Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 27 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (133 fő) Pént. Feb. 02, 2024 5:51 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásBejárat EmptyCsüt. Május 27, 2021 11:04 am

Szabad játéktér
Félbehagyott kör


folytatjuk, @Poppy Parker?

Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Always and Forever



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Nui9OmD
Legfelsőbb szint:
The Survivor

Ez az én történetem :
Bejárat 99b4938c245b0cd431ace7968390674e0ee9f16a
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Bejárat F97377f1957c2499834fa8de31fda3cd119039ef
Az életem ennyi titkot rejt :
1120
Ennyi éve vagyok a világon :
7
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
℘ A body without a soul
A fiók mögött :

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptySzer. Feb. 03, 2021 2:49 am



To: Pops'


Are you my family?


Őszintén szórakoztatott, hogy ez a lány így, ismeretlenül is máris kedvelt. Legalábbis ez jött le minden rezdüléséből, szavaiból és ez valahol a lelkem mélyén még talán bűntudatot is ébresztett bennem. Oh, nem, vicceltem! Én sosem éreznék bűntudatot azért, mert szórakozok valakivel. Ugyan már! Nem nevezhetném többé magam Kai Parkernek, ha megsajnálnám az áldozatomat.
Meglepettség ült ki az arcomra a szavai hallatán, majd nagyot nyeltem és halványan viszonoztam a mosolyát.
- Igen, egy családtag. Itt leszek neked, te pedig nekem, nem igaz? – Vállat vontam, majd oldalra döntöttem a fejem. Talán, ha nem a Parker nevet viselte volna, még kedveltem is volna. De így nem várt rá más, mint a halál.
- Nem morbid, de azt hiszem, nem mindig kell tudnunk mindent. Néha jobb nem tudni valamit, hisz… amit nem tudunk, az nem fáj, huh? – Micsoda bölcsességek hagyták el a számat! Na de, volt benne valami igazság is. Talán.
Tudtam, hogy nem hagyná ott a vadászt ennyire hirtelen, vérkötelék ide vagy oda, de nem is az volt a célom, hogy egyből a karjaimba rohanjon. Elég volt, ha mesél rólam Lestrange-nek.
- Csak nyugodtan, én… nem siettetlek és nem is erőszakoskodom. Nem szeretném, ha azt éreznéd, hogy rád akaszkodok, csak mert a vérem vagy… - Szabadkoztam, majd folytattam az önsajnáltatást, legalábbis az volt a célom, hogy sajnáljon és kicsit együtt érezzen a drágalátos rokonával. Nos, sikerült elérnem, amit akartam.
- Köszönd meg a nevemben is a befogadódnak, hogy a gondodat viseli, Poppy – Mosolyogtam, majd az utolsó szavaira is reagálni akartam, de végül nem szavakkal tettem mindezt, hanem magamhoz húztam és megöleltem gyengéden. Persze, hogy itt vagyunk egymásnak, blabla… Néha érdekelt volna, mi jár az emberek fejében, mikor ilyesmiket ejtettek ki a szájukon. A legtöbb esetben ugyanis olcsó kis hazugság volt mindez, hisz hiába tettek ígéreteket, bárki megszegte az első adandó alkalommal. Nem bízhattunk a szavakban, csupán a tettekben. Nem volt erre már mit mondanom, így csak egy kicsit szorosabban öleltem. Ezzel talán többet is sugalltam neki, mintha továbbra is a szavaimmal próbáltam volna meggyőzni.
- Azt hiszem, ideje lassan mennem. A haverom nem úgy tűnik, mintha haza akarna érni… talán csak felültetett, mint mindig – Sóhajtottam és így szakadtam el tőle, majd néztem le rá.


361 words ⇝ why me? ⇝ note: Piroska Bejárat 3808243726
...I'm the black sheep, you know...

Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Kai Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
172
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Másik felem :
Queen of Hell
Bejárat 9XYvh7C
in future
A lelkem zárt ajtói mögött :
Ennyi éve vagyok a világon :
51
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
⇝ Chris Wood
Tartózkodási helyem :
⇝ In the Hell
℘ ℘ ℘ :
Bejárat E2e5fe5065a240cb9ba7c22f2c49b72a30b1bb26
Az álarc mögött :
Eliffe

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyCsüt. Dec. 24, 2020 3:22 pm





Kai & Poppy

It's exciting when you find
parts of yourself in someone else.


