Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Zack Reed
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég

Alec Verona


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Hiányzásnapló

Udvar EmptyAmbrosia Thorne
Today at 12:39 am



lady verona

Udvar EmptyAlec Verona
Yesterday at 10:20 pm



Avatar- és névfoglaló

Udvar EmptyIsaac Lestrange
Yesterday at 5:47 pm



@Theo_RebelStorm

Udvar EmptyAlexis Callaway
Yesterday at 3:59 pm



Hard Luck kocsma

Udvar EmptyTheodore Storm
Yesterday at 2:04 pm



Hope szobája

Udvar EmptyHope Mikaelson
Yesterday at 12:02 pm



Alexander Verona

Udvar EmptyLarissa Blackwell
Szomb. Május 25, 2019 7:45 pm



Elkészültem!

Udvar EmptyAlec Verona
Szomb. Május 25, 2019 3:36 pm



@LestHunter85

Udvar EmptyIsaac Lestrange
Pént. Május 24, 2019 11:46 pm



LBlackwell89

Udvar EmptyLarissa Blackwell
Pént. Május 24, 2019 11:46 pm
A tél díjazottjai
a tél őrangyala
Isaac Lestrange

a tél női karaktere
Lara & Katherine

A tél férfi karaktere
Zack Reed

a tél párosa
Kai & Katherine

a tél játéka

a tél előtörténete
A közönség kedvencei
a legjobb tag
Elisabeth Saltzman

a legjobb admin
Isaac Lestrange

a legjobb író
Larissa Blackwell

a legjobb ötletgazda
Reagan Blair

a legjobb alkotók
Hazel, Stefan & Isaac

a legjobb karakterek
Sierra & Poppy Parker

a legjobb szál
Zack Reed bosszúja az Ötök ellen

Share
 

 Udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyHétf. Május 06, 2019 1:29 am


You will return to me





Nem gondoltam bele abba, hogy mi lesz, ha mindez rosszul sül el. Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elterveztem. Nem, egyszerűen nem akartam arra gondolni, hogy elbukhatunk. Jó nyomon jártunk, s egy karnyújtásnyira voltunk a megoldástól, attól, hogy Klaus létezését kitöröljük a történelemből és az ősi boszorkányok végre lekopjanak rólam. Csak ez lebegett a lelkiszemeim előtt, más semmi. Eltökélt voltam, határozott és fölöttébb makacs. Na meg egy leheletnyit őrült is. Őrülten ragaszkodtam a bosszúmhoz. S őrült mód meg akartam menteni a legjobb barátnőmet; az egyetlen olyan embert, aki mindvégig kitartott mellettem. Chelseát. Ha ő nincs… ha ő nincs, az emberségem már rég kihunyt volna belőlem. Tényleg megőrültem volna, ha nem találkozok vele annak idején.
Hope alakját figyeltem, azon gondolkodva, hogyan kerülhetnénk a közelébe, de egyelőre nem volt ötletem. Ahogy megszorította Chris a karomat, ráemeltem a tekintetemet végre.
- Már mi a pokolért hibáznánk el, Chris? Úgy ismersz, mint aki képes egy ilyen egyszerű dolgot elcseszni? – Kissé ingerülten tettem fel a kérdéseket. Feszült voltam és cselekedni akartam, hogy mihamarabb letudjuk az egészet… Hopeot akartam végre, hogy jól megszorongathassam, s vele végre előcsalhassam Klaust. Az már más kérdés volt, hogy miként fegyverezem le az ősi vámpírt, de azért akadt egy-két ötlet a tarsolyomban. Ott volt példának okáért az a tőr is, amivel évekre elhallgattatta Marcell a nagyhatalmú és nagyszájú Niklaus Mikaelsont. Na jó, az a tőr nem volt nálam, de egy hasonló akadt… Erről viszont egy szót sem szóltam Chrisnek. Amolyan meglepetésnek szántam. Elhúzódtam a fiútól végül.
- Ne kételkedj bennem, megértetted? Lehet, heves vagyok, de tudom, mit csinálok. – Magyaráztam, majd mélyen magamba szívva a levegőt fordultam vissza a suli udvara felé. Az ötlet, amit a szőke herceg kiejtett a száján, megmosolyogtatott.
- Ez nem rossz ötlet, ami azt illeti. – Felnevettem, majd a fiúra néztem vidámabb arckifejezéssel. – Még várunk egy kicsit, hogy biztosak legyünk Freya távozásában és egyszerűen odasétálunk a kis Hopehoz. Elcsaljuk innen… egyszerű az egész. S bizonyítékom is van rá, hogy Freya egy barátnőm, nem? – Meglengettem azt a karkötőt, amivel bemértük egyáltalán a sulit, avagy a régi barátnőm tartózkodási helyét. Legalábbis, abban a pillanatban. – De az is megoldás, hogy megvárjuk, míg egyedül lesz, elkábítjuk és eltűnünk innen vele. – Vállat vontam. – A lényeg ezek után fog jönni csak. Az, hogy küldünk egy levelet a sulinak, miszerint Klaust akarjuk a lányért cserébe. Nyilván a gondos apuci hamar összekapja magát, hogy a lánya segítségére siessen, már ha… vannak benne atyai érzések. – Állítólag voltak. S talán ez az apró tény volt az, ami miatt biztosra vettem, hogy Klaus meg fog jelenni.



