Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Kinek az oldalán állsz?

Hope szobája - Page 2 EmptyVictor Sutton
Yesterday at 2:16 pm



Victor Sutton

Hope szobája - Page 2 EmptyDamien Blanchard
Yesterday at 9:45 am



Damien & Hazel - Let me go

Hope szobája - Page 2 EmptyDamien Blanchard
Csüt. Júl. 18, 2019 5:51 pm



Celian Darveaux

Hope szobája - Page 2 EmptyCelian Darveaux
Szer. Júl. 17, 2019 11:38 pm



Let's go Party || Theodore & Domino

Hope szobája - Page 2 EmptyDominic Arback
Szer. Júl. 17, 2019 11:02 pm



Sikátorok

Hope szobája - Page 2 EmptyPatrick Joseph Reynolds
Szer. Júl. 17, 2019 1:12 am



Hátsó gyakorlótér

Hope szobája - Page 2 EmptyReagan Blair
Kedd Júl. 16, 2019 11:51 pm



Asztalok

Hope szobája - Page 2 EmptyStefan Salvatore
Kedd Júl. 16, 2019 1:06 am



Az oldal videói

Hope szobája - Page 2 EmptyLarissa Blackwell
Hétf. Júl. 15, 2019 11:59 pm



Wickery Híd

Hope szobája - Page 2 EmptyDrezath
Hétf. Júl. 15, 2019 9:50 pm
A tavasz díjazottjai
Isaac & Larissa
őrangyal
Hope Mikaelson
női karakter
Klaus & Theo
férfi karakter
Katherine & Kai
szerelmes pár
Hope & Klaus
játék
Alec Verona
előtörténet

Share
 

 Hope szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 EmptyCsüt. Ápr. 25, 2019 10:21 pm





