Álomháború
felcsendülő dallamok


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Reagan Blair
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill

We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done



Fell Templomának romjai

Virágoskert Empty
Yesterday at 10:02 pm



Konyha

Virágoskert Empty
Yesterday at 9:50 pm



Folyosók

Virágoskert Empty
Yesterday at 9:41 pm



Tetõtér

Virágoskert Empty
Yesterday at 2:22 am



...but it's ecstasy

Virágoskert Empty
Yesterday at 1:41 am



Bárpult

Virágoskert Empty
Yesterday at 1:20 am



Old-Blair albérleti lakás

Virágoskert Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 10:22 pm



Konyha

Virágoskert Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 9:59 pm



Indra kietlen pusztaságában // Esotephres && Lothrin

Virágoskert Empty
Hétf. Aug. 03, 2020 7:34 pm



Sebastian

Virágoskert Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:59 pm



Alagsor

Virágoskert Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:58 pm



Felszólítások, törlések

Virágoskert Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:47 pm
Statisztika
Ennyien vagyunk
Szorgos íróink
A hónap posztolói

10 Hozzászólások - 28%
6 Hozzászólások - 17%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
3 Hozzászólások - 8%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%

Share
 
Virágoskert
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásVirágoskert EmptyHétf. Júl. 27, 2020 9:30 pm


To Cedric Sutton


Káosz... láttam rajta, először nem érti, mire gondolok, de végül a mosolya bíztató, a szavai hatására pedig széles mosolyra húzódnak ajkaim. Borzasztóan szerettem volna ezzel a sráccal elveszni a káoszban, ha nem én magam jelentem ebben az esetben magát a káoszt. Nem akartam belerángatni az életembe, azt sem akartam, hogy baja essen, a boldogságomat kicsit beárnyékolták ezek a tények. Önző módon nem akartam ezzel foglalkozni, csak jól érezni magam. Őrültségeket csinálni, mint régen, mikor még nagyon fiatal voltam. Élni akartam az életemet, élni a mának, kicsit spontán lenni, s legfőképpen nem akartam rettegni. Esélyem nyílt egy normálisabb, boldogabb életre, bár még mindig vámpír voltam.
- Tényleg kedvelsz? Én... ezek szerint akkor mégsem vagyok őrült, amiért jobban kedvellek a kelleténél. Mármint... tudod, első randi meg minden. - egy hajtincsemmel kezdtem el zavaromban játszani, gyerekkoromban és még tinédzserként is ezt csináltam, ha zavarban voltam, vagy ideges.
Láttam az arcán, mennyire rosszul estek neki a szavai, ami után én is elszomorodtam, talán még a szám is lebiggyent, mint egy kislánynak. Nem akartam bántani, annyira nem akartam, hogy végül mégis bántottam.
- Nézd, nem akarom, hogy azt hidd, nem jó veled lenni. Mert hidd el, két találkozás után... igenis nagy szó, hogy érzéseim vannak irántad. - kezdek el hadarni, csak hogy ne lássam csalódottnak, ne legyen letört, amiért elutasító vagyok. Olyan gyorsan kezdek el magyarázkodni, oda sem figyelek arra, mit mondot. Meghökkenek a saját szavaimon, hátrálok is egy lépést tőle, de aztán megtorpanok. - Mármint... oké, ezen már nincs mit szépíteni. - nyögöm ki végül, visszalépve mellé, vállat vonva. Már úgyis kimondtam, vagy őrültnek néz, és lelép, vagy elfogadja a tényt, vagy talán még örül is neki. Utóbbiban reménykedtem mindennél jobban.
- Egyáltalán nem bánnám, de be kell vallanom, lenne egy hátsó szándék mögötte. - kezdtem el sejtelmesen, s kis hatásszünet után folytattam csak. - Te. -Régen érdekelt a zongorázás, de már akkor sem bíztam magamban annyira, hogy képes lennék megtanulni, és egy kicsit lusta is voltam bármi nagyba belevágni. Most meg már... nem tudtam, a széteső elmémmel, s a ténnyel, miszerint vámpír vagyok, menne-e. Hallottam egyszer egy vámpírtól, hogy átváltozása után már nem volt képes zenélni, csak hosszú évek múltán, pedig előtte élt halt a gitárjáért. Talán számít az is,hogy emberként tanulsz meg, vagy már átváltozás után, mindenesetre kételkedtem magamban. Ebben az új életemben egyáltalán nem hittem benne, hogy bármire is képes vagyok.
Nem akartam zavarba hozni, vagy faggatózni, bármennyire is érdekelt az élete minden apró kis mozzanata. Inkább kérdések helyett egy válasszal álltam elő, ami talán kicsit enyhítheti a kínos témát.
- Nekem is. Igaz, az első nagy szerelmem ő volt, az első igazi barátom. De barátok is voltunk, s mivel mi képesek voltunk beszélgetni a múltról... szerintem nektek is menne. Ha készen álltok, persze. - Rámosolyogtam bíztatóan, majd újra megfogtam a kezét, amit korábban elengedtem. Alapjáraton nem hoztam volna szóba egy exemet sem, de ez más helyzet volt, hiszen ismerte Damient, kár lett volna letagadnom a közös múltunk.
Alig hittem el, hogy egy ilyen fantasztikus pasival sétálok egy gyönyörű helyen, de igaz volt, nem álom, s nem is a másik énem beteg vicce. Cedricnek tényleg tetszettem, én pedig vele akartam lenni, akkor is, ha tudtam, nem kellene. Képtelen voltam távol maradni tőle. A csókja épp emiatt esett annyira jól, hiszen viszonozta az enyémet, s úgy éreztem nem tudok elhúzódni tőle. A szavai viszont arra késztetnek, hogy elhúzódjak tőle, épp úgy, ahogyan ő is, mosolyogva.
- Áh, ez már egy modernebb világ. Nem szégyen, ha a lány türelmetlen és nem képes megülni a hátsóján, hogy felhívja a srác, aki irtó jóképű. - vigyorogtam. Felszabadult voltam, boldog, ennek hatására újfent elfelejtettem, miért is kellene távol maradnom tőle.


604szó ■  Remélem megfelel! Virágoskert 3993946357 Virágoskert 3739568389
■■







“I wonder if I've been changed in the night. Let me think. Was I the same when I got up this morning? I almost think I can remember feeling a little different. But if I'm not the same, the next question is 'Who in the world am I?' Ah, that's the great puzzle!”



Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptyPént. Júl. 10, 2020 1:46 am



