What about the world today?
It’s all about power then


"Kijövök a homályból. Kijövök az árnyékból. Kijövök a ködből. Kijövök. A hamvakból emelkedek fel. Elfuthatsz, de nem bújhatsz el. Egy lélegzet a bőrödön, megérkeztem. Itt vagyok. Egy erő, amivel el kell számolni. Egy penge, amivel szórakoztál. Itt vagyok. Egy játék, ami soha nem fogsz megnyerni. Ez a sírod, halld, ahogy csalogat. Itt vagyok."

You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Reagan Blair
Társadmin
Castiel Doyle
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hello Brother
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done



Poszeidón haragja

Képzeletek tere Empty
Yesterday at 4:12 pm



Hard To Believe

Képzeletek tere Empty
Yesterday at 2:58 pm



Two Princes

Képzeletek tere Empty
Yesterday at 12:57 pm



Sikátor

Képzeletek tere Empty
Pént. Ápr. 09, 2021 2:04 am



Imogen Ward

Képzeletek tere Empty
Csüt. Ápr. 08, 2021 10:29 pm



Daisy & Bluebelle törmelékekkel teli szobája

Képzeletek tere Empty
Csüt. Ápr. 08, 2021 7:21 pm



Jenna Coleman

Képzeletek tere Empty
Csüt. Ápr. 08, 2021 5:26 pm



Partnerkeresõ

Képzeletek tere Empty
Csüt. Ápr. 08, 2021 2:27 pm



Walker lakás

Képzeletek tere Empty
Csüt. Ápr. 08, 2021 2:23 pm



Elhagyatott, omladozó épület & kilátó

Képzeletek tere Empty
Csüt. Ápr. 08, 2021 8:59 am



Képzeletek tere

Képzeletek tere Empty
Szer. Ápr. 07, 2021 2:02 pm



The monsters are inside us

Képzeletek tere Empty
Kedd Ápr. 06, 2021 7:44 am
I was feeling Epic
April ℘ top 10

7 Hozzászólások - 22%
4 Hozzászólások - 13%
4 Hozzászólások - 13%
3 Hozzászólások - 9%
3 Hozzászólások - 9%
3 Hozzászólások - 9%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%

Share
 
Képzeletek tere
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásKépzeletek tere EmptySzer. Ápr. 07, 2021 2:02 pm



What's A Soulmate?


Are you...?


Vajon tényleg hasonlóak vagyunk? Vagy mindezt csak el akarom hinni, hogy mégis közelebb érezzem magamhoz őt? De miért akarnék ilyesmit? Apropó, miért gondolkodom ennyit, ha Zackről van szó? Valamiért teljesen összezavart ez a férfi. Szövetségnek indult, de talán már rég túlléptünk egy határt. Talán… emiatt tudtunk olyan szinten veszekedni, és mégsem magunk mögött hagyni a másikat, mert… valahol… fontos volt nekünk a másik? Elgondolkodtam ezen némileg, leginkább azért, mert nem igazán voltak érzéseim. Luke miatt igen, egy időben, de sikerült elnyomnom. Akkor. Most viszont lehet, hogy a felszínre bukkant valami belőle, bennem? Frusztrált az egész és legszívesebben tényleg elmentem volna, de aztán megnyíltam neki. Valamilyen szinten. Nem tudom, mit vártam. Nagyot nyeltem, de nem feleltem. Hasonlóak volnánk? Újból ez a kérdés vert szöget a fejemben.
Aztán jött a hirtelen változása, amitől komolyan mondom, még ijesztő is lett, nem csak furcsa. A fejemet forgattam, próbálva kitalálni, mi ütött belé. A hangsúlya is más volt és a kisugárzása. Már nem tudtam volna a félelméből és a fájdalmából táplálkozni. Hiszen már… nem éreztem efféle energiákat felőle. Teljesen más volt. Magabiztos, határozott, félelmet nem ismerő. Mintha egy egészen más ember állt volna előttem meg végül. Elnyomta Jeffersont? Felülkerekedett rajta? Ez mindent megmagyarázott volna. Hm.
Figyelmesen hallgattam az ötletet, ami kipattant a fejéből, majd oldalra döntöttem a sajátomat.
- Erőmegosztás? Ez nekem mégis miért lenne jó? – Kérdeztem egyből vissza, mert számomra nem tűnt túl fairnek, hogy megosztom a démoni erőmet vele, miközben ő… egy átlagon felüli boszorkány ugyan, de mégis csak halandó, nem igaz? A kérdésemre végül nem vártam választ, ha mondott is volna valamit, leintettem. – Rendben. Van egy mód rá, hogy megosszuk az erőnket egymással. Még elszívóként alkalmaztam régen, de hamar ellenem fordították a dolgot. – Az a boszorkány holtan végezte végül. Akkor megfogadtam, hogy nem hajtom végre ezt a bűbájt többé senkin, senkivel, de most… hát, teszek egy próbát. – Érezd magad megtisztelve, hogy belemegyek. – Nem volt még mögöttünk olyan sok idő, nem ismertük egymást kb. semennyire sem, mégis úgy voltam vele, hogy megteszem. A saját érdekeim miatt talán, vagy mert láttam Zackben valamit, mai érdekessé tette, magam sem tudnám megmondani. – Kell hozzá a véred, és az enyém is. – Egy tőrt vettem elő, majd a markomba zártam, hogy a penge felsértse a bőrömet.




Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Képzeletek tere Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph
Ez az én történetem :
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Kapcsolatban :
Queen of Hell

in future
Tartózkodási hely :
⇝ In the Hell
Egy lélek titkai :
Zenedoboz :
Léptek száma :
172
Az álarc mögött :

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptySzer. Ápr. 07, 2021 1:38 pm


To: Kai

Feelings change, but memories don't!


Szánalmas volt a helyzet… nem, nem is ez a legjobb szó rá. Egyszerűen felesleges köröket futottunk… mindketten, csak mondtuk a magunkét. A szavak egymásnak feszültek… az érzéseinket… egyikünk sem tudta jól kifejezni. Nem, és nem is akartam, hogy… érezzek bármit is… nem, viszont ez a test… ez a… Ahh... Sokkal nehezebben… vagyis alig tudtam vele azonosulni. A lelki fájdalma olykor eluralkodott rajtam, a tőlem telhetőt megtettem, hogy ne történjen meg, azonban nem mindig tudtam ellenállni. Nem. Elegem volt. Ebből is és az egészből is. Talán ezért is törtem ki magamból. Csak mondtam a magamét. El akartam menni, hogy… hogy zárjuk le a kettőnk kapcsolatát és ne keressük többé a másikat…
Megállított. Nem hagyta, hogy elmenjek. A lelkem mélyén én sem akartam, hogy ennek az egésznek vége legyen, de mivel nem értettük meg egymást, így… csak néztem rá hatalmas szemekkel, szaporábban pislogtam, és figyeltem a mondandóját. Meglepett. Hallottam már róla ezt-azt, de ilyen belső dolgokat még nem… – Igen, pont ez a nehéz benne… hasonlóképpen vagyok vele… de… – Haraptam el a mondatom végét. Nem szerettem volna belemenni még jobban ebbe a témába… csak a „vita” lett volna belőle ismételten… a kapcsolatunk így sem állt a helyzet magaslatán… sőt… csoda, hogy nem ugrottunk egymásnak… ráadásul a szövetségünk is a szakadék szélére sodródott… hmmm… szövetség… rengeteg dolgunk lesz, ha azt egyáltalán még meg akarjuk menteni…
Egyik pillanatról a másikra, azonban megszűnt minden érzésem. A mozgásom is másabb lett. Amint Kai felé haladtam, végig mértem a férfit, majd többször is megkerültem. A kezeimet magam előtt tartva az ujjbegyeknél összeérintve tettem pár kört. Hatásos beszédet tartottam neki, végül az ő szavaira elgondolkodtam. – Nos, mi is lenne a legjobb megoldás? – Sóhajtottam. – A halvány szövetségünk megerősítése érdekében… valamiféle erőmegosztásra gondoltam! – Bólogatva álltam meg előtte, mellyel a körülötte sétálást szakítottam meg. – Ezzel mind a ketten jól járunk! – Tettem még hozzá, majd az arcát kezdtem figyelni, hogy vajon milyen reakciót váltok ki belőle.

