Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Ronan Scadding - Se veled, se nélküled

Amarilla Van Selm
Yesterday at 11:21 pm



Szükségem van egy új helyszínre

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Amarilla szobája

Always and Forever
Yesterday at 10:42 pm



Charlotte "Charlie" Gray

Charlotte Gray
Yesterday at 10:24 pm



Ipswich, USA, Danvers kúria - Caleb & Amarilla

Amarilla Van Selm
Yesterday at 10:08 pm



Asztalok

Zoey L. Nightingale
Pént. Dec. 07, 2018 7:55 pm



Dino Winslow

Dino Winslow
Csüt. Dec. 06, 2018 8:47 pm



Jossie & Lizzie szobája

Stefan Salvatore
Kedd Dec. 04, 2018 11:29 pm



Hiányzásnapló

Isaac Lestrange
Kedd Dec. 04, 2018 3:38 pm



Maverick Stone

Isaac Lestrange
Kedd Dec. 04, 2018 2:46 pm
Nyerteseink
avagy az ősz díjazottjai
Az ősz őrangyala
Reagan Blair

Az ősz női karaktere
Elisabeth Saltzman

A ősz férfi karaktere
Isaac Lestrange

Az ősz párosa
Damon & Elena

Az ősz játéka

Az ősz előtörténete
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 8 4
Boszorkányok 10 5
Vérfarkasok 3 3
Hibridek 0 1
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 0
Eretnekek 1 1
Szirének 2 0
Démonok 1 3
Vadászok 3 3
Emberek 1 1
Összesen 29 21

Share | 
 

 Brooklyn Bridge

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Vas. Nov. 25, 2018 3:13 pm



To: Damon Salvatore


the night we met






A szavai egy picit, a szívem legmélyén fájtak. Érezhető volt, mennyire nem számítok Damonnek, de ez nem volt meglepő… sosem én kellettem neki. Mindig csak egy pótlék voltam, Katherine hasonmása és nem több. Gyűlöltem Damont azért, amiért kihasznált. Kívülről nem látszott, hogy bármennyire is megérintettek volna a szavai. Mosolyogtam, s fel is nevettem.
- Abban mi a buli, ha önmagamat ölöm meg? Sokkal viccesebb, ha a Te kezed által halok meg… talán… - Nem fejeztem be a mondatot hangosan, csak magamban: „...visszakapcsolsz, ha én meghalok. Ha jelentettem neked valamit…” Elgondolkoztam ezen, majd megráztam kissé a fejemet.
Nem tágítottam, nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy elsétálok és hagyom, hogy tovább gyilkolásszon kedvére, mint valami őrült. Láttam, hogy sikerült felbosszantanom, de nem ijedtem meg, hiszen ez volt a célom. Minél inkább kihozni a tűréshatárából, hogy valami olyasmit tegyen, amit megbánhat.
- Húú, a kegyetlen mosolyod, Damon… mindjárt megijedek. – Megjátszott ijedtséggel a tekintetemmel kissé összehúztam magamat, majd felnevettem. Aztán előttem termett és éreztem, ahogy a kezével átszakítja a bőrömet, húsomat, s a szívemig hatol. Felnyögtem, majd a csuklójára csúsztattam lassan a kezemet. Tökéletes halál. A férfi tekintetébe fúrtam a sajátomat és közelebb húzódtam hozzá. Egy pillanatra, mintha megmoccant volna a lelkem mélyén valami, miközben őt néztem és az illatát éreztem az orromban. De aztán emlékeztettem magamat arra, hogy mit kell tennem.
- Kár, hogy te nem vagy képes megölni engem… így hát… valaki másnak kell ezt megtenni, nem igaz? – Suttogtam, aztán nyeltem egy nagyot. – Ég veled, Damon. – Nem hagytam, hogy reagálhasson. Erősen rántottam egyet a kezén, amiben ott volt a szívem, s ezzel a lendülettel kitépte a testemből. Még annyi időm volt, hogy rámosolyogjak, mielőtt elkezdtem volna kifehéredni. A karjaiba zuhantam, vagy a földre, attól függ, hogy ő hogyan reagált a halálomra.
Hiszen meghaltam. Legalábbis… nagyon úgy festett, nem igaz? Damon Salvatore keze által és persze az én közreműködésemmel. Ám a történet egy árnyalatnyival bonyolultabb. Vissza fogok térni.

317 words ••• Killing Our Memories ••• note:  ég veled, Damon     ••• kredit




Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Csüt. Nov. 08, 2018 11:21 am