You are, and always will be... my Hope



Hope & Klaus


Miközben beszélgettünk, tudtam, hogy előbb-utóbb el kell jönnöm személyesen is. Ez a találkozó után, még ha nem is valódi, képtelen lennék távol maradni tőle. Valahogy meg kellett oldanom, hogy személyesen is eljussak ide, s nem is tűnt annyira lehetetlennek... tudtam, hogy megoldom. Franciaországban már amúgy sem volt túl sok értelme maradni. Camille-t minél meszebb akartam tudni az ellenségeinktől, s borzasztóan nehéz volt belegondolnom, hogy Elijah is közéjük tartozik. Már csak ezért sem akartam ott maradni, féltem, hogy olyat teszek, amit később megbánnék. Újra és újra emlékeztetnem kellett magam, hogy a fivérem jelen állapotában azt sem tudja, ő kicsoda, nem ám, hogy én, vagy Cami ki. Emiatt persze érdekesebb volt, hogy mégis miért rabolhatta el pont őt, igazán kételkedtem benne, hogy véletlen volna, na de akkor...? Megráztam a fejemet, ami kicsit furcsa lehetett, de az elmém még mindig elég zavaros volt. Két ujjam közé csíptem az orrnyergemet, skicsit megdörzsöltem, miközben igyekeztem koncentrálni a lányom szavaira, amik nem kevés fájdalmat okoztak. Elkeseredett voltam, és ijedt, s hirtelen erős nyomás nehezedett rám az elvesztegetett évek miatt. A mellkasom feszült, a levegőt is sűrűbben vettem, mint aki fuldoklik. Aztán kitört belőlem minden. - Miért? Hogyan... hogyan gondolhatod ezt? Hogy lehet, hogy téged nem zavar mindaz, amit tettem, s amit még valószínűleg tenni fogok? Nem vagyok jó példa, sőt, pocsék szülő vagyok, ez pedig nem fog változni soha! - fakadtam ki, nem kiabáltam, mégis felemeltem kicsit a hangom. Lehunyt szemmel próbáltam összeszedni magamat, lehiggadni, legalább annyira, ne támadjak rá a saját gyerekemre, amiért hiányzom neki. Az csak hab a tortán, hogy nem tudok itt lenni valójában, s mikor Hope felém nyújtja a kezét, rá kell jönnie, velem együtt, hogy nem érhet hozzám. Egy pillanatra én magam is elfelejtettem. - Én is ezt akarom, Hope. Ugyanakkor mindaz, amit tettem nem volt szükségszerű. Az őrületbe kergetett, hogy Camille halott, nem lehetek a lányommal, a családunk pedig romokban. - Egy halk, rekedtes, s nem túl vidám nevetés is kiszaladt belőlem, mert mindaz után, amit együtt átéltünk, nem akartam elhinni, hogy eddig tartott a családunk ígérete. Az örökkön-örökké szertefoszlott, mintha soha nem is lett volna. Elijah számára szó szerint nem létezett többé. Szerettem volna odalépni Hope-hoz, és ujjaimmal felemelni a fejét, s amiatt, hogy nem lehet... Ökölbe szorultak kezeim, s egy kicsit állkapcsom is. A mosolya egyáltalán nem volt őszinte, nem az a boldog mosoly, amit utoljára kicsi lány korában láttam rajta. Rengeteg idő telt el azóta, szinte el sem hiszem mennyi! Egy mélyről fakadó sóhaj szökött ki tüdőmből, ahogy megpróbáltam szavakba önteni mindazt, amit érzek, s gondolok. - Szükségem volt rá. Azelőtt Elijah volt, aki próbált terelgetni, kisebb-nagyobb sikerrel, de ő már... - Nem fejeztem be a mondatot, ehylette újfent megráztam a fejemet, rossz szokásommá vált, így próbáltam valamelyes kitisztítani az elmém. Egy mosolyt erőltettem az arcomra, úgy folytattam, kissé kényszeredetten. - Próbálkozni fogok. És... legközelebb meglátogatlak, személyesen. Ennyit megígérhetek, Hope! - Komolyan gondoltam minden egyes szót, a szemkontaktust fenntartva, hogy úgy is tűnjön, nem holmi üres ígéreteket teszek neki. Nem akartam többé távol tudni magamtól, nem ennyire, telefonhívások nélkül, viszont ez sem volt elég. Legalább egyszer látni akartam, oly' rég volt már, hogy a karjaimban tarthattam, szinte nem is emlékeztem milyen érzés megölelni a saját lányomat.

529 szó △ dynastyHope szobája - Page 2 1396136600 Hope szobája - Page 2 2453766849  
©

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖






“We were innocent once. This bloodlust was forced upon us by our parents, turning us from prey to predator. We are the demons lurking in the shadow, We are the savage villains in fairy tales told to children. But not for my child. Not for Hope. In her story, we are the knights in shining armour."

Klaus Mikaelson
Hibrid
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
△ with my demons
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Keresem :
Elijah & Rebekah & Kol
Hayley & Marcel
Léptek száma :
34
Népszerûség :
1

Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 EmptyCsüt. Ápr. 25, 2019 5:37 pm