A közelében jobban éreztem magam, nem volt olyan elsöprő a gyászom, mintha egyedül lettem volna. Bár... lehet egyáltalán fájdalmat érezni olyasvalaki elvesztése miatt, akit sosem ismertünk? Akit nem is hiányoltunk soha, egészen néhány héttel ezelőttig? Meg akartam ismerni a valódi szüleimet, mert úgy éreztem, anélkül saját magamat sem ismerhetem. Tudni akartam, miért mondtak le rólam, milyenek voltak, kik voltak ők, milyen életem lehetett volna velük. Ezt már sosem tudhattam meg, de egyelőre nem voltam kész elengedni ezt a vágyálmot. Idő kellett hozzá.
- Jézusom, dehogy! - néztem rá összevont szemöldökkel, ledöbbenve. - Épp ellenkezőleg. Senki másom nincs, csak te. Ez nem szomorít el, inkább örülök neki, hogy te még itt vagy. Egy családtagom. - Újra mosolyra görbültek ajkaim, hiszen tényleg így gondoltam. Szomorkodhattam amiatt, hogy elveszítettem majdnem mindenkit, vagy örülhettem neki, miszerint egy valaki még életben volt. Én inkább utóbbit választottam, bár azért némi keserűség mégis volt a dologban. Mégis úgy fogtam fel, lehetne rosszabb is.
- Igazad van. A kíváncsiságom morbid. - vontam vállat még mindig mosollyal az arcomon. Nem volt annyira vidám arckifejezésem, de legalább egy kicsit ki akartam mutatni neki, mennyire örülök a jelenlétének.
Meglepett mindaz, amit mondott, sőt, egy pillanatra eltátott szájjal meredtem rá. Ez... ledöbbentett. Nem számítottam hasonlóra sem, hiszen most ismerkedtünk meg. Perse örültem, aranyosnak tűnt, s talán... idővel. Nem lenne rossz egy vérszerinti rokonnal együtt lakni, talán megtudni pár dolgot a valódi családomról.
- Ez nagyon kedves tőled. Én... gondolkodni fogok ezen. - Végtére is Isaac-et sem ismertem annyira régóta. Igaz, ő nem lakott velem, viszont épp emiatt voltam olyan magányos. Ahogyan Kai is, ez pedig elszomorított. Máris együttérzést mutattam az irányába, átéreztem a fájdalmát. Nem tehettem róla, ilyen voltam és kész.
- Ismerem az érzést. Hálás vagyok, amiért van hol laknom, bitonságban is érzem magam, ennél többet pedig nem szabadna akarnom. De egyedül vagyok, ami elég pocsék. - grimaszoltam. - Nem kell így érezned többé. Már itt vagyunk egymásnak, ugye? - Újabb biztató mosolyt küldtem felé, ezzel őt, s magamat is nyugtatva egyszerre.


331 szó •• youtube •• Bejárat 748718716

made by Isaac Lestrange

ex-Poppy Parker
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
ex-Poppy Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_ou0od8gR0b1so10o6_100
E szint:
Benandanti

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
12
Titulus :
red flower
Másik felem :
Bejárat Bf7ee06187fa545495c2e88b7c97dfb33acde330
there is something about some people which makes
our chemisty stronger with them; the dark secrets.
Ennyi éve vagyok a világon :
26
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
holland roden
Tartózkodási helyem :
denver

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyHétf. Nov. 23, 2020 3:50 am



To: Pops'


Are you my family?


Felvontam a szemöldökömet az okoskodására, de tagadhatatlanul igaza volt. Az ember annál bölcsebb volt, minél több baj érte. Hisz minél több csapás ér, annál inkább másképp látok mindent. Az embereket, magamat, a világot… pont ezért tartok ott, ahol. Nyilvánvalóan. Vagy ez nem a bölcsesség? Megvontam a vállam végül, és ennyiben hagytam a dolgot.
Nem mondtam ugyan ki, de erősen utaltam rá, hogy bizony csak ő van életben és én. Ami persze hazugság volt, de erről nem kellett tudnia. Nem szándékoztam reményt kelteni benne, inkább csak szimpátiát, azt is csakis az én irányomba. Muszáj volt ugyanis bíznia bennem. Láttam a könnyeit, így együttérzőn kezdtem figyelni, szomorkásan. Megjátszani jól tudtam, de átérezni a legkevésbé sem voltam képes, hisz nem szántam őt, sőt, táplálkoztam a fájdalmából, miközben észre sem vette. Csak magamba kellett szívnom észrevétlenül mindezt.
- Csak félgyőzelem, nem igaz? A szüleidet nem pótolhatom, sőt… talán csak… - Lehalkítottam a hangom, szomorúan félrenézve. - …csak egy emlékeztető vagyok neked arra, hogy nincs senki másod, nem? Nem mintha ez akarnék lenni… de a te szemszögedből talán… - Lassan néztem rá, de csak néhány másodperc után. Érdekelt a reakciója.
Aztán elmeséltem, hol és hogyan halt meg mindenki más, rajtunk kívül. Az a bizonyos esküvő, amire ma is százezrek emlékeznek, ja nem! Alig néhányan. Az a néhány túlélő. Haha.
- Állítólag valami pszichopata volt… de részleteket nem igazán tudok. Őszintén? Nem akartam utána járni ennek, már a hír is, hogy mindenki meghalt… épp eléggé sokkolt – Ingattam a fejem, aztán… aztán csak megérintettem őt, végül megöleltem. Ahogy visszaölelt, merengve néztem le rá, a vörös loboncra. Talán kicsit meg is lepődtem, holott ez volt a normális reakció, nem? Mármint, ha megölelnek, viszonzod. Ez a normális. Csak én nem szoktam ilyeneket csinálni. Végül lassan elhúzódtam tőle, de melegségét még ezután is éreztem magamon.
- Ohh… - Kissé csalódott volt a hangom. Persze, hát egy barátjáé. Ki más is lehetne neki az a vadász? Elnéztem az ajtó felé, majd vissza rá, ahogy folytatta. – Persze, mindenképp. – Elgondolkoztam, majd szomorú mosollyal néztem félre. – Bár őszintén, egy picit azt reméltem, hogy esetleg hozzám költözöl. Én… én egyedül vagyok, elég régóta. A haverom is csak… egy olyasvalaki, aki szeret hoppon hagyni – Utaltam a nem létező haverra, aki miatt itt dekkoltam a folyosón. – Magányos egyedül. – Sóhajtottam. – Na de, ez van. Nem sajnáltatom magam, a világért se! – Hogyne, csak amennyire szükséges. Határozottan azt reméltem, hogy ezek után velem akar majd jönni. Vagy ha nem is, de a vadásznak nyugodtan elmondhatja. Csak a volt kár, hogy nem láthattam a reakcióját, mikor megtudja, hogy beférkőztem Pops’ bizalmába.