To: Elena Gilbert
May we meet again

Valószínűleg, ha nem lettem volna éppen kikapcsolt állapotban, már rég rájöttem volna, hogy mire ment ki ez az egész játék, hogy Elena, vagy pontosabban az, aki ideküldte őt, mit akart elérni ezzel az egész komédiával. De tudjátok, úgy, hogy nem igazán éreztem semmit, nem értettem, miért lett volna olyan nagy ügy bántani Elenát. Azzal tisztában voltam, eddig miért nem tettem meg – nem fűzött semmilyen érdek ahhoz, hogy kioltsam az életét, még csak mulattató se lett volna -, ő meg folyamatosan úgy viselkedett, mintha pontosan erre akart volna hajtani. És ez azért, valljuk be, bosszantott. Vagy bárhogy is nevezzük ezt az érzést, ami folyamatos hátrálásra és inkább menekülésre késztetett.
- Miért, szeretnéd, ha kipróbálnánk? – nevettem fel cinikusan, miközben széttártam a karjaimat. – Ugyan, Elena, most komolyan csak azért jöttél utánam New Yorkba, hogy megadd nekem az életed kioltásának a nemes lehetőségét? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, de még mindig hitetlenkedő mosollyal az arcomon. – Ez azért tőled is önteltség, nem gondolod? Ha annyira meg akarsz halni, miért nem kéred meg Katherinet? Fogadni mernék, hogy gondolkodás nélkül megtenné, ha megkéred – magyaráztam neki egy vállvonás kíséretében, bár az a számomra is rejtély volt, hogy eddig ez miért nem történt meg. – Vagy van is egy jobb ötletem! Öld meg saját magad – húztam kegyetlen mosolyra az ajkaimat. – Legalább megspórolnád azt, hogy mások is szemtanúi legyenek annak a nem túl felemelő látványnak, amikor a nagy haláltusád közepette kimúlsz véglegesen – tanácsoltam neki némileg szórakozott hangnemben, habár a szavaimat teljesen komolyan gondoltam. Minek kellene nekem arra fecsérelnem a drága, szórakozással is eltölthető időmet, hogy őt megöljem? Hallatlan.
Sajnálatos módon, az sem hatotta meg túlzottan, amikor jó messzire elhajítottam, mert ugyanúgy folytatta a nonszensz dumáját és ugyanúgy nem volt hajlandó faképnél hagyni. Csak sértegetett és sértegetett, el akarta érni, hogy felbosszantson, de van egy jó hírem, sikerült! Habár nem látszott az arcomon annyira, csak ha alaposan megfigyelte a bőrömön lévő ráncokat, vagy azt, ahogy az állkapcsomat összeszorítottam. Bár valójában talán nem is annak nevezném ezt az érzést, hogy felbosszantott, mert idegesnek nem mondtam volna magam, inkább csak irritált és szerettem volna minél előbb befogni valahogy a száját. Na jó, lehet mégis csak sikerült felbosszantania…
- Kérdezd meg ezt az áldozataimtól, drágám. Áh, várjunk, hiszen tőlük nem tudod, mert már meghaltak. Feltéve, ha követed őket – jelentettem ki hirtelen, miközben kegyetlen mosolyra húztam az ajkaimat, kivillantva a vámpírfogaimat és a véreres szemeimet. Mielőtt azonban akár egy másodpercre is feleszmélhetett volna, én már ott is teremtem előtte, és habozás nélkül ismét átdöftem a mellkasát, hogy markomba véve a szívét jól megszorítsam azt.
- Tudod, Elena, ebben teljesen igazad van. Ha nem zárom le itt és most végleg a kettőnk ügyét, akkor te akkor is kísérteni fogsz, amikor én nem akarom, mert mást sem tudsz tenni, csak ráakaszkodni másokra. Úgyhogy most örökre búcsút intünk egymásnak – jelentettem ki, majd már felkészültem arra, hogy kitépjem a szívét, azonban… képtelen voltam rá. Volt valami, ami nem engedte, hogy egy centinél is jobban megmozdítsam a kezemet. S minden, ami ezt követően történt, olyan gyors volt, hogy még felfogni se volt időm…

500 words ❖ Runnin' ❖ Bye bye Elena






Hold on I still want you. Come back I still need you
Please don't leave me



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
10
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Kedd Okt. 16, 2018 3:30 pm



To: Damon Salvatore


the night we met






Nevetnem kellett a szavaira. Nem, egyáltalán nem kötődtem hozzá, csupán azért jöttem, hogy valamifélemódon bosszút álljak rajta, mindazért, amit velem tett. Azért, amiért kihasznált, átvert és pótléknak használt… Azonban egy szót sem szóltam, hagytam, azt higgye, igaza van. A megszállottja vagyok és a többi. A továbbiakra mosolyra húzódtak az ajkaim.
- Oh, ezt kihívásnak veszem, jó? – Kérdeztem vissza még mindig mosolyogva. Nem tudok semmi olyat mondani vagy tenni, amivel a lelkébe gázolhatnék? Ugyan már! Én magam pontosan tudtam, hogy de: tudnék. Csak nem most akartam. Még nem. Még szórakozni vágytam, kiélvezni azt, hogy itt játszhatok vele, mint valami bábbal. Bár a játék kölcsönös volt. Szórakoztattuk egymást.
Ellökött magától, de a mosolyomat, a jókedvemet ez sem tudta eltörölni véglegesen. Sőt. Visszasuhantam hozzá és megcsókoltam. Kíváncsi voltam, erre mit lép, habár azt nem vártam, hogy visszacsókol… de megtette. Ugyanakkor nem dőltem be neki és nem is indított el bennem semmit. Magához húzott, mint aki nem akar elengedni és mint aki örül, hogy újra a karjaiban tarthat. Aztán hirtelen változott a helyzet, ujjai a torkom köré fonódtak, de továbbra sem ijedtem meg tőle. Rekedtes hangon szólaltam meg, miközben a csuklója köré fontam az ujjaimat.
- Ezek csak szavak, Damon… de még mindig nem ártottál. Fojtogatsz, nagy ügy. A szívem vajon kitépnéd-e, mondd? – Néztem mélyen a tekintetébe, aztán a kezem lassan lecsúszott a csuklójáról. Éreztem, hogy a nyakamnál felsérti a bőrt, éreztem a vérem szagát is, ami kiserkent, ám nem zavart. Nem, mert igazából azt akartam, hogy bántson. Azaz, úgy fogalmaznék, tudtam, hogy bántani fog, de nem menekültem.
Aztán egy hang a fejemben azt súgta, hogy folytassam azt, amit elkezdtem. Ezt az értelmetlennek tűnő macska-egér játékot, s végezetül ölessem meg magam Damonnel. Olyan volt ez a hang, mintha… Sierrától jött volna. Két pillanattal később azonban újra csak Damonre tudtam koncentrálni, aki ebben a pillanatban dobott el engem, így hát a földre estem, s csúsztam is még néhány métert. A kezeim felhorzsolódtak, a fejemet is bevertem, de valamiért nem hatott meg.
- Csak ennyire vagy képes? Ennyire telik a nagy gyilkos vámpírtól? – Pillantottam el a férfi felé, miközben a lábaimat felhúztam, s kezeimmel támaszkodtam meg magam mellett. Felnevettem, majd végül lassan, ráérősen álltam fel, leporolva a ruhámat. Újból elindultam felé.
- Tudod, addig foglak kísérteni, mint valami gonosz kis manó, amíg ki nem oltod az életem. Mit gondolsz, meddig fogunk játszani egymással? – Lépteim kimértek voltak és lassúak, de aztán megálltam, három lépésre tőle. Egyik kezemet a csípőmre csúsztattam, fejemet kissé megbiccentve oldalra. Tekintetemet az övébe fúrtam és nem eresztettem. Halvány, kihívó mosoly pihent az arcomon.