Ruby & Cedric

Káoszra? Ráncolom a homlokom néhány pillanat erejéig, majd mosolyra húzódnak az ajkaim. Szusszanok.
- De, a káosz néha tényleg jó, különösen akkor, ha valakivel elveszhetsz benne – Sejtelmes mosolyt küldök felé, majd meg is köszörülöm a torkomat. Nem akarok túl rámenős lenni vagy nyomulós, de tényleg tetszik nekem ez a lány és nem akarom, hogy ez az egész csak valami röpke pillanat legyen vagy egy egyszerű találkozó, aztán vége. Habár az, hogy ott volt a munkám, ami valójában az életem volt, nem zárhatta ki azt, hogy barátnőm legyen. Ugye?
Ismét megjelennek a ráncok a homlokomon, ahogy összehúzom a szemeim. Nem tetszik, amit mond. Úgy érzem, alulértékeli magát, pedig nem szabadna.
- Kedvellek, Ruby – Csúszik ki a számon végül és némileg zavarba is jövök. Nem kellene máris ilyen szavakkal dobálózni, elvégre abban igaza van, hogy ez még csak az első randink. De végül is, ha nem kedvelném, nem is jöttem volna el vele találkozni, nem? – Nem hiszem, hogy olyan sok dolgot rosszul látnék veled kapcsolatban. Sőt, legyél magabiztos! – Aprót bólintok, ezzel is nyomatékosítva a szavaimat.
Ami viszont ezután történik, picit letöri azt a fene nagy lelkesedésem. Kicsit azt érzem, nem is akarja igazán ezt az egészet kettőnkkel és ennek végül hangot is adok. Hiszen nem erőltetném rá semmi pénzért a randit, vagy bármit, ha nem akarja igazán. Félre is nézek, egészen addig, míg meg nem szólal újra. A halk, elsuttogott szavakra elhúzom a számat.
- Miért nem kellene? – Elrontottam valamit? Nevetséges, de tényleg ez az első, ami eszembe jut, hogy én csináltam valami rosszat. De akkor már faképnél hagyott volna, nem? Nagyot nyelek, tovább hallgatva őt. – Rendben, legyen, ahogyan akarod. Nem vagyok egy kapkodós típus – Halványan rámosolygok, habár tény, ami tény: kicsit lelombozott a szavaival. Tényleg nem akarom siettetni, hisz idő kell, míg kialakul köztünk valami igazi, de mégis, kissé elutasító is egyben a kérése.
A hangulat viszont a következő pillanatokban fel is oldódik. Eszembe jut, hogy múltkor tényleg szereplésre „kényszerítettem”.
- Talán is-is – Oldalba böktem játékosan a könyökömmel, mosolyogva. – Folytathatnánk egyszer a múltkorit. Megtanítalak zongorázni, ha akarod – Mármint ténylegesen. Azonban nem erőltetem, ha nem akarja, de múltkor úgy láttam, nem lenne ez olyan rossz.
A megnyugtatásnak szánt szavakra elmosolyodok és elmerengek azon, hogy mégis mesélek róluk, de igazából nem tudom, mit mondhatnék. Bonyolult volt a hármunk története. Vagyis annyira mégsem.
- Damien szinte a legjobb barátom volt – Közlöm végül halkan, és látszik rajtam, hogy még folytatnám, de aztán becsukom a számat. Hacsak nem kérdez rá ezúttal, mi történt, tényleg nem mondok többet.
Bármiről is beszélünk, vagy beszéltünk, mellette nem kell feszengnem. Még akkor sem, ha a fivéremről és a gyerekkori barátomról is van szó. Nem számít már úgysem.
Nem bírom ki, hogy ne hajoljak oda arra a puszira. Tudnia kell, hogy nem sok nekem és boldoggá tesz az, hogy most velem van. Lefékez, így én is megállásra késztetem magamat.
- Ruby…? – Ejtem ki halkan a nevét, és meg is szólal, így halvány mosollyal fürkészem őt. A bókja teljesen zavarba hoz, hát még az ajkai, ami néhány pillanat múlva az én számat találják meg. Ha el akarna húzódni, megállítom és közelebb húzom magamhoz, így csókolva lassan vissza. Határozottan tele van meglepetésekkel ez a lány, de úgy érzem, nekem pont erre van szükségem. Elnyújtom a csókot, hosszú pillanatokon át, mire végül belemosolygok és így távolodok el az ajkaitól. Szabad kezemmel félretűrök egy vörös tincset az arcából lassan.
- Én pedig nálad nem találkozhattam volna aranyosabb lánnyal. Köszönöm, hogy üzentél… valójában nekem kellett volna – Vallom be egy sóhajjal és igen, bánt a dolog, hogy egy lány tökösebb volt nálam és bevállalta a randira hívás lehetőségét.

591 ● carry you ●  Virágoskert 3779015013
●●



“When I had nothing else, I had my mother and the piano. And you know what? They were all I needed.”





Cedric Sutton
Ember
ártatlansága nem biztos
Virágoskert Tumblr_inline_oxiqi92YaK1uq5jh4_540
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
10

Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptyVas. Ápr. 12, 2020 1:19 am


To Cedric Sutton


Elgondolkodtattak a szavai, aztán én is megráztam a fejemet, bár én más okból. Valahogy minden fura volt, ami kijött a számon, mintha elfelejtettem volna, hogyan kell normálisan viselkedni. Emberként. Olyan sokáig uralta a napjaimat a félelem, már nem is emlékeztem a régi énemre. Damiennel is csak a közös múltunk miatt tudtam egy jót beszélgetni, Cedrickel pedig olyan óvatos voltam az első találkozásunkon. Az első randi pedig... megijesztett, ugyanakkor túlságosan is vágytam rá. Talán ez volt a baj, olyanra vágytam, amire nem szabadott volna, nem csoda, ha össze-vissza beszéltem mindenfélét.
- Igazából... én alapból nem hiszem, hogy a szabályokra szükség van. Mármint, szabályok nélkül eluralkodna a káosz, de néha szükség van egy kis káoszra, nem? Persze vannak határok, amiket nem szabad átlépni. - mosolyodtam el, végre hangot adtam a valódi gondolataimnak, nem csak sületlenségeket hordtam sösze, vagy próbáltam megfelelően viselkedni, ami miatt pont nem viselkedtem úgy. Ahogy ő mondta, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat együtt. Tetszett ez a mondat, hiszen velem akart lenni, nem mással. Ilyenformán nem is volt miért idegesnek lennem.
- Rengeteg mindent, de ez még csak az első randink! - jelentettem ki felháborodást mímelve. - Az a célom, hogy megkedvelj, nem elriasztani akarlak! - mosolyodtam el, bár tulajdonképpen őszinte voltam. Ha mindenről kitálaltam volna, kérdésekkel bombázna, vagy rosszabb esetben menekülőre fogná. Túl sok titkom volt, a legfontosabb, hogy kicsit sem voltam ártatlan.
Hirtelen azt sem tudtam, miket beszél, vagy mit kéne erre felelnem. Néhány másodpercig zavartan néztem rá, aztán majd' beleszakadt a szívem, mert ő még abban az esetben is megértő lenne, ha tényleg nem akarnék tőle semmit.
- Nem kerestelek volna, ha nem akarok semmit. Csak talán... nem kellene. - suttogtam az utolsó szavakat. Miért nem tudom néha egyszerűen csak befogni? Az mondjuk nem rám vallana, zavaromban mindig sokat beszéltem. - A lényeg, hogy szeretnélek megismerni, és nem zárkózom el egy kapcsolattól sem, ha lassan haladunk. - próbáltam menteni a menthetőt, ami talán még sikerülhetett is, tekintve, hogy igazat mondtam.
- Ó, ez egy komoly ajánlat? Vagy csak rám akarod sózni a szereplést? - viccelődtem, utalva az első találkozásunkra, mikor megcsillogtattam a nem létező zongoratehetségemet. Simán el tudtam volna képzelni, hogy bejárom vele a világot, de csinálhattam én ilyet? Kockáztatva ezzel ennek a csodálatos srácnak az életét? Erre egy határozott nem volt a válaszom, mégis annyira vonzott magához, mint bogarat a fény.
- Változnak az emberek. - vontam vállat, s kedvesen elmosolyodtam, ezzel illetve a szavaimmal is próbáltam érzékeltetni, nem kell beszélnie róla, ha nem akar, nem erőltetek semmit. Ha beválik ez a dolog kettőnk között, úgyis megtudunk egymásról mindent, vagyis... oké, ettől egy kicsit rettegtem. Arról, miféle dolgok derülnek majd ki rólam, ha odáig jutunk. Elhessegettem inkább ezeket a mérgező gondolatokat, bár a sok kellemetlen téma ellenére nem mostanában mosolyogtam ennyit.
- Megkönnyebbültem, de komolyan! - pillantottam fel rá, még mindig mosoly ült az arcomon, egy olyan levakarhatatlan féle. Ami még szélesebb lett a további szavaira. Ejha! Ahogy puszit nyomott az arcomra, én azon nyomban lefékeztem, a mosolyom még inkább kiszélesedett, csak reménykedtem, hogy nem hasonítok Jokerre. Ha vörös rúzs lett volna rajtam, egész biztos úgy festettem volna, mint valami gyilkos bohóc, de a halványrózsaszín árnyalat segített a dolgon.
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy. Tényleg. Nálad aranyosabb és vonzóbb pasival nem is találkozhattam volna. - mondtam, majd lábujjhegyre állva egy csókot nyomtam a szájára, ha nem húzódott el. Mellette egyszerűbb volt önmagamat adni, még az ez azt is jelentette, hogy el-elpirulok, badarságokat beszélek, és kínos szituációkba hozom magam.