420 words ⇝ why me? ⇝ note: Piroska Bejárat 3808243726
...I'm the black sheep, you know...

Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Kai Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
172
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Másik felem :
Queen of Hell
Bejárat 9XYvh7C
in future
A lelkem zárt ajtói mögött :
Ennyi éve vagyok a világon :
51
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
⇝ Chris Wood
Tartózkodási helyem :
⇝ In the Hell
℘ ℘ ℘ :
Bejárat E2e5fe5065a240cb9ba7c22f2c49b72a30b1bb26
Az álarc mögött :
Eliffe

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyVas. Okt. 11, 2020 12:43 am





Kai & Poppy

It's exciting when you find
parts of yourself in someone else.


Borzasztóan szerettem volna megtalálni a családomat, de azt pont nem gondoltam volna, hogy majd Isaac lakása előtti folyosón találom meg. Legalábbis egy tagot, aki valahogy rögtön erős szimpátiát váltott ki belőlem. Nyilván részben azért, mert magányos voltam a lakásban tök egyedül, részben viszont éreztem, hogy közöm van hozzá, abban a pillanatban, hogy megláttam, csak nem tudtam hova tenni az érzést. Furcsa volt, bizsergető, talán ezt éreztem akkor is, mikor megérintettem.
- A legbölcsebb emberek sem villámcsapásra lesznek azok. Kezdem azt hinni, hogy csak rossz dolgokon keresztül szerezhetünk elég tapasztalatot ahhoz, hogy bölcsnek nevezzük magunkat. Sőt, ez egészen biztos. - vontam vállat fintorogva, majd kíváncsian néztem rá, amíg nem válaszolt.
Az arcom egy pillanatra egészen biztos eltorzult, hiszen rájöttem, tényleg ő az egyetlen élő rokonom, nincs más. Elkeseredtem, ami ki is ült az arcomra,a szemembe könnyek szöktek, amiket egyetlen mozdulattal töröltem le, majd halványan elmosolyodtam. Mi mást tudtam volna tenni? Legalább ő még életben volt.
- Egy részem érezte, azóta, hogy tudomást szereztem róla, nem az igazi szüleim neveltek. Téged azért megtaláltalak, ez már egy győzelem. - mosolyogtam rá újra, ezúttal őszintén, vidámabban. Szomorú voltam, mert nem ismerhettem meg a valódi szüleimet, s emiatt biztos voltam benne, később sírok egy kiadósat, abban a pillanatban viszont meg akartam ismerni Kait.
- Egy esküvőn? Ez borzalmas! - kaptam a szám elé a kezemet. El sem tudtam képzelni. Alapjáraton szörnyű volt, hogy többen is meghaltak, de az esemény miatt még szörnyűbb volt az egész. - Mégis mi történhet egy esküvőn, ami több tucat ember halálát okozza? - gondolkodtam el, bár a kérdést neki szántam, hátha tud valamit.
Meglepett az érintése is, az ölelése pedig még inkább, viszont hazudtam volna, ha azt mondom nem esett jól. Tényleg a napom fénypontja volt a megismerése. Visszaöleltem kissé ügyetlenül, behunyt szemmel. Egy részem el se akarta hinni, ami történt, valahogy még jobban megkedveltem a meglepetéseket, avagy a véletleneket.
- Egy barátomé a lakás. Ideköltöztetett, miután meghaltak a nevelőim. - néztem el egy pillanatra, ez még túl friss volt ahhoz, hogy könnyedén társalogjak róla. - Ettől függetlenül nem bánnám, ha tartanánk a kapcsolatot. Ha benne vagy... - kérlelve pillantottam fel rá, ugyanakkor félve is, nem tudhattam, mit válaszol majd. Az ölelése után biztosnak kellett volna lennem abban, szeretne még látni, de túl bizonytalan voltam hozzá.