420 words ••• Killing Our Memories ••• note:       ••• kredit




Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Vas. Okt. 14, 2018 9:46 am

To: Elena Gilbert
May we meet again

Az egész találkozó kezdett egy igen nevetséges tragikomédiába átfordulni. Már alapjáraton, ha nem lettem kikapcsolt állapotban, azon fennakadtam volna, hogy Elena Gilbert mégis mi a fenét keres itt, miután három évvel ezelőtt szőröstül, bőröstül eltűnt. És ahogy elnéztem, haja szála se görbült. Látszólag legalábbis. De valami megváltozott benne. Az emlékképek, amik éltek bennem róla, egyáltalán nem ilyennek mutatták őt. Próbálta eljátszani az ártatlan kislányt, de képtelen volt sokáig türtőztetni magát. Ami jobb is volt. Ugyanis nem állt neki túl jól ez a szerepjáték. És bármennyire is szeretett volna megbántani a szavaival, nem igazán jött össze. Sajnos, a dolog kölcsönös volt.
Kezdett felettébb irritálni, ahogy bizonygatni akarta, hogy jobb nekem, ha visszakapcsolok, mert ő már itt van, és soha többé nem hagy el bla bla bla. Csak teátrálisan megforgattam a szemeimet erre, de másképp nem reagáltam a szavaira. Feleslegesnek éreztem, hogy több másodpercet pazaroljak a drága időmből arra, hogy neki próbáljam bizonygatni, mennyire nem érdekel már, hogy él-e vagy hal.
Csak mindentudó mosolyt villantottam a lányra, amikor azt mondta, ő már a maga ura. Ő lehet ezt gondolta, de ha bármilyen kapcsolatban állt a nőstényördöggel, elég kis esélye volt annak, hogy nem került máris a bűvkörébe. Az a nő egy vipera. Édes szavaival a bőröd alá kúszik, kitapogatja a gyengepontjaidat, s anélkül, hogy észrevennéd, beléd mártja a fogait. Úgyhogy, milyen jó volt, hogy engem már nem fenyegetett ez a veszély!
- Nos, ha így gondolod, akkor az nekem csak jó. Ugyanis minket már semmi nem köt így össze. Ám tudod, sokféle kötődés létezik. És te jól láthatóan, eléggé a megszállottammá váltál – villantottam rá egy széles mosolyt, hiszen bármennyire is akarta tagadni, még mindig én voltam az, aki meghatározta őt, az életét. Lehet nem érzett irántam semmit, csak gyűlöletet, de tudjátok, az is egyfajta érzelem, és ha képes volt egészen New Yorkig eljönni azért, hogy engem kínozzon, én azt mondanám, még mindig nem tudott elszakadni tőlem.
- Elena, csak hogy tisztázzuk most már ténylegesen. Nem érdekel engem sem Katherine, sem te, még Stefan sem. Ha azért jöttél, hogy engem kínoz, nos, akkor megszívtad. Nem tudsz semmi olyat tenni, amivel képes lennél a lelkembe gázolni – feleltem a lehető legnagyobb bizonyossággal a hangomban. Hiszen, kikapcsoltam. Nem éreztem semmit, így nem is volt módja, hogy bármilyen formában kínozni tudjon.
De természetesen, bármennyire szerettem volna végre véget vetni ennek a kellemetlen találkozónak, Elena nem igazán mutatott hajlandóságot arra, hogy elmenjen. Még amikor ellöktem magamtól, akkor is csak nevetgélt, mint egy buta liba, aki azt hiszi, tud szórakozni rajtam. Minden bizonnyal ez járhatott abban az aprócska kis fejében, ugyanis mielőtt akár feleszmélhettem volna, ő már tépte is le rólam a pólót, miközben vadul megcsókolt. Lehetséges, hogy azt hitte, ezzel el fog érni valamit, hogy ki tud csikarni belőlem valamilyen érzelmet, de őszintén szólva… még magamat is megleptem azzal, hogy mennyire nem éreztem semmit. S nemcsak azért, mert ki voltam kapcsolva, hanem azért is, mert ez az Elena így képtelen elérni azt, amit akart nagy valószínűséggel. Mindenből, amit tett, hiányoztak az érzelmek, a szerelem. Ki a fenét tudott volna elcsábítani így? De úgy döntöttem, beszállok kicsit a játékba.
Visszacsókoltam, egyik karommal átölelve a derekát, hogy közelebb húzhassam magamhoz. Szinte minden porcikánk összeért, aztán a másodperc tört része alatt a szabad kezemmel elkaptam a nyakát, és szorosan megragadtam azt, mintha meg akarnám fojtani. A torkánál fogva megemeltem a testét, és persze el is toltam magamtól, miközben egy kegyetlen mosolyt villantottam rá.
- Na mi az, Elena, azt hitted, csak te vagy arra képes, hogy árts nekem, vagy szórakozz velem? Alábecsülsz, s ez lesz a végzeted – tettem hozzá fenyegetően, majd úgy megszorítottam a nyakát, hogy a vére is kiserkent kissé, s mindenféle finomkodás nélkül messzire hajítottam a testét, amennyiben ő nem tett semmit, hogy ezt megakadályozza.

616 words ❖ Runnin' ❖ Hát szia Elena






Hold on I still want you. Come back I still need you
Please don't leave me



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
10
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Pént. Okt. 12, 2018 3:48 pm