Klaus & Hope

Látom, amint bűnbánóan próbál szavakat kicsikarni magából, de mindketten tudjuk, igazából nincs konkrét válasza arra, hogy miért szakította meg velem a kapcsolatot. Ezt soha nem fogom megérteni, hiszen elvette önmagától és tőlem is azokat a gyermekkori pillanatokat, amikor talán egy lánynak a legnagyobb szüksége lehet az apjára. Nekem mindig ő volt a legnagyobb álmom, hogy egyszer majd annyi időt tölthessek vele, amennyit csak szeretnék... hogy sokkal jobban megismerjem, hogy megláthassuk mindketten, mi a közös bennünk. Hiszem, hogy ez neki is jót tehetett volna, mégha csak néhány telefonbeszélgetésből is derültek volna ki ezek, de szörnyen érzem magam az miatt, hogy szétszakítottuk a családunkat... ebbe soha nem fogok belenyugodni és tudom, hogy Freya néném sem. Még igy is igyekszünk összetartani, minden erőnnek megoldást találni. Egyrészt ezért is látogat meg olyan szokszor engem Freya itt az iskolában, másrészt pedig ő egy igazi mentor, imádok tőle tanulni és kérdezni. Sokkalta előrébb járok már a boszorkányság terén mint a korombeliek. Persze ez megint csak egy olyan dolog, amit nem tudnak mások. Igazából ha belegondolok, engem itt senki sem ismer igazán.
- De igenis szükségem van rád, apa! -  Csattanok fel és egy pillanatra elfelejtem, hogy ő nincs itt igazából, kezemet az övére tenném amolyan bátorításként. Rossz érzéssel tölt el, amikor ismét rájövök, hogy ez nem lehetséges. Nagyot nyelek, mély levegőt veszek, és igyekszem a lehető legjobban összeszedni a gondolataimat, hogy minél előbb elmondjam amit gondolok, nehogy itthagyjon mielőtt még megbeszélnénk mindent ami fontos. Annyi mondandóm lenne számára...
- Amit tettél okkal tetted, ebben biztos vagyok. Engem nem érdekel mindez, csak az, hogy végre újra együtt lehessünk. Amióta elmentetek, csak ez lebeg a szemem előtt. - Magyarázom és szintén lehajtom a fejem, most úgy nézünk itt ki, mint két bűnbánó, akik úgy érzik, hibásak és már soha többé nem lehetnek ugyan azok. Pedig még van remény számunkra, én érzem a zsigereimben! Egyébként pedig ismerem őt annyira, hogy tudjam, minden amit eddig tett, azt a családunkért és értem tette. Nem ítélem őt el. Soha nem tenném. Mikor rákérdezek arra, hogy miért most jött el, miért nem hamarabb, kicsit összeszorul a szívem. Az igazságra vágytam, de néha jobb inkább egy kegyes hazugság. Persze megértem, amit érez, én is szeretnék hasonlóan érezni egyszer valaki iránt majd... mondjuk a körülöttem lévő sötétség, baj és kavarodások miatt igen valószínűtlennek tartom. Elmosolyodom, amolyan zavarodott mosoly ez most, majd felnézek ismét rá, megvonva vállamat.
- Örülök neki, hogy él és jó útra terelt. A lényeg, hogy itt vagy, és remélem, hogy most már nem szakítod meg velem a kapcsolatot. - Meglepődöm egyébként azon, hogy Cami életben van, de persze ennek is pont úgy örülök, mint ahogy apám jelenlétének. A mi világunkban már semmi sem furcsa vagy véletlen, annyi minden történt velünk, hogy igazából nehéz már nekem meglepetést okozni... pedig még csak a tizenötödik életévemet taposom. Fel vagyok készülve, Alarick is pont ezért visz mindig magával, ha munkaügyben utazik el.
Hosszan tekintek csak rá, nem jönnek a szavak, de nekem ez is elég, hogy itt van és kicsit tudunk beszélni, még ha ilyen fájdalmas dolgokról is. VIszont a jövő előttünk áll, én elengedem a múltat, és remélem ő is hasonlóan tesz majd.

soksok ● apa <3
●●




Hope Mikaelson
Tribrid
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
Egyedül, mint a kisujjam
Play by :
Danielle Rose Russell
Keresem :
Léptek száma :
15
Népszerûség :
0

Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 EmptyCsüt. Ápr. 25, 2019 2:16 pm