313 words ℘ Somebody ℘ note: mate Képzeletek tere 1505513385 ℘  kredit

Kai Parker szívét megdobogtatta




Killian Lacroix
Elszívó boszorkánymester
másból nyeri a mágiát
Képzeletek tere Tumblr_inline_p7jsb4rpF41rt2432_100
E szint:
Benandanti
Ez az én történetem :
Képzeletek tere Tumblr_inline_nv15fsgJ2w1qlt39u_250
who am i?you can not be sure
Titulus :
mr. anonymous
Kapcsolatban :
Képzeletek tere Tumblr_inline_pfypulS6oL1qlt39u_250
the reason is youlycoris
Tartózkodási hely :
where the wind blows ➤ around lycoris
Zenedoboz :
i'll be goodme

daylight ➤ lycoris
hold onlycoris
Léptek száma :
1
Az álarc mögött :
Képzeletek tere Tumblr_inline_nv15fzIT171qlt39u_250
bossfedora

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyPént. Ápr. 02, 2021 9:04 pm



What's A Soulmate?


Are you...?


Hogy jobban érzem-e magam egyedül? Erre a kérdésre nem tudtam volna mit felelni. Is-is. 50-50! De igazából, ha belegondolt volna ebbe a kérdésbe, akkor a választ maga is megtalálta volna. Tényleg jól megvoltam egyedül, hisz még sosem volt mellettem senki igazán. Így hát hogyan hiányolhatnék valamit, amim sosem volt? De nem szálltam vitába vele, ezügyben nem.
Viszont nem hagyhattam elmenni, így mielőtt tényleg elsétált volna, előtte teremtem és megállítottam a karjánál fogva. Szánalmasnak tartottam továbbra is, de tudtam, ha elengedem, többet nem látom. Vagy ha mégis, akkor tényleg ellenséges oldalon fogunk állni és azt valamiért nem akartam. Talán a története, az, ahogyan küszködött magával… nem tudom, pontosan mi fogott meg mégis benne, annak ellenére, hogy a másik felem engedte volna elmenni.
- Nem. – Kissé talán erélyesebben csúszott ki a számon a „nem”. Elkezdtem neki végül mesélni magamról. Most először. Pedig biztos számtalan sztorit hallott már rólam, elvégre pontosan tudta, ki vagyok, mikor felkerestem legelőször. Nem tudom, mit vártam. Talán semmit. Nem értettem az érzésekhez, egy kicsit sem és nem is akartam. Talán okosabb lett volna elengednem és véget is ért volna a történetünk. A szövetségünk. Lassan elengedtem, hagytam, hogy feldolgozza mindazt, amit meséltem, aztán félrepillantottam. Aztán vissza.
- Hogyan érthetnék meg bárkit is, nem csak téged, ha nem tudom, hogyan kell? – Kérdeztem vissza értetlenül, utalva arra, hogy sosem kellett az érzésekkel foglalkoznom. Egyedül az motivált egész életemben, hogy legyek valaki. Legyen hatalmam, amivel félresöpörhetem a díszes családom és bebizonyítsam, hogy lehetek igazán Nagy. A magyarázatára összevontam a szemöldökömet, aztán ahogy folytatta és megjelent az az őrült hangszín, oldalra döntöttem a fejemet. A változása már-már ijesztőnek hatott. Sosem voltam egy ijedős fajta, de Zack különös hangulat vagy épp stílusváltása elég furává tette őt. Főleg az, ahogyan méregetett és körbejárt. Úgy éreztem magam, mint egy szerencsétlen kisállat, aki fölött egy keselyű köröz. Követtem a tekintetemmel, de a testemmel nem fordultam arra, amerre épp járt.
- Mit értesz az alatt, hogy a mágiám a kulcs? Mit akarsz, mit tegyek? – Egy részem attól tartott, hogy bármit is akar, az pusztán kihasználás. Mégis érdekelt, mi jár a fejében. Ha már marasztaltam, nem akartam válaszok nélkül maradni.

351 words ⇝ soulmate ⇝ note: remélem, megfelel, @Killian Lacroix Képzeletek tere 2909147992   
...I'm the black sheep, you know...



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Képzeletek tere Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph
Ez az én történetem :
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Kapcsolatban :
Queen of Hell

in future
Tartózkodási hely :
⇝ In the Hell
Egy lélek titkai :
Zenedoboz :
Léptek száma :
172
Az álarc mögött :

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyHétf. Jún. 03, 2019 10:10 pm


