Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Zack Reed
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Zack Reed


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Hiányzásnapló

Erdõ EmptyAmbrosia Thorne
Today at 12:39 am



lady verona

Erdõ EmptyAlec Verona
Yesterday at 10:20 pm



Avatar- és névfoglaló

Erdõ EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 5:47 pm



@Theo_RebelStorm

Erdõ EmptyAlexis Callaway
Yesterday at 3:59 pm



Hard Luck kocsma

Erdõ EmptyTheodore Storm
Yesterday at 2:04 pm



Hope szobája

Erdõ EmptyHope Mikaelson
Yesterday at 12:02 pm



Alexander Verona

Erdõ EmptyLarissa Blackwell
Szomb. Május 25, 2019 7:45 pm



Elkészültem!

Erdõ EmptyAlec Verona
Szomb. Május 25, 2019 3:36 pm



@LestHunter85

Erdõ EmptyIsaac Lestrange
Pént. Május 24, 2019 11:46 pm



LBlackwell89

Erdõ EmptyLarissa Blackwell
Pént. Május 24, 2019 11:46 pm
A tél díjazottjai
a tél őrangyala
Isaac Lestrange

a tél női karaktere
Lara & Katherine

A tél férfi karaktere
Zack Reed

a tél párosa
Kai & Katherine

a tél játéka

a tél előtörténete
A közönség kedvencei
a legjobb tag
Elisabeth Saltzman

a legjobb admin
Isaac Lestrange

a legjobb író
Larissa Blackwell

a legjobb ötletgazda
Reagan Blair

a legjobb alkotók
Hazel, Stefan & Isaac

a legjobb karakterek
Sierra & Poppy Parker

a legjobb szál
Zack Reed bosszúja az Ötök ellen

Share
 

 Erdõ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Erdõ   Erdõ EmptyVas. Márc. 10, 2019 8:41 pm