376 szó •• youtube •• Bejárat 748718716

made by Isaac Lestrange

ex-Poppy Parker
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
ex-Poppy Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_ou0od8gR0b1so10o6_100
E szint:
Benandanti

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
12
Titulus :
red flower
Másik felem :
Bejárat Bf7ee06187fa545495c2e88b7c97dfb33acde330
there is something about some people which makes
our chemisty stronger with them; the dark secrets.
Ennyi éve vagyok a világon :
26
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
holland roden
Tartózkodási helyem :
denver

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyPént. Okt. 02, 2020 2:40 am



To: Pops'


Are you my family?


Érezhető volt, hogy költői kérdésnek szánja, így nem reagáltam rá, csak egy együttérző pillantást csikartam ki magamból. Bár megjátszani jól meg tudtam bármit, de Zack miatt már-már át is éreztem egy-egy pillanatot, még akkor is, ha nem értettem teljes egészében a dolgokat. Mondjuk ez pont nem ilyen volt.
Aprót bólintottam.
- Bölcsnek nem mondanám magam, de… de igen. Ami történt, az sajnos megmásíthatatlan – Motyogtam halkabban, majd ahogy feltette a kérdést, nagyot nyeltem. Sejthettem volna, hogy rákérdez, de mégsem tettem. Félrenéztem, majd lassan vissza rá. – Bár azt mondhatnám, hogy… - Elhallgattam picit, majd megráztam a fejem. – Sajnálom. – Visszavonhatatlanul halott volt. Bár néha elgondolkodtam, hogy néhányan hogy-hogy nem változtak démonná… az apám tökéletesen beillett volna démonnak, amilyen lelketlen volt az irányomba, a saját gyermeke kapcsán.
- Én nem tudok másról, hogy életben lenne – Fürkésztem őt, majd folytattam. – Úgy tudom, néhány évvel ezelőtt mindenki meghalt… valami esküvőn – Kizártnak tartottam, hogy halott róla, pont ezért meséltem el a valóság egy részletét.
Megsimítottam az arcát lassan, de ezúttal nem volt különös érzésem. Az öröme valahogy furcsán hatott rám, egy pillanatra talán megfordult az is a fejemben, hogy nem kellene bántanom őt, de abban a pillanatban felrémlettek bennem mindazok, amiket a családunk, a koven ellenem tett. Megfogadtam, hogy az utolsó élő Gemini koven tagot is megölöm, ezáltal teljesen bosszút állva rajtuk, nem nézve, ki vétkes és ki ártatlan, hisz… hisz mindannyian megérdemlik a szenvedést. – Én is örülök neked, Pops’ – Hirtelen ötlettől vezérelve húztam magamhoz és öleltem át teljesen, ha nem húzódott el tőlem. A látszat miatt muszáj volt. El kellett hinnie, hogy én is legalább annyira boldog vagyok, akárcsak ő.
Bizonyos értelemben így volt.
Szorosabban fontam köré a karjaimat, megölelgetve őt, majd lassan húzódtam el tőle.
- És… ne haragudj a kérdésért, de most ki vigyáz rád? – A szülei, a nevelői halottak. – Remélem, nem vagy egyedül. Nem kellene, hogy egyedül legyél… - Tettem hozzá, mintegy kihangsúlyozva, hogy nem szabad magára maradnia és egyaránt éreztetve, hogy én itt leszek mostantól neki.


324 words ⇝ why me? ⇝ note: Piroska Bejárat 3808243726
...I'm the black sheep, you know...

Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Kai Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
172
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Másik felem :
Queen of Hell
Bejárat 9XYvh7C
in future
A lelkem zárt ajtói mögött :
Ennyi éve vagyok a világon :
51
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
⇝ Chris Wood
Tartózkodási helyem :
⇝ In the Hell
℘ ℘ ℘ :
Bejárat E2e5fe5065a240cb9ba7c22f2c49b72a30b1bb26
Az álarc mögött :
Eliffe

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptySzer. Szept. 09, 2020 9:13 pm