574 szó ■  Remélem megfelel! Virágoskert 3993946357 Virágoskert 3739568389
■■







“I wonder if I've been changed in the night. Let me think. Was I the same when I got up this morning? I almost think I can remember feeling a little different. But if I'm not the same, the next question is 'Who in the world am I?' Ah, that's the great puzzle!”



Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptyHétf. Feb. 24, 2020 11:14 am

To: Ruby Jacqueline Hale
Tell me it'll all be alright

Ráncolom a homlokomat a szavakra, majd megcsóválom lassan a fejemet.
- Szabályok? Ne vedd ennyire komolyan. Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat együtt. Csak ennyi számít – Sóhajtok. – Amúgy sincsenek erre szabályok. Én mindig az ösztöneimre hallgatok, már ha a helyzet úgy adja – Azaz, ha randira kerül sor. Erre pedig rég nem volt példa.
Látom, hogy leutánozza a mozdulatomat, de nem kérdezek rá, miért. Felnevetek röviden a magyarázatára, a fejemet rázva.
- Oké, Ruby. Szerinted mi az, amit rosszul látok veled kapcsolatban? Ne kímélj – Nem hiszem ugyanis, hogy bármi olyat tudna mondani, amit ne látnék jól. Kedves, aranyos lány, ráadásul gyönyörű és nem tudom elhinni, hogy nincs senkije, vagy hogy nem tolonganak érte a pasik. Mondjuk így nincs vetélytársam. Ez pedig előny.
Hallgatom a magyarázkodását és már-már én érzem szarul magam azért, mert úgy reagáltam, ahogy. Nem akart rosszat. Viszont a szavaiból kezdem azt kivenni, hogy jelenleg nem akar senkit az életébe. Vagy csak rémeket látok? Kényelmetlenül kezdem magamat érezni kissé.
- Lassan, vagy egyáltalán nem akarod mindezt? Ha most nem fér bele az életedbe ez, teljesen megértem – Habár akkor nem tudom, miért írt végül üzenetet. Mondjuk a női logikához amúgy sem konyítottam szinte semmit.
- Bármikor velem tarthatsz, ha szeretnél – Közlöm egy mosollyal az arcomon, az előző témát szinte teljesen elfelejtve. Ha ő még kételkedik is valamennyire, vagy lassan haladna, én ettől függetlenül nem tervezek lemondani róla. Túlságosan megtetszett ez a lány, ahhoz, hogy feladjam. A kezünkre pillantok lopva, de a témaváltást hatására viszont lazítok a fogáson. Victor és Damien. A két elvesztett személy az életemben. Talán még a menedzseremnek sem meséltem soha a múltamról, így belegondolva. Most pedig egy szinte idegen lánynak megeredt a nyelvem, bizonyos szinten, még akkor is, ha csak a felszínt kapargatjuk. A részletekbe nem akarok belemenni, az nem hinném, hogy bárkire is tartozik rajtuk és rajtam kívül. Talán egy nap majd még beszélhetek velük mindezekről.
- Ó, értem – Nyugtázom a válaszát, a folytatásra pedig halványan elmosolyodok. Hálás vagyok, amiért nem faggat erőszakosan. Más biztos, hogy ezt tenné, de ő nem. Kedves és figyelmes.
- Gyerekkorunkban minden jó volt, többnyire – Sóhajtok, de végül ennyiben is hagyom. A továbbiakra felnevetek röviden, de ennél többet nem is teszek.
- Nem, nem mondanám, hogy sok vagy. Mindenkinek vannak olyan dolgai, amiről nem beszél szívesen, erről pedig a másik fél mit sem sejthet. Tudom, hogy nem szándékosan kérdeztél bele ebbe a két témába… vagy nem azért, mert gondot akartál volna okozni. Nem haragszom, mondtam – Biztatón mosolygok rá és hallgatom végig a további magyarázatát is. A baleset, igen. Emlékszem, hogy mesélt róla. Megszorítottam a kezét gyengéden. – Csak add önmagad, oké? Nem vagyok egy haragtartó típus, tehát… ne gondolkozz, csak tedd, mondd, amit szeretnél – Közelebb hajolok hozzá és nyomok az arcára egy puszit. Nem bírom megállni. Azt akarom, hogy tudja, tényleg nem sok ő nekem, sőt, talán kevés is jelenleg. Kedvelem őt és furcsa, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire megkedveltem, de felesleges lenne ellene küzdeni.

485 ❖ carry you



“When I had nothing else, I had my mother and the piano. And you know what? They were all I needed.”





Cedric Sutton
Ember
ártatlansága nem biztos
Virágoskert Tumblr_inline_oxiqi92YaK1uq5jh4_540
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
10

Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptySzer. Jan. 22, 2020 12:44 am


