miért szánta ezt nekem a Sors? Miért adta ezt a lehetőséget nekem, mikor én… még magamra is képtelen vagyok vigyázni és felügyelni, nem, hogy másra? Miért vezessek megannyi embert…? Miért álljak egy közösség élén, a vezetők közt, mikor semmit nem érek? Semmi vagyok. Csak egy gyilkos, egy utolsó kis…
Nagyot sóhajtottam, elnyomva magamban a gondolatokat. Éreztem, hogy nem itt van a helyem, de vonzott a kard… talán nem is lehet nemet mondani a hívásának. Elvégre, belegondolva, ha lehetne, Castiel bizonyára nem lenne itt, nem igaz? Egy pillanatra ezen elgondolkodtam, de aztán a helyzetre koncentráltam, arra, ami előttünk volt. Az iránytű. A vezető képességeink, avagy kiváltságaink gyengepontja. Azaz a Wallace kard hatalmának a gyengesége. Hisz az iránytű maga volt a bizonyíték arra, hogy még mi sem vagyunk mindenhatók. Egy jelzés arra, miként legyőzhetőek vagyunk, akár azok, mint akik ellen felvettük a kesztyűt. Egy jelzés arra, hogy a halál… igenis elérhet minket. Ez a felismerés egy sóhajt csalt ki belőlem, de nem kommentáltam egy szóval sem.
Aztán, ami ezek után jött, ledöbbentett. Igen, nem igazán számítottam arra, hogy bármiféle módon közeledni fog hozzám, ahogy arra sem, hogy a sérülésemet hajlandó lenne ellátni. Nem tartozott nekem semmivel, ahogy én sem neki. Az, hogy itt voltam és megöltem néhány vámpírt, az a munkám része volt, s nem több. Nem azért voltam itt, hogy Őt védjem. Hanem… kötelességből. Igen. A szavaira nyeltem egy nagyot. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy egészen mást akar kihozni belőle. Mondjuk azt, hogy nélkülem meghalt volna, de szerencsére ilyesmi nem hagyta el a száját. Bólintottam egy aprót, mikor azt mondta, hogy ez egy munka, hiszen ezzel egyetértettem, sőt, csakis ennyit akartam ebbe az egészbe. Semmi kötődést. S pont ekkor tette fel a bűvös kérdést ez a nőszemély. Halványan elmosolyodtam, szusszanva, némileg hitetlenkedve.
- A kötődés csak fájdalmat okoz, Blackwell. Mert a végén, ha az a személy, akihez kötődtél, eltűnik… semmi más nem marad, csak a fájdalom. A keserűség. A magány. Az üresség a szíved mélyén, amit semmi sem tud eltörölni. – Mélyen a tekintetébe fúrtam a sajátomat, immár komolyan, nem mosolyogva. Amit kimondtam, nos, pontosan azt éreztem én. Magányt, keserűséget, ürességet és mérhetetlen fájdalmat azért, amik valaha történtek velem. Azok miatt, akiket elvesztettem és akik sosem térhetnek vissza hozzám. Nekem erre… erre nem volt szükségem. Nem kellett újabb ember a listára, nem kellett újabb kötődés. Nem. Ezért is mondtam ki azt, amit. El kellett löknöm magamtól, hogy véletlenül se akarjon kötődni hozzám. Jobb volt így. Őszinteség? A közelében sem jártunk, de örültem, hogy ennyiben hagyta a dolgot.