To: Malachai Parker


Outfit ❖ 1048 ❖ Strange ❖ note: - ❖ kredit



Ahogy az események egyre előrébb haladtak az idő érzékletességével, sőt simán belefeledkezhetünk volna e abszurd helyzetbe; épp' úgy kellett rádöbbennem arra, miszerint mindez csupán csak egy illúzió közjátéka. Hiszen hiába is igyekeztem e kapcsolati értékbe belekapaszkodni, ha az már egyszerűen nem is létezett, mintha egyik pillanatról a másikra gondolta volna meg magát. S én... én nem tudtam, miként hányadán is állok e szituációs jellegnek. Eleinte próbáltam minden tőlem telhető módon kifejezni a számára, miként igenis szükségem van rá; a segítségére és erre az egészre, viszont... Mit vártam? De komolyan! Mit akartam ettől az egésztől? S e momentum nyomán; immáron magam sem voltam biztos abban, miszerint jó ötlet volt e elé állnom, ugyanis a szálunk... Szálunk?! Ingoványos talajon mozgott szinte a beszélgetésünk, s ahelyett, hogy jutottunk is volna valamire, inkább hátráltunk egymástól. Szavakkal sem tudtam kifejezni a hirtelen előtört csalódottságom, s ha... ha a saját szövetségesem egy förmedvénynek lát, sőt gondol, akkor... akkor mit várhatnék el másoktól? Kai Parker-nek hivatalosan is nem kellettem, így végképp nem, s ezt minden egyes rezdülésével kifejezte tisztán az irányomba. Amikor átléptem a pokol kapuját, akkor koránt sem gondoltam azt, miként eddig juthatunk, s hogy ezek a dolgok, amelyeket alig felépítettünk; máris... máris romokba dőlnek. Körülöttünk maradványok hevertek, ekként pedig belül bennem is. S bár az alkohol és a drog elnyomhatta volna e kényszeres érzetet; mégsem tették meg kiváltságként nekem. Sínylődtem a hibáim felett, így értékelve át ezt.. ezt az... ismeretlenséget.
- Tedd meg magadnak, kérlek, ugyanis egyedül jobban érzed magad, nem igaz?! - Vonom fel hetykén a szemöldököm, miközben alig láthatóan ingatom a fejemet. Mégis mit vár el tőlem, avagy én mit várok tőle? Túl magasra tettem a lécet azzal, miszerint..? Nem, nem és nem! Felfogtam, miként egy... egy nem kívánatos személy vagyok az életében, viszont azt már nem tűröm el, miszerint semmibe nézzen. Nem vagyok az ölebe, aki a kívánságainak megfelelően cselekszik és... és főként! Ő keresett meg az Istenit és nem én őt, nem igaz?! Akkor miért... miért csinálja ezt?! Oh, már... már értem! Addig voltam jó, amíg a hasznot látta bennem..
- Gyerünk, Kai... - Emelem meg egy szempillantás alatt a hangomat. - ...mondd ki, hajrá! - Lökök egyet rajta, ezzel vezetve le a felesleges kis indulataimat, amelyeknek... Mi értelme van még vele szemben állnom, ha kicsit sem kér belőlem? Az egész nézése, mutogatása és... és... Összeszorított ajkakkal nézek félre. - Csak ejtsd ki a szádon, miszerint egy rohadt kis förmedvény vagyok és itt sem leszek; elmegyek örökre. - Sziszegem felé dühvel telt hangszínnel, ekként figyelve az íriszei tükrét, amíg az elkövetkezendő szavaira hitetlenül pislogok.
- Emlékeztettél a valóságra? - Csattanok fel, széttárva a karjaimat. - Mintha önmagam nem tudnám azt, vagy nem lennék kellőképpen tisztábban a ténnyel, miként megöltek, nem igaz? Ugyanis az ilyet nem felejti el, ám az ember, főként, ha személyesen éli át az árulást, de Te... Te erről mit tudsz? - Remegő éllel fejtem ki a gondolataimat. - Csalódj, akiben akarsz, sőt csinálj, amit szeretnél... - Ejtem magam mellé a karjaimat. - Ne érdekeljelek és azt se óhajtsd tudni, hogy mit is tervezek. Semmi közöd hozzá, főleg, mert... - Nem fejezem be a mondatot; egyszerűen csak elhallgatok. Sajnálom, hogy ennek... ennek a történetnek annyi. A szövetség, mintsem tény, nos igazából nem is létezik; csupán egy röpke kis hazugság, amely arra szolgál, miként bizalmat építhessünk ki, aminek bezzeg az a vége, mint az összes többi kapcsolati megoldásnak; semmi. Nem létezik olyan személy a létezésben, akit valaha is érdekelnél! Senki sem törődik a kis nyavalyás sorsoddal! Egy magad vagy; örökké és ha nem tanulsz meg önmagadért küzdeni, akkor jobb, ha meghalsz, ugyanis e világban nincs helyed. S most... azt hiszed hazudok?! Nem, dehogy! Ez a valóság, csillagom..
- Ez már nem számít... - Halovány esélyt sem láttam a maradásra, mint szándékra, így a kis monológom befejeztével a távozás opciója mellett döntöttem. Felállok az asztaltól, ellépek e tárgytól, majd elhagyom őt is, s ezzel ennyi. Itt a sztori vége, vagyis hinném én, ha nem múlná felül a jelen a számításaimat. Rögvest előttem terem és megállít a karomnál fogva, amire én... összeszűkült íriszekkel kezdem el bámulni.
- Hé, felfogtam, hogy hagyjalak békén, oké? - Tépem ki a karomat az ujjai közül, s már éppen indulnék tovább, amikor is megszólal, így igazából el sem szakadva tőle. Az ujjai még mindig a karomon időztek, s ahogy beszélt... Mi ez az egész? A döbbenettől erős pislogás tört elő bennem és egy penge élén táncoltam; kétféle jellemvonás között. Egyszerre akartam átváltani az őrült verzióra, s ugyanilyen szinten kívántam szánalmas maradni. Lazán pillantok le eleinte a kezére, majd vissza rá; így fürkészve zöld színű szempárját. A kis meséje egyaránt sodort kételyek közé és megannyi kérdést ejtettem volna ki, ha egyszeriben nem rángat vissza a valóságba; magyarán erőszakosan vont közelebb magához.
- Szerinted én ilyen akarok lenni? - Suttogom, ahogy végül nagyot sóhajtok. - Nem, nem akarom ezt... de nem tudom elnyomni, s ahelyett, hogy segítenél... azzal jössz, hogy nem bírsz megérteni! A fenébe már! Nem megértés kell, hanem segítség... azt akarom, hogy az legyek, aki vagyok és ez... ez mágia nélkül nem fog menni. Ez a test gyenge, ahogy én is... és ha nem szerzek valahonnan varázserőt, akkor hetek... tán napok kérdése, s ez maradok... - Undorodva beszélek magamról, s még folytatnám a sort, ha nem szakítana félbe..
- Sokkal többre kellesz, mintsem azt gondolnád... - Suttogom egyféle őrült volumennel, miközben az érzések teljesen eltűntek belőlem. Az egyik pillanatban még minden ott volt az arcomon, míg a másikban már semmi... mintha kiüresedtem volna szó szerint a minutum kapcsán. - A szövetség a kölcsönös előrébb jutásról szól, nem gondolod? - Pillantok félre sokat sejtetően. - Ami az én érdekem; az a Tiéd és ami a tiéd, nos az az Enyém is. - Tekintek rá vissza őrülettel, míg a kezembe jelenik egy olló. - Itt van ez az ócska tárgy... - Könnyedén szétmorzsolhatóvá varázsolom. - ...ami ennyit ér egy maga, de... - Felmarkolom a mellkasánál az anyagot. - ...ha segítesz nekem... segítünk egymásnak.. Kiiktathatunk bárkit! Megölhetjük őket és nem lesz kard sem, ami árthatna neked... - Egyetlen csettintéssel változik át a teljes öltözékem, miként egy szemforgatás keretébe zártan sandítok rá. - Csak azt ne mondd, hogy elhitted, hogy az a kis.... senki vagyok. - Nevetve lépek hátrébb, ekként tűnődve el. - A mágiád a kulcs... - Fűzöm még hozzá, mielőtt elindulnék, így járva körbe őt; kifejezően méregetve.
No tears, no fears remember
there's always tomorrow!







Zack Reed
Leadott karakter
Egy árny vagyok a múltból
Képzeletek tere HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Titulus :
The Killer Curse ₪
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Tartózkodási hely :
Lost on the road.. somewhere ₪
Zenedoboz :
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
40
Az álarc mögött :
Play with Fire' ₪

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyKedd Május 28, 2019 2:00 pm



To: Mr. Darts'