Kai & Poppy

idézet majd


Úgy tűnt, mintha pontosan tudná, hogy miről beszél. A szavai ugyan nem tükröztek szomorúságot, együttérzést viszont annál inkább, s hiába nem ismertem, valahogy jól esett mindaz, amit mondott, ahogy mondta. Szomorkás mosolyt varázsolt az arcomra, ám valahogy még mindig nem tudtam mit kezdeni ezzel. Legalább nem viselkedett velem másképp az után se, hogy megtudta, a szüleim halottak.
- Én csak... próbálok megbirkózni vele, azt hiszem. Néha jobb, ha nem is gondolok rá, nem lehet örökké szomorú, nem? - kérdeztem, bár választ nem feltétlenül vártam, csak akkor, ha úgy akarta ő is. Ezzel nyugtattam magam mindig, de valójában nehéz volt nem a történtekre gondolni. Még mindig láttam magam előtt a holttestüket, azt a sok vért... nagyot nyeltem, mielőtt még újra elpityeredek.
- Ó, sajnálom! Akkor ezért vagy olyan bölcs ebben a témában. - mosolyodtam el. Két összetört lélek. Mintha valami filmbe kerültünk volna. Valahogy furcsa volt, hogy ilyen véletlenek léteznek, de ha démonok is, akkor ilyesféle dolgok miért ne léteznének? Ez kevésbé volt furcsa, mint Isaac foglalkozása, vagy a pokol létezése.
- És... - beszívtam az alsó ajkamat, amíg gondolkodtam a szavain, s megpróbáltam kitalálni, egyáltalán folytassam-e. - Jonathan? - néztem rá reménykedve, hátha azt mondja, ő még él és virul, és kíváncsi a lányára, de minden porcikám az ellenkezőjét súgta.
Aztán kiderült az igazság, ami annyira egyértelmű volt, hiszen miért éreztem volna magam annyira másképp az ő társaságában, ha nem ezért? Nem férfiként tekintettem rá, pedig jóvágású volt, mintha első pillanattól kezdve éreztem volna, hogy rokoni szál fűz hozzá.
- Az utolsó? Szóval a családunk két utolsó tagja vagyunk, és... egyikünk se tudott a másikról? Atya ég! - Próbáltam felfogni, mi is történik. Egy kicsit dühös lettem, amiért nem tudott róla senki, hogy én is létezem, amiről a biológiai szüleim tehettek, de talán... igen, egészen biztosan jó okuk volt rá. Kellett lennie valami oknak.
Az érintésétől nem húzódtam el, sőt, kifejezetten jól esett, mert ott volt a kötelékünk, éreztem. A rokonom volt, akivel teljesen véletlenül találkoztam, annyi kutatás és keresgélés után. A tekintetem talán pont az övét tükrözte, izgatott voltam, boldog, végre először hosszú hetek óta valami tényleg érdekelt.
- Ezek szerint... - nevettem zavartan, kissé kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Egészen addig nem voltam zavarban, míg meg nem tudtam, hogy vér köt össze minket. Furcsa volt. - Nehéz elhinni, hogy van egy unokabátyám, akivel még sosem találkoztam. Örülök, hogy megismerhetlek, Kai! - néztem rá vidáman, kipirulva az örömtől.

398 szó ■ :<3:
■■

ex-Poppy Parker
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
ex-Poppy Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_ou0od8gR0b1so10o6_100
E szint:
Benandanti

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
12
Titulus :
red flower
Másik felem :
Bejárat Bf7ee06187fa545495c2e88b7c97dfb33acde330
there is something about some people which makes
our chemisty stronger with them; the dark secrets.
Ennyi éve vagyok a világon :
26
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
holland roden
Tartózkodási helyem :
denver

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptySzer. Jún. 17, 2020 12:50 am


To: Poppy Parker

It's making you cry




Sajnálnom kellett volna és talán, valahol mélyen… a halott szívem legmélyén még sajnáltam is azért, ami történt vele. Ja, bocsi! Végtére is miattam haltak meg a szülei. A nevelői, meg a vérszerintiek is, de ez részletkérdés. De szegény lány, ahogy így elnézegettem, tényleg megviselte a dolog. Éreztem a fájdalmát, szinte tapintani lehetett a levegőben. Legszívesebben magamba szívtam volna az utolsó cseppig. Azonban nem fedhettem fel azt, hogy mi vagyok.
- Nem lehet könnyű. Sőt. Az ilyesmit senkinek sem lenne szabad megtapasztalnia, de az élet már csak ilyen, nem? Az élet… múlandó – Ejtettem ki halkan a szavakat, mintegy együtt érezve a lánnyal. – Nem kell leplezned a fájdalmad – Tettem hozzá halkabban, a fejemet ingatva, s jelezve, hogy átlátok rajta. Hisz egyértelmű volt. Maximum a vak nem látta rajta, de a hangjából még az is sejtette volna, hogy hazudik.
A visszakérdezésre nagyot nyeltem. Bólintottam, majd félrepillantottam, kisvártatva pedig vissza rá.
- Mindketten. Mindkét szülőm halott… - Vallottam be halkam, szomorú éllel a hangomban. Aztán félbehagytam egy kérdést, mert azt akartam, hogy ő fejezze be. És megtette. Játszott meglepettséggel fürkésztem az arcát.
- Lehetséges, nem? – Kérdeztem, mint aki annyira bizonytalan lenne ebben a kérdésben, mint ő maga. Bólintottam. – Ennyire kicsi volna? Vagy talán a haverom szándékosan hívott ide – Nevettem fel halkan, majd lassan elhallgattam. – Ha tényleg rokonok vagyunk, akkor te lehetsz az utolsó… - Hazudtam. Ott voltak a kis Saltzman-Parker ikrek, akik még nagyon is a vérvonalhoz tartoztak. De rajtuk kívül tényleg a pipacsvirág lehetett az utolsó. Poppy Parker. Nem hiába kerestem fel. Szenvednie kellett, ahogyan a koven összes tagjának. A Parker család sosem volt az, aminek kellett volna. Pont ezért nem élhettek egyiken sem. – El sem hiszem… - Halványan elmosolyodtam, majd közelebb léptem hozzá és lassan megérintettem az arcát, amennyiben nem húzódott el. – Húgi? Unokahúgi… – Csillogó szemekkel figyeltem a lányt.