Ezek után mégis megölelt. S ezzel annyira ledöbbentett, hogy képtelen voltam bármit is reagálni rá. Nem értettem, miért csinálja. Nem láttam bele a fejébe, holott jó lett volna. Az imént közöltem vele, hogy elárulnám, ha úgy adná a helyzet, nem? Talán nem értette? Vagy mit akart bizonyítani ezzel a kis közjátékkal? Sóhajtottam egy aprót és a dohányba beleszívva lépkedtem tovább. Mihamarabb le akartam zárni ezt a mai akciót és elmerülni a sajátos kis magányomban, egyedül. De úgy éreztem, ez még várat magára, főleg, mikor félig felém fordult. Csak a szemem sarkából néztem rá, mikor beszélni kezdett. Zack, hát persze. Egy fél pillanatra elhúztam a számat. Nem Zack emléke zavart, hanem az, hogy tudtam, sosem érhetek fel hozzá. Sosem lehetek olyan elismert, mint ő volt. Ami szintén nem volt feltétlenül baj, csak… a fenébe is. Nem akartam más árnyékában lépkedni. Ahogy tovább beszélt, kissé megenyhültem. Hallottam már a történetet több embertől is, de az ő szájából valahogy másként hatott. Látszott rajta, hogy komolyan bántja a dolog és a friss sebek, a fájdalom még hosszú ideig el fogja kísérni őt.
- Én… sajnálom. Biztos, hogy másképp is alakulhattak volna a dolgok, de néha… néha nem lehetünk elég erősek ahhoz, hogy megváltsuk a világot. Úgy értem, néha minden erőnk kevés ahhoz, hogy a dolgokat a jó irányba tereljük. – Magyaráztam össze-vissza, nem is gondolkozva, aztán a földre pillantottam. Újabbat szívtam a dohányból, majd a füstöt kifújva hallgattam tovább a nőt. Aztán ránéztem meglepve. Nem helybitorlót lát? Ugyan már, ez… Elhúztam a számat egy fél pillanatra, majd ismét a cigarettába menekültem. Nem tudtam erre mit reagálni, egyszerűen nem éreztem úgy, hogy ez teljesen őszinte tőle. Talán csak vigasztalni próbált, megsajnált, vagy… ki tudja. Ahogy a káros szenvedélyem jelképe felé bökött, vagyis a füstöt oszlatta, felnevettem.
- Ugyan. Csak szívességet teszek az emberiségnek azzal, hogy szívom. Hamarabb eltűnök talán innen. Hidd el, sok embernek szúrom a szemét, még akkor is, ha neked nem. Mármint, ha… ha őszinte voltál az imént. – Nyeltem egy nagyot, majd szívtam még néhányat a dohányból, mélyen letüdőzve, majd a füstöt kifújva dobtam le a földre és tapostam el. Ideges voltam kissé, vagy inkább frusztrált. Nem szerettem, ha lehullt az álcám és úgy éreztem, most épp ez történik. Hisz gondoljunk csak bele… Blackwell szembesült a törékenyebb énemmel, mikor majdnem rázúdítottam az Amy haláláról szóló történetemet, vagy az előbbi szavak, amiket kiejtettem a számon, ez… Nos, nagyon rossz úton jártam. Ideje volt összeszednem magam és nem gyengének lenni.