Zack & Kai
Kérvény? A fejemet csóváltam a szavaira. Valójában csak meglepett, hogy eljött értem ide, vállalva mindenféle kockázatot, veszélyt és miegymást.
- Vagy csak reagálj a twitter kiírásomra. – Nevettem  fel halkan, nem is  gondolva komolyan a dolgot, majd legyintettem egy aprót. Tényleg, legutóbb kiírtam, hogy ingyen cukorkával várom a vendégeket a pokolba. Lehet, ezért jött? Áh, kétlem. Zack Reed és az édességek… valahogy nem tudtam együtt elképzelni. Aztán ki tudja. Szerethette  ő az édes cukorkákat anélkül, hogy én tudtam volna, nem igaz?
Hallgattam tovább a szavait, de azt hiszem, kissé félreértette az én mondandómat.
- A halhatatlanság királya vagy, ugyanakkor másabb, mint  előző mivoltodban. – Mutattam végig rajta töprengve. Szánalmasnak tartottam? Igen. De miért is?  Valójában nem Ő miatta.
Magamat láttam, bizonyos értelemben; benne. S ez volt az, ami roppant mód zavart és ezért nem akartam foglalkozni az ő szétcsúszásával. Velem sem törődött soha senki. Ő pedig… miért gondoltam volna, hogy… mármint… miért gondoltam volna azt, hogy valóban szüksége van rám? És hogy érdeklem, én, az őrült pszichopata?
- Oh, én csak emlékeztettelek a valóságra. De nyilván lehetsz most is vadász, a boszi testedben is, sőt. Nyilvánvalóan nem hagyod szó nélkül azt, amit tettek veled. Ugyanis akkor csalódnék benned, Ree’. Ugye… bosszút tervezel? – Ingattam a fejemet, mert ez a téma érdekelt. Zack mindig is amolyan „kilengő” vadász volt, ahogyan ő fogalmazott, s pont ezért keltette fel az érdeklődésem. Aztán történt ez a változás vele, avagy a halála és ez a… Talán egy részem nem akart többé szövetséget vele. De nem a most történtek miatt. Hanem a múltkori kapcsán. Elküldött, nem? Most meg idejött, ezzel összekuszálva mindent.
Tudtam, hogy túl durva és nyers vagyok vele. Pontosan tudtam, hogy a szavaimmal, avagy a viselkedésemmel még inkább összezúzom őt, de ez voltam én! De nem őt akartam bántani. Egyszerűen csak…
Mély levegőt vettem, figyelve őt. Vártam a visszaszólását, azt, hogy harcba száll velem, vagy netán képes felvenni a kesztyűt és küzd. Ehelyett… egészen mást kaptam. Hunyorogva bámultam rá.
- Mit hittél, Ree’? Oszd meg velem, kérlek. Ne hagyj tudatlanul. – Oldalra döntöttem a fejemet és tovább hallgattam őt. Igaza volt; én kerestem fel őt. Nekem volt szükségem rá olyan értelemben, hogy legyen egy szövetségesem, akire számíthatok odakint. S erre csakis Ő volt a legalkalmasabb. Láttam a sötétséget a lelkében. Tudtam, hogy képes szövetségre lépni a sötét oldalon levőkkel és tudtam, hogy ő… talán képes lehet arra, hogy velem egy oldalon álljon. Noha nem voltam naiv és nem hittem abban, hogy vállt-vállnak vetve küzdhettünk volna egy nagyobb háborúban, ha az kirobban, de sose lehetett tudni. Eleinte elutsító volt velem, ami nem volt csoda. Most viszont… azaz a legutóbbi alkalomkor is ő volt az, aki elküldött engem.
Vége kellett volna, hogy érjen a szövetségnek? Nem.
Figyeltem, ahogy feláll és kikerüli az asztalt. Én magam is felálltam, aztán hirtelen termettem előtte, megállítva őt a karjánál fogva, egyik kezemmel. Ha most elengedem, vége a szövetségnek, ezzel tisztában voltam. Ahogy azzal is, hogy… jobban járt volna valaki mással. Olyannal, aki valóban megérti. Mert én…
- Néhány éve… én is pontosan ennyire szánalmasan festettem. – Kezdtem bele,  miközben kissé remegő kézzel fogtam őt tovább. – Egyesültem a Gemini koven vezetéséért a másik testvérkémmel; Lukeal. De a szomorú az, hogy nem csak a mágiáját kaptam meg! Hanem a mocskos, szánalmas kis érzéseit is… - Nevettem fel, a fejemet csóválva. – Tényleg szánalmas voltam. Képtelen voltam bántani Livet, hát ez… ez… rám nézve nagyon is borzalmas, Ree’. A hülye kis nyavalyás érzések, amik Luke kapcsán belém kerültek… egyszerűen undorító volt. – Újfent felnevettem, lazítva a fogáson. – Az a helyzet tehát, hogy részben megértem, min mész keresztül. Meg, de nem akarom… mert ez csak arra emlékeztet, hogy én is mennyire nyomorultul tudok lenni, ha Luke… - Inkább elhallgattam. Zacket kezdtem figyelni, a szemeit, majd közelebb vontam magamhoz erőszakosan, immár két kézzel.
- Azt mondtad, szükséged van rám. Komolyan gondoltad? Miért? Csak a szövetség kapcsán vagy azon túl? – Érdekelt. Még mindig érdekelt Zack, akárhogyan is küzdöttem ez ellen.  – Arra kellek, hogy megbosszuljuk azt, amit Veled tettek? – Közelebb hajoltam hozzá, őrülten csillogó tekintettel. – Levadászom egytől-egyig őket… a vadászokat… a drága ex-társaid, ha ez az, amit akarsz, amiért Ezt tették veled. – Végignéztem rajta, már amennyire lehetett ilyen közelről.

685 words┃Play with fire┃-┃



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Képzeletek tere Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph
Ez az én történetem :
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Kapcsolatban :
Queen of Hell

in future
Tartózkodási hely :
⇝ In the Hell
Egy lélek titkai :
Zenedoboz :
Léptek száma :
172
Az álarc mögött :

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyHétf. Május 27, 2019 8:37 pm


To: Malachai Parker


Outfit ❖ 888 ❖ Requiem for a dream ❖ note: - ❖ kredit



A zongora, mintsem eszköz egy meghatározó pillanat része volt. Az általam előadott zene, a körülöttem felsorakozó emberek és ez a tér, főként ezzel a légkörrel.. Jefferson Schilling élete koránt sem tűnt már gyerekjátéknak eme szemszögből, s pontosan emiatt sem akartam jobban a részévé válni, ugyanis, ha ezt megteszem, akkor... akkor teljesen magába temet. Viszont az ellenkezésem okán nem lett jobb a helyzet, sőt mi több... minél távolabb igyekeztem keveredni ettől; annál inkább sújtott le rám, mintsem egyféle büntető jellegű csapás. S kérdem én; mi ez voltaképpen, ha nem egy átok?! Tehát.. akármennyire is óhajtottam elnyomni a szánalmas kis jellegem, ha mindez kicsit sem sikerült, s ha lehetett, akkor pusztán még rosszabbá vált ez az egész fennálló körülménykör. De bármennyire is a nyakamba lihegett e... e helyzet; nemet kívántam mondani. Egyrészt, mert képtelen volnék elviselni ennyi érzelmet, másrészt, mert... mert nem akarok megváltozni. Mégis... mégis mindig ugyanarra a pontra jutok; magamhoz veszem azt az átkozott szert és... és szemezgetek ezen kis elméleti képekkel. Most is... ez jelen esetben micsoda?! Miért engedek teret a képzelet megelevenítésének, ami jobban kifejetve egy múltban megtörténő eseményt akarna ábrázolni, mármint nem az enyémet, hanem övét, aki... már nincs is életben az Istenit! Aztán a hab az egésznek a tetején, miszerint Kai Parker elé állok... így. Sosem hunyászkodtam meg senki előtt, s erre tessék! Itt van ő és én... és... kész idióta vagyok, de komolyan! Mégis mit várok ettől a szituációtól? Egy hátba veregetést, miszerint mily' ügyes kisfiú vagyok? Ugyan már... én nem ez vagyok; nem ilyen, s mégis minden rohadt momentumban visszatér, előjön, sőt kísért... Miért nem feledhetem el? Miért is nem törölhetem ki ezt a.. a...? Nem, nem akarom! Elég! Engedjen már el a fenébe és lépjen ki az életemből e... e kényszeres nyomorultság! Ugyanis beleőrülök ebbe a folytonos jellem cserébe, s abba, hogy...
- Legközelebb küldök egy kérvényt a részedre, miként meglátogathatlak-e, így megfelelne?! - Vonom fel a szemöldökömet, ahogy szúrós pillantással illetem, hisz'... hisz' nem értem őt. Hibáztam, ami rendben van, most meg kómás állapotban vagyok, ami nem vall rám, de ettől... mi ez a... mi ez a válaszadás tőle? Talán nem tetsző, hogy felkerestem? Meg... ez a burkolt fenyegetés... mire véljem?! - Felőlem lehetne akármi más is... - Mutatok körbe a jobb kezem mutatóujjával. - ...akkor sem hatna meg, ugyanis nincs rám hatással, nem igaz? Pokol ide, vagy oda... attól én még; nem szenvedek, nem halok meg, s ráadásul... a fenébe már! - Ingatni kezdem a fejemet, hogy... hogy ez most mi a fene?! Nem értem sem őt, sem a hangulatát, sem a viselkedését, persze, oké... nyilván ez itt Kai Parker és nem a kedvességéről híres, főleg, hogy egy démon, de attól még.. Szövetségesek vagyunk, avagy netán tévednék?!
- S ezt most muszáj volt az orrom alá dörgölni?! - Meglepő ábrázat kíséretében pislogok rá, de... - Tudtommal én... neked nem ártottam, s attól, miszerint most színtiszta értékű boszorkány vagyok, lehetek egyben vadász is akár. Vagy neked a kettő kizárja egymást?! Csak egy szerencsétlenül kilengő vadászra volt szükséged, avagy ez volt az elterelésed?! - Inkább be is fejezem, mert... mert ez és... Oké, nyilván nem esik jól a lelkemnek, főleg ebben az állapotban, hiszen nem, hogy nem vagyok önmagam, de még.. Láttam, sőt látszott rajta, miként kicsit sincs ínyére a jelenlétem, mintha... mintha irritálnám, s ez vajon valóban így volna? Mégis mi változott meg néhány hónap múltán? Jah, igen, én... ami roppant mód szemet szúrt neki. Szerintem említenem sem kell, hogy az újabb szavak, amik elhagyják a száját, miként is esik nekem. Némileg lehajtom a fejemet, ekként a könnyeimet törölve. Ideje lesz összeszednem a személyemet, hisz' nem ilyen vagyok... nem ez a förtelmes alak, nem de?!
- Valóban... - Bólintok rá akaratlanul is arra, hogy csak ennyire méltatja a szavaimat, s ezzel nem is teszek többet hozzá. Mégis mi értelme volna jártatni a számat a védelmemben? Egyszerűen kimondta; nem érdeklem, sőt semmi köze ehhez. Nagyot nyelve kezdem el vizsgálni egy darabig a földet, próbálva kitalálni, miként is legyen tovább, amikor is elkezdek a számára könyörögni. Remélem a segítségét, ugyanis erről szólna a szövetség... kölcsönös támogatásról és nem arról, hogy... ez a reakció, ez a válasz felőle, ez... Figyelem a mozdulatsorát, hallgatom a szavait és a tekintetem rögvest kérdővé válik. Hogy mit mond, sőt... mit akar?! Kápráztassam el? Egyáltalán...?! Nagyokat pislogok, ahogy lazán megrázom a kobakomat, majdan felállok, akárhogyan is nem bírom megtartani magamat, akkor is így maradok.
- Azt hittem eleve... - Elharapom a mondat végét, rá sem nézve. - Ha káprázó értékekkel bíró akárkit szeretnél, akkor keress valaki mást, ugyanis... nem ÉN kerestelek fel, hanem TE engem, szóval... igazából felesleges is volt jönnöm, főleg ide... hozzád. - Ingatom a fejemet, egy keserű mosoly társaságában. - A szövetség a kölcsönös segítségről szól és nem a kritikai alapokról, meg... meg arról, amit csinálsz jelenleg. Nagy kérés volt a részemről, hogy segíts? Oh, igen, mert nem a Te akaratod érvényesül, s ez már... már így nem jó, nem igaz? - Nevetek fel mindenféle érzelem nélkül, ahogy már csak a kisírt szemeim az árulkodó bizonyítékok a korábbi jelenségről. - De tudod mit?! - Kerülöm meg az asztalt. - Áh, semmi, mert nem is vagyunk már szövetségesek, szóval... - Ellépek mellette és az egész mindenségen túl... csak tartok egy bizonyos irányba, eszerint az sem számít, ha más valakikbe futok bele. Az összes démon annyira érdekel, mintsem ez a kis... akárki a hátamnál. Nekem senki... senkik!
No tears, no fears remember
there's always tomorrow!







