Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



A little party never killed nobody

Sonja Sinclair
Szomb. Okt. 20, 2018 4:55 pm



Igenis létezik fiú-lány barátság

Alexis Callaway
Szomb. Okt. 20, 2018 1:49 am



Jennifer Summers

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:57 am



Shawn Blackwell

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:16 am



Városi temetõ

Larissa Blackwell
Pént. Okt. 19, 2018 8:32 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Pént. Okt. 19, 2018 7:25 pm



Mosdó

Stephanie Stafford
Csüt. Okt. 18, 2018 4:25 pm



Aneliath

Always and Forever
Csüt. Okt. 18, 2018 12:44 pm



Jossie & Lizzie szobája

Elisabeth Saltzman
Kedd Okt. 16, 2018 5:42 pm



Galatoire's étterem

Stephanie Stafford
Kedd Okt. 16, 2018 3:51 pm
Nyerteseink
avagy a nyár díjazottjai
A nyár őrangyala
Always and Forever

A nyár női karaktere
Lara Blackwell & Lizzie Saltzman

A nyár férfi karaktere
Theodore Storm

A nyár párosa
Caroline & Stefan

A nyár játéka

A nyár előtörténete

A nyár alkotója
Elena Gilbert
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 7 6
Boszorkányok 9 2
Vérfarkasok 2 4
Hibridek 1 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 1 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 3 2
Emberek 1 2
Összesen 26 19

Share | 
 

 Jossie & Lizzie szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Jossie & Lizzie szobája   Kedd Okt. 16, 2018 5:42 pm


Stefan & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


Már az első pillanattól kezdve látom Stefan szemében az aggodalmat és a szomorúságot. Bár talán nem akarja ennyire nyilvánvalóan kimutatni, de abból, hogy itt van, már így is egyértelmű. Ő is, anya is, apa is... mind aggódnak értem, pedig igazából nem miattam kéne. Jól vagyok, túl leszek rajta. Kai-ra kéne összpontosítanunk. Arra, hogy itt van, hogy visszatérhet, hogy újra támadhat, és legközelebb talán nem is engem kap el, hanem Josiet, és mi van, ha neki nem lesz ilyen szerencsére? Tehetetlennek érzem magam. Nem akartam órára menni, nem hiányoznak most a kíváncsi tekintetek, meg a társaság úgy általában. A barátaim társasága, akikhez előbb-utóbb úgyis szintén eljuthat a pletyka, és kérdezgetnének, vagy a szánakozó pillantásuk kísérne minden felé. Ők nem érthetik, milyen ez. Én se nagyon értem.
Vérszegény mosolyt küldök Stefan felé, miközben ő helyet foglal, és közli, hogy nem is várja tőlem senki, hogy órán üljek most. A tekintetem leginkább azt üzeni, hogy „hát nem is tudom... de oké”. Persze a szüleim talán tényleg nem várják el tőlem, de én magamtól elvárnám, hogy összeszedjem magam, és ne itt szerencsétlenkedjek. Azt mutassam, hogy tök jól vagyok, mert tényleg nem akarom, hogy miattam parázzanak. Viszont ha már ellógtam, talán hasznosabb lenne a könyvtárban múlatni az időt, és utánaolvasni a démonoknak, vagy legalább a neten nézelődni, mert muszáj többet tudnom. Ki kell derítenem, mit tehetünk, hogy felkészüljünk, és megvédhessük magunkat.
Végig hallgatom Stefant, nem szólok közbe, egyelőre nincs kedvem beszélni, inkább csak figyelek, és a fülesemmel babrálok közben az ujjaim között. Aztán sóhajtok egyet, és újra felnézek rá.
- Szóval... öhm... azt gondolod, hogy Kai azért lett ilyen, mert az apja nem szerette? - ráncolom a homlokom. Talán van némi értelme. Magam sem tudom, miért érzem így, de azt hiszem, jó hogy ezt tudom. Kicsit segít. Jobban megérteni őt. Talán mert ha jobban értem, és jobban ismerem, kevésbé lesz ijesztő, a sötétben felbukkanó, megfoghatatlan mumus, aki álmaimban is kísért, és sokkal inkább valaki, aki valaha valóban egy emberi lény volt, és akivel bátrabban merek farkasszemet nézni legközelebb, ha erre sor kerülne. - És a nagyapám, Kai apja... ő milyen ember volt? Őt is ismerted, igaz? Amit eddig hallottam és olvastam a családomról, az olyan... fura – jegyzem meg a vállaimat vonogatva. Belegondolni, hogy egyszer meg kéne ölnöm Josiet, vagy neki engem... kész őrület. Ha bennünket is ilyen szellemben neveltek volna... Hogy is mondjam? Talán a génjeinkben van, hogy nem vagyunk teljesen normálisak.
- Azt mondtad, egy démont nem lehet bezárni és meggyógyítani... Ezt értem. De akkor mégis mit tehetünk? Mert valamit tennünk kell, kitalálni valamit, mielőtt visszatérne - pillantok fel újra Stefanra, és a takaróm sarkát gyűrögetem közben kissé idegesen. Az az igazság, hogy mindaz, ami itt eddig elhangzott, egyelőre nem nyugtatott meg. Remélem, van valami tervük már, vagy dolgoznak rajta, hogy legyen.