853 words || I'll never be your chosen one || note: Hmm...  || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Isaac Lestrange
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✠ Oh, what about love?
Play by :
✠ Matt Ryan
Keresem :
Léptek száma :
46
Népszerûség :
3

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptyKedd Feb. 05, 2019 6:41 pm




Isaac & Lara




Szélesebbre terebélyesedett a vigyor az arcomon humoros megjegyzése hallatán. Voltak pillanatok, amikor teljesen sikerült elfeledkeznem Zackről. Isaac mellett lenni valahogy könnyűnek és természetesnek tűnt. Ezek a pillanatok persze általában fájdalmas felismeréssel és pofáraeséssel végződtek, mégis egyre több volt belőlük, ami arra engedett következtetni, hogy jó úton haladtunk - én a gyógyulással, ő pedig a beilleszkedéssel.
Hálásan biccentettem, mikor arról biztosított, nem árulja el ezt a többieknek. Reg már így is furcsán viselkedett, csak arra tudtam gondolni, hogy attól fél, én is Zack sorsára jutok, ezért veszi olyan rossz néven a nyomozásomat. Ha közlöm vele, hogy a vámpírok egy boszi által kreált iránytűvel rendelkeznek, mely egyenesen hozzám vezet, talán még képes rá és szobafogságra ítél életem hátralévő harminc évére. A többieket meg jobb, ha nem fárasztjuk vészmadárkodással, amíg még semmi sem biztos.
Olyan döbbenten nézett rám, egy pillanatra megilletődtem, hogy valamit rosszul csinálok. Elég ciki lett volna, ha elrontom a varázslatot és növesztek neki egy plusz vállat, vagy fene tudja... De úgy tűnt, inkább csak a közvetlenségem zavarja. Valamiért vonzottam a titokzatos és zárkózott pasikat, így annyira nem zavart, hogy igyekszik minél inkább távolságot tartani tőlem. Értőn és figyelmesen hallgattam a válaszát, nem akartam elhamarkodott lenni és megbántani. Valamilyen szinten igaza volt, ám ezt sem akartam éreztetni.
- Meg is halhattam volna. - közlöm vele végül, állammal a vámpírok maradványai felé bökve. - Most. Az előbb. Simán itt hagyhattam volna a fogam, és akkor a Kard új vadászt választ a helyemre. Holnap, egy hét múlva, egy hónap múlva... Ez egy munka, igen, és ez a rendje. De ettől még nem kéne kötődnünk egymáshoz? - Talán Isaac csinálta jól és ragaszkodni olyan emberekhez, akik bármikor meghalhatnak, hülyeség. Zack halála megviselt, és ha tehetném, megakadályoznám. Hiányzott és szerettem volna, ha köztünk marad, de elment, és ez nem Isaac hibája, és nem is zárja ki azt, hogy elfogadjam és kedveljem őt.
- Őszinte vagy, ezt tisztelem benned. - vállat vontam. Nem akartam hazudni, nem esett jól, hogy úgy érezte, bármikor cserben hagyna minket, de azt is tudtam, hogy ebben ő maga sem lehetett biztos. Én azt éreztem, kész vagyok meghalni a társaimért, de honnan tudhattam, hogy ha eljön a pillanat, végül nem a megfutamodást választom? Ez csakis éles helyzetben derülhetett ki, és ha Isaac nem is bízott bennünk, én bíztam benne, hogy a szavaival ellentétben tartaná a hátát értünk. Nem tehettem mást. Számomra ezt jelentette az Ötök egyikének lenni.
Az ölelés meglepően jól sikerült, bár fogalmam sincs, mi ütött belém, de annyira nem vette rossz néven, ami megmosolyogtatott. Végre kiléptünk a temetőből, magunk mögött hagyva az egész nyomasztó helyet. Nem akartam túlságosan sokáig húzni a témát, de úgy éreztem, valamit még mondanom kell, ezért félig felé fordultam menet közben.
- Nézd, Zack meghalt. Te nem vagy és soha nem is leszel ő, és ez így van rendjén. Te Isaac vagy, és maradj is az. - Halványan rámosolyogtam, majd az égre nézve halkan felsóhajtottam. - Azt sajnálom a legjobban, hogy egyedül halt meg. Nem voltunk ott, nem segíthettünk neki. Nem tudtam elköszönni tőle, még csak... Még eltemetni sem tudtuk rendesen, érted? - megcsóváltam a fejem. Mintha Isaac pillanatnyi gyengesége átragadt volna rám. Reg nem szeretett Zackről beszélni, így vele sosem erőltettem a témát, de a fájdalom még túlságosan friss volt ahhoz, hogy sokáig magamban tartsam.
- Olyan, mintha az öcsém lett volna, és úgy érzem, cserben hagytam őt. De ha rád nézek, nem egy helybitorlót látok - A vállam felett pillantottam rá, lágyan megvonva a vállam. - Hanem Isaac Lestrange-et. Ha pedig úgy érzed, a többiek nem kedvelnek, az tuti emiatt van - böktem a cigire a szájában, a tenyeremmel eloszlatva a füstöt, enyhén köhögve tőle. - Basszus, úgy füstölsz, mint valami gyárkémény...

bocsiii Városi temetõ 3909542699 kiengesztelő ölelés!
@


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Do you know what I dream about?