To Cedric Sutton


Talán mégis volt esélyem a normális életre, vagyis... hát, egy normálisabbra, mint amit eddig gondoltam. Egyedül voltam a testemben, a fejemben, nem éreztem senki jelenlétét, nem volt zavaró tényező. Csak az idegesség, ami inkább volt izgatottság, a fiú közelében. Randiztam. Úristen, mennyire nem hittem, hogy mostanság ilyesmi történhet!
Inkább nem erősködtem, mennyire téved, mennyire tudok másmilyen is lenni, mint aranyos. Ó, de mennyire! Viszont... tulajdonképpen már én sem tudtam, milyen is vagyok. Valaha ember voltam, normális, egészséges, halandó. Most pedig elveszítettem a másik felemet, aki miatt szörnyű dolgokat éltem meg, aki kész őrültet csinált belőlem, aki miatt már nem tudtam, milyen vagyok nélküle. Itt volt az ideje, hogy én is megismerjem magamat. Újra.
- Milyen igazad van... Sajnálom. - nevettem, ez nem valódi bocsánatkérés volt, csak zavarban voltam, és tényleg fogalmam sem volt róla, mit csinálok. Ez nyilván látszott is. Sőt, sütött rólam a tudatlanság. - Tényleg nem randiztam már ezer éve, azt sem tudom, mik a szabályok. - pillantottam fel rá hunyorogva, próbálva felmérni a helyzetet, mit illik, mit nem, mit szoktak az emberek csinálni egy randin. Azt hiszem, erre nincsenek is valódi szabályok. Vannak, akik hozzánk hasonlóan szerencsétlenkednek, mások pedig már az első randin ágyba is bújnak. Nálunk ez nem jöhetett szóba, kellett egy határ. Nem tudtam, mennyire tudom türtőztetni magam, s nagyon tetszett ez a srác. Nem akartam a halálát okozni, még a gondolattól is kirázott a hideg.
Őt utánozva oldalra döntöttem a fejem. Nem, tényleg nem tűnt annak, viszont olyan vonzó volt, hogy mindez fel sem tűnt. Ráadásul olyan ideges voltam... mint aki először csinál ilyet.
- Ártatlan? - ezen akaratlanul is felnevettem, kicsit hosszabban, mint kellett volna, de nem tehettem róla. Minden voltam, csak ártatlan nem, a külső néha csalóka, esetemben nagyon is csalóka. - Kezdek aggódni. A végén még tévképzetekbe ringatod magad. Ha azért veszíted el a józan eszedet, mert nem létező dolgokat hiszel rólam... azt sosem bocsájtom meg magamnak. - ingattam ezúttal én a fejemet, a vigyor viszont rövid időn belül újra ott bújkált a szám szegletében.
Oké, határozottan elcsesztem, már az első randin. Volt egy ilyen érzésem, de nem hittem, hogy rögtön az elején beletrafálok, méghozzá ennyire. Összevont szemöldökkel néztem rá pár másodpercig, majd egy halvány mosolyt villantottam rá.
- Ehhez is egy ügyvéd kellett volna. - viccelődtem, mielőtt komolyra fordítottam volna a témát. - Nézd, én... nem igazán így értettem. - sóhajtottam fel mélyen, hisz' nem az érdekelt, kivel volt előttem, az ex-kártyát nem akartam kihúzni a pakliból. Egy fél pillanatra elgondolkodtam rajta, hogyan is fejezzem ki magam. - Nem az érdekel, hány kapcsolatod volt, még csak nem is a volt barátnőid kilétére vagyok kíváncsi. Csak az érdekel, a komoly kapcsolatokkal hogy állsz. Tudom, első randin butaság ilyesmi felől érdeklődni, de én szeretnék lassan haladni. Rengeteg minden történt velem az utóbbi időben, a dolgok épp csak most lassultak le. - Talán fel sem kellett volna hoznom a témát, ugyanakkor tényleg nem akartam fejest ugrani egy kapcsolatban, mikor még azt sem tudtam, ki vagyok én jelenleg. Sőt, azt sem tudhattam, mennyire hatásos a varázsital hosszútávon. Aggódtam magam miatt, s féltettem Cedricet. Csak remélni tudtam, megérti amire gondoltam, s nem lekoptató szövegnek veszi, mert tényleg megkedveltem őt.
A kérdése igazán aranyos volt, valahogy nem gondoltam, hogy manapság szokás lenne ilyesmiket kérdezni a randikon. Pedig kellene, hiszen így könnyebb megismerni valakit, persze csak akkor, ha nem a szex a cél, mint manapság a legtöbb "kapcsolatban". Az egyetlen szerencsém az volt, hogy Jackie nem részesítette előnyben a testi örömöket, különben talán minden reggel valaki más ágyában ébredtem volna. Aggasztó gondolat volt, amit igyekeztem lerázni magamról, s teljes mértékben Cedricre koncentrálni.
- Remek utazótárs lehetsz. New Orleanst szívesen látnám újra, biztos vagyok benne, hogy veled újra az válna a kedvenc városommá. - nevettem. - Ne aggódj, nem akarlak kihasználni. Talán egyszer megvalósulhat. - néztem rá felvont szemöldökkel, mosollyal arcomon. Tényleg szerettem volna, ha működik köztünk ez a valami, ami elkezdődött, a szavaimmal is csak erre próbáltam utalni. Szinte minden szavamnál, mondatomnál azon aggódtam, félreért valamit és hülyét csinálok magamból, amire nagy volt az esély. Sőt. Félig-meddig már sikerrel is jártam.
Ahogy ő lazít a fogásán, én egy kicsit megszorítom a kezét, éreztetve vele, hogy mellette vagyok, vele vagyok. Nem kérdezek rá, mi történt a fivérével, mi történt Damiennel. Nem tartozik rám, ám úgy éreztem, tudnia kell róla, rosszul éreztem volna magam, ha titokban kell tartanom. De miért is kellene? Ha akarunk valamit egymástól, az ilyen dolgokat tudnunk kell kezelni, mert egy új kapcsolatba érkezhetnek váratlan meglepetések.
- Nos, egy időben sok idől töltöttünk együtt. Aztán elköltöztem a városból, azóta nem is hallottam felőle. Most is csak véletlenül botlottunk egymásba. - magyaráztam, nem említve, miféle kapcsolat fűzött a gyerekkori barátjához, de ha rákérdezett, szívesen válaszoltam neki.
- Ne aggódj! Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. Nekem nincs testvérem, úgyhogy nem tudom milyen, ha valakinek van. - vágok egy fintort, igazából mint minden gyerek, én is szerettem volna egy tesót. Helyette kaptam egy másik személyt a testembe. Na, arra pont nem vágytam!
- Öhm, igen. Nem tagadom, szóba hoztalak. Elmondtam Damiennek, hogy találkoztam valaki különlegessel. - mosolyogtam rá, megtorpanva néhány színes virág mellett. - Nagyjából annyit mondott, amennyit te. Ugyanezzel a meglepett arckifejezéssel. - Ami igazán vicces volt, tekintve, hogy kétszer éltem át ugyanazt a jelenetet, két különböző emberrel.
- Igen, néha egy kicsit sok tudok lenni. Először a barátnős kérdés, most meg ez. Nem szándékos, nem vagyok ilyen alattomos, vagy ilyesmi. Tudom, te nem erre értetted, de... rosszul érezném magam, ha egy kis részed is így gondolná. - fintorogtam, továbbra is egy helyben állva. - Az első találkozásunkkor említettem azt a balesetet, amiből sokára lábaltam ki. Túlságosan is hatással volt rám, épp emiatt jöttem ebbe a városba. Egy kis szünetre, kikapcsolódásra. Azóta nem mindig tudom, hogy kellene illően viselkednem. - Ennél a résznél elnevettem magam, úgy beszéltem magamról, mint egy állatról, aki most szabadult egy ketrecből. A lódítás miatt pedig próbáltam nem rosszul érezni magam, az igazság túl sokat árult volna el a világ valódi arcáról.


990 szó ■  Remélem megfelel! Virágoskert 3993946357 Virágoskert 3739568389
■■







“I wonder if I've been changed in the night. Let me think. Was I the same when I got up this morning? I almost think I can remember feeling a little different. But if I'm not the same, the next question is 'Who in the world am I?' Ah, that's the great puzzle!”



Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptyHétf. Dec. 09, 2019 3:11 am