419 words || devil in me || note: na, vágjunk bele lassan... Udvar 450640341   || kredit




❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


Stephanie Stafford
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
●● i found them: victor sutton and christian e. gray ●●
Léptek száma :
24
Népszerûség :
0

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyHétf. Ápr. 22, 2019 12:46 pm

To: Everyone in our little adventure
Don't cry mercy, there's too much pain to come

Nem igazán vesztegettük Stephanieval az időt, miután a kereső bűbáj megmutatta Freya Mikaelson tartózkodási helyét. Mivel alapjáraton hotelről hotelre szálltunk meg, a cuccainkat gyorsan és könnyedén össze tudtuk szedni, azután béreltünk egy autót, s így vettük az irányt Mystic Falls felé. Én vezettem, mivel Stephanieval ellentétben nem voltam ideges. Persze nem azért, mert ne lettem volna tisztában a küldetésünk súlyával. Egyszerűen… úgy éreztem, hogy felesleges az ördögöt előre a falra festeni, s rögtön a legrosszabbakra gondolni. Tudjátok, általában könnyű bevonzani azokat a dolgokat, amikre túl sokat gondol az ember. Meg egyébként is, bíztam Stephanieban – láttam már akció közben nem egyszer -, az elszántságáról pedig ódákat lehetne zengeni. Tudtam, hogy vagy élve távozunk innen, célunkat végrehajtva, vagy mindketten itt hagyjuk a fogunkat. Szóval, ha engem kérdeztek, úgy döntöttem inkább kiélvezem az életem utolsó perceit, nem gondolva arra, hogy mi vár Mystic Fallsban.
A kellemes időjárást élveztem a lehúzott ablakon keresztül, miközben halkan Adele Girl on Fire című számát énekelgettem magamban, ami éppen a rádióban szólt. Közeledtünk a Salvatore Boarding School felé, ami miatt Stephanie csak még idegesebb lett. Nos, teljesen érthetően, hiszen ez volt a mindent eldöntő találkozás pillanata. Ha most kudarcot vallunk, akkor Chelseanak vége. Most így belegondolva, lehet nekem is idegeskednem kellett volna.
Amikor Steph közölte, hogy álljak félre, jobb lenne gyalog megközelíteni az iskolát, csak aprót biccentettem, majd kirakva az indexet lehúzódtam az útról, s kerestem egy helyet, ahol viszonylag takarásban is volt, de azért, ha menekülésre került volna a sor, akkor könnyedén rögtön menetirányba is lehetett állítani. Amíg én azzal bajlódtam, hogy leállítsak mindent az autóban, és be is zárjam azt, Stephanie már el is indult, így utána kellett kocognom, hogy mellette tudjak lépkedni.
Nem szóltunk egymáshoz semmit, hiszen mit is mondhattunk volna? Lehet, ez volt élezünk utolsó napja, bár erre jobb volt nem is inkább gondolni. Furcsa érzés volt, de valamiért jó kedvem volt, még ha éppen most is váltottuk ki a jegyet az egyenesen a túlvilágra vezető vonatra. Úgy éreztem, hogy képesek leszünk véghez vinni a tervünket, legalábbis az első részét.
Steph halkan suttogott valamit, ahogy odaértünk az udvarhoz, majd rögtön vissza is rántott, nehogy bárki is észrevegyen. Kérdőn felhúzott szemöldökkel pillantottam a lány arcára. Óvatosan kikukucskáltam a lánya fölött, hogy vethessek egy pillantást Hopera, majd aprót bólintva jeleztem Steph számára, hogy látom őt.
- Lehetséges, hogy Freya elment, de ezzel igazából a mi dolgunkat könnyítette meg, hiszen nem érte jöttünk, hanem a lányért. Azonban Steph – szorítottam meg a karját, de nem túl erősen –, lehetséges, hogy Freya is itt van még valahol, s ha érzékeli, hogy a lány bajban van, rögtön a segítségére indul. Legyünk óvatosak, és mindig figyeljünk a környezetünkre, rendben? Minden ezen múlik, nem hibázhatjuk el – magyaráztam neki. Tudtam, hogy pont neki nem kell magyarázni, mennyire fontos, hogy most ne ejtsünk semmilyen hibát, de úgy éreztem, muszáj volt szóban is figyelmeztetnem őt.
Amikor biztosra vettem, hogy felfogta a szavaimat, elengedtem a karját, és az udvar felé böktem.
- És hogyan szeretnéd elkapni őt, most, hogy itt vagyunk? Csak úgy odasétálunk hozzá, és azt mondod, Freya régi barátnője vagy? – Mondjuk, ez még nem is volt rossz ötlet. De egyértelműen meg kellett volna várnunk, amíg egyedül marad ahhoz, hogy el tudjuk rabolni őt. Mindenesetre várakozóan pillantottam a lányra, azon töprengve van-e valamilyen terve, vagy pusztán improvizálni fogunk.

543 words ❖ Let it begin Udvar 564837130

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



I've always thought power is enough…

until I’ve found you


Christian E. Gray
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
A sötétséggel
Play by :
Will Tudor
Léptek száma :
14
Népszerûség :
0

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyVas. Feb. 17, 2019 12:42 am