You are, and always will be... my Hope



Hope & Klaus


Ne telt volna el úgy nap, hogy ne gondoltam volna a lányomra. Főleg az a bizonyos eset után, mikor megpróbált kapcsolatba lépni velem, éppen úgy, ahogyan én most próbálkoztam. Nem volt büszke arra, hogy úgy látott, nem akartam soha, hogy lássa, miféle szörnyeteg is vagyok én, de nem pörgethettem vissza az időt. Helyette szerettem volna megmutatni neki, hogy annak ellenére, hogy rengeteg vér tapad a kezemhez, még mindig az édesapja vagyok, aki szereti őt, s aki bármit megtenne érte. Ez a két dolog nem igazán volt összeegyeztethető, mégis meg kellett próbálnom, be kellett bizonyítanom... leginkább saját magamnak, hogy képes vagyok az apa szerepben is helytállni. Kérdéseire nem tudtam hirtelen mit felelni, csak álltam ott, szinte kővé dermedve, és úgy meredtem rá, mint aki nem ismeri ezen fogalmakat. Valószínűleg a testvéreimmel így tartotta a kapcsolatot, míg én semmilyen módon nem álltam vele szóba, ellöktem magamtól, mert így könnyebb volt számomra. Mentegetőztem, Hope-pal takaróztam, ő volt az én "alibim", s bár tényleg őmiatta vállaltuk be, hogy magunkba fogadjuk a Sivárt, tarthattam volna vele a kapcsolatot. Ez az én, saját döntésem volt, s ha jobban belegondolok, önnönmagamat taszítottam az őrület határára. Camille elvesztése csak a hab volt a tortán. Szóra nyitottam a számat, de hang ezúttal sem jött ki belőle, végül csak széttártam karjaimat. Nem tudtam felelni, fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Hogy megfordult a fejemben, mégsem hívtam fel soha? Hogy egy gyáva féreg vagyok, aki eltaszította magától a saját lányát, mert nem bírta elviselni a hiányát? Hol van ebben a logika... Következő szavaira még inkább megnyúlt az arcom, szemeim tágra nyíltak. Aztán bólintottam. - Sajnálom Hope. Nem voltam önmagam, én... Hisz' láttál! Azok után végképp nem kereshettelek. Előtte pedig... Hope, rosszabb voltam, mint eddig bármikor. - A hangom mintha nem is s sajátom lett volna, rekedt, mintha hónapok óta most beszélnék először. A mondat végére a fejemet lehajtottam, szégyelltem magam, mert pontosan tudta, hogy mit műveltem, amíg nem voltam mellette. Most sem voltam, nem teljesen, nem vonhattam köré karjaimat, s nem foghattam két kezem közé arcát, hogy megnyugtassam, minden rendben lesz. Nem voltam képes rá, mert még mindig féltem. Nem attól, mi történik, ha egy szobában vagyunk, attól, hogy ha valóban itt lennék, hogyan tekintene rám, a szörnyetegre, akit apjának kell neveznie. - Nem véletlenül tartom magam annak. Nem vagyok jó ember, és nem vagyok benne biztos, hogy szükséged van magad mellett egy ilyen... szörnyetegre. - S végül kimondtam, amit egész idáig gondoltam, amit nem akartam eddig szavakba önteni, de... egyértelmű volt. Számomra is, s bizonyára számára is, aki ismert, akár hírből is, tudta, hogy miféle fenevad vagyok. Egy könyörtelen gyilkos, akinek nem szabadott volna szaporodnia, mert mégis melyik gyerek akar magának hozzám hasonló apát? A sötét gondolataimból Camille arca rántott ki, ahogy lelki szemeim előtt láttam őt, s a kérdését, miszerint hol van Hope. Azt hiszem, ha ő nem bukkan fel, akkor most nem állnék itt, a lányom szobájában. Nagyot nyeltem, nem akartam eltitkolni előle mindezt, ugyanakkor azt is tudtam, hogy fájdalmat fogok okozni a szavaimmal. - Camille miatt. Ő... életben van. - A hangom lehalkult az utolsó szónál, s többet megint csak nem tudtam kipréselni magamból. Nem voltam túl bőbeszédű, de talán ez a pár szó is épp elég lesz neki ahhoz, hogy tudja, ha Cami nem keres fel... most nem lennék itt. Csak miatta jöttem el. Ezt mégsem mondom ki, mert egyrészt nem teljesen igaz, másrészt minek fájdítsam Hope szívét, mikor így is eléggé összetörtem már? Kezdtem úgy érezni, el sem kellett volna jönnöm.

575 szó △ dynasty △ Ez most béna  Hope szobája - Page 2 3739568389 Hope szobája - Page 2 2453766849
©

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖






“We were innocent once. This bloodlust was forced upon us by our parents, turning us from prey to predator. We are the demons lurking in the shadow, We are the savage villains in fairy tales told to children. But not for my child. Not for Hope. In her story, we are the knights in shining armour."

Klaus Mikaelson
Hibrid
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
△ with my demons
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Keresem :
Elijah & Rebekah & Kol
Hayley & Marcel
Léptek száma :
34
Népszerûség :
1

Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 EmptySzomb. Ápr. 20, 2019 11:23 am



Klaus & Hope

Tudom, hogy mindannyian engem védenek, egész eddigi életemben ezt tették, hogy valóban egy reménység lettem a Mikaelson család számára... viszont be akarom bizonyítani nekik, hogy már nem kell engem védeniük, képes vagyok igazi tribridként a segítségükre lenni és ha törik, ha szakad akkor is találni fogok valami módot arra, hogy a családom ismét egyesüljön. Mindannyian nagyon hiányoznak, sajnálom, hogy Elijah teljesen kizárt bennünket, de legalább Kol és Rebekah még adott magáról életjelet az évek során, ami mindig lelki erőt adott számomra a továbbiakhoz és a kitartáshoz.
Néha már nem voltam benne biztos, hogy apámat újra láthatom, de őszintén valami hasonló módot képzeltem el az első találkozásunkra hosszú idő után. Vagy ő, vagy én jelenünk meg a másiknál váratlanul. Nem bántam, hogy ő tette meg, igazából valami hasonló módot választhatott rá mint akkor én... a mai napig felébredek álmomból néhányszor az emlék miatt, amikor vérben úszó arccal láttam őt abban a szobában... elhessegetem a gondolatot, most nem szeretnék erre koncentrálni. Miután sikerül kicsit erőt vennem magamon és végre észhez térek, kérdéseim elárasztják őt. Nem tudom, milyen válaszokat várhatok majd tőle, de most már igazán kíváncsivá tett és remélem, jó magyarázattal fog szolgálni.
- És a telefon? Skype? Akármi? - Vágom rá hirtelen mielőtt még bármi mást mondhatna. Kicsit dühösebben talán mint kellene, de hamar lenyugtatom magam, mert igazából tudom, mennyire nincs értelme, hogy itt dühöngjek. Inkább végighallgatom. Felemelem a fejem és tekintetében keresem a válaszokat. Viszont csak a fejrázás marad, de ő sem fejezi be mondandóját, hisz tudja, mennyire nem logikus ez számomra és mennyire nem tudom megérteni. Szükségem lett volna az apámra. Ha csak hetente egyszer is, egy rövid hívás keretében... az is tökéletes lett volna.
- Neked könnyebb volt. Mert mindenkit elvágtál magadtól. - Természetesen elfogadom a bocsánatkérését, nem akarom őt újra elveszíteni, de őszintén félek, hogy ez most megint évekre elegendő beszélgetés lesz kettőnk között. Remélem, hogy nem. - De apa... attól még, hogy tettél rossz dolgokat és attól, hogy rossz embernek tartod magad, nekem még szükségem van rád, az apámra, aki akkor is gondoskodó és védelmező velem amikor őrült a tekintete. - Mondom meg őszintén a véleményem. Remélem megérti mit akarok ezzel mondani és elfogadja végre, hogy ez nem jó. Egy kisebb szünetet tartok, hagyom, hogy feldolgozza a mondandóm, és válaszoljon is rá, majd csak utána teszem fel a kérdést, ami nem hagyott nyugodni amióta megláttam őt idebenn a szobámban.
- Miért most? - Valami biztos történt, valaminek kell lennie. Csak reménykedem, hogy az igazságot hallom majd tőle.