To: Ruby Jacqueline Hale
Tell me it'll all be alright

Szinte csak szívom magamba az impulzusokat, a hangulat, az illatát, az érzéseket – és mélyen, nagyon mélyen el is raktározom magamban. Régóta nem éreztem ilyen jól magam, mint vele, pedig alig néhány perce találkoztam vele újra. Jól eső érzés és bízom benne, hogy ez köztünk valami maradandó. Ez kettőnkön múlik, és persze a menedzseremen, az időbeosztásomon.
Meglepődök arra, amit mond, hisz nem igazán értem, miért ne gondolnám azt később is, hogy aranyos.
- Ezt nehéz elhinni, Ruby – Mosolygok, alig láthatóan megcsóválva a fejemet, gyengén. Mi lehet benne olyasmi, amitől már nem „aranyos”? Nem tudok semmit elképzelni. Nyilván mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, de kinek nincs? Ettől még a véleményem nem változik.
Nem bírom elfojtani a nevetést, ami ki akar törni belőlem. Első vagy második? Ugyan már.
- Gyakorlatilag az első randi. Én úgy gondolom, hogy a megismerkedő találkozó nem számít bele a randi kategóriába – Továbbra is mosolygok, nem bírom levakarni sem az arcomról. Tiszta idiótának tűnhetek, de ez koránt sem zavar. Elvégre, ha nem tetszenék neki így, ilyen lökötten, akkor már rég elhúzott volna a közelemből.
- Bénázás? Én olyan profinak tűnök, Ruby? – Vonom fel a jobb szemöldököm, enyhén oldalra döntve a fejem, néhány másodperc erejéig, majd megcsóválom a fejem. – Egyáltalán nem vagy béna. Komolyan. Nekem bejön ez az ártatlan stílus, amit képviselsz – Mutatok végig rajta a szabad kezem mutatóujjával, majd megint csak a szemöldököm kezdem vonogatni. Elképzelésem sincs, mire akar kilyukadni.
- Hallgatlak, ne tartsd magadban a kérdéseid. Bár vannak dolgok, amikre csak az ügyvédem jelenlétében válaszolok – Komolyodok el egy fél pillanatra, majd ezt követően el is mosolygom magam. A kérdése végül meglep. Megköszörülöm a torkomat és a kezünkre pillantok.
- Nem hiszem, hogy ez első randi téma lenne. Másfelől nem hiszem azt sem, hogy lenne jelentősége annak, melyikünknek hány kapcsolata volt ezelőtt – Nézek rá végül komolyan. Nem akarnék ilyesmiből gondot, vagy épp féltékenykedést, rosszabb esetben megbántódást. Úgy érzem, hogy ennek tényleg semmi értelme. És nem azért nem válaszolok neki, mert annyi takargatnivalóm lenne, hiszen nincs! Nem igazán voltak kapcsolataim, csak egy-kettő futókaland, de senkivel sem éreztem igazán jól magam. Senkivel sem lehettem önmagam. Ruby más volt. Nem akarom tönkretenni ezt kettőnk között azzal, hogy a múlt lányairól hadoválok neki.
- Oh, New Orleans? Sokáig ott éltünk édesanyámmal – Mesélem neki, közbeékelve a mondatai közé szinte, de ezután el is hallgatok, hogy teret adhassak neki. – Ezt valahol meg tudom érteni. Én is számtalan helyre jutottam el, a fölfelé ívelő karrieremnek hála elég rövid idő alatt. Én sem tudnék kedvenc helyet választani – Bár ha romantikus énem győzedelmeskedne, akkor jelen pillanatban simán közölném vele, hogy a kedvenc helyem mellette van, pontosan ott, ahol most is vagyok. De talán túl erős lenne így első randin ilyet mondani. Nem akarom elijeszteni. A hirtelen lefagyására csak a homlokom ráncolom, és ezt követően egyre kíváncsibbá válok, vagy inkább gyanakvóvá. Nem igazán tudom, miféle titokról lehet szó, de az igazat megvallva csak hülyültem az előbb. A bókja sem jut el a fülemig, mert aggaszt kissé. Remélem, hogy nem valami rossz dologról van szó. Ahogy beszélni kezd és kiejti a száján a gyerekkori barátom nevét, szinte lesokkol a dolog.
- Damien? Ismered Damient? – Ragadok le ennél a ténynél, de ahogy a fivérem neve is eljut a tudatomig, kissé elkomorodok. – Nem igazán tartom vele a kapcsolatot. – Lazítok a kézfogáson, de nem miatta, nem a jelenléte miatt, hanem a téma miatt. A családi háttér miatt. A családunk szétszakadt és ez ellen nem volt mit tenni, és mindezzel együtt az a törékeny testvéri viszony is szertefoszlott. – Nem vagyok vele rosszban, vagy ilyesmi, de megvan a magunk élete – Csupán ennyit tudok mondani és nem többet. Pillanatokkal később rakom össze viszont, hogy amúgy ez a lány itt mellettem beszélt valakinek rólam. A szemem sarkából nézek rá, de már mosolygósabban, mint ezelőtt. – Ez cuki. Meséltél rólam. Remélem, Damien nem mondott rosszakat rólam, különben lesz egy-két szavam hozzá – Megszorítom a kezét gyengéden. – Bár vele sem tartom a kapcsolatot – Vallom be töredelmesen és sajnálkozón. Igazából nagyon is sajnálom, hogy a barátságunk így tönkrement vele. De megtörtént és nem lehetett rajta változtatni. Victor elvette tőlem, vagy a jó ég tudja. Már teljesen mindegy volt, hogyan történt. Ez a múlt volt és annyi.
Most viszont a jelen… az szép volt. Rubyval. Nincs is másra szükségem. Bár talán ezt nevezik az okosok rózsaszín ködnek, ami idővel felszáll, nem?
- Amúgy sajnálom, kicsit… kényes téma a családom... a testvérem. Még Damien is. Picit meglepődtem most, hogy ebbe így beletenyereltél – Nézek rá egy sóhajjal. – Nem haragszom, mielőtt félreérted. Tehát ne vedd magadra – Csak kényes, ahogy már mondtam. Elvégre senki sem beszél örömmel az olyan dolgokról, minthogy a családja szétszakadt, az apja semmibe vette, a fivére majdnemhogy utálja, a gyerekkori barátja elhagyta… szóval igen, remek minden.

772 ❖ carry you



“When I had nothing else, I had my mother and the piano. And you know what? They were all I needed.”





Cedric Sutton
Ember
ártatlansága nem biztos
Virágoskert Tumblr_inline_oxiqi92YaK1uq5jh4_540
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
10

Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptyHétf. Dec. 09, 2019 1:49 am


To Cedric Sutton


Nagyon boldog voltam, hogy látom, meg úgy egyáltalán. Euforikus érzés kerített hatalmába, mert életemben először majdnem mindenem megvolt. Szinte el sem akartam hinni, attól féltem, bármelyik pillanatban felébredhetek a sötét, rideg motelszobában egymagam, egy üzenettel az éjjeliszekrényen, vagy esetleg véres kézzel. Minden lefekvés előtt aggódva hunytam le a szemeimet, s minden ébredésnél fülig ért a szám, mert önmagam voltam, s nem éreztem senki jelenlétét a testemben.
A kedves szavaktól annyira zavarba jöttem, hogy hirtelen azt se tudtam hová nézzek, még egy furcsa nevetés is kiszökött belőlem. Zavaromban egy hajtincsemmel kezdtem játszani, mint egy kislány, a tekintetem pedig csak nagy erőfeszítés árán sikerült a cipőmről Cedric arcára emelnem. Ahogy belenéztem a szemeibe, teljesen elvesztem, s hirtelen a szégyellősségem is jelentéktelennek tűnt. Még a csodaszép, virágokkal teli ekrt sem érdekelt, egy nagy homályos, összemosódott háttér volt csak az egész. Nem tudtam mit felelni, erre mégis mit mondhattam volna? Köszi, de a te szemeid sokkal gyönyörűbbek? Egy csomó béna szöveg eszembe jutott, mihez tudnám hasonlítani a szemeit, szerencsére időben be tudtam húzni a képzeletbeli féket, ami az agyam és a nyelvem között volt. Inkább csak megvontam a vállam, és egy amolyan "ugyanmáár!" legyintéssel intéztem el a dolgot. Nem volt valami eredeti, egy aranyos válasz sokkal jobb lett volna, de ennyire futotta tőlem. Tulajdonképpen féltem, hogy hülyeséget mondok.
Végül is nem alakult ki kínos helyzet, egy hosszúra nyúlt ölelés után pedig tényleg elfelejtettem, hogy ideges voltam, mert annyira baromira jól esett a közelsége. Mintha otthon lettem volna, pedig azt az érzést évek óta nem éreztem már. És irántam sem éreztek még csak hasonlót sem, mintha ezer év telt volna el azóta, hogy bármiféle románcban is részem lett volna. Teljesen új volt ez nekem, vámpírként tényleg ez volt az első. Valójában épp emiatt nem érezhettem hasonlót soha, de valami azt súgta, nem a felfokozott érzelmeim miatt volt ez.
- Ó, ezt csak addig szokták rám mondani, amíg meg nem ismernek jobban. - feleltem mosolyogva, ám ahogy kimondtam a szavakat, rögtön görcsbe rándult a gyomrom, hiszen nem olyan régen ez még igaz is volt. Sőt. Jackie már nem volt jelen, a vámpírléttől mégsem tudtam elbúcsúzni, az velem maradt örökre, ami épp elég kockázat a fiúra nézve. Ha valaha is megtudná... még belegondolni is rossz volt.
A kézfogás kicsit megnyugtat, meleg ujjai felmelegítik az én hűvös ujjaimat. Na igen, egy jó forró kávét ihattam volna indulás előtt. Csak megráztam a fejem a kérdésre, s azon kezdtem gondolkodni, miféle kérdést tegyek fel neki, amivel jobban megismerhetném. Hirtelen fejbekólint mindaz, amit Damien mondott, ráeszmélek, hogy az izgalomtól teljesen kiment a fejemből, pedig igazán érdekes és fontos dolgot tudtam meg. Szinte hihetetlen volt ez is, nem véletlenül mondják, milyen kicsi a világ.
- Így legalább jobban megismerhetjük egymást. Úgy gondoltam, ez nem egy közhelyes program a... második randira? - néztem fel rá hunyorítva. - Ez már a másodiknak számít? - nevettem, hirtelen elbizonytalanodtam. Vagy ez volt az első, és a megismerkedésünk nem annak számít? Teljesen randiszerű élmény volt, igaz, az ember az elsőnél ideges szokott lenni, akkor pedig kicsit sem voltam feszült. Ellenben most... huh. Valójában nem is számított, ez hányadik, a lényeg az volt, miszerint volt randi, úgy egyáltalán. Nem koptatott le az első találkozás után, pedig elég sok okot fel tudtam volna sorolni, amiért megtehette volna. Ő valamiért mégsem tette. Talán ő volt az én bolond kalaposom, a "pszichopata jellemvonás" nélkül, ahogy ő fogalmazott legutóbb.
- Örülök, hogy így gondolod. Tényleg. Nem mostanában randiztam, szóval nézd el nekem ezt a bénázást. Olyan... újszerűnek tűnik ez az egész. Mintha most ébredtem volna egy hosszú álomból. - billentettem enyhén oldalra a fejemet, miközben próbáltam kitalálni, hogyan is fogalmazzak. Még ezt tűnt a legnormálisabb magyarázatnak, aminek kicsit még a valósághoz is köze volt. Végül is tényleg hasonlóan éreztem magam. - És te... talán nem illik ilyet kérdezni, de egye fene, szegjünk meg néhány szabályt! - nevettem jóízűen, magamban pedig arra gondoltam, ha tudná, valójában hány szabályt szegek meg csak azzal, hogy vele vagyok, valószínűleg dobna egy hátast. - Téged sok rajongó körülvesz, ahogy arra utaltál is az előbb. Ezt azt jelenti, hogy néha randiztál is velük? - Próbáltam óvatosan kipuhatolni, volt-e már komolyabb kapcsolata, vagy vol-e mostanában bármilyen kapcsolata. Nem mintha számított volna, mégis érdekelt. Kíváncsi voltam az életének minden apró kis részletére.
- Öhm, nem. New Orleansban születtem, és nagyon sokáig az volt a kedvenc helyem. Jelenleg azt hiszem ilyen nincs. Megvan annak is az átka, ha az ember túl sok helyre jut el túl kevés idő alatt. - szorítottam egyet a kezén, egy pillanatra szorosabban akartam fogni, majd ellazítottam az ujjaimat, mert nem akartam bántani sem. - A... a titkom? - kérdeztem vissza, egy pillanatra lefagyva, majd olyan gyorsan pörögtek a gondolatok a fejemben, hogy valamit kitaláljak. Rávágtam, ami először az eszembe jutott. - Jelenleg az, hogy valamit nem mondtam el azonnal a találkozás elején. Nem azért, mert eltitkoltam, úgyhogy ez nem is igazán titok. De nem is jutott rögtön eszembe, amiről te tehetsz, mert túl jól nézel ki. - Kezdtem el túl gyorsan beszélni, az utolsó szónál meg is álltam, s mély levegőt vettem. Újra felpillantottam rá, tartva egy kis szünetet, időt hagyva magamnak.
- Összefutottam a napokban valakivel, akit... mint kiderült, te is ismersz. Damien Blanchard. Említette, hogy van egy testvéred, Victor. Szóval, azt már tudtam, hogy anyukádhoz közel állsz. És mi van vele? - kérdeztem rá rögtön, de nagyon óvatosan, nehogy tolakodásnak vegye, inkább csak... akkor válaszoljon, ha ő is úgy akarja. Aztán leesett, hogy ebből tudni fogja, róla beszéltem valakinek, de ez volt a legkevesebb. Jobban érdekelt ez a dolog, ami már akkor ledöbbentett, mikor Damien megemlítette.