You will return to me





Végre azt éreztem, jó nyomon járunk, bár utáltam magam amiatt, hogy csak most jutott az eszünkbe Freya és Hope, mint egyfajta megoldás. De jobb később, mint soha, nem igaz? Chelsea mindenek előtt állt, azaz felett, s meg akartam védeni őt. Az kevésbé számított, hogy én magam szenvedtem, de őt… őt nem akartam sem elveszíteni, sem semmi egyéb. Túlságosan fontos volt nekem és ezt nem győztem kihangsúlyozni – persze még véletlenül sem hangosan. Hiszen, hogyan is nézne ki, hogy hirtelen érzelgőssé válok, mikor sosem voltam olyan? Illetve… vele sosem. A barátnőm volt, ráadásul a legjobb, mégis tartottam a távolságot tőle, mert annyira más volt, mint én, hogy így tartottam a legjobbnak. Igazi csaj volt, érdekelte a divat, a fiúk, ugyanakkor talpraesett volt, megnyerő és száz meg száz tulajdonsággal fel tudtam volna még ruházni. S a legfontosabb az a tény, hogy mindig mellettem állt. Tehát igen, megérdemelte, hogy minden követ megmozgassak Érte. Még akkor is, ha neki erről fogalma sem lehetett.
Nos, tehát, mikor rábukkantam Freya nyomára, azonnal el is indultunk. Többes szám, igen… bár lehet, rossz ötlet volt, de magammal rángattam Christ is. Azaz, pontosítok: nem igazán kellett győzködnöm, így hát együtt léptük át Mystic Falls határát. Jó, autóval. De ez azt hiszem, teljességgel részletkérdés. Kissé feszültebbé váltam, s így tekintettem ki az autó ablakán, idegesen tördelve az ujjaimat. Chrisre bíztam a vezetést, mert hát, én magam nem voltam azért annyira nyugodt lelkiállapotban, hogy vezetni tudjak. Hosszú percek teltek el, míg elértünk a Salvatore Boarding School-hoz. Amúgy, csak nekem jutott eszembe erről a suliról az a híres-neves könyv- és filmsorozat? Varázsló iskola és egyebek. Ettől függetlenül jó ötletnek tartottam. Egy iskola a különlegeseknek, s egyben különcöknek. Ahogy elkezdett kirajzolódni a szóban forgó épület, intettem Chrisnek.
- Húzódj félre, itt álljunk meg. Mármint… jobb lenne, ha innentől gyalog mennénk. – Emeltem a tekintetem a szőkeségre és ha eleget tett a kérésemnek, akkor egy nagyobb sóhaj után kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Finoman, mégis hangosan csapódott be utánam. Elgondolkodtam néhány pillanatra, de nem gondoltam meg magam. Szükségem volt arra a lányra ahhoz, hogy Klaust előcsaljam és ez… ez elsőbbséget élvezett bárminél. Határozott léptekkel indultam el a suli felé, szinte be sem várva Christ A feszültség erre nőtt bennem. Egy részem attól tartott, hogy ez is zsákutca lesz a végén és elbukom, a lehető legtöbb értelemben. Vagy Freya jön rá az árulásomra, vagy Klaus lesz gyorsabb és nekem végem. Bár, talán nem is lenne rossz, ha vége lenne… vége a életemnek.
Tényleg, milyen lenne meghalni? Véglegesen… elsötétül a világ, s ennyi? Mi van utána? Sosem tapasztaltam meg a valódi halált. Csakis egyszer jártam a közelében, de a pillanat töredéke alatt váltottam testet. Azóta pedig, igyekeztem védeni magam és időben elhagyni egy testet, majd újat birtokba venni. Szóval, a halál, mint olyan, igencsak érdekes témakör volt nekem.
Ahogy egyre közelebb értünk a területhez, avagy az udvarhoz, annál inkább rajzolódtak ki az emberek, s szinte egyből kiszúrtam a lányt.
- Hope… - Suttogtam magam elé, aztán elkaptam Chris karját és behúzódtam vele valahova, ahol nem vehettek minket észre. – Nézd! Ott van. Bár Freyát nem látom, de… de talán nem is lényeges, hogy ő nincs itt. – Legalábbis jelen pillanatban. Körbefuttattam a tekintetem az udvaron, egészen az épület bejáratáig, de a régi barátnőmet sehol sem láttam. Talán már elment? Tekintetem visszatévedt lassan a Mikaelson kislányra és ezzel egy időben gondolkodóba estem.



551 words || devil in me || note: na, hát itt volnék... Udvar 2566525366  || kredit




❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖



I can promise you one thing for sure

I will never ever betray you


Stephanie Stafford
Boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
●● maybe next year but probably not ●●
Play by :
●● zoey deutch ●●
Keresem :
●● i found them: victor sutton and christian e. gray ●●
Léptek száma :
24
Népszerûség :
0

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyHétf. Feb. 04, 2019 1:32 pm

You will return to me
Always and Forever

Szituáció: Miután Stephanie Stafford egy kereső bűbáj segítségével megtalálta Freyát, a lány, Christian E. Gray társaságában egyenesen Mystic Fallsba jön. Hamar kiderítik, hogy a nő, akit kerestek, a Salvatore Boarding Schoolban járt, azonban mire odaérnek, a boszorkánynak hűlt helyét találják. Elkéstek, ugyanis Freya órákkal ezelőtt hagyta el a várost, miután egy fél napot az unokahúgával, Hopeal töltött. Az idő délután 4 fele jár, az óráknak már régen vége, bár Hope ígyis kimenőt kapott erre a napra.
A két személyes csapat tehát csakis a lánnyal találhatja szembe magát, de talán pont ő az, akit valójában kerestek, hiszen Klaust akarják előcsalogatni. Hope az iskola udvarán cseverészik az egyik osztálytársával, mit sem sejtve arról, hogy árgus szemek figyelik a távolból.
Stephanie és Chris ne felejtse el, hogy egy tribriddel van dolga – s hiába kicsi a bors, attól még lehet erős és nagy hatalmú.

Résztvevők: @Stephanie Stafford, @Christian E. Gray, @Klaus Mikaelson, @Hope Mikaelson; valamint későbbiek során Alaric Saltzman, mint NJK

Mesélői reag: minden kör végén, ha úgy látom, szükséges beleavatkoznom.

Reag sorrend: Egyelőre nincs.


The Travelers
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Keresem :
Léptek száma :
1
Népszerûség :
0

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyCsüt. Szept. 27, 2018 6:23 pm

Szabad játéktér.

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Léptek száma :
449
Népszerûség :
0

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyCsüt. Szept. 27, 2018 1:05 am



To: Lizzie
Rövid nevetés hagyta el a számat, mikor közölte a nyilvánvalót, méghozzá azt, hogy nem futok százzal. Sajnos volt, aki ezt elérte nálam, az a helyzet. Az évek, a család… pech, nem igaz? Na és persze a sok-sok év, melyet egyedül töltöttem. Egyáltalán nem csoda, hogy még inkább elvesztettem az eszemet. Ám jó volt nekem így. Valahogy könnyebb… sokkal könnyebb, mintsem érezni és szeretni, vagy tudja a fene, mit csinálnak az emberek. Nem is érdekelt.
- Pocsék dolog elszívónak lenni, nem igaz? – Kérdeztem meg némi éllel a hangomban. – Haszontalan kis semmirekellő vagy. – Nyomatékosan ejtettem ki minden egyes szót, hogy jól megjegyezze, még arra a kevéske időre is, míg életben lehet. Haszontalan kislány, aki senkinek sem kell. Senkinek. Igaz?
Fájdalmat akartam neki újra meg újra okozni, így hát a sebére szorítottam, s így generáltam benne a fájdalmat, egyre erősebben, mígnem elengedtem. Elmondtam mindent, amit csak akartam, s végül felegyenesedtem mellette. Halványan elmosolyodtam, ám nem reagáltam a kérdésére. Nos, igen, mindenképpen jó, ha az emberek tudják, ki tette. Tudják, kitől kell rettegniük.
- A helyedben tartogatnám az energiáimat, hátha túlélem az esetet… - Jegyeztem meg, látván, mennyire kapkodja a levegőt. Hiába próbált határozott lenni, a hangja közel sem úgy csengett,  mint szerette volna. Fürkésztem az arcát, láttam a fájdalmat a tekintetében, ugyanakkor a túlélési vágyat is benne.
Mindenesetre, fürkésztem és vártam, mit lép minderre. Tudtam, hogy fél tőlem, tudtam, hogy a híremet fogja vinni és jelen pillanatban ez nekem bőven elég volt. A bosszúm egy része beteljesedett, avagy útjára indult, kellett nekem ennél több?
- Oooh, nagyon is biztos vagyok abban, hogy egyikőtök sem tudná utánam csinálni mindezt. Főleg nem ép elmével. – Nevettem fel, majd láttam, ahogy hátrébb lép, s egyszerűen köddé vált előttem. Először meglepődtem, majd körbetekintettem. Nem tudhattam, hogy támadni akar-e, vagy netán eltűnni a közelemből. Bár ha van esze, nem marad itt… nem igaz?
Aztán percek múltán biztosra vettem, hogy eltűnt. Megszökött, de nem bántam. Ezúttal nem. A vére a kezemhez tapadt, a fájdalmat pedig, amit okoztam, sosem fogja feledni, legalábbis, a legközelebbi találkozásunkig bizonyára élénk emlékei lesznek róla. Akkor pedig újra lecsapok rá, s ezúttal nem marad életben, ebben egészen biztos lehet. Távoztam, átjárót nyitva a pokol felé....

Everybody lies, but it doesn't matter since nobody listens

359 words ◆ I'm Only Human ◆ béna záró, sajnálom, kijöttem a gyakorlatból :'D  ◆ credit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Kai Parker
Démon
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
❖ Myself (Queen of Hell in future)
Play by :
❖ Chris Wood
Léptek száma :
39
Népszerûség :
4

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyVas. Szept. 16, 2018 8:47 pm


Kai & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


Kai gúnyosan reagálja le, hogy összeraktam, mi is ő, nekem pedig közben csak egyetlen dolog kattog a fejemben: túl kell élnem, csak ezt éljem túl, valahogy túl kell élnem! Nem sokat tudok a démonokról, minimális emlékem van arról, amikor Josieval találkoztunk egyel közülük. Ha ezt megúszom, mindent megteszek, hogy felelevenítsem az emlékeimet, és a lehető legtöbbet tudjam meg. Ami azt illeti, megemlítem apának és anyának is majd, hogy ezt a témát is fel kéne vennünk tananyagnak a suliba, mert minek a sok hülyeség, a sok történelemlecke, meg mindaz, amit a fejünkbe sulykolnak az évek során, ha egy ilyen döntő pillanatban minden tudásom cserben hagy, mert fogalmam sincs, mit tegyek. A másik dolog pedig a mágia. Még soha életemben nem gyűlöltem ennyire, hogy csak egy nyavalyás kis elszívó vagyok. Már egész kicsi koromban megtanultam irányítani sokkal nagyobb varázserőket is, de mit ér az egész, ha csak mások elszórt morzsáival dolgozhatok? Olyan ez, mintha egy telefon lennék, aminek baj van az aksijával, és ezért folyton merül, mindig csak 4-5%-on van, amivel nem hogy játékot nem mersz elindítani, de még amiatt is izgulhatsz, hogy a legutóbbi üzenetedet elküldi-e a Messenger. Pont ez a helyzet velem is. Magamba szívtam ugyan némi mágiát a faházban, de takarékoskodnom kell vele, jól beosztanom, mert ha elpazarolom még valami hülyeségre a maradékot, nekem tényleg végem. Azzal sem értem el sokat, hogy Kait az előbb hátralöktem, legfeljebb annyit, hogy feldühítettem. Muszáj ennél óvatosabbnak lennem. De amikor anyánkról kezd beszélni a legundorítóbb, legtiszteletlenebb módon, hiába haldoklom a lábai előtt a földön vergődve, nem kevés önkontrollomba kerül, hogy ne zúdítsak rá valami tűzesőt vagy hasonlót.
- Te tényleg elmebeteg vagy – szűröm a fogaim között, amikor arról kezd beszélni nagy vidáman, hogyan mészárolta le az egész családunkat. De nem mondok többet, mert minden felháborodott szavammal csak őt szórakoztatnám. Élvezi, hogy bánthat, hogy nem csak fizikailag szúrt le, de lelki értelemben is. Igyekszem nem megadni neki azt az örömöt, hogy lássa, tényleg célt találnak a kegyetlen kijelentései.
Egyébként is inkább arra pazarolnám a maradék energiámat, hogy megtudjam, milyen áron menekülhetnék meg, vagy menthetném meg a családom többi tagját. Ő azonban továbbra is csak játszadozik velem. Úgy tesz, mint aki komolyan fontolgatná, hogy futni hagy, de közben a kezemet félretolva rászorít a vérző sebemre, és látom a tekintetén, minden percét élvezi a kínzásomnak. Felordítok, de aztán összeszorítom a fogaimat, és könnyek gyűlnek a szemembe a fájdalomtól, miközben igyekszem ellökni a karját. Végül elenged, és a szavai némi reményt keltenek bennem, de ez is nyilvánvalóan csak a terve része, hogy aztán újra lecsapjon rám... ha nem is most rögtön, akkor később, ha a családom tudomásul vette, hogy itt van.
- Persze, végül is mi értelme lenne úgy megölnöd, hogy a többieknek fogalmuk sem lesz, hogy te tetted? - kérdezek rá gúnyosan és erőtlenül, levegő után kapkodva. - Úgy nem igazán sütkérezhetnél a dicsőségben – teszem hozzá hasonló hangvétellel. Igazából nagyon szívesen elújságolom majd mindenkinek, hogy visszatért, de téved, ha azt hiszi, ezzel rettegésben tart bennünket, mert ismerem a családomat. Tudom, hogy anya és apa is mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megtalálják a módját az elpusztításának. És mindegy, hogy Kai egyedül érkezett, vagy sem – okkal nem kérdezek rá a dologra, nem adva meg neki ezzel az elégtételt – mert mi sem vagyunk egyedül, összefogunk ellene, és akármilyen erős is, valahogy elérjük majd, hogy kikerüljön a képből. Csak ehhez most túl kell élnem, hogy figyelmeztethessem a többieket. Ha legalább valahogy el tudnék jutni az épületig... ha valamivel elterelhetném a figyelmét... És akkor eszembe jut a megoldás.
- Csak hogy tudd, bácsikám... - kezdek bele összeszedve a maradék erőmet, és szándékosan használva epés gúnnyal ezt a kifejezést rá – nem te vagy az egyetlen a Parker családban, aki elég szívós ahhoz, hogy újra és újra visszatérjen – közlöm vele, magamra és Josie-ra célozva ezzel, hiszen már a születésünk, és az azt megelőző túlélésünk is maga a csoda volt, és ezúttal is ki fogok csusszanni a halál markából. Komoly, dacos tekintettel meredek rá, majd lépek egyet hátrafelé, és ezzel mintha átlépnék egy képzeletbeli ajtón a semmibe, láthatatlanná válok. A Gemini koven egyik kedvenc trükkjét, amelyről tudom, hogy Kai is gyakran használta régebben, én magam is elsajátítottam már. Talán ez sem ment meg tőle teljesen, az is lehet, hogy démonként is van valami képessége, amivel így is képes követni, de lefogadom, hogy ezzel megnehezítem a dolgát, és ennyi talán elég lesz, hogy eljussak anyáig életben, és kitartsak, amíg kapok a véréből. Minden csepp maradék mágiámat arra használom, hogy fenntartsam az álcám, de közben magamban megfogadom, hogy ezentúl mindig lesz nálam valami talizmánféle, amiből hasonló helyzetben, szükség esetén varázserőt meríthetek, hogy megvédhessem magam.