Zack Reed
Leadott karakter
Egy árny vagyok a múltból
Képzeletek tere HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Titulus :
The Killer Curse ₪
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Tartózkodási hely :
Lost on the road.. somewhere ₪
Zenedoboz :
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
40
Az álarc mögött :
Play with Fire' ₪

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyPént. Május 24, 2019 1:37 am



To: Mr. Darts'


Zack & Kai
Érdekes látvány, avagy jelenet zajlott le előttem, mire rájöttem, hogy miről is van szó; azaz pontosabban kiről. Megállítottam és fogva is tartottam, hiszen amilyen állapotban volt, bizonyára képes lett volna a halálba rohanni. Oh, várjunk! Ő képtelen a halálra, mint már kiderült. Akár én is elszórakozhatnék vele a kedvemre. Tényleg… miért is nem ezt teszem? A múltkori találkánk után határozottan megérdemelné, akár még a halált is. Az a feltételezés, hogy én is benne voltam…! Jó, végül is nem volt olyan lehetetlen felvetés. Ahogyan az sem volt meglepő, hogy nem bízik bennem; én sem bíztam benne. Egy játékszer volt csupán, vagy pont, hogy én neki, akit legutóbb csodaszépen elküldött a fenébe. Vagy épp a pokolba. S lám csak, most a szegény kisfiú jött, hogy megkeressen engem? De… miért is?
A szemeimet forgattam, majd a sebeire vetettem egy pillantást, mire végül beszélni kezdett. Kissé zavartnak tűnt, vagy mit tudom én. Nem az a Zack volt, akit megismertem, bár… legutóbb sem azokat a jellemvonásokat erősítette, mintsem azelőtt. Régebben volt benne valami… hm. Tűz.
Felvontam a szemöldökömet, kissé oldalra döntve a fejemet. Azon gondolkodtam, mikor lett ennyire szánalmas… ez az egész szituáció, vagyis Ő maga. Aztán felnevettem.
- Megtisztelőnek kellene éreznem, hogy engem keresve kötöttél ki itt? Fogalmad sincs róla, hová kerültél. Ez itt a pokol, Ree’ – Tártam ki a karjaimat nevetve, egy újfajta becézést kitalálva, végig őt figyelve. Komolyan, mégis mit képzelt, mikor idejött?
Aztán a kérdés, amit hozzávágtam… nos, gyerünk, valld csak be, hogy ezért jöttél, Mr. Ex-vadász. Ellenben sokkal másabb szavak hagyták el az ajkait. Félrepillantottam, majd inkább a helyet kezdtem újra szemrevételezni. Zack képzelgése még mindig a helyén volt, ott, ahol már nem kellett volna lennie. A zongorát figyeltem, majd azt a kínzópadszerűséget, a fegyvereket… oh, az egyik kés igencsak szemrevaló darab volt. Kár, hogy nem kaparinthattam meg magamnak. Bizonyára eljátszadoztam volna vele.
Pillanatokkal később néztem vissza a férfira, nevetve.
- Ne képzeld magad vadásznak, hiszen már rég nem vagy az. Megöltek, ha netán elfelejtetted volna. Méghozzá a csúnya kis démonocskák… meg a vadász pajtik – Emlékeztettem, bár ő maga is rájött, hiszen korrigált. A fejemet csóváltam, majd inkább a kis képzelőerőmre kezdtem koncentrálni, arra, hogy valami használhatót vetítsek magunknak ide. Aztán a whiskymre pillantottam a kezemben, amit lassan meglötyögtettem, miközben a folyadékot figyeltem. Olyan volt, akár az örvény; ahogyan folyamatosan mozgattam a poharat. Oké, miért érdekel ez?
Talán csak nem volt kedvem a szétcsúszott Zackhez. Azt gondoltam, ha újra találkozunk a vadásszal, akkor minden a régi lehet, az a régi szövetség, ami volt, de ez… ez az ember nem az volt, akire felfigyeltem. Egy kisebb sóhajjal emeltem fel a fejemet, oldalra döntve kissé. Aztán mégiscsak odaképzeltem magamnak egy fotelt, amibe lazán lehuppantam.
- Tehát sajnálod. Milyen aranyos. De tényleg nem nagyon érdekel, hogy min mész keresztül. Nincs sok közöm hozzá, ami azt illeti. – Figyeltem, hogyan törli le a könnyeit, majd kortyoltam a whiskyből végre. Annak legalább volt valami haszna, meg értéke, sőt, íze is… míg ennek az egész beszélgetésnek… vagy találkozónak… nem is tudom. Mi értelme van ennek az egésznek?
Újabbat kortyoltam, unalomból, aztán hallgattam a szó szerinti könyörgését. Oké, egy részem roppantmód élvezte, hogy Nekem könyörög valaki, s hogy az a valaki maga Mr. Darts’ volt. Figyeltem őt, egyelőre csendbe burkolózva, majd a poharat eltüntettem a kezemből és a fotelre felhúztam az egyik lábamat, azt karoltam lazán át.
- Mondd csak, mióta vagy ennyire szánalmas? Könyörgés, meg sírás, meg sajnálkozás... hol van az, akit egykor felkutattam? Mert az a helyzet, hogy nem látom azt a személyt. – Nevettem fel, a fejemet csóválva. – Sehol sincs. Nem tudom, mi hasznom származna abból, ha újból a szövetségeseddé válnék. Mit ajánlasz nekem, Ree’? Kápráztass el. – Vontam vállat hanyagul, majd hátradőltem, a lábam karolását megszakítva, kényelmesen.