297 words ❖ why me? ❖ note:  Bejárat 3808243726  


Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Kai Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
172
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Másik felem :
Queen of Hell
Bejárat 9XYvh7C
in future
A lelkem zárt ajtói mögött :
Ennyi éve vagyok a világon :
51
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
⇝ Chris Wood
Tartózkodási helyem :
⇝ In the Hell
℘ ℘ ℘ :
Bejárat E2e5fe5065a240cb9ba7c22f2c49b72a30b1bb26
Az álarc mögött :
Eliffe

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyPént. Márc. 06, 2020 5:13 am

To: Uncle Kai
I can't go back to yesterday
because I was a different person then


Az egészet nem tudom hova tenni. Őt, azt a különös érzést, mikor megérintett… Nem lehet véletlen. Sosem hittem a sorsszerű találkozásokban, a nagyobb erőkben, amik irányítanak minket… de démonokban sem. És ez utóbbiról kiderült, hogy mégis csak igaz. A többi miért ne lehetne az? Sors, Isten vagy akár istenek… Mert ha a Pokol létezik, akkor a Mennyország sem lehet csak mese, ugye? Kell lennie valami jónak is a világban. Talán nem ártana alaposabban is kifaggatnom Isaacet ezekről a dolgokról. Gondolom, nem lesz könnyű meggyőznöm, de ideje mindkettőnknek belátnia, hogy többé nem érvényes az „amiről nem tudok, az nem is fáj” elv, sőt… Talán a tudatlanságom az életembe kerülhet. Ha Isaacel történik valami, mihez fogok kezdeni? Már attól is kiráz a hideg, ha csak arra gondolok, hogy egyedül maradok ezen a világon. Az ránt ki a borús gondolatokból, hogy Kai mentegetőzni kezd.
- Nem tudhattad – erőltetek magamra egy mosolyt és megrázom a fejem jelezve, hogy nincs semmi baj, én nem haragszom. – Igen, néhány hete – révedek el egy pillanatra. – De jobban vagyok. – Gyengére sikerült hazugság, én is érzem, hogy elég átlátszó, de muszáj hangosan is kimondanom, ha el akarom hinni.  Talán könnyebben menne, ha nem lennék bezárva, mint egy madár, ha egy kicsit is azt érezhetném, hogy van valami normális is a világban. Ha legalább a boltig elmehetnék… De kár is ezen rugóznom, semmi sem normális. Valószínűleg még ez a találkozás sem. És ezt csak igazolja, mikor Kai elmondja, hogy az apám – a vérszerinti – és az ő apja testvérek voltak. Voltak. Hirtelen minden mást háttérbe söpör ez az egy szó.
- Voltak? – rázom a fejem. – Vagyis… valamelyikük meghalt? – az ajkamba harapok és bármilyen undok dolog is, némán azért fohászkodom, hogy ne ő legyen az. Ne Jonathan… Épp most, mikor végre rátalálok arra, amit kerestem… Idegesen túrok a hajamba és csak ez után esik le, hogy mire is célzott azzal a félbehagyott kérdéssel. – Unokatestvérek vagyunk? – fejezem be helyette és hirtelen annyi kérdésem lenne, de nem akarom rázúdítani őket. Hitetlen mosollyal bámulom és próbálom felfogni, megemészteni. – Hát nem furcsa? Hogy csak így véletlenül összetalálkoztunk… Erre mondják, hogy kicsi a világ, nem? – nevetem el magam kicsit zavartan.


352 words ❖ The devil within ❖  Bejárat 1160212257  

Mia Macnair
A Félhold falka vadásza
harcra teremtették
Mia Macnair



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Ab2f31f68872d2307396919612ce3c9b3fbe68d6
E szint:
Child of the Crescent

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
7
Titulus :
the wild wolfie
Másik felem :
with my demons
Ennyi éve vagyok a világon :
28
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
Dove Cameron
Tartózkodási helyem :
New Orleans
Az álarc mögött :
Cherry

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyPént. Dec. 13, 2019 3:47 am