Oh Death

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


You are my secret.


Elisabeth Saltzman
Elszívó boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✩ only in the future, with my badass hunter
Play by :
✩ Shelley Hennig
Keresem :
✩ my father
Léptek száma :
27
Népszerûség :
1

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptySzomb. Aug. 25, 2018 10:56 pm



To: Lizzie
Ajkaimra fura mosoly kúszott, s kicsit megbillentettem oldalra a fejem, miközben tovább figyeltem egyetlen kis drága unokahúgomat.
- Tapsot érdemel a kicsi lány, hiszen összerakta. Megfejtette a rejtélyt! – Néhány pillanat múlva szó szerint megtapsoltam. Rájött. Démon vagyok. Ez klassz dolog, nem igaz? Viszont az, hogy erre rájött, a helyzetén egy fikarcnyit sem javított. Sőt. Minden csak egyre rosszabb, avagy reménytelenebb lehetett a számára. Hogy megsajnáltam-e? Inkább jól szórakoztam rajta, azon, mennyire kétségbeesett… a fájdalom, amit érzett, s amit érezhettem általa… nos, finom volt. Belevágtam a kést az oldalába, egy pillanatig sem habozva. Aztán figyelni kezdtem. Volt még egy megjegyzésem, miszerint, ha kihúzza, azonnal elvérzik, de ennél többet nem mondtam. Figyeltem azt is, ahogyan a földön kezd kúszni előttem. S ez nosztalgikus érzéseket keltett bennem, amit nem bírtam ki szó nélkül. Ez úgy tűnt, bosszantja. Sőt. Elnevettem magam.
- Oh igen, szokták mondani, hogy halottról vagy jót, vagy semmit, de… ez engem hol érdekel? – Kérdeztem vissza, bár kérdésem pusztán költői volt, s egyáltalán nem vártam rá választ. – Jossie egy kis zavaró tényező volt életem vásznán, s tudod, Lizzie, örülök, hogy megöltem. Bár hamarabb megtehettem volna… - Magyaráztam tovább, miközben ráérős léptekkel követtem. – Mondjuk, ironikus, hogy élete legszebb napján gyilkoltam meg, a násznép szeme láttára, nem de? Nem mintha túl sokan életben maradtak volna aznap. – Újból nevetnem kellett.
Aztán már nem érdekelt túlzottan a csevegés. A levegőbe emeltem a lányt, hogy magamhoz húzhassam. Meguntam a fogócskát. Amúgy sem volt rá szükség, hiszen ilyen könnyedén magamhoz tudtam őt vonni. Belekapaszkodott a szavaimba. Abba, hogy van egy halvány kis reménysugár, mely életben tarthatja őt és a családját.
- Nincs sok ráhatásod a dologra, sajnálom. – Nem szándékoztam megosztani vele a Pokolról szőtt terveimet, avagy az uralkodással kapcsolatban levő szándékaimat. Igen, a fogadás, Katherine és én… nos, még ha osztozni is kellett volna a trónon Miss Queen-el, attól a hatalom mégis csak hatalom, nem igaz?
- Úgy látom, kezded érteni, hogyan is működik a gondolkodásom. – Jegyeztem meg egy mosollyal, s fürkészni kezdtem egészen közelről. Újból megsimítottam a kis arcát, mielőtt lassan a seb felé indult volna a kezem. Oh, ki nem hagynám azt, hogy még egy kicsit kínozzam! Félretoltam a kezét, hogy én férhessek oda hozzá. Rászorítottam a sebre a kezemet, mintha csak el akarnám állítani a vérzését.
- Szegény Lizzie… vajon halált érdemel-e vagy inkább életet? – Kérdeztem halkan, töprengő hangon, majd erősebben szorítottam rá a sebre. Azt akartam, hogy fájjon neki. Hallani akartam a fájdalomtól átitatott hangját. – Ha netán túléled ezt, szólj a testvérednek, hogy eljövök értetek. S nem csak értetek… mindazokért, akik ártottak nekem. Vagy akik az utamba merészeltek állni. – Magyaráztam. - Hirdesd bátran azt, hogy Kai Parker visszatért és erősebb, mint valaha. S ezúttal nincs egyedül. – Miközben kiejtettem ezeket a vészjósló szavakat, kezemmel minél több fájdalmat igyekeztem generálni a lányban, a seben keresztül. Majd elhúztam a kezem, mely vértől eláztatott volt. Nem tudtam, túléli-e. Esélye az volt rá, de kitartása… nem biztos. Felegyenesedtem mellőle, így tekintve le rá.

Everybody lies, but it doesn't matter since nobody listens

485 words ◆ I'm Only Human ◆ My sweety Udvar 3887785939  ◆ credit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Kai Parker
Démon
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
❖ Myself (Queen of Hell in future)
Play by :
❖ Chris Wood
Léptek száma :
39
Népszerûség :
4

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyHétf. Aug. 20, 2018 10:40 am


Kai & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


A torkomban növekvő gombóc érzésével hallgatom Kai vészjósló szavait. Valamiért az az érzésem, hogy ezúttal tényleg így lesz, ő fog győzni. Bizonyos értelemben talán már győzött is, hisz az életem szinte máris egy hajszálon függ, kiszolgáltatva neki. De az életben maradási ösztönöm ennél azért erősebb, így amint lehetőségem adódik rá, már futásnak is eredek. Ám az, ahogy Kai pillanatokon belül megelőz, és elém kerül, egyenesen sokkol.
- Ez mégis mit jelentsen? Valamiféle... démon vagy? - kérdezem döbbentem, ahogy összeáll a kép a fejemben. Meghalt, megjárta a poklot, majd visszatért... A másik tippem az lehetne, hogy szellem, és bár nem láttam még soha szellemeket, de anyáéktól eleget hallottam róluk ahhoz, hogy tudjam, azok nem ilyenek. Nem képesek fekete füstté válni, és ilyen fizikai erejük és hatásuk sincs a halandókra. Ez a felismerés azonban csak még inkább növeli bennem a reménytelenséget, és az érzést, hogy esélyem sincs ellene. Semmit nem tudok a démonokról. Vagyis... egyszer találkoztam egy hasonló pokoli lénnyel, a neve Cade volt, de az szintén három éves koromban történt, és már szinte semmire nem emlékszem. Arra pedig végképp nem, hogy hogyan is kell elpusztítani őket. Pedig biztos van rá valami módszer, hogy megszabaduljunk tőlük. Én ezt már valószínűleg nem úszhatom meg, de ha Josie-t és a többieket tudnám figyelmeztetni a veszélyre... ha nekik tudnék nyerni egy kis időt...
A kés a legváratlanabb pillanatban fúródik az oldalamba. Még igazán fel sem ocsúdhattam, hogy a nagybátyám egy démon lett, a gondolataim folyamatosan a menekülés és a szeretteim megóvása körül járnak, de ha igazán figyelnék, és felkészülnék, valószínűleg akkor sem tudnám kivédeni a támadást. A fájdalomtól egy pillanatra ki is száll minden erő a lábamból, én pedig összecsuklok, mint egy rongybaba. Itt a vég! Ezt már esélytelen, hogy túléljem. Nekem befellegzett. Már csak az a kérdés, hogy gyorsan vagy lassan vérzek el. Nem mondhatnám, hogy egyik vagy másik jobban csábítana, de Kai figyelmeztető szavait hallva megfordul a fejemben, hogy legjobb lenne a gyors halált választani, és nem adni neki meg az esélyt, hogy túl sokáig szórakozzon velem még. Másfelől viszont, ha tudnék egy kis időt nyerni, valamilyen átmeneti egyezségre jutni vele, akkor lenne esélyem megmenti a többieket.
- Ne.. merd... őt... a szádra venni! - szűröm a fogaim között a dühös szavakat. Valójában ahogy anyámat említi, olyan, mintha egy újabb tőrt döfne belém. Ezúttal a lelkembe. Kívül és belül is sajog. Ez a szörnyeteg pokollá tette Jo, a biológiai anyám életét, majd másodszor is átszúrta őt, élete legboldogabb napján, elvéve őt tőlünk. Egyik pillanatban még dühöngök, és fűt a gyűlölet, a másikban azonban már készen állok neki könyörögni is, megtenni bármit, ami egy kis esélyt biztosít a szeretteimnek. Aztán egyszer csak a levegőbe emelkedem, és nem tehetek ellene semmit, ismét közvetlenül Kai előtt találom magam.
- Mi az? Mi az, ami fontosabb lenne a bosszúnál? - kapok az alkalmon, hogy kiszedjem belőle, mit akar, de újabb éles fájdalom hasít az oldalamba, ahogy kirántja belőle a kést, és ismét a földre hullok.
- Mindegy... hogy melyiket... választanám. Úgyis az ellenkezőjét kapnám – köhögöm erőtlenül a szavakat. Összehúzom magam a fájdalomtól, a tenyeremet az oldalamra szorítom, hogy csökkentsem a vérzést, de már nincs elég erőm ahhoz, hogy hatékony legyen. Fázni kezdek, és ezzel egyidejűleg reszketni is.


Oh Death

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


You are my secret.


Elisabeth Saltzman
Elszívó boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✩ only in the future, with my badass hunter
Play by :
✩ Shelley Hennig
Keresem :
✩ my father
Léptek száma :
27
Népszerûség :
1

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyHétf. Aug. 20, 2018 2:43 am