611 words┃Play with fire┃-┃



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Képzeletek tere Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph
Ez az én történetem :
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Kapcsolatban :
Queen of Hell

in future
Tartózkodási hely :
⇝ In the Hell
Egy lélek titkai :
Zenedoboz :
Léptek száma :
172
Az álarc mögött :

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyHétf. Május 20, 2019 6:33 pm


To: Malachai Parker


Outfit ❖ 970 ❖ Requiem for a dream ❖ note: - ❖ kredit



A homályból épp' előlépő alak kegyetlenül csengő nevetése tölti be az egész teret, miközben hangos, sőt már-már fenyegetően lassú léptekkel közelít meg engem. A vészjósló pillanatot pedig csupán csak fokozza az a tény, miként a felém tartó egyed, nos nem más, mintsem Jefferson Schilling apja személyesen. Mondhatnám horrorisztikus élményzálognak a cselekményeket, de azt hiszem, miszerint még ez is kevés lenne a pontos kifejezéshez. Keresztül fut rajtam egyféle ridegség, miként hunyorogva tekintek a férfire, akinek az arcáról egyúttal lerí a jókedve. Szinte a mosolya tagadhatatlanul is a füléig ér, s eközben őrültségtől telve csillog a tekintete. Látom azt, ahogy a kis fegyvereire élvezettel pillant rá, sőt olyan finoman emeli fel eme eszközt, mintha a legféltettebb kincsei egyike volna. Persze, lehet, hogy ez így is van, viszont ez kicsit sem nyugtat meg. Rángatni kezdem a csuklóimat, amelyek igazából a székhez vannak láncolva. Mi a fene ez?! Erőteljesebben igyekszem kiszabadulni e fogságból, de a csörtető fém nem enged, sőt mi több; visszaránt a helyemre. S ahelyett, miszerint szabadon távozhatnék; pusztán hegeket szerzek meg vele. Mélyen lezárom a szemhéjaimat, eközben valami kellemes tényre fókuszálva, amivel... bár' feledhetnék! Egy mély sóhajjal nézek körbe a változatlan felálláson; apuka, gyerek, kínzás... Mily' remek gyermekkor is lehetett! Megrázom a fejemet, s pontosan ekkor ér hozzám a jéghideg penge. Finoman szeli át a vékony bőrömet, s ekként vér serken ki a keletkezett sebből. Mindezt egy mélyről jövő, ám annál inkább fájdalmasabb üvöltés követi, ami nemcsak az emlékek hatására, de maga a valóság tükröződéseként is megelevenedik.
Levegőért kapkodva térek önmagamhoz, ezzel esve hátra a székkel együtt, aztán meg... Minél hátrébb kívánok kerülni a fennállt képzettől, ami teljes egészében remegésre késztet. Esetlenül támaszkodom meg a hófehér szőnyeg nyújtotta ötvözetben; zihálva próbálva felállni. Az iménti képkockák sokasága kapcsán még futni is kezdek, így ütközve, azaz akadva fenn valakiben. Az illetőt koránt sem taglózza le a szituáció; lazán elkap a vállaimnál fogva és erősen tartva a személyemet, simán megállít. Már éppen kérdőn néznék rá, miként miért csinálja ezt, amikor is rám szegezi a... Kai Parker?! A döbbenet státuszától; még megszólalni sem tudok. Pislogok néhányat, mire felfogom azt, miszerint ez a momentum tényleg valós, hisz'.. hisz' Őt akartam élő nagyságban és erre... erre itt van; velem szemben. Úristen! Követem az íriszeimmel az övéit, amik... a csuklóm.. Mi a...?! Oh, hogy a nem régiben lezajlott eset... Ösztönösen nyelek egy nagyobbat, ekként leplezve a zavaromat, s egyaránt azon nyomban eltüntetem a kilátszó hegek temérdek részét. Egyszerűen... ezt észre sem kellett volna vennie! A fenébe már! Feszülten harapok bele az alsó ajkamba, ezek után rá sem akarva pillantani. Nem hiszem el... Nem, nem és nem! Hitetlenkedve rázom a fejemet a minutum nyomán.
- Én... vagyis... - Figyelem őt igencsak hosszasan, mialatt töprengve keresem a megfelelő mondatelemeket. - Ez a... ez a képességem... - Némileg akadozik a hangszínem, ahogy kiejtem a szavakat. - ...mármint ez hosszú és most... - Egyáltalán mi a franc ütött belém?! Mi ez a nyálas és érzelgős kis jellemvitel? Lemondóan tekintek a földre, eközben ő arrébb vonszol; én pedig hagyom ezt neki. - ...Téged keresve kötöttem ki itt, ugyanis az energiád... - Írok le egy kört a levegőben a mutatóujjammal. - ...vezetett ide! - Mélyen szívom a tüdőmbe a levegőt; a béke elérésének céljából. Ha lenne megoldás arra, miszerint... nem.. ezt... ezt ki kell törölnöm még az elmémből is, mert sohasem egyezne bele, nem igaz? Ő, mint... én meg... micsoda' szánalom, hogy egy nyamvadt képviseletű érzelmi stádiummal állok előtte! Már elegem van ebből az egészből... Jefferson és az ő kis... ah, csak lenne végre vége!
- Én... - Értetlenül szemrevételezem ezt az abszurd körülményt. - ...miért tennék veled ilyet? - Vonom fel a szemöldökömet. - Mi jogom lenne hozzá, hiszen... - Reflexszerűen húzódom el tőle és a mozdulatsorától. - ...ki voltam akadva, ez igaz, viszont.. - Hátrálni kezdek, ekként néhány lépésnyi távolságot véve fel kettőnk között. Erőtlenül szédelgek egy helyben maradva, megkísérelve a figyelem összpontosításának létét rá irányítani, ami valójából nem igazán jött össze. Váratlanul érnek az elkövetkezendő szavai.. Még, hogy veszélyes?! Én ugyan meg nem halok!
- Kötve hiszem azt, miszerint rettegnem kellene néhány ócska.. démonkától, főként, hogy a fele már közelebbi ismeretséget is ápol velem és a karddal.. - Rögvest elhallgatok, ahogy realizálom azon légkört, miként... én... én már boszorkány vagyok és nem egy vadász. - Oké, bocsánat, az a.... az az énem halott. Viszont ez él és virul és.... tudok kántálni nekik élvezetes igéket, ha netán unatkoznának. - Ironizálok egy sort mosolyogva, ezzel dőlve hátra a fotelben. Egy ideig nézem őt és azt, amit csinál, majdan... komollyá vált ábrázattal pillantok jobbra, így engedve el a zongora és a szoba teljes összképét.
- Sajnálom a múltkorit... - Szólalok meg halkan, feltekintve rá. - ...már, ha ez... ez számít neked valamit! - A tincseim közé futtatom az ujjaimat. - De nem vagyok jól... ez a testugrás... nem gyerekjáték! - A földet vizsgálom merő részletességgel. - Miután megöltek; ebbe kerültem és... és ez az alak. Jefferson. Ő... ezek a sebek, hegek és emlékek... nem vagyok önmagam. Amióta ebben a szerencsétlen helyzetben vagyok, azóta... azóta összetörtem... oké, nyilván, téged ez nem érdekel és nem is tudod átérezni... engem sem érdekelt igazából, amíg meg nem tapasztaltam, miként milyen a valódi gyötrelem. Utálom az érzéseket, Kai... - Már megint azok az átokverte könnycseppek... oly' gyorsan letörlöm őket a fekete ingem ujjával, ahogy lefolyni óhajtottak az arcomon. - Könyörgöm... kérlek, segíts, mert... mert már magam sem tudom ki vagyok... elvesztem az eszem és... és.. én csak bosszút akarok állni; hideg fejjel, józanul, sőt kíméletlenül... nem pedig bedrogozva, ittasan és szétcsúszva, mint... mint mostan. - Mutatok magamon végig szánakozva. - Szükségem van Rád, Kai... és erre... erre a szövetségre, vagy akármi is legyen ez! - Tanácstalanul révedek magam elé, mert, ha... ha ő nincs, akkor... akkor a bosszú. Nélküle hogyan kivitelezhetném?! Ő az egyetlen olyan személy, akit azelőttről is érdekeltem.. Tehát nagy kérés lenne, hogy ez a dolog működjön?
No tears, no fears remember
there's always tomorrow!