To: Poppy Parker

It's making you cry




Ha nem lett volna a rokonom… ha nem kötött volna hozzá semmiféle szál, akkor talán még barátok is lehettünk volna. De a valóság más volt. Sokkal árnyaltabb, sokkal sötétebb, legalábbis a pipacs virág számára mindenképp. Ahogy hozzáértem, tudatosult bennem, hogy elszívó – nem volt meglepő, mégis kiült az arcomra egy kicsit a döbbenet. Csupán néhány másodpercre. Aztán újra megfogtam a kezét, lassan. Ezúttal nem szívott el tőlem mágiát, sőt, semmit nem éreztem. Bár amúgy sem tudtam, egy boszorkány mit kezdene a démoni, sötét energiákkal, mikor a boszik a természeti akármikből nyerik valójában az erejüket.
Könnyedén játszottam el a döbbent fickót, aki meglepődik azon, hogy a lány szülei halottak. Oh, mintha nem tudnám!
- Oh, ne haragudj, kérlek, én… basszus. Nem akartam érzékeny pontra tapintani, tök hülye vagyok – Bűnbánón fürkésztem az arcát. – Nem rég történt ráadásul? Tényleg tapintatlan vagyok… bocsáss meg – Elengedtem a kezét hirtelen, elhúzódva tőle, mint aki tényleg mindjárt elsüllyed szégyenében azért, amit tett.
Viszont ennyivel nem értem be, mert rá akartam vezetni arra, ki vagyok. Arra, hogy van köztünk egy bizonyos kötelék. Szál. Én vagyok az egyetlen rokonod.
- Jonathan Parker az apám… testvére… volt. – Tettem hozzá egy kisebb sóhajjal, mintegy ízlelgetve a szavakat, a mondatot, miközben a felismerés is egyre inkább látszódott az arcomon. – Akkor mi…? – Azonban nem mondtam ki. Azt akartam, hogy ő mondja ki és rakja össze a dolgot. Egy részem azt akarta, hogy örüljön a találkozásnak. Nekem. Oh, de még mennyire! A bizalmára fájt a fogam, hogy aztán elárulhassam őt. Bár tény, ami tény, tudtam, hogy sokáig nem tarthatom fent előtte a jó fiú álcáját… hisz ott volt a vadász barátja, Lestrange, aki biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb felvilágosítja majd ezt a kislányt. De mégis… kinek hinne egy védtelen, ártatlan, s árva kislány, ha nem a saját rokonának? Én többet jelenthettem Poppynak, mintsem az a vadász. Ez volt az előnyöm. Ezért volt nálam a győzelem kulcsa.

311 words ❖ why me? ❖ note:  Bejárat 3808243726  


Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Kai Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
172
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Másik felem :
Queen of Hell
Bejárat 9XYvh7C
in future
A lelkem zárt ajtói mögött :
Ennyi éve vagyok a világon :
51
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
⇝ Chris Wood
Tartózkodási helyem :
⇝ In the Hell
℘ ℘ ℘ :
Bejárat E2e5fe5065a240cb9ba7c22f2c49b72a30b1bb26
Az álarc mögött :
Eliffe

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptySzomb. Dec. 07, 2019 8:54 pm

To: Uncle Kai
I can't go back to yesterday
because I was a different person then


Senkinek sem kell bemutatni azt az érzést, mikor az embernek elege lesz mások hülyeségeiből,  és legszívesebben fogná magát és beköltözne egy hétre a föld alá, hogy ne kelljen senkivel sem  érintkeznie. De ha valaki, én biztosíthatok róla mindenkit, hogy az elszigeteltség pokolian ki tudja kezdeni az embert, egyszerűen nem erre vagyunk kódolva. S lám, már attól is sokkal jobban érzem magam, hogy beszélhetek valami random fickóval. Ez már majdnem... Hétköznapi. Egy pillanatra el is feledkezem a világ sötét oldaláról és csak lubickolok ebben a kellemes semmiben.
Eszembe jut, hogy talán behívhatnám, hogy ne a folyosón nyomorogjon szegény, de nem tudom, hogy Isaac mit szólna hozzá. Vagyis de, tudom. Minden bizonnyal kiakadna. Ez pedig teljesen érhtető. Valamiért szeretne biztonságban tudni, ezt pedig nem hálálhatom meg azzal, hogy az első adandó alkalommal megszegem az egyetlen szabályt, ami nem is igazán szabály, ha úgy vesszük. Nem szabad behívnom senkit, sose tudhatom, hogy a gonosz épp milyen arcot öltött. De bármennyire is próbálok óvatos és gyanakvó lenni... Vannak szükségleteim. Például beszélgetni másokkal.
- Oh, értem - bólintok és beszívom az ajkaim, hogy véletlenül se bukjanak ki belőlem a nagy sajnálkozás közben a szavak.
- Hm? - biccentem oldalra a fejem a félbehagyott mondatra. Csak nem képzeli, hogy ez több puszta véletlennél? Aztán... Aztán ahogy összeér a kezünk és átjár az a furcsa érzés már magam sem tudom, mit gondoljak. Ő is érezte, látom az arcán a meglepettséget.
- Én... Aha - nyögöm ki erőtlenül,  és mikor másodszor is megérint, visszafojtott lélegzettel pillantok a kezére, ami az enyémet fogja. Ezúttal nincs áram ütés, se perzselő érzés, bár a karom még mindig furcsán bizsereg. Mikor elenged, majdnem kibukik belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. - A... A szüleim? - pillantok rá kissé zavartan, még az előbbiek hatása alatt vagyok. - Meghaltak - motyogom kissé kábán, aztán megrázom a fejem, hogy valamennyire magamhoz térjek. - Mármint... Uh, ez bonyolult és hosszú sztori. És nem az a gond, hogy nem ismerlek, bár... Tény, hogy nem ismerlek, hanem hogy... Még túl friss a dolog és én sem értem igazán.
Csak a fejem rázom jelezve, hogy nem fáraszt, legszívesebben bevallanám neki, hogy milyen jól esik végre valakivel beszélni - még akkor is, ha ez a legfurább beszélgetés valaha -, de nyilván dilisnek nézne és lelépne, amit nem akarok. De úgy tűnik, ennek ellenére is az a terve, hogy távozik, legalábbis a mozdulatai eléggé arra utalnak. Elrakja a labdát és már épp meg akartam kérdezni, hogy nem jön-e be, mikor megelőzött egy olyan kérdéssel, ami után szóhoz sem jutottam. Nem létezik! Ilyen nincs, nem lehet ilyen kicsi a világ! 
- Honnan...? - hápogom bután. - Te... Ismerted őt?  A rokonod? - fürkészem lázasan és képtelen vagyok elhinni, hogy talán az, amit hetek óta keresek, a válaszok... szó szerint bekopogtak hozzám. A kérdés már csak az, hogy ez tényleg a világ legnagyobb véletlenje, vagy...