To: Lizzie
Kérdésre mintegy szórakoztató volt. Oh, milyen kis naiv ez a drága Lizzie… komolyan. Azonban nem hagyhattam, hogy hazugságban élje le azt a maradék kis életét, amit úgy néhány percre saccoltam mindössze.
- Ugyan, kérlek. A forgatókönyv ezúttal más, de hisz mondtam már. Most ez lesz, jól figyelj: ölök, nem kapnak el, s a bosszúm végre beteljesül. – Vészjóslón mosolyogtam rá, magabiztosan és eszem ágában sem volt futni hagyni. Azaz, elfutott, de a démoni képességeiknek hála hamar a dolgok elébe szöktem, úgy értem, nos, csak úgy megjelentem a kis hölgy előtt. Persze meglepődött, láttam rajta a csodálkozást, a megrökönyödést…
- Kedvesem, nem mondtam még, hogy mi volnék? – Hajoltam közelebb hozzá, miközben elkaptam az állát, két ujjam közé csippentve, durván. – Már képtelenség engem legyőzni. Nem vagyok már boszorkány, sem vámpír, azaz, nem vagyok eretnek. Sokkal több lettem azzal, hogy az a vámpírka megölt. Megjártam a poklot, Lizzie… s visszatértem. Kell ennél több bizonyíték rá, miszerint azért létezem, hogy megöljelek titeket egytől-egyig? – A szemeit fürkésztem, s a tekintetét hosszú pillanatokig nem engedtem. Aztán leszúrtam, hiszen ez volt az elsődleges célom. A fájdalom okozása, a gyilkolás… avagy, jelen pillanatban a szórakozás. Sajnálhattam volna Lizziet. Vagy épp megeshetett volna rajta a kicsi nem létező szívem. De nem ment. Csakis az lebegett a szemem előtt, hogy ő és Jossie is csak úgy, mint a családom minden egyes tagja, mindig azon munkálkodott, hogy eltüntessenek a föld felszínéről. S ezért cserébe, miért is várnának tőlem kedvességet, nem de?!
- Ha kihúzod, azonnal elvérzel. – Jegyeztem meg, mikor láttam, hogy tekintetével a testéből kilógó késre pillant. Láttam a könnyeit. Hangot nem adott a fájdalmának, de a könnyei, a csillogó kis szempár elárulta, mit érez. Érdekelt-e? Nem. Figyeltem, ahogy hátrébb kúszik a földön előttem. Nosztalgikus látvány volt.
- Tudod, a drága anyád is pont így kúszott előttem… régi szép emlékek. Bár a kis semmirekellő akkor szépen kijátszott, de te, kedvesem, nem fogsz kijátszani. Hiszen nem adok rá túl sok lehetőséget. – Magyaráztam, kikerülve a kérdéseit, majd utána lépkedtem.
- Még nem öltelek meg, vagy hallucinálok? – Kérdeztem vissza egy nevetés kíséretében. Élt, szóval egy szava sem lehetett. Az erőmmel emeltem fel a földről, s irányítottam magam felé. Jobban mondva húztam.
- Milyen megható… védenéd a kedves kis szeretteid… feláldoznád magad értük, huh? Kis ostoba. Kis naiv, buta kislány. – A fejemet csóváltam, majd kezemmel lassan a késhez értem, s ráfogtam. Készültem kirántani belőle. – Lehet van valami, ami egy hajszálnyival fontosabb a bosszúnál, de ha sikerült elérnem, úgyis visszatérnék hozzátok. Minek hát elodázni az elkerülhetetlent? – S azzal a lendülettel kirántottam belőle a kést, majd a földre löktem a lányt.
- Választhatsz, hogy gyors vagy lassú halált akarsz. Elvérezhetsz itt, szép lassan, vagy kérheted a kegyelem döfést. – Magyaráztam, miközben mellé guggoltam és félresimítottam egy hajtincset az arcából.

Everybody lies, but it doesn't matter since nobody listens

450 words ◆ I'm Only Human ◆ My sweety Udvar 3887785939  ◆ credit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Kai Parker
Démon
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
❖ Myself (Queen of Hell in future)
Play by :
❖ Chris Wood
Léptek száma :
39
Népszerûség :
4

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptyPént. Aug. 10, 2018 7:23 pm


Kai & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


Elismerem, nem gondolkodom tisztán. Túlságosan sokkol, hogy ő itt van, hogy kiszabadult, hogy eljött bosszút állni. Mindent, amit róla tudok, hallomásból tudom, mások elbeszéléséből, de az éppen elég, hogy a csontomig hatoljon a rémület. Kai egy szociopata, aki megölte a családom nagy részét, és lemészárolt sok más embert is. Az egyetlen mód, hogy megszabaduljanak tőle, az volt, hogy bezárták a börtönvilágba, kétszer is. Másodszor ebben én is szerepet játszottam, de csupán három éves voltam, nem igazán emlékszem, hogyan történt, így azt sem igazán tudom, mi kellett ahhoz, hogy kiszabaduljon. De a szavait hallva rá kell jönnöm, hogy igaza van, ez harmadszor valószínűleg már nem fog beválni. Mit érnénk el vele? Már kétszer kimenekült, és megtehetné újra, pár évtized, pár év, vagy ki tudja, talán pár nap múlva... Nem tudom megölni, nem tudom eltüntetni, nem tudom, hogyan szabadulhatnék meg tőle Ismét megtörténhet, kivégezheti a szeretteimet, akik még maradtak nekem, Josiet, apát, anyát, vagyis Carolinet... akár a barátaimat is. De most mégis csak azon kattog az agyam, hogy elmeneküljek, elfussak, figyelmeztessem őket, vagy csak elbújjak. Vajon el tudnám érni valahogy, hogy beérje az én halálommal? Hamar kiderül, hogy nem.
- Ennek sosem lesz vége? Ez az ördögi kör... Ölsz, elkapnak, bosszút állsz... és kezdődik előröl... - mondom kétségbeesetten, bár valahol legbelül már tudom, hogy bármit mondok is neki, nem fogom tudni meggyőzni. Nem tudom őt leállítani, vagy észhez téríteni, hogy ez mennyire nincs így rendben. Pedig ha csak kicsit is képes lenne értelmesen végiggondolni... Megölte a testvéreit, sorra, egyenként, aztán magával is végzett, tudva, hogy feltámad majd, miközben mindenki más halott marad. Senkit sem kímélt, mi is csak a szerencsének és némi mágiának hála, úsztuk meg, és mégis ő az, aki dühös, és meg akarja torolni a történteket.
Felhagyok az érveléssel. Kissé ugyan be is pánikolok, amikor a tőr a nyakamhoz ér, de rögtönözök, és Kait hátrataszítva futásnak eredek, keresztül a sötét udvaron. Nem nézek hátra, nem akarom látni, ahogy utánam szalad, nem akarom megkockáztatni, hogy figyelmetlenségemben keresztül essek valamin. Már látom is az iskola bejáratát, nincs messze. Igen! El tudom érni. Ám akkor váratlanul a semmiből bukkan fel ismét előttem, én pedig egyenesen belerohanok, aztán szinte le is pattanok róla.
- Mi... mi volt ez? Hogy csináltad? - kérdezem döbbent rémülettel, mert még soha életemben nem hallottam és nem láttam ilyen varázslatot. Először még mögöttem volt, aztán egy árny formájában már előttem, majd újra alakot öltött. Ez... ez nem lehet mágia. Vagy ha mégis, akkor elég ismeretlen és szokatlan.
Szóra nyitnám a számat, amikor nagyapát említi, akinek az életünket köszönhetjük, de akkor hirtelen jeges fájdalom hatol a gyomromba. Erőtlenül felsikoltok, összegörnyedek, majd össze is csuklok, fenékkel érkezem a földre. Lepillantok a késre, ami az oldalamból áll ki, remegő kézzel nyúlok érte, hogy kihúzzam, bár ez valószínűleg rossz ötlet lenne. Igazából erőm sincs rá. Némán gyűlnek a könnyek a szemembe a fájdalomtól.
- Azt hittem... nem akarsz rögtön megölni – nyögöm a szavakat, és közben óvatosan araszolnék hátrafelé, még így, sebesülten is. Csak minél távolabb kerüljek tőle. - Vagy már nem is akarod véghezvinni a tervedet? - teszem fel a kérdést, és talán nem a legokosabb most beszélnem, de ha még egy kicsit szóval tartom... Tulajdonképpen fogalmam sincs, mit remélek, akkor mi lesz. Elmenekülhetek? Aligha. Figyelmeztetem a többieket? Valószínűleg tényleg megölne még az előtt, hogy próbálkozhatnék valamivel. Rettegek, és a fájdalom fokozatosan terjed szét a belsőmben, de a fogaskerekeim még mindig járnak, és próbálok megoldást találni, hogy ezt élve megússzam, vagy legalább a családomat megmenthessem.
- Mit-mit kérsz azért cserébe, hogy életben hagyd a szeretteimet? Mondd meg, és megteszem! Csak őket ne bántsd, és megteszek neked bármit. Talán... talán van valami... bármi, ami még fontosabb számodra a bosszúnál... - próbálkozom kétségbeesetten, miközben egyre apróbb levegőket veszek, mert a mélyebb légvétel már elviselhetetlen.