to: Aster' ✮

✮ from: Fallen Angel

Minden létező idegszálam a dühre fókuszált, amelyet oly' módon éreztem, mint még ezelőtt soha. Ott keringett bennem, mintha az éltetőm volna, s ha mindez nem lenne elég, akkor ráadásként szikrákat szórt a tekintetem. Egy pillanatba sem tellett ezen tényt megállapítani rólam, főként, hogy a fél erdő erről árulkodhatott. Mérgemben ugyanis iktattam ki fákat, gyújtottam fel bokrokat, s igen, bár csekély volt az öröm, de abban a percben... ott azon a részen; kiélveztem. Jólesett rombolni, döntögetni, darabokra szedni ezt a... ezt a helyszínt. De ez nem tartott ám sokáig, s a kezdeti élvezet; hamar szertefoszlott álommá fakult..
Megjelent Ő és tönkretett mindent. Úgy védte ezt a nyamvadt környezetet, mintsem egy természetvédő figura. S kérdem én; miért? Hiszen... nem az emberek cafatjait láthatja, s még csak nem is a kis állatkáikat téptem szét. Egyben van mindenki, sőt minden... pusztán néhány fa fejezte be a sorsát, amelyet egyetlen csettintésre helyre lehet hozni. Szóval... ezek miatt pampog, ugrál, s áll neki feljebb az, aki, s ami vagyok?! Nyomorult... idióta emberek.. Egyre feszültebb voltam, s hiába nevettem rajta, ez sem változtatott a helyzeten. A kis fogva tartóm jelenléte is épp' idegesítő, s nem, hogy még... még Ő is csatlakozzon a klubba.
Nem, de komolyan nem értem.. Miért nem lehet engem békén hagyni?! Nincs elég gondom? Nekem kapok eleget? Kevés a büntetésem, vagy mi a fene?
- Igen... - Lépek felé újfent, mivel az előbb hátrált egyet. - ...az, ahogy itt előadod magad... - Magyarázom, egy sejtelmes mosollyal. - ...sőt, miként Te majd megölsz! - Emelem meg kissé a hangsúlyt, nyomatékosítás céljából. - Talán remegnem kellene? - Vonom fel a szemöldökömet szórakozottan, miközben olyan hülyére veszem Őt, hogy az már szinte sértő... Igazából nem lennék a helyében, de valamilyen szinten még is megtisztelő lehet a számára, miként ily' kedves kis csipkelődésekkel díjazom a jelenlétéből fakadó örömöm. Hiszen... úgy, de úgy élvezem a társaságát!
A szemeimet forgatva hallgatom végig szépen ecsetelt mondandóját, amelynek annyi értelmét látom, mintha neki állna rögvest imádkozni. Igaz, annak se volna sok haszna, de legalább lenne mire fogni. Például arra, miszerint az életéért könyörög, vagy... csupán Isteni segítséget kíván, de őszintén szólva... bánom is én! De ez... ezek a szavak... ezeknek semmi értéke sincs!
- Ismersz? - Indulok meg kimért léptekkel. - Tudod a célomat? - Lassan sétálok körbe körülötte, ekként alaposabban szemügyre véve semmitmondó alakját. - Mert szerintem nem és azok alapján ítélsz halálra, amit látsz... - Ejtem ki mélyebb hangszínnel. - ...s mit látsz? Néhány kidőlt, darabokra szedett, s felgyújtott fát, akár bokrot... - Mutatok körbe a terepen, megállva ezzel előtte. - Attól, hogy vadász vagy... nem értem, hogy a természetrendje hogyan tartózik bele az értékrendedbe... Lehet, miként az én felfogásom nehéz, de kérlek, magyarázd el! - Gúnyolódom egy sort, majdan egyetlen csettintéssel helyre áll a rend, amelyet Miss Vadászka óhajtott. Ezt akarta, nem? A szép természeti sorakozót; a fák tökéletes egyensúlyával karöltve.. Nekem meg nem telt sokba; némi varázslat és voilá!
- Miért akarnám tudni? - Kérdezek vissza értetlenül, ahogy őt figyelem. Lép és lép és lép... A fegyvere felé sétál, amiben nem akadályozom meg. Miért tenném?! Megcsináltam neki a drága terét, tehát... békén hagy, nem igaz?
S mint naiv elhittem az állításomat, a haragomat nem használtam fel ellene, sőt könnyedén hátat fordítottam neki, miszerint elsétálhassak az éjszakai rengetegbe.
De nem...
Ő lőtt és eltalált az a... az a golyó.
A fene egye meg!
Szitkozódok egy sort, mire sikerül kikaparni a test hátából a töltényt. Sziszegek, némileg vérzek... emberi vér, igen. Tán meglepő? Hiszen egy halandói testben vagyok..
- Te szemét! - Morgok rá, eldobva a maradványt, miután azt kiszedtem magamból. - Mit ártottam neked?! - Üvöltök, s a hangom kitölti az egész helyet. - Mit tettem ellened? Még ezt a... - Morgásba torzul a hangom, míg egyetlen mozdulatba telik és már állóhelyzetbe is kerülök, vészjóslóan indulva meg felé.
Elkántálok egy bájos igézetet és megjelenik a kezemben egy hatalmas nagy fejsze.
Hát ezt akartad?!
Ezt?
Most itt vagyok...
Itt vagyunk...
S véged!
✮ 652 ✮ I'm Dangerous ✮ note: Erdõ 2194623376

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Victor Sutton
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my angel || in the future ✗
Play by :
Mr. Dominic Sherwood ✗
Keresem :
My Freedom.. ✗
Léptek száma :
6
Népszerûség :
0

Erdõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdõ   Erdõ EmptyKedd Feb. 26, 2019 8:45 pm