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptyCsüt. Jan. 24, 2019 2:38 pm


To: Miss Blackwell




Larissával a kapcsolatomat úgy jellemeztem volna, mint bárki mással: tartottam a távolságot és igyekeztem ellökni magamtól, ha netán közeledett volna. Szavakkal vagy tettekkel… tudtam, hogy ez a viselkedésem, a stílusom nem épp megnyerő mások számára, mégis nehezen tudtam kontrollálni magam. Tanulva a múlt hibáiból, el akartam kerülni a kötődéseket. Másrészt… a fenébe is, csak egy olyasvalaki vagyok, aki betolakodott ide, ebbe a szervezetbe, átvéve valaki más helyét, pozícióját, nem igaz? Alig néhány hónapja vagyok itt. Képtelenség, hogy bármelyikük, akár… valamelyikük elfogadott volna ennyi idő alatt. Sokféle történetet hallottam Zack Reedről, avagy az elődömről és tudtam, hogy őt nem igazán múlhatom felül. Szerették őt itt, különösen talán Larissa és most nem volt itt. S már nem is lehet itt, hiszen meghalt… Ez mondjuk arra emlékeztetett, hogy én is könnyen végezhetem a természetfelettiek martalékaként. De nem zavart.
Aprót biccentettem a nő szavaira, miszerint az aggasztja, hogy mire rájövünk, ki ellen harcolunk, már hátba is támadtak minket. Benne volt a pakliban, mint maga a halálos végítélet is, de nem futhattunk el. Lehet, újonc voltam a szervezetben, mégis komolyan akartam venni.
- Ha ezt szép ajándéknak nevezed, mi a csúnya? – Kérdeztem vissza egy halk nevetéssel, s némi mosollyal, de hamar eltűnt az arcomról ez a kis közjáték. A komolyabb szavakra, avagy a kérésére néhány hosszabb pillanatig a szemeit fürkésztem. Aztán rábólintottam.
- Ahogy szeretnéd. Tőlem senki sem tudja meg. – Az ő felelőssége volt, hisz az az iránytű hozzá vezette el a vámpírokat. Szívtam még egyet a dohányból, majd a földre ejtettem a káros szenvedélyem jelképét és eltapostam. Azt hiszem, minden egyes letüdőzött nikotin közelebb visz a halálhoz, de… mit számít ebben a veszélyes világban? Nyilvánvalóan nem ez fog elvinni, hanem valami más. Milyen csodás gondolatok kavarognak ismételten a fejemben, nem igaz?
Amikor érzékeny pontra tapintott, nem bírtam ki, hogy ne ejtsek el néhány apró információ morzsát magamról. Hiszen dióhéjban igenis a tudtára adtam, miért zárkózom el, és ez hiba volt. Nem szabadna senkinek sem beszélnem, még így, ennyit sem. Nem éri meg. Másrészt, semmi szükségem a sajnálatra.
- Köszönöm. – Jegyeztem meg a bocsánat kérésére, de rá sem néztem, hiszen épp lekötött az a nyavalyás vámpír, aki még megpróbálkozott megölni minket. Pech, hogy gyorsabb voltam nála. Idegesen néztem körbe, majd tettem néhány lépést, hogy eltűnjünk innen. A sérülésemet is meg akartam gyógyítani, de ekkor Blackwell megállított. Értetlenül bámultam rá, elnyílt ajkakkal.
- Blackwell…? – Elhúztam a kezemet és hagytam, hogy ő gyógyítsa be a szerzett sebet, ám nem nagyon értettem, miért törődik velem. Pislogtam rá néhány másodpercig és kérdeztem volna, de végül ő maga szólalt meg. Először a szavai ledöbbentettek, aztán röviden felnevettem.
- Ugyan már, Blackwell… Larissa! Kit akarsz áltatni ezzel? Nem vagyok a… „családotok” tagja. Csupán egy… egy betolakodó, aki átvette Zack helyét, nem igaz? Szívesebben látnád őt a helyemben és ez így van jól. Nem kell, hogy… hogy törődj velem. Vagy hogy érdekeljelek. Ez az egész… munka. – Tekintettem körbe, majd vissza rá, nagyot nyelve. – Ne mondd, hogy soha nem hagytok magamra, mert én… én viszont gyáva mód képes vagyok ezt tenni veletek. Tehát, jobb, ha nem kötődsz hozzám. – Fejeztem be halkabban. Persze, jólesett az, amit mondott és a törődése, de elég volt Amyre gondolnom, vagy anyámra és… nem, jobb, ha ezt az egészet hanyagoljuk. A karomra pillantottam és halkan elmotyogtam egy „köszönöm”öt, ekkor ölelt meg. Karjai körém fonódtak, én pedig ledermedtem. Nagyon ritkán, vagy inkább egyáltalán nem ölelt meg senki és… Blackwell, miért csinálod ezt velem? Késve viszonoztam, a kezem az utolsó pillanatban fonódott köré, pont akkor, mikor ő elszakadt, így én is ezt tettem. S nem adott magyarázatot, de talán nem is volt szükség rá. Nagyot nyelve indultam el mellette, miközben előszedtem egy szál cigarettát és rágyújtottam. Letüdőztem a dohányt, majd a füstöt kifújva néztem a nőre a szemem sarkából, még mindig azon kattogva, mi történt az imént.