To: Damon Salvatore


the night we met






Oh, hát persze, hogy nem tartozik hozzám. Sosem volt így, hiszen sosem szeretett igazán. Belém kapaszkodott, mert emlékeztettem a szeretett nőre, de hogy őszinték lettek volna az érzései… nos, aligha. Érdekes, hogy az emberek a külsőségeket részesítik előnyben, hm? Minden egyes mondatát kommentálhattam volna magamban, de végül lemondtam róla, hiszen regényeket szőhettem volna a fejemben. De nem érdekelt túlzottan a dolog. Csak az, amiért idejöttem. Kínozni Damon Salvatorét. Hiszen ez volt a dolgom, ha nem lett volna eddig teljesen egyértelmű.
- Nem foglak elhagyni, Damon… tudom, hogy szükséged van rám, rendben? Ki vagy kapcsolva, elvesztetted az irányítást, de hidd el, hogy együtt megoldjuk, mint mindig… hiszen emlékszel te is, nem? Mellettem jobb vagy. Jobb, mint… most. – Néztem végig rajta lassan, majd tettem felé néhány lépést. Ezután sértettem fel a nyakát és bújt elő az új énem. Nem bántam, hogy látja. Nem szégyelltem magam, sőt, őszintén szólva neki és a többieknek lett volna okuk szégyenkezni… hiszen ők árultak el engem.
A következő szavai megleptek, mint valami övön aluli ütés.
- Ouch, Damon… ez most szíven ütött. – Pillantottam rá, de az arcomon nem látszott semmiféle fájdalom, vagy megbántódás, csak egy mosoly. – A magam ura vagyok… most már. Eddig hagytam magamat befolyásolni, de már nem. – Sierra nem irányított, hiszen mindent, amit mondott, én is ugyan úgy akartam. Ahogy Katherine nem irányított engem… hiszen hasonló célokat képviseltünk immár. – S tőled, Damon, igenis elszakadtam. Hiszen nem régebben nem tudtalak volna bántani, nem igaz? – Költői kérdés volt, hiszen nem vártam választ rá. Csak megszorongattam jobban a szívét, mely a markomban pihent.
- Tudod, Damon, pont azért jöttem ide, hogy… kicsit megkínozzalak. De így kicsit sem mókás, hogy nem szenvedsz. – A számat húztam, egy pillanatra pedig az ajkaira tévedt a tekintetem. Vajon mit tenne, ha megcsókolnám? Szórakozásból. Aztán visszapillantottam rá, Katherine-t emlegetve, mire a reakciója a nevetés volt.
- Nem kell átverned, hiszen már nem érdekel, hogy ő volt mindig is az Első és Igazi a számodra. – Vontam vállat, aztán elengedtem őt, a szívét, s ezután ő volt az, aki az enyémet kapta el. Milyen eredeti ötlet… fantáziadús… leutánozni a másikat, huh? Azt hittem, ennél kreatívabb ez a Damon Salvatore…
Viszont nem mutattam nagy érdeklődést, így őt sem érdekelte sokáig a helyzet. Elengedett, majd ellökött, így nevetve léptem hátrébb. Aztán a hajamba túrva igazítottam rajta, a vállam felett dobva hátra.
- Te vagy a szórakozás, Damon… - S nem fogok elmenni. Tettem hozzá gondolatban, majd odasuhantam hozzá és erőszakosan, hirtelen csókoltam meg őt, miközben a felsőjéért nyúlva letéptem róla szinte. Mit akartam ezzel elérni? Magam sem tudom. De azt tudtam, hogy addig fogom bosszantani őt, amíg meg nem öl… hiszen, ha semmit nem jelentek neki, nem lehet nagy ügy megölnie engem, nem? S mintha Sierra is azt mondta volna, hogy érezzem jól magam… és játsszak, ameddig csak tudok. Nos, ez egy jó tanács volt a részéről.

469 words ••• Killing Our Memories ••• note:    ••• kredit




Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Pént. Okt. 12, 2018 1:19 pm

To: Elena Gilbert
May we meet again

Persze amikor szóba hoztam Stefant, egyből tette az ártatlant, mint ahogy azt a múltban is tette. Mintha ne lett volna a napnál is világosabb, hogy a két fivér közül melyikhez húz jobban a szíve. Stefan volt a jófiú, a hős, aki mindig kedves volt, aki mindig mindent jól megoldott, és aki reménytelenül szerette magát feláldozni minden pitiáner ügy érdekében – de persze ezek a szemében nagy hőstetteknek tűntek. Mindezzel vezekelni akart a múltban elkövetett, szörnyűséges gyilkosságokért, szóval valójában… Nem, Stefan semmiben sem volt jobb nálam. Csak egy álarcot viselt, megjátszotta magát mindig is, hogy eltitkolja a sötét foltokkal szőtt múltját. Ellenben én… Nos, engem nem kedveltek soha, mert én mindig annak mutattam magam, aki valójában voltam – egy szörnynek. Elenának is annak idején biztosan azért tetszettem meg, mert volt bennem sötétség dögivel, és hát, valljuk be, röviden azért buknak erre a csajok. Mindenesetre, mindez már nem is számított. Egyikőjük sem jelentett számomra semmit csupán egy-két névnél, hozzá párosított arccal. A közös történetünk már a múlté volt, én egy új fejezetet nyitottam az életemben, és ebbe nem fognak belepofátlankodni ők is.
- Csak hogy felvilágosítsalak, drága Elena Gilbert, te lehet úgy érzed, hogy hozzám – böktem a mellkasom felé – tartozol, csakhogy én nem tartozok hozzád – mutattam ekkor az ő mellkasa felé. – Nincsen szükségem rád, szóval akár sarkon is fordulhatsz, és… Mondjuk, elmehetsz? Tehetünk akár úgy is, hogy soha az életben nem ismertük egymást, és aztán szépen békésen élhetjük mindketten a saját kis életünket, nos, mit szólsz? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, de persze mindez üres hablaty volt csupán. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy sántikál valamiben, és hát, amikor közeledni kezdett felém, majd meg is karmolt, akkor bizony már teljesen biztos voltam abban, hogy valami céllal keresett fel.
Amikor látta, hogy nem hátrálok meg vagy húzódok el előle, sőt, élvezettel tekintettem a gonoszul csillogó szemeibe, akkor még jobban rákontrázott a dolgokra. Már nemcsak karmolta a nyakamat, hanem konkrétan belém is harapott, és inni kezdett a véremből. Tudjátok, ez a vámpírok esetében egyfajta bensőséges kapcsolatot hoz létre, de kikapcsolt állapotban, nos, hagytam hadd csinálja. Ha megölni akart volna, rögtön azzal indított volna, és nem éppen a véremet szívná… A szó szoros értelmében is.
- Tudod, Elena, amikor legutóbb a véremből ittál, még a sarjam voltál. Látom, nehéz levetkőzni a régi szokásokat, igaz? Muszáj valakinek az irányítása alatt állnod, különben nem tudod, hogy mit tegyél, vagy hogy egyáltalán ki legyél – húztam önelégült mosolyra az ajkaimat. – Még kikapcsolt állapotban is meg tudom mondani, hogy soha nem leszel képes teljesen elszakadni tőlem – tettem még hozzá, már csak azért is, hogy tovább bosszantsam őt. Mert hát, nem éppen tűnt úgy, mint aki annyira repesne az örömtől, hogy régi nagy-nagy szerelmét újra láthatja.
Amikor végre abba tudta hagyni a nyakam csókolgatását, kimutatta a foga fehérjét. Papolt valamit arról, hogy végre tisztán látja, kikben bízhat meg, és kikben nem, amit nem igazán értettem, hogy pontosan hogyan is ért, vagy miért mondja, de nem érdekelt eléggé ahhoz, hogy bővebb magyarázatot követeljek tőle.
- Az egyetlen bökkenő, drága Elena, hogy ha ennyire biztos vagy abban, hogy tisztán látsz, és hogy kikben bízhatsz meg, miért jöttél utánam egészen New Yorkig? Mert valahogy van egy olyan sejtésem, hogy nem én állok a megbízható személyek lista élén – mosolyogtam rá kissé kioktatóan, vagy talán lenézően, a fene se tudja. Szórakoztatott valamelyest a szituáció, még az is, ahogy Katherinet és a poklot emlegette, bár az, hogy mindezen információk mit is jelentettek pontosan, azon nem gondolkodtam el. – Áh, jó, hogy mondod. Olyan sok ellenségünket küldtem már a pokolra, s oly sok idő eltelt azóta… Jó buli volna újra elszórakozni velük – vigyorodtam el, de amikor Katherinet említette a szeretett nőként, nem bírtam ki, hangos nevetésben törtem ki. Az sem érdekelt, hogy ennek hatására jobban fájni kezdett a szívem, egyszerűen, ennél jobb viccet szinte soha nem hallottam meg. – Ugyan ki a fenét érdekel még Katherine Pierce? Ő egy régen lecsengett történet része – feleltem szórakozott hangnemben, mire Elena elengedte a szívem. Megszűnt a nyomás a mellkasomból, de nem különösebben foglalkoztatott, mint ahogy az sem, amikor megragadta. Régebben egészen biztos képtelen lett volna megtenni ezt, de hát, épp az előbb mondta, hogy az ártatlan Elena meghalt.
Ezt követően rajtam volt a sor, hogy kicsit megszorongassam Elena szívét, de…. csalódnom kellett. Ugyanis őt sem érdekelte jobban az, hogy éppen a mellkasában turkálok, mint engem. Az pedig, hogy szinte már könyörgött azért, hogy vessek véget az életnek, végképp elrontotta a szórakozásomat. Elvégre, mi jó van úgy végezni az áldozattal, ha az az élete helyett azért könyörög, hogy kioltsam azt? Semmi, az égvilágon semmi! Egy cseppnyi félelmet sem láttam az arcán, ezért csak kihúztam a kezemet a mellkasából, és nagyot taszítottam rajta, hogy nagyobb távolságot vegyek fel kettőnk között.
- Keress valami más szórakozást magadnak, Elena. Kettőnknek már semmi dolga egymással – feleltem, készen állva arra, hogy itt is hagyjam a lányt.