To: Azrach
A sötétség olykor túl hívogatónak látszott, mintsem szabadott volna. Talán már a lelkemet is rég magába szippantotta a mélység, s végleg elvesztem ebben a természetfelettiek által övezett, sőt, uralt világban. De volt egy részem, ami cseppet sem bánta, még úgysem, hogy alig értettem ahhoz, amit voltaképpen tennem kellett volna. A fegyver remegett a kezemben, a hangom sem a magabiztosságtól csengett, mégis tudtam, hogy itt a helyem. Itt, szemben egy démonnal, akit meg kellett volna ölnöm, de a szívem mélyén tudtam, hogy esélyem sincs ellene. Az ösztönök mégsem engedték, hogy elhagyjam a helyszínt, s gyáván elfussak.
A démon pedig nevetett rajtam. A szó legszorosabb értelmében röhögött, ami… amin nem lepődtem meg egy kicsit sem. Hozzá képest gyenge voltam és esetlen és… oké, gondolnom kellett volna arra, amiket annak idején Zack mondogatott nekem. Azt, hogy képes lehetek bármire, ha valóban elhatározom magam és hogy nem vagyok olyan gyenge, mint hiszem. A törekvés erejét pedig nem szabad senkinek sem lebecsülni… Nyeltem egy nagyobbat, ahogy közelebb lépett hozzám. Automatikusan hátrébb léptem, de aztán eldöntöttem, hogy ennél tovább nem hátrálok. Igyekeztem lenyugtatni magamat.
- Szórakoztató? – Kérdeztem vissza és a szám is nyitva maradt, mikor a fegyver kirepült a kezemből, a felvértezett magabiztosságommal együtt, amit úgy két pillanatig sikerült magamon tartani. Remek. Újabb gondolatok suhantak át a fejemen, miközben őt hallgattam. Összehúztam a szemeimet a kiejtett szavakra.
- Nem vagyok gyáva, ha erre akarsz utalni. Nem vagyok. Tudod, mi vagyok? – Vártam néhány pillanatot, miközben végigmértem egyszer. – Vadász. Hidd el, hogy nem foglak életben hagyni… nem tombolhatsz szabadon itt, ezen a világon, hisz te nem idevaló vagy. – Mutattam körbe, némileg kitárt karokkal, majd elböktem a fejemmel a kidőlt, vagy épp lángokban álló fák felé. – Ti, démonok, csakis a pusztításhoz, romboláshoz értetek. De a helyzet az… - Leengedtem magam mellé a karjaimat. Kezdtem ténylegesen megnyugodni. - …hogy sokszor a pusztítás után sokkal szebb idők jönnek. – Ezzel arra utaltam, hogy a háború, ami a természetfelettiek és a vadászok között dúlt, egyszer majd a végére fog érni… és igenis, a rengeteg pusztítás, amit a mocskos lények okoztak, el fognak tűnni. S helyére a béke lép és egy új világ fog kibontakozni. Hinni akartam ebben.
A közelembe férkőzött, így amolyan védekező állást vettem fel, hogy ha támadna, a mágiámmal tudjak rajta lökni egyet; azonban egyelőre csak vártam, hogy mit is akar.
- Nem tudhatod, miféle golyó van azokban a fegyverekben. – Villantottam egy mosolyfélét felé. Nem tudhatta, miféle méreggel voltak a golyók átitatva, vagy épp miféle hatással bírtak egy démonra. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a „mindjárt megöllek” tekintetét. Elléptem mellette, aztán a fegyverem felé vettem az irányt. Ha sikerült a közelébe jutnom és felkapnom a földről, akkor ezúttal gondolkodás nélkül lőttem el vele a fiú felé, bár nem tudtam, eltalálom-e vagy sem. De ha sikerült, nem maradt el a mosoly az arcomról.
- Nos, fáj? – Azon kezdtem gondolkozni, hogy az a test, amiben a démon van, a sajátja-e, vagy sem. Mert ha megszállt valakit, akkor nagyon nem lett volna jó ötlet, ha továbbra is fegyverrel támadok rá és megölöm úgymond a gazdatestet. Ártatlanokat nem akartam ölni… nem akartam olyan lenni, mint a démonok, akik senkire nem voltak tekintettel, csak saját magukra.
Figyeltem őt, akármerre is volt, miközben elgondolkodtam valamin. Zacket démonok ölték meg, ezt biztosan tudtam és mindenáron ki akartam deríteni, mi történt vele. S igen, az ötlet, miszerint megpróbáljak egy démonnal szövetségre lépni, most szöget ütött a fejembe. Bár elég pocsék volt az indítás, de… mi van, ha a megoldás tényleg ez volna?

Every saint has a past just like every sinner has a future

572 words ◆ hurricane ◆ lehetne jobb is, bocsánat Erdõ 3739568389  ◆ credit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



On the first page of our story, the future seems so bright. And this thing turned out so evil...



Skyler Hastings
Beavatott
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
➢ With the blonde prince || In the future
Play by :
➢ Virginia Gardner
Léptek száma :
2
Népszerûség :
0

Erdõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdõ   Erdõ EmptyVas. Feb. 17, 2019 6:22 pm




to: Aster' ✮

✮ from: Fallen Angel

Végül is... mindenkinek vannak céljai, nem igaz? Van, akinek a lakásvásárlás, másnak meg egy új autó, ami persze tök' logikus. Nem beszélve arról, hogy az álmok megvalósítása; igenis fontos értékű. Legyen szó mondjuk a karrierépítésről, egy új telefonról, amit a kezedben tarthatsz, avagy csak éppen a kitömött pénztárcáról a zsebedben. S azt nézve nem is meglepő, ha azt mondom, miszerint nálam is megtalálható. Oké, aláírom, miként nem az előbb említett dolgok, de vannak. Hisz' kinek ne lenne? Mindenkit a tettek határoznak meg, akinek meg nincs pontos elképzelése, az vessen szépen keresztet, ugyanis ebben a világban elvek nélkül olyan a létezés, mintsem bolyongani a labirintusban. Tudod, hogy hová vezet az, ha nem képzelsz magad elé semmit, ugye? Kilátástalan életvitel, tengődés a mindennapokban, boldogtalanság... Azt hiszem, ez a nyavalyás kis emberi porhüvely az agyamra ment.. De komolyan! Itt gondolkozom ilyen eszményi badarságokon és közben... vajon mi lesz a következő? Bűnbocsánat? Feloldozás kérése egy templomban? Bár még az utóbbi vicces is volna; látni a pap fejét, hogy megjött az egyik cuki démonka személyesen.. Mennyei', vagyis akarom mondani: ördögi jó móka volna! Hm, igen.. hol is tartottam pontosan? Oh, meg is van! Tehát.. az ideák, amelyeket követhetünk.. Vegyünk csupán bele a képletbe engem és meglátod milyen holmi egyszerű az egész. Semmi nagyszabású, semmi lehengerlő, semmi meghökkentő.. Szimpla. Zárd be a szemeidet és képzelj el engem. Mit akarhatok? Mit óhajthat egy magamfajta? Már látod a választ? Mert én igen... ölés, gyilkolás, mészárlás, kivégzés, kaszabolás, vérontás, pusztítás... s ennél létezik több szinonima szó erre?
A holdfény árnyjátékot vet a talajra, megfűszerezvén az unalmasan komor és sötét hangulatot. Az idegszálaim valahol a százszázalékos mércét ütik, miközben legszívesebben felrobbannék a méregtől. Az ereimben keringő düh, az a fajta harag érzet, amikor is mindent egyetlen csettintésre eltüntetnél a Földről... Kimondhatatlan, leírhatatlan, s megismételhetetlen.. A négyezer éves kis pályafutásom alatt; egyszer sem éreztem ezt. De most mégis, mintha minden lételemem ebből állna és nem másból. Így nem esik a nehezemre egy-egy kézmozdulat, amellyel kidöntök itt-ott egy-két fát. Ahogy megtörik az anyag, hangos reccsenéssel válik ketté; élesen csattanva a földön. Olykor meg az izgalmak vezetnek; felgyújtok néhány kósza bokrot, vagy pusztán a növényzetet. Gyűlölök mindent; az embereket, az állatokat, ezt az egész helyet.. S ezen gondolatra meg is állok, ekként csodálva meg egy újonnan lángokban álló fát. Milyen gyönyörű a tűz, ahogy a vöröses és sárgás színek kusza fényjátékot űznek egymással. Egyik a másikba olvad, elérve megannyi színt; pirosat, vöröset, citrom- vagy épp' narancssárgát. A választék ellenére még is a hamuvá avanzsált végmaradvány tetszik. A pusztításom mértéke.. az éktelen haragom jelképes bizonyítéka. S ki erre jár... oh, ugyan! Éjnek évadja van, ki a fene óhajtana erre kószá....?
Léptek... még életemben egyszer sem hallottam semmit ennyire tisztán, de ez... ahogy közeledett az a személy. Gyilkos pillantással fordulok felé, miként egy tapodtat sem mozdulok a helyzetemből. Egy fiatal nő, lőfegyverrel a kezében és az elcsukló hangja.. Elég beszédes volt, főként, hogy egy pillanatra még a kezei is megremegtek. Mi ez? Valami ócska kis trükk? Egy újabb szórakozási lehetőség nekem? Végül nevetésben török ki, hiszen végezni kíván velem... Ugyan már! Ezért megadnék bármit... csak ne kelljen többet ebben a testben lennem. Miután sikerül jól kiröhögni magam, közelebb lépek hozzá.
- Tudod, kislány... - Bökök felé a mutatóujjammal. - ...egészen szórakoztató vagy. - Egy könnyed varázslattal kirepítem a kezéből a fegyvert. - De ezt a hős beszédet... és ezt a... - Döntöm oldalra a fejemet. - ...bátorságot, hm, nem kell erőltetned. - Magyarázom meggyőzően, miként érthető legyen a lényeg. Körülbelül húsz évesnek saccolom, én meg vagy... jó pár ezer vagyok. Szóval felesleges harcokba nem kell beleugrani, ha csak nem vereséget akar szenvedni, mert azt tökéletes módon megadhatom neki, de nem fogja azt megköszönni. Mindenesetre... hagyom, sőt tegyen, amit csak akar. Játsszon, kápráztasson el... mert megölni úgy sem tud.
- Egyébként... - Kezdek el filozofálni, egészen közel kerülve hozzá. - ...kár golyót pazarolni rám, édeském. - Vigyorgok ördögien, s ha a tekintettemmel ölni lehetne, akkor oly' szíves örömest megtenném, miszerint itt helyben füstölögne.
✮ 657 ✮ Born Ready ✮ note: Erdõ 564837130

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Victor Sutton
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my angel || in the future ✗
Play by :
Mr. Dominic Sherwood ✗
Keresem :
My Freedom.. ✗
Léptek száma :
6
Népszerûség :
0

Erdõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdõ   Erdõ EmptyCsüt. Feb. 14, 2019 11:55 pm



To: Azrach
Hónapok teltek el, amióta meghalt Zack és én még most, ennyi idő elteltével sem voltam képes elfogadni, vagy épp feldolgozni. Ki akartam deríteni, mi történt és felelősségre vonni azokat, akiknek köze volt ehhez az egészhez. A düh minden nappal egyre erőteljesebben tombolt bennem és ezt önfejlesztéssel próbáltam levezetni. Jobb vadász akartam lenni. Olyan, mint amilyen Zack is volt, habár tudtam, hogy ez lehetetlen. Ő olyan trükköket, olyan harcmodort képviselt, amit lehetetlenség lett volna leutánozni vagy épp megtanulni. De muszáj volt, hogy egy kicsit… közelebb jussak hozzá. Sokszor edzettünk együtt, s igyekezett a tudását átadni nekem. Most már bánom, hogy nem koncentráltam még jobban a szavaira, a tanítására.
Az időm nagy részét a szervezet gyakorlótermében töltöttem. Boksz zsákok tömkelege állt a rendelkezésemre, hogy levezessem a dühömet. Persze közben igyekeztem gondolkozni is. Higgadtan átgondolni, hogy mi történhetett, kiben bízhatok, vagy épp kiben nem, de… valamiért, az Ő halála óta már senki irányába nem volt teljes a bizalmam. Az előtt sem volt, hiszen mindig kívülállóként tekintettem magamra, a tudásomból fakadóan. Úgy jöttem ide, hogy semmi alaptudásom nem volt – sosem vadásztam. Talán soha nem is vettem volna fegyvert a kezembe, ha nem akarok boszorkányerőhöz jutni, hogy kiderítsem, mi történt velem – a fejemmel, avagy az emlékeimmel. Ennyi vezérelt és ez a cél, mondjuk úgy, nem volt a legtisztább. Hisz ez a szervezet arra tette fel az életét, hogy megtisztítsa a világot a természetfelettiektől, én pedig… én pedig csak ki akartam használni a lehetőséget, amit nyújtott. Csak sokkal később határoztam el magamat a vadászat mellett, s ezt is Zacknek köszönhetem. Talán, ha ő nem lett volna annyira elhivatott, amennyire volt, nem vonja magára a figyelmemet és nem akarok hasonlóvá válni hozzá. Mindenesetre, különc voltam. Kezdő és gyenge… belül ártatlan. Még vér sem tapadt a kezemhez, vagy legalábbis nem sok.
Mély levegővétel után magamhoz vettem néhány apróságot, a zsebembe süllyesztve, majd a tükörhöz lépve önmagamra vetettem egy pillantást. Semmi kedvem nem volt ma éjjel a szervezetben lenni… kicsit el akartam tűnni és gondolkodni, innen távol, ettől a frusztráló környezettől. A szőke tincseimbe futtattam az ujjaimat, majd egy kisebb sóhajjal féloldalasan felfogtam a hajam. Aztán az ajtó felé indultam, de ahogy elhaladtam az ablak mellett, megtorpantam. Valamelyik nap, nem is olyan régen… Larát és Blairt láttam elmenni. Ebben nem lett volna alapvetően semmi különös, de előzetesen (és esélyesen) a szervezet nagy része végighallgatta a veszekedésüket is. Volt abban az egészben valami furcsa, ami azóta sem hagyott nyugodni. Ám mégsem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
Az ajtóhoz lépve tehát magamhoz vettem a vajszínű kabátomat, majd belebújtam és lenyomtam a kilincset, hogy kilépjek a szobámból. Észrevétlenül hagytam el az egész épületet és hagytam magam mögött, hogy kiszellőztethessem a fejemet ezekben a késői órákban. Nos, igen, későre járt, sötét volt és hideg is, de nem foglalkoztatott. Bár talán felelőtlenség volt egyedül elindulni, de ez akkor nem fogalmazódott meg a fejemben.
Az erdő közelébe érve azonban az ösztöneim jelezni kezdtek, így megtorpantam. Éreztem, hogy valamiféle természetfeletti van a közelben, de… nem akartam egymagam odamenni. A lábaim mégis megindultak a lény irányába, s kezem önkéntelenül csúszott a fegyverem felé. Oh, nem is említettem még, hogy a lőfegyverek a kedvenceim… bár talán nem a legnőiesebb választás, s engedély is kellene a tartásukra, de nem foglalkoztatott. Ahogy egyre beljebb értem az erdőben, úgy tárult elém a pusztítás maga. Kidőlt fák, vagy lángokba borult bokrok és egyebek. Nyeltem egy nagyot, az adrenalin egyre inkább nőtt bennem. Egy halk kattanással biztosítottam ki a fegyvert, készen állva arra, hogy megöljem, bárki is okozza ezt a pusztítást. Végül a szemeim elé tárult egy srác, akire egyből rászegeztem a fegyvert.
- Hagyd abba, amit művelsz, vagy… vagy kénytelen leszek végezni veled! – Habár igyekeztem határozott lenni, a hangom elcsuklott és a kezem is remegett. Ezt érzékelve viszont elnyomtam a remegésem és határozottá vált lassan a tekintetem, ahogy őt fürkésztem.

Every saint has a past just like every sinner has a future

628 words ◆ prom queen ◆ muszáj volt írnom Erdõ 2566525366credit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



On the first page of our story, the future seems so bright. And this thing turned out so evil...



Skyler Hastings
Beavatott
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
➢ With the blonde prince || In the future
Play by :
➢ Virginia Gardner
Léptek száma :
2
Népszerûség :
0

Erdõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdõ   Erdõ EmptyCsüt. Feb. 14, 2019 9:38 pm




to: Aster' ✮

✮ from: Fallen Angel

A Hold ezüstös fénye világítja meg az utamat, megannyi ékes csillaggal karöltve. Talán egy másik pillanatban még értékelném is e nyamvadt Föld adta adottságokat, de most... és itt... itt Denverben.. Amióta csak megidéztek egy báb vagyok; egy dróton rángatható gyenge testben.. Hiszen a drága Sutton fiú szenved; sír... sőt nyöszörög. Hallom minden egyes gondolatát, miként mennyire megveti az apját; s egyaránt engem, aki... aki az égvilágon semmiről sem tehet. Nem én óhajtottam idejönni... nem én akartam egy őrült fogja lenni. De ez nyilván nem számít, mert gyűlöli a személyemet... engem, aki a... Miért hiszi azt, miszerint én akartam ezt? Ezt az őrületet? Ezt a bonyodalmat? Tán minden vágyam az volt a túlvilágon, hogy lám... lám egy test része legyek? Egy testté, ami nem az enyém? S szerinte egy nyomorult halandó burokban óhajtottam sínylődni? Mert kezdett az idegeimre menni... és természetesen nemcsak ő. Ő, aki úgy állított be, mint egy akasztófáravalót, hanem az apja is, aki azt képzelte micsoda hatalomra tehet szert... meg a fenéket'!
Méregként keringett bennem a düh, s minden egyes lélegzetvételnél; szívem szerint széttéptem volna valakit. Apró cafatok, végtelennyi hulla, s volt és nincs többé átkozott Denver-i utca. A harag ékesen vert bennem vermet, nem hagyva szabad utat az ifjú szőke hercegnek; ennek a kis... A tükörképtől elszörnyedve léptem el.. minden vonás hozzátartozott és minden tett... minden vonulat... gondolat vagy csak érzelem.. Egyszerűen hányingerem volt magamtól; tőle. Évek... évek teltek el és az égvilágon nem jutottam előrébb. Nem volt, ki segítsen, vagy, aki kiutat adjon... Nem volt más csak a végtelen kelepce -, s az örökkön örökké ebben a porhüvelyben.
Könyvek, jegyzetek, tárgyak..
Pont olyan volt ez a szoba, mint Ő. Semmilyen.. Végül halkan morrantam fel; ekként leborítva mindent a szekrényről. A dolgok a padlón vertek éles ricsajt; törések, csapódás, éktelen kattogás.. Vergődtem. Mindent szétdobáltam, amit csak lehetett. Mindent eltörtem, ami engedte szétzúzni magát.. Ruhákat téptem; szövetek szakadtak. Üveget ejtettem le, mely' szinte visszhangzott az emeleti faparkettán. Ezernyi apró részre hullva szét.. Megvágott egy-két darab, beleállva a bőrbe. De nem érdekelt. Azok után nem, hogy erről ők tehettek. A falba csaptam, s aztán eldöntöttem a szekrényt. Üvöltöttem, majd a tükörbe vágtam ököllel; elrepedt a vékony felület megannyi vonal mentén, s a kis vérem finoman festette át vörössé a képet. Morogtam, dühösen nézve szemközt önmagammal. Mivé váltam? Mivé? Több ezer éves voltam, s kifogott rajtam egy nyomorult...