623 words || I'll never be your chosen one || note: Városi temetõ 3739568389  || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Isaac Lestrange
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✠ Oh, what about love?
Play by :
✠ Matt Ryan
Keresem :
Léptek száma :
46
Népszerûség :
3

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptySzer. Jan. 23, 2019 1:12 pm




Isaac & Lara




Egyrészt igazad kellett adnom Isaacnek abban, hogy felesleges elefántot csinálni a bolhából és túlgondolni a legapróbb jeleket is. Másrészt viszont az ösztönöm - melyet az utóbbi években kemény vadászatra és túlélésre edzettem - azt súgta, ha megengedjük magunknak azt a hibát, hogy felelőtlenül rálegyintsünk a veszélyre, akkor hamar a sírban találhatjuk magunkat. Mint Zack. Igyekeztem kiverni a képét a fejemből és inkább az iránytűre koncentráltam.
- Nem attól félek, hogy ne tudnánk legyőzni őket. Az jobban aggaszt, hogy mire rájövünk, ki ellen harcolunk, már hátba támadnak minket. - töprengve forgattam az ujjaim közt a kis ékszert, majd nagyot bólintva a farzsebembe gyűrtem. - Bízd rám. Ha már nekem szánták, az a legkevesebb, ha kinyomozom, ki küldött ilyen szép ajándékot. - Természetesen utána annak rendje és módja szerint elpusztítom majd, ám Isaacnek igaza van, kár lenne veszni hagyni egy ilyen lehetőséget. Szerencsére elég jó forrásaim vannak, habár ami nekem kéne, az egy erős boszorkány... Át kell gondolnom, kire számíthatok ezen a téren.
- Megtennéd, hogy nem szólsz erről a többieknek? Feleslegesen riogatjuk őket, amíg nem tudunk semmi biztosat. - Azt reméltem, néhány nap, esetleg hét elég lesz a szálak felfuttatásához. Utána, amint többet tudunk, beavathatjuk a többieket is, de addig elég, ha csak mi aggódunk ezen a természetfeletti összeesküvésen. - Tudod, ez zavar a leginkább. Nem is a növekvő számuk, hanem az, hogy mintha összedolgoznának. Mintha lenne valami rendszerük, logikájuk, ami alapján tevékenykednek. - A mennyiségi túlerőt könnyen felülmúlja az Ötök ereje, de ha ezek elkezdenek összefogni és szervezkedni, és színtiszta halálvágy helyett megfontolt csapdákat állítanak... Rettentően nyugtalanító volt belegondolni, mi jöhet ezek után.