794 words ❖ Runnin' ❖ Hát szia Elena






Hold on I still want you. Come back I still need you
Please don't leave me



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
10
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Pént. Okt. 12, 2018 3:14 am



To: Damon Salvatore


the night we met






Ártatlanul, aggódva fürkésztem a kikapcsolt vámpír arcát, miközben visszakérdezett, miszerint kikapcsolt-e, s meg is válaszolta az általa feltett kérdést. Hű. Egyébként, nem mintha annyira meglepő lett volna a vámpírok körében megnyomni azt a kapcsolót. Én is megtettem. Életem során ez a második alkalom. Az első akkor volt, mikor elvesztettem a legutolsó embert, akihez a vér kötött. Jeremyt. S most, legutóbb? Oh, hát persze. Azt az érzést nem bírtam elviselni, hogy mindenki, akiben bíztam, elárult. Gyűlöltek, s ezért én is gyűlöltem őket. Mindenki adta az ártatlant az irányomba, szinte mindig, de valójában… mindig is utáltak. Engem kellett megmenteni, én voltam a középpontban, és így tovább. Caroline mindig is féltékeny volt mindenre, amit megkaptam, avagy elértem. A többiek pedig… mindenki talált okot, rendben? Mindenki, hogy utálhasson és a pokolra kívánjon. S lám, most onnan jövök. Hát örüljön mindenki, hogy megtörtént az, amire olyannyira áhítozott! Legszívesebben már most letéptem volna magamról az álarcot, az ártatlan és idióta Elena Gilbert maszkot, de nem tettem. Kivártam a megfelelő pillanatot… úgy értem, ki akartam várni. Hallgattam minden egyes kiejtett szavát, s elmosolyodtam volna, de azzal máris lőttek volna a maszknak. Így csak kétségbeesetten fürkésztem őt, mint aki azon kattog, hogyan kaphassa vissza őt. Ó, miért is akarnám őt visszaszerezni? Sosem én kellettem neki. Egy Katherine Pierce-re vágyott mindig… ő volt a nagy szerelme, én csak egy buta hasonmás voltam a számára. Sosem szeretett. Elárult ő is. Már akkor, mikor közeledett felém. Mint egy jó kis színjáték, egy dráma, avagy éppenséggel tragédia… oh, vagy inkább tragikomédia? Hisz ez az egész voltaképpen már nevetséges.
- Stefannal? Mégis miről beszélsz? – Nevettem fel kínosan, majd nyeltem egy nagyot. Stefannal, mi? Még megjátssza, hogy féltékeny? Bosszantott. – Mégis kinek képzelsz engem, Damon? Én… hozzád tartozom. – Nyöszörögtem szinte fájdalmas hangon, minél inkább adva azt az Elenát, aki egykor voltam. A naiv és buta verziómat. Oh, istenem, letagadnám magam, ha tehetném. De az is én voltam. Sajnos.
Aztán meguntam az egészet és megmutattam lassacskán, ki vagyok. Vagy inkább ki lettem most, hogy végre igazán tisztán látok. Hiszen nem titkolózhatott többé előttem senki. Egyik „barátnak” vezetett egyén sem. Mindenkin átláttam és gyűlöltem őket egytől-egyig.
Meglepő módon Damonnek tetszett ez az új Elena, habár nem volt meglepő, hiszen ki volt kapcsolva. Az sem érdekelte volna, ha letépem a fejét… jó, mondjuk akkor már nem is ellenkezhetett volna, nem de? Még jobban felsértettem a nyakát, majd úgy döntöttem, ha már annyira tetszik neki a helyzet, nos, iszom belőle. Úgy értem, rendesen. Így hát a fogaimat mélyesztettem az artériáiba, s kortyoltam az édesnek gondolt véréből. Végül elszakadtam tőle, de nem mentem messzire.
- Egyrészt, az ártatlan verzióm meghalt. Végre tisztán látom, kikben is bíztam meg… másrészt, ami a poklot illeti… Rád nem az ismerősök, hanem a szenvedés vár. Na meg Katherine. A szeretett nő, nem igaz? – Nevettem, aztán elengedtem a szívét. Sierra meghagyta, hogy ne öljem meg Damont. Habár az okáról nem mondott semmit, mégis tudtam, éreztem, hogy engedelmeskednem kell neki. Oh, és Katherinenek. Bár, tulajdonképpen már-már úgy éreztem, egy oldalon állok azzal a ribanccal. Vagy mégsem?
Ahogy a vámpír az én mellkasomba nyúlt, elkerekedtek a szemeim, s egy pillanatra megkapaszkodtam a férfi karjaiban.
- Damon… - Mintha a levegőt is visszafogtam volna, testem megfeszült egy pillanatra, aztán ahogy elkezdett beszélni, lassacskán ránéztem. – Meg akarsz ölni, Damon? Komolyan? Akkor mégis… mégis mi a fenére vársz?! – Emeltem meg a hangomat, majd a csuklójára csúsztattam mindkét kezemet. – Mire?! – A következő pillanatban az arcába nevettem.