922 szó ■  Remélem megfelel! Virágoskert 3993946357
■■







“I wonder if I've been changed in the night. Let me think. Was I the same when I got up this morning? I almost think I can remember feeling a little different. But if I'm not the same, the next question is 'Who in the world am I?' Ah, that's the great puzzle!”



Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptySzer. Nov. 27, 2019 4:09 pm

To: Ruby Jacqueline Hale
Tell me it'll all be alright

Elgondolkozok, nem-e gondol egy töketlen alaknak, amiért nem hívtam fel én őt, de végül is nem tesz rá megjegyzést, így kissé hagyom magamat megnyugodni. Bár ez nem tart tovább néhány másodpercnél, ugyanis a kisasszony közelében valahogy képtelenség teljesen megnyugodnom. A közelsége összezavarja a fejem, képtelen vagyok normálisan gondolkodni és úgy érzem magam, mintha még középiskolás tini lennék. Nem mintha annyira öreg volnék, de a lényeg a lényeg.
- Nekem is sokat jártál a fejemben. Te és a vörös hajkoronád – Mosolyogva figyelem – És a gyönyörű szemeid – Sosem voltam jó a bókokban, tényleg, de az igyekezet a fontos, nem? Viszont, mindezek mellett félek, hogy el kell majd keserítsem Rubyt. Bármennyire is szeretnék vele maradni, vagy éppenséggel itt, Mystic Fallsban, a turné miatt ez lehetetlenség. Ez az egész pedig túl friss, túl kiforratlan dolog kettőnk közt, hogy mindketten félredobjunk mindent. Nem? Vagy csak gyáva vagyok? Magam sem tudom, mit kellene gondolnom.
Inkább csak magamhoz ölelem, húzom, szorítom, mintha sosem akarnám elengedni. Talán így van. Nem akarom elengedni. Régóta, vagy talán sosem éreztem azt a fajta nyugodtságot és melegséget, mint az ő közelében. Pedig alig ismerem. Valójában semmit sem tudok róla, mégsem tudok csak úgy elsétálni és vissza sem nézni. Mi ez az érzés? Szerelem első látásra?
Hagyom végül elhúzódni, így kezdek el szabadkozni az ölelés miatt. Talán hülyeség volt, de nagyon is vágytam rá. Ahogy hallom, ő maga is, ez pedig megmosolyogtat.
- Mondták már, hogy milyen aranyos vagy? – A mosolyom kiszélesedik, ahogy figyelem őt. Annyira gyönyörű. Egyszerűen nem tudok betelni vele, mégis, a valóság néha közbeszól és a fejemben egy riasztó sípolásával figyelmeztet, hogy vigyázzak. Vigyázzak, nehogy komoly érzelmek lángoljanak fel bennem. De mi van, ha figyelmen kívül akarom hagyni a figyelmeztetést és végre… érezni?
Figyelmesen hallgatom a lány szavait, szinte iszom őket, majd a kezéért nyúlok, amennyiben nem húzódik el tőlem.
- Megfelel a park, itt legalább kettesben lehetünk és nem kell a rajongók közt szlalomoznunk – Felnevetek, majd szorosabban kezdem fogni a kezét. – Nem bánod, ugye? – Célzok itt a kézfogásra, miközben elindulunk a park kikövezett kis útján. Virágok mindenütt és fák, és zöld minden, engem mégsem köt le a táj, csakis ez a lány mellettem. Ez a vörös, szinte lángba borult lány. Mi a titka vajon? A szavai meglepnek, főleg, mert hasonlóan érzem magam.
- Nem, dehogy! Nem vagy nyomulós. Ami azt illeti, én is hasonlóan érzem magam veled. Tudod, a sztár-élet nem mindig olyan király, mint kívülről látszik. – Felnevetek röviden, de nem tart csupán pár másodpercig. – Az örökös rohangálás, gyakorlás, fellépések, új dalok, utazás, rajongók, kötelező megjelenések, interjúk… ezek mellett nincs túlzottan magánélete az embernek. És hogy tovább menjek… nagyon senki sincs mellettem a menedzseremen kívül – Aprót sóhajtok. Nem sajnáltatni akarom magamat, csupán tényként közlöm mindezt. A barátok lassan eltűntek mellőlem, és már senkivel sem tartom úgy a kapcsolatot, mint régen. Még Damiennel sem, bár őt már a híressé válásom előtt elveszítettem, hála a fivéremnek, Victornak. Gyengén rázom meg a fejemet, és tessékelem magamat vissza a valóságba.
- De most halljunk rólad valamit. Bármit. Itt születtél? Mi a kedvenc helyed? Mi a legnagyobb titkod? – Az utolsó kérdést már egy sejtelmes mosollyal teszem fel. Nem akarom én kikényszeríteni belőle a legféltettebb titkait, csupán egy hangulatoldó kérdés a részemről.

527 ❖ carry you



“When I had nothing else, I had my mother and the piano. And you know what? They were all I needed.”