- Jó, jó, vettem a lapot. - védekezőn emeltem meg mindkét kezem felé. Láttam, hogy érzékeny terepre tévednek a gondolatai, a kérdésem talán túlságosan messzire hatolt benne. Nem akartam megbántani, sem tolakodni, sem kellemetlen emlékeket előhozni. - Ne haragudj. Nem hozom fel többet. - ígértem meg, és eltűntettem én is a fegyveremet. A harcnak vége volt - legalábbis ezt hittem, míg a következő pillanatban egy árny nekünk nem rontott. Mire felocsúdtam és újra fegyvert rántottam, Isaac már ártalmatlanná tette a vámpírt, de az adrenalin még sokáig ott lüktetett a fülemben.
- Basszus... Ez meg honnan került elő? - sziszegtem a környező fákat fürkészve, majd egyetértőn bólintottam Isaac javaslatára. Elindultam kifelé vele a temetőből, és látván, hogyan próbálja gyógyítani magát, mellé húzódtam.
- Várj, majd én... - félretessékeltem a kezét, ha nem értett az udvarias felajánlásból. Ugyan a gyógyítás a legkevésbé sem volt erősségem, de az ehhez hasonló, könnyebb sérülésekhez még értettem.
- Bármennyire nem akarsz kötődni, kénytelen vagy elfogadni, hogy kaptál egy családot. Az Ötök tagja vagy. Talán te nem tekintesz ránk úgy - és egyelőre még én sem rád, tettem hozzá gondolatban, ám nem akartam a motivációs beszédemet Zack emlékével elrontani. -, de attól még ez a valóság. Egy csónakban evezünk, és légy bárki, soha nem hagyunk magadra. - Talán ez volt az első és utolsó ilyen lelkizés köztünk, talán ennél közelebb soha nem is kerülünk egymáshoz - de minden egyes szót komolyan gondoltam. Az Ötök nem csak egy testvériség volt számomra, hanem egy közösség, melynek tagjait láthatatlan kapocs köti össze. Nem mi választjuk egymást, de felelősséget vállalunk mindenkiért, és nem hagyjuk cserben, akár meghal, akár más ösvényre lép. Ha semmi másban nem, ebben az eszmében nagyon is komolyan hittem. Úgyhogy amint nagyjából elállítottam a vérzést Isaac karján és nyakán, lábujjhegyre emelkedtem és megöleltem őt. Rövid, testvéries, egyszerű ölelés volt ez, kitartott néhány hosszú másodpercig, majd elszakadtam tőle és menetirányba fordulva folytattam az utam, mintha mi sem történt volna.
- A~h, hulla vagyok! Menjünk enni!


bocsiii Városi temetõ 3909542699 kiengesztelő ölelés!
@


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Do you know what I dream about?


Larissa Blackwell
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
A közösség sztárja
Kapcsolatban :
[ keresem a hiányzó félt ]
Play by :
[ Alicia Vikander ]
Keresem :
Léptek száma :
50
Népszerûség :
0

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ EmptySzer. Nov. 14, 2018 5:12 pm