564 words ••• Killing Our Memories ••• note:  Kill me, please...    ••• kredit




Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Pént. Okt. 12, 2018 2:16 am

To: Elena Gilbert
May we meet again

Ó, az ártatlan Elena! Jött megint, hogy egy csöppnyi észt verjen ebbe a butus, nagy és rossz vámpírocskába, aki történetesen én lennék. Szeretett volna megint engedelmes ölebet csinálni belőlem, csak hát, már nem volt semmilyen hatással rám. Csak úgy bámultam azokba nagy és csillogó szemekbe, és… nem éreztem semmit. Ismerős, ám mégis furcsán idegennek hatott a lány, s nem tudtam volna megmondani, hogy ez amiatt volt-e, hogy három éve nem láttam, vagy azért, mert valami tényleg megváltozott benne. De! Ennek a gondolatnak két másodpercnél többet nem is szenteltem, hiszen nem tudott foglalkoztatni, hogy mi van vele.
- Hogy kikapcsoltam-e? Nos, igen? – kérdeztem vissza, némileg gúnyos hangnemben, azt üzenve ezzel, hogy elég rám nézni ahhoz, hogy választ kapjon a kérdésére. Bár igaz volt, hogy nem kikapcsolt állapotban is gyilkolásztam, de azért könnyedén eldönthető egy vámpírról, hogy mikor van kikapcsolva és mikor nem. Aztán persze elkezdett közelebb jönni felém, és tovább papolt arról, hogy biztosan miatta, de most már semmi gond, mert itt van bla bla bla. Megálltam a késztetést, hogy hátra lépjek, amikor ő közeledni kezdett felém, és csak rezzenéstelenül, kegyetlen, nemtörődöm mosollyal néztem a lány arcára. Ragadozó módjára. Hiszen az is voltam.
- Talán miattad, talán nem – rántottam egyet a vállamon. – De mit is számítanak az okok, egyedül az eredmény a fontos, és tudod, én pompásan érzem magam. Úgyhogy ha maradsz, ha nem, hát engem az már nem érdekel – húztam önelégült mosolyra az ajkaimat. – Menj vissza Mystic Fallsba, és játssz csak Stefannal – tettem még hozzá, s még valami gúnyosabb megjegyzést is hozzáfűztem volna, ha nem veszem észre a hirtelen változást Elenában. Az előbb mutatott, túlságosan is ártatlan álarc repedezni kezdett, s most megmutatta az igazi valóját. Nem mozdultam, egy tapodtat sem, miközben kezét végig húzta a mellkasomon, majd körmével megkarcolta a nyakamat, ó de még mennyire, hogy nem húzódtam el.
- Na, ez az Elena már sokkal élvezetesebb, mint az az ártatlan, akit imitálni próbáltál – húztam széles mosolyra az ajkaimat, ami még akkor sem tudott lehervadni az arcomról, amikor a lány konkrétan átdöfte a mellkasomat, és megragadta a szívemet. Nem éreztem a fájdalmat, hiszen ki voltam kapcsolva, az sem rémített meg, hogy meghalhatok. Egyszerűen csak… szórakoztatott a szituáció.
- Tudod, azt szokták mondani, hogy lehet a mennyország a jobb hely, de a pokolban több az ismerős – vigyorogtam rá még mindig önelégülten. – Szóval örömmel választom az utóbbit – feleltem, majd egy hirtelen lendülettel én is benyúltam a lány mellkasába, és megragadtam a szívét. Valami motoszkált a fejemben mindeközben, valami idegesítő, mint amikor a légy zümmög folyamatosan a füled környékén, de igyekeztem ezt elnyomni magamban, és továbbra is gonoszan nézni Elenára.
- Szegény, kicsi Elena, vajon most mi lesz? Bántani fogja ez a nagy és csúnya vámpírocska őt? – gúnyolódtam vele szánt szándékkal. – Szeretnéd, ha ezúttal nemcsak három évre, hanem úgy örökre méély álomra szenderülnél? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, miközben kicsit jobban megszorítottam a szívét. Azt akartam, hogy féljen tőlem, és hogy soha többé ne keressen fel.