453 words ❖ The devil within ❖  Bejárat 1160212257  

Mia Macnair
A Félhold falka vadásza
harcra teremtették
Mia Macnair



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Ab2f31f68872d2307396919612ce3c9b3fbe68d6
E szint:
Child of the Crescent

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
7
Titulus :
the wild wolfie
Másik felem :
with my demons
Ennyi éve vagyok a világon :
28
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
Dove Cameron
Tartózkodási helyem :
New Orleans
Az álarc mögött :
Cherry

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyCsüt. Nov. 07, 2019 3:16 pm


To: Poppy Parker

It's making you cry




Semmi gond? Az előbb még leharapta volna a fejem minimum, most pedig… semmi gond? Igen, ennyit számít, hogy egy idióta, ártatlan kis hülyének adom elő magam. Vagy mások szemében inkább normálisnak. De a normális az unalmas. Én meg nem vagyok az. Se normális, se pedig unalmas. Pontosan.
A kérdésre vállat vontam és kitártam a karjaimat.
- Nincs jobb ötletem… hazautazni időigényesebb lenne, mint… mint várni. Szóval maradok – Bólintottam is egy aprót, majd végül bemutatkoztam. Kezet is nyújtottam, de még a földön ültem, így visszahúztam. A válaszra, avagy a bemutatkozására meglepettséget színleltem.
- Parker? Wow. Kicsi a világ, vagy talán… - Eltöprengtem, s végül felállva kezet fogtam vele. Éreztem viszont azt a furcsa áramütés szerű dolgot. Én is elrántottam tőle a kezemet és ezúttal nem színleltem, hogy meglepett vagyok. Elszívó? Ez csakis ezt jelentheti. Más esetben nem lepődtem volna meg, de igazából irónikus volt, hogy ő sem kapott rendes varázserőt… ahogyan Lizziék sem. Milyen érdekes.
- Jól vagy? – Odaléptem hozzá és a kezéért nyúltam, finoman megfogtam gyengéden. – Azt mondtad, Parker vagy, ugye? Ez talán nem véletlen, kislány… - Az arcára pillantottam, majd lassan elengedtem. – Kik a szüleid? – Persze, direkt úgy kérdeztem rá, mint aki nem tudja, hogy halottak. Ja, és természetesen az igazi szüleire gondoltam, nem a nevelőkre… bár egyre megy, mindegyik halott. De valahogy csak rá kell vezetnem, hogy közünk van egymáshoz, nem igaz? – Mármint, te jó ég. Én sem gondolhatom komolyan, hogy csak úgy csevegni kezdj egy idegennel, ugye? Bocsi. Csak elgondolkodtam, hogy talán… de biztos nem. Biztos, hogy tévedek – Elléptem tőle, feszülten a hajamba túrva, mint aki totál idiótán érzi magát és aki nem akar hinni a saját megérzéseinek. Félrepillantottam, le a földre, majd a labdára a kezemben, amit végül elraktam a zsebembe. – Sajnálom, nem akarlak butaságokkal fárasztani téged – Emeltem végül újra rá a tekintetemet, ami reménykedő volt kissé. Mármint, csak megjátszottam, de nem esett nehezemre. – De... az apád… Jonathan Parker… volt? – Tettem fel mégiscsak a kérdést, hátha ezzel rámutathatok a tényre, ami itt lebegett közöttünk.

328 words ❖ why me? ❖ note:  Bejárat 3808243726  


Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Kai Parker



163
C szint:
Kalmithil
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
B szint:
Sylph

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
172
Titulus :
⇝ CobraKai1972
Másik felem :
Queen of Hell
Bejárat 9XYvh7C
in future
A lelkem zárt ajtói mögött :
Ennyi éve vagyok a világon :
51
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
⇝ Chris Wood
Tartózkodási helyem :
⇝ In the Hell
℘ ℘ ℘ :
Bejárat E2e5fe5065a240cb9ba7c22f2c49b72a30b1bb26
Az álarc mögött :
Eliffe

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat Empty


Ajánlott tartalom
163
C szint:
Kalmithil

Bejárat Empty
 

Bejárat

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next