Cedric Sutton
Ember
ártatlansága nem biztos
Virágoskert Tumblr_inline_oxiqi92YaK1uq5jh4_540
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
10

Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptySzer. Nov. 27, 2019 1:10 am


To Cedric Sutton


Meglepett, mikor odalépett hozzám, bizonyára épp arra készült, hogy elkapjon, ha esetleg eltaknyolnék. Furcsa volt ennyire esetlennek, törékenynek érezni magam, hiszen ezek közül egyik se voltam. Legalább nem csak én voltam ideges, ez egy kicsit megnyugtatott, egészen addig, amíg fel nem figyeltem hevesen dobogó szívére, amitől a vére csak úgy száguldott az ereiben, igencsak megnehezítve a dolgom. Megszomjaztam a vérére, sokkal nehezebben tartottam kordában magam, mint először, a pubban.
Felnevettem a kérdése hallatán, olyan volt, mintha nem tudná, milyen fantasztikus pasi, nem csak kinézetre... talán nem is tudta. Látszólag fogalma sem volt róla, milyen különleges, nekem első pillantásra ez jött le róla, különben azt sem engedem, hogy odaüljön hozzám.
- Azóta az este óta sokat jártál a fejemben. Csak sajnos nem volt... alkalmas előbb. - megköszörültem a torkom, nem tudtam, nem-e mondtam túl sokat, semmiképp sem akartam már az első randin magyarázkodni.
Nem mozdulok, miközben ő közelebb kerül hozzám, nem, mrt alig várom, hogy közelebb jöjjön. Az a néhány másodperc, amíg karjait körém fonta, egy örökkévalóságnak tűnt. Levegőt sem mertem venni egészen addig, amíg nem éreztem meg teste melegét magam körül. Nem tudtam volna megmondani, mikor éreztem magam utoljára olyan boldognak, mint akkor és ott, Cedric karjaiban. Mélyen magamba szívtam az illatát, szinte megszédültem tőle. Nagyon vigyáznom kellett, túl közel voltam hozzá, egy pillanatra éreztem az apró szúrást, ahogy előbújnak a szemfogaim, majd két mélyebb levegővétel után sikerült uralkodnom magamon. Felpillantottam rá, kicsit elhúzódva tőle, éppen csak annyira, amennyire muszáj volt. Csak hallgattam a szavait, miközben beszélt, arcomon éreztem a leheletét, nem is válaszolok egészen addig, amíg el nem tol magától. Élvezem ezt a néhány röpke percet, ami teljes biztonságban és nyugalomban telik. Érzem azt a szabadságot is, amire olyan régóta vágytam már, amit nem engedhettem meg magamnak, amiről azt hittem, sosem kapom meg. Egészen álomszerű volt ez az egész, meg akartam csípni magam, helyette viszont csak csimpaszkodtam a fiú nyakába. Nehezen húzódtam el tőle, végül mégis megtettem, mert meg akartam ismerni rendesen, esélyt adni kettőnknek, még akkor is, ha helytelen volt őt magamhoz láncolni.
- Nagyon örülök, hogy megtetted, Cedric. Kifejezetten vágytam rá. - vallottam be őszintén, még csak meg sem próbáltam letagadni az érzéseim, abból már rég kinőttem, nem szerettem volna játszadozni vele. Azért kicsit zavarban voltam, alsó ajkamat harapdáltam. Mintha két külön személy lakozott volna bennem, most egészen más értelemben, mint azt megszoktam. Az egyik kislányos zavarban volt, míg a másik legszívesebben ott helyben leteperte volna Cedricet.
- Azért hívtalak ide, mert... egyrészt látni akartam ezt a helyet, másrészt itt esélyünk nyílik rá, hogy jobban megismerjük a másikat. úgyhogy én a sétára szavazok, ha téged nem zavar. Mehetünk máshová is, ahova csak szeretnél! - Igyekeztem azért a kedvére tenni, engem tulajdonképpen az sem zavart volna, ha egy zsúfolt utcán, vagy bárban vagyunk, amíg a közelében lehetek. Olyan szuper volt ez az érzés, az újdonság varázsa, teljesen meg voltam tőle zavarodva, mintha ez lenne az első románc az életemben. Igaz, hosszú idő óta ez volt első.
- Furcsán fog hangzani, de hosszú évek óta nem éreztem ilyen jól magam. Remélem ettől nem tűnök nyomulósnak. - nevettem kicsit zavartan, ugyanakkor nagyon jókedvűen. El sem tudtam mondani neki, mennyire jól érzem magam, egyszerűen nem voltak erre szavak. Az apró érintések még szebbé tették ezt az egészet. Szabad voltam, és boldog. Sírni tudtam volna, valahogy mégis sikerült tartanom magam. Végre valahára önmagam voltam, még a szomjúság sem rondíthatott ebbe bele.


560 szó ■  Remélem megfelel! Virágoskert 3993946357
■■







“I wonder if I've been changed in the night. Let me think. Was I the same when I got up this morning? I almost think I can remember feeling a little different. But if I'm not the same, the next question is 'Who in the world am I?' Ah, that's the great puzzle!”



Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptyCsüt. Okt. 10, 2019 12:31 am

To: Ruby Jacqueline Hale
Tell me it'll all be alright

Törékenynek, esdeklőnek látom jelen pillanatban és erős késztetést érzek rá, hogy elkapva a karjaimba zárjam. Mégsem teszem, csupán a testem mozdul, mikor azt látom, kishíján elesik. De végül megtartja az egyensúlyát, így a gond meg is oldódik. A szívem a torkomban dobog, viszont igyekszem leküzdeni a zavaromat, hiszen… én sosem szoktam zavarban lenni. Legalábbis nem így. De Ruby különleges. Már az első perctől kezdve az és nem tudom, hogyan kellene viselkednem. Ez egyáltalán már hivatalos randevúnak számít? Esetleg egy baráti találkozó? Nem. Az semmiképpen sem. Ha így volna, el sem jöttem volna. Nyelek egy nagyobbat, miközben újra végigmérem. Olyan gyönyörű. A természetes szépség csak úgy árad belőle.
- Hogy én? – Mit is mondott? Hogy remekül nézek ki? Sietve realizálom magamban a hallottakat, jobban mondva feldolgozom, majd zavart mosollyal biccentek. – Köszönöm. Miért ne jöttem volna el? Látni akartalak. De nem tudtam, hogy te is akarod-e – A szemeit fürkészem, majd teszek felé egy lépést. Aztán még egyet. Megtöröm a távolságot köztünk, nem törődve azzal, hogy esetleg tolakodónak gondol. Nem, mert ha nem teszek semmit, akkor maholnap elutazok és többé talán nem látjuk egymást. Talán meg kellene kérnem, hogy tartson velem. De miért jönne el egy vadidegennel bárhová is? Vagy talán nekem kéne még maradnom. De a menedzserem kinyír. Nem számít.
Gyengéden húzom magamhoz, lassan köré fonva a karjaimat. Nem bánom, ha megérzi, hogy kissé remegek az izgatottságtól és a zavartól. Nem számít, ha ezzel „sebezhetőnek” lát.
- Remélem nem bánod ezt az… ölelést – Lepillantok rá, tekintetemmel az övét kutatva. – Nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg – Ha nem tol el magától, akkor szorosabban ölelem, egészen magamhoz húzva. Kicsit meg is szorongatom, magamba szívva az édes illatát. Hosszú percek múltán engedem csak el egy széles mosollyal az arcomon.
- Hová szeretnél menni? Vagy csak sétáljunk a kertben? – Tekintek körbe, miközben a kezemmel minduntalan lehetőségeket keresek arra vonatkozóan, hogy hozzáérhessek. A karjához, derekához, csak egy kicsit, csak egy rövid pillanatra. Úgy érzem, hogy ez a nap fantasztikus lesz vele, bármit is fogunk ketten csinálni. A karjáról lassan a kezére csúsztatom a sajátomat, de nem fogom meg, csak megcirógatom.
- Minden rendben van veled? Jól érzed magad? – Érdeklődtem mosolyogva.