i ran

Elisabeth Saltzman
Elszívó boszorkány
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
✩ only in the future, with my badass hunter
Play by :
✩ Shelley Hennig
Keresem :
✩ my father
Léptek száma :
27
Népszerûség :
1

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar EmptySzomb. Aug. 04, 2018 4:51 pm



To: Lizzie
A kérdésére, miszerint tudnia kellene, ki vagyok, bólintottam. Komolyan a nem létező lelkembe gázolt azzal, hogy nem ismert fel. Elfelejteni egy ehhez hasonló arcot, mint az enyém? Valóban lehetséges lenne? Milyen elkeserítő tény. Bár, talán az ő helyében én sem akarnék emlékezni magamra. Elvégre, nos, megöltem a drágalátos anyját, az én drága ikremet, Jossiet. Megjegyzem, jogosan. Ez persze az én szemszögem.
Láttam a tekintetén, hogy végül összerakta a kirakóst. Rájött, kivel áll szemben. Halvány mosoly futott át az ajkaimon. Szinte tapintható volt a félelme a levegőben. Démonként pedig főként az emberi érzésekből táplálkoztam immár; avagy pontosabban most Lizzie félelméből. Felnevettem a szavaira, hiszen igazán szórakoztató volt.
- Oh, te kis buta. Gondolod, hogy bármit elérnétek azzal, ha bezárnátok? Tudom, nehéz gondolkodásra késztetni a buta kis agyad, miközben itt állok előtted, s az életedre török, de kérlek! – Megálltam egy hosszabb pillanatra. - Gondold már végig. Ha egyszer kijutottam, akkor újra ki fogok. Már nem állíthat meg engem holmi börtönvilág! Hiszen a helyzet az, hogy egy pillanat alatt kijövök onnan… - Pillantottam rá, egyenesen a tekintetébe fúrva a sajátomat. Határozott voltam és magabiztos.
Mérgemben löktem félre az asztalt kettőnk közül, hogy közelebb férkőzhessek a tulajdon unokahúgomhoz. A kést a torkához szorítottam, de nem szándékoztam még megölni, hiszen a tervem fontos szereplője volt a másik iker.
- Mi abban a szórakoztató, ha két pillanat alatt kinyírlak, kedvesem? A te halálod csak töredéke lenne annak a fájdalomnak, mint amit én átéltem. S ennél többet fognak szenvedni… sokkal többet. – Sziszegtem fogaim közt, aztán a kis boszi végül támadásba lendült, míg én magam a mágiája hatására kerülök távol tőle, egyenesen neki a falnak. Ouch. Nem volt szép húzás, te kis szuka…
Emberi alakomat levetve, fekete füstként kerültem elé. Nem tudhatta elsőnek, hogy mi történik vele, hiszen olyan voltam, akár a köd – láthatatlan. Aztán egyszer csak megjelentem előtte, újra emberi alakomban. Ha nem fékezett le, akkor könnyedén a mellkasomnak borulhatott a kis törékeny testével.
- Hova is menekülnél? Csak nem akarod felverni az egész sulit? – Hajoltam közelebb hozzá, miként magamhoz karoltam. Jobban mondva rántottam.
- Meg kellett volna már halnod akkor… az esküvőn. Milyen kár, hogy az apámnak volt egy utolsó kis mentőakcióra ideje, avagy éppenséggel esze. Nos, megelőzhette volna a szenvedésed. Okold őt azért, hogy rajtatok állok bosszút, oké? – Mosolyogtam rá kedvesen, miközben szabad kezemmel a kést a gyomrába vágtam.

Everybody lies, but it doesn't matter since nobody listens

384 words ◆ I'm Only Human ◆ My sweety Udvar 3887785939  ◆ credit


❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Kai Parker
Démon
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
❖ Myself (Queen of Hell in future)
Play by :
❖ Chris Wood
Léptek száma :
39
Népszerûség :
4

Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Udvar   Udvar Empty

Ajánlott tartalom


Udvar Empty
Vissza az elejére Go down
 

Udvar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Salvatore Boarding School-
^
ˇ