To: Miss Blackwell




Aggasztó volt a helyzet, az, hogy ennyi természetfeletti volt ellenünk. S az, hogy nem hogy kevesebben, de egyre többen voltak… elkeserítő tény volt. Talán jobb volna feladni és másnak átadni a helyem. Voltak pillanatok, mikor erre gondoltam. Mikor el akartam dobni magamtól a vezetői címet és magam mögött hagyni ezt. De aztán mindig rájöttem, hogy másokon segítek ezzel. Életeket menthetek és ez… mindig visszatartott a kilépéstől. Jót akartam tenni végre, hasznosnak érezni magamat.
Sóhajtottam egy nagyobbat Larissa kérdésére, gyengén megrázva a fejem. Nem vettem fel túlzottan a szavait, nem haraptam rá, ahogyan más kiéhezett férfi tette volna. Így hát nem is reagáltam rá. Az életemben egyetlen nőt éreztem közel magamhoz, de őt is inkább húgomként szerettem, mintsem másképp.
- Elméletileg védenek, de talán a kard ereje is gyengülhet olykor. – Pillantottam az említett tárgyra, majd eltüntettem egy varázslattal. – Mindenesetre, jobb lesz gondolkodnunk ezen. Mindennek van gyengepontja, nem igaz? Még ennek is. – Néztem a nőre egy sóhajjal, aztán a kérdésre meglepődtem. Larissa kezébe adtam az iránytűt.
- Nekem nincs rá szükségem. Sőt, az lenne a legjobb, ha megsemmisítenénk, de előtte… megpróbálhatnánk megkeresni azt, aki megalkotta. – Gondolkodtam el. Komoly voltam az üggyel kapcsolatban és nehezemre esett viccelődni. Az, hogy így bemérték Blackwellt, nos… vészjósló volt. Mi van, ha az összes vezetőt bemérték? Idegesen néztem félre, de a nő hangjára újra rápillantottam. Pislogtam néhányat, majd mély levegőt vettem.
- Blackwell, vedd komolyan a helyzetet, kérlek. És ne azon törd a fejed, mikor kötelezem el magam, de várj… ha ennyire érdekel, elárulom: soha. – Magyaráztam komolyan. – Nincs szükségem felesleges érzelmekre, vagy kötődésekre… nincs kedvem végignézni, ahogy elveszítem. – Tettem hozzá halkabban. – Vagy nincs kedvem újra gyáva mód ott hagyni, és ő… a fenébe is. – Elfordultam a nőtől és sóhajtottam. Amyre gondoltam. Cserben hagytam, pedig olyan volt nekem, mint a soha meg nem született testvérem. Miattam halt meg. Miattam. Az egyetlen ember, akihez kötődtem valaha.
A gondolataimból egy vámpír rántott ki, sőt, még gondolataim közepén voltam, mikor rám támadt. Hála a reflexeimnek húzódtam félre, de így is szereztem egy komolyabb sérülést. A nyakamat, illetve a karomat felsértette. Ezután szúrtam le a karddal, egy fához szegezve őt.
- Átkozottak… - Sziszegtem idegesen, ahogy körbenéztem, kirántva vissza a kardot a fából, ezáltal a vámpír maradványai is a földre hullottak. – Ha vagytok még, gyertek elő! – Tártam ki a karjaimat idegesen kissé, ahogy előrébb léptem néhányat. Azonban csend uralkodott. Nem hallottam semmiféle zajt vagy lépteket, ám a figyelmem ezentúl nem lankadt. Anélkül, hogy Larára néztem volna, hozzá szóltam.
- Menjünk. Talán… talán nincs több szemét erre, amit el kellene takarítanunk. – A kardot eltüntettem a kezemből, varázslat segítségével, majd a sérült karomra csúsztattam a kezem. Oda a kedvenc ingem (a sok közül), ráadásul vérzett is. Némi mágia segítségével igyekeztem rendbe tenni magamat, mindkét sérülést, miközben lassan elindultam kifelé a temetőből.


457 words || I'll never be your chosen one || note: naaa.... :( || kredit || inspirate by

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Isaac Lestrange
Az Öt vezetõ
egyike vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✠ Oh, what about love?
Play by :
✠ Matt Ryan
Keresem :
Léptek száma :
46
Népszerûség :
3

Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Városi temetõ   Városi temetõ Empty

Ajánlott tartalom


Városi temetõ Empty
Vissza az elejére Go down
 

Városi temetõ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Denver-
^
ˇ