Paralyzed


there's always
a wild side to an innocent face


™️

avatar
Elszívó boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
✩ not anymore
Play by :
✩ Shelley Hennig
Keresem :
✩ my twin, Josie
Léptek száma :
18
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jossie & Lizzie szobája   Szomb. Okt. 13, 2018 10:20 pm



I've got your back, kid


Lizzie & Stefan
Amikor valami történik a szeretteimmel, hajlamos vagyok magamra vállalni, magamat hibáztatni, mintha én tehetnék arról, amit mások tesznek. Ezt a... nevezzük ösztönnek, sosem tudtam levetkőzni, s inkább próbáltam előnyt kovácsolni belőle. Mert rengeteg rosszat tettem az életem során, s ha valami balul sül el, mindig én próbálom helyrehozni, az elkövető ugyanis általában nem tesz semmit. Például Kai sem fog virágcsokrot, vagy bonbont küldeni Lizzie-nek, amiért elrabolta, de én vígaszt nyújthatok neki, amíg ki nem találjuk, hogyan győzzük le. Mert bármi is ő, boszorkány, eretnek, vagy démon, kell lennie egy módnak, hogy végezzünk vele, másban nem is próbálok hinni. Ha annak idején Jo családja csak úgy elfogadja, hogy az utolsó gemini ikrek is odavesszenek, most nem lenne ez a két csodálatos, csaknem felnőtt lány, hogy boldoggá tegye az életünket. Nem tudom, Ric-kel mi történt volna, vagy Caroline hogyan küzdötte volna le a vágyát, hogy valaha is édesanya lehet. Én pedig megkaptam azt, amiről még csak álmodni sem mertem, mert egykor lehetetlen volt.
Ahogy beléptem a szobába, Lizzie félig lerántotta a takarót, ami előtte a fején volt, a fülhallgatóját pedig kihúzza a fejéről. A szívemen mintha kettőt csavartak volna, borzasztó volt így látni őt, ijedten, elzárkózva a világtól. A vidám, huncut lányból mintha minden fény kiveszett volna. Nagy erőfeszítésembe telt, hogy kiűzzem a sajnálkozást, és a szomorúságot a szemeimből, de azt hiszem, utóbbit nem sikerült. Leültem az íróasztalnál lévő székre, az ágy felé fordulva, és bólintottam egyet a kérdésre, bár nyilvánvaló volt, hogy mindenről tudok. Caroline Ric után rögtön engem hívott fel, és még mindig a füleimben csengtek aggódó szavai, bennem pedig még az ütő is megállt. Ledöbbentett, hogy ez a lány mennyire erős, látszott rajta, hogy próbálkozik nem kimutatni az érzéseit. Olyan volt, mint Alaric, mikor minden fájdalma és vesztesége ellenére gondját viselte Elenának és Jeremy-nek. Lizzie-nek is fontosabb volt, hogy másokat ne lásson szenvedni, szerettem volna levenni ezt a terhet a válláról, de tisztában voltam vele, hogy úgysem hagyja majd. - A szüleid nem várják el tőled, hogy most a tanulmányaiddal foglalkozz, Lizzie. Pihenj, erősödj, a többit pedig bízd ránk. - kacsintottam rá, hogy kicsit oldjam a feszültséget. Nem akartam rögtön a lényegre térni, s megkérni, hogy ne csináljon semmi butaságot, volt elég baja így is, nem vágyott kioktatásra. - Nézd, én nagyon gyűlölöm őt.. Ugyanakkor hiszem, hogy senki sem születik gonosznak. - sóhajtottam egyet, mert pokolian nehéz volt megértőnek lenni valakivel, aki újból és újból a családod, a szeretteid életére tör. - De egy démont nem zárathatsz diliházba, vagy tömheted gyógyszerekkel. Számára már nincs megváltás, és ostobák voltunk, hogy annak idején azt hittük, elég ha bezárjuk. - Egész nap törtem a fejem rajta, miért nem végeztünk vele évekkel ezelőtt, amikor még megtehettük. Mindig kerestük a másik lehetőséget, a másik utat, mielőtt gyilkoltunk, de Klaust képesek lettünk volna megölni, ha sikerül, Kai pedig még nála is rosszabb volt. Ostobák voltunk, erre nincs más kifejezés. - Emberként sem volt különb, csak sötétséget láttál a szemeiben. Miután megismertük őt, és a történetét, egy kicsit Damonre emlékeztetett. Tudom, ez így elég meredek, egy pszichopatát hasonlítani a saját testvéremhez, viszont Damont legalább ennyire megvetette apánk, mint Kait az övé. - újabb sóhaj, és egy tarkóvakargatás után viszont kimondtam a lényeget, ami megkülönböztette őket. - Damon számára azonban van remény, Kai már veszett ügy. - Egy pillanatra Lizzie szemeibe néztem, aztán elkaptam a pillantásom, mert akárkiről is volt szó, utáltam ezt mondani, utáltam, ha valakit már nem lehet megmenteni. A családom élete fontosabb volt ennél, ezért is igyekeztem elengedni a lelkiismeretfurdalást, s arra gondolni, mi mindent tett már tönkre a lányok nagybátyja. Megölte Jo-t, majdnem őket is, elvette tőlünk Elenát, minek következtében Damont is elveszítettük, újra. Mintha ott tartottunk volna, ahol akkor, mikor bezártuk ezt a szemétládát a börtönvilágba. Ez nagyon elkeserítő, és legfőképp bosszantó volt.