483 words ❖ Runnin' ❖ Hát szia Elena






Hold on I still want you. Come back I still need you
Please don't leave me



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
10
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Csüt. Okt. 11, 2018 3:24 pm



To: Damon Salvatore


the night we met






Ahogy megpillantottam őt, ezernyi kép villant be róla, s fájdalom, melyet a testemen és lelkemen egyaránt éreztem. A halálok, a vér, mely az ő kezéhez tapadt… ahogy az én vérem is az ő kezén száradt meg – legalábbis az elmémben így élt Damon Salvatore. Bántana. Tudtam, hogy megtenné, mégis idejöttem hozzá, hogy üdvözöljem. Figyeltem, ahogy kitárja a karjait, majd végighallgattam őt, az ártatlan arckifejezésemet végig magamon tartva. A halott lányra is szinte elkerekedtek a szemeim.
- Damon, te… - Léptem egyet felé, majd még egyet, aztán megtorpantam. A belső hangom nem engedett tovább menni, a közelébe, hiszen, az eszem pontosan tudta, hogy bántana. Ezt sugallta folyamatosan.
- …kikapcsoltál, igaz? Miattam? De most már itt vagyok, Damon… visszajöttem… - Nem tudtam, hogy miattam kapcsolt ki, de jó tipp volt, valljuk be. - …és ezúttal nem megyek sehová, rendben? – Nyeltem egy nagyot és végül kényszerítettem magam, hogy tegyek felé még egy lépést. Aztán mikor egészen közel értem hozzá, megcsillant valami fény a tekintetemben.
- Oh, Damon… - A mellkasára csúsztattam az egyik kezemet, ahogy közelebb hajoltam hozzá. Kezdett eltűnni az ártatlan Elena stílus a mozdulataimból, az arckifejezésemből, a hangomból… Kezemet lassan feljebb vezettem a nyakára, s végül a körmömet húztam végig rajta, felsértve ezzel a bőrét, minek következtében kiserkent a vére. Közelebb hajoltam. Hirtelen ötlettől vezérelve akartam megkóstolni a vérét. Emlékszem, annak idején ittam belőle, de az ízére nem emlékeztem. Ha nem húzódott el, akkor végignyaltam a nyakán. A vérét szinte édesnek éreztem. Aztán a füléhez hajoltam.
- Katherine üdvözöl és vár a pokolban, hisz mindenki tudja, hogy hova is fogsz kerülni… – Hirtelen lendült a kezem, majd szakította át a férfi mellkasát, hogy a szívééig érhessek. A markomba zártam. – Bár nem mondta, hogy öljelek meg, de… csábító a gondolat, Damon. – A szemeit fürkésztem, s bizarr módon olyan mosoly jelent meg az arcomon, mint a hasonmásomnak. Félő volt, egyre jobban hasonlítok rá, mintsem szabadott volna.

311 words ••• Killing Our Memories ••• note:     ••• kredit




Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Csüt. Okt. 11, 2018 1:22 pm

To: Elena Gilbert
May we meet again

Azt szokás mondani, hogy az élet olyan, mint a hullámvasút – egyszer fent és egyszer lent. Nos, én valószínűleg a kétség legkisebb szikrája nélkül kijelenthetem, hogy az én életemben eddig több volt a lent helyzet, mint a fent. Főleg mióta Kai nyomorult Parker rárakta Elenára azt a bizonyos álomátkot, s amióta a nőstényördög egyéb pitiáner csatlósai segítségével el nem vették őt tőlem. Igen, jól gondoljátok. Katherine Pierce megkaparintotta Elenát, s én hiába próbáltam a nyomukra bukkanni, semmit sem sikerült kiderítenem. Éveken át éjt nappallá téve kutattam, képes lettem volna a világ összes zugát felbolygatni, csakhogy akár megbizonyosodhassak afelől, hogy Elena egyáltalán még élt. Persze Bonnie állítása szerint igen, de őszintén, minden egyes eltelt nappal egyre kevésbé tudtam ebben hinni. Nem akartam feladni a reményt, megint visszazuhanni a kétségbeesés legsötétebb bugyraiba, de mindenkinek megvoltak a határai. Én pedig három év után elértem a sajátjaimat. Képtelen voltam hinni többé abban, hogy Elenát valaha viszont láthatom, vagy hogy egyáltalán Katherine életben hagyta. A fájdalom olyan erős volt, hogy… nos, egyszerűen csak megszabadultam tőle. Tudjátok, van az a bizonyos kapcsoló a vámpírok a fejében, amit csak megnyomtam, és huss! Volt fájdalom, nincs fájdalom. Megszűnt minden érzelmem, többé nem éreztem semmit Elena iránt, sőt, senki iránt sem. Visszatért a jó öreg Damon Salvatore, és az öcsém bármennyire is próbált lebeszélni erről, nem sikerült. Elvégre, ő hogyan is érthetné meg, amin én átmentem? Ott volt neki Caroline, Ric ikrei, meg az egész Salvatore iskola, amivel foglalkozhatott. Ő is elvesztette Elenát, de lám, mennyi mindene volt még! Nekem pedig semmi sem maradt, az pedig pláne nem hiányzott, hogy az örömben tündöklő öcsém arcát bámuljam tovább, miközben körülöttem minden széthullott. Úgyhogy leléptem. A megbánás legkisebb jele nélkül. Visszatértem a sötétbe, a gonoszságokkal és vérrel átszőtt világomba, oda, ahová mindig is tartoztam, és mindig is tartozni fogok.
Elkezdtem járni a világot. Országról országra, városról városra vándoroltam, és csak úgy halmoztam az élvezeteket. Whiskey keveredett a vérrel, és bármerre jártam, holttesteket hagytam a hátam mögött. Elkezdett terjedni egy sorozatgyilkos híre is, aki, voálá, én lettem volna. De persze mivel vámpír voltam, egyáltalán nem féltem attól, hogy elkapnának, meg egyébként is, kikapcsolt állapotban az égvilágon semmi sem érdekelt. Csak élveztem minden percét a vámpírlétnek, és azt tettem, amire valók voltunk – gyilkolásra.
Így keveredtem hát pár hónap után valahogy New Yorkba, ahol az utóbbi napokat töltöttem. Szép nagy város volt, sok fénnyel, ó és persze sok emberrel, akit megkóstolhattam. Úgy éreztem, egy darabig ez a város képes lesz arra, hogy elszórakoztasson, így úgy láttam jónak, ha kissé elidőzök itt. Ma este például a Brooklyn hídnál kötöttem ki, éppen egy szépséges, barna hajú, bambi szemű lányt tartottam a karjaimban. Karjai ernyedten lógtak a teste mellett, ahogy én éppen a vérét ízlelgettem. Ekkor hallottam meg valamit. Először a léptek zaja ütötte meg a fülemet, de nem igazán foglalkoztam azzal, hogy bárki is meglát-e vagy sem, legfeljebb ő lett volna akkor a desszert. Amikor azonban hang is társult a léptekhez, majd egy arc is, megkondult a vészharang a fejemben. Tudtam, a fene se tudja, hogy miért, de tudtam, hogy gyorsan el kellene húznom innen a csíkot, de képtelen voltam megmozdulni. Csak álltam ott egy helyben, már-már a szám is majdnem tátva maradt, ahogy egy név jutott eszembe. Elena. Ez csak is Elena lehetett.
Hirtelen valami különös érzés hasított a szívembe, de rögtön elnyomtam azt, mielőtt bármi történt volna. Hiszen miért érdekelt volna egy kicsit is, hogy éppen Elena van itt előttem? Miért ne lehetett volna itt? Ó, hát igen, hiszen három évvel ezelőtt eltűnt… Nagy kár, hogy már fikarcnyit sem érdekelt.
- Nahát, Elena! – tártam szét teátrálisan a karjaimat, aminek köszönhetően a csaj halott teste hangos puffanással esett a földre. – Minek köszönhetem ezt a késő esti látogatásodat? Csak nem te is egy kis éjjeli nasira vágytál? Ez esetben el kell szomorítsalak, ez a csaj itt – böktem a fejemmel a lábamnál heverő testre – eléggé halottnak tűnik, de ahogy gondolod, akár meg is kóstolhatod. Vagy akár kereshetsz is magadnak valaki mást is. Elég nagy ez a város két vámpír számára is – fecsegtem azzal az önelégült mosollyal az arcomon, amit az emberek általában utálni szoktak, igyekezve elnyomni magamban azt az érzést, hogy miért volt olyan piszok ismerős ez az egész helyzet.