354 ❖ carry you



“When I had nothing else, I had my mother and the piano. And you know what? They were all I needed.”





Cedric Sutton
Ember
ártatlansága nem biztos
Virágoskert Tumblr_inline_oxiqi92YaK1uq5jh4_540
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
10

Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptyCsüt. Okt. 10, 2019 12:07 am


To Cedric Sutton


A szívem is belesajdult abba, hogy nem láthatom többé Cedricet. Igaz, csupán egyetlen egyszer találkoztunk, ám az az egy találkozás is elég volt ahhoz, hogy a srác rabul ejtsen, volt benne valami igazán különleges. Mintha ő lenne mindaz, ami megtestesíti a boldogságot számomra, még ha ez hihetetlenül otrombán és giccsesen is hangzik. Nyilván túl is reagáltam, mert ő vált az én tiltott gyümölcsömmé, de most... most végre megkaphattam. Már ha nem szúrom el valamivel, ami nem lett volna meglepő. Sok éve már annak, mikor randiztam, s akkor még gyerek voltam.
Felkészültem mindenre, arra, hogy elszúrom, arra, hogy nem jelenik meg, vagy kiderül, az egészet csak álmodom, s a bennem rejtőző fenevad valójában nem tűnt el. Ezer meg ezer gondolatom támadt, amíg rá vártam, bár az üzenetre elég hamar választ kaptam, így már biztos lehettem benne, eljön. Ezután viszont még rosszabb volt, aggódni kezdtem, mit mondjak majd neki, hogyan üljek, vagy inkább álljak fel? Fészeklődni kezdtem a padon, ami hirtelen nagyon kényelmetlenné vált. A dzsekimet igazgattam, a hajamat, s nagyjából úgy öt perc után hagytam az egészet a fenébe, mert... nem számítottak a külsőségek. Önmagamhoz képest jó állapotban voltam, nem csak külsőleg, de szellemileg, lelkileg is. Csak én voltam ebben a testben, senki más, mert Jackie jelenlétét egyáltalán nem éreztem.
Fél óránál több biztos nem telt el, mikor végre tompa lépteket hallottam. A gyomrom hirtelen apróra zsugorodott, a szívem a torkomban dobogott, viszont egy széles vigyor azonnal az arcomra költözött, ahogy megpillantottam őt. Hiába köszönt rám, nekem egy hang sem jött ki a számon, mintha megnémultam volna. Hirtelen felpattantam, csaknem hasra is estem a saját lábamban, valahogy mégis sikerült talpon maradnom. Megköszörültem a torkom úgy fél perc után, s sikerült szavakat kipréselnem magamból.
- Szia! - vigyorogtam továbbra is, mint egy eszelős, a szívem pedig úgy kalapált a mellkasomban, mint még soha, miközben attól rettegtem, még ő is meghallja emberi füleivel. - Köszönöm. Te is remekül nézel ki. És tényleg itt vagy. Eljöttél. - léptem közelebb hozzá, de nem nagyon tudtam, mit kellene csinálnom. Öleljem meg, adjak neki puszit, fogjak vele kezet? Ezek közül egyiket sem csináltam, vártam, hátha ő képben van, s tudja, mit kell csinálni, vagy csak állunk egymással szemben. Nekem az is megfelelt, ha a közelében lehettem. Két lépésről is éreztem az illatát, ami bódító volt, igyekeztem elnyomni az érzést, mert még a nyál is összefutott a számban. Nehéz volt a vámpír énemet elnyomni, ám az csak a kisebb gond volt. A nagyobbat már elnyomtuk Liezellel, s ez volt a lényeg, csak ezért lehettem Cedric közelében.


418 szó ■  Remélem megfelel! Virágoskert 3993946357
■■







“I wonder if I've been changed in the night. Let me think. Was I the same when I got up this morning? I almost think I can remember feeling a little different. But if I'm not the same, the next question is 'Who in the world am I?' Ah, that's the great puzzle!”



Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert EmptyCsüt. Szept. 19, 2019 9:21 pm

To: Ruby Jacqueline Hale
Tell me it'll all be alright

- Gyere, Cedric, kész az ebéd! – Hallom anyám hangját a konyhából, de csak egy gyors válaszra futja tőlem.
- Máris megyek – A táskámba pakolok épp, vagyis helyesebben fogalmazva a bőröndbe. Azt hiszem, ideje mennem. A szívem mélyén nem akarok, de azóta sem találkoztam Rubyval, amit jelnek veszek. Nem keresett, én sem őt, bár a részemről ez csak töketlenség, azt hiszem. De mi van, ha látni sem akar? Volt egy jó estéje egy híres akárkivel és ennyi. Lehetségesen nem voltam neki több, mint egy jó emlék. A telefonomra pillantok, majd a kezembe véve lehuppanok az ágyra, közvetlenül a bőrönd mellé. Egy telefonhívásba még nem halok bele, nem? Max elutasít és akkor nem úgy megyek el, hogy meg sem próbáltam. Mikor lettem ennyire gyáva amúgy? Megijedtem egy lánytól, de miért is? Mi okom van rá?
Kikeresem Ruby számát, majd a hívás gomb fölött kezdek el körözni az ujjammal. Csak egy mozdulat lenne, hogy felhívjam. Lehet, fel se venné.
- Egy barom vagyok – A szemeimet forgatom, majd magam mellé dobom a mobilt és eldőlök az ágyon. A plafonra meredek és gondolkozni kezdek, mikor anyám kopogni kezd a szobám ajtaján. Helyesbítek: a vendégszoba ajtaján. Be is lép, engedély nélkül. Mondjuk nem is kell engedély, ez az ő lakása.
- Nem hallottad, Cedric? Kész van az ebéd. Nem vagy éhes? – Felpillantok rá az ágyról és csak gyengén rázom a fejemet.
- Nem túlzottan, de amúgy igen, hallottam, hogy szóltál. Válaszoltam is – Szelíden mosolygok rá, majd felülök. Fel is álltam volna, de a mobilom sms érkezését jelzi, így egyből odapillantok. Ki írt? Magamhoz veszem, majd ahogy feloldom a képernyőzárat, meglepve konstatálom, hogy Ruby írt. Ajkaimra azonnal mosoly szalad, anyám meg kérdőn bámul rám, de nem kérdez semmit, csak kimegy vissza a szobából.
Némi gondolkodás után elkezdek visszaírni a lánynak, miközben próbálom a hevesen verő szívemet csitítani.

Szia!
Nemsokára ott leszek.
Cedric
Ut.i.: Téged lehetetlenség elfelejteni, vöröske.


A mosolyom levakarhatatlan, miközben előszedek a bőröndből valami normálisabb ruhát és abba átöltözve indulok útnak. Anyámtól még elnézést is kérek, amiért magára hagyom, de azt hiszem, megérti. Nem kérdez, nem állít meg, csak sok sikert kíván.
Én meg rájövök, hogy nem tudom, hol van a virágoskert. Számtalan helyen jártam már a városban, de ott nem. Leszólítok egy járókelőt, aki hamar útbaigazít, így egy néhány perccel később meg is érkezek, átlépve a kapun.
- Remélem, nem mentél el… - Suttogom magam elé, miközben elindulok találomra valamerre. Az ösztöneimre hallgatok és rájövök, hogy máskor is így kell tennem. Megpillantom a vöröskét, csakúgy, mint abban a pubban néhány napja. A mosoly újra megjelenik az arcomon, majd lazán zsebre dugom az egyik kezem, így lépkedek oda hozzá.
- Szia, Ruby – Azonnal végigmérem, nem titkolva. – Csinos vagy ma is, mint legutóbb – Bókolok, hisz célom levenni őt a lábáról.

453 ❖ carry you



“When I had nothing else, I had my mother and the piano. And you know what? They were all I needed.”





Cedric Sutton
Ember
ártatlansága nem biztos
Virágoskert Tumblr_inline_oxiqi92YaK1uq5jh4_540
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Léptek száma :
10

Virágoskert Empty
TémanyitásVirágoskert Empty


Ajánlott tartalom


Virágoskert Empty
 

Virágoskert

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next