“I think you were wrong about Caroline. I realized that I may not be able to explain what I feel for her, but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love in the messed up way that you and I have experienced it but
I think this could turn into something even better.”

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
Caroline is my beautiful wife
Play by :
paul "hottie" wesley
Léptek száma :
47
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jossie & Lizzie szobája   Pént. Okt. 12, 2018 6:40 pm


Stefan & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


Nem volt könnyű éjszakám. Ami egy kis mókázásnak indult, tiltott varázslásnak az elhagyott kunyhóban, egy semmitmondó diákcsínynek, az majdnem az életembe került. Szembe kerültem Kai Parkerrel, a nagybátyámmal, egyes egyedül, aki hasba szúrt, megfenyegetett, az anyám emlékével gúnyolódott, a húgom életével tréfálkozott... Azt hiszem, igen kevésen múlott, hogy élve kerültem ki ebből, hogy el tudtam botorkálni az irodáig, és anyának, mármint Caroline-nak sikerült megmentenie. És ezt mostanra valószínűleg már az egész családom tudja. Igencsak gyorsan terjednek a hírek errefelé. De ezt most kivételesen nem is bánom, hisz talán mindannyian kelleni fogunk ahhoz, hogy ezt a problémát megoldjuk. Nem ismerem jól a bácsikámat, nem is sokszor találkoztam vele eddigi életemben, és azokról a találkozásokról sincs sok saját emlékem, de azt tudom, hogy valahányszor újra felbukkant, visszatért a szeretteim, vagy a megboldogult Parkerek életébe, az valaki számára rosszul végződött. És most sem akar mást, mint gyilkolni, bosszút állni rajtunk – elsősorban Josien és rajtam – valamiért, amihez aligha volt sok közünk, de egy pszichopatánál nem érdemes az okokat vagy válaszokat keresni.
Egyben vagyok, még élek, ez egy fajta kisebb győzelem. Egyelőre biztonságban vagyok itt, a suliban, a barátaim és a családom körében, de tudom jól, hogy ez csak átmeneti. Megint el fog jönni. Ez a gondolat pedig nem sokat hagyott aludni az éjjel. Jobbára csak nyugtalanul forgolódtam, legfeljebb röpke tíz percekre hunytam csak le a szemem. Fáradt vagyok, kissé még mindig rémült, de nem is annyira magam miatt, mint a testvérem és a többiek miatt, és a tény miatt, hogy Kai már nem boszorkány és nem vámpír, hanem démon. Egy démonnal mégis hogyan lehet felvenni a versenyt? Tele vagyok kérdésekkel, és kétkedéssel, és félelmekkel, de tudom, hogy erős vagyok, vagy legalábbis az leszek, amint mindez kicsit letelepszik bennem, és hinni akarom, hogy megtaláljuk majd a megoldást. Egyelőre azonban még kicsit nehéz az estéről beszélnem, pontosan ezért is kerültem el Josiet is, mióta csak hajnalban kipattantak a szemeim. Megvártam, amíg órára megy, vagy reggelizni, és csak azután tértem vissza a szobánkba. Most még nem akarok beszélni vele a tegnap estéről, mert nem akarom megijeszteni a pánikolásommal őt is. Úgyhogy most csak magamban gubbasztok itt, fejemre húzva a takarót, zenét hallgatva a fülesemmel, és készen rá, hogy  alvást színleljek, vagy bevessem magam a szekrénybe, ha valaki keresne, és mondjuk elrángatna az óráinkra. Ám amikor végül nyílik az ajtó, olyasvalaki lép be rajta, akire most valamiért nem is számítottam. Pedig gondolhattam volna, hogy Caroline hamar őt is beavatja.
- Szia – pillantok fel rá, majd leengedem a takarót a fejemről a vállaimig, és kiveszem a füleseket. - Anya elmesélte, mi történt, igaz? - sóhajtok, aztán egy vállvonással intek egyet az íróasztalom melletti székre, hogy nyugodtan üljön le, ha szeretne. Igazából egy pillanatra elfog az érzés, hogy odarohanjak, és megöleljem, de ezt az ötletet hamar elvetem. Nem akarom, hogy gyengébbnek és sebezhetőbbnek tűnjek, mint amilyen egyébként is most lehetek. Nem akarom, hogy még inkább aggódjanak értem. Tudom jól, én voltam a hülye, amiért ismét kiszöktem. Ha nem lógok ki megint a szobámból, ha maradok itt, a fenekemen, ez az egész nyilvánvalóan meg sem történt volna. De Stefan olyan, mintha a második apám lenne... vagy valami olyasmi. Kicsit bonyolult ez a család, és az sem sokat könnyít a helyzeten, hogy ő is, és anya is külsőre olyanok, mintha nagyjából velünk egykorúak lennének... De hát ki akar normális családot, amikor elszívó boszorkányként lehet egy ikre, egy vadász apja, meg vámpír pótszülei, és egy pszichopata démoni nagybátyja?
- Csak ne mondd el neki, hogy lógok óráról, oké? - kérdezem egy sunyi mosollyal, ami igazából most csak árnya a tőlem megszokott gyakori, szemtelen vigyornak. - Te találkoztál vele régebben is, ugye? Mármint Kai-jal. Ismerted őt még előttünk is. Akkor is ilyen... őrült volt, amikor még... halandó volt? - kérdezem, és lehet, hogy kicsit furcsa a kérdés, de... azt hiszem, csak próbálom jobban megérteni, miért ilyen. Hogy miért akar ennyire megölni bennünket.


Paralyzed


there's always
a wild side to an innocent face


™️

avatar
Elszívó boszorkány vagyok
Kapcsolatban :
✩ not anymore
Play by :
✩ Shelley Hennig
Keresem :
✩ my twin, Josie
Léptek száma :
18
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jossie & Lizzie szobája   Csüt. Okt. 04, 2018 8:37 pm