- Átkozottak.. - Sziszegve cincáltam szét további dolgokat; párnákat, takarót, majd kitéptem a helyéről az ajtót, amit a szemközti falnak csaptam. - Gyűlöllek... - Lángba borítottam az egész helyet... a tűz martalékává téve a pusztításom eszményiségét. Muszáj... muszáj lennie kiútnak... nem őrülhetek ebbe bele. Valaki... Az a tőr... Remegve emeltem meg a kezem; varázsolva. Helyretettem mindent. S az előbbieknek nyoma sem volt; viszont a lelkem tombolt... Lelkem? Démon voltam... Lélektelen és érzéketlen... vagyis addig a pontig, míg be nem tuszkoltak ide... ide ebbe a halandói...
Órák teltek el.. vagy legalább is annak tűnt, míg az erdőbe értem. A terep tiszta volt; egy szál ember sem lézengett sehol.. Csak én és a természet... Mily' idilli is lehetne e összkép.
A fák, ha lehet, akkor még sötétebbé varázsolták a helyszínt; tompították az amúgy is halovány fényt. Szóval a drága kis hold és az ő csillagai... nem igazán értek semmit. A világosság hiányát a sötétség vette át, ekként vonva fekete lepelbe mindent, bár ez koránt sem jelentett hátrányt. Volt egyféle előnye; a csend, az üresség, vagy csak szimplán a magány.
Lépteim lazábbá váltak, de a haragom ezzel ellentétesen nem csillapult. Tomboltam a bensőmben, mint még eddig sohasem, s talán... talán ezt még Victor Sutton is érezhette. Azt, ahogy elöntött méregként... azt, ahogy szétszaggattam volna e testet... Csak a dühöm; csupán ez beszélt belőlem.. Igyekeztem valami pozitívra gondolni. Démonként optimista látószög? Jó vicc! Ám, tényleg... muszáj voltam, mert ez... ez felőrölt.
Lépten-nyomon fák dőltek ki, vagy repedtek meg... 'míg néhol lángokba borítottam egy-egy részt a haragommal; s még, ha csak átmenetien is, de élveztem... Élveztem azt, hogy rombolok, s ezzel az vagyok, akinek lennem kell; egy démon..
✮ 661 ✮ Unstoppable ✮ note: Na itt a fura kezdőm.. Erdõ 2182441462

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



Victor Sutton
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
with my angel || in the future ✗
Play by :
Mr. Dominic Sherwood ✗
Keresem :
My Freedom.. ✗
Léptek száma :
6
Népszerûség :
0

Erdõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Erdõ   Erdõ EmptyVas. Május 20, 2018 1:49 am

***

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Léptek száma :
449
Népszerûség :
0

Erdõ Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Erdõ   Erdõ Empty

Ajánlott tartalom


Erdõ Empty
Vissza az elejére Go down
 

Erdõ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Denver-
^
ˇ