692 words ❖ Runnin' ❖ Hát szia Elena






Hold on I still want you. Come back I still need you
Please don't leave me



avatar
Vámpír vagyok
Play by :
Ian Somerhalder
Léptek száma :
10
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   Vas. Szept. 09, 2018 1:10 am



To: Damon Salvatore


the night we met






Ki hitte volna, hogy valaha visszatérek? Persze, mindenki tudta, hogyha Bonnie Bennett meghal, én rejtélyes módon magamhoz térek. Kai álom-átka. Azonban a dolgok egészen másképp alakultak. Magamhoz tértem, már évekkel ezelőtt úgy, hogy Bonnie életben maradhatott. Tudtam, hiszen maga Kai ébresztett fel, mintegy ajándékként a számomra. Talán. Emlékszem, még élénken emlékszem arra, hogy rettegtem tőlük. Tőle és a gonosz hasonmásomtól, hogy a karmaik közé kerültem, azonban… ezt az érzést időközben elfeledtem teljesen. Úgy éreztem, hogy lassacskán olyan erővel ruháztak fel, amire régebben gondolni sem akartam. Erő. A gyűlölet, amit jelenleg mindenki irányába éreztem. Elsősorban Damon irányába. Még mindig érzem, ahogy a nyakamba mélyeszti a fogait, s ahogyan a kezével átvájja a mellkasomat, hogy végül a szívemet tépje ki. Számtalan alkalommal éreztem és az elmémbe vésődött. Megölne. Tudom, hogy megölne. Ahogyan Stefan, Caroline, de még Bonnie is. Ó, azt hiszem, mindig is ő gyűlölt engem a leginkább. Hisz mindig miattam csúszott le a saját maga boldogságáról. Előrehelyezett és megmentett számtalan alkalommal. Bizonyára boldog volt, mikor ezúttal én maradtam alul… én voltam az, akit félreállítottak, hogy ő élhesse a kis életét. Mindenesetre, egyikük sem jelent már nekem semmit. Mindannyian ártanának nekem, sőt. Tudom, hogy így van. Épp elégszer éltem át a dolgot. Egy kis részem pedig úgy érzi, hogy Katherine nem is annyira rossz, mint azt eddig gondoltam. Talán sokkalta jobban hasonlítok rá, mintsem gondoltam volna korábban. Nem véletlenül vagyunk egymás hasonmásai. Nem csak a külső az, ami összeköt minket.
Elengedett. Meghagyta, hogy keressem fel Damont és üdvözöljem a nevében. Egy részem szórakoztatónak találta a gondolatot, hogy eljátsszam a saját verzióm régi kiadását, az ártatlan kis Elena Gilbertet, mikor megpillantom őt. S eldöntöttem magamban, hogy ezt is fogom tenni. Aztán jöhet a meglepetés, mikor megmutatom a valódi arcomat.
Brooklyn utcáin sétáltam, avagy sokkal inkább az egyik kifelé vezető útszakaszon. Hm, pedig úgy tudtam, errefelé randalírozik az a vámpír. Előzetesen megtudtam, hogy kikapcsolt, bár azt nem tudtam, miért. Aztán ahogy a híd közelébe értem, egy kanyarhoz, akkor hallottam meg valami neszt. Megtorpantam. Ismerős hangot hallottam, majd ismerős illat csapta meg az orromat. A fejemben megfogalmazódott, hogy ez csak Damon lehet. Nyeltem egy nagyot. Egy pillanatra, mintha éreztem volna valamit. De aztán ez el is illant. Igazítottam a hajtincseimen, majd lassú léptekkel tovább indultam, miközben a telefonomat babráltam.
- Vacak telefon… - Mormogtam félhangosan, hogy meghallja, ártatlan, Elenás hangon. Élénken élt bennem az első találkozásunk, amikor még minden egészen más volt, s azt akartam felidéztetni vele. Egyelőre több dolgom talán nem is volt.

409 words ••• the night we met ••• note: hagyjuk ezt a reagot xDDDD  ••• kredit




Remember the day



Cause this is what dreams should always be

avatar
Vámpír vagyok
Kapcsolatban :
.•° Damon Salvatore (?) ♥
Play by :
.•° Nina Dobrev
Léptek száma :
76
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Brooklyn Bridge   Csüt. Május 24, 2018 1:09 am

"A világ első függőhídja 1883 óta köti össze Brooklynt Manhattannel."

avatar
Értetek vagyunk
Léptek száma :
421
Népszerûség :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooklyn Bridge   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Brooklyn Bridge

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Színterünk, amit bejárhatsz :: Határon túl :: New York :: Brooklyn-
^
ˇ