Zack Reed
Leadott karakter
Egy árny vagyok a múltból
Képzeletek tere HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Titulus :
The Killer Curse ₪
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Tartózkodási hely :
Lost on the road.. somewhere ₪
Zenedoboz :
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
40
Az álarc mögött :
Play with Fire' ₪

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyCsüt. Május 16, 2019 9:25 pm



To: Mr. Darts'


Zack & Kai
Nem volt szokásom nagyon gondolkodni, mármint, kérlek, ne értsd félre! Csak utáltam a felesleges dolgokat, inkább a pillanatnak éltem, meg a kínzás adta lehetőségeknek és efféle csodaszép dolgoknak. Na jó, néhányszor belezuhantam a képzeletem rejtekeibe és azon töprengtem, miként nyársalom fel a drága kis unokahúgaimat és hogyan statuálok rajtuk példát; aki Velem szembeáll, avagy nekem keresztbe tesz, annak annyi.
A lényeg azonban, amire ki akartam lyukadni eme csodás kitérő után… az az, hogy Zack túlontúl sokat járt a fejemben. A vadász bácsi, aki… nos, azt hiszem, oda a szövetségesem. De nem ez zavart az egészben, hanem az, ahogyan a legutóbbi találkozásunk lezajlott. Nem várhatta el tőlem, hogy egykönnyen higgyek neki, nem? Meg hát, hahó: én még magamban sem bízok, nem, hogy másban. Így aztán… na mindegy. De azt hiszem, ideje lenne lezárnom ezt a fejezetet a kis fejemben, mielőtt még jobban megőrülök. Mit számít egy veszteség?
De miért fogom fel így?
Csak egy vadász. S megannyi vadász rohangál még a világban, sőt, talán jobbak is, mint Ő, de… benne volt valami. Hiszen… én sosem ok nélkül keresek fel valakit, s állítom magam mellé. A-a. De ennek annyi.
A szemeimet forgattam, ahogyan előrefelé meneteltem. Nem régiben még a kastély berkein belül voltam, a kertben, a drágalátos királynővel, de meguntam a társaságát, s mint olyan… egyelőre nem volt kedvem hosszabb ideig a közelében lenni. Nem fértünk meg egymás mellett, hiszen bármennyire is hangoztatta, mennyire egyformák vagyunk; nem voltunk.
Lazán átléptem néhány törmeléket magam előtt, amit a legutóbbi tombolásom következtében hagytam itt, majd tovább indultam. Oh, egyébként annyiféle csodás hely volt itt, lent! A démonok oltára, vagy épp a nyilvános kivégzőhely…
De volt egy különleges hely is. A képzeletek tere. Néha szerettem eljárni oda, hogy mindenféle dolgot magam elé vetítsek, de volt, hogy sok olyat láttam, amit nem akartam. Furcsa, régi emlékek elevenedtek meg körülöttem, rajtam, általam…
Gyengén megráztam a fejemet, ahogy az említett hely felé vettem az irányt. Hangokat hallottam, sőt… ez zongora?
Összevontam a szemöldökömet. Elképzelésem sem volt, ki az, aki zongorázni akar egy ilyen helyen. Mármint, ugyan már! Annyiféle dolgot ideképzelhet az ember… miért pont egy zongora? Sosem voltam egy nagy művészlélek. Legalábbis, a zene távol állt tőlem, de ez a dallam… hmm.
Sietősebbre vettem a lépteimet és ahogy egészen a hely közelébe értem, mindent láttam. Mintha egy szobába kerültem volna; oh, csodás. Bekerültem valakinek a képzelgésébe. Morogtam egy sort, s készültem eltűnni, mikor a hely kissé változni kezdett. Aztán megpillantottam azt is, aki a zongoránál ült.
- Zack? – Ejtettem ki egyből a nevét, de túl halkan ahhoz, hogy egyáltalán meghallja. Sírt. Itt egy pillanatra azt hittem, nem más képzelgése ez, hanem az enyém, hiszen pontosan Zacken gondolkodtam még néhány perce. Sírt. Könnyeket ejtett, ahogyan a legutolsó találkozásunkkor. S bosszantott, mert nem tudtam vele mit kezdeni. Sem akkor, sem most, ebben a káprázatban.
- A pokolba az egész hellyel. – Feszülten túrtam a hajamba, lehunyva a szemeimet, s próbálva egészen mást képzelni ide, de nem sikerült. Nem tűnt el az, ami itt volt; miért nem?
Zack sikolyára lettem figyelmes, amitől még a hideg is kirázott. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem csupán káprázat. Vagy talán akkor, amikor a nevemet mondta? Miért az enyémet? Annyi mindenki lenne, akit hívhatna… apropó, hogy a pokolba került a… pokolba?!
Ahogy belém futott, reflexből kaptam el a vállait és állítottam meg, majd emeltem rá a tekintetemet. Miként végigpillantottam rajta, kiszúrtam a hegeket is a csuklóján, de ez… ezek nem az ő sérülései voltak, mármint, nem Zack Reed-é, hanem a testé, amit birtokba vett.
- Hogy az ördögbe kerültél ide? – Feszülten csengett a hangom, s kezeim kissé remegtek, ahogy fogtam. Tartottam. Nem szándékoztam elereszteni és nem is hittem, hogy nagyon el akarna tőlem futni, főként, hogy értem kiáltott.
Kicsit odébb húztam, hátha a káprázat is elillan körülöttünk, de ez rajta múlt. Az ő képzelete építette ezt a szobát, ezt a helyet, s elevenítette meg azt, amit.
- Miért jöttél? Hogy bosszút állj azért, amit el sem követtem? – Kérdeztem végül nyersen, avagy inkább gúnyos hanglejtéssel. Persze, a stílusom nem változott, s ugyanannyira voltam rossz, mint legutóbb... de azt nem néztem ki belőle, hogy ellenem fordulna, mégsem tudtam megálljt parancsolni a nyelvemnek.
A kezeim lassan a hátára csúsztak, némileg végigsimítva rajta, mígnem végül elengedtem, ha eddig nem lökött el magától ő maga.
- Veszélyes idelent egy magadfajtának. De érdeklődve hallgatom, mi járatban erre, Mr. Darts’. – Villantottam felé egy mosolyfélét, majd megjelent egy fotel a férfi mögött, amire leültettem. – Kényelmesebb, mint az a kínzópad, ahol az imént voltál. – Utaltam itt arra a székre, amihez le volt láncolva. Megjelent egy asztal is, közvetlenül mellette, s rajta egy üveg whisky, meg két pohár. Nos, erre volt jó a képzeletek tere: bármit elő lehetett szedni, még akkor is, ha csak itt és most lehetett hasznosítani.
Én magam viszont nem szándékoztam leülni, így csak töltöttem a poharakba és az egyiket magamhoz vettem. Nagyon is érdekelt, mi vette rá Zacket arra, hogy besétáljon az oroszlán barlangjába… talán segítségre van szüksége? Tőlem?
A szövetségünk talán mégsem bomlott fel teljesen, mint ahogyan azt hittem?