I've got your back, kid


Lizzie & Stefan
Az erdőben kerestem menedéket, ahol magam lehetek a gondolataimmal. Évekkel ezelőtt hetente egy-két alkalommal a fák közé kényszerültem a "különleges diétám" miatt, s akkor egyáltalán nem volt a szívem csücske ez a hely, de most már hiányzott. Az utóbbi időben rengetegszer vágytam a magányt, nem mintha boldogtalan lettem volna, de igyekeztem titkolni Caroline elől, mennyire hiányzik a bátyám, s hogy mennyire aggódok Elena miatt. Gyanítom nem sok sikerrel, mert ő mindig is észrevette, ha bántott valami, már akkor is, mikor csupán legjobb barátok voltunk. Ő az a fajta nő volt, aki tudta, ha valakinek problémája van, s általában nem hagyta szó nélkül, de velem ezidáig kivételt tett. Itt, az erdőben viszont nem kellett rejtegetnem semmit, apró állatok neszén, s a gondolataimon kívül nem hallottam semmi mást. Most különösen szükségem volt a csöndre, s nyugalomra, hogy előálljak valami ötlettel. Tegnap este, mikor Care felhívott azon az aggodó hangon, rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben, de mikor kiejtette Kai nevét a száján, hirtelen nem jutottam levegőhöz, talán még a szívem is abbahagyta egy pillanatra az újabban megszokott, zaklatott dübörgést. Egy teljes perc biztosan eltelt, mire reagálni tudtam feleségem riadt, roppant dühös panaszáradatára. De Lizzie jól volt - már amennyire jól lehet valaki azután, hogy a saját nagybátyja támad rá. Care viszont befészkelt az irodájába, mert tudta, hogy Lizzie nem örülne, ha az ágya mellett rostokolna, de haza nem volt hajlandó jönni, amit megértettem.
Néhány óra fejszellőztetés,és séta után hirtelen elhatározásra jutottam, látni akartam az említett lányt. Még tisztán láttam magam előtt az ikreket egészen kicsinek, úgy tűnt, mintha tegnap lett volna, hogy pici tüll szoknyában ugrándoztak, gondtalanul, boldogan. Az, hogy Kai újra feltűnt a színen, leírhatatlanul dühössé tett, mindenáron szerettem volna megvédeni a csöppségeket, akik most már csaknem felnőtt korba léptek, s akik nagyon fontosak voltak számomra. Volt nekik édesapjuk, aki nem én voltam, de életük minden pillanatában igyekeztem éreztetni velük, hogy rám is ugyanúgy számíthatnak, mint a szüleikre. Az erdőben való bolyongás pedig nem segíthetett rajtuk, heteket, hónapokat is tölthettem volna ott egymagam, akkor sem jövök rá arra, hogyan takarítsam el azt a patkányt az életünkből.
A rólam elnevezett iskola kapujában egy pillanatra megálltam, miután nagyjából három másodpercembe telt, hogy az erdőből odaérjek a vámpír sebességemnek köszönhetően, de nem hezitáltam sokat. Tudni akartam, hogy érzi magát ma Lizzie a történtek után, sokkal hasznosabb cselekedetnek éreztem ezt, mint kóvályogni a fák között, elmerülve a gondolataimba, amiket még csak hallani se akartam. Nem először jártam az iskola folyosóit, hiszen ha kellett, szívesen besegítettem amiben csak kellett, bár hivatalosan nem akartam részt venni az oktatásban, vagy az igazgatásban. Az egész intézmény csupán egy a jócselekedeteimből, amikkel törleszteni próbáltam a sok rosszat, amit elkövettem. A lányok szobáját könnyedén megtaláltam, és néhány halk kopogtatás után - ha jött válasz -, benyitottam. Rögtön Lizzie-re tévedt a tekintetem, aki úgy tűnt, igencsak a gondolataiba mélyedt, de hát mi mást tehetne az ember, miután a rokona így "meglepi"? Én sem repestem az örömtől, mikor Damon űzött velem hasonló játékot, azzal a különbséggel, hogy neki sosem volt szándéka, hogy végezzen velem, Kai viszont... Megpróbáltam nem gondolni rá, én mit művelnék a legidegesítőbb emberrel, akit valaha is ismertem, pedig hé, még magának Klaus Mikalesonnak is cimborája voltam egykor! - Csak azért jöttem, hogy megnézzem, minden rendben van-e veled. Remélem nem zavarok. Ha inkább pihenni szeretnél, elmehetek. - Ajánlottam fel felemelt kezekkel, és egyelőre nem moccantam el túlzottan az ajtótól.




remélem kezdőnek megfelel   





“I think you were wrong about Caroline. I realized that I may not be able to explain what I feel for her, but it is something. And yeah, maybe all love isn’t true love in the messed up way that you and I have experienced it but
I think this could turn into something even better.”

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
Caroline is my beautiful wife
Play by :
paul "hottie" wesley
Léptek száma :
47
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Jossie & Lizzie szobája   Vas. Május 20, 2018 2:25 am

***

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
420
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jossie & Lizzie szobája   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Jossie & Lizzie szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Mystic Falls :: Salvatore Boarding School :: Hálókörletek-
^
ˇ