soksok ● apa <3
●●




Hope Mikaelson
Tribrid
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
Egyedül, mint a kisujjam
Play by :
Danielle Rose Russell
Keresem :
Léptek száma :
15
Népszerûség :
0

Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 EmptyPént. Ápr. 19, 2019 8:47 pm





You are, and always will be... my Hope



Hope & Klaus


Olykor előfordult, hogy a testvéreimmel különváltunk egymástól, saját utat kialakítva magunknak, de az évek során mindig visszataláltunk egymáshoz.Ez volt az első alkalom, hogy úgy tűnt, többé nem lehetünk együtt, még egy légtérben sem, mert elhozhatja a világvégét. Nem engedhettük, hogy a Sivár győzzön, hogy Hope-nak bántódása essen. Eddig mindig tudtuk, ha bármi történik, megoldjuk, egy családként, mert semmi sem vethet véget az ígéretünknek, semmi sem állhat közénk. Ennyire viszont még sosem volt kilátástalan a helyzet. Mindenkit hiányoltam a magam módján, de Hope nélkül az élet sivár volt - ironikus, mi?
Amint belépett az ajtón, elállt a lélegzetem. Olyan régen láttam már! Úgy tűnt, ő sem hiszi el, hogy itt vagyok, elmosolyodom, mikor belecsíp a saját karjába. A mosoly ugyan halovány, szinte ott sincs, mégis szórakoztat, hogy a lányom ennyire hasonlít rám. Nemhisz a saját szemének, ha olyasvalakit lát, akiről tán úgy hitte, nem is látja többé. A helyzet emlékeztetett a néhány nappal ezelőttire, mikor Camille felbukkant az ajtóm előtt. Szólásra nyitottam a számat, aztán azzal a lendülettel be is csuktam, mikor megpróbált a közelembe férkőzni, de jóformán átnyúlt rajtam, mint valami fura, mágikus hologramon. - Sajnálom. Nem jöhettem személyesen... - motyogom elszomorodva, még fejemet is lehajtom egy pillanatra, csak azután nézek fel rá újra bűnbánatosan, hogy mély levegővel szívtam tele a tüdőmet. Ő is hasonlóképp cselekedik, lehajtja a fejét, majd a csuklóját körülölelő ékszerrel kezd játszadozni, ahogy kislány korában is mindig csinálta. Viszont már megnőtt, fiatal felnőtt vált belőle, egy gyönyörű, erős, fiatal nő. Összeszorult a szívem, ahogy ránéztem, s belegondoltam a sok elvesztegetett időbe. Hirtelen nem is tudtam, mit feleljek neki. Mit mondhat egy apa a lányának, miután hosszú idő után végre újra elé áll, ráadásul nincs is itt valójában. Végre kifújtam a levegőt, amit eddig benn tartottam, mellkasom megremegett, ahogy kiszökött belőlem az elhasznált oxigén. - Azt hiszem... úgy gondoltam jobb neked, ha teljesen megszakítom a kapcsolatot. Könnyebb lesz, ha... - megráztam a fejem, mivel pontosan tudtam, hogy ez nonszensz. Ezek az én gondolataim voltak, az én érzéseim. Egyik sem az övé. Nem őt próbáltam védeni, magamat. Mert könnyebb, ha elzákózom, könnyebb, ha háttérbe szorítom az érzéseimet, és másra koncentrálok. - Sajnálom, Hope. - Ennyit sikerült kinyögnöm, s újra lehajtottam a fejemet. Talán ezt a gesztust is tőlem tanulta el, vagy örökölte, hiszen nem voltam mellette. Mégis hogyan leshetett volna el bármit is tőlem?

386 szó △ dynastyHope szobája - Page 2 2453766849
©️

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖






“We were innocent once. This bloodlust was forced upon us by our parents, turning us from prey to predator. We are the demons lurking in the shadow, We are the savage villains in fairy tales told to children. But not for my child. Not for Hope. In her story, we are the knights in shining armour."

Klaus Mikaelson
Hibrid
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
△ with my demons
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Keresem :
Elijah & Rebekah & Kol
Hayley & Marcel
Léptek száma :
34
Népszerûség :
1

Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 EmptyCsüt. Ápr. 18, 2019 6:42 pm



Klaus & Hope

Az utóbbi időben minden erőmmel azon ügyködtem - természetesen totális titokban -, hogy mihamarabb megtaláljam apámat és ha kell, utána is menjek, hiszen már nagyon régen nem tudtam vele kapcsolatot létesíteni. Tudnom kell, miért szakított meg velem mindent, Ennyire nehéz lenne felemelni azt az árva telefont és megnyomni rajta a hívás gombot? Nem hinném. Ezt nem tudom megérteni a mai napig. Hiába próbál anya és Freya győzködni arról, hogy tudjuk milyen az apám... de én pedig a lánya vagyok és azt hiszem, az elszántságomat tőle örökölhettem. Persze anya se kispályás, ezt nem vitatom.
Épp a szokásos feszültséglevezető edzésről érkezem vissza Mr. Saltzmannal, amikor néhány diák aggódóan jelzi az igazgatóúr felé, hogy a lányaival ismét valami van. Az őszintét megvallva, sosem tudtam velük úgy igazán összebarátkozni, de hogy ez miért történhetett, fogalmam sincs. Az utóbbi időben azt vettem észre, talán kicsit nehezményeznek rám amiért az apjukkal edzek, és egyébként is igen sok időt töltök Alarickkal, de persze csupán munkaügyben, és megígérte nekem, hogy ha tud, segít a problémám orvoslásában - ugyanis neki is beszéltem a Sivárról.
Megígértem neki, hogy amit tudok utána megyek, de remélem, nem lesz valami nagy baj odalent, meglepő módon jól kordában tudják tartani azt itt élő tinédzser lények sokaságát, ezt mindig is csodáltam ebben az iskolában. Most viszont sietős lépteimmel az emeletre trappoltam, hirtelen - nagy hévvel nyitottam be a szobám ajtaján, de azonnal meg is torpantam amikor megláttam ott ülni apámat. A rég nem látott apámat. Hirtelen nem tudtam, káprázik e a szemem vagy halucinálok talán... vagy lehet, csak egy álom? Megcsípem a karom, de hamar konstatálom, fent vagyok és ő tényleg itt van.
- Apa? - Nagyot nyelek, miközben eszembe jut becsukni az ajtót magam mögött, mielőtt még valaki kérdezősködni kezdene. - Te meg mit keresel itt? Hogyan....? Nem lehetsz ilyen közel... - Fogalmam sincs mit mondhatnék, zavarodottan lépek az asztalomhoz és teszem oda le a holmimat, majd csak azután veszek magamon egy kis erőt és közelebb megyek hozzá, hisz úgy hiányzott, olyan jól esne a közelsége! Viszont hamar rájövök, ez nem lehetséges. Kicsit elszomorít ugyan, de mégis megnyugtató a tudat, hogy nem hozzuk a világra a pusztulást. Nem lenne kellemes.
- Így már értem. Apa... hol voltál eddig? - Hajtom le a fejem, a karkötőmmel kezdek babrálni.

soksok ● apa <3
●●




Hope Mikaelson
Tribrid
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
Egyedül, mint a kisujjam
Play by :
Danielle Rose Russell
Keresem :
Léptek száma :
15
Népszerûség :
0

Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 EmptySzer. Ápr. 17, 2019 3:41 pm





You are, and always will be... my Hope



Hope & Klaus


Cami életben volt. Mindvégig életben volt, míg én lassan az őrület szélére kerültem, sőt, ténylegesen az őrületbe is kergetett a tudat, hogy Hope-pal együtt őt is elveszítettem, méghozzá véglegesen. A dühöm csillapíthatatlan volt, miután megtudtam, mi történt Camille-lel, s hogy ki tette ezt vele; különösen az, hogy ki tette ezt vele. Tudtam, hogy Elijah megszabadult az emlékeitől, leginkább tőlem, mert félt, hogy nem tudná tartani a távolságot, de mégis... miféle ember vált belőle az ígéretünk emléke nélkül? Miután a dühöm kicsit leapadt, s már tényleg elhittem, hogy Cami ott van velem, biztonságban, kicsit megnyugodtam. Az elmém is nagyjából visszanyerte az állapotát, bár nem voltam teljesen önmagam. Nem az a Klaus Mikaelson, aki egykor.
Nem szívesen hagytam magára Camille-t, de látnom kellett Hope-ot, még ha ezt innen, Franciaországból is kellett megtennem. A megadott címhez mentem taxival, s nehezen uralkodtam magamon, szememet szinte végig a sofőr nyaki ütőerén tartottam. A vére illata minden másról elvette a figyelmem, egy örökkévalóságnak tűnt az út emiatt. A sofőr krákogása rántott vissza a valóságba, meg kellett ráznom a fejemet, hogy észhez térjek. A kezébe nyomtam a bankót, majd lassú mozdulatokkal szálltam ki a kocsiból.

- Mondtam már, nem ártom bele magam a vámpírok ügyeibe. Különösen nem a tiédbe, hibrid! - nézett élesen a szemembe, mire én felvontam a szemöldököm. Miért annyira nehéz a boszorkányoknak azt tenni, amihez értenek? Nem mintha feláldozni akarnék valakit, csupán... látni a lányomat. - Ezek szerint tudod, ki vagyok én. S azt is, hogy mire vagyok képes. - Széttártam a karjaim, hangszínem egyáltalán nem kedvességről árulkodott, valójában azt sem árultam el neki, kit akarok látni. Nem rá tartozott, ráadásul egyáltalán nem bántam, hogy tartanak tőlem mások. Féljenek csak, nem a szeretetüket, vagy tiszteletüket akarom kivívni, csak megkapni, amit akarok.
Egy kis győzködés után - amit inkább nem részleteznék - végül sikerült elérnem a banyánál, amiért jöttem. Összegyűjtötte a kellő hozzávalókat, s nekilátott a bűbájnak, míg én megpróbáltam összeszedni magam. Idegesen járkáltam fel, s alá, majdnem meg is gondoltam magam, mikor aztán bólintott. Most már nem volt visszaút. Egyik pillanatban még a lakásban álltam, a következőben meg pedig valahol egész máshol jártam. A fotók alapján Hope szobájában. Görcsbe rándult a gyomrom, és az ágyhoz sétáltam, meg akartam réinteni a takarót, amikor is észbekaptam, hogy nem vagyok itt valójában, fizikailag még mindig a boszorkány otthonában álltam. Mély levegőt vettem, s reméltem, hogy Hope felbukkan, addig is volt időm összeszedni a gondolataimat, amik egyelőre csapongtak, dühös darázsként ütköztek a koponyámnak.

405 szó △ dynastyHope szobája - Page 2 2453766849
©️

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖






“We were innocent once. This bloodlust was forced upon us by our parents, turning us from prey to predator. We are the demons lurking in the shadow, We are the savage villains in fairy tales told to children. But not for my child. Not for Hope. In her story, we are the knights in shining armour."

Klaus Mikaelson
Hibrid
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Kapcsolatban :
△ with my demons
Play by :
△ joseph 'bloody king' morgan
Keresem :
Elijah & Rebekah & Kol
Hayley & Marcel
Léptek száma :
34
Népszerûség :
1

Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 EmptyVas. Május 20, 2018 2:24 am

***

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Keresem :
Léptek száma :
469
Népszerûség :
0

Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hope szobája   Hope szobája - Page 2 Empty

Ajánlott tartalom


Hope szobája - Page 2 Empty
Vissza az elejére Go down
 

Hope szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette in the Darkness :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Salvatore Boarding School :: Hálókörletek-
^
ˇ