827 words┃Play with fire┃Jó újra látni, Mr. Darts' Képzeletek tere 2566525366  ┃



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Képzeletek tere Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph
Ez az én történetem :
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Kapcsolatban :
Queen of Hell

in future
Tartózkodási hely :
⇝ In the Hell
Egy lélek titkai :
Zenedoboz :
Léptek száma :
172
Az álarc mögött :

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyCsüt. Május 16, 2019 7:48 pm


To: Malachai Parker


Outfit ❖ 725 ❖ Requiem for a dream ❖ note: - ❖ kredit



Feszülten túrok a rendezetlen tincseim közé, miközben könnyes tekintetekkel révedek magam elé. A kora reggeli napfény élesen elvakítja a terepet, s mindaz, ami bennem megragad; a pupilláim kisülése. Támolyogva dőlök neki az egyik téglákból álló épületnek, így szakítva meg némi módon a rajtam lévő ing anyagát. Igencsak nehézkesen szívom be az oxigént, ahogy igyekszem realizálni a körülöttem zajló eseményeket. Hunyorgok lazán előre, s majdan pedig körbenézve, amíg a koszos járdafelületére nem esem. Az üveg hangosan csattan mellettem, ekként találkozva az aszfalt köves részlegével. Ezernyi szilánkra törik szét, megannyi részen érve engem is, sőt a ruhám ezt a kis incidenst sem ússza meg. Egy nagyobbat nyelek, miként a fejemet az építménynek döntöm. Érzem ezzel a belőle áradó hidegséget, s azt, miszerint fojtogatóan szorít a nyakamnál megkötött nyakkendő. Hetykén emelem meg a kezemet, az ujjaimmal az ing peremét keresve, s amint megtaláltam a gallért; lazítok ezen az ócska kis kelléken. Levegő... erre van most szükségem, s hiába nincs már ott akadályozó tényező, mintha... mintha még mindig szorongatná a bőrömet valami... valamiféle kellemetlen jelleg. Nyöszörögve pislogok néhányat, s a fájdalom ez alatt ékesen hasít belém. Finoman érintem meg a homlokomat, ami nagyon is tűzforró, s bezzeg úgy sajog, mintha épp' egy hangszóróból üvöltenének nekem. A tenyereim a talajra csúsznak, s ekként sért fel néhány kisebb törmelék, bár a szituáción mindez mit sem változtat. Erőlködve próbálkozom meg a felállás opciójával, ahogy pontról pontra a téglákban kapaszkodom. Végül állóhelyzetbe keveredem, viszont az egész testem remeg. Elfog a rosszullét, az a szörnyű, s egyben kínzó gyötrelmi él. Alkohol, drog, cigaretta... együttes erővel döntöttek le a lábaimról, s mostan... mostan sem engednének ám el. Szédelegve lököm el önmagamat a faltól, s így irányt veszek előre; míg lassú, kimért, óvatos léptek ezek. Olykor megállok, máskor sétálok, s míg percek múlnak el; én kétlépésnyit haladok csupán az úti célom felé. Ez... ez így nem működik -, ismerem be, helyeslően bólogatva az elméletre, s mintsem annak rendje, nos kihasználom a képességemmel járó előnyömet. Eltűnök egyetlen mozdulattal a helyszínről és...
Hatalmas puffanás kíséretében érkezem a földre; egy számomra teljesen ismeretlen területre. Hol a fenében vagyok? Pislogva támaszkodom meg a karjaimon, s lassacskán négykézlábra állok. Egy szoba... egy ismerős kis szoba, ahol emberek bámulnak rám. Mi a franc?! Tágra nyílt szemekkel térdelek a... a hófehér szőnyegen. Elpillantok oldalra, megtámaszkodva az ülőalkalmatosságon. Én... mi ez az egész? Megemelve a személyemet; végezettül helyet foglalok egy... egy zongorával szemközt. Hunyorgok a hangszerre, mialatt azon töprengem, hogy voltaképpen miért is vagyok itt. Hisz'... eltűntem, nem igaz? De! S hol is akartam volna kikötni? Kai... igen, Kai Parker-nél, de ez nem is Mystic Falls... ez... ez mi a...?! Megdörzsölöm a szemeimet, majd felhajtom a zongora tetejét. A billentyűket bámulom, s eszembe ötlik egy dal..
Jefferson révén még egy emlék is társul ehhez, vagyis igazából kettő...
Egyrészt az, amikor Nathaniel Storm-nak előadta ezt a számot...
Másrészt... úristen! Ez a szoba.. ez a terem... ezek az...
Pislogva nézek szét újra a tömegen, ahol is feltűnik egy mosolyogó anyuka és egy szigorú apuka képzete. Az ollós rész... a... a.. szülei. Elkerekedett szemekkel bámulok rájuk, miként megszólal a nő.
- Gyerünk, Jefferson... - Mutat felém az egyik kezével. - ...játszd le a számunkra eme csodás számot, hisz' családi ünnep van, nem igaz? - Mosolyog rám, majd a férfire. - Lássuk, mit tanultál eddig, drágám... - Kissé szúrós éllel közli, de ez senkinek sem tűnik fel; csak nekem. Visszafordulok a billentyűzet sokasága felé, ezzel megropogtatva az ujjaimat, s mint, aki... aki érti is ezt az egészet; játszani kezdek.
Az ujjaim egyik billentyűről a másikra siklanak, ekként adva elő egy gyönyörű, ám mélyen szenvedéssel telt számot. 'Requiem for a dream' - rémlik a cím, ahogy momentumokon jutok túl. Egyre mélyebb, egyre érzelmesebb... Magam sem veszem észre, viszont könnyek folynak le az arcomon, s egyre erőteljesebben ütöm le a zongora hangjait. Könnyek cseppennek az eszközre, s könnyek itatják át az ingemet is.
Képek.. Kínzáshoz szükséges fegyverek; kések, tőrök, pisztolyok... Jobb oldalt meg varázsláshoz használható kellékek.. Egy székhez vagyok láncolva; a csuklóimat hiába is rángatom, ugyanis szabadulni koránt sem tudok. Aztán egy alakzat... egy férfi... a következő pillanatban pedig sikoly..
Ordítok a zongora előtt; a hangom betölti szinte az egész teret, ahogy remegve esem hátra. Levegőért kapkodva kúszom el a hangszertől..
- Kai... - Üvöltöm remegve a nevét. - Kai... - Igyekszem azonnal állóhelyzetbe keveredni. - ...hol a fenében vagy már?! - S ahogy futni kezdenék; valamibe, avagy valakibe beleütközöm.
No tears, no fears remember
there's always tomorrow!







Zack Reed
Leadott karakter
Egy árny vagyok a múltból
Képzeletek tere HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Titulus :
The Killer Curse ₪
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Tartózkodási hely :
Lost on the road.. somewhere ₪
Zenedoboz :
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
40
Az álarc mögött :
Play with Fire' ₪

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere EmptyKedd Okt. 02, 2018 9:06 pm

Aki erre a térre jön, azt kapja, amit amire a legjobban vágyik; legyen szó bármiről. Ám csak addig az övé, amíg itt tartózkodik.



Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Képzeletek tere 73Gher5
Legfelsőbb szint:
The Survivor
Ez az én történetem :
Képzeletek tere LR2C7YU
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Képzeletek tere AavKTjb
Tartózkodási hely :
℘ Look around
Zenedoboz :
Keresem :
A fiók mögött :
Léptek száma :
911

Képzeletek tere Empty
TémanyitásKépzeletek tere Empty


Ajánlott tartalom


Képzeletek tere Empty
 

Képzeletek tere

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal